Sakkozásunk sikerekben gazdag esztendőt zárt. A tromsøi sakkolimpián férfi válogatottunk bravúros ezüstérme „bearanyozta” az évet. A kínai csapat lett az aranyérmes, a nőknél az orosz együttes megvédte olimpiai bajnoki címét.  A versenyzéstől visszavonuló Polgár Judit Príma Prímissima-díjat kapott, 2015. január 1-én már 84. alkalommal vezette a női világranglistát. A Mitropa-kupán válogatottunk aranyérmes, a Győrben nagy sikerrel megrendezett U16-os sakkolimpián együttesünk az értékes negyedik helyet szerezte meg. A sakkolimpia mellett kitüntető érdeklődés kísérte a Szocsiban lejátszott világbajnoki döntőt, a norvég Magnus Carlsen  megvédte világelsőségét kihívójával, a világbajnok-jelölti verseny győztesével, az indiai Viswanathan Ananddal szemben. Dubaiban Carlsen megnyerte a rapid-és villám-világbajnokságot is. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Alekszandr Motiljev végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál a 2014/15-ös ciklusban Bakuban az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand holtversenyben győzött, Taskentben az orosz Dmitrij Andrejkin nyert. A norvég világranglista-vezető világbajnok Magnus Carlsen jó évet zárt, megnyerte a zürichi szuperversenyt, Samkirban a Gasimov emlékversenyen is diadalmaskodott. Wijk aan Zee-ben Levon Aronjan, Stavangerben Szergej Karjakin győzött, St. Louisban Caruana remekelt. A Grand Slam-döntőn és Londonban Vishy Anandot ünnepelték győztesként. Zalakaroson kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó győzött, Berkes Ferenc hatodszor lett magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban hatodszor nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2014-es esztendő második negyedéve legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

A Nemzetközi Sakkszövetség 2014. április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistáját világbajnokként a norvég Magnus Carlsen vezette, 69 ponttal előzte meg az örmény Levon Aronjant, aki esélyesként gyengén játszott a világbajnok-jelölti versenyen. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand nagyszerű sikerével, fölényes első helyével öt helyet javítva a harmadik helyre lépett előre. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a negyedik, őt az olasz Fabiano Caruana követte. Lékó Péter a 23.,  Rapport Richárd a 48., Almási Zoltán az 51., Polgár Judit a 60.,  Berkes Ferenc a 65., Balogh Csaba a 89., Erdős Viktor a 100., a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz, két-két indiai és ukrán sakkozó. A női világranglistát hetvenötödször vezette Polgár Judit, Európa-bajnoknőnket, Hoang Thanh Trangot a 15. helyen jegyezték

A top tíz rangsora:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2881

2. Levon Aronjan (örmény) 2812

3. Viswanathan Anand (indiai) 2785

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2783

5. Fabiano Caruana (olasz) 2783

6. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2777

7. Szergej Karjakin (orosz) 2772

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2772

9. Hikaru Nakamura (amerikai) 2772

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2760

 

Hanti-Manszijszk - GP-verseny, rapid-és villám-világbajnokság

Hanti-Manszijszkban a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan fölényes győzelmével fejeződött be a 2013/14-es Grand Prix-sorozat negyedik versenye. Hou Ji-fan veretlenül, másfél pontos előnnyel nyerte meg a viadalt. Egyetlen játszmában sem volt igazi veszélyben, esélyeit tökéletes biztonsággal használta ki. A torna nagy meglepetése az orosz Olga Girja második helyezése, Kosztenjuk végzett a harmadik helyen. A 66 lejátszott partiból 35 végződött döntéssel!

 

A verseny végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 8,5 pont

2. Olga Girja (orosz) 7

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 6,5

4-5. Katyerina Lahno (ukrán) és Anna Muzicsuk (szlovén) 6

6-7. Nana Dzagnidze (grúz) és Antoaneta Sztefanova (bolgár) 5,5

8-9. Zhao Xue (kínai) és Anna Usenyina (ukrán) 5

10. Nafisza Muminova (üzbég) 4

11-12. Tatjana Koszinceva (orosz) és Tuvshintugs Batchimeg (mongol) 3,5

 

A szibériai olajvárosban az ukrán Katyerina Lahno nyerte meg a rapid világbajnokságot. Holtversenyben végzett az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal, az egymás elleni eredmény döntött a javára, a 4. fordulóban nyert ellene. Tizenhárom országból harmincnégyen játszottak a 15 fordulós viadalon,  játszmánként 15-15 perc gondolkodási idővel és lépésenkénti 10-10 másodperc bónuszidővel.

 

A rapid-világbajnokság végeredménye:

1.Katyerina Lahno (ukrán) 10,5 pont

2. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 10,5

3. Olga Girja (orosz) 10

4-5. Antoaneta Sztefanova (bolgár) és Anna Muzicsuk (szlovén) 10

6. Tatjana Koszinceva (orosz) 9,5

7-12. Anna Usenyina (ukrán), Irina Krush (amerikai), Bela Hotenasvili (grúz), Zhao Xue (kínai), Valentyina Gunyina (orosz) és Nana Dzagnidze (grúz) 8,5

 

Hanti-Manszijszkban a szlovén Anna Muzicsuk győzelmével fejeződött be a 15 fordulós villám-világbajnokság. A rajtlistán első Muzicsuk a harmadik játéknapon a befejező öt kétjátszmás párharcokban 8 pontot szerzett, a második játéknap végén még vele holtversenyben álló grúz Nana Dzagnidze csak  5,5-öt, ez az eredmény számára az ezüstéremhez volt elegendő. A harmadik helyet az orosz Tatjana Koszinceva szerezte meg.  

A villám-világbajnokság végeredménye:

H.

Név

Fed.

FIDE

Pont

Rn-1

1

GM

Anna   Muzicsuk

SLO

2613

23.0

2488

2

GM

Nana   Dzagnidze

GEO

2523

20.5

2483

3

GM

Tatjana   Koszinceva

RUS

2502

20.0

2483

4

GM

Zhao Xue

CHN

2510

19.0

2505

5

GM

Antoaneta   Sztefanova

BUL

2565

18.5

2497

6

IM

Elisabeth   Paehtz

GER

2424

18.0

2488

7

GM

Valentyina   Gunyina

RUS

2532

18.0

2487

8

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

RUS

2539

17.5

2498

9

GM

Katyerina   Lahno

UKR

2549

17.0

2501

10

GM

Dronavalli   Harika

IND

2466

16.5

2505

 

Hanti-Manszijszk a sakkozás egyik fellegvára lett. 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája volt. Márciusban a világbajnok-jelölti versenyt, majd a női GP-sorozat negyedik versenyét rendezte meg. Az idei sorozat a női rapid-és villám világbajnoksággal zárult. A pazarul szervezett tornák a kitűnő internetes közvetítés, az élvezetes kommentárok segítségével remekül követhetőek voltak.

Samkir – Gasimov emlékverseny

Samkirban a norvég világbajnok Magnus Carlsen győzelmével ért véget a Vugar Gasimov emlékverseny. A befejező játéknapon a világelső riválisa, az olasz Fabiano Caruana ellen nyert, egypontos előnnyel végzett az élen. A norvég világbajnok beváltotta ígéretét, világelsőként vállalja a kihívásokat. Világbajnokként első versenyét Zürichben nyerte meg, Samkirban ismét bizonyított. Kettős győzelemmel rajtolt, majd a negyedik fordulóban az olasz Fabiano Caruanától, az ötödikben az azeri Tejmur Radzsabovtól vereséget szenvedett, ötven százalékon zárta az első kört.

 

Jól jött számára a pihenőnap, kikapcsolódásként nagyot focizott, és a második félidőben remekelt. Két sötéttel elért nyerését két döntetlen követte, az első helyet eldöntő partiban Caruanával szemben elfogadta a gyalogáldozatot, visszaverte az olasz sakkozó királyszárnyi támadását, átvette a kezdeményezést. A játszma befejező részét tökéletesen játszva megérdemelt győzelmet aratott Magnus Carlsent szuperversenyen huszadszor köszönthették egyedüli, vagy holtversenyes elsőként.

 

Vugar Gasimov   emlékverseny, Samkir (AZE) 2014.ápr. 19-30.

kat. XXII   (2780)

1

2

3

4

5

6

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2881

*

*

0

1

½

½

0

½

1

1

1

1

2868

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2783

1

0

*

*

½

½

½

1

½

½

0

1

2814

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

0

0

½

½

*

*

½

½

½

½

1

1

5

2781

4.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2713

1

½

½

0

½

½

*

*

½

½

½

½

5

2793

5.

Szergej Karjakin

g

RUS

2772

½

½

½

½

½

½

½

½

*

*

½

½

5

2781

6.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2760

0

0

1

0

0

0

½

½

½

½

*

*

3

2638

 

Mitropa-kupa - Rózsahegy

 

Nagyszerű magyar siker született a Mitropa-kupán, férficsapatunk hatodszor szerezte meg a győztesnek járó trófeát. A szlovákiai Ruzsomberokban (Rózsahegyen) megrendezett hagyományos csapatversenyen a sorsdöntő utolsó fordulóban válogatottunk legyőzte az élen álló német együttest, a 2,5-1,5-ös nyerés az aranyérmet jelentette csapatunk számára. Kimagasló egyéni eredményt ért el a 2002-es bledi sakkolimpián ezüstérmes Ács Péter, a 9 partiból 8 pontot szerzett! Női együttesünk vereséggel zárta szereplését, a negyedik helyen végzett.

 

Hely.

 

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

1

Magyarország

 * 

2

2

2

4

15

24.5

2

Németország

 * 

2

3

2

14

22.0

3

Szlovákia „A”

½

 * 

3

2

2

3

12

20.5

4

Ausztria

2

2

1

 * 

2

2

10

19.0

5

Olaszország

2

2

 * 

3

2

9

19.5

6

Svájc

2

1

½

2

 * 

1

2

2

3

8

16.0

7

Lengyelország

½

2

1

3

 * 

1

3

7

17.0

8

Franciaország

½

2

½

2

3

 * 

3

2

7

16.0

9

Csehország

2

2

1

1

 * 

2

5

15.0

10

Szlovákia „B”

0

1

2

½

1

½

2

2

 * 

3

10.5

 

Egyéni eredmények: Ruck Róbert 5/9, Ács Péter 8/9, Héra Imre 6/9, Szabó Krisztián 5,5/8, Pintér József 0/1

 A női csapatverseny végerdménye:

1.Olaszország 14 MP, 13 pont

2. Németország 14, 12,5

3. Ausztria 11, 11

4. Magyarország 9, 9

5. Lengyelország 9, 8,5

6. Szlovákia "A" 7, 8

7. Szlovénia 7, 8

8. Szlovákia "B" 7,67

9. Csehország "B" 7, 7

10. Csehország "A" 5, 6

Egyéni eredmények: Dudás Eszter 1,5/9, Varga Melinda 7,5/9

 

Havannában a Fülöp-szigeteki Wesley So sikerével fejeződött be a 49. Capablanca emlékverseny. A viadal utolsó fordulójában Almási Zoltánnal gyorsan remizett, egypontos előnnyel nyerte meg a 19-es kategóriájú szuperversenyt. Sikerének kulcsa a verseny negyedik fordulójában a címvédőként játszó nagymesterünk elleni győzelme volt, magához ragadta a vezetést, taktikai döntetlenekkel is menetelt a tornagyőzelem felé. Almási Zoltán nem tudta megismételni tavalyi remek teljesítményét, nehezen választott a lépésjelöltek között, időzavarban többször is hibázott, esélyeket szalasztott el.

A verseny végeredménye:

1.Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2731) 6,5 pont

2. Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2682) 5,5

3.Leinier Dominguez Perez (kubai, 2768) 5

4-5. Almási Zoltán (magyar, 2693) és Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2700) 4,5

6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2753) 4

 

Zalakaros – 33. Sakkfesztivál, Sax Gyula emlékverseny, Magyar Bajnokság

Zalakaroson a lett Igor Kovalenko elsőségével fejeződött be a 33. Sakkfesztivál, a Sax Gyula emlékverseny. A befejező játéknapot félpontos előnnyel kezdő Kovalenko visszaverte a paraguayi Axel Bachmann nyerési kísérleteit, megőrizte félpontos előnyét. Bachmann, az ukrán Alekszander Kovcsan, az angol Gawain Jones, a szlovén Alekszander Beljavszkij és az osztrák Siegfried Baumegger gyűjtött fél ponttal kevesebbet. A magyar férfi bajnoki címet Berkes Ferenc szerezte meg, nagyszerűen rajtolt, a hajrában visszafogottan játszott, a gyors remikkel nem tudott előbbre végezni. Eredménye végül pályafutása hatodik bajnoki címéhez elegendő volt. Erdős Viktoré lett az ezüstérem. A női bajnokság győztese kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang közel 20 Élő-pontot vesztett, Gara Tícia a bronzérmes.

A 33. Zalakarosi Sakkfesztivál végeredménye:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Élő+/-

1

6

GM

Igor Kovalenko

LAT

2611

7.0

45.0

33.5

2725

12.8

2

10

GM

Axel Bachmann

PAR

2589

6.5

53.5

35.0

2730

17.2

3

14

GM

Alekszander Kovcsan

UKR

2558

6.5

51.0

36.5

2715

19.3

4

4

GM

Gawain Jones

ENG

2645

6.5

49.5

35.0

2699

6.8

5

5

GM

Alekszander Beljevszkij

SLO

2620

6.5

45.0

33.0

2690

8.6

6

26

IM

Siegfried Baumegger

AUT

2469

6.5

44.5

31.0

2636

20.9

7

2

GM

Berkes Ferenc

HUN

2665

6.0

54.0

35.0

2666

0.3

8

3

GM

Erdős Viktor

HUN

2647

6.0

48.5

29.5

2618

-3.0

9

9

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2594

6.0

47.5

33.5

2651

7.3

10

1

GM

Rapport Richárd

HUN

2698

6.0

47.5

29.5

2603

-9.6

(70 résztvevő)

A férfi bajnokság élcsoportjának végeredménye:

1.Berkes Ferenc 6, 2. Erdős Vikror 6, 3. Rapport Richárd 6, 4-5. Bokros Albert és Czebe Attila 6

A női bajnokság végeredménye:

1.Mádl Ildikó 4,5, 2. Hoang Thanh Trang 4,5, 3. Gara Tícia 4,5, 4-5. Gara Anita és Vajda Szidónia 4, 6-8. Göcző Melinda, Papp Petra és Varga Klára 3,5

Az U20-as bajnokság végeredménye:

1.Rapport Richárd 6, 2. Korpa Bence 5, 3. Gledura Bejamin 5 pont

 

Stavanger – No Logo Norway Chess 2014

A címvédő orosz Szergej Karjakin megvédte elsőségét. A norvégiai Stavangerben megrendezett 21-es kategóriájú, 2774-es Élő-átlagú No Logo Norway Chess 2014 szuperversenyen nagy hajrával, az utolsó három parti megnyerésével Karjakint ismét  tornagyőztesként ünnepelhették. Az utolsó fordulóban a félpontos hátrányban levő olasz Fabiano Caruanával játszott, aki kecsegtető pozíciót rontott vesztésre. Karjakin a 100 ezer eurós első díja mellett még 15 Élő-pontot is gyűjtött, a világranglista hatodik helyére lépett előre.

A hazai pályán játszó világbajnoknak, Magnus Carlsennek ezúttal is meg kellett elégednie a második hellyel. A befejező játéknapon menedzserét, Simen Agdesteint győzte le.

A viadal nagy vesztese az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az ötödik forduló után még az első helyről álmodott, utolsó négy partijából csak fél pontot szerzett. Honfitársától, Alekszandr Griscsuktól világossal játszva kapott ki, a középjátékban komoly nyerőesélyt szalasztott el. A tornát vereséggel kezdő Griscsuk bronzérmesként zárta szereplését.

No Logo   Norway Chess 2014 Stavanger, 2014. június 3-13.

kat. XXI   (2774)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Szergej Karjakin

g

RUS

2771

*

½

1

1

½

0

½

1

1

½

6

2894

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2881

½

*

½

½

½

1

½

½

½

1

2841

3.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2792

0

½

*

0

1

1

½

½

1

½

5

2810

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2791

0

½

1

*

½

½

1

½

0

½

2772

5.

Veszelin Topalov

g

BUL

2772

½

½

0

½

*

½

½

0

1

1

2774

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2815

1

0

0

½

½

*

½

½

½

½

4

2731

7.

Peter Szvidler

g

RUS

2753

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

4

2738

8.

Anish Giri

g

NED

2752

0

½

½

½

1

½

½

*

0

½

4

2738

9.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2783

0

½

0

1

0

½

½

1

*

½

4

2735

10.

Simen Agdestein

g

NOR

2628

½

0

½

½

0

½

½

½

½

*

2711

 

 

Dubai – rapid-és villám-világbajnokság

Dubaiban a klasszikus sakkozás norvég világbajnoka, Magnus Carlsen győzött a 15 fordulós, svájci rendszerű rapid-világbajnokságon. Félpontos előnnyel végzett az élen, a második helyen kialakult négyes holtversenyt az ellenfelek Élő-pontátlaga döntötte el, ezüstérmes az olasz Fabiano Caruana, a bronzérmet az indiai Viswanathan Anand szerezte meg, aki a 12. fordulóban legyőzte Carlsent. A játszmánként 15-15 perces, lépésenként 10-10 másodperces gondolkodási idővel megrendezett viadalon a sakkozás elitje játszott, a világranglista első tíz helyezettje is vállalta a megmérettetést. Polgár Judit az 56. helyen végzett  a 113 fős mezőnyben.

H.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

Magnus Carlsen

NOR

2827

11.0

2730

131.0

2899

2

Fabiano Caruana

ITA

2840

10.5

2741

131.0

2884

3

Viswanathan Anand

IND

2770

10.5

2723

127.5

2866

4

Levon Aronjan

ARM

2785

10.5

2717

128.0

2852

5

Alekszandr Morozevics

RUS

2732

10.5

2696

117.5

2831

6

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2693

10.0

2728

128.5

2840

7

Szergej Karjakin

RUS

2781

10.0

2727

133.0

2845

8

Alekszandr Griscsuk

RUS

2828

10.0

2708

128.0

2825

9

Tejmur Radzsabov

AZE

2750

10.0

2705

123.0

2816

10

Peter Szvidler

RUS

2787

10.0

2685

123.0

2804

11

Etienne Bacrot

FRA

2692

10.0

2680

113.5

2790

12

Yu Yangyi

CHN

2668

9.5

2717

128.5

2790

13

Rauf Mamedov

AZE

2705

9.5

2619

105.0

2706

14

Baadur Zsobava

GEO

2688

9.0

2725

122.0

2782

15

Nguyen   Ngoc Truong Son

VIE

2660

9.0

2719

124.0

2764

 

 

 

 

 

 

 

56

Polgár Judit

HUN

2656

7.5

2650

116.0

2613

 

Magnus Carlsen sikerével fejeződött be a 21 fordulós villám-világbajnokság. Carlsennek sikerült a triplázás, tavaly Viswanathan Anandtól elhódította a klasszikus sakkozás világbajnoki címét, Dubaiban megnyerte a rapid-vb-t, és a villámsakkban is győzött, 80 ezer dolláros díjjal zárta a tornákat. Egy ponttal előzte meg az orosz Jan Nepomnjacsijt és az amerikai Hikaru Nakamurát. Fej-fej melletti nagy küzdelmet vívott az orosz nagymesterrel, akit a 20. fordulóban az örmény Levon Aronjan fosztott meg az aranyérem megszerzésének reményétől. Polgár Judit az öldöklő csatában remek kezdés után a hajrára elfáradt. A párosítás sem fogadta kegyeibe, az egész mezőnyben nagymesternőnk ellenfeleinek volt a legmagasabb Élő-pontátlaga, végül 26. lett. Játszmánként 3-3 perc és lépésenként még 2-2 másodperc volt a gondolkodási idő. A sakkvilág szupersztárjainak részvételével megrendezett viadalon az idő szorításában fordulatos partikat láttunk.

A világbajnokság végeredménye:

H.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

Magnus Carlsen

NOR

2837

17.0

2738

257.5

2

Jan Nepomnjacsij 

RUS

2816

16.0

2740

256.0

3

Hikaru Nakamura

USA

2879

16.0

2734

256.5

4

Le Quang Liem

VIE

2817

14.0

2718

254.5

5

Sahriyar Mamedgyarov 

AZE

2822

13.5

2722

252.5

6

Levon Aronjan

ARM

2863

13.5

2707

250.0

7

Viswanathan Anand

IND

2827

13.5

2694

251.5

8

Rauf Mamedov

AZE

2766

13.5

2666

233.5

9

Gabriel Szargiszjan

ARM

2689

13.0

2716

245.0

10

Alekszandr Morozevics

RUS

2741

13.0

2673

233.0

11

Peter Szvidler

RUS

2757

13.0

2651

228.5

 

 

 

 

 

 

26

Polgár Judit

HUN

2673

12.0

2751

251.5

 

Barátok sakkcsatája – Magyarország – Lengyelország válogatott mérkőzés

 

Az olimpiai felkészülés jegyében megszervezett Barátok Sakkcsatája, a Magyarország-Lengyelország női és férfi hattáblás, schveningeni rendszerű válogatott mérkőzése izgalmas utolsó fordulóval ért véget. Férficsapatunk 3,5-2,5-ös győzelmével egy ponttal megnyerte a találkozót. Polgár Judit és Rapport Richárd is nagy küzdelemben kényszerítették megadásra ellenfeleiket, Almási Zoltán kedvező állását hihetetlen sakkvaksággal vesztette el. A csapat legjobb pontszerzője, Rapport 4,5 pontot gyűjtött 6 partijából. Női együttesünk minimális arányban kapott ki a befejező játéknapon, a lengyel válogatott hétpontos előnnyel győzött. legjobb pontszerzőnk Mádl Ildikó 6-ból 3,5 ponttal.

 

A végeredmény:

Magyarország – Lengyelország 18,5 – 17,5 (3 – 3, 3,5 – 2,5, 3,5 – 2,5, 2 – 4, 3 – 3, 3,5 – 2,5)

 

Egyéni eredmények:

Rapport Richárd 4,5/6, Erdős Viktor 3,5/6, Almási Zoltán 3,5/6, Berkes Ferenc 2,5/6, Polgár Judit 2,5/6, Balogh Csaba 2/6

A női találkozó végeredménye:

Magyarország - Lengyelország 14,5 – 21,5 (1 – 5, 4 – 2, 3 – 3, 1 – 5, 3 – 3, 2,5 – 3,5)

Egyéni eredmények:

Mádl Ildikó 3,5/6, Gara Tícia 3/6, Gara Anita 2,5/6, Vajda Szidónia 2,5/6, Rudolf Anna 2/6, Papp Petra 1,5/6

 

A grúziai Lopotában a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szenzációs sikerével fejeződött be a 2013/14-es Grand Prix-sorozat ötödik versenye. Könnyedén, a nyitásokat jól variálva, a játszmák kritikus állásaiban jó döntéseket hozva, hét győzelemmel és négy döntetlennel, kétpontos előnnyel ért elsőként a célba. Hou Ji-fan eredményével 18 Élő-pontot is gyűjtött, még soha nem közelítette meg ennyire a világranglistát vezető Polgár Juditot, a 2773-as performance-pontszám tiszteletet parancsoló! A befejező játéknapon remizett az örmény Elina Danieljannal, aki az értékes fél ponttal holtversenyes második lett a kínai Ju Wenjun társaságában. A női elit küzdelmeire jellemző a megalkuvás nélküli küzdelem, a sok eldőlt parti. Lopotában a 66 játszmából 38 végződött döntéssel, láttunk remek kombinációkat, fordulatos összecsapásokat, itt-ott megdöbbentő hibákat is. Az összetett pontversenyben az indiai Humpy Koneru 5 ponttal vezetett Hou Ji-fan előtt.

 

A GP-verseny végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 9 pont

2-3. Ju Wenjun (kínai) és Elina Danieljan (örmény) 7

4. Nana Dzagnidze (grúz) 6,5

5-6. Antoaneta Sztefanova (bolgár) és Dronavalli Harika (indiai) 6

7-9. Anna Muzicsuk (ukrán), Humpy Koneru (indiai) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 5,5

10. Zhao Xue (kínai) 3,5

11. Bela Hotenasvili (grúz) 3

12. Nafisza Muminova (üzbég) 1,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Sakkozásunk sikerekben gazdag esztendőt zárt. A tromsøi sakkolimpián férfi válogatottunk bravúros ezüstérme „bearanyozta” az évet. A kínai csapat lett az aranyérmes, a nőknél az orosz együttes megvédte olimpiai bajnoki címét.  A versenyzéstől visszavonuló Polgár Judit Príma Prímissima-díjat kapott, 2015. január 1-én már 84. alkalommal vezette a női világranglistát. A Mitropa-kupán válogatottunk aranyérmes, a Győrben nagy sikerrel megrendezett U16-os sakkolimpián együttesünk az értékes negyedik helyet szerezte meg. A sakkolimpia mellett kitüntető érdeklődés kísérte a Szocsiban lejátszott világbajnoki döntőt, a norvég Magnus Carlsen  megvédte világelsőségét kihívójával, a világbajnok-jelölti verseny győztesével, az indiai Viswanathan Ananddal szemben. Dubaiban Carlsen megnyerte a rapid-és villám-világbajnokságot is. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Alekszandr Motiljev végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál a 2014/15-ös ciklusban Bakuban az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand holtversenyben győzött, Taskentben az orosz Dmitrij Andrejkin nyert. A norvég világranglista-vezető világbajnok Magnus Carlsen jó évet zárt, megnyerte a zürichi szuperversenyt, Samkirban a Gasimov emlékversenyen is diadalmaskodott. Wijk aan Zee-ben Levon Aronjan, Stavangerben Szergej Karjakin győzött, St. Louisban Caruana remekelt. A Grand Slam-döntőn és Londonban Vishy Anandot ünnepelték győztesként. Zalakaroson kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó győzött, Berkes Ferenc hatodszor lett magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban hatodszor nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2014-es esztendő első három hónapjának legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

A Nemzetközi Sakkszövetség 2014. január 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistáját a norvég Magnus Carlsen vezette, 60 ponttal előzte meg az örmény Levon Aronjant. Pályafutása során először az amerikai Hikaru Nakamura a rangsor harmadik helyén, őt az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov követte. Lékó Péter a 23.,  Almási Zoltán a 42., Polgár Judit az 55.,  Rapport Richárd az 56. a listán.  Berkes Ferenc a 66., Erdős Viktor a 91. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz és két ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hetvenkettedszer vezette Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk Hoang Thanh Trang a 14. volt a legjobbak rangsorában.

A top tíz rangsora:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2872

2. Levon Aronjan (örmény) 2812

3. Hikaru Nakamura (amerikai) 2789

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2787

5. Veszelin Topalov (bolgár) 2785

6. Fabiano Caruana (olasz)

7. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2777

8. Borisz Gelfand (izraeli) 2777

9. Viswanathan Anand (indiai) 2773

10. Szergej Karjakin (orosz) 2759

 

76. Tata Steel Chess szuperverseny

              

Wijk aan Zee-ben az örmény Levon Aronjan másfél pontos előnnyel nyerte meg a 76. Tata Steel Chess szuperversenyt. A zárónapon meglepetésre Aronjan durva elnézéssel elvesztette veretlenségét, kikapott a holland Loek van Welytől. Aronjan a váratlan vereségének köszönhetően „csak” másfél pontos előnnyel végzett az élen, + 13,7 Élő-pontot gyűjtött. Elsőségével jelezte, hogy a márciusi világbajnok-jelölti verseny egyik legnagyobb esélyeseként gondolhattuk.

 

Vereséggel zárta szereplését Rapport Richárd, a német Arkadij Naiditsch ellen gyengén játszott, ketten osztották az utolsó helyet. Nagymesterünk változó teljesítményt nyújtott. Joggal örülhettünk az izraeli Borisz Gelfand elleni sikeréhez, az indiai Pentala Harikrishna legyőzése is remek fegyvertény volt, bravúros volt a világranglistán második Levon Aronjantól szerzett fél pont.

Elképzelése, hogy már a nyitásokban többségében ismeretlen területekre terelte a küzdelmeket csak részben vált be. Jobban kellett volna „tisztelnie” szupernagymester ellenfeleit, meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy sokkal jobban játszható állásokban viaskodjon velük. Alaposan kidolgozott, stílusának megfelelő megnyitási repertoárt kell felépítenie, s akkor a bonyodalmakat kedvelő, a kockáztatástól sem visszariadó stílusa jóval eredményesebb lehet.

A mezőnyben egyedül a 19 esztendős holland Anish Giri őrizte meg veretlenségét. Girinél jól megfigyelhető, hogy mennyire az orosz sakkiskola tanításait követi, jó húzás volt az ukrán Vlagyimir Tukmakov bevonása az elemzői munkába, ez növelte önbizalmát. Az amerikai Hikeru Nakamura világranglistás harmadikként kezdte a viadalt, hetedikként fejezte be. Nagyon sok hibával, átütő erő nélkül sakkozott.

Örülhetnek a sakkozók, a sakkrajongók, a holland tengerparti városban aláírták a szerződést a főszponzorral, az indiai Tata Steel céggel, folytatódik a hagyományos torna.

Érdekes verseny volt. Talán egyesek úgy gondolták, hogy a nagyok távollétében – Magnus Carlsen, Vlagyimir Kramnyik, Viswanathan Anand – kevesebb figyelmet kap majd a viadal. A tökéletes internetes közvetítés, a játszmák kommentálása, az érdekes, fordulatos partik rácáfoltak a kétkedőkre. Fiatal nagymesterek egész sora játszhatott, megmérkőzhettek az oly sikert elért elittel.

 

A verseny végeredménye:

 

76.Tata Steel Chess 2014 Wijk aan Zee,   2014. jan. 11-26.

kat. XX (2743)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2812

*

½

1

1

1

1

½

0

1

½

½

1

8

2911

2.

Anish Giri

g

NED

2734

½

*

½

½

½

½

1

½

½

½

½

1

2809

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2759

0

½

*

0

½

½

½

1

½

1

1

1

2806

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2782

0

½

1

*

0

½

½

1

½

1

1

0

6

2775

5.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2754

0

½

½

1

*

1

0

½

½

½

1

½

6

2778

6.

Wesley So

g

PHI

2719

0

½

½

½

0

*

½

1

½

1

1

½

6

2781

7.

Pentala Harikrishna

g

IND

2706

½

0

½

½

1

½

*

½

1

0

0

1

2746

8.

Loek van Wely

g

NED

2672

1

½

0

0

½

0

½

*

1

0

½

1

5

2713

9.

Hikaru Nakamura

g

USA

2789

0

½

½

½

½

½

0

0

*

½

1

1

5

2703

10.

Borisz Gelfand

g

ISR

2777

½

½

0

0

½

0

1

1

½

*

0

½

2675

11.

Rapport Richárd

g

HUN

2691

½

½

0

0

0

0

1

½

0

1

*

0

2640

12.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2718

0

0

0

1

½

½

0

0

0

½

1

*

2612

 

Gibraltáron a svájci rendszerű versenyekre jellemző fordulatokkal ért véget az esztendő legjelentősebb nyílt versenye. A Tradewise tornán mesterhármassal hajrázó, a holtversenyes elsőséget eldöntő párharcban is domináló bolgár Ivan Cseparinov vehette át a győztesnek járó trófeát, és a 20 ezer angol fontos díjat. A bolgár sakkozó elsősorban honfitársa, az exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsaként vívott magának tekintélyt. Gibraltáron Fortuna kegyeltje is volt, hiszen az első hely sorsát eldöntő rájátszásban az első körben az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a címvédő orosz Nyikita Vityjugov viaskodott. Ivancsuk kikapott a párharcban, ahogy oly fényes sikerekkel övezett pályafutása során a sorsdöntő ütközetekben többször is hibázott. Cseparinov az első helyet eldöntő párbajban 1,5-0,5-re diadalmaskodott. Vityjugov és Ivancsuk 13-13 fontos csekkel zárt.

Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd az oly népes 7 pontosok csoportjában a 11. helyen végzett. A Wijk aan Zee-i szuperverseny után nem volt ideje regenerálódni, a legkevésbé a megnyitási repertoárját „megjavítani”. A hajrában kapta a legnehezebb ellenfelet, a jóval rutinosabb francia Maxime Vachier-Lagrave csapattársként is kiismerte Ricsi hibáit.

Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang csak fél ponttal ért el kevesebbet, mint Rapport Richárd. Szereplésének fénypontját az ukrán olimpiai bajnok Pavel Eljanov legyőzése jelentette. A nyílt tornán külön díjazták a legjobb női résztvevőket. A holtversenyt eldöntő performance-pontszán az ukrán Maria Muzicsuknak kedvezett, 15 ezer fontot kapott. A kínai Zhao Xue és az ukrán Natalija Zsukova 7 ezer ötszáz fontos nyereménnyel zárta szereplését.

A Tradewise 2014 nyílt verseny végeredménye:

1.Ivan Cseparinov (bolgár) 8 (2672, 2742, + 8,8)

2. Nyikita Vityjugov (orosz) 8 (2737, 2832, + 10,2)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 8 (2739, 2846, + 13,9)

4-9. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Maxim Rodhstein (izraeli), Li Chao (kínai), Adhiban B. (indiai), Alekszej Drejev (orosz) és Mohammed Al-Sayed (katari) 7,5

10-26. Michael Adams (angol), Rapport Richárd (magyar, 2705, + 3,9), Pentala Harikrishna (indiai), Gata Kamsky (amerikai), Eric Hansen (kanadai), Romain Edouard (francia), David Navara (cseh), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz), Szergej Movszeszjan (örmény), Maria Muzsicsuk (ukrán), Wei Yi (kínai), Ivan Salgado Lopez (spanyol), Simen Agdestein (norvég), Salem A.R. Saleh (egyesült arab emírségekbeli), Thomas Heinrihs (német), Zhao Xue (kínai) és Natalija Zsukova (ukrán) 7

44. Hoang Thanh Trang 6,5 (2511, 2487, - 0,2)

 

Zürichben Magnus Carlsen elsőségével fejeződött a Zurich Chess Challenge 2014 szuperverseny. Fantasztikus sikerek övezte pályafutásának újabb diadalát aratta. A 23 éves norvég sakkozót tizenkilencedik szuperversenyén ünnepelhették  egyedüli, vagy holtversenyben elsőként.

 

A torna végeredménye:

 

Név

FED

Élő

1

2

3

4

5

6

Pont

Perf.

Magnus Carlsen

GM

NOR

2872

#

½

1

1

½

1

4

3027

Levon Aronjan

GM

ARM

2812

½

#

0

1

1

½

3

2869

Fabiano Caruana

GM

ITA

2782

0

1

#

½

½

½

2804

Hikaru Nakamura

GM

USA

2789

0

0

½

#

1

½

2

2733

Viswanathan Anand

GM

IND

2773

½

0

½

0

#

1

2

2736

Borisz Gelfand

GM

ISR

2777

0

½

½

½

0

#

2659

 

Fabiano Caruana győzött a rapidversenyen. Veretlenül gyűjtött 4 pontot. Nagy hajrával Hikaru Nakamura szerezte meg a második helyet, a kettős győzelemmel rajtoló örmény Levon Aronjan harmadikként zárt. Nagy meglepetésre Magnus Carlsen csak 2 pontot ért el, Aronjantól és Caruanától is vereséget szenvedett.

 

A rapidverseny végeredménye:

1.Fabiano Caruana 4 pont

2. Hikaru Nakamura 3,5

3. Levon Aronjan 3

4. Magnus Carlsen 2

5. Borisz Gelfand 1,5

6. Viswanathan Anand 1

 

Az összetett verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 10 pont

2. Levon Aronjan 9

3. Fabiano Caruana 9

4. Hikaru Nakamura 7,5

5. Borisz Gelfand 6,5

6. Viswanathan Anand 3

 

Európa-bajnokság - Jereván

Az örmény fővárosban nagy meglepetésekkel ért véget a XV. Európa-bajnokság. Az orosz olimpiai válogatott mellett már évek óta szekundánsi szerepkört betöltő, a rajtlistán csak 33. Alekszander Motiljev nyerte meg a kontinensbajnokságot. Elsőségéért 20 ezer eurós díjat vehetett át. Még nagyobb meglepetés azonban két 19 éves sakkozó bámulatos sikere, a spanyol David Anton Quijarro ezüstérmes lett, az orosz Vlagyimir Fedoszejev a harmadik helyen végzett. A nyolcas holtversenyt a mezőnyátlag (a leggyengébb ellenfél pontszáma nélkül) döntötte el, a díjat azonban osztják a sakkozók között. Balogh Csaba az utolsó fordulóban sötéttel elért győzelmével 7,5 ponttal a 23. helyen fejezte be szereplését, ezzel továbbjutott a 2015. évi Világkupára. Polgár Judit és Almási Zoltán 6,5 ponttal fejezték be szereplésüket.

Hely.

Rajt

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Perf.

Élő+/-

1

33

Alekszander Motiljev

RUS

2656

9.0

2633

69.0

74.0

7

2872

28.8

2

99

David Anton Guijarro

ESP

2559

8.0

2644

65.0

69.0

7

2775

32.5

3

48

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2641

8.0

2642

68.0

72.5

6

2790

21.8

4

66

DraganSolak

TUR

2610

8.0

2632

67.5

71.5

5

2774

24.6

5

2

Pavel Eljanov

UKR

2723

8.0

2630

68.5

73.5

6

2790

9.3

6

46

Constantin Lupulescu

ROU

2643

8.0

2606

67.5

73.0

6

2759

16.8

7

15

David Navara

CZE

2700

8.0

2604

72.0

77.5

6

2763

8.7

8

31

Ivan Saric

CRO

2661

8.0

2546

63.5

68.5

6

2695

5.7

9

34

Igor Liszij

RUS

2655

8.0

2539

64.5

69.5

5

2699

6.7

10

62

Hrant Melkumjan

ARM

2613

7.5

2651

69.5

74.5

4

2751

21.6

11

8

Radoslaw Wojtaszek

POL

2713

7.5

2625

74.5

80.5

4

2742

4.7

12

3

Dmitrij Jakovenko

RUS

2723

7.5

2623

68.0

73.0

4

2740

3.3

13

57

Vladiszlav Artemijev

RUS

2621

7.5

2614

65.0

70.0

5

2712

15.4

14

44

ILia Szmirin

ISR

2644

7.5

2612

70.5

76.0

6

2723

12.3

15

11

Laurent Fressinet

FRA

2709

7.5

2612

68.5

74.5

5

2729

3.6

16

26

Gabriel Szargiszjan

ARM

2676

7.5

2607

66.0

70.5

4

2721

7.6

17

13

Alekszander Arescsenko

UKR

2705

7.5

2600

63.5

68.5

5

2718

2.4

18

59

Milos Perunovic

SRB

2617

7.5

2598

65.5

70.5

7

2706

14.4

19

23

Ivan Cseparinov

BUL

2681

7.5

2597

63.0

68.0

6

2713

5.1

20

77

Viorel Iordachescu

MDA

2583

7.5

2596

63.0

68.0

6

2696

18.4

21

29

Szergej Zsigalko

BLR

2671

7.5

2578

67.0

72.5

4

2694

4.1

22

89

Samvel Ter-Szahakjan

ARM

2572

7.5

2558

62.0

66.5

5

2656

15.4

23

39

Balogh   Csaba

HUN

2651

7.5

2539

63.0

67.5

4

2656

2.2

24

113

Grigorij Oparin

RUS

2526

7.5

2508

61.5

64.5

6

2610

16.4

25

53

Jevgenyij Najer

RUS

2633

7.0

2656

69.0

74.0

5

2729

14.9

26

63

Arman Pashikijan

ARM

2612

7.0

2629

67.0

72.5

4

2699

13.7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

54

18

Polgár   Judit

HUN

2693

6.5

2596

61.5

66.0

4

2636

-7.7

63

14

Almási   Zoltán

HUN

2704

6.5

2559

60.5

65.0

4

2601

-13.3

 

Világbajnok-jelölti verseny – Hanti-Manszijszk

 

A szibériai olajvárosban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand egypontos előnnyel nyerte meg a világbajnok-jelölti versenyt, és kihívó lett, ősszel megmérkőzhetett  a norvég címvédő Magnus Carlsennel. Az emlékezetes, sok meglepetéssel tarkított versenyen Anand megérdemelt győzelmet aratott, magabiztosan játszott, veretlenül ért célba!

Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. Nem tartották esélyesnek, sokkal inkább az örmény Leon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik párharcát várták. Anand álomszerűen kezdett, világossal a rajtnál Aronjant győzte le. Vezetést szerzett, és éllovasi pozícióját egy pillanatra sem engedte ki a kezéből. Ha a parti menete úgy diktálta, akkor nem vállalt túlzott kockázatot. A viadal doyenjeként jól osztotta be gondolkodási idejét, hatalmas rutinja érvényesült. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és a bolgár Veszelin Topalov ellen tudott még nyerni, a többi játszmája döntetlennel ért véget.

A viadal végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

42,25

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Marija Muzicsuk az utolsó fordulóban legyőzte a világbajnoki kihívó Alekszandra Gorjacskinát
2019. 06. 17.

A világbajnoki kihívó Gorjacskina remizett, Anna Muzicsuk győzelemmel megőrizte másodikhelyét
2019. 06. 16.

A "hirtelen halál" játszmában Caruana legyőzte Carlsent, a világbajnok 3 pontos előnnyel lett első
2019. 06. 15.

A 20 éves orosz Alekszandra Gorjacskina a világbajnok-jelölti döntő győztese, Ju Wenjun kihívója
2019. 06. 14.

Magnus Carlsen hazai pályán is diadalmaskodott, sorozatban hatodik versenyét nyerte meg
2019. 06. 14.

Gorjacskina három fordulóval a befejezés előtt változatlanul két és félpontos előnnyel vezet
2019. 06. 13.

Carlsen két döntetlennel is két pontra növelte előnyét
2019. 06. 12.

Lahno nem tudott visszavágni, Gorjacskina a döntetlennel megőrizte két és félpontos előnyét
2019. 06. 12.

Ding Liren bástyát, So egylépéses mattot nézett el, Carlsen megőrizte másfél pontos előnyét
2019. 06. 11.

Alekszandra Gorjacskina hatodik győzelmével két és fél pontra növelte előnyét
2019. 06. 10.

Carlsen sötéttel remizett a "hirtelen halál" partiban Vachier-Lagrave ellen, megőrizte másfél pontos előnyét
2019. 06. 10.

Gorjacskina az exvilágbajnoknő Kosztenjuk legyőzésével két pontra növelte előnyét
2019. 06. 09.

Mamedgyarov királyával aknamezőre lépett, Carlsen megőrizte egyponto előnyét
2019. 06. 09.

A világbajnok-jelölti döntő félidejében az orosz Alekszandra Gorjacskina másfél pontos előnnyel vezet
2019. 06. 08.

Carlsen átvette a vezetést, egy pont az előnye Ding Liren, Aronjan és So előtt
2019. 06. 07.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog