Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Válogatottunk négy döntetlennel 2-2-öt játszott a franciákkal, az örmény együttes a következő ellenfél

Címkék: Csapat Európa-bajnokság 2013

A Varsóban zajló Európa-bajnokság ötödik fordulójában férficsapatunk az éllovas, négyes nyerősorozattal vezető francia együttessel mérkőzött meg. A találkozó 2-2-vel, négy döntetlennel ért véget. Erdős Viktor, Balogh Csaba, Almási Zoltán és Polgár Judit játszott. Válogatottunk 7 meccsponttal ötödik a nagyon szoros mezőnyben, a pihenőnap után a csütörtöki hatodik fordulóban a háromszoros olimpiai bajnok örményekkel csatázik majd. Női csapatunk a törököket győzte le 2,5-1,5-re, a játszmák még többet ígértek. Rudolf Anna győzött, Hoang Thanh Trang, Gara Anita és Papp Petra remizett. Az ukránok megnyerték a lengyelek elleni rangadót, a címvédő oroszok újabb pontot vesztettek.

 

Férficsapatunk megszakította a franciák győzelmi sorozatát, négy döntetlennel fejeződött be a játéknap nagy érdeklődéssel kísért meccse. Különösen értékes, hogy a taktikai felállásban szereplő együttesünkben Erdős Viktor és Balogh Csaba is teljesítette az „elvárást”, a jóval magasabb értékszámú Etienne Bacrot és Maxime Vachier-Lagrave ellen pontos játékkal tartották az egyensúlyt.

Nagyon bíztunk Almási Zoltán partijában, aki kecsegtető állást ért el Romain Edouarddal szemben. A kritikus pozícióban nagymesterünk jobban játszhatott volna, kölcsönös időzavarban a lépésismétlést elkerülte, de Edouard a különböző színű futós végjátékban elérte az áhított döntetlent.

Polgár Judit sötéttel türelmesen játszva hárította Vladiszlav Tkacsijev szerény kísérleteit, a hosszas manőverezés végül pontosztozkodáshoz vezetett.

Az előző fordulóban az örményeket legyőző ukránok meglepetésre pontot vesztettek a románokkal szemben. Másodszor kapott ki a cseh válogatott. Igazi szenzáció, hogy a görögök a második helyről várhatják a pihenőnap utáni következő játéknapot. A rajtlistán első orosz csapat érvényesítette a papírformát, az éltáblán remi lett Fabiano Caruana és Alekszandr Griscsuk partija.

 

Az 5. forduló eredményei:

Magyarország (6, 36, 10) – Franciaország (8, 48, 10,5) 2 - 2

Erdős Viktor (2658) – Etienne Bacrot (2749) döntetlen (Angol megnyitás, 39)

Maxime Vachier-Lagrave (2742) – Balogh Csaba (2630)  döntetlen (Réti megnyitás, 40)

Almási Zoltán (2710) – Romain Edouard (3653)  döntetlen (Réti megnyitás, 66)

Vladiszlav Tkacsijev (2637) – Polgár Judit (2689) döntetlen (Vezérindiai védelem, 41)

 

Románia (6, 6, 30, 11) – Ukrajna (6, 35,5, 9,5)  2 - 2

Csehország (6, 6, 41, 10,5) – Azerbajdzsán (6, 27, 9)  1,5 – 2,5

Fehéroroszország (6, 28, 10) – Görögország (6, 6, 39, 9,5)  1 - 3

Izrael (5, 32, 9) – Grúzia (6, 34, 9)  0,5 – 3,5

Olaszország (5, 25, 8,5) – Oroszország (5, 28,5, 10)  0,5 – 3,5

Szlovénia (5, 29,5, 9) – Örményország (5, 21, 8)  1 - 3

Szerbia (5, 18, 10,5) – Horvátország (5, 31, 9)  2 - 2

Németország (4, 29,5, 8) – Anglia (5, 28, 9,5) 1,5 – 2,5

Hollandia (4, 18, 10) – Lengyelország2 (4, 18,5, 7) 3 - 1

Lengyelország3 (4, 17, 8,5) – Spanyolország (4, 20, 7,5)  1 - 3

Svájc (4, 13, 7,5) – Törökország (4, 24,5, 7,5)  2 - 2

Izland (3, 21, 8,5) – Lengyelország1 (3, 28,5, 8)

Bulgária (3, 26,5, 8,5) – Ausztria (3, 19,5, 6)  3 - 1

Montenegró (3, 18, 7) – Finnország (3, 12,5, 6)  1 - 3

Dánia (2, 16, 5,5) – Norvégia (2, 17, 6,5) 4 - 0

Litvánia (2, 19, 8) – Belgium (2, 14,5, 7,5)  3 - 1

Macedónia (0, 14, 3,5) – Svédország (1, 20,5, 5) 1,5 – 2,5

Wales (0, 2, 1) – Skócia (1, 17, 4,5)  0 – 4

 

Az élcsoport állása:

Hely.

Rajtl.

 

Ország

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

3

Franciaország

5

4

1

0

9

65.0

12.5

56.5

2

15

Görögország

5

3

2

0

8

69.0

12.5

59.5

3

14

Grúzia

5

3

2

0

8

57.5

12.5

52.0

4

6

Azerbajdzsán

5

3

2

0

8

54.0

11.5

54.0

5

7

Magyarország

5

2

3

0

7

68.0

12.0

56.5

6

4

Ukrajna

5

3

1

1

7

59.0

11.5

57.0

7

1

Oroszország

5

3

1

1

7

54.0

13.5

50.0

8

5

Anglia

5

3

1

1

7

51.5

12.0

53.0

9

19

Románia

5

2

3

0

7

48.0

13.0

40.0

10

2

Örményország

5

3

1

1

7

44.5

11.0

49.5

11

9

Csehország

5

3

0

2

6

58.0

12.0

52.0

12

17

Fehéroroszország

5

3

0

2

6

46.0

11.0

50.5

13

16

Horvátország

5

2

2

1

6

44.5

11.0

48.0

14

20

Szerbia

5

2

2

1

6

39.0

12.5

49.0

15

11

Spanyolország

5

2

2

1

6

37.0

10.5

48.0

16

8

Hollandia

5

3

0

2

6

36.0

13.0

35.0

 

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Tábla

Rajtl.

 

Ország

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Ország

 

Rajtl.

1

15

Oroszország

12½

8

:

9

12½

Franciaország

3

2

14

Grúzia

12½

8

:

8

11½

Azerbajdzsán

6

3

1

Oroszország

13½

7

:

7

13

Románia

19

4

2

Örményország

11

7

:

7

12

Magyarország

7

5

5

Anglia

12

7

:

7

11½

Ukrajna

4

6

9

Csehország

12

6

:

6

13

Hollandia

8

7

11

Spanyolország

10½

6

:

6

11

Horvátország

16

8

17

Fehéroroszág

11

6

:

6

12½

Szerbia

20

9

18

Törökország

5

:

5

11

Lengyelország

12

10

13

Olaszország

9

5

:

5

Izrael

29

11

31

Svájc

5

:

5

11½

Bulgária

21

12

30

Montenegró

5

:

5

10

Szlovénia

22

13

10

Németország

4

:

4

11

Litvánia

34

14

24

Lengyelország2

8

4

:

4

Lengyelország3

23

15

28

Izland

3

:

4

Dánia

26

16

37

Skócia

3

:

3

Svédország

25

17

32

Finnország

3

:

3

7

Ausztria

27

18

33

Belgium

2

:

2

Norvégia

36

19

38

Wales

1

0

:

0

5

Macedónia

35

 

Nagyobb arányban is nyerhetett volna női csapatunk, három döntetlen mellett Rudolf Anna győzelme jelentette a törökök elleni minimális sikert. Az éltáblán Hoang Thanh Trang sötéttel szépen túljátszotta a Grand Prix-versenyeken edződő Betul Cemre Yildizt, súlyos időzavarba került ellenfelével szemben azonban fokozatosan kiengedte előnyét.

Gara Anita is közel állt az áhított győzelem megszerzéséhez, a négybástyás végjátékban kettős gyalogelőnye is volt, de kedvezőtlen gyalogszerkezete végül mentséget adott Kubra Ozturknak.

Papp Petra a nyitásban kihagyta az előnybe kerülés lehetőségét, majd apró gondjai támadtak, a bástyavégjáték már remi volt.

Világossal Rudolf Anna gyorsan előnybe került, bástyája betört a hetedik sorra, a király elleni akciójával szemben Ebru Kaplan tehetetlen volt.

A márciusban csapat-világbajnoki címet szerzett ukrán válogatott a legjobb úton halad, hogy a kontinensbajnoki címet is elérje. Katyerina Lahno, Anna Usenyina és Maria Muzicsuk is győzött, Natalija Zsukova remizett, az előző Eb-n ezüstérmes lengyelek súlyos vereséget szenvedtek. Értékes az örmények pontrablása a grúzok ellen, Elina Danieljan legyőzte Nana Dzagnidzét. A háromszoros Európa-bajnok orosz együttes pontot vesztett a németekkel vívott találkozón.

 

Az 5. forduló eredményei:

Törökország (4, 22,5, 9) – Magyarország (4, 21,5, 8,5)  1,5 – 2,5

Betul Cemre Yildiz (2291) – Hoang Thanh Trang (2511) döntetlen (Holland védelem, 52)

Gara Anita (2311) – Kubra Ozturk (2281) döntetlen (Spanyol megnyitás, 70)

Kardelen Cembran (1991) – Papp Petra (2300) döntetlen (Skót megnyitás, 47)

Rudolf Anna (2281) – Ebru Kaplan (1882) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 29)

 

Ukrajna (8, 36,5, 12) – Lengyelország1 (8, 42,5, 11,5)  3,5 – 0,5

Örményország (6, 39, 12,5) – Grúzia (7, 39,5, 12)  2 - 2

Oroszország (6, 32,5, 12,5) – Németország (6, 30)  2 - 2

Szerbia (5, 23,5, 7,5) – Spanyolország (5, 30, 8,5)  1,5 – 2,5

Hollandia (5, 21, 9,5) – Románia (5, 34, 10,5)  2 - 2

Lengyelország3 (5, 20, 8) – Izrael (5, 41, 9,5) 3 - 1

Franciaország (4, 23, 8,5) – Azerbajdzsán (4, 19, 7,5) 1,5 – 2,5

Bulgária (4, 20,5, 8) – Litvánia (4, 24,5, 10)  2 - 2

Görögország (4, 33, 8) – Lengyelország2 (4, 17,5, 8) 0,5 – 3,5

Csehország (3, 15, 8,5) – Svájc (3, 10, 7)  3 - 1

Norvégia (3, 8,5, 5,5) – Szlovénia (3, 16, 7,5) 3 - 1

Fehéroroszország (2, 19,5, 6) – Ausztria (2, 7,5, 4)  2 - 2

Olaszország (2, 13, 7) – Izland (2, 14, 6)  3,5 – 0,5

Belgium (2, 22, 4,5) – Horvátország (2, 7, 4) 2,5 – 1,5

Finnország (1, 8,5, 4) – Anglia (0, 0, 0) 1 – 3

 

Az élcsoport állása: 

Hely.

Rajtl.

 

Ország

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

Ukrajna

5

5

0

0

10

70.5

15.5

2

4

Lengyelország

5

4

0

1

8

58.5

12.0

3

3

Grúzia

5

3

2

0

8

56.5

14.0

4

6

Örményország

5

3

1

1

7

70.0

14.5

5

2

Oroszország

5

3

1

1

7

60.5

14.5

6

9

Spanyolország

5

3

1

1

7

55.0

11.0

7

5

Németország

5

3

1

1

7

46.5

12.5

8

13

Lengyelország3

5

3

1

1

7

46.5

11.0

9

10

Románia

5

2

2

1

6

46.0

12.5

10

25

Lengyelország2

5

3

0

2

6

37.0

11.5

11

17

Azerbajdzsán

5

3

0

2

6

37.0

10.0

12

14

Hollandia

5

2

2

1

6

31.5

11.5

13

8

Magyarország

5

2

2

1

6

31.5

11.0

 

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Tábla

Rajtl.

 

Ország

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Ország

 

Rajtl.

1

3

Grúzia

14

8

:

10

15½

Ukrajna

1

2

4

Lengyelország

12

8

:

7

14½

Oroszország

2

3

5

Németország

12½

7

:

7

11

Lengyelország3

13

4

9

Spanyolország

11

7

:

7

14½

Örményország

6

5

10

Románia

12½

6

:

6

11

Magyarország

8

6

25

Lengyelország2

11½

6

:

6

11½

Hollandia

14

7

16

Litvánia

12

5

:

6

10

Azerbajdzsán

17

8

11

Bulgária

10

5

:

5

9

Szerbia

12

9

15

Izrael

10½

5

:

5

Norvégia

29

10

18

Csehország

11½

5

:

4

10½

Törökország

28

11

7

Franciaország

10

4

:

4

10½

Olaszország

20

12

30

Belgium

7

4

:

4

Görögország

21

13

27

Szlovénia

3

:

3

6

Ausztria

19

14

22

Horvátország

2

:

3

8

Fehéroroszország

24

15

23

Anglia

3

2

:

3

8

Svájc

26

16

32

Izland

2

:

1

5

Finnország

31

Erdős,V (2658) - Bacrot,E (2749)
Angol megnyitás [A39]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c5 5.Fg2 cxd4 6.Hxd4 0-0 7.0-0 Hc6 8.Hc3 Va5 9.Hb3 Vh5 10.e4 d6 11.Vxh5 Hxh5 12.c5 dxc5 13.Hxc5 Hf6 14.h3 Hd7 15.Fe3 Hxc5 16.Fxc5 Bd8 17.Bfd1 Fe6 18.Hd5 Fxb2 19.Bab1 b6  

 

20.Fxb6 axb6 21.Bxb2 Fxd5 22.Bxd5 Hd4 23.Bxd8+ Bxd8 24.Bxb6 He2+ 25.Kh2 Ba8 26.Bb2 Hc3 27.e5 Bxa2 28.Bxa2 Hxa2 29.f4 Kg7 30.h4 f6 31.exf6+ exf6 32.Kg1 Hc3 33.Kf2 Hb5 34.Ke3 Hd6 35.Fd5 Hf5+ 36.Kf2 Hd6 37.Ke3 Hf5+ 38.Kf2 Hd6 39.Ke3 Hf5+ és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2742) - Balogh,Cs (2630)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.0-0 Hf6 5.h3 Fh5 6.d4 e6 7.c4 Hbd7 8.cxd5 exd5 9.Hh4 Fg6 10.Hc3 Fe7 11.Hxg6 hxg6 12.Vd3 0-0 13.Ff4 Be8 14.Bad1 Hb6 15.Bfe1 Fd6 16.Fg5 Vd7 17.Fxf6 gxf6

 

 

18.e4 dxe4 19.Hxe4 Hd5 20.Vb3 Fe7 21.Hc3 Hxc3 22.bxc3 Ff8 23.h4 Kg7 24.Ff3 Bad8 25.Kg2 Bxe1 26.Bxe1 c5

 

27.h5 cxd4 28.cxd4 g5 29.Fxb7 Bb8 30.Bb1 f5 31.Vb5 Vxb5 32.Bxb5 Kh6 33.a4 Fg7 34.d5 Fe5 35.a5 Kxh5 36.a6 Kg6 37.Bc5 Kf6 38.Bc6+ Ke7 39.Bc8 Bxc8 40.Fxc8 f4 és döntetlen

Almási,Z (2710) - Edouard,R (2653)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 Hf6 5.c4 c5 6.Va4+ Vd7 7.Hc3 Vxa4 8.Hxa4 Hbd7 9.d3 dxc4 10.dxc4 He4 11.Hg5 Hd6 12.Ff4 0-0

Jobb volt a 12...Hxc4 13.Bac1 Hxb2 14.Hxc5 Hxc5 15.Bxc5 Ha4 folytatás.

13.Fxd6 exd6 14.Bad1 He5 15.b3 Fd7 16.Hc3

 

16...Hxc4 17.bxc4 Fxc3 18.Bxd6 Fg4 19.Bb1 Fe5 20.Bd5 Bae8

 

 

21.e3

Nagymesterünk hosszasan gondolkodott, de nem a 21.Bxb7 h6 22.Hf3 Fg7 23.Ff1 mellett döntött.

21...b6 22.Fh3 Fe2 23.Ff1 Fg4 24.Fh3 Fe2 25.Bc1

A lépésismétlés helyett Almási Zoltán a továbbjátszást választotta.

25...h6  

 

26.He6 Fb2 27.Hxf8 Fxc1 28.Hd7 Kg7 29.He5 Fb2 30.Bd2 Fxe5 31.Bxe2 Bd8 32.f4 Fc3 33.Kf2 Bd2 34.Bxd2 Fxd2 35.Ke2 Fc1 36.Kd3

 

36...g5 37.Ke4 Kf6 38.Fg4 Fd2 39.a4 Fc1 40.Kf3 gxf4 41.gxf4 Ke7 42.e4 f6 43.Fh5 Ke6 44.Fg6 Fd2 45.Kg4 Fc1 46.h3 Fd2 47.Ff5+ Ke7 48.Fc8 a5 49.Kf5 Fc1 50.Fb7 Fd2 51.Fd5 Fc1 52.Fg8 Fd2 53.e5 fxe5 54.fxe5 Fc3 55.Ke4 Fd4 56.Kd5 Fc3 57.Fh7 Kd7 58.Ff5+ Ke7 59.e6 Fd2 60.Kc6 Fb4 61.Kxb6 Kd6 62.Kb5 Ke7 63.Kc6 Fa3 64.h4 Fb4 65.h5 Fa3 66.Fh3 és döntetlen

Tkacsijev,V (2637) - Polgár,J (2689)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fb4+ 6.Fd2 a5 7.0-0 0-0 8.Fg5 Fe7 9.Vc2 c5 10.dxc5 bxc5 11.Fxf6 Fxf6

 

 

12.Hg5 Fxg5 13.Fxb7 Ba7 14.Fg2 Vb6 15.Hc3 d6 16.Bad1 Bd7 17.e3 Ha6 18.Bd2

Számításba jött a 18.Va4 Bfd8 19.Bd2 Vb4 20.Fc6 folytatás.

18...Bb8 19.Bfd1 Ff6 20.He4 Fe7 21.h4 h6 22.h5 Bdd8 23.Hc3

A francia sakkozó szemre jobban állt, Judit nagy türelemmel várakozott.

23...Hc7 24.Ff3 Va6 25.Ha4 He8 26.b3 Ff6 27.Ve4 Va7 28.Vc2 Va6 29.Bd3 Bdc8 30.B3d2 Bd8

 

 

 

31.Kg2 Bdc8 32.Kh1 Bb4 33.Vd3 Bbb8 34.Kg1 Bb4 35.Ve2 Va7 36.Fg2 Va6 37.Ff3 Va7 38.Kh2 Fe5 39.Fg2 Va6 40.Ff1 Va7 41.Fg2 és döntetlen

Yildiz,B (2291) – Hoang Thanh Trang (2511)
Holland védelem [A90]

1.d4 e6 2.Hf3 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 d5 5.0-0 Fd6 6.c4 c6 7.b3 Ve7 8.Ff4 Fxf4 9.gxf4 0-0 10.Hbd2 Hbd7 11.He5 He4 12.e3 Hxe5 13.dxe5 b6 14.Vc2 Fb7 15.Bfd1 Bad8 16.Hf3 c5 17.He1 d4 18.Bd3

 

18...Hc3

Nagyobb előnyt adott a 18...dxe3 19.fxe3 Bxd3 20.Hxd3 Bd8 21.Bd1 Vh4 folytatás.

19.Fxb7 Vxb7 20.Vd2 Bd7 21.f3 Bfd8

Megtartotta volna az előnyt a 21...b5 22.exd4 cxd4 23.cxb5 Vxb5 változat.

22.a4 a6 23.Kg2 b5 24.axb5 axb5 25.exd4 cxd4 26.Hc2 bxc4 27.bxc4 Vb6 28.Bc1?!

A török nagymesternő egyre nagyobb időzavarba került. Kiegyenlített volna a 28.c5! Vxc5 29.Hxd4 Bxd4 30.Vxc3 Vxc3 31.Bxc3 Bxf4 32.Bc7 g5 33.Baa7 folytatás.

28...Ha4 29.Vb4 Vxb4 30.Hxb4 Hc5 31.Ba3 d3 32.Bd1 d2 33.Kf2 Bb7 34.Hc6 Bc8 35.Hd4 Bb2 36.Ke3 Bd8 37.Ba5 Hb3 38.Hxb3 Bxb3+ 39.Ke2 Bc3 40.c5 Bc2 41.Ba6 Bxc5 42.Bxd2 Bxd2+ 43.Kxd2 Bd5+ 44.Ke3 Kf7 45.Ba7+ Kf8 46.Kf2 Bd8 47.Kg3 Be8 48.h4 Be7 49.Ba8+ Kf7 50.Ba6 Kg6 51.Bb6 Kh5 52.Ba6 Kg6 és döntetlen

Gara,A (2311) - Ozturk,K (2281)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fb7 7.d3 Fe7 8.Hc3 0-0 9.a3 d6 10.Be1 Ha5 11.Fa2 c5 12.Fg5 Hc6 13.Fxf6 Fxf6 14.Hd5 g6 15.Hxf6+ Vxf6 16.Fd5 Bab8 17.c3 Hd8 18.d4 Fc8 19.Vd3 Fg4 20.dxe5 dxe5 21.Hd2 He6 22.Ve3 Hf4 23.g3 Hh3+ 24.Kg2 c4 25.f3 Fd7 26.Be2 Kg7 27.a4 bxa4 28.Hxc4 h5 29.Bf1 g5 30.Va7 Bbd8 31.Vc7

Anita jelentős előnyt érhetett volna a 31.He3 Kh7 32.c4 folytatásban.

31...Fb5 32.Bee1 Bc8 33.Vxe5 Fxc4 34.Vxf6+ Kxf6 35.Fxc4 Bxc4 36.Kxh3 Bb8 37.Be2 Kg6 38.f4 gxf4 39.Bxf4 Bb6 40.g4 a3 41.gxh5+ Kh6 42.bxa3 Bxc3+ 43.Kg4 f6 44.Bef2 Bcc6 45.Kh4 Be6 46.Bg2 Be5 47.Bg6+ Kh7 48.Kg4 Bbe6 49.Kf3 Bxh5 50.Bgxf6 Bh3+ 51.Kg4 Bxf6 52.Bxf6 Bxa3 53.e5 Kg7 54.Bf2 a5 55.Kf5 Kf7 56.h4 Ba1 57.h5 Bh1 58.Ke4+ Ke7 59.Ba2 Ke6 60.Bxa5 Bh4+ 61.Ke3 Bxh5 62.Ba6+ Kd5 63.Kf4 Bh4+ 64.Kf5 Bh5+ 65.Kf4 Bh4+ 66.Kg5 Be4 67.Kf6 Bf4+ 68.Kg5 Be4 69.e6 Bxe6 70.Bxe6 Kxe6 és döntetlen

Cemhan,K (1993) - Papp,P (2300)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 Hf6 7.Ve2 0-0 8.Fe3 d5 9.Fxb6 axb6 10.0-0-0 Be8 11.f3 Ha5

Petra előnybe kerülhetett volna a 11...Fd7 12.Hxd5 Hxd5 13.Bxd5 Hb4 14.Bd1 Hxa2+ 15.Kb1 Ve7 változatban.

12.Hxa5 Bxa5 13.Vd2 c6 14.Fc4?! b5 15.Fb3 d4?!

Kimaradt a 15...b4 16.Hb1 Vb6 17.exd5 Hxd5 18.Vd4 Vc7 lehetőség.

16.e5 Hd7? 17.He4!?

Még erősebb volt a 17.Vxd4 Ve7 18.Vd6 Hf8 19.Vxe7 Bxe7 20.Bd8 Ff5 21.g4 folytatás.

17...Hxe5 18.Vxd4 Vxd4 19.Bxd4 Hc4 20.Hd6?! Hxd6 21.Bxd6 Kf8 22.Bhd1 Ba8 23.a3 Ff5 24.g4 Fe6 25.Fxe6 fxe6 26.B1d3 e5 27.Bd7 Be7 28.Bxe7 Kxe7 29.Kd2 Bf8 30.Ke3 g5 31.Bd2 Bf6 32.b3 h5 33.h3 Bf4 34.Bg2 Kf6 35.Bd2 Ke7 36.Bg2 Kf6 37.Bd2 hxg4 38.hxg4 e4 39.fxe4 Ke5 40.Bd7 Bxe4+ 41.Kf3 Bf4+ 42.Kg3 Bd4 43.Be7+ Kd6 44.Bg7 Bd2 45.Bxg5 Bxc2 46.Bf5 Ba2 47.g5 Bxa3 és döntetlen

Rudolf,A (2281) - Kaplan,E (1882)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.Fd2 0-0 10.Hc3 Bb8 11.axb5 axb5 12.Hd5 Hd4 13.Hxd4 exd4 14.Hxe7+ Vxe7 15.Ba7 Bfc8 16.Vf3 Hg4 17.Vg3 Fe6 18.Fd5 He5 19.Fxe6 Vxe6 20.f4 Hd7 21.Vf2 c5

 

 

22.f5 Ve8 23.Vg3 He5 24.Fh6 g6 25.Vg5 Vd8 26.Be7 Hg4 27.fxg6 Hxh6 28.Vxh6 Vxe7 29.Vxh7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog