Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bilbaóban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a VII. Grand Slam-döntő befejező játéknapján már tornagyőztesként vereséget szenvedett az örmény Levon Aronjantól.  Kölcsönös pontatlankodások után a döntő hibát Vishy követte el. A spanyol Francisco Vallejo Pons győzelemmel zárta a szereplését, az ukrán FIDE exvilágbajnokhoz, Ruszlan Ponomarjovhoz hasonlóan a két világklasszissal nem tudta felvenni a versenyt.

A Szocsiban november 7-én kezdődő világbajnoki döntőjének főpróbáját az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand tornagyőzelemmel zárta, de a VII. Grand Slam-döntő befejező játéknapján vereséget szenvedett az örmény Levon Aronjantól. A világbajnoki kihívó számára Aronjan kellemetlen ellenfélnek számít. A két világklasszis immár a 31. klasszikus gondolkodási idejű partiban mérte össze erejét. Anand hétszer kapott ki, háromszor legyőzte riválisát, húsz játszmájuk remivel végződött. Hanti-Manszijszkban a világbajnok-jelölti verseny nyitányán Anand későbbi sikerét is megalapozó, önbizalmat növelő nyeréssel kezdett.

 

A Chess Masters Final első félidejében partijuk döntetlennel zárult, a második összecsapás során Anand kevéssé tudott koncentrálni, kiegyenlítette esélyeit, de kölcsönös pontatlankodások mellett fonalas remivarit sem vett észre. Királya nem találhatott mentséget Aronjan vezérének és bástyájának összehangolt akciójával szemben. A virtuális világranglistán az örmények legjobbja a negyedik helyezett, míg Anand a hatodik.

A spanyol Francisco Vallejo Pons győzelemmel zárta a versenyt, az ukrán Ruszlan POnomarjovhoz hasonlóan szerény teljesítményt nyújtott, Anand  és Aronjan párharcába nem tudott beleszólni.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2804) – Viswanathan Anand (indiai, 2785) 1 – 0 (Vezércsel, 46)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2712) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2717) 1- 0 (Nimzoindiai védelem, 46)

 

A VII. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Viswanathan Anand 11 pont

2. Levon Aronjan 10

3-4. Ruszlan Ponomarjov és Francisco Vallejo Pons 5

 

A klasszikus pontozással a végeredmény:

 

7. Grand   Slam-döntő, Masters Final, Bilbao 2014.   szept.12-20.

kat. XXI   (2755)

1

2

3

4

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2804

*

*

½

1

1

½

½

½

4

2863

2.

Viswanathan Anand

g

IND

2785

½

0

*

*

1

½

1

1

4

2869

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2717

0

½

0

½

*

*

1

0

2

2642

4.

Francisco Vallejo Pons

g

ESP

2712

½

½

0

0

0

1

*

*

2

2643

 

Aronjan,L (2804) - Anand,V (2785)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 0-0 8.Bc1 dxc4 9.Fxc4 c5 10.0-0 cxd4 11.He4 Ve7

A júniusi rapid-vb-n Magnus Carlsen a 11...Vf5 12.Hg3 Va5 13.exd4 Hc6 14.Ve2 Fd7 változatot választotta Levon Aronjan ellen.

12.Hxd4 Fd7 13.Vh5 Hc6 14.Hb3 f5 15.a3

15...fxe4

Jobb volt a 15...He5 16.Fe2 (16.axb4 Hxc4) 16...Fe8 17.Vh3 fxe4 18.axb4 Fc6 folytatás.

16.axb4 Hxb4 17.Hc5 Hd3 18.Hxd3 exd3 19.Fxd3 Fc6 20.Bc4 Bf6 21.Fe4 Fxe4 22.Bxe4 Bd8 23.Ve2

 

 

23...Bf5

Úgy tűnt, hogy az indiai exvilágbajnok eléri a döntetlent, kiegyenlítette esélyeit.

24.h3 Bfd5 25.Vg4 B8d6 26.Bc1 Kh7 27.Ba4 a6

 

 

28.Ve4+

Kisebb repedéseket fedezhettünk fel a sötét haderő soraiban.

28...Kg8 29.Bc8+ Bd8 30.Bac4 B5d7 31.g3 Kf7 32.Vf3+ Kg8 33.Ve4 Kf7 34.Vg4

Jobb volt a 34.Bxd8 Bxd8 35.Vh7 folytatás.

34...Bxc8 35.Bxc8 Vg5 36.Vb4 Kg6 37.h4

37...Vf5?

A tornagyőztes világbajnoki kihívó a 37...Bd1+ 38.Kh2 Vd5 39.Vg4+ Kh7 40.e4 Vd2 változatban remizhetett volna.

38.Bf8 Vd5 39.Vg4+ Kh7 40.Kh2 h5 41.Vf4 Vc6?

42.Vb8 Bd1 43.e4! Bc1

A sötét király többé nem menekülhetett a fenyegetések elől. 43...Vxe4 -re a 44.Bh8+ Kg6 45.Ve8+ Kf6 46.Bf8+ Ke5 47.Vxh5+ Kd6 48.Bd8+ nyert volna.

44.Bh8+ Kg6 45.Vf4 Bc5

46.e5 és sötét feladta

 

Vallejo Pons,F (2712) - Ponomarjov,R (2717)
Nimzoindiai védelem [E34]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 Vxd5 6.Hf3 Vf5 7.Vb3 Hc6 8.Fd2 a5 9.a3 Fxc3 10.Fxc3 a4 11.Vd1 0-0 12.e3 b6 13.Fd3 Vd5 14.Ve2 He4 15.0-0 Hxc3 16.bxc3 Fb7 17.c4

Figyelmet érdemelt a 17.e4 Vd8 18.Fb5 Vd6 19.Bfb1 Bfd8 20.Bb2 folytatás.

17...Vd6 18.c5

Mi szólt a 18.Vc2 f5 19.Fe2 Ve7 20.Bfd1 változat ellen?

18...Ve7 19.Fe4 f5 20.Fxc6 Fxc6 21.He5 Fd5 22.Bfc1 Bfb8 23.Hd3 Fb7

24.Hb4 Ba5 25.c6 Fc8 26.e4 fxe4 27.Vxe4 Fa6 28.Bc3 Be8 29.Be1 Fc8 30.Bce3 Bg5

31.f4 Bh5 32.d5 Vd6 33.h3 Kf8

34.f5 e5 35.g4 Bh4 36.Hd3 h5? 37.Hxe5 Kg8 38.Vf4 hxg4 39.hxg4

Azonnal nyert a 39.Hg6 Bxe3 40.Bxe3 folytatás.

39...Vxd5? 40.Hf3 Bxe3 41.Bxe3 Bh3 42.Kg2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: Bilbao Chess

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban, a 30. Klubcsapatok Európa-kupája utolsó fordulója előtt már bajnokokat avathattak. A férficsapatok versenyében a SOCAR Azerbajdzsán megsemmisítő, 5-1-es vereséget mért az orosz bajnokcsapatra, a Malahitra. Lékó Péter nem játszott a rangadón. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az angol Michael  Adams sötéttel, a holland Anish Giri és a kínai Wang Hao világossal nyert. Hatodik győzelmével a SOCAR behozhatatlan előnyre tett szert. Az ezüst-és bronzéremre még több csapat pályázik. Remek győzelmet aratott a Haladás VSE, a befejező játéknapon a Solingennek mérkőzik meg. A női együttesek versenyében a Batumi Chess Club „Nona” diadalmaskodott, hatodszor is nyert a grúz csapat.

 

Nagy küzdelmet, szoros végeredményt ígért a hatodik játéknap csúcsrangadója, az orosz Malahit és az azeri SOCAR Azerbajdzsán mérkőzése. Arra kevesen számítottak, hogy a SOCAR kiütéses győzelmet arat, a nagy arányú nyerésnek köszönhetően már pezsgőzhettek is az együttes sakkozói, két év után ismét az első helyen végzett a neves idegenlégiósokkal harcba szálló csapat.

 

A Malahit együttesének összeállításában meglepetést jelentett, hogy Lékó Péter nem játszott, de a taktikai elképzelés nem vált be. Az azeri csapat első győzelmét a holland Anish Giri érte el, a 20 éves nagymester szárnyal, amióta edzéseinek irányítását az ukránok „aranykapitánya”, Vlagyimir Tukmakov vette át. Giri eddigi eredményével a virtuális világranglistán már a top tízben. Az éltáblán Szergej Karjakin addig ügyetlenkedett, míg Sahriyar Mamedgyarov minőségáldozattal előnybe került, értékes nyerése már pörölycsapásként hatott az orosz bajnokcsapat nagymestereire. A kínai Wang Hao is javított eddigi szerényebb teljesítményén, az angol Michael Adams 120 lépésben törte meg a lett Alekszej Shirov ellenállását.

A bajnoki cím sorsa eldőlt, a befejező játéknapon két rangadó dönti el az érmek sorsát. A címvédő cseh G-Team Novy Bor az orosz SHSM csapatával mérkőzik meg, Fabiano Caruana vezette olasz Obiettivo Risarcimento a Malahit hatosával csatázik majd.

 

Remek győzelmet aratott a Haladás VSE együttese, a szoros középmezőnyben öt helyet javított a 4,5-1,5-ös sikerrel. Utolsó ellenfelük, a német Solingen 9. volt a rajtlistán, az éltáblán az osztrák Markus Ragger játszik.  

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Malahit (orosz, 9, 109, 20) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 10, 124, 22,5)  1 - 5

Szergej Karjakin (2777) – Sahriyar Mamedgyarov (2756)  0 - 1

Alekszandr Griscsuk (2789) – Veszelin Topalov (bolgár, 2784)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2701) – Michael Adams (angol, 2752)  0 - 1

Vlagyimir Malahov (2696) – Anish Giri (holland, 2758) 0 - 1

Igor Liszij (2684) – Tejmur Radzsabov (2717)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2648) – Wang Hao (kínai, 2730) 0 - 1

 

G-Team Novy Bor (cseh, 8, 113,5, 22) – Huginn Chessclub (izlandi, 8, 68, 20,5) 5,5 – 0,5

SHSM (orosz, 8, 88,5, 21,5) – Minszk (fehérorosz, 8, 84,5, 20,5)  4,5 – 1,5

KSK47-Eynatten (belga, 7, 68, 18,5) - Obiettivo Risarcimento (olasz, 7, 61,5, 18,5)  2 - 4

Beer Sheva (izraeli, 7, 79,5, 19) – Szentpétervár (orosz, 7, 98,5, 18,5)  1,5 – 4,5

Odlar Yourdu (azeri, 7, 96,5, 19,5) – Lagyja (orosz, 7, 81,5, 17,5)  3 - 3

SK Hohenems (osztrák, 6, 79, 17) – SG Solingen (német, 7, 80,5, 19,5)  3 - 3

HMC Calder (holland, 63,5, 17) – Haladás VSE (magyar, 6, 63, 17)  1,5 – 4,5

Jasper Broekmeulen (2425) – Ruck Róbert (2572)  döntetlen

Geert Van der Stricht (belga, 2379) – Németh Miklós (2494)  0 - 1

David Madema (2374) – Kovács Gábor (2463)  0 - 1

Rob Schoorl (2349) – Nagy Gábor (2414)  0 - 1

Niels Ondersteijin (2324) – Csonka Attila István  döntetlen

David van Kerkhof (2327) – Pergel László (2241)  döntetlen

 

Az élmezőny állása:

1.SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 12 MP, 205 BS, 27,5 pont

2.G-Team Novy Bor (cseh) 10, 167, 27,5

3. SHSM (orosz) 10, 139, 26

4. Malahit (orosz) 9, 152, 132,5

5. Obiettivo Risarcimento (olasz) 9, 140,5, 25

6. Szentpétervár (orosz) 9, 136,5, 23

7. Odlar Yourdu (azeri) 8, 136,5, 22,5

8. Minszk (fehérorosz) 8, 128,5, 22

9. SG Solingen (német) 8, 120, 22,5

10. Lagyja (orosz) 8, 119, 20,5

11. Sestao Naturgas Energia (spanyol) 8, 116, 24

12. Gros Xake Taldea (spanyol) 8, 111, 21,5

13. Haladás VSE (magyar) 8, 96, 21,5

14. Huginn Chessclub (izlandi) 8, 91, 21

15. En Passant (holland) 8, 84, 20

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 12, 205, 27,5) – Szentpétervár (orosz, 9, 136,5, 23)

G-Team Novy Bor (cseh, 10, 167, 27,5) – SHSM (orosz, 10, 139, 26)

Obiettivo Risarcimento (olasz, 9, 140,5, 25) – Malahit (orosz, 9, 152, 132,5)

En Passant (holland, 8, 84, 20) – Odlar Yourdu (azeri, 8, 136,5, 22,5)

SG Solingen (német, 8, 120, 22,5) – Haladás VSE (magyar, 8, 96, 21,5)

Lagyja (orosz, 8, 119, 20,5) - Sestao Naturgas Energia (spanyol, 8, 116, 24)

Huginn Chessclub (izlandi, 8, 91, 21) – Minszk (fehérorosz, 8, 128,5, 22)

Beer Sheva (7, 115, 20,5) – Gros Xake Taldea (spanyol, 8, 111, 21,5)

 

A grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese első alkalommal vett részt a Klubcsapatok Európa-kupáján, bemutatkozását nagy siker övezte. Az első számú grúz nagymesternő, Nana Dzagnidze vezetésével a hatodik fordulóban sima győzelemmel bebiztosították első helyüket. Az orosz SHSM is érvényesítette a papírformát, megőrizte második helyét. Az orosz együttes számára az ezüstérem a tét, a befejező fordulóban a bajnokcsapattal mérkőznek meg,  

 

A 6. forduló eredményei:

SHSM (orosz, 7, 44, 12,5) – Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5)  4 - 0

Ugra (orosz, 4, 43,5, 10) – SC Bad Königshofen (német, 5, 45, 12,5)  3 - 1

 

Lagyja (orosz, 6, 45,5, 13) - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 6, 52, 13)  1 - 3

(Alisza Galljamova (2472) – Hou Ji-fan (kínai, 2663)  0 - 1

Anna Zatonskih (amerikai, 2469) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2551)  döntetlen

Ekaterina Atalik (török, 2421) – Pia Cramling (svéd, 2516)  döntetlen

Elena Zajac (2401) – Almira Szkripcsenko (francia, 2430)  0 – 1)

 

Rishon Letzion (izraeli, 2, 5,5, 3,5) - Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 10, 52,5, 14)  0 - 4

 

A 19. Klubcsapatok Európa-kupájának állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” 12 MP, 70,5 BS, 18 pont

2. SHSM (orosz) 9, 62, 16,5

3. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 8, 83, 16

4. Ugra (orosz) 6, 65,5, 13

5. Lagyja (orosz) 6, 64,5, 14

6. SC Bad Königshofen (német) 5, 61, 12,5

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 5,5, 3,5

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 12, 70,5, 18) – SHSM (orosz, 9, 62, 16,5)

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 8, 83, 16) – Rishon Letzion (izraeli, 2, 5,5, 3,5)

SC Bad Königshofen (német, 5, 61, 12,5) – Lagyja (orosz, 6, 64,5, 14)

Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5) – Ugra (orosz, 6, 65,5, 13)

Karjakin,S (2777) - Mamedgyarov,S (2756)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.Kb1 Ff6 11.h4 0-0-0 12.Fg5 Ve7 13.Vf4 He5 14.Hd4 c5 15.Hf5 Fxf5 16.Vxf5+ Ve6 17.Vxe6+ fxe6

18.Fc1

Világos futópárjával kicsit jobban áll. Egy sorsdöntő hattáblás meccsen Szergej Karjakin alighanem nézte a többi partit is, s aligha örült a látottaknak.

18...Hg4 19.Bd2 h5 20.g3 Bhf8 21.Fh3 Fe5 22.Bf1 Kd7 23.Be2 Bf3 24.Fg2 Bdf8

25.Ff4?!

Az orosz nagymester a parti feszültségét nem bírta.

25...Fxf4 26.Fxf3 Hh2 27.Bh1? Hxf3 28.gxf4 Bxf4

A minőségért az azeri éltáblás bőséges kompenzációt kapott.

29.Kc1 e5 30.Be3 Hxh4 31.Beh3 g5 32.Bg3 Bf5 33.c4 Ke6 34.Kd1 Kf6 35.Ke2 Bf4 36.Bd3 Ke6 37.b3 Bf6 38.Bg3 Kf5 39.Ke3 Bh6 40.f3 Kf6 41.Ke4 Hf5 42.Bgh3

 

 

42...h4 43.c3 Hg7 44.b4 Ke6 45.Bg1 Bh5 46.Bh2 He8 47.Ke3 Hf6 48.Bd2

48...h3 49.Kf2 e4 50.Be1 h2 51.Bh1 Bh3 52.fxe4 Bxc3 53.Kg2 cxb4 54.Bxh2 Bxc4 55.Bh6 Ke5 és világos feladta

 

Giri,A (2758) - Malahov,V (2696)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.a4 e6 6.g3 dxc4 7.Fg5 Hbd7 8.e4 h6 9.Fxf6 Hxf6 10.Fxc4 Fb4 11.Vc2 c5 12.dxc5 Va5 13.e5 Fxc3+ 14.Vxc3 Vxc3+ 15.bxc3 He4  

 

16.c6 Hxc3? 17.Kd2 He4+ 18.Ke3 Hg5

 

 

19.Hd4

A holland titán ellenfele hibáját kihasználva jelentős előnyt ért el.

19...bxc6 20.Bhb1 f6?! 21.exf6 gxf6 22.Bb6 Bh7

23.f4 Hf7 24.Fxe6 Hd8 25.Fxc8 Bxc8 26.Bxa6 Be7+ 27.Kf3 Bd7 28.Hf5 h5 29.Bb6 He6 30.Bc1 Bd5 31.Bbxc6 Bxc6 32.Bxc6 Kd7?

 

 

33.Ke4 Bd2 34.Bb6 Hc5+ 35.Kf3 Bxh2 36.Bxf6 Hb3 37.Bd6+ Ke8 38.Bd3 Hd2+ 39.Ke3 Hf1+ 40.Ke4 Kf7 41.Bd7+ Kf6 42.Bd6+ Kf7 43.a5 Ba2 44.a6 Ba4+ 45.Kf3 Hh2+ 46.Ke2 Hg4 47.Bc6 Ba3 48.Hh6+ Kg7 49.Hxg4 hxg4 50.Bc7+ Kf6 51.a7 Kf5 52.Kd2 Ke4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand egy fordulóval a befejezés előtt már megnyerte a 7. Grand Slam-döntőt. A Chess Masters Final ötödik játéknapján Anand sötéttel remizett az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjovval. Az örmény Levon Aronjan kis előnyét nem tudta győzelemig fokozni a spanyol Francisco Vallejo Pons elleni partijában. A befejező játéknapon Aronjan-Anand presztízscsatára kerül sor.

 

A regnáló norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand főpróbája sikerrel zárult, az utolsó forduló eredményétől függetlenül már tornagyőztesként ünnepelhették. Anand ötödször játszott a Grand Slam-döntőn először nyerte meg a hagyományos viadalt. Elsőségét az ukrán Ruszlan Ponomarjov elleni döntetlenével biztosította be, miután örök riválisa, az örmény Levon Aronjan minimális előnyét a spanyol Francisco Vallejo Pons-szal szemben nem tudta győzelemig fokozni.  

 

Az 5. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2804) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2712) döntetlen (Tarrasch védelem, 59)

Ruszlan Ponomarov (ukrán, 2717) – Viswanathan Anand (indiai, 2785) döntetlen (Vezércsel, 37)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 11 pont

2. Levon Aronjan 7

3. Ruszlan Ponomarjov 5

4. Francisco Vallejo Pons 2

 

7. Grand   Slam Masters Bilbao, 2014. szeptember 12-20.

kat. XXI   (2755)

1

2

3

4

1.

Viswanathan Anand

g

IND

2785

*

*

½

.

1

½

1

1

4

2972

2.

Levon Aronjan

g

ARM

2804

½

.

*

*

1

½

½

½

3

2800

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2717

0

½

0

½

*

*

1

.

2

2706

4.

Francisco Vallejo Pons

g

ESP

2712

0

0

½

½

0

.

*

*

1

2539

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

Francisco Vallejo Pons – Ruszlan Ponomarjov

 

Ponomarjov,R (2717) - Anand,V (2785)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Va4+ Hc6 6.e3 0-0 7.Fd2 dxc4 8.Fxc4 Fd6 9.0-0 e5 10.d5 He7 11.Vc2 h6 12.h3 a6 13.a3 Ff5 14.e4 Fd7 15.Bfe1 Hg6 16.Hd1 c6 17.He3 Bc8 18.Fc3 cxd5 19.Fxd5 Hxd5 20.Hxd5

20...Fe6

Az éllovas indiai exvilágbajnok teljes kiegyenlítést ért el.

21.Bad1 f6 22.Va4 Bf7 23.Fb4?! Fxb4 24.Vxb4 Vf8 25.Va4 Bd8 26.He3 Hf4 27.Bxd8 Vxd8 28.Bd1 Bd7 29.Bxd7 Vxd7 30.Vxd7 Fxd7 31.He1 He2+ 32.Kf1

 

32...Fb5 33.a4 Hg3+ 34.Kg1 He2+ 35.Kf1 Hg3+ 36.Kg1 He2+ 37.Kf1 és döntetlen

 

Aronjan,L (2804) - Vallejo Pons,F (2712)
Tarrasch védelem [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 cxd4 6.Vxd4 exd5 7.e4 Hc6 8.Fb5 dxe4 9.Vxd8+ Kxd8 10.Hg5 Fe6 11.Fd2 Fb4 12.Fxc6 bxc6 13.Hxe6+ fxe6 14.Hxe4 Bb8

 

15.0-0-0 Ke7 16.Bhe1 Hxe4 17.Bxe4 Fxd2+ 18.Bxd2 Bhd8 19.Bc2 Bb6

 

2

0.Bec4

A bástyavégjátékban világos kicsit jobban állt, de ez kevés volt a siker eléréséhez.

20...Bd6 21.B2c3 e5 22.Bc5 Bg6 23.g3 Kd6 24.Ba5 Bf6 25.f3 Bf7 26.Bca3 Bfb7 27.Bd3+ Ke6 28.b3 Bb5 29.Ba6 B5b6 30.Ba3 Bb5 31.Bc3 Kd6 32.Kd2 Bd5+ 33.Ke3 a5 34.Bc4 Bbb5 35.Baa4 Bbc5 36.h4 h5 37.g4 g6 38.Ke4 Bxc4+ 39.Bxc4 Bd1 40.f4 Be1+ 41.Kd3 Bd1+ 42.Ke3 Be1+ 43.Kd3 Bd1+ 44.Ke3 Be1+ 45.Kd2 Ba1 46.fxe5+ Kxe5 47.Bc5+ Kd6 48.Bxa5 hxg4 49.Ke3 Bh1 50.Bg5 Bxh4 51.Bxg6+ Kc5 52.Bg5+ Kb6 53.Kd4 g3+ 54.Kc3 Bh2 55.a4 Bg2 56.a5+ Ka6 57.Kb4 Bc2 58.Bxg3 c5+ 59.Ka3 Kxa5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló 30. Klubcsapatok Európa-kupáján a SOCAR Azerbajdzsán folytatta győzelmi szériáját. A viadal ötödik fordulójában  a rajtlistát vezető együttes a másodikként rangsorolt olasz Obiettivo Risarcimento csapatát győzte le. Az olasz gárda éltáblása, Fabiano Caruana nyert, de az azerieknél a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az ukrán Anton Korobov győztesen állt fel a sakkasztaltól. Az orosz derbit a bajnokcsapat Malahit nyerte meg, Lékó Péter az első táblán játszott, remizett az amerikai Gata Kamskyval. A hatodik fordulóban Malahit-SOCAR csúcsrangadó lesz. A Haladás minimális arányban kapott ki az izlandi Huginn Chessclub-bal vívott csatában. A női csapatok versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” megnyerte ötödik meccsét is, ismerve a sorsolást, ez a végső győzelmet jelentette számukra.

 

 

A rajtlista első és második helyezettje, világklasszisok egész sora csatázott az ötödik forduló rangadóján, az azeri SOCAR Azerbajdzsán az olasz  Obiettivo Risarcimento mérkőzésen. Mindkét csapatból öt-öt sakkozó a + 2700 Élő-pontosok klubjához tartozik, négyen a hivatalos világranglistán a top tízben. Remek, fordulatos küzdelmeket láttunk. Fabiano Caruana folytatta bámulatos szériáját, legyőzte Sahriyar Mamedgyarovot, és a virtuális világranglistán már 2842 pontnál tart, húsz pontra megközelítette Magnus Carlsent. Elismerésre méltó az azeri együttes legjobbjának, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovnak a szereplése, nagy csatában az amerikai Hikaru Nakamurát kényszerítette megadásra. Érdekes ütközeteket láttunk a döntetlennel befejeződött három játszmában is. Skót megnyitású párbajban osztozott meg a ponton a francia Maxime Vachier-Lagrave és az angol Michael Adams. A francia Etienne Bacrot kecsegtetően állt a holland Anish Giri elleni partijában, kiegyenlített erők csatájában remizett a francia Laurent Fressinet az azeri Tejmur Radzsabovval, míg az ukrán Anton Korobov gond nélkül nyert a bolgár Kiril Georijevvel szemben.

Az orosz bajnokcsapat, a Malahit feljött a második helyre. Az orosz derbin a lett Alekszej Shirov és a moldáviai Viorel Bologan szerzett egész pontot. Lékó Péter ezúttal az éltáblán játszott, az amerikai Gata Kamskyval osztozott meg a ponton. A hatodik játéknapon Malahit-SOCAR csúcsrangadó lesz.

A címvédő cseh G-Team Novy Bor reális eséllyel pályázik dobogós helyezésre, az SHSM és a Szentpétervár „gólarányt” is javított.

A Haladás VSE elszenvedte második vereségét. Kedvezőnek tűnt a szombathelyiek párosítása, de az izlandi együttes kemény ellenfélnek bizonyult. Három játszma is a világossal játszók javára dőlt el, az izlandiak eggyel többet nyertek.

 

Az élmezőnyben az 5. forduló eredményei:

Obiettivo Risarcimento (olasz, 7, 61,5, 18,5) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 8, 81,5 19)  2,5 – 3,5

(Fabiano Caruana (2801) – Sahriyar Mamedgyarov (2756)  1 - 0

Hikaru Nakamura (amerikai, 2782) - Veszelin Topalov (bolgár, 2784)  0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768) – Michael Adams (angol, 2752)  döntetlen

Etienne Bacrot (francia, 2729) - Anish Giri (holland, 2758)  döntetlen

Laurent Fressinet (francia, 2712) - Tejmur Radzsabov (2717)  döntetlen

Kiril Georgijev (bolgár, 2626) – Anton Korobov (ukrán, 2673)  0 – 1)

 

Lagyja (orosz, 7, 49,5, 15,5) - Malahit (orosz, 7, 59, 16) 2 - 4

(Gata Kamsky (amerikai,  - Lékó Péter (magyar, 2734)  döntetlen)

 

Odlar Yourdu (azeri, 7, 53,5, 17) - G-Team Novy Bor (cseh, 6, 74, 18,5)  2,5 – 3,5

SK Rockaden (svéd, 6, 39, 13,5) – SHSM (orosz, 6, 49, 15,5)  0 - 6

Haladás VSE (magyar, 6, 43, 14,5) - Huginn Chessclub (izlandi, 6, 43, 17) 2,5 – 3,5

(Ruck Róbert (2572) – Gawain Jones (angol, 2664) döntetlen

Németh Miklós (2494) – Robin van Kampen (holland, 2637) 0 – 1

Kovács Gábor (2463) – Throstur Thorhallsson (2437) 1 – 0

Nagy Gábor (2414) – Einar Hjalti Jensson (2349) 0 – 1

Csonka Attila István (2339) – Hlidar Hreinsson (2229) döntetlen

Pergel László (2241) – Magnus Teitsson (2197) döntetlen)

 

Minszk (fehérorosz, 6, 39,5, 16,5) - SK Hohenems (osztrák, 6, 50,5 15)  4 - 2

Szentpétervár (orosz, 5, 59, 13) – SV Muelheim Nord (német, 5, 34, 16) 5,5 – 0,5

Royal Salzburg (osztrák, 5, 34, 15) – Beer Sheva (izraeli, 5, 51,5, 15)  2 - 4

SG Solingen (német, 5, 60,5, 15,5) – SK Team Viking (svéd, 5, 23,5, 12)  4 - 2

Schachfreunde Berlin (német, 5, 39, 14,5) – KSK47 – Eynatten (belga, 5, 45,5, 14) 1,5 – 4,5

 

Az élcsoport állása:

1.SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 10 MP, 124 BS, 22,5 pont

2. Malahit (orosz) 9, 109, 20

3. G-Team Novy Bor (cseh) 8, 113,5, 22

4. SHSM (orosz) 8, 88,5, 21,5

5. Minszk (fehérorosz) 8, 84,5, 20,5

6. Huginn Chessclub (izlandi) 8, 68, 20,5

7. Obiettivo Risarcimento (olasz) 7, 101,5, 21

8. Szentpétervár (orosz) 7, 98,5, 18,5

9. Odlar Yourdu (azeri) 7, 96,5, 19,5

10. Lagyja (orosz) 7, 81,5, 17,5

11. SG Solingen (német) 7, 80,5, 19,5

12. Beer Sheva (izraeli) 7, 79,5, 19

18. Haladás VSE (magyar) 6, 63, 17

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Malahit (orosz, 9, 109, 20) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 10, 124, 22,5)

G-Team Novy Bor (cseh, 8, 113,5, 22) – Huginn Chessclub (izlandi, 8, 68, 20,5)

SHSM (orosz, 8, 88,5, 21,5) – Minszk (fehérorosz, 8, 84,5, 20,5)

KSK47-Eynatten (belga, 7, 68, 18,5) - Obiettivo Risarcimento (olasz, 7, 61,5, 18,5)

Beer Sheva (izraeli, 7, 79,5, 19) – Szentpétervár (orosz, 7, 98,5, 18,5)

Odlar Yourdu (azeri, 7, 96,5, 19,5) – Lagyja (orosz, 7, 81,5, 17,5)

SK Hohenems (osztrák, 6, 79, 17) – SG Solingen (német, 7, 80,5, 19,5)

HMC Calder (holland, 63,5, 17) – Haladás VSE (magyar, 6, 63, 17)

 

A női együttesek versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” folytatta győzelmi sorozatát, az orosz Lagyja elleni minimális nyeréssel gyakorlatilag már győztesként ünnepelhettek, hiszen a hatodik fordulóban az egyik  sereghajtó izraeli csapattal mérkőznek meg. A címvédő monacói csapat már dobogós helyen. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan kalandos partiban győzte le az ukrán exvilágbajnoknőt, Anna Usenyinát, akivel tavaly vb-döntőt játszott. Időzavarban Usenyina kedvező esélyt szalasztott el.

 

Az 5. forduló eredményei:

Rishon Letzion (izraeli, 2, 4,5, 3,5) – SHSM (orosz, 5, 29, 8,5)  0 - 4

Batumi Chess Club Batumi „Nona” (grúz, 8, 27,5, 11,5) – Lagyja (orosz, 6, 25,5, 11,5)  2,5 – 1,5

 

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 4, 27, 9,5) – Ugra (orosz, 4, 34,5, 9,5) 3,5 – 0,5

(Hou Ji-fan (kínai, 2663) – Anna Usenyina (ukrán, 2481) 1 – 0

Anna Muizicsuk (ukrán, 2551) – Natalija Pogonyina (2482) döntetlen

Katyerina Lahno (orosz, 2540) – Bajra KOvanova (2399) 1 – 0

Pia Cramling (svéd, 2516) – Marina Guszeva (2352) 1 – 0)

 

SC Bad Königshofen – Herzliya Chess Club  4 - 0

 

A verseny állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” (grúz) 10, 52,5, 14

2. SHSM (orosz) 7, 44, 12,5

3. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 6, 52, 13

4. Lagyja (orosz) 6, 45,5, 13

5. SC Bad Königshofen (német) 5, 45, 12,5

6. Ugra (orosz) 4, 43,5, 10

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 5,5, 3,5

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

A 6. forduló párosítása:

SHSM – Herzliya Chess Club

Ugra – SC Bad Königshofen

Lagyja - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

Rishon Letzion - Batumi Chess Club „Nona"

Caruana,F (2801) - Mamedgyarov,S (2756)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 g6 5.Hc3 Fg7 6.cxd5 cxd5 7.Fb5+ Hc6 8.He5 0-0 9.Hxc6 bxc6 10.Fxc6 Bb8 11.0-0

Az idei sakkolimpián Mcsedlisvili és Radzsabov partijában a 11.Fb5 e5 12.Fe2 He4 13.0-0 Fe6 14.Ha4 exd4 15.exd4 Bb4 16.Fe3 Fd7 17.Hc3 Bxb2 folytatást láttuk egyenlő esélyekkel.

11...Fa6 12.Be1 Vd6 13.Fa4 Bfc8 14.Fb3

 

14...e5?! 15.dxe5 Vxe5 16.Hxd5 He4 17.f3 Hc5 18.Fc2 Fd3 19.Fxd3 Vxd5 20.Ff1 Ve6

21.e4 Fxb2 22.Fxb2 Bxb2 23.Be2 Vb6 24.Bxb2 Vxb2

25.Bc1

Sötétnek nincs ellenértéke a gyalogért.

25...Vb6 26.Vd4 Bc6 27.h4 h5 28.Ve3 Kh7 29.Bd1 Vc7 30.Fb5 Bb6 31.Fc4 Bb2 32.e5 He6 33.Fb3 Kg7 34.Bc1 Vd7 35.Bd1 Vc7 36.Bd6 Vc5 37.Vxc5 Hxc5 38.Fd5 Bd2 39.Fc4 Bxd6 40.exd6 Hb7

 

 

41.d7 Kf6 42.Fa6 Hd8 43.Kf2 Ke7 44.Fb5 Hb7 45.g4 Hd6 46.Fa4 hxg4 47.fxg4 He4+ 48.Ke3 Hf6 49.Fd1?! Hxd7 50.Kd4 Kd6? 51.a4 a5 52.Kc4 f5 53.gxf5 gxf5 54.h5 Ke7 55.Kb5 Kf6?!

56.h6 f4 57.Fh5 He5 58.Kxa5 f3 59.Kb6 Hc4+ 60.Kb5 f2 61.Fe2 Hd2 62.Kb4 Hf3 63.Kc3 Hg5 64.a5 és sötét feladta

 

Topalov,V (2784) - Nakamura,H (2782)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.Hf3 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 a5 10.bxa5 c5 11.a4 Bxa5 12.Ba3 Ba6 13.He1 Hd7 14.Hd3 h6 15.f4 exf4 16.Hxf4 He5 17.Kh1 Kh7 18.Hb5 Hg8 19.Vc2 Hf6 20.h3 Ve7 21.Fd2 Fd7 22.a5 Kg8 23.Be3 b6 24.Hd3 bxa5 25.Hxe5 Vxe5 26.Fc3 Vg5 27.Bef3 He8 28.Fxg7 Kxg7 29.Hc3 a4 30.Vb2 Vd8 31.Hxa4+ Kg8 32.Hc3 Bb6 33.Vd2 Vg5 34.Va2 Fc8 35.Va8 Vd8

36.Va5 Vc7 37.Hb5 Vb7 38.Vd2 Kg7 39.Vc3+ Kg8 40.e5 dxe5 41.Vxe5 Fd7 42.Hc3 Hd6 43.Bf6 Vb8 44.Vf4 Hf5 45.He4 Vxf4 46.Bxf4 Bb1+ 47.Kh2 Bb2 48.Fd3 Bc8 49.Ba6 Kg7 50.Hf6 He3?

 

51.Hxd7 Hxg2 52.Kg3

Jóval erősebb volt az 52.Bxf7+ Kxf7 53.He5+ Kf8 54.Bf6+ Ke7 55.Be6+ Kf8 56.Hd7+ Kf7 57.Kg3 folytatás.

52...Hxf4 53.Kxf4 Bf2+ 54.Ke5 Bf3 55.Fe4 Be8+

 

56.Be6 fxe6 57.Fxf3 exd5+ 58.Kxd5 Be3 59.Fg4 h5 60.Fe6 g5 61.Hxc5 g4 62.hxg4

62...h4 63.Kd4 Ba3 64.Fd5 h3 65.He6+?! Kf6 66.Hc5 h2?

 

 

67.He4+ Ke7 68.Hf2 Ba1 69.Ke3 Bf1 70.c5 Bc1 71.c6 Kd6 72.Fg2 Bc2 73.g5 Ke5

 

74.g6 Bc3+ 75.Hd3+ Kf6 76.Fe4 Ke6? 77.Kd4 Ba3 78.c7 Ba4+ 79.Kc3 Ba8 és sötét feladta

 

Kamsky,G (2681) - Lékó,P (2734)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 d6 9.a3 Hb8 10.c4 bxc4 11.Fxc4 c5 12.b4 cxb4 13.axb4 Hc6 14.Fd2 Bb8 15.Va4 Fb7

 

16.Fxa6 Fxa6 17.Vxa6 Hxb4 18.Fxb4 Bxb4 19.Hbd2 Hd7 20.Vc6 Bb6 21.Vd5 Hf6 22.Va2 g6 23.Hc4 Bb7 24.Bfb1 Vd7 25.Va6 Bfb8 26.Bxb7 Vxb7 27.Hxd6 Vxa6 28.Bxa6 Bd8

29.Hxf7!? Kxf7 30.Hxe5+ Kf8 31.Be6 Hg8 32.Kf1 Ff6 33.Ke2 Fxe5 34.Bxe5 Ba8 35.Bc5 He7 36.h4 h5 37.Bc7 Kf7 38.Bb7 Ba3 39.g3 Ba4 40.Ke3 Ba3 41.f3 Ke6 42.Bb6+ Kd7 43.Bf6 Bb3 44.g4 hxg4 45.fxg4 Bb1 46.d4 Bh1 47.d5 Bxh4 48.Kf4 Bh1 49.Ba6 Be1 50.Ke5 Be2 51.Ba7+ Ke8 52.Bc7 Kd8  

 

53.d6 Hc8 54.Bg7 Bd2 55.Bxg6 Kd7 56.Bg7+ Kd8 57.Bg8+ Kd7 58.Bg7+ Kd8 59.Bg8+ Kd7 és döntetlen

 

Hou Ji-fan (2663) - Usenyina,A (2481)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 dxc6 5.d3 Fg7 6.h3 b6 7.0-0 Hh6 8.Hc3 f6 9.Fe3 Hf7 10.a3 0-0 11.Be1 e5 12.b4 cxb4 13.axb4 Fe6 14.Ba3 Ve7 15.Va1 Bfb8

16.d4 Vxb4?! 17.dxe5 fxe5 18.Bb1?! Vf8 19.Bxa7 b5 20.Va6 Bxa7 21.Fxa7 Vc8 22.Vxc8+ Bxc8 23.Fc5 Ba8 24.He1 Fc4 25.Hd1 Hg5 26.f3 He6 27.Fe3 Hd4 28.Hb2 Ff7 29.Hbd3 Ba3 30.Fxd4 exd4 31.f4

 

31...Ff8 32.Kf2 Fe8 33.Hf3 c5 34.Ke2 c4 35.Hf2

 

35...Fc5!?

Az ukrán exvilágbajnoknő még nagyobb előnyt érhetett volna el a 35...d3+ 36.cxd3 c3 37.Bc1 b4 38.Hg4 Fg7 39.e5 b3 változatban.

36.Hg4 Kg7 37.Hg5 Fd7 38.He5

A világbajnoknő kiegyenlített esélyeit.

38...d3+? 39.cxd3 Ba2+ 40.Kf3 c3 41.Hxd7 c2 42.Bf1 Fa3

 

43.He6+ Kg8 44.Hd4 c1V 45.Bxc1 Fxc1 46.Hxb5 Ba5 47.Hd6 Ba3 48.He5 Bb3 49.Hdc4 Kg7 50.g4 h6 51.h4 g5?

 

52.hxg5 hxg5 53.f5 Ff4 54.Ke2 Bb1 55.Hf3 Ba1 56.d4 Bc1 57.Kd3 Bf1

 

58.Hce5 Bf2 59.Kc4 Bg2 60.Kd5 Kf6 61.Hd7+ Ke7 62.Hfe5 Fxe5 63.Hxe5 Bg3 64.Hg6+ Ke8 65.He5 Ke7 66.Hc6+ Ke8

 

67.e5 Bxg4 68.Ke6 Bg1 69.d5 g4 70.d6 Bd1 71.f6 g3 72.He7 g2 73.f7+ Kf8 74.Hg6+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: Bilbao Chess

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban a Chess Masters Final második félidejét Viswanathan Anand győzelemmel kezdte, növelte előnyét az örmény Levon Aronjan előtt. Az indiai exvilágbajnok másodszor is nyert a spanyol Francisco Vallejo ellen. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov és Aronjan játszmája pontosztozkodással végződött.

A pihenőnap után folytatódott a VII. Grand Slam-döntő, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand harmadik győzelmével növelte előnyét. A spanyol Francisco Vallejo Pons az elfogadott vezércselt választotta, a ritkább változatban Anand gond nélkül került előnybe. Bástyái elfoglalták a nyílt d vonalat, a sötét táborban meggyengültek a világos mezők, s ezt Vishy nemes egyszerűséggel használta ki.

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov és az örmény Levon Aronjan partijában a katalán megnyitás került terítékre. Ponomarjov minimális előnye kevés volt az első körben elszenvedett vereségéért a visszavágásra. A a sötét állás egyetlen gyengesége, a b7 gyalog kevés volt ehhez.  

 

A 4. forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2717) – Levon Aronjan (örmény, 2804) döntetlen (Katalán megnyitás, 41)

Viswanathan Anand (indiai, 2785) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2712)  1 - 0

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 10 pont

2. Levon Aronjan 6

3. Ruszlan Ponomarjov 4

4. Francisco Vallejo Pons 1

 

Az 5. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Francisco Vallejo Pons

Ruszlan Ponomarov – Viswanathan Anand

 

Anand,V (2785) - Vallejo Pons,F (2712)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 Hc6

A spanyol nagymester a statisztika szerint a harmadik legnépszerűbb változat mellett döntött. 3...e5 mellett a 3...Hf6 a legtöbbször játszott folytatás. Az idei világbajnok-jelölti versenyen Szergej Karjakin is megjátszotta Vlagyimir Kramnyik ellen,4.e5 Hd5 5.Fxc4 Hb6 6.Fd3 Hc6 7.Fe3 Hb4 8.Fe4 f5 9.a3 fxe4 10.axb4 e6 11.Hc3 Fxb4 12.Vh5+ g6 13.Vg4 Fxc3+ 14.bxc3 Vd5 15.He2 Fd7 16.0-0 Vc4 17.Hg3 Fc6 18.Ba5! folytatásban bonyolult csata bontakozott ki, az exvilágbajnok végül nyert.

4.Hf3 Fg4 5.d5 He5 6.Ff4 Hg6 7.Fe3 e5 8.Fxc4 Hf6 9.Hc3 a6

Számításba jön a 9...Hh4 10.Fg5 Hxf3+ 11.gxf3 Fd7 változat világos kis előnyével.

10.Fe2 Fd6 11.Hd2 Fxe2 12.Vxe2 0-0 13.0-0 Ve7 14.Bfd1 Bac8 15.g3 h6 16.Bac1 c6

17.Hc4 cxd5 18.Hxd5 Hxd5 19.Bxd5 Fc5 20.Bcd1 Fxe3 21.Hxe3

 

21...Vb4

A spanyol sakkozó szorult helyzetében ellenjátékot keresett, de Vishy Anand prózaian egyszerű lépésekkel bizonyította, hogy világos jelentős előnyt ért el. A nyílt d vonal feletti uralom, a világos mezők gyengesége eldöntötte a parti sorsát.

22.Hf5 Bc4 23.Hd6 Bc6 24.a3 Vb3 25.B5d3 Vb6 26.Hf5 Be8 27.Bd7 Bf6

28.Vg4 Vc6 29.h4 h5 30.Vxh5 Vxe4 31.Bd8 Vc6 32.Vg5 Ve6 33.B1d6 és sötét feladta

 

Ponomarjov,R (2717) - Aronjan,L (2804)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Hf3 Fb4+ 6.Fd2 a5 7.a3 Fxd2+ 8.Vxd2 Hbd7 9.0-0 c6 10.a4 Hb6 11.Ha3 He4 12.Vc2 Hd6 13.e4 0-0 14.Bfd1 Ve7 15.Bac1 c3

16.Bb1 cxb2 17.Bxb2 He8 18.Bxb6 Vxa3 19.He5 Ve7 20.Vc3 Vd8 21.Vc5 Hf6 22.f4 Hd7 23.Hxd7 Vxd7 24.e5 Bd8 25.Fe4 Ve8

 

 

26.Kf2

Világosnak térelőnye, de sötét jól megszervezte védekezését. Egy gyengeség - b7 gyalog - kevés volt az előny fokozásához.

26...Vf8 27.Vc2 h6 28.Ke3 Ba7 29.h4 Fd7 30.Vc5 h5 31.Vc3 Ve7 32.Bdb1 Fe8 33.B1b2 Kf8 34.Ff3 f5 35.Bb1 g6 36.B1b2 Kg7 37.Fg2 Bd7 38.Ff3 Bc7 39.Vc5 Vxc5 40.dxc5 Bd7 41.Bb1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: Bilbao Chess

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló 30. Klubcsapatok Európa-kupa negyedik fordulójában a rajtlistát vezető SOCAR Azerbajdzsán 4-2-re legyőzte a címvédő G-Team Novy Bor együttesét. Az azeri csapat visszavágott tavalyi vereségéért. Az orosz derbin a bajnokcsapat Malahit is 4-2-re nyert a Szentpétervár ellen, Alekszandr Griscsuk és Vlagyimir Malahov sötéttel győzött, Lékó Péter világossal remizett. Az olasz Obiettivo Risarcimento az izraeli Beer Sheva együttesét győzte le 4,5-1,5-re, az ötödik játéknapon a SOCAR lesz az ellenfelük. A Haladás csapata szép győzelmet aratott, a norvég hatos elleni nyeréssel a tízedik helyre jött fel a szombathelyi gárda. A női együttesek versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” fordulatokban gazdag találkozón nyert az orosz Ugra ellen, két pont az előnyük az orosz Lagyja előtt, az első hely sorsát is eldöntheti az ötödik fordulóbeli csatározásuk.

Fontos rangadókat is játszottak a viadal negyedik fordulójában. A két 3-3 nyeréssel induló SOCAR Azerbajdzsán és a címvédő cseh G-Team Noy Bor együttesek összecsapásán a rajtlistát vezető azeri csapatban a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a következő Grand Prix-sorozatban FIDE elnöki szabadkártyával játszó holland Anish Giri is sötéttel volt eredményes. A tavalyi óriási hullámvölgye után Tejmur Radzsabov is egyre jobb formában játszik, a kínai Wang Hao vereségéz meglepetésként könyvelhetjük el.

Az olasz Obiettivo Risarcimento csapatában a két nagy sztár, Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura mellett a francia Etienne Bacrot volt még eredményes, meggyőző volt sikerük. Az ötödik játéknapon sok minden eldőlhet az olasz-azeri derbin.

Minden versenyen érdekes színfolt, amikor az orosz éljátékosok összecsapnak, egymás esélyeit is rontják a találkozók eredményei. Így volt ez a Malahit és a Szentpétervár meccsen is, a bajnokcsapat meggyőző győzelmet aratott. A 4-2-es sikerben oroszlánrészt vállalt Alekszandr Griscsuk és Vlagyimir Malahov, mindketten sötéttel győztek. Lékó Péter világossal játszva küzdelmes partiban remizett Nyikita Vityjugovval.

Szép sikerként könyvelhetjük el a Haladás VSE harmadik győzelmét. A norvég Oslo Schakselskap első két tábláján olimpikonok játszottak, a szombathelyiek az utolsó két táblán fontos nyeréssel szerezték meg a két meccspontot. A szintén 6 pontos izlandi csapat a következő ellenfél.

 

Az élmezőnyben a 4. forduló eredményei:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 6, 38, 15) – G-Team Novy Bor (cseh, 6, 39, 16,5)  4 - 2

Sahriyar Mamedgyarov (2756) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2736)  döntetlen

Veszelin Topalov (bolgár, 2784) – David Navara (2722)  1 - 0

Michael Adams (angol, 2752) – Pentala Harikrishna (indiai, 2725)  döntetlen

Anish Giri (holland, 2758) – Viktor Laznicka (2675)  1 - 0

Tejmur Radzsabov (2717) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2680)  1 - 0

Wang Hao (kínai, 2730) – Mateusz Bartel (lengyel, 2636)  0 - 1

 

Obiettivo Risarcimento (olasz, 5, 27, 14) – Beer Sheva (izraeli, 5, 35, 13,5)  4,5 – 1,5

(Fabiano Caruana (2801) – Michael Roiz (2579)  1 - 0

Hikaru Nakamura (amerikai, 2782) – Maxim Rodhstein (2678) 1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768) – Evgeny Postny (2641)  döntetlen)

 

Malahit (orosz, 5, 35, 12) – Szentpétervár (orosz, 5, 31, 11)  4 - 2

(Szergej Karjakin (2777) – Peter Szvidler (2732)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2789) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2755)  1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2734) – Nyikita Vityjugov (2742)  döntetlen

Vlagyimir Malahov (2696) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2663)  1 - 0

Igor Liszij (2684) – Zahar Efimenko (ukrán, 2641) döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2648) – Ildar Hairullin (2638)  döntetlen)

 

Lagyja (orosz, 5, 26, 12) – SG Solingen (német, 5, 37, 13)  3,5 – 2,5

Gros Xake Taldea (spanyol, 4, 34,5, 12,5) – Odlar Yourdu (azeri, 5, 33, 13)  2 - 4

SHSM (orosz, 4, 19,5, 10,5) – Solvay (spanyol, 4, 16, 11,5)  5 - 1

 

Oslo Schakselskap (norvég, 4, 16, 10,5) – Haladás VSE (magyar, 4, 20, 11)  2,5 – 3,5

(Jon Ludvig Hammer (2630) – Ruck Róbert (2572)  1 - 0

Simen Agdestein (2622) – Németh Miklós (2494)  döntetlen

Ornulf Stubberud (2342) – Kovács Gábor (2463) döntetlen

Lars Oskar Hauge (2322) – Nagy Gábor (2414)  döntetlen

Sebastian Mihajlov (2257) – Csonka Attila István (2339)  0 - 1

Mats Persson (svéd, 2239) - Pergel László (2241)  0 - 1

 

SK Hohenems (osztrák, 4, 27, 11) – En Passant (holland, 4, 12, 10) 4 - 2

Schachgesellschaft Zürich (svájci, 4, 13, 12) – Minszk (fehérorosz, 4, 23,5, 12,5)  2 - 4

KSK47-Eynatten (4, 17,5, 11) – Royal Salzburg (osztrák, 4, 19, 12)  3 - 3

 

Az élmezőny állása:

1.SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 8 MP, 81,5 SB, 19 pont

2. Obiettivo Risarcimento (olasz) 7, 61,5, 18,5

3. Malahit (orosz) 7, 59, 16

4. Odlar Yourdu (azeri) 7, 53,5, 17

5. Lagyja (orosz) 7, 49,5, 15,5

6. G-Team Novy Bor (cseh) 6, 74, 18,5

7. SHSM (orosz) 6, 50,5, 15,5

8. SK Hohenems (osztrák) 6, 49, 15

9. Huginn Chessclub (izlandi) 6, 43, 17

10. Haladás VSE (magyar) 6, 43, 14,5

11. Minszk (fehérorosz) 6, 39,5, 16,5

12. SK Rockaden (svéd) 6, 39, 13,5

 

Az élmezőnyben az 5. forduló párosítása:

Obiettivo Risarcimento (olasz) 7, 61,5, 18,5 – SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 8, 81,5 19

Lagyja (orosz) 7, 49,5, 15,5 - Malahit (orosz) 7, 59, 16

Odlar Yourdu (azeri) 7, 53,5, 17 - G-Team Novy Bor (cseh) 6, 74, 18,5

SK Rockaden (svéd) 6, 39, 13,5 - SK Hohenems (osztrák) 6, 49, 15

Haladás VSE (magyar) 6, 43, 14,5 - Huginn Chessclub (izlandi) 6, 43, 17

Minszk (fehérorosz) 6, 39,5, 16,5 - SK Hohenems (osztrák) 6, 49, 15

Szentpétervár (orosz) 5, 59, 13 – SV Muelheim Nord (német) 5, 34, 16

Royal Salzburg (osztrák) 5, 34, 15 – Beer Sheva (izraeli) 5, 51,5, 15

SG Solingen (német) 5, 60,5, 15,5 – SK Team Viking (svéd) 5, 23,5, 12

Schachfreunde Berlin (német) 5, 39, 14,5 – KSK47 – Eynatten (belga) 5, 45,5, 14

 

A női csapatok versenyében negyedszer is győzött a grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese. Az éltáblájukon Nana Dzagnidze megőrizte az olimpián mutatott remek formáját. A két pont sorsa a második táblán dőlt el. Natalija Pogonyina többször is remizhetett volna, sőt egy kritikus pillanatban rámutathatott volna Bela Hotenasvili királyának szorongatott helyzetére. Az esélyt elszalasztotta, Hotenasvili megnyerte a partit, csapata pedig a meccset.

Az orosz olimpiai bajnokcsapat tagjai a várakozáson alul szerepelnek, az SHSM csak remizett német ellenfelével. A címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo simán nyert, ahogy az orosz Lagyja is érvényesítette a papírformát.

 

A 4. forduló eredményei:

SHSM (orosz, 4, 16,5, 6,5) – SC Bad Königshofen (német, 2, 16, 6,5)  2 - 2

(Valentyina Gunyina (2540) – Elisabeth Paehtz (2467)  döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (2543) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2457)  döntetlen

Olga Girja (2476) – Anasztazia Szavina (orosz, 2373)  0 - 1

Jekatyerina Kovalevszkaja (2431) – Maria Schoene (2261)  1 – 0)

 

Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5) - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 2, 15, 5,5)  0 - 4

 

Ugra (orosz, 4, 16, 8) – Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 6, 10, 13,5)  1,5 – 2,5

(Anna Usenyina (ukrán, 2481) – Nana Dzagnidze (2566)  0 - 1

Natalija Pogonyina (2482) – Bela Hotenasvili (2507)  0 - 1

Bajra Kovanova (2399) – Salome Melia (2464)  1 - 0

Marina Guszeva (2352) – Nino Bacsiasvili (2426)  döntetlen)

 

Lagyja (orosz, 4, 16, 8) – Rishon Letzion (izraeli, 2, 1, 3)  3,5 – 0,5

 

A verseny állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” (grúz) 8, 27,5, 11,5

2. Lagyja (orosz) 6, 25,5, 11,5

3. SHSM (orosz) 5, 29, 8,5

4. Ugra (orosz) 4, 34,5, 9,5

5. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 4, 27, 9,5

6. SC Bad Königshofen (német) 3, 28, 8,5

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 4,5, 3,5

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Rishon Letzion – SHSM

Batumi Chess Club Batumi „Nona” – Lagyja

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo – Ugra

SC Bad Königshofen – Herzliya Chess Club

 

Lékó,P (2734) - Vityjugov,N (2742)
Szicíliai védelem [B35]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.Fc4 0-0 8.Fb3 Be8 9.f3 e6 10.0-0 d5 11.exd5 Hxd5 12.Hxd5 exd5 13.Ff2 Vg5 14.Kh1 Vh5 15.c3 Fe5 16.Fg1 Hxd4 17.cxd4 Ff4 18.Be1 Fd7 19.Bxe8+ Bxe8 20.Vf1 Kg7 21.Be1 Bc8 22.Vf2 a5 23.Fc2 Vg5 24.Fd3 Ff5 25.Fb5 h5 26.g3 Fd6 27.Ve3 Vf6 28.Ff2 Fb4 29.Be2 Fh3 30.Kg1 Bc7 31.a3 Fd6 32.Fe1 b6 33.Fd2 Be7

34.Vh6+ Kg8 35.Bxe7 Vxe7 36.Kf2 Vc7 37.Fd3 Ff8 38.Vf4 Vd6 39.Ve5 Fd7 40.Ff4 Vxe5 41.Fxe5 b5 42.Fc7 a4 43.Fb6 Fd6 44.Fc5 Fc7 45.f4 f5 46.Ke3 Kf7 47.Fb4 Fd8 48.h4 Fb6 49.Fc2 Ke6 50.Kd3 Fc6 51.Kc3 Fd7 52.b3 Fc6 53.Fd1 Fc7 54.Fe2 Fb6 55.Fd1 Fc7 56.Fc5 Fa5+ 57.Fb4 és döntetlen

 

Caruana,F (2801) - Roiz,M (2579)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.a4 Hb6 16.a5 Hbd7 17.b4 Fg7 18.d5 Vb8 19.Fb3 Hf8 20.Ba2 c6 21.dxc6 Fxc6 22.Bd2 Bd8 23.Bd3 Bd7

24.Hg5 Vc7 25.Fe3 h6

26.Hxf7! Bxf7 27.Bxd6 Fe8 28.Fb6 Vb7 29.f4 H6d7 30.f5 Hxb6 31.axb6 Kh7 32.Fd5 Vb8 33.Fxa8 Vxa8 34.Bf1 gxf5 35.Bxf5 Vb8 36.Bxf7 Fxf7 37.Hf5 és sötét feladta

 

Dominguez Perez,L (2755) - Griscsuk,A (2789)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c3 Bb8 12.Hc2 Fg5 13.a4 bxa4 14.Hcb4 Hxb4 15.cxb4 0-0 16.Bxa4 a5 17.b5 Fd7 18.Hc3

 

18...d5 19.Hxd5 Fe7 20.Vb3 Fb4+ 21.Hxb4 axb4 22.Fc4 Fxb5 23.Fxb5 Bxb5 24.0-0 Vd4 25.Be1 g6 26.g3 Bc8 27.Baa1 Kg7 28.Bad1 Vc4 29.Vxc4 Bxc4 30.Bd7?!

30...Bc2 31.b3 Bb2 32.Be3 Bb6 33.Bf3 Bf6 34.Bdd3 h5 35.h3 Be2 36.Bxf6 Kxf6 37.Be3 Bb2 38.Bf3+ Ke6 39.g4 Bb1+ 40.Kg2 h4 41.Bd3 f6 42.Kf3

42...f5! 43.exf5+ gxf5 44.gxf5+ Kxf5 45.Ke2 Bb2+ 46.Kf1 Ke4 47.Be3+ Kd4 48.Bf3 e4 49.Bf4 Bxb3 50.Bxh4 Bd3 51.Bh8 b3 és világos feladta

 

Hotenasvili,B (2507) - Pogonyina,N (2482)

79.Kd8?

A grúz nagymesternő az időzavaros kapkodásban kihagyta a 79.Ke6 Vb7 80.Vd6 Vf7+ 81.Ke5 Vg7+ 82.Kd5 Vb7+ 83.Vc6 Vb3+ 84.Ke5 Vxe3 85.Vxg6+ Kf8 86.Vxf5+ Ke7 87.Vf6+ lehetőséget.

79...Vd5+ 80.Kc7 Va5+ 81.Kd6 Vb6+ 82.Ke7 Vb7+ 83.Kf6 Vg7+ 84.Kg5 Kh7 85.Vb8??

 

85...Vh6+?

A kétszeres orosz olimpiai bajnoknő nyerést hagyott ki, a világos király szorongatott helyzetét a 85...f4!! fantasztikus lépés használta volna ki, 86.Kxf4-re mattol 86...Vf6+ 87.Kxe4 Vf5. 86.Vxf4-re 86… Vh6+ 87.Kf6 g5 nyer. 86.gxf4-re 86… Ve7 mattol, 86.Vc8-ra pedig robog az f gyalog: 86…f3 87.Kf4 f2 88.Vh3 f1V+ 89.Vxf1 Vf6+ nyer.

 86.Kf6 g5+? 87.Kxf5 Vg6+ 88.Ke5 gxh4 89.Va7+? Kh6 90.gxh4 Vf5+ 91.Kd6 Vf6+ 92.Kd5

 

92...Vxh4?

Remi a 92...Vf7+ lépés.

93.Vb6+ Kg7? 94.Vc7+ Kg6 95.Ve5 Vd8+? 96.Kxe4 h4 97.Kf4 Kh6 98.Kg4 Vd7+ 99.Kxh4 Vd8+ 100.Kg4 Vd7+ 101.Vf5 Vg7+ 102.Kf3 Vb7+ 103.d5 Vb5 104.e4 Vd3+ 105.Kf4 Vd2+ 106.Ke5 Vc3+ 107.Ke6 Vc8+ 108.Ke7 Vc7+ 109.Vd7 Va5 110.e5 Ve1 111.Ve6+ Kh7 112.d6 Vb4 113.Vf5+ Kg7 114.Vg5+ Kh7 115.e6 Vb7+ 116.d7 Vb4+ 117.Kf7 Vf8+ 118.Kxf8 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló 30. Klubcsapatok Európa-kupa harmadik fordulója után a címvédő cseh G-Team Novy Bor és a rajtlistát vezető  azeri SOCAR Azerbajdzsán vezet 6-6 meccsponttal. A cseh csapat „gólarányt” is javított, az azeriek együttesében meglepetésre a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov kikapott. A negyedik játéknapon a két hibátlan gárda méri össze erejét. Hat döntetlen született a forduló rangadóján, a Szentpétervár és az olasz Obiettivo Risarcimento találkozóján. Az orosz bajnokcsapat, a Malahit nem bírt az izraeli Beer Sheva hatosával, Lékó Péter sötéttel remizett. A szombathelyi sakkozók második győzelmüknek örülhettek.  A női együttesek versengésében a grúz Batumi Chess Club „Nona” harmadszor is győzött, meglepetésre az orosz derbin az esélyesebb SHSM vereséget szenvedett, először nyert a címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo négyese.

A KEK harmadik fordulójában is kedvező párosítást kapott a címvédő és a rajtlistát vezető két együttes. A cseh G-Team Novy Bor tarolt, könnyedén verte a szerényebb játékerőt képviselő svéd ellenfelét. A SOCAR Azerbajdzsán egy picit megszenvedett a harmadik győzelméért, meglepetésre a norvég világbajnok menedzsere, Simen Agdestein megadásra kényszerítette a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot. Érdeklődéssel várjuk a holnapi nagy összecsapást, a két hibátlan csapat meccsét.

 

 

A forduló rangadóján, az orosz-olasz derbin hat döntetlen született. A Szentpétervár csapatában csak két idegenlégiós játszik, míg az Obiettivo Risarcimento hatosában csak az éltáblás Fabiano Caruana képviseli az olasz színeket.

A bajnoki címre az egyik nagy esélyesnek tartott orosz bajnokcsapat, a Malahit pontot vesztett. Hiába aratott villámgyőzelmet Alekszandr Griscsuk, a lett Alekszej Shirov másodszor kapott ki. Lékó Péter nagy csatában remizett. A benoni védelmű partiban nagymesterünk az elméleti párbajban a minőségáldozatos varit játszotta meg.

A Haladás VSE javított, a második fordulóban elszenvedett minimális vereség után a szombathelyi sakkozók győzelemnek örülhettek. Negyedik meccsüket a norvégokkal vívják.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 4, 10,5, 11) – Oslo Schakselskap (norvég, 4, 9, 3,5)  4,5 – 1,5

(Sahriyar Mamedgyarov (2756) – Jon Ludvig Hammer (2630)  döntetlen

Veszelin Topalov (bolgár, 2784) – Simen Agdestein (2622)  0 – 1)

 

Szentpétervár (orosz, 4, 8, 8) - Obiettivo Risarcimento (olasz, 4, 11, 12) 3 - 3

(Peter Szvidler (2732) – Fabiano Caruana (2801)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2755) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2782)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2742) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768)  döntetlen

Makszim Matlakov (2694) – Etienne Bacrot (francia, 2729)  döntetlen

Zahar Efimenko (ukrán, 2641) – Laurent Fresssinet (francia, 2712)  döntetlen

Ildar Hairullin (2638) – Kiril Georgijev (bolgár, 2626)  döntetlen)

 

Beer Sheva (izraeli, 4, 10,5, 10) – Malahit (orosz, 4, 9, 10) 3 - 3

(Michael Roiz (2579) – Szergej Karjakin (2772)  döntetlen

Maxim Rodhstein (2678) – Alekszandr Griscsuk (2789)  0 - 1

Evgeny Postny (2641) – Lékó Péter (magyar, 2734)  döntetlen

Alon Greenfeld (2551) – Alekszej Shirov (lett, 2701)  1 – 0)

 

G-Team Noví Bor (cseh, 4, 10,5, 11) – SK Rockaden (svéd, 4, 9, 7)  6 - 0

Odlar Yourdu (4, 10,9) – SG Solingen (40, 10, 11)  3 - 3

Gros Xake Taldea (4, 10, 11) – Lagyja (3, 8,5, 9)  2,5 – 3,5

LSG (holland, 3, 9, 8,5) – SK Hohenems (osztrák, 3, 8, 9)  3 - 3

Minszk (fehérorosz, 2, 8, 8) – Margiris Kaunas (litván, 3, 8,5, 9)  4,5 – 1,5

White Rose (angol, 2, 5,5, 6) – SHSM (orosz, 2, 5,5, 4)  1 - 5

 

KSK Rochade Eupen-Kelmis (belga, 2, 3,5, 0)  - Haladás VSE (2, 7,5, 10)  2,5 – 3,5

(Igor Glek (német, 2434) – Ruck Róbert (2572)  döntetlen

Jordi Fluvia Poyatos (spanyol, 2446) – Németh Miklós (2494)  döntetlen

Thomas (Fiebig (német, 2398) – Kovács Gábor (2463)  döntetlen

Arkadius Georg Kalka (német, 2373) – Nagy Gábor (2414)  0 - 1

Michael Coenen (német, 2294) – Csonka Attila István (2339)  1 - 0

Martin Ahn (belga, 2255) – Pergel László (2241)  0 – 1)

 

Az élmezőny állása:

1.G-Team Novy Bor (cseh) 6 MP, 39 BS, 16,5 pont, 25,5

2. SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 6, 38, 15, 29,5

3. SG Solingen (német) 5, 37, 13, 33

4. Beer Sheva (izraeli) 5, 35, 13,5, 28,5

5. Malahit (orosz) 5, 35, 12, 36

6. Odlar Yourdu (azeri) 5, 33, 13, 29,5

7. Szentpétervár (orosz) 5, 31, 11, 38,5

8. Obiettivo Risarcimento (olasz) 5, 27, 14, 23

9. Lagyja (orosz) 5, 26, 12, 29

10. Gros Xake Taldea (spanyol) 4, 34,5, 12,5, 30,5

11. SK Hohenems (osztrák) 4, 27, 11, 29

12. Minszk (fehérorosz) 4, 23,5, 12,5, 27

13. Huginn Chess Club (izlandi) 4, 21, 12,5, 23,5

14. LSG (holland) 4, 21, 11,5, 23,5

15. Haladás VSE (magyar) 4, 20, 11, 20

16. SHSM (orosz) 4, 19,5, 10,5, 32

 

Az élmezőnyben a 4. forduló párosítása:

SOCAR Azerbajdzsán (6, 38, 15) – G-Team Novy Bor (6, 39, 16,5)

Obiettivo Risarcimento (5, 27, 14) – Beer Sheva (5, 35, 13,5)

Malahit (5, 35, 12) – Szentpétervár (5, 31, 11)

Lagyja (5, 26, 12) – SG Solingen (5, 37, 13)

Gros Xake Taldea (4, 34,5, 12,5) – Odlar Yourdu (5, 33, 13)

SHSM (4, 19,5, 10,5) – Solvay (4, 16, 11,5)

Oslo Schakselskap (4, 16, 10,5) – Haladás VSE (4, 20, 11)

SK Hohenems (4, 27, 11) – En Passant (4, 12, 10)

Schachgesellschaft Zürich (4, 13, 12) – Minszk (4, 23,5, 12,5)

KSK47-Eynatten (4, 17,5, 11) – Royal Salzburg (4, 19, 12)

 

A női csapatok körmérkőzéses versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese gond nélkül érvényesítette a papírformát. Nem hibázott az orosz Ugra négyese sem.

 

 

A játéknap rangadóját két orosz együttes vívta, és meglepetésre az esélytelenebb Lagyja nyert. Az SHSM csapatában mindkét kétszeres olimpiai bajnoknő, Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk is kikapott.

A címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo teljesítményére rányomta a bélyegét a rajtnál elszenvedett két vereség, csak minimális győzelmet ért el.

 

A 3. forduló eredményei:

Lagyja (orosz, 2, 3, 5,5) – SHSM (orosz, 4, 4, 5)  2,5 – 1,5

(Alisza Galljamova (2472) – Valentyina Gunyina (2540)  1 - 0

Anna Zatonskih (amerikai, 2469) – Alekszandra Kosztenjuk (2543)  1 - 0

Ekaterina Atalik (török, 2421) – Olga Girja (2476)  döntetlen

Elena Zajac (2401) – Alina Kaslinszkaja (2439)  0 - 1

 

Rishon Letzion (izraeli, 2, 1, 3) – Ugra (orosz, 2, 2, 6)  0 - 4

Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 4, 4, 5) – Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 3, 1,5) 4 - 0

 

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 0, 0, 6) - SC Bad Königshofen (német, 2, 2, 6)  2,5 – 1,5

Hou Ji-fan (kínai, 2663) – Elisabeth Paehtz (2467)  döntetlen

Anna Muzicsuk (ukrán, 2551) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2457)  döntetlen

Katyerina Lahno (orosz, 2540) – Anasztazia Szavina (orosz, 2373)  döntetlen

Almira Szkripcsenko (francia, 2430) – Maria Schoene (2261)  1 - 0

 

A verseny állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” (grúz) 6 MP, 10 BS 13,5 pont, 36

2. Ugra (orosz) 4, 16, 8, 17,5

3. Lagyja (orosz) 4, 16, 8, 16

4. SHSM (orosz) 4, 16, 6,5, 21,5

5. SC Bad Königshofen (német) 2, 16, 6,5, 17,5

6. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 2, 15, 5,5

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 1, 3

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

A 4. forduló párosítása:

SHSM – SC Bad Königshofem

Herzliya Chess Club - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

Ugra – Batumi Chess Club „Nona”

Lagyja – Rishon Letzion

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Bilbao Chess

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand vezet a Chess Masters Final félidejében. A viadal harmadik fordulójában döntetlennel zárult az örmény Levon Aronjan elleni partija, a spanyol megnyitású ütközetben sorozatos cserék vezettek a pontosztozkodáshoz. A kettős vereséggel rajtoló ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov könnyen győzött. A spanyol Francisco Vallejo Pons már a nyitásban hibázott, középen rekedt királya gyorsan áldozatul esett Ponomarjov akciójának. A pontvadászat a szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatódik.

 

Az indiai exvilágbajnok számára az örmény Levon Aronjan kellemetlen ellenfélnek számít. A két világklasszis 29 klasszikus gondolkodási idejű partiban mérte össze erejét, Anand hétszer kapott ki, háromszor legyőzte riválisát, tizenkilenc játszmájuk remivel végződött. Hanti-Manszijszkban a világbajnok-jelölti verseny nyitányán Anand későbbi sikerét is megalapozó, önbizalmat növelő nyeréssel kezdett. A spanyol megnyitású ütközetben Anand elkerülte Aronjan kedvenc fegyverének számító Marshall támadást, a 8.h3-as változat került terítékre. Bilbaóban más variban mérkőztek meg, békés mederben zajlott a parti, a sorozatos cserék a várt pontosztozkodáshoz vezettek.

A kettős vereséggel rajtoló ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov könnyű győzelmet aratott. A spanyol Francisco Vallejo Pons már a 11. lépésben gyanús bástyamanőverbe kezdett. A 16. lépésben csattant a jelentős előnyhöz vezető áldozat, Ponomarjov még jobban is játszhatott volna, a középen rekedt sötét király elleni akciója sikerrel zárult.  

 

A 3. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2785) – Levon Aronjan (örmény, 2804) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2717) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2712) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 33)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 7 pont

2. Levon Aronjan 5

3. Ruszlan Ponomarjov 3

4. Francisco Vallejo Pons 1

 

A csütörtöki 4. forduló párosítása:

Ruszlan Ponomarjov – Levon Aronjan

Viswanathan Anand – Francisco Vallejo Pons

Anand,V (2785) - Aronjan,L (2804)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 0-0 8.Hc3 d6 9.a3 Ha5 10.Fa2 Fe6 11.b4

A 2. Singuefield Cup szuperversenyen Fabiano Caruana a 11.Fxe6 fxe6 12.b4 Hc6 13.Fd2 d5 14.Be1 Vd6 15.Ha2 folytatást játszotta meg Levon Aronjan ellen. A partiban az olasz nagymester remekül használta ki az örmény sakkozó hibáját, hatásos tisztáldozattal nyerte meg a játszmát.

11...Fxa2 12.Bxa2 Hc6 13.Fg5 Vd7 14.Fxf6 Fxf6 15.Hd5 Fd8

16.a4 He7 17.He3 Bb8 18.axb5 axb5 19.c3 Ve6 20.Vb1 d5 21.exd5 Hxd5 22.Hxd5 Vxd5 23.Be1 Ff6 24.Bae2 c5

25.Hxe5 cxb4 26.Vxb4 Fxe5 27.Bxe5 Vxd3 28.h3 h6 29.B1e3 Vd1+ 30.Be1 Va4 31.Bb1 Vxb4 32.Bxb4 Bfc8 33.Bbxb5 Bxb5 34.Bxb5 Bxc3 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2717) - Vallejo Pons,F (2712)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e6 7.g4 Fe7 8.Fg2 Hfd7 9.Hce2 Hc6 10.c3 h5 11.gxh5 Bxh5?

 

 

12.Hxc6 bxc6 13.Hd4 Bc5 14.b4 Bxc3? 15.Fb2 Bc4

 

 

16.Hxe6! Vb6

Fonalasan matthoz vezetett a 16...fxe6 17.Vh5+ Kf8 18.Vh8+ Kf7 19.Vxg7+ Ke8 20.Vg6+ Kf8 21.Fg7+ Kg8 22.Fh6+ Kh8 23.Vg7  változat.

17.Hxg7+ Kf8 18.0-0

Számításba jött a 18.a3 He5 19.Hf5 Fxf5 20.exf5 Bf4 21.0-0 változatot választani.

18...He5 19.Hh5

Erősebb volt a 19.Hf5 Fxf5 20.Fxe5 dxe5 21.Vh5 Ff6 22.Vxf5 Ke7 23.a3 folytatás.

19...Vxb4 20.Bb1 Vc5 21.Kh1 Hg6?!

22.Hf6 Bb8? 23.Vd2 Fxf6 24.Fxf6 Bb5 25.Bbd1 d5 26.Vh6+ Ke8 27.exd5 cxd5 28.Bfe1+ Kd7 29.Vg7 Vf8 30.Fxd5 Bxd5 31.Bxd5+ Kc7 32.Fe5+ Kc6 33.Vxf8 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Bilbao Chess

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló 30. Klubcsapatok Európa-kupáján tizenegy együttes nyerte meg második mérkőzését is.  A rajtlistát vezető azeri SOCAR Azerbajdzsán gárdája már rangadót játszott, az orosz SHSM csapatát Sahriyar Mamedgyarov vezérletével 5-1-re győzte le.  A második olasz Obiettivo Ricarsemento nagymesterei könnyű ellenfelet kaptak. Az orosz bajnokcsapatban, a Malahitban játszó Lékó Péter javított, az első négy táblán az izlandiak még döntetlenre hozták a meccset. A magyar színeket képviselő Haladás VSE minimális arányban vereséget szenvedett svéd ellenfelétől. A női csapatok versenyében a címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo második mérkőzését is elvesztette.

A párosítás szeszélye folytán az azeri SOCAR Azerbajdzsán már a második fordulóban rangadót játszott, és kiütéses győzelmet aratott a rajtlistán hatodik orosz SHSM együttesével szemben. Különösen meglepő, hogy az első három táblán teljes volt a diadal, Sahriyar Mamedgyarov, Veszelin Topalov és Michael Adams is hozta az egész pontot, Tejmur Radzsabov tette még fölényesebbé a győzelmet. Az olasz Obiettivo Risarcimento éltábláján bemutatkozott Fabiano Caruana, igazi vezérevezősként könnyen nyert. Az olasz együttes a harmadik játéknapon a Szentpétervár hatosával küzd meg.

Az orosz bajnokcsapattal, a Malahittal szemben az izlandiak meglepetésre az első négy táblán tartották az egyensúlyt, Lékó Péter gyors győzelemmel feledtette első fordulóbeli kisiklását, a lett Alekszej Shirov azonban nagyot botlott. A címvédő cseh G-Team Novy Bor gond nélkül érvényesítette a papírformát, a szlovák csapatban Bokros Albert és Czebe Attila szerzett fél-fél pontot.

Minimális arányban kapott ki a Haladás VSE, a svéd ellenfél a hátsó táblákon döntötte el a maga javára a mérkőzést. Ezen a meccsen, de más találkozókon is sok volt a hiba a közvetítéskor, hibás nevekkel, eredményekkel jelentek meg a partik.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

SHSM (orosz, 2, 4,5) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 2, 5,5)  1 - 5

(Jan Nepomnjacsij (2710) – Sahriyar Mamedgyarov (2756)  0 – 1

Alekszandr Morozevics (2731) – Veszelin Topalov (bolgár, 2784) 0 – 1

Alekszej Drejev (2662) – Michael Adams (angol, 2752) 0 – 1

Borisz Gracsev (2673) – Anish Giri (holland, 2758) döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Tejmur Radzsabov (2717) 0 – 1

Vlagyimir Potkin (2610) – Wang Hao (kínai, 2730) döntetlen)

 

Obiettivo Risarcimento (olasz, 2, 6)  - Grantham Sharks (angol, 2, 3,5)  5 – 1

 

Malahit (orosz, 2, 5) – Huginn Chessclub (izlandi, 2, 5,5)  4 – 2

(Szergej Karjakin (2777) – Gawain Jones (angol, 2664) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2789) – Robin Van Kampen (holland, 2637) döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2734) – Throstur Thorhallsson (2437) 1 – 0

Alekszej Shirov (lett, 2701) – Einar Hjalti Jensson (2349 0 – 1)

 

Szentpétervár (orosz, 2, 4) – Minszk (fehérorosz, 2, 6)  4 - 2

SK Dunajska Streda (szlovák, 2, 5) – G-Team Novy Bor (cseh, 2, 5,5)  1 - 5

KSK47-Eynatten (belga, 2, 5) – Odlar Yourdu (azeri, 2, 5,5)  1,5 – 4,5

Beer Sheva (izraeli, 2, 5,5) – Solvay (spanyol, 2, 5)  5 - 1

SG Solingen (német, 2, 4,5) - Cercle d'Echecs de Bois Colombes (francia, 2, 6)  5,5 – 0,5

SK Hohenems (osztrák, 2, 5) – Lagyja (orosz, 2, 5,5)  3 - 3

Schachgesellschaft Zürich (svájci, 2, 6) - Gros Xake Taldea (spanyol, 2, 4,5) 0,5 – 5,5

 

Haladás VSE (magyar, 2, 5) – SK Rockaden (svéd, 2, 5,5)  2,5 – 3,5

(Ruck Róbert (2572) – Erik Blomqvist (2506) 1 - 0

Németh Miklós (2494) – Emil Hermansson (2455) döntetlen

Kovács Gábor (2463) – Robert Bator (2422) döntetlen

Nagy Gábor (2414) – Erik Hedman (2362) döntetlen

Csonka Attila István (2339) – Thomas Enggvist (2348) 0 – 1

Pergel László (2241) – Martin Lokander (2347) 0 – 1)

 

A verseny élcsoportjának állása:

1.Obiettivo Risarcimento (olasz) 4 meccspont, 11 pont, 12

2-3. SOCAR Azerbajdzsán (azeri) és G-Team Novy Bor (cseh) 4, 10,5, 11

4. Beer Sheva (izraeli) 4, 10,5, 10

5. SG Solingen (német) 4, 10, 11

6. Gros Xake Taldea (spanyol) 4, 10, 11

7. Odlar Yourdu (azeri) 4, 10, 9

8. Malahit (orosz) 4, 9, 10

9. SK Rockaden (svéd) 4, 9, 7

10. Oslo Schakselskap (norvég) 4, 9, 3,5

11. Szentpétervár 4, 8, 8

17. Haladás VSE  2, 7,5, 10

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

SOCAR Azerbajdzsán (4, 10,5, 11) – Oslo Schakselskap (4, 9, 3,5)

Szentpétervár (4, 8, 8) - Obiettivo Risarcimento (4, 11, 12)

Beer Sheva (4, 10,5, 10) – Malahit (4, 9, 10)

G-Team Noví Bor (4, 10,5, 11) – SK Rockaden (4, 9, 7)

Odlar Yourdu (4, 10,9) – SG Solingen (40, 10, 11)

Gros Xake Taldea (4, 10, 11) – Lagyja (3, 8,5, 9)

KSK Rochade Eupen-Kelmis (belga, 2, 3,5, 0)  - Haladás VSE (2, 7,5, 10)

 

A női csapatok versenyében óriási meglepetésre a címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo elvesztette második mérkőzését is. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a kétszeres olimpiai bajnoknő Valentyina Gunyinát megadásra kényszerítette, de az erősítésnek szánt Katyerina Lahno második partijában is kapitulációra kényszerült, az oly megbízható, rutinos svéd Pia Cramling sem bírta a találkozó fokozott feszültségét, remi helyett mattba lépett. A grúzok némi nehézséggel, de megszerezték második győzelmüket.

 

A 2. forduló eredményei:

SHSM (orosz) - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo  (monacói) 2,5 – 1,5

(Valentyina Gunyina (2540) – Hou Ji-fan (kínai, 2663) 0 – 1

Alekszandra Kosztenjuk (2543) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2551) döntetlen

Olga Girja (2476) – Katyerina Lahno (orosz, 2540) 1 – 0

Jekatyerina Kovalevszkaja (2431) – Pia Cramling (svéd, 2516) 1 – 0)

 

SC Bad Königshofen (német) – Batumi Chess Club „Nona”  (grúz) 1,5 – 2,5

(Elisabeth Paehtz (2467) – Bela Hotenasvili (2507) döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2457) – Salome Melia (2464) döntetlen

Anasztazia Szavina (orosz, 2373) – Nino Bacsiasvili (2426) döntetlen

Maria Schoene (2261) – Miranda Mikadze (2242) 0 – 1)

 

Herzliya Chess Club (izraeli) – Rishon Letzion  (izraeli) 1,5 – 2,5

Ugra (orosz) – Lagyja  (orosz) 2,5 – 1,5

 

A verseny állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” 4 meccspont, 4 pont, 5

2.SHSM (orosz) 4, 4, 5

3. SC Bad Königshofen (német) 2, 2, 6

4. Ugra (orosz) 2, 2, 6

5. Lagyja (orosz) 2, 3, 5,5

6. Rishon Letzion (izraeli) 2, 1, 3

7. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo  (monacói) 0, 0, 6

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 3, 1,5

 

A 3. forduló párosítása:

Lagyja – SHSM

Rishon Letzion – Ugra

Batumi Chess Club „Nona” – Herzliya Chess Club

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo  - SC Bad Königshofen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a Chess Masters Final tornán, a VII. Grand Slam-verseny második fordulójában sötéttel játszva nyert a spanyol  Francisco Vallejo Pons ellen. A másik párharcban az örmény Levon Aronjan az ukrán exvilágbajnokot, Ruszlan Ponomarjovot kényszerítette feladásra. Az első félidő utolsó körében Anand-Aronjan szuperderbire kerül sor.

A Szocsiban november 7-én kezdődő világbajnoki döntő, a címvédő norvég Magnus Carlsen és kihívója, az indiai Viswanathan Anand visszavágó csatája előtt sokan szorítanak azért, hogy az exvilágbajnok minél jobb formát mutasson, a világbajnok-jelölti versenyen elért szenzációs elsősége után a regnáló világelső dolgát megnehezítse a 12 játszmás párosmérkőzésen.

 

Bilbaóban Anand megnyerte második partiját is, a spanyol bajnok Francisco Vallejo Pons  a Ragozin változatban kevésbé volt tájékozott, mint oly rutinos  ellenfele. Minőségáldozata után egy kritikus pillanat volt, amikor elegendő kompenzációt kaphatott volna az áldozott anyagért. A lehetőség elmulasztása után már nem volt többé reménye.

 

A papírformának megfelelően Vishy Anand komoly riválisa a címvédő Levon Aronjan. A háromszoros olimpiai bajnok a második játéknapon a FIDE ukrán exvilágbajnokára, Ruszlan Pomomarjovra mért vereséget. Ponomarjov második királyindiai védelmű partiját is elbukta. A kritikus pillanatban a menekülést nyújtó esélyt nem használta ki, különböző színű futók mellett királya mentséget nem találhatott.

 

A 2. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2804) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán,2717) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 51)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2712) – Viswanathan Anand (indiai, 2785) 0 – 1 (Ragozin változat, 38)

 

A verseny állása:

1.Viswanathan Anand 6 pont

2. Levon Aronjan 4

3. Francisco Vallejo pons 1

4. Ruszlan Ponomarjov 0

 

A 3. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Levon Aronjan

Ruszlan Ponomarjov – Francisco Vallejo Pons

 

Vallejo Pons,F (2712) - Anand,V (2785)
Ragozin változat [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.dxc5

Világos választhatja a népszerűbb 8.e3 c4 9.Hd2 g5 10.Fg3 Ff5 változatot is. A tavalyi zugi GP-tornán Lékó Péter ellen Veszelin Topalov a 11.Fe5 Fxc3 12.bxc3 Hbd7 13.Fd6 Vb6 14.Fb4 a5 15.Fa3 Vc6 16.Fe2 b5 17.0-0 Bb8 folytatásban az elméleti párbajt elvesztette.

8...Hbd7 9.e3 Va5 10.Bc1 He4 11.Fe2 0-0 12.0-0 Fxc3 13.bxc3 Hxc3 14.Vd2 Hxe2+ 15.Vxe2

 

15...b6 16.c6 Fa6 17.Vd1 Hc5 18.Vxd5 Fxf1 19.Kxf1 Bac8 20.Hd4

20...Vd2 21.Vc4 Bfe8 22.Vc2 Vxc2 23.Bxc2 Be5

Az exvilágbajnok választása után világos a minőségért kompenzációt kapott. 23...g5 24.Fg3 He4 25.Hf5 Hxg3+ 26.hxg3 Be5 27.g4 Kf8 28.Hd4 Bc5 jobb volt.

24.Fg3 Bd5 25.c7 Bd7 26.Hb5? a6 27.Hd4?

27...He4 28.Bc6 Hxg3+ 29.hxg3 Bdxc7 30.Bxb6 Bc1+ 31.Ke2 Ba8 32.Bb4 a5 33.Ba4 Bb1 34.Hb3 Bb2+ 35.Kf3 Ba6 és világos feladta

 

Aronjan,L (2804) - Ponomarjov,R (2717)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 d6 2.Hf3 Hf6 3.c4 g6 4.Hc3 Fg7 5.g3 0-0 6.Fg2 c6 7.0-0 Ff5 8.Fg5 h6 9.Fe3 Ha6 10.Vc1 Kh7 11.h3 Bb8 12.g4 Fd7 13.Vd2 Hc7 14.a4 b5?! 15.axb5 cxb5 16.b3 bxc4 17.bxc4 Bb4

18.Vd3 a6 19.d5

Számításba jött a 19.Fd2 Bb2 20.Bfb1 Bxb1+ 21.Bxb1 h5 22.g5 folytatás.

19...e6 20.Hd4 exd5 21.cxd5 Be8 22.Bfb1 Bxb1+ 23.Bxb1 Hb5

 

24.Hc6 Fxc6 25.dxc6 Hxc3 26.Vxc3 Hd5 27.Vc4 Hxe3 28.fxe3 d5 29.Vxd5

Erősebb volt a 29.Fxd5 Vd6 30.Kf1 Bd8 31.Ff3 választás.

29...Ve7 30.Kh1 Bd8 31.Vc4 Fe5 32.Bf1 Kg7 33.Fd5 f6 34.Bb1 Bb8 35.Bb7 Bxb7 36.cxb7 Vd6 37.Fe4?

37...a5?

Az ukrán exvilágbajnok remizhetett volna a 37...Vd1+ 38.Kg2 Ve1 39.Fxg6 Vg3+ 40.Kf1 Vxh3+ 41.Ke1 Vh1+ 42.Kf2 Vh2+ változatban.

38.Vb5 Vd8 39.Kg2 Fb8 40.Vc6 Ve7 41.Kf1 Fc7 42.Fd3 Vd6?

43.Ve8! f5 44.Fc4 Kf6 45.Vf7+

Levon Aronjan válogathatott a nyerések között. A 45.h4 Fb8 46.Vf7+ Ke5 47.Kf2 Fa7 48.b8V Fxb8 49.g5 hxg5 50.hxg5 fonalas matt lett volna.

45...Kg5 46.gxf5 gxf5 47.Vg7+ Kh4

48.Fe6 Fd8 49.Vxh6+ Kg3 50.Vg7+ Kh4 51.Kg2 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Bilbao Chess Manu de Alba

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog