Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hat forduló után a bolgár exvilágbajnoknő Sztefanova az élen, három magyar győzelem 

Címkék: Női Európa-bajnokság 2016

Mamaiaban lejátszották az Európa-bajnokság hatodik fordulóját. Gara Anita, Papp Petra és Rudolf Anna világossal játszva győzött, Gara Tícia remizett, Vajda Szidónia vereséget szenvedett. Időzavarokban hibák tarkították, s tették még izgalmasabbá az összecsapásokat. A bolgár exvilágbajnoknő, korábbi kontinensbajnok Antoaneta Sztefanova vette át a vezetést, nyert az izraeli Yulija Shvayger ellen. Tizenketten követik félpontos hátránnyal, tizenhét fős a 4 pontosok csoportja, Tícia holtversenyben a 16., Anita a 21. Szidónia 3,5, Petra 3, Anna 2,5 pontos. A 11 fordulós viadalról tizennégyen kvalifikálják magukat a 2018.évi kieséses rendszerű világbajnokságra. A pihenőnap után pénteken folytatódik a pontvadászat.

Női Európa-bajnokság 2016

A kontinensviadal hatodik fordulójában három nagymesternőnk ért el győzelmet. Mondhatnánk, hogy érvényesült a papírforma, Gara Anita, Papp Petra és Rudolf Anna is világossal győzött. A nyitások jól alakultak, Anita minőségelőnyt szerzett, Anna futópár mellett gyalogelőnnyel játszhatott, a megnyitáselméleti párbajt megnyerve Petra győzelme is közelinek tűnt. A legnagyobb izgalmat Anita okozta, aki a nyert állásban háromszori tükörképet engedélyezett, szerencsére az észt Maia Narva nem igényelte a döntetlent. A megingás után ötszörös bajnoknőnk megszerezte negyedik győzelmét.

Petra könnyű nyerést hagyott ki, minőségelőnyét végjátékban érvényesítette az orosz Alina Baljannal szemben. Anna elrontotta kecsegtető pozícióját, a szlovák Monika Motycakova remizhetett volna, de végül Anna első nyerésének örülhetett.

A litván Deimante Daulyte a szicíliai védelem zárt változatában már a nyitásban hátrányba került Gara Tíciával szemben. Gyalogszerkezeti gyengeségei támadhatóak, de Tícia nem az a gyalogot vette szemügyre. Deimante váratlanul ellenjátékhoz jutott, királyszárnyi akciója kölcsönös időzavarban igen veszélyes volt. Tícia könnyelműen leütött egy gyalogot, amire döntő hátrányba kerülhetett volna. A kapkodásban mindketten hibáztak, Tícia a védőlépésnél, Deimante a hetedik sorig előrenyomult gyalog erejét nem használta ki, az ütközet végül pontosztozkodással zárult.

A játéknapon a legnehezebb ellenfél Vajda Szidóniának jutott. A lengyelek legjobbja, Monika Socko oly sok világversenyen bizonyította már, hogy a női sakkozás elitjéhez tartozik. Az olasz megnyitású játszma biztatóan alakult, Szidónia ellenjátékot talált. Kiegyenlítést ígérő folytatás maradt ki, majd váratlanul Socko támadáshoz jutott. Elhibázott huszárlépés miatt nagy lett a hátrány, Szidónia a nehéz állásban az alapsor gyengeségét kihasználó kiskombinációt nézett el, elvesztette veretlenségét.

A rajtnál bizonytalankodó bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova átvette a vezetést. A meglepetésre négy győzelemmel rajtoló, majd szereplését remivel folytató izraeli Yuliya Shvaygert legyőzve áll az élre. Tizenketten követik Etit félpontos hátránnyal, tizenheten a 4 pontosok csoportjában, Tícia és Anita is az élmezőnyben. Jól jön a szabadnap, lehet pihenni, és felkészülni a további küzdelmekre, a továbbjutó helyek megszerzéséért nagy csata lesz.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Antoanata Sztefanov (bolgár, 2507, 4) – Yuliya Shvayger (izraeli, 2415, 4,5)  1 - 0

Elisabeth Paehtz (német, 2489, 4) – Ekaterina Atalik (török, 2408, 4)  döntetlen

Inna Gaponenko (ukrán, 2415, 4) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2485, 4)  döntetlen

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2475, 4) – Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2364, 4)  döntetlen

Anna Usenyina (ukrán, 2450, 3,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2322, 4)  1 - 0

Maja Lomineisvili (grúz, 2367, 3,5) – Lela Dzsavahisvili (grúz, 2493, 3,5)  döntetlen

Meri Arabidze (grúz, 2363, 3,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2490, 3,5)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2469, 3,5) – Vajda Szidónia (magyar, 2345, 3,5)  1 - 0

Lilit Mkrtchian (örmény, 2434, 3,5) – Gunay Mammadzova (azerbajdzsáni, 2318, 3,5)  1 - 0

Marina Brunello (olasz, 2336, 3,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2409, 3,5)  1 - 0

Salome Melia (grúz, 2409, 3,5) – Olga Zimina (olasz, 2361, 3,5)  döntetlen

Deimante Daulyte (litván, 2392, 3,5) – Gara Tícia (magyar, 2352, 3,5) döntetlen

Julija Oszmak (ukrán, 2345, 3,5) – Jovanka Houska (angol, 2383, 3,5)  1 - 0

Jolanta Zawadzka (lengyel, 2442, 3,5) – Ana Matnadze (spanyol, 2332, 3,5)  döntetlen

Gara Anita (magyar, 2345, 3) – Mai Narva (észt, 2121, 3)  1 - 0

Papp Petra (magyar, 2342, 2) – Alina Balajan (orosz, 2230, 2)  1 - 0

Rudolf Anna (magyar, 2301, 1,5) – Monika Motycakova (szlovák, 2170, 1,5)  1 - 0

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB2 

 TB3 

1

1

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2507

5,0

18,0

20,5

2

14

IM

Inna Gaponenko

UKR

2415

4,5

21,0

24,0

3

26

GM

Ketevan Arahamija-Grant

SCO

2364

4,5

20,5

23,0

4

15

WIM

Yuliya Shvayger

ISR

2415

4,5

20,0

23,0

5

5

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2485

4,5

20,0

23,0

19

IM

Ekaterina Atalik

TUR

2408

4,5

20,0

23,0

7

9

GM

Anna Usenyina

UKR

2450

4,5

19,5

21,5

8

8

GM

Monika Socko

POL

2469

4,5

18,5

21,5

9

4

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2489

4,5

18,0

20,0

10

12

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2434

4,5

17,5

20,0

11

7

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2475

4,5

17,5

20,0

12

40

FM

Marina Brunello

ITA

2336

4,5

17,0

18,5

13

36

WFM

Julija Oszmak

UKR

2345

4,5

15,5

17,0

14

45

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2322

4,0

20,0

22,0

15

42

IM

Ana Matnadze

ESP

2332

4,0

19,5

22,5

16

30

IM

Olga Zimina

ITA

2361

4,0

19,0

21,0

33

WGM

Gara Tícia

HUN

2352

4,0

19,0

21,0

18

28

IM

Meri Arabidze

GEO

2363

4,0

18,5

21,5

19

46

WGM

Maria Kurszova

ARM

2319

4,0

18,5

20,0

20

3

WGM

Natalija Pogonyina

RUS

2490

4,0

18,0

20,5

21

34

IM

Gara Anita

HUN

2345

4,0

17,0

20,0

22

2

IM

Lela Dzsvahisvili

GEO

2493

4,0

17,0

19,0

38

35

IM

Vajda Szidónia

HUN

2345

3,5

17,5

18,5

54

38

WGM

Papp Petra

HUN

2342

3,0

17,0

19,0

80

57

IM

Papp Petrs

HUN

2301

2,5

15,5

17,0

Az élcsoportban a pénteki 7. forduló párosítása:

Elisabeth Paehtz (német, 2485, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2507, 5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2485, 4,5) – Julija Oszmak (ukrán, 2345, 4,5)

Inna Gaponenko (ukrán, 2415, 4,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2475, 4,5)

Yuliya Shvayger (izraeli, 2415, 4,5) – Moönika Socko (lengyel, 2469, 4,5)

Ekaterina Atalik (török, 2408, 4,5) – Anna Usenyina (ukrán, 2450, 4,5)

Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2364, 4,5) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2434, 4,5)

Natalija Pogonyina (orosz, 2490, 4) – Marina Brunello (olasz, 2336, 4,5)

Lela Dzsavahisvili (grúz, 2493, 4) – Meri Arabidze (grúz, 2363, 4)

Marina Necsajeva (orosz, 2416, 4) – Gara Anita (magyar, 2345, 4)

Olga Zimina (olasz, 2361, 4) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2411, 4)

Gara Tícia (magyar, 2352, 4) – Salome Melia (grúz, 2409, 4)

Ana Matnadze (spanyol, 2332, 4) – Corina-Isabela Peptan (román, 2402, 4)

Maria Kurszova (örmény, 2319, 4) – Deimante Daulyte (litván, 2392, 4)

Sarah Hoolt (holland, 2312, 4) – Sabrian Vega Gutierrez (spanyol, 2375, 4)

Crstina Adela Foisor (román, 2322, 4) – Maja Lomineisvili (grúz, 2367, 4)

Vajda Szidónia (magyar, 2345, 3,5) – Angela Dragomirescu (román, 2215, 3,5)

Daniela Movileanu (olasz, 2247, 3) – Papp Petra (magyar, 2342, 3)

Alekszandra Zserebcova (orosz, 2200, 2,5) – Rudolf Anna (magyar, 2301, 2,5)

Socko,M (2467) - Vajda,Sz (2345)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.c3 a6 7.Hbd2 Fa7 8.Be1 d6 9.Fb3 Fe6 10.Hf1 Hg4 11.He3 Hxe3 12.Fxe3 Fxe3 13.Bxe3 Fxb3 14.Vxb3 Ha5 15.Vd1 c5  

Női Európa-bajnokság 2016

16.d4

Világos másik terve [16.Hd2 b5 17.Bh3 Hc6 18.Hf1 Vd7 19.Vh5 h6 20.He3 lett volna.

16...Vb6 17.dxc5 dxc5 18.Hxe5 Vxb2 19.Hd7 Bfe8

Női Európa-bajnokság 2016

20.Bb1 Vxa2 21.Ba1 Vb3 22.Vh5 Be6

Kiegyenlített a 22...Bad8 23.Vg4 Ve6 24.Vxe6 Bxe6 25.Bd3 Hc6 26.f3 Hd4 folytatás.

23.e5

Kis előnyt adott a 23.Hxc5 Vb2 24.Bee1 Bf6 25.Hd3 Vxc3 26.Vxa5 Vxd3 27.Bed1 b6 28.Bxd3 bxa5 29.Bxa5 Bb8 30.h3 választás.

23...Hc4

Szidónia 23...Bg6 24.Bd1 Hc4 25.Hxc5 Vb6-tal is tartotta volna állását.

24.Bf3 Bg6?!

Még mindig nem volt gond a 24...g6 25.Vh6 Vb2 26.Bd1 Hxe5 27.Bh3 (27.Hxe5? Ve2 28.Bf1 Bxe5) 27...Vxf2+ 28.Kxf2 Hg4+ 29.Kf3 Hxh6 30.Bxh6 Kg7 31.Bh4 Bae8 32.Bd3 b6 változatban.

Női Európa-bajnokság 2016

25.e6 Hd6 26.Hxc5 Vb2 27.Bd1 fxe6 28.Ve5

Női Európa-bajnokság 2016

28...Hf7?

Az alapsor védtelensége miatt nagy hiba. [8...Hf5 29.g3 Vb5 30.Bfd3 h5 31.Vc7 folytatásban Monika Socko már előnyösebb állást játszhatott volna.

29.Vc7 Bf8?

Szidónia elnézte a mattot. 29...Bf6 30.Bxf6 gxf6 31.Vg3+ Kh8 32.Hxe6 Bg8 33.Vf3 Bg6 34.Hf4 Bg7 35.Hh5 Bg6 36.Hxf6 Vb5 37.h4 után nyernie kell világosnak.

30.Vxf7+ és sötét feladta

Gara,A (2355) - Narva,M (2121)
Caro-Kann védelem [B14]

1.e4 c5 2.c3 g6 3.d4 cxd4 4.cxd4 d5 5.exd5 Fg7 6.Hc3 Hf6 7.Vb3 0-0 8.Fe2 Hbd7 9.Ff3 Hb6 10.Hge2 Fg4 11.Fxg4 Hxg4 12.a4 Hf6 13.a5 Hbxd5 14.Vxb7 Vd6 15.Vb3 e5 16.0-0 exd4 17.Hb5 Ve5

Figyelmet érdemelt a 17...Vc5 18.Hbxd4 Bfe8 19.Bd1 Bab8 20.Va3 Vc7 folytatás.

18.Hexd4 Bab8?

Női Európa-bajnokság 2016

19.Hc6 Ve4 20.Ba4 Vf5 21.Hxb8 Bxb8 22.Vc4 Bc8 23.Ve2 Be8 24.Vd1 Vd7 25.Hd4 He4 26.Bc4 Hd6 27.Bc2

A nyert állásban érthetetlen bizonytalankodás. 27.Va4 Vg4 28.f3 Vh4 29.g3 Vh3 30.Bc2 sima volt.

27...Hb4 28.Bc5 Ha6 29.Bc2 Hb4 30.Bc3 Ha2 31.Bc2? Hb4

Nagy szerencse volt, hogy Mai Narva nem igényelte tükörkép miatt a döntetlent a huszárlépésével.

32.Be2 Bc8 33.Fe3 Hc4 34.Vb3 Hd5 35.Bc2 Hdxe3 36.fxe3 Fxd4 37.exd4 Vxd4+ 38.Kh1 Bc6 39.h3 Ve4 40.a6 Kg7 41.Vf3 Ve8 42.Vf4 Ve6 43.Vd4+ Kg8 44.Bfc1 He5 45.Bxc6 Hxc6 46.Vc4 és sötét feladta

Daulyte,D (2382) - Gara,T (2359)
Szicíliai védelem [B23]

1.e4 c5 2.Hc3 e6 3.Hge2 a6 4.g3 Hc6 5.Fg2 Hf6 6.0-0 Fe7 7.d3 0-0 8.f4 d5 9.a4 Bb8 10.Kh1 b5 11.axb5 axb5 12.e5 Hd7 13.d4 b4 14.Ha4 cxd4 15.Hxd4 Hxd4 16.Vxd4 Fa6 17.Bf2 

Női Európa-bajnokság 2016

17...Fb5 18.Fe3 Ba8 19.b3 Fxa4 20.Bxa4 Bxa4 21.bxa4 Fc5 22.Vd2 Fxe3 23.Vxe3 Vb6 24.Vd2 Bc8

Világos két védelemre szoruló gyalogja közül az a4 megtámadása jobb volt: 24...Ba8 25.f5 Bxa4 26.fxe6 Ba1+ 27.Ff1 Vxe6 28.Vxb4 h6 változatban az e5 gyalog elhullik.

25.Bf1 Vc5

Női Európa-bajnokság 2016

26.f5 Vxc2 27.Vxb4 Vc5 28.Vf4 Vc4 29.Vg5 Hxe5 30.fxe6 f6 31.Vf5 Vxa4?

Kölcsönös időzavarban Tícia nagyot hibázott.

Női Európa-bajnokság 2016

32.Fxd5?

A litván nagymesternő 32.e7 Ve8 (32...Be8? 33.Vxe5) 33.Fxd5+ Kh8 34.Bd1 Hg6 35.Fe4 Bb8 36.Bd7 Vg8 37.Vh5-tel tisztet nyerhetett volna.

32...Ve8?

A védekezéshez fontos tempót adott a 32...Vd4 33.Fb3 Be8 34.e7+ Kh8 35.Fc2 Vd5+ 36.Kg1 Kg8 37.Vxh7+ Kf7 változat.

33.Fe4?!

Kimaradt a 33.e7+ Kh8 34.Bd1 Hg6 35.Fe4 Bb8 36.Bd7 Vg8 37.Vh5 tisztnyerés.

33...Vg6? 34.Vf4?

Egyikőjük sem látta a 34.e7 Vxf5 35.Fxf5 Bb8 36.Fe6+ Kh8 37.Be1 Hg6 38.Ff7 Hxe7 39.Bxe7 folytatást.

34...Ve8 35.Fd5 Ve7 36.Bb1 Vc5 37.Fe4 Hg6 38.Fxg6 hxg6 39.Ve4 f5 40.Vb7 Kh7 41.e7 Be8 42.Be1 Vc3 43.Be2 Vd3 44.Be1 Vd2 45.Be5 Vd1+ 46.Kg2 Vd2+ 47.Kh1 Vd1+ 48.Kg2 és döntetlen

Papp,P (2326) - Balajan,Al (2231)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 He7 7.Vg4 cxd4 8.Fd3 Vc7 9.He2 dxc3 10.Vxg7 Bg8 11.Vxh7 Vxe5 12.h4 Bxg2 13.Fg5 Hbc6 14.Kf1 Bxg5 15.hxg5 Vxg5 16.Vh8+ Kd7 17.f4 Vg8 18.Vf6 d4

Női Európa-bajnokság 2016

19.Fe4 Hd5 20.Fxd5 exd5 21.Hxd4

Döntő előnyt adott a 21.Bh6 Vf8 22.Bh7 Hd8 23.Vxd4 Vd6 24.Hxc3 folytatás.

21...Vg6 22.Vxg6 fxg6 23.He2 Kd6 24.Bh8 Bb8 25.Hxc3 Ff5 26.Bxb8 Hxb8 27.Bd1 Fxc2 28.Bxd5+ Kc6 29.Bd2 Ff5 30.Hd5 Kc5 31.He7 Hc6 32.Hxf5 gxf5 33.Bd7 b5 34.Bf7 Hd4 35.Bxa7 He6 36.Bf7 Hxf4 37.Bxf5+ Hd5 38.Ke2 Kc4 39.Kd2 He7? 40.Bf3 Hc6 41.Bc3+ Kd5 42.Bc1 b4 43.a4 Hd4 44.Bc8 Hc6 45.Kc2 Hd4+ 46.Kb2 Hc6 47.Kb3 Kc5 48.Bc7 Kb6 49.Bh7 Hd4+ 50.Kxb4 Hc6+ 51.Kb3 Kc5 52.Bh5+ Kb6 53.Bb5+ Ka6 54.Kc4 Ha5+ 55.Kc5 Hb7+ 56.Kb4 Hd8 57.a5 Hc6+ 58.Ka4 He7 59.Bb6+ Ka7 60.Bd6 Hf5 61.Bf6 Hd4 62.Bf4 He2 63.Bc4 Ka6 64.Kb4 Hg3 65.Bc6+ Ka7 66.Kb5 He4 67.Bc7+ Kb8 68.Be7 Hc3+ 69.Kc6 Ka8 70.Be3 Ha4 71.Bb3 Ka7 72.Kb5 és sötét feladta

Rudolf,A (2301) - Motycakova,M (2160)
Bécsi megnyitás [C26]

1.e4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 d5 4.exd5 Hxd5 5.Fg2 Hxc3 6.bxc3 Fc5 7.Hf3 e4 8.Hd4 0-0 9.0-0 f5 10.Bb1 c6 11.d3 Fxd4 12.cxd4 Vxd4 13.dxe4 Vxd1 14.Bxd1 fxe4 15.Fxe4 b6?

Sötét a fejlődési nehézségekkel nem tudott megbirkózni.

Női Európa-bajnokság 2016

16.Fa3 Be8 17.Be1 Fe6 18.Bbd1 Ff7 19.Be3 a5 20.Ff3 Ha6 21.Fxc6 Bed8 22.Bed3 Bxd3 23.Bxd3 Bb8 24.Fd5?!

A futópár lecserélésére veszélybe került Anna nyerése.

24...Fxd5 25.Bxd5 Bc8 26.Bb5 Bxc2 27.Fb2 Bc6 28.Bg5 g6 29.h4 Kf7 30.h5 gxh5

Egyszerűbb volt a 30...Bc5 31.hxg6+ hxg6 32.Bg4 Bc2 33.Fd4 b5 folytatás.

31.Bg7+ Ke8 32.Bxh7 Bc2 33.Fd4 Bxa2 34.Bxh5 a4 35.Bb5 Hc5?! 36.Fxc5 bxc5 37.Bxc5 Kf7? 38.Bc6 Kg7 39.Ba6 Ba3

Női Európa-bajnokság 2016

40.Kg2 Kf7 41.f4 Kg7 42.Kh3 Kf7 43.Kh4 Ba1 44.Kg5 a3 45.Kf5 a2 46.Ba7+ Kf8 47.g4 Kg8 48.g5 Kf8 49.g6 Ke8 50.g7 Bg1 51.Kf6 Bg4 52.Bxa2 Bxf4+ 53.Kg5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog