Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Haladás négy pontra növelte előnyét a címvédő Aquaprofit előtt

Címkék: Csapatbajnokság

Az első osztályú csapatbajnokság hetedik fordulójában az éllovas Haladás VSE 9-3-ra győzte le a Hungaropharma Decs csapatát. A szombathelyiek előnye a címvédő Aquaprofit-NTSK együttesével szemben négy pontra nőtt. A nagykanizsai együttes 8-4-es nyeréssel próbálja tartani a lépést a bajnoki címért folyó vetélkedésben. A tavalyi ezüstérmes Atomerőmű SE megerősítette harmadik helyét. A kecskeméti Tóth László SE szép győzelmet aratott Makón. A Honvéd a sereghajtó Vasas ellen nyert. A bajnokság nyolcadik fordulóját két hét múlva játsszák, de két mérkőzést is elhalasztottak a Plovdivban március 19-én kezdődő Európa-bajnokság miatt.

Újabb győzelmet aratott az éllovas Haladás VSE együttese. A szombathelyiek Decsre látogattak és legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd vezetésével 9-3-as nyeréssel négy pontra növelték előnyüket a címvédő Aquaprofit-NTSK csapatával szemben. A meccsen nyolc játszma is döntéssel végződött.

A nagykanizsai csapat a tabellán negyedik Mátyásföldi LTC gárdáját látta vendégül, 8-4-re győztek. A hatodik játéknapon elszenvedett váratlan vereség után javított az Atomerőmű SE, a paksiak megerősítették harmadik helyüket. A kecskeméti Tóth László SE csapata második győzelmét aratta, komoly esélyük támadt, hogy elkerüljék a kiesést.  A Honvéd a sereghajtó Vasas ellen érvényesítette a papírformát, de begyűjtött egy büntetőpontot, mert női táblát kontumált.

 

A 7. forduló és az éltáblák eredményei:

ASS-Makói SVSE – Tóth László SE 5,5 – 6,5

(Erdős Viktor (2608) – Nikola Nestorovic (2464) döntetlen

Mihók Olivér (2445) – Ivan Marinkovic (2425) 0 – 1

Reiss Tibor (2389) – Tésik Csaba (2340) 1 – 0)

 

Hungaropharma Decs – Haladás VSE  3 – 9

(Nikola Sedlak (2589) – Rapport Richárd (2547) 0 – 1

Pap Gyula (2492) – Vlastimil Babula (2572) döntetlen

Milos Roganovic (2480) – Prohászka Péter (2553) döntetlen)

 

Honvéd ASE – Vasas SC  7 – 5

(Tolnai Tibor (2476) – Szabó Zsolt József (2432) 1 – 0

Petrán Pál (2384) – Hujbert Flórián (2387) döntetlen

Popovics Ádám (2399) – Török Sándor (2319) döntetlen)

 

Atomerőmű SE Paks – Pénzügyőr SE  7,5 – 4,5

(Berkes Ferenc (2706) - Horváth Csaba (2517) 1 - 0

Vladislav Nevednichy (2540) -   Balog Imre (2552) döntetlen

Papp Gábor (2551) – Antal Gergely  (2531) döntetlen)

 

Aquaprofit-NTSK – Mátyásföldi LTC  8 - 4

 

A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Komáromi VSK SE mérkőzés elhalasztva, március 16-án játsszák le.

 

A bajnokság állása:

1. Haladás VSE 62,5 pont

2. Aquaprofit-NTSK 58,5

3. Atomerőmű SE Paks  52

4. Mátyásföldi LTC 46

5. Hungaropharma Decs 40,5

6. Pénzügyőr 39

7. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 38 (12)

8. Honvéd ASE 36

9. ASS-Makói SVSE 34

10. Tóth László SE 33,5

11. Vasas SC 26

12. Komáromi VSK SE 25 (12)

 

A 8. forduló párosítása:

Komáromi VSK SE – Mátyásföldi LTC

Pénzügyőr SE – Aquaprofit-NTSK

Tóth László SE – Hungaropharma Decs

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – ASS-Makói SVSE

Vasas SC – Atomerőmű SE Paks (április 15-én játsszák le)

Haladás VSE – Honvéd ASE (április 16-án játsszák le)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tarolt a címvédő Aquaprofit, a Haladás előnye 3 pontra csökkent

Címkék: Csapatbajnokság

Az első osztályú csapatbajnokság hatodik fordulójában az éllovas Haladás VSE 8,5-3,5-re győzte le az ASS-Makói SVSE csapatát. A szombathelyiek előnye a címvédő Aquaprofit-NTSK együttesével szemben három pontra csökkent. A nagykanizsai együttes 10,5-1,5-ös nyeréssel tette szorossá a bajnoki címért folyó vetélkedést. A játéknap meglepetése a tavalyi ezüstérmes Atomerőmű SE veresége, a Mátyásföldi LTC az újabb sikerrel megerősítette negyedik helyét. A Pénzügyőr és a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp minimális győzelmet aratott. A Hungaropharma Decs a sereghajtó Vasas ellen hozta  a papírformát. Három hét múlva játsszák a hetedik fordulót.

Hatodik meccsét is megnyerte a Haladás VSE. A szombathelyiek az újabb győzelemmel megőrizték vezető pozíciójukat, de a címvédő Aquaprofit-NTSK előtt előnyük három pontra csökkent. A nagykanizsaiak a kétszámjegyű nyeréssel ismét komoly eséllyel pályáznak a bajnoki címre. A két együttes versengését a 10. fordulóban, május 6-án, Szombathelyen megrendezésre kerülő meccs dönti el.

A játéknap meglepetését a kiegyenlített erőkből álló Mátyásföldi LTC győzelme jelentette az Atomerőmű SE csapatával szemben. A tavalyi ezüstérmes paksiak jelentős ponthátránnyal a harmadikok.

A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttese alighanem többet remélt a minimális győzelemnél, az idegenlégiósokkal megerősített kecskemétiek számára az első osztályú tagság megőrzése immár reális cél.

Ötödször kapott ki a Honvéd ASE, javított a Pénzügyőr. A Hungaropharma Decs a szoros középmezőnyben harmadik nyerésükkel. A Vasas és a Komárom aligha tudja elkerülni a kiesésést.

 

A 6. forduló eredményei:

Komáromi VSK SE – Aquaprofit-NTSK 1,5 – 10,5

(Bokros Albert (2470) – Balogh Csaba (2643) 0 – 1

Horváth Péter (2450) – Márkus Róbert (2652) döntetlen

Csiba Dominik (2355) – Ribli Zoltán (2588) 0 – 1)

 

Mátyásföldi LTC – Atomerőmű SE 6,5 – 5,5

(Dragan Kosic (2483) – Berkes Ferenc (2696) 1 – 0

Izsák Gyula (2474) – Papp Gábor (2554) döntetlen

Zlatko Ilincic (2468) – Szabó Krisztián (2542) 0 – 1)

 

Pénzügyőr SE – Honvéd ASE 6,5 – 5,5

(Horváth Csaba (2517) – Czebe Attila (2526) döntetlen

Balog Imre (2539) – Hoang Thanh Trang (2459) döntetlen

Antal Gergely (2531) – Petrán Pál (2384) döntetlen)

 

Vasas SC – Hungaropharma Decs  3 – 9

(Szabó Zsolt József (2432) – Nikola Szedlak (2580)  0 – 1

Hujbert Flórián (2373) – Dusan Popovic (2569) 0 – 1

Török Sándor (2319) – Pap Gyula (2513) 0 – 1)

 

Haladás VSE – Makói SVSE  8,5 – 3,5

(Rapport Richárd (2545) – Erdős Viktor (2613) döntetlen

Prohászka Péter (2547) – Mihók Olivér (2457) döntetlen

Ruck Róbert (2569) – Reiss Tibor (2389) 1 – 0)

 

Tóth László SE – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 5,5 – 6,5

(Nikola Nestorovic (2464) – Gyimesi Zoltán (2646)  0 – 1

Ivan Marinkovic (2425) – Sax Gyula (2491) döntetlen

Tésik Csaba (2337) – Horváth József (2535) 0 – 1)

 

A bajnokság állása:

1. Haladás VSE 53,5 pont

2. Aquaprofit-NTSK 50,5

3. Atomerőmű SE Paks  44,5

4. Mátyásföldi LTC 42

5. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 38

6. Hungaropharma Decs 37,5

7. Pénzügyőr 34,5

8. Honvéd ASE 30

9. ASS-Makói SVSE 28,5

10. Tóth László SE 27

11. Komáromi VSK SE 25

12. Vasas SC 18

 

A 7. forduló párosítása:

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Komáromi VSK SE

ASS-Makói SVSE – Tóth László SE

Hungaropharma Decs – Haladás VSE

Honvéd ASE – Vasas SC

Atomerőmű SE Paks – Pénzügyőr SE

Aquaprofit NTSK – Mátyásföldi LTC

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Aquaprofit együttese rangadót nyert Pakson

Címkék: Csapatbajnokság

Kéthónapos szünet után rangadóval folytatódott az első osztályú csapatbajnokság. Az ötödik fordulóban a tavalyi bajnok Aquaprofit-NTSK az ezüstérmes Atomerőmű csapatával mérkőzött meg. A Pakson lejátszott mérkőzésen a címvédő 7-5-ös győzelmet aratott. Őrzi vezető pozícióját a Haladás VSE, a zalaegerszegiek elleni 6,5-5,5-ös nyeréssel a szombathelyiek öt ponttal vezetnek. A játéknapon remekelt a Decs Hungaropharma együttese, 8,5-3,5-re nyertek. Az ASS-Makói SVSE és a Tóth László SE 9-3-ra győzött. Folytatta jó szereplését az MLTC csapata. Három hét múlva játsszák a hatodik fordulót.

Pakson játszották le a csapatbajnokság csúcsrangadóját, a címvédő Aquaprofit- NTSK vendégként 7-5-re győzte le a tavalyi bajnokság ezüstérmesét. A találkozón négy játszma dőlt el. A harmadik táblán Ács Péter óriási időzavarba került és nem tudta hárítani Ivan Ivanisevic akcióját. A kilencedik táblán született meg a nagykanizsaiak második győzelme Bérczes Dávid jóvoltából. Olimpiai csapattagok csatáztak a női táblán, Gara Tícia szép győzelmet aratott Vajda Szídónia ellen. A paksiak „becsületgólját” a korcsoportos világbajnokság bronzérmese, Antal Tibor Kende szerezte meg Kántor Gergellyel szemben. A két együttes helyet cserélt a táblázaton.

Zalaegerszegen vendégeskedett az éllovas Haladás VSE csapata. A szombathelyiek folytatták győzelmi sorozatukat, ötödik meccsüket is megnyerték, bár a vártnál kisebb arányban. Az újabb nyeréssel ötpontos előnnyel vezetnek ezúttal már a címvédő Aquprofit együttese előtt. 

A játéknapon remekelt a Decs Hungaropharma gárdája. Játszmát sem veszítve győzték le a jó erőkből álló Pénzügyőr csapatát. Folytatta jó szereplését az MLTC együttese, biztosan tartják negyedik helyüket a táblázaton. Javított helyezésén az ASS-Makói SVSE, kapaszkodnak a kecskemétiek, első győzelmüket aratták.

 

Az 5. forduló és az éltáblák eredményei:

Tóth László SE – Komáromi VSK SE  9 – 3

(Nikola Nestorovic (2464) – Bokros Albert (2452) 1 – 0

Ivan Marinkovic (2425) – Horváth Péter (2450) 1 – 0

Tésik Csaba (2340) – Bagi Máté (2309) 0 – 1)

 

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Haladás VSE  5,5 – 6,5

(Gyimesi Zoltán (2646) – Prohászka Péter (2553) döntetlen

Sax Gyula (2492) – Ruck Róbert (2579) döntetlen

Horváth József (2526) – Bánusz Tamás (2552) 0 – 1)

 

ASS-Makói SVSE – Vasas SC 9 – 3

(Mihók Olivér (2445) – Szabó Zsolt József (2432) döntetlen

REiss Tibor (2389) n- Hujbert Flórián (2387)

Szinisa Saric (2473) – Török Sándor (2319) 1 – 0)

 

Hungaropharma Decs – Pénzügyőr SE  8,5 – 3,5

(Nikola Sedlak (2589) – Horváth Csaba (2517) döntetlen

Pap Gyula (2492) – Balog Imre (2552) 1 – 0

Milos Roganovic (2480) – Antal Gergely (2531) 1 – 0)

 

Honvéd ASE – Mátyásföldi LTC  5 – 7

(Hoang Thanh Trang (2446) – Dragan Kosic (2495) döntetlen

Petrán Pál (2384) – Izsák Gyula (2474) döntetlen

Popovics Ádám (2399) – Zlatko Ilincic (2467) 0 – 1)

 

Atomerőmű SE – Aquaprofit NTSK  5 - 7

Borki Predojevic (2643) – Arkadij Naiditsch (2707) döntetlen

Berkes Ferenc (2706) – Balogh Csaba (2662) döntetlen

Ács Péter (2587) – Ivan Ivanisevic (2633) 0 – 1)

 

A bajnokság állása:

1.Haladás VSE 45 pont

2.Aquaprofit-NTSK 40

3. Atomerőmű SE Paks  39

4. Mátyásföldi LTC 35,5

5. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 31,5

6. Hungaropharma Decs 28,5

7. Pénzügyőr 28

8. ASS-Makói SVSE 25

9. Honvéd ASE 24,5

10. Komáromi VSK SE 23,5

11. Tóth László SE 21,5

12. Vasas SC 15

 

A 6. forduló párosítása: 

Komáromi VSK SE – Aquaprofit-NTSK

Mátyásföldi LTC – Atomerőmű SE

Pénzügyőr SE – Honvéd ASE

Vasas SC – Hungaropharma Decs

Haladás VSE – Makói SVSE

Tóth László SE – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szombathelyen lejátszották a csapatbajnokság első osztályában az első fordulóból elhalasztott mérkőzést. A Haladás VSE játszmavesztés nélkül 9,5-2,5-re legyőzte a Pénzügyőr csapatát és átvette a vezetést. A bajnokság negyedik fordulóját november 27-én játsszák le.

A Klubcsapatok Európa-kupáján a tavalyi bajnokság harmadik helyezettje, a Haladás VSE képviselte a magyar sakkozást. Emiatt engedélyezte a versenybíróság, hogy a Pénzügyőr elleni meccsét ma játssza le. A találkozón legfiatalabb nagymesterünkkel, Rapport Richárddal az éltáblán fölényes szombathelyi győzelem született. A nagayrányú nyeréssel a Haladás VSE hárompontos előnnyel vezet a bajnokságban.

 Az első fordulóból elhalasztott mérkőzés és az éltáblák eredménye:

Haladás VSE – Pénzügyőr SE 9,5 – 2,5

(Rapport Richárd (2547) – Horváth Csaba (2517) 1 – 0

Prohászka Péter (2553) – Balog Imre (2552) döntetlen

Jan Markos (2596) – Seres Lajos (2461) 1 – 0)

 

A bajnokság állása:

1. Haladás VSE 29 pont

2.Atomerőmű SE Paks  26

3. Aquaprofit NTSK 24

4. Mátyásföldi LTC 22

5-6. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK és Pénzügyőr SE 17

7. Honvéd ASE 16,5

8. Tatai HAC 16,5

9. Hungaropharma Decs 14,5

10. Vasas SC 12

11. ASS-Makói SVSE 11,5

12. Tóth László SE 10

 

A 4. forduló párosítása:

Tatai HAC – Atomerőmű SE Paks

Aquaprofit NTSK – Honvéd ASE

Mátyásföldi LTC – Hungaropharma Decs

Pénzügyőr SE – ASS-Makói SVSE

Vasas SC – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

Haladás VSE – Tóth László SE

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Atomerőmű csapata kétpontos előnnyel vezet a sakk-csb-n

Címkék: Csapatbajnokság

A sakkcsapatbajnokság első osztályában a harmadik fordulót játszották le. A címvédő Aquaprofit NTSK csak minimális arányban nyert a Hungaropharma Decs vendégeként. Az Atomerőmű SE csapata 7,5-4,5-re győzött a Honvéd ellen, kétpontos előnnyel a paksiak állnak az élen.  A Haladás együttese Tatán diadalmaskodott. A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp, az ASS-Makói SVSE és a Vasas megszerezte első győzelmét. Két hét múlva játsszák a bajnokság negyedik fordulóját.

Az előző fordulóban született négy nagyarányú győzelem után a harmadik játéknapon szorosabb eredmények születtek. Meglepetésként könyvelhetjük el, hogy a címvédő Aquaprofit NTSK csak minimális arányban tudott nyerni a Hungaropharma Decs vendégeként. Az együttes nélkülözte az Eb-n bronzérmes válogatottunkban a hajrában remeklő Balogh Csabát. Az Atomerőmű SE alighanem nagyobb arányú győzelemre számított a Honvéd ellen, de kétpontos előnnyel vezetik a tabellát. Berkes Ferenc a csapat rendelkezésére állt és nyert.

A Haladás VSE csapata volt a legsikeresebb, a szombathelyiek a Pénzügyőr együttesével szemben az első fordulóból elmaradt meccséüket hétfőn játsszák le. A sokszoros bajnokcsapat, a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp megszerezte első győzelmét. Gyimesi Zoltán is játékkal ünnepelte az érmes helyezést, de az Eb utolsó fordulójának maratoni csatája, 94 lépéses győzelme után ezúttal csak remizett. A sereghajtók rangadóját a Vasas nyerte, a Makói SVSE hazai pályán javított.

A 3. forduló és az éltáblák eredményei:

Haladás VSE – Tatai HAC  8 - 4

(Rapport Richárd (2547) – Bokros Albert (2452) döntetlen

Prohászka Péter (2553) – Horváth Péter (2450)  1 - 0

Jan Markos (2596) – Csiba Dominik (2357)  döntetlen

 

Tóth László SE – Vasas SC  5,5 – 6,5

(Nikola Nestorovic (2464) – Jan Banas (2318) 1 – 0

Tésik Csaba (2340) – Szabó Zsolt József (2432) 0 – 1

Lazar Nestorovic (2397) – Hujbert Flórián (2387) 0 – 1)

 

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Pénzügyőr SE  7 - 5

(Gyimesi Zoltán (2646) – Horváth Csaba (2517) döntetlen

Sax Gyula (2492) – Balog Imre (2552)  döntetlen

Horváth József (2526) – Antal Gergely (2531) 0 – 1)

 

ASS-Makói SVSE – Mátyásföldi LTC 6,5 – 5,5

(Erdős Viktor (2608) – Izsák Gyula (2474) döntetlen

Mihók Olivér (2445) – Zlatko Ilincic (2467) döntetlen

Reiss Tibor (2389) – Fogarasi Tibor (2404) 0 – 1)

 

Hungaropharma Decs – Aquaprofit NTSK  5,5 – 6,5

(Nikola Sedlak (2589) – Márkus Róbert (2635) döntetlen

Dusan Popovic (2579) – Portisch Lajos (2523) 1 – 0

Pap Gyula (2492) – Ribli Zoltán (2588) döntetlen)

 

Honvéd ASE – Atomerőmű SE  4,5 – 7,5

(Czebe Attila (2513) – Berkes Ferenc (2706) 0 – 1

Hoang Thanh Trang (2445) – Papp Gábor (2551) döntetlen

Petrán Pál (2384) – Szabó Krisztián (2546) 0 – 1)

 

A bajnokság állása:

1.Atomerőmű SE Paks  26 pont

2. Aquaprofit NTSK 24

3. Mátyásföldi LTC 22

4. Haladás VSE 19,5 (12)

5. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 17

6. Honvéd ASE 16,5

7. Tatai HAC 16,5

8. Hungaropharma Decs 14,5

9. Pénzügyőr SE 14,5 (12)

10. Vasas SC 12

11. ASS-Makói SVSE 11,5

12. Tóth László SE 10

 

A 4. forduló párosítása:

Tatai HAC – Atomerőmű SE Paks

Aquaprofit NTSK – Honvéd ASE

Mátyásföldi LTC – Hungaropharma Decs

Pénzügyőr SE – ASS-Makói SVSE

Vasas SC – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

Haladás VSE – Tóth László SE

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A sakkcsapatbajnokság első osztályában a második fordulót játszották le. A címvédő Aquaprofit NTSK és a Haladás VSE is kétszámjegyű   győzelmet aratott. A nagykanizsai együttes hazai pályán a makói csapatra mért 10-2-es vereséget, a szombathelyiek a Vasas sakkozóinak csak egyetlen döntetlent engedélyeztek. A Tolna megyei rangadót az Atomerőmű SE fölényes biztonsággal, 9,5-2,5-re nyerte meg a Decs gárdájával szemben, a paksiak egypontos előnnyel vezetnek. Hasonló arányban  győzött a Pénzügyőr, elvesztették második meccsüket is a zalaegerszegiek, minimális arányban nyert a Honvéd. Két hét múlva játsszák a bajnokság harmadik fordulóját.

Nagyarányú győzelmek születtek a csapatbajnokság második játéknapján.  A szombathelyiek „kiütéses” győzelemmel  kezdtek. A Klubcsapatok Európa-kupáján való szereplése miatt a Haladás VSE első fordulóbeli elhalasztott meccsét november 14-én játssza le a Pénzügyőr ellen. Vendégként is közel a legjobb összeállításukban ültek sakkasztalhoz. Két nagy erősítésük, Prohászka Péter és Bánusz Tamás nagymesterek jól mutatkoztak be új egyesületükben. A Vasas egyetlen döntetlent tudott elcsípni.

A Makói SVSE csak két pontot tudott elérni a címvédő Aquaprofit NTSK együttesével vívott mérkőzésen. A megyei rangadót fölényes biztonsággal nyerte meg a tavalyi bajnokság ezüstérmese, az Atomerőmű SE. A Decs éltáblása, junior bajnokunk, Pap Gyula értékes győzelmet aratott a boszniai Borki Predojevic ellen.

Sikeresen rajtolt a Pénzügyőr együttese. Felcserélt pályaválasztójoggal nyert a Honvéd, a Tatai HAC elleni meccsén 11(!) döntetlen született. Másodszor is kikapott a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp, kilenc partiban pontosztozkodás született, a Mátyásföldi LTC egyelőre harmadik a táblázaton.

 

A 2. forduló és az éltáblák eredményei:

Tatai HAC – Honvéd ASE  5,5 – 6,5

(Bokros Albert (2452) – Hoang Thanh Trang (2446) döntetlen

Horváth Péter (2450) – Petrán Pál (2384)  döntetlen

Bagi Máté (2309) – Popovics Ádám (2399) döntetlen)

 

Atomerőmű SE – Hungaropharma Decs  9,5 – 2,5

(Borki Predojevic (2643) – Pap Gyula (2492) 0 - 1

Berkes Ferenc (2706) – Tóth Ervin   (2472) 1 – 0

Vladislav Nevednichy (2540) – Pataki Győző (2354) döntetlen)

 

Aquaprofit NTSK – ASS-Makói SVSE  10 – 2

(Balogh Csaba (2662)  - Erdős Viktor  (2608) döntetlen

Portisch Lajos   (2523) -  Mihók Olivér (2445)  döntetlen

Pintér József  (2547) - Reiss Tibor  (2389)  1 – 0)

 

Mátyásföldi LTC – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 6,5 – 5,5

(Dragan Kosic (2495) – Gyimesi Zoltán (2646) 0 – 1

Izsák Gyula (2474) – Sax Gyula (2492) döntetlen

Zlatko Ilincic (2467) – Horváth József (2526) döntetlen)

 

Pénzügyőr SE – Tóth László SE  9,5 – 2,5

(Horváth Csaba (2517) – Nikola Nestorovic (2464) 1 - 0

Balog Imre (2552) – Tésik Csaba (2340)  1 – 0

Antal Gergely (2531) – Lazar Nestorovic (2397) döntetlen)

 

Vasas SC – Haladás VSE  0,5 – 11,5

(Jan Banas (2318) – Rapport Richárd (2547)  0 – 1

Hujbert Flórián (2387) – Vlasztimil Babula (2572) 0 – 1

Török Sándor (2319) – Prohászka Péter (2553) 0 – 1)

 

A bajnokság állása:

1.Atomerőmű SE Paks 18,5

2. Aquaprofit NTSK 17,5

3. Mátyásföldi LTC 16,5

4. Tatai HAC 12,5

5. Honvéd ASE 12

6. Haladás VSE 11,5 (12)

7. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 10

8. Pénzügyőr SE 9,5 (12)

9. Hungaropharma Decs 9

10. Vasas SC 5,5

11. ASS-Makói SVSE 5

12. Tóth László SE 4,5

 

A 3. forduló párosítása:

Haladás VSE – Tatai HAC

Tóth László SE – Vasas SC

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Pénzügyőr SE

ASS-Makói SVSE – Mátyásföldi LTC

Hungaropharma Decs – Aquaprofit NTSK

Honvéd ASE – Atomerőmű SE

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog