Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A norvégiai Tromsøben zajló Világkupán négyen biztosították a negyeddöntőbe jutásukat. Az olasz Fabiano Caruana kettős győzelemmel, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az amerikai Gata Kamsky 1,5-0,5-ös győzelemmel lépett tovább, a második partiban remiztek. A mai játéknap meglepetése, hogy az ukrán Anton Korobov legyőzte az amerikai Hikaru Nakamurát. Négy továbbjutó hely sorsa a csütörtöki rájátszáson dől el. A két orosz derbin, Jevgenyij Tomasevszkij és Alekszandr Morozevic, valamint Szergej Karjakin és Dmitrij Andrejkin másodszor is megosztozott a ponton. Nem bírt egymással az orosz Peter Szvidler és a vietnami Le Quang Liem, az izraeli Borisz Gelfand kecsegtető állását nem tudta győzelemig fokozni a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen.

 

A nyolcaddöntőben a legnagyobb érdeklődéssel az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az ukrán Vaszilij Ivancsuk összecsapását vártuk. A Világkupáig 40 partiban mérkőztek meg, élvezetes nagy csaták jellemezték mindig küzdelmeiket. Az 1993-as linaresi tornán találkoztak először, akkor szenzációnak számított Vlad győzelme. Kramnyik még hétszer nyert, öt partiban szenvedett vereséget. Az utolsót éppen a londoni világbajnok-jelölti   torna zárónapján, ez elvette tőle a tornagyőzelmet, a világbajnoki kihívói jogot.  Az exvilágbajnok nem véletlenül nyilatkozta tromsøi párharcuk első partija után, hogy szívesen elcserélné itteni nyerését a londoniért… Kramnyik jobban bírta a tegnapi parti feszültségét, Ivancsuk többször is hibázott, fonalas remit is elmulasztott. A mai játszmában eredeti megnyitással próbálkozott, de a nagyon kiegyensúlyozottan, jókedvűen játszó Kramnyiknak nem okozott gondot a továbbjutását jelentő döntetlen megszerzése, kicsit jobban állt, amikor elfogadta Ivancsuk békekötési ajánlatát, párharcukban ez a huszonnyolcadik döntetlen volt.

 

A nyolcaddöntő legnagyobb meglepetése az amerikai Hikaru Nakamura kiesése. Az ukrán Anton Korobov ellen a holland védelmet választotta, de elképzelése nem vált be. Korobov kiiktatta a játékból Nakamura világoson mozgó futóját, majd az amerikai sakkozó sorsát elhibázott huszármanővere pecsételte meg.

 

Az olasz Fabiano Caruana kettős győzelemmel jutott tovább. A perui Julio Granda Zuniga nem tudott mit kezdeni a magabiztos olasz sakkozóval. Eredeti játékvezetéssel szerelte le Granda királyszárnyi akcióját, tisztjeinek ideális mezőket talált, fokozatosan került egyre nagyobb előnybe.

 

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov ritka változattal próbált zavart kelteni az amerikai Gata Kamsky soraiban. A Grünfeld védelmű partiban támadóan lépett fel, Kamsky jelentős időhátrányba került. Mamedgyarov nem az esélyesebb folytatást választotta, Kamsky ellenjátékhoz jutott, tisztáldozattal kényszerítette ki a továbbjutását jelentő döntetlent.

A negyeddöntőben négy hely sorsa a rájátszáson dől el. A két orosz derbin a világossal játszók, Jevgenyij Tomasevszkij és Szergej Karjakin esélyt kaptak, de végül mindkét ütközet pontosztozkodással zárult, Alekszandr Morozevics és Dmitrij Andrejkin örülhetett a fél-fél pontnak.

Az izraeli Borisz Gelfand kecsegtető állását nem tudta győzelemig fokozni, a francia Maxime Vachier-Lagrave nehéz ellenfél lesz a rapid rájátszásban. Óvatos játékkal remizett az orosz Peter Szvidler és a vietnami Le Quang Liem.

A csütörtöki  rájátszáson két 25-25 perces rapidpartival kezdenek, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű parti következik, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként) folytatódik a csatározás. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszma döntene. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz.

 

 

A nyolcaddöntő eredményei:

1. Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

2. Fabiano Caruana (olasz, 2796) - Julio Granda  Zuniga (perui, 2664)  2 -
0

3. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)   - Peter Szvidler (orosz, 2746) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

5. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)   - Szergej Karjakin (orosz, 2772) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) – Anton Korobov (ukrán, 2720)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

7. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Borisz Gelfand (izraeli, 2764) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

A negyeddöntő párosítása:

1.Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)Gata Kamsky (amerikai, 2741)

2. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Borisz Gelfand (izraeli, 2764) - Fabiano Caruana (olasz, 2796)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Anton Korobov (ukrán, 2720)

4.   Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)   - Szergej Karjakin (orosz, 2772) -   Le Quang Liem (vietnami, 2702)   - Peter Szvidler (orosz, 2746)

 

Kramnyik,V (2784) - Ivancsuk,V (2731)
Szabálytalan megnyitás [B00]

1.Hf3 b6 2.e4 Fb7 3.Hc3 e6 4.d4 Fb4 5.Fd3 Fxc3+ 6.bxc3 d6 7.0-0 Hd7 8.Fg5 He7 9.Hd2 h6 10.Vh5 0-0 11.Fh4 Ve8 12.f4 f6 13.Vxe8 Baxe8 14.a4 a5 15.Fc4 d5 16.Fb5 Fc6 17.Fxc6 Hxc6

18.f5 exf5 19.exd5 He7 20.c4 f4 21.Ff2 Hf5 22.Bfe1 Kf7 23.Bab1 g5

24.g3 He3 25.gxf4 gxf4

Az exvilágbajnok 25...Hxc2-re 26.Bxe8 Bxe8 27.c5 Hb4 28.d6 cxd6 29.Hc4 Be2 30.cxb6 folytatást tervezte.

26.Fxe3 fxe3 27.Hf1 Bg8+ 28.Kh1 Bg4 29.c3 Bf4 30.Hxe3 f5 Vaszilij Ivancsuk remiajánlatát Vlagyimir Kramnyik kisebb tűnődés után fogadta el. 31.d6 c6 32.Bf1 Bxf1+ 33.Hxf1 változatban kicsit jobban állt volna.

 

Granda Zuniga,J (2664) - Caruana,F (2796)
Angol megnyitás [A30]

1.g3 d5 2.Fg2 c5 3.c4 d4 4.d3 Hc6 5.e4 e5 6.He2 Fe7 7.f4 h5 8.h3 h4 9.g4

 

9...g5 10.fxg5 Fxg5 11.0-0 f6 12.Hd2 Hge7 13.Hb3 Vd6 14.Bf3 Hg6 15.Vf1 0-0 16.a3 Fe6 17.Hd2 a6 18.Bf5 Bae8 19.Kh1 b5 20.cxb5 axb5 21.Hf3 Fxf5 22.exf5 Hf4 23.Hd2 Vc7 24.He4 Ha5 25.Fxf4 exf4 26.Bc1 Hb3 27.Bc2 c4 28.Hg1 Hc5 29.Hxc5 Vxc5 30.dxc4

 

30...Be3 31.b4 Vc7 32.Fd5+ Kh8 33.Bd2 f3 34.Bxd4 Vg3 35.Hxf3 Bfe8 36.Bd1 Be2 és világos feladta

 

Mamedgyarov,S (2775) - Kamsky,G (2741)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4

A londoni világbajnok-jelölti versenyen Alekszandr Griscsuk is megjátszotta Magnus Carlsen ellen.

5...dxc4

A norvég világranglista-vezető az 5...c6 6.Fg5 0-0 7.Fxf6 Fxf6 8.h5 változatban csatázott Griscsukkal. A zugi GP-tornán Sahriyar Mamedgyarov sötéttel szembesült a varival Alekszandr Morozevics ellen. 5...c5 6.dxc5 Ha6 7.h5 0-0 8.hxg6 fxg6 9.Fh6 Fxh6 10.Bxh6 dxc4 11.Bh4 Hxc5 12.Bxc4 b6 13.b4 Vxd1+ 14.Bxd1 Fa6? után Morozevics a 15.e4 He6 16.e5 Hh5 17.b5 Fb7 18.Hd4 változatban előnybe kerülhetett volna.

6.e4 0-0 7.h5 c5 8.hxg6 hxg6 9.d5 b5 10.Fh6 Fxh6 11.Bxh6 b4 12.Ha4 Kg7

Az amerikai nagymester egyre nagyobb időhátrányba került, számításba jött a 12...Hxe4 13.Bh4 (13.Hxc5-re 13…Hxc5 14.Vd4 e5 15.Vxe5 f6 16.Bxg6+ Kf7 17.Vh5 Ve8+ 18.Kd1 (18.Fe2 Hd3+ 19.Kd2 Vxe2+) 18...Va4+ következhetett volna.) 13...Hd6 14.Hxc5 Hd7 15.Hxd7 Vxd7 folytatás.

13.Bh4 c3 14.bxc3 bxc3 15.Bc1

Az azeri nagymester hosszas tűnődés után húzta. Jobb volt a 15.Hxc3 Bh8 16.Bxh8 Vxh8 17.e5 Hfd7 18.Vd2 folytatás.

15...Bh8 16.Bxh8 Vxh8 17.Hxc5 Hbd7 18.Hxd7 Fxd7 19.e5 He4

 

20.Vd4?!

Esélyt csak a 20.e6 fxe6 21.Vd4+ Hf6 22.He5 Bd8 23.Bxc3 folytatás nyújtott volna.

20...Ff5 21.Ve3 Vh1!

Gata Kamsky időzavarban volt, de ellenjátékhoz jutott.

22.Hd4 Bb8!?

Már kevés ideje maradt a 22...Bd8 23.Vf4 Hd2 24.Hxf5+ gxf5 25.Ke2 Bxd5 26.Vxf5 e6 27.Vg4+ Kh8 változat értékelésére.

23.d6

23...Bb2!?

Kamsky a bonyolult megoldást választotta. 23...exd6 24.Hxf5+ gxf5 25.exd6 Bd8 26.Vd4+ Kg6 jobb volt.

24.d7 Bxf2 25.Vxf2 Hxf2 26.Hxf5+ gxf5 27.d8V

27...Vh4! 28.Ke2 Ve4+ 29.Kxf2 Vf4+ 30.Ke2 Vxc1 31.Vd1 Vb2+ 32.Kd3 Vxa2 33.Kxc3 Va5+ 34.Kb3 és döntetlen

 

Korobov,A (2720) - Nakamura,H (2772)
Holland védelem [A84]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 e6 4.e3 Hd7 5.Hf3 f5 6.Fd3 Hh6 7.Vc2 a6 8.h3 Vf6 9.Fe2 Hf7 10.g4 g6 11.gxf5 Vxf5 12.e4

Számításba jött a vezércsere is.

12...dxe4 13.Hxe4 Hf6 14.Hxf6+ Vxf6 15.Fd2 Fg7 16.0-0-0 0-0 17.Fb4 Be8 18.He5 b6

Hikaru Nakamura nem vállalta a 18...Hxe5 19.dxe5 Vxe5 20.Fd6 Vf6 21.f4 e5 változatot.

19.Hg4 Vf5 20.Fd3 Vh5 21.f4 Fb7  

 

 

22.c5

Nakamura világoson mozgó futója kiiktatva a játékból. Az amerikai nagymester közismerten nem szeret védekezni.

22...b5 23.Fa5 Be7 24.Fe4 Bf8 25.Ff3 Vf5 26.Vxf5 exf5


27.He5 Bc8 28.Bde1 Fh6 29.Fd2 Hd8?

Elhibázott huszármanőver. 29...Hxe5 30.dxe5 Bd8 31.Fe3 Bd3 32.Kc2 Bxe3 33.Bxe3 Fxf4 34.Be2 Kf7 35.e6+ Bxe6 36.Bxe6 Kxe6 37.b4 Fg3 esélyt adott a menekülésre.

30.Fd1 He6 31.Fb3 Bce8 32.h4 Kg7

 

 

33.Fxe6 Bxe6 34.h5 Bh8 35.Kc2 Kg8 36.Bhg1 Fg7 37.hxg6 hxg6 38.Hxg6 Bxe1 39.Bxe1 Bh7 40.He7+ Kf7

41.d5 cxd5 42.c6 Fa8 43.c7 Fb7 44.c8V Fxc8 45.Hxc8 Bh6 46.He7 Bh2 47.b4 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2772) - Andrejkin,D (2716)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hc6 4.e5 f6 5.Fb5 Fd7 6.Hf3 a6 7.Fxc6 Fxc6 8.h4 Vd7 9.h5 0-0-0 10.Ff4 Fb4 11.Vd2 h6 12.a3 Fxc3 13.Vxc3 f5 14.b3 He7 15.a4 Kb8 16.Fc1 Bdg8 17.Hg1 g5 18.hxg6 Hxg6 19.He2 Vd8 20.Fd2 h5

 

21.0-0-0 Fe8 22.Bh2 h4 23.Bdh1 Bh5 24.Vf3 Bgh8 25.Hf4 Hxf4 26.Vxf4 Ve7 27.f3 Vg7 28.Fe1 h3 29.gxh3 B5h6 30.Kb2 Vg8 31.Ff2 Fh5 32.Bg1 Bg6 33.Bhh1 Bg2 34.h4 Bh7 35.Fe3 Bhg7 36.Bxg2 Bxg2 37.Bh2 b6 és döntetlen

 

Gelfand,B (2764) - Vachier-Lagrave,M (2719)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Ff5 6.Hc3 e6 7.g4 Fg6 8.Hh4 Hbd7 9.a3 Fe7 10.cxd5 cxd5 11.Hxg6 hxg6 12.Fg2 g5 13.Vd3 Bc8 14.Fd2 Hb6 15.b3 Fd6 16.a4 a6 17.a5 Hbd7 18.e4

 

18...e5 19.Hxd5 Hxd5 20.exd5 exd4 21.0-0 0-0 22.Vf5 g6 23.Vxg5 Vxg5 24.Fxg5

 

24...Bc3 25.Bfe1 d3 26.Bad1 Bfc8 27.b4 Bb3 28.Be3 f6 29.Fh4 g5 30.Fg3 Fxg3 31.Bxg3 He5 32.Fe4 Bcc3 33.d6 Bxb4

34.Bgxd3 Hxd3 35.Fxd3 Bc8 36.Ff5 Bd8 37.d7 Bb5 38.Ba1 Bxf5 39.gxf5 Bxd7 40.Bb1 Bd5 41.Bxb7 Bxa5 42.Ba7 Bxf5 43.Bxa6 és döntetlen

 

Tomasevszkij,E (2706) - Morozevics,A (2739)
Királyindiai védelem [E72]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.h3 Hbd7 6.Hge2 e5 7.g3 0-0 8.Fg2 c6 9.0-0 a6 10.d5 cxd5 11.cxd5 b5 12.a3 Hb6 13.b3 Hh5 14.a4 b4 15.a5 Hd7 16.Ha2 Vxa5 17.Fd2 Vb6 18.Hxb4 Fb7

 

 

19.Hc6

Még erősebb volt a 19.Fe3 Vb5 20.Hc6 Fxc6 21.Hc3 Vb4 22.Ha2 Vb7 23.dxc6 Vxc6 24.Hb4 Vb7 25.Vxd6 folytatás.

19...Fxc6 20.Fa5 Vb7 21.dxc6 Vxc6 22.Bc1 Vb5 23.b4 Bfc8 24.Hc3 Vb7 25.Vxd6 Ff8 26.Vd5 Va7 27.Vd3 Fh6 28.Bcd1 Hb6 29.Fxb6 Vxb6 30.Hd5 Ve6 31.h4 Kg7?

 

32.Kh2

Jevgenyij Tomasevszkij a 32.Vf3 Kh8 33.Ba1 Bab8 34.Ba4 Bc6 35.Bfa1 változatban komoly gondokat okozhatott volna honfitársának.

32...Bc6 33.Fh3 Ve8 34.b5?! axb5 és döntetlen

 

Szvidler,P (2746) – Le Quang,L (2702)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Ff4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.e3 a6 7.Fe2 e6 8.Bc1 Fe7 9.Fd3 0-0 10.h3 h6 11.Hf3 Fd6 12.0-0 Fxf4 13.exf4 Vd6 14.Vd2 b6 15.Fb1 Fb7 16.Bfe1 Bac8 17.He5 He7 18.f3 Bc7 19.a3 Bfc8 20.Ha4 a5 21.Bxc7 Vxc7 22.b4 Fc6 23.Bc1 Vb8 24.Hb2 axb4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Paul Truong Tromsø)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben a Világkupa nyolcaddöntőinek első játszmáira került sor. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sötéttel győzte le a nagyot hibázó ukrán Vaszilij Ivancsukot. Az amerikai Gata Kamsky tetszetős támadással nyert az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen. A perui Julio Granda Zuniga mindössze 21 lépésben vesztett az olasz Fabiano Caruanával szemben. A másik öt párharc remivel kezdődött, az orosz derbiken Alekszandr Morozevics és Jevgenyij Tomasevszkij, valamint Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin osztozott meg a ponton. A vietnami Le Quang Liem nagy esélyt szalasztott el a címvédő orosz Peter Szvidlerrel szemben. Az amerikai Hikaru Nakamura erőtlenül játszott az ukrán Anton Korobov ellen, örökös sakkal ért véget a francia Maxime Vachier-Lagrave és az izraeli Borisz Gelfand összecsapása. Szerdán ellenkező színelosztással következnek a visszavágók, 1-1-nél csütörtökön a rájátszás dönt. A viadal első két helyezettje vívja ki a világbajnok-jelöltséget.

Az olasz Fabiano Caruana, az orosz Vlagyimir Kramnyik és az amerikai Gata Kamsky lépéselőnyben várhatja a szerdai visszavágókat. A legkönnyebb nyerést Fabiamno Caruana könyvelhette el. A viadal doyenje, a 46 éves perui Julio Granda Zuniga súlyos bakiját követően már a 21. lépésben kapitulált.

A londoni világbajnok-jelölti versenyen az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az utolsó fordulóban kikapott az ukrán Vaszilij Ivancsuktól. A vereséggel elvesztette esélyét, hogy világbajnoki dntőt játszhasson a regnáló címvédő, az indiai Viswanathan Ananddal szemben. Ivancsuk a brit fővárosban 1.e4-gyel nyitott, Kramnyik a Pirc védelmet választotta. Ezúttal a háromszoros olimpiai bajnok a vezércselben vívott elméleti párbajt is az exvilágbajnokkkal, javította világos játékát. A középjátékban többször is nem a legerősebb folytatást választotta, Kramnyik kis előnybe került. A 40. lépésben fonalasan remizhetett volna, két lépéssel később vesztőt húzott.

 

A játéknap harmadik győzelmét az amerikai Gata Kamsky aratta, egyre jobb formában sakkozik a rajtnál oly bizonytalan egykori világbajnoki döntős. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov királya ellen tetszetős támadást indított, bástyaáldozat zárta sikeres akcióját.

Két orosz derbi is zajlik a legjobb 16 között. Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin gyorsan megosztozott a ponton. Alekszandr Morozevics sokáig kezdeményezett, de Jevgenyij Tomasevszkij gondosan védekezett.

Nagy esélyt szalasztott el a vietnami Le Quang Liem, a címvédő orosz Peter Szvidler nehéz perceket élt át, 23.Bxd5 után aligha találhatott volna védelmet.

Az amerikai Hikaru Nakamura erőtlenül játszott az ukrán Anton Korobov szicíliai védelme ellen. Örökös sakkal ért véget a francia Maxime Vachier-Lagrave és az izraeli Borisz Gelfand Grünfeld védelmű összecsapása.

 

A nyolcaddöntő első játszmáinak eredményei:

1. Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)  döntetlen

2. Fabiano Caruana (olasz, 2796) - Julio Granda  Zuniga (perui, 2664)  1 - 0

3. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  0 - 1

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)   - Peter Szvidler (orosz, 2746) döntetlen

5. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)   - Szergej Karjakin (orosz, 2772)  döntetlen

 6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) – Anton Korobov (ukrán, 2720)  döntetlen

7. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Borisz Gelfand (izraeli, 2764) döntetlen

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775) 1 - 0

 

Caruana,F (2796) - Granda Zuniga,J (2664)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Hb6 9.Hc3 Ve6 10.Ve4 Fb4 11.Fd2 Fb7

A Szlonikiben megrendezett GP-versenyen a francia Etienne Bacrot a 11...Fa6 12.b3 Fxc3 13.Fxc3 d5 14.Vh4 dxc4 15.Bc1 Vg6 16.g3 0-0 17.Fe2 Bad8 18.0-0 c5 19.Bfe1 Fb7 20.Fg4 Vc6 21.f3 Fc8 22.e6 után hátrányba került az olasz sakkozóval szemben.

12.Fd3 0-0-0 13.0-0-0 c5 14.Ve2 Bhe8 15.f4 d6 16.a3 Fxc3 17.Fxc3 g6 18.Bhf1 Ha4 19.Fa5 dxe5 20.fxe5 f5??

A torna doyenjének súlyos elnézése.

 

21.exf6! és sötét feladta. A 21… Vf7 (21...Vxe2 22.Fxe2 Fxg2 23.f7 Fxf1 24.fxe8V Bxe8 25.Fg4+ Kb7 26.Bxf1) 22.Vg4+ Kb8 23.Fc2 Hb6 24.Bxd8+ Bxd8 25.b3 változatban reménytelen sötét állása.

 

Ivancsuk,V (2731) - Kramnyik,V (2784)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fd3 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Vc7 13.g3 Fa6 14.Fxa6

A 2011-es világbajnok-jelölti párosmérkőzések során az azeri Tejmur Radzsabov és Vlagyimir Kramnyik a nyolc között mérkőzött meg. A meccs négy partija remi lett, következett a rapid rájátszás és kétszer is tesztelték a változatot. A negyedik rapidpartiban 14.Kg2 Ff6 15.Fxa6 Bxa6 16.Vc2 Bfa8 17.Bab1 axb4 18.axb4 Ba3 következett, sötét minimális előnye kevés volt a győzelemhez.

14...Bxa6 15.Ve2 Bfa8

 

16.b5!

A 2. rapidpartiban 16.Bab1 axb4 17.axb4 Ff6 18.Bfc1 Ba3 19.Ve1 bxc5 vari is sötéttel volt kissé kedvezőbb.

16...cxb5 17.Hxd5 exd5 18.Vxe7 Bc8 19.Bab1 bxc5 20.Bxb5 Be6 21.Vg5 h6 22.Vxd5 Bd6 23.Va2

Az ukrán nagymester a 23.Vc4 cxd4 24.Vxc7 Bxc7 25.Bxa5 d3 26.Bd1 Hc5 27.Hd2 változatban megőrizte volna kis előnyét.

23...Vc6 24.Ve2

Jobb volt a 24.He5 Hxe5 25.dxe5 Vxb5 26.exd6 Vd3 27.Bb1 Vxd6 28.Vc4 Vd4 29.Va6 folytatás.

24...cxd4 25.Bfb1 a4 26.He1 Hc5 27.Hd3 Hxd3 28.Vxd3 Vc3 29.Bd1 Be6

 

30.Be5

Vaszilij Ivancsuknak jó remiesélyei voltak, ezt a parti elemzésekor az orosz exvilágbajnok többször is hangsúlyozott.

30...Bxe5 31.fxe5 Vb3 32.Vxd4 Vxa3 33.Kg2 Vb3 34.Vd7 Ba8 35.Bd3 Ve6 36.Vb7 Vc8 37.Vf3

A bástyavégjáték döntetlent ígért volna.

37...Ba5 38.Ba3 Ve8 39.Ve4 g6

 

40.f4?!

Az időzavar utolsó lépésénél kimaradt a 40.e6! Vxe6 41.Bxa4 Bxa4 42.Vxa4 Vd5+ 43.Kg1 azonnali remi.

40...h5 41.h4 Kg7 42.Vb4??

Ivancsuk vesztőt húzott.

 

42...Vc6+ 43.Kf2 Bb5 44.Vd4 Vc2+ 45.Kf3 Bb2 és világos feladta

 

Le Quang,L (2702) - Szvidler,P (2746)
Angol megnyitás [A31]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.Hc3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Hdb5 Hxc3 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hxc3 Fg7 10.Fd2 Fe6 11.g3 Hc6 12.Fg2 Ke8 13.0-0-0 Bc8 14.Kb1 f5 15.Hd5 Fd7 16.h4 Kf7 17.h5 e5 18.Fc3

Számításba jött a 18.h6 Ff8 19.Fc3 Fe6 20.Hf4 Fc5 21.Fxc6 Bxc6 22.Hd3 folytatás.

18...Bhd8 19.f4 Fe6 20.hxg6+ hxg6 21.fxe5 g5 22.e4! Fxd5?

A címvédő súlyos bakiját a vietnami nagymester kihasználatlanul hagyta.

 

 

23.exd5?!

Nagy bajban lett volna Peter Szvidler a 23.Bxd5 Fxe5 (23...Bxd5 24.e6+ Ke7 25.exd5 Fxc3 26.Bh7+ Kf6 27.Bf7+ Ke5 28.bxc3) 24.Bxe5 Hxe5 25.Fxe5 Bd2 26.Ff3 g4 27.Fd1 fxe4 28.Fxg4 folytatásban.

23...Hxe5 24.Bh7 Bxc3!

A minőségáldozat jó menekülési esélyt adott.

25.bxc3 Kg6 26.Bhh1 Ff8?! 27.Bde1 Fd6 28.Kc2 g4 29.Be3 Bc8 30.Ff1 Bc5 31.Bh8 Bxd5 32.Bd8 Kf6 33.Kb3?!

33...Fc5 34.Bxd5 Fxe3 35.Bd6+ Ke7 36.Bd5 Kf6 37.Bd6+ Ke7 38.Bd5 Kf6 és döntetlen

 

Vachier-Lagrave,M (2719) - Gelfand,B (2764)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 0-0 9.0-0 Hc6 10.Fe3 b6 11.dxc5 Vc7 12.Hd4 He5 13.Hb5 Vb8 14.Fd5 Hg4 15.g3 Hxe3 16.fxe3 a6

17.Fxf7+ Kh8 18.Hd4 bxc5 19.Fd5 Bxf1+ 20.Vxf1 cxd4 21.Bb1 Va7 22.Vf7 Fe6 23.Vxe6 dxc3 24.Fxa8 Vxe3+ 25.Kg2 Ve2+ 26.Kh3 Vh5+ 27.Kg2 Ve2+ és döntetlen

 

Kamsky,G (2741) - Mamedgyarov,S (2775)
Szicíliai védelem [B82]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.f4 d6 7.Fe3 Hf6 8.Vf3 a6 9.Fd3 Fe7 10.0-0 0-0 11.Kh1 Fd7 12.Bae1 b5 13.a3 Bab8 14.Hxc6 Fxc6 15.Vh3 Bfd8 16.Fd2 d5 17.e5 He4

 

 

18.f5 Hxd2 19.fxe6 He4 20.exf7+ Kh8 21.Hxd5 Fxd5 22.Bxe4 g6 23.Bef4 Kg7?

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov nagyot hibázott, királya bajba került.

 

 

24.e6! Bf8 25.Ve3 Fc5 26.Ve1 Fd6? 27.Bh4 Fe7


28.Ve3! h5 29.Vd4+ Kh6 30.Bxh5+! és sötét feladta, még gyorsabb matthoz vezetett a 30.Vg4 Bg8 31.fxg8H+ Bxg8 32.Bxh5+ gxh5 33.Vxg8 folytatás.

 

Morozevics,A (2739) - Tomasevszkij,E (2706)
Angol megnyitás [A26]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.d3 g6 5.g3 Fg7 6.Fg2 d6 7.0-0 0-0 8.Bb1 a5 9.b3 h6 10.Fb2 Be8 11.h3 Fe6 12.e4 Hd7 13.Hb5 Hc5 14.d4 exd4 15.Hfxd4 Fd7 16.Hxc6 Fxc6 17.Fxg7 Kxg7 18.Vd4+ Kh7 19.Bfe1 Be7 20.Be3 Vh8 21.Vd2 Fxb5 22.cxb5 b6 23.Bbe1 Bae8 24.a3 He6 25.b4 axb4 26.axb4 Ve5 27.Ff1 Vd4 28.Bd3 Vg7 29.Fg2 Kh8

 

30.h4 g5 31.hxg5 Hxg5 32.Bde3 Hh7 33.Bc1 Hf6 34.Vd4 Bg8 35.Bec3 He8 36.Vd3 Vf6 37.Ff3 Be5 38.Kg2 Beg5 39.Bh1 Kg7 40.Bcc1 Kf8 41.Fe2 Vf4 42.Bc4 B8g6 43.Bh3 Bf6 44.Vd4 Ve5 45.Ve3 Hg7 46.Kh1

46...d5 47.Bd4 dxe4 48.Bxe4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben a Világkupa harmadik fordulójának rájátszásában tíz továbbjutó hely sorsa dőlt el. A legnagyobb meglepetést a két évvel korábbi verseny ezüstérmesének, az orosz Alekszandr Griscsuknak a kiesése jelentette. Az olasz Fabiano Caruana mellett többek között az orosz Szergej Karjakin, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az ukrán Vaszilij és az orosz Alekszandr Morozevics folytathatja a csatározást a viadal első két helyéért, ami a világbajnok-jelöltséget jelenti. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik páholyban érezheti magát, hiszen eredményétől függetlenül már játszhat a jövő évi világbajnok-jelölti viadalon.

 

Tíz továbbjutó hely sorsa dőlt el a mai rájátszáson, érdekes csatákat ígértek az összecsapások. A nagymesterek két 25-25 perces rapidpartival kezdtek, plusz 10-10 másodperc ráadással lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű parti következett, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként) folytatódtak a csatározás.

Az olasz Fabiano Caruna és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is kettős győzelemmel lépett tovább. Kramnyik már világbajnok-jelöltként nyugodtan játszhat.

Az esélyesek közül meglepetésre csak az orosz Alekszandr Griscsuk botlott. A két évvel korábbi viadal ezüstérmesének küzdőszellemét a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov is felsőfokon dicsérte, amikor 154 lépésben kiharcolta a rájátszást. A vietnami Le Quang Liem azonban a biztos remit biztosító állás elvesztése után sem ingott meg, az első rapidpartiban legyőzte Griscsukot, majd remivel is továbblépett.

Alaposan megizzadt a továbbjutásért az orosz Szergej Karjakin, egykori honfitársával, csapattársával, Pvel Eljanovval szemben hátrányból egyenlített, majd jobban snellezett riválisánál.

A tinik, a 14 éves kínai Wei Yu és a 17 esztendős orosz Daniil Dubov is csomagolhat, várakozáson felüli szereplésük elismerést vívott ki, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az ukrán Anton Korobov rutinja érvényesült.

A torna doyenje, a perui Julio Granda Zuniga a nyolcaddöntőben az egyetlen nagymester, akinek kevesebb, mint 2700 Élő-pontja van. Az egykori világbajnoki döntős, világbajnokjelölt ukrán Vaszilij Ivancsuk és a többszörös világbajnokjelölt orosz Alekszandr Morozevics továbbjutása az eredeti sakkot kedvelők számára nagy öröm. A nyolcaddöntőben elsősorban az Ivancsuk-Kramnyik összecsapás ígér nagy csemegét.

 

A 3. forduló rájátszásának eredményei:

2. Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  - Fabiano Caruana (olasz, 2796) 1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)  – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)

5. Szergej Karjakin (orosz, 2772)  – Pavel Eljanov (ukrán, 2702)  4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 - 0)

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  – Wei Yi (kínai, 2551) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

11. Daniil Dubov (orosz, 2624) – Anton Korobov (ukrán, 2720) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

12. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)  – Alekszej Drejev (orosz, 2668) 4 - 2 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 1 - 0)

14. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

15. Julio Granda Zuniga (perui, 2664)  – Anish Giri (holland, 2737) 2,5 – 1,5 (0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen)

16. Nyikita Vityjugov (orosz, 2719)  - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) 3,5 – 4,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

 

A nyolcaddöntő párosítása:

1. Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)  

2. Fabiano Caruana (olasz, 2796) - Julio Granda  Zuniga (perui, 2664) 

3. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)   - Peter Szvidler (orosz, 2746)

5. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)   - Szergej Karjakin (orosz, 2772)  

 6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) – Anton Korobov (ukrán, 2720)

7. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Borisz Gelfand (izraeli, 2764)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)

 

Malahov,V (2707) - Caruana,F (2796)
Angol megnyitás [A34] (4. parti)

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.g3 Hc6 6.Fg2 Hc7 7.a3 g6 8.0-0 Fg7 9.d3 0-0 10.Fe3 He6 11.Bc1 Fd7 12.Hd2 Bc8 13.Hc4 Hed4 14.Fxd4 Fxd4 15.Vd2 Fg7 16.b4 cxb4 17.axb4

17...Hd4 18.Fxb7 Hb3 19.Ve3 Hxc1 20.Bxc1 Bb8 21.Ha5 Fxc3 22.Bxc3 Vb6 23.Ve4 Ff5 24.Vxe7 Bfe8 25.Vc7 Vxb4 26.Fd5 Be7 27.Vc4 Vxa5 és világos feladta 

 

Kramnyik,V (2784) - Arescsenko,A (2709)
Grünfeld védelem [D85] (3. parti)

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 Va5 9.Vd2 cxd4 10.cxd4 Vxd2+ 11.Fxd2 0-0 12.Hf3 e6 13.Fb5 Hc6 14.Fe3 Bd8 15.Fxc6 bxc6 16.He5 Fb7 17.f3 Fxe5?! 18.dxe5 Bd3 19.Kf2 Bad8 20.Fg5 B8d7 21.h4 h5 22.Kg3 Kh7 23.Bc2 c5 24.Bxc5 Fxe4

 

 

25.Bc8 Fb7 26.Bf8 f5 27.exf6 e5 28.Be8 e4 29.Bb1 exf3 30.Bxb7 fxg2+ 31.Kxg2 és sötét feladta

 

Eljanov,P (2702) - Karjakin,S (2772)
Angol megnyitás [A30] (5. parti)

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.0-0 g6 6.Hc3 Fg7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 d6 9.b3 Hbd7 10.Fb2 0-0 11.Bfd1 He4 12.Ve3 Hxc3 13.Fxc3 Fxc3 14.Vxc3 Vc7 15.Ve3 Hf6 16.Bd4 h5 17.Vh6 Vc5 18.Bad1 Bad8??

A tavalyi rapid világbajnok azonnali vesztőt húzott.

 

19.Hg5! e5

Nincs mentség. 19...Fxg2 -re 20.Bf4 nyert volna.

20.Fxb7 exd4 21.Fd5! és sötét feladta

 

Karjakin,S (2772) - Eljanov,P (2702)
Caro-Kann védelem [B12] (6. parti)

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.c3 h6 7.Hbd2 Fh7 8.0-0 Hd7 9.b4 a5 10.a4 Hg6 11.Vb3 Hf4 12.Fd1 axb4 13.cxb4 Fe7 14.g3 Hh3+ 15.Kg2 Hg5 16.Hxg5 Fxg5 17.a5 0-0 18.Vc3 Hb8 19.Hb3 Fe7 20.Fe2 Ha6 21.Hc5 Fxc5?! 22.bxc5 Hc7 23.Fd2 Vd7 24.Bfe1 Hb5 25.Vb2 f6 26.Fxb5 cxb5 27.Ba3 fxe5 28.Bxe5 Bf6 29.f3 Baf8 30.Fb4 Vc6 31.Ve2 Be8 32.Bae3 Fg6 33.Fd2 Vd7 34.Bb3 Bef8 35.Fb4 Vc6 36.Bbe3 Be8 37.h4 Ff5?

38.h5 Fh7 39.g4 Kh8 40.Fe1 Fg8 41.Bb3 Bef8 42.Fh4 Bf4 43.Vd2 Fh7 44.Fg3 B4f6 45.Bee3 Va6 46.Fe5 B6f7

 

 

47.g5 hxg5 48.h6 Kg8 49.hxg7 Ba8 50.Ba3 b4 51.Vxb4 g4 52.f4 Fe4+ 53.Kf2 Bf5 54.Vb6 Vc4 55.Vxe6+ Bf7 56.Bxe4! és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló Világkupa harmadik fordulójának nagy szenzációja, hogy a rajtlistát vezető, a világranglistán második háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan búcsúzni kényszerült, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij bonyodalmakban gazdag partiban kiharcolta a továbbjutását érő örökös sakkot. Az amerikai Hikaru Nakamura kettős győzelemmel lépett tovább. Az izraeli Borisz Gelfand, az amerikai Gata Kamsky, a címvédő orosz Peter Szvidler és a francia Maxime Vachier-Lagrave is már nyolcaddöntős, tíz hely sorsa a hétfői rájátszáson dől el. Többek között „pótvizsgázik” az olasz Fabiano Caruana, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a 154 lépésben elért győzelemmel versenyben maradt orosz Alekszandr Griscsuk.

 

A Világkupa harmadik fordulójának óriási szenzációja, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Prix-győztes, a világranglista második helyezettje, Tromsøben a rajtlistát vezető, a 2005-ös viadal nyertese, az örmény Levon Aronjan búcsúzni kényszerült. Az orosz Jevgenyij Tomesevszkijjel szemben világossal elvesztett játszma után nem tudott visszavágni, bonyodalmakban gazdag partiban Tomasevszkij örökös sakkal kiharcolta továbbjutását. Az orosz sakkozó tisztet áldozott, de a játék helyes folytatását eltévesztve Aronjannak nyerőesélyei támadtak. A kritikus állásban az örmény nagymester időmilliomosként sem találta meg a jó lépést. Aronjannak sok oka azonban nincs a szomorkodásra, hiszen a Világkupán való részvétellel már biztosította világbajnok-jelöltségét kedvező Élő-pontszámával. Aronjan gyenge szereplésével – 10,8 pontot vesztett.

 

Az olasz Fabiano Caruana világossal nem tudott előnybe kerülni az orosz Vlagyimir Malahovval szemben a skót megnyitású partiban. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is „pótvizsgázik”, az ukrán Alekszander Arescsenko kicsit hátrányosabb állásában jól védekezett.

Az orosz Alekszandr Griscsuk 154 lépésben nyert, a vietnami Le Quang Liem látszólag könnyű remit ígérő pozícióban többször is hibázott. Griscsuk kisebb csodával határos módon győzött, és óriási lélektani előnnyel várhatja a rájátszást.

A tavalyi rapid világbajnok orosz Szergej Karjakin egykori honfitársával, Pavel Eljanovval küzd meg a továbbjutásért.

Az amerikai Hikaru Nakamura másodszor is megadásra kényszerítette az indiai Adhibant. Látva az amerikai nagymester könnyed, erőtől duzzadó játékát, az egyik esélyesnek vélem. Nagyon ambicionálja, hogy világbajnokjelölt legyen. Nakamura a virtuális világranglistán az ötödik, + 9,2 pontnál tart.

Az izraeli Borisz Gelfand is biztosan lépeget előre, a 45 éves nagymester joggal örülhet, hogy holnap pihenőnapja lesz, hiszen a nyolcaddöntőben a francia Maxime Vachier-Lagrave nehéz ellenfél lesz. A francia sakkozó a kubai Leinier Dominguez Perezzel sikerrel vívta meg az ütközetet, a remi zöld utat adott számára.

Az amerikai Gata Kamsky az utolsó norvég versenyzőt búcsúztatta, Jon Ludwig Hammer szereplése elismerést aratott.

Az idei rapid világbajnok azeri Sahriyar Mamedgyarovval a 14 éves kínai Wei Yi másodszor is remizett, jöhet a ráadás. Fokozott óvatosság jellemezte az orosz Daniil Dubov és az ukrán Anton Korobov, valamint a két orosz derbit, Alekszej Drejev és Dmitrij Andrejkin, valamint Alekszandr Morozevics és Nyikita Vityjugov találkozóját.

A címvédő orosz Peter Szvidler izgalmas partiban osztozott meg a ponton az azeri Tejmur Radzsabovval, a csata örökös sakkal ért véget, Szvidler továbblépett.

A tegnapi játéknapon a perui Julio Granda Zuniga nyerőesélyes állást vesztett el a holland Anish Giri ellen. A mezőny doyenje saját bevallása szerint egész éjjel nem tudott aludni, annyira megviselte a súlyos rontás. Nagyszerű versenyzői erényekről tett tanúbizonyságot, mert a sakktábla mellett már feledni tudta a vereséget, sötéttel győzött, ezt a párharcot is rájátszás dönti el.

Tíz továbbjutó hely sorsa dől el hétfőn, érdekes csatákat ígérnek az összecsapások. A rájátszáson két 25-25 perces rapidpartival kezdenek, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű parti következik, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként) folytatódik a csatározás. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszma döntene. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz.

 

A 3. forduló eredményei:

1. Levon Aronjan (örmény, 2813) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

2. Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  - Fabiano Caruana (olasz, 2796) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)  – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) 1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

5. Szergej Karjakin (orosz, 2772)  – Pavel Eljanov (ukrán, 2702)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

6. B. Adhiban (indiai, 2567) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) 0 - 2

7. Borisz Gelfand (izraeli, 2764) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699) 1,5 – 0, 5 (1 – 0, döntetlen)

8. Jon Hammer (norvég, 2605) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  – Wei Yi (kínai, 2551) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

11. Daniil Dubov (orosz, 2624) – Anton Korobov (ukrán, 2720) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

12. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)  – Alekszej Drejev (orosz, 2668) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

13. Peter Szvidler (orosz, 2746)Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) 1,5  – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

14. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

15. Julio Granda Zuniga (perui, 2664)  – Anish Giri (holland, 2737) 1 – 1 (0 – 1, 1 – 0) TB

16. Nyikita Vityjugov (orosz, 2719)  - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

 

A nyolcaddöntő párosítása:

1.Nyikita Vityjugov (orosz, 2719)  - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)  

2. Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  - Fabiano Caruana (olasz, 2796) - Julio Granda        Zuniga (perui, 2664)  – Anish Giri (holland, 2737)

3. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709)  

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)  – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) - Peter Szvidler (orosz, 2746)

5. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)  – Alekszej Drejev (orosz, 2668) - Szergej Karjakin (orosz, 2772)  – Pavel Eljanov (ukrán, 2702) 

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) - Daniil Dubov (orosz, 2624) – Anton Korobov (ukrán, 2720)

7. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Borisz Gelfand (izraeli, 2764)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  – Wei Yi (kínai, 2551)

Tomasevszkij,E (2706) - Aronjan,L (2813)
Benoni védelem [A60]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 Fd6 6.Hc3 0-0 7.g3 Fc7 8.d6 Fa5 9.Fg2 He4 10.0-0 Hxc3

Levon Aronjan 2009-ben világossal játszotta meg a változatot az azeri Vugar Gasimov ellen. Sötét akkor a 10...Fxc3 11.bxc3 Vf6 12.Ff4 Be8 13.Vd3 Hc6 folytatásban próbált szerencsét.

11.bxc3 Fxc3 12.Fg5 Ff6 13.Vd5 Ha6 14.Bac1 Bb8 15.Vf5 b5

16.e4?! Fxg5 17.Hxg5 g6 18.Vg4 f6!?

19.Hxh7!

Az orosz nagymesternek döntetlen kellett a továbbjutásához, ehhez képest a tisztáldozattal nagy bonyodalmakat vállalt.

19...Kxh7 20.f4 Fb7 21.f5 Ve8 22.e5? Fxg2 23.Kxg2 fxe5 24.Bce1

24...gxf5?!

A játszma kritikus állásában Levon Aronjan kihagyta a 24...Hb4 25.Be4 (25.Vg5 Bxf5 26.Bxf5 gxf5 27.Vxf5+ Vg6 28.Vxd7+ Kg8) 25...Hd5 lehetőséget. Jevgenyij Tomasevszkij is elismerte, hogy az időmilliomos Aronjannak komoly nyerőesélyt adott a folytatás, de a játszma tétje még az oly kitűnő taktikai érzékkel megáldott, gyorsan számoló örmény háromszoros olimpiai bajnokra is béklyóként hatott.

25.Bxf5 Bxf5 26.Vxf5+ Vg6 27.Vxd7+ Kg8

 

 

28.Bf1?

Tomasevszkij időzavarban volt. 28.Bxe5 Hb4 29.h4 Kh8 30.Kh3 volt az egyenlő esélyeket adó változat.

28...c4?! 29.h4! c3 30.h5 Ve4+ 31.Kh3 Kh8

32.Ve6 Hc5 33.Vf6+ Kh7 34.Vf7+ Kh8 35.Vf6+ Kh7 36.Ve7+ Kh8 37.Vf6+ és döntetlen

 

Arescsenko,A (2709) - Kramnyik,V (2784)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 He7 8.d4 Fb6 9.Hbd2 exd4 10.cxd4 d5 11.e5 He4 12.Fd3 Ff5 13.Ve2 Hc6 14.Hxe4 dxe4 15.Fxe4 Hxd4 16.Hxd4 Fxe4 17.Vxe4 Vxd4 18.Vxb7 Vxe5 19.Bb1 Bad8 20.Vf3 Bfe8 21.Ff4 Vb5 22.Fe3 Bd3 23.Kh1 Fxe3 24.fxe3 f6 25.Bfe1 Vb6 26.Bbc1  

 

26...Bdxe3 27.Vd5+ Kf8 28.Bxe3 Bxe3 29.a4 Be5 30.Vd3 h6 31.Bd1 a5 32.Vc4 c5 33.Vd3 Kf7 34.Vd7+ Kg6 35.Vd3+ Kf7 36.Vd7+ Be7 37.Vd5+ Be6 38.Vd7+ Kg8 39.Vd8+ Kh7 40.Vd3+ Kg8 41.Vd8+ Vxd8 42.Bxd8+ Kf7 43.Ba8 Bb6 44.Bxa5 c4 45.Bc5 Bxb2 46.Bxc4 és döntetlen

 

Nakamura,H (2772) - Adhiban,B (2567)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.dxe5 dxe5 8.Vxd8 Bxd8 9.Hd5 Hxd5 10.cxd5 c6 11.Fc4 b5 12.Fb3 Fb7 13.Fg5 Bd7 14.Bc1 a5 15.Ke2 h6 16.Fe3 a4 17.dxc6 Hxc6 18.Fd5 Hd4+ 19.Fxd4 Fxd5 20.exd5 exd4 21.Bc5 Bb8 22.Kd3 Bdd8 23.Bhc1 Ff8

24.He5!

A remek formában, nagy önbizalommal játszó Hikaru Nakamura a minőségáldozattal megőrizte szabadgyalogját.

24...Fxc5 25.Bxc5 Bd6 26.Kxd4 Kf8 27.f4 Ke8 28.h4 Kf8 29.g4 Ke8 30.g5 h5 31.Ke4 f6

32.Bc6! f5+ 33.Kd4 Bbd8 34.Bxd6 Bxd6 35.Kc5 Ke7 36.a3 Ba6 37.Hc6+ Ke8 38.Kd6 Kf7 39.Kc7 Ba8 40.d6 és sötét feladta

 

Wei Yi (2551) - Mamedgyarov,S (2775)
Spanyol négyeshuszárjáték [C49]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.Fb5 Fb4 5.0-0 0-0 6.d3 d6 7.Fg5 He7 8.Hh4 c6 9.Fc4 d5 10.Fb3 Vd6 11.f4 Fxc3 12.bxc3 dxe4 13.fxe5 Vxe5 14.Fxf6 gxf6 15.dxe4 Vxc3

16.Vd6 Hg6 17.Hxg6 hxg6 18.Vxf6 Vxf6 19.Bxf6 Kg7 20.Baf1 Ff5 21.Bxf7+ Bxf7 22.Fxf7 Fxe4 23.Fb3 b5 és döntetlen

 

Radzsabov,T (2733) - Szvidler,P (2746)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.g3 c5 6.Fg2 Hc6 7.h4 h6 8.0-0 Fg7 9.Hxd5 Vxd5 10.d3 0-0 11.Fe3 Vh5 12.Bc1 b6 13.d4 Bd8 14.Hd2 cxd4 15.Ff4 d3 16.Be1

16...Hd4 17.Fxa8 Fg4 18.f3 dxe2 19.Va4 Bxa8 20.fxg4 Vxg4 21.Kg2 Bd8 22.Fc7 Bd7 23.Bc4 Vf5 24.Vxa7

24...Hc2 25.Bxe2 He3+ 26.Kh2 Hxc4 27.Hxc4 Vc5 28.b3 Bxc7 29.Vxb6 Vxb6 30.Hxb6 e6 31.Hc4 Fd4 32.Bc2 e5 33.b4 e4 34.a4 f5 35.a5 Bb7 36.Bd2

 

36...e3 37.Bxd4 e2 38.Bd8+ Kf7 39.Hd6+ Kf6 40.Bf8+ és döntetlen

 

Giri,A (2737) - Granda Zuniga,J (2664)
Ó-indiai védelem [A55]

1.d4 Hf6 2.c4 d6 3.Hf3 Hbd7 4.Hc3 e5 5.e4 Fe7 6.Fe2 0-0 7.0-0 Be8 8.Be1 Ff8 9.Ff1 g6 10.Bb1 a5 11.b3 exd4 12.Hxd4 Hc5 13.f3 c6 14.Fg5 h6 15.Fh4 g5 16.Ff2 Hh5 17.Vd2 Vf6 18.g3 Vg6 19.Fg2 Hf6 20.g4?! Hfd7 21.Bbd1 He5 22.Vc2 a4 23.b4 Ha6 24.Vxa4? Hxc4 25.Vb3 He5 26.a3 Hc7 27.Fg3 Vf6 28.Bf1

28...Fe6 29.Hxe6 Vxe6 30.Vxe6 Hxe6 31.a4 Hc4 32.Bc1 Fg7 33.Bfd1 Fd4+ 34.Ff2 Fe5 35.Bc2 Ha3 36.Bcc1 Ff4 37.Ba1 Hc2 38.Bab1 Fe5 39.Bdc1 Hed4 40.Bb2 Ha3 41.Ba2 Hc4 42.Kh1 b5 43.h3 Beb8 44.a5? Hb3 45.Bcc2

45...Hbxa5! 46.Hxb5? cxb5 47.bxa5 b4 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

(Fotók: www.chessworldcup2013.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben a legjobb 32 között folytatódtak a Világkupa küzdelmei. Az első partikat játszották le, két óriási meglepetés született. A rajtlistát vezető, a világranglistán második örmény Levon Aronjan világossal vesztett az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen. Az orosz Alekszandr Griscsuk a vietnami Le Quang Liemmel szemben maradt alul. Az amerikai Hikaru Nakamura, az amerikai Gata Kamsky, a francia Maxime Vachier-Lagrave, az orosz Peter Szvidler és a holland Anish Giri kezdi még lépéselőnnyel a második játszmákat.

 

A rajtlistát vezető, a világranglistán második, háromszoros olimpiai bajnok, Grand Prix-győztes örmény Levon Aronjan két napja azt nyilatkozta, hogy nagyon élvezi a Világkupát, hogy a legjobbak csatároznak. A részvételével már világbajnokjelölt Aronjan a legjobb 32 között világossal vesztette el az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben párharcuk első partiját. A holland védelem jó fegyvernek bizonyult, Aronjan nagyon rossz napot fogott ki.

 

Kiegyenlített erők küzdelmében remizett sötéttel az olasz Fabiano Caruana az orosz Vlagyimir Malahovval. Meglepően gyorsan, mindössze 23 lépésben osztozott meg a ponton az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az ukrán Alekszander Arescsenóval.

Az orosz Alekszandr Griscsuk fájdalmas vereséget szenvedett, a gyalogvégjáték esélyeit rosszul ítélte meg a vietnami Li Quang Liemmel vívott párharcában. Az orosz Szergej Karjakin többször is kecsegtető lehetőséget szalasztott el egykori honfitársával, Pavel Eljanovval vívott csatájában.

Az amerikai Hikaru Nakamura a cserespanyolban gond nélkül nyert, az izraeli Borisz Gelfand győzelme sem forgott veszélyben. A norvég Jon Hammer korán hibázott, a sok kalandot megélt amerikai Gata Kamsky megnyugodva várhatja a folytatást.A nyitásban a kínai Wei Yu jobban tájékozódott az azeri Sahriyar Mamedgyarovnál, a tisztáldozata örökös sakkhoz vezetett.

A francia Maxime Vachier-Lagrave szépen túljátszotta a kubai Leinier Dominguez Perezt. A 17 éves orosz Daniil Dubov újabb Élő-pontokat szerzett a remijével. Még gyorsabb pontosztozkodás született az orosz derbin, Dmitrij Andrejkin és Alekszej Drejev partijában. A címvédő orosz Peter Szvidler a vártnál könnyebb győzelemmel szerzett lépéselőnyt az azeri Tejmur Radzsabovval szemben.

Nem villogott világossal az ukrán Vaszilij Ivancsuk, a mezőny doyenje, a perui Julio Granda Zuniga fölényes állást rontott egy lépésben vesztésre a holland Anish Giri ellen. A fordulóban legtovább az orosz Nyikita Vityjugov és Alekszandr Morozevics küzdött, Moro többször is nyerőesélyt hagyott ki, a 96. lépés után kötöttek békét.

 

A 3. forduló első játszmáinak eredményei:

1. Levon Aronjan (örmény, 2813) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) 0 - 1

2. Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  - Fabiano Caruana (olasz, 2796) döntetlen

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709)  döntetlen

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)  – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) 1 - 0

5. Szergej Karjakin (orosz, 2772)  – Pavel Eljanov (ukrán, 2702)  döntetlen

6. B. Adhiban (indiai, 2567) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) 0 - 1

7. Borisz Gelfand (izraeli, 2764) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699) 1 - 0

8. Jon Hammer (norvég, 2605) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) 0 - 1

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  – Wei Yi (kínai, 2551) döntetlen

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) 1 - 0

11. Daniil Dubov (orosz, 2624) – Anton Korobov (ukrán, 2720) döntetlen

12. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)  – Alekszej Drejev (orosz, 2668) döntetlen

13. Peter Szvidler (orosz, 2746)Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) 1 - 0

14. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678) döntetlen

15. Julio Granda Zunga (perui, 2664)  – Anish Giri (holland, 2737) 0 - 1

16. Nyikita Vityjugov (orosz, 2719)  - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) döntetlen

 

Aronjan,L (2813) - Tomasevszkij,E (2706)
Holland védelem [A84]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 c6 4.e3 Fd6 5.Fd3 f5 6.0-0 Hf6 7.b3 Ve7 8.He5 0-0 9.Fb2 Fd7 10.Hc3 Fe8 11.cxd5 cxd5 12.Bc1 Hc6 13.Hb5 Fb4 14.a3 Fa5 15.Fe2 a6 16.Hc3 He4 17.b4 Fc7 18.Hxe4 fxe4 19.Vb3 Fxe5 20.dxe5 Vg5 21.Kh1 Fh5 22.f3 Vh6 23.Bce1

 

23...exf3 24.gxf3 Bf7 25.Fc1 Fg6 26.e4 Vh3 27.exd5 Hd4 28.Vd1 Hxe2 29.Vxe2 Fh5 30.Kg1 Fxf3 31.Vf2 Vg4+ 32.Vg3 Vxg3+ 33.hxg3 Fxd5 34.Fe3 a5 35.b5 a4 36.Bxf7 Kxf7 37.Bf1+ Kg6 38.Bf4 h6 39.Kf2 Fb3 40.Bg4+ Kh7 41.Bd4 Bc8 42.b6 Bc2+ 43.Ke1?  

 

43...Ba2! 44.Fc1 Bg2 45.Ff4 Bg1+ 46.Kd2 Ba1 47.Kc3 Bxa3 48.Kb4 Ba1 49.Fd2 Fd5 50.Fc3 Ba2 51.Bd3

51...Kg6 52.Bd4 a3 53.Bd3 Kf5 54.Fd2 Ba1 55.Fc3 Ba2 56.Fd2 Ke4 57.Be3+ Kd4 58.Fc1 Bc2 és világos feladta 

Le Quang,L (2702) - Griscsuk,A (2785)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 b6 11.Vd2 Fb7 12.Bfd1 Bc8 13.Bac1 e6 14.Fh6 cxd4 15.cxd4 Vh4 16.Fxg7 Kxg7 17.Ve3 Bfd8 18.h3 Ve7 19.Fb5 Vb4 20.Bb1 Ve7 21.Hf4 Hb4 22.d5 Hc2 23.Vg3 e5 24.He2 Ha3 25.Bb3 Hxb5 26.Bxb5 Fa6 27.Bb2 Fxe2 28.Bxe2 Vd6 29.Vd3 Bc5 30.Bc2 Bdc8 31.Bdc1 Kf8 32.Va3 Ve7 33.Bxc5 Bxc5 34.Bxc5 Vxc5 35.Vxc5+ bxc5

36.Kf1 Ke7 37.Ke2 f5 38.f3 Kd6? 39.Kd3 f4 40.h4 Kc7 41.Kc4 Kd6

 

42.Kb5 h6 43.Kc4 a6 44.a3 és sötét feladta

 

Adhiban,B (2567) - Nakamura,H (2772)
Spanyol megnyitás [C68]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fxc6 dxc6 5.Hc3 f6 6.d4 exd4 7.Vxd4 Vxd4 8.Hxd4 Fd7 9.Fe3 0-0-0 10.0-0-0 He7 11.Hb3 b6 12.f4 Hg6 13.a3 c5 14.Bhf1 Fd6 15.Hd2 Bhe8 16.Hc4 Ff8 17.f5 Hh8 18.a4 Hf7 19.Ff4

19...b5 20.axb5 axb5 21.Hd2 Fc6 22.Bde1 Hd6 23.Fxd6 Fxd6 24.g3 Fe5 25.Hd1 Kb7 26.Hf3 Fd6 27.Hf2 Ba8 28.Kd2 Ba2 29.Ba1 Bxa1 30.Bxa1 Fxe4 31.Hxe4 Bxe4 32.Kd3 Bb4 33.Kc3 Kc6 34.Bd1

34...g5 35.fxg6 hxg6 36.b3 g5 37.Bf1 g4 38.Hd2? Bd4! 39.Hb1 Fe5 40.Bf5 Bd8+ 41.Bxe5 b4+ 42.Kb2 fxe5 és világos feladta

 

Gelfand,B (2764) - Mojszejenko,A (2699)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Va4+ Hc6 8.e3 0-0 9.Fe2 dxc4 10.0-0 Fd6 11.Vxc4 e5 12.d5 Hd8 13.Bac1 Ve7 14.Hb5 Ff5 15.Hxd6 cxd6 16.Hd2 f6

 

 

17.Vc7 Bf7 18.Vxe7 Bxe7 19.Bc3 Bc8 20.Bxc8 Fxc8 21.Bc1 Fd7 22.He4 Hf7 23.Fh5 Fe8 24.Bc8 Kh7

25.Bxe8 Bxe8 26.Fxf7 Bc8 27.g4 Bc2 28.Hxd6 Bxb2 29.Fe6 Bxa2 30.Hf7 Bd2 31.d6 Kg6 32.e4 a5 33.Fd5 és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2775) – Wei Yi (2551)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.e4 d5 6.e5 He4 7.Fd3 c5 8.Hf3 cxd4 9.Hxd4 Hd7 10.Ff4 Vh4 11.g3 Vh5 12.0-0 Fxc3 13.bxc3

 

13...g5 14.Fe2

Kevés kivétellel sorban döntetlenek születtek a 14.cxd5 exd5 15.Fxe4 (15.e6 gxf4 16.exd7 Fxd7 17.Fxe4 dxe4 18.Vxe4 fxg3) 15...dxe4 16.e6 gxf4 17.exd7 Fxd7 18.Vxe4 fxg3 19.hxg3 b6 változatokban is.

14...Vh3 15.Fc1 Hxe5 16.Bb1 b6 17.cxd5 exd5 18.f3 Hxg3 19.hxg3 Vxg3+ 20.Kh1 Vh3+ 21.Kg1 Vg3+ 22.Kh1 Vh3+ 23.Kg1 és döntetlen

 

Vachier-Lagrave,M (2719) - Dominguez Perez,L (2757)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Fc4 Vb6 8.Fb3 e6 9.Vd2 Fe7 10.0-0-0 Hc5 11.Bhe1 Vc7 12.Kb1 h6 13.Fh4 b5  

 

14.Fd5 Fb7 15.Fxb7 Vxb7? 16.Fxf6 gxf6 17.Ve3 0-0-0 18.Hb3 Hd7 19.a4 b4 20.Ha2 He5 21.Ve2 Bd7 22.f4 Hc6

 

23.f5 exf5 24.Hd4 Hxd4 25.Bxd4 a5 26.Bd5 Fd8 27.Bxf5 Be8 28.Bb5 Vc6 29.Hc1 Be5 30.Hb3 Bxb5 31.axb5 Vb6 32.Bd1 a4 33.Hd4 Vc5 34.Hc6 Fb6 35.Bd4 b3 36.cxb3 axb3 37.Bc4 Vg1+ 38.Bc1 Ve3 39.Hd4+ Vxc1+ 40.Kxc1 Fxd4 41.Vd3 Fe5 42.h4 Bc7+ 43.Kd1 Fxb2 44.Vxb3 Fe5 45.Vd5 Kb8 46.b6 Be7 47.g4 Fg3 48.Vc6 f5 49.exf5 Fxh4 50.f6 és sötét feladta

 

Szvidler,P (2746) - Radzsabov,T (2733)
Királyindiai védelem [E71]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.h3 0-0 6.Fg5 Ve8 7.Hf3 e5 8.dxe5 dxe5 9.Hd5 Hxd5 10.cxd5 c6 11.Fc4 Hd7 12.0-0 Hb6 13.Fb3 cxd5 14.exd5 h6 15.Fe3 Vd8 16.Vd2 Kh7 17.Bfe1 Be8 18.Bac1 e4 19.Hh2 Vd6

 

20.Ff4 Fe5 21.Bxe4 Fxf4 22.Bxf4 Ff5 23.g4 Fe6 24.Hf3 g5

 

25.dxe6 Vxf4 26.Vxf4 gxf4 27.Bc7 Kh8 28.Bxf7 Bad8 29.e7 Bb8 30.g5 Bg8 31.Fc2 Bg7 32.Bf8+ és sötét feladta

 

Granda Zuniga,J (2664) - Giri,A (2737) 
 

52.Fxd5+ Ke8 53.Vh2 Vd6 54.axb5??

A perui nagymester az 54.Vh8+ Kd7 55.axb5 Hxd5 56.Vxg7+ He7 57.Vf7 folytatásban nyerhetett volna.

54...Hxd5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló Világkupán a második forduló rájátszásaira került sor. Tizenöt továbbjutó hely sorsa dőlt el, négy meglepetés született. A 17 éves orosz Daniil Dubov az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjovot a „hirtelen halál” partiban győzte le, a kínai Wang Hao a rutinos orosz Alekszej Drejevtől kapott ki. A dortmundi győztes angol Michael Adams is búcsúzott. A norvég sakkrajongók Jon Ludwig Hammer újabb sikerének örülhetnek. A legjobb 32 között többek között 11 orosz, 5 ukrán és 2 azeri nagymester folytatja a csatározást, a sorsolás remek párharcokat ígér.

Tizenhárom párharc már a 25-25 perces (lépésenként + 10-10 másodperc) rapidpartiban eldőlt.  A rajtlistát vezető örmény Levon Aronjan könnyű kettős győzelemmel feledtette a klasszikus partikban nyújtott feledhető játékát. Aronjan még továbbjutása előtt nyilatkozta, hogy nagyon élvezi a Világkupát, nagyszerű sakkozók versenyének tartja. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az első rapidpartiban sötéttel villámgyorsan remizett, majd világossal bizonyította klasszisát. Honfitársa, Szergej Karjakin is hozta a kötelezőt, ahogy fölös izgalmak után az amerikai Gata Kamsky is továbbjutott.

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov rutinos harcosként kivárta a kedvező esélyt, a címvédő orosz Peter Szvidler sem botlott. Meglepetésre a dortmundi győztes angol Michael Adams nem bírt ukrán ellenfelével, Jurij Krivorucsko három döntetlen után nyerte meg a negyedik játszmát.

 

Örülhetnek a norvég sakkbarátok, Jon Hammer mindkét partiban legyőzte a cseh David Navarát, a 32 közé jutott. A francia Etienne Bacrot kevésbé bírta a rájátszás feszültségét, mint az ukrán Alekszander Mojszejenko, Laurent Fressinet is pakolhatja bőröndjét, az orosz Vlagyimir Malahov járt túl az eszén.

Két ütközetben folytatódott a csata. Hosszabbítás után az azeri Tejmur Radzsabov nem hibázott. Megbosszulta magát a korábbi Világkupákon oly sikeres ukrán Ruszlan Ponomarjov halogató taktikája. Nyolc döntetlen után a 17 éves orosz Daniil Dubov világossal megnyerte a „hirtelen halál” partit.  

A 32 között érdekes párharcok egész sorát követhetjük majd nyomon, 11 orosz sakkozó jutott tovább, a sorsolás két testvérharcot hozott össze. A szuperbajnok Dmitrij Andrejkin a már veteránnak számító Alekszej Drejevvel csap össze, Nyikita Vityjugov és Alekszandr Morozevics mérkőzése is különleges figyelmet érdemel. Három orosz-ukrán párharc, igazi csemegét ígér a címvédő Peter Szvidler az azeri Tejmur Radzsabovval csatája. Folytatja-e eddigi remek szereplését az indiai B. Adhiban, érdeklődéssel várhatjuk, hogy a legfiatalabb résztvevő, a 14 éves Wei Yu mit tud kezdeni az azeri Sahriyar Mamedgyarovval. Az orosz Jan Nepomnjacsij és a lett Alekszej Shirov legyőzése önbizalmat adhat az ifjú titánnak, míg Mamedgyarovot óvatosságra intheti.

 

 

A 2. forduló rájátszásának eredményei:

1.Igor Liszij (orosz, 2648) - Levon Aronjan (örmény, 2813) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

3. Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

5. Krishnan Sasikiran (indiai, 2660) - Szergej Karjakin (orosz, 2772) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Alekszandr Simanov (orosz, 2623) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 - 0)

9. Makszim Matlakov (orosz, 2676)Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

11. Daniil Dubov (orosz, 2624)Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) 5 - 4 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

12. Wang Hao (kínai, 2747) – Alekszej Drejev (orosz, 2668) 1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

13. Viorel Bologan (moldáviai, 2672) – Peter Szvidler (orosz, 2746) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

14. Michael Adams (angol, 2740) - Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

20. Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) Lazaro Bruzon (kubai, 2698) 4 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

22. Anton Korobov (ukrán, 2720) - Baadur Zsobava (grúz, 2696) 3 - 1 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 - 0)

25. Jon Hammer (norvég, 2605)David Navara (cseh, 2715) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

26. Etienne Bacrot (francia, 2714)  - Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

29. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706) - Le Quang Liem (vietnami, 2702) 1,5 – 2,5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

31. Laurent Fressinet (francia, 2708)  - Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

 

A 3. forduló párosítása:

1. Levon Aronjan (örmény, 2813) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)

2. Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  - Fabiano Caruana (olasz, 2796)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709)  

4. Le Quang Liem (vietnami, 2702)  – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785)

5. Szergej Karjakin (orosz, 2772)  – Pavel Eljanov (ukrán, 2702) 

6. B. Adhiban (indiai, 2567) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772)

7. Borisz Gelfand (izraeli, 2764) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699)

8. Jon Hammer (norvég, 2605) - Gata Kamsky (amerikai, 2741)

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  – Wei Yi (kínai, 2551)

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757)

11. Daniil Dubov (orosz, 2624) – Anton Korobov (ukrán, 2720)

12. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)  – Alekszej Drejev (orosz, 2668)

13. Peter Szvidler (orosz, 2746)Tejmur Radzsabov (azeri, 2733)

14. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678)

15. Julio Granda Zunga (perui, 2664)  – Anish Giri (holland, 2737)

16. Nyikita Vityjugov (orosz, 2719)  - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739)

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Paul Truong  www.chessworldcup2013.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló Világkupán elsőszámú nagymesterünk, Lékó Péter is búcsúzott a további küzdelmektől. A perui Julio Granda Zuniga ellen elvesztette az első partit, a másodikban világossal nem tudott igazi problémát okozni ellenfelének, a 42. lépésben egyeztek meg döntetlenben. A top húszból Lékó az első, aki kiesett. Születhetnek még más meglepetések is, hiszen a rajtlistán első örmény Levon Aronjan, a harmadik orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is „pótvizsgázik”. Rájátszik az orosz Szergej Karjakin, az amerikai Gata Kamsky, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az ukrán Ruszlan Ponomarjov, a címvédő orosz Peter Szvidler, az angol Michael Adams és az azeri Tejmur Radzsabov is. A mezőny legfiatalabb résztvevője, a 14 éves Wei Yi nagy szenzációként legyőzte a lett Alekszej Shirovot. Tizenöt hely sorsa dől el a pénteki rájátszás során.

Már a második forduló után egy álommal szegényebbek lettünk, eldőlt, hogy a jövő évi világbajnok-jelölti versenynek nem lesz magyar résztvevője. A sorsolási táblázat Lékó Péternek igen kedvező volt, hiszen könnyű ellenféllel kezdett, a norvég Leif Erlend Johannessennel. Gond nélkül jutott tovább, de a második körben a perui Julio Granda Zuniga útját állta.

Az első parti elvesztése után nehéz helyzetbe került Péter, de bíztunk abban, hogy nyugodt pozíciós játékkal megragadja a kiegyenlítési esélyt. Nem választott szerencsés kézzel nyitást, Granda Zuniga a spanyol megnyitású partiban a kezdeményezést is megragadta. Nagymesterünknek a játszmában nam volt igazi lehetősége, a perui sakkozó időzavarban sem tudott hibázni. A forduló eddigi nagy meglepetése Lékó Péter kiesése. Granda Zuniga a holland Anish Girivel küzd meg a harmadik fordulóban.

Az első partikban világossal nyerők sorban biztosították továbbjutásukat. Az olasz Fabiano Caruana, az orosz Alekszandr Griscsuk, az amerikai Hikaru Nakamura, a kubai Leinier Dominguez Perez, az orosz Alekszandr Morozevics pihenőnapot biztosított magának. Az izraeli Borisz Gelfand is hozta a kötelezőt. Kölcsönös hibák sorozatát láttuk az orosz Alekszandr Simanov és az amerikai Gata Kamsky partijában, Gata is rájátszásra kényszerül. Remekelt az ukrán Vaszilij Ivancsuk, másodszor is megadásra kényszerítette az amerikai Ray Robsont. Dicsérhetjük a holland Anish Girit, és a 14 éves kínai Wei Yu-t, aki sikerekben oly gazdag pályafutással büszkélkedhető lett Alekszej Shirov ellen gond nélkül áldozott tisztet, és vezérszárnyi szabadgyalogjai győzedelmesen nyomulhattak előre. Másodszor már nem okozott gondot a kubai Suarez Ortiz legyőzése a francia Maxime Vachier-Lagrave számára.  

Tizenöt továbbjutó hely sorsa dől el pénteken, érdekes csatákat ígérnek az összecsapások. A rájátszáson két 25-25 perces rapidpartival kezdenek, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű parti következik, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként) folytatódik a csatározás. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszma döntene. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő.

A nemzetközi szaksajtóban változatlanul téma a Világkupa első fordulójának rájátszásában az azeri Tejmur Radzsabov és a 17 esztendős perui Jorge Cori párharc harmadik rapidpartijában történtek. Cori 2 percet késett a parti megkezdésére, és a zéró tolerancia szabályai szerint játék nélkül vesztett, óvását elutasították. A tehetséges nagymester szerény angol nyelvtudásának köszönhette a vesztést, mert rosszul értette, hogy a következő játszma 18 óra 15 perckor, vagy 18 óra 50 perckor kezdődik-e. (Fifteen or fifty.) Utóbbit értette…A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov ismételten értetlenségének adott hangot az ostoba szabály miatt, a Profi Sakkozók Szövetségének elnöke, az izraeli Emil Szutovszkij is annak gyors megváltoztatására szólította fel a FIDE vezérkarát.

 

A második fordulóban a kínai Wang Hao és az orosz Alekszej Drejev partija okozott fejfájást a bíróknak. Wang Hao tükörképet reklamált – hibázott, hogy igénylése előtt a lépést nem írta be a játszmalapra, majd nem állította meg a sakkórát, hanem csak szóban jelezte a lépést -, a főbíró, a szingapuri Leong a szabálytalan igénylés miatt 3 percet megítélt Alekszej Drejevnek, arra hivatkozott, hogy Wang Hao nem a szabályoknak megfelelően igényelte a döntetlent. Továbbjátszást rendelt el, majd miután Wang játszmalapjára beírta a lépést, és ismét döntetlent igényelt, azt hibás döntéssel megítélte. A pontos sztori kedvéért megjegyzem, hogy Wang Hao igényelhette a létrejött tükörképet! Az állás megegyezett, ugyanazon fél – világos – jött lépésre, ebben az esetben a sakkóra megállításával igényelhetett. Az végképp meglepő, hogy a videó tanúsága szerint a tükörképet másik táblán nem ellenőrizték…

 

 

A 2. forduló eredményei:

15. Julio Granda Zunga (perui, 2664)  – Lékó Péter (magyar, 2744) 1.5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

1. Igor Liszij (orosz, 2648) - Levon Aronjan (örmény, 2813) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

2. Fabiano Caruana (olasz, 2796) – Yu Yangyi (kínai, 2662) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

3. Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2654)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

5. Krishnan Sasikiran (indiai, 2660) - Szergej Karjakin (orosz, 2772) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) –  Eltaj Safarli (azeri, 2660) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

7. Anton Filippov (üzbég, 2630) – Borisz Gelfand (izraeli, 2764) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Alekszandr Simanov (orosz, 2623) 1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

9. Makszim Matlakov (orosz, 2676) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

10. Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) – Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2667) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

11. Daniil Dubov (orosz, 2624) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

12. Wang Hao (kínai, 2747) – Alekszej Drejev (orosz, 2668) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

13. Viorel Bologan (moldáviai, 2672) – Peter Szvidler (orosz, 2746) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

14. Michael Adams (angol, 2740) - Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

16. Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Rafael Leitao (brazil, 2632) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

17. Markus Ragger (osztrák, 2680) - Nyikita Vityjugov (orosz, 2719) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

18. Anish Giri (holland, 2737) – Li Chao (kínai, 2693) 2 - 0

19. Ray Robson (amerikai, 2623) – Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731) 0 - 2

20. Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) – Lazaro Bruzon (kubai, 2698) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

21.  Nguyen Ngoc (vietnami, 2625) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716) 0,5, - 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

22. Anton Korobov (ukrán, 2720) - Baadur Zsobava (grúz, 2696) 1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

23. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) 0 - 2

24. Alekszej Shirov (lett, 2696) - Wei Yi (kínai, 2551) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

25. Jon Hammer (norvég, 2605) – David Navara (cseh, 2715) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

26. Etienne Bacrot (francia, 2714)  - Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

27. B. Adhiban (indiai, 2567) - Alekszandr Fier (brazil, 2595) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

28.Dmitrij Jakovenko (orosz, 2724) – Pavel Eljanov (ukrán, 2702)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

29. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706) - Le Quang Liem (vietnami, 2702) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

30. Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) Ruben Felgaer (argentin, 2586) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

31. Laurent Fressinet (francia, 2708)  - Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

32. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) - Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2710) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

 

A 3. forduló párosítása:

 

1. Igor Liszij (orosz, 2648) - Levon Aronjan (örmény, 2813) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706)

2. Laurent Fressinet (francia, 2708)  - Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  - Fabiano Caruana (olasz, 2796)

3. Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709)  

4. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706) - Le Quang Liem (vietnami, 2702)  – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785)

5. Krishnan Sasikiran (indiai, 2660) - Szergej Karjakin (orosz, 2772)  – Pavel Eljanov (ukrán, 2702) 

6. B. Adhiban (indiai, 2567) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772)

7. Borisz Gelfand (izraeli, 2764)Etienne Bacrot (francia, 2714)  - Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699)

8. Jon Hammer (norvég, 2605) – David Navara (cseh, 2715) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Alekszandr Simanov (orosz, 2623)

9. Makszim Matlakov (orosz, 2676) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  – Wei Yi (kínai, 2551)

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757)

11. Daniil Dubov (orosz, 2624) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756)Anton Korobov (ukrán, 2720) - Baadur Zsobava (grúz, 2696)

12.  Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)  – Wang Hao (kínai, 2747) – Alekszej Drejev (orosz, 2668)

13. Viorel Bologan (moldáviai, 2672) – Peter Szvidler (orosz, 2746) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) – Lazaro Bruzon (kubai, 2698)

14. Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  – Michael Adams (angol, 2740) - Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678)

15. Julio Granda Zunga (perui, 2664)  Anish Giri (holland, 2737)

16. Nyikita Vityjugov (orosz, 2719)  - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739)

 

Lékó,P (2744) - Granda Zuniga,J (2664)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 He7 8.d4 Fb6 9.Be1 Hg6 10.Vc2 c6 11.Fd3 Hh5 12.Ff1

12...Hhf4

A perui nagymester sajnos gond nélkül jutott kezdeményezéshez.

13.dxe5 dxe5 14.Fe3 Hh4 15.Hxh4 Vxh4 16.Hd2 Fe6 17.Fxb6 axb6 18.a4 Bad8 19.Be3 Bd6 20.Hf3 Vf6

Számításba jött a feszültség fenntartására a 20...Vh5 lépés is.

21.Bd1 Bxd1 22.Vxd1 Bd8 23.Vc2 h5 24.h4 Fg4 25.g3 Hh3+ 26.Kg2

 

26...g5!

Granda Zuniga a hosszas tűnődésének köszönhetően időzavarba került, de a pozíció nagymesterünknek nem kínált igazi lehetőséget ennek kihasználására.

27.hxg5 Hxg5 28.Hxg5 Vxg5 29.Bd3 Bxd3 30.Vxd3 h4 31.gxh4 Vxh4 32.b4 Kg7 33.Vg3 Vxg3+ 34.Kxg3 Fe6 35.Fh3 Fxh3 36.Kxh3 b5 37.a5 Kg6 38.Kg4 f6 39.f3

39...f5+ 40.Kh4 fxe4 41.fxe4 Kh6 42.Kg4 Kg6 és döntetlen

 

Simanov,A (2623) - Kamsky,G (2741)
Királycsel [C33]

1.e4 e5 2.f4 exf4 3.Fc4 d5 4.Fxd5 Hf6 5.Hc3 Fb4 6.Hf3 0-0 7.0-0 c6 8.Fc4 b5 9.Fb3 a5 10.a4 Hbd7 11.axb5 cxb5 12.Hd5 Hxd5 13.Fxd5 Ba6 14.d3 Hf6 15.Fa2 Hh5 16.c3 Fc5+ 17.d4 Fa7 18.He5 Vh4

19.Vd3!?

Simán nyert a 19.Fxf7+ Bxf7 20.Hxf7 Kxf7 21.Vb3+ Kg6 22.Vxb5 Ve7 23.Bxa5 folytatás.

19...Bh6 20.Bf2??

Hihetetlen hiba, de még döbbenetesebb, hogy Gata Kamsky nem használta ki. 20.Hxf7 Bxf7 21.Vxb5 és nincs trükk, 21...Vxh2+-ra 22.Kxh2 Hg3+ 23.Kg1 Bh1+ 24.Kf2 Bxf1+ 25.Vxf1 Hxf1 26.Fxf4 befejezi a partit.

 

20...Hg3??

Azonnal nyert a 20...Vxh2+ 21.Kf1 Hg3+ 22.Ke1 Vh1+ 23.Bf1 Vxg2 folytatás.

21.Hf3 Vg4 22.hxg3 Vh5 23.Kf1?

Az orosz sakkozó saját királyát kerítette be.

23...fxg3 24.Bc2

24...Vh1+ 25.Ke2 Bf6 26.Ke3 Vh6+ 27.Ke2 Vh1 28.Vd1 Vxg2+ 29.Ke3

29...Vh3! 30.Hg1 Vh1 31.Fd5 g2?

Gata Kamsky már a harmadik fordulóban érezhette magát, amikor ismét rontott. 31...Fh3 32.Fd2 g2 33.Kd3 Bf1 oly „egyszerű” volt a partit figyelőknek.

32.Bf2 Bg6 33.Kd3?! Fg4 34.Ve1 Fb8 35.Ff4 Fxf4 36.Bxf4 Fe6 37.Fxe6 Bxe6

38.Bxa5 f5 39.e5 g5 40.Bf2 f4 41.Ba1 Bh6 42.Ve4 Bh3+ 43.Kc2 Be3 44.Vxg2 Vh5 45.Vd5+ Kh8 46.Ba8 Vg6+ 47.Kb3 Bxa8 48.Vxa8+ Kg7 49.Vb7+ Vf7+ 50.Vxf7+ Kxf7 51.Kc2 h5 52.Kd2 Ke6 53.Hf3 g4 54.Hh4 Be4 55.Be2 és sötét feladta

 

Wei Yi (2551) - Shirov,A (2696)
Szicíliai védelem [B84]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e6 7.Fe2 Vc7 8.Vd2 b5 9.f3 Hbd7 10.a3 h5 11.0-0-0 Bb8

12.Fxb5 axb5 13.Hdxb5 Vb7 14.Vxd6 Fxd6

Nyolc éve Viorel Bologan ellen a 14...Fe7 15.Ff4 e5 16.Fxe5 Kf8 változatot választotta.

15.Hxd6+ Ke7 16.Hxb7 Fxb7 17.Bd4 Bhd8 18.Bhd1 He5 19.a4

A világos vezérszárnyi szabadgyalogok nagy gondot okoztak Shirovnak, sokat gondolkodott, míg 14 éves ellenfele bámulatosan könnyedén sakkozott.

19...Bxd4 20.Fxd4 Hfd7 21.b3 g5 22.Hb5 g4 23.Fb2 gxf3 24.Fa3+ Kf6 25.gxf3 Kg5

26.Hd4 Fa6 27.Kb1 Bb7 28.Bg1+ Kf6 29.Fb2 Ke7 30.Bg5 h4 31.f4 Hg6

 

32.Hxe6 fxe6 33.Bxg6 Hc5 34.f5 Kf7 35.Bf6+ Ke7 36.Bh6 Kf7 37.Bxh4 exf5 38.exf5 Bd7 39.Fd4 Bd5 40.Bf4 Fc8 41.Fxc5 Bxc5 42.Kb2 Kf6 43.b4 Bc7 44.Kb3 Fxf5

 

45.c3 Bh7 46.b5 Ke5 47.Bd4 Bxh2 48.a5 Fh3 49.a6 Ff1 50.a7 Bh8 51.Kb4 Fg2 52.Bd2 Ff3 53.Ka5 Bc8 54.Bd3 Fg2 55.Ka6 Bf8 56.Bd2 Fa8 57.c4 Bc8 58.c5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló Világkupán megkezdődtek a 64 közötti csatározások. A kétjátszmás meccs első partijában Lékó Péter sötéttel vereséget szenvedett a perui Julio Granda Zunigától. A csütörtöki második játszmában nagymesterünk győzelemmel kiharcolhatja a rájátszást. A rajtlistán előkelően jegyzett nagymesterek világossal sorban nyertek, az olasz Fabinao Caruana, az orosz Alekszandr Griscsuk, az amerikai Hikaru Nakamura és Gata Kamsky, a kubai Leinier Dominguez Perez is begyűjtötte az egész pontot. Sötéttel remizett az örmény Levon Aronjan, az orosz Vlagyimir Kramnyik és Szergej Karjakin, az izraeli Borisz Gelfand és az azeri Sahriyar Mamedgyarov. Számos parti dőlt el nagy hibának köszönhetően, a kieséses rendszerű lebonyolítás fokozott feszültsége rányomta bélyegét az összecsapások színvonalára.

Lékó Péter váratlan vereséggel kezdte meg a perui Julio Granda Zuniga elleni csatáját. Az angol megnyitású parti középjátékában nagymesterünk túlzottan passzívan védekezett, a perui sakkozó a királyszárnyon és a centrumban is akciózott. A fenyegető időzavar árnyékában Péter elkötelező döntése után hátrányba került, majd fölösleges minőségáldozatot hozott. Áttörhetetlen védőállást azonban nem tudott kiépíteni, a gyorsított tempó láthatóan nem segítette védekezését. Granda Zuniga az első körben csak a „hirtelen halál” parti megnyerésével rendkívül izgalmas rájátszásban harcolta ki a továbbjutását, a győzelem „feldobta” őt.

A világranglistán, így a rajtlistán előkelő helyet elfoglaló nagymesterek sötéttel játszva nem tudtak partit nyerni. Elsőként az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov remizett, de az örmény Levon Aronjan partija is csak 22 lépésig tartott. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak a reminél többre egy pillanatig sem volt esélye honfitársával szemben.

A világos bábukat vezetve az előkelően jegyzett nagymesterek sorban gyűjtötték be a győzelmeket. Az olasz Fabiano Caruana tetszetős nyerését szépen kivitelezett vezéráldozatának köszönhette. Az orosz Alekszandr Griscsuk támadásának sikeréhez a lengyel Dariusz Swiercz hathatós segítsége is kellett. Az amerikai Hikaru Nakamura és Gata Kamsky hozta a kötelezőt, a kubai Leinier Dominguez Perez sem hibázott. A nagy sorozatot a kínai Wang Hao szakította meg, ő viszont hálálkodhat Fortunának, hiszen az orosz Alekszej Drejev fölényes pozícióját remire rontotta. Az angol Michael Adams folytatta remisorozatát. Az orosz Alekszandr Morozevics előnyösebb állásban vesztőt húzott, de a brazil Rafael Leitao nem vette észre a tálcán kínált lehetőséget.

A viadal egyik legidősebb résztvevője a 44 esztendős ukrán Vaszilij Ivancsuk. Az amerikai ifjú titán, Ray Robsont sötéttel győzte le. Robson az első körben az ukrán olimpiai bajnok Andrej Volokityint búcsúztatta.

Az első körben meglepetésre Polgár Judit ellen győztes kubai Isan Reynaldo Ortiz Suarez fölényes állásban követett el nagy hibát, a gyalogáttöréssel a francia Maxime Vachier-Lagrave megnyerte a játszmát.

 

A 2. forduló első játszmáinak eredményei:

15. Julio Granda Zunga (perui, 2664)  – Lékó Péter (magyar, 2744) 1 – 0 (Angol megnyitás, 63)

 

1. Igor Liszij (orosz, 2648) - Levon Aronjan (örmény, 2813) döntetlen

2. Fabiano Caruana (olasz, 2796) – Yu Yangyi (kínai, 2662) 1 - 0

3. Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) döntetlen

4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2654)  1 - 0

5. Krishnan Sasikiran (indiai, 2660) - Szergej Karjakin (orosz, 2772) döntetlen

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) –  Eltaj Safarli (azeri, 2660) 1 - 0

7. Anton Filippov (üzbég, 2630) – Borisz Gelfand (izraeli, 2764)  döntetlen

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Alekszandr Simanov (orosz, 2623) 1 - 0

9. Makszim Matlakov (orosz, 2676) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775) döntetlen

10. Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) – Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2667) 1 - 0

11. Daniil Dubov (orosz, 2624) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) döntetlen

12. Wang Hao (kínai, 2747) – Alekszej Drejev (orosz, 2668) döntetlen

13. Viorel Bologan (moldáviai, 2672)Peter Szvidler (orosz, 2746) döntetlen

14. Michael Adams (angol, 2740) - Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678) döntetlen

16. Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Rafael Leitao (brazil, 2632) 1 - 0

17. Markus Ragger (osztrák, 2680) - Nyikita Vityjugov (orosz, 2719) döntetlen

18. Anish Giri (holland, 2737) – Li Chao (kínai, 2693) 1 - 0

19. Ray Robson (amerikai, 2623) – Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731) 0 - 1

20. Tejmur Radzsabov (azeri, 2733)Lazaro Bruzon (kubai, 2698) döntetlen

21.  Nguyen Ngoc (vietnami, 2625) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716) döntetlen

22. Anton Korobov (ukrán, 2720) - Baadur Zsobava (grúz, 2696) 1 - 0

23. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) 0 - 1

24. Alekszej Shirov (lett, 2696) - Wei Yi (kínai, 2551)  döntetlen

25. Jon Hammer (norvég, 2605) – David Navara (cseh, 2715) döntetlen

26. Etienne Bacrot (francia, 2714)  - Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699) döntetlen

27. B. Adhiban (indiai, 2567) - Alekszandr Fier (brazil, 2595) döntetlen

28.Dmitrij Jakovenko (orosz, 2724) – Pavel Eljanov (ukrán, 2702)  döntetlen

29. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706) - Le Quang Liem (vietnami, 2702) döntetlen

30. Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) Ruben Felgaer (argentin, 2586) döntetlen

31. Laurent Fressinet (francia, 2708)  - Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)  döntetlen

32. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) - Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2710) 1 - 0

 

Granda Zuniga,J (2664) - Lékó,P (2744)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 c5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.Hc3 Hc6 5.Hf3 d6 6.0-0 e6 7.a3 Hge7 8.b4 0-0 9.Bb1 b6 10.e3 Fb7 11.Ve2 Vd7 12.Bd1 Bac8 13.bxc5 dxc5 14.Fb2 Bfd8 15.d3 Ha5 16.h4 Hf5

17.h5 Hd6 18.hxg6 hxg6 19.Hg5 Ve7 20.Fxb7 Haxb7 21.f4 f6 22.Hf3 Hf7 23.Kg2 Bd7 24.He4 Hbd6 25.Hf2 He8

 

26.e4 Bcd8 27.Bh1 f5 28.e5  

 

 

28...g5?

A fenyegető időzavar árnyékában elhibázott döntés.

29.fxg5 Hxg5 30.Hxg5 Vxg5 31.Fc1?!

Jóval erősebb volt a 31.Hh3 Ve7 (31...Vg4 32.Vxg4 fxg4 33.Hf4 Bb7 34.Bh5 Kf7 35.Bf1 Ke7 36.a4) 32.Hf4 Hc7 33.Bh2 b5 34.Bbh1 Vg5 35.Fc1 folytatás.

31...Vg6 32.Ff4 Bd4 33.Vf3

33...Bxf4?!

A kapkodásban fölösleges minőségáldozat.

34.Vxf4 Bd4 35.Ve3 f4 36.Vf3 Vxg3+ 37.Vxg3 fxg3 38.Kxg3 Fxe5+ 39.Kg2 Hg7 40.Bbe1 Ff6 41.Be4 Bd7 42.Hg4 Fb2 43.Bh3?! Kf7 44.a4 Ke7 45.Kf1 Kd6 46.Bh7 Bf7+ 47.Ke2 Fd4 48.He3 Bc7 49.Hc2 Fc3 50.Ha3 a6 51.Hb1 Fb4 52.Hd2 He8 53.Bh8 Be7 54.Beh4 Fxd2 55.Kxd2 Hf6

56.a5 bxa5 57.Ba8 Bb7 58.Bxa6+ Ke5 59.Bxa5 Kd6 60.Ba6+ Kd7 61.Bh6 Bb2+ 62.Kc3 Bf2 63.Bg6 és sötét feladta

 

Caruana,F (2796) - Yu,Yangyi (2662) 
 

48.dxe5! Ba8 49.Vxa8 Vxa8 50.exd6 Vd8 51.e5 g6 52.Fc4 Vg5 53.Bxf7 Vd2+ 54.Kf1 Kh8 55.d7 Vd1+ 56.Kg2 Vd2+ 57.Kh3 Vd1 58.Kg2 Vd2+ 59.Kf3 Vd1+ 60.Ke4 Ve1+ 61.Kd5 Vh1+ 62.Kd6 Va8 63.Ke7 Vb7 64.Ke8 Vc6 65.Bf6 és sötét feladta

 

Ortiz Suarez,I (2609) - Vachier-Lagrave,M (2719) 
 

 

37.Bc7+ Ka8 38.Hd7 Bxd7 39.Bxd7 Hc6 40.Kc1 g5 41.Kd1 f4 42.f3!? e3 43.Ke2??

Vesztőlépés. 43.g4 nyert volna.

 

43...g4! 44.Bf7 gxf3+ 45.Ke1 He5 46.Bxf4 Bc6 47.Kd1 e2+ 48.Kd2 Bc1 és világos feladta

 

Morozevics,A (2739) - Leitao,R (2632)

29.Hf5 Be8 30.Fc3 Hxe4 31.Fxg7 Fg5 32.Hd4?! Vc4 33.Hxc6 Kxg7 34.Ha5 Ve6 35.Vb4??

Időzavaros hiba.

 

35...Ff6?

Rafael Leitao azonnali nyerést hagyott ki a 35...Hg3+! 36.hxg3 Vh6+ 37.Kg1 Fe3+ 38.Bf2 Fxf2+ 39.Kxf2 Vf6+ 40.Kg1 Vxa1+ 41.Kh2 Be5 változatban.

36.Bad1 Fc3 37.Vb5 Fe5 38.Bd3 Bb8 39.Va4? Vh6 40.h3 Hg3+? 41.Bxg3+ Fxg3 42.Hc6 Be8 43.Hd4 Vf6 44.Vb5 Ve5 45.Hf5+ Kh8 46.Vd7?! Ba8 47.Hh6 Vf6 48.Hxf7+ Kg8 49.Hh6+ Kh8 50.Hf7+ Kg8 51.Vd1 Ve6 52.Hh6+ Kh8 53.Vd4+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló kieséses rendszerű Világkupán az első forduló rájátszásaira került sor, huszonnyolc pár csatázott a még kiadó helyekért. Az esélyek közül az amerikai Gata Kamsky, a címvédő orosz Peter Szvidler, az angol Michael Adams, az orosz Alekszandr Morozevics és az azeri Tejmur Radzsabov kisebb nehézségek árán biztosították továbbjutásukat. Drámai csatában dőlt el, hogy Lékó Péter a második fordulóban a perui Julio Granda Zunigával mérkőzik meg. Az örmény Hrant Melkumjan ellen diadalmaskodott a „hirtelen halál” partiban. A norvégok nagy örömére Jon Hammer legyőzte az örmény olimpiai bajnok Szergej Movszeszjant.  

 

Tizenöten a 25 perces rapidpartikban biztosították továbbjutásukat, kilencen sikerrel játszották le a 10 perces játszmákat, ketten villámpartikban nyertek, két ütközet csak a „hirtelen halál” partiban dőlt el.  Az idő szorításában váratlan eredmények, a nagy feszültségben érthető hibák is jellemezték a partikat.

Lékó Péter sokáig nem tudott készülni a holnapi partijára, hiszen az örmény Hrant Melkumjan és a perui Julio Granda Zuniga összecsapása zárta a mai napot. A mai napon valamennyi parti döntéssel végződött. Zuniga szerzett vezetést, de az örmény nagymester nem esett kétségbe, a nyeréssel életben maradt, sőt az első 10-10 perces és lépésenként 10-10 másodperces gondolkodási idejű meccset győzelemmel kezdte, a perui sakkozó egyenlített. Az első villámpartit (5-5 perc és 3-3 másodperc) is Melkumjan nyerte, de Zuniga ismét megragadta az esélyt. A „hirtelen halál” partiban Melkumjan játszhatott világossal (5 perc a néggyel szemben, de sötétnek remifór), Zuniga kezdeti időhátrányát kiegyenlítette, majd kiskombinációval döntő előnybe került. Lékó Péter ellen világossal kezdi a „klasszikus” gondolkodási idejű kétjátszmás meccset.

 

A címvédő orosz Peter Szvidler mindkét rapidpartit megnyerte az ukrán világbajnoknő Anna Usenyinával szemben. Nehezebb dolga volt a lett Alekszej Shirovnak, aki vereséggel kezdte a kínai világbajnoknő, Hou Ji-fannal szemben a csatát, három győzelem kellett továbbjutásához.

Nem volt túlzottan meggyőző az amerikai Gata Kamsky, az angol Michael Adams villámgyőzelemmel tudta le az első fordulót. A nagy ijedelem után az orosz Alekszandr Morozevics nem hibázott. Az azeri Tejmur Radzsabov továbbjutásához szükséges nyeréshez a perui Jorge Cori jelentős segítséget nyújtott, játék nélkül vesztette el az ötödik partit, 2 perces késéssel érkezett meg a játszmára, így kontumáltan vesztett. Jorge Cori óvását elutasították.

Az orosz Jevgenyij Alekszejev kiesése jelentős meglepetés, az első villámpartiban nyert állásban időtúllépéssel vesztett. Nagyon megizzadt honfitársa, Jevgenyij Tomasevszkij, búcsúzott Alekszandr Rjazancev és Erneszto Inarkijev is. A 64 között 16 orosz sakkozó, csak az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszik honfitárssal.

Örülhetnek a norvég rendezők és sakkbarátok, Jon Hammer az örmények olimpiai bajnokát, Szergej Movszeszjant csomagolásra kényszerítette.

 

Az első forduló rájátszásának eredményei:

8. Lou Yiping (kínai, 2484) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

13. Peter Szvidler (orosz, 2746)Anna Usenyina (ukrán, 2500)  3 – 1 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 - 0)

14. Wan Yunguo (kínai, 2512) - Michael Adams (angol, 2740) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

16. Bator Sambuev (kanadai, 2524) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) 1,5 – 2,5 (1 - 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen)

20. Jorge Cori (perui, 2569) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1C, döntetlen)

21. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716) – Darini Pouria (iráni, 2535) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

22. Vasif Durarbeyli (azeri, 2567) - Anton Korobov (ukrán, 2720)  1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

27. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2710)B. Adhiban (indiai, 2567) 5 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

32. Ajendro Ramirez (amerikai, 2588)Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) 4 - 5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1)

35. Alekszandr Rjazancev (orosz, 2700)Ruben Felgaer (argentin, 2586) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

38. Alekszandr Fier (brazil, 2595) Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2701) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

40. Jon Hammer (norvég, 2605)Szergej Movszeszjan (örmény, 2699)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

41. Alekszej Shirov (lett, 2696) - Hou Ji-fan (kínai, 2609) 4 - 2 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 1 - 0)

43. Baadur Zsobava (grúz, 2696) – Martyin Kravcsiv (ukrán, 2607) 3 – 1 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 - 0)

45. Lazaro Bruzon (kubai, 2698) – Jevgenyij Najer (orosz, 2626) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

47. Li Chao (kínai, 2693) – Evgeny Postny (izraeli, 2628) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

48. Ivan Popov (orosz, 2644) – Markus Ragger (osztrák, 2680) 1,5 – 2,5 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen)

49. Erneszto Inarkijev (orosz, 2693) – Rafael Leitao (brazil, 2632) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 0 - 1)

50. Hrant Melkumjan (örmény, 2632) – Julio Granda Zunga (perui, 2664) 4 - 5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1)

51. Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678) – Negi Parimarjan (indiai, 2643) 4 - 2 (0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 1 - 0)

52. Zbynek Hracek (cseh, 2635) – Viorel Bologan (moldáviai, 2672) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

53. Alekszej Drejev (orosz, 2668) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2636) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

57. Alekszandr Simanov (orosz, 2623) – Gawain Jones (angol, 2645) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

59. Eltaj Safarli (azeri, 2660) – Amin Bassem (egyiptomi, 2652) 3,5 – 2,5 (0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen)

60. Constantin Lupulescu (román, 2634) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2660) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

61. Vagyim Zvjagincev (orosz, 2659) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2654) 3,5 – 4,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1) 3,5 – 4,5

62. Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2653) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

63. Yu Yangyi (kínai, 2662) – Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2651) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

 

A 2. forduló párosítása:

1. Igor Liszij (orosz, 2648) - Levon Aronjan (örmény, 2813)

2. Fabiano Caruana (olasz, 2796) – Yu Yangyi (kínai, 2662)

3. Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)

4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) – Dariusz Swiercz (lengyel, 2654)

5. Krishnan Sasikiran (indiai, 2660) - Szergej Karjakin (orosz, 2772)

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) –  Eltaj Safarli (azeri, 2660)

7. Anton Filippov (üzbég, 2630) – Borisz Gelfand (izraeli, 2764)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Alekszandr Simanov (orosz, 2623)

9. Makszim Matlakov (orosz, 2676) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)

10. Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) – Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2667)

11. Daniil Dubov (orosz, 2624) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756)

12. Wang Hao (kínai, 2747) – Alekszej Drejev (orosz, 2668)

13. Viorel Bologan (moldáviai, 2672)Peter Szvidler (orosz, 2746)

14. Michael Adams (angol, 2740) - Jurij Krivorucsko (ukrán, 2678)

15. Julio Granda Zunga (perui, 2664)  – Lékó Péter (magyar, 2744)

16. Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) - Rafael Leitao (brazil, 2632)

17. Markus Ragger (osztrák, 2680) - Nyikita Vityjugov (orosz, 2719)

18. Anish Giri (holland, 2737) – Li Chao (kínai, 2693)

19. Ray Robson (amerikai, 2623) – Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)

20. Tejmur Radzsabov (azeri, 2733)Lazaro Bruzon (kubai, 2698)

21.  Nguyen Ngoc (vietnami, 2625) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716)

22. Anton Korobov (ukrán, 2720) - Baadur Zsobava (grúz, 2696)

23. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719)

24. Wei Yi (kínai, 2551) - Alekszej Shirov (lett, 2696)

25. Jon Hammer (norvég, 2605) – David Navara (cseh, 2715)

26. Etienne Bacrot (francia, 2714)  - Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699)

27. Alekszandr Fier (brazil, 2595)B. Adhiban (indiai, 2567)

28.Dmitrij Jakovenko (orosz, 2724) – Pavel Eljanov (ukrán, 2702)

29. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706) - Le Quang Liem (vietnami, 2702)

30. Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) Ruben Felgaer (argentin, 2586)

31. Laurent Fressinet (francia, 2708)  - Vlagyimir Malahov (orosz, 2707)

32. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) - Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2710)

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotó: www.chessworldcup2013.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló kieséses rendszerű Világkupán lejátszották az első forduló második játszmáit. Lékó Péter sötéttel gond nélkül remizett a norvég Leif Erlend Johannessennel, 1,5-0,5-ös győzelemmel továbbjutott. Polgár Judit játszmája 87 lépésben ért véget döntetlennel, és ezzel nagy meglepetésre a kubai Isan Reynaldo Suarez Ortez kvalifikálta magát a 64 közé. Judit többször is fonalas nyerést hagyott ki.  A játéknap legnagyobb szenzációját a címvédő orosz Peter Szvidler veresége jelentette, az ukrán Anna Usenyinával a csatája  még huszonhat meccshez hasonlóan a rájátszásban dől el. Lékó Péter a második körben az örmény Hrant Melkumjan és a perui Julio Granda Zuniga mérkőzés győztesével mérkőzik meg, sötéttel játssza az első partit.

 

Lékó Péter sikerrel vette az első akadályt, Polgár Judit többször is kihagyta a kiegyenlítést biztosító nyerést. A kubai I. R. Suarez Ortiz királya bajba kerülhetett volna, a támadás sikeres befejezését jelentő folytatások azonban kimaradtak, de még a vezérvégjátékban is felcsillant a remény, miután Suarez Ortiz hibázott. A két évvel korábbi Világkupán Polgár Judit a legjobb nyolc közé került, itt a későbbi győztes orosz Peter Szvidlertől szenvedett vereséget.

 

Lékó kecsegtető állásban maga kínálta a továbbjutását jelentő döntetlent, jól jön a holnapi pihenőnap a második forduló előtt. Nagymesterünkben alighanem még élt az oly rossz emlék, hogy 2011-ben az első körben búcsúzni kényszerült.

 

 

A Világkupán már eddig is számos meglepetés született, a szupernagymesterek közül többen is „pótvizsgázni” kényszerülnek, míg a három évvel korábbi Európa-bajnok orosz Jan Nepomnjacsij korai búcsúra kényszerült. A legfiatalabb résztvevő, a 14 éves kínai Weí Yi búcsúztatta. A legnagyobb szenzációt a világbajnoknő Anna Usenyina győzelme jelentette, a címvédő orosz Peter Szvidler fatális elnézésének köszönhetően rapidozhat. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan is harcban áll a lett Alekszej Shirovval. Többek között az amerikai Gata Kamsky, az angol Michael Adams, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Morozevics Dmitrij Andrejkin és Jevgenyij Tomasevszkij is készülhet a továbbjátszásra.

A négy évvel ezelőtti Világkupa győztese, a tavaly világbajnoki döntőt játszó izraeli Borisz Gelfand csodával határos módon menekült meg a vereségtől a bangladesi Ziur Rahmannal szemben, 103 lépést követően könnyebbülhetett meg. Könnyen nyert másodszor is az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik. Kicsit megizzadt az orosz Alekszandr Griscsuk és az amerikai Hikau Nakamura.

A keddi rájátszáson két 25-25 perces rapidpartival kezdenek, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű parti következik, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként) folytatódik a csatározás. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszma döntene. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

15. Lékó Péter (magyar, 2744) - Leif Erlend Johannessen (norvég, 2519) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

42. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) - Polgár Judit (magyar, 2696) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

1.Levon Aronjan (örmény, 2813) – Mikhail Markov (kirgiz, 2304) 2 - 0

2. G.Akash (indiai, 2340) - Fabiano Caruana (olasz, 2796) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

3. Vlagyimir Kramnik (orosz, 2784) – Gillian Bwalya (zambiai) 2 – 0

4. Igor Bjelobrk (ausztrál, 2341) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) 0 - 2

5. Szergej Karjakin (orosz, 2772) - Ali Sebbar (marokkói, 2371) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

6. D. Cori T. (perui, 2434) - Hikaru Nakamura (amerikai, - 2772)  0 - 2

7. Borisz Gelfand (izraeli, 2764)  - Ziaur Rahman (bangladesi, 2470) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

8. Lou Yiping (kínai, 2484) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  - Samy Shoker (egyiptomi, 2489)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

10. El Gindy (egyiptomi, 2487) - Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) 0 - 2

11. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) – Torbjorn Ringdal Hansen (norvég, 2492) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

12. Liu Qingnan (kínai, 2500) - Wang Hao (kínai, 2747) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

13. Peter Szvidler (orosz, 2746)Anna Usenyina (ukrán, 2500)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

14. Wan Yunguo (kínai, 2512) - Michael Adams (angol, 2740) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

16. Bator Sambuev (kanadai, 2524) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) 1 – 1 (0 – 1, 1 – 0) TB

17. Nyikita Vityjugov (orosz, 2719) – Conrad Holt (amerikai, 2539) 2 - 0

18. Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2556) - Anish Giri (holland, 2737) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

19. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2534)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

20. Jorge Cori (perui, 2569) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

21. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716) – Darini Pouria (iráni, 2535) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

22. Vasif Durarbeyli (azeri, 2567) - Anton Korobov (ukrán, 2720)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

23. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) – Alexander Shabalov (amerikai, 2546) 2 - 0

24. Wei Yi (kínai, 2551) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2723)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

25. David Navara (cseh, 2715) – Sandro Mareco (argentin, 2561) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

26. Simon Agdestein (norvég, 2567) - Etienne Bacrot (francia, 2714)  0 - 2

27. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2710) – B. Adhiban (indiai, 2567) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

28. Mark Paragua (Fülöp-szigeteki, 2565) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2724) 0 - 2

29. Le Quang Liem (vietnami, 2702) - Oliver Barbosa (Fülöp-szigeteki, 2571) 2 - 0

30. Gregory Kajdanov (amerikai, 2574) - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) 0,5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

31. Vlagyimir Malahov (orosz, 2707) – Eric Hansen (kanadai, 2584) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

32. Ajendro Ramirez (amerikai, 2588) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

33. Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2710) – Alekszander Ipatov (török, 2584) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

34. Larry Cristiansen (amerikai, 2584) – Laurent Fressinet (francia, 2708)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

35. Alekszandr Rjazancev (orosz, 2700) – Ruben Felgaer (argentin, 2586) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

36. Diego Flores (argentin, 2578) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706) 0 - 2

37. Pavel Eljanov (ukrán, 2702) – Sabino Brunello (olasz, 2607) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

38. Alekszandr Fier (brazil, 2595) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2701) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

39. Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2594) játék nélkül Mojszejenko jutott tovább

40. Jon Hammer (norvég, 2605) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2699)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

41. Alekszej Shirov (lett, 2696) - Hou Ji-fan (kínai, 2609) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

Johannessen,L (2520) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E53]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 0-0 6.Fd3 d5 7.cxd5 exd5 8.0-0 Fa6 9.Fxa6 Hxa6 10.Vd3 Vc8 11.a3 Fxc3 12.bxc3 c5 13.Hd2 Be8 14.f3 Vb7 15.Fb2

15...c4 16.Ve2 Be6 17.Bfe1 Bae8 18.Hf1 Hh5 19.Vd2 f5 20.a4 Vf7 21.g3 Hc7 22.Fa3 h6 23.h3 Hf6 24.g4 Hh7 25.Kg2

 

25...fxg4 és Péter ajánlatára döntetlen, ami a továbbjutását jelentette. 26.hxg4 Hg5 27.Vd1 h5 után sokkal jobban állt volna.

 

Polgár,J (2696) - Ortiz Suarez,I.B. (2612)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Ve2 h6 8.Fd2 e6 9.f4 Vc7 10.0-0-0 b5 11.g4 Fb7 12.g5 hxg5 13.fxg5 b4

 

14.Hd5 Hxd5 15.exd5 Fxd5 16.Fg2 Fxg2 17.Vxg2 Bc8 18.Fxb4

Számításba jött a 18.g6 Vc4 19.Kb1 f6 20.Fc1 folytatás is.

18...g6 19.Fc3 e5 20.He2 Hb6

Erősebb volt a 20...Vc6 21.Vxc6 Bxc6 22.h4 Fe7 23.Kb1 f6 változat.

21.h4 d5?!

Középen rekedt király mellett "életveszélyes" lépés.

22.Bhe1

Figyelmet érdemelt a 22.Hf4 d4 23.Fxd4 exd4 24.Ve4+ Fe7 25.Hxg6 Vxc2+ 26.Vxc2 fxg6 27.Vxc8+ Hxc8 28.Kb1 folytatás, vagy a profilaktikus 22.Kb1-gyel előkészíteni az akciót.

22...Fg7?

23.h5! Bxh5 24.Hf4 Bh4 25.Hxd5 Hxd5 26.Bxd5

Számításba jött 26.Fxe5 Fxe5 27.Bxd5 Kf8 28.Bdxe5 Bg4 29.Vh2 Bh4 30.Ve2 Bc4 31.Be8+ Bxe8 32.Vxe8+ Kg7 33.Ve5+ Vxe5 34.Bxe5 folytatás is.

26...Bc4 27.Be3?!

Judit kiengedte előnyét. 27.Vh3 Bc5 28.Bxc5 Vxc5 29.Vh4 remek esélyt adott volna.

27...Kf8 28.Vd2 e4 29.Fxg7+ Kxg7 30.c3 Vf4 31.Be2 Vg3 32.Kc2 Be8 33.Bg2 Vb8?! 34.Ve3 Bc7?

 

35.Bh2! Bce7 36.Vf2!?

Kimaradt a fonalas nyerés a 36.Bh6 Be6 (36...Be5 37.Vf4) 37.Vh3 Bh8 38.Bd7 Bxh6 39.Vxh6+ Kg8 40.Bxf7! változatban.

36...Be6 37.Bd7?!

A nagy izgalmak közepette Judit újabb nyerést hagyott ki a 37.Bh1 Vc7 38.Vh4 Kf8 39.Bf1 e3 40.Vh8+ Ke7 41.Bxf7+ Kxf7 42.Vh7+ változatban.

37...Bf8

38.Bxf7+ Bxf7 39.Bh7+ Kxh7 40.Vxf7+ Kh8 41.Vxe6 Vh2+ 42.Kb3 Vb8+ 43.Ka3 Vf8+ 44.Ka4

 

44...Vf4

A kevés játékidő mellett nehéz volt a vezérvégjátékot játszani.

45.Ve8+ Kg7 46.Vd7+ Kf8 47.Vd8+ Kf7 48.Vd5+ Ke7 49.Vd4 Ke6 50.Kb3 Vf3 51.Kc2

 

51...Kf5 52.a4 Kxg5 53.b4 Kh4 54.b5 axb5 55.a5 Ve2+ 56.Kb3 Kg3 57.Vd6+ Kf3 58.a6 Ve1 59.Kb4

 

59...Vb1+? 60.Kc5 Va1?

61.Vf6+

Még nem engedte ki a nyerést, de pontosabb volt a 61.Kb6 e3 62.Vf6+ Ke4 63.Vxg6+ Kf3 64.Vh5+ Kg3 65.a7 e2 66.Vxe2 Vg1+ 67.Kb7 Vh1+ 68.Kc7 Vh7+ 69.Kb6 Vg6+ 70.Kxb5 folytatás.

61...Ke2 62.Kb6?

A kapkodásban kimaradt a 62.Vc6 Vg1+ 63.Kxb5 Kf3 64.Vf6+ Ke2 65.Ve6 lehetőség.

62...b4! 63.Vd4 bxc3 64.Vxe4+ Kd2 65.Vd5+ Ke3 66.Ve5+ Kd3 67.Vg3+ Kd2 68.Vd6+ Ke3 69.Vc5+ Kd3 70.Vb5+ Kd2 71.Vg5+ Ke2 72.Ve5+ Kd3 73.a7

73...Vg1+ 74.Ka6 Va1+ 75.Kb7 Vh1+ 76.Kb8 c2 77.Vg3+ Kd2 78.Vg5+ Kd1 79.Vd8+ Ke2 80.Ve7+ Kd2 81.Vb4+ Ke2 82.Vc4+ Kd2 83.Vf4+ Kd1 84.Vd6+ Ke2 85.a8V Vxa8+ 86.Kxa8 c1V 87.Vxg6 és döntetlen

 

Usenyina,A (2500) - Szvidler,P (2746)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fg5 h6 14.Fe3 Hc6 15.d5 Ha5 16.Be1 Fxf3 17.Fxf3 Hc4 18.Ff4 e5 19.dxe6 fxe6 20.Bxb7 Bad8 21.Bd7 Bxd7 22.Vxd7 He5 23.Fxe5 Fxe5 24.Bf1 h5 25.Fe2 Bf7 26.Vc8+ Bf8 27.Vc6 Fd4 28.Fc4

 

28...Bxf2??

A címvédő fatális elnézést követett el. 28...Fxf2+ 29.Kh1 Va3 30.Vd7 Fb6 31.Fxe6+ Kh8 32.Ff7 Vc3 33.Ve6 Vg7 34.g3 jó remiesélyt adott volna.

29.Vxe6+ Kh7 30.Vd7+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: www.chessworldcup2013.com)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog