Öt döntetlen a harmadik játéknapon, Kramnyik és Nakamura félpontos előnnyel az élen

Címkék: Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

Az Altibox Norway Chess 2017 szuperverseny harmadik fordulójában öt döntetlen született, de három összecsapás nagyon érdekes csatát hozott. Örökös sakkal ért véget Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura csatája, a norvég világbajnok esélyesebb állást remizett el. Wesley So hátrányosabb pozícióból harcolta ki a döntetlent az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Levon Aronjan is szorongatta egy darabig Anish Girit. Békés pontosztozkodás született Szergej Karjakin és az exvilágbajnok Viswanathan Anand, valamint Maxime Vachier-Lagrave és Fabiano Caruana játszmában. Kramnyik és Nakamura félpontos előnnyel vezet, a negyedik fordulót szombaton játsszák.

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

Klasszikus gondolkodásidejű partiban közel egy év után nézett ismét farkasszemet egymással Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura. A tavalyi bilbaói Marsters torna első fordulójában az amerikai nagymester 12 vereség után először tudta megadásra kényszeríteni a norvég világelsőt. Stavangerben huszadik döntetlenük született meg.

A szicíliai védelem Najdorf-változatában Nakamura a vezérszárnyi akciójának folytatása helyett a királyszárnyon próbált kezdeményezni. Carlsen a bonyodalmakban kedvezőbb esélyű pozíciójában nem találta meg a jobb lehetőségeket kínáló folytatásokat, Nakamura a világelső időzavarában tisztáldozattal kikényszerítette az örökös sakkot.

A virtuális világranglistán helyet cserélt az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és Wesley So.  Az olasz megnyitású játszmában So apró hibákat vétett, Kramnyik kezdeményezéshez jutott. Az amerikai sakkozó helyzete könnyebbé vált a gyalogvesztés után, aktivizálta tisztjeit, kiharcolta a döntetlent.

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

Anish Giri királyszárnyát meggyengítő gyaloglépésével esélyt adott Levon Aronjannak. Az örmény olimpiai bajnok gyalogáldozattal kezdeményezéshez jutott, de elsiette az anyagi egyensúly helyreállítását, a holland nagymester kiegyenlített, a végjáték már remi volt.

A spanyol megnyitás anti-berlini változatában osztozott meg a ponton Szergej Karjakin és Viswanathan Anand, az orosz huszárjátékban Maxime Vachier-Lagrave és Fabiano Caruana. A pihenőnap után szombaton játsszák le a negyedik fordulót.

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

A 3. forduló eredményei

Levon Aronjan (örmény, 2793) – Anish Giri (holland, 2771) döntetlen (Ragozin védelem,

Magnus Carlsen (norvég, 2832) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2785) döntetlen (Szicíliai védelem, 40)  

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796) – Fabiano Caruana (amerikai, 2808) döntetlen (Orosz huszárjáték, 51)

Szergej Karjakin (orosz, 2781) – Viswanathan Anand (indiai, 2786) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2808) – Wesley So (amerikai, 2812) döntetlen (Olasz megnyitás, 71)

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

Perf.

1

Vlagyimir Kramnyik

2808

RUS

*

½

½

1

2

2913

2

Hikaru Nakamura

2785

USA

*

½

½

1

2

2919

3

Magnus Carlsen

2832

NOR

½

*

½

½

2801

4

Wesley So

2812

USA

½

½

*

½

2812

5

Fabiano Caruana

2808

USA

½

*

½

½

2806

6

Levon Aronjan

2793

ARM

½

½

*

½

2787

7

Maxime Vachier-Lagrave

2796

FRA

½

½

*

½

2801

8

Szergej Karjakin

2781

RUS

½

*

½

½

2788

9

Viswanathan Anand

2786

IND

0

½

½

*

1

2675

10

Anish Giri

2771

NED

0

½

½

*

1

2666

A szombati 4. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Maxime Vachier-Lagrave

Anish Giri – Viswanathan Anand

Levon Aronjan – Magnus Carlsen

Fabiano Caruana – Vlagyimir Kramnyik

Wesley So – Szergej Karjakin

Carlsen,M (2832) - Nakamura,H (2785)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 g6 7.g3 Hc6 8.Fe3 Fg7 9.Fg2 0-0 10.0-0 Hd7

Hikaru Nakamura a divatba jött változatban a ritkább eltérést választotta. A 10...Fd7 11.Hd5 Bc8 12.Hxc6 bxc6 (12...Fxc6 13.c3 Hd7) 13.Fb6 Ve8 14.Hc7 Vd8 lépésismétléses remit már számos játszmában láttuk.

11.b3 Hxd4 12.Fxd4 Fxd4 13.Vxd4 b6 14.Hd5 Fb7 15.c4

Magnus Carlsen térelőnyre tett szert, az amerikai nagymester ezt nem nézte tétlenül.

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

15...e5!? 16.Ve3 b5 17.Bac1 bxc4 18.Bxc4 Fxd5 19.exd5 a5 20.Bfc1 Hc5 21.a3

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

21...f5

Számításba jött a [21...a4 22.b4 (22.Vh6 Ba7 23.b4 Hb3) 22...Hb3 23.Bd1 Hd4 24.Bc6 Be8 folytatás. Nakamura a királyszárnyi akciót részesítette előnyben.

22.b4 axb4 23.axb4 Hd7 24.Bc6 f4?!

Világosra előnyös a 24...Bf6 25.h4 f4 26.Vc3 Hf8 27.Vb3 fxg3 28.fxg3 Bb8 változat is.

25.gxf4 exf4 26.Ve6+ Bf7 27.Vxd6 Vg5

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

28.Kh1

A világbajnoknak mérlegelnie kellett a 28.Bc8+ Bxc8 29.Bxc8+ Kg7 30.h4 Vg4 (30...Vxh4 31.Bc7 f3 32.Bxd7 fxg2 33.Bxf7+ Kxf7 34.Ve6+ Kg7 35.Kxg2 Vxb4 36.d6 Vb7+ 37.Kg1 Vf7 38.Vc8 Vf4) 31.Ve6 (31.Bc7) 31...Vd1+ 32.Ff1 Vh5 33.Bc7 He5 34.Bxf7+ Hxf7 változat esélyeit is.

28...f3 29.Ff1 Hf6 30.Ve6

Figyelmet érdemelt a 30.Vg3 Vf5 (30...Vxg3 31.fxg3 Ba2 32.b5 He4 33.Kg1 Hxg3) 31.Vh4 He4 32.Be6 Hd2 33.Fb5 Vxd5 34.Be8+ Bxe8 35.Fxe8 Bf8 36.Bc7 Vh5 37.Vxh5 gxh5 38.Fxh5 folytatás.

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

30...Kg7?!

Nakamurának a 30...Be8 31.Bc8 Kg7 32.Bxe8 Vxc1 33.Ve1 Vxe1 34.Bxe1 Bb7 35.b5 Hxd5 változatban kevesebb gondja lett volna.

31.Bc7

Magnus időzavarban nem kockáztatott a 31.d6 Be8 32.Vb3 (32.Vc4 Be4 33.Vc5 Be5) 32...Be2 33.B6c5 Vh4 34.Vxf3 Bxf2 35.Vc3 Vf4 36.Fg2 Bd7 37.Bc7 Kh6 38.Bxd7 Hxd7 39.Bd1 folytatásban.

31...Bxc7 32.Bxc7+ Kh6 33.Ve1 Ba2 34.Be7

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

34...Hg4

Kiskombináció biztosította az örökös sakkot.

35.hxg4 Vh4+ 36.Kg1 Vxg4+ 37.Kh1 Vh4+ 38.Kg1 Vg4+ 39.Kh1 Vh4+ 40.Kg1 Vg4+ és döntetlen

Kramnyik,V (2808) - So,W (2812)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.h3 d6 7.c3 a6 8.Be1 Fa7 9.Fb3 h6 10.Hbd2 Be8 11.Hf1 Fe6 12.Fe3

Vlagyimir Kramnyik tért el a tavalyi Tal-emlékversenyen Viswanathan Anand ellen játszott 12.Fc2 d5 13.exd5 Fxd5 14.Hg3 Fc5 15.b4 Ff8 16.a4 g6 folytatástól.

12...Fxe3 13.Hxe3 Vd7 14.Fxe6 Vxe6 15.c4 He7 16.Hd5 Hexd5 17.cxd5 Vd7 18.d4 c6 19.dxc6 Vxc6 20.Bc1 Vb6

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

21.Be3 exd4 22.Bb3 Va5 23.Bxb7 Vxa2 24.Bcc7 Bab8 25.Bxf7 Bxb7 26.Bxb7 Bxe4 27.Bb8+ Kf7

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

28.Bb6 a5 29.Vd3 d5 30.Bb7+ Kg8 31.Bb8+..Be8 32.Bb7 Be4

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

33.Hxd4 Vc4 34.Vxc4 dxc4 35.Hf5 Be5 36.g4 He8 37.Kg2 Bc5 38.Ba7 Hc7 39.f3 He6 40.Be7 Be5 41.Be8+ Kh7 42.Kf1 Kg6 43.Hd6 Kf6 44.He4+ Kf7 45.Hd6+ Kf6

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

46.Hxc4 Bc5 47.He3 Bb5 48.Hc4 Bc5 49.He3 Bb5 50.Hd1 Bb3 51.Kf2 Kf7 52.Ba8 Hg5

Wesley So a gyalogvesztést követően aktivizálta haderejét.

53.Bxa5 Bxf3+ 54.Kg2 Bd3 55.Hf2 Bd2 56.Bf5+ Ke6 57.b4 Bb2 58.Bf4 Ke5 59.Bf8 Kd6 60.Bf4 He6 61.Be4

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

61...Kd5 62.Be3 Bxb4 63.Kg3 Bd4 64.h4 Bc4 65.Hd3 Be4 66.Bxe4 Kxe4 67.Hf2+ Ke3 68.Hd1+ Ke4 69.Hf2+ Ke3 70.Hd1+ Ke4 71.Hf2+ és döntetlen

Aronjan,L (2793) - Giri,A (2771)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Va4+ Hc6 6.e3 0-0 7.Vc2 Be8 8.Fd2 a6 9.h3 Fd6 10.a3 Fd7 11.Fe2

Szergej Karjakin a tavalyi Chess Masters tornán a 11.cxd5 exd5 12.Fd3 Ha7 13.Vb3 c6 14.Vxb7 Hb5 15.Hxb5 axb5 16.He5 Bb8 17.Va6 Ba8 18.Vb7 változatban remizett Magnus Carlsennel.

11...dxc4 12.Fxc4 h6 13.0-0 e5 14.Bae1 Ve7 15.Hh4 Vd8 16.Vb3 Bf8 17.Vd1 b5 18.Fa2 Kh8 19.Fc1 g5?!

Anish Girinek a 19...e4 20.Vc2 g5 21.f3!? gxh4 22.fxe4 Bg8 23.Be2 Fxh3 24.Fxf7 Bf8 folytatásban levesebb vihart kellett volna átélnie.

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

20.dxe5 Hxe5 21.f4 gxh4 22.fxe5 Fxe5 23.e4!

A háromszoros örmény olimpiai bajnok a gyalogáldozatért bőséges ellenértéket kapott, a meggyengült sötét királyállás lett a célpontja.

23...Bg8 24.Fxf7

Engedett a szorításból. 24.Ff4 Fxf4 25.Bxf4 Fxh3 26.Vxd8 Baxd8 27.Kh2 Hh5 28.Bxh4 Fg4 29.Fxf7 Bg5 30.Hd5 volt a nagyobb esélyt adó folytatás.

24...Bg7 25.Ff4 Fxf4 26.Bxf4 Fxh3 27.Kh2

Jobb volt a 27.Vxd8+ Bxd8 28.Be3 Bxf7 29.Bxh3 választás.

27...Fd7 28.Fe6 Hg4+ 29.Bxg4 Fxe6 30.Vxd8+ Bxd8 31.Bxh4 Kh7

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

32.Be2

Az esélyek kiegyenlítődtek.

32...Bd4 33.Bf2 Bf7 34.Bxf7+ Fxf7 35.Bf4 Kg7 36.Bf5 Bc4 37.Kg3 c5 38.Kf3 b4 39.axb4 cxb4 40.Hd5 b3 41.He3 Bd4 42.Ba5 Fg6 43.Hf5+ Fxf5 44.exf5 Bd2 45.Bxa6 Bxb2 46.Bg6+ Kh7 47.Bb6 Bb1 48.Bb7+ Kg8 49.g3 b2 50.Kg2 Kf8 51.Kh2 Kg8 52.Kg2 Kf8 53.Kh2 Kg8 és döntetlen

Karjakin,S (2781) - Anand,V (2786)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Be8 11.Ff4 Bxe1 12.Vxe1 He8 13.Hc3 Fxd4 14.Hd5 d6 15.Fg5 f6

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

16.Fh4

Szergej Karjakin újítása. 16.Fe3 Fe5 17.f4 Fxb2 18.Bb1 Fa3 19.Va5 Fc5 20.Fxc5 dxc5 21.Vxc5 Vd6 22.Vxd6 cxd6 23.He7+ Kf7 24.Hxc8 Bxc8 25.Bxb7+ Bc7 26.Bb2 folytatást láttuk a tavalyi Andrejkin-Jakovenko partiban a Krpov-versenyen. 16.Ve4 fxg5 17.Fd3 Kf8 18.Vxd4 c6 19.Hc3 Vf6 20.Ve4 d5 21.Vxh7 Vh6 az Abaszov-Bacrot partiban fordult elő.

16...Fxb2 17.Bb1 Fe5 18.f4 c6 19.fxe5 cxd5 20.exf6 Hxf6 21.Fd3 Fd7 22.h3 b5 23.Fxb5

A sorozatos cserékkel gyorsan egyszerűsödött az állás.

23...Ve8 24.Vxe8+ Fxe8 25.Fa6 Fg6 26.Fxf6 gxf6 27.Fb7 Be8 28.Fxd5+ Ff7 29.Fxf7+ Kxf7 30.Bb7+ Kg6 31.Bxa7 Bc8 32.Bd7 Bxc2 33.Bxd6 Bxa2 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2796) - Caruana,F (2808)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Fd6 7.0-0 0-0 8.c4 c6 9.Be1 Ff5 10.Vb3 Vd7 11.Hc3 Hxc3 12.Fxf5 Vxf5 13.bxc3 b6 14.cxd5 cxd5 15.Vb5 Vd7 16.Bb1 Bc8 17.g3 Ff8 18.Fd2 Hc6 19.He5 Hxe5 20.Bxe5 Bd8 21.Vxd7 Bxd7

Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand

22.Bb5 Bad8 23.a4 Fe7 24.a5 bxa5 25.Bxa5 f6 26.Be6 Bb8 27.Bea6 Bbb7 28.Kf1 Kf7 29.Ke2 Fd8 30.Ba2 Fb6 31.Fc1 Bbc7 32.Kd3 Be7 33.Ff4 Bc8 34.Fd6 Be1 35.Fc5 Fxc5 36.dxc5 Bxc5 37.Bxa7+ Kg6 38.B7a5 Bxa5 39.Bxa5 Bf1 40.f4 Bd1+ 41.Kc2 Bh1 42.Bxd5 Bxh2+ 43.Bd2 Bxd2+ 44.Kxd2 Kf5 45.Ke3 h5 46.Kf3 g5 47.fxg5 fxg5 48.g4+ hxg4+ 49.Kg3 Ke4 50.Kxg4 Kd3 51.Kxg5 Kxc3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

A GCT párizsi rapidversenyén Magnus Carlsen egypontos előnnyel vezet
2017. 06. 22.

A csapat-világbajnokság ötödik fordulója után az orosz válogatottak az élen
2017. 06. 21.

Párizsban az első játéknap, három forduló után Carlsen és So holtversenyben vezet
2017. 06. 21.

A férfi csapatok viadalán kínai-orosz versenyfutás, a női vb-n az orosz együttes legyőzte a címvédő grúzokat
2017. 06. 20.

Párizsban  kezdődik a Grand Chess Tour 2017-es idénye
2017. 06. 19.

A vb harmadik fordulójában pontot vesztett a kínai férficsapat és az orosz női együttes
2017. 06. 19.

Meglepetések a vb második játéknapján, az orosz férficsapat pontot vesztett a törökökkel szemben
2017. 06. 18.

A csapat-világbajnokságon az orosz női csapat a kínai együttes elleni győzelemmel rajtolt
2017. 06. 17.

Aronjan szenzációs sikere, egypontos előnnyel tornagyőztes
2017. 06. 17.

A női csapat-világbajnokságon a grúz válogatott a címvédő, a rajtlistát az orosz csapat vezeti
2017. 06. 16.

Az orosz sakkozás fekete napja, Kramnyik és Karjakin is vesztett, Aronjan megőrizte félpontos előnyét
2017. 06. 16.

Kína a címvédő, az orosz csapat vezeti a rajtlistát a csapat-világbajnokságon
2017. 06. 15.

Kramnyik legyőzte Carlsent, Aronjan sötéttel nyert Karjakin ellen, félpontos előnnyel vezet
2017. 06. 15.

Aronjan legyőzte Kramnyikot, beérte Nakamurát, egypontos előnnyel állnak az élen
2017. 06. 12.

Öt döntetlen az ötödik játéknapon, Nakamura félpontos előnnyel vezet
2017. 06. 12.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Világranglista, Csapatbajnokság, Női Európa-bajnokság, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Csapat Európa-bajnokság 2013, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix London, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Női Európa-bajnokság 2016, Riga Női Európa-bajnokság 2017, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Wijk aan Zee 2012, Férfi Európa-bajnokság 2012, Tal-emlékverseny, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, 42. sakkolimpia Baku, 51. Capablanca emlékverseny, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Gibraltár, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Aeroflot 2012, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Női csapat-világbajnokság 2013, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, Csapatbajnokság 2013/14, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, La Coruna Rapport Richárd, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Férfi sakkbajnokság, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Női világbajnokság, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Grand Chess Tour 2016 London, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, 60. női bajnokság, 61. Női bajnokság Hévíz, Női csapat-világbajnokság, Ningbo csapat-világbajnokság, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Grand Prix 2017 Moszkva, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Grand Prix-verseny Chengdu, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Szeged Női bajnokság, Klubcsapatok Európa-kupája, Grand Prix Ankara, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, SportAccord Peking, Orosz csapatbajnokság 2012, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Európa-bajnokság 2016, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, Szaratov Lékó Péter, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, Orosz csapatbajnokság 2013, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, 62. férfi bajnokság, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 35. Mitropa-kupa Prága, 42. sakkolimpia Baku, Sencsen 2017, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Rapport Richard, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Grand Prix 2017 Rapport, Női világbajnoki döntő, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Kazany Grand Prix, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 33. Mitropa-kupa, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, V. Grand Slam-döntő, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Sharjah Masters 2017 Gledura, Grand Chess Tour 2016 Párizs, A 2012-es év krónikája, Csapatbajnokság 2012/13, ACP Tbiliszi, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Aeroflot 2013, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Csapatbajnokság 2014/15, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Mitropa-kupa 2014, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Malmő Lékó Péter, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Prix 2017, Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Malmő Lékó Péter, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Orosz csapatbajnokság, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világbajnoki ciklus, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog