Az első osztályú csapatbajnokság utolsó fordulójában az Aquaprofit-NTSK folytatta nagy sorozatát. Megnyerte kilencedik meccsét is, tizenegy és félpontos előnnyel kilencedszer szerzett bajnoki címet, sakkozóik sorozatban nyolcadszor bizonyultak a legjobbnak. Győzelemmel fejezte be szereplését az ezüstérmes Atomerőmű SE Paks, a HVSE-Infraplan bronzérmét a vereség nem veszélyeztette. A befejező játéknapon a Pénzügyőr a nyeréssel egy helyet javított. A Dunaharaszti MTK és a HÜSI SC csapatai végeztek a kieső helyeken.
A címvédő Aquaprofit-NTSK csapata valamennyi mérkőzését megnyerve, tizenegy és félpontos előnnyel nyerte meg sorozatban nyolcadik bajnoki címét. Sportnyelven szólva hosszú a kispadjuk, jól tudtak variálni a csapatösszeállításokkal, három kétszámjegyű győzelmük is önbizalmat adott sakkozóiknak. Az Atomerőmű SE Paks csak az ötödik fordulóig tudott versenyben maradni a nagy riválissal, a hatodik játéknapon elszenvedett váratlan vereségük pedig végképp eldöntötték a bajnoki cím sorsát.
A bajnokcsapat kapitánya, az 1978-ban, Buenos Airesben olimpiai aranyérmes válogatottunk második táblása, Ribli Zoltán kitűnő egyéni eredményével jó példát mutatott a társaknak, Medvegy Zoltán és Bánusz Tamás is szorgosan gyűjtötte a pontokat.
A sorozatban hatodszor ezüstérmes paksiak együttese kétszer szenvedett vereséget, legjobb pontszerzőjük sakkozásunk egyik reménysége, Antal Tibor Kende volt. Az Aquaprofit és az ASE Paks messze kiemelkedik a mezőnyből.
Ismét bronzérmes lett a HVSE-Infraplan, ezzel megvédte tavalyi bronzérmét. Öröm volt látni a befejező két napon Rapport Richárdot a szombathelyiek első táblájánál.
A negyedik helyezett Budapesti Titánok vereséggel zárt, de megőrizte negyedik helyét. A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp meglepő vesztése a befejező forduló egyik meglepetése, a Dunaharaszti a győzelem ellenére a kiesést nem tudta elkerülni. A Pénzügyőr egy helyezést javított, a HÜSI búcsúzott a legjobbak mezőnyétől.
Az utolsó forduló és az éltáblák eredményei:
ASE Paks – HVSE-Infraplan 6,5 – 5.5
(Berkes Ferenc (2648) – Rapport Richárd (2693) 0 – 1
Papp Gábor (2608) – Alojzije Jankovc (2557) döntetlen
Ács Péter (2599) – Ruck Róbert (2565) döntetlen)
ASS-Makói SVSE – Aquaprofit-NTSK 4,5 – 7,5
(Alekszander Kovacevic (2507) – Arkadij Naiditsch (2689) döntetlen
Mihók Olivér (2510) – Balogh Csaba (2645) döntetlen
Sipos István (2491) – Prohászka Péter (2607) döntetlen)
Dunaharaszti MTK – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 7 – 5
(Gonda László (2546) - Levente Vajda (2566) döntetlen
Nguyen Huynh Minh Huy (2479) – Szabó Gergely András Gyula (2562) döntetlen
Faragó Iván (2402) – Bogdan Lalic (2453) döntetlen)
Budapesti Titánok – Aquaréna Kőbánya SC 5,5 – 6,5
(Horváth József (2534) – Milos Roganovic (2508) döntetlen
Siegfried Baumegger (2471) – Nikola Nestorovic (2457( 0 – 1
Torma Róbert (2455) – Izsák Gyula (2436) döntetlen)
Pénzügyőr SE – HÜSI SC 9 – 3
(Horváth Csaba (2517) – Böröcz István (2374) 1 – 0
Balog Imre (2526) – Havasi Gergő (2362) döntetlen
Antal Gergely (2562) – Milos Stankovic (2424) döntetlen)
Az NB1 Szabó László csoport végeredménye:
1.Aquaprofit-NTSK 80,5 pont (Arkadij Naiditsch 1/2, Zahar Efimenko 1/1, Balogh Csaba 3,5/6, Ivan Ivanisevic 3,5/4, Erdős Viktor 3,5/7, Luka Lenic 0,5/1, Márkus Róbert 5/6, Prohászka Péter 4/6, Ribli Zoltán 7/8, Constantin Lupulescu 1/1, Gledura Benjamin 5,5/8, Pintér József 5,5/9, Bánusz Tamás 7/8, Kántor Gergely 4,5/6, Medvegy Zoltán 7,5/8, Aczél Gergely 5,5/7, Flumbort András 4,5/7, Galyas Miklós 1/1, Bodó Norbert 1/1, Valér Krutti 1/1, Gara Tícia 6,5/9, Alex Krstulovic 1/1)
2. Atomerőmű SE Paks 69 (Pentala Harikrishna 1/1, Milos Perunovic 3,5/4, Berkes Ferenc 5/8, Hrvoje Stevic 0,5/1, Papp Gábor 4,5/8. Ács Péter 4/8, Nikola Sedlak 5/8, Vladislav Nevednichy 2,5/4, Szabó Krisztián 5,5/8, Fodor Tamás 3/5, Grószpéter Attila 6/9, Lizák Péter 5,5/9, Balázs Gábor 1,5/2, Vidéki Sándor 5/7, Györkös Lajos 3/6, Antal Tibor Kende 7/9, Vajda Szidónia 5,5/9)
3. HVSE – Infraplan 58,5 (Rapport Richárd 2/2, Zbynek Hracek 1,5/2, Vlastimil Babula 2/4. Alojzije Jankovic 5/8, Ruck Róbert 5,5/9, Tomas Polak 0,5/1, Németh Miklós 4,5/8, Kovács Gábor 4,5/9, Petényi Tamás 0,5/1, Mészáros Michal 1/2, Rigó Zsolt 2/4, Kiss Attila 3,5/8, Uros Kristic 1/4, Csonka Attila István 2,5/4, Ruck Tamás 0,5/3, Farkas Gábor 1/2, Sárdy Péter 6/8, Lakos Nikolatta 5/9, Nagy Bence 2,5/4, Jovana Vojinovic 0,5/1, Rövid Kálmán 0,5/1, Ugróczky Péter 1/2, Egri László 1/3, Czupor Attila 1/2, Szukics Ádám 1,5/2)
4. Budapesti Titánok 53,5
5. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 51
6. Pénzügyőr SE 49,5
7. ASS-Makói SVSE 47,5
8. Aquaréna Kőbánya SC 45,5
9. Dunaharaszti MTK 44,5
10. HÜSI SC 40,5
Csapat neve |
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
7. |
8. |
9. |
10. |
Pont |
|
1. |
Aquaprofit-NTSK |
6.5 |
8 |
7.5 |
10 |
9 |
7.5 |
11 |
9.5 |
11.5 |
80.5 |
|
2. |
ASE Paks |
5.5 |
6.5 |
8 |
7 |
9 |
7.5 |
5 |
10,5 |
10 |
69 |
|
3. |
HVSE-Infraplan |
4 |
5.5 |
7.5 |
6 |
7 |
6 |
7.5 |
7.5 |
7.5 |
58.5 |
|
4. |
Budapesti Titánok |
4.5 |
4 |
4.5 |
7.5 |
6.5 |
7.5 |
5.5 |
7 |
6.5 |
53.5 |
|
5. |
Z.Csuti-Hydrocomp SK |
2 |
5 |
6 |
4.5 |
5.5 |
7.5 |
8 |
5 |
7.5 |
51 |
|
6. |
Pénzügyőr SE |
3 |
3 |
5 |
5.5 |
6.5 |
6 |
5.5 |
6 |
9 |
49.5 |
|
7. |
ASS-Makói SVSE |
4.5 |
4.5 |
6 |
4.5 |
4.5 |
6 |
6 |
6 |
5.5 |
47.5 |
|
8. |
Aquaréna Kőbánya SC |
1 |
7 |
4.5 |
6.5 |
4 |
6.5 |
6 |
6 |
4 |
45.5 |
|
9. |
Dunaharaszti MTK |
2.5 |
1.5 |
4.5 |
5 |
7 |
6 |
6 |
6 |
6 |
44.5 |
|
10. |
HÜSI SC |
0.5 |
2 |
4.5 |
5.5 |
4.5 |
6.5 |
8 |
6 |
40.5 |
Verőci Zsuzsa