Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rapport újabb győzelmével nyert férficsapatunk, remizett női együttesünk

Címkék: Barátok Sakkcsatája Polgár Judit Almási Zoltán Rapport Richárd Mádl Ildikó

A Magyarország-Lengyelország mérkőzés harmadik fordulójában férficsapatunk egypontos győzelmet aratott. Öt döntetlen mellett Rapport Richárd sötéttel nyert a lengyelek legjobbja, Radoslaw Wojtaszek ellen. Ricsi minőséget áldozott, szabadgyalogja, királyának betörési lehetősége döntötte el a csatát. Félidőben válogatottunk 10-8-ra vezet. Női együttesünk fordulatokban gazdag meccse döntetlennel ért véget, de a találkozón négy parti is eldőlt. Csapatunkból Mádl Ildikó és Papp Petra nyert, a lengyeleknél Monika Socko és Iweta Rajlich győzött, a vendégek megőrizték kétpontos előnyüket.

 

Másodszor győzött férficsapatunk egy ponttal, öt döntetlen mellett Rapport Richárd újabb győzelméhez gratulálhatunk. A lengyelek legjobbjával, Radoslaw Wojtaszekkel a holland védelemben igen eredeti változatot játszott meg. Wojtaszek láthatóan tétovázott a lehetőségek között, míg Ricsi terve adott volt, a királyszárnyon akciózott. Nem értettük, hogy Wojtaszek miért késlekedett az f3 lépéssel, elégedetten figyelhettük, amikor nagymesterünk futója megjelent e2-ön, a világos bástyák mozgásterét szűkítve. Ricsi jó érzékkel minőséget áldozott, ettől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a világos védvonalát miként tudja áttörni. A terve bevált, jól kombinálta az f3 gyalog erejére, a király betörési lehetőségére épített akcióját, remek győzelme a forduló megnyerését jelentette.

 

Polgár Judit és Bartosz Socko az orosz huszárjátékban vívott elméleti párbajt is. Judit 15.Bc1 újítására Socko jól reagált, huszárjának előörs mezőt épített ki b3-on.Egy picit megijedtünk, amikor sötét bástyája betört a második sorra, a királyállást felszakító manőverrel Judit remit adó bástyavégjátékra egyszerűsített.

Eredeti vezércselt láttunk Grzegorz Gajewski és Almási Zoltán játszmájában. Nagymesterünk kis előnybe került, de a sorozatos cserékkel a lengyel sakkozó kiharcolta a döntetlent.

 

Joggal volt elégedetlen Berkes Ferenc mai partijával. A korai d5-ös cserével csak megkönnyítette Mateusz Bartel játékát, könnyebben találhatta meg a jó lépéseket. Egy pillanatban Fecó maga is aggódott, de Bartel nem találta meg a királylépést, a cserékkel elkerülhetetlenné vált a döntetlen.

Kicsit kedvezőbb pozícióból remizett Erdős Viktor. Az ún. sündisznó állásban Dariusz Swiercz jól megszervezte védekezését, a legjobb pillanatban húzta meg a „felszabadító” d5 lépést, a lebonyolításnál Viktor vezért adott két bástyáért, a hetedik soron felvonultatott bástyái biztosították az örökös sakkot.

Hosszas manőverező partiban, kiegyenlített erők küzdelmében osztozott meg  a ponton Jan-Krzysztof Duda és Balogh Csaba.

 

A 3. forduló eredményei:

Férfiak

Magyarország – Lengyelország  3,5 – 2,5

 

a1b3 Erdős Viktor (2647) – Dariusz Swiercz (2613)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 46)

a2b2 Berkes Ferenc (2665) – Mateusz Bartel (2641)  döntetlen (Holland védelem, 32)

b1a3 Jan-Krzysztof Duda (2587) – Balogh Csaba (2648)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 51)

b6a4 Grzegorz Gajewski (2650) – Almási Zoltán (2692)  döntetlen (Vezércsel, 42)

b5a5 Radoslaw Wojtaszek (2715) – Rapport Richárd (2701)  0 – 1 (Holland védelem, 63)

a6b4 Polgár Judit (2685) – Bartosz Socko (2622)  döntetlen (Orosz huszárjáték, 56)

 

Összesített eredmény:

Magyarország – Lengyelország 10 – 8 (3 – 3, 3,5 – 2,5, 3,5 – 2,5)

 

A 4. forduló párosítása:

a1b4 Erdős Viktor – Bartosz Socko

b6a2 Gregorcz Gajewski – Berkes Ferenc

a3b5 Balogh Csaba – Radoslaw Wojtaszek

a4b1 Almási Zoltán – Jan-Krzysztof Duda

b2a5 Mateusz Bartel – Rapport Richárd

b3a6 Dariusz Swiercz – Polgár Judit

 

A női válogatottak harmadik összecsapása váratlan fordulatok, kihagyott esélyek után 3-3-mal ért véget. Papp Petra gyors győzelmével indult a találkozó. A szicíliai védelem Richter-Rauser változatában jobban kiismerte magát, Klaudia Kulon a gyalogvesztésért ellenjátékot nem kapott. Petra támadóan lépett fel, g gyalogja szép utat tett meg, míg beáldozva magát a tetszetős nyerést biztosította.

Sajnos Gara Tícia tegnapi oly jó játéka után a mai napon már a nyitásban hibázott. Monika Socko kottából játszhatott, férje, Bartosz három éve már nyert a variban. A lengyelek legjobbja gyalogelőnyös huszárvégjátékra egyszerűsítve győzött.

 

Nem igazán értettük Joanna Majdan-Gajewski korai tisztáldozatát. Elkönyveltük, hogy Mádl Ildikó könnyedén hárítja majd a látszatfenyegetéseket. Többször is előnyét fokozó lépést hagyott ki, Időzavarban váratlanul komoly esélyt adott ellenfelének, aki ki is remizhette volna korábban sima vesztést ígérő állását. A felkínált eséllyel szerencsére nem élt, Ildikó megszervezte a védelmet, és megszerezte első győzelmét.

A legkevésbé sem kellett aggódni a sötéttel játszó Vajda Szidóniáért, biztos kézzel egyenlített ki, logikus volt a viszonylag korai békekötés.

A legnagyobb fordulat Rudolf Anna és Iweta Rajlich partijában következett be. A lengyel nagymesternő fölöslegesen áldozott minőséget, Anna előnybe került. Örültünk annak, hogy bőven volt ideje is, de a tervezett támadása közepette ismét időzavarba került. A kapkodásban Rajlich vesztőt húzott, Anna egylépéses nyerést hagyott ki, sőt el is vesztette a játszmát.

Sajnos Gara Anita a biztos nyerést ígérő partiját elremizte Karina Szczepkowska-Horowska ellen. Többször is döntő előnyt érhetett volna el, a lebonyolításkor csak gyalogot nyert. A lengyel sakkozónő sikerrel aktivizálta tisztjeit, gondokat okozott Anitának, aki a második időzavarban már nem tudta érvényesíteni előnyét.

 

A 3. forduló eredményei:

Nők

Magyarország – Lengyelország  3 - 3

a1b3 Papp Petra (2296) – Klaudia Kulon (2344)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 30)

a2b2 Gara Anita (2333) – Karina Szczepkowska-Horowska (2377)  döntetlen (Kettős huszárjáték, 70)

b1a3 Monika Socko (2463) – Gara Tícia (2327)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 43)

b6a4 Joanna Majdan-Gajewski (2418) – Mádl Ildikó (2328)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 60)

b5a5 Marta Bartel (2312) – Vajda Szidónia (2352)  döntetlen (Királyindiai védelem, 32)

a6b4 Rudolf Anna (2297) – Iweta Rajlich (2398)  0 – 1 (Pirc védelem, 44)

 

Összesített eredmény:

Magyarország - Lengyelország 8 – 10 (1 – 5, 4 – 2, 3 - 3)

 

A 4. forduló párosítása:

a1b4 Papp Petra – Iweta Rajlich

b6a2 Majden-Gajewski   - Gara Anita

a3b5 Gara Tícia – Marta Bartel

a4b1 Mádl Ildikó – Monica Socko

b2a5 Karina Szczepkowska-Horowska – Vajda Szidónia

b3a6 Klaudia Kulon – Rudolf Anna

 

Wojtaszek,B (2715) - Rapport,R (2701)
Holland védelem [A92]

1.d4 e6 2.c4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 d5 6.0-0 He4 7.He5 Hd7 8.Hxd7 Fxd7 9.cxd5 exd5 10.Vb3 Fc6 11.Hd2 a5 12.Hf3 Fd6 13.Ff4

Az eredetien játszott holland védelmű partiban Ricsi erre a lépésre már kiegyenlített.

13...Fxf4 14.gxf4 Vd6 15.Ve3 0-0 16.He5 a4 17.Bac1 Fb5 18.Bc2 c6 19.Vh3

A lengyelek legjobbja kissé céltalanul kezdett el játszani, míg Ricsinek adott volt a terve. 19.Fxe4 fxe4 20.f3 exf3 21.Bxf3 jött számításba.

19...Ve7 20.Be1 a3 21.b3

21...Bf6 22.Fxe4 fxe4 23.e3 Bh6 24.Vg3 Bf8 25.Kh1?! Bf5 26.Bg1 Bfh5 27.f3 exf3 28.Bf2?

28...Fe2

Bizakodhattak a legfiatalabb nagymesterünknek drukkolók.

29.Vg4 g6 30.f5

Portisch Lajos hibáztatta a lépést, és a 30.Vc8+ Kg7 31.Hg4 mellett kardoskodott, de a 31...Bf5 32.Hxh6 Kxh6 33.Bg3 Bf8 34.Vh3+ Kg7 35.Bgxf3 Fxf3+ 36.Vxf3 Ve6 változat is sötétre lett volna előnyös.

30...Vh4! 31.Vxh4 Bxh4 32.Hg4

32...B6h5 33.Hf6+ Kg7 34.Hxh5+ Bxh5 35.fxg6 hxg6

A minőségért bőséges az ellenérték, a nyeréshez vezető tervet csak meg kellett találni.

36.Bc1 Kf6 37.Bc2 Ke6 38.Kg1 Bg5+ 39.Kh1 Bh5 40.Kg1

40...g5 41.b4 g4 42.Bc3 Kf5! 43.Bxa3 Bh8! 44.Bc3 Ba8 45.a3

45...Ke4 46.Bb3 Bg8 47.a4 g3 48.hxg3 Bxg3+ 49.Kh2 Bg8 50.a5

50...Bf8 51.Kg3 Bh8 52.Bxe2?! Bg8+ 53.Kf2 Bg2+ 54.Kf1

54...fxe2+ 55.Ke1 Bh2 56.Ba3 Kf3 57.e4+ Kxe4 58.a6 bxa6 59.Kd2 Kxd4 60.Bxa6 Bh6 61.Kxe2 Kc4 62.Bb6

62...d4 63.Bb8 d3+ és világos feladta

 

Papp,P (2296) - Kulon,K (2344)
Szicíliai védelem [B67]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 a6 8.0-0-0 Fd7 9.f4 b5 10.Fxf6 gxf6 11.Hxc6 Fxc6 12.Ve1 Ba7 13.Fd3 h5 14.Vh4 Fe7 15.f5 b4 16.He2 e5 17.Hg3 Vb6

18.Hxh5 Kf8 19.Kb1 a5 20.Vg4 Bh7 21.Ve2 a4 22.Fc4 Fxe4 23.Vxe4 Bxh5 24.g4 Bh7?! 25.g5 Vc5 26.g6 fxg6 27.fxg6 Bh8

28.g7+ Kxg7 29.Bhg1+ Kf8 30.Vh7 és sötét feladta

 

Majdan-Gajewska,J (2418) - Mádl,I (2328)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 Hc6 5.Fb5 Fd7 6.Fxc6 Fxc6 7.Hc3 Hf6 8.Fg5 e6 9.0-0-0 Fe7 10.Bhe1 0-0 11.Vd2 Vc7 12.Hd4 Bfd8 13.Kb1 Fe8

14.Hf5?

Túlzottan optimista tisztáldozat kétszeres olimpiai bajnoknőnk ellen.

14...exf5 15.Fxf6 Fxf6 16.Hd5 Vc5 17.Hxf6+ gxf6 18.Vh6 f4 19.Vxf4 Vg5 20.Vf3 Fc6 21.Bd3 Kh8 22.Vd1 Ve5

Üthető volt g2 gyalog.

23.g3 Ve6 24.Bd4 Bac8 25.Vd2 Bd7 26.f3 Be8 27.Bd1 f5

Egyszerűbb volt a 27...d5, könnyű nyeréssel.

28.Vc3 f6 29.b4 a6 30.a4 Fxa4 31.exf5 Vxf5 32.g4 Ve5 33.f4 Ve7 34.Va1 Fc6 35.g5 Bf8 36.Vb2 Ve6 37.h4 Fe4 38.gxf6 Bdf7

Időzavarban némi ellenesélyt kapott a lengyel nagymesternő.

39.Bxd6 Vf5 40.Be1 Bc8?

41.Vd4 Fxc2+ 42.Kb2 h6?! 43.Be5?!

Remizett volna a 43.Be7 Fb3 44.Bd8+ Bxd8 45.Vxd8+ Kh7 46.Kxb3 Vb1+ 47.Kc3 Vc1+ folytatás.

43...Vg6 44.Be7?

Még mindig reményt adott a 44.Bd8+ Bxd8 45.Vxd8+ Kh7 46.Be8 Vxf6+ 47.Kxc2 Vxd8 48.Bxd8 Kg6 49.Bd4 Kh5 50.Kd3 Kg4 51.Ke3 változat.

44...Ff5! 45.h5 Vg2+ 46.Ka3 Vf3+ 47.Ka4 Vxh5 48.Bd8+ Bxd8 49.Vxd8+ Kh7 50.Ka5

50...Fg6+ 51.Kb6 Bxe7 52.Vxe7+ Ff7 53.f5 Kg8 54.Vd8+ Fe8 55.Kxb7 Vf7+ 56.Kxa6 Vd7 57.Vb6 Vc6 58.b5 Vxb6+ 59.Kxb6 h5 60.Kc5 Fxb5 és világos feladta

 

Rudolf,A (2297) - Rajlich,I (2398)
Pirc védelem [B08]

1.e4 c6 2.Hc3 g6 3.d4 Fg7 4.Hf3 d6 5.Fe2 Hf6 6.0-0 0-0 7.h3 Hbd7 8.Ff4 Va5 9.a3 e5 10.dxe5 dxe5 11.Fe3 Bd8 12.Fc4 Hf8 13.Ve2 h6 14.Bfd1 Fe6 15.Hd2 Vc7 16.Hb3 b6 17.a4 Hh5 18.Fxe6 Hxe6 19.Vc4 Hhf4 20.Kh2

20...Bd4?!

Fölösleges áldozat a prózai 20...Hd4 21.Fxf4 Hxb3 22.cxb3 exf4 23.f3 Fe5 helyett.

21.Hxd4 exd4 22.Hb5 Ve5?! 23.Hxd4 He2+ 24.f4 Vxe4 25.Vxe2 Fxd4 26.Be1!?

Megőrizte volna a jelentős előnyt a 26.Ba3 Fxb2 27.Vd3 Vxd3 28.Baxd3 folytatás.

26...Fxb2 27.Bad1 Vxa4 28.f5!

Időzavarban kölcsönös hibákkal éleződött ki a küzdelem.

28...gxf5 29.Vh5

Jobb volt a 29.Fxh6 lépés.

29...f4? 30.Bd7 Bf8 31.Ff2?

Jelentős az előny 31.Fc1-re.

31...Vxc2 32.Bxe6 Vxf2??

33.Bg6+! Fg7 34.Bxg7+??

A kapkodásért Anna nagy árat fizetett. Azonnal nyert a 34.Ve5! lépés.

34...Kxg7 35.Vg4+ Kh8 36.Vf5 Vg3+ 37.Kh1 Vg5 38.Ve4 Vf6 39.Bc7 c5 40.Bc6 Vg5 41.Bd6 Bd8 42.Bxd8+ Vxd8 43.Ve5+ Kg8 44.Vxf4 Kg7 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotők: Szabó Miklós

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog