Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Bakuban zajló Világkupán a legjobb 32 között a rájátszásokra került sor, a nagymesterek hét továbbjutó helyért küzdöttek meg. A legnagyobb meglepetést a címvédő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik veresége jelentette, honfitársával, Dmitrij Andrejkinnel szemben remire rontotta az első rapidpartit, a második játszmát elvesztette. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov továbbjutott, a „hirtelen halál” parti megnyerésével az amerikai Hikaru Nakamura is folytathatja a csatározást. Az amerikai Wesley So, az angol Michael Adams, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az orosz Peter Szvidler is sikerrel vívta meg a rájátszást. Vasárnaptól már a nyolcaddöntő küzdelmeire kerül sor, a Világkupa első két helyezettje lesz világbajnokjelölt. A 16 között négy orosz, három amerikai, két kínai nagymester mellett egy-egy angol, azeri, bolgár, francia, holland, lengyel és ukrán sakkozó küzdhet tovább.

Bakuban ma délután hét továbbjutó helyért küzdöttek meg a rájátszás során. A versenykiírás értelmében két 25-25 perces rapidpartival kezdődött a csatározás, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű játszma következett és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntött, akkor villámpartikat (5-5 perc és 3-3 másodperc) játszottak. Egy összecsapást a „hirtelen halál” játszma döntötte el, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, a 61. lépéstől 3-3 másodperc, utóbbinak a döntetlen is elegendő lett volna a továbbjutáshoz.

A párharcok rendkívüli izgalmas csatákban dőltek el. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov feladata látszott a legkönnyebbnek, a kínai junior világbajnok Lu Shanglei Élő-pontszámára nézve aligha kételkedhettünk a rajtlistát vezető Topalov továbbjutásában. Az exvilágbajnok könnyedén nyerte meg az első rapidpartit, a másodikat azonban „elszórakozta”, kecsegtető pozíciója után meglehetősen érdekes anyagi összetétel mellett a remiért kellett megküzdenie. Két könnyűtisztje volt a kínai sakkozó bástyája és tisztjével szemben, majd futója maradt a bástya ellenében, de királya a jó sarokban, az exvilágbajnok 102 lépést követően lett nyolcaddöntős.

Az ötszörös olimpiai bajnok, hétszeres orosz bajnok, a 2011-es Világkupa győztese az azeri Tejmur Radzsabovra mért vereséget. Az első játszmában minőségáldozattal épített ki védvonalat, világossal jóval nyugodtabban játszott, mint a hazai pályán fokozott nyomás mellett küzdő Radzsabov. A nyolcaddöntő egyik slágermeccse a Szvidler-Topalov összecsapás.

A számítógép képernyője előtt az internetes közvetítést nézve lehetetlen érzékelni, átérezni, hogy mekkora a nagymesterekben a feszültség egy-egy sorsdöntő partiban, különösen a rájátszásban. Sokszor leírtam, hogy játékosként nem, de világbajnokságok főbírójaként hihetetlen érzelmi hullámzásokat láttam már, éltem meg a kieséses rendszerű lebonyolítás miatt. Oly könnyű kritizálni, különösen, ha még „vitriollal” egyesek le is öntik a billentyűzetet, osztják az észt. A kieséses rendszerű világbajnokságok, majd az örökébe lépett Világkupák mindig is sok meglepetést hoztak. Egy-egy lépés, egy-egy rossz döntés, időzavaros hiba, kihagyott lehetőség eldönthetik a párharcok sorsát, ki a mennybe jut, a másik fél a „pokolban” érezheti magát.

Nincs ez másképp Bakuban sem, erről az örmény Levon Aronjan nyilatkozott a második forduló után. A 32 közötti párharcok legnagyobb vesztése a címvédő, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik volt, aki igazi sportemberként dicsérte legyőzőjét, honfitársát, Dmitrij Andrejkint, aki kihasználta bizonytalanságát, csodával határos módon megmentette vesztett állását. Kramnyik a csalódottságával nem tudott megbirkózni, kikapott a második partiban, a címvédő búcsúzni kényszerült. Két éve Andrejkint a Világkupa döntőjében legyőzte, a legyőzött visszavágott. A sakkozás tizennegyedik világbajnoka számára különösen fájó ez a vereség, hiszen a világbajnok-jelöltségért szállt csatába, lemondta a Grand Chess Tour sorozaton való részvételét is, most már alighanem sajnálja döntését.

Az amerikai Wesley So a második rapidpartit sötéttel nyerte meg, a vietnami Le Quang Liem összességében elégedett lehet a Vk-n nyújtott teljesítményével.

A francia Maxime Vachier-Lagrave láthatóan túljutott a hullámvölgyön, már St. Louisban is jól játszott. Némi szerencsével megúszta az első rapidpartit, a 10-10 perces összecsapások során jobban bírta a feszültséget, mint Tromsőben hozzá hasonlóan elődöntős orosz Jevgenyij Tomasevszkij.

Az angol Michael Adams sokadszorra bizonyította, hogy „kora” ellenére mentálisan nagyon erős. A kubai Leinier Dominguez Perez ellen kétszer remizett a klasszikus partikban, kétszer megosztozott a ponton a 25-25 perces rapidban, újabb két döntetlen a 10-10 perces játszmákban, de a snellben jobb volt, kettős győzelemmel jutott a nyolcaddöntőbe. A 42 esztendős angol nagymester második nagyon izgalmas "pótvizsgáját" teljesítette sikrrel!

A mai rájátszás legizgalmasabb küzdelmét az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Jan Nepomnjacsij vívta. Négy döntetlent követően gyorsultak fel az események. Nakamura szerzett vezetést, de Nepomnjacsij egyenlített, az igazsághoz hozzátartozik, hogy hátrányos állásból. Az orosz nagymester nyerte a hetedik játszmát, de előnyét nem tudta megtartani. A továbbjutást a „hirtelen halál” parti döntötte el Nakamura javára.

A 32 között a rájátszások eredményei:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2816) – Lu Shanglei (kínai, 2599)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0(v), döntetlen)

2. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2705) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2814)  4 – 5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), döntetlen, 0 - 1(s), 1 – 0, 1 – 0(v), 0 – 1, 0 – 1(v))

5. Wesley So (amerikai, 2773) – Le Quang Liem (vietnami, 2697) 2,5 – 1,5 döntetlen, döntetlen, döntetlen(v), 1 – 0)

6. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2720) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), 1 – 0)

12. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2744) – Jevgenyij Tomasevszkij 4 – 2 (orosz, 2758)  döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), döntetlen, 1 – 0(v), 1 – 0)

15. Michael Adams (angol, 2742) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2732) 5 – 3 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), döntetlen, döntetlen(v), döntetlen, 1 – 0(v), 1 – 0)

16. Tejmur Radzsabov (azeri, 2738) – Peter Szvidler (orosz, 2727) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(v), 0 – 1)

A nyolcaddöntő párosítása:

1. Peter Szvidler (orosz, 2727) – Veszelin Topalov (bolgár, 2816)

2.Hikaru Nakamura (amerikai, 2814) – Michael Adams (angol, 2742)

3.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2736) – Fabiano Caruana (amerikai, 2808)

4. Anish Giri (holland, 2793) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2741)

5. Wesley So (amerikai, 2773) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2744)

6. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2720) – Szergej Karjakin (orosz, 2762)

7. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2748) - Pavel Eljanov (ukrán, 2717)

8. Ding Liren (kínai, 2782) – Wei Yi (kínai, 2734)

Kramnyik,V (2777) - Andrejkin,D (2720)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.c4 d4 4.b4 Fg7 5.d3 e5 6.Hbd2 He7 7.Fg2 0-0 8.0-0 h6 9.a4 a5 10.b5 c5 11.bxc6 Hexc6 12.Fa3 Hb4 13.He1 H8a6 14.Hc2 Be8 15.Fxb4 axb4 16.Hb3 Ba7 17.Vd2 Ve7 18.a5 Ff5 19.e3 dxe3 20.Hxe3 Fe6 21.Hd5 Vg5 22.Ve3 Vxe3 23.fxe3 e4 24.Bad1 exd3 25.Bxd3 Kh8 26.Bfd1 Fe5 27.Hb6 Fc7 28.Fd5 Kg7 29.Fxe6 Bxe6 30.Hd4

kramnyikandrejkin3_1586

30...Bd6??

Dmitrij Andrejkin nagy hibája után eldőltnek tűnt a parti sorsa. 30...Be5 31.Hb5 Fxb6 32.axb6 Ba8 33.Bd7 Hc5 egyenlő esélyeket ígért.

31.Hc8 Ba8 32.Hxd6 Fxd6 33.He6+!?

Még jobb volt a 33.Hf5+! gxf5 34.Bxd6 Hc5 35.Bb6 Bxa5 36.Bxb4 He4 37.Bb5 folytatás.

33...fxe6 34.Bxd6 Hc5 35.Bb6 Bxa5 36.Bxb4 Ba2 37.Bb5 He4 38.Bxb7+ Kf6 39.Bf1+ Ke5 40.Bb5+ Kd6 41.Bb6+ Ke5 42.Bb5+ Kd6 43.Bd1+ Ke7 44.Bb7+ Kf6 45.Bb8

kramnyikandrejkin3_1587

45...Kg5 46.Bf8 Be2 47.Bc1 Hc5 48.Ba1 e5 49.Be8 Hd3 50.c5 Kg4 51.Bd1 e4

kramnyikandrejkin3_1588

52.Bxe4+?

A címvédő egyre nagyobb időzavarba került, nyerést hagyott ki a 52.c6 Bc2 (52...Kf3 53.Bf1+ Kxe3 54.c7) 53.c7 Bxc7 54.Bxe4+ Kf3 55.Be6 g5 56.Bxh6 változatban.

52...Kf3 53.Bf4+ Hxf4 54.Bf1+ Kxe3 55.Bxf4 Bc2 56.Bf6 g5 57.Bxh6 g4 58.Be6+ Kf3 59.Bf6+ Ke3 60.Be6+ Kf3 61.Bf6+ Ke3 62.h3 gxh3 63.Kh1 Bxc5 64.Kh2 Bh5 65.g4 Bh4 66.g5 Bg4 67.g6 Ke4 68.Kxh3 Bg1 69.Kh4 Ke5 70.Ba6 és döntetlen

Andrejkin,D (2720) - Kramnyik,V (2777)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.Ve2 Ve7 7.Hc3

Az első rapidpartiban elszalasztott nyerés után a megrendült honfitárs ellen nagy ötlet volt elkerülni a fővarit.

7...Ve6 8.a3 a5 9.Ff4 Fc5 10.0-0-0 0-0?! 11.Fxc7 Be8 12.e5 Hg4 13.He4 Fa7?

andrejkinkramnyik4_1589

14.Kb1!?

Bajban lett volna az exvilágbajnok címvédő a 14.h3 Hxe5 15.Hd6 Be7 16.Kb1 Hg6 17.Vd2 folytatásban.

14...d5 15.exd6 Vxe4 16.Vxe4 Bxe4 17.f3 Hf2 18.fxe4 Hxd1

andrejkinkramnyik4_1590

19.Fa6 Fxa6 20.Bxd1 Fc5 21.a4 Fe2 22.Bd2 Ff1 23.g3 f6 24.d7 Fe7 25.d8V+ Fxd8 26.Bxd8+ Bxd8 27.Fxd8 Kf7 28.Fxa5 Ke6 29.Fb6 Ke5 30.b3 Kxe4 31.c4 Kd3? 32.a5 Fh3 33.a6 Fc8 34.a7 Fb7 35.Kb2 f5 36.Ka3 g5 37.Kb4 f4 38.gxf4 gxf4 39.Fg1 Fa8

andrejkinkramnyik4_1591

40.Kc5 Kc3 41.b4 f3 42.b5 cxb5 43.cxb5 Kb3 44.b6 Ka4 45.Kd6 Kb5 46.Kc7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.bakuworldcup2015.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bakui Világkupán a legjobb 32 között Lékó Péter elvesztette a holland Anish Girivel vívott párharcának második játszmáját. A katalán megnyitású partiban Giri minimális előnyt ért el, Lékó a fokozódó feszültségben nem talált jó védelmet, időzavarában ellenfele bástyája és huszárja betört állásába, ez eldöntötte a parti sorsát, Giri jutott a nyolcaddöntőbe. Giri mellett az amerikai Fabiano Caruana, az ukrán Pavel Eljanov, a kínai Ding Liren és Wei Yi, az orosz Dmitrij Jakovenko és Szergej Karjkin, a lengyel Radoslaw Wojtaszek és az azeri Sahriyar Mamedgyarov már a folytatásra készülhet. Hét továbbjutó hely sorsa a szombati rájátszáson dől el.

A Világkupa harmadik fordulójában Lékó Péter a holland Anish Giri elleni párharcának második játszmájának elvesztésével búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől. A katalán megnyitású partiban a 21 esztendős Giri minimális előnnyel játszhatott, kezdeményezése nagymesterünket védekezésre kényszerítette, és a fokozódó bizonytalanság közepette Péter időzavarba került. Elegendő volt egy-két apró hiba, világos növelte előnyét, jelentős térelőnyt szerzett. A tulipánosok legjobbja bástyájával és huszárjával behatolt sötét állásába, ez eldöntötte a parti, s ezzel a továbbjutás sorsát. A rajtlistán negyedik Giri a nyolcaddöntőben folytathatja a csatározást.

Giri mellett még nyolcan vették „pótvizsga” nélkül a harmadik akadályt. Elsőként az orosz Dmitrij Jakovenko biztosította továbbjutását. A 32 között korelnök ukrán Vaszilij Ivancsuk sötéttel nem tudott igazi ellenállást kifejteni.

Az orosz Alekszandr Griscsuk kettős vereséggel búcsúzott, az első játszma tragikus elvesztése után egy pillanatig sem volt esélye a fordításra az ukrán Pavel Eljanovval szemben.

Az amerikai Fabiano Caruana profi sakkozóhoz méltóan oldotta meg feladatát. Bánkódhatnak a kínaiak, hiába nyert Ding Liren és Wei Yi, a legjobb 16 között egymás ellen játszanak.

Joggal örülhet az orosz Szergej Karjakin, a kezdeti bizonytalankodás után a kínai Yu Yangyit biztosan győzte le, a kettős vereséget ellenfele egy jól időzített döntetlen ajánlattal kerülte el.

A lengyel Radoslaw Wojtaszek a perui Julio Granda Zuniga előtt állította pirosra a szemafort, kicsit bosszankodhat, hogy elszalasztotta a látványos nyerést, de ellenfele besegített.

Az azeri rendezők már örülhetnek Sahriyar Mamedgyarov továbbjutásának, Tejmur Radzsabov és a négy évvel korábbi győztes orosz Peter Szvidler rájátszása nagy izgalmakat ígér.

Két éve az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és Dmitrij Andrejkin döntőt játszott, ezúttal a rapid műfajban igen sikeres Andrejkinnel szemben nem lesz könnyű dolga a címvédőnek. A sorsolás hozzájuk sem kegyes, a győztes Karjakinnal mérkőzik meg.

A tavalyi junior világbajnok kínai Lu Shanglei okozhat kellemetlen perceket a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovnak, ahogy az amerikai Hikaru Nakamura sem mehet biztosra az orosz Jan Nepomnjacsij ellen. A vietnami Le Quang Liem sem esélytelen az amerikai Wesley So-val szemben. Az angol Michael Adams és a kubai Leinier Dominguez Perez csatája is teljesen nyílt.

Szombaton két 25-25 perces rapidpartival kezdődik a csatározás, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű játszma következne és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor villámpartikat (5-5 perc és 3-3 másodperc) játszanak. Ha még mindig egál az eredmény, akkor a „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, a 61. lépéstől 3-3 másodperc, utóbbinak a döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz.

A harmadik forduló eredményei:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Veszelin Topalov

BUL

2816

1/2

1/2

Lu Shanglei

CHN

2599

2

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

1/2

1/2

Hikaru Nakamura

USA

2814

3

Fabiano Caruana

USA

2808

1-0

1/2

Anton Kovalyov

CAN

2616

4

Lékó Péter

HUN

2707

1/2

0-1

Anish Giri

NED

2793

5

Wesley So

USA

2773

1/2

1/2

Le Quang Liem

VIE

2697

6

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

1/2

1/2

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

7

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

0-1

0-1

Pavel Eljanov

UKR

2717

8

Gadir Guszejnov

AZE

2634

1/2

0-1

Ding Liren

CHN

2782

9

Alekszander Arescsenko

UKR

2661

1/2

0-1

Wei Yi

CHN

2734

10

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

1/2

0-1

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

11

Szergej Karjakin

RUS

2762

1-0

1/2

Yu Yangyi

CHN

2721

12

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

1/2

1/2

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2758

13

Julio Granda Zuniga

PER

2667

1/2

0-1

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

14

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

1-0

1/2

S. P. Sethuraman

IND

2640

15

Michael Adams

ENG

2742

1/2

1/2

Leinier Dominguez Perez

CUB

2732

16

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

1/2

1/2

Peter Szvidler

RUS

2727

A 32 között a rájátszások:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2816) – Lu Shanglei (kínai, 2599)

2. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2705) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2814)

5. Wesley So (amerikai, 2773) – Le Quamg Liem (vietnami, 2697)

6. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2720) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777)

12. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2744) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2758)

15. Michael Adams (angol, 2742) – Leinier Domunguez Perez (kubai, 2732)

16. Tejmur Radzsabov (azeri, 2738) – Peter Szvidler (orosz, 2727)

A nyolcaddöntő párosítása:

1.Tejmur Radzsabov (azeri, 2738)-Peter Szvidler (orosz, 2727) – Veszelin Topalov (bolgár, 2816)-Lu Shanglei (kínai, 2599)

2.Hikaru Nakamura (amerikai, 2814)-Jan Nepomnjacsij (orosz, 2705) – Michael Adams (angol, 2742)-Leinier Dominguez Perez (kubai, 2732)

3.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2736) – Fabiano Caruana (amerikai, 2808)

4. Anish Giri (holland, 2793) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2741)

5. Wesley So (amerikai, 2773)-Le Quang Liem (vietnami, 2697) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2744)-Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2758)

6. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2720)-Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777) – Szergej Karjakin (orosz, 2762)

7. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2748) - Pavel Eljanov (ukrán, 2717)

8. Ding Liren (kínai, 2782) – Wei Yi (kínai, 2734)

Giri,A (2793) - Lékó,P (2707)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5 Fd5 11.Vc2 Fe4 12.Vd1 c5 13.dxc5 Fxc5 14.Hbd2

A Grand Chess Tour második versenyén, St. Louisban Hikaru Nakamura a 14.Vxd8 Bxd8 15.Hbd2 Fc6 16.Hb3 Fe7 17.Ha5 h6 18.Fe3 változatot választotta Viswanathan Anand ellen, megnyerte a partit.

14...Fc6 15.He5 Fxg2 16.Kxg2 Fe7 17.Bc1 Hbd7 18.Hxd7 Vxd7 19.Hf3 Vxd1 20.Bfxd1 Bfc8

girileko_1571

21.He5

Anish Giri minimális előnyt ért el, joggal bízhattunk abban, hogy Péter kiremizi a pozíciót.

21...h6 22.Fd2 Bd8 23.Hd3 Bdc8 24.f4 Kf8 25.Kf3 Hd7 26.Fe3 Ke8 27.Fd4 Ff6 28.Fxf6 Hxf6

girileko_1572

29.He5 Ke7 30.e4 Bxc1 31.Bxc1 He8 32.Hd3 a5 33.Bc5 Kd6?! 34.Bc3 Ba6

girileko_1573

35.e5+ Ke7 36.Hc5 Bb6 37.Bd3! Bxb2 38.Bd7+ Kf8 39.Hxb7 Bb3+?! 40.Kg4 Bb4?

Az időzavar utolsó lépése azonnal vesztett.

girileko_1574

41.Hd8 Kg8 42.Be7 f5+ 43.Kh5 Kh7 44.Bxe8 Bb2 45.h3 Bh2 46.Kh4 és sötét feladta

Lu,Shanglei (2599) - Topalov,V (2816)
Ponziani megnyitás [C44]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.c3 d5 4.Fb5 dxe4 5.Hxe5 Vd5 6.Va4 Hge7 7.f4 exf3 8.Hxf3 a6 9.Fe2 Ff5

A bolgár exvilágbajnok készülhetett a Ponziani megnyitásra, két hónapja Ni Hua a 9...Hg6 10.Vb3?! (10.0-0) 10...Vxb3 11.axb3 Hf4 12.Fb5 Bb8 13.Fxc6+ bxc6 14.d4 Hd3+ 15.Kd2 Ff5 folytatást játszotta meg Lu ellen.

10.0-0 0-0-0 11.d4 Vd7 12.b4 f6 13.Ha3

lutopa_1575

13...Hd5 14.Fd2 Be8 15.Bfe1 Hb6 16.Vb3 Fe6 17.c4

lutopa_1576

17...Hxd4 18.Hxd4 Vxd4+ 19.Fe3 Vd7 20.Ff3 Va4 21.Fxb6 Vxb3 22.axb3 cxb6

lutopa_1577

23.Bxe6 Bxe6 24.Fg4 Kd7 25.Be1 Fxb4 26.Bxe6 Fxa3 27.Bxf6+ Ke7 28.Be6+ Kf7 29.Kf1 h5 30.Ff5 Bh6 31.Bxh6 gxh6 és döntetlen

Wei,Yi (2734) - Arescsenko,A (2661)
Szicíliai védelem [B97]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vb6 8.Vd2 Vxb2 9.Bb1 Va3 10.e5 h6

Az adatbázisban három Wei Yi parti, ahol sötéttel játszotta a varit.

11.Fh4 dxe5 12.fxe5 g5 13.exf6 gxh4 14.Fe2 Va5 15.0-0 Hd7

weyares_1578

16.Bbd1

A kínai nagymester meglepetése az oly sokat játszott 16.Kh1 Vg5 17.Bf4 e5 18.Hd5 exd4 19.Vxd4 Kd8 helyett.

16...h3 17.g3 Fb4 18.Ve3 Fxc3

weyares_1579

19.Hxe6 Ve5?

Alekszander Arescsenko a 19...fxe6 20.Vxe6+ Kd8 21.Ve7+ Kc7 22.Vd6+ Kd8 23.f7 Fg7 24.f8V+ Bxf8 25.Bxf8+ Fxf8 26.Vxf8+ Kc7 27.Vd6+ Kd8 28.Fg4 Vb5 változatban valamit elszámolt, miként tudja világos fokozni támadását, vagy remiznie kell?

20.Hc7+ Kf8 21.Vxe5 Fxe5 22.Hxa8 Hxf6 23.Hb6 Kg7 24.Hxc8 Bxc8 25.Bf5 Fb8 26.Bdf1 Fa7+ 27.Kh1 Fd4 28.Fd3 Bc6

weyares_1580

29.g4 Bc7 30.g5 hxg5 31.Bxg5+ Kf8 32.Bg3 Hd5 33.Bxh3 He3 34.Bf4 Fa7 35.Be4 Hd1 36.Bh8+ Kg7 37.Bh7+ Kf8 38.Bc4 Fc5 39.Fg6 és sötét feladta

Wojtaszek,R (2741) - Granda Zuniga,J (2667)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 dxc4 8.0-0 a6 9.a4 Hh5 10.Fxc4 Hxf4 11.exf4 c6 12.Ve2 Va5 13.Fb3 Bd8 14.Bfd1 g6 15.He4 Hf6 16.Heg5 Hd5 17.g3 Fd7 18.h4 h5 19.He5 Fe8 20.Vf3 Ff8

wojtaszekgranda_1583

21.g4 hxg4 22.Hxg4 Fg7 23.h5 gxh5 24.He5 Hf6

wojtaszekgranda_1584

25.f5! Bxd4 26.Bxd4?

A lengyel nagymester kihagyta a 26.fxe6 Vxe5 27.exf7+ Fxf7 28.Hxf7 Vf4 29.He5+ Kh7 30.Bxd4 Vxd4 (30...Vg5+ 31.Kf1 Vxe5 32.Vd3+ Kh8 33.Bd8+ Bxd8 34.Vxd8+ Ve8 35.Vxe8+ Hxe8 36.Bd1) 31.Vf5+ Kh8 32.Hg6+ Kh7 33.Hf8+ Kh8 34.Vh7+ Hxh7 35.Hg6  csodás matt lehetőségét.

26...Vxe5 27.Bad1 Hd5 28.Fc2 exf5 29.Vxh5 Hf4? 30.Vh7+ Kf8 31.Hf3

wojtaszekgranda_1585

31...Ve2? 32.Bxf4!? Vxc2 33.Bd2 Vb1+ 34.Kg2 c5 35.Bxf5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.bakuworldcup2015.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bakui Világkupán a harmadik forduló, a legjobb 32 közötti első játszmákra került sor. Lékó Péter világossal a szicíliai védelemben vívott elméleti párbajt a holland Anish Girivel, 29 lépés után kötöttek békét. A tizenhat párharcból négyen kezdhetik előnnyel a pénteki második összecsapást. Az amerikai Fabiano Caruna győzelméhez kétség sem férhetett, az orosz Alekszandr Griscsuk világossal szenvedett el oly fájdalmas vereséget, az ukrán Pavel Eljanov elleni partija hihetetlen fordulatos volt, az időzavar döntő tényező volt. Az orosz Szergej Karjakin remek megnyitáselméleti felkészülésének eredményeként is nyert a kínai Yu Yangyi ellen, az azeri Sahriyar Mamedgyarov az indiai S.P. Sethuraman nagy bakiját használta ki.

Hatodik klasszikus gondolkodási partijukat vívta Lékó Péter és a holland Anish Giri. Korábbi öt partijuk is döntetlennel ért véget, megszületett az újabb pontosztozkodás. A szicíliai védelmű összecsapás igazi elméleti párbaj volt, mindketten kitűnően felkészültek, a csapdákat elkerülve a 29. lépés után egyeztek meg döntetlenben.

A legjobb 32 között még további 11 párharc első partija végződött döntetlennel. A rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov fonalas nyerést is kihagyott a tavalyi junior világbajnok Lu Shanglei ellen, a végjátékban az ifjú titán jól védekezett.

Az orosz Jan Nepomnjacsij és a már világbajnokjelölt amerikai Hikaru Nakamura az elfogadott vezércselű játszmában korán vezért cserélt, sok izgalmat nem hozhatott a küzdelmük.

Az amerikai Fabiano Caruana érvényesítette a papírformát, a nyerés kivitelezése joggal nyerte el tetszésünket.

Két éve a Világkupán orosz döntőt láttunk, a párharc első partijában aratott győzelmével Vlagyimir Kramnyik 2,5-1,5-re legyőzte Dmitrij Andrejkint. Ezúttal már a 32 között összecsapnak, döntetlennel indítottak.

A játéknap drámai csatáját az orosz Alekszandr Griscsuk és az ukrán Pavel Eljanov vívta. A középjátékban a kiegyenlítéshez közeli állás alakult ki, az időzavar azonban döbbenetes fordulatokat hozott. Eljanov hibájára Griscsuk azonnali nyerést hagyott ki, majd az ukrán nagymester ismét tálcán kínálta a győzelem lehetőségét. Griscsuk ezúttal sem tudott élni az eséllyel, királya bajba került, Eljanov már nem hibázott.

A sorsolás szeszélye folytán a kínai nagymesterek sötéttel kezdték a meccseket, Lu-hoz hasonlóan Ding Liren és Wei Yi is remizett, de Yu Yangyi az elméleti párbajt elbukta az orosz Szergej Karjakinnal szemben.

A kisebb-nagyobb harcok árán megszületett döntetlenek sorozatát még az azeri Sahriyar Mamedgyarov szakította meg, ehhez az indiai S. P. Sethuraman hathatós segítséget nyújtott, az időkontroll előtt vesztőt húzott!

A harmadik fordulóban az első játszmák eredményei:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Veszelin Topalov

BUL

2816

1/2

Lu Shanglei

CHN

2599

2

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

1/2

Hikaru Nakamura

USA

2814

3

Fabiano Caruana

USA

2808

1-0

Anton Kovalyov

CAN

2616

4

Lékó Péter

HUN

2707

1/2

Anish Giri

NED

2793

5

Wesley So

USA

2773

1/2

Le Quang Liem

VIE

2697

6

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

1/2

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

7

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

0-1

Pavel Eljanov

UKR

2717

8

Gadir Guszejnov

AZE

2634

1/2

Ding Liren

CHN

2782

9

Alekszander Arescsenko

UKR

2661

1/2

Wei Yi

CHN

2734

10

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

1/2

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

11

Szergej Karjakin

RUS

2762

1-0

Yu Yangyi

CHN

2721

12

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

1/2

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2758

13

Julio Granda Zuniga

PER

2667

1/2

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

14

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

1-0

S. P. Sethuraman

IND

2640

15

Michael Adams

ENG

2742

1/2

Leinier Dominguez Perez

CUB

2732

16

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

1/2

Peter Szvidler

RUS

2727

Pénteken ellenkező színelosztással játsszák le a második partikat.

 

Lékó,P (2707) - Giri,A (2793)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.f3 e6

Anish Giri a 2012-es londoni GP-n a 8...e5 9.Hb3 Fe6 10.Fe3 h5 11.Vd2 Hbd7 12.Hd5 Fxd5 13.exd5 g6 14.0-0-0 Hb6 15.Kb1 Hbxd5 16.Fg5 Fe7 17.g3 0-0 változatban remizett Lékó Péterrel.

9.Fe3 b5 10.Vd2 Hbd7 11.g4 h6 12.0-0-0 b4 13.Hce2 Vc7 14.h4 d5 15.Ff4 e5 16.Fh2 dxe4 17.g5 hxg5 18.hxg5 Bxh2 19.Bxh2 exd4 20.Bh4

lekogiri1_1554

20...Hg4

Alekszandr Griscsuk a londoni GP-versenyen a 20...b3 21.axb3 Hc5 22.Hxd4 Hd5 23.fxe4 Hb4 24.g6 után a partiban látott 24.c3 helyett döntő hátrányba kerülhetett volna.

21.Bxg4 Hc5 22.Bh4 d3 23.Hd4 Fb7 24.Bh8 0-0-0

lekogiri1_1555

25.g6 fxg6 26.fxe4 Fxe4 27.Hb3 Hxb3+ 28.axb3 Fe7

lekogiri1_1556

29.Fxd3

Sötétnek bőséges kompenzációja van a minőségért a 29.Bxd8+ Vxd8 30.Fh3+ Kb7 31.Bg1 Vb6 32.Bg4 Ff5 33.Vg2+ Kb8 34.Bg3 d2+ 35.Kd1 Ve6 változatban, ennek ékes bizonyítéka a 36.Ve2 (36.Kxd2?! Vd6+ 37.Kc1 Ve5) 36...Fxc2+ 37.Kxd2 Vd6+ 38.Kxc2 Vxg3 39.Vxe7 Vxh3 40.Vxb4+ változat.

29...Bxh8 és döntetlen

Griscsuk,A (2771) - Eljanov,P (2717)
Katalán megnyitás [E03]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ Hbd7 6.Vxc4 c5 7.0-0 b6 8.Hc3 Fb7 9.d4 Bc8 10.Vd3

Népszerű a 10.Bd1 a6 11.dxc5 Fxc5 12.Vh4 folytatás.

10...cxd4 11.Hxd4 Fxg2 12.Kxg2 Fb4 13.Hdb5 a6 14.Hd6+ Fxd6 15.Vxd6 Ve7 16.Vd3

Alekszandr Griscsuk kevesellte a 16.Ff4 e5 17.Vxe7+ Kxe7 18.Fe3 szerény előnyt.

16...b5 17.Ff4 e5 18.Fg5 h6 19.Hd5 Ve6 20.Fxf6 Hxf6

griscsukeljanov_1565

21.Hxf6+ Vxf6

Az állás a legkevésbé sem ígérte a későbbi bonyodalmakat.

22.Va3 Bc2 23.b3 Vc6+ 24.Kg1 Vc5 25.Vxa6 0-0 26.a4 Bxe2 27.a5

Alekszandr Griscsuk a 27.Bac1 Vd5 28.Vxb5 Vxb5 29.axb5 Bb8 30.Bc5 Be4 31.Bd1 után nem kockáztatta volna a végső, oly fájdalmas végeredményt.

griscsukeljanov_1566

27...e4 28.Bae1 Bxe1 29.Bxe1 f5 30.Ve6+ Kh7 31.Bd1 Bf6 32.Vd5 Vc2 33.Bd2 Vc3 34.Ba2 Ve1+ 35.Kg2 f4

Az orosz nagymester a szokott időzavarában küszködött, erre játszott rá Pavel Eljanov.

36.a6 f3+ 37.Kh3 Bg6??

Vesztőlépés a 37...e3 38.Ve4+ Bg6 39.Vxf3 exf2 40.Bxf2 Bxa6 helyett.

griscsukeljanov_1567

38.Kh4??

Nehezen hihettük el ezt a lépést a simán nyerő 38.a7 Vg1 39.Vf5 Vg2+ 40.Kh4 Vxh2+ 41.Vh3 helyett.

38...Vb4?

A hibára az ukrán nagymester is bakival válaszolt. 38...e3 39.Vxf3 exf2 40.Bxf2 Bxa6 remi lett volna.

39.Kh3?

Pánik felső fokon. 39.Vf5 Vxb3 (39...e3+ 40.Kh5) 40.Ba1 Vc3 41.Kh5 Vxa1 42.Vxg6+ Kg8 43.Ve8+ Kh7 44.Vxe4+ nyert volna.

39...Bg5!

Bajban a világos király!

40.Vf7 Vc5?!

Azonnal nyert a 40...Ve1! 41.Ve7 Bg6 megoldás.

41.g4 Vc1 42.a7

griscsukeljanov_1568

42...h5! 43.Vxh5+ Bxh5+ 44.gxh5 Vc8+ 45.Kg3 Va8 46.Ba6 Kg8 47.b4 Kf8 48.Kf4 Ke7 49.Ke3? Kd7 50.Kd4 Kc7 51.Ke3 Kb7 52.Ba5 Kb6 53.Ba3 Kc6 54.Ba5 Kd6 55.Kd4? Vd5+ 56.Ke3 Ke5 és világos feladta

Karjakin,S (2762) - Yu,Yangyi (2721)
Szicíliai védelem [B45]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Hf6 6.Hxc6 bxc6 7.e5 Hd5 8.He4 Vc7 9.f4 Vb6 10.c4 Fb4+ 11.Ke2 f5 12.exf6 Hxf6 13.Fe3 Vd8 14.Hd6+ Fxd6 15.Vxd6 Fb7

karjakinyu_1557

16.Bd1

Szergej Karjakin jól ismerhette az idei kínai bajnokságon játszott Lu Shanglei és Yu Yangyi partiját. 16.Kd3 c5 17.Kc2 Bc8 (17...He4) 18.Fd3 Vb6 19.Vxb6 axb6 20.Bhe1 Fxg2 21.Bg1 Fe4 22.Bxg7 Fg6 23.Fxg6+ hxg6 24.Bg1 Bxh2+ 25.Kc1 Ba8 folytatásban világos kis hátránnyal küzdött, végül kiharcolta a döntetlent.

16...Bc8 17.g4 c5

Világos előnyéhez kétség sem fér a 17...Hxg4 18.Fc5 Hf6 19.Bg1 Kf7 20.Ve5 folytatásban, a sötét haderő teljes passzivitásban.

18.Bg1 Bf8 19.f5 Vb6 20.fxe6 dxe6

karjakinyu_1558

21.g5 Hd5 22.Vxb6 Hxb6 23.Ke1 Hd7 24.Fe2 Ke7 25.Bd3 Fe4 26.Ba3 Bc7 27.Kd2 e5 28.Bf1 Bb8

karjakinyu_1559

29.Kc3 Bb6 30.Bd1 Bbc6 31.Fg4 Hb6

karjakinyu_1560

32.Ba5 g6 33.b3

Számításba jött a 33.Be1 Ff5 (33...Hd7 34.Fxd7 Kxd7 35.Ff2) 34.Fxf5 gxf5 35.Ff4 Hd7 36.Fxe5 folytatás.

33...Ff5 34.Fe2 Hd7 35.a3 Fe6 36.h4 Ff7? 37.Ff3 Bb6?

karjakinyu_1561

38.Bxd7+ Kxd7 39.Fxc5 e4 40.Fg4+ és  feladta

Mamedgyarov,S (2736) - Sethuraman,S P (2640)
Caro-Kann védelem [B13]

1.c4 c6 2.e4 d5 3.exd5 cxd5 4.d4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 dxc4 7.Fxc4 Vxd4 8.Vxd4 Hxd4 9.0-0-0 e5 10.f4 Fg4 11.Hf3 Fxf3 12.gxf3 Bc8 13.fxe5 Bxc4 14.exf6 He6 15.Bhe1 g6 16.Kb1 Fb4

mamiset_1562

17.Bxe6+!

Az azeri nagymester a megnyitási párbajban újított.

17...fxe6 18.f7+ Kxf7 19.Bd7+ Kf8 20.Bd8+ Kg7 21.Bd7+ Kf8 22.He4 h6 23.Bd8+ Kf7 24.Bxh8 hxg5 25.Bh7+ Kf8 26.Hxg5 Fe7 27.Hxe6+ Ke8 28.a3 b5 29.Bg7 a5 30.f4 b4 31.axb4 Ff6 32.Bxg6 Kf7 33.f5 Bxb4 34.Bg2 Fe5?! 35.Hd8+ Kf6 36.Hc6 Bf4 37.Be2 Fc7 38.He7 Bf1+ 39.Ka2 Ff4?! 40.Hd5+ Kxf5??

Az időzavar utolsó lépése azonnal vesztett.

mamiset_1563

41.Be8! és sötét feladta

Caruana,F (2808) - Kovalyov,A (2616)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.f3 e5 9.Hb3 Fe6 10.Fe3 h5 11.Vd2 Hbd7 12.Hd5 Fxd5 13.exd5 Vc7 14.c4 a5 15.a4 b6 16.Fe2 g6 17.0-0 Fg7 18.Bae1 0-0 19.h3 Bfe8 20.g4 Bab8 21.g5 Hh7 22.Vc2 Hc5 23.Hxc5 dxc5 24.Kg2 Vd8 25.h4 Bb7 26.Fd3 Hf8 27.Ff2 Bbe7 28.Fg3 Vd6 29.Be4 Hd7 30.Bfe1 Kf8 31.Vb3 Fh8 32.Vb5 Fg7 33.B4e3 Fh8 34.B1e2 Fg7 35.Fe4 Bc8 36.Fc2 Bee8 37.Vb3 Bed8 38.Be4 Be8 39.B4e3 Bed8 40.Vc3 Kg8 41.Ve1 Bf8 42.Be4 f5 43.gxf6 Bxf6

caruanakova_1564

44.Bxe5 Hxe5 45.Fxe5 Vf8 46.Fxf6 Vxf6 47.Vg3 Bf8 48.Fxg6 Vd4 49.b3 Vd1 50.Be7 Kh8 51.Fd3 Vd2+ 52.Kh3 Vb2 53.Fe4 Va1 54.Vg2 Bf4 55.Vg5 Bxe4 56.Vxh5+ Kg8 57.Bxe4 Vf1+ 58.Kg4 Vg2+ 59.Kf5 Vc2 60.Kg6 Vg2+ 61.Vg4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.bakuworldcup2015.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupa harmadik fordulójában, a legjobb 32 között Lékó Péter a rajtlistán negyedik holland Anish Girivel mérkőzik meg, nagymesterünk játszik világossal a csütörtöki első partiban. A mai rájátszáson 15 továbbjutó helyért csatáztak, Giri könnyen győzte le a tavalyi kontinensbajnokot, az orosz Alekszandr Motiljevet. Óriási meglepetésre kiesett a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan, mindkét rapid partit elvesztette az ukrán Alekszandr Arescsenko ellen. A többi esélyes nem hibázott, fordulatos partikban, kisebb-nagyobb izgalmak után biztosították továbbjutásukat. Egy összecsapást a „hirtelen halál” parti döntötte el, az angol Michael Adams bírta jobban a tétet.

Tizenöt továbbjutó hely sorsa dőlt el a mai rájátszáson. A nagy taktikázásra, a fokozott óvatosságra jellemzően tizenkét párharc során csak döntetlenek születtek a klasszikus gondolkodási idejű partikban, a döntést a gyorsított tempójú játszmákra bízták. Az amerikai Alekszandr Oniscsuk, a cseh Viktor Laznicka és a kínai Wei Yi az első parti megnyerése után elvesztették a második ütközetet, az orosz Szergej Karjakin, az angol Michael Adams és meglepetésre az ukrán Juri Vovk folytathatta a csatározást.

A küzdelmek a két 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperces bónusz idejű partikkal kezdődtek.

Megkülönböztetett figyelemmel kísértük a holland Anish Giri és az orosz Alekszandr Motiljev küzdelmét. A rajtlistán negyedik Giri az első rapid partiban a világos bábukat vezette, Motiljev a 16. lépésben nagyot hibázott, súlyos anyagi veszteséget szenvedett, ellenállás nélkül vesztett. Giri a második partit is megnyerte, a 21 esztendős holland nagymester lesz Lékó Péter ellenfele a legjobb 32 között, sakkozónk világossal kezd. Giri különleges szériát tudhat magáénak, a Gran Chess Tour sorozat mindkét versenyét veretlenül játszotta végig.

Az első partik során a legnagyobb szenzációt az ukrán Alekszander Arescsenko sötéttel elért győzelme jelentette az örmény Levon Aronjannal szemben. Huszárvégjátékban, óriási kapkodásban 101 lépésben érvényesítette gyalogelőnyét. A St. Louis-i győztes, a háromszoros olimpiai bajnok nem tudott sötéttel javítani, kettős vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől. Két éve Aronjan a harmadik fordulóban esett ki.

Nyolcan biztosították kisebb-nagyobb izgalmakkal továbbjutásukat, az amerikai párbajban Hikaru Nakamura a második rapidpartiban győzött. Az egyiptomi Bassem Amin nagy ellenállást fejtett ki, az orosz Dmitrij Jakovenko volt a szerencsésebb. A 2011-es győztes orosz Peter Szvidler magabiztos játékot nyújtott, ahogy az azeri Tejmur Radzsabov is. Nagy csatában kapott ki a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov messzire juthat. A vietnami Le Quang Liem is készülhet a folytatásra.

A következő körben 10-10 perces és 10-10 másodperces kétjátszmás csaták következtek. Az orosz Szergej Karjakin, Jevgenyij Tomasevszkij és Alekszandr Griscsuk nagyot küzdött a továbblépésért. Öt döntetlen után nyert a kínai Yu Yangyi.

Három helyért folytatódott az öldöklő küzdelem, 5-5 perces és lépésenként 3-3 másodperces összecsapásokra került sor. Az orosz Jan Jan Nepomnjacsij és a kínai Wei Yi örülhetett. Az angol Michael Adams a cseh Viktor Laznicka elleni párbaja a „hirtelen halál” partiban dőlt el Adams javára. Kettőjük csatájában a kilenc játszma közül hét(!) végződött döntéssel.

A 2. forduló rájátszásai:

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2814) – Samuel Shankland (amerikai, 2656) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), 1 – 0)

4. Anish Giri (holland, 2793) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2649)  3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0(v), 1 – 0)

7. Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771)  2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), döntetlen, döntetlen(v), 0 – 1)

9. Alekszander Arescsenko (ukrán, 2661) - Levon Aronjan (örmény, 2765)  3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0(s), 1 – 0)

10. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2748) – Bassem Amin (egyiptomi, 2636)  2,5 – 1,5 döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), 1 – 0)

11. Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662) – Szergej Karjakin (orosz, 2762)  2 – 4 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen(s), döntetlen, 0 – 1(s), 0 – 1)

12. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2758) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2634)  3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), döntetlen, 1 – 0(v), döntetlen)

15. Viktor Laznicka (cseh, 2676) – Michael Adams (angol, 2742)  4 – 5 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1(v), 1 – 0, 0 – 1(v), 1 – 0, döntetlen(s), döntetlen, 0 – 1(s)

16. Peter Szvidler (orosz, 2727) – Liviu Dieter Nisipeanu (német, 2678)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0(v), döntetlen)

17. Ilia Szmirin (izraeli, 2655) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2738)  1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 -1(s), 0 – 1)

19. Hou Ji-fan (kínai, 2671) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2736)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1(s), döntetlen)

22. Yu Yangyi (kínai, 2721) – Igor Liszij (orosz, 2671)  3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(v), döntetlen, döntetlen(s), 1 – 0)

24. Wei Yi (kínai, 2734) – Juri Vovk (ukrán, 2624) 4,5 – 3,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen(v), döntetlen, 0 – 1(v), 1 – 0, 1 - 0(s), döntetlen)

28. Nyikita Vityjugov (orosz, 2725) – Le Quang Liem (vietnami, 2697)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), 0 – 1)

31. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2705) – Laurent Fressinet (francia, 2702)  4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen(s), döntetlen, döntetlen(v), döntetlen, döntetlen(v), 1 – 0)

Csütörtöktől a legjobb 32 között már rangadókkal folytatódnak a csatározások. A sorsolás szeszélye folytán a két évvel ezelőtti finálé két résztvevője, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és Dmitrij Andrejkin is megmérkőzik egymással. A harmadik körbe 16 ország nagymesterei jutottak, többek között nyolc orosz, négy kínai és három-három amerikai, azeri és ukrán sakkozó.

A 32 között a párosítás:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Veszelin Topalov

BUL

2816

Lu Shanglei

CHN

2599

2

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

Hikaru Nakamura

USA

2814

3

Fabiano Caruana

USA

2808

Anton Kovalyov

CAN

2616

4

Lékó Péter

HUN

2707

Anish Giri

NED

2793

5

Wesley So

USA

2773

Le Quang Liem

VIE

2697

6

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

7

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

Pavel Eljanov

UKR

2717

8

Gadir Guszejnov

AZE

2634

Ding Liren

CHN

2782

9

Alekszander Arescsenko

UKR

2661

Wei Yi

CHN

2734

10

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

11

Szergej Karjakin

RUS

2762

Yu Yangyi

CHN

2721

12

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2758

13

Julio Granda Zuniga

PER

2667

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

14

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

S. P. Sethuraman

IND

2640

15

Michael Adams

ENG

2742

Leinier Dominguez Perez

CUB

2732

16

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

Peter Szvidler

RUS

2727

Ebből a táblázatból már a folytatás is kiderül, 1-16, 8-9, 4-13, 5-12, 2-15, 7-10, 3-14, 6-11 a nyolcaddöntő párosítása.

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Veszelin Topalov

BUL

2816

Lu Shanglei

CHN

2599

16

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

Peter Szvidler

RUS

2727

8

Gadir Guszejnov

AZE

2634

Ding Liren

CHN

2782

9

Arescsenko Alekszander

UKR

2661

Wei Yi

CHN

2734

4

Lékó Péter

HUN

2707

Anish Giri

NED

2793

13

Julio Granda Zuniga

PER

2667

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

5

Wesley So

USA

2773

Le Quang Liem

VIE

2697

12

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2758

2

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

Hikaru Nakamura

USA

2814

15

Michael Adams

ENG

2742

Leinier Dominguez Perez

CUB

2732

7

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

Pavel Eljanov

UKR

2717

10

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

3

Fabiano Caruana

USA

2808

Anton Kovalyov

CAN

2616

14

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

S. P. Sethuraman

IND

2640

6

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

11

Szergej Karjakin

RUS

2762

Yu Yangyi

CHN

2721

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.bakuworldcup2015.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bakuban zajló kieséses rendszerű Világkupa második fordulójában Lékó Péter megnyerte a kínai Wen Yang elleni párharcának második játszmáját, 1,5-0,5-ös győzelemmel a legjobb 32 között folytathatja a csatározást. A negyedik helyen kiemelt holland Anish Giri és a tavalyi kontinensbajnok orosz Alekszandr Motiljev meccs győztese lesz az ellenfele, Péter a csütörtöki első partiban a világos bábukat vezetheti. Balogh Csaba nem bírt az ötödik helyre rangsorolt amerikai Wesley So-val, kettős vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől. Tizenöt továbbjutó hely sorsa dől el a szerdai rájátszáson, nagy esélyesek is „pótvizsgáznak”.

Lékó Péter nagy küzdelemben, igazi spanyol megnyitású csatározásban nyerte meg a kínai Wen Yang elleni párharcának második partiját, és jutott a legjobb 32 közé. A játszma a jól megszokott mederben zajlott, alighanem a nyitást mindkét színnel kedvelők elégedettek lehettek az állással. A nagyobb rutin azonban Péter esélyeit növelte, az időkontroll után már egyértelműen kedvezőbbek volta esélyei. A hosszas tűnődés jogos aggodalommal tölthette el drukkereit, és felbátoríthatta ellenfelét, hogy a zavarosban „halászhat”. A parti kulcslépése volt a 44.c4!, kiskombináció segítségével nyitotta a c vonalat, a világos bástyák pedig megkeserítették Wen Yang életét.

Péter a kapkodásban is uralta a játszmát, nem engedélyezett ellenjátékot, megelégedett a gyalogelőnyös végjátékkal, ahol királyának előrenyomulása döntőnek bizonyult. Még mindig vigyázó szemeinket a partira vetettük, amikor kiderült, hogy Péter partija volt az egyik, amelyet a rendezők késéssel közvetítették, de megbocsátjuk a döntésüket, a legfontosabb, hogy Lékó Péter a legjobb 32 között folytathatja a küzdelmet. A harmadik körben a holland Anish Giri és az orosz Alekszandr Motiljev párharc győztese vár rá, az első partiban világos lesz.

Az első játszmát Balogh Csaba az amerikai Wesley So ellen világossal vesztette el,  kevés reménye volt, hogy az ötödik helyre rangsorolt riválissal szemben fordítani tud. A kissé extravagánsan játszott angol megnyitásban So korán jelentős fölénybe került, válogathatott a nyerések között, kettős győzelemmel jutott tovább.

Az amerikai Hikaru Nakamura és Samuel Shankland gyorsan remizett, a már világbajnokjelölt, a rajtlistán második Nakamura a rájátszásra hagyta a döntést. A rangsorban negyedik Anish Giri is „pótvizsgázik” Alekszandr Motiljevvel szemben. Az első továbbjutó helyet az azeri Gadir Guszejnov vívta ki, a cseh David Navara nem tudott visszavágni az első partiban elszenvedett vereségéért.

A rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov gond nélkül nyert világossal, a címvédő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a kínai Ding Liren sötéttel elért döntetlennel biztosította a továbblépést, készülhetnek a folytatásra. A két évvel ezelőtti Világkupa döntőse, Dmitrij Andrejkin is sikerrel vette a második akadályt, de nyolc orosz nagymester rapidozik. Az angol Michael Adams kiegyenlített, meglepetésre a kínai Wei Yi elbukta a második partit, küzdenie kell a továbblépéshez. Búcsúzni kényszerült az indiai Pentala Harikrishna, a cseh David Navara és a kínai Wang Hao. Tizenöt továbbjutó hely sorsa a szerdai rájátszáson dől el.

A 2. forduló eredményei:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Szergej Zsigalko

BLR

2657

1/2

0-1

Veszelin Topalov

BUL

2816

2

Hikaru Nakamura

USA

2814

1/2

1/2

Samuel Shankland

USA

2656

3

Rauf Mamedov

AZE

2657

0-1

1/2

Fabiano Caruana

USA

2808

4

Anish Giri

NED

2793

1/2

1/2

Alekszandr Motiljev

RUS

2649

5

Balogh Csaba

HUN

2659

0-1

0-1

Wesley So

USA

2773

6

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

1-0

1/2

Lazaro Bruzon Batista

CUB

2659

7

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2659

1/2

1/2

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

8

Ding Liren

CHN

2782

1-0

1/2

Erneszto Inarkijev

RUS

2660

9

Arescsenko Alekszander

UKR

2661

1/2

1/2

Levon Aronjan

ARM

2765

10

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

1/2

1/2

Amin Bassem

EGY

2636

11

Alekszander Oniscsuk

USA

2662

1-0

0-1

Szergej Karjakin

RUS

2762

12

Jevgenyi Tomasevszkij

RUS

2758

1/2

1/2

Nguyen Ngoc Truong Son

VIE

2634

13

Julio Granda Zuniga

PER

2667

1-0

1-0

C.Henriquez Villagra

CHI

2511

14

Pentala Harikrishna

IND

2737

1/2

0-1

S. P. Sethuraman

IND

2640

15

Viktor Laznicka

CZE

2676

1-0

0-1

Michael Adams

ENG

2742

16

Peter Szvidler

RUS

2727

1/2

1/2

Liviu-Dieter Nisipeanu

GER

2678

17

Ilia Szmirin

ISR

2655

1/2

1/2

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

18

L.Dominguez Perez

CUB

2732

1-0

1/2

Hrant Melkumjan

ARM

2622

19

Hou Ji-fan

CHN

2671

1/2

1/2

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

20

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

1-0

1/2

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2675

21

Gabriel Szargiszjan

ARM

2679

1/2

0-1

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

22

Yu Yangyi

CHN

2721

1/2

1/2

Igor Liszij

RUS

2671

23

Maxim Rodhstein

ISR

2673

0-1

1/2

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

24

Wei Yi

CHN

2734

1-0

0-1

Juri Vovk

UKR

2624

25

Gadir Guszejnov

AZE

2634

1-0

1/2

David Navara

CZE

2728

26

Pavel Eljanov

UKR

2717

1-0

1-0

Alexander Ipatov

TUR

2625

27

Anton Korobov

UKR

2700

0-1

1/2

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

28

Nyikita Vityjugov

RUS

2725

1/2

1/2

Le Quang Liem

VIE

2697

29

Wen Yang

CHN

2620

1/2

0-1

Lékó Péter

HUN

2707

30

Sandro Mareco

ARG

2599

1/2

0 - 1

Anton Kovalyov

CAN

2616

31

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

1/2

1/2

Laurent Fressinet

FRA

2702

32

Lu Shanglei

CHN

2599

1-0

1/2

Wang Hao

CHN

2712

A 2. forduló rájátszásai:

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2814) – Samuel Shankland (amerikai, 2656)

4. Anish Giri (holland, 2793) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2649)

7. Vlagyimir Fedoszejev (orosz, - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771)

9. Alekszander Arescsenko (ukrán, 2661) - Levon Aronjan (örmény, 2765)

10. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2748) – Bassem Amin (egyiptomi, 2636)

11. Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662) – Szergej Karjakin (orosz, 2762)

12. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2758) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2634)

15. Viktor Laznicka (cseh, 2676) – Michael Adams (angol, 2742)

16. Peter Szvidler (orosz, 2727) – Liviu Dieter Nisipeanu (német, 2678)

17. Ilia Szmirin (izraeli, 2655) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2738)

19. Hou Ji-fan (kínai, 2671) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2736)

22. Yu Yangyi (kínai, 2721) – Igor Liszij (orosz, 2671)

24. Wei Yi (kínai, 2734) – Juri Vovk (ukrán, 2624)

28. Nyikita Vityjugov (orosz, 2725) – Le Quang Liem (vietnami, 2697)

31. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2705) – Laurent Fressinet (francia, 2702)

Lékó,P (2707) - Wen,Yang (2620)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fb7 7.Be1 Fc5 8.c3 d6 9.d4 Fb6 10.Fe3 0-0 11.Hbd2 h6 12.h3 Be8 13.d5 He7 14.Fxb6 cxb6 15.Fc2 Fc8

A játszma jól ismert ösvényen haladt, ebben az állásban a kínai ellenfél ritkább tervet valósított meg a 15...Hg6 16.Fd3 Hf4 (16...Bc8 helyett).  16.Fd3 Fd7 17.b4 Vb8 18.Bc1 Hg6 19.Ff1 Hf4 20.Kh2 Bc8 21.g3 Hg6

A spanyol megnyitást világossal kedvelők, de a sötét szín hívei is elszántak a nagy csatára hasonló pozícióban.

lekowen_1538

22.Ve2 a5 23.a3 axb4 24.axb4 Ba2 25.Vd3 Va7 26.Bc2 Ba3 27.Bec1 He7 28.Hh4 Hg6 29.Hg2 Vb8 30.He3 Bc7 31.Hb1 Ba4 32.Fg2 Bc8 33.Hd2 Bc7

lekowen_1539

34.Hf5 Bc8 35.Vf3 He8 36.h4

Péter a világoson mozgó futóját játékba tudta hozni.

36...Bc7 37.Fh3 Vd8 38.Hf1 He7 39.H1e3 Hxf5 40.Fxf5 Bca7

lekowen_1541

41.Kg2 Egy kicsit megijedtem, hogy Péter milyen hosszú gondolkodás után húzott, a parti befejezésig csak 30-30 perc és 30-30 másodperc a rendelkezésre álló gondolkodási idő. A pozíció már egyértelműen biztató volt!

41...Ba8 42.Fxd7 Vxd7 43.Hf5 Vd8?!

lekowen_1542

44.c4!

Kiskombinációs lehetőséggel összekötött remek vonalnyitás, a bástyák a c vonalon főszerephez jutottak.

44...Bxb4 45.cxb5 Kf8

Szép a megoldás 45...Bxb5-re 46.Bc8! lépéssel hála az f5-ön posztoló huszárnak.

46.Vd3

Kacérkodtam a 46.Ve2, illetve a 46.Vg4 lépéssel is.

46...Bba4?!

Yang láthatóan elvesztette a fonalat, Péter időzavarára próbált játszani.

47.Bc6 g6 48.Hxh6 Kg7 49.Hg4

Kevesebbet kellett volna izgulni, ha nagymesterünk a 49.Ve3 Ba3 50.Vg5 mellett döntött volna.

49...f5 50.He3 Bxe4

lekowen_1543

51.B1c4! Hf6 52.Bc7+ Kg8 53.B4c6 Hd7 54.Hc4 Hc5

lekowen_1544

55.Vc2 Bd4 56.Hxb6 Hd3

lekowen_1545

57.Hxa8

Újabb értékes percek után az oly simának látszó 57.Vc3 Hf4+ 58.gxf4 Vxh4 59.Hxa8 Bxf4 helyett, de a kapkodásban be lehet nézni valami trükköt. Péter a biztos megoldást választotta, gyalogelőnyös végjátékot.

57...He1+ 58.Kf1 Hxc2 59.Bc8 Bd1+ 60.Ke2 Hd4+ 61.Kxd1 Hxc6 62.Bxd8+ Hxd8

lekowen_1546

63.Hb6 Kf7 64.Hc4 Ke7 65.Kd2 Kd7 66.Kc3 Hf7 67.b6 g5

lekowen_1547

68.h5 g4 69.Kb4 és sötét feladta

So,W (2773) - Balogh,Cs (2659)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 e5 2.Hc3 c5 3.g3 Hc6 4.Fg2 g6 5.a3 Hge7 6.He4 Hf5 7.d3 Fe7 8.e3 h5 9.He2 Kf8 10.H2c3 Kg7 11.Hd5 a5 12.0-0 d6

sobalogh_1548

13.d4 cxd4 14.exd4 Hcxd4 15.Hxe7 Hxe7 16.Fg5 f5 17.Ff6+ Kf7

sobalogh_1549

18.f4 fxe4 19.fxe5 Hf3+ 20.Fxf3 exf3 21.Fxh8 Vb6+ 22.Bf2 Fg4 23.exd6 Bd8

sobalogh_1550

24.c5 Vxc5 25.Vb3+ Hd5 26.Fe5 a4 27.Vxa4 Be8 28.Vd4 Vxd4 29.Fxd4 Be4 30.Fc5 Ke6 31.Bd1 b6 32.Fb4 Hxb4 33.axb4 Kd7 34.h3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bakui Világkupán a második forduló első partijait játszották le. Lékó Péter sötéttel remizett a kínai Wen Yanggal, Balogh Csaba világossal elvesztette a rajtlista ötödik amerikai Wesley So elleni küzdelmet. A játéknapon sok taktikai jellegű gyors döntetlen született, a legjobbak közül az amerikai Fabiano Caruana, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a kínai Ding Liren kezdte győzelemmel a párharcukat. Meglepetés az orosz Szergej Karjakin, az amerikai Michael Adams, a cseh David Navara, a kínai Wang Hao veresége. Kedden ellenkező színelosztással játsszák le a második partikat, tizenöten várják előnnyel az összecsapásokat.

A kieséses rendszerű lebonyolításra jellemzően gyors taktikai döntetlenekkel kezdődtek meg a legjobb 64 közötti csatározások. Lékó Péter a kínai Wen Yanggal a katalán megnyitásban mérkőzött meg, korábban nagymesterünk a német Georg Meierrel már remizett a variban, ezúttal is pontosztozkodás született.

Ritkán látjuk a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot 11 lépésben remizni, az amerikai Hikaru Nakamura 18 lépés után fogott kezet honfitársával, Samuel Shanklanddal. A holland Anish Giri is csak jelképes időt töltött a sakktáblánál, az orosz Alekszandr Motiljevvel 17 lépést követően kötött békét. Az amerikai Fabiano Caruana küzdelmes partiban nyert.

Balogh Csabához nem volt éppen kegyes a sorsolás, a rajtlista ötödik Wesley So második ellenfele. A spanyol megnyitású partiban egyenlő esélyű állásban Csaba nem talált jó tervet, míg So nyugodtan manőverezhetett. Megjavította király helyzetét, huszárjának is jobb mezőt talált, feltörte Balogh védőállását. A bástyavégjátékban bástyája betört, a vezérszárnyi gyalogokat többé nem lehetett védeni.

A címvédő exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 117 lépésben győzött, ehhez a kubai Lazaro Bruzon Batista hathatós ínyújtott, remit ígérő végjátékban azonnali vesztőt húzott. A bástya a bástya és futó elleni küzdelemben sokáig jól védekezett, de végül az idő szorításában elkövetette a fatális hibát.

A kínai ifjú titánok jó napot zártak, Ding Liren és Wei Yi is magabiztos nyeréssel kezdett, meglepő a tavalyi junior világbajnok Lu Shanglei sikere a jóval esélyesebb honfitárs Wang Hao ellenében.

A meglepetések sorát az orosz Szergej Karjakin veresége nyitotta meg, Viktor Laznicka az angol Michael Adams elleni győzelme enyhítette a cseh szurkolók bánatát, első számú sakkozójuk, David Navara kikapott az azeri Gadir Guszejnovtól.

Elégedett lehetett a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan az azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni remivel. A két évvel ezelőtti Világkupa döntőse, az orosz Dmitrij Andrejkin nagy lépést tett a továbbjutás felé. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk is sötéttel győzött. Tizenöten kezdik előnnyel a keddi második játszmákat.

                                                                 

A 2. forduló első játszmáinak eredményei:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Szergej Zsigalko

BLR

2657

1/2-1/2

Veszelin Topalov

BUL

2816

2

Hikaru Nakamura

USA

2814

1/2-1/2

Samuel Shankland

USA

2656

3

Rauf Mamedov

AZE

2657

0-1

Fabiano Caruana

USA

2808

4

Anish Giri

NED

2793

1/2-1/2

Alekszandr Motiljev

RUS

2649

5

Balogh Csaba

HUN

2659

0-1

Wesley So

USA

2773

6

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

1-0

Lazaro Bruzon Batista

CUB

2659

7

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2659

1/2-1/2

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

8

Ding Liren

CHN

2782

1-0

Erneszto Inarkijev

RUS

2660

9

Arescsenko Alekszander

UKR

2661

1/2-1/2

Levon Aronjan

ARM

2765

10

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

1/2-1/2

Amin Bassem

EGY

2636

11

Alekszander Oniscsuk

USA

2662

1-0

Szergej Karjakin

RUS

2762

12

Jevgenyi Tomasevszkij

RUS

2758

1/2-1/2

Nguyen Ngoc Truong Son

VIE

2634

13

Julio Granda Zuniga

PER

2667

1-0

C.Henriquez Villagra

CHI

2511

14

Pentala Harikrishna

IND

2737

1/2-1/2

S. P. Sethuraman

IND

2640

15

Viktor Laznicka

CZE

2676

1-0

Michael Adams

ENG

2742

16

Peter Szvidler

RUS

2727

1/2-1/2

Liviu-Dieter Nisipeanu

GER

2678

17

Ilia Szmirin

ISR

2655

1/2-1/2

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

18

Leinier Dominguez Perez

CUB

2732

1-0

Hrant Melkumjan

ARM

2622

19

Hou Ji-fan

CHN

2671

1/2-1/2

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

20

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

1-0

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2675

21

Gabriel Szargiszjan

ARM

2679

1/2-1/2

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

22

Yu Yangyi

CHN

2721

1/2-1/2

Igor Liszij

RUS

2671

23

Maxim Rodhstein

ISR

2673

0-1

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

24

Wei Yi

CHN

2734

1-0

Juri Vovk

UKR

2624

25

Gadir Guszejnov

AZE

2634

1-0

David Navara

CZE

2728

26

Pavel Eljanov

UKR

2717

1-0

Alexander Ipatov

TUR

2625

27

Anton Korobov

UKR

2700

0-1

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

28

Nyikita Vityjugov

RUS

2725

1/2-1/2

Le Quang Liem

VIE

2697

29

Wen Yang

CHN

2620

1/2-1/2

Lékó Péter

HUN

2707

30

Sandro Mareco

ARG

2599

1/2-1/2

Anton Kovalyov

CAN

2616

31

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

1/2-1/2

Laurent Fressinet

FRA

2702

32

Lu Shanglei

CHN

2599

1-0

Wang Hao

CHN

2712

Wen,Yang (2620) - Lékó,P (2707)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Vxc4 Fe6 14.Vc2 Ff5 15.Vd2 Fh3 16.Be1 Bad8 17.Ve3

Georg Meier a 17.Vc3 Vd5 18.f3 Bfe8 19.Ha3 Vb7 20.Vb3 Va6 21.Vb5 Ve6 22.Vb3 Va6 lépésismétléses remit választotta Lékó Péter ellen.

17...Vd5 18.f3 Hg4 19.Vc3 Vb7 20.Ff4 és döntetlen

Balogh,Cs (2659) - So,W (2773)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 He7 8.Fa4 a6 9.Hbd2 Fa7 10.d4 Hg6 11.Be1 c5 12.d5 c4 13.Fc2 b5 14.Hf1 Fd7 15.Fe3 Vc7 16.H3h2 a5 17.Hg4 Hxe4 18.Fxe4 f5 19.Fc2 fxg4 20.hxg4 a4 21.a3 He7 22.Fxa7 Vxa7 23.He3 Bf6 24.f3 Baf8 25.Fe4 h6 26.g3 Fe8 27.Kg2 Fg6 28.Ve2 Vd7 29.Bf1 Ve8 30.Vc2 Fxe4 31.Vxe4 Vg6 32.Vxg6 Hxg6 33.Bf2 He7 34.Baf1 g5 35.Bd2 Kf7 36.Bdd1 Ke8 37.Bd2 Kd7 38.Bff2 Kc7 39.Bf1 Kb6 40.Bdd1 Kc5 41.Bd2

baloghso_1528

41...B6f7 42.Bdd1 Hg8 43.Bd2 Hf6 44.Bh1 Bh7 45.Bdd1 Bfh8 46.Bh2

baloghso_1529

46...h5 47.gxh5 Bxh5 48.Bxh5 Bxh5 49.Bd2 Bh8 50.Bd1 Bg8 51.Bd2

baloghso_1530

51...e4 52.fxe4 Hxe4 53.Bd4 Hf6 54.Hg4 Hxg4 55.Bxg4 Be8 56.Kf3 Be5 57.Be4 Bf5+ 58.Kg4

baloghso_1531

58...Bf2 59.Kxg5 Bxb2 60.g4 Bb3 61.Be3 Bxa3 62.Kf6 Ba1 63.Bf3 a3 64.g5 Bg1 65.Bf2 b4 66.cxb4+ Kxb4 67.Ke6 Kb3 és világos feladta

Guszejnov,G (2634) - Navara,D (2728)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.He4 Hxe4 14.Vxe4 Hf6 15.Vd3 c5 16.Kb1 cxd4 17.Hxd4 0-0?!

guszejnovnavara_1532

18.Fxh6 gxh6 19.Vg3+ Kh8 20.Hxe6 fxe6 21.Bxd8 Baxd8 22.Ve3 Hg8 23.Vxa7 Ff6 24.f3 He7 25.Ve3 Fg7 26.Vxe6 Hd5 27.c3 Bfe8 28.Vf5?! Be2 29.Bc1 Bxg2 30.a3 b5 31.Vf7 Hf6 32.Vb7 Bd5 33.f4 Kh7 34.Be1 Bdd2

guszejnovnavara_1533

35.Vxb5 Hd5 36.Ka1 Bgf2 37.Ve8 Hxf4 38.Ve4+ Kh8 39.Va8+ Kh7 40.Ve4+ Kh8 41.Vf5 Bd8 42.Vb5 Bd5 43.Be8+ Kh7 44.Vc4 Bxh5 45.Vg8+ Kg6 46.Be7 Bh1+ 47.Ka2 Hh5 48.Ve6+ Hf6 49.Vf7+ Kf5 50.Vxg7 Bhh2 51.Bb7 és sötét feladta

Korobov,A (2700) - Andrejkin,D (2720)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.e3 Ff5 6.Fd3 Fxd3 7.Vxd3 e6 8.0-0 Fb4 9.Fd2 0-0 10.Bfd1 a5 11.a3 Fxc3 12.Fxc3 He4 13.Fe1 a4 14.Ve2 Be8 15.Bac1 Hd7 16.He5 f6 17.Hd3 Hd6 18.c5 Hb5 19.Hb4 Hf8 20.f3 Hg6 21.Fg3 Vd7 22.e4 dxe4 23.fxe4 Bad8 24.Vc4 He7 25.Fh4 Kh8 26.Ff2 f5 27.exf5 Hxf5 28.Hd3?!

korobovandrejkin_1534

28...Hbxd4 29.He5 Vc7 30.Be1 Bd5 31.Vxa4 Bed8 32.Hd3 h6 33.Hb4 Be5 34.Bcd1 Bf8 35.Hd3 He2+ 36.Kh1

korobovandrejkin_1535

36...Hfg3+ 37.hxg3?

Anton Korobov 37.Fxg3 Hxg3+ 38.Kg1-gyel védekezhetett volna.

37...Bh5+ 38.Vh4

korobovandrejkin_1536

38...Bxf2! 39.Vxh5 Hxg3+ 40.Kg1 Bxg2+ 41.Kxg2 Hxh5 42.He5 Kh7 43.Bd7 Va5 44.Bc1 Hf6 45.Bd3 Hd5 46.Kf3 Vd8 47.Be1 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bakuban zajló Világkupán az első forduló rájátszásaira került sor. Balogh Csaba az azeri Eltaj Safarli elleni párharcában a két 25-25 perces rapidpartiban remizett, majd megnyerte az első 10-10 perces játszmát, végül döntetlennel kiharcolta a 3,5-2,5-ös győzelmet, továbbjutott a legjobb 64 közé. Balogh következő ellenfele a rajtlistán ötödik amerikai Wesley So lesz, világossal kezdi a kétjátszmás meccset. Lékó Péter sötéttel játszik a kínai Wen Yanggal. A rájátszás során a legnagyobb meglepetést a 2009-es Világkupán győztes izraeli Borisz Gelfand kiesése jelentette.

Huszonnégy továbbjutó hely sorsa dőlt el a mai rájátszáson. Balogh Csaba jól bírta a nagy idegfeszültséggel járó rapid partikat. Az azeri Eltaj Safarlival a két 25-25 perces és lépésenkénti 10-10 másodperces ütközete döntetlennel végződött. A remisorozatot az első 10-10 perces és 10-10 másodperces játszma törte meg, Csaba világossal győzött, majd a hatodik partiban a pontosztozkodás a továbbjutását jelentette. A 64 között az ötödik helyre rangsorolt amerikai Wesley So lesz az ellenfele. Lékó Péter már nyugodtan készülhetett Wen Yang elleni meccsére, a kínai sakkozó az első körben lett Igor Kovalenkot győzte le.

A nagy esélyesek közül ki könnyebben, ki nehezebben vette az első akadályt. A legnagyobb szenzációt az izraeli Borisz Gelfand búcsúja jelentette, a 2009-es Világkupa győztese 47 évesen nem tudott megbirkózni a 19 esztendős chilei Christobal Henriquez Villagraval. A „pótvizsgára” kényszerült orosz nagymesterek továbbjutottak.

Az élcsoportban az első forduló rájátszásai:

7 Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771) – Yusup Atabajev (türkmén, 2428) 5 – 3 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen 1 – 0, 1 – 0)

10 Ilia Ilijusenok (orosz, 2491) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2748) 3 – 5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

12 Ziaur Rahman (bangladesi, 2500) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2758) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

13 Borisz Gelfand (izraeli, 2741) – Christobal Henriquez Villagra (chilei, 2511) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

17 Tejmur Radzsabov (azeri, 2738) – Samuel Sevian (amerikai, 2556)  3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

18 Frederico Perez Ponsa (argentin, 2563) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2732) 1,5 – 2,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 0 -1)

25 David Navara (cseh, 2728) – Tamir Nabaty (izraeli, 2597) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

28 Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2601) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2725) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

31 Laurent Fressinet (francia, 2702) – Ante Brkic (horvát, 2597) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

32 Lu Shanglei (kínai, 2599) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2692) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)

33 Wang Hao (kínai, 2712) – Milos Perunovic (szerb, 2616) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0)                                                                             

34 Zhao Jun (kínai, 2621) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2705) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

60 Eltaj Safarli (azeri, 2657) – Balogh Csaba (magyar, 2659) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

A második forduló párosítása:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Szergej Zsigalko

BLR

2657

Veszelin Topalov

BUL

2816

2

Hikaru Nakamura

USA

2814

Samuel Shankland

USA

2656

3

Rauf Mamedov

AZE

2657

Fabiano Caruana

USA

2808

4

Anish Giri

NED

2793

Alekszandr Motiljev

RUS

2649

5

Balogh Csaba

HUN

2659

Wesley So

USA

2773

6

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

Lazaro Bruzon Batista

CUB

2659

7

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2659

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

8

Ding Liren

CHN

2782

Erneszto Inarkijev

RUS

2660

9

Arescsenko Alekszander

UKR

2661

Levon Aronjan

ARM

2765

10

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

Amin Bassem

EGY

2636

11

Alekszander Oniscsuk

USA

2662

Szergej Karjakin

RUS

2762

12

Jevgenyi Tomasevszkij

RUS

2758

Nguyen Ngoc Truong Son

VIE

2634

13

Julio Granda Zuniga

PER

2667

C.Henriquez Villagra

CHI

2511

14

Pentala Harikrishna

IND

2737

S. P. Sethuraman

IND

2640

15

Viktor Laznicka

CZE

2676

Michael Adams

ENG

2742

16

Peter Szvidler

RUS

2727

Liviu-Dieter Nisipeanu

GER

2678

17

Ilia Szmirin

ISR

2655

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

18

L. Dominguez Perez

CUB

2732

Hrant Melkumjan

ARM

2622

19

Hou Ji-fan

CHN

2671

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

20

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2675

21

Gabriel Szargiszjan

ARM

2679

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

22

Yu Yangyi

CHN

2721

Igor Liszij

RUS

2671

23

Maxim Rodhstein

ISR

2673

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

24

Wei Yi

CHN

2734

Juri Vovk

UKR

2624

25

Gadir Guszejnov

AZE

2634

David Navara

CZE

2728

26

Pavel Eljanov

UKR

2717

Alexander Ipatov

TUR

2625

27

Anton Korobov

UKR

2700

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

28

Nyikita Vityjugov

RUS

2725

Le Quang Liem

VIE

2697

29

Wen Yang

CHN

2620

Lékó Péter

HUN

2707

30

Sandro Mareco

ARG

2599

Anton Kovalyov

CAN

2616

31

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

Laurent Fressinet

FRA

2702

32

Lu Shanglei

CHN

2599

Wang Hao

CHN

2712

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bakuban zajló Világkupán Lékó Péter sikerrel vette az első akadályt, az orosz Alekszej Goganov elleni 1,5-0,5-ös győzelemmel a legjobb 64 közé jutott. A párharc második partijában Lékó sötéttel szicíliai védelmű partiban remizett. A második körben a kínai Wen Yang (2620) lesz az ellenfele, aki a lett Igor Kovalenkot győzte le hasonló arányban. Balogh Csaba második játszmája is döntetlennel zárult az azeri Eltaj Safarlival szemben, vasárnap rájátszás dönti el a továbbjutó személyét. Meglepetés, hogy az előkelően rangsorolt orosz nagymesterek közül Alekszandr Griscsuk, Dmitrij Jakovenko, Jevgenyij Tomasevszkij és Nyikita Vityjugov is „pótvizsgázik”, az izraeli Borisz Gelfand sem bírt chilei ellenfelével.

Bakuban Lékó Péter a második körre készülhet, a Világkupa első fordulójában az orosz Alekszej Goganovval szemben 1,5-0,5-ös győzelmet aratott. Bizonyára sokakat meglepett, hogy nagymesterünk az első parti megnyerése után a második összecsapás során a szicíliai védelem Najdorf-változata, az izraeli Borisz Gelfand és a francia Maxime Vachier-Lagrave által is kultivált vari mellett döntött a 6-h3-as változatban. Goganov láthatóan jól ismerte az eltérést, Péternek némi veszélyeket is hárítania kellett, miután huszárja játékba avatkozott, már nem volt többé gond a továbbjutást jelentő döntetlen elérése. Vasárnap lehet egy kicsit pihenni és készülni a következő ellenfélre, a kínai Wen Yang (2620) az esélyesebbnek tartott, de kissé túlzott önbizalommal bíró lett Igor Kovalenko ellen nyert, akit többek között a Zalakarosi Sakkfesztivál kétszeres győzteseként ismerhetünk. Lékó az első partiban sötéttel játszik.

Balogh Csaba az azeri Eltaj Safarlival másodszor is megosztozott a ponton. A szicíliai védelem Szvesnyikov változatában nagymesterünk minimális előnyt ért el, majd gyalogot is nyert, de a különböző színű futók mellett nem volt nyerőesélye.

A 128 résztvevős viadalon a rajtlista első hat helyezettje gond nélkül jutott túl az első fordulón, csak a holland Anish Giri nem aratott kettős győzelmet jóval gyengébb ellenfelével szemben. A 2011-es Világkupa döntőse, Alekszandr Griscsuk pótvizsgázni” kényszerül, a türkmén Yusup Atabajev keményen ellenállt, két remit harcolt ki. Az azeri rendezők Tejmur Radzsabov miatt „aggódhatnak”.

Az orosz szakvezetést aligha töltheti el örömmel, hogy válogatottjaik közül Dmitrij Jakovenko, Jevgenyij Tomasevszkij, Nyikita Vityjugov és Jan Nepomnjacsij is „pótvizsgázni” kényszerül. A címvédő Vlagyimir Kramnyik nem kegyelmezett a perui Cori T. Deysinek, aki váratlanul kapott játéklehetőséget, bátyja a junior vb-n való részvételt választotta. Az angol Michael Adams sötéttel játszva érte el a továbbjutást jelentő győzelmet az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsukkal szemben. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan két döntetlent követően rájátszásban küzd meg a brazil Rafael Leitao-val. A 2009-es győztes izraeli Borisz Gelfand is gyakorolhatja a rapid sakkozást…Nagy meglepetés a kínai Ni Hau korai búcsúja, a 2007-es Világkupán győztes amerikai Gata Kamsky is csomagolhat, a nagy tehetségnek tartott Ray Robson bakui kirándulása is rövidre sikeredett.

Vasárnap 24 továbbjutó helyért csatáznak. A küzdelem két 25-25 perces rapidpartival, lépésenként plusz 10-10 másodperccel kezdődik. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű partival folytatódik a csatározás, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartik (5-5 perc és 3-3 másodperc) következnek. Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, a 61. lépéstől 3-3 másodperc bónusszal, utóbbinak a döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz.

Az élcsoportban az első forduló eredményei:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Veszelin Topalov

BUL

2816

1-0

1-0

Oladapo Adu

NGR

2241

2

Phiri Richmond

BAN

2252

0-1

0-1

Hikaru Nakamura

USA

2814

3

Fabiano Caruana

USA

2808

1-0

1-0

Amir Zaibi

TUN

2330

4

Arthur Seegwany

UGA

2357

1/2-1/2

0-1

Anish Giri

NED

2793

5

Wesley So

USA

2773

1-0

1-0

Parham Maghasoodloo

IRI

2447

6

Cori T. Deysi

PER

2419

0-1

0-1

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

7

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

1/2-1/2

1/2-1/2

Yusup Atabajev

TKM

2428

8

Tomas Krnan

CAN

2440

0-1

1/2-1/2

Ding Liren

CHN

2782

9

Levon Aronjan

ARM

2765

1-0

1-0

Michael Wiedenkeller

LUX

2453

10

 Ilia Iljiusenok

RUS

2491

1/2-1/2

1/2-1/2

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

11

Szergej Karjakin

RUS

2762

1-0

1-0

Ermes Espinoza Veloz

CUB

2495

12

Ziaur Rahman

BAN

2500

1/2-1/2

1/2-1/2

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2758

13

Borisz Gelfand

ISR

2741

1/2-1/2

1/2-1/2

C. Henriquez Villagra

CHI

2511

14

Max Illingworth

AUS

2517

0-1

0-1

Pentala Harikrishna

IND

2737

15

Michael Adams

ENG

2742

1/2-1/2

1-0

Marija Muzicsuk

UKR

2528

16

Emre Can

TUR

2531

0-1

1/2-1/2

Peter Szvidler

RUS

2727

17

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

1/2-1/2

1/2-1/2

Samuel Sevian

USA

2556

18

Frederico Perez Ponsa

ARG

2563

1-0

0-1

L. Dominguez Perez

CUB

2732

19

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

1-0

1/2-1/2

Pouya Idani

IRI

2569

20

Babu M. R. Lalith

IND

2557

1/2-1/2

0-1

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

21

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

1-0

1/2-1/2

I. Reynalo Ortiz Suarez

CUB

2577

22

Viorel Iordachescu

MDA

2583

0-1

0-1

Yu Yangyi

CHN

2721

23

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

1-0

1/2-1/2

Ahmed Adly

EGY

2596

24

Saleh A. R. Salem

UAE

2610

0-1

1/2-1/2

Wei Yi

CHN

2734

25

David Navara

CZE

2728

1/2-1/2

1/2-1/2

Tamir Nabaty

ISR

2597

26

Rinat Jumabajev

KAZ

2606

0-1

0-1

Pavel Eljanov

UKR

2717

27

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

1-0

1/2-1/2

Zhou Jianchao

CHN

2606

28

Samvel Ter-Sahakjan

ARM

2601

1/2-1/2

1/2-1/2

Nyikita Vityjugov

RUS

2725

29

Lékó Péter

HUN

2707

1-0

1/2-1/2

Alekszej Goganov

RUS

2603

30

Sandro Mareco

ARG

2599

1-0

1/2-1/2

Ni Hua

CHN

2704

31

Laurent Fressinet

FRA

2702

1/2-1/2

1/2-1/2

Ante Brkic

CRO

2597

32

Lu Shanglei

CHN

2599

1-0

0-1

A. Mojszejenko

UKR

2692

33

Wang Hao

CHN

2712

1-0

0-1

Milos Perunovic

SRB

2616

34

Zhao Jun

CHN

2621

1/2-1/2

1/2-1/2

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

..

60

Eltaj Safarli

AZE

2657

1/2-1/2

1/2-1/2

Balogh Csaba

HUN

2659

Az élcsoportban az első forduló rájátszásai:

7 Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771) – Yusup Atabajev (türkmén, 2428)

10 Ilia Ilijusenok (orosz, 2491) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2748)

12 Ziaur Rahman (bangladesi, 2500) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2758)

13 Borisz Gelfand (izraeli, 2741) – Christobal Henriquez Villagra (chilei, 2511)

17 Tejmur Radzsabov (azeri, 2738) – Samuel Sevian (amerikai, 2556)

18 Frederico Perez Ponsa (argentin, 2563) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2732)

25 David Navara (cseh, 2728) – Tamir Nabaty (izraeli, 2597)

28 Samvel Ter-Sahakjan (örmény, 2601) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2725)

31 Laurent Fressinet (francia, 2702) – Ante Brkic (horvát, 2597)

32 Lu Shanglei (kínai, 2599) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2692)

33 Wang Hao (kínai, 2712) – Milos Perunovic (szerb, 2616)

34 Zhao Jun (kínai, 2621) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2705)

60 Eltaj Safarli (azeri, 2657) – Balogh Csaba (magyar, 2659)

Goganov,A (2603) - Lékó,P (2707)
Szicíliai védelem [B91]

1.e4 c5

Az első fordulóban elért győzelem után bizonyára sokakat meglepett Péter döntése, a szicíliai védelem.

2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5

Nagy divatnak örvend, nagymesterünk alapos készüléssel töltötte a versenymentes időszakot.

8.g3 Hbd7

Borisz Gelfand a 8...b5-ös változat híve. Maxime Vachier-Lagrave a 8...Fe6 9.Fg2 Hbd7 lépéssorrendet kedveli.

9.Fg2 Fe7 10.0-0 0-0 11.a4 b6 12.Hd5 Hxd5 13.Vxd5 Bb8 14.Hc3 Fb7 15.Vd1

goganovleko_1523

15...h4 16.Hd5 Fg5 17.f4 Fh6 18.He3 hxg3 19.Hf5 Fxf4 20.Fxf4 exf4

goganovleko_1524

21.Vxd6 Hf6 22.Vxf4 Hh5 23.Vg4 g6 24.Bad1 Vc7 25.Bd7 Vc5+ 26.Kh1

goganovleko_1525

26...Fc8 27.He7+ Vxe7 28.Bxe7 Fxg4 29.hxg4 Hg7

goganovleko_1526

30.Bd7?

Világos csak a 30.e5 Bbe8 (30...Bbc8 31.Fd5 Bxc2 32.Bfxf7; 30...Bbd8 31.c4 Bd2 32.Fd5 g2+ 33.Fxg2 He6 34.Bf6) 31.Bxe8 Bxe8 32.Fd5 Bxe5 33.Fxf7+ Kh7 34.Bf6 Bg5 35.Bf4 változatban táplálhatott volna némi reményeket.

30...He6 31.e5 g5! 32.Bd3 és döntetlen

Balogh,Cs (2659) - Safarli,E (2657)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.g3 a5 14.Fg2 Fg5 15.0-0 Fe6 16.Vd3 Fxd5 17.cxd5 Hb8 18.h4 Fh6 19.a3 Ha6 20.axb4 Hxb4 21.Hxb4 axb4 22.Ba6 Bxa6 23.Vxa6 Vb8 24.Fh3 b3 25.Vc4 Fd2 26.Bd1 Fb4 27.Bd3 Fc5

baloghsafarli_1527

28.Bxb3

Balogh Csaba gyalogot nyert, de a különböző színű futók miatt az anyagi előny értékesítésére alig volt remény...

28...Va7 29.Ve2 Bb8 30.Bxb8+ Vxb8 31.Va6 g6 32.Vc8+ Vxc8 33.Fxc8 h6 34.Kf1 g5 35.h5 Kf8 36.Ke2 Ke7 37.Fb7 Kd8 38.Fc6 Fd4 39.b3 Fc5 40.f3 Fd4 41.Fb5 Fc5 42.Ke1 Fb4+ 43.Kd1 Fc5 44.Ke2 Fb4 45.Kf2 Fc5+ 46.Kg2 Ke7 47.Kh3 Kf6 48.Kg4 Fe3 49.Fd7 Fd2 50.Fc8 Fe3 51.b4 Fd2 52.b5 Fa5 53.f4 gxf4 54.gxf4 exf4 55.Kxf4 Fd2+ 56.Kf3 Fa5 57.Kf4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bakuban megkezdődött a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupa. Lékó Péter az orosz Alekszej Goganov elleni meccsének első partijában a világos bábukat vezette, a francia védelmű játszmában túljátszotta ellenfelét, biztató győzelemmel rajtolt. Balogh Csaba sötéttel kezdte az azeri Eltaj Safarlival a párharcát, döntetlenre mentette a bástyavégjátékot. Kevés kivétellel a legjobbak érvényesítették a papírformát, de meglepetéseket is láthattunk. Szombaton ellenkező színelosztással játsszák le a második partikat, 1-1 esetén rájátszás dönt a továbbjutásról.

Csütörtökön este tartották meg a Világkupa megnyitó ünnepségét, és került sor a színsorsolásra is. A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov a világos bábukat húzta ki a rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov számára, így a páratlan rajtszámú sakkozók világossal játszhattak az első partikban. A gondos előkészületek ellenére is volt némi idegeskedés, a Világkupa résztvevői közül többen is kisebb kalandok árán jutottak el Bakuba, a Lufthansa pilóták sztrájkja okozott gondot.

A technikai értekezleten a rendezők az utóbbi időben tapasztalt, különböző trükkös csalások miatt arra kérték a sakkozókat, hogy a versenyteremben ne hordjanak karórát, és ne használják saját tollaikat, hanem a szervezők által rendelkezésükre bocsátottal írják a játszmákat. A rendezők bejelentették, hogy fenntartják a jogot, hogy egyes partikat az interneten csak késéssel közvetítsenek. Oly szomorú vélt, vagy valós veszélyek miatt hasonló óvintézkedésekről olvasni. A sakkozók már több éve csak a repülőterekről ismert biztonsági kapukon keresztül léphetnek be a versenyterembe.

Lékó Péter világossal kezdte az orosz Alekszej Goganov elleni meccsét. A francia védelmű játszmában nagymesterünk új gondolattal lepte meg ellenfelét, a gyalogáldozatért kezdeményezést kapott, ellenfele királya középen rekedt. Az anyagi egyensúly helyreállítása után a vezércserével sem könnyebbedett az orosz sakkozó helyzete, Lékó Péter fölényes állását biztos kézzel vezette győzelemre.

A legjobbak az első körben Élő-pontjaiknak köszönhetően gyengébb ellenfeleket kaptak, de meglepetések is születtek. A nigériai Adu Olapadu becsülettel helytállt a rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben, nehezen adta meg magát. A Világkupa első győzelmét az amerikai Fabiano Caruana aratta. A legnagyobb szenzációt az ugandai Arthur Seegwany döntetlene jelentette, a holland Anish Giritől rabolt fél pontot, 158 lépést játszottak! Az orosz Alekszandr Griscsuk erejéből is csak remire futotta, ahogy honfitársai, Dmitrij Jakovenko és Jevgenyij Tomasevszkij sem bírtak ellenfeleikkel. Az izraeli Borisz Gelfand sem tündökölt.

Az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk remek játékkal rukkolt ki az angol Michael Adams Aellen. A kubai Leinier Dominguer Perez és a kínai Ni Hua vereséggel kezdett.

A  „derékhadnál” jóval kiegyensúlyozottabb Élő-pontokkal sorsolták össze a résztvevőket, a 60. helyre rangsorolt Balogh Csaba sötéttel a 69. azeri Eltaj Safarlival küzdött meg, Az angol megnyitású partiban Safarli irányított, kezdeményezett, gyalogot is nyert. A bástyavégjátékban kecsegtető esélyét azonban időzavarban nem tudta kihasználni, a lépésismétléses remit választotta.

Az élcsoportban az első forduló első játszmáinak eredményei:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Veszelin Topalov

BUL

2816

1-0

Oladapo Adu

NGR

2241

2

Phiri Richmond

BAN

2252

0-1

Hikaru Nakamura

USA

2814

3

Fabiano Caruana

USA

2808

1-0

Amir Zaibi

TUN

2330

4

Arthur Seegwany

UGA

2357

1/2-1/2

Anish Giri

NED

2793

5

Wesley So

USA

2773

1-0

Parham Maghasoodloo

IRI

2447

6

Cori T. Deysi

PER

2419

0-1

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

7

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

1/2-1/2

Yusup Atabajev

TKM

2428

8

Tomas Krnan

CAN

2440

0-1

Ding Liren

CHN

2782

9

Levon Aronjan

ARM

2765

1-0

Michael Wiedenkeller

LUX

2453

10

 Ilia Iljiusenok

RUS

2491

1/2-1/2

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

11

Szergej Karjakin

RUS

2762

1-0

Ermes Espinoza Veloz

CUB

2495

12

Ziaur Rahman

BAN

2500

1/2-1/2

Jevgenyi Tomasevszkij

RUS

2758

13

Borisz Gelfand

ISR

2741

1/2-1/2

C. Henriquez Villagra

CHI

2511

14

Max Illingworth

AUS

2517

0-1

Pentala Harikrishna

IND

2737

15

Michael Adams

ENG

2742

1/2-1/2

Marija Muzicsuk

UKR

2528

16

Emre Can

TUR

2531

0-1

Peter Szvidler

RUS

2727

17

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

1/2-1/2

Samuel Sevian

USA

2556

18

Frederico Perez Ponsa

ARG

2563

1-0

L. Dominguez Perez

CUB

2732

19

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

1-0

Pouya Idani

IRI

2569

20

Babu M. R. Lalith

IND

2557

1/2-1/2

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

21

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

1-0

I. Reynalo Ortiz Suarez

CUB

2577

22

Viorel Iordachescu

MDA

2583

0-1

Yu Yangyi

CHN

2721

23

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

1-0

Ahmed Adly

EGY

2596

24

Saleh A. R. Salem

UAE

2610

0-1

Wei Yi

CHN

2734

25

David Navara

CZE

2728

1/2-1/2

Tamir Nabaty

ISR

2597

26

Rinat Jumabajev

KAZ

2606

0-1

Pavel Eljanov

UKR

2717

27

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

1-0

Zhou Jianchao

CHN

2606

28

Samvel Ter-Sahakjan

ARM

2601

1/2-1/2

Nyikita Vityjugov

RUS

2725

29

Lékó Péter

HUN

2707

1-0

Alekszej Goganov

RUS

2603

30

Sandro Mareco

ARG

2599

1-0

Ni Hua

CHN

2704

31

Laurent Fressinet

FRA

2702

1/2-1/2

Ante Brkic

CRO

2597

32

Lu Shanglei

CHN

2599

1-0

A. Mojszejenko

UKR

2692

33

Wang Hao

CHN

2712

1-0

Milos Perunovic

SRB

2616

34

Zhao Jun

CHN

2621

1/2-1/2

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

..

60

Eltaj Safarli

AZE

2657

1/2-1/2

Balogh Csaba

HUN

2659

Lékó,P (2707) - Goganov,A (2603)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 He7 7.h4 Vc7 8.h5 h6 9.Bb1

Új gondolat a korábban többször játszott 9.Hf3 és 9.Fd2 helyett.

9...Hbc6 10.Vg4 Hf5 11.Fd3 cxd4 12.cxd4 Hcxd4

lekogoga_1514

13.Fb2 Va5+

A huszár kelepcében a 13...Hxc2+ 14.Kd2 változatban.

14.Kf1 Vc5 15.Fxd4

 Kellemes gond volt választani a 15.c3 Hc6 16.Fxf5 exf5 17.Vxg7 Vf8 18.Vf6 illetve a partiban látott folytatás között.

15...Hxd4 16.Vxg7 Vf8

lekogoga_1515

17.Vf6 Bg8 18.Bh4 Hc6 19.Hf3 b6 20.Bf4

Számításba jött a 20.Ba4 Fb7 21.Bf4 Vg7 22.Vxg7 Bxg7 23.Bf6 folytatás is.

20...Fd7 21.Be1 He7 22.Hd4 Vg7 23.g3 Vxf6 24.Bxf6 Bh8

lekogoga_1516

25.Be3 Hg8 26.Bf4 Ke7 27.Bef3 Fe8 28.Bg4 Bc8 29.Bg7 Bc3 30.Bf4 Kd8

lekogoga_1517

31.Hxe6+ Kc8 32.Hd4 és sötét feladta

Safarli,E (2657) - Balogh,Cs (2659)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.g3 Hc6 3.Fg2 Fc5 4.Hc3 a6 5.e3 d6 6.Hge2 Fa7 7.d4 Hge7 8.0-0 exd4 9.Hxd4 Hxd4 10.exd4 0-0 11.Fg5 h6 12.Fxe7 Vxe7 13.b4 Bb8 14.Be1 Vf6 15.Be4 Fe6 16.Bf4 Vd8 17.Vd3 Be8 18.a4 Vd7

safarlibalogh_1518

19.b5 Fh3 20.Fxh3 Vxh3 21.Hd5 c6 22.He3 Ve6 23.a5 axb5 24.cxb5 Ba8

safarlibalogh_1519

25.Bb1!?

Még nagyobb előnyt adott a 25.a6 Fb6 26.Bb1 c5 27.d5 Vd7 28.Hc4 folytatás.

25...d5 26.bxc6 Vxc6 27.Vf5 Be7 28.Hxd5 Bd7 29.Hb6 Fxb6 30.Bxb6 Vd5

safarlibalogh_1520

31.Bb5 Vxf5 32.Bfxf5 Bad8 33.Kg2 g6 34.Bfc5 Kg7 35.d5 Be8

safarlibalogh_1521

36.d6 Bxd6 37.Bxb7 Be2 38.Bc3 Bf6 39.Bf3 Ba2 40.Bxf6 Kxf6 41.Bb6+ Ke5 42.a6 h5 43.Kf3 g5 44.Ke3 g4 45.Kd3 f5

safarlibalogh_1522

46.Kc4 f4 47.Kb3

Szerencsére Eltaj Safarlinak meggyűlt a baja a gondolkodási idővel.

47...Ba1 48.Bb5+

Aggódhattunk volna 48.gxf4+ Kxf4 49.Bb4+ Kf3 50.Ba4 Bb1+ 51.Kc4 Bb8 52.a7 Ba8 53.Ba2 h4 54.Kc5 Kg2 55.f4+ Kf3 56.f5 g3 57.hxg3 hxg3 58.Kb6 g2 59.Bxg2 Kxg2 60.Kb7 Bf8 61.a8V Bxf5 után, a nagy a kapkodásban nem könnyű a nyerés, láttunk már szupernagymestereket is megbukni a vizsgán.

 48...Kf6 49.Bb6+ Ke5 50.Bb5+ Kf6 51.Bb6+ Ke5 és

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.bakuworldcup2015.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bakuban szeptember 10. és október 5. között rendezik meg a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupát. A viadalon két magyar résztvevőnek drukkolhatunk, Lékó Péter Élő-pontjai alapján kapott meghívást, Balogh Csaba a 2014-es Európa-bajnokságon vívta ki az indulási jogot. A rajtlistát a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov vezeti, két amerikai nagymester követi, Hikaru Nakamura és Fabiano Caruana. A címvédő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot hatodikként rangsorolták, a sorsolást az augusztus 1-én érvényes Élő-pontszámok alapján készítették el. Lékó Péter a 29., Balogh Csaba a 60. minden idők legerősebb Világkupáján, amelynek döntősei lesznek világbajnokjelöltek. A világranglista első 25 helyezettjéből huszonketten játszanak! A megnyitó ünnepséget és a színsorsolást szeptember 10-én tartják meg, másnap magyar idő szerint 12 órakor indulnak a sakkórák. A Vk honlapja: www.bakuworldcup2015.com/

Azerbajdzsán fővárosa rendezi meg 2016-ban a 42. sakkolimpiát, a Világkupa főpróba is a sakkozás legnagyobb ünnepe előtt. Az azeriek már sokszor bizonyították, hogy szeretik és értik a sakkot, tisztelik, becsülik a sakkozókat, ennek kiváló példájaként szolgálnak a samkiri Vugar Gasimov emlékversenyek, amelyeknek szervezése a legnagyobb elismerést vívta ki.

A hatodik Világkupa az eddigi legerősebb mezőnyű. A top 25-ből huszonketten játszanak! Hárman, a bolgár Veszelin Topalov és két amerikai sakkozó, Hikaru Nakamura és Fabiano Caruana a + 2800 Élő-pontos szuperelit tagjai. Harminchat nagymester 2700 vagy több Élő-pontos. A szabályzat értelmében csak az a nagymester játszhat kedvező Élő-pontátlagával a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen, aki részt vesz a Világkupán, illetve játszott a 2014/15-ös Grand Prix-sorozaton.

A jövő évi világbajnok-jelölti verseny résztvevője már a világbajnoki döntő vesztese, Viswanathan Anand, a Grand Prix-sorozat első és második helyezettje, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura. A Világkupa két döntőse is világbajnokjelölt lesz, Caruana vagy Nakamura sikere esetén a GP-ről jutna tovább az orosz Dmitrij Jakovenko. (Nakamura és Caruana a „papírforma alapján az elődöntőben találkozna.) Ketten játszhatnak Élő-pontjuk alapján, a 2015. január 1. és december 1. közötti 12 ranglista súlyozott pontszáma számít. Kilenc hónap után Veszelin Topalovnak 2804, az orosz Alekszandr Griscsuknak 2787, a holland Anish Girinek 2784, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak 2781, az amerikai Wesley So-nak 2779, az örmény Levon Aronjannak 2774 az átlaga. Még nem számolták be a 3. Sinquefield Kupát, a Világkupa, a Klubcsapatok Európa-kupája és a Csapat Európa-bajnokság még javíthat, ronthat a legjobbak átlagán. A világbajnok-jelölti verseny rendezője jelölhet egy résztvevőt, a 2015. Július 1-től érvényes listán minimum 2725 pontjának kellett lennie. A pontszámok ismeretében Azerbajdzsán, Kína és Oroszország pályázhat rendezésre.

Bakuban az előző Világkupáról az első négy helyezett, az orosz Vlagyimir Kramnyik, Dmitrij Andrejkin, Jevgenyij Tomasevszkij és a francia Maxime Vachier-Lagrave játszhat. A női világbajnoknő, az ukrán Marija Muzicsuk, két junior világbajnok, a kínai Yu Yangyi és Lu Shanglei is résztvevő. Tizenkilencen ún. súlyozott Élő-pontszámok alapján kaptak meghívást, Lékó Péter 16. ebben a rangsorban. Negyvenhatan a 2014-es és a 2015-ös Európa-bajnokságról harcolták ki a részvételi jogot. Húsz-húsz helyet kapott az amerikai és az ázsiai zóna, hatan Afrikát képviselik. A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov öt szabadkártyával rendelkezett. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, az azeri Gadir Guszejnov, a lett Igor Kovelenko, a luxemburgi Max Wiedenkeller és az orosz Erneszto Inarkijev élvezte támogatását. Négy sakkozót az azeri rendezők jelöltek.

A sorsolást az augusztus 1-én érvényes Élő-pontszámok alapján készítették el, a sorsolási táblázatban már a szeptember 1-től érvényes pontszámokat szerepeltetem. Lékó Péter az első körben a 100. helyre rangsorolt orosz Alekszej Goganovval (2603), a rajtlistán 60. Balogh Csaba az azeri Eltaj Safarlival (2657) mérkőzik meg. A sorsolási táblázatból láthatjuk, hogy Lékó remélt győzelme esetén a lett Igor Kovalenko és a  kínai Wen Yang párharc győztesével, Balogh az amerikai Wesley So ágán van. A 128 résztvevős torna első két helyezettje lesz világbajnokjelölt. A teljes nettó díjalap 1millió 280 ezer dollár, a győztes 96 ezret kap.

A rajtlista élcsoportja az augusztus 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján:

Veszelin Topalov (bolgár, 2816), Hikaru Nakamura (amerikai, 2814), Fabiano Caruana (amerikai, 2808), Anish Giri (holland, 2793), Wesley So (amerikai, 2779), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771), Ding Liren (kínai, 2770), Levon Aronjan (örmény, 2765), Dmitrij Jakovenko (orosz, 2759), Szergej Karjakin (orosz, 2753), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2747), Borisz Gelfand (izraeli, 2741), Pentala Harikrishna (indiai, 2740), Michael Adams (angol, 2740), Peter Szvidler (orosz, 2739), Tejmur Radzsabov (azeri, 2738), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2736), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2735), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2731), Yu Yangyi (kínai, 2726), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2726), Wei Yi (kínai, 2725), David Navara (cseh, 2724), Pavel Eljanov (ukrán, 2723), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2720), Nyikita Vityjugov (orosz, 2719), Lékó Péter (magyar, 2714), …Balogh Csaba (magyar, 2659)

Szeptember 10-én a megnyitó ünnepségen tartják meg a színsorsolást is, eldől, hogy Veszelin Topalov világossal, vagy sötéttel kezdi-e az első párharcát, a páratlan rajtszámúak követik az ő beosztását, a párosok ellenkező színnel játszanak. A második fordulóban ellenkező a színelosztás, az alacsonyabb értékszámú sakkozó győzelemmel átveszi a magasabban jegyzett sakkozó beosztását.

Az élcsoportban az első forduló párosítása:

#

Név

Fed

Élő

J1

J2

Név

Fed

Élő

1

Veszelin Topalov

BUL

2816

Oladapo Adu

NGR

2241

2

Phiri Richmond

BAN

2252

Hikaru Nakamura

USA

2814

3

Fabiano Caruana

USA

2808

Amir Zaibi

TUN

2330

4

Arthur Seegwany

UGA

2357

Anish Giri

NED

2793

5

Wesley So

USA

2773

Parham Maghasoodloo

IRI

2447

6

Cori T. Deysi

PER

2419

Vlagyimir Kramnyik

RUS

2777

7

Alekszandr Griscsuk

RUS

2771

Yusup Atabajev

TKM

2428

8

Tomas Krnan

CAN

2440

Ding Liren

CHN

2782

9

Levon Aronjan

ARM

2765

Michael Wiedenkeller

LUX

2453

10

 Ilia Iljiusenok

RUS

2491

Dmitrij Jakovenko

RUS

2748

11

Szergej Karjakin

RUS

2762

Ermes Espinoza Veloz

CUB

2495

12

Ziaur Rahman

BAN

2500

Jevgenyi Tomasevszkij

RUS

2758

13

Borisz Gelfand

ISR

2741

C. Henriquez Villagra

CHI

2511

14

Max Illingworth

AUS

2517

Pentala Harikrishna

IND

2737

15

Michael Adams

ENG

2742

Marija Muzicsuk

UKR

2528

16

Emre Can

TUR

2531

Peter Szvidler

RUS

2727

17

Tejmur Radzsabov

AZE

2738

Samuel Sevian

USA

2556

18

Frederico Perez Ponsa

ARG

2563

L. Dominguez Perez

CUB

2732

19

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2736

Pouya Idani

IRI

2569

20

Babu M. R. Lalith

IND

2557

Radoslaw Wojtaszek

POL

2741

21

Maxime Vachier-Lagrave

FRA

2744

I. Reynalo Ortiz Suarez

CUB

2577

22

Viorel Iordachescu

MDA

2583

Yu Yangyi

CHN

2721

23

Vaszilij Ivancsuk

UKR

2726

Ahmed Adly

EGY

2596

24

Saleh A. R. Salem

UAE

2610

Wei Yi

CHN

2734

25

David Navara

CZE

2728

Tamir Nabaty

ISR

2597

26

Rinat Jumabajev

KAZ

2606

Pavel Eljanov

UKR

2717

27

Dmitrij Andrejkin

RUS

2720

Zhou Jianchao

CHN

2606

28

Samvel Ter-Sahakjan

ARM

2601

Nyikita Vityjugov

RUS

2725

29

Lékó Péter

HUN

2707

Alekszej Goganov

RUS

2603

30

Sandro Mareco

ARG

2599

Ni Hua

CHN

2704

31

Laurent Fressinet

FRA

2702

Ante Brkic

CRO

2597

32

Lu Shanglei

CHN

2599

A. Mojszejenko

UKR

2692

33

Wang Hao

CHN

2712

Milos Perunovic

SRB

2616

34

Zhao Jun

CHN

2621

Jan Nepomnjacsij

RUS

2705

..

60

Eltaj Safarli

AZE

2657

Balogh Csaba

HUN

2659

Az előkelő helyen jegyzett nagymesterek számára az első forduló „sétagaloppnak” ígérkezik, érdekesebb párosítások a derékhadnál alakultak ki. A két-kétjátszmás találkozókon azért az esélyesebb nagymesterek nem mehetnek biztosra. Egy-egy elnézés, időzavaros hiba, vagy éppen a rapid rájátszás okozhat nagy meglepetéseket.  Erről Vaszilij Ivancsuk tudna a legtöbbet mesélni, aki 2005-ben a második, nyolc éve a harmadik, hat éve a második kört nem „élte túl.” 2009-ben az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Morozevics is csomagolhatott a második forduló után. Két éve akkor a világranglistán második Levon Aronjan a harmadik körben búcsúzott, a világklasszisok közül többen „pótvizsgáztak”.

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd még 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén a rájátszás következik, két 25-25 perces rapidparti plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű partival folytatódik a csatározás, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartik (5-5 perc és 3-3 másodperc) következnek. Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, a 61. lépéstől 3-3 másodperc, utóbbinak a döntetlen is elegendő.

Az elődöntő előtt szeptember 26-án, majd a négyjátszmás döntő előtt szeptember 30-án lesz szabadnap, október 5-én avatnak győztest, rendezik meg a záróünnepséget.

A Világkupák eddigi története

A világbajnoki rendszer 1993 óta zajló válságának a 2002-es Prágai Egyezmény csak látszólag vetett véget, igazi megoldás csak három év múlva született a 8 résztvevős világbajnoki döntő megrendezésével. Az időhúzás nagy „vezéráldozatot” is követelt, a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov a linaresi verseny győzteseként bejelentette az aktív sakkozástól a visszavonulását. Megreformálták a világbajnoki rendszert, és a 2005-ben, Hanti-Manszijszkban megrendezett első Világkupa a világbajnoki ciklus részévé vált. A 128 résztvevős, kieséses rendszerű viadalon a rapid rájátszásban az örmény Levon Aronjan mindkét játszmát megnyerte az ukrán FIDE exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov ellen. Az egykori junior világbajnok addigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el, veretlen maradt, + 18,2 Élő-pontot is gyűjtött a 100 ezer dolláros első díja mellé. Kiegyensúlyozott teljesítménnyel, veretlenül nyerte meg a versenyt. Ponomarjov közel három éves hullámvölgy után szerepelt sikerrel. A francia Etienne Bacrot lett a harmadik, kölcsönös hibák után győzte az orosz Alekszandr Griscsukot. A nagy szenzációt a 15 éves norvég Magnus Carlsen szereplése jelentette, jogot szerzett   a 2007-ben Elisztában megrendezett 16 résztvevős világbajnok-jelölti párharcokban való részvételre, ahonnan négyen, Lékó Péter, Levon Aronjan, Borisz Gelfand és Alekszandr Griscsuk jutott ki a mexikói világbajnoki döntőre.

A döntő végeredménye:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2704) – Levon Aronjan (örmény, 2724)  1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

A 3. – 4. helyért:

Etienne Bacrot (francia, 2725) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2720)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

A 9. – 10. helyért:

Magnus Carlsen (norvég, 2570) – Gata Kamsky  (amerikai, 2690)  1 – 3 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 -1)

Az első fordulóban aratott szenzációs győzelmek után nagymestereink a második körben búcsúra kényszerültek. Balogh Csaba az ukrán Szergej Karjakin elleni sikere után Alekszander Arescsenkóval szemben már nem talált védelmet. Cao Sang előtt a kínai Xu Yun állította pirosra a szemafort.

Cao Sang (magyar, 2538) – Andrej Volokityin (ukrán, 2666)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Balogh Csaba (magyar, 2567) – Szergej Karjakin (ukrán, 2658) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Cao Sang (magyar, 2538) – Xu Jun (kínai, 2582)   0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Balogh Csaba (magyar, 2567) – Arescsenko (ukrán, 2653)   0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Két év múlva a 128 fős mezőnyben a 11. helyre rangsorolt amerikai Gata Kamsky győzelmével fejeződött be a Világkupa. A spanyol Alekszej Shirov elleni döntőt 2,5-1,5-re nyerte meg. A 33 éves amerikai sakkozó a bolgár Veszelin Topalovval vívhatott nyolcjátszmás világbajnok-jelölti döntöt, a párharc győztese (Topalov)  az indiai Viswanathan Ananddal a világbajnoki címért mérkőzhetett meg. Balogh Csaba és Héra Imre az első körben szenvedett vereséget, Almási Zoltán a legjobb 32 között az orosz Dmitrij Jakovenkotól kapott ki.

A döntő végeredménye:

Alekszej Shirov (spanyol, 2739) – Gata Kamsky (amerikai, 2714) 1,5 – 2,5 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen)

Nagymestereink eredményei:

Wen Yang (kínai, 2515) - Almási Zoltán (magyar, 2691)   0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Almási Zoltán (magyar, 2691) – Bartosz Socko (lengyel, 2646)  2 – 0

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2710)  -  Almási Zoltán (magyar, 2691)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Szergej Rublevszkij (orosz, 2676) - Héra Imre (magyar, 2544)  1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)

Balogh Csaba (magyar, 2561) – Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2661)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

2009-ben a Világkupa döntőjének rájátszását drámai  csata után a 41 esztendős izraeli Borisz Gelfand 5-3-ra megnyerte a 26 esztendős FIDE exvilágbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen. Összesítésben Gelfand 7-5-re győzött és világbajnokjelölt lett. Izgalmas partik, az idő szorításában nagy hibák is jellemezték a játszmákat. A világbajnoki címért 1990 óta harcoló Gelfand sikerekben gazdag pályafutásának egyik legnagyobb sikerét érte el. Az első helyen kiemelt nagymester a viadal doyenje volt, megérdemelt győzelmet aratott. Jól ismert megnyitáselméleti felkészültsége nagy rutinnal párosult.

Polgár Judit az első körben erőnyerő volt, a szlovén a szlovén Dusko Pavasovic lábtörése miatt lemondta részvételét. A második fordulóban  nagymesternőnk a román Liviu-Dieter Nisipenu ellen nagy izgalmak után a villámpartikban biztosította a továbbjutását. A 32 között Borisz Gelfanddal csatázott. Az első parti elvesztését követően világossal remek győzelmet aratott, a rájátszást azonban 2,5-0,5-re elvesztette a későbbi győztessel szemben.

A Világkupa döntője:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2739) – Borisz Gelfand (izraeli, 2758) 5 – 7 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 -1, 0 – 1)

Polgár Judit eredményei:

Polgár Judit (magyar, 2680) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2677)   4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen (s), 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0 (v), döntetlen)

Borisz Gelfand (izraeli, 2758)  - Polgár Judit (magyar, 2680)  3,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0 (s), döntetlen,  1 – 0)

2011-ben immár negyedszer volt Hanti-Manszijszk a házigazda, s először született orosz győzelem, Peter Szvidler hódította el az elsőséget a negyedik Világkupán. Szvidler a 96 ezer eurós első díj mellé még 20 Élő-pontot is gyűjtött. Szép siker Alekszandr Griscsuk második helyezése. A harmadik világbajnok-jelölti címet az ukrán derbin Vaszilij Ivancsuk harcolta ki, Ruszlan Ponomarjovval szemben 2,5-1,5-re megnyerte a mérkőzést.

A döntő végeredménye:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 1,5 – 2,5 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A 3. helyért vívott párharc végeredménye:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán 2764) 2,5 – 1,5 (döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

Négy magyar résztvevője volt a viadalnak. Polgár Judit bravúros szerepléssel a nyolcaddöntőig jutott, itt a későbbi győztes Peter Szvidlertől kapott ki. A 32 között a rajtlistán első orosz Szergej Karjakint győzte le.  A nyolcaddöntőben a kubai Leinier Dominguez Perezt rájátszásban, óriási csatában múlta felül. Lékó Péter nagy meglepetésre már az első körben búcsúzott, Almási Zoltán és Berkes Ferenc a 64 között szenvedett vereséget.

Nagymestereink eredményei:

Jimenez Fidel Coralles (kubai, 2585) - Polgár, Judit (magyar, 2699) 0 - 2

Polgár Judit (magyar, 2699) - Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Polgár Judit (magyar, 2699) –Szergej Karjakin (orosz, 2788) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Polgár Judit (magyar, 2699) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 4,5 - 3,5 (0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0)

Peter Szvidler (orosz, 2739) - Polgár Judit (magyar, 2699) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Almási Zoltán (magyar, 2726) – Essam El Gindy (egyiptomi, 2510)  2 - 0

Mircea-Emilian Parligras (román, 2636) - Almási Zoltán (magyar, 2726) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Berkes Ferenc (magyar, 2696) – Sandro Mareco (argentin, 2597) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Zahar Efimenko (ukrán, 2706) - Berkes Ferenc (magyar, 2696) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Lékó Péter (magyar, 2717) – Samuel Shankland (amerikai, 2539) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Az orosz exvilágbajnok 38 éves Vlagyimir Kramnyik győzött a norvégiai Tromsøben az V. Világkupán. Honfitársával, a 23 esztendős Dmitrij Andrejkinnel vívta a négyjátszmás döntőt, 2,5 – 1,5-re megnyerte a párharcot. Ez a cím még hiányzott a 2000-2007 között világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-győztes, oly sok szuperverseny első helyezettjének gyűjteményéből! Kramnyik veretlenül játszotta végig a viadalt.

Sikerét a versenykiírásnak is köszönhette, hiszen játszania kellett ahhoz, hogy kedvező Élő-átlagával világbajnokjelölt lehessen. „Túlteljesítette” az elvárást, nemcsak játszott, hanem meg is nyerte a Világkupák addigi történetének legerősebb viadalát. Győzelmének a 23 éves Szergej Karjakin is örülhetett, Élő-pontjával a 2014-es világbajnok-jelölti verseny résztvevője lett.

A döntő végeredménye:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 2,5 – 1,5 (1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A hatalmas meglepetésekkel tarkított viadalon Lékó Péter az első akadályt sikerrel vette, Polgár Judit azonban az első parti elvesztése után többször is kihagyta a kiegyenlítést biztosító nyerést  a kubai I. R. Suarez Ortiz ellen.

A második forduló után már szegényebbek lettünk egy álommal, eldőlt, hogy a világbajnok-jelölti versenynek nem lesz magyar résztvevője. A sorsolása Lékó Péternek igen kedvező volt, hiszen könnyű ellenféllel kezdett, a norvég Leif Erlend Johannessennel. Gond nélkül jutott tovább, de a második körben a perui Julio Granda Zuniga útját állta.

Az első forduló eredményei:

15. Lékó Péter (magyar, 2744) - Leif Erlend Johannessen (norvég, 2519) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

42. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) - Polgár Judit (magyar, 2696) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

A 2. forduló eredménye:

15. Julio Granda Zunga (perui, 2664)  – Lékó Péter (magyar, 2744) 1.5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

A Világkupa harmadik fordulójának óriási szenzációjaként a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Prix-győztes, a világranglista második helyezettje, Tromsøben a rajtlistát vezető, a 2005-ös viadal nyertese, az örmény Levon Aronjan búcsúzni kényszerült. A rájátszásban kapott ki a két évvel korábbi ezüstérmes orosz Alekszandr Griscsuk is. A negyedik kört nem „élte túl” az amerikai Hikaru Nakamura és az azeri Sahriyar Mamedgyarov, rájátszás után az orosz Szergej Karjakin is pakolhatott. A negyeddöntő jelentette a címvédő Peter Szvidler és az olasz Fabiano Caruana számára a „végállomást”.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog