Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A kezdetektől a Carlsen-Karjakin világbajnoki döntőig - sakktörténelem II.

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

New Yorkban november 11. és 30. között rendezik meg a címvédő norvég Magnus Carlsen és kihívója, az orosz Szergej Karjakin 12 játszmás világbajnoki döntőjét. November 10-én tartják meg az ünnepélyes megnyitót, majd a sorsolást. Carlsen 2013-ban Csennajban hódította el a világbajnoki címet az indiai Viswanathan Anandtól, 6,5-3,5-re győzte le a hat évig uralkodó világelsőt. Egy évvel később Szocsiban megvédte címét a kihívóval, Viswanathan Ananddal szemben, 6,5-4,5-nyert. A világranglistát vezető 25 éves Magnus Carlsen ezúttal saját generációjához tartozó ellenféllel, a 26 esztendős Karjakinnal vív meg, aki a moszkvai 8 résztvevős világbajnok-jelölti verseny győzteseként harcolta ki a kihívói jogot. A döntő honlapja a http://nyc2016.fide.com/ Az első játszmát november 11-én magyar idő szerint 21 órától játsszák.

New Yorkban rendezik meg az óriási érdeklődéssel várt világbajnoki döntőt, a a 25 éves címvédő norvég Magnus Carlsen és 26 éves kihívójának, az orosz Szergej Karjakin 12 játszmás páros mérkőzését. Carlsen 2013-ban Csennajban az indiai Viswanathan Anand Anand elleni 6,5-3,5-ös győzelemmel hódította el a világbajnoki címet, majd egy évvel később Annaddal szemben 6,5-4,5-re nyert. Carlsen és Karjakin a döntőig 21 játszmában vívtak meg klasszikus időkontrollal. Tizenhat döntetlen mellett a világelső 4-1-re vezet. Legutolsó partijukat Bilbaóban vívták, gyors remivel zárult, Karjakin nem tudott visszavágni a Chess Masters első körében világossal elszenvedett vereségéért. Karjakin egyetlen győzelmét 2012-ben érte el, a Tata Steel tornán győzte le riválisát. Különböző gyorsított időkontrollal még 26 partiban viaskodtak, Magnus 5 döntetlen mellett 14-szer nyert és hétszer kapott ki.

A küzdő felek a 12 játszmás párharc során két-két parti után kapnak pihenőnapot,  az első partit november 11-én játsszák.  Kivételt jelent, hogy a 11. összecsapásra november 26-án kerül sor és szükség szerint 28-án küzdenek meg a 12. partiban. A játéknapok: november 11, 12, 14, 15, 17, 18, 20, 21, 23, 24, 26, 28. Az első partit világossal játszó nagymester a párharc második félidejében színt vált, a sötét bábukat vezeti a 7. játszmában. Az időkontroll a klasszikus: 2-2 óra az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, de ekkor 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidő is a nagymesterek rendelkezésére áll.

Döntetlen, 6-6 esetén november 30-án rájátszás következne, négyjátszmás rapid párharc, 25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnának a sakkozók. Egymillió euró a díjalap, a győztes hatvan százalékát kapja a díjnak, amennyiben a párharc csak a rájátszásban dől el, akkor 55-45 arányban osztoznak a díjon.

A két szuperklasszis bemutatása előtt ismerkedjünk meg a sakkozás történetével. A nagyszerű játék az évszázadok során jelentős fejlődésen ment keresztül. A 64 kockán zajló háború az első sakk-könyveken, a figurák megváltozott menetmódján, az  első nagyszabású tornákon, a kialakult világbajnoki rendszeren keresztül hódította meg a világot, hogy korunk technikája, a számítógépes programokon keresztül az internet is felfedezze a sakkot. A világ  öt kontinensén a sakkrajongók „élőben” figyelhetik a legnagyobb tornákat, egymással játszhatnak, oszthatják meg gondolataikat, vitázhatnak.

Modern orosz sakkháború: Karpov-Kaszparov

Anatolij Karpov 1975-ben játék nélkül lett a 12. sakkvilágbajnok, s ez rányomta bélyegét egész pályafutására. Egyetlen nagymester sem diadalmaskodott annyi nagy tornán, mint Karpov. Újra és újra bizonyítania kellett, hogy igazi világelső, közel három évtizedig birtokolta a világbajnoki címet, illetve elvesztése után küzdött érte. 1973 és 1977, 1979-1981 között és 1984-ben választották az év sakkozójává, összesen tíz alkalommal kapta meg az Oscar-díjat.

Tizenkilenc évesen szerzett nagymesteri címet, 1973-ban megnyerte a leningrádi zónaközi döntőt, világbajnok-jelölti párosmérkőzésen Polugajevszkijt (5,5-2,5), Szpasszkijt (7-4),  majd Korcsnojt győzte le (12,5-11,5). Világbajnoki címét kétszer Korcsnojjal szemben megvédte, az 1978-as döntő Baguio Cityben a sakktörténelem egyik legviharosabb meccse volt, Karpov 16,5-15,5-re nyert. Három évvel később Meranóban már 11-7-es kiütéses győzelemmel verte vissza Korcsnoj címszerzési kísérletét. Karpov elsőségét három év múlva már a bakui zseni, Garri Kaszparov veszélyeztette, akivel öt világbajnoki döntőbe csapott össze. Az elsőt, az 1984/85-ös párosmérkőzést hat győzelemig játszották volna. A csatározás 1984. szeptember 19-én kezdődött. Karpov megnyerte a 3., a 6., a 7., a 9. és a 27. játszmát, de a hatodik győzelmet nem tudta megszerezni. Kaszparov rendezte erősen megtépázott sorait, a 32., a 47. és a 48. játszmában megadásra kényszerítette Karpovot, 5-3-ra szépített. A FIDE akkori elnöke, a Fülöp-szigeteki Florencio Campomanes a küzdő felek teljes kimerültségére hivatkozással - közel féléves  csatározás után - 1985. február 15-én félbeszakította mérkőzést.

Óriási volt az értetlenség, a felháborodás. Hosszas tárgyalássorozat után szeptemberben újra sakkasztalhoz ültek a küzdő felek, ezúttal már a régi, a 24 játszmás szisztéma szerint. Kaszparov megnyerte az első játszmát, Karpov a negyedikben egyenlített, az ötödikben átvette a vezetést. Előnyét egészen a 11. partiig őrizte, ekkor Kaszparov nyert, majd a 16. és 19. partiban aratott győzelmével előnye két pontra nőtt. Karpov a 22. játszmában elért nyerésével szépített. A világbajnoki 24. összecsapásakor Karpov mindent egy lapra tett fel, támadott, de a 22 éves kihívó zseniálisan keresztezte világos királyszárnyi akcióját, a 13-11-es győzelemmel Kaszparovot a sakkozás 13. világbajnokaként köszönthették. Egy évvel később a két helyszínen, Londonban és Leningrádban megrendezett visszavágón Kaszparov 12,5-11,5-re nyert, 1987-ben Sevillában 12-12-vel védte meg világbajnoki címét. Karpov 1990-ben ismét megmérkőzött honfitársával, New York és Lyon volt a mérkőzésük színhelye. Kaszparov az utolsó K-K mérkőzésen is 12,5-11,5-es győzelmet ért el. Kaszparov és Karpov párharca döntően befolyásolta az egész sakkpolitika alakulását.

Karpov a következő világbajnoki ciklusban meglepetésre az angol Nigel Short ellen 6-4-re elvesztette a világbajnok-jelölti párosmérkőzést. A Nemzetközi Sakkszövetséggel azonban Kaszparov – immár sokadszor – konfliktusba került, és az angol  sakkozóval a PCA (Profi Sakkozók Szövetsége) égisze alatt játszotta le a döntőt. Karpov ezzel újra lehetőséget kapott, hogy elvesztett – immár FIDE – világbajnoki címét visszaszerezze. Váratlan döntéssel a holland Jan Timmannal játszhatott világbajnoki döntőt, aki Short ellen elvesztette a világbajnok-jelölti döntőt. Karpovnak nem jelentett nehéz akadályt a hollandok legjobbja, 12,5-8,5-re nyert. A FIDE döntésére az ismét világelső orosz nagymesternek a következő ciklusban világbajnok-jelölti döntőn kellett kvalifikálnia magát az újabb címmérkőzésre, az izraeli Borisz Gelfand ellen 6-3-ra győzött.

1995 novemberében Kirszan Iljumzsinovot választották a FIDE elnökévé, Karpov és az amerikai Gata Kamsky döntőjét a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában, Elisztában rendezték meg. A konfliktusoktól sem mentes meccset Karpov 10,5-7,5-re nyerte meg. Kirszan Iljumzsinov, a Kalmük Autonóm Köztársaság elnöke fiatalos lendülettel látott munkához, és megreformálta a megváltoztathatatlannak látszó világbajnoki rendszert. Tehetős polgárként jelentős összeggel is támogatta, hogy a FIDE szélesre tárja a kapukat, a világbajnoki cím sorsa ne egy szűk elit harcában dőljön el. Kaszparov, Kramnyik és Karpov hallani sem akart arról, hogy nem élveznek semmiféle privilégiumot. Sok vita után Karpov járt a legjobban, a FIDE vezérkara végül óriási kedvezményt adott neki, csak a groningeni előcsatározások győztesével kellett megmérkőznie.  A nehéz küzdelmektől elfáradt Viswanathan Anandnak kevés esélyt adtak Karpovval szemben, az indiai nagymester 0-2-ről még kiegyenlített, de a rapid rájátszást elbukta. Karpov megvédte címét, de a sakkvilág erkölcsi győztesként Anandot ünnepelte.

Karpov ismét a támadások kereszttűzébe került, a következő, 1999-es  Las Vegas-i vb-n nem indult, helyette pereskedett a FIDE-vel, 50 ezer dollár bánatpénzt ítéltek meg neki. Karpov nem vállalta a részvételt Újdelhiben sem, de 2001-ben úgy gondolta, hogy hazai pályán, Moszkvában képes lesz visszahódítani címét. A kísérlet azonban csúfos kudarccal végződött, már az első fordulóban a rapid rájátszásban kikapott a kínai Zsang Pengxiangtól 3-1-re.

Garri Kaszparov, a sakkozás 13. világbajnoka tizenhét évesen már ifjúsági világbajnok, nagymester és 1980-ban Máltán az olimpiai bajnokságot nyert szovjet válogatott tagja. 1982-ben elkápráztatta a sakkrajongókat bugojnói első helyével, végképp betört az élmezőnybe, megnyerte a moszkvai világbajnoki zónaközi döntőt. Első világbajnok-jelölti meccsét Beljavszkij ellen vívta meg, 6-3-ra győzött, de Korcsnoj elleni párviadala látszólag „léket kapott”. A Szovjet Sakkszövetség nem engedélyezte számára, hogy a svájci nagymesterrel Amerikában játsszon, és emiatt Kaszparovot a FIDE elnöke vesztesnek nyilvánította. (Hasonló döntést hozott a Nemzetközi Sakkszövetség a Ribli-Szmiszlov mérkőzést illetően is, nagymesterünk játék nélkül lett volna győztes.) Korcsnoj azonban nem akart „zöld asztalnál” nyerni, Kaszparovval titokban találkozott, s megegyeztek abban, hogy a párharcra sor kerül. London volt a színhelye mindkét mérkőzésnek, Korcsnoj győzelemmel kezdett, de Kaszparov végül 7-4-re legyőzte nemes ellenfelét. (A másik ágon a 62 éves Szmiszlov 6,5-4,5-re nyert Ribli Zoltán ellen.) A döntőben Kaszparov veretlenül, 8,5-4,5-ös győzelemmel harcolta ki, hogy Karpov kihívója lett.

A K-K korszak évtizede

A sakktörténelemben ezután megkezdődött egy időszak, amelyet a  K-K párharc fémjelzett, Kaszparov és Karpov hét év alatt öt világbajnoki döntőben csapott össze. Az első, a 48 parti után Karpov 5-3-as vezetésénél félbeszakított világbajnoki döntőt követően Kaszparov 13-11-re megnyerte a második meccset, és elhódította  a világbajnoki címet. Több mint két hónapig csatáztak, Kaszparov öt, Karpov három partiban tudta feladásra kényszeríteni ellenfelét. A megállapodás szerint Karpovnak joga volt a visszavágóra, és a londoni-leningrádi összecsapásuk ismét Kaszparov győzelmét hozta. Kiegyenlített küzdelem folyt a nyolcadik játszmáig – egy–egy győzelem volt a tarsolyukban - , de ekkor Kaszparov magához ragadta  a kezdeményezést. Megnyerte a 14. és a 16. játszmát is, de Karpov hármas nyerősorozattal kiegyenlített! Kaszparov a 22. partiban aratott győzelemmel biztosította be sikerét, 12,5-11,5-ös címvédését. A negyedik K-K mérkőzést 1987-ben, Sevillában vívták. Öldöklő küzdelem folyt, Karpov megnyerte a 2. játszmát, Kaszparov a negyedikben egyenlített. Karpov szerzett ismét vezetést, Kaszparov két nyeréssel a 16. játszmáig vezetett. Karpov ekkor nyert, sőt a 23. játszmában aratott győzelmével fél pontra került a cím visszahódításához. A drámai utolsó partiban Kaszparov összeszedte minden erejét, nyert és 12-12-vel megvédte címét.

Három évvel később New York és Lyon volt a mérkőzésük színhelye. Kaszparov nyeréssel indított, Karpov a hetedik játszmában kiegyenlített. Sorozatos döntetlenek után a címvédő megnyerte a 16. partit, 102 lépésben kényszerítette feladásra ellenfelét. Karpov azonnal egyenlített, Kaszparov ismét vezetést szerzett, és a 20. összecsapás is az ő javára dőlt el. Karpov még szépített a 23. partiban, de Kaszparovnak világossal a 24. játszmában csak remiznie kellett, a 12,5-11,5-es végeredménnyel harmadszor is visszaverte Karpov támadását.

Kaszparov kapcsolata többször is megváltozott a FIDE akkori elnökével, Florencio Campomanessel. Az 1992-es manilai sakkolimpián a világbajnok volt a szupersztár, egy évvel később pedig világbajnoki döntőjét az angol Nigel Short ellen már a PCA keretei között játszotta le. Az orosz világelső óriási fölényének jegyében zajlott a párharc,  Kaszparov az első, a harmadik, a negyedik, a hetedik és a kilencedik parti megnyerésével gyakorlatilag már eldöntötte a mérkőzés sorsát. Döntetlenek után még győzött a 15. játszmában, Short a 16. összecsapás megnyerésével szépített, a 12,5-7,5-ös nyerés mindennél jobban mutatta, hogy Kaszparov óriási klasszissá nőtte ki magát. Az 1994-es elnökválasztáson Kaszparov minden erejével Campomanes újjáválasztásáért korteskedett!

Trónkövetelő Indiából

Az orosz profi világbajnok következő döntőjét 1995 őszén New Yorkban az indiai Viswanathan Anand ellen vívta. A mérkőzés nyolc döntetlennel indult, majd Anand megnyerte a 9. partit. Kaszparov ekkor bevetette a gondosan előkészített fegyvert, a spanyol megnyitás nyílt változatában a Zajcev-Karpov változatot játszotta meg. A fantasztikus bástyaáldozat „csak” nyerőesélyes végjátékhoz vezetett, örökre tanpélda marad, hogy milyen veszélyek fenyegetik a középen rekedt királyt. Anandot a vereség összetörte, gyorsan vesztett világossal, és többé nem tudta megnehezíteni az orosz világbajnok életét, a 13. és a 14. játszmában elszenvedett kettős vereség megpecsételte sorsát, Kaszparov 10,5-7,5-es győzelemmel ismét megvédte világbajnoki trónusát.

A csaták nemcsak a sakktáblán zajlottak. Kaszparov érezte, hogy legitimmé kell tennie címét, de a PCA csődje után nem tudta megszervezni a kiválasztást biztosító ciklust. Meglepetésre az alkudozások eredményeként Kramnyik-Shirov párosmérkőzést rendeztek, váratlan eredmény született, az esélytelenebb Alekszej Shirov győzött 5,5-3,5-re. A spanyol nagymester sikere keresztülhúzta Kaszparov számításait, nem tartotta méltó ellenfélnek, aki még egyetlen partiban sem tudta őt megadásra kényszeríteni. Kaszparov-Anand meccsről és mesés, hárommillió dolláros díjazásról szóltak a híradások. A valóság azonban nem igazolta az optimizmusát, közben Anand a remélt párosmérkőzés miatt nem játszott Las Vegasban, ahol nem kis meglepetésre Alekszandr Halifman lett a győztes, az új FIDE világbajnok.

 Kaszparov kevés kivétellel sorban nyerte a szuperversenyeket. Meglepő fordulatként 1998-ban, a linaresi szuperversenyen egyetlen győzelemmel remikirályként végzett. Ekkor 11 hónapos „önkéntes száműzetésre” ítélte magát, 1999 januárjától azonban páratlan sorozattal írta be magát a sakktörténelembe. A világranglista-vezető tíz szuperversenyen játszott, kilencszer egyedül lett első, 2000-ben, Linaresben Kramnyikkal megosztozott a dicsőségen. Ezt a sikerszériát szakította meg Lékó Péter 2003-as linaresi tornagyőzelmével.

Kramnyik letaszítja a trónról Kaszparovot

Kaszparov meglepő húzásként ellenfélként Kramnyikot választotta, és a sakkvilág biztosra vette, hogy Garri felfedezettje és pártfogoltja nem húzza keresztül a világbajnok számításait. Arra kevesen gondoltak, hogy Kaszparov játszmát sem tud nyerni 12 évvel fiatalabb riválisával szemben, és 15 éves uralkodás után két vereséggel és 13 remivel búcsút inthet címének. A FIDE versenyét Újdelhiben, majd a döntőt Teheránban rendezték meg. Anand élvezte a hazai pálya előnyét, bár a nyolc között Halifman elleni meccse kisebb krimi volt. Vishy imára kulcsolt kézzel ült a sakktáblánál, vesztett pozíciójából csodával határos módon menekült meg. A meccs nagy poénja volt, hogy Anand éppen születésnapján harcolta ki továbbjutását, az orosz címvédő nem rontotta el az ünnepi hangulatot. Anand a döntőben fölényes biztonsággal nyert Shirov ellen, a hatjátszmásra tervezett meccsen már a negyedik parti után világbajnokként ünnepelhették.

Újdelhiben a FIDE vezérkara nap mint nap az új játékidő tervezett bevezetésével bombázta az érdekelteket. Sokan tiltakoztak józan ellenérvekkel: a tv soha  nem fog  sakkversenyt közvetíteni, az internet az igazi célterület…  A szuperversenyek rendezői azonnal bejelentették, hogy nem rövidítik le a játékidőt, színvonalas partikat nem lehet állandó időzavarban játszani. A FIDE azonban nem tétovázott, saját világbajnokságán Moszkvában bevezette a 90 perc és a plusz 30 másodperces tempót, a fogadtatás meglehetősen vegyes volt. 

Kaszparov ismét hadat üzent a FIDE-nek, a vb idején játszotta Kramnyikkal a Botvinnik-emlékversenynek elnevezett meccsét. Négy klasszikus játszmát vívtak, majd hatot rapidoztak, végül 10 villámjátszmában mérték össze erejüket. Kaszparov a két döntetlennel végződött meccs után az 5-5 perces partikban 6,5-3,5-re nyert, és a sajtótájékoztatón győztesként ünnepeltette magát. A tőle megszokott vehemens módon követelte Kramnyiktól a visszavágó mérkőzés lehetőségét, míg a jóval higgadtabb címvédő kihasználva pozícióját, „előcsatározásokra” bíztatta korábbi mesterét. A Kreml báltermében közben zajlottak a csatározások, Anand az elődöntőben elvérzett az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben. Az ukrán „házidöntőt”, Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov meccsét 2002 januárjában Moszkvában játszották le, a 19 éves Ponomarjov győzött.

A Prágai Egyezmény

A címétől megfosztott „király” taktikát változtatott, tárgyalásokba kezdett a FIDE vezérkarával, amely a Prágai Egyezményhez vezetett. A címegyesítésről szóló megállapodást aláírta Kramnyik, Kaszparov és Iljumzsinov is. Ennek értelmében Kramnyik a dortmundi világbajnok-jelölti torna győztesével játszik világbajnoki döntőt (ennek első helyezettje lett Lékó Péter), míg a FIDE világbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a világranglista-vezető Kaszparovval. A két mérkőzés győztese pedig az egyesített címért küzd meg. A megállapodás időpontokat is tükrözött, de ezt nem sikerült betartani. Ráadásul a Ponomarjov-Kaszparov párharc körül nagy bonyodalmak keletkeztek, amelyek meglepő fordulattal értek véget, az újabb és újabb követeléssel előálló Ponomarjovot megfosztották  címétől.

A tiltakozások ellenére a FIDE 2004-ben Líbiában megrendezte újabb kieséses rendszerű világbajnokságát, az élmezőnyből alig játszottak. Óriási meglepetés született, az esélyesebb riválisokat sorban búcsúztató  üzbég Rusztam Kaszimdzsanov lett az új világbajnok, s Kaszparovval kellett volna megmérkőznie. Csak a bennfentesek tudhatják, hogy januárban Dubaiban végül miért nem jött létre a párharcuk.  A sértődött Kaszparov 2005-ben  linaresi tornagyőzelme után visszavonult, ebben nagy szerepe volt a FIDE halogató taktikájának.

A másik ágon kétéves huzavona után a svájci Dannemann cég szervezésében lejátszották Kramnyik és Lékó Péter meccsét. Nagymesterünk „túlélte” a negatív kezdést. Az első játszma elvesztése után kiegyenlített az ötödik partiban, majd a nyolcadik játszmában aratott csodálatos győzelmével egészen a 14. játszmáig vezetett, és fél pont hiányzott a világbajnoki cím elhódításához. A rutinos ellenfél végül fordított, drámai küzdelemben megnyerte a partit, és Vlagyimir Kramnyik a 7-7-tel megvédte a világbajnoki címét.

A FIDE 2005 áprilisában döntötte el, hogy világbajnokságát kétfordulós, körmérkőzéses rendszerben, nyolc résztvevővel rendezi meg. Vlagyimir Kramnyik ragaszkodott a prágai megállapodáshoz, és a győztessel kívánt megmérkőzni az egyesített címért. Az argentin üdülőhelyen, San Luis-ban a bolgár Veszelin Topalov az első félidői fantasztikus eredményének köszönhetően (Anand elleni remijétől eltekintve hat partijából került ki győztesként) hódította el a FIDE világbajnoki címet. Riválisai is belátták, hogy a nagyszerű formában sakkozó bolgárral nem vehetik fel a versenyt, gondoltak a jövőre is, Anand, Szvidler és Morozevics már a FDE következő döntőjére készülhetett, Lékó Péter és Polgár Judit párosmeccsekre kényszerült.

A világbajnokság végeredménye:

Világbajnok: Veszelin Topalov (bolgár) 10 pont

2. Viswanathan Anand (indiai) 8,5

3. Peter Szvidler (orosz) 8,5

4. Alekszandr Morozevics 7

5. Lékó Péter (magyar) 6,5

6. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég) 5,5

7. Michael Adams (angol) 5,5

8. Polgár Judit (magyar) 4,5

Újabb diplomáciai csatározás után 2006 őszén Elisztában játszották le a címegyesítő mérkőzést. A bonyodalmaktól sem mentes, pszichológiai hadviseléssel fűszerezett címegyesítő világbajnoki döntőt rapid rájátszásban Vlagyimir Kramnyik nyerte meg. Topalov hiába követelt visszavágót, erre nem került sor, sőt a bolgár exvilágbajnok az aláírt szerződés alapján elvesztette a jogot, hogy a következő 8 résztvevős vb-n játsszon. Közben többször is módosították a világbajnok-jelölti párosmeccsek időpontját, amelyeket végül 2007. május-júniusban Elisztában játszották le, a sorsolást azonban még 2006. januárjában elkészítették. Lékó Péter könnyed játékkal biztosította továbbjutását, a török Mihail Gurevicset 3,5-0,5-re győzte le, míg Polgár Judit alulmaradt a rutinos orosz Jevgenyij Barejevvel szemben, így elmaradt a legjobb nyolc között a magyar szuperrangadó. Lékó remek formában folytatta versenyzését, Barejev sem állhatta útját, elsőszámú nagymesterünk 3,5-1,5-tel lett a világbajnoki döntő résztvevője. Az esélyesek jutottak tovább, Lékó mellett az örmény Levon Aronjan, az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Alekszandr Griscsuk harcolta ki a jogot, hogy Mexikóvárosban a világbajnoki címért csatázzon.

A 8 résztvevős, kétfordulós világbajnoki döntő a világranglista-vezető Viswanathan Anand győzelmével fejeződött be. A sakkozás új királya, a 37 éves indiai nagymester megőrizte veretlenségét, megcsillogtatta remek felkészülését, kiegyensúlyozott, magabiztos játékkal hódította el Vlagyimir Kramnyiktól a világbajnoki címet. Felkészülése optimálisan jól sikerült, sötéttel is harcos szisztémákat játszott meg, megőrizte veretlenségét. Két partiban kellett nagyon vigyáznia, a harmadik fordulóban világossal a címvédő Vlagyimir Kramnyikkal szemben, majd a 13. játéknapon Alekszandr Griscsuk ellen volt szüksége hidegvérre, pontos védekezésre. Az élbolyban végzettek ellen 1-1-re hozta meccseit, az ötven százalékot nem teljesítőkkel szemben valamennyi mini-párosmérkőzését megnyerte.

 Egypontos hátrányban végzett holtversenyben a második helyen Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand. A címvédő egyszer ingott meg, honfitársától, Alekszandr Morozevicstől kapott ki, hatásos újításai rendre beváltak. Messze a várakozás felett szerepelt a viadal doyenje, Gelfand. Egyetlen vereségét nagy bakival szenvedte el. Az izraeli nagymester is remekül felkészült a vb-re, erővel is bírta a menetelést. Lékó Péter ötvenszázalékos teljesítményt ért el, két vereségét két nyeréssel ellensúlyozta. Az ő játékából hiányzott az átütő erő, többször is időzavarba került, előnyös pozíciókat nem tudott győzelemig fokozni.

A világbajnokság végeredménye:

Világbajnok: Viswanathan Anand (indiai) 9 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Borisz Gelfand (izraeli) 8

4. Lékó Péter (magyar) 7

5. Peter Szvidler  (orosz) 6,5

6-7. Alekszandr Morozevics (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 6

8. Alekszandr Griscsuk (orosz) 5,5

A szabályzat értelmében Vlagyimir Kramnyiknak joga volt párosmérkőzésen megmérkőznie az új világbajnokkal, Viswanathan Ananddal. Egy évvel trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Vishy megvédte koronáját. Anand jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait, a partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntő volt. Stratégiája tökéletesen bevált, olyan állásokat vállalt, ahol a finom pozíciós játék nagymestere a bonyodalmakban eltévedhetett. Az indiai sakkozótól nem volt idegen, hogy királya középen rekedt, érezte az állásban rejlő ellentámadási lehetőségeket. Könnyedén játszott, nem került időzavarba. Szakmailag nehezen magyarázható, hogy Kramnyik miért ismételte meg az ötödik partiban a harmadik összecsapás megnyitását. Világbajnoki döntőn ritkán látható elnézéssel azonnal vesztőt húzott. 

A hajrában Kramnyik magára talált, a kilencedik partiban sötéttel nyerőesélyes állást ért el, de nem tudta egész pontra váltani esélyét. A tízedik játszmát világossal megnyerte, Anand az első meccslabdát elhibázta, de a következőt értékesítette. A két világklasszis összecsapása mellett a segítők, a szekundánsok csapata is viaskodott. A nevek tekintetében Kramnyik stábja volt az erősebb, 4 évvel ezelőtti, brissagói kihívója Lékó Péter mellett az orosz Szergej Rublevszkij a francia Laurent Fressinet elemzéseire, ötleteire, tanácsaira támaszkodhatott, de orosz sakkozók egész csapata állt még készenlétben… Anandot honfitársa, Surya Shekhar Ganguly, a dán Peter Heine Nielsen, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és a lengyel Radoslav Wojtaszek segítette a küzdelem során. Anand egy pillanatig sem tagadta, hogy a párbaj előtt Magnus Carlsennel is dolgozott együtt, akit a jövő nagy bajnokának tart.

A világbajnoki döntő végeredménye: Viswanathan Anand (indiai, 2783) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) 6,5-4,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Hat éve a sakkozás régi-új királyát ünnepeltük. A szófiai világbajnoki döntőben a címvédő Viswanathan Anand az utolsó partit sötéttel megnyerte, viharos támadással használta ki bolgár kihívójának, Veszelin Topalovnak sorsdöntő hibáját. „Pályafutásom legnehezebb mérkőzését játszottam, ami éveket vett el az életemből” –nyilatkozta a nagyon boldog győztes.

A világbajnoki döntő Viswanathan Anand és stábja számára nagy kalanddal kezdődött. Az izlandi vulkánkitörés miatt 40 órás utazás után csak egy nappal a hivatalos megnyitó előtt érkeztek meg a bolgár fővárosba.

A meccset a kihívó Veszelin Topalov kezdhette világossal, és a címvédő a Grünfeld védelem egyik változatában a 23. lépésben azonnali vesztőt húzott. Topalov tisztáldozattal szétzúzta Anand királyállását. A vesztés felett Vishy nem sokat kesergett, azonnal egyenlített. Topalov a tőle megszokott túlzott erőszakossággal játszott, elhibázott huszársakk után Anand egyre nagyobb fölénybe került. A harmadik partiban szláv védelmet láttunk, pontosztozkodás született. A negyedik összecsapást  remek stílusban játszotta Vishy, tisztáldozattal jutott vezetéshez.

Három, korántsem békés döntetlen után - hol egyik, hol másik fél hagyott ki kecsegtető esélyt - Anand hihetetlen bakival bukta el a nyolcadik játszmát. A vereség nem múlt el nyomtalanul. Fölöslegesen került időzavarba a kilencedik játszmában és nyerések sorozatát hagyta ki. Úgy tűnt, hogy meccslabdát hibázott. Drukkerei nagyon aggódtak érte, ráadásul a tízedik partiban megszenvedett a remiért. Furcsa volt a 11. összecsapásuk, végül a nagyon érdekes végjáték  lépésismétléssel remi lett. A döntés az utolsó játszmára maradt, és Topalov nem titkolta, hogy nagyon elégedett azzal, hogy világossal játszhat. A hazai pálya előnyével játszó kihívó azonban nem bírta a sorsdöntő játszma feszültségét. A lélektani hadviselésben Anand erősebb volt. Egy pillanatban a lépésismétlés lehetőségét is felkínálta ellenfelének, de Topalov nem élt a lehetőséggel.

„Villámkezű” Vishyvel szemben nem akart rapidozni, élénken élt emlékezetében, hogy 2006-ban Vlagyimir Kramnyik ellen kikapott a rájátszásban? Furcsa manőverekbe kezdett, majd lebecsülte a nagyátlón „leselkedő” futót. Királya magára maradt, a világbajnok haderejének koncentrált támadása átütött. Anand a kiegyenlített erők küzdelmében megérdemelt győzelmet aratott.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2787) – Veszelin Topalov  (bolgár, 2805) 6,5 – 5,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

Négy éve Moszkvában Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand mérkőzött meg.  A vártnál talán békésebb partikat láttunk a két jól felkészült, a világbajnoki címért több mint két évtizede versengő nagymesterek összecsapásán, de a 12 játszmás lebonyolítás is kevesebb alkalmat ad a nyíltsisakos játékra. A rapid rájátszás izgalmai sok mindenért kárpótolták a sakkrajongókat, a rendkívüli feszültséget a gyorsabban játszó címvédő jobban bírta. A világbajnoki cím sorsát eldöntő rájátszást a címvédő Viswanathan Anand 2,5-1,5-re megnyerte Borisz Gelfanddal szemben. Az indiai világbajnok három döntetlen mellett a második partiban aratott győzelemmel védte meg koronáját. A játszmákat neves nagymesterek, köztük Lékó Péter is kommentálta.

A sakktörténelem második legnagyobb korátlagú döntőjére került sor. Az 1934-ben játszott az Aljechin-Bogoljubov párharc viszi a pálmát, ketten 86 évesek voltak, az 1963-as Botvinnik-Petroszjan világbajnoki döntő résztvevői pedig 84 évesek.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Borisz Gelfand  (izraeli, 2727) 8,5 – 7,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

Három esztendeje óriási érdeklődés előzte meg és kísérte a Csennajban megrendezett világbajnoki döntőt. A generációs párharcot, a hazai pályán játszó 43 éves  címvédő Viswanathan Anand, és a világranglistát vezető kihívó, a 22 esztendős norvég Magnus Carlsen küzdelmét. Carlsen játszmát sem veszítve, 6,5 – 3,5 arányban legyőzte Anandot, elhódította a világbajnoki címet. Megbirkózott az esélyesség terhével, a párharc első négy partijában még kissé bizonytalannak tűnt, az ötödik játszmájától kezdve irányította a küzdelmeket.

A párharc első két játszmája „árnyékbokszolás” volt, szabadkoztak is a nagymesterek. A harmadik összecsapástól kiéleződtek a csaták. Vishy Anand a harmadik partiban kecsegtető esélyt szalasztott el, Magnus Carlsen a negyedikben szalasztott el lehetőséget. Az ötödik és a hatodik partiban Magnus megcsillogtatta oly sokszor megcsodált technikáját, míg Vishy két tarthatónak ítélt végjátékban is hibázott.

Carlsen kétpontos vezetésének birtokában nyugodtan remizhetett kettőt, majd a kilencedik játszma bonyodalmai közepette is megőrizte hidegvérét, sorban húzta a legjobb védőlépéseket. Anand döbbenetes hibája eldöntötte a világbajnoki cím sorsát, érdekes partiban lett döntetlen a befejező csata.

Magnus Carlsen a modern sakkozás egyik legnagyobb egyéniségét győzte le, és lett a sakktörténelem második legfiatalabb világbajnoka, csak Garri Kaszparov előzi őt meg pár hónappal.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2870) – Viswanathan Anand (indiai, 2775) 6,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Sokáig még bizonytalannak is tűnt Anand részvétele a világbajnok-jelölti versenyen, de hezitálás után, Vlagyimir Kramnyik rábeszélésére vállalta a tornát. Hanti-Manszijszkban Viswanathan Anand egypontos előnnyel nyerte meg a világbajnok-jelölti versenyt, immár kihívóként készülhetett a visszavágó mérkőzésre. Emlékezetes, sok meglepetéssel tarkított versenyt láttunk, Anand megérdemelt győzelmet aratott, magabiztosan játszott, veretlenül ért célba!

A világbajnok-jelölti verseny végeredménye:

1.Viswanathan Anand (indiai, 2770) 8,5 pont

2. Szergej Karjakin (orosz, 2666) 7,5

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787) 7

4. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) 7

5. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709) 7

6. Levon Aronjan (örmény, 2830) 6,5

7. Peter Szvidler (orosz, 2758) 6,5

8. Veszelin Topalov (bolgár, 2785) 6

A Szocsiban megrendezett világbajnoki döntő jóval kiegyensúlyozottabb küzdelmet hozott, mint az egy évvel korábbi összecsapásuk, amikor Magnus Carlsen 6,5-3,5-ös győzelemmel hódította el a világbajnoki címet a nagy bajnoktól, Viswanathan Anandtól.

Carlsen szerzett vezetést, Anand azonnal egyenlített. A döntő kritikus partijának a hatodik bizonyult, amikor Vishy Anand óriási esélyt szalasztott el, kiskombinációval nyerőesélyhez juthatott volna. Az elszalasztott lehetőség, az elvesztett parti döntően befolyásolta a párosmérkőzés végső kimenetelét. A döntőben négy játszma végződött döntéssel, valamennyi játszmát a világossal játszók nyerték meg. A 44 éves Viswanathan Anand megnyitási felkészültségben felülmúlta Magnus Carlsent, aki azonban a sakktábla mellett többször is higgadtságát megőrizve sikerrel megbirkózott a feladattal.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2863) - Viswanathan Anand (indiai, 2792) 6,5 – 4,5 (döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

Idén márciusban Moszkvában rendezték meg a 8 résztvevős világbajnok-jelölti versenyt. A Világkupa-győztes orosz Szergej Karjakin teljesítette a vele szemben támasztott elvárásokat. A vártnál jóval több döntetlent hozó viadalon a másodiktól a 11. fordulóig hol egyedül, hol holtversenyben állt az élen. Riválisaihoz hasonlóan voltak megingásai, a hajrá végül a javára dőlt el. A regnáló világbajnok Magnus Carlsen a torna előtt Fabiano Caruanát, Szergej Karjakint és Levon Aronjant nevezte meg a legnagyobb esélyesnek, következő kihívójának. Szergej Karjakin Stavangerben 2013-ban és 2014-ben is megtréfálta a hazai pályán játszó világelsőt tornagyőzelmével. 2008 óta először küzdhet meg orosz sakkozó a világbajnoki címért!

A világbajnok-jelölti verseny végeredménye:

1.Szergej Karjakin (orosz, 2760) 8,5 pont

2-3. Fabiano Caruana (amerikai, 2794) és Viswanathan Anand (indiai, 2762) 7,5

4-7. Peter Szvidler (orosz, 2757), Levon Aronjan (örmény, 2786), Anish Giri (holland, 2793) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2790) 7

8. Veszelin Topalov (bolgár, 2780) 4,5

Világbajnokok

Világbajnoki címűk ideje

Wilhelm Steinitz (1836 - 1900)

(1886-1894)

Emanuel Lasker (1868 -1941)

(1894-1921)

Jose Roul Capablanca (1888 -1942)

(1921-1927)

Alekszander Aljechin (1892 – 1946)

(1927-1935 és 1937-1946)

Max Euwe (1901 - 1981)

(1935-1937)

Mihail Botvinnik (1911 - 1995)

(1948-1957, 1958-1960, 1961-1963)

Vaszilij Szmiszlov (1921 -2010)

(1957-1958)

Mihail Tal (1936 – 1992)

(1960-1961)

Tigran Petroszjan (1929 – 1984)

(1963-1969)

Borisz Szpasszkij (1937 - )

(1969-1972)

Robert Fischer (1943 - 2008)

(1972-1975)

Anatolij Karpov (1951 - )

(1975-1985)

Garri Kaszparov (1963 - )

(1985-2000) (1993-2000 PCA)

Vlagyimir Kramnyik (1975 -)

(2000-2007)

Viswanathan Anand (1969 -)

(2007-2013)

Magnus Carlsen (1990 -)

(2013 -)

A FIDE világbajnokai

Világbajnoki címük ideje

Anatolij Karpov (1951 - )

(1993-1999)

Alekszandr Halifman (1966 -)

(1999-2000)

Viswanathan Anand (1969 - )

(2000-2002)

Ruszlan Ponomarjov (1983 - )

(2002-2004)

Rusztam Kaszimdzsanov (1979 -)

(2004-2005)

Veszelin Topalov (1975 - )

(2005 -2006)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

New Yorkban november 11. és 30. között rendezik meg a címvédő norvég Magnus Carlsen és kihívója, az orosz Szergej Karjakin 12 játszmás világbajnoki döntőjét. November 10-én tartják meg az ünnepélyes megnyitót, majd a sorsolást. Carlsen 2013-ban Csennajban hódította el a világbajnoki címet az indiai Viswanathan Anandtól, 6,5-3,5-re győzte le a hat évig uralkodó világelsőt. Egy évvel később Szocsiban megvédte címét a kihívóval, Viswanathan Ananddal szemben, 6,5-4,5-nyert. A világranglistát vezető 25 éves Magnus Carlsen ezúttal saját generációjába tartozó ellenféllel, a 26 esztendős Karjakinnal vív meg, aki a moszkvai 8 résztvevős világbajnok-jelölti verseny győzteseként harcolta ki a kihívói jogot. A döntő honlapjahttp://nyc2016.fide.com/ Az első játszmát november 11-én magyar idő szerint 21 órától játsszák.

Világbajnoki döntő New York  Carlsen Karjakin

New Yorkban rendezik meg az óriási érdeklődéssel várt világbajnoki döntőt, a a 25 éves címvédő norvég Magnus Carlsen és 26 éves kihívójának, az orosz Szergej Karjakin 12 játszmás páros mérkőzését. Carlsen 2013-ban Csennajban az indiai Viswanathan Anand Anand elleni 6,5-3,5-ös győzelemmel hódította el a világbajnoki címet, majd egy évvel később Annaddal szemben 6,5-4,5-re nyert. Carlsen és Karjakin a döntőig 21 játszmában vívtak meg klasszikus időkontrollal. Tizenhat döntetlen mellett a világelső 4-1-re vezet. Legutolsó partijukat Bilbaóban vívták, gyors remivel zárult, Karjakin nem tudott visszavágni a Chess Masters első körében világossal elszenvedett vereségéért. Karjakin egyetlen győzelmét 2012-ben érte el, a Tata Steel tornán győzte le riválisát. Különböző gyorsított időkontrollal még 26 partiban viaskodtak, Magnus 5 döntetlen mellett 14-szer nyert és hétszer kapott ki.

A küzdő felek a 12 játszmás párharc során két-két parti után kapnak pihenőnapot,  az első partit november 11-én játsszák.  Kivételt jelent, hogy a 11. összecsapásra november 26-án kerül sor és szükség szerint 28-án küzdenek meg a 12. partiban. A játéknapok: november 11, 12, 14, 15, 17, 18, 20, 21, 23, 24, 26, 28. Az első partit világossal játszó nagymester a párharc második félidejében színt vált, a sötét bábukat vezeti a 7. játszmában. Az időkontroll a klasszikus: 2-2 óra az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, de ekkor 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidő is a nagymesterek rendelkezésére áll.

Döntetlen, 6-6 esetén november 30-án rájátszás következne, négyjátszmás rapid párharc, 25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnának a sakkozók. Egymillió euró a díjalap, a győztes hatvan százalékát kapja a díjnak, amennyiben a párharc csak a rájátszásban dől el, akkor 55-45 arányban osztoznak a díjon.

A két szuperklasszis bemutatása előtt ismerkedjünk meg a sakkozás történetével. A nagyszerű játék az évszázadok során jelentős fejlődésen ment keresztül. A 64 kockán zajló háború az első sakk-könyveken, a figurák megváltozott menetmódján, az  első nagyszabású tornákon, a kialakult világbajnoki rendszeren keresztül hódította meg a világot, hogy korunk technikája, a számítógépes programokon keresztül az internet is felfedezze a sakkot. A világ  öt kontinensén a sakkrajongók „élőben” figyelhetik a legnagyobb tornákat, egymással játszhatnak, oszthatják meg gondolataikat, vitázhatnak.

A sakkozás története

A sakkjáték eredete a mondák világába vész. Valószínű, hogy Indiából származik. A legrégibb forrás, amely a sakkjáték eredetét kutatóknak rendelkezésére áll, az arab el-Dsahiz-nak (868) játékokat tartalmazó könyve és az 1257-ből való arabs kódex, a régi arab sakkozás könyve, amelyet a British Múzeum őriz. A sakkozás az arabok útján jutott ezután Spanyolországba, majd Olaszországba. A sakkjáték másfél évezredes történelmében döntő fordulatot hozott a XV. század vége. Az araboktól visszafoglalt Granada falai közt nemcsak káprázatos építészeti remekművek, gyönyörű szőnyegek és nagyszerű fegyverek estek zsákmányul. Az Alhambra pompás épületei az arab szellemi élet gazdag kincseit őrizték jól felszerelt könyvtáraikban. A legerősebb spanyol játékosok a nagy arab sakkozók hátrahagyott műveit tanulmányozhatták, és innen indult el a játék világhódító útjára.

 Az akkori játék, a bábok korlátozottabb mozgása mellett, a mainál hosszadalmasabb és kifejletében sokkal lassúbb volt. Ezt küszöbölte ki a játék megreformálása, amelyben egyébként magának a korszellemnek a hatása is megnyilvánult. A bábok egy részének menetmódja megváltozott, bevezették a sáncolást, a menetközben való ütést. Lucena 1497-ben, Salamancában megjelent spanyol nyelvű könyve a legrégebben nyomtatott sakk-könyv. A XVI. században hatalmas lendülettel indul fejlődésnek a sakkjáték. Nagy siker volt az 1512-ben egy portugál gyógyszerész, Damiano Rómában kiadott könyve, amely már az új szabályokat tartalmazta és megnyitási tanácsokat is adott. A művet később francia, angol és német nyelvre is lefordították, összesen nyolc kiadást ért meg. A század legjelentősebb sakkműve a spanyol Ruy Lopez könyve, a szerző sorozatban aratta győzelmeit, emlékét ma is őrzi a sakkelmélet fontos fejezete, a spanyol megnyitás.

Spanyolok, olaszok, franciák

A XVI. század a spanyol sakkozás diadalmas korszaka, a következő században az olasz mesterek  a leghíresebbek, Salvio, Carrera és a sok kiváló mester között Greco volt a legjobb. Játékát hatalmas támadókészség jellemezte, a megnyitáselmélet több változata őrzi nevét, pl. az olasz megnyitás Greco-változata. Az olasz mester könyve 1619-ben jelent meg, 150 megnyitást tárgyalt, elemzései még máig is helytállóak, végjátékai egészen kitűnő pozíciós érzékről tanúskodnak. Elemzéseiből, játszmáiból jegyzeteket is készített, amelyeket jómódú pártfogóinak eljuttatott, ez a tevékenysége a sakkfolyóiratok ősének is tekinthető.

A XVIII. században a vezető szerep az angol, francia és német mestereknek jutott. A Café de la Regence volt a legerősebb játékosok találkozóhelye. Ide járt sakkozni Diderot, Voltaire, Rousseau, Napóleon, itt aratta első sikereit a század legnagyobb sakkjátékosa, Philidor. Ő volt az első mester a sakk történetében, akinek játékát tudományosan megalapozott elvek és nem pillanatnyi ötletek irányították. Híres mondása: „a gyalog a sakkjáték lelke” új megvilágításba helyezte a legértéktelenebb báb szerepét. Művei mai is maradandó értékűek, nagyszerű végjáték elemzéseiből manapság is tanulhatunk, az egygyalogos bástyavégjátékokat, a bástya és futó a bástya elleni küzdelmét Philidortól leshettük el. Az első magyar sakk-könyv 1758-ban Budán jelent meg, „Sach, vagy királyos játéknak szabott rendtartásai” címmel.

A zseniális feltaláló, Kempelen Farkas 1769-ben szerkesztette meg sakkozó automatáját, amelyben egy jó sakkozó volt elrejtve. A sakkirodalom fejlődésével egyre több kiváló játékos tűnt fel, megkezdődött a versengés, egyre több sakkversenyt szerveztek.

Londonban rendezték meg az első nemzetközi sakkversenyt

Az első nemzetközi sakkversenyt Londonban 1851-ben rendezték meg, a győztes a német Adolf Anderssen lett. A verseny kieséses rendszerű volt, korlátlan gondolkodási idő mellett. A magyar Szén József az ötödik helyen végzett. 1857-ben tűnt fel Paul Morphy (1837-1884), a zseniális amerikai sakkozó. Csak rövid ideig tündökölt, de szereplését győzelmek sorozata kísérte. Kombinációinak újszerűsége, számításainak pontossága napjainkig iskolapéldául szolgál. Morphyt fantasztikus sakkérzéke több pozíciós igazság felfedezéséhez vezette, a leglényegesebb feladatnak a fejlődést és a tisztek aktivitását tekintette. Ennek érdekében szívesen áldozott gyalogot a megnyitásban (cseljátékok), vagy a játszma kezdeti szakaszában a fejlődési előny érdekében.

1858-59-ben, Párizsban mérkőzött meg Andersennel, hét nyert játszmáig játszották a meccset, amelyet a német sakkozó győzelemmel kezdett, Morphy a harmadik játszmában egyenlített ki, majd 7-2-es nyeréssel a világ legerősebb játékosa lett, de meglepetésre 1860-ban, 23 évesen bejelentette visszavonulását. 1862-ben szervezték meg a második londoni versenyt, amely már körverseny volt. Morphy elődje és utódja, Anderssen újra győzött, s ezzel visszahódította a világelsőséget. Az osztrák Wilhelm Steinitz ezen a tornán csak a hatodik helyen végzett, de versenyről versenyre fejlődve 1866-ban joggal hívta ki Anderssent páros mérkőzésre, és 8-6-os győzelemmel átvette a stafétabotot.  

Az első világbajnokok

Steinitz pályafutását nagy sikerek és gyengébb eredmények is jellemezték, a korábbi romantikus sakkfelfogással szemben a pozíciós játékvezetés híve volt. Steinitz első hivatalos világbajnoki páros mérkőzését 1886-ban játszotta, a lengyel Zukertort ellen, a mérkőzés megnyeréséhez szükséges tízedik győzelmét a 19. játszmában érte el öt vereség mellett.  Három évvel később Csigorinnal szemben megvédte címét (10,5-6,5), majd Günsbergre mért vereséget (10,5 – 8,5). 1892-ben ismét megmérkőzött Csigorinnal, és óriási csatában védte meg címét. 23 partit vívtak, 10 nyerés mellett nyolcszor kikapott. Steinitz két évvel később az üstökösszerűen feltűnt német Emanuel Laskerrel csatázott, és a 26 éves kihívó tíz győzelem és öt vereség mellett elhódította a világbajnoki címet. A jelentős korkülönbség előnyeit Lasker jól használta ki, ellenfele hibáira könyörtelenül lecsapott, de a mérkőzés erkölcsi győztese Steinitz volt, a megnyert partijai stratégiailag megalapozottabbak, minőségileg jobbak, élvezhetőbbek voltak. A visszavágón Lasker két év múlva megsemmisítő vereséget mért Steinitzre, tíz partit nyert meg, és mindössze kétszer kényszerült feladásra öt döntetlen mellett.

Lasker 27 éven keresztül őrizte címét. Sokan szerettek volna vele megmérkőzni, de csak kevesen tudták teljesíteni pénzügyi feltételeit. Többek között ezért nem hívhatta ki Laskert a magyar sakkozás nagy egyénisége, Maróczy Géza sem. A sakkozás második világbajnoka mindössze hat meccset játszott, 1907-ben Marshall ellen aratott kiütéses győzelmet, nyolc partit nyert hét döntetlen mellett.  Egy évvel később Tarrasch volt az ellenfele, nyolc győzelmet ért el, háromszor kapott ki,  ötször remiztek. Janowskival 1909-ben csatázott, hét nyerés, egy vereség, két döntetlen hűen tükrözte nagy erőfölényét. Kevésen múlott, hogy Schlechter nem tépázta meg babérjait, Lasker csak az utolsó parti megnyerésével egyenlített, szerény eredménnyel, 5-5-tel megvédte címét. Janowski ismét próbálkozott, Steinitz simán győzött, nyolc nyerés és három remi született a meccsen. Havannában 1921-ben mérkőzött meg a kubaiak legendás bajnokával, Jose Raul Capablancával és tíz döntetlen melletti négy vereséggel búcsúznia kellett címétől.  Lasker új versenyzői szemléletet honosított meg, nemcsak az ellenfél sakktáblán látható – állásbeli – gyengeségei ellen küzdött, hanem a táblán nem látható felfogásbeli fogyatékosságaival, akár jellembeli hibáival is. Riválisával szemben azt a stílust játszotta, amely legkevésbé feküdt ellenfelének.Capablanca kevésbé látványos, biztonsági sakkot játszott. Technikai tudása olyan szédületes és lenyűgöző volt, hogy „sakkozó gépnek” is nevezték,  ellenfelei sokszor ellenállás nélkül vesztették el  a partikat. Stratégiai célkitűzéseinek megvalósításában azonban a taktikai megoldások is szerepet kaptak, a Capa-féle kiskombinációk sokszor gyönyörködtették a sakkrajongókat. Nagyszerű pozícióérzéke és taktikai készsége a végjátékban is remekült érvényesült, gyorsan találta meg az állás szellemének megfelelő legjobb lépést. Pályafutásának csúcspontja volt az 1927-es New York-i verseny megnyerése, Aljechin, Marshall, Vidmar, Nimzovics és Spielmann játszott a tornán. Ugyanebben az évben Alekszander Aljechinnel szemben elvesztette a világbajnoki címet, három partit tudott csak nyerni, hatszor szenvedett vereséget 25 döntetlen mellett.

Aljechin Moszkvában született, hétéves korában tanult meg sakkozni, és fejlődését az első pillanattól kezdve a tudományos módszeresség jellemezte. A sakkjátékot mindig művészetnek tartotta, a kombinációkban rejlő esztétikai szépségre vágyott. Alaposan elemzett, soha nem rejtette véka alá, ha az állásban ellenfele kihagyott egy-egy jobb lehetőséget. Az 1924-es és az 1927-es New York-i tornákról írott könyvei máig is időt álló művek. Kevesen hittek abban, hogy 1927-ben legyőzheti Capablancát, hiszen a párosmérkőzés előtt még egyszer sem tudta őt megadásra kényszeríteni. Aljechin Buenos Airesben azzal lepte  meg a sakkvilágot, hogy a kubai sakkozót saját fegyverével győzte le, pozíciós játékvezetése ellen Capablanca nem talált ellenszert. A nagyszerű győzelme után hihetetlen sikerszériát ért el, 1934-ig egyetlen játszmát sem vesztett! Kétszer Bogoljubovval szemben védte meg világbajnoki címét, 1929-ben + 11, - 5, = 9-cel, majd 1934-ben + 8, - 3, =15-tel. Meglepő, hogy Capablanca kihívását többször elutasította. Pályafutásában törés 1935-ben következett be, amikor 13 döntetlen mellett csak nyolc partit tudott nyerni a holland Max Euwe ellen, aki viszont kilencszer mért vereséget rá. 

Váratlan veresége után Aljechin éjt nappallá téve is a visszavágóra készült, amire 1937-ben került sor Hollandiában, és 11 döntetlen mellett 10-4-re győzött,  visszahódította világbajnoki címét. Ezután kezdődött életének legrögösebb szakasza. A második világháború kitörésekor Aljechin a francia sakkválogatott tagjaként Buenos Airesben játszott a sakkolimpián. A francia hadsereg összeomlása után több, a Német Sakkszövetség által rendezett versenyen vett részt, és olyan cikkek jelentek meg a neve alatt, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy támadják emberi és politikai magatartásáért. A háború befejezését Lisszabonban élte meg, és nagyon lesújtotta a hír, hogy 1946-ban az ellene emelt vádak miatt nem hívták meg a londoni versenyre. Március elején azonban kézhez kapta a meghívót Moszkvába, a Botvinnik elleni páros mérkőzésre. Ezt azonban már nem élhette meg, 1946. március 24-én, sakktáblája előtt ülve holtan találták meg. Egy nagy kívánsága azonban teljesült, világbajnokként halt meg.

A sakkozás ötödik világbajnoka, a holland Max Euwe két évig volt világelső.  Euwe-nek a világbajnoki cím hihetetlen népszerűséget szerzett, és elhódításához Maróczy Géza nyújtott óriási segítséget.  Nem számíthatott arra, hogy legyőzi  Aljechint, de az esélytelenség nyugalmat kölcsönzött neki. A két évvel későbbi visszavágón már görcsösen játszott, simán vesztett. Matematikusként a szisztematikus munka híve volt, megnyitásokat taglaló könyvei mellett szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor a középjátékokat próbálta rendszerezni. Euwe a holland sakk-kultúra megteremtésében óriási szerepet játszott, és gazdag életpályájának megkoronázásaként 1970-től nyolc évig a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE)  elnöke volt.

A szovjet hegemónia kezdete

A FIDE 1947-es kongresszusán döntötték el, hogy Aljechin halálával megüresedett világbajnoki trónusért a kor legjobb hat sakkozója négyfordulós körversenyt játsszon. Az amerikai Fine visszalépésével öt nagymester végül „ötmenetes” versenyben döntötte el a világbajnoki cím sorsát. Az első két fordulót Hágában játszották, a befejező három kört pedig Moszkvában. Mihail Botvinnik a várakozásnak megfelelően nagy fölénnyel végzett az élen, a sakkozás hatodik világbajnokaként ünnepelhették. Szmiszlovot 3-2-re, Kereszt 4-1-re, Reshevszkyt 3,5-1,5-re és Euwe-t 3,5-1,5-re győzte le, tíz nyerés és 8 döntetlen mellett  csak két partit vesztett.

A végeredmény: 1. Mihail Botvinnik 14, 2. Vaszilij Szmiszlov 11, 3-4. Paul Keresz és Emanuel Reshevszky 10,5, 5. Max Euwe 4 pont.

A Nemzetközi Sakkszövetség a világbajnoki meccsverseny kiírásakor szabályozta, hogy  a világbajnoknak minden harmadik évben páros mérkőzésen kell megvédenie címét a világbajnok-jelöltek versenyének győztesével. (Később világbajnok-jelölti páros mérkőzéseket játszottak.) Az első ilyen tornát 1950-ben Budapesten rendezték meg. A 10 résztvevős versenyt holtverseny után David Bronstein nyerte meg, egy évvel később Botvinnikkel 12-12-re végzett, a döntetlen a címvédőnek kedvezett. A 24 játszmás mérkőzésen Bronstein a 22. parti után még vezetett, de Botvinnik egyenlített, tíz játszma dőlt el a meccsen. Bronstein ragyogó stratégiai megoldásokkal elkápráztatta a sakk híveit, a végjátékokban azonban megdöbbentő pontatlanságokat követett el. Három évvel később Botvinnik párharca Vaszilij Szmiszlovval is döntetlennel zárult, hét-hét győzelmet könyvelhettek el. 1957-ben a címvédő ismét Szmiszlovval csatázott, kihívója a nyolcadik parti megnyerésével ragadta magához a vezetést, és 12,5-9,5-ös meggyőző győzelmet aratott, hat nyerés mellett háromszor szenvedett vereséget.

Az akkori szabály szerint Botvinniknek joga volt visszavágóra, és egy év múlva 12,5-10,5-es győzelemmel visszahódította a világbajnoki címet. A sakkvilágot egy ifjú titán káprázatos támadásvezetései, intuíciós áldozatai hozták lázba. Mihail Tal a jugoszláviai világbajnok-jelöltek versenyének megnyerésével Botvinnik kihívója lett. A 39 éves címvédő tökéletes technikára épített stílusa nem bírt a 24 éves „rigai varázsló” viharos akcióival. Tal 12,5-8,5-ös győzelemmel a sakkozás nyolcadik világbajnoka lett. Botvinnik azonban nem adta meg magát, ellenfelére tökéletesen felkészülve, hatalmas akaraterővel  visszahódította az elvesztett címet. A betegséggel is küszködő Tal ellen 13-8-ra nyert. A 21 partiból 15 végződött döntéssel! Botvinnik pályafutása utolsó világbajnoki döntőjét 1963-ban vívta, Tigran Petroszjan 12,5-9,5-ös győzelemmel végleg megfosztotta címétől, az új szabályok már törölték a visszavágó mérkőzést. Maradandót alkotott játszmáinak alapos elemzésével. Könyörtelenül rámutatott saját és ellenfeleinek hibáira is, minden erejével az igazságot kereste. A Botvinnik-sakkiskolában számos tehetség bontogatta szárnyait, legismertebb tanítványa Garri Kaszparov volt. Vlagyimir Kramnyik is élvezhette szakmai támogatását.

Vaszilij Szmiszlov világbajnokként csak egy évig „uralkodhatott”, de a sakkozás egyik legnagyobb egyéniségeként írta be magát a történelembe. Szmiszlovnak a rendkívül alapos megnyitási felkészültség az állások megítéléséhez hallatlan biztonságot adott, képes volt viharos támadásokra, pozíciós áldozatokra, gondos védekezésre, nyugodt manőverezésre. Remekül játszotta a végjátékot, egyetlen sakkozó könyvtárából sem hiányozhat a „Bástyavégjátékok elmélete” című könyv, Szmiszlov és Lövenfisch közös munkája. Sakkozói hitvallását megismerhetjük „ A harmónia keresése” című művéből. Tízszer volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, és 1983-ban, 62 évesen világbajnok-jelölti döntőt játszott, a 42 évvel fiatalabb trónkövetelőtől, Kaszparovtól szenvedett vereséget. 

Két pozíciós stílusú világbajnok, Botvinnik és Szmiszlov után jött a nagy taktikus, Mihail Tal. Mindenáron támadásra törekvése, lenyűgöző kombinációi, káprázatos taktikai megoldásai hihetetlenül népszerűvé tették a sakkrajongók körében. Ellenfelei rettegték váratlan megoldásait, Tal játékával újjászületett a romantikus iskola. Világbajnoki címének elvesztése után is sikert sikerre halmozott, szuperversenyek egész sorát nyerte meg, nyolcszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet csapatnak. Zsenialitására jellemző, hogy legmagasabb Élő-pontszámát, a 2705-öt 44 éves korában érte el. Imádta a sakkot, önpusztító tempóban élt, nehéz versenyparti után is képes volt egész éjszaka snellezni. Tündökölt, amíg egész pályafutását végigkísérő súlyos betegsége nem győzte őt le. 

Világbajnoki döntő New York  Carlsen Karjakin

Botvinniket világbajnoki trónjától végleg az örmény származású Tigran Petroszjan fosztotta meg. Nyugodt, pozíciós játékstílusa biztonságra törekvő versenytaktikával párosult, kerülte az esetleges vereséghez vezető túlzott kockázatot. Keveset nyert, de alig vesztett játszmát. Precíz technikával a legkisebb előnyöket is képes volt nyerésig fokozni, a pozíciós minőségáldozat kedvenc fegyvere volt. Elődeihez képest kevesebb versenyt tudott megnyerni, de mindig az élmezőnyben végzett. Petroszjan 1966-ban sikerrel védte meg világbajnoki címét Borisz Szpasszkijjal szemben, 12,5-11,5-re nyert, 17 döntetlen mellett négy partiban megadásra kényszerítette kihívóját, hármat vesztett. Három évvel később már nem tudta visszaverni Szpasszkij támadását, 12,5-10,5-es vereséget szenvedett. Négy győzelme ezúttal kevésnek bizonyult ellenfele hat nyerésével szemben.

Világbajnoki döntő New York  Carlsen Karjakin

Borisz Szpasszkij a sakkozás tízedik világbajnoka 18 éves korában már nemzetközi nagymesteri címmel büszkélkedhetett, 1956-ban világbajnok-jelölti versenyen játszott, a következő két világbajnoki ciklust azonban kénytelen volt kihagyni. Mindkétszer ugyanazt a fatális hibát követte el, nem elégedett meg a zónaközi döntőt biztosító döntetlennel! 1964-ben megnyerte az amszterdami  zónaközi döntőt, Keresz, Geller és Tal legyőzésével lett Petroszjan kihívója, de elvesztette a világbajnoki döntőt. A következő ciklusban Geller, Larsen és Korcsnoj elleni mérkőzések megnyerésével ismét játszhatott a címért, és második kísérletre már teljesült nagy álma. Meglepő, hogy világelsőként egyetlen versenyt sem tudott nyerni, és Robert Fischer elleni megmérettetésére sem készült fel a legjobban. Reykjavíkban játszották a meccset, amelyet győzelemmel kezdett, majd játék nélkül megnyerte a második játszmát. Elfogadta Fischer bocsánatkérését, a Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére végigjátszotta a mérkőzést, 12,5-8,5 arányban elvesztette a döntőt, a párharc során csak a 11. játszmában tudta még legyőzni az amerikai nagymestert. Veresége után is közel negyedszázadig a sakkozás élvonalába tartozott. 1974-ben Anatolij Karpovtól, 1977-ben Viktor Korcsnojtól világbajnok-jelölti döntőben kapott ki, 1980-ban Portisch Lajostól szenvedett vereséget. Hatszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, 1984-ben először játszott francia színekben, jelentős szerepet játszott új hazája sakkéletének fellendítésében, majd máig sem tisztázott viharos körülmények között 2013-ban tért vissza hazájába.

Nagyon sokat köszönhetnek a sakkozók a 11. világbajnoknak, Robert Fischernek. A média fokozott érdeklődését is kivívta, hogy az amerikai nagymester szinte állandó háborúban állt a szervezőkkel, megfelelő versenyzési körülményeket, díjakat, honoráriumot követelt. Csodagyerekként tűnt fel, tizenöt évesen már nagymester és 1959-ben világbajnok-jelölti versenyen játszott. Három évvel később esélyesként csak negyedik, ez nagy csalódás volt számára. 1967-ben visszalépett a zónaközi döntőtől. Fischer 1970-ben második táblás volt a belgrádi Világválogatott-Szovjetunió csapatmérkőzésen, Petroszjant 3-1-re győzte le. Fischer a zónaközi döntőn csak Benkő Pál hathatós segítségével játszhatott, aki átadta neki indulási jogát. Palma de Mallorcán hatalmas fölénnyel, 3,5 pontos előnnyel lett első, világbajnok-jelölti páros mérkőzésen Tajmanovot és Larsent 6-0-re, Petroszjant 6,5-2,5-re győzte le, és Szpasszkijtól elhódította a világbajnoki címet.

Világelsőként nagy tervei voltak, meg akarta dönteni Lasker „uralkodásának” 27 éves rekordját, de Karpov elleni világbajnoki döntőjére végül nem került sor, a lebonyolításra tett javaslatait a FIDE visszautasította. A dinamikus sakk képviselőjeként 10 győzelemig akarta játszani  a meccset, 9-9-cel megőrizte volna címét. Fischer nem vett részt több versenyen, húsz év elteltével Jugoszláviában Szpasszkijjal mérkőzött meg, az ötmillió dollár díjazású páros mérkőzésen 17,5-12,5-re győzött, 30 játszmára volt szükség, hogy elérje a tíz győzelmet. Fischer többé nem tért vissza Amerikába, sokáig élt Magyarországon is. Lejárt amerikai útlevele miatt 2004 nyarán Japánban letartóztatták. A sakkvilág összefogott kiszabadításáért, az izlandi parlament soron kívül megszavazta állampolgársági kérvényét, és Fischer új életet kezdhetett a szigetországban. Az izlandiak joggal reménykedtek abban, hogy Fischer ismét bekapcsolódik a sakkozás vérkeringésébe. Sokkolta a sakkvilágot a hír, hogy a zseniális bajnok, a 64 kockás világ egyik legnagyobb egyénisége 2008. január 18-án elhunyt.  Emlékét megőrzik fantasztikus játszmái, szemet-lelket gyönyörködtető kombinációi, káprázatos eredményei.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Újvidéken az Európa-kupán az orosz Szibéria és a grúz Nona Batumi játszik címvédőként

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Újvidéken november 5. és 12. között rendezik meg a 32. Klubcsapatok Európa-kupáját. A 63 csapat hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalán címvédőként az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezetésével a Szibéria együttese  játszik. Olimpiai bajnokok, világbajnok-jelöltek, kontinensbajnokok, szupernagymesterek csatáznak majd a viadalon. A rajtlistán a Szibéria és az Alkaloid mögött harmadik olasz OR Padova csapatában Lékó Péter is szerepel a francia Maxime Vachier-Lagrave, az örmény Levon Aronjan  és az izraeli Borisz Gelfand társaságában. A női csapatok négy táblán folyó versenyére 17 együttes nevezett, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnoknők, olimpiai és kontinensbajnokok párharcát követhetjük majd nyomon. A viadal honlapja a http://euroclubcup2016.com/, a fordulók vasárnaptól naponta 15 órakor kezdődnek.

 

A hétfordulós svájci rendszerű versenyre 63 férficsapat és 17 női együttes  nevezett, a mezőnyben neves szupernagymesterek egész sora játszik. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnokok, olimpiai bajnokok, Európa-bajnokok, világbajnok-jelöltek részvétele is fémjelzi az esztendő második legjelentősebb csapatversenyét. A férfiak  mezőnyében a világranglista első tíz helyezettjéből négyen, a top 25-ből tizenheten a rajtnál, huszonhat sakkozó tartozik a + 2700 Élő-pontosok csoportjába. A francia Maxime Vachier-Lagrave 2811 ponttal vezeti a sakkozók rajtlistáját. Őt az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik követi 2810 ponttal.

 

Az idei viadalon is az egyik legnagyobb esélyesnek a címvédőként játszó, az éltáblán Vlagyimir Kramnyikkal felálló Szibéria együttese számít. Tavalyi összeállításukhoz képest veszteség, hogy az örmény Levon Aronjan idén a rangsorban harmadik OR Padova csapatát erősíti.  A macedóniai Alkaloid gárdája hat + 2700 Élő-pontos nagymesterrel száll harcba. Az olasz Padova éltábláján a francia Maxime Vachier-Lagrave, az izraeli Borisz Gelfandot is leigazolták. Lékó Péter tavaly a negyedik helyen végzett csapat éltáblása volt, taktikai felállás volt, hiszen az amerikai Hikaru Nakamura harmadik táblásként szerepelt.

A szentpétervári Mednyij vszadnik együttese is kitűnő erőket vonultat fel, a cseh AVE Novy Bor összeállítása alapján reális eséllyel küzdhet dobogós helyezésért. A moszkvai SZHSZM idegenlégiós nélkül veszi fel a küzdelmet. A rajtlistán hetedik szerb VSK Szveti Nikolaj együttesét Rapport Richárd is erősíti.

Ezúttal sem játszik a magyar  csapatbajnokságot sorozatban nyolcszor megnyerő Aquaprofit-NTSK, nagy csalódás, hogy sakkozásunkat a rangos tornán egyetlen csapat sem képviseli! Rapport és Lékó mellett még számos nagymesterünk idegenlégiósként szerepel román, szlovák és angol együttesekben.

A svájci rendszerű, 7 fordulós tornán fokozott jelentősége van a párosításnak, döntő lehet, hogy mikor kezdődnek el a rangadók. A meccspontok döntik el a végső sorrendet, holtverseny esetén a Berger-Sonneborn pontszám. November 5-én este tartják meg a kapitányi értekezletet, ahol a szakvezetők feltárják titkaikat, a végleges táblasorrendeket. A 30. lépésig tiltott a remiajánlat, játszmánként 90-90 perc a gondolkodási idő az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc a bónuszidő.

 

A rajtlista élcsoportja a legjobb hat sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján:

1.Szibéria (orosz, 2745): Vlagyimir Kramnyik 2810, Anish Giri (holland) 2767, Alekszandr Griscsuk 2751, Li Chao b (kínai) 2730, Jevgenyij Tomasevszkij 2722, Anton Korobov (ukrán) 2689

2. Alkaloid (macedón, 2732): Ding Liren (kínai) 2762, Pavel Eljanov (ukrán) 2757, Dmitrij Andrejkin (orosz) 2736, Yu Yangyi (kínai) 2721,  Dmitrij Jakovenko (orosz) 2709, Jurij Krivorucsko (ukrán) 2702

3. OR Padova (olasz, 2718): Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2811, Levon Aronjan (örmény) 2795, Borisz Gelfand (izraeli) 2720, Lékó Péter (magyar) 2693, Etienne Bacrot (francia) 2691, Daniele Vocaturo (olasz) 2599

4. Mednyij vszadnik (orosz, 2716): Leinier Dominguez Perez (kubai) 2752), Peter Szvidler 2742, Nyikita Vityjugov 2718, Bu Xiangzhi 2698, Maxim, Rodshtein 2696, Makszim Matlakov 2691

5. AVE Novy Bor (cseh, 2710): Pentala Harikrishna (indiai) 2768, Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2744, David Navara 2725, Wang Hao (kínai) 2680, Alekszej Shirov (lett) 2677, Viktor Laznicka 2664

6. SZHSZM (orosz, 2698): Jan Nepomnjacsij 2767, Erneszto Inarkijev 2714, Vlagyimir Malahov 2698, Jevgenyij Najer 2683, Vagyim Zvjagincev 2675, Daniil Dubov 2648

7. VSK Sveti Nikolaj (szerb, 2681): Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 2762, Rapport Richárd (magyar) 2730, Alekszandr Morozevics (orosz) 2683, Robert Markus 2652, Ivan Ivanisevic 2645, Milos Perunovic 2616

8. Ashdod (izraeli, 2677): Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2733, Francisco Vallejo Pons (spanyol) 2716, Ilia Szmirin 2674, Andrej Volokityin (ukrán) 2668, Alekszandre Mojszejenko (ukrán) 2650, Kiril Georgijev (bolgár) 2621

9. Odlar Yurdu (azerbajdzsáni, 2669): Tejmur Radzsabov 2696, Eltaj Safarli 2694, Arkadij Naiditsch 2686, Raud Mamedov 2684, Gadir Guszejnov 2629, Emil Szutovszkij (izraeli) 2625

 

A női csapatok versenyében a címvédő NONA Batumi együttese tavaly valamennyi ellenfelét legyőzve másodszor szerezte meg a győztesnek járó trófeát. A grúz válogatottakat felvonultató csapatnak minimális esélye van a címvédésre, hiszen tavalyi távolmaradásuk után az ötszörös bajnok monacói Cercle d’Echess Monte-Carlo bombacsapattal érkezik Újvidékre. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk, nővére Anna és a svéd Pia Cramling összeállításban hódíthatja vissza az első helyet.

Az orosz „Ugra” a tavalyi világbajnoki döntős orosz Natalija Pogonyina és az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina jó játékában bízhat és dobogós helyezésben.

 

A top három csapat összeállítása:

1.Cercle d’Echecs Monte-Carlo (monacói, 2547): Hou Ji-fan (kínai) 2635, Anna Muzicsuk (ukrán) 2561, Marija Muzicsuk (ukrán) 2532, Pia Cramling (svéd) 2461

2. NONA Batumi (grúz 2454): Nana Dzagnidze 2507, Nino Bacsiasvili 2489, Bela Hotenasvili 2426, Melia Salome 2393

3. „Ugra” Chess Club (orosz, 2451): Natalija Pogonyina (orosz) 2492, Anna Usenyina (ukrán) 2453, Lilit Mkrtchian (örmény) 2439, Marina Necsajeva 2420

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség legfrissebb, november 1-től érvényes világranglistáján a norvég világbajnok Magnus Carlsen előnye  30 pont az amerikai Fabiano Caruana előtt.  A legjobbak rangsorát moszkvai a Tal-emlékverseny, Douglasban a Chess.com nyílt versenye, a top csapatbajnokságok eredményei befolyásolták. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik Moszkvában gyengébben játszott, a francia Maxime Vachier-Lagrave játék nélkül előzte meg őt. Az indiai Pentala Harikrishna pályafutása során először a top tízben.  Legjobb magyarként Rapport Richárd a 25.,  Almási Zoltán a 40., míg Lékó Péter csak a 47. a top százas listán. A női világranglistán a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan az élen.

Világranglista 2016 november

A november 1-től érvényes világranglistán a legjobbak Élő-pontszámát, helyezését a Tal-emlékverseny, a Douglasban megrendezett Chess.com nyílt verseny, a top csapatbajnokságok befolyásolták döntően. A norvég világbajnok Magnus Carlsen és kihívója, az orosz Szergej Karjakin már a New York-i döntőre készül. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a Tal-emlékversenyen a vártnál szerényebb eredményével két helyezést rontott. A bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai válogatott éltáblása, Fabiano Caruana a Man szigeten megrendezett nyílt versenyen is remekelt, holtversenyes első helyével harminc pontra megközelítette a világelső Carlsent. Honfitársa, Hikaru Nakamura újabb pozíciót rontott.

A top tízben a három amerikai és a két orosz nagymester mellett immár két indiai sakkozó. Az exvilágbajnok Viswanathan Anand mellé felzárkózott Pentala Harikriskna.

Négy helyezést javított a Tal-emlékverseny győztese, az orosz Jan Nepomnjacsij, már harmadik az orosz rangsorban. Hat helyet lépett előre a kubai Leinier Dominguez Perez, hármat rontott az orosz Alekszandr Griscsuk. Több mint negyedszázad után az izraeli Borisz Gelfand búcsúzott a top 25-től.

Rapport Richárd legjobb magyarként a 25., Almási Zoltán a 40., Lékó Péter a 47. a legjobbak rangsorában. Hat orosz, három amerikai, két-két indiai, kínai és ukrán nagymester mellett egy-egy norvég, francia, örmény, holland,  azerbajdzsáni, bolgár, kubai, angol, lengyel és magyar sakkozó a top 25-ben.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0916

1016

1116

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2857

2853

2853

0

1990

2.

Caruana,F

amerikai

2808

2813

2823

9

1992

3.

Vachier-Lagrave,M

francia

2813

2811

2811

0

1990

4.

Kramnyik,V

orosz

2808

2817

2810

9

1975

5.

Aronjan,L

örmény

2795

2795

2795

9

1982

6.

So,W

amerikai

2782

2794

2794

9

1993

7.

                  Anand,V

indiai

2776

2776

2779

9

1969

8.

Nakamura,H

amerikai

2789

2787

2779

9

1987

9.

Karjakin,S

orosz       

2769

2772

2772

0

1990

10.

            Harikrishna,P

         indiai

2752

2762

2768

10

1986

11.

Giri,A

holland

2755

2756

2767

9

1994

12.

                  Nepomnjacsij,J

orosz

2740

2749

2769

9

1990

13.

Ding Liren

kínai

2753

2764

2764

0

1992

14.

            Mamedgyarov,S      

azerbajdzsáni

2761

2762

2762

9

1985

15.

Topalov,V

bolgár

2768

2760

2760

0

1975

16.

Eljanov,P

ukrán

2739

2741

2757

9

1983

17.

Dominguez Perez,L

kubai

2720

2736

2752

7

1983

18.

Griscsuk,A

orosz

2754

2752

2751

11

1983

19.

Adams,M

angol

2738

2745

2744

9

1971

20.

Wojtaszek,R

lengyel   

2736 

2746

2744

3

1987

21.

Szvidler,P

orosz

2745

2745

2742

20

1976

22.

Andrejkin,D

orosz

2727

2736

2736

0

1990

23.

Ivancsuk,V

ukrán

2722

2722

2733

9

1969

24.

Li Chao b

kínai

2746

2728

2730

9

1989

25.

Rapport,R

magyar   

2752 

2729

2730

7

1996

40.

Almási,Z

magyar

2684

2702

2702

0

1976

47.

Lékó,P

magyar

2709

2709

2693

9

1979

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az oroszok vezetnek a második helyre előrelépett amerikai sakkozók előtt. Legjobbjaink változatlanul a tizedikek.

1.Oroszország 2744 (- 2, 236 nemzetközi nagymester, 526 nemzetközi mester, 2443 címviselő)

2. Egyesült Államok 2700 (+ 2, 90, 143, 724)

3. Kína 2695 (- 3, 39, 31, 147)

4. Ukrajna 2688 (+ 3, 87, 200, 539)

5. India 2676 (44, 89, 302)

6. Franciaország 2653 (49, 105, 405)

7. Azerbajdzsán 2650 (- 1, 24, 23, 128)

8. Örményország 2647 (- 5, 37, 29, 113)

9. Lengyelország 2646 (+ 1, 41, 107, 377)

10. Magyarország 2640 (54, 118, 458)

A honi rangsorban Rapport Richárd mögött Almási Zoltán a második. Lékó Péter közel húsz esztendő után búcsúzni kényszerült a 2700 Élő-pontosok csoportjából, a Douglasban megrendezett nyílt versenyen 16 Élő-pontot vesztett.

A honi ranglista élcsoportja:

Rapport Richárd 2730 (+ 1), Almási Zoltán 2702, Lékó Péter  2693 (- 16), Berkes Ferenc 2645, Balogh Csaba 2621, Héra Imre 2619, Bánusz Tamás 2616 (+ 4), Prohászka Péter  2593 (+ 2), Gledura  Benjamin 2589 (+ 4), Papp Gábor 2587 (+ 4), Erdős Viktor 2585

A női világranglistát változatlanul a kínai duó vezeti, Hou Ji-fan mögött Ju Wenjun a második. A világbajnoknő újabb pontokat vesztett. Az ötödik helyig nem változott a sorrend. Az orosz szuperbajnokságon elért nagyszerű eredménye Alekszandra Kosztenjuknak szépen kamatozott, ahogy az indiai Dronavalli Harika sikere is Douglasban. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang a 23.

A női rangsor élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2635 (- 14, 14)

2. Ju Wenjun (kínai) 2580

3. Anna Muzicsuk (ukrán) 2561

4. Humpy Koneru (indiai) 2557

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2555 (+ 18, 13)

6. Dronavalli Harika (indiai) 2543 (+ 15, 9)

7. Viktorija Cmilyte (litván) 2538

8. Marija Muzicsuk (ukrán) 2532

9. Katyerina Lahno (orosz) 2530

10. Valentyina Gunyina (orosz) 2525 (- 10, 11)

23. Hoang Thanh Trang (magyar) 2470

Az országok rangsorában az oroszok változatlanul két ponttal előzik meg a legnagyobb rivális, olimpiai bajnokságot nyert kínai sakkozónők legjobbjait, mi a nyolcadikok vagyunk.

1. Oroszország 2484 ( - 1)

2. Kína 2482 (- 1)

3. Grúzia 2415 (- 1)

4. India 2402 (+ 5)

5. Ukrajna 2401 (- 7)

6. Lengyelország 2373 ( - 5)

7. Németország 2355 (+ 2)

8. Magyarország 2348

9. Egyesült Államok 2328 (+ 1)

10. Franciaország 2315 (- 3)

A honi ranglistán Hoang Thanh Trang mögött a 15 esztendős Marjanovics Annamária a második helyre lépett előre.

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2470, Marjanovics Annamária 2371 (+ 21), Lázárné Vajda Szidónia 2365, Medvegy Nóra 2361, Gara Tícia 2358, Gara Anita 2349, Papp Petra 2335, Mádl Ildikó 2325 ( + 1)

A juniorok világranglistáját Rapport Richárd 24 pontos előnnyel vezeti a kínai Wei Yi előtt. Olimpiai válogatottunk újonca, Gledura Benjamin változatlanul a 14.

A legjobb juniorok:

1. Rapport Richárd  (magyar)  2730 (+ 1, 7) 1996

2.Wei Yi (kínai) 2706  1999

3. Jan-Krysztof Duda (lengyel) 2684 (+ 6, 7)  1998

4. Jeffery Xiong (amerikai) 2660 (+ 13, 22) 2000

5. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2658 (- 5, 9) 1998

14. Gledura Benjamin (magyar) 2589 (+ 4, 9) 1999

83. Korpa Bence (magyar) 2474  1998

A legjobb 20 éven aluli hölgyek rangsorában a top öt sorrendje nem változott. Az orosz szuperbajnokságon címvédőként rajtoló Alekszandra Gorjacskina  újabb pontokat vesztett. A 15 éves Marjanovics Annamária a 12. a rangsorban.

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Lei Tingjie (kínai) 2473  1997

2. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2452 (- 8, 11)  1998

3. Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 2435 (- 4, 1)  1997

4. Dinara Szaduakasszova (kazah) 2427  1996

5. Nomin-Erdene Davaademberi (mongol) 2421  2000

12. Marjanovics Annamária (magyar) 2370 (+ 21, 17)  2001

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Korzikán a francia Maxime Vachier-Lagrave győzelmével ért véget a 16 résztvevős, kieséses rendszerű rapidverseny. A döntőben a korábban hatszor is a Corsica Masters győztesét, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen nyert 1,5-0,5-re. A világranglista negyedik helyezettje vezette a rajtlistát, veretlenül játszotta végig a tornát. Négyen kiemeltként játszottak, Vachier-Lagrave, Anand, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov előcsatározások nélkül játszott. Legfiatalabb nagymesterünk, Gledura Benjámin volt idén az egyetlen magyar résztvevő, a nyílt versenyről hetedik helyezettként harcolta ki a továbbjutást, a nyolcaddöntőben a korábbi Európa-bajnok Alekszander Mojszejenkotól szenvedett vereséget.  

20. Corsica Masters 2016

A 20. Corsica Masters KO tornán tizedszer játszott Viswanathan Anand. 2000 és 2004 között valamennyi tornát megnyerte, 2005-ben a svájci Vadim Milovtól, egy évvel később az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovtól szenvedett a döntőben vereséget. 2011-ben győztesként tért vissza, három évvel később nagy meglepetésre az elődöntőben kikapott az ukrán Szergej Fedorcsuktól, akit a döntőben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan 2-0-ra legyőzött. Tavaly az ukrán Vlagyimir Oniscsuk vehette át a győztesnek járó trófeát, a lett Igor Kovalenko ellen nyert a fináléban, a „hirtelen halál” játszma döntött a javára. Almási Zoltán elődöntős volt, Kovalenko állta útját.

A kilenc fordulós nyílt versenyről harcolta ki részvételi jogát legfiatalabb nagymesterünk, Gledura Benjámin. Hetedikként végzett a viadalon, 6 pontot szerzett, elsőként az ukrán Anton Korobov zárta a szereplését.

A rapidversenyen játszmánként 15-15 perc volt a nagymesterek gondolkodási ideje és lépésenként 3-3 másodperc. 1-1 esetén villámpartik következtek, 3-3 perc és 2-2 másodperccel, 2-2-nél a „hirtelen halál” parti jöhetett volna, 5 perc világosnak, 4 sötétnek, de utóbbinak remifórral.

Gledura Benjámin az első körben a korábbi Európa-bajnok Alekszander Mojszejenkotól szenvedett vereséget. Az első partit sötéttel elvesztette, a másodikban csak remire futotta erejéből. Meglepetésre a viadalon kiemeltként szereplő azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov nem kis szerencsével vette az első akadályt, a román Bogdan-Daniel Deac alaposan megizzasztotta. Hou Ji-fan is „pótvizsgázott”, a rapid párbajt vereséggel kezdte a fehérorosz Szergej Azarov ellen, egyenlített, majd a két villámpartit megnyerte.

A negyeddöntőben az első helyen kiemelt francia Maxime Vachier-Lagrave a címvédő Oniscsukot kettős győzelemmel búcsúztatta. Hou Ji-fan a bakui sakkolimpián ezüstérmes ukrán válogatott tagja, Anton Korobov ellen nyeréssel kezdett, de végül vereséggel zárt.

Az elődöntő nem hozott meglepetést. Vishy Anand jobban gazdálkodott gondolkodási idejével, mint Tejmur Radzsabov, az első parti elvesztése után Anton Korobov sem tudott egyenlíteni.

A szombati szünnap után ma játszották le a döntőt. Maxime Vachier-Lagrave és Viswanathan Anand párharcát a 26 esztendős francia nagymester nyerte meg. Az első partiban érdekes küzdelem bontakozott ki. Anand leadta vezérét bástyáért és futóért cserébe, jó esélyt kapott, a csata végül lépésismétléssel ért véget. A második játszmában az exvilágbajnok MVL kedvenc szicíliai védelme ellen nagyot hibázott, korán átengedte a kezdeményezést, a hirtelen felcsillant reménnyel sem tudott élni, már a 29. lépés után feladásra kényszerült.

20. Corsica Masters 2016

A nyolcaddöntő eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2811)  - Bilel Bellahcene (francia, 2475) 2 – 0

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2602) – Zaven Andriaszjan (örmény, 2622) 2 – 0

Hou Ji-fan (kínai, 2649) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2577) 3 – 1

Mihail Antipov (orosz, 2557) – Anton Korobov (ukrán, 2687) 0 – 2

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2710) – Bogdan-Daniel Deac (román, 2543) 2,5 – 1,5

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2648) – Gledura Benjámin (magyar, 2585) 1,5 – 0,5 ( 1 – 0, döntetlen)

Tigran Gharamjan (örmény, 2626) – Daniel Vocaturo (olasz, 2600) 3 - 1

Viswanathan Anand (indiai, 2776) – Koen Leenhouts (holland, 2499) 2 – 0

A negyeddöntő eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave – Vlagyimir Oniscsuk  2 – 0

Anton Korobov – Hou Ji-fan  3 - 1

Tejmur Radzsabov – Alekszander Mojszejenko  3 - 1

Viswanathan Anand – Tigran Gharamian 1,5 – 0,5

Az elődöntő eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave – Anton Korobov 1,5 – 0,5

Viswanathan Anand – Tejmur Radzsabov 1,5 – 0,5

A döntő:

Maxime Vachier-Lagrave  -  Viswanathan Anand  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Vachier-Lagrave,M (2811) - Anand,V (2776)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.Hf3 d5 2.g3 c5 3.Fg2 Hc6 4.d4 Hf6 5.0-0 cxd4 6.Hxd4 e5 7.Hxc6 bxc6 8.c4 Fe6 9.Va4 Vd7 10.Bd1 Bc8 11.Hc3 d4 12.e3 Fe7 13.exd4 exd4

20. Corsica Masters 2016

14.c5 Fxc5 15.Fe3 dxe3 16.Bxd7 exf2+ 17.Kh1 Kxd7 18.Bd1+?! Ke7 19.Va5 Fb6 20.Va3+ c5 21.Bf1 Bhd8 22.Bxf2 Kf8 23.Ha4 Kg8

Vishy a 23...Hg4 24.Bf1 Bd2 változatban megőrizte volna előnyét.

24.Hxb6 axb6 25.h3 h6 26.Va6 Bd6 27.a3 Bcd8 28.Ve2 c4 29.Kh2 Bd3 30.Ve1 b5 31.Ve5 Fd5 32.Fxd5 B8xd5 33.Vf4

20. Corsica Masters 2016

33...c3 34.bxc3 Bxc3 35.a4 bxa4 36.Vxa4 Bdd3 37.Bg2 g6 38.Vf4 Bf3 39.Vxh6 Hh5 40.Bd2 Bc8 41.Bg2

20. Corsica Masters 2016

41...Bxg3 42.Bxg3 Hxg3 43.Kxg3 Bc5 44.Ve3 Bf5 45.h4 Bh5 46.Vf4 Bf5 47.Ve3 Bh5 48.Vf4 Bf5 49.Ve3 és döntetlen

Anand,V (2776) - Vachier-Lagrave,M (2811)
Szicíliai védelem [B56]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Hb3 Hc6 7.Fe3 g6 8.Hd5 Hxd5 9.exd5 He5 10.Fd4 Fh6 11.Fe2 0-0 12.0-0 b5 13.a4 b4 14.c3 Fb7 15.cxb4 Fxd5 16.Ha5 e6

20. Corsica Masters 2016

17.Ba3? Bb8 18.Fc3 Vh4 19.Fe1 Ff4

20. Corsica Masters 2016

20.Bh3?

Az exvilágbajnoknak volt kevesebb ideje, s könnyen adta meg magát. 20.g3 Vh3 21.Vxd5 exd5 22.gxf4 Ve6 23.fxe5 dxe5 24.b5 folytatásban három könnyűtisztje lett volna a vezérért cserébe.

20...Vg5 21.Bg3 Vf5 22.Fxa6? Fxg3 23.fxg3 Ve4 24.Bf2 Bxb4 25.Be2 Bd4 26.Vc1

20. Corsica Masters 2016

26...Hf3+ 27.gxf3 Vxf3 28.Vc3 Vh1+ 29.Kf2 e5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő, kilencszeres bajnok Aquaprofit-NTSK csapata kétszámjegyű győzelemmel kezdte meg az első osztályú csapatbajnokság 2016/17-es idényét. A nyitányon 10-2-győzte le a Duocor Makói-SVSE együttesét. A nagy rivális ASE Paks 7-5-re nyert a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapatával szemben. Sikerrel rajtolt az újonc DVTK, a Pénzügyőr elleni 7,5-4,5-ös győzelemmel. Döntetlen született a HVSE-Infrapalan és az Aquaréna Kőbánya SC, valamint a HASE-Lila Futó és a Dunaharaszti MTK találkozókon. A második fordulóra november 13-án kerül sor.

Csapatbajnokság 2016/17

A nyári átigazolási időszakban mozgalmas volt az élet, számos változás történt a legjobb együttesek összeállításaiban is. A címvédő, a kilencszeres bajnok, sorozatban nyolcszor első helyet szerzett Aquaprofit csapata az osztrák Markus Raggerrel erősítette sorait, de gyengült is az együttes. Az olimpiai ezüstérmes Pintér József bejelentette, hogy felhagy az aktív játékkal. Legfiatalabb nagymesterünk, Gledura Benjámin és Prohászka Péter eligazolt a bajnokcsapattól.

Az Aquaprofit ott folytatta, ahol az előző idényt abbahagyta, amikor sorozatos nagy arányú győzelmekkel 11 és félpontos előnnyel ért célba. Tavaly az utolsó fordulóban csak 7,5-4,5-re győzte le a makói gárdát, ezúttal kétszámjegyű győzelmet aratott. Meglepetésre Ragger csak remizett, de később sorban születtek meg a nyerések, a 10-2-es siker.

Jóval kisebb volt a lendület az ezüstérmes ASE Paks sakkozóiban, hazai pályán csak 7-5-re nyertek a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapatával szemben.

A bajnokság újonca, a DVTK  jelentős erősítésekkel várta a bemutatkozást. Prohászka Pétert a bajnokcsapattól „csábították el”, új játékosuk a spanyol Anton Guijarro David, az ukrán Martin Kravcsiv. Az első fordulóban nem játszott még a bakui sakkolimpián ezüstérmes ukrán csapat harmadik táblása, Jurij Krivorucsko és honfitársa, Alekszander Arescsenko, valamint a lengyel Mateusz Bartel sem. A középmezőny elején szeretne végezni az együttes, amely önbizalmat növelő győzelemmel kezdte meg szereplését, a tavalyi bajnokság hatodik helyezettje, a Pénzügyőr elleni 7,5-4,5-ös nyeréssel.

A másik debütáns, a HASE-Lila Futó többek között Gledura Benjámint és olimpiai válogatottunk éltáblását, Hoang Thanh Trangot igazolta le. Az együttes döntetlennel rajtolt, csak négy partiban született döntés.

A két egymást követő bajnokságban is bronzérmes HVSE-Infraplan ezúttal nem bírt az Aquaréna Kőbánya SC csapatával, itt is a remik domináltak.

Az első forduló és az éltáblák eredményei:

Pénzügyőr SE – DVTK  4,5 – 7,5

(Antal Gergely (2541) – Prohászka Péter (2591)  döntetlen

Horváth Csaba (2497) – Héra Imre (2619)  döntetlen

Balog Imre (2548) – Anton Guijarro David (2628)  0 – 1)

HASE-Lila Futó – Dunaharaszti MTK  6 – 6

(Gledura Benjámin (2585) – Daniel Sadzikowski (2541) döntetlen

Horváth József (2508) – Szergej Grigorjanc (2564)  döntetlen

Igor Stohl (2495) – Gonda László (2490) döntetlen)

ASE Paks – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 7 - 5

(Berkes Ferenc (2645) – Vajda Levente (2596)  döntetlen

Milos Perunovic (2619) – Horváth Ádám (2498)  döntetlen

Papp Gábor (2583) – Czebe Attila (2473)  1 – 0)

HVSE-Infraplan – Aquaréna Kőbánya SC  6 - 6

Zbynek Hracek (2594) – Andrej Vovk (2641)  döntetlen

Vlastimil Babula (2545) – Alekszandar Indjic (2576)  döntetlen

Alojzije Jankovic (2579) – Nikola Nestorovic (2507)  1 – 0)

Aquaprofit-NTSK – Duocor-Makói SVSE  10 - 2

(Markus Ragger (2700) – Mihók Olivér (2498)  döntetlen

Balogh Csaba (2621) – Sipos István (2471)  1 – 0

Luka Lenic (2640) – Sinisa Saric (2422)  1 - 0

A 2. forduló (november 13.) párosítása:

DVTK – Duocor-Makói SVSE

Aquaréna Kőbánya SC – Aquaprofit-NTSK

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – HVSE-Infraplan

Dunaharaszti MTK – ASE Paks

Pénzügyőr SE – HASE-Lila Futó

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Jövőre is a Tata Steel Chess szuperversenyen láthatjuk először a sakkvilág sztárjait. Wijk aan Zee-ben 2017. január 14. és 29. között rendezik meg a hagyományos tornát, amely már a 79. a sorozatban. A rajtlistát a norvég Magnus Carlsen vezeti, az örmény Levon Aronjan, az amerikai Wesley So és az orosz Szergej Karjakin  részvétele fémjelzi még a viadalt. 2014 után ismét meghívott a magyar rangsor első helyezettje, Rapport Richárd.

 

79. Tata Steel Chess 2017  Wijk aan Zee

A világbajnok Magnus Carlsen és kihívója, Szergej Karjakin a novemberi New York-i világbajnoki döntőjük után Wijk aan Zee-ben is megmérkőznek egymással. A 25 éves világranglista-vezető Magnus dicsőséges pályafutása éppen 2004-ben, a holland tengerparti városkában kezdődött meg. Címvédőként indul, idei ötödik győzelmével befogta az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot. Tizenharmadszor látjuk őt Wijk aan Zee-ben versenyezni.

 

79. Tata Steel Chess 2017  Wijk aan Zee

A háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjant négyszer ünnepelték tornagyőztesként, tizedszer a rajtnál. Az amerikai Wesley So számára a 2016-os esztendő eddig fényes sikereket hozott. A bakui sakkolimpián aranyérmes válogatott legjobb pontszerzője volt, a Grand Chess Tour 2016-os sorozatának londoni utolsó versenye előtt vezeti az összetett pontversenyt.

 

79. Tata Steel Chess 2017  Wijk aan Zee

A 26 esztendős orosz Szergej Karjakin pályafutásában is fontos szerepet játszik a Tata Steel Chess verseny, tizenegyedik fellépésére készül. 2009-ben Carlsen előtt egypontos előnnyel nyerte meg a szuperversenyt, 2013-ban a harmadik, egy évvel később a második helyen végzett.

A hollandok legjobbja, a 22 éves Anish Giri is végigjárta  a lépcsőfokokat, a „C” és a „B” nagymesterversenyeken keresztül vezetett az útja az elitbe, a szuperversenyen 2011-ben játszhatott először, két második és egy negyedik helyezés volt legjobb eredménye.

 

79. Tata Steel Chess 2017  Wijk aan Zee

A magyar rangsort vezető Rapport Richárd másodszor kapott meghívást a szuperversenyre. 2013-ban a német Arkadij Naiditsch társaságában a nagymesterversenyen végzett holtversenyben az első helyen, és egy éve múlva bemutatkozhatott a legjobbak mezőnyében. A 17 éves titán holtversenyben utolsó lett, extravagáns játéka nem érvényesült, 11 partijából hatszor is vereséget szenvedett. Reméljük, hogy az újabb lehetőséggel élni tud, feledteti balsikeres olimpiai szereplését.

A 14 fős mezőnyben két hely még kiadó, a szervezők november végére ígérik a végleges névsort.

A 79. Tata Steel Chess 2017 szuperverseny résztvevői az október 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2853)

Levon Aronjan (örmény, 2795)

Wesley So (amerikai, 2794)

Szergej Karjakin (orosz, 2772)

Pentala Harikrishna (indiai, 2762)

Anish Giri (holland, 2756)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2749)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2746)

Rapport Richárd (magyar, 2729)

Wei Yi (kínai, 2706)

Baskaran Adhiban (indiai, 2689)

Loek van Wely (holland, 2667)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novoszibirszkben befejeződött a 69. férfi és a 66. női szuperbajnokság. Alekszandra Kosztenjuk már bajnokként játszotta utolsó partiját, döntetlennel is megőrizte másfél pontos előnyét. Natalija Pogonyina nagy csatában kivívott döntetlennel ezüstérmes lett, Anasztaszia Bodnaruk veresége ellenére is a harmadik helyen végzett. A férfiak viadalán óriási meglepetés született. A rajtlistán csak nyolcadik, az orosz női olimpiai válogatott szekundánsa, Alekszandr Rjazancev az utolsó fordulóban Dmitrij Jakovenko elleni győzelmével bajnoki címet szerzett. Alekszandr Griscsuk az ezüstérmes, a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij harmadikként zárta szereplését.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Nagy meglepetésre a rajtlistán csak nyolcadik, az orosz női válogatott szekundánsa, Alekszandr Rjazancev az új orosz bajnok. Utolsó két játszmájának megnyerésével veretlenül ért célba. A befejező partijában sötéttel győzte le egyik üldözőjét, Dmitrij Jakovekót. A Caro-Kann védelem egyik bonyolult, zárt álláshoz vezető folytatásában a nagymesterek ellenkező oldalra sáncoltak. Rjazancev hárította világos vezérszárnyi kezdeményezési kísérletét, már kölcsönös időzavarban királyszárnyi akciót indított, hadereje koncentrált támadása Jakovenko királyát fenyegette, a taktikai elnézést látványos csapás büntette meg, amely a bajnoki címet jelentette a 31 éves moszkvai sakkozó számára. Megérdemelt az elsősége az esélyesebb, de túlzottan is óvatosan sakkozó riválisok előtt.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Gyors győzelmet aratott Alekszandr Griscsuk, ezüstérmes lett. Dmitrij Kokarev a szicíliai védelmű összecsapásban a tipikus minőségáldozattal c3-on teremtett jó ellenesélyt, de már a következő lépésben nagyot hibázott, ami vereségéhez vezetett. Griscsuk is veretlen maradt.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Izgalmas, fordulatos, sok hibával tarkított játszmát nyert Jevgenyij Tomasevszkij. Aligha volt korrekt korai vezéráldozata, de Dmitrij bBocsarov alaposan besegített neki, döntő támadáshoz jutott. Világos királya már az e4 centrummezőn táncolt, amikor a címvédő elhibázott futósakkal kiengedte előnyét, sőt vesztőt húzott. Szerencséjére Bocsarov nyerő helyett vesztőt húzott, a csatát Tomasevszkij megnyerte, és bromzérmesként zárta a viadalt.

Holtversenyes elsőként kezdte a befejező játéknapot a 21 éves Vlagyimir Fedoszejev, vereségével csak ötödik lett. A játszma fokozott tétjét nem bírta, a 19 éves Grigorij Oparin hosszúsánc után királyszárnyi támadásra vezényelte haderejét. Fedoszejev nem talált jó védőtervet, világos támadása nagy erővel bontakozott ki, tetszetős befejezést láttunk.

A spanyol megnyitás Marshall támadásában remizett Nyikita Vityjugov és Peter Szvidler. Kissé kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni az idei Európa-bajnok Erneszto Inarkijev.  

A bajnokságon négyen is megőrizték veretlenségüket, Rjazancev, Griscsuk, Tomasevszkij és Szvidler nem talált legyőzőre. A 66 lejátszott partiból csak 18 végződött döntéssel. Dmitrij Kokarev és Dmitrij Bocsarov nyeretlen maradt, Inarkijevvel együtt ők hárman tizenegy partit vesztettek.

Az utolsó forduló eredményei:

Nyikita Vityjugov (2721) - Peter Szvidler (2745) döntetlen (Spanyol megnyitás, 29)

Grigorij Oparin (2617) - Vlagyimir Fedoszejev (2665) 1 – 0 (Spanyol megnyitás,

Dmitrij Bocsarov (2611) - Jevgenyij Tomasevszkij (2724) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 42)

Dmitrij Jakovenko (2714) - Alekszandr Rjazancev (2651) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 40)

Alekszandr Griscsuk (2752) - Dmitrij Kokarev (2636) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 27)

Alekszej Goganov (2635) - Erneszto Inarkijev (2732) döntetlen (Vezérindiai védelem,

A 69. férfi szuperbajnokság végeredménye:

1.Alekszandr Rjazancev 7 pont

2. Alekszandr Griscsuk 6,5

3. Jevgenyij Tomasevszkij 6,5

4-5. Peter Szvidler  és Vlagyimir Fedoszejev 6

6-9.  Grigorij Oparin, Nyikita Vityjugov,  Dmitrij Jakovenko és Alekszej Goganov 5,5

10. Erneszto Inarkijev 5

11. Dmitrij Kokarev 4,5

12. Dmitrij Bocsarov 2,5

69. Orosz férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-27.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

*

½

½

½

½

½

½

1

½

½

1

1

7

2788

2.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

½

*

½

½

½

1

½

½

½

½

1

½

2742

3.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

*

½

½

½

½

½

½

1

½

1

2744

4.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

½

½

6

2714

5.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

½

½

½

½

*

0

1

½

½

½

½

1

6

2721

6.

Grigoriij Oparin

g

RUS

2617

½

0

½

½

1

*

½

½

1

0

½

½

2689

7.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

½

½

½

½

0

½

*

½

½

½

½

1

2680

8.

Dmitry Jakovenko

g

RUS

2714

0

½

½

½

½

½

½

*

0

1

½

1

2680

9.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

½

½

½

½

½

0

½

1

*

½

½

½

2688

10.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

½

½

0

0

½

1

½

0

½

*

½

1

5

2643

11.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

0

0

½

½

½

½

½

½

½

½

*

½

2622

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

0

½

0

½

0

½

½

0

0

0

½

*

2479

Az Élő-pontszámok változásai:

Alekszandr Rjazancev + 21, Alekszandr Griscsuk – 1, Jevgenyij Tomasevszkij + 2, Peter Szvidler – 5, Vlagyimir Fedoszejev + 8, Grigorij Oparin + 10, Nyikita Vityjugov – 6, Dmitrij Jakovenko – 5, Alekszej Goganov + 8, Erneszto Inarkijev – 13, Dmitrij Kokarev – 2, Dmitrij Bocsarov – 18.

Női szuperbajnokság

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Az utolsó forduló előtt már pályafutása második bajnoki címét megszerző Alekszandra Kosztenjuk nyíltsisakos küzdelemben remizett Darja Csarocskinával. Másfél pontos előnnyel végzett az élen. A bonyodalmakat bátran vállaló játéka sikeres volt.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A dobogós helyekért nagy csaták zajlottak. Jevgenyija Ovod a nyitásban meglepte Anasztaszia Bodnarukot, aki korán két nagy hibával döntő hátrányba került, már a 28. lépésben feladásra kényszerült. Tavalyi ezüstérme után most a bronzérmes lett.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Nehéz pillanatokat élt át Natalija Pogonyina, olimpiai válogatott csapattársa, Olga Girja kedvezőbb végjátékot játszhatott ellene. Az éremért küzdött, esetleges győzelemmel ezüstérmes lehetett volna, hiszen hat partit sötéttel játszott, míg Pogonyina és Bodnaruk csak ötöt. A tavalyi világbajnokság döntőse, Natasa időzavarral is dacolva védekezett, majd ellenfele hibáját követően már megnyugodhatott, a döntetlennel másodikként végzett. Nagyon sajnálhatja a bajnokság közepén a megingását, a kétszeres olimpiai bajnoknő (2012, 2014) négy éve bajnok volt.

Hatodik győzelmét érte el a háromszoros olimpiai és orosz bajnok, kétszeres kontinensbajnok Valentyina Gunyina, de hihetetlen módon a viadalon öt vereséget szenvedett el! Úgy tűnt, hogy a bakui sakkolimpia utolsó fordulójának kudarcán még nem tudta túltenni magát, ahogy a címvédő Alekszandra Gorjacskina sem. A 18 esztendős Gorjacskina egy pillanatra sem volt versenyben a bajnoki címért vívott versengésben.

A legtöbb hibát Alisza Galljamova vétette, utolsó partijában a kapkodásban tisztelőnyös állását elvesztette Alina Kaslinszkajával szemben.

A bajnokságon a 66 partiból 45(!) végződött döntéssel, nem maradt senki veretlen, de nyeretlen sem!

Az utolsó forduló eredményei:

Jevgenyija Ovod (2362) - Anasztaszia Bodnaruk (2463) 1 – 0 (Trompowszky támadás, 28)

Alekszandra Gorjacskina (2460) - Darja Pusztovojtova  (2386) döntetlen (Angol megnyitás, 60)

Olga Girja (2446) - Natalija Pogonyina (2484) döntetlen (Vezércsel, 60)

Alina Kaslinszkaja (2462) - Alisza Galljamova (2450) (Félszláv védelem,

Valentyina Gunyina (2535) - Jekatyerina Ubijennih (2346) 1 – 0 (

Darja Csarocskina (2366) - Alekszandra Kosztenjuk (2537) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 59)

A 66. női szuperbajnokság végeredménye:

1.Alekszandra Kosztenjuk 8,5 pont

2. Natalija Pogonyina 7

3. Anasztaszia Bodnaruk 6,5

4-7. Olga Girja,  Valentyina Gunyina,  Darja Csarocskina és Darja Pusztovojtova 6

8. Jevgenyija Ovod 5,5

9. Alekszandra Gorjacskina 5

10. Alisza Galljamova 4

11. Alina Kaslinszkaja 3,5

12.  Jekatyerina Ubijennih 2

66. Orosz női szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-27.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

*

0

1

½

1

½

1

1

1

½

1

1

2643

2.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

1

*

1

½

½

0

1

½

½

1

1

0

7

2539

3.

Anasztaszia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

0

*

½

1

½

1

0

1

1

½

1

2504

4.

Olga Girja

wg

RUS

2446

½

½

½

*

0

1

½

0

½

1

½

1

6

2477

5.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2535

0

0

0

1

*

0

1

1

0

1

1

1

6

2468

6.

Darja Csarocskina

m

RUS

2366

½

1

½

0

1

*

0

1

½

0

½

1

6

2484

7.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

0

½

0

½

0

1

*

½

½

1

1

1

6

2482

8.

Jevgenyija Ovod

m

RUS

2362

0

½

1

1

0

0

½

*

½

½

½

1

2448

9.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

0

½

0

½

1

½

½

½

*

0

½

1

5

2403

10.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

½

0

0

0

0

1

0

½

1

*

0

1

4

2338

11.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

0

0

½

½

0

½

0

½

½

1

*

0

2306

12.

Jekatyerina Ubijennih

wm

RUS

2346

0

1

0

0

0

0

0

0

0

0

1

*

2

2188

Az Élő-pontszámok változásai:

Alekszandra Kosztenjuk + 15, Natalija Pogonyina + 8, Anasztaszia Bodnaruk + 6, Olga Girja + 4, Valentyina Gunyina – 10, Darja Csarocskina + 17, Darja Pusztovojtova + 14, Jevgenyija Ovod + 13, Alekszandra Gorjacskina – 8, Alisza Galljamova – 16, Alina Kaslinszkaja – 23, Jekatyerina Ubijennih – 19.

Jakovenko,D (2714) - Rjazancev,A (2651)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 h6 7.Hbd2 Hd7 8.Hb3 Vc7 9.Fd2 g5 10.Bc1 a5 11.a4 Fg7 12.He1 c5 13.c3?!

Világos a 13.c4 cxd4 14.Hxd4 Vxe5 (14...dxc4 15.Hb5 Vd8 16.Hd6+ Kf8 17.Hxb7) 15.Hef3 Vd6 16.cxd5 Hxd5 17.Hxf5 exf5 18.Fd3 0-0 19.Fxf5 változatban juthatott volna kezdeményezéshez.

13...c4 14.Ha1 Hb6 15.b3 0-0-0

Meglepő elhatározás a 15...0-0 16.g4 Fe4 17.f3 Fg6 18.f4 cxb3 helyett.

16.Hec2 f6 17.exf6 Fxf6 18.Ha3 Kb8 19.Fe3?! Hec8 20.Hb5 Vd7 21.Vd2 Hd6 22.Hxd6 Vxd6 23.Vb2 Bc8 24.Hc2 Fe7 25.Ba1 cxb3 26.Vxb3

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

26...Hc4 27.Fc1 Vc7 28.Ba2 Bh7 29.Be1 Fd6 30.h3 h5 31.He3?

Kölcsönösen időzavarban Alekszandr Bjazancev egyre nagyobb előnybe került.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

31...Hxe3 32.Fxe3 g4 33.h4 g3 34.Bb2 gxf2+ 35.Fxf2 Fe4 36.Vb6 Bg8 37.Ff1 Fh2+ 38.Kh1 Bhg7 39.Vxe6?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

39...Bxg2!

Tetszetős, bajnoki címet jelentő taktikai csapás!

40.Bxb7+ Kxb7 és világos feladta

Oparin,G (2617) - Fedoszejev,V (2665)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Ve2

A legjobbak előadásában is gyakran láttuk a 6.Hbd2 Fe6 7.0-0 Fd6 8.b3 Hd7 9.Hc4 0-0 folytatást. Többek között a Tal-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik sötéttel nyert Anish Giri ellen, Viswanathan Anand St. Louisban remizett Peter Szvidlerrel. A Grand Chess Tour leuveni viadalán is népszerű volt az 5.Fxc6-os változat.

6...Hd7 7.Fe3 Fd6 8.d4 0-0 9.Hbd2 exd4 10.Hxd4 Hb6 11.0-0-0 a5 12.g4

A bajnokság legfiatalabb résztvevője, a 19 éves Grigorij Oparin a 21 esztendős, a bajnoki címről álmodozó Vlagyimir Fedoszejev királya ellen támadást indított. Sötét királyállásának nem volt gyengesége...

12...a4 13.a3 Be8 14.f3 Fd7 15.h4 Ve7 16.Kb1 Ba5?! 17.h5 Fe5?

 A nagy tét rányomta bélyegét Fedoszejev játékára.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

18.f4 Fd6 19.h6 g6 20.Bhg1 Ba6 21.Vd3 Hd5 22.e5! f6

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

23.Hf5! Fxf5

Az áldozat elfogadására, 23...gxf5-re 24.gxf5+ Kh8 25.Bg7 Vd8 26.e6 Fc8 (26...Fe7 27.He4) 27.He4 Ff8 28.Bf7 nyert volna.

24.gxf5 Hxe3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

25.He4!

Oparin válogathatott a nyeréshez vezető folytatások között.

25...Hd5 26.exd6

Még egyszerűbb volt a 26.fxg6 fxe5 27.gxh7+ Kh8 28.Bg7 megoldás.

26...cxd6 27.Bde1 Kf8 28.fxg6 hxg6 29.Bxg6 Hxf4

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

30.Vg3 Hxg6 31.Vxg6 f5 32.Vxf5+ és sötét feladta. Gyorsabb matt volt a 32.h7 Ve5 33.h8V+ Vxh8 34.Vxf5+ Kg8 (34...Ke7 35.Hf6+ Kf7 36.Hh5+) 35.Vg6+ Vg7 36.Hf6+ Kh8 37.Bxe8+ Vg8 38.Bxg8#, de a 32.Vxf5+ Vf7 33.h7 Vxf5 34.h8V+ Ke7 35.Hf6+ Kd8 36.Hxe8 változat is elég meggyőző!

Bocsarov,D (2611) - Tomasevszkij,E (2724)
 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

29.Ke4

Ritkán látunk középjátékban királyt e4 mezőn!

29...B8a3 30.Vh5 g6 31.Vd1 Fa4 32.Ve1 Fc2+?

Kiengedte a nyerést. 32...Fc3 33.Ve3 f5+ 34.Hxf5 Ff6 volt a győztes választás.

33.Kf4 g5+ 34.Kg4 Fg6 35.Ve8+ Kg7 36.Hf5+ Fxf5+ 37.Kxf5

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

37...h5?

A címvédő vesztőt húzott! 37...Bxg2 38.Fe5 Bf2+ 39.Kg4 Fxe5 40.Vxe5+ f6 remihez vezetett volna.

38.Ve4?

A sereghajtó nyerhetett volna a 38.Vc6 Fd4 (38...Fc3 39.Kxg5 Bxg2 40.Vh6+ Kg8 41.Vxb6) 39.Kxg5 Bxg2 40.Kxh5 Ff6 41.Vc8 Be3 42.Vg4+ folytatásban.

38...Bxg3! 39.hxg3 Bf2+ 40.Vf3 Bxf3+ 41.gxf3 h4 42.gxh4 gxh4 és világos feladta

Ovod,E (2362) - Bodnaruk,A (2463)
Trompowszky támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 e6 3.Hd2 h6 4.Fh4 c5 5.e4 cxd4 6.e5 g5 7.Fg3 Hd5 8.h4

Az adatbázisban a változatra inkább villámpartikban találunk példákat.

 8...Hc6 9.hxg5 Vxg5 10.Hgf3 Vg7 11.Bh3 f5 12.Fc4 Hb6

A meglepett, a bajnokságon dobogós helyezésre pályázó Anasztaszia Bodnaruk a 12...f4 13.Fh4 (13.Fxd5 exd5 14.Fxf4 d6 15.e6 Fxe6 16.Ve2 Vf7 17.0-0-0 0-0-0) 13...Hxe5 14.Hxe5 Vxe5+ 15.Kf1 Fg7 16.Vg4 0-0 változaton is tűnődhetett.

13.Fb3 d5? 14.exd6 e5?

Vesztőlépés.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

15.Hxe5! Hxe5 16.Vh5+ Kd8

Nincs védelem. 16...Hg6-ra 17.0-0-0 Fd7 18.Be1+ Kd8 19.Fh4+ Hxh4 20.Vxh4+ Kc8 21.Bg3 Vh7 22.Vxd4 Fc6 23.Vf6 nyer; 16...Kd7-re 17.Vxf5+ Ke8 18.Vh5+ Hf7 19.He4 következhetett volna.

17.Vh4+!?

Gyorsan nyert a 17.Fh4+ Kd7 18.Bg3 Vh7 19.Ff6 Hc6 20.0-0-0 Kxd6 21.Fxh8 változat.

17...Kd7 18.Vxd4 Hg6 19.Vc5 Kd8 20.0-0-0 Vd7 21.Hf3 Fg7 22.He5 Fxe5 23.Fxe5 Bf8 24.Bxh6 Hxe5 25.Vxe5 Ve8 26.Vc3 Vc6 27.Vg7 Be8 28.Vf6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novoszibirszkben a 66. női szuperbajnokság utolsó fordulója előtt már bajnokként köszönthették Alekszandra Kosztenjukot. Az exvilágbajnoknő Izgalmas, fordulatokban gazdag csatában nyerte meg tízedik partiját Jevgenyija Ovod ellen, megőrizte másfél pontos előnyét Natalija Pogonyina és Anasztaszia Bodnaruk előtt. Kosztenjuk pályafutása második bajnoki címét szerezte meg, először 2005-ben győzött. A dobogós helyezések sorsát az utolsó forduló dönti el. A férfiak viadalán félpontos előnnyel holtversenyben vezet Vlagyimir Fedoszejev és Alekszandr Rjazancev. A 21 éves Fedoszejev győzött, Rjazancev remizett a mai játéknapon. Riválisaik játszmái sorban döntetlennel fejeződtek be. A bajnoki cím sorsát holtverseny esetén rájátszás döntené el.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Egy fordulóval a befejezés előtt már bajnokként ünnepelhették Alekszandra Kosztenjukot, a férfiak szuperbajnokságán az utolsó játéknapra maradt a döntés.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Holtversenyben vezet Vlagyimir Fedoszejev és Alekszandr Rjazancev. A hazai pályán játszó Dmitrij Bocsarov a Caro-Kann védelmű partiban gyorsan hátrányba került, Fedoszejev gyalogot nyert. Bocsarov időzavarban ellenjátékhoz jutott, fenyegetéseit Fedoszejev hárította, második győzelmét aratta, mindkét sikerét a Caro-Kann védelem ellen érte el.

Lépésismétléses döntetlen született Alekszandr Rjazancev és Alekszandr Griscsuk játszmájában.

Nem túl meggyőző játékot láttunk a hétszeres bajnok Peter Szvidlertől a legfiatalabb résztvevő Grigorij Oparinnal szemben. Szvidler kezdeményezésért gyalogot áldozott, de pontos játékkal ellenfele előnybe kerülhetett volna. Egy elsietett cserének köszönhetően Szvidler ellenjátékhoz jutott, vezérét is leáldozva örökös sakkot kényszerített ki.

Békés partit játszott az olasz megnyitásban Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Jakovenko. Gyalogelőnyét nem tudta győzelemig fokozni Erneszto Inarkijev. Többször is nyerhetett volna Alekszej Goganov, bánhatja, mert nyeréssel holtversenyes harmadiikként várhatta volna a befejező játéknapot.

A 10. forduló eredményei:

Erneszto Inarkijev (2732) - Nyikita Vityjugov (2721) döntetlen (Spanyol megnyitás, 76)

Peter Szvidler (2745) - Grigorij Oparin (2617) döntetlen (Angol megnyitás, 32)

Vlagyimir Fedoszejev (2665) - Dmitrij Bocsarov (2611) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 42)

Jevgenyij Tomasevszkij (2724) - Dmitrij Jakovenko (2714) döntetlen (Olasz megnyitás, 40)

Alekszandr Rjazancev (2651) - Alekszandr Griscsuk (2752) döntetlen (Királyindiai védelem, 31)

Dmitrij Kokarev (2636) - Alekszej Goganov (2635) döntetlen (Spanyol megnyitás, 76)

A verseny állása:

1-2. Vlagyimir Fedoszejev és Alekszandr Rjazancev 6 pont

3-6. Jevgenyij Tomasevszkij, Alekszandr Griscsuk, Peter Szvidler  és Dmitrij Jakovenko 5,5

7-8. Alekszej Goganov és Nyikita Vityjugov 5

9-11. Grigorij Oparin, Dmitrij Kokarev és Erneszto Inarkijev 4,5

12. Dmitrij Bocsarov 2,5

69. Orosz férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

*

½

½

½

½

½

½

1

.

½

½

1

6

2764

2.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

½

*

½

½

½

.

½

½

½

1

½

1

6

2755

3.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

*

½

½

½

½

½

½

½

1

.

2722

4.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

½

½

½

*

½

½

½

½

1

.

½

½

2717

5.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

½

½

½

½

*

½

½

.

½

½

1

½

2709

6.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2714

½

.

½

½

½

*

0

½

½

½

1

1

2719

7.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

½

½

½

½

½

1

*

½

0

½

.

½

5

2683

8.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

0

½

½

½

.

½

½

*

½

½

½

1

5

2673

9.

Grigoriij Oparin

g

RUS

2617

.

½

½

0

½

½

1

½

*

½

0

½

2656

10.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

½

0

½

.

½

½

½

½

½

*

½

½

2645

11.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

½

½

0

½

0

0

.

½

1

½

*

1

2647

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

0

0

.

½

½

0

½

0

½

½

0

*

2493

Az utolsó forduló párosítása:

Nyikita Vityjugov - Peter Szvidler

Grigorij Oparin - Vlagyimir Fedoszejev

Dmitrij Bocsarov - Jevgenyij Tomasevszkij

Dmitrij Jakovenko - Alekszandr Rjazancev

Alekszandr Griscsuk - Dmitrij Kokarev

Goganov - Erneszto Inarkijev

Női szuperbajnokság

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Egy fordulóval a befejezés előtt már bajnokként köszönthették Alekszandra Kosztenjukot. Nagyon nehéz partiban, bonyodalmakban gazdag, de hátrányos pozícióból győzte le Jevgenyija Ovodot. A francia védelmű játszmában Szása királyszárnyi akciója kifulladt, sötét konszolidálta állását, és a vezérszárnyon kezdeményezéshez jutott. Kosztenjuk a nehéz állásban is megőrizte hidegvérét, és ellenfele súlyos időzavarában kiegyenlítette esélyeit, majd kölcsönös pontatlankodás után megnyerte az ütközetet.

A 32 esztendős Alekszandra Kosztenjuk másodszor lett bajnok, 2005-ben győzött először, 2000-ben és 2004-ben ezüstérmes volt. A háromszoros olimpiai bajnoknő – 2010, 2012, 2014 - 2001-ben már világbajnoki döntőt játszott Moszkvában, a kínai Zsu Csen rájátszásban győzte le, hét évvel később Nalcsikban a 14 éves Hou Ji-fan legyőzésével lett világbajnoknő. 2004-ben Európa-bajnoki címet szerzett, négyszer – 2007, 2009, 2011, 2015 – az orosz válogatottal aranyérmes az Európa-bajnokságon. Kosztenjuk a jelentős pénzdíj mellé még az Orosz Sakkszövetség hivatalos szponzora, a Renault orosz kirendeltsége által a bajnoknak felajánlott Renault Captur gépkocsi boldog tulajdonosa is lett.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A dobogós helyekért még nyílt a küzdelem, Natalija Pogonyina és Anasztaszia Bodnaruk lépéselőnyben van, egy ponttal előzik meg üldözőiket. Pogonyina a támadást túlzottan erőszakoló Alina Kaslinszkaja ellen nyert. Sötét tisztáldozattal rohamozott, Natasa higgadtan hárította a kísérletet.

Bodnaruk a lépésismétlést elkerülő címvédőt, Alekszandra Gorjacskinát győzte le. Az Aljechin védelemben ellenkező oldalra sáncoltak. Bonyolult középjátékban Bodnaruk gyalogot nyert, előnyét érvényesítette. Holtverseny esetén a több játszmát sötéttel játszót részesítik előnyben, amennyiben ez egyenlő, akkor a Berger-Sonneborn számítás dönt.

Ötödik győzelmét érte el Valentyina Gunyina. A középjátékban Alisza Galljamova rossz tervet választott, meggyengült királyállása ellen Gunyina döntő támadást indított.

Már korán minőséget áldozott Jekatyerina Ubijennih, támadását Darja Csarocskina hárította, de a 39. lépésben nagyot hibázott. Világos remizhetett volna, de rossz sakkot adott, a játszmát végül elvesztette.

Korai vezércserét láttunk Darja Pusztovojtova és Olga Girja partijában, végig kiegyenlített volt az összecsapásuk, nem is születhetett más eredmény, mint a játéknap egyetlen döntetlene.

A 10. forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (2737) - Jevgenyija Ovod (2362) 1 – 0 (Francia védelem, 91)

Anasztaszia Bodnaruk (2463) - Alekszandra Gorjacskina (2460) 1 – 0 (Aljechin védelem, 60)

Darja Pusztovojtova  (2386) - Olga Girja (2446) döntetlen (Szláv védelem, 65)

Natalija Pogonyina (2484) - Alina Kaslinszkaja (2462) 1 – 0 (Vezércsel, 35)

Alisza Galljamova 2450) - Valentyina Gunyina (2535) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 33)

Jekatyerina Ubijennih (2346) - Darja Csarocskina (2366) 0 -  1 (Holland védelem, 83)

A verseny állása:

1.Alekszandra Kosztenjuk 8 pont

2-3. Natalija Pogonyina és Anasztaszia Bodnaruk 6,5

4-6. Olga Girja,  Darja Csarocskina és Darja Pusztovojtova 5,5

7. Valentyina Gunyina 5

8-9. Alekszandra Gorjacskina és Jevgenyija Ovod 4,5

10. és Alisza Galljamova 4

11. Alina Kaslinszkaja 2,5

12.  Jekatyerina Ubijennih 2

66. Orosz női szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

*

0

1

½

.

1

1

1

1

½

1

1

8

2679

2.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

1

*

1

.

0

½

1

½

½

1

1

0

2546

3.

Anasztaszia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

0

*

½

½

1

1

1

.

1

½

1

2557

4.

Olga Girja

wg

RUS

2446

½

.

½

*

1

½

0

½

0

1

½

1

2472

5.

Darja Csarocskina

m

RUS

2366

.

1

½

0

*

0

1

½

1

0

½

1

2475

6.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

0

½

0

½

1

*

0

.

½

1

1

1

2481

7.

Valentyina Gunina

g

RUS

2535

0

0

0

1

0

1

*

0

1

1

1

.

5

2441

8.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

0

½

0

½

½

.

1

*

½

0

½

1

2409

9.

Jevgenyija Ovod

m

RUS

2362

0

½

.

1

0

½

0

½

*

½

½

1

2411

10.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

½

0

0

0

1

0

0

1

½

*

.

1

4

2366

11.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

0

0

½

½

½

0

0

½

½

.

*

0

2245

12.

Jekatyerina Ubijennih

wm

RUS

2346

0

1

0

0

0

0

.

0

0

0

1

*

2

2201

Az utolsó forduló párosítása:

Jevgenyija Ovod - Anasztaszia Bodnaruk

Alekszandra Gorjacskina - Darja Pusztovojtova  

Olga Girja - Natalija Pogonyina

Alina Kaslinszkaja - Alisza Galljamova

Valentyina Gunyina - Jekatyerina Ubijennih

Darja Csarocskina - Alekszandra Kosztenjuk

Fedoszejev,V (2665) - Bocsarov,D (2611)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 h6 6.0-0 He7 7.Hbd2 Hd7 8.c3 Fh7 9.b4 a5 10.Hb3 axb4 11.cxb4 Hg6 12.Fd2 Fe7 13.a4 0-0 14.a5 f6 15.exf6 Fxf6 16.Bc1

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

16...e5 17.dxe5 Hdxe5 18.Hfd4 Vd6 19.Hc5 Bf7 20.Hf5 Vf8?!

Dmitrij Bocsarov hátrányos állásában a lehető legrosszabb mezőre lépett vezérével. A 20...Vc7 21.f4 Hd7 22.He6 Vb8 23.Fh5 Fb2 24.Bb1 Bxf5 25.Bxb2 Vd6 26.Hd4 változatban nagyobb eséllyel küzdhetett volna.

21.f4 Hd7 22.Hxb7 Fb2 23.Bb1

Még erősebb volt a 23.Hfd6 Bf6 24.Bxc6 Fd4+ 25.Kh1 Hxf4 26.Fxf4 Bxf4 27.b5 folytatás.

23...Bxf5 24.Bxb2 Vf6?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

25.Vc1 Hh4 26.g3 Be8 27.Bf2 Bxe2 28.Bxe2 Hf3+ 29.Kg2 Hd4 30.Be8+ Kf7 31.Be1 He5 32.a6

Vlagyimir Fedoszejev válogathatott a nyerések között.

32...Bh5 33.a7 Hdf3 34.Bxe5 Hxe5 35.Fc3 Fe4+ 36.Kf1 Fd3+ 37.Ke1 Hf3+ 38.Kd1 d4 39.a8V dxc3 40.Ve3 Be5 41.fxe5 cxb2 42.Va2+ és sötét feladta

Kosztenjuk,A (2537) - Ovod,E (2362)
Francia védelem [C16]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 He7 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 b6 7.Vg4 Hg6 8.h4 h5 9.Vd1 Fa6 10.Fg5 Vd7 11.Fxa6 Hxa6 12.He2 Va4 13.0-0 He7 14.Hg3 g6 15.Ff6 Bg8 16.Be1 Kd7 17.Vd2 Hc6 18.Be3 Ha5 19.Bf3 Hc4 20.Vc1 Kc8 21.Fg5 Bg7 22.He2 Kb7 23.Hf4 Bc8

Jevgenyija Ovod konszolidálta pozícióját, nehéz fogást találni állásán. Alekszandra Kosztenjuk hosszas manőverezésbe kezdett.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

24.Hh3 c5 25.Vb1 Bc7 26.Vb3 Ve8 27.a4 Ha5 28.Vb5 Vc8 29.Fh6 Bh7 30.Fd2 Ka8 31.Fe1 Hb8 32.Hg5 Bg7 33.Bf6 Vb7 34.Fd2 Hc4 35.Ff4 cxd4 36.cxd4 Hc6 37.Bd1 a6 38.Vb3 Bg8 39.Fc1 Bd8 40.Bd3 Ka7 41.c3 Bdd7 42.Bdf3 Hd8 43.Hh7 Bc8 44.Vd1 b5 45.Hg5 Bcc7 46.Kh2 Vc6 47.a5 Bb7 48.Hh7 Vc7 49.Fh6

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

49...b4

Meggondolandó lett volna az a5 gyalog begyűjtése!

50.cxb4 Bxb4 51.Ff8 Bb5 52.Vc1 Vxa5 53.Hg5 Bbb7 54.Vf4

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

54...Ve1

Számításba jött az 54...Va1 55.Hxf7 Bxf7 56.Fc5+ Kb8 57.Bxf7 Bxf7 58.Vg5 Bd7 59.Vxg6 Kc7 60.Vxh5 Vb1 61.Vg5 a5 folytatás. Az állás már akkor éleződött ki, amikor egyre kevesebb gondolkodási idejük volt a küzdő feleknek.

55.Fc5+ Ka8 56.Bd3 Ve2 57.Bc3 a5 58.Bc1 Vb2 59.He4 a4?!

Bajban lett volna az exvilágbajnoknő az 59...Bb3 60.Hd6 He3 61.fxe3 Vxc1 62.Hxf7 Bb1 63.Hg5 Vg1+ 64.Kg3 Bb2 65.Vf1 Vxf1 66.Bxf1 Kb7 változatban.

60.Hd6 a3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

61.Bxc4! dxc4 62.Hxc4 Vb3?

Meg kellett volna akadályozni a Vc1 lépést (Kosztenjuk nem vette észre...) 62...Vc3 63.Hxa3 Hc6 64.Ve4 Hxd4 65.Fd6 Ka7 egyenlő esélyeket adott volna.

63.Hxa3?

Szása elsiette. 63.Vc1! a2 64.Bf3 Vb1 65.Ba3+ Kb8 (65...Ba7 66.Hb6+ Kb8 67.Hxd7+ Bxd7 68.Vc3) 66.Vc3 Ve4 67.Hb6 Bxb6 68.Fxb6 nyert volna.

63...Hc6 64.Vc1 Va4?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

65.Hc4 Hxd4 66.Hb6+

A kapkodásban nehéz higgadtan játszani. 66.Bf4 Vc6 67.Va1+ Kb8 68.Fd6+ Bxd6 69.Hxd6 Hb3 70.Va3 nyert volna.

66...Bxb6 67.Fxb6 Hc6 68.Bf4 Vb5 69.Fc5 Hxe5? 70.Va1+

Egyszerűbb volt a 70.Va3+ Kb7 71.Bb4 Vxb4 72.Vxb4+ Kc8 73.Fd6 megoldás.

70...Kb7 71.Vxe5 Kc6 72.Vc3 Vxc5 73.Bc4 Vxc4 74.Vxc4+ Kd6 75.Vb4+ Ke5 76.Vb2+ Kf5 77.f3 e5 78.Vc1 Bd6 79.g4+ hxg4 80.Vg5+ Ke6 81.fxg4 Ba6 82.h5 Ba2+ 83.Kg1 Ba1+ 84.Kf2 Ba2+ 85.Ke1 Bh2 86.hxg6 fxg6 87.Vxg6+ Kd5 88.Vd3+ Ke6 89.Vf5+ Kd5 90.g5 Kd4 91.Vg4+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novoszibirszkben két fordulóval a befejezés előtt a női szuperbajnokságon Alekszandra Kosztenjuk újabb győzelemmel már másfél pontos előnnyel vezet. Izgalmakban bővelkedő partiban nyert Jekatyerina Ubijennih ellen, aki egy pillanatban győzelemhez vezető folytatást hagyott ki. Natalija Pogonyina két vereség után Valentyina Gunyinát győzte le, holtversenyben második a remiző Anasztaszia Bodnarukkal. Darja Pusztovojtova és Alisza Galljamova sötéttel játszva nyert. A férfiak viadalán mind a hat játszma döntetlennel fejeződött be, Alekszandr Rjazancev megőrizte félpontos előnyét az ötfős üldöző boly előtt. Vlagyimir Fedoszejev, Jevgenyij Tomasevszkij, Peter Szvidler, Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko még harcban áll a végső győzelemért folyó versenyfutásban.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A férfi szuperbajnokságon harmadszor ért véget mind a hat parti döntetlennel. A félpontos előnnyel vezető Alekszandr Rjazancev kedvező esélyű pozíciójában fokozatosan engedte ki előnyét, Alekszej Goganov kiharcolta a fél pontot.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Drámai csatában végződött pontosztozkodással  a hazai pályán játszó Dmitrij Bocsarov és Peter Szvidler összecsapása. A hétszeres bajnok Szvidler csodával határos módon, ellenfele hathatós segítségével menekült meg a vereségtől. Bocsarov többször is fonalas nyerést hagyott ki, a kapkodásban Szvidler is kihagyta a remit ígérő változatot, majd Bocsarov ismét hibázott, 75 lépés után lett döntetlen az ütközet.

Esélyes állást ért el Alekszandr Griscsuk a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij ellen, de időzavarban a második sorra betört bástyákkal szemben már a remit kellett lépésismétléssel biztosítania.  

A többi játszma kevesebb izgalommal végződött pontosztozkodással. A 21 esztendős Vlagyimir Fedoszejev tartja a lépést a rutinos, vele holtversenyben levő társakkal.

A 9. forduló eredményei:

Dmitrij Bocsarov (2611) - Peter Szvidler (2745) döntetlen (Réti megnyitás, 75)

Dmitrij Jakovenko (2714) - Vlagyimir Fedoszejev (2665) döntetlen (Vezércsel, 40)

Alekszandr Griscsuk (2752) - Jevgenyij Tomasevszkij (2724) döntetlen (Réti megnyitás, 45)

Alekszej Goganov (2635) - Alekszandr Rjazancev (2651) döntetlen (Réti megnyitás, 46)

Dmitrij Kokarev (2636) - Erneszto Inarkijev (2732) döntetlen (Spanyol megnyitás, 20)

Grigorij Oparin (2617) - Nyikita Vityjugov (2721) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

A verseny állása:

1. Alekszandr Rjazancev 5,5 pont

2-6. Vlagyimir Fedoszejev, Jevgenyij Tomasevszkij, Peter Szvidler,  Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko 5

7-8. Alekszej Goganov és Nyikita Vityjugov 4,5

9-11. Grigorij Oparin, Dmitrij Kokarev és Erneszto Inarkijev 4

12. Dmitrij Bocsarov 2,5

69. Orosz férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

*

½

½

½

.

.

½

½

½

1

½

1

2756

2.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

½

*

½

½

½

½

½

1

.

½

½

.

5

2744

3.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

*

½

½

.

½

½

½

½

1

.

5

2726

4.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

½

½

½

*

½

½

½

.

.

½

1

½

5

2723

5.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

.

½

½

½

*

½

½

½

1

.

½

½

5

2727

6.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2714

.

½

.

½

½

*

0

½

½

½

1

1

5

2722

7.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

½

½

½

½

½

1

*

½

0

.

.

½

2688

8.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

½

0

½

.

½

½

½

*

½

½

.

1

2667

9.

Grigoriij Oparin

g

RUS

2617

½

.

½

.

0

½

1

½

*

½

0

½

4

2643

10.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

0

½

½

½

.

½

.

½

½

*

½

½

4

2643

11.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

½

½

0

0

½

0

.

.

1

½

*

1

4

2636

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

0

.

.

½

½

0

½

0

½

½

0

*

2523

A 10. forduló párosítása:

Erneszto Inarkijev - Nyikita Vityjugov

Peter Szvidler - Grigorij Oparin

Vlagyimir Fedoszejev - Dmitrij Bocsarov

Jevgenyij Tomasevszkij - Dmitrij Jakovenko

Alekszandr Rjazancev - Alekszandr Griscsuk

Dmitrij Kokarev - Alekszej Goganov

Női szuperbajnokság

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A női viadalon a kilencedik fordulójának játszmáit is a megalkuvás nélkül küzdelem jellemezte, a fordulatokban gazdag partikban sok volt a hiba. Alekszandra Kosztenjuk hihetetlen izgalmak után győzött, s immár másfél pontra növelte előnyét. Jekatyerina Ubijennih a középjátékban elhibázott vezérlépésével anyagi hátrányba került, az exvilágbajnoknő bástya és tisztért cserébe megkapta ellenfele vezérét. Előnyének érvényesítésében azonban bizonytalankodott, Ubijennih ellenjátékhoz jutott, sőt újabb hiba után már nyerésre állt. A bonyodalmakban azonban rosszul számolt. Kosztenjuk többé nem hibázott, megnyerte a kalandos ütközetet. 

Kettős vereség után javított Natalija Pogonyina, míg Valentyina Gunyina ötödik vereségét szenvedte el. Az olimpiai bajnoknők rangadóján Gunyina hibát-hibára halmozott, Pogonyina anyagi előnyét bástyavégjátékban érvényesítette.

Negyedszer kapott ki Alina Kaslinszkaja. Váratlan megoldásokat már korábban is láttunk Darja Pusztovojtovától, a királyszárnyon rohamozott, gyalogszerkezetének meggyengítése után Kaslinszkaja királya lett a célpontja. Nehéz állásban világos gyalogot adott, de kompenzációt nem kapott, Pusztovojtova végjátékban győzelemig vezette a játszmát.

Súlyos időzavarban nagyot hibázott Darja Csarocskina, a kapkodásban túlértékelte támadási lehetőségét, ezt Alisza Galljamova kihasználta.

A címvédő Alekszandra Gorjacskina nem bírt Jevgenyija Ovoddal, míg Anasztaszia Bodnaruk pozíciója sokáig kedvezőbb volt Olga Girjával szemben, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni.  

A 9. forduló eredményei:

Olga Girja (2446) - Anasztaszia Bodnaruk (2463) döntetlen (Királyindiai védelem, 74)

Alina Kaslinszkaja (2462) - Darja Pusztovojtova (2386) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 49)  

Valentyina Gunyina (2535) - Natalija Pogonyina (2484) 0 – 1 (Barcza szisztéma, 65)

Darja Csarocskina (2366) - Alisza Galljamova (2450) 0 – 1 (Vezércsel, 39)

Jekatyerina Ubijennih (2346) - Alekszandra Kosztenjuk (2537) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 55)

Alekszandra Gorjacskina (2460) - Jevgenyija Ovod (2362) döntetlen (Benoni védelem, 42)

A verseny állása:

1.Alekszandra Kosztenjuk 7 pont

2-3. Natalija Pogonyina és Anasztaszia Bodnaruk 5,5

4-5. Olga Girja és Darja Pusztovojtova 5

6-8. Darja Csarocskina, Jevgenyija Ovod és Alekszandra Gorjacskina 4,5

9-10. Valentyina Gunyina és Alisza Galljamova 4

11. Alina Kaslinszkaja 2,5

12.  Jekatyerina Ubijennih 2

66. Orosz női szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

*

0

1

½

1

.

.

1

1

½

1

1

7

2668

2.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

1

*

1

.

½

0

½

½

1

1

.

0

2513

3.

Anasztaszia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

0

*

½

1

½

.

.

1

1

½

1

2525

4.

Olga Girja

wg

RUS

2446

½

.

½

*

.

1

0

½

0

1

½

1

5

2485

5.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

0

½

0

.

*

1

½

.

0

1

1

1

5

2488

6.

Darja Csarocskina

m

RUS

2366

.

1

½

0

0

*

1

½

1

0

½

.

2449

7.

Jevgenyija Ovod

m

RUS

2362

.

½

.

1

½

0

*

½

0

½

½

1

2437

8.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

0

½

.

½

.

½

½

*

1

0

½

1

2443

9.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2535

0

0

0

1

1

0

1

0

*

.

1

.

4

2397

10.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

½

0

0

0

0

1

½

1

.

*

.

1

4

2384

11.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

0

.

½

½

0

½

½

½

0

.

*

0

2267

12.

Jekatyerina Ubijennih

wm

RUS

2346

0

1

0

0

0

.

0

0

.

0

1

*

2

2230

A 10. forduló párosítása:

Alekszandra Kosztenjuk - Jevgenyija Ovod

Anasztaszia Bodnaruk - Alekszandra Gorjacskina

Darja Pusztovojtova  - Olga Girja

Natalija Pogonyina - Alina Kaslinszkaja

Alisza Galljamova - Valentyina Gunyina

Jekatyerina Ubijennih - Darja Csarocskina

Goganov,A (2635) - Rjazancev,A (2651)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 Hd7 3.c4 dxc4 4.Ha3 e5 5.Hxc4 e4 6.Hd4 Hb6 7.e3 Hf6 8.Fg2 Fc5 9.Hb3 Fe7 10.He5 c5 11.0-0 0-0 12.f4 exf3 13.Vxf3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

13...c4 14.Ha5 Vc7 15.d4 cxd3 16.Hxd3 Bd8 17.Hf4 Bb8

Az éllovas nagyobb előnnyel játszhatott volna a 17...Hbd7 18.Hb3 He5 19.Ve2 g5 20.Hh3 Fg4 21.Ve1 Bd1 22.Vc3 Bxf1+ 23.Kxf1 Vd6 folytatásban.

18.Hb3 Ff5 19.Hd4 Fe4 20.Ve2 Fxg2 21.Vxg2 Ve5 22.g4 Ve4

A vezércsere felkínálása helyett számításba jött a 22...Bbc8 23.Hd3 Vd5 24.Hf2 Fc5 választás.

23.Hf5 Fc5 24.Vxe4 Hxe4 25.b3 g6 26.Hg3 Hxg3 27.hxg3 Hd5 28.Kf2 Bd6 29.Kf3 Hb4

Alekszandr Rjazancev fokozatosan tékozolta el oly kecsegtető állását.

30.Fa3 Be8 31.Bfe1 Bf6 32.Kg2 Ba6 33.Fxb4 Fxb4 34.Be2 Bd6 35.Bc1 Fa5 36.Kf3 Fb6 37.e4 Bd4 38.Bcc2 Kg7 39.Hd5 Bd3+ 40.Kg2 Fd4 41.Hf4 Bc3 42.Bxc3 Fxc3 43.Bc2 Fe5 44.Kf3 Bd8 45.Hd5 h6 46.a4 Kf8 és döntetlen

Ubijennih,E (2346) - Kosztenjuk,A (2537)
 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

26.Be8

Jekatyerina Ubijennih a 26.Fb3 Vd6 27.Hb5 Vd7 28.Hc3 Fb7 29.Bge2 Bd8 30.Be7 változatban jobb esélyeket kaphatott volna.

26...Fb7 27.Be3 Bc8 28.Fd3 Vf4 29.Bge2 h5 30.gxh5 Hh7 31.Be7 Hg5

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

32.Bxb7?

Nagy bajban lett volna az exvilágbajnoknő a 32.f6 gxf6 33.h6 Fc6 34.b5 Fxb5 35.Fxb5 Kh8 36.h7 változatban.

32...Hh3+ 33.Kg2 Vh4 34.He6!

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

34...fxe6??

Szása vesztőt húzott. 34...d4 35.Fxd4 fxe6 36.Bxg7+ Kf8 37.Bg4 Hf4+ 38.Bxf4 Vxf4 39.Fe3 Vh4 40.fxe6 Vxh5 41.e7+ Kxe7 42.Fxb6+ Kf7 43.Ff2 Vg5+ 44.Fg3 Bc1 volt a helyes folytatás.

35.Bxg7+ Kf8 36.Bg4?

A sereghajtó nyerést hagyott ki a 36.fxe6 Hf4+ (36...d4 37.Bf7+ Kg8 38.Be4 Vxh5 39.Bg4+) 37.Kh1 Hxe6 (37...Hxe2 38.Bf7+ Ke8 39.Fb5+ Kd8 40.Bd7+ Ke8 41.Bxa7+ Kf8 42.Bf7+ Kg8 43.Bg7+ Kf8 44.e7+) 38.Bxe6 Vh3 39.Be3 változatban.

36...Hf4+ 37.Bxf4 Vxf4 38.fxe6 Ke7 39.Fe5 Vg5+ 40.Fg3 Bc3 41.Fg6 d4 42.f4 Vg4 43.Bf2 d3 44.f5 Bc2 45.f6+ Kxe6 46.Fxd3 Bxf2+ 47.Kxf2 Vxh5 48.Ke3 Vh6+ 49.Kd4 Vxf6+ 50.Kc4 Vb2 51.Fe1 b5+ 52.Kxb5 Ve5+ 53.Ka6 Vxe1 54.Fc4+ Kd6 55.Ka5 Vc3 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog