Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi is történt 2018-ban? Kettős kínai siker a sakkolimpián, női válogatottunk remekelt ötödik helyezésével

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Batumiban káprázatos megnyitó ünnepséggel köszöntötték a 43. sakkolimpiára az öt kontinensről érkezett résztvevőket. A grúz politikai élet jelentős képviselőinek üdvözlő beszédei kiemelték annak a jelentőségét, hogy 185 ország csapatai versenyeznek majd abban a sportágban, ahol kiemelkedő eredményeket értek el, elsősorban Nona Gaprindasvili és Maja Csiburdanidze sikereitől volt hangos a sakkvilág. A grúz művészeti élet  legjobbjainak lenyűgöző produkciói tették emlékezetessé az ünnepséget. Két héttel később a díjkiosztón a legjobbakat köszöntötték.  Ünnepelték a rajtlistán harmadik, izgalmas hajrában kettős sikert elért kínai válogatottakat, a dobogós helyezést elért amerikai és orosz férfi csapatokat. Az ukrán női együttes ezüstérmes lett, a grúzok első csapata pedig harmadikként zárta szereplését. Elismerés illette a legjobb egyéni eredményeket elért sakkozókat, Hoang Thanh Trang az éltáblán a világbajnoknő Ju Wenjun mögött ezüstérmet vehetett át. Női csapatunk ötödik helyével kellemes meglepetést okozott. Férficsapatunk 18. helyezése elkeserítő, nagymestereink oly sok jó, esélyes állást rontottak el. Az olimpia befejező fordulóját hazánk grúziai nagykövete, dr. Horváth Viktoria is megtekintette, elbeszélgetett sakkozóinkkal, majd a záróünnepségen is részt vett. A Nemzetközi Sakkszövetség új elnöke, az orosz Arkadij Dvorkovics üdvözlő beszédében egy új korszakot ígért, fontos szakmai kérdésekben a sakkvilág legjobbjai tanácsainak meghallgatását. Kitűnő stábjának tagja lett tiszteletbeli alelnökként Polgár Judit is.

 

Joggal nevezzük a sakkolimpiát a sakkozás legnagyobb ünnepének. Batumiban a norvég világbajnok Magnus Carlsen kivételével valamennyi szupernagymester játszott válogatottjuk színeiben. Ki több, ki kevesebb sikerrel alkalmazkodott a kicsit fesztiváli hangulathoz. Az élcsoportban fordulatokban gazdag rangadókon dőlt az olimpia bajnoki címek, a dobogós helyezések sorsa. A látványos díjkiosztón ünnepeltük a legjobbakat, a szerényebb helyezést elért, de kategóriájukban győzteseket, a tábladíjasokat. A függöny legördült, az előadás véget ért. Batumi emlékezetes sakkolimpiát rendezett, Grúzia óriási anyagi áldozattal látta vendégül az öt kontinens sakkozóit.

Mi is történt Batumiban? Mit tudnak a kínai sakkozók, hogy minden idők legeredményesebb szereplését ünnepelhették? Milyen buktatói vannak a svájci rendszerű lebonyolításnak, miként lehet gyorsan felejteni egy-egy mérkőzés kudarcát, nem bosszankodva a párosításon gyorsan javítani?

Számos kérdésre próbáltam választ keresni közvetlenül az olimpia után is, hiszen magam is résztvevője voltam a viadalnak, immár kilencedszer bíráskodtam sakkolimpián. Óriási öröm volt találkozni ismét a régi nagy ellenfelekkel, a női sakkozás abszolút elitjét jelentő grúz négyes tagjaival, Nona Gaprindasvilivel, Maja Csiburdanidzével, Nana Alekszandrijával, Nana Joszeliánival. Felidéztük az emlékeket, a kritikus játszmákat, a sorsdöntő pillanatokat, s egyúttal kérdezgettük is egymást, hogy bírtuk akkor a feszültséget, miként birkóztunk meg az esélyesség terhével? A nagy izgalmak után örülhettek női csapatuk bronzérmének, ahogy én is válogatottunk várakozáson felüli szereplésének, az éltáblán Hoang Thanh Trang remek teljesítményének, ezüstérmének.   

A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes  a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban csatáznak, fordulóról-fordulóra a legerősebb ellenfelekkel küzdenek meg, a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy a 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni, vagy éppen szerényebb helyezést elérni. A csapatonként lejátszott 44 partiból bőven találunk kritikus összecsapásokat, kihagyott, elpuskázott lehetőségeket, időzavarban elrontott esélyeket, a sírból visszahozott fél és egész pontokat.

A férfiak rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyében nagy versengést vártunk, a rajtlista első hat helyezettjének párharcát, az amerikai, az orosz, kínai, az azerbajdzsáni, az indiai és az ukrán együttesek küzdelmét. A címvédő amerikai csapatot neveztük meg első számú favoritnak, de nagy kérdés volt, hogy a világbajnoki döntőre készülő Fabiano Caruana mennyit ad ki magából. A meglepő összeállításban játszó orosz csapat arra készült, hogy megtörje az „átkot”, a 2002 óta tartó aranyérem nélküli időszakot.

A 12. helyre rangsorolt válogatottunk  korántsem készülhetett optimális körülmények között. Kissé váratlanul, minden különösebb indoklás nélkül jelölte ki a Magyar Sakkszövetség elnöksége az olimpián szereplő csapatokat. Elsősorban Rapport Richárd kimaradása okozott felzúdulást, túlzott anyagi követelését nem teljesítették. Rapport korán feledte, hogy az elmúlt három évben jelentős juttatásokat kapott. Sokáig érkeztek az aggasztó hírek mire eldőlt, hogy a többiek honorárium nélkül is vállalták a válogatottságot. 

A kapitány Balogh Csaba a játékosokkal egyeztetve alakította ki a táblasorrendet, Lékó Péter, Erdős Viktor, Gledura Benjámin, Almási Zoltán, Berkes Ferenc összeállítást jelölte meg a kitűzött határidőig. Nehéz szakmai kérdés, hogy jó döntés volt-e a táblasorrend.

 

Elég volt egy váratlan vereség, az erőviszonyokat tekintve látszólag egyszerű meccs elmulasztott megnyerése, s máris minden borult.  Sokkoló volt csapatunk albánokkal játszott 2-2-es meccse. Az orosz csapat együttes a negyedik körben bukott nagyot, a lengyelektől elszenvedett vereség „külső körre” küldte Kramnyikékat, éppen az exvilágbajnok súlyos bakija okozta a mérkőzés elvesztését. Szomorú, hogy Válogatottunknak a németek  elleni meccsen reális nyerőesélye egy pillanatra sem volt, a minimális vereséget azonban senki sem prognosztizálta. Még nagyobb döbbenetet okozott a kínai együttes botlása a csehekkel szemben.

Elgondolkodtató, ha az érmesek ellenfeleit összehasonlítjuk válogatottunk riválisaival. Együttesünk egy csapattal mérkőzött meg, amelyik a top tízben végzett! Négy éve az ezüstérmes tromsői olimpián nagymestereink a hajrában kerültek csúcsformába, Batumiban az első húszba kerülés lett a finisben a cél. Persze minden másképp alakul, ha az állások alapján nyerhető franciák elleni találkozón időzavarokban nem rontanak sakkozóink. Erejüket megfeszítve küzdöttek, de a kevés versenyzés visszaütött, az intuíció nem segített, mindent kiszámolni pedig nem lehet. Hasonló okok miatt ment el az izraeli meccs is, s két fordulóval a vége előtt a 41. helyen állt csapatunk.

Berkes Ferenc a tőle megszokott küzdőszellemével mindent megtett a sikerért, két éve a második táblán játszott, miért volt most ő az ötödik ember? Az újonc Erdős Viktor taktikai feladatot kapott, világossal vívott játszmáiban sem volt átütő erő a játékában. Gledura Benjámintól én többet vártam.

Lékó Péter az albánok elleni tragikus rontása, kezében volt a francia Maxime Vachier-Lagrave-vel vívott csatája, nem tudta megismételni a csapat Eb-n mutatott remek játékát. Tizenharmadik olimpiáján Almási Zoltán is csalódást okozott. Facebook bejegyzésében kifakadt a szövetségre, mindenkire a beígért támogatás elmaradása miatt. Nagy kár, hogy mindezt a 18.hely után tette meg, s nem korábban kongatta meg a vészharangot a szövetség vezetésének érthetetlen a hozzáállása miatt.

Sakkozóink hat játszmában szenvedtek vereséget, tizenöt partit tudtak nyerni, szerencse, hogy az utolsó két játéknapon javítottak a szorzón.

A magyar válogatottban az egyéni teljesítmények

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

Lékó Péter

2690

0

1

½

½

½

0

½

½

½

1

5,0

10

2592

-12,6

2

Erdős Viktor

2609

½

½

½

½

½

½

½

1

4,5

8

2560

-4,6

3

Gledura Benjámin

2621

1

½

½

1

1

0

½

½

5,0

8

2563

-5,1

4

Almási Zoltán

2702

1

½

0

1

½

½

0

1

4,5

8

2552

-13,5

5

Berkes Ferenc

2678

½

1

½

1

1

0

1

½

1

1

7,5

10

2612

-4,9

 

Az olimpiai bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a címvédő amerikai csapat és a négy évvel ezelőtti győztes kínai együttes közötti párharcban. A világbajnoki kihívó Fabiano Caruana vezette amerikai ötösnek a mérkőzés előtt négy ponttal jobb volt az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszáma (az ellenfelek ellen elért eredmény és az ellenfelek táblapontjainak szorzata), de ez semmiféle biztosítékot nem jelentett számukra. A négy döntetlen végül a kínai csapatnak kedvezett!

 

Az olimpiai bajnok éltáblása, Ding Liren három aranyérem boldog tulajdonosa lett. A legjobb éltáblásként is ünnepelték, a kínai csapatok nyerték a Nona Gaprindasdasvili kupát! A nyolcadik forduló után is csak hatodikok voltak, a kilencedik játéknapon nagyon fontos győzelmet értek el a remekül kezdő, sokáig éllovas Azerbajdzsán ellen, a tizedikben pedig vereséget mértek a meglepetések sorozatát elérő lengyelekre.

Az amerikai csapatban a gyenge láncszem Hikaru Nakamura volt, Caruana két ezüstérmet vehetett át. Az orosz válogatottnak a hajrában sikerült „külső körön” felzárkóznia. A lengyelek teljesítménye érmet érdemelt volna, a kínai meccsen nem bírták a feszültséget, valamennyi jóval erősebb együttessel megmérkőztek.

Sok meglepetés született, a korábbinál is nagyobb volt a „liftezés”, váratlanul a legjobbak küzdelmeinek dobogóján meg-megjelentek esélytelennek vélt együttesek.

 

A 43. sakkolimpia végeredménye:

H.

R.

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

Kína

11

8

2

1

18

372,5

28,5

2

1

Egyesült Államok

11

8

2

1

18

360,5

29,0

3

2

Oroszország

11

8

2

1

18

354,5

29,0

4

11

Lengyelország

11

7

3

1

17

390,0

28,0

5

9

Anglia

11

8

1

2

17

340,0

27,5

6

5

India

11

7

2

2

16

388,0

29,0

7

27

Vietnam

11

6

4

1

16

379,5

30,5

8

8

Örményország

11

7

2

2

16

371,0

27,5

9

7

Franciaország

11

7

2

2

16

366,0

28,5

10

6

Ukrajna

11

7

2

2

16

337,0

26,0

11

32

Svédország

11

8

0

3

16

333,0

29,0

12

15

Csehország

11

7

2

2

16

331,5

27,5

13

16

Németország

11

5

6

0

16

317,5

27,0

14

35

Ausztria

11

8

0

3

16

300,5

27,0

15

4

Azerbajdzsán

11

7

1

3

15

402,5

29,5

16

36

Üzbegisztán

11

6

3

2

15

341,0

30,5

17

23

Irán

11

7

1

3

15

337,0

28,5

18

12

Magyarország

11

7

1

3

15

321,0

26,5

19

40

Egyiptom

11

6

3

2

15

298,5

26,0

20

25

Görögország

11

7

1

3

15

295,0

26,5

(185 csapat)

 

Az olimpiai bajnok kínai csapat

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

Ding Liren

2804

1

1

½

½

½

½

1

½

5,5

8

2873

7,2

2

Yu Yangyi

2765

1

1

1

1

0

½

½

½

½

½

½

7,0

11

2724

-4,4

3

Wei Yi

2742

1

1

0

½

0

½

½

3,5

7

2578

-13,8

4

Bu Xiangzhi

2712

1

½

1

½

1

½

1

1

½

½

7,5

10

2774

9,0

5

Li Chao b

2708

0

1

1

½

½

½

1

½

5,0

8

2657

-4,2

Az ezüstérmes amerikai együttes

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

Fabiano Caruana

2827

½

½

1

1

1

½

1

½

½

½

7,0

10

2859

5,3

2

Wesley So

2776

1

1

1

½

½

1

1

0

½

½

½

7,5

11

2756

-0,1

3

Hikaru Nakamura

2763

1

½

½

½

½

½

½

0

½

4,5

9

2602

-17,3

4

Samuel Shankland

2722

1

½

1

½

0

1

1

½

1

½

7,0

10

2733

3,5

5

Ray Robson

2682

1

½

1

½

3,0

4

2607

-2,1

A bronzérmes orosz csapat

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

Szergej Karjakin

2760

1

½

½

½

1

½

½

1

½

½

6,5

10

2711

-4,2

2

Jan Nepomnjacsij

2768

1

1

½

1

½

½

1

½

½

1

7,5

10

2790

4,3

3

Vlagyimir Kramnyik

2779

1

0

1

½

1

1

½

1

½

6,5

9

2770

-0,1

4

Nyikita Vityjugov

2726

1

1

½

½

½

½

½

1

½

½

6,5

10

2645

-8,1

5

Dmitrij Jakovenko

2747

1

½

0

½

0

2,0

5

2413

-19,9

A kínai csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Kína (3, 1, 18) – Marokkó (92, 69, 12) 3 – 1

Kolumbia (64, 64, 12) – Kína 0,5 – 3,5

Peru (19, 49, 13) – Kína 1 – 3

Kína – Horvátország (18, 26, 14) 3,5 – 0,5

Kína – Csehország (15, 12, 16)  1 – 3

Irán (23, 17, 16) – Kína 1,5 – 2,5

Kína – Ukrajna (6, 10, 16) 2,5 – 1,5

Kína - Hollandia (13, 40, 13) 2,5 – 1,5

Azerbajdzsán (4, 15, 15) - Kína 1,5 – 2,5

Kína - Lengyelország (4, 11, 17) 2,5 – 1,5

Egyesült Államok – Kína (3, 1, 18) 2 - 2

Az amerikai csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Egyesült Államok (1, 2, 18) – Panama (89, 96, 11) 4 – 0

Grúzia 3 (65, 51, 13) – Egyesült Államok 1,5 – 2,5

Hollandia (13, 40, 13) - Egyesült Államok  1 – 3

Egyesült Államok – India (5, 6, 16) 2,5 – 1,5

Egyesült Államok – Izrael (10, 39, 13) 2 – 2

Bosznia-Hercegovina (56, 65, 12) - Egyesült Államok 0,5 – 3,5

Horvátország (18, 26, 14) - Egyesült Államok  1 – 3

Egyesült Államok – Azerbajdzsán (4, 15, 15) 2,5 – 1,5

Lengyelország (4, 11, 17– Egyesült Államok 2,5 – 1,5

Örményország (8, 8, 16) – Egyesült Államok 1,5 – 2,5

Egyesült Államok – Kína (3, 1, 18) 2 – 2

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Uganda (90, 104, 10) - Oroszország (2, 3, 18) 0 – 4

Oroszország – Írország (66, 82, 11) 3 – 1

Grúzia 2 (42, 43, 13) – Oroszország 1,5 – 2,5

Lengyelország (4, 11, 17) – Oroszország 2,5 – 1,5

Oroszország – Peru (19, 49, 13) 3 – 1

Oroszország – India (5, 6, 16) 2 – 2

Szerbia (45, 52, 13) – Oroszország 2 – 2

Oroszország – Fehéroroszország  (17, 30, 14) 3 – 1

Olaszország (34, 33, 14) – Oroszország 1 – 3

Oroszország – Anglia (15, 5, 17) 2,5 – 1,5

Franciaország (7, 9, 16) – Oroszország 1,5 – 2,5

A magyar csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Magyarország (12, 18, 15) – Madagaszkár (101, 83, 11) 3 – 1

Albánia (53, 83, 11) – Magyarország 2 – 2

Magyarország – Üzbegisztán (36, 16, 15)  2,5 – 1,5

Magyarország – Németország (16, 13, 16) 1,5 – 2,5

Dánia (52, 44, 13) – Magyarország 1 – 3

Ausztrália (44, 35, 14) – Magyarország 1 – 3

Magyarország – Franciaország (7, 9, 16) 1 – 3

Magyarország – Finnország (53, 46, 13) 3 – 1

Izrael (10, 39, 13) – Magyarország 3 – 1

Türkmenisztán (62, 50, 13) - Magyarország 1 – 3

Magyarország – Costa Rica (68, 55, 13) 3,5 – 0,5

Tábladíjasok

1.tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

GM

Ding Liren

2804

Kína

2873

8

5,5

2732

2

GM

Fabiano Caruana

2827

Egyesült Államok

2859

10

7,0

2710

3

GM

Anish Giri

2780

Hollandia

2814

11

8,5

2598

2. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Élő

J.

Pont

Élő-átlag

1

GM

Nguyen Ngoc Truong Son

2620

Vietnam

2804

10

8,5

2497

2

GM

Jan Nepomnjacsij

2768

Oroszország

2790

10

7,5

2593

3

GM

Tejmur Radzsabov

2751

Azerbajdzsán

2788

10

7,0

2639

3. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

GM

Jorge Cori

2664

Peru

2925

8

7,5

2459

2

GM

Vlagyimir Kramnyik

2779

Oroszország

2770

9

6,5

2604

3

GM

Kacper Piorun

2612

Lengyelország

2765

9

6,5

2599

4. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

GM

Daniel Fridman

2591

Németország

2814

9

7,5

2541

2

GM

Bu Xiangzhi

2712

Kína

2774

10

7,5

2569

3

GM

Rauf Mamedov

2699

Azerbajdzsán

2740

9

6,5

2570

5. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

GM

Anton Korobov

2685

Ukrajna

2773

8

6,5

2507

2

GM

Ilia Szmirin

2594

Izrael

2746

9

7,5

2466

3

GM

Christian Bauer

2629

Franciaország

2743

9

7,0

2510

Női sakkolimpia

 

A rajtlistán 13. női válogatottunk nagyszerű sikert ért el ötödik helyezésével. A várakozáson felüli szereplésben oroszlánrésze volt éltáblásunknak, Hoang Thanh Trangnak, aki igazi vezérevezősként vitte előre társait. Csapatunk fordulóról-fordulóra javított helyezésén. A nagy sorozat, a négyes nyerőszéria Izrael ellen kezdődött meg,  Grúzia harmadik csapatával szemben elért 3,5-0,5-tel folytatódott, a szerbek legyőzése következett. A nyolcadik játéknapon sakkozónőink az olimpián nyújtott legjobb játékukkal nyertek India ellen.

Talán még nagyobbat álmodhattunk volna, ha nem veszítjük el az Egyesült Államokkal szemben a rangadót, nagy kérdés, hogy 2-2-nél lett-e volna olyan kedvező a párosításunk. Vietnammal 2-2-re végeztünk, de csapatunk óriási esélyt kapott az álomszerű párosítással. Az esély adott volt, a szlovénok elleni 3,5-0,5 pedig a riválisok számunkra is kedvező eredményeinek köszönhetően kitűnő helyezést jelentett. Az olimpia során elkerültük a legjobbakkal való megmérkőzést, „külső körön” tört előre együttesünk, a legfontosabb, hogy az eséllyel élni tudtak.

 

Női csapatunkat sem kerülték el a csapatösszeállítású gondok. Számomra érthetetlen, hogy válogatottságot le lehet mondani, nem örömmel vállalni és megtiszteltetésnek venni, hogy hazáját képviselheti a sakkozás legnagyobb ünnepének számító viadalon. Együttesünk maximálisan helytállt, az újonc Terbe Julianna egyre otthonosabban érezte magát a női sakkozók legjobbjainak társaságában és játszott magabiztosan. Lakos Nikoletta az első hívó szóra 12 év után vállalta a szereplést. Hoang Thanh Trang az utóbbi versenyein való gyengébb játéka után éppen a válogatottban remekelt.

Gara Anita és Gara Tícia a nehéz pillanatokban sem vesztették el a fejüket, összeszedték magukat, tudtak javítani. Kapitányuk, Papp Gábor fiatalos lelkesedése jó hatással volt a csapatra, a néha fordulatos játszmák okozta izgalmakat majd kiheveri. A szép siker sem feledtetheti, hogy női sakkozásunkat mostohagyerekként kezelik, a női versenyek díjai messze alacsonyabbak a férfi tornák díjainál, jóval kevesebb a megbecsülés. Szomorú volt látni, hogy milyen szép formaruhában játszottak a legjobbak, míg a mieinknek csak egy póló, egy melegítő felső jutott…

A díjkiosztón kitűnő ötlet volt, hogy együtt hirdették ki a női és férfi tábladíjasokat, Hoang Thanh Trang a világbajnoki kihívó Fabiano Caruanával állhatott fel az éltáblások versenyében a dobogó második fokára, vehetett át ezüstérmet.

A magyar válogatott tagjainak egyéni teljesítményei

T.

Név

Élőg

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

K

Élő+/-

1

GM

Hoang Thanh Trang

2423

1

½

1

1

1

1

1

½

1

½

8,5

10

2636

10

24,7

2

IM

Gara Anita

2370

1

½

0

½

1

1

½

½

0

1

6,0

10

2352

10

-0,4

3

WGM

Gara Ticia

2321

1

0

1

0

1

½

1

0

½

1

6,0

10

2263

20

-10,0

4

WGM

Lakos Nikoletta

2258

1

½

½

0

1

½

3,5

6

2178

10

-4,6

5

WIM

Terbe Julianna

2260

1

1

0

1

½

½

½

1

5,5

8

2249

20

2,2

 

A tartalékos összeállításban szereplő kínai válogatott megvédte bajnoki címét. A bakui olimpiához hasonlóan az utolsó fordulóban a kínai-orosz párharc döntötte el az aranyérem sorsát. A partik menete alapján az ukránok közel álltak a még nagyobb sikerhez, orosz győzelem esetén ők lettek volna az elsők. Az olimpián végig bizonytalanul játszó, a rajtlistát fölényesen vezető orosz csapatban a remegő kézzel sakkozó exvilágbajnoknő, Alekszandra Kosztenjuk hibásan igényelt döntetlent, de ez a kisebb baj volt, a nagyobb, hogy tisztet  nézett el, s vesztett. Baku után a háromszoros olimpiai bajnok orosz válogatott a poklokat is megjárva csak negyedik lett.

A győztes kínai csapat megőrizte veretlenségét, két nagy rangadón is vereséget úsztak meg, az ukránok elleni találkozót is döntetlenre mentették. Ju Wenjun nyerte az éltáblások versenyét Hoang Thanh Trang előtt,  még ketten ezüstérmesek. Az ukrán együttesben a Muzicsuk testvérek vitték a prímet, Anna és Marija remek formában játszottak.

A házigazda grúzoknak nagy izgalom után végül volt okuk az örömre, a nagy elvárás miatt a vártnál gyengébben játszó válogatottjuk bronzérmet szerzett.

 

A 28. női sakkolimpia végeredménye:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

Kína

11

7

4

0

18

407,0

30,5

2

2

Ukrajna

11

7

4

0

18

395,5

30,0

3

4

Grúzia 1

11

7

3

1

17

375,0

28,0

4

1

Oroszország

11

7

2

2

16

379,5

30,5

5

13

Magyarország

11

7

2

2

16

372,0

29,5

6

12

Örményország

11

7

2

2

16

366,0

27,0

7

10

Egyesült Államok

11

7

2

2

16

359,5

27,5

8

5

India

11

6

4

1

16

352,5

29,5

9

14

Grúzia 2

11

7

2

2

16

351,5

28,5

10

11

Azerbajdzsán

11

6

4

1

16

347,5

28,5

11

8

Kazahsztán

11

6

4

1

16

346,5

28,5

12

6

Franciaország

11

7

2

2

16

315,5

29,0

13

15

Spanyolország

11

6

3

2

15

343,5

27,5

14

28

Irán

11

7

1

3

15

340,0

28,0

15

19

Vietnam

11

6

3

2

15

338,5

30,5

16

7

Lengyelország

11

6

3

2

15

324,5

29,0

(150 csapat)

A címvédő kínai csapat

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

GM

Ju Wenjun

2561

1

1

½

½

1

1

½

½

1

7,0

9

2661

10,7

2

IM

Shen Yang

2464

1

½

1

1

0

0

½

0

4,0

8

2344

-11,2

3

WGM

Huang Qian

2446

½

1

1

½

½

1

½

½

1

½

½

7,5

11

2459

3,9

4

GM

Lei Tingjie

2468

1

1

½

½

1

½

1

1

1

½

½

8,5

11

2498

5,7

5

WGM

Zhai Mo

2351

1

½

½

1

½

3,5

5

2339

0,5

Az ezüstérmes ukrán együttes

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

GM

Anna Muzicsuk

2555

½

½

1

½

½

½

1

1

½

1

7,0

10

2568

3,2

2

GM

Marija Muzicsuk

2533

1

1

1

½

1

1

½

½

½

1

8,0

10

2616

9,9

3

GM

Anna Usenyina

2451

1

½

1

1

0

1

0

½

0

5,0

9

2358

-9,0

4

GM

Natalija Zsukova

2403

1

1

½

0

½

½

½

½

1

5,5

9

2362

-2,6

5

IM

Julija Oszmak

2405

1

½

1

1

½

½

4,5

6

2321

-4,2

A bronzérmes grúz csapat

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

1

GM

Nana Dzagnidze

2509

1

½

1

½

½

½

½

1

1

1

7,5

10

2600

12,5

2

IM

Lela zsavahasvili

2475

0

1

½

½

1

½

0

½

1

5,0

9

2398

-7,8

3

GM

Nino Batcsiasvili

2482

1

1

1

0

½

½

½

0

½

5,0

9

2369

-12,4

4

GM

Bela Hotenasvili

2469

1

1

½

1

½

½

1

1

½

7,0

9

2496

3,9

5

IM

Meri Arabidze

2404

1

1

½

½

½

0

0

3,5

7

2213

-16,0

A kínai csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Tádzsikisztán (76, 71, 11) – Kína (3, 1, 18) 0,5 – 3,5

Kína – Kolumbia (32, 30, 14) 3 - 1

Kuba (22, 27,14) - Kína 1 – 3

Kína – Üzbegisztán (31, 27, 17) 3,5 – 0,5

Örményország (12, 6, 16) – Kína 2 – 2

Ukrajna (2, 2, 18) – Kína 2 – 2

Kína – Hollandia (16, 26, 14) 3 – 1

Kína – Románia (20, 23, 14) 3 – 1

Kazahsztán (8,11, 16) – Kína 1 – 3

Kína – Egyesült Államok (10, 7, 16) 2 – 2

Oroszország (1, 4, 17) – Kína 2 – 2

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Ukrajna (2, 2, 18) – Monaco (75, 81, 11) 4 – 0

Türkmenisztán (54, 50, 12) – Ukrajna 1,5 – 2,5

Románia (20, 23, 14) – Ukrajna 1,5 – 2,5

Ukrajna – Szlovénia (31, 35, 14) 4 – 0

Grúzia 1 (4, 3, 17) – Ukrajna 2 – 2

Ukrajna – Kína (3, 1, 18) 2 – 2

Irán (28, 14, 15) – Ukrajna 1,5 – 2,5

Ukrajna – Örményország (6, 12, 16) 3 – 1

Azerbajdzsán (11, 10, 16) - Ukrajna 2 – 2

Ukrajna – Oroszország (1, 4, 16) 2 – 2

Egyesült Államok (10, 7, 16) – Ukrajna 1 – 3

A grúz első csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Grúzia 1 (4, 3, 17) – Dél-Korea (77, 69, 11) 3 – 1

Grúzia 1 - Norvégia (48, 51, 12) 3 - 1

Franciaország (6, 12, 16) – Grúzia 1 1,5 – 2,5

Vietnam (19, 15, 15) – Grúzia 1 1 – 3

Grúzia 1 – Ukrajna (2, 2, 18) 2 – 2

Grúzia 1 – Grúzia 2  (14, 9, 16) 2,5 – 1,5

India (5, 8, 16) – Grúzia 1  2 – 2

Grúzia 1 – Kazahsztán (8, 11, 16) 1 – 3

Mongólia (17, 20, 14) – Grúzia 1  1 - 3

Grúzia 1 – Csehország (21, 26, 14) 2 – 2

Örményország (6, 12, 16) – Grúzia  1 – 3

A magyar csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Írország (87, 83, 11) - Magyarország (13, 5, 16) 0 – 4

Magyarország - Macedónia (58, 70, 11) 2,5 – 1,5

Argentína (30, 45, 13) – Magyarország 2 – 2

Magyarország – Grúzia 2 (14, 9, 16) 1,5 – 2,5

Izrael (21, 34, 13) – Magyarország  2,5 – 1,5

Magyarország – Grúzia 3 (56, 41, 13) 3,5 – 0,5

Szerbia (23, 22, 14) - Magyarország 0,5 – 3,5

Magyarország – India (5, 8, 16) 3 – 1

Egyesült Államok (10, 7, 16) – Magyarország 2,5 – 1,5

Vietnam (19, 15, 15)– Magyarország 2 – 2

Magyarország – Szlovénia (35, 31, 14) 3,5 – 0,5

Tábladíjasok

1.tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

GM

Ju Wenjun

2561

Kína

2661

9

7,0

2441

2

GM

Hoang Thanh Trang

2423

Magyarország

2636

10

8,5

2340

3

GM

Nana Dzagnidze

2509

Grúzia

2600

10

7,5

2401

2. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

GM

Marija Muzicsuk

2533

Ukrajna

2616

10

8,0

2376

2

GM

Irina Krush

2423

Egyesült Államok

2552

10

7,5

2359

3

GM

Alekszandra Gorjacskina,

2535

Oroszország

2492

9

6,5

2290

3. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

WIM

Hanim Balajajeva

2326

Azerbajdzsán

2522

9

7,0

2274

2

WGM

Huang Qian

2446

Kína

2459

11

7,5

2326

3

IM

Ana Matnadze

2362

Spanyolország

2442

9

7,0

2199

4. tábla

H

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

FM

Marina Brunello

2294

Olaszország

2505

10

8,5

2190

2

GM

Lei Tingjie

2468

Kína

2498

11

8,5

2266

3

GM

Bela Hotenasvili

2469

Grúzia 1

2496

9

7,0

2238

5. tábla

H.

 

Név

Élő

Csapat

Perf.

J.

Pont

Élő-átlag

1

WFM

Alshaeby Boshra

1979

Jordánia

2568

8

8,0

1670

2

WGM

Olga Girja

2462

Oroszország

2511

9

7,5

2186

3

FM

Jennifer Yu

2268

Egyesült Államok

2407

11

8,0

2204

Verőci Zsuzsa

 

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog