Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A hollandiai Wijk ann Zee-ben megkezdődött az esztendő első szuperversenye, a Tata Steel 2013 torna. Az első játéknapon Lékó Péter gyalogelőnyös állását remire rontotta a holland Erwin L’Ami ellen. A forduló két nagy rangadója, a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen és az olasz Fabiano Caruana, valamint az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az amerikai Hikaru Nakamura összecsapása is pontosztozkodással zárult. A 23. születésnapját ünneplő orosz Szergej Karjakin legyőzte az exvilágbajnoknő Hou Ji-fant, nyeréssel rajtolt az indiai Pentala Harikrishna, a holland Anish Girit remiesélyes bástyavégjátékban hibázott. A címvédő örmény Levon Aronjan nem bírt a holland Loek van Welyvel, remi lett a holland Ivan Szokolov és a kínai Wang Hao partija is. A nagymesterversenyen Rapport Richárd döntetlennel rajtolt, a fenyegető időzavarban a holland Robert van Kampen előnyös pozícióban nem kockáztatott.

A jubileumi torna első fordulójában két nagy rangadót játszottak, de ezek hőfoka elmaradt a várakozástól. A világranglistát világrekordot jelentő 2861-gyel vezető Magnus Carlsen az olasz Fabiano Caruanával mérkőzött meg. A Tal-emlékversenyen érdekes versengésük a norvég zseni javára dőlt el, Caruana elvesztette a sorsdöntő utolsó játszmát. A Grand Slam-döntőn holtversenyben végeztek az élen, az első helyet eldöntő két villámpartit Carlsen megnyerte. Sao Paulóban az első fordulóban mérkőztek meg egymással, a fordulatos partiban Magnus időzavarban nagyot hibázva vesztett, Bilbaóban egyenlített, és nagy hajrával végül befogta a váratlanul legnagyobb riválissá előrelépett Caruanát. A Hollandiában angol nyelven megjelenő New in Chess magazin tavalyi utolsó számának címlapján az olasz sakkozó fényképe, a képaláírás: a világranglista ötödik helyezettje senkitől sem fél. 

A Grand Slam-döntő legérdekesebb pillanatait felidéző cikkben a szerző Dirk Jan ten Geuzendam Magnust is kérdezte, hogy miként értékeli Caruana nagy fejlődését: „Őszintén szólva, egy évvel ezelőtt még nem sokat gondoltam róla. Most versenyről versenyre egyre nagyobb hatással volt rám. Sok mindenben emlékeztet engem önmagamra, amit három-négy évvel ezelőtt értem el, amikor az egyik torna közben a virtuális világranglistán az első helyen voltam. Ha így halad tovább, nagy dolgokra lesz képes”- dicsérte a 23 éves norvég nagymester a 20 esztendős olasz riválist. Caruana reményét fejezte ki, hogy megőrizheti világranglistás helyezését, maradhat a top ötben, de legalább a top tízben.

Első játszmájukat Wijk aan Zee-ben a 2010-es Corus-tornán játszották, remivel indítottak. Még hat klasszikus gondolkodási idejű partiban csatáztak, Carlsen kétszer nyert, Caruana egyszer tudta megadásra kényszeríteni a norvég sakkozót. Magnus partiról partira variálja már a kezdőlépést is, ezúttal némi meglepetésre 1.c4-gyel kezdett. Kerülni akarta Caruana egyik kedvenc fegyverét, a Grünfeld védelmet? Az angol megnyitás egyik zárt változata került terítékre, Caruana türelmesen várt. Különböző színű futók mellett a világranglista-vezető állása kedvezőbb volt, de engedélyezett egy kiegyenlítést biztosító tervet, a 37. lépés után bekövetkezett a békekötés.

A játéknap másik slágermeccsét az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az amerikai Hikaru Nakamura jelentette. Két éve az amerikai nagymester éppen Anand előtt győzött a Tata Steel viadalon, első összecsapásukat a 2010-es Corus-tornán vívták. Az eddigi nyolc játszmájuk közül meglepetésre hét pontosztozkodással végződött, míg a 2011-es London Chess Classic szuperversenyen a világbajnok óriási bakival kikapott. Némi meglepetésre Nakamura a francia védelmet választotta, a 2011-es Amber-tornán játszotta már a varit Szergej Karjakin ellen, de mégis más egy szuperversenyen a világbajnokkal szemben bevetni. Anand az elméleti változatban nem tudta bizonyítani világos igazát, lépésismétléssel fejeződött be az ütközetük.

Lékó Péter tizenegyedszer játszik a holland tengerparti városban, a tulipános ranglista ötödik helyezettje, Erwin L’Ami ellen kezdte meg szereplését. A szicíliai védelem Najdorf-változatában nagymesterünk a 6.g3-as változat mellett döntött, a schweningeni változatba torkollott a parti. A holland sakkozó hátrányos állásban gyalogot áldozott, de igazi ellenértéket nem kapott cserébe. Péter anyagi előnyének birtokában sorozatban nem a legjobb megoldások mellett döntött, fölöslegesen időzavarba került, lépésről lépésre rontott állásán. L’Ami visszanyerte a gyalogot, kiegyenlített, 54 lépést követően megosztoztak a ponton.

Az orosz Szergej Karjakin győzelemmel ünnepelte 23. születésnapját, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan királyának sebezhetősége döntötte el a pont sorsát. Az indiai Pantala Harikrishna aratta a forduló második győzelmét. A döntetlent ígérő bástyavégjátékban a holland Anish Giri pontatlanul védekezett.

Meglepetésként könyvelhettük el, hogy a címvédő örmény Levon Aronjan világossal csak remizett a holland Loek van Welyvel, az isztambuli sakkolimpián remek vezérevezőse volt a harmadik aranyérmét elért válogatottnak, azóta nem találja „góllövő cipőjét”.  A holland színeket erősítő egykori jugoszláv, majd boszniai Ivan Szokolov kis előnyét nem tudta győzelemig fokozni a kínai Wang Hao ellen.

 

Az első forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Loek van Wely (holland, 2679) döntetlen (Királyindiai védelem, 53)

Magnus Carlsen (norvég, 2861) – Fabiano Caruana (olasz, 2781) döntetlen (Angol megnyitás, 37)

Pentala Harikrishna (indiai, 2698) – Anish Giri (holland, 2720) 1 – 0 (Francia védelem, 58)

Viswanathan Anand (indiai, 2772) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2769) döntetlen (Francia védelem, 28)

Ivan Szokolov (holland, 2663) – Wang Hao (kínai, 2752) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 41)

Lékó Péter (magyar, 2735) – Erwin L’Ami (holland, 2627) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)

Szergej Karjakin (orosz, 2780) – Hou Ji-fan (kínai, 2603) 1 – 0 (Francia védelem, 49)

 

A 2. forduló párosítása:

Loek van Wely – Hou Ji-fan

Erwin L’Ami – Szergej Karjakin

Wang Hao – Lékó Péter

Hikaru Nakamura – Ivan Szokolov

Anish Giri – Viswananathan Anand

Fabiano Caruana – Pentala Harikrishna

Levon Aronjan – Magnus Carlsen

 

A nagymesterverseny mezőnyében az utolsó pillanatban is történt változás, a hírek szerint komoly betegséggel küzdő kínai Ni Hua helyett a holland Sipke Ernst játszik. A junior világranglistán kilencedik Rapport Richárd a 14. helyezett 18 éves Robin van Kampen ellen kezdte meg első Wijk aan Zee-i szereplését. A holland bajnokságon negyedik helyen végzett van Kampen a junior vb-n 13. lett. Legfiatalabb nagymesterünk a nyitásban nem jeleskedett, a középjátékban hátrányba került, örülhetett a kölcsönös időzavar árnyékában létrejött békekötésnek.

 

Az első forduló eredményei:

Rapport Richárd (magyar, 2621) – Robin van Kampen (holland, 2581) döntetlen (Angol megnyitás, 29)

Roman Edouard (francia, 2686) – Predrag Nikolic (boszniai, 2619) döntetlen  (Francia védelem, 35)

Sipke Ernst (holland, 2556) – Jan Timman (holland, 2566) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 50)

Szergej Movszeszjan (örmény, 2688) – Arkadij Naiditsch (német, 2708) döntetlen (Angol megnyitás, 44)

Szergej Tivjakov (holland, 2655) – Alekszander Ipatov (török, 2587) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 43)

Makszim Turov (orosz, 2630) – Nils Grandelius (svéd, 2572) döntetlen (Trompowski-támadás, 27)

Daniil Dubov (orosz, 2600) – Jan Smeets (holland, 2615) döntetlen (Félszláv védelem, 70)

 

A 2. forduló párosítása:

Robin van Kampen – Jan Smeets

Nils Grandelius – Daniil Dubov

Alekszander Ipatov – Makszim Turov

Arkadij Naiditsch – Szergej Tivjakov

Jan Timman – Szergej Movszeszjan

Predrag Nikolic – Sipke Ernst

Rapport Richárd – Roman Edouard

 

 Lékó,P (2735) - L'Ami,E (2627)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.g3

Nagymesterünk előszeretettel játssza a 6.Fe3-as változatot, a szuperversenyeken kevésbé járatos ellenféllel szemben a hosszú elméleti varit praktikus okból elkerülte.

6...e6 7.Fg2 Fe7 8.0-0 0-0 9.a4 Hc6 10.Fe3 Fd7 11.Ve2 Hxd4 12.Fxd4 Fc6 13.a5 Hd7 14.Bfd1 Be8 15.Ha4  

 

 

15...Ff6

A holland nagymester gyalogot áldozott. 15...Bc8 16.Hb6 Hxb6 17.Fxb6 Vd7 18.c4 Fd8 19.Ve3 folytatásban világos pozíciós előnyre tett volna szert.

16.Fxf6 Vxf6 17.Bxd6 Ve5 18.Vd2 Hf6 19.Hc3

Anyagi előnyének birtokában Lékó Péter nem a leghatásosabb változat mellett döntött. 19.f4 Vh5 20.e5 He4 21.Vd1 Vxd1+ 22.Bdxd1 Bad8 23.Be1 Bd4 24.c3 Bxa4 25.Bxa4 Fxa4 26.Bxe4 Fc6 27.Bc4 Fxg2 28.Kxg2 folytatásban világos érvényesíthette volna nyerőesélyét.

19...g5 20.Vd4 Hg4 21.Bd1 Bac8 22.h3 Vxd4 23.B6xd4 He5 24.f4 gxf4 25.gxf4 Hg6 26.e5 Fxg2 27.Kxg2 Bc5

28.Ba4

Péter fölöslegesen időzavarba került, előnye lépésről lépésre csökkent.

28...Kg7 29.Kf3 Be7 30.Bdd4 Bec7 31.Ke4 He7 32.Kd3

 

32...Hc6 33.Bdc4 Bd7+ 34.Ke3 Bxc4 35.Bxc4 Hxa5 36.Bc5 Hc6 37.He4 Kg6 38.Hd6 He7 39.Ke4 Hf5 40.Hxf5 exf5+ 41.Kf3 f6 42.b4 fxe5 43.fxe5 Bd4 44.b5 axb5 45.Bxb5 Be4 46.Bb6+ Kg5 47.Bxb7 Bxe5 48.Bxh7 Bc5 49.Bg7+ Kf6 50.Bg2 Bc3+ 51.Kf4 Bxh3 52.Bg8 Bc3 53.Bf8+ Ke7 54.Bxf5 Bxc2 55.Ke4 és döntetlen

 

Carlsen,M (2861) - Caruana,F (2781)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 g6 2.e4 e5 3.Hc3 Fg7 4.g3 d6 5.Hge2 c5 6.d3 Hc6 7.Fg2 Hge7 8.a3 Hd4 9.b4 Fg4 10.h3 Fxe2 11.Hxe2 Hxe2 12.Vxe2 Hc6 13.Bb1 b6 14.0-0 0-0 15.Fe3 Bc8 16.Vd2 Bc7 17.Kh1 Kh8 18.Bb2 f5 19.Bbb1 Hd4 20.Fxd4 cxd4 21.exf5 gxf5 22.Fd5 Ve8 23.b5 Be7 24.Bbe1 e4  

 

 

25.f4! exf3 26.Bxe7 Vxe7 27.Bxf3 Fe5 28.a4

Több esélyt adott volna a 28.Vf2 Vf6 29.g4 f4 30.h4 folytatás.

28...Vg7! 29.Vf2 Bf6 30.Bxf5 Fxg3 31.Vf3 Fe5 32.Fe6 Bxf5 33.Fxf5 Vg5 34.Fe4 Kg7 35.Vg4 Vxg4 36.hxg4 h6 37.Kg2 és döntetlen

 

Anand,V (2772) - Nakamura,H (2769)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Vb6 9.Vd2 Vxb2 10.Bb1 Va3 11.Fb5 Hxd4 12.Fxd4 a6 13.Fxd7+ Fxd7 14.Bb3 Ve7 15.Bxb7 Vh4+ 16.Ff2 Vd8 17.Fb6 Vc8 18.Bc7 Vd8 19.Vd4 Bc8 20.Bxc8 Vxc8 21.0-0 Vc6 22.Bb1 Fe7 23.Ve3 0-0 24.Fd4 Bc8 25.Bb6 Vc4 26.Bb7 Vc6 27.Bb6 Vc4 28.Bb7 Vc6 és döntetlen

 

Karjakin,S (2780) – Hou Ji-fan (2603)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Fe7 7.Fe3 b6 8.Fe2 Fa6 9.0-0 Fxe2 10.Hxe2 Hc6

 

11.c4!

A francia védelem rejtelmeiben sötéttel kevésbé járatos exvilágbajnoknő az ünnepelt energikus lépésére hátrányba került.

11...dxc4 12.d5 exd5 13.Vxd5 Hb4 14.Vxc4 b5 15.Ve4 Vc8 16.Hc3 Vc6 17.Vxc6 Hxc6 18.Hxb5 Bb8 19.Hc7+ Kd8 20.Hd5 Bxb2 21.Bfd1 Be8 22.Bac1 Bxa2 23.Hd2?! g5 24.He4 gxf4 25.Fxc5 Fxc5+ 26.Hxc5 Bg8 27.g3 fxg3 28.h3 Hdxe5 29.Hb4+

 

29...Ke8?

A nagy bajokat Hou Ji-fan már megúszta volna, ha királyával e7-re lép. [29...Ke7 30.Hxa2 Hd4 31.Bxd4 Hf3+ 32.Kg2 Hxd4 33.Be1+ Kf8 34.Be4 Hf5 35.Hd7+ Kg7 jó remiesélyeket adott.

30.Hxa2 Hf3+ 31.Kg2 Hh4+ 32.Kf1 Hf3 33.He4 g2+ 34.Kf2 g1V+ 35.Bxg1 Bxg1 36.Bxc6 Ba1 37.Hf6+ Ke7 38.Hc3 He5 39.Hcd5+ Kd8 40.Bc3 Ba2+ 41.Kg3 Bd2 42.Kf4 Hg6+ 43.Kg5 He7 44.Hxe7 Kxe7 45.Be3+ Kd8 46.Ba3 Bg2+ 47.Hg4 h6+ 48.Kh4 f5 49.Hxh6 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2802) - Van Wely,L (2679)
Királyindiai védelem [E90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.h3 e5 7.d5 Hh5 8.g3 a5 9.Hh2 Ha6 10.Fe2 Hf6 11.h4

A háromszoros olimpiai bajnok új tervvel próbálkozott. 11.Hg4 lépésre az adatbázisban számos partit találunk.

11...Hc5 12.Ff3 c6 13.Fe3 Vb6 14.0-0 Vxb2 15.Fxc5 dxc5 16.Ha4 Vd4

A rutinos holland nagymester aggódhatott volna vezéréért a 16...Va3 17.Hb6 Ba7 18.Vc2 változatban.

17.Hb6 Ba6 18.Bb1 Fh3 19.Be1 Vxd1 20.Fxd1 h5 21.Hf3 Fg4 22.Hg5

Erősebb volt a 22.Ha4 cxd5 23.exd5 Ba7 24.Hxe5 folytatás.

22...Fxd1 23.Bexd1 a4 24.dxc6 bxc6 25.Bd6  

 

25...Bb8 26.Bxc6 Hd7 27.Bc8+ Bxc8 28.Hxc8 f6 29.Bb7 fxg5 30.Bxd7 gxh4 31.He7+ Kh7 32.gxh4 Bb6 33.Hd5 Bb2 34.Hf6+ Kh6 35.He8 Fh8 36.a3 Bb3 37.Hd6 Bxa3 38.Hf7+ Kg7 39.Hg5+ Kg8 40.Bd8+ Kg7 41.Bc8 Ba1+ 42.Kg2 a3 43.Bxc5 a2 44.Ba5 Kf8 45.c5 Ff6 46.Ba8+ Ke7 47.Ba7+ Ke8 48.c6 Fxg5 49.hxg5 Bc1 50.Bxa2 Bxc6 51.Ba5 Be6 52.Kf3 Kf7 53.Kg2 és döntetlen

 

Harikrishna,P (2698) - Giri,A (2720)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.g3 b6 8.Fg2 Fb7 9.0-0 Fd6 10.Ve2 0-0 11.Bd1 h6 12.c4 Ve7 13.He5 Fxg2 14.Kxg2 Fxe5 15.Vxe5 Bfd8 16.Ve2 Bd7 17.Fe3 Bad8 18.Vf3 He8 19.b3 Hd6 20.d5 Hf5 21.Be1 Vf6 22.dxe6 fxe6 23.Ff4

 

 

23...Hh4+ 24.gxh4 Bf8 25.Bad1 Bxd1 26.Bxd1 Vxf4 27.Vxf4 Bxf4 28.Kg3 Bf5 29.Bd8+ Kh7 30.Bd7 Bc5 31.Be7 Kg6?! 32.Bxe6+ Kf7 33.Be4 a5 34.Kg4 Kf6 35.f4 c6 36.h5 b5 37.a4 bxa4 38.bxa4 Bf5 39.Bd4 Bc5 40.h3 Ke6 41.Be4+ Kf6 42.h4 Bf5 43.Be8 Bc5 44.Ba8 Ke6 45.Ba6 Kf6?! 46.Ba7

 

 

46...g6 47.hxg6 Kxg6 48.Ba8 Kf6? 49.Bf8+ Ke6 50.Be8+ Kf6

 

 

51.Be5 Bxc4 52.Bf5+ Ke6 53.Bxa5 Kf6 54.Ba8 c5 55.a5 Ba4 56.a6 c4 57.a7 Kg7 58.Kf3 c3 és sötét feladta

 

Szokolov,I (2663) – Wang Hao (2752)
Nimzoindiai védelem [E52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 b6 7.a3 Fd6 8.e4 dxe4 9.Hxe4 Hbd7 10.0-0 Fb7 11.Hxd6 cxd6 12.Ff4 e5 13.dxe5 Fxf3 14.Vxf3 Hxe5 15.Vd1 Hxd3 16.Vxd3 d5 17.Bfd1 dxc4 18.Vxc4 Vc8 19.Bac1 Vxc4 20.Bxc4 Bfd8 21.Bxd8+ Bxd8 22.f3 Hd5 23.Fd2 f6 24.Kf2 Kf7 25.g4 Bd7 26.a4 g5 27.Ke2 h6 28.b4 He7 29.b5 f5 30.f4 fxg4 31.fxg5 h5 32.Bf4+ Kg7 33.Bf6 Hg6 34.a5 bxa5 35.Ba6 He5 36.Fc3 Be7 37.Kf2 h4 38.Bh6 a4 39.Ba6 Kf7 40.Bxa4 Kg6 41.Fxe5 és döntetlen

 

Rapport,R (2621) - Van Kampen,R (2581)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 g6 2.Hc3 c5 3.g3 Fg7 4.Fg2 Hc6 5.d3 d6 6.f4 Hf6 7.Hf3 0-0 8.0-0 d5 9.cxd5 Hxd5 10.Fd2 e6 11.Bc1 b6 12.a3 a5 13.Ha4 Bb8 14.Kh1 Fb7 15.g4?! Hde7 16.Fe1 Hd4 17.e4 Hxf3 18.Bxf3 f5

Számításba jött a 18...Hc6 19.Bh3 Hd4 20.Hc3 Vd6 folytatás is.

19.Fh4?! Bf7?! 20.Ve2?! Vc7?! 21.gxf5 gxf5 22.Fxe7 Bxe7 23.Bh3 Vxf4 24.Bf1 Vg4 25.Bff3 Fc6 26.Hc3 f4?!

Taktikai esélyt adott. 26...Kh8 27.Vf1 Fe5 után bajban lett volna nagymesterünk.

 

27.Bxh7! Bf8 28.Bhh3 Bf6?! 29.Vf2 Vg5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben január 11. és 27. között rendezik meg a hagyományos versenysorozat 75. tornáját. A 20-es kategóriájú, 2732-es Élő-átlagú Tata Steel Chess 2013 tornán címvédőként az örmény Levon Aronjan játszik.  A rajtlistát a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen vezeti, a top 10-ből hatan a rajtnál, többek között a regnáló világbajnok, az indiai Viswanathan Anand. Kétéves szünet után Lékó Péter immár tizenegyedszer szerepel a szuperversenyen. A 16-os kategóriájú nagymesterversenyre meghívást kapott legfiatalabb nagymesterünk, a 16 éves Rapport Richárd pályafutásának eddigi legnagyobb megmérettetése lesz a viadal. A torna hivatalos honlapja a www.tatasteelchess.com, ahol élő internetes közvetítés lesz.

A hagyományos versenyt  hetvenötödször rendezik meg. A    Hoogovens Művek főszponzorként 2000-ig támogatta a viadalt, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Két éve az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának a szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 fős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában. A viadal 20-as kategóriájú, 2732 az Élő-átlaga. Világbajnok, olimpiai bajnok, világranglista-vezető, exvilágbajnoknő a parádés szereposztású mezőnyben. A szuperverseny mellett még két nagymestertornát is szerveznek, a „B” viadal 16-os kategóriájú, és még számtalan  tornán vetélkedhetnek profik és amatőrök, a fesztivál programja ezzel válik még vonzóbbá.

Érthetően taktikáztak a világbajnok-jelölti verseny résztvevői, hogy a Tata Steel szuperversenyen játszanak-e, vagy a titkos változatokat gondosan őrizve csak a londoni viadalra koncentráljanak. A nyolcfős világbajnok-jelölti versenyt a brit fővárosban 2013. március 13. és 31. között rendezik meg. Az izraeli Borisz Gelfand az idei világbajnoki döntő veszteseként vehet részt. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik játszhat. A tavalyi Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk harcolta ki a részvételi jogot.

Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálja a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán negyedik Tejmur Radzsabov ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért. Az Európai Sakkszövetség elnöke, a bolgár Szilvio Danajlov a lausanne-i Sportbíróságon megtámadta a FIDE döntését, hogy az AGON rendezi meg a viadalt, pályázott a bolgár főváros is, kedvező döntés esetén az exvilágbajnok Veszelin Topalov játszhatott volna. Az azeriek is benyújtották rendezési igényüket, de az örmény Levon Aronjan elutasította a részvételt, amennyiben Baku győzött volna. Ennek tükrében nyert London és az AGON, az azeriek pedig fizetnek…

Wijk ann Zee-ben a világranglista első tíz helyezettjéből végül hatan állnak rajthoz. Fokozott érdeklődés kísérheti a regnáló világbajnok Viswanathan Anand csatáját a kihívó jogáért legnagyobb eséllyel harcoló Magnus Carlsennel és Levon Aronjannal. A sakkvilág egyre nagyobb türelmetlenséggel figyeli, hogy Anand mikor mutat végre egyéni versenyen világbajnokhoz méltó teljesítményt.

Anand ötször, Aronjan háromszor, Carlsen kétszer, Lékó, Karjakin és Nakamura egyszer győzött Wijk aan Zee-ben

A holland sakkrajongók tizenhatodszor látják majd versenyezni Viswanathan Anandot. Első tornagyőzelmét 1989-ben aratta, majd 1998-ban, 2003-ban, 2004-ben és 2006-ban győzött. Parádés eredménylistáján még öt második helyezés is szerepel (1996, 1999, 2000, 2001, 2005, 2011). 2007-ben csak ötödikként végzett. Öt éve a két tornagyőztest, Levon Aronjant és Magnus Carlsent már javában ünnepelték, míg a világranglistát holtversenyben vezető Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik még vívta óriási csatáját. Presztízscsata volt javából,  ráadásul Anand számára az esetleges nyerés Wijk aan Zee-i hatodik elsőségét jelentette volna. A remek csata végül pontosztozkodással zárult, Anand holtversenyben harmadikként zárta szereplését, egy ponttal megelőzte a csak ötven százalékot elérő Kramnyikot. Három éve egyedül őrizte meg veretlenségét, de csak kétszer tudott nyerni. Kramnyikot remek játékkal győzte le, Shirovot nagy bonyodalmak után, de bizonyára már tartalékolta a varikat, erejét is a világbajnoki döntőre, amit Veszelin Topalovval Szófiában sikerrel  vívott meg.  Két éve veretlenül, Hikaru Nakamura mögött félpontos hátránnyal lett második.

Magnus Carlsen blogjában érthető elégedettséggel értékelte a 2012-es esztendőben elért eredményeit. „Kevesebbet játszottam, mint a korábbi években, a januári Wijk aan Zee-i és a júniusi Tal-emlékverseny közötti hosszas szünet miatt kicsit „berozsdásodtam”. De lehet, hogy ez nem volt annyira rossz, hiszen rengeteg időm volt a regenerálódásra és érdekes rendezvényekre. Júniustól tele energiával és erősen motivált voltam. Tavaly ötven klasszikus gondolkodási idejű partit játszottam, három versenyt megnyertem, a Tal-emlékversenyt, a Grand Slam-döntőt és a londoni tornát, második voltam Bielben, osztottam a második helyet Wijk aan Zee-ben. Egész pályafutásom alatt – pontosabban 2006-tól, amikor az elit versenyeken kezdtem játszani – a legjobb az eredményem, 19 győzelem, 29 döntetlen és 2 vereség, 67 százalékos. A 2012 januári 2835 Élő-pontomat fokozatosan javítva értem el a 2861 pontot és egész évben vezettem a világranglistát. A klasszikus tornák mellett második voltam a rapid-és a villám-világbajnokságon, megnyertem a mexikói rapid és „vaktornát”- összegezte a 22 éves norvég nagymester az elmúlt évet. Carlsen köszönetet mondott szponzorainak, megemlítette, hogy sorozatban tízedszer játszik Wijk ann Zee-ben. „Csak egy lehetőséget látok, hogy a jubileumot miként tudnám emlékezetessé tenni” – és gondolatait egy mosolygós jellel tette még "hatásosabbá".

 

Az orosz Szergej Karjakin hatodszor játszik, 2009-ben nagy meglepetésre megnyerte a viadalt. Mire lesz képes a megerősített szekundánsi csapattal? Folytatódik-e az olasz Fabiano Caruana nagy sorozata? A 2011-es tornagyőztes amerikai Hikaru Nakamura vissza tud-e kapaszkodni a legjobbak közé? Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy a kínai exvilágbajnoknő, a 18 éves Hou Ji-fan miként áll helyt a rendkívül erős mezőnyben.

 

Tizenegyedik szereplésére készülhet Lékó Péter. Első számú nagymesterünk, a világranglistán 19., a mezőnyben a nyolcadik 2735-ös pontjával. Lékó 2005-ben remek formában versenyezve győzött, 2000-ben és 2004-ben a második helyezést harcolta ki. Az isztambuli sakkolimpia után Pétert gazdag versenyprogram várta,  Londonban és Taskentben GP-tornán játszott, a Klubcsapatok Európa-kupáján is szerepelt a moszkvai „64” csapattal, majd Pekingben a Szellemi Világjátékokon zárta az évet.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2861)

Levon Aronjan (örmény, 2802)

Fabiano Caruana (olasz, 2781)

Szergej Karjakin (orosz, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2772)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2769)

Wang Hao (kínai, 2752)

Lékó Péter (magyar, 2735)

Anish Giri (holland, 2720)

Pentala Harikrishna (indiai, 2698)

Loek van Wely (holland, 2679)

Ivan Szokolov (holland, 2663)

Erwin L’Ami (holland, 2627)

Hou Ji-fan (kínai, 2603)

 

Tavaly Wijk aan Zee-ben a kétszeres olimpiai bajnok, csapatvilágbajnok, Világkupa- és Grand Prix-győztes Levon Aronjant pályafutása során harmadszor köszöntötték tornagyőztesként. 2007-ben Veszelin Topalovval és Tejmur Radzsavovval, egy év múlva Magnus Carlsennel  holtversenyben végzett az élen. Bár legnagyobb riválisától, Carlsentől a harmadik fordulóban vereséget szenvedett, de jöttek a tőle megszokott nyerések. Megbotlott a cseh David Navarával szemben, de izgalmas ütközetben Borisz Gelfandot is legyőzte bebiztosította első helyét. A kiegyenlített mezőnyben nagy bravúrral hét játszmát tudott nyerni!

 

A 74. Tata Steel szuperverseny végeredménye:

1.Levon Aronjan (örmény, 2805) 9 pont

2-4.Magnus Carlsen (norvég, 2835), Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) és Fabiano Caruana (olasz, 2736) 8

5-6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) 7,5

7. Gata Kamsky (amerikai, 2732) 7

8. Szergej Karjakin (orosz, 2769) 6,5

9. Loek van Wely (holland, 2692) 5,5

10-12. Borisz Gelfand (izraeli, 2739),  Veszelin Topalov (bolgár, 2770) és Vugar Gasimov (azeri, 2761) 5

13-14. David Navara (cseh, 2712) és Anish Giri (holland, 2714) 4,5

 

A 16-os kategóriájú, 2627-es Élő-átlagú nagymesterversenyre meghívást kapott legfiatalabb nagymesterünk, a 16 éves Rapport Richárd. A junior világbajnokság holtversenyes győztese, a Bucholz-pontszámmal ezüstérmes Ricsi eddigi pályafutásának legnagyobb megmérettetése lesz a viadal, amelyen a 14 fős mezőnyben a hetedik pontszámmal rendelkezik. A holland rendezők mindig is támogatták a feltörekvő tehetségeket, a junior világbajnok török Alekszander Ipatov mellett a 16 éves orosz Daniil Dubovnak is lehetőséget adtak a bemutatkozásra. A fiatalokat tapasztalt nagymesterek is vizsgáztatják majd, többek között a holland sakkozás élő legendája, a 62 éves Jan Timman. A viadal első helyezettje jövőre a szuperversenyen játszhat.  

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Arkadij Naiditsch (német, 2708)

Szergej Movszeszjan (örmény, 2688)

Romain Edouard (francia, 2686)

Szergej Tivjakov (holland, 2655)

Ni Hua (kínai, 2646)

Makszim Turov (orosz, 2630)

Rapport Richárd (magyar, 2621)

Predrag Nikolic (boszniai, 2619)

Jan Smeets (holland, 2615)

Daniil Dubov (orosz, 2600)

Alekszander Ipatov (török, 2587)

Robin van Kampen (holland, 2581)

Nils Grandelius (svéd, 2572)

Jan Timman (holland, 2566)

A sakkozóknak  100-100 perc gondolkodási idejük lesz 40 lépésre, majd 50-50 a következő 20 húzásra, végül a játszma befejezéséig 15-15 percük, de az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc extraidőt is kapnak.  Január 11-én tartják meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, másnap indulnak a sakkórák. Január 16-án, 21-én és 24-én szabadnap lesz, az utolsó fordulót január 27-én játsszák le. A nézőket a játszmák jobb megértésében ismert holland szakemberek szakavatott elemzésükkel segítik. A játszmákat 13 óra 30 perckor kezdik (az utolsó partikat 12 órakor), Hollandiában a sajtó nagyhatalom! A partikat élőben is követhetik a www.tatasteelchess.com honlapon.

 

A sakktörténelem eddigi szuperversenyei és a győztesek:

Bilbaó 2010, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2788)

1.Kramnyik 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Sao Paulo/Bilbao 2012, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2781)

1-2. Carlsen és Caruana 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Sao Paulo/Bilbao 2011, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2780)

1-2.Carlsen és Ivancsuk 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva 2011, 22-es kategória (2776)

1-2. Carlsen és Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

Moszkva 2012, 22-es kategória (2776)

1.Carlsen 5,5 pont (10 résztvevő)

Bilbaó 2008, Grand Slam döntő, 21-es kategória (2768)

1.Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Nanking 2010, 21-es kategória (2766)

1. Carlsen 7 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

Moszkva 2009, 21-es kategória (2764)

1. Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Nanking 2009, 21-es kategória (2764)

1. Carlsen 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Sanghaj Masters 2010, 21-es kategória (2759)

1. Shirov 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Linares 2010, 21-es kategória (2758)

1.Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bázna 2011, 21-es kategóriájú (2757)

1-2. Carlsen és Karjakin 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Las Palmas 1996, 21-es kategória (2756)
1. Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2009, 21-es kategória (2756)

1-2. Griscsuk és Ivancsuk 8 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee 2012, 21-es kategóriájú (2755)

1.Aronjan  9 pont(14 résztvevő)

Linares 2008, 21-es kategória (2755)

1. Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2009, 21-es kategória (2755)

1. Shirov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2001, 21-es kategória (2754)
1-2. Kramnyik és Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva 2010, 21-es kategória (2754)

1-3. Aronjan, Karjakin és Mamedgyarov 5,5 pont (10 résztvevő)

Linares 1998, 21-es kategória (2752)
1. Anand 7,5 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2000, 21-es kategória (2752)
1 - 2. Kaszparov és Kramnyik  6 pont (6 részvevős, kétfordulós torna)

London 2012, 21-es kategória (2752)

1.Carlsen 6,5 pont (9 résztvevő)

Nanking 2008, 21-es kategória (2751)

1.Topalov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Biel 2012, 20-as kategória (2749)

1.Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

London 2011, 20-as kategória (2748)

1.Kramnyik 6 pont (9 résztvevő)

Szófia 2005, 20-as kategória (2747)

1. Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2006, 20-as kategória (2747)

1.Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Taskent 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2747)

1-3. Karjakin, Wang Hao és Morozevics 6,5 pont (12 résztvevő)

Bukarest 2012, 20-as kategória (2747)

1-2. Ivancsuk és Topalov 3,5 (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva 2008, 20-as kategória (2745)

1. Ivancsuk 6 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2009, 20-as kategória (2744)

1. Kramnyik 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna 

Linares 2007, 20-as kategória (2743)

1. Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2005, 20-as kategória (2743)

1-2. Kaszparov és Topalov (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee 2008, Corus, 20-as kategória (2742)

1-2. Levon Aronjan és Magnus Carlsen 8 pont (14 résztvevős torna)

Moszkva 2007, 20-as kategória (2742)

1. Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Bilbao 2009, Grand Slam-döntő, 20-as kategória (2740)

1. Aronjan 4,5 pont (4 résztvevő)

Bázna 2010, 20-as kategória (2741)

1.Carlsen 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel 2011, 20-as kategória (2740)

1.Nakamura 9 pont (14 résztvevő)

London 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2739)

1-3.Topalov, Gelfand és Mamedgyarov 7 pont (12 résztvevő)

Szófia 2008, 20-as kategória (2737)

1. Ivancsuk 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 1999, 20-as kategória (2735)
1. Kaszparov 10,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2003, 20-as kategória (2733)

1-2. Lékó Péter és Kramnyik 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztana 2001, 20-as kategória (2733)
1. Kaszparov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Morelia/Linares 2006, 20-as kategória (2732)

1. Aronjan 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2002, 20-as kategória (2732)
1. Kaszparov 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel 2013, 20-as kategória (2732)

? 14 résztvevő

Hoogeveen 2011, 20-as kategória (2732)

1.Kramnyik 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2004, 20-as kategória (2731)

1.Kramnyik  7 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2011, 20-as kategóriájú (2731)

1.Kramnyik 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2010, 20-as kategória (2730)

1. Ponomarjov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Hoogoveen 2006, 20-as kategória (2730)

1-2. Mamedgyarov és Polgár Judit  4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztrahány 2010, Grand Prix, 20-as kategória (2729)

1. Eljanov 8 pont (14 résztvevő)

Bázna 2009, 20-as kategória (2729)

1. Ivancsuk 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva 2006, 20-as kategória (2727)

1-3. Lékó Péter, Ponomarjov és Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2007, 20-as kategória (2727)

1. Kramnyik  5 pont (8 résztvevő)

Nalcsik, 2009 Grand Prix, 19-es kategória (2725)

1. Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

Szófia 2007, 19-es kategória (2725)

1.Topalov5,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

London 2010, 19-es kategória (2719)

1-3. Anand, Carlsen  és McShane 4,5 (8 résztvevő)

Linares 2001, 19-es kategória (2722)
1. Kaszparov 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Corus 2005, 19-es kategória (2721)

1. Lékó Péter  8,5 pont (14 résztvevő)

Dortmund 2006, 19-es kategória (2720)

1-2. Kramnyik és Szvidler 4,5 pont (8 résztvevő)

Novgorod 1997, 19-es kategória (2719)
1. Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Zsermuk 2009, Grand Prix, 19-es kategória (2719)

1. Ivancsuk 8,5 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2010, 19-es kategória (2719)

1. Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2007, 19-es kategória (2718)

1-3. Aronjan, Topalov és Radzsabov 8,5 pont (14 résztvevő)

Baku, 2008 Grand Prix, 19-es kategória (2717)

1-3. Gasimov, Wang Yue és Carlsen 8,5 pont (14 résztvevős)

Wijk aan Zee, Corus 2006, 19-es kategória (2716)

1-2. Topalov és Anand 9 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2009, 19-es kategória (2716)

1. Karjakin 8 pont (14 résztvevő)

Biel 2009, 19-es kategória (2716)

1.Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dos Hermanas 1996, 19-es kategória (2714)
1 - 2. Kramnyik és Topalov  6 pont (10 résztvevő)

Eliszta 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2713)

1-3. Radzsabov, Jakovenko és Griscsuk pont (14 résztvevő)

Havanna 2011, 19-es kategória (2712)

1-2. Ivancsuk és Le 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Novgorod 1996, 19-es kategória (2711)
1. Topalov 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna 

Forosz 2008, 19-es kategória (2711)

1.Carlsen 8 pont (12 résztvevő)

Dortmund 2012, 19-es kategória (2711)

1-2.Caruana és Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2000, 19-es kategória (2710)
1. Kaszparov  9,5 pont (14 résztvevő)

Dortmund 2005, 19-es kategória (2709)

1.Naiditsch 5,5 pont (10 résztvevő)

Biel 2011, 19-es kategória (2709)

1.Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Szocsi 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2708)

1.Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

Szaratov 2011, 19-es kategória (2707)

1.Morozevics 8,5 pont (12 résztvevő)

Dortmund 1999, 19-es kategória (2705)
1. Lékó Péter 5 pont (8 résztvevő)

Amszterdam 2012, 19-es kategória (2705)

1.Ivancsuk 5 pont (7 résztvevő)

Szarajevó 1999, 19-es kategória (2704)
1. Kaszparov   7 pont (10 résztvevő)

Pojkovszkij 2011, 19-es kategória (2703)

1-2. Bacrot és Karjakin 5,5 pont (10 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2004, 19-es kategória (2702)

1. Anand 8,5 pont  (14 résztvevő)

Szarajevó 2000, 19-es kategória (2702)
1. Kaszparov   8,5 pont (12 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2003, 19-es kategória (2701)
1. Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

Dos Hermanas 1997, 19-es kategória (2701)
1 - 2. Anand és Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A 2012-es esztendő legfontosabb versenyeinek krónikája IV.

Címkék: A 2012-es év krónikája

A 64 kockás világ rangos tornákban gazdag esztendőt zárt. Az Isztambulban megrendezett sakkolimpián az orosz női és az örmény férfi válogatott győzött. A holtversenyt az olimpiai Berger pontszámítás döntötte el a javukra. A világbajnoki címért a címvédő Viswanathan  Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand Moszkvában mérkőzött meg, csak rájátszásban védte meg trónusát Anand.  A női kieséses rendszerű, 64 résztvevős  világbajnokságon Hanti-Manszijszkban óriási meglepetésre az ukrán Anna Usenyina diadalmaskodott, megfosztotta címétől a világelső kínai Hou Ji-fant, akivel 2013-ban 10 játszmás döntőt vív. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Jevgenyij Tomasevszkij végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál Lékó Péter részvételével két tornával indult a hat versenyből álló sorozat. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, megnyerte a Grand Slam-döntőt, szuperversenyen Moszkvában és Londonban is győztesként ünnepelték, megdöntötte Garri Kaszparov Élő-pontos világrekordját. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd a győztessel azonos pontszámmal lett ezüstérmes a junior világbajnokságon. Papp Petra először. Berkes Ferenc negyedszer magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2012-es esztendő szeptembertől december végéig tartó időszak legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

Grand Prix-verseny – Ankara, London, Grand Slam-döntő – Sao Paulo/Bilbao

Ankarában az indiai Humpy Koneru elsőségével fejeződött be a Grand Prix-sorozat utolsó versenye. Koneru tornagyőzelmével a pontversenyben a második helyen végzett a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan mögött. Tizenhárom hónap alatt hat Grand Prix-versenyt rendeztek meg, egyértelmű siker a sorozat. Hou Ji-fan ismét bizonyította klasszisát, három torna megnyerésével végzett az élen. Humpy Koneru rossz kezdés után összeszedte magát, Anna Muzicsuk kiegyenlített teljesítményt nyújtott. A sorozat meglepetése az orosz nagymesternők mérsékelt szereplése. A végső sorrendbe a legjobb három helyezés számították be.

 

A verseny végeredménye:

1.Humpy Koneru (indiai, 2593) 8,5 pont

2. Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) 8

3. Zhao Xue (kínai, 2549) 7,5

4-5. Viktorija Cmilyte (litván, 2520) és Ruan Lufei (kínai, 2492) 6,5

6. Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) 6

7. Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) 5,5

8. Ju Wenjun (kínai, 2528) 5

9. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) 4,5

10. Betul Cemre Yildiz (török, 2341) 3,5

11. Monika Socko (lengyel, 2463) 2,5

12. Kubra Oztürk (török, 2294) 2

 

A Grand Prix versenysorozat végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 480 (160, 160, 100, 160)

2. Humpy Koneru (indiai) 415 (65, 145, 110, 160)

3. Anna Muzicsuk (szlovén) 405 (10,, 130, 145, 130)

4. Zhao Xue (kínai) 345 (75, 160, 60, 110)

5. Katyerina Lahno (ukrán) 320 (130, 80, 50, 110)

6. Ju Wenjun (kínai) 305 (100, 130, 75, 50)

7. Viktorija Cmilyte (litván) 285 (35, 100, 100, 85)

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 245 (80, 55, 35, 110)

9. Ruan Lufei (kínai) 235 (30, 75, 75, 85)

10. Tatjana Koszinceva (orosz) 230 (100, 55, 70, 60)

11. Elina Danieljan (örmény) 170 (45, 50, 75, 45)

12. Batkhuyag Munguntuul (mongol) 150 (60, 20, 20, 70)

13. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) 140 (20, 20, 100)

14. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 140 (65, 30, 20, 40)

15. Alisza Galljamova (orosz) 115 (65, 30, 20)

16. Tan Zongyi (kínai) 100

17. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 95 (10, 10, 75)

18. Zsu Csen (katari) 90 (35, 55)

19. Betul Cemre Yildiz (török) 50 (10, 10, 30)

20. Lilit Mkrtchian (örmény) 45

21. Monika Socko (lengyel) 20

22. Nino Hurcidze (grúz) 10

23. Kubra Oztürk (török) 10


Londonban rendezték meg a férfiak 2012/13-as Grand Prix-sorozatának első versenyét.  A hat tornából álló sorozatban 18 nagymester, köztük Lékó Péter vesz részt, az első és második helyezett harcolja ki a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen való részvételi jogot.

Az élen végzett trió megérdemelt sikert aratott. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov tőle szokatlan módon nem bocsátkozott fölös kalandokba, veretlenségét meg is őrizte, visszatornászta magát a top 10-be. A torna doyenje, a 44 éves izraeli Borisz Gelfand nagy önbizalommal sakkozott, a világbajnoki döntőre felkészüléskor még tovább javult repertoárja, nőtt játékereje, csak Sahriyar Mamedgyarov ellen ingott meg. Az azeri nagymester az olimpián is remekelt, most újabb Élő-pontokat gyűjtött. Lékó Péter megőrizte veretlenségét, nagy kár volt Alekszandr Griscsuk elleni rontásáért. A rajtlistán első amerikai Hikaru Nakamura öt veresége jelentette a torna legnagyobb meglepetését, ahol a 66 partiból csak 20 végződött döntéssel.

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pts

SB

Perf.

1

Veszelin Topalov

2752

BUL

*

½

½

½

½

½

½

1

½

1

1

½

7

36.25

2834

2

Borisz Gelfand

2738

ISR

½

*

½

0

½

1

1

½

1

½

½

1

7

35.75

2836

3

Sahriyar Mamedgyarov

2729

AZE

½

½

*

0

½

½

½

½

1

1

1

1

7

34.75

2836

4

Alekszandr Griscsuk

2754

RUS

½

1

1

*

½

½

½

½

½

½

½

½

36.75

2801

5

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

½

*

½

½

1

½

½

½

½

6

32.50

2770

6

Wang Hao

2742

CHN

½

0

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

28.75

2739

7

Michael Adams

2722

ENG

½

0

½

½

½

½

*

½

0

½

½

1

5

26.75

2709

8

Vaszilij Ivancsuk

2769

UKR

0

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

1

5

26.00

2705

9

Rusztam Kaszimdzsanov

2684

UZB

½

0

0

½

½

½

1

½

*

½

½

0

24.25

2680

10

Leinier Dominguez Perez

2725

CUB

0

½

0

½

½

½

½

½

½

*

½

½

23.75

2677

11

Anish Giri

2730

NED

0

½

0

½

½

½

½

½

½

½

*

0

4

22.00

2643

12

Hikaru Nakamura

2783

USA

½

0

0

½

½

0

0

0

1

½

1

*

4

20.50

2638

 

Bilbaóban a norvég Magnus Carlsen győzelmével fejeződött be az V. Grand Slam-döntő. Negyedszer játszott a fináléban és szereplését másodszor  koronázta siker, megvédte tavalyi elsőségét. A legérdekesebb sakkot játszotta, eredeti megnyitási ötletekkel lepte meg ellenfeleit. A viadal első fordulójában nagy bakival vesztett Fabiano Caruana ellen, Bilbaóban behozta lemaradását, három partiban is diadalmaskodott, visszavágott Caruanának holtversenyben végzett vele. Két villámparti döntötte el a tornagyőzelmet, 4-4 percük volt és 3-3 másodperc lépésenként. Az első partit Magnus sötéttel megnyerte, majd világossal villámgyőzelmet aratott.

 

V. Grand   Slam-döntő Sao Paulo/Bilbao szept.24-okt.13.

kat. XXII   (2781)

1

2

3

4

5

6

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2843

*

*

0

3

1

1

1

1

1

3

3

3

17

2876

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2773

3

0

*

*

1

3

3

1

1

1

3

1

17

2890

3.

Levon Aronjan

g

ARM

2816

1

1

1

0

*

*

3

1

1

1

1

1

11

2775

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2778

1

1

1

1

0

1

*

*

1

1

1

3

10

2747

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2780

1

0

1

1

1

1

1

1

*

*

1

1

9

2747

6.

Francisco Vallejo Pons

g

ESP

2697

0

0

0

1

1

1

1

0

1

1

*

*

6

2651

 

A klasszikus pontozás szerinti végeredménye:

1-2. Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 6,5 pont

3. Levon Aronjan 5

4-5.  Viswanathan Anand és Szergej Karjakin  4,5

6. Francisco Vallejo Pons 3

 

Az októberi ranglistán kevés változást jelentettek az isztambuli sakkolimpia eredményei. Vlagyimir Kramnyik és Fabiano Caruana kivételével  a nagymesterek pontokat nyertek. Lékó Péter 21. volt 2734 ponttal.

 

A férfi világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2843

2. Levon Aronjan (örmény) 2821

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz9 2795

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2792

5. Hikaru Nakamura (amerikai) 2786

6. Szergej Karjakin (orosz) 2780

7. Viswanathan Anand (indiai (2780)

8. Fabiano Caruana (olasz) 2772

9. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2771

10. Alekszandr Morozevics (orosz) 2758

 

Klubcsapatok Európa-kupája, Grand Prix – Taskent, férfi és női bajnokság – Hévíz, Kisvárda, női kieséses rendszerű világbajnokság – Hanti-Manszijszk, London Chess Classic 2012, SportAccord Szellemi Világjátékok - Peking

Az izraeli üdülőhelyen, Eilatban a SOCAR Azerbajdzsán együttesének elsőségével fejeződött be a 28. Klubcsapatok Európa-kupája. A 34 csapat részvételével, hétfordulós svájci rendszerben lebonyolított viadalon a nehezen követhető párosítási szisztéma kissé borzolta a kedélyeket, a rendszerre oly jellemző módon az első játéknapon az izraeli Ashdod csapatától vereséget szenvedő SOCAR Azerbajdzsán a „külső körön” tört előre. A befejező két fordulóban először a címvédő, a viadalon vezető Szentpétervári Sakkszövetség csapatát győzték le, majd a sorsdöntő utolsó játéknapon a Tomszk – 400 együttesét verték. Az 5-1-es elsöprő sikernek köszönhetően ledolgozták a szentpéterváriakkal szembeni hátrányukat, a Berger-Sonneborn pontszámuknak köszönhetően megnyerték a viadalt.

Bronzérmesként zárta szereplését a moszkvai SHSM – 64, amelynek soraiban Lékó Péter is játszott. Nagymesterünk taktikai okokból hat partijából ötször sötéttel játszott, ötvenszázalékos teljesítménnyel járult hozzá a moszkvai együttes harmadik helyéhez.

A 28. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

1.SOCAR Azerbajdzsán (Tejmur Rdazsabov (azeri, 2792) 4/6, Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2748) 3/5, Veszelin Topalov (bolgár, 2751) 4,5/6, Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) 4,5/6, Gata Kamsky (amerikai, 2755) 6/7, Emil Szutovszkij (izraeli, 2685) 4/6, Eltaj Safarli (azeri, 2616) 3/3, Gadir Guszejnov (azeri, 2608) 3/3) 12 meccspont, 673,8 Berger-pont

2. Szentpétervári Sakkszövetség (Peter Szvidler (orosz, 2747) 3,5/6, Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734) 3,5/6, Nyikita Vitjugov (orosz, 2691) 4/6, Szergej Movszeszjan (örmény, 2699) 3/6, Zahar Efimenko (ukrán, 2689) 4,5/6, Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678), Maxim Matlakov (orosz, 2665) 4/4, Ildar Hiszmatullin (orosz, 2639) 2/2) 12, 665,5

3. SHSM – 64  (Borisz Gelfand (izraeli, 2736) 3/5, Lékó Péter (magyar, 2734) 3/6, Anish Giri (holland, 2730) 4/6, Alekszandr Rjazancev (orosz, 2712) 3,5/6, Borisz Gracsev (orosz, 2672) 6/7, Jevgenyij Najer (orosz, 2664) 4/6, Vlagyimir Potkin (orosz, 2663) 4,5/6) 11

4. Ekonimiszt-SGSEU Szaratov 10, 653

5. Ugra 10, 607,3

6. Ashdod 10, 595,8

7. Tomszk – 400 10, 572,5

8. OSG Baden-Baden 9, 571,3

A 16. Női Klubcsapatok Európa-kupáján az első helyre rangsorolt Cercle d’Echecs de Monte-Carlo együttese százszázalékos teljesítménnyel ért célba. A világklasszisokat felvonultató csapat magabiztos játékkal győzte le riválisait. A 28 partijukból csak egyetlen játszmát vesztettek, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan kapott ki az orosz exvilágbajnoknőtől, Alekszandra Kosztenjuktól. Szép sikert ért el az örmény csapat, a Mika, az orosz Ugra hazai erőkkel vívta ki a harmadik helyet. Nagy meglepetés, hogy a címvédő orosz ASV a rajtnál elszenvedett fiaskóknak köszönhetően még dobogós helyezésre sem pályázhatott.

A 16. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

1.Cercle le d’Echecs de Monte-Carlo (Hou Ji-fan (kínai, 2605) 4,5/6, Humpy Koneru (indiai, 2607), 5/7, Anna Muzicsuk (szlovén, 2587), 4,5/6, Pia Cramling (svéd, 2514), 4,5/6, Almira Szkripcsenko (francia, 2437) 3/3) 14 meccspont

2. Mika (Elina Danieljan (örmény, 2476) 4/7, Dronavalli Harika (indiai, 2512) 4,5/7, Lilit Mkrtchian (örmény, 2456) 4,5/7, Lela Zsvahasvili (grúz, 2444) 5,5/7) 10 meccspont

3. Ugra (Bajra Kovanova (orosz, 2408) 1,5/6, Olga Girja (orosz, 2454) 4,5/7, Marina Romanyko (orosz, 2356) 2,5/6, Tatjana Sadrina (orosz, 2361) 5/7, Mari Bezgodova (orosz, 2177) 1,5/2) 9 meccspont

4. SHSM-Nashe Nasledie 8

5. AVS 7

6. Ashdod 5

7. Csigorin Klub 3

8. Rishon Le-Zion 0

A novemberi ranglistán Magnus Carlsen a Grand Slam-döntőn aratott újabb győzelmével 33 ponttal előzte meg Levon Aronjant. Három helyet javított az olasz Fabiano Caruana, nyolcat rontott az amerikai Hikaru Nakamura. Lékó Péter a 22., Almási Zoltán a 39., Polgár Judit a 43. volt a listán. 

A top 10 rangsora:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2848

2. Levon Aronjan (örmény) 2815

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2795

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2793

5. Fabiano Caruana (olasz) 2786

6. Viswanathan Anand (indiai) 2775

7. Szergej Karjakin (orosz) 2775

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2769

9. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2764

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2764

 

Taskentben hármas holtversennyel ért véget a 2012/13-as Grand Prix-sorozat második versenye. A győztesnek járó trófeát Szergej Karjakin kapta, az egymás elleni csatározásában 1,5 pont szerzett. Az itt-ott békés játéknapok mellett különösen a hajrában forrósodott fel a hangulat, váratlan eredmények születtek. A befejező játéknapon érdekesen alakultak az első helyet és a helyezéseket eldöntő partik. Lékó Péter esélyes állását elrontva remizett az olasz Fabiano Caruanával, ötvenszázalékos eredménnyel zárta szereplését.

A Grand Prix-verseny végeredménye

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy

SB

1

Szergej   Karjakin

2775

RUS

*

½

1

½

0

½

1

½

½

½

1

½

3

34,75

2

Wang Hao

2737

CHN

½

*

½

1

1

0

½

½

½

½

½

1

3

34,50

3

Alekszandr   Morozevics

2748

RUS

0

½

*

1

½

½

0

½

1

½

1

1

4

33,25

4

Fabiano   Caruana

2786

ITA

0

½

0

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

3

29,50

5

Sahriyar   Mamedgyarov

2764

AZE

½

1

0

½

*

½

½

1

½

½

½

½

6

2

32,75

6

Rusztam   Kaszimdzsanov

2696

UZB

½

½

1

½

½

*

½

½

½

½

½

½

6

1

33,25

7

Ruszlan   Ponomarjov

2741

UKR

1

0

½

½

½

½

*

0

½

½

1

½

2

29,50

8

Peter   Szvidler

2747

RUS

½

½

½

½

0

½

1

*

½

½

½

½

1

30,00

9

Lékó Péter

2732

HUN

0

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

28,75

10

Borisz   Gelfand

2751

ISR

½

½

½

0

½

½

½

½

½

*

½

0

0

26,00

11

Leinier   Dominguez Perez

2726

CUB

0

0

½

0

½

½

0

½

½

½

*

1

4

1

20,50

12

Gata   Kamsky

2762

USA

0

½

0

0

½

½

½

½

0

1

0

*

1

19,25

 

Hévízen Berkes Ferenc elsőségével fejeződött be a 62. férfi bajnokság. Rajt-cél győzelmet aratott, legfőbb riválisai az ötödik fordulóban beérték őt, de a hajrában Berkes eredményesebb volt. Teljesítményének remek a performance-pontszáma, 8,8 Élő-pontot is gyűjtött, ezzel ismét a + 2700 Élő-pontosok klubjának tagja lett. A bajnokhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét a 23 éves Bánusz Tamás, remek siker az ezüstérem. A bronzérmes Medvegy Zoltán Fortuna kegyeltje volt. Erdős Viktort a sorsolás az első fordulóban hozta össze Berkessel, veresége után egy pillanatra sem volt esélye címvédésre.

 

A 62. férfi bajnokság végeredménye:

1.Berkes Ferenc (2693) 7 pont

2. Bánusz Tamás (2580) 6,5

3. Medvegy Zoltán (2561) 5,5

4-5. Papp Gábor (2578) és Erdős Viktor (2541) 5

6-7. Horváth József (2539) és Szabó Krisztián (2541) 4

8. Prohászka Péter (2573) 3,5

9. Pap Gyula (2553) 2,5

10. Mihók Olivér (2451) 2

 

Kisvárdán a 19 esztendős Papp Petra nyerte meg a 60. női sakkbajnokságot. Az utolsó forduló előtt a szegedi nagymesternő egypontos előnnyel vezetett, de a befejező játéknapon meglepetésre vereséget szenvedett Erdős Boglárkától. Előnyéből fél pontot megőrzött, Gara Tícia csak remizett Göcző Melindával. Szép sikert ért el Dudás Eszter bronzérmével, jóval esélyesebb riválisokat előzött meg. Schneider Veronika a dobogón végzettektől sorban kikapott, Rudolf Annának rossz rajtja után esélye sem volt a címvédésre.

A 60. női bajnokság végeredménye:

1.Papp Petra (2254) 6,5

2. Gara Tícia (2377) 6

3. Dudás Eszter (2243) 6

4-5. Schneider Veronika (2306) és Rudolf Anna (2322) 5

6. Erdős Boglárka (2185) 4,5

7. Varga Klára (2210) 4

8. Juhász Barbara (2085) 3,5

9. Göcző Melinda (2234) 3

10. Ruszin Anna (2133) 1,5

 

A 27 esztendős ukrán Anna Usenyina a női sakkozás 14. világbajnoknője. A  Hanti-Manszijszkban megrendezett 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokság döntőjében Anna Usenyina és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova párharcát rapid rájátszás döntötte el. Az első játszma döntetlennel ért véget, a másodikban Usenyina világossal nyert, összesítésben 3,5-2,5-re győzött. Usenyina nagyszerű sikere teljesen megérdemelt, nehéz ágon jutott a döntőbe. A világbajnokságon játszott húsz partijából mindössze egyet vesztett, a döntő negyedik játszmájában kapott ki Sztefanovától, de a vereségen túltette magát, és a rájátszásban nyerni tudott az idei rapid-világbajnokság győztese ellen. Anna Usenyiva jövőre tízjátszmás világbajnoki döntőt játszik a Hanti-Manszijszkban címét elvesztő kínai Hou Ji-fannal, aki a Grand Prix-sorozat megnyerésével vívta ki a jogot.

Anna Usenyina útja a világbajnoki címig:

30 Deysi Cori T. (perui, 2429) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Anna Muzicsuk (szlovén, 2586) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Natalija Pogonyina (orosz, 2478)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

3 Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

2 Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Ju Wenjun (kínai, 2501) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0)

 

A meglepetések világbajnokságán a második forduló volt sok esélyes számára a végállomás. A címvédő kínai Hou Ji-fan a lengyel Monika Socko ellen a rájátszásban mindkét rapidpartit elbukta. A rajtlistán első indiai Humpy Koneru kettős vereséget szenvedett az ukrán Natalija Zsukovától. Kiesett a harmadik helyre rangsorolt szlovén Anna Muzicsuk, az ötödik ukrán Katyerina Lahno, a rajtlistán hetedik litván Viktorija Cmilyte, az idei kontinensbajnok orosz Valenytina Gunyina, az exvilágbajnoknő orosz Alekszandrija Kosztenjuk is. A vb egyetlen magyar résztvevője, Hoang Thanh Trang sötéttel elvesztette a második partit az orosz Tatjana Koszincevával szemben, 1,5-0,5-ös vereséggel kényszerült búcsúzni.

 

Magnus Carlsen harmadszor diadalmaskodott a londoni szuperversenyen. A London Chess Classic 2012 torna utolsó fordulójában Carlsen remizett a regnáló világbajnok Viswanathan Ananddal. A norvég zseni Élő-pontszáma alapján megdöntötte Garri Kaszparov korábbi világcsúcsát. Londonban veretlenül, megnyitásait jól variálva, kevéssé elemzett változatokat is vállalva, esélyeit tökéletesen kihasználva győzött. Tizenötödik szuperversenyén ünnepelhetik  egyedül, vagy holtversenyben elsőként a novemberben 30-án 22. életévét betöltött norvég nagymestert bámulatos sikersorozatáért.

 

A tavalyi torna győztese, a 37 éves Vlagyimir Kramnyik remekül sakkozott. Élvezetes partikat játszott, Magnust is megszorongatta. Tetszetős, pozíciós minőségáldozatai a sakkot igazán értők számára rendkívüli élményt jelentettek. Érthetően elégedett volt teljesítményével, megismételte tavalyi eredményét, négy győzelem és négy döntetlen, de ez most nem volt elég elsőségéhez. Kramnyik rutinos „rókaként” dicsérte Magnus Carlsen fenomenális teljesítményét, az Élő-pontos világrekordját: „Joggal gondolom, hogy  világranglistán elfoglalt második helyem elsőként is értékelhető, hiszen Magnus pontszáma a fellegekben járó, már nem is lehet számolni. Kozmikus pontszám, az emberek között én vagyok az első…”

Polgár Judit londoni szereplését a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan elleni remivel fejezte be. Nagymesternőnk jelentős kihagyással találkozott a legjobb férfi sakkozókkal. Négy veresége mellett három partiban remizett és egyszer érezte meg a győzelem ízét.

A viadalt kiemelkedő média érdeklődés kísérte. Az élő internetes közvetítés különleges varázsa a nagymesterek játszma utáni elemzése, a fordulónként az éppen szabadnaposok értékelése. A nagymesterek gondolkodása, az állások megítélése, a lehetőségek mérlegelése, a kollégák iránti tisztelet és megértés mindig sok tanulsággal szolgál. Nagyszerű tornát követhettük nyomon, a meghívott nagymesterek élvezetes partikat játszottak.

 

London   Chess Classic 2012

kat. XXI   (2751)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2848

*

1

1

3

1

3

3

3

3

18

2994

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2795

1

*

3

1

1

1

3

3

3

16

2937

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2760

1

0

*

1

1

3

3

3

1

13

2839

4.

Michael Adams

g

ENG

2710

0

1

1

*

3

1

3

1

3

13

2845

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2775

1

1

1

0

*

1

1

1

3

9

2749

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2815

0

1

0

1

1

*

1

3

1

8

2701

7.

Polgár Judit

g

HUN

2705

0

0

0

0

1

1

*

3

1

6

2621

8.

Luke McShane

g

ENG

2713

0

0

0

1

1

0

0

*

3

5

2566

9.

Gawain Jones

g

ENG

2644

0

0

1

0

0

1

1

0

*

3

2511

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 6,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 6

3-4. Hikaru Nakamura és Michael Adams 5

5. Viswanathan Anand 4

6. Levon Aronjan 3,5

7. Polgár Judit 2,5

8. Luke McShane 2

9. Gawain Jones 1,5

 

A sakkvilág elitje a Pekingben megrendezett SportAccord Szellemi Világjátékokon zárta az évet. Olimpiai bajnokok, világbajnokok, világbajnok-jelöltek, szupernagymesterek játszottak a 16-16 meghívott férfi és női sakkozó vetélkedésében. A magyar színeket Lékó Péter képviselte. Hétfordulós volt a svájci rendszerű rapidtorna, 15 fordulós a villámverseny és hét fordulót játszottak „vakon”.

A rapid műfajban a női tornán négyes holtverseny után az ukrán Katyerina Lahno győzött, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan lett az ezüstérmes, az indiai Humpy Koneru végzett a harmadik helyen. A férfiak versengésében a francia Laurent Fressinet diadalmaskodott, a pontszámítás az ő javára döntött az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. A bronzérmet az orosz Alekszandr Griscsuk vehette át.  Lékó Péter holtversenyben nyolcadikként zárta szereplését.

Kettős orosz sikerrel fejeződtek be a villámversenyek. A női tornán holtverseny után az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot hirdették ki győztesként, a szlovén Anna Muzicsukkal szemben az egymás elleni eredmény döntött a javára. Harmadik a német Elisabeth Paehtz. A férfiak küzdelmében Szergej Karjakin másfél pontos előnnyel végzett az élen, az amerikai Hikaru Nakamura lett a második, bronzérmes az azeri Sahriyar Mamedgyarov, Lékó Péter a tízedik.

Kínai és örmény győzelem született a „vakversenyen”, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan ért elsőként a célba. Hou Ji-fan mesterhármassal végül fél ponttal megelőzte az első játéknap után még vezető litván Viktorija Cmilytét. Az amerikai Anna Zatonskih lett a bronzérmes. A férfiak viadalán Nakamura végzett a második, Mamedgyarov a harmadik helyen, Lékó r ötödikként zárt. Az érmeken a férfiaknál öt, a nőknél hét ország sakkozói osztoztak. Hikaru Nakamura mutatta a legkiegyensúlyozottabb formát, aranyérmet nem szerzett, de mindhárom műfajban ezüstérmes lett.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Isztambulban a 40. férfi és a 25. női sakkolimpián rekordot döntött a résztvevő országok száma, 157, illetve 127 csapat versengett. Az orosz női és az örmény férfi válogatott győzött. A holtversenyt az olimpiai Berger pontszámítás döntötte el a javukra. A férfiaknál Oroszország a második, Ukrajna a bronzérmes. A nők versenyében Kína az ezüstérmes, Ukrajna a harmadik. Férficsapatunk a kilencedik, női együttesünk a 17. helyen végzett. A sakkolimpia eredményeinek, érdekességeinek összefoglalója.

Joggal nevezzük a sakkolimpiát a sportág legnagyobb ünnepének. Isztambulban a 40. férfi és a 25. női sakkolimpián rekordot döntött a résztvevő országok száma, 157, illetve 127 csapat versengett. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen kivételével valamennyi szupernagymester játszott hazájuk válogatottjában. Ki több, ki kevesebb sikerrel alkalmazkodott a kicsit fesztiváli hangulathoz.

A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes  a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel is, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban „szenvednek”, s a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. A 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni.

A 2006-ban és 2008-ban is első örmény válogatott Isztambulban harmadszor diadalmaskodott. Együttesük Szergej Movszeszjan hazatérével jelentősen erősödött, két éve címvédőként csak hetedikek lettek, de tavaly a csapat-világbajnokság megnyerésével legjobbjaik új impulzusokat kaptak. Harmadikok voltak a rajtlistán, a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereséget követően rendezték soraikat, négy győzelemmel célba értek. A örmény televízió megszakította adását, hogy közölje az örömhírt, majd élőben közvetítették a záróünnepséget. „Örökös” kapitányuk, Arshak Petroszjan harmadszor emelhette magasba a Hamilton Russel aranyserleget. A válogatott elnöki különgéppel utazott haza, Jerevánban népünnepélyre emlékezető fogadtatás várta a csapatot. A csapatszellem, a játékosok és  kapitányuk már korábban is megcsodált tökéletes összhangja volt újabb sikerük kulcsa.

 

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat az első helyre rangsorolták. Előzetes összeállításuk az utolsó pillanatban megváltozott, Alekszandr Morozevics betegsége miatt Jevgenyij Tomasevszkij került be a csapatba. Sokan fogták e fejüket, hogy miként hagyhatták otthon Peter Szvidlert? Tomasevszkij öt remije az aggódókat  igazolta, tíz év után ezúttal sem tudták elhódítani az aranyérmet. A Berger-Sonneborn pontszámítás az örményeknek kedvezett. A sors „elvette”, amit 1980-ban megadott holtverseny után a szovjet csapatnak, amikor 1,5 Bucholz-ponttal megelőzték válogatottunkat. Az orosz sakkozás vezérkara az olimpiai szereplést végül pozitívan értékelte, és a tanulságok levonása után a jövő évi csapat Európa-bajnokságra és a csapat-világbajnokságra történő minél sikeresebb felkészülésre hívta fel a figyelmet, amihez megteremtik a legoptimálisabb feltételeket.

A címvédő ukránok a „veterán” éltáblásuk, Vaszilij Ivancsuk vezetésével kalandos út után lettek bronzérmesek. Remekül használták ki az esélyt, legyőzték, s ezzel megelőzték az aranyéremre áhítozó kínai együttest.

A férfiak rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyében nagy versengést vártunk. Az orosz, az ukrán, az örmény, a  kínai, az amerikai együttesek mellett a honi, a sakkot szeretők és értők, a londoni olimpia magyar sikerein felbuzdulók a rajtlistán negyedik helyre rangsorolt, legerősebb összeállításában szereplő férficsapatunktól  azt várták, hogy a dobogóra kerülésért küzdenek majd. A kilencedik helyezés egyértelműen csalódás, és az ellenfelek ismeretében fokozottan hiányérzetünk lehet. Két éve Hanti-Manszijkszkban válogatottunk jóval erősebb ellenfelekkel mérkőzött meg, és csak az olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás fosztotta meg a bronzéremtől.

Együttesünk a puszta számok alapján riválisainál jóval könnyebb utat járt be, de elsősorban a Fülöp-szigetek elleni 2-2, majd a németektől elszenvedett vereséget követően nehéz helyzetbe került. A svájci rendszerre oly jellemző furcsaság, ha Dániát nem 4-0-ra győzi le együttesünk, hanem csak 3-1-re, akkor az amerikai négyessel csatázhattak volna a befejező játéknapon. Válogatottunk legjobb pontszerzője, a csapat motorja Polgár Judit volt, a többiek Élő-pontokat veszítettek. Nagymestereink négy partiban szenvedtek vereséget, de valamennyi vesztés sorsdöntő volt, „elúszott” rajta a meccs. A csapatonként lejátszott 44 partiból bőven találunk kritikus összecsapásokat, elrontott lehetőségeket, a sírból visszahozott fél és egész pontokat.

 

A 40. Férfi Sakkolimpia végeredménye

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

3

Örményország

11

9

1

1

19

397.0

29.0

2

1

Oroszország

11

9

1

1

19

388.5

28.5

3

2

Ukrajna

11

9

0

2

18

363.0

29.5

4

6

Kína

11

8

1

2

17

390.5

29.5

5

5

Egyesült   Államok

11

7

3

1

17

361.0

30.0

6

9

Hollandia

11

8

0

3

16

329.0

29.0

7

27

Vietnam

11

6

4

1

16

313.5

29.0

8

25

Románia

11

8

0

3

16

310.0

29.0

9

4

Magyarország

11

7

1

3

15

368.0

28.0

10

7

Azerbajdzsán

11

6

3

2

15

344.0

29.0

11

15

Kuba

11

7

1

3

15

338.5

30.5

12

14

Németország

11

6

3

2

15

334.5

26.0

13

16

Lengyelország

11

7

1

3

15

313.5

27.5

14

20

Szerbia

11

6

3

2

15

307.0

28.5

15

22

Olaszország

11

7

1

3

15

306.0

28.0

16

34

Svédország

11

7

1

3

15

303.5

28.0

17

11

Anglia

11

6

3

2

15

300.5

26.0

18

39

Dánia

11

7

1

3

15

270.5

27.0

 

 Örményország

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

Élő +/-

Aronjan L

2816

1

1

½

1

0

½

½

1

1

½

7

10

2849

4.8

Movszeszjan,S  

2698

0

½

½

½

1

0

½

½

½

1

5

10

2652

-6

Akopjan,V

2687

1

1

½

½

½

½

1

1

1

½

7.5

10

2803

15.7

Szargiszjan,G  

2693

1

1

½

1

½

½

½

1

0

½

½

7

11

2676

-0.8

Petroszjan,T  

2661

1

1

½

2.5

3

2678

2.1

 Oroszország

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

Élő +/-

Kramnyik,V  

2797

½

½

½

½

1

½

½

0

1

5

9

2781

-2.2

Griscsuk,A  

2763

1

1

½

1

1

0

1

½

0

½

½

7

11

2746

-1.9

Karjakin,S  

2785

1

½

½

½

½

½

1

½

1

1

7

10

2784

1.9

Tomasevszkij

2730

½

½

½

½

½

2

5

2559

-10

Jakovenko,D  

2722

1

1

1

1

½

½

1

½

½

7

9

2783

7.9

 Ukrajna

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

Élő +/-

Ivancsuk,V  

2769

0

½

1

0

½

1

½

1

½

1

6.0

10

2775

1.6

Ponomarjov,R  

2734

1

1

1

½

½

½

½

½

1

½

7.0

10

2769

6.1

Volokityin,A

2709

1

1

1

1

½

½

0

½

½

6.0

9

2750

5.7

Eljanov,P

2693

1

1

0

½

1

½

½

1

5.5

8

2696

1.6

Mojszejenko,A

2706

1

1

0

1

½

1

½

5.0

7

2663

0.8

 Magyarország

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

Élő +/-

Lékó Péter

2737

1

½

½

½

½

½

0

½

1

½

5.5

10

2710

-3.3

Almási   Zoltán

2713

½

½

1

0

1

1

½

½

1

0

6

10

2655

-6.3

Polgár   Judit

2698

1

½

1

½

½

1

½

1

1

½

7.5

10

2744

7.1

Berkes   Ferenc

2685

½

½

1

1

½

0

1

1

½

6

9

2625

-5.9

Balogh   Csaba

2668

1

½

½

½

½

3

5

2564

-4.3

 

Az örmény csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Bolívia (80, 57, 12) - Örményország 1 – 3

Örményország – Banglades (48, 33, 14) 4 – 0

Örményország – Spanyolország (18, 37, 13) 2,5 – 1,5

Fülöp-szigetek (35, 21, 14) – Örményország 1,5 – 2,5

Örményország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Oroszország (1, 2, 19) – Örményország 2 – 2

Kína (6, 4,  17) - Örményország 2,5 – 1,5

Örményország – Üzbegisztán (33, 24, 14) 3 – 1

Örményország – Németország (14, 12, 15)  2,5 – 1,5

Hollandia (9, 6, 16) - Örményország 1 – 3

Magyarország (4, 9, 15) – Örményország 1,5 – 2,5

 

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Dominikai Köztársaság (78, 69, 12) -  Oroszország 0,5 – 3,5

Görögország (21, 40, 13) - Oroszország 1 – 3

Oroszország – Lettország (28, 30, 14) 2,5 – 1,5

Oroszország – Kína (6, 4, 17)  3 – 1

Magyarország (4, 9, 15) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Örményország (3, 1, 19) 2 – 2

Azerbajdzsán (7, 10, 15) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Egyesült Államok (5, 5, 17) – Oroszország 2,5 – 1,5

Argentína (29, 22, 14) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Németország (12, 14, 15) 3 – 1

 

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Ukrajna – Irak (79, 117, 9) 4 – 0

Katar (66, 79, 11) - Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Izrael (12, 26, 14) 2.5 – 1,5

Ukrajna – Lengyelország (16, 13, 15) 3 – 1

Örményország (3, 1, 19) – Ukrajna  2,5 – 1,5

Montenegró (44, 88, 10) – Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Spanyolország (18, 37, 13) 2,5 – 1,5

Oroszország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Ukrajna – Franciaország (8, 23, 14) 3 – 1

Azerbajdzsán (7, 10, 15) – Ukrajna 1,5 – 2,5

Ukrajna – Kína (6, 4, 17) 3 – 1

 

A magyar válogatott eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Magyarország – Kirgisztán (81, 65, 12) 3 – 1

Makedónia (49, 38, 13) – Magyarország 1,5 – 2,5

Magyarország – Svájc (43, 70, 11) 3 – 1

Szlovákia (42, 30, 14) – Magyarország 1 – 3

Magyarország – Oroszország (1, 2, 19) 1,5 – 2,5

Magyarország – Lengyelország (16, 13, 15) 3 – 1

Fülöp-szigetek (35, 21, 14) – Magyarország 2 – 2

Németország (14, 12, 15) – Magyarország 2,5 – 1,5

Dánia (39, 18, 15) – Magyarország  0 – 4

Magyarország – Örményország (3, 1, 19) 1,5 – 2,5

 

A performance-pontszámok tükrében a legjobb egyéni teljesítmények:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 8,5/10, 2880

2.David Navara (cseh, 2691) 9,5/11, 2869

3.Levon Aronjan (örmény, 2816) 7/10, 2849

4.Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2844) 7,5/10, 2844

5.Anton Filippov (üzbég, 2820) 6,5/8, 2820

6.Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) 6,5/9, 2813

7.Vlagyimir Akopjan (örmény, 2687) 7,5/10, 2803

8.Gata Kamsky (amerikai, 2746) 8,5/11, 2796

9.Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) 6/9, 2794

10.Le Quang Liem (vietnami, 2693) 8/10, 2787

25.Polgár Judit (2698) 7,5/10, 2744

37. Lékó Péter (2737) 5,5/10, 2710

63. Almási Zoltán (2713) 6/10, 2655

75. Berkes Ferenc (2685) 6/9. 2625

 

Tábladíjasok:

1.tábla:

1.Levon Aronjan (örmény, 2816) 7/10 (2700, 2849)

2.Radoslaw Wojteszek (lengyel, 7,5/10 (2651, 2844)

3. Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) 6,5/9 (2647, 2813)

 

2. tábla:

1.David Navara (cseh, 2691) 9,5/11 (2560, 2869)

Anton Filippov (üzbég, 2617) 6,5/8 (2569, 2820)

3. Gata Kamsky (amerikai, 2746) 8,5/11 (2585, 2796)

 

3. tábla:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 8,5/10 (2584, 2880)

2.Vlagyimir Akopjan (örmény, 2687) 7,5/10 (2610, 2803)

3. Szergej Karjakin (orosz, 2785) 7/10 (2635, 2784)

 

4. tábla:

1.Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2644) 6,5/8 (2499, 2750)

2. Abhijet Gupta (indiai, 2637) 7/9 (2526, 2746)

3. Daniel Fridman (német, 2653) 7/10 (2573, 2722)

 

5. tábla:

1.Dmitrij Jakovenko (orosz, 2722) 7/9 (2563, 2783)

2. Bartlomiej Macieja (lengyel, 2594) 6,5/9 (2546, 2712)

3. Konstantine Sanava (grúz, 2569) 6/8 (2486, 2679)

 

Az orosz női csapat megvédte bajnoki címét. Két éve valamennyi ellenfelüket legyőzve nyertek, Isztambulban jóval nehezebb utat jártak be, sőt két fordulóval a vége előtt egy fabatkát sem adtunk (adtak) volna elsőségükért. Az első helyre rangsorolt kínai együttes a kazahokkal szemben bakizott nagyot.  Koszinceváék a zárónapon a Berger-pontszámukon is jelentősen javítva „elgázolták” őket. A címvédő oroszok nehéz perceket éltek át a lengyelek ellen, kritikus pillanatai is voltak az ukránokkal vívott nagy csatában. A holtversenyben végzett orosz és kínai csapat is megőrizte veretlenségét, ahogy a bronzérmes ukránok sem találtak legyőzőre. A 127 együttes versenyében az élen végzettek megmérkőztek egymással, közel hasonlóak voltak ellenfeleik is.

Válogatottunk 17. helyezése nagy csalódás, nehéznek mondható ellenfelünk csak a lengyelek voltak, nem tudtak élni oly szerencsés párosításukkal. Sikerrel debütált a 19 éves Papp Petra, az éltáblát tartotta Hoang Thanh Trang, a többiek a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottak.

 

A 25. Női Sakkolimpia végeredménye

Helyezés

Rajtszám

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

2

Oroszország

RUS

11

8

3

0

19

450.0

33.0

2

1

Kína

CHN

11

8

3

0

19

416.0

31.5

3

4

Ukrajna

UKR

11

7

4

0

18

408.5

30.5

4

6

India

IND

11

8

1

2

17

336.0

28.0

5

10

Románia

ROU

11

8

0

3

16

313.5

28.5

6

8

Örményország

ARM

11

8

0

3

16

313.0

26.5

7

14

Franciaország

FRA

11

7

1

3

15

347.5

29.0

8

3

Grúzia

GEO

11

6

3

2

15

344.0

28.5

9

26

Irán

IRI

11

7

1

3

15

339.0

31.0

10

5

Egyesült   Államok

USA

11

6

3

2

15

326.0

29.5

11

9

Németország

GER

11

7

1

3

15

316.0

27.0

12

22

Kazahsztán

KAZ

11

6

3

2

15

309.0

27.0

13

21

Mongólia

MGL

11

7

1

3

15

308.0

28.0

14

36

Fehéroroszország

BLR

11

6

3

2

15

292.0

28.5

15

7

Lengyelország

POL

11

6

2

3

14

336.5

27.5

16

13

Bulgária

BUL

11

6

2

3

14

316.5

27.5

17

12

Magyarország

HUN

11

6

2

3

14

303.0

27.5

 

Az egyéni teljesítmények

Oroszország: Tatjana Koszinceva (2530) 5,5/9, 2480, Valentyina Gunyina (2507) 6/9, Nagyezsda Koszinceva (2524) 8/9, 2693, Alekszandra Kosztenjuk (2489) 7/9, 2468, Natalija Pogonyina (2448) 6,5/8, 2487

Kína: Hou Ji-fan (2599) 6,5/9, 2645, Zhao Xue (2549) 8/10, 2574, Ju Wenjun (2528) 5,5/10, 2351, Huang Qian (2449) 8/10, 2547, Ding Yixin (2424) 3,5/5, 2319

Ukrajna: Katyerina Lahno 7/10, 2608, Maria Muzicsuk 6/9, 2526, Natalija Zsukova 6,5/9, 2480, Anna Usenyina 7/10, 2460, Inna Yanovska 4/6, 2337,

Magyarország: Hoang Thanh Trang 6/10, 2476, + 2,4, Gara Tícia 6,5/10, 2320, - 7,8, Rudolf Anna 5/8, 2231, - 6,2, Gara Anita 3,5/7, 2144, - 12,3, Papp Petra 6,5/9, 2226, - 3,8

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleik rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Bolívia (64,  39, 13) - Oroszország  0 – 4

Oroszország – Brazília (47, 58, 11) 3,5 – 0,5

Oroszország – Mongólia (21, 13, 15) 3,5 – 0,5

Csehország (23, 27, 13) – Oroszország 1 – 3

Oroszország – Franciaország (14, 7, 15) 2,5 – 1,5

Kína (1, 2, 19) – Oroszország 2 - 2

Oroszország – Lengyelország (7, 15, 14) 2 - 2

Oroszország – Ukrajna (3, 3, 18) 2 – 2

India (6, 4, 17) – Oroszország 1 – 3

Örményország (8, 6, 16) – Oroszország 0,5 – 3,5

Oroszország – Kazahsztán (22, 12, 15) 4 - 0

 

A kínai csapat eredményei, ellenfeleik rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Kína – Banglades (63, 52, 12) 4 – 0

Svédország (46, 88, 9) – Kína 0 – 4

Kína – Ukrajna (3, 3, 18) 2 – 2

Németország (9, 11, 15) – Kína 1 – 3

Kína – India (6, 4, 17) 3,5 – 0,5

Kína – Oroszország (2, 1, 19) 2 – 2

Grúzia (3, 8, 15) – Kína 1,5 – 2,5

Lengyelország (7, 15, 14) – Kína 1 - 3

Kína – Franciaország (14, 7, 15) 3 – 1

Kína – Kazahsztán (22, 12, 15) 2 – 2

Bulgária (13, 16, 14) – Kína 1,5 – 2,5

 

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

El Salvador (66, 62, 11) – Ukrajna 0,5 – 3,5

Ukrajna – Irán (26, 9, 15) 3,5 – 0,5

Kína (1, 2, 19) – Ukrajna 2 – 2

Ukrajna – Hollandia (17, 20, 14) 3 - 1

Grúzia (3, 8, 15) – Ukrajna 2 – 2

Ukrajna – Azerbajdzsán (27, 28, 13) 3,5 – 0,5

Ukrajna – Franciaország (14, 7, 15) 2 -2

Oroszország (2, 1, 19) – Ukrajna 2 -2

Egyesült Államok (5, 10, 15) – Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Lengyelország (7, 15, 14) 2,5 – 1,5

Ukrajna – Németország (9, 11, 15) 3,5 – 0,5

 

A magyar válogatott eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük és elért pontszámuk:

Szíria (74, 76, 10) - Magyarország 0,5 – 3,5

Magyarország – Vietnam (28, 26, 13) 3,5 – 0,5

Lengyelország (7, 15, 14) – Magyarország 3 - 1

Magyarország  - Izland (62, 53, 12) 3,5 – 0,5

Moldávia (41, 51, 12)  - Magyarország 0,5 – 3,5

Magyarország – Spanyolország (11, 32, 13) 2 – 2

Magyarország – Montenegró (42, 35, 13) 2,5 – 1,5

Üzbegisztán (35, 21, 14) - Magyarország 2,5 – 1,5

Magyarország – Szlovénia (16, 41, 12) 2 – 2

Magyarország – Bulgária (13, 16, 14) 1 – 3

Litvánia (33, 44, 12) – Magyarország 0,5 – 3,5

 

A performance-pontszámok tükrében a legjobb egyéni teljesítmények:

1.Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2524) 8/9, 2693

2. Hou Ji-fan (kínai, 2599) 6,5/9, 2645

3. Nana Dzagnidze (grúz, 2547) 6/8, 2625

4. Katyerina Lahno (ukrán, 2542) 7/10, 2608

5. Zhao Xue (kínai, 2549) 8/10, 2574

6. Huang Qian (kínai, 2449) 8/10, 2547

7. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2377) 9/11, 2538

8. Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) 7/9, 2534

9. Maria Muzicsuk (ukrán, 2466) 6/9, 2526

10. Harika Dronavalli (indiai, 2503) 7/10, 2524

21. Hoang Thanh Trang (2464) 6/10, 2476

78. Gara Tícia (2385) 6,5/10, 2320

117. Rudolf Anna (2289) 5/8, 2231

124. Papp Petra (2302) 6,5/9, 2226

 

A tábladíjasok:

1.tábla:

1.Hou Ji-fan (kínai, 2599) 6,5/9 (2479, 2645)

2. Nana Dzagnidze (grúz, 2547) 6/8 (2432, 2625)

3. Katyerina Lahno (ukrán, 2542) 7/10 (2459, 2608)

 

2. tábla:

1.Zhao Xue (kínai, 2549) 8/10 (2334, 2574)

2. Maria Muzicsuk (ukrán, 2466) 6/9 (2401, 2526)

3. Cemre Yildiz Betul (török, 2341) 9,5/11 (2193, 2502)

 

3. tábla:

1.Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2524) 8/9 (2342, 2693)

2. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2377) 9/11 (2276, 2538

3. Tania Sachdev (indiai, 2379) 9/11 (2260, 2522)

 

4. tábla:

1.Huang Qian (kínai, 2449) 8/10 (2307, 2547)

2. Silvia Collas (francia, 2261) 7,5/9 (2196, 2469)

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489) 7/9 (2248, 2468)

 

5. tábla:

1.Natalija Pogonyina (orosz, 2448) 6,5/8 (2236, 2487)

2. Melissa Castrillon Gomez (kolumbiai, 2181) 7/8 (2043, 2379)

3. Medina Davletbajeva (kazah, 2165) 6,5/9 (2191, 2357)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A 2012-es esztendő legfontosabb versenyeinek krónikája II.

Címkék: A 2012-es év krónikája

A 64 kockás világ rangos tornákban gazdag esztendőt zárt. Az Isztambulban megrendezett sakkolimpián az orosz női és az örmény férfi válogatott győzött. A holtversenyt az olimpiai Berger pontszámítás döntötte el a javukra. A világbajnoki címért a címvédő Viswanathan  Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand Moszkvában mérkőzött meg, csak rájátszásban védte meg trónusát Anand.  A női kieséses rendszerű, 64 résztvevős  világbajnokságon Hanti-Manszijszkban óriási meglepetésre az ukrán Anna Usenyina diadalmaskodott, megfosztotta címétől a világelső kínai Hou Ji-fant, akivel 2013-ban 10 játszmás döntőt vív. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Jevgenyij Tomasevszkij végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál Lékó Péter részvételével két tornával indult a hat versenyből álló sorozat. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, megnyerte a Grand Slam-döntőt, szuperversenyen Moszkvában és Londonban is győztesként ünnepelték, megdöntötte Garri Kaszparov Élő-pontos világrekordját. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd a győztessel azonos pontszámmal lett ezüstérmes a junior világbajnokságon. Papp Petra először. Berkes Ferenc negyedszer magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot.A 2012-es esztendő májustól augusztus végéig tartó időszak legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

A május 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistán a márciusi rangsorhoz képest az első öt helyen nem történt változás. Levon Aronjan  10 pontra megközelítette a ranglistát vezető Magnus Carlsent. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand négyszer játszott a sorozatban hetedszer bajnok Baden-Baden csapatában, de ötvenszázalékos eredménye – 8 pontot jelentett számára.

Az orosz csapatbajnokságon remekelt az orosz Szergej Karjakin. A top 10-ből az olasz Fabiano Caruana volt a „legszorgalmasabb”, végül 4 pontot gyűjtött. A legtöbbet az azeri Sahriyar Mamedgyarov bukta, az Eb-n 8 partijából 26 ponttal lett szegényebb. Legjobb magyarként Lékó Péter a 24., az orosz csb-n játszott 6 partit, kár volt az utolsó fordulóban elszenvedett vereségéért. A nagyon szoros mezőnyben négy helyet javíthatott volna.

A top 10 listája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2835

2. Levon Aronjan (örmény) 2825

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2791

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2784

6. Szergej Karjakin (orosz) 2779

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2775

8. Fabiano Caruana (olasz) 2770

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2769

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2764

 

Világbajnoki döntő – Moszkva, Havanna, Malmö, Mitropa Kupa, csapatbajnokság, 31. Zalakarosi Sakkfesztivál

Moszkvában rendezték meg a világbajnoki döntőt, a címvédő indiai Viswanathan Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand párharcát. A 12 játszmás párbaj 6-6-tal ért véget, a világbajnoki cím sorsa rapid rájátszásban dőlt el, ötödször ünnepelték világbajnokként Viswanathan Anandot. Az orosz fővárosban Borisz Gelfanddal vívott csatáját a kiegyenlített erők küzdelme jellemezte. A vártnál talán békésebb partikat láttunk a jól felkészült, a világbajnoki címért több mint két évtizede versengő nagymesterek összecsapásán, de a 12 játszmás lebonyolítás is kevesebb alkalmat ad a nyíltsisakos játékra.

 

Hat döntetlen után Gelfand vezetést szerzett, a nyolcadik partiban azonban vezére kelepcébe szorult. A rapid rájátszás izgalmai sok mindenért kárpótolták a sakkrajongókat, a rendkívüli feszültséget a gyorsabban játszó címvédő jobban bírta. A rapidpartikban 25-25 perc volt a gondolkodási idejük és 10-10 másodperc lépésenként. Anand jobban alkalmazkodott a gyorsított tempóhoz, Gelfand nehezebben választott a lépésjelöltek között. Viswanathan Anand 2,5-1,5-re megnyerte a meccset, három döntetlen mellett a második partiban aratott győzelemmel védte meg koronáját, összesítésben 8,5-7,5-re győzött.

Anand a párharcot befejező sajtótájékoztatón nem tagadta, hogy a hetedik játszma elvesztése után alig tudott aludni, hihetetlenül fontos volt, hogy azonnal egyenlített a nyolcadik összecsapásban. Címvédésében kitűnő szekundánsok segítették, honfitársa, Surya Sekhar Ganguly, a dán Peter Heine Nielsen, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és a lengyel Radoslaw Wojtaszek. A 12 klasszikus játszma 6-6-os eredményével Anand 10,8 Élő-pontot vesztett, Gelfand 10,8 pontot nyert. A 42 éves indiai világbajnok a 2,55 millió dolláros díjalap 55 százalékát, a legyőzött 43 esztendős Gelfand a 45 százalékát kapta meg.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  8,5 – 7,5

(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)

Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 49)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 25)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 24)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 22)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 32)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Szicíliai védelem, 77)

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Szláv védelem, 59)

Viswanathan Anand – Borisz Gelfand  döntetlen (Szicíliai védelem, 56)

 

Havannában az ukrán Vaszilij Ivancsuk elsőségével ért véget a 47. Capablanca emlékverseny. A veterán nagymester veretlenül, egypontos előnnyel végzett az élen, három győzelem is elegendő volt sikeréhez. Az orosz Jan Nepomnjacsij a kubai Leinier Dominguez Pereztől kapott ki a kétfordulós, 18-as kategóriájú, 2694 Élő-pontos viadalon. A kubai nagymester Ivancsuktól kettős vereséget szenvedett.

A 47. Capablanca emlékverseny végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2764) 6,5 pont

2-3. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2716) és Leinier Dominguez Perez 5,5

4. Vlagyimir Potkin (orosz, 2642) 4,5

5-6. Queseda Perez (kubai, 2625) és Viktor Laznicka (cseh, 2693) 4

 

Harmadszor győzött Hikaru Nakamura az amerikai bajnokságon. A bajnoki címet eldöntő partiban az utolsó előtti fordulóban mért vereséget a címvédő Gata Kamskyra, sikeres hajrájának köszönhetően egypontos előnnyel végzett az élen. A bronzérmet Alekszander Oniscsuk szerezte meg.

Malmőben az olasz Fabiano Caruana sikerével ért véget a 20. Sigeman & Co nagymesterverseny. Caruana fél ponttal előzte meg Lékó Pétert, aki a 16-os kategóriájú viadalon megőrizte veretlenségét, + 6,7 Élő-pontot gyűjtött, a virtuális világranglistán a 22. helyre lépett előre.

A verseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana (olasz, 2770) 5,5 pont

2. Lékó Péter (magyar, 2723) 5

3-4. Anish Giri (holland, 2693) és Nils Grandelius (svéd, 2556) 4

5. Li Chao (kínai, 2703) 3

6. Hans Tikkanen (svéd, 2566) 2,5

7-8. Jonny Hector (svéd, 2560) és Emanule Berg (svéd, 2587) 2

A horvátországi Sibenikben férfi válogatottunk elsőségével fejeződött be a 31. Mitropa Kupa. Ötödször nyerte meg férficsapatunk a kupát, 1993, 1995, 1999 és 2006 után együttesünk a horvát tengerparti városban is győzött. Első helyre rangsorolt csapatunk veretlenül játszotta végig a viadalt, a hetedik játéknapon a legnagyobb rivális, a szlovén négyes legyőzése volt a siker kulcsa. Erdős Viktor az éltáblán, Rapport Tamás a második táblán kapott legjobb pontszerzőként díjat.

A 31. Mitropa Kupa végeredménye:

1. Magyarország (Erdős Viktor 5,5/8, Rapport Richárd 6,5/9, Bánusz Tamás 4/8, Papp Gábor 5/7, Fodor Tamás 3/4) 16 meccspont, 24 pont

2. Szlovénia 15, 24,5

3. Horvátország 11, 20

4. Olaszország 9, 18,5

5. Franciaország 9, 17

6. Csehország 7, 17

7. Szlovákia 7, 15

8. Németország 6, 17

9. Ausztria 6, 15

10. Svájc 4, 11,5   

 

Női válogatottunk az utolsó fordulóban megszerezte harmadik győzelmét, és negyedikként fejezte be a viadalt. Varga Klára a vártnál gyengébben szerepelt, 9,3 Élő-pontot vesztett. Bea Boglárka 11,9 Élő-pontot nyert. A német együttes két remivel megnyerte a versenyt az esélyesebb szlovénok előtt. 

 

A verseny végeredménye:

1.Németország (Julia Bochis 2145, 5,5/7, Jade Schmidt 2103, 4/7) 9 meccspont, 9,5 pont

2. Szlovénia 9, 8,5

3. Olaszország 8, 7,5

4. Magyarország (Varga Klára 3/7, 2193, 2131, Bea Boglárka 4/7, 2110, 2190) 7, 7

5. Horvátország 6, 6,5

6. Csehország 6, 6,6

7. Ausztria 6, 5,5

8. Szlovákia 5, 5

 

Az Aquaprofit-NTSK együttese ötödször nyerte meg az első osztályú sakk-csapatbajnokságot.  Jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer győztek, ezúttal hat ponttal előzték meg az Atomerőmű SE csapatát.

A tavalyi fölényes elsőség után az Aquaprofit-NTSK a kilencedik fordulóban vette vissza a vezetést a Haladás VSE csapatától, s végül hatpontos előnnyel szerezte meg a bajnoki címet. A nagykanizsai együttes minden meccsét megnyerte, négy kétszámjegyű győzelmet is elért.  Ezúttal kevesebbet játszottak idegenlégiósaik, nehéz volt kitalálni, hogy az adott meccsen milyen összeállításban szerepel együttesük, hiszen hosszú a „kispadjuk”.  Sikerrel folytatták a sorozatot, ami az ötödik bajnoki cím mellett ez már 48 győztes meccset is jelent. Megvédte tavalyi ezüstérmét az Atomerőmű SE. Két meccset elvesztettek, de a hajrában remekeltek. A dobogós helyek sorsát eldöntő rangadón magabiztos játékkal győzték le az éllovas szombathelyi csapatot. A Haladás a fontos meccseken gyengébb összeállításainak is köszönheti, hogy be kellett érniük ismét a harmadik hellyel. Ez a három együttes kiemelkedett a mezőnyből.

A bajnokság végeredménye:

1.Aquaprofit-NTSK 95 pont

2. Atomerőmű SE Paks  89

3. Haladás VSE 85

4. Mátyásföldi LTC 75

5. Hungaropharma Decs 74,5

6. Pénzügyőr SE 67,5

7. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 62,5

8. Honvéd ASE 59

9. ASS-Makói SVSE 56

10. Tóth László SE 49

11. Komáromi VSK 41,5

12. Vasas SC 31

A 31. Zalakarosi Sakkfesztivál „A” csoportjában a kilencfordulós, svájci rendszerű viadalon negyvenkilencen játszottak. A győztes Horváth József elnyerte a nyílt magyar bajnoki címet is.

Az élcsoport végeredménye:

1.Horváth József (2530) 7 pont

2. Horváth Ádám (2505) 6,5

3. Nagy Gábor (2375) 6,5

4-10. Gonda László (2557), Bérczes Dávid (2550), Tésik Csaba (2339), Csonka Balázs (2277), Sipos János (2223), Végh Endre (2256)  és Szekeres Róbert (2259) 6

 

Női rapid és villám-világbajnokság, Tal-emlékverseny, Grand Prix-verseny - Kazany

A Profi Sakkozók Szövetsége (ACP) és a Grúz Sakkszövetség a FIDE égisze alatt Batumiban rendezte meg a rapid és a villám-világbajnokságot. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova győzelmével fejeződött be az első ízben megrendezett rapid világbajnokság. Veretlenül harcolta végig a 11 fordulós svájci rendszerű viadalt. Az 50 fős mezőnyben olimpiai és világbajnoknők, kontinensbajnokok is csatáztak, a szervezők a rangos tornához remek körülményeket biztosítottak, kimagaslóan magas díjazás (59 ezer dolláros díjalap) is növelte a verseny presztízsét. Az internetes közvetítés a kapkodásban néha akadozott, de élmény volt hallgatni a játszmák elemzését. A 25-25 perces gondolkodási idő mellett még 10-10 másodperc járt lépésenként, a partikban láttunk meglepő fordulatokat, csúnya elnézéseket, de látványos taktikai csapásokat is. Sztefanova a világbajnoki cím mellé 12 ezer dolláros első díjat kapott. A második helyen előállt holtversenyt az ún. javított (median) Bucholz pontszámítás döntötte el, nem veszik figyelembe a legmagasabb és a legalacsonyabb pontszámot elért ellenfelet.

A rapid-világbajnokság végeredménye:

1.Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2518) 8,5 pont

2. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2457) 8

3. Humpy Koneru (indiai, 2589) 8

4. Katyerina Lahno (ukrán, 2546) 8

5. Anna Muzicsuk (szlovén, 2598) 7,5

6. Dronavalli Harika (indiai) 7,5

7. Nana Dzagnidze (grúz) 7

8. Pia Cramling (svéd) 6,5

9. Zhao Xue (kínai) 6,5

10. Guo Qi (kínai) 6,5

11. Elisabeth Paehtz (német) 6,5

12. Tan Zhongyi (kínai) 6,5

13. Lela Zsavahisvili (grúz) 6,5

14. Natalija Zsukova (ukrán) 6,5

15. Zsu Csen (katari) 6,5

16. Tatjana Koszinceva (orosz) 6,5

Az orosz Valentyina Gunyina szenzációs eredménnyel nyerte meg a villám-világbajnokságot. Az idei Európa-bajnok a 15 fordulós svájci rendszerű tornán veretlenül 13 pontot szerzett, 2,5 ponttal előzte meg a második helyen holtversenyben végzett ukrán Natalija Zsukovát és a szlovén Anna Muzicsukot. Az első játéknapon nyolc fordulóra került sor, Valentyina Gunyina valamennyi partiját megnyerte, két ponttal előzte meg a 6-6-ot gyűjtött ukrán Maria Muzicsukot, a grúz Nana Dzagnidzét, a szlovén Muzicsukot és az ukrán Natalija Zsukovát. Gunyina a második játéknapot négy remivel kezdte, majd mesterhármassal tette fölényessé elsőségét,  a győzelemért a 41 ezer dolláros díjalapból 9 ezret kapott. Játszmánként 4-4 perc volt a gondolkodási idő és lépésenként 2-2 másodperc.

A villám-világbajnokság végeredménye:

1,Valentyina Gunyina (orosz, 2530) 13 pont

2. Natalija Zsukova (ukrán, 2442) 10,5

3. Anna Muzicsuk (szlovén, 2598) 10,5

4. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2457) 10

5-7. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2518), Nana Dzagnidze (grúz, 2547) és Ding Yixin (kínai, 2553) 9,5

8-13. Katyerina Lahno (ukrán, 2546), Maja Csiburdanidze (grúz, 2500), Tan Zhongyi (kínai, 2430), Maja Lomineisvili (grúz, 2366), Salome Melia (grúz, 2410) és Anna Usenyina (ukrán, 2454) 9

14-16. Nino Bacsiasvili (grúz, 2436), Ana Matnadze (grúz, 2446) és Bela Hotenasvili (grúz, 2500) 8,5

17-23. Maria Muzicsuk (ukrán, 2456), Deysi T Cori (perui, 2386), Zhao Xue (kínai, 2549), Humpy Koneru (indiai, 2589), Gulnar Mammadova (azeri, 2345), Natalija Pogonyina (orosz, 2447) és Meri Arabidze (grúz, 2351) 8

 

Moszkvában a világranglista-vezető Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be az esztendő második szuperversenye, a VII. Tal-emlékverseny. Carlsen az utolsó fordulóban sötéttel győzött Luke McShane ellen. A befejező játéknap előtt félpontos előnnyel vezető Fabiano Caruana sötéttel játszva kikapott Levon Aronjantól, az azeri Tejmur Radzsabov csak remizett Hikaru Nakamurával.

A 21 esztendős Magnus Carlsen pályafutása 16. szuperversenyét nyerte meg. veretlenül ért célba. A hosszabb versenyszünet hatására a viadal kezdetén nem mutatott kirobbanó formát, a nehézségeket „túlélte”. Megvédte tavalyi elsőségét, növelte előnyét a világranglistán. A sok váratlan eredménynek köszönhetően + 2 is elegendő volt újabb sikeréhez.

Fabiano Caruana a feszültséget kevésbé bírta. Döntetlennel megnyerte volna a tornát, hiszen ötször a sötét bábukat vezette, míg Carlsen ötször világossal játszott. Levon Aronjannal vívott csatájában az örmény nagymester erélyesebben vezethette volna  a támadást,  Caruana jobban védekezhetett volna. A 19 esztendős Caruana holtversenyes második helye kiemelkedő teljesítmény. Nem játszik látványos sakkot, de nagyon megbízhatóan sakkozik. Az örmények kétszeres olimpiai bajnoka a győzelemmel feljött ötven százalékra, játéka és eredménye is csalódást okozott.

Tejmur Radzsabov két nyeréssel rajtolt, de több győzelmet nem tudott begyűjteni. Az orosz sakkrajongók aligha gondoltak arra, hogy Alekszandr Morozevics és Vlagyimir Kramnyik három fordulóban öt vereséget szenved el. Alekszandr Griscsuk akár előkelőbb helyezést is elérhetett volna. Hikaru Nakamura ezúttal sem villogott. Luke McShane megállta  a helyét, sem ő, sem Jevgenyij Tomasevszkij nem adta könnyen meg magát. A meglepetésekkel tarkított tornán a 45 partiból 21 végződött döntéssel. 

 

VII.   Tal-emlékverseny, Moszkva 2012. június 8-18                            kat. XXII (2776)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2835

*

½

1

½

½

½

½

½

1

½

2849

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2770

½

*

½

0

0

1

½

½

1

1

5

2820

3.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2784

0

½

*

½

½

½

½

½

1

1

5

2818

4.

Alekszandr Morozevics

g

RUS

2769

½

1

½

*

1

½

1

0

0

0

2777

5.

Levon Aronjan

g

ARM

2825

½

1

½

0

*

½

½

1

0

½

2771

6.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2801

½

0

½

½

½

*

1

½

0

1

2773

7.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2761

½

½

½

0

½

0

*

1

1

½

2778

8.

Hikaru Nakamura

g

USA

2775

½

½

½

1

0

½

0

*

½

½

4

2733

9.

Luke J McShane

g

ENG

2706

0

0

0

1

1

1

0

½

*

½

4

2741

10.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2738

½

0

0

1

½

0

½

½

½

*

2700

 

Kazanyban az indiai Humpy Koneru és a szlovén Anna Muzicsuk holtversenyben győzött a 2011/12-es Grand Prix versenysorozat negyedik tornáján. A viadal utolsó játéknapján dőlt el az első hely sorsa, öt parti is döntéssel fejeződött be. A forduló előtt még holtversenyben az élen álló Viktorija Cmilyte gyorsan remizett Antoaneta Sztefanovával, bebiztosította dobogós helyezését. Riválisai közül Humpy Konerunak volt könnyebb feladata, a formán kívül játszó Alisza Galljamovát érdekes tisztáldozattal győzte le. Koneru a rajtnál óvatosabban játszott, hajrája remekül sikerült.

Nyeréssel zárta szereplését Anna Muzicsuk is, Nagyezsda Koszinceva ellen diadalmaskodott. Koneruhoz hasonlóan 7,5 pontot gyűjtött, de a Berger-Sonneborn pontszámítás az indiai nagymesternőnek kedvezett. Mindketten megőrizték veretlenségüket. Nem játszott jó formában a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, két veresége a torna nagy meglepetése, különösen Betul Cemre Yildizzel szembeni sorozatos hibái döbbentették meg a sakkrajongókat. Elina Danieljan a nyolcadik forduló után még félpontos előnnyel vezetett, hármas vesztősorozattal azonban alaposan visszaesett a tabellán. A tornán játszott 66 partiból 35 végződött döntéssel.

 

A verseny végeredménye:

1-2.Humpy Koneru (indiai, 2589) és Anna Muzicsuk (szlovén, 2598) 7,5 pont

3-4. Viktorija Cmilyte (litván, 2508) és Hou Ji-fan (kínai, 2623) 7

5-6. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2457) és Elina Danieljan (örmény, 2484) 6

7. Tatjana Koszinceva (orosz, 2532) 5,5

8. Katyerina Lahno (ukrán, 2546) 5

9-10. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2518) és Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2528) 4,5

11. Aleisza Galljamova (orosz, 2484) 3

12. Betul Cemre Yildiz (török, 2333) 2,5

 

Férfi rapid és villám-világbajnokság, szuperverseny Dortmund és Biel  Grand Prix-verseny  - Zsermuk, 65. orosz szuperbajnokság, junior világbajnokság

 

A július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistán Magnus Carlsen 21 pontra növelte előnyét Levon Aronjannal szemben. Carlsen némi bizonytalankodás után ismét jól hajrázott a moszkvai Tal-emlékversenyen és újabb szép trófeát szerzett. Aronjan formán kívül sakkozott, meglepő volt az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik váratlan gyengélkedése a fordulatokban gazdag finisben. Tejmur Radzsabov elszalasztotta a tornagyőzelmet, de megelőzte a rangsorban     a moszkvai világbajnoki döntőben a remekül felkészült Borisz Gelfandot csak a rapid rájátszásban legyőző és címét megvédő indiai Viswanathan Anandot. Lékó Péter legjobb magyarként 22., Almási Zoltán a 33., Polgár Judit a 36. volt a listán.  

A top 10 listája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2837

2. Levon Aronjan (örmény) 2816

3. Vlagyimir Kramnyíik (orosz) 2799

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2788

5. Viswanathan Anand (indiai) 2780

6. Szergej Karjakin (orosz) 2779

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2778

8. Fabiano Caruana (olasz) 2775

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2770

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2769

 

Az orosz Szergej Karjakin nyerte meg az Asztanában megrendezett rapid-világbajnokságot. Fordulatos játszmák, időzavaros hibák, kihagyott lehetőségek jellemezték a Kazahsztán fővárosában megrendezett rapid-világbajnokság küzdelmeit. Tíz forduló után az éllovas Magnus Carlsen mögött másfél pontos hátrányban levő Karjakin a harmadik játéknapot négyes nyerősorozattal kezdte, míg riválisa Vaszilij Ivancsuktól és Alekszandr Griscsuktól is vereséget szenvedett. A 200 ezer dolláros díjlapból Karjakin 40 ezret, Carlsen 33 ezret, Topalov 25 ezret kapott.

 

A rapid-világbajnokság végeredmény:

1.Szergej Karjakin (orosz, 2779) 11,5 pont

2. Magnus Carlsen (norvég, 2837) 10,5

3. Veszelin Topalov (bolgár, 2752) 9,5

4. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726) 9,5

5. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763) 9

6. Borisz Gelfand (izraeli, 2738) 8

7-9. Peter Szvidler (orosz, 2749), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) és Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) 7,5

10. Alekszej Drejev (orosz, 2677) 7

11. Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) 6,5

12-14. Igor Kurnoszov (orosz, 2663), M. Kazsgalejev (kazah, 2589) és Viorel Bologan (moldáv, 2732) 6

15. Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2644) 4,5

16. A. Iszmagambetov (kazah, 2741) 3,5

 

Az orosz Alekszandr Griscsuk győzött a kétfordulós villám-világbajnokságon. A nagymestereknek  játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc gondolkodási idejük volt. A világbajnokság félidejében egypontos előnnyel vezető Alekszandr Griscsuk 2006 után másodszor is megszerezte a villám-világbajnoki címet. A klasszikus gondolkodási idejű partikban is gyakran időzavarba kerülő Griscsuk riválisainál kevesebbet hibázott, a kapkodásban jobban bírta a feszültséget, a be-becsúszott vereségen gyorsabban túltette magát. Fél ponttal előzte meg a világranglistát vezető Magnus Carlsent. A bronzérmet az aranyéremre is sokáig esélyes rapid-világbajnok Szergej Karjakin vehette át. A 200 ezer dolláros díjlapból a győztes 40, az ezüstérmes 33, a bronzérmes 27.500 dollárt kapott.  

A végeredmény:

1.Alekszandr Griscsuk (orosz, 2763) 20 pont

2. Magnus Carlsen (norvég, 2837) 19,5

3. Szergej Karjakin (orosz, 2779) 18,5

4. Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) 17,5

5-6 Dmitrij Andrejkin (orosz, 2700) és Tejmur Radzsabov (azeri, 278817

7. Le Quang Liem (vietnami, 2693) 16,5

8-9. Peter Szvidler (orosz, 2749) és Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) 15

10-11. Borisz Gelfand (izraeli, 2738) és Nikolaj Csadajev (orosz, 2580) 13,5

12-13. Veszelin Topalov (bolgár, 2752) és Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726) 13

14. Rimat Zsumabajev (kazah, 2525) 12

15. Viorel Bologan (moldáv, 2732) 11

16. Pavel Kotszur (kazah, 2548) 8

 

Dortmundban az olasz Fabiano Caruana elsőségével fejeződött be a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. A 19-es kategóriájú torna utolsó fordulója előtt öten, köztük Lékó Péter vezetett holtversenyben. A befejező játéknapon nagymesterünk egyik holtversenyes társával, a német Arkadij Naiditsch-csal mérkőzött meg, a küzdelem örökös sakkal fejeződött be. Lékó és Naiditsch is megőrizte veretlenségét. Nagymesterünk 7,4 Élő-pontot szerzett.

Fabiano Caruana vehette át a győztesnek járó dortmundi trófeát. A versenykiírás előnyben részesíti a sötéttel több partit játszót, illetve a több győzelmet elérő sakkozót. Caruana a top játékosok közül a legtöbb versenyen játszik, a torna elején nagyon bizonytalan volt, mázlival remizte ki partiját Lékó Péterrel szemben. A viadal első hat helyezettje külön versenyt vívott, egymás elleni partijaikban a biztonságra fektették a hangsúlyt, mindössze két játszma fejeződött be döntéssel.

 

40.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2012. július 13-22             (kat. XIX. 2711)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2775

*

½

0

1

½

½

½

1

1

1

6

2824

2.

Szergej Karjakin

g

RUS

2779

½

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

2823

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2726

1

½

*

½

½

½

1

½

0

1

2787

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2799

0

½

½

*

½

½

1

0

1

1

2780

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2700

½

½

½

½

*

½

½

½

1

1

2790

6.

Lékó Péter

g

HUN

2730

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

2787

7.

Georg Meier

g

GER

2644

½

½

0

0

½

½

*

½

1

½

4

2679

8.

Daniel Fridman

g

GER

2655

0

0

½

½

½

½

½

*

½

½

2739

9.

Mateusz Bartel

g

POL

2674

0

0

1

0

0

0

0

½

*

½

2

2498

10.

Jan Gustafsson

g

GER

2629

0

0

0

0

0

0

½

½

½

*

2441

 

Meglepetéssel ért véget Bielben a 45. sakkfesztivál szuperversenye, a kínai Wang Hao nyerte meg a viadalt. Az utolsó fordulóban Wang Hao legyőzte a holland Anish Girit, a zárónap előtt vezető Magnus Carlsen csak remizett a francia Etienne Bacrottal. A tornán a győzelemért 3, a döntetlenért 1 pont járt. Wang Hao három veresége ellenére hat győzelmével és egy remivel egy ponttal megelőzte a négy nyerés mellett hatot remiző világranglista-vezetőt. A klasszikus pontozás szerint Carlsen végzett az élen.  Veretlenségét megőrizte, de az átütő erő hiányzott a játékából. Sokan kritizálják Magnus Carlsent, hogy különösen világossal szerény a repertoárja, jóval kevesebbet foglalkozik a nyitásokkal, a középjátékban és a végjátékban azonban erősebb riválisainál.

A tornát kettős vereséggel kezdő orosz Alekszandr Morozevics egészségi okokból visszalépett, a moldáviai Viorel Bologan „vállalta” a két nullát, beugrása megmentette a versenyt.

 

Biel szuperverseny, 2011. július 23-augusztus 3.

1

2

3

4

5

6

1.

Wang Hao

g

CHN

2739

*

*

0

0

1

1

1

1

1

½

1

0

19

2858

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2837

1

1

*

*

½

½

½

½

½

½

1

1

18

2878

3.

Anish Giri

g

NED

2696

0

0

½

½

*

*

½

½

1

1

1

1

16

2834

4.

Hikaru Nakamura

g

USA

2778

0

0

½

½

½

½

*

*

1

1

1

1

16

2813

5.

Etienne Bacrot

g

FRA

2713

0

½

½

½

0

0

0

0

*

*

1

½

7

2614

6.

Viorel Bologan (Morozevics)

g

MDA

2732

0

1

0

0

0

0

0

0

0

½

*

*

4

2514

 

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 7 pont

2. Wang Hao 6,5

3-4. Hikaru Nakamura és Anish Giri 6

5. Etienne Bacrot 3

6. Viorel Bologan 1,5

(Alekszandr Morozevics 0)

 

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan diadalmaskodott a Grand Prix-sorozat ötödik versenyén. A fordulatokban oly gazdag tornán a dobogós helyezésekre pályázó kínai sakkozónők a hajrában meginogtak, váratlan vereségekkel végül a vártnál gyengébben szerepeltek. Kivételt jelentett a világbajnoknő Hou Ji-fan, aki bár elvesztette utolsó partiját, végül érvényesítette a papírformát, de játéka korántsem volt meggyőző. A 18 éves világbajnoknő inkább rutinból „húzta be” a versenyt, célkitűzését teljesítette, tornagyőztes lett, s egyúttal megnyerte az egész sorozatot, így jövőre világbajnoki döntőt játszhat.

A végeredmény:

1.Hou Ji-fan (kínai, 2617) 7 pont

2-4. Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516), Katyerina Lahno (ukrán, 2537) és Humpy Koneru (indiai, 2598) 6,5

5-6. Ju Wenjun (kínai, 2518) és Ruan Lufei (2483) 6

7. Zhao Xue (kínai, 2556) 5,5

8-9. Elina Danieljan (örmény, 2480) és Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) 5

10. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) 4,5

11. Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) 4

12. Nino Hurcidze (grúz, 2456) 3,5

 

A FIDE döntése értelmében július 1-től havonta számolják az Élő-pontokat és külön vezetik a rapid és villámpartik eredményeit. Az augusztus 1-től érvényes listán Szergej Karjakin megelőzte Viswanathan Anandot, 2785 ponttal volt az ötödik. Vlagyimir Kramnyik Dortmundban vesztett 2 pontot, de ez nem veszélyeztette harmadik helyét. Legjobb magyarként Lékó Péter a 16., a dortmundi szuperversenyen 7 pontot gyűjtött.

 

Moszkvában a 65. férfi szuperbajnokságon hatos rapid rájátszás döntötte el a bajnoki cím és a dobogós helyezések sorsát. A befejező fordulóban sorban születtek a döntetlenek, egyetlen játszma fejeződött be döntéssel. A legharciasabb sakkot játszó Alekszandr Griscsuk világossal kapott ki a partiig nyolc remivel álló Peter Szvidlertől.

A rapid rájátszásban játszmánként 15-15 perc és lépésenként 10-10 másodperc volt a gondolkodási idő. A 22 esztendős Dmitrij Andrejkin három győzelemmel és két döntetlennel nyerte meg a körversenyt, Szergej Karjakin lett a második, míg a hatszoros bajnok Peter Szvidlernek be kellett érnie a bronzéremmel.

A 65. férfi szuperbajnokság végeredménye:

1.Dmitrij Andrejkin (2715) 5 pont

2. Szergej Karjakin (2785) 5

3. Peter Szvidler (2749) 5

4. Dmitrij Jakovenko (2722) 5

5. Vlagyimir Potkin (2651) 5       

6. Jevgenyij Alekszejev (2673) 5

7. Alekszandr Griscsuk (2763) 4,5

8-9. Nyikita Vityjugov (2705) és Daniil Dubov (2594) 4

10. Szanan Szjugirov (2635) 2,5

 

A bajnoki címet eldöntő rapid rájátszás végeredménye:

1.Dmitrij Andrejkin 4 pont

2. Szergej Karjakin 3,5

3. Peter Szvidler 3

4. Dmitrij Jakovenko 2,5

5. Vlagyimir Potkin 1,5             

6. Jevgenyij Alekszejev 0,5

 

A 62. női bajnokságon Natalija Pogonyina egypontos előnnyel végzett az élen. A címvédő Valentyina Gunyina az ezüstérmes, Nagyezsda Koszinceva kapta a bronzérmet.

 

A 16 éves Rapport Richárd nagyszerű sikerével fejeződött be az Athénben megrendezett junior világbajnokság. Legfiatalabb nagymesterünk a török Alekszander Ipatovval holtversenyben végzett az élen, a progresszív Bucholz-pontszám Ipatovnak kedvezett, ő kapta az aranyérmet.

A számítást döntően befolyásolta, hogy Ricsi második partiját a kínai Wei Yi ellen elvesztette, kicsit „külső körös” lett, de négyes nyerősorozattal felzárkózott. A hetedik játéknapon remizett Ipatovval, majd újabb mesterhármassal már vezetett a viadalon. A hajrában még három nehéz ellenfél következett. Remek teljesítményét jól mutatja a 2698-as performance-pontszám és a + 16,2 Élő-pont. Örvendetes volt, hogy Ricsi mennyire bátran játszott, ha tehette gyorsan ellenfele királyát támadta meg. Ütőképes megnyitási repertoárjának kialakításában és a világbajnokságon is Ruck Róbert nemzetközi nagymester, ezüstérmes olimpikonunk segítette, sikeres együttműködésük gyümölcse ez a nagy siker, a világbajnoki ezüstérem.

A viadal másik magyar résztvevője, Mihók Olivér (2456) 7,5 ponttal a 38. helyen végzett. A verseny derekán elszenvedett három veresége, összesen négy vesztése miatt nem végezhetett előbbre. Gyenge ellenfelekkel játszott, ezt 21 Élő-pont elvesztése, a 2322-es performance-pontszám hűen tükrözi. 

 

A junior világbajnokság végeredménye:

1.Alekszander Ipatov (török, 2577) 10 pont  (30375)

2. Rapport Richárd (magyar, 2605) 10 (30059)

3. Ding Liren (kínai, 2695) 9,5 (30192)

4. Nils Grandelius (svéd, 2562) 9,5 (29832)

5-10. Yu Yangyi (kínai,2635), Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2567), Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2629), Alekszander Indjic (szerb, 2481), Niclas Hauschenbeth (német, 2532) és Eric Hansen (kanadai, 2568) 9

 

A leányok izgalmas utolsó fordulóval fejezték be a fordulatokban bővelkedő világbajnokságukat. Négyes holtverseny lett a nagy versenyfutás vége, és a kínai Gou Qi a világbajnok. A fehérorosz Nasztasszia Ziaziulkina győzelmével kiharcolta az ezüstérmet, és a viadalt nyeréssel befejező orosz Anasztazia  Bodnaruk végzett a harmadik helyen, az indonéz Aulia Medina Warda lecsúszott a dobogóról.

Varga Klára a befejező játéknapon a grúz Meri Arabidze ellen vesztett, a viadalon négy partiban maradt alul vetélytársaival szemben. A + 18,6 Élő-pont, a 2253-as performance-pontszám azonban jól mutatja, hogy felülmúlta az elvárást.

 

A leányok világbajnokságának végeredménye:

1.Guo Qi (kínai, 2358) 9,5 pont (27845)

2. Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz, 2342) 9,5 (27790)

3. Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2380) 9,5 (27745)

4. Aulia Medina Warda (indonéz, 2218) 9,5 (26562)

5. Meri Arabidze (grúz, 2379) 9

6-10. Deysi Cori (perui, 2413), Irina Bulmaga (román, 2380), Monica Sihite Chelsie (indonéz, 2162), Wang Jue (kínai, 2355) és Hajala Abdulla (azeri, 2217) 8,5

15-19. Jovana Vojinovic (montenegrói, 2337), Klaudia Kulon (lengyel, 2259), Varga Klára (magyar, 2181),… 7,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A 2012-es esztendő legfontosabb versenyeinek krónikája I.

Címkék: A 2012-es év krónikája

A 64 kockás világ rangos tornákban gazdag esztendőt zárt. Az Isztambulban megrendezett sakkolimpián az orosz női és az örmény férfi válogatott győzött. A holtversenyt az olimpiai Berger pontszámítás döntötte el a javukra. A világbajnoki címért a címvédő Viswanathan  Anand és a kihívó izraeli Borisz Gelfand Moszkvában mérkőzött meg, csak rájátszásban védte meg trónusát Anand.  A női kieséses rendszerű, 64 résztvevős  világbajnokságon Hanti-Manszijszkban óriási meglepetésre az ukrán Anna Usenyina diadalmaskodott, megfosztotta címétől a világelső kínai Hou Ji-fant, akivel 2013-ban 10 játszmás döntőt vív. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Jevgenyij Tomasevszkij végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál Lékó Péter részvételével két tornával indult a hat versenyből álló sorozat. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen nagy évet zárt, megnyerte a Grand Slam-döntőt, szuperversenyen Moszkvában és Londonban is győztesként ünnepelték, megdöntötte Garri Kaszparov Élő-pontos világrekordját. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd a győztessel azonos pontszámmal lett ezüstérmes a junior világbajnokságon. Papp Petra először. Berkes Ferenc negyedszer magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban negyedszer nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2012-es esztendő első négy hónapjának legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája, a gazdag játszmatermésből egy kis ízelítő.

Reggio Emiliában a 17 esztendős holland Anish Giri elsőségével fejeződött be az óesztendő utolsó szuperversenye. A 20-as kategóriájú, 2744-es Élő-átlagú, 6 résztvevős, kétfordulós viadal félidejében Giri még mínuszban volt, de a hajrában remekelt, riválisai pedig sorban hibáztak. Az amerikai Hikaru Nakamura szinte biztos győztesnek tűnt, amikor utolsó három játszmáját elveszítette. A torna egyik nagy esélyesének, az ukrán Vaszilij Ivancsuk négyes vesztőszériája volt a legnagyobb szenzáció. Egyre népszerűbb a szervezők körében a győzelmek fokozott jutalmazása, a 3 pont az 1 pontot érő remivel szemben növelte a küzdőkedvet, ennek tudható be, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb partikat követhettünk nyomon. A tornán sok volt a váratlan fordulat, a szupernagymesterektől kissé szokatlan rontás. A tornán a 30 játszmából 21(!) végződött döntéssel.

54.   Reggio Emilia, 2011. dec.27-2012. jan.6.

kat. XX   (2744)

1

2

3

4

5

6

1.

Anish Giri

g

NED

2714

*

*

0

½

0

1

1

½

½

1

½

1

16

2822

2.

Alekszandr Morozevics

g

RUS

2762

1

½

*

*

½

1

1

0

0

½

1

0

15

2776

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2758

1

0

½

0

*

*

½

½

1

0

1

1

15

2777

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2727

0

½

0

1

½

½

*

*

0

1

1

1

15

2783

5.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2775

½

0

1

½

0

1

1

0

*

*

½

0

12

2702

6.

Nyikita Vitjugov

g

RUS

2729

½

0

0

1

0

0

0

0

½

1

*

*

8

2598

 

A 2012. január 1-től érvényes világranglistás pontszámokat és a helyezéseket a csapat Európa-bajnokság, a moszkvai és a londoni szuperverseny  eredményei döntően befolyásolták. A 21 éves norvég Magnus Carlsen a Tal-emlékverseny holtversenyes első helyével és londoni második helyezésével növelte Élő-pontjainak számát. Harminc ponttal előzte meg az örmény Levon Aronjant. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand negyedik volt a rangsorban. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik londoni sikerével biztosította be világbajnok-jelöltségét. Legjobb magyarként Lékó Péter 2720 ponttal a 26. volt, 3 ponttal előzte meg Almási Zoltánt, tízzel a 32. helyezett Polgár Juditot.

A top 10 listája:

1.Magnus Carlsen (norvég)  2835

2. Levon Aronjan (örmény) 2805

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2799

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2773

6. Veszelin Topalov (bolgár) 2770

7. Szergej Karjakin (orosz) 2769

8. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2766

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2763

10. Vugar Gasimov (azeri) 2761

 

74. Tata Steel 2012 szuperverseny

A hagyományokhoz híven szupernagymesterek csúcstalálkozója volt Wijk aan Zee-ben a 74. Tata Steel Chess 2012 szuperverseny. A 21-es kategóriájú, 2755-ös Élő-átlagú viadalon a kétszeres olimpiai bajnok, csapatvilágbajnok, Világkupa- és Grand Prix-győztes Levon Aronjan pályafutása során harmadszor lett tornagyőztes a hollandiai tengerparti kisvárosban. 2007-ben Veszelin Topalovval és Tejmur Radzsavovval, egy év múlva Magnus Carlsennel  holtversenyben végzett az élen. Aronjan az utolsó fordulóban gyorsan remizett az azeri Tejmur Radzsabovval, ezzel bebiztosította elsőségét. Legnagyobb riválisától, Magnus Carlsentől a harmadik fordulóban vereséget szenvedett, de jöttek a tőle megszokott nyerések. Megbotlott a cseh David Navarával szemben, de izgalmas ütközetben Borisz Gelfandot is legyőzte és ezzel bebiztosította első helyét. A kiegyenlített mezőnyben nagy bravúr hét játszmát nyerni!

 

Radzsabov egyedül őrizte meg veretlenségét. Egyenletes jó teljesítményt nyújtott, sorsolása is kedvező volt, hiszen békésen remizhetett Aronjannal. A világranglista-vezető Magnus Carlsen igazán szórakoztató sakkot játszik, széles megnyitási repertoárjával valamennyi játszmában küzdelemre törekedett. A hajrában kis szerencséje volt, összességében örülhet a dobogós helyezésnek. A torna egyik legkellemesebb meglepetése a 18 éves olasz Fabiano Caruana játéka és eredménye. Egyetlen vereségét a tornagyőztestől szenvedte el. Caruanát nagyszerű sikerét követően már a virtuális világranglista tízedik helyezettjeként jegyezhettük.

Jobb helyezés reményét szalasztotta el az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamurának egy pillanatra sem volt esélye, hogy megismételje tavalyi bravúrját. Az orosz Szergej Karjakin kettős vereséggel indított, majd felzárkózott, hogy újra átélje a poklokat is, az ötven százalékkal nagyon boldog lehetett. A világbajnoki kihívó Borisz Gelfand rossz formában, sokat hibázva játszott, ennek ékes bizonyítéka, hogy öt játszmát is vesztett, csak kettőt nyert. A torna 91 partijából 39 végződött döntéssel, emlékezetes remek versenyt láttunk. A nagymesterversenyen az indiai Pentala Harikrisna győzött, jövőre a szuperversenyen játszhat.

 

A 74. Tata Steel szuperverseny végeredménye:

1.Levon Aronjan (örmény, 2805) 9 pont

2-4. Magnus Carlsen (norvég, 2835), Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) és Fabiano Caruana (olasz, 2736) 8

5-6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) 7,5

7. Gata Kamsky (amerikai, 2732) 7

8. Szergej Karjakin (orosz, 2769) 6,5

9. Loek van Wely (holland, 2692) 5,5

10-12. Borisz Gelfand (izraeli), 2739,  Veszelin Topalov (bolgár, 2770) és Vugar Gasimov (azeri, 2761) 5

13-14. David Navara (cseh, 2712) és Anish Giri (holland, 2714) 4,5

 

 

Gibraltáron a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az angol Nigel Short holtversenyes elsőségével ért véget a Tradewise nyílt verseny. Mindketten 8-8 pontot szereztek, Hou Ji-fan performance-pontszámban megelőzte Shortot, de a gibraltári szabályok szerint el kellett dönteni az első díj sorsát. A rájátszást Short 1,5-0,5-re megnyerte. Nem volt oka azonban túlzott szomorúságra a világbajnoknőnek, remek versenyt játszott, tíz ellenfelének Élő-átlaga 2634 volt, hét olyan sakkozóval játszott, akiknek 2700, illetve több pontja volt. Almási Zoltán, Polgár Judit, Le Quang Liem és Alekszej Shirov ellen győzött, Michael Adamsszel és Sahriyar Mamedgyarovval remizett, egyetlen vereségét Krishnan Sasikirantól szenvedte el. Teljesítményének performance-pontszáma 2872(!) és 34 Élő-pontot is nyert!

A 10. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

1-2.Nigel Short (angol, 2677, 2838) és Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2872) 8 pont

3-6. Michael Adams (angol, 2724, 2807), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2783), Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 2783) és Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 2669) 7,5

7-23. Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2733), Almási Zoltán (magyar, 2717, 2730), David Howell (angol, 2603, 2725), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2717), Peter Szvidler (orosz, 2749, 2700), Parimarjan Negi (indiai, 2641, 2694), Polgár Judit (magyar, 2710, 2693), Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2681), Daniel Fridman (német, 2660, 2632), Jan Gustafsson (német, 2643, 2628),… 7

28. Erdős Viktor (magyar, 2634, 2601) 6,5

49. Rapport Richárd (magyar, 2543, 2574) 6

 

Moszkvában a lengyel Mateusz Bartel győzelmével fejeződött be a XI. Aeroflot-verseny. A 9 fordulós svájci rendszerű viadal zárónapján sötéttel remizett az ukrán Anton Korobovval. Az ukrán Pavel Eljanov nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni az orosz Dmitrij Andrejkinnel szemben. Az első helyen 6,5 ponttal előállt hármas holtverseny Bartelnek kedvezett, ötször játszott sötéttel, míg riválisai ötször a világos bábukat vezették. Bartel játszhat a dortmundi szuperversenyen. Óriási meglepetés elsősége. A 19. helyre rangsorolt sakkozó veretlenül játszotta végig a tornát. Győzelemmel kezdett, majd három remivel folytatta. Hármas nyerőszériát követően kedvező színelosztásának köszönhetően két sötéttel kivívott döntetlennel is pályafutása legnagyobb sikerét érte el.

 

A XI. Aeroflot-verseny végeredménye:

1.Mateusz Bartel (lengyel, 2658, 2822, + 19,7) 6,5 pont

2. Anton Korobov (ukrán, 2660, 2822, + 19,4) 6,5

3. Pavel Eljanov (ukrán, 2690, 2808, + 14,1) 6,5

4-8. Alekszandr Halifman (orosz, 2632, 2770, + 16,7), Maxim Rodhstein (izraeli, 2634, 2782, + 18), Fabiano Caruana (olasz, 2736, 2772, + 4,1), Hrant Melkumjan (örmény, 2620, 2757, + 16,4) és Dmitrij Andrejkin (orosz, 2688, 2742, + 6,1) 6

9-25. Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2704), Bu Xiangzhi (kínai, 2670, 2692, + 2,7), Adam Tuhajev (ukrán, 2537, 2661, + 15,5), Anton Somojev (orosz, 2570, 2665, + 11,9), Viorel Jordacsescu (moldáviai, 2651, 2678, + 3,4), Markus Ragger (osztrák, 2655, 2640, - 1,3), Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2594, 2749, + 19,2), Ivan Szokolov (holland, 2641, 2710, + 8,8), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2740, 2705, - 3,8), Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2525, 2710, + 22,9), Baadur Zsobava (grúz, 2704, 2717, + 1,6), Ivan Popov (orosz, 2599, 2702, + 12,9), Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2670, 2701, + 3,9), Karen Grigorjan (örmény, 2482, 2664, + 20), Eltaj Safarli (azeri, 2638, 2696, + 7,4), Vlagyimir Akopjan (örmény, 2685, 2674, - 1,1) és Zhou Jianchao (kínai, 2619, 2669, + 6,4) 5,5

34. Balogh Csaba (2655, 2660, -1,1) 5

53. Pap Gyula (2533, 2571, + 5,1) 4

74. Szabó Krisztián  (2547, 2462, - 8,8) 3,5

 

Tbilisziben a grúz Nana Dzagnidze nyerte meg az ACP Kupa rapidtornát. Dzagnidze félpontos hátránnyal kezdte a negyedik játéknapot, de az utolsó fordulóban elért győzelmével befogta a svéd Pia Cramlingot. Rájátszás döntötte el az első hely sorsát, a két villámparti remi lett, Dzagnidze a „hirtelen halál” játszmát megnyerte. A bronzérmet az ukrán Katyrina Lahno szerezte meg, a legfiatalabb résztvevő, a 21 éves Anna Muzicsuk fél ponttal lemaradt a dobogóról. A 40 ezer dolláros díjalappal remekül megszervezett  torna kivívta a résztvevők elismerését. A Sheraton Metekhi Palace Hotel méltó környezetet biztosított a nagyszerű viadalhoz, amely remek hangulatban, a játékidő rövidsége miatti gyakori kapkodás ellenére is konfliktusmentes légkörben zajlott le.

Az ACP Kupa végeredménye:

1.Nana Dzagnidze (grúz) 8 pont

2. Pia Cramling (svéd) 8

3. Katyerina Lahno (ukrán) 7,5

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 7

5. Maja Csiburdanidze (grúz) 6

6-7. Tatjana Koszinceva (orosz) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 5,5

8. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 5

9-10. Nagyezsda Koszinceva (orosz) és Anna Zatonskih (amerikai) 4,5

11. Viktorija Cmilyte (litván) 3,5

12. Zejnab Mamedgyarova (azeri) 1

 

A 2012. március 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistán Magnus Carlsen tizenöt ponttal előzte meg Levon Aronjant, aki szépen kasszírozott a Tata Steel szuperverseny megnyerésével. A legjobbak a Reggio Emilía-i és a Tata Steel szuperversenyen, a gibraltári és az Aeroflot nyílt tornákon gyűjtöttek, illetve hullajtottak pontokat. A januári rangsorhoz képest az első öt helyen változatlan volt a sorrend. Aronjan  15 pontra megközelítette a ranglistát vezető Carlsent.

Nagyot lépett előre az amerikai Hikaru Nakamura és különösen figyelmet érdemelt az olasz Fabiano Caruana szárnyalása. Topalov Wijk aan Zee-i bukdácsolásáért nagy árat fizetett, hat helyet rontott. A májusban világbajnoki döntőt játszót izraeli Borisz Gelfand csak a 22. a listán. Lékó Péter legjobb magyarként a 24., a novemberi Eb óta egyetlen versenyen sem játszott. Almási Zoltán a gibraltári nyílt tornán 2 pontot szerzett, egy pontra megközelítette Lékót.  A női világranglistát nagy fölénnyel vezető Polgár Judit 32. a legjobbak rangsorában.  

A top tíz listája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2835

2. Levon Aronjan (örmény) 2820

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2799

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2784

6. Hikaru Nakamura (amerikai) 2771

7. Fabiano Caruna (olasz) 2767

8. Szergej Karjakin (orosz) 2766

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2765

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2763

 

Kontinensbajnokságok

Sorozatban negyedszer zárult orosz sakkozó győzelmével a kontinensbajnokság. 2009-ben Jevgenyij Tomasevszkij, egy év múlva Jan Nepomnjacsij, 2011-ben Vlagyimir Potkin ért elsőként a célba. Plovdivban Dmitrij Jakovenko az utolsó fordulóban aratott győzelmével lett Európa-bajnok. A francia Laurent Fressinet félpontos előnnyel ült sakkasztalhoz, de a vezércselű partiban nem tudta kiharcolni a bajnoki címet jelentő remit. A rajtlistán harmadik Jakovenko veretlenül végzett az élen, + 14,1 Élő-pont is a jutalma a bruttó 14 ezer eurós első díj mellé. Tizenhárman szereztek 8 pontot, a performance-pontszám döntötte el a dobogós helyek sorsát, Fressinet a második, az orosz Vlagyimir Malahov a bronzérmes. A versenykiírás szerint huszonhárman kvalifikálták magukat a jövő évi Világkupára.

A magyar résztvevők a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben változatos teljesítményt nyújtottak.  Berkes Ferenc 7,5 pontjával 2716-os performance-pontszámot ért el, + 5,6 Élő-pontot is gyűjtött, ez végül a 24. helyet jelentette számára. Balogh Csaba a 26. helyen zárta szereplését, + 7,8 pontot szerzett, teljesítménye 2714-es pontszámot ér. Fodor Tamás nagymesteri normát teljesített, sorozatban játszott rangos nagymesterekkel, sikerét jól mutatja a jelentős Élő-pont gyűjtés (+ 16,4). Prohászka Péter is jó versenyt játszott, Ruck Róbert váratlan vesztései után „külső körön” jött fel. Nagy csalódást okozott Erdős Viktor, nem sikerült Rapport Richárdnak a remélt áttörés.

Az Európa-bajnokság végeredménye:

1.Dmitrij Jakovenko (orosz, 2729, 2832) 8,5 pont

2. Laurent Fressinet (francia, 2693, 2800) 8

3. Vlagyimir Malahov (orosz, 2705, 2787) 8

4-14. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2689, 2786), Eneszto Inarkijev (orosz, 2695, 2784), Maxim Matlakov (orosz, 2632, 2778), Viorel Bologan (moldáviai, 2687, 2768), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2693, 2765), Jurij Krivorucsko (ukrán, 2666, 2761), Szergej Azarov (fehérorosz, 2667, 2759), Jevgenyij Najer (orosz, 2640, 2756), Vlagyimir Akopjan (örmény, 2684, 2754), Andrej Volokityin (ukrán, 2695, 2754) és Jan Smeets (holland, 2610, 2685) 8

15-36. Gawain Jones (angol, 2635, 2760), Nyikita Vitjugov (orosz, 2709, 2751), Etienne Bacrot (francia, 2706, 2748), Alekszej Drejev (orosz, 2698, 2736), Denisz Hiszmatullin (orosz, 2656, 2734), Vasif Durarbejli (azeri, 2543, 2729), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2710, 2728), Baadur Zsobava (grúz, 2706, 2725), Berkes Ferenc (2682, 2716), Markus Ragger (osztrák, 2654, 2714), Balogh Csaba (2664, 2714), Daniel Fridman (német, 2653, 2709), Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2643, 2706), Ivan Szokolov (holland, 2653, 2705), Kiril Georgijev (bolgár, 2671, 2703), Gabriel Szargiszjan (örmény, 2674, 2702), Ivan Ivanisevic (szerb, 2645, 2698), Szanan Szjugirov (orosz, 2610, 2697), Igor Henkin (német, 2632, 2695), Zahar Efimenko (ukrán, 2695, 2664) és Szergej Grigorjanc (orosz, 2561, 2647) 7,5

90. Ruck Róbert (2579, 2548, - 3) 6,5

96. Prohászka Péter (2553, 2642, + 13,9)  6

104. Fodor Tamás (2482, 2599, + 16,4)  6

114. Papp Gábor (2551, 2571, + 3,9)  6

131. Erdős Viktor (2631, 2531, - 15,1)  6

132. Rapport Richárd (2559, 2528, - 3,9) 6

161. Pap Gyula (2538, 2561, + 5,3) 6

164. Bánusz Tamás (2583, 2540, - 5,6) 5,5

198. Antal Tibor Kende (2352, 2346, - 1,95) 5,5

289. Schneider Veronika (2312, 2338, + 4,95) 4

324. Barta József (2148, 2202, + 6,9) 3

341. Pein Milan (1813) 2

 

A törökországi Gaziantepben fordulatokban gazdag utolsó fordulóval befejeződött a XII. női Európa-bajnokság. A befejező játéknapon az egypontos előnnyel vezető szlovén Anna Muzicsuk vereséget szenvedett az orosz olimpiai bajnok Valentyina Gunyinától. A korábban kétszer is kontinensbajnoki címet szerzett orosz Tatjana Koszinceva a grúz Nana Dzagnidze ellen nyert. Az első helyen előállt hármas holtverseny a 23 éves Gunyinának kedvezett, Koszinceva lett az ezüstérmes, míg Muzicsuknak a bronzérem jutott. A holtversenyben végzett nagymesternők a 100 ezer eurós díjalapból fejenként 15.800 eurót kaptak.  Hoang Thanh Trang világossal játszott a címvédő Viktorija Cmilytével, és a végjátékban a litván sakkozónő futópárjával szemben tehetetlen volt. Kedvező performance-pontszámával végül 12. lett, továbbjutott a világbajnokságra.

A XII. Európa-bajnokság végeredménye:

Európa-bajnok: Valenytina Gunyina (orosz, 2511, 2660)  8,5

2. Tatjana Koszinceva (orosz, 2513, 2649) 8,5

3. Anna Muzicsuk (szlovén, 2583, 2631) 8,5

4. Viktorija Cmilyte (litván, 2577, 2497) 8

5-11. Marie Sebag (francia, 2512, 2592), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 2544), Katyerina Lahno (ukrán, 2546, 2524), Elina Danieljan (örmény, 2478, 2515), Bela Hotenasvili (grúz, 2490, 2503), Natalija Pogonyina (orosz, 2449, 2501) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2448, 2437) 7,5

12-21. Hoang Thanh Trang (magyar, 2438, 2510), Nino Hurcidze (grúz, 2447, 2505), Nana Dzagnidze (grúz, 2559, 2468), Salome Melia (grúz, 2400, 2461), Bajra Kovanova (orosz, 2392, 2452), Lela Zsavahisvili (grúz, 2448, 2450), Marina Romanyko (orosz, 2417, 2444), Anna Usenyina (ukrán, 2458, 2429), Natalija Zsukova (ukrán, 2435, 2415) és Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2535, 2406) 7

Az Eb után 46 résztvevővel rendezték meg a 11 fordulós svájci rendszerű  rapid kontinensbajnokságot. Nagy küzdelem után az orosz Tatjana Koszinceva ért elsőként a célba, 9 ponttal nyerte meg a viadalt. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a német Elisabeth Paehtz 8,5 ponttal fejezte be a versengést. Hoang Thanh Trang 6 pontot gyűjtve a 21. helyen végzett.

Negyvenegyen játszottak a villámsakk Európa-bajnokságon. A 10 fordulós viadalon két-kétjátszmás mini párharcokat vívtak egymással a sakkozónők, partinként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperces gondolkodási idővel. Az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa, az orosz Valentyina Gunyina jól hajrázva győzött, a német Elisabeth Paehtz lett a második, míg a bronzérmet a grúz Nana Dzagnidze szerezte meg. Hoang Thanh Trang a 19. helyen végzett.

Aronjan-Kramnyik párosmérkőzés

Az eredetileg őszre tervezett világbajnok-jelölti versenyre Zürichben hatjátszmás felkészülési párosmeccset vívott az örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal végződött. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.  Különösen izgalmasan alakult a befejező parti. majd. Aronjan játszott világossal, a spanyol megnyitásban ezúttal elkerülte a berlini változatot. Kezdeményezett, de Kramnyik pontos játékkal ellenesélyt teremtett. Minőségáldozatát követően kiéleződött a csata, az exvilágbajnok nyerőesélyt szalasztott el, Aronjan kiharcolta a döntetlent.

A párosmérkőzés végeredménye:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Levon Aronjan (örmény, 2820)  3 - 3 (0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

Carlsen,M (2835) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D31]

Tata Steel Chess 2012

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.Vc2 Hf6 7.h3 g6 8.e3 Ff5 9.Vd2 h5 10.Fd3 Fxd3 11.Vxd3 Hbd7 12.Hge2 a5 13.0-0 0-0 14.f3 b5 15.e4 dxe4 16.fxe4

A megnyitáselméleti párbajt Magnus Carlsen megnyerte. Erős gyalogcentrum mellett tisztjei aktivitásban is felülmúlják a sötét haderőét.

16...Hc5 17.Vf3 He6 18.Fe3 b4 19.Hb1

A megtámadott huszár új mezőt keres magának, c4-re igyekezett.

19...Hh7 20.Hd2 Bc8 21.Bad1 Fh4 22.g3 Ff6 23.Hc4 Fg7 24.b3 Ve7 25.Vg2

Számításba jött 25.e5 az a5 gyalog bajban és h3-h4 után a tervezett királyszárnyi akciót is leállíthatja világos.

25...Hc7 26.Hxa5 Bfe8 27.e5 Hd5 28.Fd2 Bed8 29.Hf4 Va7?

Magnus helyes játéka esetén gyors vesztéshez vezethetett volna. 29…Vc7! 30.Hc4 Ba8 31.Fe3 Hxe3 32.Hxe3 Va7 33.Hc2 Fxe5 34.Hxb4 változat világos kis előnyét adta volna.                       

 

 

30.Hxc6!

A kiskombinációval Magnus jelentős előnyt ért el.

30...Bxc6 31.Hxd5 Bc2 32.Kh1 Ff8

 

33.e6! Va8 34.exf7+

Erősebb volt a 34.e7 Bxd5 35.e8V Vxe8 36.Vxd5 Bxa2 37.Bde1 Va8 38.Vxa8 Bxa8 39.Ba1 folytatás.

34...Kh8?! 35.Hf4 Vxg2+ 36.Kxg2

Pontosabb volt a 36.Hxg2 Kg7 (36...Bxd4 37.Fc3!) 37.d5 Ba8 38.Hf4 Hg5 39.He6+ Hxe6 40.dxe6 Baxa2 41.Bf2 folytatás.

36...Bxd4 37.Bf2 Bd6  38.Fc1 Bxf2+ 39.Kxf2   Bxd1 40.Fb2+ Hf6 41.Fxf6+ Kh7 42.He6 Fd6 43.Fe5 Fe7     

 

44.f8V Fxf8 45.Hxf8+ Kh6 46.He6!? g5 47.h4 gxh4 48.gxh4 Kg6 49.Hd4 Bd3

Levon Aronjan a szinte reménytelen helyzetből menekülni próbált...

50.Hc6 Bd2+ 51.Ke3 Bxa2 52.Fd6 Ba1! 53.Kd4 Bg1?!

Aronjan kihagyta az egyetlen esélyt nyújtó 53...Bh1 54.Fe7 Bh3 55.He5+ Kf5 56.Hd3 Bg3 57.Kc4 Bg4+ folytatást.         

 

54.Kc5!?

Könnyű az elemzőprogram dolga, a 54.Hxb4 Bg4+ 55.Kc5 Bxh4 56.Hd3 Bh1 57.b4 Bd1 58.Kc4 Bb1 59.b5változatot  javasolja.

54...Kf5 55.Hxb4 Bc1+ 56.Kd4 Be1 57.Hc6 Be4+ 58.Kd5 Bxh4

 

59.b4

Magnus gond nélkül feltartja a h szabadgyalogot, a b gyalogos pedig bástyát nyer.

59...Bh1 60.b5 Bb1 61.Hd4+ Kg4 62.Kc6 Bc1+ 63.Kd7 Bb1 64.Kc7 h4 65.b6 Kh3 66.b7 Kg2

 

 

67.Hf5 h3 68.Hh4+ és sötét feladta

 

A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri a 114-es Chess Informant legjobb partijának választotta meg a harmadik bajnoki címét megszerző Ding Liren alkotását, a világos haderő parádés áldozatokkal bombázta szét sötét királyállását.

Ding Liren (2660) – Lu Shanglei (2514)
Elfogadott vezércsel [D24]

Kínai bajnokság 2012

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fxc4 Hxe4 7.0-0 Hxc3 8.bxc3 Fe7 9.He5 0-0 10.Vg4 c5 11.Fh6 Ff6

 

12.Fd3! Be8 13.f4 g6

Tetszetős a sötét királyállás szétbombázása a 13...cxd4 14.Fxh7+! Kxh7 15.Fxg7! Fxg7 (15...Bg8 16.Vh5+ Kxg7 17.Vxf7+ Kh6 18.Bf3) 16.Vh5+ Fh6 17.Vxf7+ Fg7 18.Bf3, illetve 13...Hc6 14.Bf3 g6 15.Fxg6! fxg6 16.Hxg6 e5 17.f5 Kf7 18.Hxe5+ Hxe5 19.Vh5+ Hg6 20.Baf1 változatokban.

 

 

14.Fxg6!! fxg6 15.Hxg6 hxg6 16.Vxg6+ Kh8  

 

 

17.Fg5!

Világos lépései pörölycsapások!

17...Fxg5 18.fxg5 Be7 19.Vh6+

Pontosabb volt a 19.Bf3 Bh7 20.Baf1 Hd7 21.Bf7 Vg8 22.Bxh7+ Vxh7 23.Vxe6 folytatás.

19...Kg8 20.g6 Hd7 21.Bf3 Hf8 22.Baf1 Hxg6 23.Bg3 Bg7 24.Bxg6 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2801) - Aronjan,L (2820)
Skót megnyitás [C47]

Párosmérkőzés (3), Zürich 2012

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fc5

A skót négyeshuszárjátékban 5...Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 számít a főváltozatnak, a különböző eltérések egyenlő esélyeket ígérnek, de alighanem valamit Vlagyimir Kramnyik talált a variban…

6.Fe3 Fb6 7.Vd2

Az adatbázisban számos partit találunk a 7.Fc4 és a 7.Hxc6 eltérésekre is.

7...0-0 8.0-0-0 Be8 9.f3 d5 10.exd5

Nem számíthat világos előnyre a 10.Fb5 Fd7 11.exd5 (11.Hxc6 Fxc6 12.Fxc6 bxc6) 11...Hxd4 12.Fxd4 Fxb5 13.Hxb5 Vxd5 változatban. Sötéttel játszanánk szívesebben a 10.Hxc6 bxc6 11.Fxb6 axb6 12.Fc4 b5 13.Fb3 b4 14.He2 Ve7 utáni pozíciót.

10...Hxd5 11.Fg5

11...Hxc3

Az örmény nagymester kisebb tűnődés után vezérének leáldozása mellett döntött. Nem nyerte el tetszését a 11...Hde7 12.Hxc6 Vxd2+ 13.Fxd2 Hxc6 14.Hd5 folytatás és világos megszerzi a futópár előnyét.

12.Fxd8 Hxd1

Az anyagi egyensúly felborult, a nagy kérdés, hogy Aronjannak elegendő ellenértéke van-e a vezérért?

 

 

13.Fxc7! Fxc7 14.Hxc6 He3 15.Fb5!

Sötétre lett volna előnyös a 15.Hb4 Ff4 16.Hd3 Fh6 17.f4 Ff5 folytatás.

15...bxc6

Túlzottan optimista döntés, 15…Ff5 jobb volt, bár 16.Hd4 Ff4 17.Fxe8 Hxg2 18.Vxf4 Hxf4 19.Fxf7+ Kxf7 20.Hxf5 után fonalasan létrejövő végjátékban világosnak gyalogelőnye van.

16.Fxc6 Hc4 17.Vd4 Fe6 18.Fxa8 Fb6 19.Vd3 Bxa8

Három könnyűtiszt a vezérért, de világosnak kettővel több gyalogja van.

20.Be1 Bd8 21.Ve4

 

21...g5?!

Rizikós elgondolás a logikus 21...g6 helyett.

22.c3

A sajtótájékoztatón nagy derültség fogadta, amikor Aronjan bevallotta, hogy 22.b3 lépésben reménykedett, amire 22…Fc5! következett volna.

22…Fc5 23.Be2

Számításba jött a 23.h4! h6 (23...Ff2 24.b3 Fxe1 25.Vxe1 Hb6 26.Ve3) 24.hxg5 hxg5 25.f4 folytatás.

23...h6 24.g3 a5

 

25.f4 a4 26.f5 Fd5 27.Vd3 Fb6 28.b3 axb3 29.axb3 Ha5

 

30.Be8+!

Kramnyik sötét legerősebb tisztjét kapta meg a bástyáért, nincs összhang Aronjan hadereje között. Az exvilágbajnok úgy ítélte meg, hogy technikai nehézségei lettek volna 30.Vb5!? Hxb3+ 31.Kc2 Hd4+! (31…Fc5 32.Be5! Bd6 33.Vb8+ Kg7 34.Vxd6 Fxd6 35.Bxd5 Ha1+ 36.Kb2 Fb8 37.Kxa1) 32.cxd4 Fxd4 változatban.

30...Bxe8 31.Vxd5 Bd8 32.Vb5 Bd6 33.Kc2

Az exvilágbajnok az összekötött szabadgyalogokra szavazott a 33.Ve5 Hxb3+ 34.Kc2 Fc5 35.Kxb3 Bb6+ 36.Kc2 változat helyett.

33...Kg7?

Aronjannak csak másodpercei maradtak.

 

34.b4 Hb7 35.c4 Bf6 36.g4 Hd8 37.c5 Fc7 38.Vd7 Hc6

 

39.b5 Ha7 40.Vxc7 Hxb5 41.Ve5 Ha7 42.Kd3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2013. január 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen nagy fölénnyel vezet. Londoni elsőségével megdöntötte a sakkozás 13. világbajnokának, Garri Kaszparovnak a rekordját, 2861 pontja van, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 51 pontos lemaradással követi. Az örmény Levon Aronjan lecsúszott a harmadik helyre. Az amerikai Hikaru Nakamura ismét  a top tízben. Lékó Péter a 19., Berkes Ferenc a 44., Polgár Judit az 50., Almási Zoltán az 58. a listán.  A top 25-ben többek között nyolc orosz, három azeri, két-két amerikai és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2702 pont. A női világranglistát hatvanadszor vezeti Polgár Judit!

 

A FIDE korábbi döntésének megfelelően 2012. július 1-től havonta adja ki a ranglistát, külön számolják a rapid és a villámtornák Élő-pontjait. A legjobbak rangsorának szenzációja, hogy a norvég Magnus Carlsen megdöntötte a sakkozás 13. világbajnokának, Garri Kaszparovnak pontrekordját, a 2851 pontot. Magnus londoni elsőségével 2861 ponttal várhatja az esztendő első szuperversenyét, a Tata Steel 2013 tornát.  Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 51 pontos hátránnyal követi, ismét 2800 fölé tornászta magát. Wijk aan Zee-ben címvédőként induló örmény Levon Aronjan a londoni tornán 13 pontot vesztett. Az olasz Fabiano Caruana megőrizte ötödik helyét, remek évet tudhat maga mögött, amit a + 45 pont is hűen tükröz. Carlsen + 26, Kramnyik + 9, Aronjan – 3, Radzsabov + 20, Karjakin + 11 pontot gyűjtött, míg a regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anand 27 pontot vesztett!

Legjobb magyarként Lékó Péter négy helyet javított, 19. a ragsorban. Négyszeres bajnokunk Berkes Ferenc a honi ranglista másodikjaként a 44., Polgár Judit az 50., Almási Zoltán az 58. A listán 47 sakkozónak van 2700, vagy több Élő-pontja. 

 

A férfi világranglista élcsoportja:  

                 

                 név

       nemzet

1112

1212

0113

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2848

2848

2861

8

1990

2.

Kramnyik,V

orosz

2795

2795

2810

8

1975

3.

Aronjan,L

örmény

2815

2815

2802

8

1982

4.

Radzsabov,T

azeri

2793

2793

2793

0

1987

5.

Caruana,F

olasz

2786

2782

2781

11

1992

6.

Karjakin,S

orosz

2775

2775

2780

11

1990

7.

Anand,V

indiai

2775

2775

2772

8

1969

8.

Topalov,V

bolgár

2769

2771

2771

0

1975

9.

Nakamura,H

amerikai

2755

2760

2769

8

1987

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2764

2764

2766

11

1985

11.

Griscsuk,A

orosz

2752

2764

2764

0

1983

12.

Morozevics,A

orosz

2748

2748

2758

11

1977

13.

Ivancsuk,V

ukrán

2763

2766

2758

4

1969

14.

Wang Hao

kínai

2737

2737

2752

13

1989

15.

Szvidler,P

orosz

2747

2747

2747

11

1976

16.

Gelfand,B

izraeli

2751

2751

2740

11

1968

17.

Kamsky,G

amerikai

2762

2762

2740

11

1974

18.

Gasimov,V

azeri

2737

2737

2737

0

1986

19.

Lékó,P

magyar

2737

2732

2735

11

1979

20.

Jakovenko,D

orosz

2741

2741

2734

10

1983

21.

Ponomarjov,R

ukrán

2735

2741

2733

11

1983

22.

Andrejkin,D

orosz

2723

2723

2727

6

1990

23.

Adams,M

angol

2710

2710

2725

8

1971

24.

Tomasevszkij,E

orosz

2725

2725

2725

0

1987

25.

Dominguez,PL

kubai

2726

2734

2723

11

1983

 

 

 

 

 

 

 

44.

Berkes,F

magyar

2693

2693

2702

0

1985

50.

Polgár,J

magyar

2705

2705

2696

8

1976

58.

Almási,Z

magyar

2707

2689

2689

0

1976

75.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A további helyezések is változatlanok.

1.Oroszország 2746 (+ 3, 215 nemzetközi nagymester, 496 nemzetközi mester, 2161 címviselő)

2. Ukrajna 2703 (- 4, 79, 198, 492)

3. Kína 2667 (+2, 30, 23, 120)

4. Franciaország 2659 (- 4, 47, 94, 352)

5. Örményország 2658 ( 34, 25, 93)

6. Magyarország 2656 (51, 106, 418)  

7. Egyesült Államok 2651 (- 1, 75, 121, 573)

8. Azerbajdzsán 2648 (20, 17, 78)

9. India 2638 (- 7, 29, 76, 218)

10. Németország 2634 (79, 233, 1194)

 

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, pályafutása során Berkes Ferenc először második a honi rangsorban. 

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2735 (+ 3), Berkes Ferenc 2702 (+ 9), Polgár Judit 2696 (- 9),  Almási Zoltán 2689, Gyimesi Zoltán 2674, Balogh Csaba 2641, Rapport Richárd 2621, Erdős Viktor 2614 (- 26), Bánusz Tamás 2599 (+ 19), Ács Péter 2586, Papp Gábor 2582 (+ 4) 2578, Héra Imre 2573, Medvegy Zoltán 2572 (+ 11), Ruck Róbert 2571 (+ 3), Prohászka Péter 2563 (- 10)

 

A női világranglistán 60 alkalommal első Polgár Judit. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan „visszahódította” a második helyet, az indiai Humpy Koneruhoz hasonlóan a kieséses rendszerű vb-n a második fordulóban búcsúzni kényszerült.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2696 (- 9)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2603 (- 3, 4)

3. Humpy Koneru (indiai) 2597 (- 13, 4)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2582 (- 4, 8)

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2555

6. Zhao Xue (kínai) 2554 (- 11, 12)

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2547 (- 6, 4)

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2531 (- 8, 8)

9. Marie Sebag (francia) 2530 (+ 9, 8)

10. Pia Cramling (svéd) 2518 (+ 2, 4)

28. Hoang Thanh Trang (magyar) 2469 (- 1, 4)

96. Vajda Szidónia (magyar) 2362

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők visszanyerték az éllovasi pozíciót, az oroszok legjobbjai igen mérsékelten szerepeltek a kieséses rendszerű vb-n. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2476 (+ 1)

2. Oroszország 2468 (- 7)

3. Grúzia 2431 (+ 1)

4. Ukrajna 2415 (+ 5)

5. India 2388 (- 2)

6. Magyarország 2377 (- 6)

7. Lengyelország 2351

8. Németország 2349

9. Franciaország 2337 (+ 1)

10. Egyesült Államok 2325

 

A honi rangsorban kevés a változás. Gara Tícia vesztett pontjaiból, a negyedik helyre csúszott vissza. Papp Petrának szépen kamatozott a bajnokságon mutatott jó játéka, bajnoki címe.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2696 (- 9), Hoang Thanh Trang 2469 (- 1), Vajda Szidónia 2362, Gara Tícia 2350 (- 27), Grábics Mónika 2335, Medvegy Nóra 2328, Mádl Ildikó 2321, Rudolf Anna 2312 (- 10),   Gara Anita 2302, Schneider Veronika 2299 (- 7), Lakos Nikoletta 2290, Papp Petra 2280 (+ 26)

 

A legjobb junioroknál új éllovas a holland bajnok Anish Giri, az olasz Fabiano Caruana „kiöregedett”, ahogy a háromszoros kínai bajnok Ding Liren is.  Rapport Richárd 9. a listán.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2720  (1994)

2.Yu Yangyi (kínai) 2688  (+7 ) (1994)

3. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2682 (1993)

4. Szanan Szjugirov (orosz) 2643 (1993)

5. Parimarjan Negi (indiai) 2641 (1993)

9. Rapport Richárd 2621  (1996)

A 18 esztendős kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A 14 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina 2402 ponttal a 4.,  újdonsült bajnoknőnk, Papp Petra 17. a legjobbak világranglistáján.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2606  (1994)

2. Devsi Cori (perui) 2434 (- 4) (1993)

3. Guo Qi (kínai) 2431 (- 1)  (1995)

4. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2402 (+ 5) (1998)

5. Nazi Pajkidze (grúz) 2391 (1993)

17. Papp Petra 2280 ( + 26) (1993)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben befejeződtek a SportAccord Szellemi Világjátékok sakkversenyei. Kínai és örmény győzelem született a „vakversenyen”, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan ért elsőként a célba. Lékó Péter a második helyről kezdte a befejező játéknapot, Aronjannal remizett,  majd a kínai Ding Lirennel is megosztozott a ponton. Az amerikai Gata Kamskytól a taktikai bonyodalmakban és a kapkodásban vereséget szenvedett, ötödikként zárta szereplését. A női viadalon Hou Ji-fan mesterhármassal végül fél ponttal megelőzte az első játéknap után még vezető litván Viktorija Cmilytét. Az amerikai Anna Zatonskih lett a bronzérmes. A férfiaknál öt, a nőknél hét ország sakkozói osztoztak az érmeken.

 

Pekingben a rapidversenyen elszenvedett nagy fiaskó, a villámtornán elszalasztott éremszerzés után a rajtlistán első örmény Levon Aronjan aranyérmes lett a „vakversenyen”. A háromszoros olimpiai bajnok riválisainál kevesebbet hibázva, gyorsabban játszva győzött. A nagymestereknek játszmánként 20-20 perc gondolkodási idejük  volt és lépésenként még 20-20 másodperc.

 

Az örmény Levon Aronjan nyerte a vakversenyt 

Lékó Péter a második helyről kezdhette a játéknapot, az éllovas Aronjannal sötéttel remizett, majd a kínai Ding Lirennel is megosztozott a ponton. Utolsó partiját az amerikai Gata Kamskyval játszotta, nagyon biztató állásban, az idő szorításában, kicsit kedvezőbb pozícióban azonnal vesztőt húzott, ötödikként végzett. Nagymesterünk nyolcadik volt a rapidtornán, tízedik a villámversenyen.

 

Lékó Péter éremesélyt szalasztott el 

Az érmeken öt ország sakkozói osztoztak. Az amerikai Hikaru Nakamura mutatta a legkiegyensúlyozottabb formát, aranyérmet nem szerzett, de mindhárom műfajban ezüstérmes lett. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov két bronzéremnek örülhet csúfos rapidozása után. A francia Laurent Fressinet nyerte a rapidversenyt, az orosz Alekszandr Griscsuk a bronzérmes. Az orosz Szergej Karjakin fölényes elsőségével ért véget a snellverseny.

 

Az amerikai Hikaru Nakamura három ezüstérmet szerzett

 

Az 5. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2815, 3,5) – Lékó Péter (magyar, 2732, 3) döntetlen

Ding Liren (kínai, 2702, 3) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764, 2,5)  0 - 1

Hikaru Nakamura (amerikai, 2760, 2,5) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793, 2,5)  1 - 0

Gata Kamsky (amerikai, 2762, 2) – Wang Hao (kínai, 2737, 2,5) döntetlen

Alekszandr Morozevics (orosz, 2748, 1,5) – Anish Giri (holland, 2720, 2)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764, 1,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2775, 1,5)  0 - 1

Baadur Zsobava (grúz, 2711, 1,5) – Viorel Bologan (moldáviai, 2681, 1) 0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766, 1) – Laurent Fressinet (francia, 2700, 0,5)  1 - 0

 

A 6. forduló eredményei:

Wang Hao (3) – Levon Aronjan (4)  0 - 1

Sahriayar Mamedgyarov (3,5) – Hikaru Nakamura (3,5) 0 - 1

Lékó Péter (3,5) – Ding Liren (3) döntetlen

Szergej Karjakin (2,5) – Gata Kamsky (2,5) 0 - 1

Tejmur Radzsabov (2,5) – Alekszandr Morozevics (2,5)  1 - 0

Viorel Bologan (2) – Vaszilij Ivancsuk (2)  döntetlen

Anish Giri (2) – Laurent Fressinet (0,5)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (1,5) – Baadur Zsobava (1,5)  1 - 0

 

Az utolsó forduló eredményei:

Levon Aronjan (5) – Tejmur Radzsabov (3,5)  döntetlen

Hikaru Nakamura (4,5) – Ding Liren (3,5)  döntetlen

Gata Kamsky (3,5) – Lékó Péter (4)  1 - 0

Anish Giri (3) – Sahriyar Mamedgyarov (3,5)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (2,5) – Wang Hao (3)  döntetlen

Szergej Karjakin (2,5) – Viorel Bologan (2,5) 0 - 1

Alekszandr Morozevics (2,5) – Alekszandr Griscsuk (2,5)  1 - 0

Laurent Fressinet (0,5) – Baadur Zsobava (1,5)  döntetlen

 

A SportAccord Szellemi Világjátékok férfi vakversenyének végeredménye:

 

Helyezés

Név

Élő

FED

Pont

+-

=

-

Élő-átlag

1

Levon Aronjan

2815

ARM

4

3

0

2741

2

Hikaru Nakamura

2760

USA

5

4

2

1

2744

3

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

4

1

2

2736

4

Gata Kamsky

2762

USA

3

3

1

2730

5

Lékó Péter

2732

HUN

4

2

4

1

2780

6

Ding Liren

2702

CHN

4

2

4

1

2769

7

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

4

2

4

1

2741

8

Viorel Bologan

2681

MDA

3

1

3

2755

9

Alekszandr Morozevics

2748

RUS

3

1

3

2764

10

Wang Hao

2737

CHN

2

3

2

2768

11

Anish Giri

             2720

NED

3

2

2

3

2753

12

Vaszilij Ivancsuk

2766

UKR

3

1

4

2

2714

13

Szergej Karjakin

2775

RUS

2

1

4

2731

14

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

1

3

3

2738

15

Baadur Zsobava

2711

GEO

2

1

2

4

2759

16

Laurent Fressinet

2700

FRA

1

0

2

5

2756

 

 

 Az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan két éremmel zárta szereplését

A női vakversenyen megszületett az idei Világjátékok egyetlen kínai aranyérme. Az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mesterhármassal tört előre, fél ponttal előzte meg az első játéknapon őt legyőző litván Viktorija Cmilytét. Meglepetés az amerikai Anna Zatonskih bronzérme, esélyesebbe nagymesternők a hajrát kevésbé bírták.

Az érmeken hét ország sakkozónői osztoztak. A három műfajban Hou Ji-fan volt a legeredményesebb, aranyérme mellett még a rapidtornán második volt, ahol az ukrán Katyerina Lahno győzött, a rajtlistán első indiai Humpy Koneru bronzérmet szerzett. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk snellezett a legjobban, a szlovén Anna Muzicsuk ezüstérmes, a német Elisabeth Paehtz lett a harmadik.

 

Az 5. forduló eredményei:

Humpy Koneru (indiai, 2610, 3) – Viktorija Cmilyte (litván, 2524, 3,5)  0 - 1

Hou Ji-fan (kínai, 2606, 3) – Katyerina Lahno (ukrán, 2553, 2,5)  1 - 0

Zsu Csen (katari, 2491, 2,5) – Dronavalli Harika (indiai, 2512, 2,5)  döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2501, 2) – Anna Zatonskih (amerikai, 2489, 2)  0 - 1

Zhao Xue (kínai, 2565, 2) – Pia Cramling (svéd, 2516, 2)  1 - 0

Elisabeth Paehtz (német, 2482, 1,5) – Elina Danieljan (örmény, 2476, 2)  döntetlen

Bela Hotenasvili (grúz, 2504, 1) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2586, 1,5) 0 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491, 0,5) – Monika Socko (lengyel, 2445, 0,5)  döntetlen

 

A 6. forduló eredményei:

Dronavalli Harika (3) – Viktorija Cmilyte (4,5)  döntetlen

Zhao Xue (3) – Hou Ji-fan (4)  0 - 1

Anna Zatonskih (3) – Humpy Koneru (3)  1 - 0

Elina Danieljan (2,5) – Zsu Csen (3)  döntetlen

Anna Muzicsuk (2,5) – Katyerina Lahno (2,5)  döntetlen

Pia Cramling (2) – Elisabeth Paehtz (2)  döntetlen

Monika Socko (1) – Alekszandra Kosztenjuk (2)  0 - 1

Bela Hotenasvili (1) – Antoaneta Sztefanova (1) döntetlen

 

Az utolsó forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (5) – Anna Zatonskih (4)  döntetlen

Hou Ji-fan (5) – Dronavalli Harika (3,5)  1 - 0

Zsu Csen (3,5) – Humpy Koneru (3) 0 - 1

Katyerina Lahno (3) – Elina Danieljan (3)  döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (3) – Zhao Xue (3)  0 - 1

Monika Socko (1) – Anna Muzicsuk (3)  0 - 1

Antoaneta Sztefanova (1,5) – Pia Cramling (2,5)  1 - 0

Elisabeth Paehtz (2,5) – Bela Hotenasvili (1,5)  1 - 0

 

A SportAccord Szellemi Világjátékok női vakversenyének végeredménye:

 

Helyezés

Név

Élő

FED

Pont

+-

=

-

1

Hou Ji-fan

2606

CHN

6

6

0

1

2548

2

Viktorija Cmilyte

2524

LTU

4

3

0

2550

3

Anna Zatonskih

2489

USA

4

1

2

2570

4

Humpy Koneru

2610

IND

4

4

0

3

2546

5

Zhao Xue

2565

CHN

4

3

2

2

2550

6

Anna Muzicsuk

2586

SLO

4

2

4

1

2514

7

Katyerina Lahno

2553

UKR

2

3

2

2552

8

Zsu Csen

2491

QAT

2

3

2

2566

8

Elisabeth Paehtz

2482

GER

2

3

2

2498

10

Dronavalli Harika

2512

IND

1

5

1

2545

11

Elina Danieljan

2476

ARM

1

5

1

2537

12

Alekszandra Kosztenjuk

2501

RUS

3

2

2

3

2515

13

Antoaneta Sztefanova

2491

BLG

1

3

3

2485

14

Pia Cramling

2516

SWE

2

1

4

2524

15

Bela Hotenasvili

2504

GEO

0

3

4

2547

16

Monika Socko

2445

POL

1

0

2

5

2543

 (fotók: Anasztazia Karlovics, http://sportaccord2012,fide.com)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékokon a „vakverseny”   első játéknapján négy fordulóra került sor. A nagymestereknek 20-20 perc gondolkodási idejük van és 20-20 másodperc lépésenként. Lékó Péter remekül kezdte a hétfordulós tornát, a villámversenyen győztes Szergej Karjakin ellen nyert, majd az azeri Sahriyar Mamedgyarovval remizett. Az amerikai Hikarura is vereséget mért, az azeri Tejmur Radzsabovval megosztozott a ponton, 3 pontjával a második helyen várja a holnapi folytatást, a vezető örmény Levon Aronjannal kezd. A női versenyen a litván Viktorija Cmilyte 3,5 ponttal áll az élen, a kínai exvilágbajnok Hou JI-fan és az indiai Humpy Koneru féllel kevesebbet gyűjtött. Szerdán három fordulóval fejeződik be a viadal.

A kínai fővárosban megkezdődtek a vakon vívott csaták. A nagymesterek az Amber-versenyekről jól ismert módon játsszák a partikat, a monitoron csak az üres sakktáblát látják és az egér segítségével húzzák a lépéseket, az ellenfél lépésénél pedig látják a kiinduló, illetve az érkező mezőt. Nagy koncentrálást igényel a játék, kitűnő játszmákat láttunk, érthetően elpuskázott lehetőségeket is.

 

Lékó Péter ezúttal is az orosz Szergej Karjakinnal szemben játszotta első partiját és remek játékkal nyerte meg a spanyol megnyitásban vívott ütközetet. Az azeri Sahriyar Mamedgyarovval a Nimzoindiai védelemben mérkőzött meg, a gyalogáldozatért jó játékot kapott, az összecsapás örökös sakkal lett döntetlen. Az amerikai Hikaru Nakamurának a legkisebb esélyt sem engedélyezett, korán minőséget nyert, és magabiztos játékkal vezette győzelemre haderejét. Az azeri Tejmur Radzsabovval szemben is biztatóan alakult a parti, végül remire egyszerűsödött. A szerdai játéknapon a félpontos előnnyel vezető örmény Levon Aronjannal folytatja a csatározást.

 

Az első forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2732) – Szergej Karjakin (orosz, 2775)  1 – 0

Levon Aronjan (örmény, 2815) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2748)  1 - 0

Anish Giri (holland, 2720) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2764)  döntetlen

Gata Kamsky (amerikai, 2762) – Baadur Zsobava (grúz, 2711)  döntetlen

Laurent Fressinet (francia, 2700) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764)  0 - 1

Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) – Viorel Bologan (moldáviai, 2681)  1 - 0

Wang Hao (kínai, 2737) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2793)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) – Ding Liren (kínai, 2702)  döntetlen

 

A 2. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (1) – Levon Aronjan (1)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (1) – Lékó Péter (1)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (0,5) – Wang Hao (0,5)  0 - 1

Ding Liren (0,5) – Gata Kamsky (0,5)  1 - 0

Tejmur Radzsabov (0,5) – Anish Giri (0,5)  1 - 0

Baadur Zsobava (0,5) – Vaszilij Ivancsuk (0,5)  1 - 0

Szergej Karjakin (0) – Laurent Fressinet (0) 1 - 0

Alekszandr Morozevics (0) – Viorel Bologan (0)  1 – 0

 

A 3. forduló eredményei:

Levon Aronjan (1,5) – Baadur Zsobava (1,5)  1 - 0

Wang Hao (1,5) – Sahriyar Mamedgyarov (1,5)  0 - 1

Lékó Péter (1,5) – Hikaru Nakamura (1,5)  1 - 0

Ding Liren (1,5) – Tejmur Radzsabov (1,5)  döntetlen

Alekszandr Morozevics (1) – Szergej Karjakin (1)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (0,5) – Alekszandr Griscsuk (0,5)  döntetlen

Gata Kamsky (0,5) – Anish Giri (0,5)  döntetlen

Viorel Bologan (0) – Laurent Fressinet (0)  1 – 0

 

A 4. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (2,5) – Levon Aronjan (2,5) 0 – 1

Tejmur Radzsabov (2) – Lékó Péter (2,5) döntetlen

Szergej Karjakin (1,5) – Ding Liren (2) 0 – 1

Baadur Zsobava (1,5) – Hikaru Nakamura (1,5) 0 – 1

Wang Hao (1,5) – Alekszandr Morozevics (1,5) 1 – 0

Viorel Bologan (1) – Gata Kamsky (1) 0 – 1

Anish Giri (1) – Vaszilij Ivancsuk (1) 1 – 0

Laurent Fressinet (0) – Alekszandr Griscsuk (1) döntetlen

 

A SportAccord Szellemi Világjátékok férfi vakversenyének állása:

 

Hely.

Név

Élő

FED

Pont

+-

=

-

1

Levon Aronjan

2815

ARM

3

1

0

2

Lékó Péter

2732

HUN

3

2

2

0

3

Ding LIren

2702

CHN

3

2

2

0

4

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

2

1

1

5

Hikaru Nakamura

2760

USA

2

1

1

5

Wang Hao

2737

CHN

2

1

1

7

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

1

3

0

8

Gata Kamsky

2762

USA

2

1

2

1

9

Anish Giri  

2720

NED

2

1

2

1

10

Szergej Karjakin

2775

RUS

1

1

2

10

Alekszandr Morozevics

2748

RUS

1

1

2

12

Baadur Zsobava

2711

GEO

1

1

2

13

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0

3

1

14

Viorel Bologan

2681

MDA

1

1

0

3

15

Vaszilij Ivancsuk

2766

UKR

1

0

2

2

16

Laurent Fressinet

2700

FRA

½

0

1

3

 

Az 5. forduló párosítása:

Levon Aronjan (3,5) – Lékó Péter (3)

Ding LIren (3) – Sahriyar Mamedgyarov (2,5)

Hikaru Nakamura (2,5) – Tejmur Radzsabov (2,5)

Gata Kamsky (2) – Wang Hao (2,5)

Alekszandr Morozevics (1,5) – Anish Giri (2)

Alekszandr Griscsuk (1,5) – Szergej Karjakin (1,5)

Baadur Zsobava (1,5) – Viorel Bologan (1)

Vaszilij Ivancsuk (1) – Laurent Fressinet (0,5)

 

Műfajonként változó eredményességgel sakkoznak a női nagymesterek is. A tavalyi viadal győztese, a kínai Hou Ji-fan mesterhármassal rajtolt, nagy riválisát, az indiai Humpy Konerut is legyőzte. Negyedik partiját azonban a litván Viktorija Cmilyte ellen elvesztette, a tavalyi kontinens-bajnoknő félpontos előnnyel vezet.  

 

Az első forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2565) - Humpy Koneru (indiai, 2610)  0 - 1

Hou Ji-fan (kínai, 2606) - Anna Zatonskih (amerikai, 2489)  1 - 0

Zsu Csen (katari, 2491) - Katyerina Lahno (ukrán, 2553)  0 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Elisabeth Paehtz (német, 2482)  döntetlen

Viktorija Cmilyte (litván, 2524) - Anna Muzicsuk (szlovén, 2586)  döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2501) - Elina Danieljan (örmény, 2476)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2445) - Pia Cramling (svéd, 2516)  0 - 1

Dronavalli Harika (indiai, 2512) - Bela Hotenasvili (grúz, 2504)  döntetlen

 

A 2. forduló eredményei:

Humpy Koneru (1) – Katyerina Lahno (1)  1 - 0

Pia Cramling (1) – Hou Ji-fan (1)  0 - 1

Elina Danieljan (0,5) – Antoaneta Sztefanova (0,5)  1 - 0

Anna Muzicsuk (0,5) – Dronavalli Harika (0,5)  döntetlen

Bela Hotenasvili (0,5) –  Alekszandra Kosztenjuk (0,5) 0 - 1

Elisabeth Paehtz (0,5) – Viktorija Cmilyte (0,5)  0 - 1

Zsu Csen (0) – Zhao Xue (0)  döntetlen

Anna Zatonskih (0) – Monika Socko (0)  1 – 0

 

A 3. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (2) – Humpy Koneru (2)  1 - 0

Viktorija Cmilyte (1,5) – Elina Danieljan (1,5)  1 - 0

Alekszandra Kosztenjuk (1,5) – Anna Muzicsuk (1)  döntetlen

Katyerina Lahno (1) – Anna Zatonskih (1)  1 - 0

Dronavalli Harika (1) – Pia Cramling (1) 1 - 0

Antoaneta Sztefanova (0,5) – Zsu Csen (0,5)  0 - 1

Zhao Xue (0,5) – Elisabeth Paehtz (0,5)  1 - 0

Monika Socko (0,5) – Bela Hotenasvili (0,5)  döntetlen

 

A 4. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (2,5) – Hou Ji-fan (3) 1 – 0

Humpy Koneru (2) – Alekszandra Kosztenjuk (2) 1 – 0

Katyerina Lahno (2) – Dronavalli Harika (2) döntetlen

Anna Muzicsuk (1,5) – Zsu Csen (1,5) 0 – 1

Elina Danieljan (1,5) – Zhao Xue (1,5) döntetlen

Pia Cramling (1) – Bela Hotenasvili (1) 1 – 0

Anna Zatonskih (1) – Antoaneta Sztefanova (0,5) 1 – 0

Elisabeth Paehtz (0,5) – Monika Socko (1) 1 – 0

 

A SportAccord Szellemi Világjátékok női vakversenyének állása:

 

Hely.

Név

Élő

FED

Pont

+-

=

-

1

Viktorija Cmilyte

2524

LTU

3

1

0

2

Hou Ji-fan

2606

CHN

3

3

0

1

3

Humpy Koneru

2610

IND

3

3

0

1

4

Zsu Csen

2491

QAT

2

1

1

5

Katyerina Lahno

2553

UKR

2

1

1

6

Dronavalli Harika

2512

IND

1

3

0

7

Pia Cramling

2516

SWE

2

2

0

2

8

Anna Zatonskih

2489

USA

2

2

0

2

9

Elina Danieljan

2476

ARM

2

1

2

1

10

Alekszandra Kosztenjuk

2501

RUS

2

1

2

1

11

Zhao Xue

2565

CHN

2

1

2

1

12

Elisabeth Paehtz

2482

GER

1

1

2

13

Anna Muzicsuk

2586

SLO

0

3

1

14

Bela Hotenasvili

2504

GEO

1

0

2

2

15

Antoaneta Sztefanova

2491

BLG

½

0

1

3

16

Monika Socko

2445

POL

½

0

1

3

 

Az 5. forduló párosítása:

Humpy Koneru (3) – Viktorija Cmilyte (3,5)

Hou Ji-fan (3) – Katyerina Lahno (2,5)

Zsu Csen (2,5) – Dronavalli Harika (2,5)

Alekszandra Kosztenjuk (2) – Anna Zatonskih (2)

Zhao Xue (2) – Pia Cramling (2)

Elisabeth Paehtz (1,5) – Elina Danieljan (2)

Bela Hotenasvili (1) – Anna Muzicsuk (1,5)

Antoaneta Sztefanova (0,5) – Monika Socko (0,5)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben kettős orosz sikerrel fejeződtek be a SportAccord Szellemi Világjátékok villámversenyei. A női tornán holtverseny után az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot hirdették ki győztesként, a szlovén Anna Muzicsukkal szemben az egymás elleni eredmény döntött a javára. Harmadik a német Elisabeth Paehtz. A férfiak küzdelmében Szergej Karjakin másfél pontos előnnyel végzett az élen, az amerikai Hikaru Nakamura lett a második, a bronzérmet az azeri Sahriyar Mamdegyarov vehette át. Lékó Péter tízedikként zárta szereplését. Kedden és szerdán a hétfordulós „vakversenyre” kerül sor, ez zárja a programot.

 

Az első játéknap után hármas holtversenyben az amerikai Hikaru Nakamura és az örmény Levon Aronjan társaságában vezető orosz Szergej Karjakin a befejező hét fordulóban 6,5 pontot gyűjtve másfél pontos előnnyel ért elsőként célba. Sorsdöntő volt, hogy a 13. fordulóban legyőzte Aronjant, aki bánatában még utolsó két partiját is elvesztette, s végül leszorult a dobogóról is. Nakamura másodszor állhatott fel a dobogó második fokára, az azeri Sahriyar Mamedgyarov kedvezőbb egymás elleni eredménnyel lett a harmadik.

 

Lékó Péter kettős vereséggel kezdte a második játéknapot, a rapidverseny győztese, a francia Laurent Fressinet és az amerikai Gata Kamsky is nyert ellene. A kínai Ding Lirent megadásra kényszerítette, Mamedgyarovval remizett. Az orosz Alekszandr Griscsuktól kikapott, majd Aronjant és Bologant legyőzve a 10. helyen végzett.

 

A SportAccord Szellemi Világjátékok férfi villámversenyének végeredménye:

 

Hely.

Név

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Pont

SB

1

Szergej Karjakin

RUS

*

0

½

1

0

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

12½

83.00

2

Hikaru Nakamura

USA

1

*

1

½

1

1

1

½

½

1

1

0

1

0

½

1

11

83.75

3

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

½

0

*

½

1

0

½

0

1

½

1

½

½

1

1

1

9

59.75

4

Levon Aronjan

ARM

0

½

½

*

½

1

1

1

0

0

1

1

1

½

½

½

9

63.75

5

Laurent Fressinet

FRA

1

0

0

½

*

0

0

1

1

1

½

1

1

1

0

1

9

61.50

6

Alekszandr Morozevics

RUS

0

0

1

0

1

*

1

1

1

½

1

1

0

0

1

0

60.75

7

Alekszandr Griscsuk

RUS

0

0

½

0

1

0

*

1

1

1

½

0

1

1

½

1

55.00

8

Vaszilij Ivancsuk

UKR

0

½

1

0

0

0

0

*

1

½

1

1

1

1

0

1

8

50.75

9

Wang Hao

CHN

0

½

0

1

0

0

0

0

*

1

1

½

1

0

1

½

42.25

10

Lékó Péter

HUN

0

0

½

1

0

½

0

½

0

*

0

1

0

1

1

1

41.75

11

Gata Kamsky

USA

0

0

0

0

½

0

½

0

0

1

*

1

1

0

1

1

6

35.25

12

Baadur Zsobava

GEO

0

1

½

0

0

0

1

0

½

0

0

*

½

1

0

1

39.50

13

Tejmur Radzsabov

AZE

0

0

½

0

0

1

0

0

0

1

0

½

*

1

½

1

34.25

14

Viorel Bologan

MDA

0

1

0

½

0

1

0

0

1

0

1

0

0

*

1

0

41.50

15

Anish Giri

NED

0

½

0

½

1

0

½

1

0

0

0

1

½

0

*

0

5

39.50

16

Ding Liren

CHN

0

0

0

½

0

1

0

0

½

0

0

0

0

1

1

*

4

26.75

 

A női versenyben az orosz Alekszandra Kosztenjuk az első játéknap után másfél pontos előnnyel vezetett, de az indiai Dronavalli Harikától a 9. fordulóban elszenvedett vereségével és Pia Cramling elleni remijével nyílttá tette az aranyérem sorsát, a szlovén Anna Muzicsuk befogta őt.  Fej-fej mellett haladtak, a 14. körben az exvilágbajnoknő kikapott a grúz Bela Hotenasvilitől, Muzicsuk remizett az indiai Humpy Koneruval és félpontos előnnyel kezdhette a befejező fordulót. A szlovén nagymesternő és a német Elisabeth Paehtz megosztozott a ponton, Alekszandra nyert és az első hely sorsát az egymás elleni eredmény a javára döntötte el, ahogy Paehtz is megelőzte Konerut. A címvédő kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan csak nyolcadik lett. 

 

A SportAccord Szellemi Világjátékok női villámversenyének végeredménye:

 

Hely.

Név

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Pont

SB

1

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

*

1

1

0

1

0

1

1

0

1

½

1

1

1

1

1

11½

81.75

2

Anna Muzicsuk

SLO

0

*

½

½

1

1

1

0

1

½

1

1

1

1

1

1

11½

77.25

3

Elisabeth Paehtz

GER

0

½

*

1

½

1

1

0

1

1

0

½

1

0

1

1

66.75

4

Humpy Koneru

IND

1

½

0

*

½

½

0

0

1

½

1

1

1

1

1

½

67.25

5

Viktorija Cmilyte

LTU

0

0

½

½

*

0

0

1

1

1

½

1

1

0

½

1

8

52.50

6

Dronavalli Harika

IND

1

0

0

½

1

*

1

½

½

0

1

0

0

½

1

½

56.00

7

Zhu Chen

QAT

0

0

0

1

1

0

*

1

1

0

½

1

0

0

1

1

50.75

8

Hou Ji-fan

CHN

0

1

1

1

0

½

0

*

0

1

0

0

1

1

0

½

7

55.25

9

Bela Hotenasvili

GEO

1

0

0

0

0

½

0

1

*

0

1

1

0

1

0

1

45.75

10

Katyerina Lahno

UKR

0

½

0

½

0

1

1

0

1

*

0

0

½

0

1

1

45.50

11

Pia Cramling

SWE

½

0

1

0

½

0

½

1

0

1

*

½

½

0

½

½

47.75

12

Antoaneta Sztefanova

BUL

0

0

½

0

0

1

0

1

0

1

½

*

1

1

0

0

6

41.00

13

Elina Danieljan

ARM

0

0

0

0

0

1

1

0

1

½

½

0

*

1

1

0

6

39.50

14

Anna Zatonskih

USA

0

0

1

0

1

½

1

0

0

1

1

0

0

*

½

0

6

44.50

15

Monika Socko

POL

0

0

0

0

½

0

0

1

1

0

½

1

0

½

*

1

34.75

16

Zhao Xue

CHN

0

0

0

½

0

½

0

½

0

0

½

1

1

1

0

*

5

33.25

 (fotó: Anasztazia Karlovics, http://sportaccord2012.fide.com)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog