A kezdetektől a Carlsen-Caruana világbajnoki döntőig - sakktörténelem I.

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Londonban november 9. és 28. között rendezik meg a címvédő norvég Magnus Carlsen és kihívója, az amerikai Fabiano Caruana 12 játszmás világbajnoki döntőjét. November 8-án tartják meg az ünnepélyes megnyitót, majd a sorsolást. Carlsen 2013-ban Csennajban hódította el a világbajnoki címet az indiai Viswanathan Anandtól, 6,5-3,5-re győzte le a hat évig uralkodó világelsőt. Egy évvel később Szocsiban kihívójával, Viswanathan Ananddal szemben 6,5-4,5-re nyert. Két éve New Yorkban az orosz Szergej Karjakin ellen 6-6 után a rapid rájátszásban győzött, 9-7-tel védte meg világbajnoki címét. Fabiano Caruana a berlini világbajnok-jelölti döntő  győzteseként harcolta ki a kihívói jogot. Carlsen a november 1-től érvényes világranglistán csak három ponttal előzi meg Caruanát. A döntő honlapja a https://worldchess.com/ Az első játszmát november 9-én játsszák.

 

Londonban rendezik meg az óriási érdeklődéssel várt világbajnoki döntőt, a 27 éves címvédő norvég Magnus Carlsen és 26 éves kihívójának, az amerikai Fabiano Caruana 12 játszmás páros mérkőzését. Carlsen 2013-ban Csennajban az indiai Viswanathan Anand elleni 6,5-3,5-ös győzelemmel hódította el a világbajnoki címet, majd egy évvel később Ananddal szemben 6,5-4,5-re nyert. Két éve az orosz Szergej Karjakin támadását verte vissza, rájátszásban győzött, összesítésben 9-7-tel ünnepelhette harmadik világbajnoki címét.

Carlsen és Caruana a döntőig klasszikus időkontrollal 33 játszmában mérték össze erejüket.  Tizennyolc döntetlen mellett a világbajnok 10-5-re vezet. Legutolsó partijukat St. Louisban vívták, a világbajnok nyerőesélyes állását döntetlenre rontotta, Levon Aronjannal hármas holtversenyben végeztek az első helyen.  Caruna idén a GRENKE Chess szuperversenyen és a stavangeri Altibox viadalon is a világbajnokot megelőzve diadalmaskodott.  Különböző gyorsított időkontrollal még 23 partiban viaskodtak, Carlsen 4 döntetlen mellett 13-szor nyert és hatszor kapott ki.

A két szuperklasszis bemutatása előtt ismerkedjünk meg a sakkozás történetével. A nagyszerű játék az évszázadok során jelentős fejlődésen ment keresztül. A 64 kockán zajló háború az első sakk-könyveken, a figurák megváltozott menetmódján, az  első nagyszabású tornákon, a kialakult világbajnoki rendszeren keresztül hódította meg a világot, hogy korunk technikája, a számítógépes programokon keresztül az internet is felfedezze a sakkot. A világ  öt kontinensén a sakkrajongók „élőben” figyelhetik a legnagyobb tornákat, egymással játszhatnak, oszthatják meg gondolataikat, vitázhatnak.

A sakkozás története

A sakkjáték eredete a mondák világába vész. Valószínű, hogy Indiából származik. A legrégibb forrás, amely a sakkjáték eredetét kutatóknak rendelkezésére áll, az arab el-Dsahiz-nak (868) játékokat tartalmazó könyve és az 1257-ből való arabs kódex, a régi arab sakkozás könyve, amelyet a British Múzeum őriz. A sakkozás az arabok útján jutott ezután Spanyolországba, majd Olaszországba. A sakkjáték másfél évezredes történelmében döntő fordulatot hozott a XV. század vége. Az araboktól visszafoglalt Granada falai közt nemcsak káprázatos építészeti remekművek, gyönyörű szőnyegek és nagyszerű fegyverek estek zsákmányul. Az Alhambra pompás épületei az arab szellemi élet gazdag kincseit őrizték jól felszerelt könyvtáraikban. A legerősebb spanyol játékosok a nagy arab sakkozók hátrahagyott műveit tanulmányozhatták, és innen indult el a játék világhódító útjára.

Az akkori játék, a bábok korlátozottabb mozgása mellett, a mainál hosszadalmasabb és kifejletében sokkal lassúbb volt. Ezt küszöbölte ki a játék megreformálása, amelyben egyébként magának a korszellemnek a hatása is megnyilvánult. A bábok egy részének menetmódja megváltozott, bevezették a sáncolást, a menetközben való ütést. Lucena 1497-ben, Salamancában megjelent spanyol nyelvű könyve a legrégebben nyomtatott sakk-könyv. A XVI. században hatalmas lendülettel indul fejlődésnek a sakkjáték. Nagy siker volt az 1512-ben egy portugál gyógyszerész, Damiano Rómában kiadott könyve, amely már az új szabályokat tartalmazta és megnyitási tanácsokat is adott. A művet később francia, angol és német nyelvre is lefordították, összesen nyolc kiadást ért meg. A század legjelentősebb sakkműve a spanyol Ruy Lopez könyve, a szerző sorozatban aratta győzelmeit, emlékét ma is őrzi a sakkelmélet fontos fejezete, a spanyol megnyitás.

Spanyolok, olaszok, franciák

A XVI. század a spanyol sakkozás diadalmas korszaka, a következő században az olasz mesterek  a leghíresebbek, Salvio, Carrera és a sok kiváló mester között Greco volt a legjobb. Játékát hatalmas támadókészség jellemezte, a megnyitáselmélet több változata őrzi nevét, pl. az olasz megnyitás Greco-változata. Az olasz mester könyve 1619-ben jelent meg, 150 megnyitást tárgyalt, elemzései még máig is helytállóak, végjátékai egészen kitűnő pozíciós érzékről tanúskodnak. Elemzéseiből, játszmáiból jegyzeteket is készített, amelyeket jómódú pártfogóinak eljuttatott, ez a tevékenysége a sakkfolyóiratok ősének is tekinthető.

A XVIII. században a vezető szerep az angol, francia és német mestereknek jutott. A Café de la Regence volt a legerősebb játékosok találkozóhelye. Ide járt sakkozni Diderot, Voltaire, Rousseau, Napóleon, itt aratta első sikereit a század legnagyobb sakkjátékosa, Philidor. Ő volt az első mester a sakk történetében, akinek játékát tudományosan megalapozott elvek és nem pillanatnyi ötletek irányították. Híres mondása: „a gyalog a sakkjáték lelke” új megvilágításba helyezte a legértéktelenebb báb szerepét. Művei mai is maradandó értékűek, nagyszerű végjáték elemzéseiből manapság is tanulhatunk, az egygyalogos bástyavégjátékokat, a bástya és futó a bástya elleni küzdelmét Philidortól leshettük el. Az első magyar sakk-könyv 1758-ban Budán jelent meg, „Sach, vagy királyos játéknak szabott rendtartásai” címmel.

A zseniális feltaláló, Kempelen Farkas 1769-ben szerkesztette meg sakkozó automatáját, amelyben egy jó sakkozó volt elrejtve. A sakkirodalom fejlődésével egyre több kiváló játékos tűnt fel, megkezdődött a versengés, egyre több sakkversenyt szerveztek.

Londonban rendezték meg az első nemzetközi sakkversenyt

Az első nemzetközi sakkversenyt Londonban 1851-ben rendezték meg, a győztes a német Adolf Anderssen lett. A verseny kieséses rendszerű volt, korlátlan gondolkodási idő mellett. A magyar Szén József az ötödik helyen végzett. 1857-ben tűnt fel Paul Morphy (1837-1884), a zseniális amerikai sakkozó. Csak rövid ideig tündökölt, de szereplését győzelmek sorozata kísérte. Kombinációinak újszerűsége, számításainak pontossága napjainkig iskolapéldául szolgál. Morphyt fantasztikus sakkérzéke több pozíciós igazság felfedezéséhez vezette, a leglényegesebb feladatnak a fejlődést és a tisztek aktivitását tekintette. Ennek érdekében szívesen áldozott gyalogot a megnyitásban (cseljátékok), vagy a játszma kezdeti szakaszában a fejlődési előny érdekében.

1858-59-ben, Párizsban mérkőzött meg Andersennel, hét nyert játszmáig játszották a meccset, amelyet a német sakkozó győzelemmel kezdett, Morphy a harmadik játszmában egyenlített ki, majd 7-2-es nyeréssel a világ legerősebb játékosa lett, de meglepetésre 1860-ban, 23 évesen bejelentette visszavonulását. 1862-ben szervezték meg a második londoni versenyt, amely már körverseny volt. Morphy elődje és utódja, Anderssen újra győzött, s ezzel visszahódította a világelsőséget. Az osztrák Wilhelm Steinitz ezen a tornán csak a hatodik helyen végzett, de versenyről versenyre fejlődve 1866-ban joggal hívta ki Anderssent páros mérkőzésre, és 8-6-os győzelemmel átvette a stafétabotot.  

Az első világbajnokok

Steinitz pályafutását nagy sikerek és gyengébb eredmények is jellemezték, a korábbi romantikus sakkfelfogással szemben a pozíciós játékvezetés híve volt. Steinitz első hivatalos világbajnoki páros mérkőzését 1886-ban játszotta, a lengyel Zukertort ellen, a mérkőzés megnyeréséhez szükséges tízedik győzelmét a 19. játszmában érte el öt vereség mellett.  Három évvel később Csigorinnal szemben megvédte címét (10,5-6,5), majd Günsbergre mért vereséget (10,5 – 8,5). 1892-ben ismét megmérkőzött Csigorinnal, és óriási csatában védte meg címét. 23 partit vívtak, 10 nyerés mellett nyolcszor kikapott. Steinitz két évvel később az üstökösszerűen feltűnt német Emanuel Laskerrel csatázott, és a 26 éves kihívó tíz győzelem és öt vereség mellett elhódította a világbajnoki címet. A jelentős korkülönbség előnyeit Lasker jól használta ki, ellenfele hibáira könyörtelenül lecsapott, de a mérkőzés erkölcsi győztese Steinitz volt, a megnyert partijai stratégiailag megalapozottabbak, minőségileg jobbak, élvezhetőbbek voltak. A visszavágón Lasker két év múlva megsemmisítő vereséget mért Steinitzre, tíz partit nyert meg, és mindössze kétszer kényszerült feladásra öt döntetlen mellett.

Lasker 27 éven keresztül őrizte címét. Sokan szerettek volna vele megmérkőzni, de csak kevesen tudták teljesíteni pénzügyi feltételeit. Többek között ezért nem hívhatta ki Laskert a magyar sakkozás nagy egyénisége, Maróczy Géza sem. A sakkozás második világbajnoka mindössze hat meccset játszott, 1907-ben Marshall ellen aratott kiütéses győzelmet, nyolc partit nyert hét döntetlen mellett.  Egy évvel később Tarrasch volt az ellenfele, nyolc győzelmet ért el, háromszor kapott ki,  ötször remiztek. Janowskival 1909-ben csatázott, hét nyerés, egy vereség, két döntetlen hűen tükrözte nagy erőfölényét. Kevésen múlott, hogy Schlechter nem tépázta meg babérjait, Lasker csak az utolsó parti megnyerésével egyenlített, szerény eredménnyel, 5-5-tel megvédte címét. Janowski ismét próbálkozott, Steinitz simán győzött, nyolc nyerés és három remi született a meccsen. Havannában 1921-ben mérkőzött meg a kubaiak legendás bajnokával, Jose Raul Capablancával és tíz döntetlen melletti négy vereséggel búcsúznia kellett címétől.  Lasker új versenyzői szemléletet honosított meg, nemcsak az ellenfél sakktáblán látható – állásbeli – gyengeségei ellen küzdött, hanem a táblán nem látható felfogásbeli fogyatékosságaival, akár jellembeli hibáival is. Riválisával szemben azt a stílust játszotta, amely legkevésbé feküdt ellenfelének.

Capablanca kevésbé látványos, biztonsági sakkot játszott. Technikai tudása olyan szédületes és lenyűgöző volt, hogy „sakkozó gépnek” is nevezték,  ellenfelei sokszor ellenállás nélkül vesztették el  a partikat. Stratégiai célkitűzéseinek megvalósításában azonban a taktikai megoldások is szerepet kaptak, a Capa-féle kiskombinációk sokszor gyönyörködtették a sakkrajongókat. Nagyszerű pozícióérzéke és taktikai készsége a végjátékban is remekült érvényesült, gyorsan találta meg az állás szellemének megfelelő legjobb lépést. Pályafutásának csúcspontja volt az 1927-es New York-i verseny megnyerése, Aljechin, Marshall, Vidmar, Nimzovics és Spielmann játszott a tornán. Ugyanebben az évben Alekszander Aljechinnel szemben elvesztette a világbajnoki címet, három partit tudott csak nyerni, hatszor szenvedett vereséget 25 döntetlen mellett.

 

Aljechin 1892. november 1-én született Moszkvában, gazdag polgári-nemesi családból. Hétéves korában tanult meg sakkozni, és fejlődését az első pillanattól kezdve a tudományos módszeresség jellemezte. A sakkjátékot mindig művészetnek tekintette, a kombinációkban rejlő esztétikai szépségre vágyott. Alaposan elemzett, soha nem rejtette véka alá, ha az állásban ellenfele kihagyott egy-egy jobb lehetőséget. Az 1924-es és az 1927-es New York-i tornákról írott könyvei máig is időt álló művek. Kevesen hittek abban, hogy 1927-ben legyőzheti Capablancát, hiszen a párosmérkőzés előtt még egyszer sem tudta őt megadásra kényszeríteni. Aljechin Buenos Airesben azzal lepte  meg a sakkvilágot, hogy a kubai sakkozót saját fegyverével győzte le, pozíciós játékvezetése ellen Capablanca nem talált ellenszert. A nagyszerű győzelme után hihetetlen sikerszériát ért el, 1934-ig egyetlen játszmát sem vesztett! Kétszer Bogoljubovval szemben védte meg világbajnoki címét, 1929-ben + 11, - 5, = 9-cel, majd 1934-ben + 8, - 3, =15-tel. Meglepő, hogy Capablanca kihívását többször elutasította. Pályafutásában törés 1935-ben következett be, amikor 13 döntetlen mellett csak nyolc partit tudott nyerni a holland Max Euwe ellen, aki viszont kilencszer mért vereséget rá. 

Váratlan veresége után Aljechin éjt nappallá téve is a visszavágóra készült, amire 1937-ben került sor Hollandiában, és 11 döntetlen mellett 10-4-re győzött,  visszahódította világbajnoki címét. Ezután kezdődött életének legrögösebb szakasza. A második világháború kitörésekor Aljechin a francia sakkválogatott tagjaként Buenos Airesben játszott a sakkolimpián. A francia hadsereg összeomlása után több, a Német Sakkszövetség által rendezett versenyen vett részt, és olyan cikkek jelentek meg a neve alatt, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy támadják emberi és politikai magatartásáért. A háború befejezését Lisszabonban élte meg, és nagyon lesújtotta a hír, hogy 1946-ban az ellene emelt vádak miatt nem hívták meg a londoni versenyre. Március elején azonban kézhez kapta a meghívót Moszkvába, a Botvinnik elleni páros mérkőzésre. Ezt azonban már nem élhette meg, 1946. március 24-én sakktáblája előtt ülve holtan találták meg. Egy nagy kívánsága azonban teljesült, világbajnokként halt meg.

A sakkozás ötödik világbajnoka, a holland Max Euwe két évig volt világelső.  Euwe-nek a világbajnoki cím hihetetlen népszerűséget szerzett, és elhódításához Maróczy Géza nyújtott óriási segítséget.  Nem számíthatott arra, hogy legyőzi  Aljechint, de az esélytelenség nyugalmat kölcsönzött neki. A két évvel későbbi visszavágón már görcsösen játszott, simán vesztett. Matematikusként a szisztematikus munka híve volt, megnyitásokat taglaló könyvei mellett szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor a középjátékokat próbálta rendszerezni. Euwe a holland sakk-kultúra megteremtésében óriási szerepet játszott, és gazdag életpályájának megkoronázásaként 1970-től nyolc évig a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE)  elnöke volt.

A szovjet hegemónia kezdete

A FIDE 1947-es kongresszusán döntötték el, hogy Aljechin halálával megüresedett világbajnoki trónusért a kor legjobb hat sakkozója négyfordulós körversenyt játsszon. Az amerikai Fine visszalépésével öt nagymester végül „ötmenetes” versenyben döntötte el a világbajnoki cím sorsát. Az első két fordulót Hágában játszották, a befejező három kört pedig Moszkvában. Mihail Botvinnik a várakozásnak megfelelően nagy fölénnyel végzett az élen, a sakkozás hatodik világbajnokaként ünnepelhették. Szmiszlovot 3-2-re, Kereszt 4-1-re, Reshevszkyt 3,5-1,5-re és Euwe-t 3,5-1,5-re győzte le, tíz nyerés és 8 döntetlen mellett  csak két partit vesztett.

A végeredmény: 1. Mihail Botvinnik 14, 2. Vaszilij Szmiszlov 11, 3-4. Paul Keresz és Emanuel Reshevszky 10,5, 5. Max Euwe 4 pont.

A Nemzetközi Sakkszövetség a világbajnoki meccsverseny kiírásakor szabályozta, hogy  a világbajnoknak minden harmadik évben páros mérkőzésen kell megvédenie címét a világbajnok-jelöltek versenyének győztesével. (Később világbajnok-jelölti páros mérkőzéseket játszottak.) Az első ilyen tornát 1950-ben Budapesten rendezték meg. A 10 résztvevős versenyt holtverseny után David Bronstein nyerte meg, egy évvel később Botvinnikkel 12-12-re végzett, a döntetlen a címvédőnek kedvezett. A 24 játszmás mérkőzésen Bronstein a 22. parti után még vezetett, de Botvinnik egyenlített, tíz játszma dőlt el a meccsen. Bronstein ragyogó stratégiai megoldásokkal elkápráztatta a sakk híveit, a végjátékokban azonban megdöbbentő pontatlanságokat követett el. Három évvel később Botvinnik párharca Vaszilij Szmiszlovval is döntetlennel zárult, hét-hét győzelmet könyvelhettek el. 1957-ben a címvédő ismét Szmiszlovval csatázott, kihívója a nyolcadik parti megnyerésével ragadta magához a vezetést, és 12,5-9,5-ös meggyőző győzelmet aratott, hat nyerés mellett háromszor szenvedett vereséget.

Az akkori szabály szerint Botvinniknek joga volt visszavágóra, és egy év múlva 12,5-10,5-es győzelemmel visszahódította a világbajnoki címet. A sakkvilágot egy ifjú titán káprázatos támadásvezetései, intuíciós áldozatai hozták lázba. Mihail Tal a világbajnok-jelöltek versenyének megnyerésével Botvinnik kihívója lett. A 39 éves címvédő tökéletes technikára épített stílusa nem bírt a 24 éves „rigai varázsló” viharos akcióival. Tal 12,5-8,5-ös győzelemmel a sakkozás nyolcadik világbajnoka lett. Botvinnik azonban nem adta meg magát, ellenfelére tökéletesen felkészülve, hatalmas akaraterővel  visszahódította az elvesztett címet. A betegséggel is küszködő Tal ellen 13-8-ra nyert. A 21 partiból 15 végződött döntéssel! Botvinnik pályafutása utolsó világbajnoki döntőjét 1963-ban vívta, Tigran Petroszjan 12,5-9,5-ös győzelemmel végleg megfosztotta címétől, az új szabályok már törölték a visszavágó mérkőzést. Maradandót alkotott játszmáinak alapos elemzésével. Könyörtelenül rámutatott saját és ellenfeleinek hibáira is, minden erejével az igazságot kereste. A Botvinnik-sakkiskolában számos tehetség bontogatta szárnyait, legismertebb tanítványa Garri Kaszparov volt. Vlagyimir Kramnyik is élvezhette szakmai támogatását.

Vaszilij Szmiszlov világbajnokként csak egy évig „uralkodhatott”, de a sakkozás egyik legnagyobb egyéniségeként írta be magát a történelembe. Szmiszlovnak a rendkívül alapos megnyitási felkészültség az állások megítéléséhez hallatlan biztonságot adott, képes volt viharos támadásokra, pozíciós áldozatokra, gondos védekezésre, nyugodt manőverezésre. Remekül játszotta a végjátékot, egyetlen sakkozó könyvtárából sem hiányozhat a „Bástyavégjátékok elmélete” című könyv, Szmiszlov és Lövenfisch közös munkája. Sakkozói hitvallását megismerhetjük „ A harmónia keresése” című művéből. Tízszer volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, és 1983-ban, 62 évesen világbajnok-jelölti döntőt játszott, a 42 évvel fiatalabb trónkövetelőtől, Kaszparovtól szenvedett vereséget.

 

 

Két pozíciós stílusú világbajnok, Botvinnik és Szmiszlov után jött a nagy taktikus, Mihail Tal. Mindenáron támadásra törekvése, lenyűgöző kombinációi, káprázatos taktikai megoldásai hihetetlenül népszerűvé tették a sakkrajongók körében. Ellenfelei rettegték váratlan megoldásait, Tal játékával újjászületett a romantikus iskola. Világbajnoki címének elvesztése után is sikert sikerre halmozott, szuperversenyek egész sorát nyerte meg, nyolcszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet csapatnak. Zsenialitására jellemző, hogy legmagasabb Élő-pontszámát, a 2705-öt 44 éves korában érte el. Imádta a sakkot, önpusztító tempóban élt, nehéz versenyparti után is képes volt egész éjszaka snellezni. Tündökölt, amíg egész pályafutását végigkísérő súlyos betegsége nem győzte őt le. 

 

Botvinniket világbajnoki trónjától végleg az örmény származású Tigran Petroszjan fosztotta meg. Nyugodt, pozíciós játékstílusa biztonságra törekvő versenytaktikával párosult, kerülte az esetleges vereséghez vezető túlzott kockázatot. Keveset nyert, de alig vesztett játszmát. Precíz technikával a legkisebb előnyöket is képes volt nyerésig fokozni, a pozíciós minőségáldozat kedvenc fegyvere volt. Elődeihez képest kevesebb versenyt tudott megnyerni, de mindig az élmezőnyben végzett. Petroszjan 1966-ban sikerrel védte meg világbajnoki címét Borisz Szpasszkijjal szemben, 12,5-11,5-re nyert, 17 döntetlen mellett négy partiban megadásra kényszerítette kihívóját, hármat vesztett. Három évvel később már nem tudta visszaverni Szpasszkij támadását, 12,5-10,5-es vereséget szenvedett. Négy győzelme ezúttal kevésnek bizonyult ellenfele hat nyerésével szemben.

 

Borisz Szpasszkij a sakkozás tízedik világbajnoka 18 éves korában már nemzetközi nagymesteri címmel büszkélkedhetett, 1956-ban világbajnok-jelölti versenyen játszott, a következő két világbajnoki ciklust azonban kénytelen volt kihagyni. Mindkétszer ugyanazt a fatális hibát követte el, nem elégedett meg a zónaközi döntőt biztosító döntetlennel! 1964-ben megnyerte az amszterdami  zónaközi döntőt, Keresz, Geller és Tal legyőzésével lett Petroszjan kihívója, de elvesztette a világbajnoki döntőt. A következő ciklusban Geller, Larsen és Korcsnoj elleni mérkőzések megnyerésével ismét játszhatott a címért, és második kísérletre már teljesült nagy álma. Meglepő, hogy világelsőként egyetlen versenyt sem tudott nyerni, és Robert Fischer elleni megmérettetésére sem készült fel a legjobban. Reykjavíkban játszották a meccset, amelyet győzelemmel kezdett, majd játék nélkül megnyerte a második játszmát. Elfogadta Fischer bocsánatkérését, a Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére végigjátszotta a mérkőzést, 12,5-8,5 arányban elvesztette a döntőt, a párharc során csak a 11. játszmában tudta még legyőzni az amerikai nagymestert. Veresége után is közel negyedszázadig a sakkozás élvonalába tartozott. 1974-ben Anatolij Karpovtól, 1977-ben Viktor Korcsnojtól világbajnok-jelölti döntőben kapott ki, 1980-ban Portisch Lajostól szenvedett vereséget. Hatszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, 1984-ben először játszott francia színekben, jelentős szerepet játszott új hazája sakkéletének fellendítésében, majd máig sem tisztázott viharos körülmények között 2013-ban tért vissza hazájába.

Nagyon sokat köszönhetnek a sakkozók a 11. világbajnoknak, Robert Fischernek. A média fokozott érdeklődését is kivívta, hogy az amerikai nagymester szinte állandó háborúban állt a szervezőkkel, megfelelő versenyzési körülményeket, díjakat, honoráriumot követelt. Csodagyerekként tűnt fel, tizenöt évesen már nagymester és 1959-ben világbajnok-jelölti versenyen játszott. Három évvel később esélyesként csak negyedik, ez nagy csalódás volt számára. 1967-ben visszalépett a zónaközi döntőtől. Fischer 1970-ben második táblás volt a belgrádi Világválogatott-Szovjetunió csapatmérkőzésen, Petroszjant 3-1-re győzte le. Fischer a zónaközi döntőn csak Benkő Pál hathatós segítségével játszhatott, aki átadta neki indulási jogát. Palma de Mallorcán hatalmas fölénnyel, 3,5 pontos előnnyel lett első, világbajnok-jelölti páros mérkőzésen Tajmanovot és Larsent 6-0-re, Petroszjant 6,5-2,5-re győzte le, és Szpasszkijtól elhódította a világbajnoki címet.

Világelsőként nagy tervei voltak, meg akarta dönteni Lasker „uralkodásának” 27 éves rekordját, de Karpov elleni világbajnoki döntőjére végül nem került sor, a lebonyolításra tett javaslatait a FIDE visszautasította. A dinamikus sakk képviselőjeként 10 győzelemig akarta játszani  a meccset, 9-9-cel megőrizte volna címét. Fischer nem vett részt több versenyen, húsz év elteltével Jugoszláviában Szpasszkijjal mérkőzött meg, az ötmillió dollár díjazású páros mérkőzésen 17,5-12,5-re győzött, 30 játszmára volt szükség, hogy elérje a tíz győzelmet. Fischer többé nem tért vissza Amerikába, sokáig élt Magyarországon is. Lejárt amerikai útlevele miatt 2004 nyarán Japánban letartóztatták. A sakkvilág összefogott kiszabadításáért, az izlandi parlament soron kívül megszavazta állampolgársági kérvényét, és Fischer új életet kezdhetett a szigetországban. Az izlandiak joggal reménykedtek abban, hogy Fischer ismét bekapcsolódik a sakkozás vérkeringésébe. Sokkolta a sakkvilágot a hír, hogy a zseniális bajnok, a 64 kockás világ egyik legnagyobb egyénisége 2008. január 18-án elhunyt.  Emlékét megőrzik fantasztikus játszmái, szemet-lelket gyönyörködtető kombinációi, káprázatos eredményei.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hoang Thanh Trang 101 lépésben remizett Katyerina Lahno elleni első játszmájában

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Hanti-Manszijszkban zajló női világbajnokságon a legjobb 32 közötti csaták első játszmáira került sor. Hoang Thanh Trang sötéttel 101 lépésben remizett a rajtlistán harmadik orosz Katyerina Lahnoval. A játéknapon még nyolc parti ért véget pontosztozkodással. A meglepetések folytatódtak, világossal szenvedett vereséget az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk a török Ekaterina Ataliktól. Az orosz derbin Alisza Galljamova nyert Alekszandra Gorjacskina ellen. Kikapott az orosz olimpiai bajnoknő Natalija Pogonyina, vesztett a grúz Nino Bacsiasvili. Az iráni Mobina Alinasab a lengyel Monika Sockot kényszerítette megadásra. A kínai világbajnoknő Ju Wenjun és az ukrán Anna Muzicsuk meggyőző játékkal győzött.

 

A legjobb 32 között Hoang Thanh Trangra nehéz ellenfél várt, 2006-ban az ukrán válogatottal, nyolc év után az orosz csapattal olimpiai aranyérmes, a rajtlistán harmadik Katyerina Lahno. Meglepetésre Batumiban Lahno nem volt tagja az orosz együttesnek, gyermekei születése miatt kihagyta a két évvel korábbi olimpiát is, ahogy két kieséses rendszerű vb-n sem állt rajthoz.

Olimpiai válogatottunk éltáblása kedvenc francia védelmét játszotta meg, a jól ismert változatban csatáztak. Trang hibázott, gyalogot vesztett. Lahno időzavarban elrontotta esélyes állását, majd három gyalog a kettő elleni bástyavégjátékban nehezen látta be, hogy nincs nyerés, 101 lépést követően egyeztek meg a döntetlenben.

 

A kínai világbajnoknő remek stílusban nyert az amerikai Irina Krush ellen. Az orosz derbin Alisza Galljamova kitűnő ü eredményeként játszotta túl Alekszandra Gorjacskinát. Az időzavar miatt tartott sokáig a küzdelmük.

 

Az orosz Anasztaszia Bodnaruk minőségáldozatos változattal próbált zavart okozni az ukrán Anna Muzicsuk soraiban. A kezdeményezése elfogyott, az anyagi hátránya megmaradt, a tavalyi vb ezüstérmese megszerezte az egész pontot.

Folytatódtak a meglepetések. A 15 esztendős kínai Zhu Jiner az idei orosz bajnoknőt, olimpia bajnok Natalija Pogonyinát győzte le.

Világossal kapott ki az exvilágbajnoknő ukrán Marija Muzicsuk, a végjátékban tisztet vesztett a török Ekaterina Atalikkal vívott partijában, többé mentséget nem találhatott.

Az iráni Mobina Alinasab a lengyelek legjobbját, Monika Sockonak okozott nagy szomorúságot. Nehéz helyzetbe navigálta magát a grúz Nino Bacsiasvili, jobb állásban túlzott bonyodalmakat vállalt, elszámolta magát.

 

A legjobb 32 között az első játszmák eredményei:

1.Ju Wenjun (kínai, 2568) - Irina Krush (amerikai, 2434) 1 - 0

2. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2407) - Humpy Koneru (indiai, 2548)  döntetlen

3. Katyerina Lahno (orosz, 2556) - Hoang Thanh Trang (magyar, 2448) döntetlen

4. Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2426) - Anna Muzicsuk (ukrán, 2564) 0 - 1

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2543) - Ni Shiqun (kínai, 2436) döntetlen

6. Alisza Galljamova (orosz, 2432) - Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2534) 1 - 0

7. Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) - Ekaterina Atalik (török, 2445) 0 - 1

8. Gulruhbegim Tohirjonova (üzbég, 2435) - Tan Zhongyi (kínai, 2513) döntetlen

9. Valentyina Gunyina (orosz, 2497) - Anna Usenyina (ukrán, 2440) döntetlen

10. Monika Socko (lengyel, 2463) - Mobina Alinasab (iráni, 2236) 0 - 1

11. Nana Dzagnidze (grúz, 2516) - Lei Tingjie (kínai, 2457) döntetlen

12. Bela Hotenasvili (grúz, 2477) - Dronavalli Harika (indiai, 2498) döntetlen

13. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2490) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2474) döntetlen

14. Zhu Jiner (kínai, 2379) - Natalija Pogonyina (orosz, 2465)  1 - 0

15. Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2473) - Zhao Xue (kínai, 2478) döntetlen

16. Zhai Mo (kínai, 2352) - Nino Bacsiasvili (grúz, 2465) 1 - 0

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hoang Thanh Trang továbbjutott, a 32 között az orosz Katyerina Lahnóval mérkőzik meg

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Hanti-Manszijszkban az első forduló rájátszásaival folytatódott a kieséses rendszerű világbajnokság. Hoang Thanh Trang az első rapidpartiban világossal remekül játszva legyőzte az örmény Elina Danieljant, a második összecsapás döntetlennel végződött, olimpiai válogatottunk éltáblása 2,5-1,5-ös győzelemmel a legjobb 32 közé jutott. Gara Anita mindkét rapidpartiját elvesztette a kétszeres olimpiai bajnok kínai Lei Tingjie ellen, búcsúzott a további küzdelmektől.  Az esélyesek némi bizonytalankodás után túljutottak az első akadályon, meglepetés a rapid rájátszásban nem született.

 

Tizenegy továbbjutó hely sorsa dőlt el a mai rájátszásban és egy párharc kivételével már a 25 perces partikban megszületett a döntés, az esélyesek sikerrel vették az akadályokat. Az elmúlt két világbajnokságon női sakkozásunk legjobbja, Hoang Tahanh Trang az első fordulóban búcsúra kényszerült. Hanti-Manszijszkban az örmény Elina Danieljan elleni győzelmével továbbjutott.

 

A második klasszikus partiban átélt izgalmakat gyorsan feledte, az első rapidpartiban remekül játszva nyert, a bonyodalmakat kedvelő ellenfelét pozíciós eszközökkel kényszerítette megadásra, anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette. A második összecsapás fordulatos küzdelmet hozott, Trang királyállásának gyengesége okozott némi izgalmat, nagymesternőnk a végjátékban már jobban állt, majd elcsendesedett a csata, Danieljan nehezen látta be, hogy számára gyorsan véget ért a vb. Hoang Thanh Trang második mérkőzését az ukrán, majd az orosz válogatottal is olimpiát nyert Katyerina Lahnóval játssza.

Gara Anita a kétszeres olimpiai bajnok kínai Lei Tingjie-vel szemben mindkét rapidpartit elvesztette. Sötéttel kezdte a csatározást, és egy kellemetlen kötésnek köszönhetően Lei Tingjie kiskombinációval előnybe került, kedvezőbb állást győzelemig fokozta. Anita világossal a nyitásban nem tudta meglepni rutinos ellenfelét, aki minőségáldozattal előnyt ért el, 3-1-gyel jutott tovább.

Egyetlen párharc dőlt el a 10-10 perces rapidpartikban, a kínai Ni Shiqun sikerrel „túlórázott” az ukrán Natalija Zsukovával szemben. A legjobb 32 között már igazi rangadókra is sor kerül

Az első forduló rájátszásainak eredményei:

12. Dronavalli Harika (indiai, 2498) – Szopiko Huhasvili (grúz, 2316) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

13. Sabina-Francesca Foisor (amerikai, 2264) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2490) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

15. Rout Padmini (indiai, 2341) - Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2473) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

20. Dinara Szaduakasszova (kazah, 2474) – Ana Matnadze (spanyol, 2372) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

22. Lei Tingjie (kínai, 2457) - Gara Anita (magyar, 2370) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

26. Ekaterina Atalik (török, 2445) - Deysi Cori (perui, 2406)  3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

27. Gulishan Nahbajeva (kazah, 2367) - Alisza Galljamova (orosz, 2432) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

28. Ni Shiqun (kínai, 2436) - Natalija Zsukova (ukrán, 2375) 3,5 – 2,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen))

29. Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2389) - Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2426) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

30. Hoang Thanh Trang (magyar, 2448) - Elina Danieljan (örmény, 2426) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

32. Irina Krush (amerikai, 2434) -  Inna Gaponenko (ukrán, 2420) 3 –1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

A legjobb 32 között a párosítás:

1.Ju Wenjun (kínai, 2568) - Irina Krush (amerikai, 2434)

2. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2407) - Humpy Koneru (indiai, 2548)

3. Katyerina Lahno (orosz, 2556) - Hoang Thanh Trang (magyar, 2448)

4. Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2426) - Anna Muzicsuk (ukrán, 2564)

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2543) - Ni Shiqun (kínai, 2436)

6. Alisza Galljamova (orosz, 2432) - Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2534)

7. Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) - Ekaterina Atalik (török, 2445)

8. Gulruhbegim Tohirjonova (üzbég, 2435) - Tan Zhongyi (kínai, 2513)

9. Valentyina Gunyina (orosz, 2497) - Anna Usenyina (ukrán, 2440)

10. Monika Socko (lengyel, 2463) - Mobina Alinasab (iráni, 2236)

11. Nana Dzagnidze (grúz, 2516) - Lei Tingjie (kínai, 2457)

12. Bela Hotenasvili (grúz, 2477) - Dronavalli Harika (indiai, 2498)

13. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2490) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2474)

14. Zhu Jiner (kínai, 2379) - Natalija Pogonyina (orosz, 2465)

15. Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2473) - Zhao Xue (kínai, 2478)

16. Zhai Mo (kínai, 2352) - Nino Bacsiasvili (grúz, 2465)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hoang Thanh Trang és Gara Anita is rájátszásban vívhatja ki a továbbjutást

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Hanti-Manszijszkban zajló kieséses rendszerű női világbajnokság első fordulójában Hoang Thanh Trang mérkőzése az örmény Elina Danieljannal, Gara Anita találkozója a kínai Lei Tinjie ellen két döntetlennel 1-1-re áll, a hétfői rájátszás dönti el csatáikat. A rajtlista első kilenc helyezettje gond nélkül jutott a legjobb 32 közé. Az első körben négy nagy meglepetés született, búcsúzott a német Elisabeth Paehtz, az orosz Olga Girja és Alina Kaslinszkaja, kiesett a grúz Lela Zsavahasvili. Tizenegy párharcban „pótvizsgáznak” a nagymesternők.

 

A vb első fordulójának második játéknapján elsőként Gara Anita játszmája fejeződött be a kétszeres kínai Lei Tingjie-vel. Az olasz megnyitású partiban 11 lépés után kötöttek békét, a továbbjutást a hétfői rájátszásra bízták. A párharc győztese a grúz olimpiai bajnoknővel, Nana Dzagnidzével játszik a második körben.

 

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Batumiban szenzációs formában játszó Hoang Thanh Trang óriási csatában, 82 lépésben remizett az örmény Elina Danieljannal, hátrányos állását szívós védekezéssel mentette döntetlenre. A mérkőzésen továbbjutóra az ukrán, majd orosz színekben is olimpiai bajnokságot nyert, a rajtlista harmadik Katyerina Lahno vár.

 

A rajtlista első kilenc helyezettje gond nélkül jutott tovább, a német Elisabeth Paehtz az első nagy kieső. Nagy meglepetés az orosz olimpiai bajnoknő Olga Girja kettős veresége. Nagy árat fizetett Man-szigeti sikeréért Alina Kaslinszkaja, búcsúzni kényszerült. A grúz Lela Zsavahasvili is foglalhatja a repülőjegyét hazafelé.

Tizenegy párharc dől el a rájátszásban. A küzdelmek két 25-25 perces rapid partival kezdődnek 10-10 másodperc bónusszal, ha ez sem dönt akkor két 10-10 perces játszmával folytatják, ekkor is 10-10 másodperc a bónusz. 3-3-nál tovább gyorsul a tempó, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszmára kerül sor, sötétnek remifórja van, igaz 4 perce világos 5 percével szemben.

 

Az első forduló eredményei:

1.Kathryn Hardegen (ausztrál, 1832) - Ju Wenjun (kínai, 2568) 0 - 2

2. Humpy Koneru (indiai, 2548) - Hayat Toubal (algériai, 1870) 2 - 0

3. Jesse Niki February (dél-afrikai, 1922) - Katyerina Lahno (orosz, 2556) 0 - 2

4. Anna Muzicsuk (ukrán, 2564) – Rani Hamid (bangladesi, 1935) 2 - 0

5. Danitza Vazquez Maccarini (Puerto Rico-i, 2065) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2543) 0 - 2

6. Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2534) – Maili-Jade Ouellet (kanadai, 2125) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

7. Shahenda Wafa (egyiptomi, 2145) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) 0 - 2

8. Tan Zhongyi (kínai, 2513) – Sun Fanghui (kínai, 2183) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

9. Ingrid Aliaga Fernandez (perui, 2194) - Valentyina Gunyina (orosz, 2497) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

10. Elisabeth Paehtz (német, 2495) – Mobina Alinasab (iráni, 2236) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

11. Yerisbel Miranda Llanes (kubai, 2267) - Nana Dzagnidze (grúz, 2516) 0 - 2

12. Dronavalli Harika (indiai, 2498) – Szopiko Huhasvili (grúz, 2316) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

13. Sabina-Francesca Foisor (amerikai, 2264) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2490) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

14. Natalija Pogonyina (orosz, 2465) - Bhakthid Kuilkarni (indiai, 2256) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

15. Rout Padmini (indiai, 2341) - Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2473) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

16. Nino Bacsiasvili (grúz, 2465) – Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2373) 2 - 0

17. Zhai Mo (kínai, 2352) - Olga Girja (orosz, 2481) 2 - 0

18. Zhao Xue (kínai, 2478) – Carolina Lujan (argentin, 2364) 2 - 0

19. Zhu Jiner (kínai, 2379) - Lela Zsavahasvili (grúz, 2477) 2 - 0

20. Dinara Szaduakasszova (kazah, 2474) – Ana Matnadze (spanyol, 2372) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

21. Vo Thi Kim Phunq (vietnami, 2354) - Bela Hotenasvili (grúz, 2477) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

22. Lei Tingjie (kínai, 2457) - Gara Anita (magyar, 2370) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

23. Yuliya Shvayger (izraeli, 2389) - Monika Socko (lengyel, 2463) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

24. Anna Usenyina (ukrán, 2440) - Lilit Mkrtchian (örmény, 2396) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

25. Gulruhbegim Tohirjonova (üzbég, 2435) - Alina Kaslinszkaja (orosz, 2477) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

26. Ekaterina Atalik (török, 2445) - Deysi Cori (perui, 2406)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

27. Gulishan Nahbajeva (kazah, 2367) - Alisza Galljamova (orosz, 2432) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

28. Ni Shiqun (kínai, 2436) - Natalija Zsukova (ukrán, 2375) 1 – 1 (0 – 1, 1 – 0) TB

29. Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2389) - Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2426) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

30. Hoang Thanh Trang (magyar, 2448) - Elina Danieljan (örmény, 2426) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

31. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2407) – Marina Necsajeva (orosz, 2413) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

32. Irina Krush (amerikai, 2434) -  Inna Gaponenko (ukrán, 2420) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A világbajnokságon Hoang Thanh Trang világossal, Gara Anita sötéttel remizett az első játéknapon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Hanti-Manszijszkban megkezdődött a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. Az első forduló első játszmáiban Hoang Thanh Trang világossal, Gara Anita sötéttel remizett. Hoang az örmények legjobbja, Elina Danieljan ellen a különböző színű futók  miatt nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. Anita fordulatokban gazdag partiban a kínai kétszeres olimpiai bajnoknővel, Lei Tingjievel osztozott meg a ponton. Az első játéknapon is születtek meglepetések. Vasárnap ellenkező színelosztással játsszák le a második összecsapásokat, 1-1-nél rájátszás dönti el a továbbjutást.

 

Az orosz sakkozás fellegvárában, Hanti-Manszijszkban pénteken este a megnyitóval és a technikai értekezlettel megkezdődött a női kieséses rendszerű világbajnokság. A FIDE új elnöke, Arkadij Dvorkovics nyitotta meg az esztendő egyik legjelentősebb versenyét. Huszonkilenc ország 64 sakkozónője közül huszonhárman férfi nagymesteri címmel is büszkélkedhetnek, harmincan női nagymesterek. A rajtlistát a kínai világbajnoknő Ju Wenjun vezeti, aki sötéttel kezdte meg a hatfordulós viadalt.

 

Az első fordulóban a legjobbak jelents erőkülönbséggel játszhatták mérkőzéseiket, de meglepetések így is születtek. A német Elisabeth Paehtz, az orosz Olga Girja és Alina Kaslinszkaja és a grúz Lela Zsavahisvili veresége, az orosz Alekszandra Gorjacskina döntetlene a legnagyobb szenzáció.

Sakkozásunkat képviselő Hoang Thanh Trang és Gara Anita döntetlennel kezdett. Hoang Thanh Trang az örmények legjobbjával, Elina Danieljannal szemben kedvezőbb esélyű állást játszhatott, gyalogot is nyert, de a különböző színű futók miatt anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni.

Gara Anita sötéttel a kétszeres olimpiai bajnoknő Lei Tingjie-vel osztozott meg a ponton. A fordulatokban gazdag összecsapásban Anita gyalogvesztése után taktikában jobbnak bizonyult ellenfelénél, de a felkínált lehetőséggel sajnos nem élt.

Az első forduló első játszmáinak eredményei:

1.Kathryn Hardegen (ausztrál, 1832) - Ju Wenjun (kínai, 2568) 0 - 1

2. Humpy Koneru (indiai, 2548) - Hayat Toubal (algériai, 1870) 1 - 0

3. Jesse Niki February (dél-afrikai, 1922) - Katyerina Lahno (orosz, 2556) 0 - 1

4. Anna Muzicsuk (ukrán, 2564) – Rani Hamid (bangladesi, 1935) 1 - 0

5. Danitza Vazquez Maccarini (Puerto Rico-i, 2065) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2543) 0 - 1

6. Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2534) – Maili-Jade Ouellet (kanadai, 2125) döntetlen

7. Shahenda Wafa (egyiptomi, 2145) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) 0 - 1

8. Tan Zhongyi (kínai, 2513) – Sun Fanghui (kínai, 2183) 1 - 0

9. Ingrid Aliaga Fernandez (perui, 2194) - Valentyina Gunyina (orosz, 2497) 0 - 1

10. Elisabeth Paehtz (német, 2495) – Mobina Alinasab (iráni, 2236) 0 - 1

11. Yerisbel Miranda Llanes (kubai, 2267) - Nana Dzagnidze (grúz, 2516) 0 - 1

12. Dronavalli Harika (indiai, 2498) – Szopiko Huhasvili (grúz, 2316) döntetlen

13. Sabina-Francesca Foisor (amerikai, 2264) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2490) döntetlen

14. Natalija Pogonyina (orosz, 2465) - Bhakthid Kuilkarni (indiai, 2256) 1 - 0

15. Rout Padmini (indiai, 2341) - Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2473) döntetlen

16. Nino Bacsiasvili (grúz, 2465) – Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2373) 1 - 0

17. Zhai Mo (kínai, 2352) - Olga Girja (orosz, 2481) 1 - 0

18. Zhao Xue (kínai, 2478) – Carolina Lujan (argentin, 2364) 1 - 0

19. Zhu Jiner (kínai, 2379) - Lela Zsavahasvili (grúz, 2477) 1 - 0

20. Dinara Szaduakasszova (kazah, 2474) – Ana Matnadze (spanyol, 2372) döntetlen

21. Vo Thi Kim Phunq (vietnami, 2354) - Bela Hotenasvili (grúz, 2477) döntetlen

22. Lei Tingjie (kínai, 2457) - Gara Anita (magyar, 2370) döntetlen

23. Yuliya Shvayger (izraeli, 2389) - Monika Socko (lengyel, 2463) 0 - 1

24. Anna Usenyina (ukrán, 2440) - Lilit Mkrtchian (örmény, 2396) 1 - 0

25. Gulruhbegim Tohirjonova (üzbég, 2435) - Alina Kaslinszkaja (orosz, 2477) 1 - 0

26. Ekaterina Atalik (török, 2445) - Deysi Cori (perui, 2406) döntetlen

27. Gulishan Nahbajeva (kazah, 2367) - Alisza Galljamova (orosz, 2432) döntetlen

28. Ni Shiqun (kínai, 2436) - Natalija Zsukova (ukrán, 2375) 0 - 1

29. Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2389) - Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2426) döntetlen

30. Hoang Thanh Trang (magyar, 2448) - Elina Danieljan (örmény, 2426) döntetlen

31. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2407) – Marina Necsajeva (orosz, 2413) döntetlen

32. Irina Krush (amerikai, 2434) -  Inna Gaponenko (ukrán, 2420) döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a női világbajnokságon Hoang Thanh Trang és Gara Anita is játszik

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Hanti-Manszijszkban november 2-án este az ünnepélyes megnyitóval és a technikai értekezlettel megkezdődik a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. A rajtlistán a kínai világbajnoknő, Ju Wenjun az első, a nagy hiányzó a világranglistát fölényesen vezető kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan. A magyar színeket a 2016-os Európa-bajnokságról az indulási jogot kiharcolt Hoang Thanh Trang és Gara Anita képviseli. A Batumiban megrendezett sakkolimpián ötödik helyezést elért válogatottunk tagjai nehéz párosítást kaptak, az éltáblások versenyében ezüstérmes Hoang az örmények legjobbjával, Elina Danieljannal mérkőzik meg. Anita a kétszeres olimpiai bajnok kínai Lei Tingije ellen csatázik az első körben. Az első öt fordulóban két-két játszmásak a párharcok, 1-1 esetén tie-break dönt a továbbjutásról, a döntőben már négy partira kerül sor. A 450 ezer dollár összdíjazású vb-n a győztes 60 ezer dollárt nyer, a döntő vesztese 30 ezerrel vigasztalódhat. November 3-án kezdődnek a csaták és november 23-án köszönthetik az új (régi) világbajnoknőt. A világbajnokság honlapja a https://ugra2018.fide.com/

 

A következő sakkolimpia rendezési jogát elnyert Hanti-Manszijszkban november 2. és 23. között rendezik meg a 64 résztvevős női kieséses rendszerű világbajnokságot. Sportberkekben elsősorban a biatlon versenyekről ismert olajváros az orosz sakkozás egyik fellegvára. Négy Világ-kupát, 2010-ben sakkolimpiát, két év múlva női vb-t, tavaly csapat-világbajnokságot is rendeztek már, az „Ugra Chess Academy” a rangos tornák kitűnő helyszíne.

A tavalyi teheráni vb-n meglehetősen foghíjas volt a mezőny, a hidzsab kötelező viselése miatt többen is visszautasították a részvételt, a szibériai városban csak a női világranglistát fölényesen vezető kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a nagy hiányzó. Hou Ji-fan már két éve jelezte, hogy nem vesz részt a kieséses rendszerű vb-n, régóta nehezményezte, hogy a női világbajnoknak nincs olyan privilégiuma, mint a férfi világelsőnek. Páros mérkőzésen megszerzett címét már egy év múlva meg kell védenie a kieséses rendszerű világbajnokságon.

A Nemzetközi Sakkszövetség új elnökének, Arkadij Dvorkovicsnak a javaslatára megváltozik a női világbajnoki rendszer. A vb elődöntősei – a világbajnok kivételével – a 2019/20-as ciklusban jogot szereznek a világbajnok-jelölti versenyen való indulásra, a teljes rendszer még kidolgozásra vár.

 

Hanti-Manszijszkban a világbajnoknő, a világranglista második kínai Ju Wenjun vezeti a rajtlistát. A sorsolás táblázaton az indiai Humpy Koneru a második, aki kislányának születése után a sakkolimpián tért vissza az aktív játékhoz, elnöki szabadkártyával játszik.

A kitűnő mezőnyben olimpiai bajnoknők, exvilágbajnoknők, kontinensbajnokok csatáját kísérhetjük figyelemmel. A teheráni vb-ről a győztes kínai Tan Zhongyi, a vesztes ukrán Anna Muzicsuk, az elődöntős indiai Dronavalli Harika és az orosz Alekszandra Kosztenjuk is ott lesz a rajtnál.

Öten kedvező Élő-pontszámuknak köszönhetik a részvételi jogot. A 2016-os és a 2017-es Európa-bajnokságról huszonnyolcan jutottak tovább, köztük olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang és Gara Anita. Az exvilágbajnoknő Kosztenjukon kívül még kilenc orosz sakkozónő küzd meg a világbajnoki címért. A kínai csapat nyolc fővel vesz részt a viadalon. Öten képviselik a grúz sakkozást,  ötfős az ukrán delegáció is. Nyolcan az amerikai, tizenketten az ázsiai, hárman az afrikai zónából jutottak tovább.   

 Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang hatodszor játszik a világbajnokságon. Öt éve Belgrádban a kontinensviadalon szenzációs játékkal lett Európa-bajnok. Batumiban a sakkolimpián szenzációsan játszott, éltáblásként döntő érdemeket szerzett válogatottunk remek ötödik helyezésében. Gara Anita először kvalifikálta magát a döntőre. Az október 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján készült el a párosítás.

November 2-án az ünnepélyes megnyitón derül ki, hogy a rajtlistát vezető kínai világbajnoknő Ju Wenjun világossal, vagy sötéttel kezd, az első forduló beosztása a vb teljes idejére meghatározza a színelosztást. A legjobbak számára az első kör könnyed bemelegítésnek tűnik, a középmezőnyben azonban már érdekes párharcokra is sor kerül.

 

Az első forduló párosítása:

Ju Wenjun (kínai, 2568) – Kathryn Hardegen (ausztrál, 1832)

Humpy Koneru (indiai, 2548) - Hayat Toubal (algériai, 1870)

Katyerina Lahno (orosz, 2556) – Jesse Niki February (dél-afrikai, 1922)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2564) – Rani Hamid (bangladesi, 1935)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2543) – Danitza Vazquez Maccarini (Puerto Rico-i, 2065)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2534) – Maili-Jade Ouellet (kanadai, 2125)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2545) – Shahenda Wafa (egyiptomi, 2145)

Tan Zhongyi (kínai, 2513) – Sun Fanghui (kínai, 2183)

Valentyina Gunyina (orosz, 2497) – Ingrid Aliaga Fernandez (perui, 2194)

Elisabeth Paehtz (német, 2495) – Mobina Alinasab (iráni, 2236)

Nana Dzagnidze (grúz, 2516) – Yerisbel Miranda Llanes (kubai, 2267)

Dronavalli Harika (indiai, 2498) – Szopiko Huhasvili (grúz, 2316)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2490) – Sabina-Francesca Foisor (amerikai, 2264)

Natalija Pogonyina (orosz, 2465) - Bhakthid Kuilkarni (indiai, 2256)

Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2473) – Rout Padmini (indiai, 2341)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2465) – Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2373)

Olga Girja (orosz, 2481) – Zhai Mo (kínai, 2352)

Zhao Xue (kínai, 2478) – Carolina Lujan (argentin, 2364)

Lela Zsavahasvili (grúz, 2477) – Zhu Jineer (kínai, 2379)

Dinara Szaduakasszova (kazah, 2474) – Ana Matnadze (spanyol, 2372)

Bela Hotenasvili (grúz, 2477) – Vo Thi Kim Phunq (vietnami, 2354)

Lei Tingjie (kínai, 2457) – Gara Anita (magyar, 2370)

Monika Socko (lengyel, 2463) – Yuliya Shvayger (izraeli, 2389)

Anna Usenyina (ukrán, 2440) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2396)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2477) – Gulruhbegim Tohirjonova (üzbég, 2435)

Ekaterina Atalik (török, 2445) – Deysi Cori (perui, 2406)

Alisza Galljamova (orosz, 2432) – Gulishan Nahbajeva (kazah, 2367)

Ni Shiqun (kínai, 2436) – Natalija Zsukova (ukrán, 2375)

Anasztaszia Bodnaruk (orosz, 2426) – Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2389)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2448) – Elina Danieljan (örmény, 2426)

Jolanta Zawadzka (lengyel, 2407) – Marina Necsajeva (orosz, 2413)

Irina Krush (amerikai, 2434) – Inna Gaponenko (ukrán, 2420)

A küzdelmek november 3-án magyar idő szerint 11 órakor kezdődnek, először két-kétjátszmás páros mérkőzésekre kerül sor a megszokott időkontroll mellett, az első 40 lépésre 90-90 perc a gondolkodási idő, majd a játszma befejezéséig 30-30 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal, 1-1 esetén a fordulók harmadik napján rájátszás dönt. A sakkozónők két 25-25 perces rapid partit vívnak 10-10 másodperc bónusszal, ha ez sem dönt akkor két 10-10 perces parti következik, ekkor is 10-10 másodperc a bónusz. 3-3-nál tovább gyorsul a tempó, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszmára kerül sor, sötétnek remifórja van, igaz 4 perce világos 5 percével szemben. November 18-án szabadnap lesz, november 19. és 22. között között rendezik meg a négyjátszmás döntőt, szükség szerint november 23-án a rapid rájátszást, a tervek szerint ezen a napon ünnepelhetik az új(régi) világbajnoknőt. A világbajnokság teljes díjalapja 450 ezer dollár.

A női világbajnokságok története

A női sakkozás történelmében kiemelkedő szerepet játszott az első világbajnoknő, Vera Menchik (1906-1944). Moszkvában született, nemzetiségét tekintve cseh származású, 1921-től élt Nagy-Britanniában, két évvel később lett a hastingsi sakk-klub tagja, rendszeresen látogatta Maróczy Géza előadásait, s tanítványának vallotta magát. 1927-ben hatalmas fölénnyel nyerte meg a női sakkvilágbajnoki címért kiírt versenyt, a 11 partiból 10,5 pontot gyűjtött, és sorozatban védte meg címét. Hamburg 1930 (6,5/8), Prága 1931 (8/8), Volkstone 1933 (14/14), Varsó 1935 (9/9), Stockholm 1937 (14/14), Buenos Aires 1939 (18/19). A világbajnokságokon Vera Menchik összesen 78 partit nyert meg, négyszer remizett, és mindössze egyetlen játszmát vesztett el. Graffal Semmeringben (1937) világbajnoki páros mérkőzést játszott, 11,5 – 4,5-re győzött (+ 9, - 2, = 5). Kifinomult pozíciós játékstílusa remek végjáték technikával és kombinációs éleslátással párosult. Sikeresen játszott  férfi tornákon is, rendszeresen szerepelt a hastingsi versenyeken. Londonban 1944. június 27-én bombatámadás áldozata lett. 1957-től a női sakkolimpiát a Vera Menchik vándordíjért játsszák.

Ljudmilla Rugyenko (1904-1986) az első szovjet világelső 1926 óta vett részt versenyeken. A világbajnoki címet az 1949/50-ben megrendezett viadalon szerezte meg. A címét 1953-ban Elizaveta Bikovával szemben vesztette el. 1952-ben szovjet bajnokságot nyert, a kombinációs stílus képviselője volt, 1950-ben világbajnoki címéért férfi nemzetközi mesteri címmel jutalmazták.

A női sakkozás harmadik világbajnoka, Elizaveta Bikova (1913-1989) a világbajnok-jelöltek tornáján 1952-ben győzött, egy évvel később a világbajnoki döntőben Ljudmilla Rugyenkot 8-6-ra győzte le. Három évvel később hármas versenyt rendeztek a címért, második lett, Olga Rubcova hódította el tőle a világelsőséget. Világbajnoki döntőben, 1958-ban 8,5-5,5-ös győzelemmel visszaszerezte a címet. Két év múlva Kira Zvorikinával szemben megvédte, 8,5-4,5-re nyert. Bikova a pozíciós stílus nagyszerű képviselőjeként  nehéz állásokban is hihetetlen hidegvérrel védekezett.

Olga Rubcova (1909-1994) Igazi sakkcsaládból származik, édesapja is neves játékos volt. 1927 és 1967 között húsz alkalommal játszott a szovjet bajnokságon, 1931-ben, 1937-ben és 1949-ben bajnoki címet szerzett. Az 1965-ös bajnokságon együtt játszott lányával, aki szintén nagymester lett. Az 1949/50-es világbajnok-jelölti versenyen második volt, 1952-ben, 1955-ben és 1959-ben a harmadik  helyen végzett. 1956-ban a hármas versenyen elért elsőségével lett világbajnok. Két év múlva Bikovával szemben 8,5-5,5-re vesztett. Az első női sakkolimpián 1957-ben, Emmenben az olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet csapat éltáblása volt.

Grúz sikerek

 

A női sakkozás ötödik világbajnoka, Nona Gaprindasvili 1941-ben Zugdibiben (Grúzia) született. Tizenkét éves korában kezdett el versenyezni, 15 évesen Grúzia bajnoknője lett. 1961-ben megnyerte Vrnjacka Banján a világbajnok-jelöltek tornáját és a világbajnoknő, Elizaveta Bikova kihívója lett. Moszkvában 1962 őszén játszották le a döntőt, Gaprindasvilit már a 11. játszma után győztesként ünnepelhették, 9-2-re nyert. Világbajnoki címét háromszor védte meg Alla Kusnyirral szemben, 1965-ben és 1969-ben 8,5-4,5-ös, 1972-ben 8,5-7,5-ös győzelemmel. 1975-ben Nana Alekszandrija volt a kihívója, Nona 8,5-3,5-tel verte vissza a „támadást”. Világbajnoki címét Maja Csiburdanidzével szemben 1978-ban vesztette el, 8,5-6,5-re kapott ki. Később is játszott világbajnok-jelölti páros meccseket, de a kihívó jogát már nem tudta megszerezni.  Ötszörös szovjet bajnoknő (1964, 1973/74, 1981, 1983, 1985), kétszer nyert Európa Kupát (1969, 1972). Tízszer volt tagja  sakkolimpián győztes  szovjet válogatottnak 1963 és 1986 között, 1992-ben a grúz csapattal lett olimpiai bajnok. Elsőként kapta meg 1976-ban a női nagymesteri, két évvel később férfi nagymesteri címet szerzett.

Maja Csiburdanidze a grúziai Kutaiszi leghíresebb szülöttje (1961). 1976-ban Tbilisziben zónaközi döntőt játszhatott, a holtversenyes második hely világbajnok-jelölti címet jelentett számára. 1977-ben szovjet bajnoki címet szerzett, világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Nana Alekszandriját 5,5-4,5-re győzte le, a szovjet Jelena Ahmilovszkaja  ellen 6,5-5,5-re nyert. A világbajnok-jelölti döntőben Alla Kusnyirral küzdött meg, 7,5-6,5-ös győzelme kihívói jogot jelentett. Az 1978-as döntőben Nona Gaprindasvili 16 éves uralkodásának vetett véget, 8,5-6,5-ös győzelemmel a legfiatalabb világbajnoknőként  ünnepelték. Három évvel később világelsőségét Nana Alekszandrijával szemben 8-8-as eredménnyel védte meg, Irina Levityina ellen 1984-ben 8,5-5,5-tel, majd Ahmilovszkaja  kísérletét Maja 8,5-5,5-tel verte vissza. 1988-ban Nana Joszeliani lett a kihívója, Maja nehéz meccsen nyert 8,5-7,5-re.

A kínai Hszie Csün 1991-ben fosztotta meg Csiburdanidzét világbajnoki címétől, 8,5-6,5-ös győzelemmel hódította el a koronát. Csiburdanidze az elvesztett világelsőséget többé nem tudta visszaszerezni, sokáig a sakknak is hátat fordított, de visszatérése után ismét régi fényében tündökölt. Csiburdanidze 1978-1986 között ötször volt éltáblása olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet női csapatnak, 1992-1996 között háromszor a grúz válogatottat vezette győzelemre, 2008-ban a drezdai  sakkolimpián visszahódították az olimpiai bajnoki címet. Gyorsan és pontosan számolta a változatokat, hidegvérrel védte a nehéz állásokat, kitűnő technikával érvényesítette előnyét – ez jellemezte Csiburdanidze játékát, aki 1977-ben kapta meg a női nagymesteri címet és 1984-ben a férfiak között is nagymester lett.

Hszie Csün a kínai sakkozás első világbajnoknője

A kínai sakkozás első világbajnoka Hszie Csün 1970-ben született, 1988-ban, Szalonikiben mutatkozott be a kínai női válogatottban. Manilában mérkőzött meg Maja Csiburdanidzével, 8,5-6,5-ös győzelemmel hódította el a címet, 29 éves grúz uralmat szakított meg, a hetedik női világbajnok lett. 1993-ban a grúz Nana Joszelianival Monte Carlóban csatázott, hatalmas fölénnyel, 8,5-2,5-re győzött.

A spanyolországi Jaénban 1996-ban Polgár Zsuzsával játszotta a következő döntőt, s bár győzelemmel kezdte a párharcot gyorsan kiderült, hogy Zsuzsa jobban készült a mérkőzésre, nagymesternőnk esélyeshez méltóan könnyen nyert 8,5-4,5-re. Hszie Csün az 1997-es világbajnok-jelöltek versenyén az orosz Alisza Galljamova mögött másodikként végzett, a világbajnok-jelölti döntőre végül nem került sor, a FIDE a kínai sakkozónőt jelölte ki Polgár Zsuzsa ellenfeleként. Gyermekének születése miatt Zsuzsa a tervezett világbajnoki döntő elhalasztását kérte a Nemzetközi Sakkszövetségtől, a tárgyalások azonban nem vezettek sikerre, s végül Polgár Zsuzsát megfosztották címétől, Hszie Csün és Galljamova küzdött meg a világelsőségért. Hszie Csün 8,5-6,5-re győzött, és ismét világbajnok lett.

Újdelhiben, 2000-ben már a női vb-t is kieséses  rendszerben játszották le. Hszie Csün az orosz Matvejeva és Zajac, az ukrán Zsukova, majd az orosz Kovalevszkaja elleni nyeréssel jutott be a döntőbe, ahol honfitársa, Qin Kanyinggal szemben 2,5-1,5-ös győzelemmel védte meg címét. Hszie Csün nem játszott Moszkvában a következő vb-n, s három év múlva Elisztában sem szállt harcba a címért. Hszie Csün háromszor volt tagja olimpiai bajnoki címet szerzett kínai válogatottnak (1998, 2000 és 2004).

Polgár Zsuzsa a magyar sakkozás első világbajnoka

A női sakkozás nyolcadik, a magyar sakkozás első világbajnoka Polgár Zsuzsa. A legidősebb Polgár lány 1969. április 19-én született Budapesten. Várnában 1980-ban női nagymesterversenyen holtversenyben első, 15 évesen férfi nemzetközi mesteri címet kapott. 1986-ban a magyar férfi bajnokságon veretlenül holtversenyben  második. Először 1988-ban szerepelt a női válogatottban, és Szalonikiben két húgával és Mádl Ildikóval csapatot alkotva, éltáblásként olimpiai aranyéremhez vezette együttesünket. Ezzel megszakadt a hosszú szovjet sikerszéria. 1990-ben a válogatott ugyanebben az összeállításban megismételte a sikert, Zsuzsa az éltáblán 14 játszmából gyűjtött 11,5 pontjával oroszlánrészt vállalt az újabb aranyérem megszerzéséből, amit ezúttal a Bucholz pontszámítás biztosított. Ismét veretlen maradt, a megbízhatóság mintaképe volt, igazi vezéregyéniség.

1991-ben Zsuzsának odaítélték a férfi nagymesteri címet. Az 1992-es esztendő végre meghozta az oly hosszú ideje várt döntést, Polgár Zsuzsa elindult a női világbajnoki címért vívott ciklusban. A grúz nagymesternők javasolták, hogy előcsatározások nélkül játszhasson a világbajnok-jelöltek tornáján, és ezt nagy fölénnyel megnyerte. A világbajnok-jelölti döntőben Nana Joszelianival szemben a rulett-asztalnál alulmaradt, a szerencse a grúz sakkozónőnek kedvezett.

Egy év múlva Polgár Zsuzsa Tilburgban javított, és a döntőben ezúttal Maja Csiburdanidze ellen Szentpéterváron döntő fölénnyel nyert, 5,5-1,5-ös kiütéses győzelmet aratott, s ezzel a kínai  Hszie Csün kihívója lett. A világbajnok döntőt a spanyolországi Jaénban játszották 1996 februárjában. Polgár Zsuzsa az első partit még elvesztette, de aztán egyre inkább csak az történt a sakktáblán, amit ő akart. Jól érvényesítette sikeresebb felkészülését, jóval szélesebb megnyitási repertoárját. Ha kellett taktikai útra terelte a játszmákat, ha kellett csendesítette a küzdelmet, 8,5-4,5 arányú sikere önmagáért beszél. Zsuzsa 1994 novemberében férjhez ment, s ettől kezdve Amerikában él. Gyermekének születése miatt elhalasztották világbajnoki döntőjét, amelyet Hszie Csünnel kellett volna megvívnia. A FIDE vezérkarával konfliktusba került, s végül megfosztották címétől. Polgár Zsuzsa több mint nyolcéves szünet után játszott tétversenyen, 2004-ben a calviai sakkolimpián az amerikai válogatottat éltáblásként az ezüstéremhez segítette, 14 játszmából 10,5 pontot szerzett. Az amerikai sakkéletben fontos szerepet játszik.

Zsu Csen, Antoaneta Sztefanova és Xu Yuhua szerzett világbajnoki címet

A kínai sakkozás második világbajnoka, Zsu Csen 1976-ban született, 18 évesen ifjúsági világbajnok, s Moszkvában bemutatkozhatott az olimpiai válogatottban is. 2000-ben Újdelhiben a vb-n óriási meglepetésre már az első körben kikapott az amerikai Krushtól. Egy évvel később Moszkvában csak hatodiknak volt rangsorolva, de a női sakkvilágbajnoki cím védőjének, Hszie Csün távollétében a 25 éves Zsu Csen győzött. Három meccsét, szerb-montenegrói Alisza Marics, a grúz Nino Hurcidze és Csiburdanidze ellen is csak a hosszabbításban nyerte meg, a döntőben az orosz Alekszandra Kosztenjukkal szemben is „pótvizsgára” kényszerült, de a nehéz pillanatokban megőrizte hidegvérét. A döntőben egyetlen döntetlen sem született, tie-break, négy rapid játszma döntötte el a cím sorsát, 5-3-ra győzött.

Zsu Csen háromszoros olimpiai bajnok, a kínai női válogatott az 1998-as elisztai sakkolimpián szakította meg a grúz női csapat sikersorozatát, a legjobb egyéni eredményt Zsu Csen érte el.  Isztambulban is remekelt, majd Bledben is tagja volt az aranyérmes válogatottnak. „Átigazolt” katari színekbe, férjhez ment Mohamad Al-Modiahkihoz.

2004-ben Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezték meg a világbajnokságot, és új világelsőt köszönthettek. A hetedik helyre rangsorolt 25 éves bolgár Antoaneta Sztefanova könnyedén vette az első akadályt, majd három igen nehéz meccsen jutott túl, jól bírta a sorsdöntő játszmák feszültségét. Az elődöntőben a női sakkozás 13 évig uralkodó királynőjét, Maja Csiburdanidzét 1,5-0,5-re győzte le. A döntőben csak három partira volt szüksége, hogy megszerezze a végső győzelmet, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja ellen 2,5-0,5-re nyert.

2006-ban Jekatyerinburg volt a világbajnokság házigazdája, harmadszor ünnepelhettek kínai világelsőt. A női sakkozás új világbajnoknője, Xu Yuhua 1976-ban született. Háromszor volt tagja sakkolimpiát nyert kínai válogatottnak (2000, 2002, 2004). Kétszeres Világkupa-győztes, 2000-ben és 2002-ben nyert. Negyedszer indult harcba  a világbajnoki címért, 2502-es Élő-pontjával a hatodik kiemelt volt. A vietnami Hoang Xuan,  az ukrán Anna Usenyina, az orosz Tatjana Koszinceva ellen  is 1,5-0,5-re nyert. A negyeddöntőben a két évvel ezelőtti világbajnoki döntős Jekatyerina Kovalevszkajával két döntetlennel kezdett, majd a rapid rájátszásban diadalmaskodott, 2,5-1,5-ös nyerés jelentette számára az elődöntőt.

Itt ismét orosz ellenfél várt rá, Szvetlana Matvejevát 1,5-0,5-re győzte le. A világbajnoki címet a vártnál jóval könnyebben szerezte meg, lélektani hadviselésben múlta felül az orosz Alisza Galljamovát, aki hazai pályán jóval nagyobb feszültség alatt játszott, 2,5-0,5-re győzött.

A grúz-orosz háborús konfliktus árnyékában Alekszandra Kosztenjuk győzött

Tízéve az oroszországi Kabardino-Balkarija Köztársaság fővárosa, Nalcsik nyerte el a világbajnokság rendezésének jogát. A grúz-orosz háborús konfliktus miatt nem játszott a hat grúz jogosult résztvevő.

A negyedik fordulóban már eldőlt, hogy új világbajnoknője lesz a sakkozásnak, a 2004-es elisztai győztes, a bolgár Antoaneta Sztefanova előtt a svéd Pia Cramling állította pirosra a szemafort. Az elődöntőben Alekszandra Kosztenjuk remekelt, Cramling ellen győzött, míg a másik ágon fordulatokban gazdag nagy csatában a a 14 éves kínai Hou Ji-fan 4-2-re nyert az indiai Humpy Koneruval szemben.

A négyjátszmás döntő első partiját Kosztenjuk sötéttel megnyerte, majd nagy esélyt szalasztott el a második játszmában, Hou Ji-fan védekezésben jeleskedett. A harmadik összecsapás végén is a kínai tinédzser örülhetett, feladványszerű mentséget talált. Alekszandrának még fél pontra volt szüksége a világbajnoki cím elhódításához. Világossal sem törekedett óvatosságra, remek, hibáktól sem mentes játszmájuk végül örökös sakkal ért véget, „megkegyelmezett” nemes ellenfelének, 2,5-1,5-re győzött.

Hou Ji-fan sakktörténelmet írt

2010-ben a törökországi Antakyában rendezték meg a 64 résztvevős kieséses rendszerű világbajnokságot, és a vb egyik nagy esélyese, a 16 esztendős Hou Ji-fan győzött. A döntőig nagyon biztosan menetelt. A mezőny legmagasabb Élő-pontszámú résztvevőjére, az indiai Humpy Konerura az elődöntőben mért vereséget. Honfitársnője, Ruan Lufei elleni finálé toronymagas esélyese volt, de magának tette izgalmassá a meccset. Elpuskázta remek lehetőségeit az első partiban, hiába szerzett vezetést a második játszma megnyerésével, megremegett a keze. Üggyel-bajjal remizett a harmadik játszmában, majd a negyedikben sokat hibázva vesztett.

A rájátszásban azonban nem adott esélyt ellenfelének. Nagyobb arányú is lehetett volna győzelme, 5-3-mal 16 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

 

2011-ben Hou Ji-fan az albán fővárosban, Tiranában megrendezett világbajnoki döntőben magabiztos játékkal védte meg címét kihívójával, a 24 éves indiai Humpy Koneruval szemben. A tízjátszmásra tervezett döntő nyolcadik játszmájában elért döntetlennel már eldőlt a párharc. A világbajnoknő a harmadik és a hatodik partiban is sötéttel nyert, a hetedik játszmában világossal aratott győzelme eldöntötte a mérkőzés sorsát. A kritikus pillanatokban a kínai nagymesternő a tőle megszokott hidegvérrel játszott, esélyeit tökéletesen kihasználta. Győzelméért a 200 ezer eurós díjalapból 120 ezret kapott.

Hanti-Manszijszkban a meglepetések világbajnokságán Anna Usenyina győzött

Hanti-Manszijszkban a 27 esztendős ukrán Anna Usenyina nagyszerű győzelmével ért véget a következő világbajnokság. Az óriási meglepetések, váratlan fordulatok, szép kombinációk, tanulságos végjátékok versenyének döntőjében Anna Usenyina és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova párharcát rapid rájátszás döntötte el. Az első játszma döntetlennel ért véget, a másodikban Usenyina világossal nyert, összesítésben 3,5-2,5-re győzött. A válogatottal 2006-ban olimpiai bajnoki címet szerzett Anna sikere teljesen megérdemelt volt, nehéz ágon jutott a döntőbe. A 32 között a szlovén Anna Muzicsuk ellen nyert a rájátszásban, majd két orosz olimpiai bajnoknő, Natalija Pogonyina és Nagyezsda Koszinceva sem állhatta útját. Az elődöntőben a kínai Ju Wenjunnal szemben is jobban bírta a rájátszás izgalmait. A világbajnokságon játszott húsz partijából mindössze egyet vesztett, a döntő negyedik játszmájában kapott ki Sztefanovától, de a vereségen túltette magát, és a rájátszásban nyerni tudott az idei rapid világbajnokság győztese ellen.

Hou Ji-fan hazai pályán visszahódította a világbajnoki címet

Anna Usenyina a 2011/12-es Grand Prix-sorozat győztesével játszotta 2013-ban a világbajnoki döntőt. A 19 esztendős kínai Hou Ji-fan visszahódította a címet címet. Taizhou-ban a 10 játszmásra tervezett párharc hetedik partijában világossal 40 lépésben nyert a címvédő ukrán Anna Usenyina ellen, 5,5 – 1,5-ös győzelmével kilenc és fél hónap után ismét a női sakkozás világbajnoknője lett. Megérdemelt Hou Ji-fan fölényes sikere, megbirkózott az esélyesség terhével, jobban készült ellenfelénél, jól gazdálkodott gondolkodási idejével, szekundánsi csapata is eredményesebb volt.

Szocsiban Marija Muzicsuk győzött

 

Szocsiban a 22 éves ukrán Marija Muzicsuk diadalmaskodott. A kieséses rendszerű világbajnokság döntőjét 2,5-1,5-re megnyerte az orosz Natalija Pogonyinával szemben. Nagyszerű helyszínen, a festői szépségű Krasznaja Poljanán remekül megrendezett viadalon mindketten izgalmas párharcokban jutottak a döntőbe, ahol megalkuvás nélküli csatát vívtak. Döntőnek bizonyult a második játszma, a spanyol megnyitású partiban kölcsönös tévelygések, pontatlanságok után Marija kerekedett felül. Megbirkózott a harmadik összecsapás során feltálalt ötlettel is, megőrizte vezetését.

Hou Ji-fan visszahódította a világbajnoki címet

 

Két éve Lvivben a 22 éves kihívó kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 6-3-as győzelmével ért véget a címvédő ukrán Marija Muzicsukkal vívott világbajnoki döntő. A régi-új világbajnoknő a párharc kilencedik játszmáját 46 lépésben megnyerte, s ezzel még fölényesebbé tette megérdemelt győzelmét. Hou Ji-fan harmadik világbajnoki döntőjét nyerte meg, a párharcok során egyetlen partit sem vesztett!

Negyedszer köszönthettük világbajnokként Hou Ji-fant. 2010-ben a kieséses rendszerű világbajnokságon lett először világelső, egy év múlva címvédőként verte vissza az indiai Humpy Koneru támadási kísérletét. 2012-ben nagy meglepetésre a kieséses rendszerű vb-n a második fordulóban kikapott a lengyel Monika Sockotól, a Grand Prix-sorozat győzteseként szerzett jogot a kihívói címre, az ukrán Anna Usenyinától hódította vissza a világbajnoki címet.

2015-ben nem indult Szocsiban a vb-n, a szabályzat értelmében mindenképpen döntőt kellett volna játszania. Szocsiban szenzációként hatott a rajtlistán csak nyolcadik 23 esztendős ukrán Marija Muzicsuk elsősége, hazai pályán vívhat meg Hou Ji-fannal.

A női világranglistát vezető kínai exvilágbajnoknő egyértelműen a párharc esélyese volt, Marijára sokak véleménye szerint a hazai környezet, a nagy elvárás inkább béklyóként hatott. Nem tudta megmutatni játékának legerősebb oldalát, nem tudta bonyolítani a küzdelmet, taktikai csatára kényszeríteni ellenfelét. Hou Ji-fan érvényesítette nagy rutinját, esélyeit hibátlanul használta ki.

Tan Zhongyi a női sakkozás 16. világbajnoka

 

Tavaly Teheránban a kiesésese rendszerű világbajnokságon a rajtlistán csak kilencedik 25 éves kínai Tan Csung-ji  (Tan Zhongyi) győzött, a női sakkozás 16. világbajnoka lett. A döntőben az ukrán Anna Muzicsukkal viaskodott, a négy klasszikus gondolkodási idejű játszmájuk után 2-2-re álltak, rájátszás döntötte el a cím sorsát. Az első rapidpartiban döntetlen született, a második ütközet a kínai nagymesternő győzelmével ért véget a 42. lépésben.

A 2016-ban rapid-és villám-világbajnoki címet szerzett Anna Muzicsukot sokan gondolták a döntő esélyesének, magabiztos játékkal, 10 partijából gyűjtött 9 pontjával zárta az öt fordulót, míg Tan Zhongyi három meccsen is a pokol tornácán érezhette magát.

Döntetlen lett az első parti, Tan Zhongyi vezetést szerzett, Anna Muzicsuk a vb legjobbnak tartott játszmájában aratott győzelmével egyenlített ki. Békésebb döntetlen a negyedik összecsapásban, s jött a rájátszás. A rajtlistán csak a kilencedik, korábban az első tízben sem jegyzett, a bakui sakkolimpián a kínai válogatottal és saját tábláján is aranyérmes 25 éves nagymesternő lett a világbajnok.

Kínai párharc a világbajnoki címért

 

A női sakkozás történetében először dőlt el kínai párharcban a világbajnoki cím sorsa. A címvédő, a tavalyi teheráni kieséses rendszerű világbajnokság győztese, a május 29-én 27. életévét betöltő Tan Zhongyi és kihívója, a 27 esztendős Ju Wenjun tízjátszmás páros mérkőzést vívott. Két helyszínen, a két nagymesternő szülővárosaiban rendezték meg a finálét. Sanghajban kezdődött meg a csatározás, öt játszma után Csunkingben folytatódott a küzdelmük.

A világranglista második helyezettje, a 2015-2016-os Grand Prix sorozat győztese, Ju Wenjun egyértelműen a párharc esélyesének számított, de a rangsorban tizedik Tan Zhongyi a teheráni vb-n számos partiban, meccsen bizonyította, hogy nagy küzdő. A legizgalmasabb pillanatokban is megőrizve hidegvérét múlta felül esélyesebbnek tartott riválisait, a negyeddöntőben éppen Ju Wenjun ellen diadalmaskodott.

A döntőben Ju Wenjun megnyerte a második és a harmadik játszmát, Tan Zhongyi a negyedik összecsapásban szépített. Az ötödik partit ismét a kihívó nyerte és kétpontos előnyt szerzett. A „költözés” után drámai ütközetet hozott a hatodik játszma, 125 lépésben dőlt el Tan Thongyi javára.  párharc utolsó négy játszmája döntetlennel zárult, a nagy tét rányomta bélyegét a küzdelmekre. Ju Wenjun 5,5-4,5-re győzött a női sakkozás tizenhetedik, a kínai sakkozás hatodik világbajnokaként ünnepelhették.

A női sakkozás világbajnokai:

Vera Menchik (1927 – 1944)

Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)

Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)

Olga Rubcova (1956 – 1958)

Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)

Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)

Hszie Csün (1991 – 1996)

Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)

Hszie Csün (1999 – 2001)

Zsu Csen (2001 – 2004)

Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)

Xu Yuhua (2006 - 2008)

Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)

Hou Ji-fan (2010 – 2012)

Anna Usenyina (2012 – 2013)

Hou Ji-fan (2013 – 2015)

Marija Muzicsuk (2015 - 2016)

Hou Ji-fan (2016-2017)

Tan Zhongyi (2017-2018)

Ju Wenjun (2018-)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az új világranglistán Magnus Carlsen csak 3 ponttal előzi meg kihívóját, Fabiano Caruanát 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2018. november 1-től érvényes világranglistáján a háromszoros világbajnok norvég Magnus Carlsen előnye  3 pontra csökkent kihívója, az amerikai Fabiano Caruana előtt. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és a kínai Ding Liren megerősítette előkelő helyezését. A sakkolimpia, a Klubcsapatok Európa-kupája és a Man-szigeti nyílt verseny  kissé átírta a legjobbak rangsorát. Az amerikai Hikaru Nakamura a legnagyobb vesztes, az orosz Alekszandr Griscsuk ismét a top tízben. Honfitársai, Szergej Karjakin, Peter Szvidler és  Dmitrij Jakovenko összesen 44 pontot buktak, a lengyel Radoslaw Wojtaszek nyolc helyezést javított. Legjobb magyarként Rapport Richárd + 1 ponttal a 28., Almási Zoltán a 61., Lékó Péter a 63., Berkes Ferenc a 85. a top százas listán, ők hárman 36 pontot vesztettek. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 90 ponttal előzi meg honfitársnőjét, a világbajnoknő Ju Wenjunt.

 

A Batumiban megrendezett sakkolimpia, a Klubcsapatok Európa-kupája és az esztendő legerősebb nyílt versenyének, a Man-szigeti viadalnak az eredményei kissé átírták a legjobbak rangsorát. A háromszoros világbajnok Magnus Carlsen a londoni világbajnoki döntő előtt megőrizte vezető pozícióját, de „rezgett a léc”, hiszen előnye kihívója, Fabiano Caruana előtt 3 pontra csökkent. Carlsen Halkidikiben nem mutatott meggyőző játékot, az olimpián nem Caruanán múlott, hogy az amerikai válogatott nem tudta megvédeni címét, az olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás ezúttal nem  nekik kedvezett.

A kínai aranyérmes válogatott éltáblása, Ding Liren egy pontra megközelítette az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovot, sorozatban éri el a remek eredményeket.

Hat helyezést rontott az örmény Levon Aronjan, nyolcat az amerikai Hikaru Nakamura. A két „veterán” exvilágbajnok, Vlagyiumir Kramnyik és Viswanahan Anand még mindig sikerrel veszi fel a küzdelmet a jóval fiatalabb riválisokkal szemben.

A lengyel Radoslaw Wojtaszek a chess.com torna megnyerésével nagyot lépett előre, holtversenyes társa, az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch a top 25-ben.

A legjobbak rangsorában Rapport Richárd a 28., egy pontot szerzett Man-szigetén. Az olimpiai gyengébb szereplés miatt Almási Zoltán és Lékó Péter vesztett a legtöbb pontot, Berkes Ferenc is rontott a helyezésén.

Hat orosz, három-három amerikai, kínai és azerbajdzsáni, két-két, indiai és lengyel nagymester mellett egy-egy norvég, holland, francia,  örmény, bolgár és cseh sakkozó a legjobb 25-ben.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0918

1018

1118

 J.

 Sz.

1.

Carlsen,M

norvég

2839

2839

2835

   6

1990

2.

Caruana,F

amerikai

2827

2827

2832

10

1992

3.

         Mamedgyarov,S

azeri

2820

2820

2817

14

1985

4.

Ding Liren

kínai

2804

2804

2816

14

1992

5.

Giri,A

holland

2780

2780

2780

20

1994

6.

Vachier-Lagrave,M                                

francia

2780

2780

2778

19

1990

7.

Kramnyik,V

orosz

2792

2779

2777

17

1975

8.

Anand,V

indiai

2771

2771

2773

17

1969

9.

Griscsuk,A

orosz

2766

2766

2771

9

1983

10.

So,W

amerikai

2776

2776

2765

20

1993

11.

Aronjan,L

örmény

2780

2780

2765

19

1982

12.

Yu Yangyi

kínai

2765

2765

2764

21

1994

13.

Nepomnjacsij,J

orosz

2768

2759

2763

10

1990

14.

Radzsabov,T

azeri

2751

2751

2757

10

1987

15.

Karjakin,S

orosz

2760

2760

2753

18

1990

16.

Wojtaszek,R

lengyel

2727

2727

2749

24

1987

17.

Nakamura,H

amerikai

2763

2763

2746

18

1987

18.

Topalov,V

bolgár

2740

2740

2740

0

1975

19.

Duda,J-K

lengyel

2739

2739

2738

12

1998

20.

Naiditsch,A

azeri

2721

2721

2736

25

1985

21.

Szvidler,P

orosz

2753

2756

2736

12

1976

22.

Jakovenko,D

orosz

2748

2752

2735

15

1983

23.

Navara,D

cseh

2740

2740

2733

19

1985

24.

Wang Hao

kínai

2714

2722

2730

10

1989

25.

Harikrishna,P

indiai

2733

2733

2729

16

1986

28.

               Rapport,R 

magyar

2723

2725

2726

9

1996

61.

Almási,Z

magyar

2702

2702

2682

16

1976

63.

                 Lékó,P

magyar

2690

2690

2679

24

1979

85.

Berkes,F

magyar

2678

2666

2661

10

1985

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az orosz sakkozók 26 ponttal vezetnek a kínaiak előtt. Legjobbjaink a kilencedikek.

1.Oroszország 2739 (- 4, 251 nemzetközi nagymester, 538 nemzetközi mester, 2589 címviselő)

2. Kína 2713 (+ 3, 45, 36, 169)

3. Egyesült Államok 2702 (+ 1, 97, 159, 794)

4. Azerbajdzsán 2675 (+ 1, 24, 31, 151)

5. Ukrajna 2669 (- 5, 91, 205, 568)

6. India 2661 (- 3, 53, 109, 365)

7. Örményország 2645 (+ 2, 42, 29, 126)

8. Franciaország 2644 (+ 2, 50, 112, 443)

9. Magyarország 2643 (- 4, 56, 121, 485)

10. Lengyelország 2643 (+ 4, 44, 107, 424)

A honi rangsorban az első négy helyen nincs változás. Legjobbjaink közül hárman 6 pontot gyűjtöttek,  hatan 49 pontot vesztettek.

A honi ranglista élcsoportja:

Rapport Richárd 2726 (+ 1), Almási Zoltán 2682 (- 20), Lékó Péter  2679 (- 11), Berkes Ferenc 2661 (- 5),  Balogh Csaba 2629 (+ 4), Gledura Benjámin 2622 (+ 1), Prohászka Péter 2618 (- 8), Bánusz Tamás 2606, Erdős Viktor 2604 (- 5)

A női világranglistát vezető kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan előnye 90 pont honfitársnője, a világbajnoknő, Ju Wenjun előtt, akit az ukrán Anna Muzicsuk követ. Az olimpián kislányának születése miatt kétéves kihagyás után visszatért indiai Humpy Koneru  az ötödik. Javított az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk, pontokat vesztett az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, ismét a top tízben a grúz Nana Dzagnidze. Kitűnő olimpiai eredményével Hoang Thanh Trang tizenkét helyet javítva a 31.

A női rangsor élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2658

2. Ju Wenjun (kínai) 2568 (+ 7, 12)

3. Anna Muzicsuk (ukrán) 2564 (+ 9, 16)

4. Katyerina Lahno (orosz) 2556

5. Humpy Koneru (indiai) 2548 (- 9, 9)

6. Marija Muzicsuk (ukrán) 2545 (+ 12, 16)

7. Alekszandra Kosztenjuk (orosz)  2543 (- 8, 18) .

8. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2534 (- 2, 9)

9. Nana Dzagnidze (grúz) 2516 (+ 7, 16)

10. Tan Zhongyi (kínai) 2513 (- 14, 12)

31. Hoang Thanh Trang (magyar) 2448 (+ 25, 10)

96. Gara Anita (magyar) 2370 (10)

Az országok rangsorában Oroszország egy ponttal előzi meg Kínát. India sokat nyert Humpy Koneru visszatérésével. A mieink változatlanul a kilencedikek.

1. Oroszország 2483 (- 3) 

2. Kína 2482 (- 1)

3. Ukrajna 2421

4. Grúzia 2411 (+ 1)

5. India 2387 (+ 25)

6. Németország 2353 (- 6)

7. Lengyelország 2348 (- 7)

8 Egyesült Államok 2341 (+ 2)

9. Magyarország 2334 (+ 4)

10. Azerbajdzsán 2325 (+ 4)

A magyar ranglistán az első hat helyen nem változott a sorrend, Rudolf Anna egy éve nem játszott versenyen, inaktívvá vált 2325 pontjával.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2448 (+ 25), Gara Anita 2370, Lázárné Vajda Szidónia 2358, Medvegy Nóra 2355, Papp Petra 2334,  Marjanovics Annamária 2326, Gara Tícia 2324 (+ 3), Mádl Ildikó 2308, Terbe Julianna 2271 (+ 11)

A juniorok világranglistáját ismét a lengyel Jan-Krzysztof Duda vezeti, Gledura Benjámin a kilencedik.

 

A legjobb juniorok:

1. Jan-Krysztof Duda (lengyel) 2738 (- 1, 12)  1998

2.Wei Yi (kínai) 2728 (- 14, 7) 1999

3. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2709 (+ 3, 9) 1998

4. Parham Maghsoodlou (iráni) 2689 (+ 4, 10)

5. Jeffery Xiong (amerikai) 2675 (+ 19, 9)  2000

9. Gledura Benjamin (magyar) 2622 (+ 1,  17) 1999

71. Korpa Bence (magyar) 2505 (+ 2, 2) 1998

73. Kántor Gergely (magyar) 2501 (+ 7, 7) 1999

A legjobb 20 éven aluli lányoknál az orosz Alekszandra Gorjacskina 61 ponttal előzi meg a kazah Zsanszaja Abdumalikot. Marjanovics Annamária a 18. a rangsorban.

A legjobb 20 éven aluli lányok:

1. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2534 (- 2, 9) 1998

2. Zsanszaja Abdumalik (kazah) 2473 (- 9, 11)  2000

3. Gulruhbeim Tohirjonova (üzbég) 2435 (+ 50, 11)

4. Gunay Mammadzada (azerbajdzsáni) 2422 (- 16, 15)  2000

5. Polina Suvalova (orosz) 2421 2001

18. Marjanovics Annamária (magyar) 2326 2001

100. Gál Hanna Krisztina (magyar) 2177 (- 1, 2)   1998

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Radoslaw Wojtaszek a chess.com torna győztese, rájátszáson nyert  Arkadij Naiditsch ellen

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Man sziget fővárosában, Douglasban a lengyel Radoslaw Wojtaszek győzött a chess.com Masters tornán. Az első hely sorsát rájátszás döntötte el, az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch ellen megnyerte a „hirtelen halál” játszmát. Hetes holtverseny alakult ki a harmadik helyen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, honfitársa, Alekszandr Griscsuk, az amerikai Hikaru Nakamura és Jeffery Xiong, a kínai Wang Hao, az angol Gawain Jones az indiai Adhiban B. zárt 6,5 ponttal. A befejező fordulóban mérkőzött meg egymással Rapport Richárd és Lékó Péter, küzdelmük remivel zárult. Almási Zoltán megnyerte utolsó játszmáját, mindhárman a 19 fős hatpontos csoportban végeztek. Demeter Dorina 3 pontot gyűjtött. Az esztendő legjelentősebb nyílt versenyén 37 ország 165 sakkozója játszott, a világranglista első tíz helyezettjéből hatan is rajthoz álltak.

A befejező játéknapon a két éllovas, az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch és a lengyel Radoslaw Wojtaszek összecsapása örökös sakkal ért véget pontosztozkodással. Nem kis izgalommal várhatták a riválisok küzdelmeinek alakulását.

Számukra kedvezően alakultak az eredmények. Az amerikai Jeffery Xiong és az angol Gawain Jones megosztozott a ponton.

Az orosz Alekszandr Griscsuk negyedik győzelmét is világossal érte el. A francia Maxime Vachier-Lagrave az utolsó játéknapig dobogós helyezésért harcolt. Többször is egyenlő esélyt adó változatot nem használt ki, Griscsuktól elszenvedett vereségével az oly népes 6 pontosok csoportjában végzett.

Az ismét spanyol színekben játszó Alekszej Shirov és az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik már ötvenhetedik klasszikus partijukban csatáztak. Kramnyik 29 döntetlen mellett 15-12-re vezetett. Húsz esztendeje világbajnok-jelölti döntőt is játszottak, Shirov 6-4-re győzött, de a világbajnok Garri Kaszparov a vesztessel vívta meg 2000-ben, Londonban a Braingames döntőt, és hatalmas meglepetésre nem bírt honfitársával, 15 éves uralkodása után elvesztette címét. Vlagyimir Kramnyik Douglasban megőrizte veretlenségét, de az első helyért egy pillanatra sem állt harcban. Shirov egyenlő esélyű állást vesztett el.

A kínai Wang Hao nem tudta kedvezőbb esélyű állását győzelemig fokozni az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben. Az amerikai Hikaru Nakamura tegnapi veresége után javított, és hetes holtversenyben a harmadik helyet osztotta. Az angol Michael Adams kettős vereséggel zárt, az indiai Adhiban Bashran lett a 36 fős indiai delegáció legjobb helyezést elérő sakkozója.

Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. A két 5-5 perces és lépésenkénti 2-2 másodperc bónusszal játszott partik nem nélkülözték a fordulatokat. Naiditsch sötéttel teljesen túljátszotta Wojtaszeket, de a kapkodásban királyával aknamezőre lépett. A második ütközet a javára dőlt el, a trófea sorsát a „hirtelen halál” játszma döntötte el, a világos színt választó Wojtaszek győzött. A pénzdíjat osztották, mindketten 37.500 angol fontot nyertek. A női első díjat, 7 ezer fontot Wojtaszek felesége, az orosz Alina Kaslinszkaja vehette át. Remek eredményével férfi nemzetközi nagymesteri normát teljesített, megelőzte honfitársnőjét, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot.

Hihetetlennek tűnik, de ezüstérmes olimpikonjaink, Rapport Richárd és Lékó Péter pályafutásuk során először mérkőztek meg egymással. A jelentős korkülönbség mellett ennek magyarázata, hogy zárt bajnokságot a Magyar Sakkszövetség 2013 óta nem rendezett, Lékó fénykora idején Rapport még csak sokat ígérő ifjú tehetség volt. A párosítási szisztéma szeszélye folytan éppen a viadal utolsó fordulójában néztek farkasszemet, a bécsi megnyitásban kiegyensúlyozott küzdelemben született meg a döntetlen. Almási Zoltán megnyerte utolsó partiját, mindhárman a 19 fős 6 pontosok csoportjában végeztek.

Rapport Richárd az amerikai Jeffery Xiong elleni vereségéért nagy árat fizetett, Lékó Péter megőrizte veretlenségét. Almási Zoltán a román Mircea-Emilian Parligrassal szemben fogott ki rossz napot. A 13 esztendős Demeter Dorina eddigi pályafutása csúcsversenyét játszotta. Teljesítményének performance-pontszáma 2255, kedvező szorzójának köszönhetően 65 Élő-pontot gyűjtött.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2721, 6,5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2727, 6,5) döntetlen

Jeffery Xiong (amerikai, 2656, 6) – Gawain Jones (angol, 2677, 6) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2769, 5,5) – Maxme Vachier-Lagrave (francia, 2780, 6) 1 - 0

Wang Hao (kínai, 2722, 6) – Viswanathan Anand (indiai, 2771, 5,5) döntetlen

Sethuraman S. P. (indiai, 2673, 5,5) – Anish Giri (holland, 2780, 5,5) döntetlen

Alekszej Shirov (spanyol, 2636, 5,5) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2779, 5,5) 0 - 1

Hikaru Nakamura (amerikai, 2763, 5,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2703, 5,5) 1 - 0

Daniel Fridman (német, 2600, 5,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2760, 5,5) döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2725, 5,5) – Lékó Péter (magyar, 2690, 5,5) döntetlen

Michael Adams (angol, 2712, 5,5) – Adhiban B. (indiai, 2668, 5,5)  0 - 1

Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2711, 5,5) – Hrant Melkumjan (örmény, 2660, 5,5) döntetlen

Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2706, 5,5) – Mircea-Emilian Parligras (román, 2623, 5,5) döntetlen

Levon Aronjan (örmény, 2780, 5) – Bogdan-Daniel Deac (román, 2594, 5) döntetlen

Sarin Nihal (indiai, 2572, 5) – Wesley So (amerikai, 2776, 5) döntetlen

Pragnanandhaa R (indiai, 2519, 5) – Le Quang Liem (vietnami, 2715, 5) 0 - 1

Gukesh D (indiai, 2456, 5) – Almási Zoltán (magyar, 2702, 5) 0 - 1

Demeter Dorina (magyar, 2064, 3) – Dietmar Kolbus (német, 2313, 3) 0 – 1

A Chess.com Isle of Man International 2018 végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

 TB1 

1

10

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2727

7,0

13

GM

Arkadij Naiditsch

AZE

2721

7,0

3

4

GM

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2779

6,5

7

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2769

6,5

8

GM

Hikaru Nakamura

USA

2763

6,5

12

GM

Wang Hao

CHN

2722

6,5

24

GM

Gawain Jones

ENG

2677

6,5

26

GM

Adhiban B.

IND

2668

6,5

29

GM

Jeffery Xiong

USA

2656

6,5

10

2

GM

Anish Giri

NED

2780

6,0

3

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2780

6,0

6

GM

Viswanathan Anand

IND

2771

6,0

9

GM

Szergej Karjakin

RUS

2760

6,0

11

GM

Rapport Richárd

HUN

2725

6,0

14

GM

Le Quang Liem

VIE

2715

6,0

16

GM

Santosh Gujrathi Vidit

IND

2711

6,0

17

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2706

6,0

19

GM

Almási Zoltán

HUN

2702

6,0

22

GM

Lékó Péter

HUN

2690

6,0

23

GM

David Howell

ENG

2689

6,0

25

GM

Sethuraman S. P.

IND

2673

6,0

27

GM

Vladiszlav Kovalev

BLR

2664

6,0

28

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2660

6,0

35

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2633

6,0

36

GM

Mircea-Emilian Parligras

ROU

2623

6,0

37

GM

Surya Shekhar Ganguly

IND

2622

6,0

41

GM

Daniel Fridman

GER

2600

6,0

84

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2447

6,0

29

1

GM

Levon Aronjan

ARM

2780

5,5

5

GM

Wesley So

USA

2776

5,5

15

GM

Michael Adams

ENG

2712

5,5

18

GM

Pavel Eljanov

UKR

2703

5,5

146

159

WFM

Demeter Dorina

HUN

2064

3,0

Verőci Zsuzsa

Fotók: John Saunders  http://iominternationalchess.com.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Douglasban az utolsó forduló előtt Wojtaszek és Naiditsch félpontos előnnyel vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man sziget fővárosában, Douglasban zajló chess.com Masters torna utolsó fordulója előtt a lengyel Radoslaw Wojtaszek és az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch holtversenyben vezet. Wojtaszek az angol Michael Adams ellen nyert, Naiditsch az amerikai Hikaru Nakamurát győzte le. Négyen követik a duót félpontos hátránnyal, az angol Gawain Jones az örmény Levon Aronjanra mért vereséget, a francia Maxime Vachier-Lagrave és a kínai Wang Hao egymással remizett, míg az amerikai Jeffery Xiong az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiktól „rabolt” fél pontot. A tizennyolc fős következő pontcsoportban két nagymesterünk, Rapport Richárd a holland Anish Girivel remizett, Lékó Péter az amerikai Robert Hess ellen nyert. Az utolsó fordulóban magyar rangadó lesz Rapport-Lékó szereposztásban. Almási Zoltán 5 pontos. Megszerezte első győzelmét a 13 éves Demeter Dorina, 3 pontja van.

A nyolcadik játéknapon két komoly meglepetés is született. Az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch ellen az amerikai olimpiai bajnok Hikaru Nakamura a spanyol megnyitás 3…g6-os változatában nem jeleskedett. Hátrányos pozícióban tisztáldozattal próbált kavarni, Naiditsch gyorsabban is nyerhetett volna.

Az angol Gawain Jones a rajtlista holtversenyes elsőjére, a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjanra mért vereséget, remekül játszott.

A lengyel Radoslaw Wojtaszek elméleti párbajt is megnyert az angol Michael Adams ellen, 2008-ban, Jerevánban játszott Gelfand-Adams partiban látott folytatásban újított. A „veterán” ellenfél rosszul reagált, azonnal jelentős hátrányba került.

Az éltáblán a francia Maxime Vachier-Lagrave és a kínai Wang Hao játszmája békés küzdelemben lett döntetlen, a remivel elvesztették éllovasi pozíciójukat.

Az exvilágbajnokok, Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand nem tudták érvényesíteni a világos szín előnyét, az amerikai Jeffery Xiong és az orosz Vladiszlav Artyemijev folytatta eredményes szereplését.

Anish Giri és Rapport Richárd királyindiai védelmű partija 31 lépésig tartott, a holland sakkozó nem vállalt kockázatot.

Lékó Péter könnyed játékkal büntette meg az amerikai Robert Hesst a spanyol megnyitású játszmában bevetett eredeti ötletéért.  Nagymesterünk örülhetett tanítványának, a német Vincent Keímer sikerének is, a 13 esztendős titán vezéráldozattal a legenda, az izraeli Borisz Gelfand királyát matthálóba üldözte.

Kettős vereségét követően a 13 éves Demeter Dorina megszerezte első győzelmét, az orosz Anasztaszia Paramidze ellen sötéttel nyert.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2780, 5,5) – Wang Hao (kínai, 2722, 5,5) döntetlen

Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2721, 5,5) – Gikaru Nakamura (amerikai, 2763, 5,5) 1 - 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2727, 5,5) – Michael Adams (angol, 2712, 5,5) 1 - 0

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2779, 5) – Jeffery Xiong (amerikai, 2656, 5,5) döntetlen

Gawain Jones (angol, 2677, 5) – Levon Aronjan (örmény, 2780, 5) 1 - 0

Anish Giri (holland, 2780, 5) – Rapport Richárd (magyar, 2725, 5)  döntetlen

Viswanathan Anand (indiai, 2771, 5) – Vlagyimir Artyemijev (orosz, 2706, 5)  döntetlen

Mircea-Emilian Parligras (román, 2623, 5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2769, 5) döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2760, 5) – Sethuraman S. P. (indiai, 2673, 5) döntetlen

Wesley So (amerikai, 2776, 4,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2636, 5) döntetlen

Rasmus Svane (német, 2595, 4,5) – Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2711, 4,5) 0 - 1

Pavel Eljanov (ukrán, 2703, 4,5) – Mihail Al. Antipov (orosz, 2593, 4,5) 1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2690, 4,5) – Robert Hess (amerikai, 2574, 4,5) 1 - 0

Anasztaszia Paramidze (orosz, 2243, 2) – Demeter Dorina (magyar, 2064, 2) 0 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

 TB1 

1

10

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2727

6,5

13

GM

Arkadij Naiditsch

AZE

2721

6,5

3

3

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2780

6,0

12

GM

Wang Hao

CHN

2722

6,0

24

GM

Gawain Jones

ENG

2677

6,0

29

GM

Jeffery Xiong

USA

2656

6,0

7

2

GM

Anish Giri

NED

2780

5,5

4

GM

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2779

5,5

6

GM

Viswanathan Anand

IND

2771

5,5

7

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2769

5,5

8

GM

Hikaru Nakamura

USA

2763

5,5

9

GM

Szergej Karjakin

RUS

2760

5,5

11

GM

Rapport Richárd

HUN

2725

5,5

15

GM

Michael Adams

ENG

2712

5,5

16

GM

Santosh Gujrathi Vidit

IND

2711

5,5

17

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2706

5,5

18

GM

Pavel Eljanov

UKR

2703

5,5

22

GM

Lékó Péter

HUN

2690

5,5

25

GM

Sethuraman S. P.

IND

2673

5,5

26

GM

Adhiban B.

IND

2668

5,5

28

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2660

5,5

33

GM

Alekszej Shirov

ESP

2636

5,5

36

GM

Mircea-Emilian Parligras

ROU

2623

5,5

41

GM

Daniel Fridman

GER

2600

5,5

25

1

GM

Levon Aronjan

ARM

2780

5,0

5

GM

Wesley So

USA

2776

5,0

14

GM

Le Quang Liem

VIE

2715

5,0

19

GM

Almási Zoltán

HUN

2702

5,0

126

159

WFM

Demeter Dorina

HUN

2064

3,0

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Res.

Pont

Név

Élő

 

R.

1

13

GM

Arkadij Naiditsch

2721

GM

Radoslaw Wojtaszek

2727

10

2

29

GM

Jeffery Xiong

2656

6

6

GM

Gawain Jones

2677

24

3

7

GM

Alekszandr Griscsuk

2769

6

GM

Mxime Vachier-Lagrave

2780

3

4

12

GM

Wang Hao

2722

6

GM

Viswanathan Anand

2771

6

5

25

GM

Sethuraman S. P.

2673

GM

Anish Giri

2780

2

6

33

GM

Alekszej Shirov

2636

GM

Vlagyimir Kramnyik

2779

4

7

8

GM

Hikaru Nakamura

2763

GM

Pavel Eljanov

2703

18

8

41

GM

Daniel Fridman

2600

GM

Szergej Karjakin

2760

9

9

11

GM

Rapport Richárd

2725

GM

Lékó Péter

2690

22

10

15

GM

Michael Adams

2712

GM

Adhiban B.

2668

26

11

16

GM

Santosh Gujrathi Vidit

2711

GM

Hrant Melkumjan

2660

28

12

17

GM

Vladiszlav Artyemijev

2706

GM

Mircea-Emilian Parligras

2623

36

13

1

GM

Levon Aronjan

2780

5

5

GM

Bogdan-Daniel Deac

2594

44

14

50

GM

Sarin Nihal

2572

5

5

GM

Wesley So

2776

5

15

59

GM

Praggnanandhaa R

2519

5

5

GM

Le Quang Liem

2715

14

16

81

IM

Gukesh D

2456

5

5

GM

Almási Zoltán

2702

19

66

159

WFM

Demeter Dorina

2064

3

3

IM

Dietmar Kolbus

2313

125

Verőci Zsuzsa

Fotók: John Saunders  http://iominternationalchess.com.

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hetedik forduló után heten az élen, tizenegyen az üldöző bolyban

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Man sziget fővárosában, Douglasban zajló chess.com Masters hetedik fordulójában az éltáblákon kisebb-nagyobb küzdelmekben döntetlenek születtek, holtversenyben heten az élen. A francia Maxime Vachier-Lagrave és az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch, az amerikai párharcban Hikaru Nakamura és Jeffery Xiong, a kínai Wang Hao és a lengyel Radoslaw Wojtaszek osztozott meg a ponton. A hatfős vezetős csoporthoz az angol Michael Adams csatlakozott az indiai Abhijeet Gupta legyőzésével. Rapport Richárd nem tudta érvényesíteni tisztelőnyét az angol Gawain Jones ellen, megmaradt a félpontos hátránya. Remizett Almási Zoltán és Lékó Péter is, hátrányuk egy pont a vezetőkkel szemben.

 

A 9 fordulós viadal hetedik játéknapján a holtversenyben vezető hat nagymester egymás elleni csatáiban csak döntetlenek születtek. A francia Maxime Vachier-Lagrave és az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch spanyol megnyitású ütközetében sötét tisztáldozata után MVL a lépésismétlés mellett döntött, nem vállalt kockázatot.

 

Az amerikai párharcban a 17 esztendős Jeffery Xiong ellenjátéka időben érkezett, örökös sakk lett a csata vége.

 

Pontosztozkodással végződött a kínai Wang Hao és a lengyel Radoslaq Wojtaszek partija is. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nem tudta legyőzni 23 évvel fiatalabb honfitársát, Vladiszlav Artyemijevet, ahogy az exvilágbajnok Viswanathan Anand sem bírt honi riválisával.

 

Az angol Michael Adams meggyőző játékkal kényszerített feladásra az indiai Abhijeet Guptát és holtversenyes elsőként várhatja a hajrát.

Javított az örmény Levon Aronjan, a holland Anish Giri és az orosz Alekszandr Griscsuk, tizenegyen üldözik az élen állókat. Az orosz Szegej Karjakin játék nélkül kapott fél pontot, a román Mircea-Emilian Parligras is taktikázott.

 

Rapport Richárd 102 lépésben remizett az angol Gawain Jones elleni csatájában, nagymesterünk tisztelőnyét nem tudta győzelemig fokozni.

 

Almási Zoltán is bosszankodhatott, nyerőesélyt szalasztott el. A csalódott Almási a nyolcadik fordulóra nem kért párosítást. Lékó Péter játszmája kiegyenlített küzdelemben lett döntetlen. A 13 esztendős Demeter Dorina harmadszor szenvedett vereséget.

Az élcsoportban a 7. forduló érdekesebb eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2780, 5) – Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2721, 5) döntetlen

Hikaru Nakamura (amerikai, 2763, 5) – Jeffery Xiong (amerikai, 2656, 5) döntetlen

Wang Hao (kínai, 2722, 5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2727, 5) döntetlen

Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2706, 4,5) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2779, 4,5) döntetlen

Sethuraman S. P. (indiai, 2673, 4,5) – Viswanathan Anand (indiai, 2771, 4,5) döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2725, 4,5) – Gawain Jones (angol, 2677, 4,5) döntetlen

Michael Adams (angol, 2712, 4,5) – Abhijeet Gupta (indiai, 2588, 4,5) 1 - 0

Mihail Al. Antipov (orosz, 2593, 4,5) – Anish Giri (holland, 2780, 4) 0 - 1

Levon Aronjan (örmény, 2780, 4) – Nigel Short (angol, 2652, 4) 1 - 0

Wesley So (amerikai, 2776, 4) – Samuel Sevian (amerikai, 2634, 4) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2769, 4) – Rinat Jumabajev (üzbég, 2605, 4) 1 - 0

Alekszej Shirov (spanyol, 2636, 4) – Le Quang Liem (vietnami, 2715, 4) 1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2702, 4) – Simon K Williams (angol, 2457, 4) döntetlen

Ramus Svane (német, 2595, 4) - Lékó Péter (magyar, 2690, 4) döntetlen

Stephen R Mannion (skót, 2289, 2) – Demeter Dorina (magyar, 2064, 2) 1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

 TB1 

1

3

GM

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2780

5,5

8

GM

Hikaru Nakamura

USA

2763

5,5

10

GM

Radoslaw Wojtaszek

POL

2727

5,5

12

GM

Wang Hao

CHN

2722

5,5

13

GM

Arkadij Naiditsch

AZE

2721

5,5

15

GM

Michael Adams

ENG

2712

5,5

29

GM

Jeffery Xiong

USA

2656

5,5

8

1

GM

Levon Aronjan

ARM

2780

5,0

2

GM

Anish Giri

NED

2780

5,0

4

GM

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2779

5,0

6

GM

Viswanathan Anand

IND

2771

5,0

7

GM

Alekszandr Griscsuk

RUS

2769

5,0

9

GM

Szergej Karjakin

RUS

2760

5,0

11

GM

Rapport Richárd

HUN

2725

5,0

17

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2706

5,0

24

GM

Gawain Jones

ENG

2677

5,0

25

GM

Sethuraman S. P,

IND

2673

5,0

33

GM

Alekszej Shirov

ESP

2636

5,0

36

GM

Mircea-Emilian Parligras

ROU

2623

5,0

20

5

GM

Wesley So

USA

2776

4,5

16

GM

Santosh Gujrathi Vidit

IND

2711

4,5

18

GM

Pavel Eljanov

UKR

2703

4,5

19

GM

Almási Zoltán

HUN

2702

4,5

22

GM

Lékó Péter

HUN

2690

4,5

---

154

159

WFM

Demeter Dorina

HUN

2064

2,0

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

T.

R.

 

Név

Élő

Pont

Res.

Pont

Név

Élő

 

R.

1

3

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2780

GM

Wang Hao

2722

12

2

13

GM

Arkadij Naiditsch

2721

GM

Hikaru Nakamura

2763

8

3

10

GM

Radoslaw Wojtaszek

2727

GM

Michael Adams

2712

15

4

4

GM

Vlagyimir Kramnyik

2779

5

GM

Jeffery Xiong

2656

29

5

24

GM

Gawain Jones

2677

5

5

GM

Levon Aronjan

2780

1

6

2

GM

Anish Giri

2780

5

5

GM

Rapport Richárd

2725

11

7

6

GM

Viswanathan Anand

2771

5

5

GM

Vladiszlav Artyemijev

2706

17

8

36

GM

Mircea-Emilian Parligras

2623

5

5

GM

Alekszandr Griscsuk

2769

7

9

9

GM

Szergej Karjakin

2760

5

5

GM

Sethuraman S. P.

2673

25

10

5

GM

Wesley So

2776

5

GM

Alekszej Shirov

2636

33

11

43

GM

Rasmus Svane

2595

GM

Santosh Gujrathi Vidit

2711

16

12

18

GM

Pavel Eljanov

2703

GM

Mihail Al. Antipov

2593

45

13

22

GM

Lékó Péter

2690

GM

Robert Hess

2574

49

,,,

74

143

WGM

Anasztaszia Paramidze

2243

2

2

WFM

Demeter Dorina

2064

159

Verőci Zsuzsa

Fotók: John Saunders  http://iominternationalchess.com.

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog