Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csapataink remiztek a Mitropa-kupa ötödik fordulójában

Címkék: 32. Mitropa-kupa Meissen

A Meissenben zajló Mitropa-kupa ötödik fordulójában mindkét csapatunk mérkőzése döntetlennel ért véget. Férfi együttesünk a franciákkal remizett, Horváth Ádám nyert, Horváth József és Czebe Attila megosztozott a ponton ellenfeleivel, míg Juhász Kristóf kikapott. Női válogatottunk a lengyelekkel mérkőzött meg, nyerőesélyt kihagyva lett 1-1 a találkozó.

Férficsapatunk megszerezte első meccspontját, a franciákkal 2-2-re végződött a találkozó. Horváth Ádám villámgyors győzelmet aratott, Czebe Attila megszerezte első fél pontját, Horváth József nagy küzdelemben remizett. Juhász Kristóf vereséget szenvedett. A horvátok megtartották vezető pozíciójukat.  

Az 5. forduló eredményei:

Olaszország – Horvátország  1,5 – 2,5

Szlovákia – Németország  2 - 2

Olaszország – Szlovénia  3 - 1

 

Franciaország – Magyarország 2 - 2

Horváth Ádám (2532) – David Housiaux (2466) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 21)

Laurent Guidarelli (2472) – Horváth József (2518) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 51)

Czebe Attila (2488) – Pierre Bailet (2461) döntetlen (Vezércsel, 34)

Melkior Cotonnec (2432) – Juhász Kristóf (2337) 1 – 0 (Vezércsel, 42)

 

Ausztria – Svájc  2,5 – 1,5

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Horvátország

 * 

2

3

3

3

9

13.5

129.8

2

Szlovákia

 * 

2

2

2

7

11.0

97.5

3

Németország

2

2

 * 

2

2

3

6

11.0

105.5

4

Franciaország

1

 * 

3

3

2

5

10.5

98.5

5

Svájc

2

 * 

5

10.0

101.5

6

Csehország

2

 * 

1

5

9.5

92.5

7

Olaszország

1

 * 

3

4

10.5

88.0

8

Szlovénia

1

2

2

3

1

 * 

4

9.0

96.5

9

Ausztria

1

1

 * 

4

8.5

91.8

10

Magyarország

1

2

½

 * 

1

6.5

68.0

 

A 6. forduló párosítása:

Horvátország – Svájc

Magyarország – Ausztria

Szlovénia - Franciaország

Németország – Olaszország

Csehország - Szlovákia

 

A női csapatok viadalán öt döntetlen született, ami alighanem rekord a Mitropa-kupák történetében. Válogatottunk a lengyelekkel szemben nagy esélyt szalasztott el. Varga Klára többször is nyerést hagyott ki. Juhász Barbara sajnos követte a regnáló ukrán világbajnoknő Anna Usenyina példáját, az elméleti végjátékban futóval és huszárral nem tudta bemattolni ellenfelét. A szlovák duó a riválisok kedvező eredményeiknek köszönhetően megőrizte kényelmes vezetését.

 

Az 5. forduló eredményei:

Csehország – Horvátország  1 -1

Szlovákia – Németország  1 - 1

Olaszország – Szlovénia  1 - 1

 

Lengyelország – Magyarország  1 - 1

Varga Klára (2204) – Mariola Wozniak (1983) döntetlen (Angol megnyitás, 71)

Oliwia Kiolbasa (1913) – Juhász Barbara döntetlen (Aljechin védelem, 119)

 

Ausztria – Svájc  1 – 1

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Szlovákia

 * 

1

2

9

7.5

28.5

2

Németország

1

 * 

1

1

2

7

6.5

30.3

3

Olaszország

 * 

1

1

1

2

7

6.5

23.8

4

Csehország

1

 * 

1

1

1

6

5.5

24.5

5

Lengyelország

1

 * 

½

1

6

5.5

21.5

6

Szlovénia

½

1

1

1

 * 

1

4

4.5

26.8

7

Svájc

½

½

1

 * 

1

4

4.5

22.8

8

Horvátország

½

1

½

1

 * 

4

4.5

19.0

9

Magyarország

½

0

1

½

1

 * 

2

3.0

18.5

10

Ausztria

0

0

½

1

½

 * 

1

2.0

9.5

 

A 6. forduló párosítása:

Horvátország – Svájc

Magyarország – Ausztria

Szlovénia - Lengyelország

Németország – Olaszország

Csehország – Szlovákia

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Meissenben zajló Mitropa-kupa negyedik fordulójában férficsapatunk 3,5-0,5-ös vereséget szenvedett az olasz együttestől. Juhász Kristóf szerezte a fél pontot, Horváth Ádám, Horváth József és Varga Zoltán kikapott. Női válogatottunk döntetlent játszott az azzurikkal, Varga Klára sötéttel aratott győzelmet, Juhász Barbara vesztett. A férfiak versenyében a horvátok vezetnek, a női viadalon a szlovákok. Az ötödik játéknapon a franciák, illetve a lengyelek lesznek az ellenfeleink.

 

Férficsapatunk elszenvedte negyedik vereségét is. A szintén három vereséggel kezdő olaszok elleni mérkőzés nem úgy alakult, hogy nagy arányban nyernek az azzurik, de a középjátékban, az idő szorításában nagymestereink sokat hibáztak. Az éltáblán különösen drámaian alakult a küzdelem, egyenlő esélyű állásban Horváth Ádám rossz tervet választva került hátrányba, de a kapkodásban nyerőesélyt szalasztott el, Sabino Brunello királya ellen sikeres akciót vezethetett volna.  Elmulasztva a felkínált esélyt kikapott. Valamennyi partijában időzavarba kerül Michele Godena, de ezúttal nem veszélyeztette nyerését a kapkodás miután egyre nagyobb előnybe került. Az eddig megbízhatóan játszó Varga Zoltán is megingott, Juhász Kristóf könnyen szerezte meg csapatunk fél pontját. A súlyos vereséggel immár sereghajtó együttesünk.

 

A horvátok vezetik a mezőnyt, jó kezdés után a „sógorok” sem villognak. A németek harmadik meccsüket remizték el, a szlovákok várakozáson felül szerepelnek.

 

A 4. forduló eredményei:

Horvátország – Ausztria  3 - 1

Svájc – Franciaország  2,5 – 1,5

 

Magyarország – Olaszország 0,5 – 3,5

Sabino Brunello (2598) – Horváth Ádám (2532) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 42)

Horváth József (2518) – Michele Godena (2518)  0 – 1 (Angol megnyitás, 51)

Danyyl Dvirnyy (2540) – Varga Zoltán (2447)  1 – 0 (Réti megnyitás, 51)

Juhász Kristóf (2337) - Roberto Mogranzini (2513)  döntetlen (Királyindiai védelem, 31)

 

Szlovénia – Szlovákia  2 - 2

Németország – Csehország  2 - 2

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Horvátország

 * 

2

3

3

3

7

11.0

85.5

2

Szlovákia

 * 

2

2

6

9.0

59.3

3

Németország

2

 * 

2

2

3

5

9.0

67.5

4

Svájc

2

 * 

5

8.5

70.0

5

Csehország

2

 * 

1

5

8.0

58.5

6

Franciaország

1

 * 

3

3

4

8.5

64.3

7

Szlovénia

1

2

2

3

 * 

4

8.0

71.0

8

Olaszország

1

 * 

2

7.5

46.0

9

Ausztria

1

1

 * 

2

6.0

51.8

10

Magyarország

1

½

 * 

0

4.5

38.3

 

Az 5. forduló párosítása:

Olaszország – Horvátország

Szlovákia – Németország

Olaszország – Szlovénia

Franciaország – Magyarország

Ausztria – Svájc

 

Női válogatottunk megszerezte első meccspontját, kevés hiányzott a mérkőzés megnyeréséhez. Varga Klára a kissé kalandos megnyitás után átvette a kezdeményezést, majd jelentős anyagi előnyre tett szert, a kapkodásban is megőrizte hidegvérét, szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robogtak előre. Juhász Barbara  remiesélyes végjátékban maradt alul.

A szlovákok megnyerték negyedik meccsüket is, nem taktikáztak, együttesük a legerősebb összeállításban szerepel a viadalon. Élő-pontszámukat tekintve a rajtlistán utolsó lengyelek először találtak legyőzőre. A horvátok először nyertek, a németek másodszor remiztek.

 

A 4. forduló eredményei:

Horvátország – Ausztria  1,5 – 0,5

Svájc – Lengyelország  1,5 – 0,5

 

Magyarország – Olaszország  1 - 1

Olga Zimina (2335) – Varga Klára (2204)  0 – 1 Skót négyeshuszárjáték, 82)

Juhász Barbara (2153) – Marina Brunello (2233)  0 – 1 Szicíliai védelem, 69)

 

Szlovénia – Szlovákia 0,5 – 1,5

Németország – Csehország 1 - 1

 

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Szlovákia

 * 

2

8

6.5

15.5

2

Németország

 * 

1

1

2

6

5.5

17.3

3

Olaszország

 * 

1

1

2

6

5.5

13.8

4

Csehország

1

 * 

1

1

5

4.5

15.5

5

Lengyelország

1

 * 

½

5

4.5

14.0

6

Svájc

½

½

1

 * 

3

3.5

17.3

7

Szlovénia

½

1

1

 * 

1

3

3.5

16.8

8

Horvátország

½

½

1

 * 

3

3.5

10.0

9

Magyarország

½

0

1

½

 * 

1

2.0

11.0

10

Ausztria

0

0

½

½

 * 

0

1.0

4.0

 

 

Az 5. forduló párosítása:

Csehország – Horvátország

Szlovákia – Németország

Olaszország – Szlovénia

Lengyelország – Magyarország

Ausztria - Svájc

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Mitropa-kupán csapataink a szlovákoktól is vereséget szenvedtek

Címkék: 32. Mitropa-kupa Meissen

Meissenben a 32. Mitropa-kupán csapataink harmadszor is vereséget szenvedtek. Férficsapatunk a szlovákoktól 2,5-1,5-re kapott ki. Horváth József sötéttel nyert, Varga Zoltán remizett, de a két világos partiban hibáztak nagymestereink, Horváth Ádám és Czebe Attila. Női együttesünkben Varga Klára kikapott, Juhász Barbara fél pontot szerzett. A negyedik játéknapon az olaszokkal mérkőznek meg válogatottjaink.

 

Férficsapatunk harmadik mérkőzésén is vereséget szenvedett. Az éltáblán Horváth Ádám a Caro-Kann védelem jól ismert változatában elkerülte az egyenlő álláshoz vezető folytatást, Peter Michalik minőségelőnyét érvényesítette. Horváth József sötéttel nyert, fokozatosan játszotta túl ellenfelét. Czebe Atiila harmadik partiját is elvesztette. Kedvezőbb pozícióját pillanatok alatt rontotta el. Varga Zoltán partijának kedvező végkimenetelében sokáig reménykedhettünk, de a végjátékban elolvadt az előnye.

Nincs már százszázalékos csapat, a horvátok remiztek a házigazdákkal. A szlovénoknak nem okozott gondot a cseh négyes. Meglepetés az olasz együttes harmadik veresége.

 

A 3. forduló eredményei:

Németország – Horvátország  2 - 2

Csehország – Szlovénia  1 - 3

 

Szlovákia – Magyarország  2,5 – 1,5

Horváth Ádám (2532) – Peter Michalik (2565) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 45)

Milan Pacher (2464) – Horváth József (2518) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 44)

Czebe Attila (2488) – Tamas Petenyi (2466) 0 – 1 (Angol megnyitás, 44)

Christopher Repka (2358) – Varga Zoltán (2447) döntetlen (Kettős fianchetto, 42)

 

Olaszország – Svájc  1,5 – 2,5

Franciaország – Ausztria  3 – 1

 

A verseny állása

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Horvátország

 * 

2

3

3

5

8.0

53.0

2

Szlovákia

 * 

2

5

7.0

34.5

3

Németország

2

 * 

2

3

4

7.0

40.0

4

Franciaország

1

 * 

3

3

4

7.0

35.0

5

Csehország

 * 

1

4

6.0

31.0

6

Szlovénia

1

2

3

 * 

3

6.0

40.0

7

Svájc

2

 * 

3

6.0

33.0

8

Ausztria

1

 * 

2

5.0

27.5

9

Magyarország

1

 * 

0

4.0

26.5

10

Olaszország

1

 * 

0

4.0

23.5

 

A 4. forduló párosítása:

Horvátország – Ausztria

Svájc – Franciaország

Magyarország – Olaszország

Szlovénia – Szlovákia

Németország - Csehország

 

Női csapatunk az Élő-pontszámokat tekintve jóval erősebb szlovák duóval küzdött meg. Varga Klára itt-ott hullámzó partiban szenvedett vereséget, Juhász Barbara kölcsönös időzavarban remizett. A szlovákok harmadik győzelmükkel vezetnek, három együttes vesztett egy-egy pontot.

 

A 3. forduló eredményei:

Németország – Horvátország  1,5 – 0,5

Csehország – Szlovénia  1 - 1

 

Szlovákia – Magyarország  1,5 – 0,5

Varga Klára (2204) – Eva Repkova (2363) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 55)

Julia Kocsetkova (2348) – Juhász Barbara (2153) döntetlen (Skót megnyitás, 31)

 

Olaszország – Svájc  1,5 – 0,5

Lengyelország – Ausztria 1,5 – 0,5

 

A verseny állása

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Szlovákia

 * 

2

6

5.0

5.5

2

Németország

 * 

1

2

5

4.5

8.0

Olaszország

 * 

1

2

5

4.5

8.0

4

Lengyelország

1

 * 

5

4.0

8.3

5

Csehország

 * 

1

1

4

3.5

6.5

6

Szlovénia

1

1

 * 

1

3

3.0

10.0

7

Svájc

½

½

1

 * 

1

2.0

8.3

8

Horvátország

½

½

1

 * 

1

2.0

7.3

9

Magyarország

½

0

½

 * 

0

1.0

4.3

10

Ausztria

0

0

½

 * 

0

0.5

2.0

 

A 4. forduló párosítása:

Horvátország – Ausztria

Svájc – Lengyelország

Magyarország – Olaszország

Szlovénia – Szlovákia

Németország – Csehország

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nagy meglepetésre a kubai Leinier Dominguez Perez nyerte meg a Szalonikiben megrendezett Grand Prix-versenyt. A viadal utolsó játéknapján az éllovas amerikai Gata Kamsky mögött félpontos hátrányban levő Dominguez legyőzte a bolgár Veszelin Topalovot. A mezőny egyetlen veretlen résztvevője, Kamsky vereséget szenvedett az olasz Fabiano Caruanától, aki a győzelemmel befogta az amerikai nagymestert, holtversenyben végeztek a második helyen. Hibák sorozatával vesztett az amerikai Hikaru Nakamurától az orosz Peter Szvidler, az ukrán Vaszilij Ivancsuk nyeréssel zárta a tornát, de az utolsó helyen végzett. Gyors döntetlennel végződött az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az orosz Alekszandr Griscsuk partija. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov remire rontotta sokat ígérő állását az orosz Alekszandr Morozeviccsel szemben. Az összetett pontversenyben Topalov megőrizte vezető pozícióját, a GP-sorozat első két helyezettje harcolja ki a világbajnok-jelöltséget. Júliusban játsszák a sorozat ötödik versenyét.

 

Szalonikiben fordulatokban gazdag utolsó fordulóval fejeződött be a hat versenyből álló Grand Prix-sorozat negyedik tornája. A félpontos előnnyel vezető, tíz játéknapon keresztül veretlenségét őrző amerikai Gata Kamsky kikapott az olasz Fabiano Caruanától. A spanyol megnyitású partiban érezhető volt, hogy Caruana nagyon nyugodtan játszhatott, bronzérmes helyezése nem forgott veszélyben, míg Kamsky remivel minimum a holtversenyes első helyre pályázhatott volna. Tőle szokatlan módon időzavarba került, amit Caruana jól használt ki, trükkös vezérlépése megnyerte a partit. A tornán Kamsky hol egyedül, hol holtversenyben vezetett, mutatott teljesítményével, játszmáinak színvonalával megérdemelte volna a nagyobb sikert. Caruana utolsó két partijának megnyerésével harcolta ki a dobogós helyezést.

 

A kubai Leinier Dominguez Perez számára döntő fordulatot jelentett, amikor a viadal negyedik fordulójában totál vesztett állásból legyőzte az ukrán Vaszilij Ivancsukot. A szerencsés győzelem szárnyakat adott neki, és szereplésére a koronát a bolgár Veszelin Topalov elleni nyeréssel tette fel. A szicíliai védelmű játszmában az exvilágbajnok kissé előnyösebb állásával nem tudott mit kezdeni, előnyét kiengedte, a bástyavégjátékban pedig nem találta meg a legjobb védekezést. Dominguez teljesítményének performance-pontszáma, a 2931 maximális elismerést érdemel, a + 30 Élő-pont pedig a virtuális világranglistán a 11. helyre repítette. Topalov az összesített pontversenyben megőrizte első helyét, negyedik versenyén egy szerényebb helyezés is elegendő lesz számára a világbajnok-jelöltséghez.

Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és orosz Alekszandr Griscsuk gyorsan megosztozott a ponton. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov nagy esélyt szalasztott el az orosz Alekszandr Morozevics ellen. Ebből a négyesből hárman talán elégedettek eredményükkel, Morozevics négyes vesztőszériája, 11. helyezése a viadal egyik szenzációja.

 

Negyedik vereségével az orosz Peter Szvidler végül Veszelin Topalov társaságában holtversenyben nyolcadik lett. Szvidler mai partijában addig kockáztatott, amíg egész pontot ajándékozott az amerikai Hikaru Nakamurának, aki a szerencsés győzelemmel hetedikként zárta szereplését.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk utolsó helyét lehetetlen megmagyarázni. Rajtengedélyesre jellemző bakik, időzavarok, elpuskázott lehetőségek kísérték szereplését. Utolsó partiját megnyerte, a francia Etienne Bacrot nem jeleskedett a Grünfeld védelem egyik világosra kedvező változatában.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2699) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2779) döntetlen (Szicíliai védelem, 25)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) – Peter Szvidler (orosz, 2769) 1 – 0 (Angol megnyitás, 56)

Etienne Bacrot (francia, 2725) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2755) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 40)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2760) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2742)  döntetlen (Trompowski támadás, 55)

Fabiano Caruana (olasz, 2774) – Gata Kamsky (amerikai, 2741) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 37)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) – Veszelin Topalov (bolgár, 2793) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 71)

 

 

Hely

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

SB

Koya

1

Leinier Dominguez Perez

2723

CUB

*

1

0

½

½

1

½

1

1

½

1

1

8

0

40,00

3

2

Fabiano Caruana

2774

ITA

0

*

1

½

½

½

½

1

½

1

1

1

1

37,00

3

Gata Kamsky

2741

USA

1

0

*

½

½

1

1

½

1

½

1

½

0

39,00

3

4

Ruszlan Ponomarjov

2742

UKR

½

½

½

*

½

0

½

½

½

1

½

1

6

½

31,00

2

5

Alekszandr Griscsuk

2779

RUS

½

½

½

½

*

½

1

½

½

½

½

½

6

½

32,50

6

Rusztam Kaszimdzsanov

2699

UZB

0

½

0

1

½

*

1

½

½

½

½

½

0

28,00

2

7

Hikaru Nakamura

2775

USA

½

½

0

½

0

0

*

1

1

½

½

½

5

0

25,50

8

Veszelin Topalov

2793

BUL

0

0

½

½

½

½

0

*

½

0

1

1

½

22,25

2

Peter Szvidler

2769

RUS

0

½

0

½

½

½

0

½

*

1

0

1

½

22,25

2

10

Etienne Bacrot

2725

FRA

½

0

½

0

½

½

½

1

0

*

½

0

4

½

22,50

2

11

Alekszandr Morozevics

2760

RUS

0

0

0

½

½

½

½

0

1

½

*

½

4

½

19,50

12

Vaszilij Ivancsuk

2755

UKR

0

0

½

0

½

½

½

0

0

1

½

*

0

18,00

 

A teljesítmények performance-pontszáma:

Leinier Dominguez Perez 2931, Fabiano Caruana 2884, Gata Kamsky 2887, Ruszlan Ponomarjov 2790, Alekszandr Griscsuk 2787, Rusztam Kaszimdzsanov 2758, Hikaru Nakamura 2715, Veszelin Topalov 2684, Peter Szvidler 2686, Etienne Bacrot 2653, Alekszandr Morozevics 2650, Vaszilij Ivancsuk 2620

 

A teljesítmények az Élő-pontszámok tükrében:

Dominguez Perez + 30, Caruana + 16,5, Kamsky + 22, Ponomarjov + 6,9, Griscsuk + 0,06, Kaszimdzsanov + 8,9, Nakamura – 8,6, Topalov – 16,7, Szvidler – 12,7, Bacrot – 10,4, Morozevics – 16,2, Ivancsuk – 20,3

 

A pontverseny állása:

Veszelin Topalov 355 pont (140, 170, 45)

Fabiano Caruana 305 (80, 100, 125)

Sahriyar Mamedgyarov  240  pont (140, 80, 20)

Alekszandr Morozevics 240 (140, 75, 25)

Ruszlan Ponomarjov 235 (50, 100, 85)

Leinier Dominguez Perez 225 (35, 20, 170)

Hikaru Nakamura 215 (15, 140, 60)

Wang Hao 210 (70, 140)

Gata Kamsky 210 (10, 75, 125)

Szergej Karjakin 190 (140, 50)

Rusztam Kaszimdzsanov 185 (35, 80, 20, 70) – befejezte a sorozatot

Lékó Péter 180 (80, 50, 50)

Alekszandr Griscsuk 175 (90, 85)

Borisz Gelfand 170 (140, 30)

Peter Szvidler 95 (50, 45)

Anish Giri  65 (15, 50)

Vaszilij Ivancsuk  65 (55, 10)

Michael Adams 55 (csak Londonban játszott)

Etienne Bacrot 25

Tejmur Radzsabov 20

(A három legjobb eredmény számít a pontversenybe.)

 

A versenyek díjazása:

1.25.000 euró, 120+50 pont

2. 22.500 euró, 110+30

3. 20.000 euró, 100+10

4. 17.500 euró, 90

5. 15.000 euró, 80

6. 13.000 euró, 70

7. 12.000 euró, 60

8. 11.000 euró, 50

9. 10.000 euró, 40

10. 9.000 euró, 30

11. 8.000 euró, 20

12. 7.000 euró, 10

 

A + 2700 Élő-pontosok virtuális ranglistáját játszmáról-játszmára számolják ki. A Grand Prix-verseny alaposan átrendezte a sorrendet. Öt helyezést javított az olasz Fabiano Caruana, három helyet rontott az amerikai Hikaru Nakamura és a bolgár Veszelin Topalov. Az amerikai Gata Kamsky a top tízbe került, tíz helyet lépett előre, a GP-győztes kubai Leinier Dominguez Perez, 30 Élő-pontot gyűjtve tizenkét helyezést javított! Az orosz Alekszandr Morozevics már csak a 17., az ukrán Vaszilij Ivancsuk tizenhét helyet rontva a 23.

 

A virtuális világranglistán a top 25 sorrendje:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2864

2. Levon Aronjan (örmény) 2813

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2803

4. Fabiano Caruana (olasz) 2790,5 (+ 16,5)

5. Viswanathan Anand (indiai) 2786

6. Szergej Karjakin (orosz) 2782

7. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2779,6 (+ 0,6)

8. Hikaru Nakamura (amerikai) 2775,4 (- 8,6)

9. Veszelin Topalov (bolgár) 2767,3 (- 16,7)

10. Gata Kamsky (amerikai) 2763 (+ 22)

11. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2757 (+ 30)

12. Borisz Gelfand (izraeli) 2755

13. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2753

14. Wang Hao (kínai) 2751,8 (+ 5,8)

15. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2749,9 (+ 6,9)

16. Peter Szvidler (orosz) 2746,3 (- 12,7)

17. Alekszandr Morozevics (orosz) 2743,8 (- 16,2)

18. Michael Adams (angol) 2740

19. Lékó Péter (magyar) 2737

20. Nyikita Vityjugov (orosz) 2734

21. Anish Giri (holland) 2734

22. Tejmur Radzsabov (azeri) 2733

23. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2732,7 (- 20,3)

24. David Navara (cseh) 2722,1 (+ 15,1)

25. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2717

 

Caruana,F (2774) - Kamsky,G (2741)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d6 10.a3 Vd7 11.Hbd2 Bfe8 12.Hf1 Hd8 13.Hg3 g6

Gata Kamsky világossal és sötéttel is játszotta már a jól ismert változatot, és szupernagymesterek egész sora is "kötelezőnek" vélte a 13...He6 lépést, amire 14.c3 illetve 14.Hg5 fordult elő leggyakrabban.

14.Fh6

Az olasz nagymester a  széles skálából a legtermészetesebb lépést választotta.

14...He6 15.Vd2 c5 16.Fa2 Bac8

17.c4 Kh8 18.Hg5 Hxg5 19.Fxg5 Hg8 20.Fxe7 Bxe7 21.b4

 

21...f5!

Kamsky világos vezérszárnyi túlsúlyát érthetően a királyszárnyon próbálta ellensúlyozni.

22.cxb5 axb5 23.f4 cxb4?!

A játszma egyik kritikus állásában az éllovas vitatható döntést hozott. 23...fxe4 24.Hxe4 Fxe4 25.Bxe4 Hf6 26.Bee1 cxb4 27.axb4 Kg7 utáni pozíció egyenlő esélyeket ígért volna.

24.axb4 Bf8 25.Bf1 Bg7 26.Bae1 h5

A négyszeres amerikai bajnok helyzetét egyre erősödő időzavar is nehezítette.

27.Bf2 h4 28.Hf1 exf4?

29.Bxf4 g5?!

A játszmáig még veretlen Kamsky a parti tétjével nem tudott megbirkózni.

30.Bxf5 Bxf5 31.exf5 Vxf5 32.Be8 Fd5 33.Fxd5?!

Többet ígért a 33.He3 Vd7 34.Bf8 Fxa2 35.Vxa2 Ve7 36.Vf2 folytatás.

33...Vxd5 34.He3 Vd4

35.Vd1!?

Az ellenfél súlyos időzavarában trükkös lépés és bevált.

35...Kh7?? 36.Vh5+ Hh6 37.Be6 és sötét feladta

 

Dominguez Perez,L (2723) - Topalov,V (2793)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fb4 9.f3 He5 10.Hb3 b5 11.Vf2

Világossal a legnépszerűbb a 11.Ve1 és a 11.Kb1 folytatás.

11...0-0 12.Fc5 Fxc5 13.Vxc5 Vxc5 14.Hxc5 d5 15.f4 Heg4 16.e5 Hd7 17.Hxd7 Fxd7 18.Bd4 He3 19.Kd2 Hf5

A nyitással a bolgár exvilágbajnok elégedett lehetett.

20.Bd3 b4 21.Hd1 d4 22.Bg1 Fc6 23.g3

23...Bac8 24.Kc1 a5 25.Bd2 Bfd8 26.Fd3 a4 27.Be1 g6 28.b3 axb3 29.axb3 Ba8 30.Kb2 He7 31.Fc4 Ff3 32.Hf2 Hf5 33.Fd3 He3

34.Fe4

A bolgár exvilágbajnok nem talált fogást, Dominguez már nem csak saját állásával, hanem a Caruana-Kamsky parti alakulásával is nagyon elégedett lehetett, a tornagyőzelemért harcolhatott.

34...Fxe4 35.Hxe4 Bdc8 36.Bee2 Bd8 37.Hd6 Hf5 38.Be4 Hxd6 39.exd6 Bxd6 40.Bdxd4 Bxd4 41.Bxd4 Bb8 42.c3 bxc3+ 43.Kxc3 Kf8

 

44.Bd7 Bc8+ 45.Kb2 Ke8 46.Ba7 h5 47.b4 h4 48.Kb3 h3

 

49.b5 Bc5?! 50.Kb4 Bc2 51.b6 Kd8 52.Bxf7 Bxh2 53.Bh7 Kc8 54.Kc5 Bc2+ 55.Kd6 h2 56.Kxe6 Bg2 57.Ke5 Bxg3 58.Bxh2 Bb3?!

59.Bh8+ Kb7 60.Bh7+ Kxb6 61.Kf6 Bb4 62.Kg5 Kc6

63.Bf7 Kd5 64.Kxg6 Bb6+ 65.Kg5 Bb8 66.f5 Bg8+ 67.Kf6 Ke4 68.Ba7 Bf8+ 69.Kg6 Bg8+ 70.Kf7 Bh8 71.Kg7 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2775) - Szvidler,P (2769)
Angol megnyitás [A10]

1.c4 g6 2.e4 e5 3.d4 Hf6 4.Hf3 exd4 5.e5 He4 6.Vxd4 Fb4+ 7.Hbd2 Hg5 8.a3

Szalonikiben az amerikai nagymester nem éppen szokványos megnyitási változatokkal próbált zavart kelteni ellenfelei soraiban.

 8...Hxf3+ 9.gxf3 Hc6 10.Ve3 Ff8 11.b4 Fg7 12.Fb2 0-0 13.f4 d6 14.0-0-0 dxe5 15.fxe5 Vh4 16.b5 He7 17.Vg3 Vh5

Lettek volna hívei a 17...Hf5 18.Vxh4 Hxh4 19.Kc2 a6 folytatásnak is.

18.f4 a6 19.a4 axb5 20.axb5 Fg4 21.Be1 Bfd8 22.Bg1 Fe6 23.Fe2 Vf5 24.Fg4 Vxg4 25.Vxg4 Fxg4 26.Bxg4

26...Hf5 27.Bg2 Bd3 28.He4 Ba4 29.Bc2 Be3 30.Kd1 Bd3+ 31.Kc1 He3 32.Hc5 Hxc2 33.Kxc2 Bxc4+ 34.Kxd3 Bxc5 35.Ba1?! Bxb5 36.Ba8+ Ff8 37.Fd4

37...h6

Még nagyobb előnyt hozott volna a 37...b6 38.Bb8 h5 39.Bb7 c5 folytatás.

38.Bc8 c6 39.Fc3 Bd5+ 40.Ke4 Bc5 41.Kd3 Bb5 42.h4 h5 43.Fd2 Bd5+ 44.Kc2 Bc5+ 45.Kd3 Bd5+ 46.Kc2

 

 

 

46...g5

Peter Szvidler nem akart remizni...

47.f5 gxh4 48.Fc3 Kg7 49.e6+ f6 50.Bc7+ Kg8 51.Bc8 Kg7 52.Bc7+ Kg8 53.Fxf6

 

 

 

53...Bxf5??

A lépésismétléses remi helyett az orosz nagymester vesztőt húzott.

54.Bc8 Bf2+ 55.Kd3 Bf3+ 56.Ke4 és sötét feladta

 

Bacrot,E (2725) - Ivancsuk,V (2755)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 b6 13.Vc1 Ve6 14.Be1 Fb7 15.Fb5 Ha6

Világos előnyéhez vezetett a huszárlépés, ezt még az 1999-ben játszott Csernyin-Horváth Csaba parti is bizonyította.

16.Ff4 Vc8 17.Ve3 Vd8 18.d5

Csernyin a 18.Bbc1 Bc8 19.Bxc8 Vxc8 20.Bc1 Va8 21.Va3 Hb8 22.d5 változatban bizonyította világos igazát.

18...Hc5 19.He5 e6 20.Hc6

Etienne Bacrot fokozatosan engedte ki előnyét.

20...Fxc6 21.Fxc6 Bc8 22.Fg5?! f6 23.Fh4 g5 24.Fg3

 

 

24...f5!

A sötét haderő levegőhöz jutott.

25.exf5 exd5 26.Fb5 Vf6 27.Va3 Vxf5 28.Vxa7 Fd4 29.Bbd1?

29...Fxf2+ 30.Fxf2 Vxf2+ 31.Kh1 He4 32.Vb7 Hc3 33.Fd3 Vf7 34.Be7

 

34...Hxd1! 35.Bxf7 Hf2+ 36.Kg1 Bc1+ 37.Ff1 Bxf7 38.Vxd5 He4 39.Vd8+ Kg7 40.Vd4+ Kh6 és világos feladta

 

Kaszimdzsanov,R (2699) - Griscsuk,A (2779)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e6 7.f3 b5 8.Vd2 Hbd7 9.g4 h6 10.0-0-0 b4 11.Hce2 Vc7 12.h4 d5 13.Ff4 e5 14.Fh2 dxe4 15.g5 hxg5 16.hxg5 Bxh2 17.Bxh2 exd4 18.Bh8 Hd5 19.Vxd4 Fb7 20.Vxe4+

Az idei orosz csapatbajnokságon a Dominguez-Korobov parti a 20.fxe4 H5b6 21.Fh3 0-0-0 22.Kb1 Kb8 23.Fxd7 Hxd7 24.Bxf8 Bxf8 25.Vxd7 Fxe4 26.Va4 a5 27.Vb5+ Kc8 28.Va6+ Kb8 29.Vb5+ Kc8 30.Va6+ Kb8 31.Vb5+ Kc8 folytatásban ért véget döntetlennel.

20...He7 21.Vxb4 Hg6 22.Bg8 He7 23.Bh8 Hg6 24.Bg8 He7 25.Bh8 és döntetlen

 

Morozevics,A (2760) - Ponomarjov,R (2742)
Trompowski támadás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.e3 c5 4.Fxf6 gxf6 5.Fb5+ Fd7 6.Fxd7+ Vxd7 7.Vf3 cxd4 8.exd4 Hc6 9.He2 f5 10.0-0 e6 11.Bd1 0-0-0 12.b3 Bg8 13.c4 dxc4 14.Hbc3 Fg7 15.bxc4 Fxd4 16.Bab1 He5 17.Vh3 Vc6 18.Hd5

18...Fc5

Az állásra ránézve joggal hihettük, hogy Alekszandr Morozevics sorozatban ötödször is vereséget szenved.

19.Hd4 Va6 20.Hb3 Fxf2+

Ruszlan Ponomarjov a 20...Fd6 21.c5 Ff8 22.He3 Bxd1+ 23.Bxd1 Vxa2 változatban döntővé fokozhatta volna előnyét.

21.Kxf2 exd5?! 22.Vxf5+ Ve6 23.Hd4 Vxf5+ 24.Hxf5 Bg5 25.He7+ Kb8 26.cxd5 Bd7 27.d6 b6 28.h4 Bg4 29.Bb5 Hg6 30.Bf5 Hxh4 31.Bxf7 Bxg2+ 32.Kf1 Kb7 33.Bxh7 Bg4 34.Kf2 Hf5 35.Kf3 Ba4 36.Hxf5 Bxh7 37.d7 Bh8 38.d8V Bxd8 39.Bxd8 Bxa2

 

40.Ke4 Bc2 41.Hd6+ Ka6 42.Kd5 Ka5 43.Ba8 Bc7 44.He8 Bh7 45.Kc6 Kb4 46.Hd6 a5 47.Bb8 a4 48.Bxb6+ Kc3 49.Hb5+ Kb4 50.Hc7+ Kc4 51.Hb5 Bh6+ 52.Hd6+ Bxd6+ 53.Kxd6 a3 54.Ba6 Kb3 55.Bxa3+ Kxa3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Anasztazia Karlovics http://thessaloniki2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Mitropa-kupa második fordulójában a csehektől kaptak ki csapataink

Címkék: 32. Mitropa-kupa Meissen

Meissenben a 32. Mitropa-kupán válogatottjaink a csehektől szenvedtek vereséget. Férficsapatunk 2,5-1,5-re kapott ki, Horváth Ádám az éltáblán szép győzelmet aratott, Varga Zoltán remizett, Horváth József és Czebe Attila kikapott. Női együttesünkben Varga Klára játszmája döntetlen lett, Juhász Barbara vesztett. A harmadik fordulóban a szlovákokkal mérkőznek meg csapataink. A viadal honlapja a http://www.mitropa-cup.de/

 

A második fordulóban is vereséget szenvedett férficsapatunk. A csehek korán vezetést szereztek. A második partiját is sötéttel játszó Czebe Attila gyorsan vesztett. Horváth Ádám sötéttel remek győzelmet aratott, időzavarban Varga Zoltán nem tudta fokozni előnyét. Horváth József érdekes végjátékban kapott ki.

A horvátok második meccsüket is biztosan nyerték meg, az osztrákok sikere, ahogy a szlovénok döntetlene meglepetésnek számít.   

 

A 2. forduló eredményei:

Horvátország – Franciaország  3 - 1

Ausztria – Olaszország  2,5 – 1,5

Svájc – Szlovákia  2 - 2

 

Magyarország – Csehország

Alekszej Kislinsky (2565) – Horváth Ádám (2532) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 43)

Horváth József (2518) – Stepan Zilka (2532) 0 - 1 (Réti megnyitás, 60)

Vitezslav Rasik (2483) – Czebe Attila (2488) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 29)

Varga Zoltán (2447) – Jan Krejci (2503) döntetlen (Szicíliai védelem, 35)

 

Szlovénia – Németország  2 – 2

 

A verseny állása

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Horvátország

 * 

3

3

4

6.0

21.0

2

Csehország

 * 

4

5.0

15.0

3

Németország

 * 

2

3

3

5.0

13.5

4

Szlovákia

 * 

2

3

4.5

17.0

5

Franciaország

1

 * 

3

2

4.0

13.5

6

Ausztria

 * 

2

4.0

13.0

7

Svájc

2

 * 

1

3.5

16.5

8

Szlovénia

1

2

 * 

1

3.0

16.0

9

Magyarország

1

 * 

0

2.5

12.5

10

Olaszország

1

 * 

0

2.5

10.0

 

Női csapatunk Élő-pontszámban hiába múlta felül a cseh együttest, csak szerencsével sikerült elkerülni a kettős vereséget. Varga Klára ellenfele nyerések sorozatát hagyta ki. Juhász Barbara a spanyol megnyitású partiban túlzottan erőltette a támadást. Meglepő a lengyelek győzelme, a szlovénok pontszerzése.

 

A 2. forduló eredményei:

Horvátország – Lengyelország  0,5 – 1,5

Ausztria – Olaszország  0 - 2

Svájc – Szlovákia  0,5 – 1,5

 

Magyarország – Csehország  0,5 – 1,5

Krystina Novosadova (2179) – Varga Klára (2204) döntetlen (Francia védelem, 60)

Juhász Barbara (2153) – Martina Mareckova (2065)  0 – 1 (Spanyol megnyitás, 42)

 

Szlovénia – Németország  1 – 1

 

A verseny állása

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Szlovákia

 * 

2

4

3.5

2.3

2

Németország

 * 

1

2

3

3.0

3.0

3

Olaszország

 * 

1

2

3

3.0

2.5

4

Lengyelország

1

 * 

3

2.5

5.3

5

Csehország

 * 

1

3

2.5

2.3

6

Szlovénia

1

 * 

1

2

2.0

4.5

7

Svájc

½

1

 * 

1

1.5

4.3

8

Horvátország

½

1

 * 

1

1.5

3.3

9

Magyarország

0

½

 * 

0

0.5

1.3

10

Ausztria

0

0

 * 

0

0.0

0.0

 

A 3. forduló párosítása:

Németország – Horvátország

Csehország – Szlovénia

Szlovákia – Magyarország

Olaszország – Svájc

Franciaország – Ausztria

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szalonikiben zajló Grand Prix-verseny tízedik fordulójában a 39. születésnapját ünneplő amerikai Gata Kamsky 25 lépésben legyőzte az orosz Alekszandr Morozevicset, félpontos előnnyel vezet a befejező játéknap előtt. A kubai Leinier Dominguez Perez remizett az orosz Alekszandr Griscsukkal. Az olasz Fabiano Caruana krimibe illő partiban nyert a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen, az utolsó fordulóban világossal Kamskyval mérkőzik meg, egy pont a hátránya. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov második győzelmét aratta. Döntetlennel ért véget az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az amerikai Hikaru Nakamura, valamint az orosz Peter Szvidler és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov parti.

 

Az amerikai Gata Kamsky gyors győzelemmel ünnepelte 39. születésnapját. A sorozatban negyedik partiját elvesztő orosz Alekszandr Morozevics leütötte a „mérgezett” gyalogot, de Kamsky kihagyta az azonnali nyerést. A folytatásban sem jeleskedett Morozevics, újabb súlyos hibája után már nem volt többé mentsége, kiskombináció fejezte be az akciót.

 

Az orosz Alekszandr Griscsuk és a verseny meglepetéseként az első helyért harcban álló kubai Leinier Dominguez Perez a Grünfeld védelem 3.f3-as változatában vívott érdekes elméleti párbajt. A kubai nagymester láthatóan alaposan készült, könnyedén valósította meg a típus gyalogáldozatot, majd minőségáldozattal felszakította világos királyállását, örökös sakk lett a vége.

 

Drámai, krimibe illő küzdelmet láttunk a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az olasz Fabiano Caruana játszmában. A nyitás után Topalov válogathatott a jobbnál jobb folytatások között. Kevésbé volt hatásos a játéka, majd némileg könnyelműen leütött egy gyalogot, huszárja kelepcébe került. A tisztért cserébe azonban hadereje nagyon aktív  lett, érdekes fenyegetések leselkedtek Caruana királyára. Kölcsönös időzavarban mindketten pontatlankodtak. Az időellenőrzés után folytatódott a csata, kimaradt nyerés, elszalasztott örökös sakkok is színezték az összecsapást, Topalov az 51. lépésben azonnali vesztőt húzott. Caruana a nyeréssel megőrizte harmadik helyét, és utolsó partiját Kamskyval játssza.

Az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov második győzelmét aratta. A francia Etienne Bacrot a középjátékban rossz tervet választott, vezére hosszasan táncolt, majd a visszakozás után világos támadása védhetetlenül bontakozott ki.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk kicsit kedvezőbb állását nem tudta döntővé fokozni az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. Békés döntetlen született az orosz Peter Szvidler és az üzbég exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanov partijában.

 

A 10. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2779) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) döntetlen (Grünfeld védelem, 33)

Veszelin Topalov (bolgár, 2783) – Fabiano Caruana (olasz, 2774) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 60)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2760) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 25)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2742) – Etienne Bacrot (francia, 2725) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 51)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2755) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) döntetlen (Királyindiai védelem, 37)

Peter Szvidler (orosz, 2769) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2699) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

 

 

Hely

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

Gata Kamsky

2741

USA

*

1

½

½

1

½

1

½

1

1

½

35,00

2

Leinier Dominguez Perez

2723

CUB

0

*

1

½

½

1

1

½

½

1

1

7

31,50

3

Fabiano Caruana

2774

ITA

0

*

½

½

½

1

½

1

½

1

1

26,75

4

Ruszlan Ponomarjov

2742

UKR

½

½

½

*

½

0

½

½

1

½

1

26,25

5

Alekszandr Griscsuk

2779

RUS

½

½

½

½

*

½

½

½

1

½

½

26,75

6

Rusztam Kaszimdzsanov

2699

UZB

0

0

½

1

*

½

½

½

1

½

½

5

22,25

7

Veszelin Topalov

2793

BUL

½

0

½

½

½

*

½

0

0

1

1

20,00

Peter Svidler

2769

RUS

0

0

½

½

½

½

½

*

1

0

1

20,00

9

Etienne Bacrot

2725

FRA

½

½

0

0

½

½

1

0

*

½

½

4

20,75

10

Hikaru Nakamura

2775

USA

0

½

½

½

0

0

1

½

*

½

½

4

19,00

11

Alekszandr Morozevics

2760

RUS

0

0

0

½

½

0

1

½

½

*

½

15,00

12

Vaszilij Ivancsuk

2755

UKR

½

0

0

0

½

½

0

0

½

½

*

12,75

 

Az utolsó forduló párosítása:

Rusztam Kaszimdzsanov – Alekszandr Griscsuk

Hikaru Nakamura – Peter Szvidler

Etienne Bacrot – Vaszilij Ivancsuk

Alekszandr Morozevics – Ruszlan Ponomarjov

Fabiano Caruana – Gata Kamsky

Leinier Dominguez Perez – Veszelin Topalov

 

Kamsky,G (2741) - Morozevics,A (2760)
Spanyol megnyitás [C96]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 cxd4

Alekszandr Morozevics nem a fővarinak számító 11...Vc7 12.Hbd2 cxd4 13.cxd4 Hc6 14.Hb3 a5 15.Fe3 a4 16.Hbd2 Fd7 folytatást választotta.

12.cxd4 exd4

Sokan kedvelik a 12...Fb7 13.d5 Bc8 változatot.

13.Hxd4 Be8 14.Hc3

Wijk ann Zee-ben 2002-ben Lékó Péter a 14.Fg5 h6 15.Fh4 Hd5 16.Fxe7 Hxe7 17.Hd2 Fb7 18.a4 Vb6 19.H4b3 Hac6 20.axb5 axb5 21.Bxa8 Bxa8 22.Hf1 He5 folytatásban remizett Morozeviccsel.

14...Fb7 15.Hf5 Bc8 16.Fg5 Hc4 17.Vd4!

 

17...Hxb2??

A 39. születésnapját ünneplő Gata Kamskynak "ajándékként" szánta az orosz nagymester a fatális hibát?

18.Fb3?

Az ünnepelt kihagyta a gyors nyerést a 18.Hd5 Fxd5 19.exd5 Bxc2 20.Bxe7 Bxe7 21.Fxf6 gxf6 22.Vxf6 Vf8 (22...Be1+ 23.Bxe1 Vf8 (23...Vxf6 24.Be8#) 24.Hh6+ Vxh6 25.Be8+ Vf8 26.Vg5+ Kh8 27.Bxf8 matt) 23.Hxe7+ Vxe7 24.Vxe7 változatban.

18...Hc4 19.Bad1?! Vd7 20.Bd3 Fd8?

Világos kis előnyéhez vezetett a 20...He5 21.Bg3 Hh5 22.Hxe7+ Bxe7 23.Fxe7 Hxg3 24.Fxd6 Hc4 25.Fc5 Vxd4 26.Fxd4 folytatás.

 

21.Hxg7! Be5

Az áldozat elfogadására, 21...Kxg7-re 22.Fxf6+ Fxf6 23.Bg3+ Kf8 24.Vxf6 Ve6 25.Vh4 következett volna.

22.Hf5! Hxe4?

Reménytelen volt a 22...Fb6 23.Fxf6 Fxd4 (23...Vxf5 24.Bg3+ Kf8 25.Fg7+ Ke7 26.Fxe5 Fxd4 (26...Vxe5 27.Vxe5+ dxe5 28.Hd5+ Fxd5 29.exd5 Fd4 30.Bg7) 27.Fxd6+ Hxd6 28.exf5+) 24.Bg3+ Kf8 25.Fg7+ Ke8 26.Fxe5 Vxf5 27.exf5 dxe5 28.He2 utáni pozíció is.

23.Hh6+ Kf8 24.Fxd8 Bxd8

25.f4 és sötét feladta

 

Topalov,V (2793) - Caruana,F (2774)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.Hc3 d6 8.Hd5 Ha5 9.d4 Hxb3 10.axb3 Hxd5 11.exd5 exd4 12.Be1+ Kf8 13.Hxd4

A bolgár exvilágbajnok jelentős előnnyel jött ki a nyitásból.

13...Fd7 14.Fe3 Vf6 15.Vd2 h5 16.b4

Számításba jött a 16.Hf3 Fxe3 17.Bxe3 h4 18.Va5 Bc8 19.Bc3 folytatás is.

16...Fb6 17.Ba3 h4

18.He6+ Kg8 19.Fxb6 cxb6 20.Hg5 Bc8? 21.Bf3

Veszelin Topalov válogathatott a jó lehetőségek között. 21.Bae3 Bh5 22.f4 Vf5 23.c3; 21.Bxa6 Bh5 22.f4 Vxb2 23.Ba7 változatok is jelentős előnyt adtak volna.

21...Vg6 22.Bd3 Bh5 23.f4 f6 24.He4 Bc7

25.Hxd6?

Kiengedte az előnyt. 25.c3 Ff5 26.Bde3 Fxe4 27.Bxe4 Vf5 28.Ve2 után még mindig gondjai lettek volna az olasz sakkozónak.

25...f5! 26.Ve2 Bh6 27.He8 Bc8 28.Be3 Kf8

29.Hxg7?!

Egyenlő esélyt adott a 29.c3 Bxe8 30.Be7 h3 31.g3 Vh5 32.Ve5 Bf6 33.Kf2 folytatás.

29...Vxg7 30.c3 Vg4 31.Vd2 Bh7 32.Vd4 Bg7 33.B1e2 Vg6 34.b3

34...a5 35.bxa5 bxa5 36.h3 a4 37.Vb4+ Kg8 38.bxa4 bxa4 39.c4 Vf6 40.c5 Vf8 41.d6 Bb8 42.Vd4 Fc6 43.Be7 a3 44.Vc4+ Kh8 45.Vc3?! Ba8?

Fabiano Caruana 45...Kh7 46.Vxa3 Fe4 47.B7xe4 fxe4-gyel nyerhetett volna.   

 

 

46.Va1?

Topalov nem élt a felkínált lehetőséggel. 46.d7! Fe4 (46...Kh7 47.Ve1 (47.Bxg7+ Vxg7 48.Ve1 Vf6 49.Be7+ Kg8 50.Be8+ Kg7 51.Be6 Vd4+ 52.Kh1 a2 53.Be7+ Kf8 54.Be8+ Bxe8 55.Vxe8+ Kg7 56.Ve7+ Kg6 57.Ve6+ Kh7 58.Vxf5+ Kg7 59.Vg5+) 47...Vf6 48.Bxg7+ Kxg7 49.Be6 Vd4+ 50.Kh1 Fxd7 51.Bd6 Vxd6 52.cxd6 a2 53.Ve7+ Kg6 54.Vg5+ Kf7 55.Ve7+ és örökös sakk.) 47.Be6 Kh7 48.B2xe4 fxe4 49.Ve5 a2 50.Vxe4+ Kh8 51.Bh6+ Kg8 52.Vd5+ Bf7 53.Vg5+ Bg7 remi lett volna.

46...Fe4 47.Ve5 Fc6?

Caruana kihagyta a 47...a2 48.Va1 Fd5 49.B7e5 Vf7 nyerést.

48.Va1 a2?

49.Kh2?!

Az exvilágbajnok a váratlan esélyt nem tudta kihasználni a 49.d7 Fxd7 50.Bxd7 Kh7 51.c6 Bxd7 52.cxd7 Vb4 53.Bf2 Vb1+ 54.Bf1 Vxa1 55.Bxa1 Bd8 56.Bxa2 Bxd7 változatban.

49...Fe4 50.Bc7

Egyszerűbb volt az 50.Bd2 Kh7 51.Bxa2 Bxe7 52.dxe7 Vg8 53.e8V Vxe8 54.Bxa8 Vxa8 55.Vf6 Vb7 56.Vxh4+ Kg7 57.Vg5+ Kf7 58.h4 változat megjátszása.

50...Vg8

51.Be7??

Vesztőlépés. 51.Bd2 Kh7 52.Vf6 Vf8 53.Vxh4+ Kg8 54.Bxg7+ Kxg7 55.d7 Vd8 (55...a1V 56.d8V Vxd8 57.Bxd8 Bxd8 58.Vxd8 Vb2 59.Vc7+) 56.Vxd8 Bxd8 57.Bxa2 Bxd7 58.g4 remizett volna.

51...Kh7 52.Vf6 Bxe7 53.Vxh4+ Kg7 54.Vxe7+ Kh8 55.Bxe4 a1V 56.Be5 Vb2 57.Be2 Vbg7 58.Vh4+ V8h7 59.Ve1 Vhg6 60.d7 Vxd7 és világos feladta

 

Griscsuk,A (2779) - Dominguez Perez,L (2723)
Grünfeld védelem [D70]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 e5 9.d5 c6 10.h4 cxd5 11.exd5 H8d7 12.h5 Hf6 13.hxg6 fxg6 14.0-0-0 Fd7 15.d6

A 3.f3-as változat ismét népszerű lett. A tavalyi világbajnoki döntő 3. partijában Vishy Anand 15.Kb1 Bc8 16.Ka1-gyel folytatta. (Elegendő ellenjátékhoz jut sötét a 16.d6 Hc4 (16...Fe6 17.Hh3 Hbd5 18.Hxd5 Fxd5 19.Fg5 Fe6 20.Hf2 e4 21.Fxf6 Vxf6 22.Hxe4 Ve5; 16...e4!?) 17.Fxc4+ Bxc4 18.Hge2 Fe6 19.Fh6 (19.g4 Vd7 20.Fh6 Fxh6 21.Vxh6 b5 22.Hg3 b4 23.Hce4 Bcc8) 19...Fxh6 20.Vxh6 Bc6 21.He4 Vd7 22.H2g3 Hxe4 23.Hxe4 Ff5 változatokban is.) 16...e4!? újítással reagált a meccsre elméletileg kitűnően felkészült Borisz Gelfand. 17.Fd4 (17.fxe4? Bxc3! 18.Vxc3 Hxe4; 17.d6 Ha4 18.Hge2 Va5 19.Fd4 Hxc3 20.Fxc3 Va4) 17...Ha4 18.Hge2 Va5 19.Hxe4 Vxd2 20.Hxf6+ Bxf6 21.Bxd2 Bf5 22.Fxg7 Kxg7 23.d6 után a partiban húzott 23...Bfc5?! helyett 23...Hb6 24.Hc3 Bd5! 25.Bd3 Ff5 26.Bxd5 Hxd5 27.Fd3 Hxc3 28.Fxf5 gxf5 29.bxc3 Bxc3 30.Bd1 Bc8 változatban érhetett volna el egyenlő állást.

15...Bc8 16.Kb1 e4!? 17.fxe4 Hg4 18.Fg5 Ve8 19.Hf3 Bf7 20.Fe7

20...Bxc3!

A minőségáldozat bőséges ellenjátékot adott.

21.bxc3 Vc8 22.Bc1 Ha4 23.Hg5 Vc5! 24.Hxf7 Hxc3+ 25.Bxc3 Fxc3 26.Hh6+ Kg7 27.Vd5 Vb4+ 28.Vb3 Vxe4+ 29.Vc2 Ve1+ 30.Vc1 Ve4+ 31.Vc2 Ve1+ 32.Vc1 Ve4+ 33.Vc2 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2742) - Bacrot,E (2725)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.d3 Hf6 5.0-0 0-0 6.h3 d6 7.c3 Fb6 8.Fb3 He7 9.Hbd2 c6 10.Be1 Hg6 11.d4 h6 12.Fc2 Be8 13.a3

Lépéscserével többek között a tavalyi Aronjan-Kramnyik hatjátszmás párosmérkőzés 6. partijához érkeztünk, ahol az örmény nagymester a 13.a4 Fe6 14.Hf1 exd4 15.Hxd4 folytatást választotta. Az ukrán sakkozó letért az elméleti ösvényről.

13...a5 14.Hc4 Fc7 15.Fe3 exd4 16.Fxd4 Hh5 17.e5 d5 18.He3 Hhf4 19.Hf5 Fe6 20.Vd2 Fxf5

Számításba jött a 20...Vd7 21.Hg3 Fxh3 22.Fxg6 Hxg2 lehetőség.

21.Fxf5 He6 22.Bad1 Hh4 23.Hxh4 Vxh4 24.g3 Vg5 25.Vc2 g6 26.Fd3 h5 27.h4 Vg4 28.Fe2 Ve4 29.Vc1

A vezércsere utáni pozíció nem nyerte el Ponomarjov tetszését, többet szeretett volna elérni.

29...Vf5 30.Fd3 Vg4 31.Fe2 Vf5 32.Kg2 Hg7 33.Fd3 Vd7 34.f4 b5 35.Vc2 Bab8 36.Kh2 Fb6 37.Ff1 Va7 38.Fh3 b4

39.f5! bxa3 40.bxa3 gxf5 41.Fxf5 Fxd4

A francia nagymester felszakított királyállása miatt már nem találhatott mentséget.

42.cxd4 Hxf5 43.Vxf5 Bb2+ 44.Kh3 Be6 45.Vxh5 c5? 46.dxc5 Vxc5 47.Bf1 Ve7 48.Bxd5 Bg6 49.Bf6 Bxf6 50.exf6 Vxf6 51.Vg4+ és sötét feladta

 

Szvidler,P (2759) - Kaszimdzsanov,R (2699)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.Hxe5 Hxe5 9.d4 Fxd4 10.Vxd4 d6 11.f4 Hc6 12.Vd3

Peter Szvidler három éve Fabiano Caruana ellen a 12.Vc3 He7 13.Vd3 0-0 14.Hc3 c5 15.axb5 axb5 16.Hxb5 Hxe4 17.Vxe4 Bxb5 18.Ba7 Fd7 változatban nem tudott előnyt kicsiholni.

12...0-0 13.Hc3 Hb4 14.Vd2 Ve7

Tavaly Balogh Csaba ellen a német Jan Gustafsson a 14...Fe6 15.Fxe6 fxe6 16.Hxb5 Hxc2 17.Vxc2 axb5 18.a5 folytatásban hátrányba került.

15.axb5 axb5 16.Be1 c5

17.e5 dxe5 18.fxe5 Hg4 19.Vg5 Vc7 20.Hd5 Hxd5 21.Fxd5 c4 22.Fe3 h6 23.Vf4 Hxe3 24.Vxe3 Fb7 25.Ba7 Vc8 26.Bxb7 Bxb7 27.Fxb7 Vxb7 28.e6 fxe6 29.Vxe6+ Kh8 30.h3 Va7+ 31.Ve3 Vb7 32.b3 cxb3 33.Vxb3 Vb6+ 34.Ve3 Vxe3+ 35.Bxe3 Bc8 36.Be5 Bxc2 37.Bxb5 és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2755) - Nakamura,H (2775)
Királyindiai védelem [E66]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.Hc3 d6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 a6 8.d5 Ha5 9.Hd2 c5 10.Vc2 Bb8 11.b3 b5 12.Fb2 h5 13.Bae1 bxc4 14.bxc4 e5 15.Bb1 h4 16.Fa3 Bxb1 17.Bxb1 hxg3 18.hxg3 Hg4 19.Ha4 f5 20.Hb6 e4 21.e3 Fd7 22.Hxd7 Vxd7 23.Fh3 He5 24.Fb2 g5 25.Fc3 g4 26.Ff1 Hb7 27.Bb6 Hd8 28.Fxe5 Fxe5 29.Bxa6 Hf7 30.Va4 Vxa4 31.Bxa4 Bb8 32.Hb3 Fc3 33.Ba6 Kf8 34.Fe2 Ke7 35.Ba7+ Kf6 36.Ba6 Ke7 37.Ba7+ Kf6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Anasztazia Karlovics http://thessaloniki2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kétfrontos német-magyar mérkőzéssel kezdődött meg Meissenben a 32. Mitropa-kupa. Tíz ország férfi sakkozói négy, a női együttesek két táblán viaskodnak. A házigazdák férficsapata 3-1-re győzött, női sakkozóink kettős vereséget szenvedtek. A viadal honlapja a http://www.mitropa-cup.de/

A németországi kisvárosban, Meissenben harminckettedszer rendezik meg a hagyományos csapatversenyt, amelyet férfi válogatottunk eddig ötször nyert meg. A porcelánjáról világhíres városban csapatunk  címvédőként rajtol, 1993, 1995, 1999, 2006 és 2012 után ezúttal kevés eséllyel pályázik a végső sikerre, hiszen csak ötödikek a rajtlistán. Tavaly a horvátországi Sibenikben az első helyre rangsorolt csapatunk veretlenül játszotta végig a viadalt, Erdős Viktor az éltáblán, Rapport Richárd a második táblán a legjobb pontszerző volt a mezőnyben.

 

A 31. Mitropa Kupa végeredménye:

1. Magyarország (Erdős Viktor 5,5/8, Rapport Richárd 6,5/9, Bánusz Tamás 4/8, Papp Gábor 5/7, Fodor Tamás 3/4) 16 meccspont, 24 pont

2. Szlovénia 15, 24,5

3. Horvátország 11, 20

4. Olaszország 9, 18,5

5. Franciaország 9, 17

6. Csehország 7, 17

7. Szlovákia 7, 15

8. Németország 6, 17

9. Ausztria 6, 15

10. Svájc 4, 11,5   

 

Az idei rajtlista:

Horvátország 2553

Olaszország 2542

Németország 2536

Csehország 2521

Magyarország 2496 (Horváth Ádám 2532, Horváth József 2518, Czebe Attila 2488, Varga Zoltán 2447, Juhász Kristóf 2337)

Ausztria 2464

Szlovákia 2463

Franciaország 2458

Svájc 2452

Szlovénia 2395

 

A versenykiírás szerint a gondolkodási idő az első 40 lépésre 90-90 perc és lépésenként 30-30 másodperc, majd a parti befejezéséig még 30-30 perc és 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidő. A párharcoknál az előlálló csapat a páratlan táblákon sötéttel játszik, így a mai mérkőzésen Horváth Ádám és Varga Zoltán vezette a világos bábukat. Az olimpikon, német bajnok Daniel Fridman ellen Ádám értékes döntetlent ért el, Fridmannak kellett kicsit küzdenie a remiért. Varga Zoltán maratoni partiban remizett, Dennis Wagner elméleti végjátékban harcolta ki a döntetlent. A két sötét partit ellenállás nélkül vesztették el sakkozóink.

 

Az első forduló eredményei:

Szlovénia – Horvátország  1 - 3

 

Németország – Magyarország  3 - 1

Horváth Ádám (2532)  - Daniel Fridman (2629) döntetlen (Francia védelem, 45)

Matthias Bluebaum (2521) – Czebe Attila (2488)  1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 30)

Varga Zoltán (2447) - Dennis Wagner (2461) döntetlen (Spanyol megnyitás, 101)

Alekszander Doncsenko (2465) – Juhász Kristóf (2337)  1 – 0 (Királyindiai védelem, 21)

 

Csehország – Svájc  2,5 – 1,5

Szlovákia – Ausztria  2,5 – 1,5

Olaszország – Franciaország

 

A 2. forduló párosítása:

Horvátország – Franciaország

Ausztria – Olaszország

Svájc – Szlovákia

Magyarország – Csehország

Szlovénia - Németország

 

Tavaly a nyolc női együttes versenyét a németek nyerték meg a jóval esélyesebb szlovének előtt.

 

A verseny végeredménye:

1.Németország 9 meccspont, 9,5 pont

2. Szlovénia 9, 8,5

3. Olaszország 8, 7,5

4. Magyarország (Varga Klára 2193, 3/7, Bea Boglárka 2110, 4/7) 7, 7

5. Horvátország 6, 6,5

6. Csehország 6, 6,6

7. Ausztria 6, 5,5

8. Szlovákia 5, 5

 

Meissenben tíz női csapat verseng, a szlovákok összeállítása az Élő-pontszámok alapján a legerősebb, válogatottunk hatodik a rajtlistán.

 

A rajtlista:

Szlovákia 2356

Olaszország 2329

Németország 2271

Szlovénia 2224

Svájc 2221

Magyarország 2179 (Varga Klára 2204, Juhász Barbara 2153)

Ausztria 2125

Csehország 2122

Horvátország 2114

Lengyelország 1948

 

Női csapatunk kettős vereséggel rajtolt. Varga Klára az olasz megnyitás gyalogáldozatos változatában egy darabig biztatóan állt, de a játék fonalát elveszítve nagy időzavarba került, többé mentséget nem talált. Juhász Barbarát fokozatosan játszotta túl német ellenfele.

 

Az első forduló eredményei:

Szlovénia – Horvátország  1 - 1

 

Németország – Magyarország  2 - 0

Varga Klára (2204)  - Hanna-Marie Klek (2287) 0 - 1 (Olasz megnyitás, 33)

Filiz Osmanodja (2255) – Juhász Barbara (2153) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 46)

 

Csehország – Svájc  1 - 1

Szlovákia – Ausztria  2 - 0

Olaszország – Lengyelország  1 - 1

 

A 2. forduló párosítása:

Horvátország – Lengyelország

Ausztria – Olaszország

Svájc – Szlovákia

Magyarország – Csehország

Szlovénia – Németország

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szalonikiben zajló Grand Prix-verseny kilencedik fordulójában a kubai Leinier Dominguez Perez legyőzte holtversenyes társát, az olasz Fabiano Caruanát. A nagy csatában elért nyeréssel Dominguez befogta a játéknapon a francia Etienne Bacrottal remiző amerikai Gata Kamskyt, egypontos előnnyel vezetnek. Sorozatban harmadik partiját vesztette el az orosz Alekszandr Morozevics, a bolgár Veszelin Topaloiv feljött ötven százalékra. Döntetlen lett az orosz derbi, Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk partija. Megosztozott a ponton az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az ukrán Vaszilij Ivancsuk, valamint az amerikai Hikaru Nakamura és az ukrán Ruszlan Ponomarjov.

 

A pénteki pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a GP-sorozat negyedik tornáján. A kilencedik fordulóban a legnagyobb érdeklődés az olasz Fabiano Caruana és a kubai Leinier Dominguez Perez játszmáját kísérte, a remek összecsapást a sötéttel játszó Dominguez nyerte meg. A szicíliai védelem Najdorf-változatában csatáztak, a nyitásból az esélyesebb olasz nagymester kis előnnyel került ki. A vezércserét követően a kubai sakkozó jó ellenesélyt talált, majd a minőségáldozatért bőséges ellenértéket kapott. Sötét szabadgyalogjai fenyegetően nyomultak előre, Caruana pontatlanul védekezett, Dominguez is kihagyott gyorsabb nyerést. A győzelemmel Dominguez beérte a vezető amerikai Gata Kamskyt, aki a francia Etienne Bacrottal jóval békésebb partiban remizett.

 

Sorozatban harmadik játszmáját vesztette el az orosz Alekszandr Morozevics. A bolgár Veszelin Topalovval szemben a nyitásban nem jeleskedett, majd egy pillanatban előnybe is kerülhetett volna. Az esélyt elszalasztva egyre nagyobb hátrányba került, elhibázott tisztáldozattal csak meggyorsította a véget.

Az orosz derbi, Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk küzdelme pontosztozkodással végződött. A londoni világbajnok-jelölti versenyen emlékezetes nagy csatát vívtak, most kisebb hőfokon zajlott a partijuk.

Az amerikai Hikaru Nakamura megpróbált meglepetést okozni az ukrán Ruszlan Ponomarjovnak, a Vereszov támadás nem tartozik szupernagymesteri repertoárba. Sorozatos cserékkel egyszerűsödött a játszma.

Sokáig jól ismert elméleti ösvényen haladt az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az ukrán Vaszilij Ivancsuk találkozója, a végeredmény igazolta a változat korábbi értékelését.

 

A 9. forduló eredményei:

Peter Szvidler (orosz, 2769) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2779) döntetlen (Benoni védelem, 64)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2699) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2755) döntetlen (Szicíliai védelem, 51)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2742) döntetlen (Vereszov támadás, 49)

Etienne Bacrot (francia, 2725) – Gata Kamsky (amerikai, 2741) döntetlen (Grünfeld védelem, 49)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2760) – Veszelin Topalov (bolgár, 2793) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 44)

Fabiano Caruana (olasz, 2774) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 65)

 

 

Hely

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

SB

Koya

1

Gata Kamsky

2741

USA

*

1

½

1

½

½

1

½

1

½

1

28,50

2

Leinier Dominguez Perez

2723

CUB

0

*

1

1

½

1

½

½

1

1

0

25,50

3

Fabiano Caruana

2774

ITA

0

*

½

½

½

½

1

½

1

1

0

20,25

4

Alekszandr Griscsuk

2779

RUS

½

½

*

½

½

½

½

1

½

½

5

0

20,75

2

5

Rusztam Kaszimdzsanov

2699

UZB

0

0

½

*

½

1

½

1

½

½

17,75

2

6

Veszelin Topalov

2793

BUL

½

½

½

*

½

½

0

0

1

1

1

17,75

2

7

Ruszlan Ponomarjov

2742

UKR

½

½

½

½

0

½

*

½

½

1

½

19,75

8

Peter Szvidler

2769

RUS

0

0

½

½

½

½

*

1

0

1

4

1

15,75

2

9

Etienne Bacrot

2725

FRA

½

½

0

½

½

1

0

*

½

½

4

0

19,25

3

10

Hikaru Nakamura

2775

USA

0

½

½

0

0

1

½

½

*

½

½

16,50

11

Alekszandr Morozevics

2760

RUS

0

0

½

½

0

1

½

½

*

½

½

13,50

1

12

Vaszilij Ivancsuk

2755

UKR

½

0

0

½

½

0

0

0

½

*

2

0

9,75

 

A 10. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Leinier Dominguez Perez

Veszelin Topalov – Fabiano Caruana

Gata Kamsky – Alekszandr Morozevics

Ruszlan Ponomarjov – Etienne Bacrot

Vaszilij Ivancsuk – Hikaru Nakamura

Peter Szvidler – Rusztam Kaszimdzsanov

 

Caruana,F (2774) - Dominguez Perez,L (2723)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e5 7.Hb3 Fe6 8.Fe3 h5 9.Vd2 Hbd7 10.Hd5 Fxd5 11.exd5 g6 12.Fe2 Vc7

A tavalyi isztambuli sakkolimpián a lengyel Badoslaw Wojtaszek 12...Fg7 13.0-0 0-0 14.Ha5 Bb8 15.c4 e4 16.f4 változatban csatázott Lékó Péterrel.

13.c4

A moldáviai Viorel Bologan a 13.Ha5 b6 14.Hb3 Fg7 15.a4 0-0 16.0-0 folytatást játszotta meg Dominguez ellen.

13...a5 14.Bd1 a4 15.Ha1 Va5 16.Vxa5 Bxa5 17.Hc2 Fh6 18.Ff2 Ke7

19.g3

Az olasz nagymester állása kicsit kedvezőbb.

19...He8 20.0-0 f5 21.Bfe1 Hef6 22.Ff1 Kf7 23.Ha3 e4! 24.f4 g5!?

Kissé meglepő döntés. 24...Hg4 25.Fd4 Fg7 26.Fxg7 Kxg7 27.Hb5 Ba6 28.Hc7 Bb6 29.He6+ Kf7 volt a másik lehetőség.

25.fxg5 Fxg5 26.Fd4 He5 27.Fe2 h4! 28.Bf1 Kg6 29.Hb5

29...Bxb5!

Sötét a minőségáldozatért bőséges ellenértéket kapott.

30.cxb5 hxg3 31.hxg3 Bc8 32.Bf2 Hfg4 33.Fxg4 Hxg4 34.Be2 Bc4 35.a3 Ff6 36.Fa7 Fe5

Jobb volt a 36...He5 37.Bb1 Hd3 38.Bh2 Hc5 terv.

37.Kg2 Hf6 38.Bdd2 Bc8 39.Fd4 Be8 40.Be1 Kg5

Mi szólt a 40...Hxd5 41.Fxe5 Bxe5 42.Bd4 Hf6 43.Bxd6 Bxb5 változat ellen?

41.Fxe5 Bxe5 42.Bd4

42...f4!? 43.gxf4+ Kxf4 44.Bxa4 Bxd5 45.Be2 Bxb5

 

 

46.b4?

Nagy hiba, óriási tempót adott sötét akciójához. 46.Bf2+ Ke5 47.Kf1 d5 48.Bd2 jobb esélyt adott.

46...Bg5+ 47.Kf1 Hg4 48.Ke1

Már nagy bajban volt Caruana. 48.Ba8 He3+ 49.Ke1 Bg1+ 50.Kd2 Bd1+ 51.Kc3 Bd3+ 52.Kb2 Hc4+ 53.Ka2 e3-nak is nyernie kellett volna.

 

 

48...He3?!

A kubai sakkozó kis híján mentőövet dobott ellenfelének. 48...e3 49.Ba8 He5 50.Kd1 d5 51.Bd8 Ke4 52.Kc2 d4 adott nyerést.

49.Bf2+ Ke5 50.Ba7 Bg7 51.a4

Az idő szorításában nehéz volt védekezni. Caruana az 51.Ke2 Hd5 52.Ba8 Kd4 53.Be8 Bc7 változatban is gondokkal küszködött volna.

51...d5 52.a5 d4 53.a6

53...Bg1+

Tetszetős volt az 53...d3! 54.axb7 (54.Bxb7 Bg1+ 55.Kd2 Hd5; 54.Kd2 Kd4 55.Bxb7 Hc4+ 56.Ke1 Bg1+ 57.Bf1 d2+ 58.Ke2 Bg2+ 59.Bf2 d1V+ 60.Kxd1 Bxf2) 54...Bg1+ 55.Kd2 Kd4 változat és nem lehet kivédeni a Hc4 mattot.

54.Ke2 bxa6?!

Lankadt a figyelem. A pontos befejezés 54...Hd5! 55.axb7 d3+ 56.Kd2 Kd4! 57.Be2 e3+ 58.Bxe3 Hxe3 volt.

55.Be7+ Kd5 56.Bd7+? Kc4 57.Bc7+ Kb3 58.Bh2 Bg3 59.Bd7

 

59...d3+ 60.Ke1 Bf3 61.Bh1 Hc4 62.Bd4 Be3+ 63.Kf2 Be2+ 64.Kg3 Kc3 65.Bd8

 

65...d2 és világos feladta

 

Bacrot,E (2725) - Kamsky,G (2741)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.e3 g6 6.Fd3 Fg7 7.0-0 0-0 8.Vb3 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fe2 a5 11.Vc2 b4 12.He4 Hxe4 13.Vxe4 Fa6 14.Fxa6 Bxa6 15.Fd2 c5 16.Bac1 Be6 17.Vh4 Ff6 18.Vh6 cxd4 19.exd4 Hc6 20.Fe3 Bd6 21.Bc4 Fg7 22.Vh4 Vd7 23.h3 Bd8 24.Bfc1

 

 

24...Hxd4 25.Fxd4 Fxd4 26.Hxd4 Bxd4 27.Bxd4 Vxd4 28.Vxe7 Kg7 29.Ve2 Bd5 30.Vc2 h5 31.a3 h4 32.axb4 axb4 33.b3 Ve5 34.Bd1 Bc5 35.Vd2 Bc3 36.Vd4 Vxd4 37.Bxd4 Bxb3 38.Bxh4 Bb1+ 39.Kh2 Kf6 40.Be4 b3 41.Be3 b2 42.Bb3 Ke5 43.g3 Kd4 44.Kg2 Kc4 45.Bb8 Kc3 46.Bc8+ Kb3 47.Bb8+ Kc3 48.Bc8+ Kb3 49.Bb8+ és döntetlen

 

Morozevics,A (2760) - Topalov,V (2793)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.c3 Hd7 7.0-0 c5 8.Hh4 Fe4 9.Hd2 Hc6 10.g3 Fe7 11.f3 Fg6 12.Hxg6 hxg6 13.Hb3 cxd4 14.cxd4 Hb6 15.f4

Alekszandr Morozevics a nyitásból hátránnyal keveredett ki.

 

15...Hc4 16.Kg2 Vb6

Számításba jött a 16...Bc8 17.Bf3 a5 18.Bb1 0-0 folytatás.

17.Bf3 0-0-0

A hosszúsánc segített az orosz nagymesternek, hogy rendezze sorait.

18.Fe3 Hxe3+ 19.Bxe3 Kb8 20.a4 a6 21.a5 Vb4!?

Az exvilágbajnok kockáztatott. 21...Va7 22.Bc3 Bc8 egyenlő esélyeket adott.

22.Bd3 Bc8?! 23.Hd2?

Egy jó formában levő Morozevics biztosan kihasználta volna a 23.Hc5 Fxc5 24.Ba4 Vb5 (24...Hxa5 25.Bxb4 Fxb4 26.Va4) 25.Bd2 Vb4 26.Bxb4 Fxb4 27.Bd3 Fxa5 28.h4 változat kínálta esélyt.

 

23...Hxa5 24.Hf3 Vb6 25.Va4 Fb4 26.h4 Bc7 27.Bh1? Bhc8 28.Fd1 Fe7 29.b3 Bh8 30.Hg5 Fd8 31.Bf1 Hc6 32.Fg4 Hb4 33.Bd2 Ka7

Veszelin Topalov kicsit tétovázott. 33...Hc2 34.Kh3 (34.Bd3 Va7 35.Kh3 b5) 34...He3 35.Be1 Hf5 36.Fxf5 gxf5 erősebb volt.

34.Bff2 Hc6

35.Hxf7?!

Moro szabadulni akart a partitól?

35...Bxf7 36.Fxe6 Bc7 37.Fxd5 He7 38.Fe4 Hf5 39.Fxf5 gxf5 40.d5 Bc3 41.d6 Bxb3 42.Bfe2?

42...Bxg3+! 43.Kxg3 Vg1+ 44.Kf3 Fb6 és világos feladta

 

Szvidler,P (2769) - Griscsuk,A (2779)
Benoni védelem [A65]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.h3

A londoni világbajnok-jelölti versenyen a két orosz nagymester szenzációs partit játszott a királyindiai védelem Saemisch-változatában.

5…0-0 6.Fg5 c5 7.d5 e6 8.Fd3 exd5 9.cxd5 h6 10.Ff4 g5 11.Fh2 Be8 12.Hge2 c4 13.Fc2 Ha6 14.0-0 Hc5 15.f3 b5 16.Kh1 Vb6 17.Fg1 Fd7 18.Vd2

Számításba jött a 18.b4 cxb3 19.axb3 b4 20.Ha4 Fxa4 21.Bxa4 Hh5 22.g4 Hf4 23.Hxf4 gxf4 24.Ba2 folytatás.

18...Vd8 19.Fd4 Hh5 20.Fxg7 Hxg7 21.g4 Vf6 22.Vd4 Ve5 23.b4 cxb3 24.axb3 a5 25.b4 axb4 26.Vxb4 Beb8 27.Bxa8 Bxa8 28.Bb1 He8

 

29.Vd4

A sorozatban játszott versenyektől fáradt Peter Szvidler nem vállalta a 29.Hxb5 f5 30.gxf5 Fxf5 31.Kg2 Fd7 32.Vc3 Vxc3 33.Hexc3 változatot.

29...Vxd4 30.Hxd4 Hc7 31.Hdxb5 Hxb5 32.Hxb5 Fxb5 33.Bxb5 Ba2 34.Fb1 Be2 35.Kg1 Hd7 36.Kf1 Bd2 37.Ke1 Bh2 38.Fd3 Bxh3 39.Fe2 h5 40.gxh5 Bxh5 41.Bb7 He5 42.Bb6 Bh6 43.Kf2 Kf8 44.Kg3 Bf6 45.Bb8+ Ke7 46.Bb7+ Kd8 47.Bb8+ Kc7 48.Bg8 Bg6 49.Bxg6 fxg6 50.Fb5 Kb6 51.Fe8 Kc5 52.f4 gxf4+ 53.Kxf4 Kd4 54.Fb5 Hf7 55.Fe8 He5 56.Fb5 g5+ 57.Kxg5 Kxe4 58.Fc6 Kd4 59.Kf5 Hd3 60.Fb7 Hb4 61.Kf4 Hxd5+ 62.Kf3 Hc3 63.Fa8 d5 64.Fxd5 Hxd5 és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2699) - Ivancsuk,V (2755)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7 9.h3 Vc7 10.b3 Va5 11.Fd2

 

 

11...Hxe4

Jól ismert elméleti változat.

12.Hxe4 Ve5 13.Vb1 f5 14.Fc3 Vxe4+ 15.Vxe4 fxe4 16.Hb5 Fxc3+ 17.Hxc3 Ha6 18.Hxe4 Bf8 19.0-0-0 Bc8 20.Bhe1 Kd7 21.Kb2 Hc5 22.f3 Hxe4 23.Bxe4 Bc5 24.b4 Bcf5 25.Kc3 Bf4 26.Bxf4 Bxf4 27.Bd5 Kc6 28.a4 a6 29.Bd2 Bf5 30.Be2 Kd7 31.a5 d5 32.cxd5 Bxd5 33.Kc4 Bd1 34.Kc5 Bd6 35.b5 axb5 36.Be4 b4 37.Bxb4 Kc7 38.Be4 e6 39.Bf4 Bd5+ 40.Kb4 Kc6 41.Bf7 Bb5+ 42.Ka4 b6 43.a6 Ba5+ 44.Kb3 Bxa6 45.Bxh7 g5 46.h4 gxh4 47.Bxh4 b5 48.Be4 Kd5 49.Bb4 Kc5 50.Be4 Kd5 51.Bb4 Kc5 és döntetlen

 

Nakamura,H (2775) - Ponomarjov,R (2742)
Vereszov támadás [D01]

1.d4 Hf6 2.Hc3 d5 3.Fg5 Hbd7 4.Vd3 h6 5.Fh4 e6 6.e4 dxe4 7.Hxe4 Fe7 8.Hxf6+ Fxf6 9.Fxf6 Hxf6 10.0-0-0 0-0 11.Hf3 b6 12.He5 Fb7 13.Bg1 c5 14.dxc5 bxc5 15.Vxd8 Bfxd8 16.Be1 Kf8 17.g4 Bd4 18.Bg3 Bf4 19.Bb3 Bb4 20.Bee3 Bc8 21.c4 Bxb3 22.Bxb3 Bc7 23.Ba3 a6 24.Kd2 Ke7 25.Fe2 Hd7 26.Hd3 Kd6 27.Ke3 g5 28.h3 He5 29.Hxe5 Kxe5 30.Bb3 f5 31.f3 f4+ 32.Kf2 Fc6 33.Bb8 Bb7 34.Bc8 Kd6 35.b3 a5 36.Bh8 a4 37.Bxh6 axb3 38.axb3 Bxb3 39.Bg6 Bb2 40.Bxg5 Fa4 41.Bg8 Ke7 42.Kf1 Bb1+ 43.Kf2 Bb2 44.Ke1 Bb1+ 45.Kd2 Bb2+ 46.Kd3 Bb3+ 47.Kd2 Bb2+ 48.Kd3 Bb3+ 49.Kd2 Bb2+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Anasztazia Karlovics http://thessaloniki2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2013. június 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  a világbajnoki kihívó norvég Magnus Carlsen vezeti, 51 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az Aljechin-emlékversenyen pontokat vesztett, az indiai világbajnok Viswanathan Anand nyert, a negyedik helyre lépett előre.  Az amerikai Hikaru Nakamura két, az orosz Szergej Karjakin három helyet javított. A top tízben ismét az orosz Alekszandr Morozevics. Lékó Péter a 19., Almási Zoltán a 39., Polgár Judit az 51., Berkes Ferenc az 58., Rapport Richárd a 69. listán.  A top 25-ben többek között hét orosz, két-két azeri, amerikai és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2702 pont. A női világranglistát hatvanötödször vezeti Polgár Judit!

 

 

Az Aljechin emlékverseny  és a norvég szuperverseny eredményei egy kicsit  megváltoztatták az új világranglistát. A  nagy trió, a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik sorrendje nem változott. Carlsen hazai pályán 4 pontot vesztett, Aronjané nem változott, Kramnyik az Aljechin emlékversenyen szerepelt a vártnál gyengébben. Aronjanhoz hasonlóan az indiai világbajnok Viswanathan Anand mindkét tornán játszott, 3 pontot kasszírozott, negyedik a rangsorban. Két helyet javított az amerikai Hikaru Nakamura, nagyszerű norvég elsőségével hármat az orosz Szergej Karjakin.  Ismét a top tízben az orosz Alekszandr Morozevics, kiszorult honfitársa, Peter Szvidler. Folytatta döbbenetes mélyrepülését az azeri Tejmur Radzsabov, már csak 22. a rangsorban.

Lékó Péter megőrizte helyezését, nem játszott tornán. Almási Zoltán havannai elsőségének köszönhetően ismét tagja a + 2700 Élő-pontosok klubjának, nagy kár, hogy az Eb-n gyengébben játszott és nem jutott tovább a Világkupára. Rappport Richárd malmői elsőségéért kapott pontjait csak a júliusi listán számolják el.

A férfi világranglista élcsoportja:   

                

                 név

       nemzet

0413

0513

0613

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2868

2864

9

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2809

2813

2813

18

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2801

2811

2803

9

1975

4.

Anand,V

indiai

2783

2783

2786

18

1969

5.

Nakamura,H

amerikai

2767

2775

2784

9

1987

6.

Topalov,V

bolgár

2771

2793

2784

9

1975

7.

Karjakin,S

orosz

2786

2767

2782

9

1990

8.

Griscsuk,A

orosz

2764

2779

2779

0

1983

9.

Caruana,F

olasz

2772

2774

2774

0

1992

10.

Morozevics,A

orosz

2758

2760

2760

0

1977

11.

Szvidler,P

orosz

2747

2769

2759

18

1976

12.

Gelfand,B

izraeli

2739

2744

2755

9

1968

13.

Ivancsuk,V

ukrán

2757

2755

2753

1

1969

14.

Mamedgyarov,S

azeri

2766

2753

2753

0

1985

15.

Wang Hao

kínai

2743

2743

2746

9

1989

16.

Ponomarjov,R

ukrán

2733

2742

2743

2

1983

17.

Kamsky,G

amerikai

2741

2741

2741

9

1974

18.

Adams,M

angol

2727

2729

2740

12

1971

19.

Lékó,P

magyar

2744

2737

2737

0

1979

20.

Vityjugov,N

orosz

2712

2718

2734

13

1987

21.

Giri,A

holland

2727

2734

2734

0

1994

22.

Radzsabov,T

azeri

2793

2745

2733

9

1987

23.

Dominguez,PL

kubai

2723

2723

2727

10

1983

24.

Bacrot,E

francia

2705

2725

2725

0

1983

25.

Nepomnjacsij,J

orosz

2708

2710

2717

11

1990

 

 

 

 

 

 

 

      39.

Almási,Z

magyar

2689

2695

2707

21

1976

 

 

 

 

 

 

 

 

51.

Polgár,J

magyar

2696

2696

2696

0

1976

      58.

Berkes,F

magyar

2674

2688

2681

11

1985

      69.

Rapport,R

magyar

2654

2674

2674

0

1996

 

A top 10-ből most hatan a Szalonikiben zajló Grand Prix-versenyen játszanak. Június 12-től Moszkvában a VIII. Tal-emlékversenyt rendezik meg. A világbajnoki döntő előtt ismét összecsap a címvédő Viswanathan Anand és kihívója, Magnus Carlsen.

A résztvevők az új pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2864)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2803)

Viswanathan Anand (indiai, 2786)

Himaru Nakamura (amerikai, 2784)

Szergej Karjakin (orosz, 2782)

Fabiano Caruana (olaz, 2774)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2760)

Borisz Gelfand (izraeli, 2755)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2753)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2713)

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Sakkozóink három helyet rontottak, hetedikek a legerősebb sakknemzetek rangsorában.

 

1.Oroszország 2747 (- 2, 217 nemzetközi nagymester, 502 nemzetközi mester, 2195 címviselő)

2. Ukrajna 2700 (+ 1, 80, 190, 494)

3. Kína 2665 (- 2, 33, 24, 124)

4. Örményország 2659 (+ 1, 36, 23, 98)

5. Franciaország 2657 (- 3, 47, 95, 360)

6 Egyesült Államok 2655 (- 1, 78, 121, 588)

7. Magyarország 2655 (- 7, 52, 108, 422)

8. Hollandia 2636 (+ 1, 30, 78, 294)

9. India 2634 (- 5, 32, 77, 224)

10. Izrael 2630 (39, 47, 158)

 

A honi ranglistán ismét Almási Zoltán a második. Havannai tornagyőzelmének köszönhetően ismét tagja a + 2700 Élő-pontos klubnak. Rapport Richárdnak még nem számolták el a malmői elsőségét. Ezüstérmes olimpikonunk, Gyimesi Zoltán bejelentette pályafutása befejezését, a FIDE-listán már inaktív nagymesterként tartják nyilván.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2737, Almási Zoltán 2707 (+ 12), Polgár Judit 2696,  Berkes Ferenc 2687 (- 1), Rapport Richárd 2674,  Balogh Csaba 2647 (+ 3), Erdős Viktor 2645 (+ 4), Bánusz Tamás 2592, Ribli Zoltán 2583, Papp Gábor 2582 (+ 11), Ruck Róbert 2575 Ács Péter 2567, Héra Imre 2560 (+ 9)

 

A női világranglistán 65. alkalommal első Polgár Judit, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan nagy árat fizetett a genfi GP-s gyenge szerepléséért. A grúz Bela Hotenasvili szenzációs genfi elsőségével újonc a top tízben.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2696

2. Humpy Koneru (indiai) 2597  

3. Hou Ji-fan (kínai) 2595 (- 22, 11)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2593 (+ 8, 11)

5. Zhao Xue (kínai) 2565

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2550 (+ 5, 11)

7. Ju Wenjun (kínai)  2544 (11)

8. Katyerina Lahno (ukrán) 2542 (- 6, 11)

9. Bela Hotenasvili (grúz) 2531 (+ 26, 11)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2526 (+ 5, 7)

27. Hoang Thanh Trang (magyar) 2476

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megtartották éllovasi pozíciójukat. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2484

2. Oroszország 2471 (- 3)

3. Grúzia 2432 (+ 3)

4. Ukrajna 2404 (- 1)

5. India 2387 (+ 1)

6. Magyarország 2371 (- 7)  

8. Lengyelország 2352 (+ 6)

9. Franciaország 2331 (- 1)

10. Egyesült Államok 2317 (- 2)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2696, Hoang Thanh Trang 2476, Gara Tícia 2349, Vajda Szidónia 2349, Medvegy Nóra 2346, Mádl Ildikó 2333 (+ 7), Gara Anita 2299 (- 3),  Schneider Veronika 2294, Rudolf Anna 2289, Papp Petra 2283 ( - 24),Lakos Nikoletta 2280

 

A legjobb junioroknál az első négy helyezett nem játszott tornán. Rapport Richárd negyedik a listán, messze a legfiatalabb a rangsorban.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2734 (1994)

2. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2705 (1993)

3.Yu Yangyi (kínai) 2675  (1994)

4. Rapport Richárd (magyar) 2674 (1996)

5. Szanan Szjugirov (orosz) 2647 (- 7, 1993)

 

A 19 esztendős kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. Papp Petra 18. a legjobbak világranglistáján.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2617   (1994)

2. Guo Qi (kínai) 2439 (1995)

3. Devsi Cori (perui) 2430 (1993)

4. Wang Jue (kínai) 2401 (1995)

5. Irina Bulmaga (román 2393 (+ 4, 1993)

18. Papp Petra 2283 (- 24, 1993)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szalonikiben öt játszma is döntéssel végződött a Grand Prix-torna nyolcadik fordulójában. Az amerikai rangadón Gata Kamsky legyőzte Hikaru Nakamurát, és félpontos előnnyel vezet. A kubai Leinier Dominguez Perez az orosz Alekszandr Morozevics védtelenül hagyott királyára mért csapást. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov kihasználta az ukrán Ruszlan Ponomarjov elhibázott gyaloglépését. A bolgár Veszelin Topalov már a nyitásban hátrányba került a francia Etienne Bacrottal szemben. A sereghajtó ukrán Vaszilij Ivancsuk ötödik vereségét szenvedte el, az orosz Peter Szvidler javított pozícióján. Az orosz Alekszandr Griscsuk és az olasz Fabiano Caruana nagy csatában remizett, Griscsuk nyerőesélyt szalasztott el. Caruana megőrizte veretlenségét, Dominguezzel holtversenyben második a tabellán. A pihenőnap után szombaton a 9. fordulóval folytatódik a  viadal.

Öt eldőlt játszma, sok-sok hiba, eltékozolt esélyek jellemezték a GP-viadal nyolcadik játéknapját. Nagy érdeklődéssel vártuk az amerikai rangadót, a négyszeres és a háromszoros bajnok, Gata Kamsky és Hikaru Nakamura összecsapását, de arra kevesen gondoltak, hogy a torna éllovasa ennyire könnyedén győzi le riválisát. A francia védelmű partiban Kamsky eredeti ötlettel okozott komoly zavarokat Nakamura soraiban, aki taktikai tévelygésének köszönhetően gyorsan döntő hátrányba került, Kamsky negyedik győzelmével már egyedül vezet, míg Nakamura – 2-vel utolsó előtti a tabellán.

 

A játéknap előtt az olasz Fabiano Caruana holtversenyben állt az élen, örülhet, hogy a hajrá előtt fél pont hátránnyal követheti Kamskyt a kubai Leinier Dominguez Perez társaságában. Az orosz Alekszandr Griscsukkal nagy csatát vívott, hol Griscsuknak, hol Caruanának véltünk felfedezni jobb folytatást, az orosz sakkozó az előnyért harcolt, Caruana az állás tartásában reménykedhetett. Kölcsönös időzavarban mindketten hibáztak, Griscsuk nyerőesélyt szalasztott el.

Dominguez az orosz Alekszandr Morozevicsre mért vereséget. Morozevics rossz napot fogott ki, királyát védtelenül hagyta, s ez megpecsételte sorsát.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov világossal már a nyitásban hátrányba került, egy pillanatban a francia Etienne Bacrot „megkegyelmezett” neki, de végül megtörte a láthatóan fáradt Topalov ellenállását.

Elvesztette veretlenségét az ukrán Ruszlan Ponomarjov. Addig próbált előnyt kicsiholni állásából az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov ellen, hogy realitás érzékét veszítve nagyot hibázott.

Sokunknak vérzik a szíve Vaszilij Ivancsukért. Szalonikiben ötödször volt kénytelen kapitulálni. Az ukrán nagymester kockáztatott, minőséget is áldozott, majd reményei lépésről lépésre szertefoszlottak, az orosz Peter Szvidler második győzelmét aratta.

 

A 8. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2779) – Fabiano Caruana (olasz, 2774) döntetlen (Spanyol megnyitás, 65)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2760) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 43)

Veszelin Topalov (bolgár, 2793) – Etienne Bacrot (francia, 2725)  0 – 1 (Spanyol megnyitás, 46)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 1 – 0 (Francia védelem, 50)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2742) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2699) (Spanyol megnyitás, 77)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2755) – Peter Szvidler (orosz, 2769) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 41)

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

Gata   Kamsky

2741

USA

*

1

½

1

½

1

½

1

½

6

22,75

2

Leinier   Dominguez Perez

2723

CUB

0

*

1

½

1

½

1

½

1

17,75

3

Fabiano   Caruana

2774

ITA

*

½

½

½

½

1

1

½

1

18,00

4

Alekszandr   Griscsuk

2779

RUS

½

½

*

½

½

½

½

1

½

16,75

5

Rustam Kaszimdzsanov  

2699

UZB

0

0

½

*

1

½

½

½

1

4

15,00

6

Ruszlan Ponomarjov  

2742

UKR

½

½

½

½

0

*

½

½

1

4

15,75

7

Peter Szvidler  

2769

RUS

0

0

½

½

*

1

½

0

1

11,50

8

Etienne   Bacrot

2725

FRA

½

0

½

½

0

*

1

½

½

13,75

9

Veszelin   Topalov

2793

BUL

½

½

½

½

½

0

*

0

1

12,50

10

Alekszandr   Morozevics

2760

RUS

0

0

½

½

1

½

*

½

½

11,75

11

Hikaru   Nakamura

2775

USA

0

½

½

0

0

½

1

½

*

3

12,50

12

Vaszilij   Ivancsuk

2755

UKR

½

0

0

½

0

0

0

½

*

7,00

 

A szombati 9. forduló párosítása:

Peter Szvidler – Alekszandr Griscsuk

Rusztam Kaszimdzsanov – Vaszilij Ivancsuk

Hikaru Nakamura – Ruszlan Ponomarjov

Etienne Bacrot – Gata Kamsky

Alekszandr Morozevics – Veszelin Topalov

Fabiano Caruana – Leinier Dominguez Perez

 

Kamsky,G (2741) - Nakamura,H (2775)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6

Meglepő volt, hogy Hikaru Hakamura választása a francia védelemre esett. A tavalyi amerikai bajnokságon kulcsfontosságú partit nyert Gata Kamskyval szemben a szicíliai védelem Najdorf-változatában.

2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.c3 c5 5.e5 Hc6 6.Fd3 cxd4 7.cxd4 Hh6 8.Hdf3 f6 9.Fxh6 gxh6 10.He2 Vb6 11.0-0 Fd7

12.b4!

A természetes 12.exf6 Fxf6 13.Vd2 is világosra kedvezőbb, Kamsky terve nagyon tetszetős.

12...a6

A kötés nagyon kellemetlen 12...Hxb4-re 13.Bb1-gyel, 13...Vc7 14.exf6 Fd6 15.He5 után túl sok agyengeség a sötét állásban.

13.Vd2 fxe5 14.dxe5 Vxb4 15.Vxh6 Va3?

Taktikai elnézés, Nakamura állása reménytelenné vált.

 

16.Fg6+ Kd8 17.Ff7 Bf8 18.Fxe6 Bxf3 19.gxf3 Vxf3 20.Hg3

Még erősebb volt 20.Bab1, de a játszmalépésre sem találhatunk kifogást.

20...Hxe5 21.Bae1

 A könnyen nyerhető állásban lankadt Kamsky figyelme.

21...Vf6 22.Vxf6 Fxf6 23.Fxd5 Fb5 24.Bd1 Kc7 25.Bc1+ Kb6 26.Bfd1 Hc6 27.Fe4 h6 28.Bd7 Bb8

 

29.Bb1 Ka5 30.Kg2 Fh8 31.Bh7 Hb4 32.a3 Ha2 33.Bxb7 Bxb7 34.Fxb7 Ka4 35.He4 Kxa3 36.Hc5 Hc3 37.Bb3+ Ka2 38.Fxa6 Fc6+ 39.Kg1 Fd5 40.Bb4 Ka3 41.Bh4 Fg7 42.Fc4 Ff3 43.He6 Fe5 44.Bxh6 Kb2 45.Hc5 Fd4 46.Hd3+ Kb1 47.Bd6 Fa7 48.Bd7 Fb6 49.He5 Fa8 50.h4 és sötét feladta

 

Dominguez Perez,L (2723) - Morozevics,A (2760)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Hbd2 Be8 9.d4 exd4 10.cxd4 Ff8 11.d5 b5 12.dxc6 bxa4 13.Vxa4 d5 14.e5 Hg4 15.Vd4 Bb8 16.a3 Bb6 17.h3 Hh6 18.Vc3 f6 19.e6?!

Mi szólt 19.Bd1 fxe5 20.Hxe5 d4 21.Vc4+ Fe6 22.Va4 ellen?

19...Bxe6

Jobb volt 19...Hf5, vagy 19...Fxe6 is.

20.Hd4 Be8 21.H2b3 Hf7 22.Ff4 He5 23.Bfe1 Fe6?

24.Fxe5 fxe5 25.Bxe5 Ff7 26.Bxe8 Vxe8 27.Be1 Vd8 28.Hc5 Fxc5 29.Vxc5 Bxb2 30.Ve7 Vb8?

Alekszandr Morozevics hibát hibára halmozott.

 

 

31.Ve5

Reménytelen lett volna az orosz nagymester helyzete a 31.Be3 Vf8 32.Vxc7 változatban is.

31...Vb6? 32.Be3

A védtelenül hagyott sötét király tehetetlen a világos haderő koncentrált akciójával szemben.

32...g6 33.He6 Bb1+ 34.Kh2 Vb2 35.Bc3

Dominguez válogathatott a nyerések között.

35...Vxc3 36.Vxc3 Fxe6 37.Ve5 Kf7 38.Vxc7+ Kf6 39.Vf4+ Ke7 40.Vc7+ Kf6 41.Vd6 g5 42.f4 gxf4 43.c7 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2779) - Caruana,F (2774)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4

Alekszandr Griscsuk elkerülte a Marshall támadást.

8...b4 9.d4 d6 10.dxe5 dxe5 11.Hbd2 Fc5 12.Ve2 Fg4 13.h3 Fh5

Fabiano Caruana gyorsan belátta, hogy a 13...Hd4 14.Vc4 Fxf3 15.Vxc5 Fh5 16.Hc4 változat világosra előnyös.

14.c3 Ha5 15.g4 Fg6 16.Fc2 bxc3 17.bxc3 Hd5?! 18.Hb1

Értékelni kellett a 18.exd5 Fxc2 19.Vxe5 Fg6 folytatás esélyeit is.

18...Hf4 19.Fxf4 exf4 20.Hbd2?!

Az orosz sakkozónak a 20.e5 Fxc2 21.Vxc2 Vd5 22.Hbd2 Bad8 23.He4 változat esélyt adott volna az előny megszerzésére.

20...Ve7 21.Kg2 Fb6 22.Hc4 Vc5 23.Hce5!? Vxc3 24.Bad1 Bfe8 25.Hxg6 hxg6 26.e5 Be7

 

27.h4

Világosra lett volna kedvezőbb a 27.Fe4 Bae8 28.Vxa6 Hb3 29.Vd3 Vxd3 30.Fxd3 Hd4 31.Hxd4 Fxd4 32.Fb5 folytatás, Griscsuk a különböző színű futók nyújtotta remiesély miatt inkább komplikálta az állást.

27...Bae8 28.h5 gxh5 29.Ve4 g6 30.gxh5 Vc6?!

Fabiano Caruana nagyobb sikerrel háríthatta volna Griscsuk akcióját a 30...f5 31.Vd5+ Kg7 32.Fd3 Vb2 változatban.

31.hxg6 Vxg6+ 32.Vxg6+ fxg6

 

33.Bg1?!

Az időzavar közbeszólt. 33.Fxg6 Bg7 34.Hh4 Hc6 35.Kf1 Bb8 36.Be4 szép reményekkel kecsegtetett volna.

33...Hc6 34.Fxg6?! Bg7 35.Kf1 Be6 36.Ff5 Bxg1+ 37.Kxg1 Be7 38.Bd5 Kg7 39.Fe4 a5 40.Kg2 Kh6?

Az időkontroll előtti utolsó lépés után ismét Griscsuknak biztató előnye volt.

41.Bd1! Bg7+ 42.Kf1 He7 43.Ke2 Bg4

44.Bh1+!?

Griscsuk döntővé fokozhatta volna előnyét a 44.Bd7! Bg7 45.e6 folytatásban.

44...Kg7 45.Bh7+ Kf8 46.e6 Bg7 47.Bh4?! Hg8!

Az olasz nagymester megragadta az esélyt, hogy megmentse a partit.

48.Bxf4+ Ke7 49.Ff5 Hf6 50.Hh4 Hd5 51.Bf3 Kd6 52.Hg6 Fd4 53.Hf4 Hxf4+ 54.Bxf4 c5 55.Be4 Bb7 56.f4 Ke7 57.Kf3 Bb3+ 58.Kg4 Be3 59.Bxe3 Fxe3 60.Kf3 Fd2 61.Fd3 Kxe6 62.Fc4+ Kf6 63.Fd3 Ke6 64.Fc4+ Kf6 65.Fd3 Ke6 és döntetlen

 

Topalov,V (2793) - Bacrot,E (2725)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Ve2 Fd6 7.Hc3 c5 8.g3 Hd7 9.Hd5 Hb8 10.c3 Hc6

Etienne Bacrot meglepő huszármanővere után elégedett lehetett állásával.

11.Fd2 Fe7 12.b4? cxb4 13.cxb4 Fg4 14.Fc3?

A bolgár exvilágbajnok két hibás lépésével anyagi hátrányba került.

 

 

 

14...Fxb4 15.Fxb4 Hxb4?

A francia nagymester "megkegyelmezett". 15...Hd4 16.Vb2 Hxf3+ 17.Ke2 Hd4+ 18.Ke1 Fe6 után világos állása azonnal reménytelenné vált volna.

16.Hxb4 Vf6 17.Vb2 Vxf3 18.Vxe5+ Fe6 19.0-0 0-0 20.Hd5?! Fh3 21.Hf4 Fxf1 22.Bxf1 c6 23.h3 Bfe8 24.Vc5 h6 25.Vc2 g5 26.Hg2 Bad8 27.He3 Vf6 28.Kg2

 

28...Vd4

A minőségelőny érvényesítése technikai feladat.

29.Bd1 Be5 30.Ve2 Ba5 31.h4 gxh4 32.Vg4+ Vg7 33.Vxh4 Vg5 34.Vh3 Bxa2 35.Hf5 h5 36.d4 Kf8 37.Bh1 Vd2 38.Bf1 Vg5 39.Bh1 Ke8 40.Vxh5 Vxh5 41.Bxh5 a5 42.Bh8+ Kd7 43.Bh7 Bf8 44.g4 Be2 45.Kf3 Be1 46.g5 Bg1 és világos feladta

 

Ivancsuk,V (2755) - Szvidler,P (2769)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 0-0 9.Hc3 Fe6 10.Hd5 Hd4 11.Hxe7+ Vxe7 12.Hxd4 exd4 13.Fg5 Fxb3 14.cxb3 h6 15.Fh4 Ve6 16.f4 c5 17.b4 Bfe8 18.f5 Ve5 19.Fg3 Ve7 20.bxc5 dxc5 21.e5 Hd5 22.f6 Ve6

23.fxg7 He3 24.Vd2 Hxf1 25.Bxf1 Vg6 26.Bf6 Vxg7 27.Ff4 Be6 28.Fxh6 Vg4 29.h3 Vh5 30.Bxe6 fxe6 31.Vf4 Vg6

Gyorsabban nyert volna 31…Ba7!

32.h4 Kh7 33.Ff8 Ba7 34.Fxc5 Bg7 35.Vf1 Vh5 36.Fxd4 Vxh4 37.Fe3 Vg3 38.Ff4 Vg4 39.d4 Vf5 40.Vf2 Kg8

 

 

41.Vf3 Vb1+ és világos feladta a 42.Kh2 Bh7+ 43.Kg3 Ve1+ 44.Vf2 Vxf2+ 45.Kxf2 Bc7 fonalas változat láttán.

 

Ponomarjov,R (2742) - Kaszimdzsanov,R (2699)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.Hc3 0-0 8.d3 h6 9.Hd5 d6 10.c3 Bb8 11.h3 Hxd5 12.exd5 He7 13.d4 exd4 14.Hxd4 Vd7 15.Vd3 Fb7 16.Fc2 Hg6 17.Hf5

Ruszlan Ponomarjov a 17.He6 Bfe8 18.Hf4 Hf8 19.a4 folytatásban kedvezőbb esélyeket teremthetett volna.

17...Bfe8 18.b3 Be5 19.c4 Vd8 20.Fd2 Fc8 21.Hg3 Vh4 22.Kh2 Fd7 23.f4 bxc4 24.bxc4 Be7 25.Bae1 Bxe1 26.Fxe1 Fb6 27.Vc3 Be8 28.Ff5 Be3 29.Vb2?!

29...Bxe1 30.Bxe1 Fxf5 31.Vxg7+ Kxg7 32.Hxf5+ Kf6 33.Hxh4 Hxh4 34.Kg3 Hf5+ 35.Kf3 Hh4+ 36.Kg3 h5 37.Bb1 Hf5+ 38.Kf3 Hh4+ 39.Kg3 Hf5+ 40.Kf3 h4 41.Be1 a5 42.Be8 Kg7 43.Ke2 Hg3+ 44.Kf3 Hf5 45.Ke2 Hg3+ 46.Kf3 f5 47.Be7+ Kg6 48.Be6+ Kg7 49.Be7+ Kg6 50.Be6+ Kh7 51.Be7+ Kh6 52.Be6+ Kh7 53.Be7+ Kh6 54.Be6+ Kh5 55.Bf6 Fc5 56.Bf7 Kg6 57.Bxc7 He4 58.Bc8 a4

 

59.g4?

A közel egyenlő esélyű pozícióban nagy hiba.

59...hxg3 60.h4 a3 61.Bg8+ Kf7 62.Bc8 Hc3 63.Bc7+ Kg6  

 

 

 

64.Bxc5 dxc5 65.d6 g2 66.Kxg2 He2 67.Kf3 Hd4+ 68.Kf2 Kh5 69.d7 He6 70.Kg3 Kg6 71.Kf2 Kf6 72.h5 Ke7 73.Ke3 Kxd7 74.h6 Hf8 75.Kd2 Ke6 76.Kc3 Kf6 77.Kb3 He6 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Anasztazia Karlovics http://thessaloniki2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog