Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rapport Richárd Rigában is remekelt, holtversenyben első lett a nyílt tornán

Címkék: Rapport Richárd

A lett fővárosban szép magyar sikerrel fejeződött be a 4. Riga Műszaki Egyetem Sakkfesztivál. A 212 sakkozó részvételével megrendezett kilenc fordulós viadalon Rapport Richárd holtversenyben végzett az élen, csak a módosított Bucholz-pontszám alapján előzte őt meg fél ponttal az örmény Hrant Melkumjan. Ezüstérmes olimpikonunk nagyszerű sikerével 11,4 Élő-pontot is gyűjtött, remek teljesítményének performance-pontszáma 2809. Elismerés illeti Bánusz Tamást hatodik helyéért, a győztesekhez hasonlóan megőrizte veretlenségét, 10,4 Élő-pontot is szerzett.

A lett fővárosban 36 ország 212 sakkozója vett részt a negyedszer megrendezett Riga Műszaki Egyetem Sakkfesztiválon, 38 nemzetközi nagymester és 38 nemzetközi mester is játszott a mezőnyben. Alekszej Shirov mögött ezüstérmes olimpikonunk, a 18 éves Rapport Richárd volt a második kiemelt. Féltettük ifjú titánunkat, hiszen a sakkolimpiát megelőzően Dániában vet részt nyílt versenyen, majd gyengébb kezdés után az esztendő legfontosabb viadalán remekelt a hajrában, főszerepet játszott a bravúros második hely megszerzésében. A sakkolimpia után azonnal Rigába utazott az újabb megmérettetésre.

 

A legnagyobb riválisnak az örmény Hrant Melkumjan bizonyult, aki hatos nyerősorozattal indított, majd három remivel fejezte be a kilenc fordulós viadalt. A párosítás a hetedik körben hozta össze a két nagymestert, Ricsi eredetien játszotta az angol megnyitásnak nevezhető partit, lépésismétléssel lett remi az ütközetük. Rapport a nyolcadik fordulóban látványos bástya és vezéráldozattal mattolt. A befejező játéknapon az egyedüli elsőségért sakkozott, hiszen Melkumjan villámgyorsan megosztozott a ponton sötéttel játszva Bánusz Tamással. Ricsi játszmáját jelentős érdeklődés kísérte, a Philidor védelmű partiban már a nyitásban gondokat okozott az orosz Borisz Szavcsenkónak, aki korán óriási időzavarba is került. A jelentős időelőnyben sem találta meg Rapport a nyerőesélyes folytatást, a végső kapkodásban örökös sakk lett az emlékezetes összecsapás vége.

A győztesnek járó trófeát végül Hrant Melkumjan vehette át, a második módosított Bucholz-ponszám alapján féllel többet gyűjtött, hiába volt Rapportnak magasabb a performance-pontszáma. A 2809 minden dicséretet megérdemel, + 11,4 Élő-pontot is szerzett. A virtuális világranglistán hét helyet javítva a 38., 2712,7 ponttal.

Bánusz Tamás is megőrizte veretlenségét, a 2674-es performance-pontszámhoz + 10,4 Élő-pont is társult. Erdős Viktor és Prohászka Péter minusszal zárta a viadalt.

A verseny végeredménye:

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2655

7.5

43.0

55.5

2792

2

2

GM

Rapport Richárd

U18

HUN

2704

7.5

43.0

55.0

2809

3

4

GM

Eduardo Iturrizaga Bonelli

VEN

2653

7.0

42.0

54.0

2731

4

14

GM

Daniel Naroditsky

U20

USA

2587

7.0

41.5

53.5

2712

5

10

GM

Borisz Szavcsenko

RUS

2596

7.0

41.0

52.5

2693

6

15

GM

Bánusz Tamás

HUN

2585

7.0

40.0

51.5

2674

7

6

GM

Daniel Fridman

GER

2639

7.0

39.0

50.0

2641

8

41

IM

Chithambaram Aravind

U16

IND

2467

7.0

38.5

49.5

2718

9

13

GM

Beljamin Bok

U20

NED

2587

6.5

39.0

51.0

2600

10

28

GM

Mackenzie Molner

USA

2509

6.5

39.0

50.0

2630

33. Erdős Viktor (magyar, 2638) 6

35. Prohászka Péter (magyar, 2595) 6

(212 résztvevő)

Szavcsenko,B (2596) - Rapport,R (2704)
Philidor védelem [C41]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 e5 4.Hf3 exd4 5.Hxd4 Fe7 6.Ff4 0-0 7.Vd2 d5

Ricsi választása alaposan megzavarta az orosz nagymestert, hosszasan tűnődött.

8.Hdb5 Fb4 9.0-0-0 c6 10.Hc7 Hxe4 11.Vd4?!

Villámgyorsan peregtek a percek Borisz Szavcsenko óráján. 11.Ve3 Fxc3 12.bxc3 g5 (12...Ve7 13.Kb2) 13.Vxe4 Vxc7 14.Vxh7+ Kxh7 15.Fxc7 volt a jó folytatás.

11...Fxc3 12.bxc3 Ve7 13.Bd3 Fe6 14.Hxa8?

Szavcsenko már időzavarban volt.

 

14...c5! 15.Ve3 c4 16.Bd4 Va3+ 17.Kd1 Hxc3+ 18.Kd2 Hb1+ 19.Kd1 Hc6 20.Hc7

 

 

20...Hxd4

Jóval erősebb volt a 20...Vb2 21.Fe5 Ff5 22.Hxd5 Ha3 23.Vc3 Vxc3 24.Hxc3 Hxd4 folytatás.

21.Vxd4 Hc3+ 22.Kd2 He4+ 23.Ke2 Vxa2 24.Kf3

 

24...Va3+

A parti újabb kritikus állásában az orosz sakkozó már csak a lépésenként kapott 30-30 másodpercekből élt. 24...Vxc2 25.Fxc4 (25.h3 b5) 25...Hxf2 nagyobb gondot okozott volna.

25.Ve3 Ve7 26.Fxc4 dxc4 27.Kxe4

Nem mindennapi állás, de a világos király szorongatott helyzetét nem lehet kihasználni.

 

 

27...g5 28.Fg3 Vf6?! 29.Fe5?! Vf5+ 30.Kd4 f6 31.Hxe6

31...Be8?!

Ifjú titánunk fölöslegesen kockáztatott.

32.Fg3?

Szerencséjére a kapkodásban Szavcsenkonak nem volt ideje kiszámolni a 32.Fxf6 Vxf6+ 33.Kd5 Vf5+ 34.Kd6 h6 35.Bb1 változat kínálta nyerőesélyt.

32...Bxe6 33.Vf3 Vxc2 34.Vxb7!

34...Vd2+ 35.Kc5 Va5+ 36.Vb5 Va3+ 37.Kxc4 Be4+

Világos remizett volna 37…Bb6-ra is, 38.Ba1 Vxa1 39.Ve8+ változatban.

38.Kd5 Bb4

39.Ve8+ Kg7 40.Ve7+ Kg6 41.Ve8+ Kg7 42.Vd7+ Kg6 43.Ve8+ Kg7 44.Ve7+ Kg6 45.Ve8+ és döntetlen

 

Bok,B (2587) - Rapport,R (2704)
Philidor védelem [C41]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7 5.Fc4 Fe7 6.a4 c6 7.0-0 Vc7 8.Fa2 h6 9.dxe5 dxe5 10.Hh4 Hc5 11.Hf5?! Fxf5 12.exf5 0-0 13.Fe3 e4 14.Ve2 Ve5 15.Bae1 Bae8 16.Vc4? 

16...Fd6 17.g3 Vxf5 18.Fd4 Hcd7 19.Be2 Fe5! 20.Fxa7 Fxc3 21.Vxc3 He5 22.Fc5 Hf3+ 23.Kg2 Be5! 24.Fxf8

 

24...Vh3+!! 25.Kxh3 Bh5+ 26.Kg2 Bxh2  matt!

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog