Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szocsiban az azeri Sahriyar Mamedgyarov győzelmével ért véget a Tal-emlékverseny. A 12 résztvevős, kétfordulós villámversenyen Mamedgyarov fél ponttal előzte meg az orosz Alekszandr Griscsukot, a harmadik helyen az izraeli Borisz Gelfand végzett már 3 pontos hátránnyal. Lékó Péter a második játéknapon is 5 pontot szerzett, kilencedikként zárta szereplését a 100 ezer dolláros díjalappal megrendezett viadalon, Mamedgyarov 20 ezret nyert. A nagymestereknek játszmánként 4-4 perc gondolkodási idejük volt, és lépésenként még 2-2 másodperc.  

A sakktörténelem egyik legszínesebb egyénisége, a nyolcadik világbajnok Mihail Tal emlékére rendezték meg a villámversenyt. Az első játéknapon a rajtlistán az orosz Jan Nepomnajcsij mögött második azeri Sahriyar Mamedgyarov szerencsés kézzel sakkozott, ötös nyerősorozattal kétpontos előnnyel zárta az első kört. A második játéknapot Lékó Péter elleni győzelemmel kezdte, Erneszto Inarkijevvel remizett, majd elszenvedte első vereségét, Nepomnjacsij szakította meg szárnyalását. A 16. fordulóban Alekszandr Morozevics legyőzte őt, Vlagyimir Kramnyik ellen nyert, de Peter Szvidler győzelemmel zárta kettőjük mini párharcát. A 20. fordulóban Alekszandr Griscsuk visszavágott, Mamedgyarov végül fél ponttal megelőzte legnagyobb riválisát. A torna doyenje, Borisz Gelfand harmadik helye minden elismerést megérdemel, mindkét holtversenyes társa, Morozevics és Karjakin ellen eredményes volt.

Lékó Péter az első játéknaphoz hasonlóan ma is 5 pontot szerzett. A későbbi tornagyőztes, Mamedgyarov elleni veresége után remizett Morozeviccsel és Kramnyikkal, Szvidlertől másodszor is kikapott. Tomasevszkijjel megosztozott a ponton, Griscsukot szicíliai védelmű bonyodalmakban legyőzte. Remizett Gelfanddal, de Karjakinnal nem bírt. Alekszandra Kosztenjukkal szemben hozta a kötelező győzelmet, Inarkijev és Nepomnjacsij elleni  két remivel zárta szereplését.

 

A Tal-emlékverseny végeredménye:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2824) 16 pont

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2724) 15,5

3. Borisz Gelfand (izraeli, 2719) 12,5

4-5. Szergej Karjakin (orosz, 2701) és Alekszandr Morozevics (orosz, 2811) 12,5

6. Peter Szvidler (orosz, 2756) 12

7. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2880) 11

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2757) 10,5

9. Lékó Péter (magyar, 2682) 10

10. Erneszto Inarkijev (orosz, 2648) 9,5

11. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2725) 8

12. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2548) 2

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: http://www.chess-news.ru

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban, a Tal-emlékverseny első játéknapja után az azeri Sahriyar Mamedgyarov óriási fölénnyel vezet, a 11 játszmából 10 pontot gyűjtött. Két ponttal előzi meg Alekszandr Griscsukot, hárommal Alekszandr Morozevicset. Lékó Péter holtversenyben a hatodik helyen áll, Vlagyimir Kramnyikhoz, Jevgenyij Tomasevszkijhez és Szergej Karjakinhoz hasonlóan 5 ponttal. A 12 résztvevős, kétfordulós viadalon partinként 4-4 perc a gondolkodási idő, lépésenként még 2-2 másodpercet is kapnak a nagymesterek. Csütörtökön ellenkező színelosztással másodszor is megmérkőznek, magyar idő szerint 9 órakor kezdődnek az összecsapások.

Moszkvában nyolcszor rendezték meg szupernagymesterek részvételével a Tal-emlékversenyt. Idén az Orosz Sakkszövetség a fővárosban a Tasir cég szponzorálása mellett a sakkozás kilencedik világbajnokára, Tigran Petroszjanra emlékezett a nyolc résztvevős tornával. Szocsiban kétnapos villámversennyel tisztelegnek a nyolcadik világbajnok, Mihail Tal emléke előtt, aki a sakktörténelem egyik legszínesebb egyénisége volt. Mindenáron támadásra törekvése, lenyűgöző kombinációi, káprázatos taktikai megoldásai hihetetlenül népszerűvé tették a sakkrajongók körében. Ellenfelei rettegték váratlan megoldásait, Tal játékával újjászületett a romantikus sakkiskola. A villámpartik megszállottja volt, képes volt nagy versenyek idején is éjszakákon át snellezni, zseniális megoldásai mellett még ellenfeleit is szórakoztatta beszólásaival, pillanatok alatt rekonstruálta a játszmákat, mutatott rá a hibákra.

 

A 12 résztvevős, kétfordulós tornán a nagymestereknek 4-4 perc a gondolkodási idejük és 2-2 másodperc lépésenként. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov kétpontos előnnyel vezet az első játéknap után. Mamedgyarov elsősorban gyorsaságban múlta felül riválisait, csak az orosz Alekszandr Morozevics és Peter Szvidler tudott fél-fél pontot rabolni tőle, kilenc riválisa megadásra kényszerült.

Lékó Péter győzelemmel kezdte meg szereplését, Morozevics ellen nyert, Vlagyimir Kramnyikkal remizett, majd kikapott Szvidlertől. Négyes remisorozat következett, Jevgenyij Tomasevszkijjel, Alekszandr Griscsukkal, Borisz Gelfanddal és Szergej Karjakinnal osztozott meg a ponton. Nyolcadik partiját megnyerte az orosz exvilágbajnoknő, Alekszandra Kosztenjukkal szemben, Erneszto Inarkijevvel remizett. Tízedik partiját elvesztette Jan Nepomnjacsij ellen, a mai játéknap utolsó játszmájában a kapkodásban alulmaradt Sahriyar Mamedgyarov ellen is.

 

Az első játéknap után a Tal-emlékverseny állása:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2824) 10 pont

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2724) 8

3. Alekszandr Morozevics (orosz, 2811) 7

4. Peter Szvidler (orosz, 2756) 6,5

5. Borisz Gelfand (izraeli, 2719) 5,5

6-9. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2757), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2725), Szergej Karjakin (orosz, 2701) és Lékó Péter (magyar, 2682) 5

10. Erneszto Inarkijev (orosz, 2648) 4,5

11. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2880) 3,5

12. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2548) 1

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsiban zajló világbajnoki döntő, a címvédő norvég Magnus Carlsen és kihívója, az indiai Viswanathan Anand 12 játszmásra tervezett párharcának negyedik összecsapása a 47. lépésben, örökös sakkal döntetlennel ért véget. A szicíliai védelmű partiban Carlsen a megnyitáselméleti párbajt elkerülte, Anand a harmadik játszmában aratott, kiegyenlítést jelentő győzelmének is  köszönhetően egy pillanatra sem került hátrányba. Aktív ellenjátékkal kényszerítette rá Magnust, hogy örökös sakkal érjen véget a parti. A pihenőnap után 2-2-es állás mellett a pénteki ötödik játszmában Vishy Anandé a kezdés joga.

 

Négy játszma után a tavalyi csennaji párharchoz hasonlóan Szocsiban is 2-2 a világbajnoki döntő állása, de a küzdelmek menete, a két eldőlt parti, a harcos döntetlenek alapján merőben más a generációs párharc négy összecsapásának tükre. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand mindkét világossal játszott partijában a megnyitásban meglepte a címvédő Magnus Carlsent. A második parti elvesztése után azonnal egyenlített, rámutatott a norvég világbajnok sebezhető pontjára, a nyitásokban megfogható, a védekezés Carlsen számára sem egyszerű feladat.

A második játszmában Anand a spanyol megnyitásban szenvedett vereséget, a kiegyenlítés után a negyedik partiban már a szicíliai védelemmel jelezte, hogy sötéttel is vállalja a bonyodalmakat. Carlsen nem bocsátkozott igazi elméleti párbajba, a mellékvariban előnyt nem tudott kicsiholni. Anand a vezércserével gond nélkül remizhetett volna, bízott d szabadgyalogjában, ami végül a pontosztozkodást biztosította.

  

Világbajnoki döntő:

Magnus Carlsen (norvég, 2863) - Viswanathan Anand (indiai, 2792) 2 - 2

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Grünfeld védelem, 48)

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 35)

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen 1 – 0 (Vezércsel, 34)

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Szicíliai védelem, 47)

 

Carlsen,M (2863) - Anand,V (2792)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5

A csennaji párharc során egyszer sem láttunk szicíliai védelmű partit. Vishy Anandnak a harmadik játszma megnyerése érthetően önbizalmat adott. A páros meccsek, de különösen a világbajnoki döntők a küzdő feleket már a felkészülés során döntési pozícióba kényszerítik: széles megnyitási repertoárral készülök-e, partinként változtatom a nyitásokat, vagy a szekundánsi csapattal játszmáról-játszmára próbálok javítást találni. A felkészülést a számítógépes háttér, az egyre gyorsabb processzorok nagyban befolyásolják, ez a téma főszerepet kapott a 2010-es szófiai Anand-Topalov döntő idején. Szerencsére a legjobbak csatái ma is a sakktábla mellett dőlnek el, de nem tagadható a házielemzések jelentősége, amikor már a nyitásban a nagy rivális "megfogható". Magnus Carlsen nem a megnyitási felkészüléséről híres, a középjátékokat rendkívül intuitívan kezeli, szinte a semmiből tud előnyt varázsolni a sakktáblára. A sokszor csak minimális előnyt jelentő végjátékokat nagy türelemmel játssza. Érthető, hogy tegnapi veresége után nem akart megnyitáselméleti párbajba bocsátkozni!

2.Hf3 e6

A kihívó oly sikeres pályafutása során mindkét színnel felvállalta a Najdorf-változat bonyodalmait, ezúttal a Paulsen-változatot készítette elő.

3.g3 Hc6 4.Fg2 d5 5.exd5 exd5 6.0-0 Hf6 7.d4 Fe7 8.Fe3 cxd4 9.Hxd4 Fg4

Az exvilágbajnok gondolkodás nélkül húzta, a lélektani hadviselés része jelezni az ellenfélnek, hogy felkészültem a változatra!

10.Vd3 Vd7 11.Hd2 0-0 12.H2f3 Bfe8 13.Bfe1 Fd6 14.c3 h6

15.Vf1

A címvédőt láthatóan zavarta sötét világoson mozgó futójának aktivitása.

15...Fh5 16.h3 Fg6 17.Bad1 Bad8 18.Hxc6 bxc6 19.c4 Fe4 20.Fd4 Hh7 21.cxd5 Fxd5 22.Bxe8+ Bxe8 23.Vd3 Hf8

 

24.Hh4

A norvég világbajnok próbálkozott, de a rutinos kihívó megtalálta az ellenjátékot.

24...Fe5 25.Fxd5 Vxd5 26.Fxe5 Vxe5 27.b3 He6 28.Hf3 Vf6 29.Kg2 Bd8 30.Ve2 Bd5 31.Bxd5 cxd5

 

32.He5 Vf5 33.Hd3 Hd4 34.g4

34...Vd7

A magabiztosság jele? A 34...Hxe2 35.gxf5 Hc3 36.a4 Kf8 37.Kf3 Ke7 38.He5 He4 39.Ke3 Hc5 40.b4 Hxa4 41.Hc6+ Kd6 42.Hxa7 Hc3 43.Kd4 He4 végjáték döntetlenhez vezetett volna.

35.Ve5 He6 36.Kg3 Vb5 37.Hf4 Hxf4 38.Kxf4

 

 

38...Vb4+

Számításba jött a 38...g5+ 39.Ke3 Vf1 40.Vxd5 Ve1+ 41.Kd3 Vxf2 folytatás.

39.Kf3 d4 40.Ve8+ Kh7 41.Vxf7

 

 

41...Vd2 42.Vf5+ Kh8 43.h4 Vxa2 44.Ve6

44...Vd2 45.Ve8+ Kh7 46.Ve4+ Kh8 47.Ve8+ Kh7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.chessbase.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsiban zajló világbajnoki döntő harmadik játszmájában a kihívó indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand legyőzte a címvédő norvég Magnus Carlsent, kiegyenlített! A partiban érvényesült Anand remek felkészülése, kottából játszhatott, Carlsent meglepte a nyitással. A világbajnok súlyos időzavarban végzetes kötésbe került, a 34. lépést követően feladásra kényszerült. Anand közel négy év óta tudta legyőzni 21  évvel fiatalabb riválisát, a 2010-es londoni szuperversenyen kényszerítette utoljára megadásra. A 12 játszmásra tervezett párharc negyedik partiját szerdán játsszák, Carlsené a kezdés joga.

Sokan féltették a 44 esztendős Viswanathan Anandot, hogy a világbajnoki döntő második játszmájának elvesztése, az időzavarban elkövetett súlyos elnézése után megismétlődik a csennaji párharc forgatókönyve, a 23 éves Magnus Carlsen magabiztosan menetel majd. A „madrasi tigris” azonban bebizonyította, hogy minden tekintetben jól felkészült a visszavágó mérkőzésre, nem rendítette meg a vereség. Nagy lelki teherként nehezedhetett az exvilágbajnokra, hogy közel négy éve nem tudta legyőzni Carlsent, utoljára a 2010-es londoni szuperversenyen nyert ellene. A remek győzelme után nyílt lett a világbajnoki trónusért folyó harc.

 

A világossal játszó Viswanathan Anand remekül felkészült a partira, szekundánsaival gondosan elemezte a tavalyi Grand Slam-döntőn játszott Aronjan-Adams partit, javították világos játékát. A változattal meglepte Magnus Carlsent, aki egyre többet tűnődött, egyre feszültebbé vált, az állás nehézségeivel nem tudott megbirkózni. A c7 gyalog megkeserítette életét, a világos haderő uralta a táblát. Időzavarban Magnus leütötte a gyalogot, azonban futója végzetes kötésbe került, a 34. lépést követően feladásra kényszerült.  

 

Világbajnoki döntő:

Magnus Carlsen (norvég, 2863) - Viswanathan Anand (indiai, 2792) 1,5 – 1,5

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Grünfeld védelem, 48)

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 35)

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen 1 – 0 (Vezércsel, 34)

 

Anand,V (2792) - Carlsen,M (2863)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 c6

A Moszkvában ma befejeződött Petroszjan emlékversenyen a 7...Hh5-ös változat volt sötét kedvenc fegyvere.

8.Fd3 b6 9.b4 a5 10.a3 Fa6 11.Fxa6 Bxa6 12.b5 cxb5 13.c6 Vc8 14.c7 b4 15.Hb5 a4

Villámgyorsan húzták le a nyitást. Vishy Anand némi hezitálás után folytatta az előkészített változat megjátszását.

16.Bc1 He4

17.Hg5 Hdf6

Magnusnak valami nem tetszett az állásban, alighanem emlékeiben kutakodott. Vishy kottából játszott, szekundánsaival gondosan elemezte a tavalyi Grand Slam-döntőn játszott Aronjan-Adams partit. Többet a felkészülésről nem árult el a játszmát követő sajtótájékoztatón, míg Carlsen érthetően elégedetlen volt a nyitás megválasztásával. 17...Fxg5 18.Fxg5 Ba5 (18...Hxg5 19.Hd6) 19.Fe7 Be8 (19...Bxb5 20.Fxf8 Kxf8 21.Vxa4 Ba5 22.Vxb4+ Ke8 23.0-0 érdekes lehetőség lenne.) 20.Fxb4 Bxb5 21.Vxa4 pozíció világosra előnyös. 17...Hxg5-re 18.Fd6! Ba5 19.Fxe7 Bxb5 20.axb4 a világos előnyéhez vezető változat.

18.Hxe4 Hxe4

Nem tudhatjuk, hogy Anand mit tervezett 18...dxe4-re. 19.Hd6 Fxd6 20.Fxd6 b3 21.Fxf8 Kxf8 állásban sötétnek bőséges a kompenzációja a minőségért.

19.f3 Ba5

 

 

20.fxe4

Aronjan gyengébben folytatta. 20.Ve2 Vd7 21.fxe4 Bc8 22.exd5 exd5 23.axb4 Bxb5 24.0-0 Bxb4 25.Va6 h6 26.Bc6 Fg5 27.Fxg5 hxg5 után Adams állt jobban, a csata végül döntetlennel ért véget.

20...Bxb5 21.Vxa4 Ba5 22.Vc6 bxa3 23.exd5 Bxd5 24.Vxb6

Az említett parti elemzésekor eddig jutottam el, világos előnyéhez kétség sem férhet. Magnus egyre feszültebb lett, gondolkodási ideje vészesen fogyott. Vishy nagyon koncentráltan, nyugodtan szemlélte az állást.

24...Vd7 25.0-0

Számításba jött a 25.Va6 Vc8 26.Vc4 g5 27.Fe5 f6 28.Fg3 terv.

25...Bc8

26.Bc6 g5 27.Fg3 Fb4 28.Ba1! Fa5

Magnus időzavarban lépéséhez nagy reményeket fűzött, de Vishy pontosan számolt!

 

 

29.Va6! Fxc7 30.Vc4

A végzetes kötés megnyerte a partit.

30...e5 31.Fxe5 Bxe5 32.dxe5 Ve7

 

33.e6 Kf8 34.Bc1 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában az orosz Alekszandr Griscsuk győzött a Petroszjan emlékversenyen. Honfitársával, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal vívott rangadója mindössze 14 lépésig tartott, a gyors lépésismétléses döntetlennel Griscsuk egypontos előnnyel nyerte meg a viadalt. Griscsuk 14,7 Élő-pontot is gyűjtött, a sakktörténelemben nyolcadikként lépte át a bűvös 2800-as ponthatárt. Kramnyik fél ponttal előzte meg az izraeli Borisz Gelfandot, aki az utolsó fordulóban Lékó Pétert győzte le. Nagymesterünk nyeretlenül hatodikként zárta szereplését. Az örmény Levon Aronjan hat döntetlen után nyert az orosz Erneszto Inarkijev ellen, míg a kínai Ding Liren hetedszer is remizett. November 13-án és 14-én Szocsiban rendezik meg a 12 résztvevős, kétfordulós Tal-emlékversenyt, amelyen Lékó Péter is játszik. A nagymesterek villámtempóban küzdenek meg, 4-4 percük lesz partinként és 2-2 másodperc lépésenkénti extraidő.

 

Alekszandr Griscsuk eddigi pályafutásának egyik legnagyobb sikere a Petroszjan emlékversenyen elért első helyezése. Élvezetes stílusával korábban is sokat hívet szerzett a kétszeres olimpiai bajnok, ezúttal krónikus időzavarai nem zavarták eredményességét. Mesterhármassal rajtolt, biztos kézzel irányította partijait. Az utolsó fordulóban jól választott nyitást, riválisának, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak a legkisebb esélyt sem engedélyezte. Elmaradt a remélt nagy csata, a korai lépésismétléssel Griscsuk tornagyőzelmet ünnepelhetett. Kramnyik elégedett lehet a második hellyel, a viadal legérdekesebb partiját ő játszotta Alekszandr Morozevics ellen.

 

A befejező játéknapon Lékó Péter elszenvedte második vereségét, a sikeres hajrával az izraeli Borisz Gelfand a harmadik helyen végzett. A 19. lépésig megismételték a tavalyi pekingi GP-n látott partijukat, Gelfand választott másik tervet. A torna doyenje nagyon magabiztosan, gyorsan játszott, míg Péter egyre bizonytalanabb lett. Hosszas gondolkodás után 27…g6-tal nagyot hibázott, megkönnyítette ellenfelének, hogy szabadgyalogot képezzen.

Lékó Péter három remivel indult, a negyedik fordulóban fonalas nyerést hagyott ki Levon Aronjannal szemben. Csalódottságán nem tudta túltenni magát, utolsó két sötét partiját elvesztette. A virtuális világranglistán tíz helyezést rontva a 30. helyre csúszott vissza.

Hat döntetlen után Aronjan győzelemmel zárt. Az orosz Erneszto Inarkijev a kicsit rosszabb  végjátékban rosszul védekezett, a szinte villámtempóban játszó örmény nagymester érvényesítette előnyét.

Hetedszer is remizett a kínai Ding Liren, az orosz Alekszandr Morozevics királyszárnyi akciója csak lépésismétléses remihez volt elegendő.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2795) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2760) döntetlen (Katalán megnyitás, 14)

Erneszto Inarkijev(orosz, 2688)  – Levon Aronjan (örmény, 2797) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 65)

Borisz Gelfand (izraeli, 2759) – Lékó Péter (magyar, 2731) 1 - 0 (Vezércsel, 37)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2724) – Ding Liren (kínai, 2730) döntetlen (Caro-Kann védelem, 33)

 

A verseny végeredménye:

1.Alekszandr Griscsuk 5,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 4,5

3-4. Borisz Gelfand és  Levon Aronjan 4

5. Ding Liren 3,5

6. Lékó Péter 2,5

7. Erneszto Inarkijev 2

8. Alekszandr Morozevics 2

 

Petroszjan   emlékverseny, Moszkva 2014. november 3-11.

kat. XX (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2795

*

½

1

½

½

1

1

1

2966

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2760

½

*

½

½

½

½

1

1

2848

3.

Borisz Gelfand

g

ISR

2759

0

½

*

½

½

1

½

1

4

2796

4.

Levon Aronjan

g

ARM

2797

½

½

½

*

½

½

1

½

4

2791

5.

Ding Liren

g

CHN

2730

½

½

½

½

*

½

½

½

2750

6.

Lékó Péter

g

HUN

2731

0

½

0

½

½

*

½

½

2649

7.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2688

0

0

½

0

½

½

*

½

2

2598

8.

Alekszandr Morouevics  

g

RUS

2724

0

0

0

½

½

½

½

*

2

2593

 

Az Élő-pontszámok változása:

Alekszandr Griscsuk + 14,7, Vlagyimir Kramnyik + 8,7, Borisz Gelfand + 4, Levon Aronjan – 0,3, Ding Liren + 2, Lékó Péter – 8,1, Erneszto Inarkijev – 8, Alekszandr Morozevics – 12

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2860

2.Fabiano Caruana (olasz) 2829

3.Alekszandr Griscsuk (orosz) 2809,7

4. Veszelin Topalov (bolgár) 2800

5. Levon Aronjan (örmény) 2796,7

6. Viswanathan Anand (indiai) 2795

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2775,1

8. Szergej Karjakin (orosz) 2772,7

9. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2768,7

10. Anish Giri (holland) 2768,2

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2765,1

12. Wesley So (maerikai) 2762

13. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2757,5

14. Michael Adams (angol) 2745

15. Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2744

30. Lékó Péter (magyar) 2722,9

32. Rapport Richárd (magyar) 2717,5

45. Almási Zoltán (magyar) 2704

 

Szocsiban november 13-án és 14-én 12 résztvevős, kétfordulós villámversenyt rendeznek a sakkozás nyolcadik világbajnoka, Mihail Tal emlékére. A 100 ezer dollár összdíjazású tornán az első helyezett 20 ezer dollárral gazdagodik. Játszmánként 4-4 perc a gondolkodási idő és 2-2 másodperc lépésenként. Magyar idő szerint csütörtökön 13 órakor kezdődnek az összecsapások (a világbajnoki döntőn szabadnap van), pénteken 9 órától játsszák a második kört.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2880)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2824)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2811)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2757)

Peter Szvidler (orosz, 2756)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2725)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2724)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719)

Szergej Karjakin (orosz, 2701)

Lékó Péter (magyar, 2682)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2648)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2548)

 

Gelfand,B (2759) - Lékó,P (2731)
Vezércsel [D41]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.g3 d5 5.d4 e6 6.cxd5 Hxd5 7.Fg2 cxd4 8.Hxd4 Hxc3 9.bxc3 Hxd4 10.Vxd4 Vxd4 11.cxd4 Fb4+ 12.Fd2 Fxd2+ 13.Kxd2 Ke7 14.Bhc1 Bd8 15.Bc7+ Bd7 16.Bac1 Kd8 17.Bxd7+ Kxd7 18.g4 h6

19.h4

A tavalyi pekingi Grand Prix-versenyen Forisz Gelfand a 19.Bc5 Bb8 20.Ba5 a6 21.Bh5 Kd6 22.g5 hxg5 23.Bh8 g4 24.Bg8 g6 25.f3 gxf3 26.Fxf3 b5 27.h4 Kc7 28.Bg7 Fd7 29.Bxf7 Bh8 30.Bf4 Kd6 31.e4 Ke7 32.e5 Bf8 33.Bxf8 Kxf8 34.Kc3 a5 35.a3 Ke7 36.Fe4 Fe8 37.Ff3 Fd7 38.Fe4 Fe8 39.Ff3 folytatásban remizett Lékó Péterrel. Számos játszmában láttuk a 19.f4 Bb8 20.g5 hxg5 21.fxg5 változatot is, többek között a taskenti GP-n Dmitrij Jakovenko és Tejmur Radzsabov csatájában.

19...Bb8 20.f4 b6 21.Fc6+ Kd8

Laurent Fressinet ellen a Klubcsapatok Európa-kupáján Tejmur Radzsabov a 21...Ke7 22.e4 Fd7 23.h5 f6 24.Fxd7 Kxd7 25.e5 b5 változatban végül remizett.

22.e4 Fd7 23.h5 b5

Közel 30 perces gondolkodás után, Gelfand nagyon gyorsan játszott. 23...Bc8 24.Fxd7 Bxc1 25.Kxc1 Kxd7 26.Kd2 gyalogvégjáték esélyeit is számolni kellett

24.Fxd7 Kxd7 25.Bc5 Bb6 26.Kc3 a5 27.e5

 

27...g6?

Nyolc perces tűnődés után komoly hiba, megkönnyítette világos feladatát, hogy szabadgyalogot képezzen.

28.hxg6 fxg6 29.a4?!

Pontosabb volt a 29.d5 b4+ 30.Kb3 Ba6 (30...exd5 31.Bxa5 Ke6 32.Ba7) 31.d6 Ba7 32.Kc4 h5 33.gxh5 gxh5 34.f5 folytatás.

29...b4+ 30.Kb3 Ba6

31.f5 gxf5 32.gxf5 exf5 33.d5 h5?

Időzavarban újabb hiba.

 

34.e6+ Kd6 35.Kc4 Ke5?

Már nem volt védelem. 35...f4-re 36.Bc8 Ba7 37.Kd4 Bc7 38.Ba8 Bc2 39.Ba6+ Ke7 40.Ba7+ Kf6 41.Bf7+ Kg6 42.Bxf4 nyert volna.

36.e7 Ba8 37.Bc6 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2795) - Kramnyik,V (2760)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 c6 6.He5 Fb4+ 7.Fd2 Vxd4 8.Fxb4 Vxe5 9.Ha3

A zürichi rapitornán 2009-ben Veszelin Topalov a 9.Hd2 b5 10.Fc3 Vc7 11.a4 Fb7 12.Fxf6 gxf6 13.He4 Ke7 14.Vd2 Hd7 15.axb5 cxb5 16.Vb4+ Hc5 17.Ba5 Fxe4 18.Fxe4 Bab8 folytatásban kapott ki Vlagyimir Kramnyiktól.

9...b5 10.Fc3 Vc5 11.Fd4 Vb4+ 12.Fc3 Vc5 13.Fd4

Alekszandr Griscsuknak a tornagyőzelemhez elegendő volt a lépésismétléses döntetlen. A 13.Vd2 a5 14.Fd4 Vb4 15.Vxb4 axb4 16.Hxb5 0-0 17.a4 bxa3 18.Hxa3 változatban minimális világos előnye.

13...Vb4+ 14.Fc3 Vc5 és döntetlen

 

Inarkijev,E (2688) - Aronjan,L (2797)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Fg5 h6 8.Fh4 Fe7 9.Be1 d6 10.Hbd2 g5 11.Fg3 g4 12.Hh4

12...Hxe4 13.Hxe4 Fxh4 14.Fxh4 Vxh4 15.d4 f5 16.Hg3 f4 17.Vd3 Kg7 18.d5 fxg3 19.hxg3 Vg5 20.dxc6 Ff5 21.Ve3 b6 22.Vxg5+ hxg5 23.Bad1 Bh8 24.Fc4 a5 25.b3 Bh6 26.Fd5 Bah8 27.Kf1 Fc2 28.Bd2 Bh1+ 29.Ke2 Bxe1+ 30.Kxe1 Bh1+ 31.Ke2

31...Bc1

Levon Aronjan hat remi után nyerőesélyes álláshoz jutott.

32.c4 a4 33.bxa4 Fxa4 34.Bb2 Kf6 35.Kd2 Bd1+ 36.Ke2 Bd4 37.Bd2

37...b5 38.Ke3?! Bxd2 39.Kxd2 bxc4 40.f3 Kf5 41.Kc3 gxf3 42.gxf3 g4 43.Fe4+ Kg5 44.Kxc4 Fd1 45.Kd3 Fxf3 46.a4

46...d5 47.Fxf3 gxf3 48.a5 e4+ 49.Kd2 d4 50.a6 e3+ 51.Kc2 f2 52.a7 f1V 53.a8V Vc4+ 54.Kb2 e2 55.Vd8+ Kg4 56.Vh4+ Kf3 57.Vf4+ Kg2 58.Ve4+ Kg1 59.Vb1+ Kf2 60.Vf5+ Ke1 61.Vg6 Kd1 62.Vg4 Vc3+ 63.Ka2 Kc1 64.Vxe2 Vc2+ 65.Vxc2+ Kxc2 és világos feladta

 

Morozevics,A (2724) – Ding Liren (2730)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.h4 h5 5.Fd3 Fxd3 6.Vxd3 e6 7.Fg5 Vd7

A ChessBase MEGA 2014 adatbázisában a 7...Vb6; 7...Fe7; 7...Va5+ és; 7...Vc7 lépésekre találni partikat.

8.Hf3 c5 9.dxc5 Fxc5 10.0-0 He7 11.c4 Hbc6 12.Hc3 Hb4 13.Ve2 dxc4 14.Vxc4 Bc8 15.Vb3 0-0 16.Bad1 Vc6 17.Hd4 Va6 18.He4 Hbd5

Ding Liren kiegyenlítette esélyeit, Alekszandr Morozevics királyszárnyi akcióját biztos kézzel hárította.

 

19.Vg3 Fxd4

Figyelmet érdemelt a 19...Hg6 20.Hxc5 Bxc5 21.f4 Vxa2 folytatás.

20.Fxe7 Fxe5 21.Vxe5 Hxe7 22.Vxh5 Hd5 23.Ve5 Bc4 24.Bfe1 Vc6 25.h5 Vc7 26.Hd6 Bc6

27.h6 gxh6 28.Vg3+

Döntetlenhez vezetett a 28.Be4 He7 29.Bg4+ Hg6 30.Vf6 Bxd6 31.Bxg6+ fxg6 32.Vxg6+ Kh8 33.Bxd6 Vxd6 34.Vxh6+ változat is.

28...Kh7 29.Vd3+ Kh8 30.Vh3 Kh7 31.Vd3+ Kh8 32.Vh3 Kh7 33.Vd3+ Kh8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: Jetyeri Kublasvili

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Petroszjan emlékverseny hatodik fordulójában Lékó Péter az orosz Erneszto Inarkijevvel 62 lépésben remizett. Nagymesterünk gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, védekezésre kényszerítette ellenfelét. Inarkijev megbirkózott a feladattal, kiharcolta a döntetlent. Az éllovas orosz Alekszandr Griscsuk időzavarban is pontosan játszott az örmény Levon Aronjannal szemben, a remivel egypontos előnnyel várhatja az utolsó játéknapon Vlagyimir Kramnyik elleni csatáját. Az orosz exvilágbajnok királyszárnyi támadással, minőségáldozattal győzte le honfitársát, Alekszandr Morozevicset, aki eltévedt a bonyodalmakban. Aronjanhoz hasonlóan hatodszor remizett a kínai Ding Liren, a legifjabb résztvevő a torna doyenjével az izraeli Borisz Gelfanddal osztozott meg a ponton. Lékó Péter az utolsó fordulóban sötéttel Borisz Gelfanddal mérkőzik meg.

 

A Petroszjan emlékversenyen az utolsó fordulóra maradt a döntés, az orosz derbin az egypontos előnnyel vezető Alekszandr Griscsuk az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal küzd meg.  Kramnyik sötéttel játssza a rangadót, és nyerés esetén a győztesnek járó trófeát vehetné át, mert négy játszmát vívott sötéttel, míg Griscsuk csak háromszor volt a másodhúzó.

 

A kétszeres olimpiai bajnok Alekszandr Griscsuk a mai játéknapon a háromszoros aranyérmes örmény Levon Aronjannal a Grünfeld védelemben küzdött meg. Aronjan a kezdeményezésért gyalogot áldozott, az éllovas időzavarban is pontosan védekezett.

 

Vlagyimir Kramnyik mai győzelmével egy pontra megközelítette Alekszandr Griscsukot. Az exvilágbajnok mindent egy lapra tett fel, a királyszárnyi támadást erőltette a tornán sokat hibázó honfitársa, Alekszandr Morozevics ellen. Minőséget is áldozott, Morozevics a kritikus állásban többször is hibázott, Kramnyik támadása átütött.

 

Élvezetes küzdelmet hozott Lékó Péter és az orosz Erneszto Inarkijev partija. Nagymesterünk a játszmát követő elemzéskor apróbb titkokat is elárult a vezércsel jól ismert változatának érdekességeiből. Péter a kezdeményezésért gyalogot áldozott, kecsegtető pozíciót ért el, Inarkijev azonban hárította a fenyegetéseket. A 28. lépésben fedeztem fel igazán kínálkozó lehetőséget, a későbbikekben már nem volt reális esély.

A viadal legfiatalabb résztvevője, a 22 éves kínai Ding Liren a verseny doyenjével, a 46 esztendős izraeli Borisz Gelfanddal csatázott. A sorozatban harmadik tornáján játszó Gelfand nagy rutinjának köszönhetően kiremizte a partit.

 

A 6. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2760) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2724)  1 – 0 (Bogoindiai védelem, 34)

Ding Liren (kínai, 2730) – Borisz Gelfand (izraeli, 2759) döntetlen (Kettős fianchetto, 48)

Lékó Péter (magyar, 2731) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) döntetlen (Vezércsel, 62)

Levon Aronjan (örmény, 2797) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2795)  döntetlen (Grünfeld védelem, 33)

 

A verseny állása:

1.Alekszandr Griscsuk 5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 4

3-5. Borisz Gelfand,  Levon Aronjan és Ding Liren 3

6. Lékó Péter 2,5

7. Erneszto Inarkijev 2

8. Alekszandr Morozevics 1,5

 

Az utolsó párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Vlagyimir Kramnyik

Erneszto Inarkijev – Levon Aronjan

Borisz Gelfand – Lékó Péter

Alekszandr Morozevics – Ding Liren

 

Lékó,P (2731) - Inarkijev,E (2688)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fe2 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Vc7 13.g3 axb4

A Klubcsapatok Európa-kupáján Alekszandr Griscsuk és Hikaru Nakamura, Borisz Gelfand és Dmitrij Jakovenko a taskenti GP-n a 13...Fa6 14.Vc2 Fxe2 15.Hxe2 változatban végül megosztozott a ponton.

14.axb4 Bxa1 15.Vxa1 bxc5 16.bxc5

16...f6 17.Be1 e5 18.Fa6 Bf7 19.He2 exd4 20.Hexd4 Hxc5 21.Fxc8 Vxc8 22.Bc1 Fd6

23.Va5 Hb7 24.Vxd5 cxd5 25.Bxc8+ Bf8 26.Bc6 Bd8

27.He6 Bd7 28.Hfd4

Jobb volt a 28.Bc8+ Kf7 29.f5 g6 (29...Ha5 30.Hfd4 h6 31.Kg2) 30.Bh8 gxf5 31.Bxh7+ Ke8 32.Bh8+ Kf7 33.Hfd4 Hc5 34.Hxc5 Fxc5 35.Bh7+ Ke8 36.Bxd7 Kxd7 37.Hxf5 folytatás.

28...Kf7 29.Bb6 Fe7 30.f5 g6 31.g4 Hd6 32.Kg2 gxf5 33.gxf5 Ba7

34.Hd8+ Ke8 35.H8c6 Bb7 36.Ba6 Kd7 37.Ba8 Hb5 38.Bh8 Hxd4 39.Hxd4 Bb4 40.He6

40...Bh4 41.Kg3 Bh5 42.f4 Fd6 43.Bd8+ Ke7 44.h4

44...Bxf5 45.Bxd6 Kxd6 46.Hg7 Be5 47.fxe5+

 

47...Kxe5 48.Kf3 d4 49.Hh5 d3 50.Hf4 d2 51.Hd3+ Kf5 52.Hf2 Kg6 53.Kg4 f5+ 54.Kf4 Kh5 55.Kg3 Kh6 56.Hd1 Kh5 57.Kh3 Kh6 58.Kg2 Kh5 59.Kg3 Kh6 60.He3 Kg6 61.Kh3 Kh5 62.Hd1 Kg6 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2760) - Morozevics,A (2724)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.e3 b6 6.Fd3 c5

Alekszandr Morozevics úgy döntött, hogy elkerüli a főváltozatot, a 6...Fb7 7.0-0 d5 8.a3 Fe7 választást.

7.a3 Fxd2+ 8.Fxd2 Fb7 9.dxc5 bxc5 10.Fc3 d6 11.Vc2 Hbd7 12.0-0-0 Ve7 13.Hg5 h6

14.h4

Az exvilágbajnok a királyszárnyi támadást erőltette a tornán rossz formában, sok elnézéssel játszó honfitársa ellen.

14...He5 15.Fh7+ Kh8 16.f4 Heg4

17.Bh3 h5 18.Bg3 Bae8 19.Fd3 e5 20.Fe2 Hf2 21.Bf1

Számításba jött a 21.Fxh5 Hxd1 22.Fxd1 változat.

21...H2e4

22.fxe5! dxe5 23.Bxf6

Kramnyik a 23.Bgf3 g6 24.Fd3 Hxg5 25.Bxf6 Hh7 26.B6f2 folytatásban őrizte volna kis előnyét, de a minőségáldozatban nagyobb esélyt látott.

23...Hxf6 24.Fxh5 Kg8 25.Fe2 Vd6 26.Bh3 Fxg2

A félig nyílt g vonalon az exvilágbajnok bástyája főszerephez jutott, 26...e4 érdemelt figyelmet.

27.Bg3 Fb7 28.h5 Be7 29.Bg1 e4?

A bonyodalmak közepette az időzavarban levő Alekszandr Morozevics nagyot hibázott.

 

 

30.h6! Vh2 31.Hh3! Vxh3?

Vesztőlépés, de a 31...He8 32.hxg7 Vxh3 33.gxf8V+ Kxf8 34.Vd1 változat is világosra lett volna előnyös.

32.Bxg7+ Kh8

33.Fxf6 Vxh6 34.Bg6+ és sötét feladta

 

Aronjan,L (2797) - Griscsuk,A (2795)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Fe3 Va5 9.Hd2

Az idei stavangeri szuperversenyen Alekszandr Griscsuk a 9.Vd2 0-0 10.Bc1 Fg4 11.d5 (Szergej Karjakin öt játéknappal korábban a 11.Hg5 Ha6 12.h3 Fd7 13.Fd3 Bac8 14.d5 c4 15.Fb1 Hc5 változatban nem ért el előnyt, de a partit végül Griscsuk időzavarában megnyerte.) 11...Hd7 12.c4 Va3 13.Fe2 Fxf3 14.Fxf3 Fd4 15.Fxd4 cxd4 16.0-0 He5 17.Vxd4 Hxf3+ 18.gxf3 Vxf3 folytatásban nyert az esélyeit túlértékelő Vlagyimir Kramnyik ellen.

9...0-0 10.Bc1 cxd4 11.Hc4 Vxa2 12.cxd4 Va6 13.Fe2 Ve6 14.Vd3 f5 15.0-0 Vxe4

16.Va3 Hc6 17.Hd2 Vh4 18.Hf3 Vf6 19.d5 He5 20.Bfd1 Hxf3+ 21.Fxf3 Be8 22.Bc7

 

22...Vd6 23.Va4 Bd8 24.Ff4 Fd7 25.Vc4 Fe5 26.Fxe5 Vxe5 27.Bxb7 Vd6 28.g3 Bab8 29.Bxa7 Ba8 30.Bb7 Bab8 31.Ba7 Ba8 32.Bb7 Bab8 33.Ba7 és döntetlen

 

Ding Liren (2730) - Gelfand,B (2759)
Kettős fianchetto [A49]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.Hf3 Fg7 6.0-0 0-0 7.b3 dxc4 8.bxc4 c5 9.Fb2 Vb6 10.Vc1 cxd4 11.Hxd4 Hc6 12.Hxc6 bxc6 13.Hd2 Fg4 14.Hb3 Fxe2 15.Be1 Fd3 16.c5 Va6 17.Bxe7 Bae8 18.Be1 Fc4 19.Bxe8 Bxe8 20.Fxc6 Vxc6 21.Vxc4 He4 22.Ha5 Vxc5 23.Vxc5 Hxc5 24.Fxg7 Kxg7

25.Bc1 He6 26.Hb3 Kf6 27.Kf1 Ke5 28.Hc5 Hxc5 29.Bxc5+ Kf6 30.Ba5 Be7 31.g4 g5 32.Ba6+ Kg7 33.Kg2 f6 34.Kg3 Bc7 35.a4 Kg6 36.a5 Bb7 37.f3

37...Bb3 38.h3 Ba3 39.Bxa7 h5 40.Kf2 Ba2+ 41.Ke3 Ba3+ 42.Ke4 Ba4+ 43.Kd5 Ba3 44.a6 hxg4 45.fxg4 Bxh3 46.Bc7 Ba3 47.a7 f5 48.Bc6+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Borisz Dolmatovszkij

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Petroszjan emlékverseny ötödik játéknapján Lékó Péter vereséget szenvedett az éllovas orosz Alekszandr Griscsuktól. A bonyolult ütközetben Lékó az áldozott minőségért bőséges ellenértéket kapott, de időzavarban elvétette a helyes folytatást, Griscsuk döntő támadást indított királya ellen. Griscsuk negyedik győzelmével másfél pontra növelte előnyét az örmény Levon Aronjannal remiző honfitársa, Vlagyimir Kramnyik előtt. Az izraeli Borisz Gelfand legyőzte az orosz Alekszandr Morozevicset. Ötödször is remizett a mezőny legfiatalabb tagja, a 22 éves kínai Ding Liren. Hatodik partiját Lékó Péter az orosz Erneszto Inarkijev ellen világossal játssza.

 

Lékó Péter nagy árat fizetett a tegnapi rontásért, legyőzhette volna az örmény Levon Aronjant, és megnövekedett önbizalommal játszhatta volna mai partiját az éllovas orosz Alekszandr Griscsukkal szemben. Griscsuk egy ponttal vezetett honfitársa, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik előtt, mégis kockáztatott az újabb nyerés érdekében. A vezércsel Tartakower-változatában a 8.g4 lépéssel meglepte Pétert, bonyolult küzdelmet vállalt. Nagymesterünk jól reagált, a minőségáldozatért bőséges ellenértéket kapott, de sajnos súlyos időzavarba került.

 

Vezérekkel több esélye lett volna, a végjátékban pedig komoly remiesélyei, ehelyett beengedte Griscsuk huszárát d5-re, és saját királya került bajba. A g vonalon felvonult bástyák és a huszár összjátékával szemben nem találhatott védelmet. Griscsuk negyedik partiját nyerte meg, immár másfél pont az előnye Kramnyik előtt. Eddigi teljesítményének performance-pontszáma 3108, virtuális Élő-pontja 2810!  

 

Ötödször is remizett Levon Aronjan. A vezércselben csatázott Vlagyimir Kramnyikkal, az exvilágbajnokot védekezésre kényszerítette, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

 

Megszerezte első győzelmét az izraeli Borisz Gelfand. Bakui nagyszerű sikerét a taskenti fiaskó követte, nyeretlenül játszotta végig a viadalt. Fáradtságát feledve ma megvillant. Az orosz Alekszandr Morozevics ellen esélyes tisztáldozatot hozott, összekötött szabadgyalogokat kapott cserébe. A kivitelezésbe hiba is becsúszott, de Morozevics nem élt a felkínált lehetőséggel.

A verseny legfiatalabb résztvevője, a 22 éves kínai Ding Liren jól tartja magát a rangos mezőnyben, az orosz Erneszto Inarkijevvel lépésismétléssel osztozott meg a ponton.

 

Az 5. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2797) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2760) döntetlen (Vezércsel, 41)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2795) – Lékó Péter (magyar, 2731) 1 – 0 (Vezércsel, 33)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) – Ding Liren (kínai, 2730)  döntetlen (Caro-Kann védelem, 31)

Borisz Gelfand (izraeli, 2759) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2724) 1 – 0 (Szláv védelem, 41)

 

A verseny állása:

1.Alekszandr Griscsuk 4,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 3

3-5. Ding Liren, Borisz Gelfand és Levon Aronjan 2,5

6. Lékó Péter 2

7-8. Erneszto Inarkijev és Alekszandr Morozevics 1,5

 

A 6. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Alekszandr Morozevics

Ding Liren – Borisz Gelfand

Lékó Péter – Erneszto Inarkijev

Levon Aronjan – Alekszandr Griscsuk

 

Griscsuk,A (2795) - Lékó,P (2731)
Vezércsel [D58]

1.Hf3 d5 2.c4 e6 3.d4 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 b6

8.g4!? Hxg4

Az állás kiéleződött, a g4 gyalogért cserébe Alekszandr Griscsuk a d5 gyalogot kapta meg. Számításba jött a 8...Hbd7 lépés.

9.Fxe7 Vxe7 10.cxd5 exd5 11.Hxd5 Vd6 12.Hc3 c5 13.Bg1 Hf6 14.Fg2

Figyelmet érdemelt a 14.dxc5 Vxc5 15.Vd4 Hbd7 16.Vf4 Kh8 17.0-0-0 folytatás.

14...Fg4 15.Vd2 Hbd7

 

 

16.He5?!

A minőségért Péter bőséges ellenértéket kapott, de az oly gyorsan fogyó gondolkodási ideje miatt aggódhatott.

16...Hxe5! 17.dxe5 Vxe5 18.Fxa8 Bxa8 19.Bg3

19...He4?!

Nagy kár, hogy kimaradt a 19...Vf5! előnyt megőrző lépés.

20.f4 Hxd2 21.fxe5 Hf3+ 22.Kf2 Hxe5 23.Bag1 Fh5?

A kapkodásban kimaradt a 23...Bd8 24.Bxg4 Bd2+ 25.Kf1 Hxg4 26.Bxg4 Bxb2 27.Bg2 Bb4 lehetőség.

 

 

24.Bxg7+ Kh8 25.B7g2 Bd8 26.e4 c4?!

 

27.Hd5! Ff3?

Péter királya bajba került.

28.Bg7 Fh5 29.Hf6 Bd2+ 30.Ke3 Bd3+ 31.Kf4 Hg6+

32.B1xg6 Bf3+ 33.Ke5 és sötét feladta

 

Gelfand,B (2759) - Morozevics,A (2724)
Szláv védelem [D15]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c4 c6 4.e3 a6 5.Hc3 b5 6.c5 g6 7.He5 Hfd7 8.Hd3 e5 9.a4 Fb7 10.axb5 axb5 11.Bxa8 Fxa8 12.b4 e4?! 13.Hf4 Fe7

14.Hfxd5!

A bakui nagyszerű szereplést követő taskenti fiaskó után a torna doyenje rendezte sorait, a tisztáldozattal összekötött szabadgyalogokhoz jutott.

14...cxd5 15.Fxb5 0-0 16.0-0 Hf6 17.Fe2 Fb7 18.b5 Fc8 19.Va4 h5 20.Fd2 Fe6

 

21.Va7 Hbd7 22.Bc1 Hg4 23.Hd1 Kg7 24.Ba1 Fh4

25.c6

Borisz Gelfand túlzottan is sietett. 25.h3 Hgf6 26.c6 Vb8 27.cxd7 Hxd7 28.Fb4 Bc8 29.Vxb8 Bxb8 30.g3 Ff6 31.Kg2 simán nyert volna.

25...Hb6 26.c7? Vf6?

Alekszandr Morozevics már talán megbékélt a vereség gondolatával, nem látta meg a menekülési esélyt adó 26...Vd6 27.Fxg4 Ba8! 28.Fxe6 (28.Vxa8 Hxa8 29.c8V Fxc8 30.Fxc8 Vc7 31.Fh3) 28...Bxa7 29.Bxa7 Vxe6 30.Fa5 Vg4 31.Hc3 Hc4 32.Fb4 Fxf2+ 33.Kxf2 Vf5+ 34.Ke2 Vg4+ 35.Ke1 Vxg2 folytatást.

27.Fe1 Fc8 28.h3 Hh6 29.Fb4 Bh8 30.Bc1 Hc4 31.Fxc4 dxc4

32.d5 Vg5 33.Vd4+ Kh7 34.Vxe4 Fb7 35.Hc3 Hf5 36.Ve5 Ba8 37.He4 Vh6 38.Bxc4 Hxe3 39.fxe3 Fxd5 40.c8V Bxc8 41.Bxc8 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2797) - Kramnyik,V (2760)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fd3 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Fa6

Vlagyimir Kramnyik két partijában is a 12...Vc7 13.g3 Fa6 változatot választotta.

13.Ha4 Ff6 14.He5 Fxe5 15.fxe5 Fxd3 16.Vxd3 axb4 17.axb4 bxc5 18.Hxc5 Hxc5 19.bxc5 Bxa1 20.Bxa1

Levon Aronjan kicsit kedvezőbben állt.

 

20...f6 21.Ve3 fxe5 22.Vxe5 Vf6 23.Ve3 Be8 24.Be1 Bb8 25.g3 Kf7 26.Va3 Kg8 27.Be5 h6 28.Ve3 Bb1+ 29.Kg2 Bb2 30.h4 Kf7 31.h5 Kg8 32.Kg1 Bb1+ 33.Kh2 Bb2 34.Kg2 Ba2 35.Ve1 Bb2 36.Kg1 Kh7

 

37.Bxe6?!

Világosnak esélyt csak a 37.Ve3 Ba2 38.f4 jelentett volna.

37...Vf5 38.Ve3 Bxf2 39.Bxh6+ gxh6 40.Vxf2 Vxh5 41.Ve1 és döntetlen

 

Inarkijev,E (2688) – Ding Liren (2730)
Caro-Kann védelem [B17]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hc3 Hb6 7.h3 Ff5 8.Fd3 Fxd3 9.Vxd3 e6 10.0-0 Fe7 11.He2 0-0 12.c4 Hbd7 13.Ff4 a5 14.a4 Hc5 15.Ve3 Ha6 16.Bfd1 Hb4 17.Bd2 b5 18.b3 bxc4 19.bxc4 Vb6 20.Hc3 Bad8 21.Bad1 Hd7 22.Ve2 Bfe8 23.Fg5 Fxg5 24.Hxg5 h6 25.Hf3 Vc7 26.He4 Bb8 27.Ve3 Hb6 28.Bc1 Hd7 29.Bcd1 Hb6 30.Vb3 Hd7 31.Ve3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: www.chesspro.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsiban zajló világbajnoki döntő második játszmáját a világossal játszó címvédő, Magnus Carlsen a 35. lépésben megnyerte, kihívójával, az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben. A spanyol megnyitású partiban a világelső kezdeményezést kapott, Vishy Anand pontatlanul védekezett. Magnus Carlsen is játszhatott volna pontosabban. Az időzavar fenyegető árnyékában  Anand óriásit hibázott, azonnal vesztőt húzott. Carlsen 1,5-0,5-ös vezetés mellett várhatja a keddi harmadik összecsapást, Anand játszik majd világossal.

 

A 12 játszmásra tervezett világbajnoki döntőn a 23 esztendős címvédő Magnus Carlsen a második parti megnyerésével vezetést szerzett. A párharc első játszmája kiegyenlített erők küzdelmét hozta, a másodikban a kihívó exvilágbajnok Viswanathan Anand többször is hibázott. Carlsen elkerülte a spanyol megnyitás berlini változatában a végjátékhoz vezető gyors vezércserés varit. Újításnak számít a 7.Fxc6-os lépéssorrend, Anand huszármanőverére a világelső kezdeményezéshez jutott.

A 44 esztendős exvilágbajnok többször is elmulasztotta a jobb védekezést, Magnus praktikus megoldásként nem számolta sokáig a taktikai lehetőséget. A világos bástya betört e6-ra, Carlsen nehéztisztjei uralkodtak a sakktáblán. A világbajnok úgy érezte, hogy erőteljesebben is játszhatta volna a pozíciót, előnyét azonban tartotta. Anand láthatóan egyre feszültebb lett, az időzavar árnyékában óriási hibát vétett, azonnali vesztőt húzott.

 

Világbajnoki döntő:

Magnus Carlsen (norvég, 2863) - Viswanathan Anand (indiai, 2792) 1,5 – 0,5

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Grünfeld védelem, 48)

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 35)

 

Carlsen,M (2863) - Anand,V (2792)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3

A tavalyi döntő negyedik partijában ellenkező színelosztással Vishy Anand a berlini végjátékot választotta. 4.0-0 Hxe4 5.d4 (Magnus Carlsen a nyolcadik partiban már világossal játszott a berlini változat ellen, a (5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Be8 11.c3 variban könnyen érte el a megcélzott döntetlent.) 5...Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Fe7 11.Hc3 Kc8 12.Fg5 h6 13.Fxe7 Hxe7 14.Bd2 c5 15.Bad1 Fe6 16.He1 változat került megjátszásra, a játszma 64 lépésben lett döntetlen, Magnus esélyt szalasztott el.

4...Fc5 5.0-0

A párharc 6. játszmájában Vishy az 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Be1 a6 8.Fa4 b5 9.Fb3 d6 10.Fg5 Fe6 11.Hbd2 h6 12.Fh4 Fxb3 13.axb3 Hb8 14.h3 Hbd7 15.Hh2 Ve7 16.Hdf1 Fb6 17.He3 Ve6 18.b4 a5 19.bxa5 Fxa5 20.Hhg4 Fb6 21.Fxf6 Hxf6 22.Hxf6+ Vxf6 23.Vg4 Fxe3 24.fxe3 Ve7 25.Bf1 folytatásban nem számíthatott előnyre, míg Magnus Carlsen az ötödik parti megnyerése után nyugodtan játszhatott, majd a világbajnok újabb bakiját kihasználva két pontra növelte előnyét.; A hetedik összecsapás során Vishy a 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 Fg4 7.h3 Fh5 8.Hf1 Hd7 9.Hg3 Fxf3 10.Vxf3 változattal próbálkozott.

5...d6

Rapid partiban az exvilágbajnok már játszotta az 5...Hd4 6.Fa4 Hxf3+ 7.Vxf3 0-0 8.Vg3 d6 változatot Carlsen ellen 2011-ben a Botvinnik emlékversenyen.

6.Be1 0-0 7.Fxc6

A világbajnok újított. 7.c3 és 7.Hc3 fordult elő legtöbbször.

7...bxc6 8.h3 Be8 9.Hbd2 Hd7

Vlagyimir Kramnyik a 9...h6 10.Hf1 d5 11.exd5 Vxd5 változatban küzdött meg az angol Michael Adamsszel a tavalyi Aljechin-emlékversenyen. Anand más tervet választott, huszárjával f8-on át g6-ra törekszik?

10.Hc4 Fb6 11.a4 a5

12.Hxb6 cxb6 13.d4 Vc7

14.Ba3

Magnus a harmadik soron szánt szerepet bástyájának.

14...Hf8 15.dxe5 dxe5 16.Hh4 Bd8 17.Vh5 f6 18.Hf5

18...Fe6

A partit követő sajtótájékoztatón Magnus a jóval erősebb 18...Vf7 lépést javasolta. 19.Ve2 Fe6 20.Bd1 Vc7 21.Bad3 c5 után világos előnye csak minimális.

19.Bg3 Hg6

20.h4

A világelső nem cifrázta, kevésnek érezte a 20.Fh6! gxh6 21.Bxg6+ hxg6 22.Vxg6+ Kf8 23.Vxf6+ Vf7 24.Vxh6+ Ke8 25.Vh8+ Kd7 (25...Vf8 26.Vxe5 Kf7 27.Hd4 Bxd4 28.Vxd4) 26.Bd1+ Kc7 27.Vxe5+ Kb7 28.Hd6+ Bxd6 29.Bxd6 változatot, holott négy gyalogja van a tisztért.

20...Fxf5?!

Anand egyre idegesebbnek tűnt, nem találta meg a 20...Kh8! védőlépést. 21.Bxg6 Vf7 22.Hxg7 (22.Bh6 gxh6 23.Vxf7 Fxf7 24.Fxh6 Bg8) 22...Vxg6 23.Vxg6 hxg6 24.Hxe6 Bd6 25.Hc7 Bc8 remi lehetett volna. 20...Bd7 re 21.Fh6 Bf8 22.Vg4 Fxf5 23.exf5 Hf4 24.h5 jöhetett volna.

21.exf5 Hf4 22.Fxf4 exf4 23.Bc3 c5

 

24.Be6

Carlsen stílusának ideális pozíció, míg Anand nem arról híres, hogy hátrányos állásban higgadtan tud védekezni.

24...Bab8 25.Bc4 Vd7 26.Kh2 Bf8

27.Bce4 Bb7 28.Ve2

Pontosabb volt a 28.Vf3 Vc7 29.Be8 Vf7 30.Bxf8+ Kxf8 31.Be6 megoldás.

28...b5 29.b3

Jobb volt a 29.Be7 Vd6 30.f3 Bxe7 31.Bxe7 bxa4 32.Ve4 folytatás.

29...bxa4

Nem menti sötétet a 29...c4 30.axb5 cxb3 31.b6 b2 változat 32.Vc4! Kh8 (32...b1V 33.Be8+ Vf7 34.Bxf8+ Kxf8 35.Vc8+) 33.Vb3 miatt!]

30.bxa4 Bb4

31.Be7 Vd6 32.Vf3 Bxe4 33.Vxe4 f3+ 34.g3

34...h5??

Katasztrofális hiba. 34...Vd2 35.Vc4+ Kh8 36.Vxc5 h5 még játszható volt...

35.Vb7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban döntetlennel fejeződött be Magnus Carlsen és Viswanathan Anand világbajnoki döntőjének első játszmája. A kihívó indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand vezette a világos bábukat. A Grünfeld védelmű partiban a nyitásból kis előnnyel jött ki, a címvédő norvég Magnus Carlsen jelentős időhátrányba is került. Anand kitért a vezércsere elől, ez hibának bizonyult, Carlsen átvette a kezdeményezést. A gyalogszerkezeti gyengeségek gondokat okoztak Anandnak, de végül zseniális vezérlépésével hárította a veszélyeket, a 48. lépésben egyeztek meg döntetlenben. A vasárnapi 2. játszmában Carlsen játszik világossal.

Szocsiban tegnap rendezték meg a világbajnoki döntő sajtótájékoztatóját, majd az ünnepélyes megnyitó kulturális programja után megtartották a párharc sorsolását. A címvédő Magnus Carlsen elégedetten nyugtázta, hogy a 12 játszmás összecsapás első partijában a sötét bábukat vezetheti majd.

A sajtótájékoztatón a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov köszönetét fejezte ki, hogy a 2014-es Téli Olimpia városa ilyen nagyszerű körülményeket biztosított a világbajnoki döntőhöz. Magnus Carlsen és Viswanathan Anand is elégedetten nyilatkozott a szervezésről. A kihívó indiai exvilágbajnok már egy hete Szocsiba érkezett, elsősorban pihent, az utolsó simításokat  végezte el bizonyos változatokon. Szekundánsi csapatában változás történt, honfitársa, Krishnan Sasikiran mellett két lengyel sakkozó segíti őt. Radoslaw Wojtaszek már korábban is tagja volt csapatának, új fiú a kitűnő teoretikus hírében álló Gregorcz Gajewski. A címvédő norvég nagymester ezúttal némi mosollyal a szája szegletében a dán Peter Heine Nielsent és honfitársát, Jon Ludvig Hammert nevezte meg.

Az Orosz Sakkszövetség elnöke, Andrej Filatov örömmel jelentette be, hogy a mérkőzés idején a gyerekek számára számos versenyt, szimultánt szerveznek, minden lehetőséget kihasználnak, hogy még népszerűbbé tegyék a sakkot.

Carlsen az olimpia idején már megismerkedhetett a Fekete-tenger partján fekvő várossal, honfitársainak, elsősorban a síelőknek lelkesen drukkolt. Magnus maga is szívesen hódol a síelésnek, utolsó edzőtáborát az Alpokban szervezték meg számára. Oslóban elutazása előtt még találkozott a sakkozás legendás világbajnokával, Garri Kaszparovval, bizonyára hasznos tanácsokat kapott tőle a visszavágó mérkőzés előtt. Ezúttal a küzdő feleket nem választja el üvegfal, vagy éppen speciális függöny a nézőktől, a versenyteremben mintegy negyven ülőhely van, a nézők nagy része másik teremben már kommentálás mellett figyelheti majd a játszmákat.

Magnus némi derültség közepette nem tagadta, hogy még mindig gyereknek érzi magát, ezért is imádja a játékokat, a labdarúgást, a kosárlabdát. Vishy talizmánjának nevezte feleségét, Arunát, örömét fejezte ki, hogy a helyszínen drukkol, támogatja őt, kisfiúk, Akhil a távolból szorít értük.

A világbajnoki döntőt a chess24.com honlapon angolul Peter Szvidler és a grúz Szopiko Guramisvili, oroszul Alekszandra Kosztenjuk és Szergej Sipov kommentálja. A playchess.com prémium előfizetőit négy nyelven segítik majd, angolul, németül, franciául és spanyolul.

Magnus Carlsen kikerülte azt a kérdést, hogy a mérkőzés favoritjának érzi-e magát. Tavaly bizonytalanul játszotta a párharc első négy partiját, most szeretne jobban kezdeni. Vishy Anand felkészülten várja a meccset, jókedvűen válaszolt a kevésbé szakmai kérdésekre is. Indiában optimisták, a szaksajtó azonban egyértelműen Carlsent tartja az esélyesnek, a top nagymesterek is Magnus győzelmét várják.

Tavaly Csennajban Grünfeld védelmű partival kezdődött meg a vb-döntő, Szocsiban is ez a védelem került megjátszásra, de a színek felcserélődtek, Magnus Carlsen vezette a sötét bábukat. Korábban csak a 2011-es Tal emlékversenyen küzdöttek meg hasonló színelosztás mellett a Grünfeld védelemben, akkor a klasszikus centrumképzős változatban osztoztak meg a ponton.

Anand a nyitásban meglepte Carlsent, jelentős időelőnyre is szert tett. Hibázott, amikor elkerülte a vezércserét, a norvég világbajnok jól megszervezte a védekezést, és a sorozatos cserék után már kedvezőbb pozíciót játszhatott. Gyalogszerkezeti gyengeségei miatt aggódhatott az exvilágbajnok, Carlsen már kevésbé volt feszült. A kritikus állásban Magnus kihagyta a 42…Be3 lehetőséget, a második sorra történt behatolást Anand remek vezérlépéssel hárította, örökös sakkal ért véget az érdekes csata.

Világbajnoki döntő:

Magnus Carlsen (norvég, 2863) - Viswanathan Anand (indiai, 2792) 0,5 – 0,5

 

Az első játszma:

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Grünfeld védelem, 48)

 

Anand,V (2792) - Carlsen,M (2863)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2

A Tal emlékversenyen Viswanathan Anand az 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Vd2 cxd4 9.cxd4 Hc6 10.Bd1 0-0 11.Hf3 Fg4 12.Fe2 Bc8 13.0-0 Va5 14.h3 Fxf3 15.Fxf3 Vxd2 16.Bxd2 Ha5 17.e5 Hc4 18.Bd3 Hxe3 19.fxe3 Bc7 20.Fe4 Bfc8 21.Bb3 b6 22.Kf2 f6 23.exf6 Fxf6 24.Ke2 Kg7 25.Bd1 Bc3 26.Bd3 Bc2+ 27.Bd2 B2c3 28.Bd3 Bc2+ 29.Bd2 B2c3 folytatásban remizett Magnus Carlsennel.

5...Fg7 6.e4 Hxc3 7.Fxc3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.Hf3 Fg4

A világbajnokot láthatóan meglepte az exvilágbajnok választása, hosszabban tűnődött a természetes futólépésen.

10.d5 Fxf3 11.Fxg7 Kxg7 12.gxf3 He5

 

13.0-0-0 c6 14.Vc3 f6 15.Fh3 cxd5 16.exd5 Hf7 17.f4 Vd6

18.Vd4 Bad8 19.Fe6 Vb6

20.Vd2?!

Vishy Anand kitért a vezércsere elől, a játszma menete azt mutatta, hogy a kicsit jobb végjátékot kellett volna játszania.

20...Bd6 21.Bhe1 Hd8 22.f5 Hxe6 23.Bxe6 Vc7+ 24.Kb1 Bc8 25.Bde1 Bxe6 26.Bxe6 Bd8 27.Ve3 Bd7

28.d6 exd6 29.Vd4 Bf7 30.fxg6 hxg6 31.Bxd6

31...a6

Carlsen nem is remélhetett jobb állást, Anandnak gyalogszerkezeti gyengeségei miatt kicsit aggódnia kellett.

32.a3 Va5 33.f4 Vh5 34.Vd2 Vc5 35.Bd5 Vc4 36.Bd7 Vc6 37.Bd6

A vezérvégjáték nagyon gyanús 37.Bxf7+ Kxf7 38.Ve3 a5! miatt.

37...Ve4+ 38.Ka2 Be7 39.Vc1 a5 40.Vf1 a4 41.Bd1 Vc2 42.Bd4

A bástya fontos védőszerepet töltött be a negyedik soron.

 

 

 

42...Be2?!

Sokan aggódtak az exvilágbajnokért 42...Be3! lépés esetén - fenyeget a 43...Bxa3!+ - 43.Vd1 (43.Bd7+ Kh6 44.Bxb7 Bb3 45.Bxb3 axb3+ 46.Ka1 Vxh2 47.Vc1 Vh5) 43...Vxd1 44.Bxd1 Bb3 után a bástyavégjáték igen kellemetlen.

43.Bb4 b5

 

44.Vh1!

A világos vezér sikerrel kapcsolódhatott be a védekezésbe.

44...Be7 45.Vd5 Be1 46.Vd7+ Kh6 47.Vh3+ Kg7 48.Vd7+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.fidechess.com, www.chesspro.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Petroszjan emlékverseny negyedik fordulójában Lékó Péter nyerőesélyes folytatást elszalasztva remizett a háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjannal. Tisztáldozatát Aronjan elfogadta, sötét királya nagy bajba került, de nagymesterünk többször is kihagyta a nagy lehetőséget. A mesterhármassal rajtoló orosz Alekszandr Griscsuk a kínai Ding Lirennel osztozott meg a ponton. Döntetlennel ért véget az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az izraeli Borisz Gelfand partija. Fordulatos partiban, kölcsönös hibák után remizett az orosz Alekszandr Morozevics és Erneszto Inarkijev. Az ötödik játéknapon Lékó Péter sötéttel az egypontos előnnyel vezető Alekszandr Griscsukkal mérkőzik meg.

 

A háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan nagyon kellemetlen ellenfél Lékó Péter számára. Húsz korábbi klasszikus gondolkodási idejű partijukból csak egyet tudott megnyerni a 2006-os dortmundi tornán, Aronjan hatszor győzte le Pétert, legutoljára a tromsői sakkolimpián is. A mai játszma nagyon kedvezően alakult, Péter a Ragozin védelmű partiban a nyitást kis előnnyel zárta, a középjátékban remek tisztáldozatot készített elő.

 

Az izgalmak a 21. lépésben értek a tetőfokukra, Aronjan könnyelműen leütötte az áldozatul kínált huszárt. Péter hosszasan tűnődött, de a döntő előnyéhez vezető folytatást nem találta meg, vagy számításaiba hiba csúszott. Állása azonban változatlanul sokat ígérő volt, Aronjan visszaadta a tisztet, a különböző színű futókban reménykedett. Már időzavarban kimaradt az újabb nyerőesély, az örmény sakkozó örökös sakkal kiremizte a partit.

 

A mesterhármassal rajtoló orosz Alekszandr Griscsuk döntetlennel folytatta szereplését. A kínai Ding Liren ellen jó felkészüléssel egyenlített ki, megőrizte egypontos előnyét.

Az orosz Vlagyimir Kramnyik és az izraeli Borisz Gelfand nagyon jól ismeri egymást, oly sok nagy csatában vívtak már meg. A mai napon a Grünfeld védelmű partijuk békés mederben zajlott.

A forduló legfordulatosabb ütközetét az orosz derbiben láttuk, Alekszandr Morozevics és Erneszto Inarkijev kölcsönösen kihagyott nyerőesély után osztozott meg a ponton. Morozevics már az időkontroll után húzott vesztőt, Inarkijev nem vette észre az elterelő bástyaáldozatot!

 

A szombati 4. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2760) – Borisz Gelfand (izraeli, 2759) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2724) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2688) döntetlen (Vezércsel, 46)

Ding Liren (kínai, 2730) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2795) döntetlen (Királyindiai védelem, 35)

Lékó Péter (magyar, 2731) – Levon Aronjan (örmény, 2797) döntetlen (Vezércsel, 42)

 

A verseny állása:

1.Alekszandr Griscsuk 3,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 2,5

3-5. Ding Liren, Lékó Péter és Levon Aronjan 2

6-7. Borisz Gelfand és Alekszandr Morozevics 1,5

8. Erneszto Inarkijev 1

 

Az 5. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Vlagyimir Kramnyik

Alekszandr Griscsuk – Lékó Péter

Erneszto Inarkijev – Ding Liren

Borisz Gelfand – Alekszandr Morozevics

 

Lékó,P (2731) - Aronjan,L (2797)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7

A stavangeri szuperversenyen Magnus Carlsen ellen Levon Aronjan a 6...h6 7.Fh4 Hbd7 8.e3 g5 9.Fg3 He4 10.Hd2 Hxg3 változatot játszotta meg. A világbajnok meglepő ötlettel rukkolt ki, de követőre elképzelése nem talált. 11.fxg3?! Hb6 12.Fd3 Ve7 13.Vf3 Fe6 után nem kellett aggódnia Aronjannak, a partit azonban elbukta.

7.Vc2 h6 8.Fh4 c5 9.e3 Va5 10.Fd3 c4 11.Ff5 g6 12.Fxd7+ Hxd7 13.0-0 0-0 14.Bae1 Hb6 15.He5 Fxc3 16.bxc3 Va4 17.Vb1 Ve8 18.f3 Kg7 19.h3 h5

 

20.e4! f6 21.exd5! fxe5?

A háromszoros olimpiai bajnok nagyot hibázott. A tisztáldozat azonnali elfogadása vesztőlépés volt! 21...Ff5 22.Vc1 fxe5 23.Bxe5 Vb5! (23...Va4 24.g4 (24.Be7+ Bf7 25.Bxf7+ Kxf7 26.Vh6 Vd7 27.Be1 Be8 28.Vh7+ Kf8 29.Bxe8+ Vxe8 30.Vh8+ Kf7 31.Vh7+ fonalas változat örökös sakkhoz vezetett volna.) 24...Fd3 25.Bfe1) 24.Bfe1 Bae8 25.Fe7 Bf7 26.d6 Vc6 27.Ff6+ Bxf6 28.Bxe8 Vxd6 bonyodalmak elcsendesedtek volna.

22.Bxe5 Va4?  

Világos előnyéhez vezetett volna a 22...Ff5 23.Bxe8 Fxb1 24.Bxa8 Bxa8 25.Bxb1 Hxd5 26.Bxb7+ Kf8 27.Bh7 Be8 28.Bh8+ Kf7 29.Bxe8 Kxe8 30.Fe1 h4 31.Kf2 Kf7 32.f4 folytatás is.

 

23.Bfe1?!

Péter hosszasan gondolkodott, talán maga sem hitte el, hogy azonnal nyerhet? 23.Be7+ Bf7 24.Ve1! Vd7 (24...Ff5 25.Ff6+! Kxf6 (25...Kg8 26.Bxf7) 26.Ve5+ Kg5 27.f4+ Kh6 28.Bxf7) 25.Ve5+ Kh7 26.Bxd7 Fxd7 27.Be1 Be8 28.Vg5 és sötétnek nincs védelme.

23...Ff5 24.Vc1 Bf7

25.g4 hxg4 26.hxg4 Fd3 27.Be7 Hxd5 28.Bxf7+ Kxf7

29.Vg5 Vc6 30.Be5

30...Bf8

Nem jobb a 30...Hf6 31.Vf4 Be8 32.Fxf6 Bxe5 33.Fxe5+ Ke8 34.Kf2 változat sem.

31.Bxd5 Kg8 32.f4 Va4 33.Be5 Be8

 

 

 

34.Bxe8+

Nagymesterünk már időzavarban volt. 34.d5 Vd7 (34...Vd1+ 35.Kh2 Vd2+ 36.Kg3) 35.Bxe8+ Vxe8 36.f5 Fe4 37.d6 Fc6 38.Ff2 megőrizte volna a nyerőesélyt.

34...Vxe8 35.f5 Kh7 36.Fg3 gxf5 37.gxf5?! Vf7 38.Vh4+ Kg8 39.f6 Vg6 40.Kf2 Kf7 41.Fe5 Fb1 42.Vg3 Vc2+ és döntetlen

 

Ding Liren (2730) - Griscsuk,A (2795)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c5 4.Hf3 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.Fg2 0-0 7.Hc3 Vc7 8.Vd3 Hc6 9.0-0 d6 10.b3 Hxd4 11.Vxd4 He4 12.Hd5 Fxd4 13.Hxc7 Bb8

Az idei stavangeri szuperversenyen Fabiano Caruana a 13...Fxa1 14.Fe3 Ff6 15.Hxa8 Hc3 16.Fxa7 Hxa2 17.Hc7 Hb4 18.Bd1 Kg7 19.f4 h5 20.Kf2 h4 21.c5 hxg3+ 22.hxg3 dxc5 23.Fxc5 Ha6 24.Hxa6 bxa6 25.e4! változatban hátrányba került Vlagyimir Kramnyikkal szemben.

14.Fxe4 Fxa1 15.Fe3 Fe5 16.f4 Ff6 17.Fxa7 Fh3 18.Bd1

 

18...Ba8 19.Hxa8 Bxa8 20.Fe3 Bxa2 21.Kf2 Bb2 22.Bb1 Ba2 23.Fxb7 Ff5 24.Bc1 Bb2 25.c5 dxc5 26.Bxc5 Bxb3 27.Ff3 Bc3 28.Bxc3 Fxc3 29.Fc5 e5 30.e3 exf4 31.exf4 h5 32.Ke3 Fb2 33.Kf2 Fc3 34.Ke3 Fb2 35.Kf2 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2760) - Gelfand,B (2759)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Fg5 He4 6.Ff4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.cxd5 cxd4 9.cxd4 Vxd5 10.e3 0-0 11.Fe2 Hc6 12.0-0 Ff5 13.Va4 Va5 14.Vxa5 Hxa5 15.Bfc1 Bac8 16.He1 Hc6 17.g4 Fe4 18.Ff3 f5 19.Fxe4 fxe4 20.Bab1 b6 21.Bc2 e5 22.dxe5 Hxe5 23.Fxe5 Fxe5 24.Kg2 Kf7 25.Bd1 Bxc2 26.Hxc2 Bc8 27.Hd4 a6 28.f4 exf3+ 29.Kxf3 b5 30.h4 Fxd4 31.Bxd4 Ke6 32.Be4+ Kd6 33.Bd4+ Ke6 34.Be4+ Kd6 35.Bd4+ Ke6 36.Ke4 és döntetlen

 

Morozevics,A (2724) - Inarkijev,E (2688)
Vezércsel [D36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.Vc2 Fe7 7.e3 Hbd7 8.Fd3 Hh5 9.Fxe7 Vxe7 10.Hge2 g6 11.0-0-0 Hb6 12.Bde1 Fe6 13.f3 0-0-0 14.g4 Hg7 15.Hf4 h5 16.h3 Kb8 17.Bhg1 Vd6 18.Ff1 hxg4 19.hxg4 Bh7 20.a4 a5 21.Vb3 Hd7 22.Kb1 Bh2 23.Ha2 g5 24.Hd3 f6 25.Vc3 b6

26.b4! axb4 27.Haxb4 Bc8 28.Bc1 Kb7 29.e4 dxe4 30.fxe4 c5

31.e5?

Kiengedte az előnyt. 31.a5! Bb8 32.Fg2 cxb4 33.Hxb4 nyerőesélyt adott.

31...fxe5 32.Hxe5 Ka7 33.Vd3 Hxe5?! 34.Va6+ Kb8 35.dxe5 Vd8?

Kimaradt a 35...Bb2+! 36.Ka1 Vd8 37.Fg2 Bxg2 38.Bgd1 Bd2 39.Bxd2 Vxd2 40.Vxb6+ Ka8 remihez vezető folytatás.

36.Hc2?

Újabb hiba. 36.Bg2 Bh6 37.Bgc2 cxb4 (37...Fb3 38.Bc3 Fd5 39.Hxd5 Vxd5 40.a5) 38.Fg2 nyert volna.

36...Fd5 37.Bd1 He6 38.Fc4 Fxc4 39.Vxc4 Hd4 40.Hxd4 cxd4 41.Vxd4??

Már az időkontroll után óriási hiba.

 

 

41...Vc7??

Erneszto Inarkijev nyerhetett volna! 41...Bc1+!! Elterelő bástyaáldozat. 42.Bxc1 (42.Kxc1 Vc7+) 42...Vxd4 43.Bc2 Vb4+ 44.Kc1 Va3+ 45.Kb1 Vb3+ 46.Ka1 Bxc2-vel.

42.Vd6 Ka7 43.Vxc7+ Bxc7 44.Bc1 Bxc1+ 45.Kxc1 Be2 46.Bf1 Bxe5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Jetyeri Kublasvili

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog