Gara Anita negyedik bajnoki címét ünnepelheti

Címkék: 61. Női bajnokság Hévíz

Hévízen már az utolsó forduló előtt bajnokot köszönthettek. A 61. női bajnokság nyolcadik fordulójában Gara Anita könnyed játékkal legyőzte Havanecz Biankát, és pályafutása során negyedszer hódította el a bajnoki címet. Papp Petra is győzött, megőrizte második helyét. Varga Klára a bonyodalmakban túljátszotta Dudás Esztert, az utolsó játéknapon Rudolf Annával szemben kell megvédenie harmadik helyét. Varga Melinda fölényes állását remire rontotta.

 

Gara Anita az utolsó fordulót már bajnokként játszhatja. A nyolcadik játéknapon hatodik győzelmét érte el, Havanecz Bianka nem tudott igazi ellenállást kifejteni a nagy önbizalommal, jól játszó Anitával szemben. Egy könnyelmű huszárlépése után világos kötést hozott létre, a világos mezők gyengesége eldöntötte a parti és a bajnoki cím sorsát.

A címvédő Papp Petra harmadik nyerésének örülhetett, ezzel megőrizte második helyét. Erdős Boglárka hátrányos, passzív állásából súlyos időzavarban tisztáldozattal próbált szabadulni, ez csak meggyorsította vereségét.

Varga Klára az adok-kapok „ütésváltásban” jobban számolt Dudás Eszternél, a bonyodalmakban túljátszotta ellenfelét. A bronzérem sorsa Rudolf Anna elleni partijában dől el, aki ma a bajnokság első szalonremijét játszotta Göcző Melindával.

Gyorsan gyalogot vesztett Juhász Barbara, majd Varga Melinda kiskombinációval növelte előnyét. A könnyen nyerhető állásban azonban bizonytalankodni kezdett, remire rontotta a játszmát.

 

A 8. forduló eredményei:

Varga Melinda (2184) – Juhász Barbara (2152) döntetlen (Grünfeld védelem, 33)

Göcző Melinda (2223) – Rudolf Anna (2302)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 14)

Varga Klára (2211) – Dudás Eszter (2276) 1 – 0 (Angol megnyitás, 34)

Papp Petra (2305) – Erdős Boglárka (2200) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 42)

Gara Anita (2308) – Havanecz Bianka (2157) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 36)

 

A bajnokság állása:

1.Gara Anita 7 pont

2. Papp Petra 5,5

3. Varga Klára 5

4. Rudolf Anna 4,5

4. Havanecz Bianka 4

6. Göcző Melinda 3,5

7. Varga Melinda 3

8. Dudás Eszter 2,5

9. Juhász Barbara 2

10. Erdős Boglárka 2,5

 

 

Hely.

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

IM

Gara Anita

2308

*

½

1

½

1

1

1

1

1

7.0

7.0

6

25.50

2

WGM

Papp Petra

2305

½

*

½

½

½

1

1

½

1

5.5

5.5

3

20.50

3

WIM

Varga Klára

2211

0

½

*

½

1

0

1

1

1

5.0

5.0

4

15.75

4

WGM

Rudolf Anna

2302

½

½

*

0

½

1

1

½

½

4.5

4.5

2

16.00

5

Havanecz Bianka

2157

0

½

½

1

*

0

½

1

½

4.0

4.0

2

14.75

6

WIM

Göcző Melinda

2223

0

0

0

½

1

*

1

½

½

3.5

3.5

2

11.75

7

Varga Melinda

2184

0

0

1

0

0

*

1

½

½

3.0

3.0

2

10.00

8

WIM

Dudás Eszter

2276

0

0

0

½

½

0

*

½

1

2.5

2.5

1

7.50

9

WFM

Juhász Barbara

2152

0

½

0

½

0

½

½

*

½

2.5

2.5

0

9.00

10

Erdős Boglárka

2200

0

0

½

½

½

½

0

½

*

2.5

2.5

0

8.75

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Havanecz Bianka – Varga Melinda

Erdős Boglárka – Gara Anita

Dudás Eszter – Papp Petra

Rudolf Anna – Varga Klára

Juhász Barbara – Göcző Melinda

 

Gara,A (2308) - Havanecz,B (2157)
Szicíliai védelem [B50]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.c3 Hf6 4.h3 Hc6 5.Fd3 g6 6.Fc2 Fg7 7.d4 cxd4 8.cxd4 0-0 9.0-0 b6 10.Hc3 Fa6 11.Be1 Hd7 12.Fg5 Bc8 13.Bc1 Be8 14.Vd2 Hf8?

 

15.Fa4

A kötés jelentős előnyt adott Gara Anitának.

15...f6 16.Fh6 Hd7 17.Fxg7 Kxg7 18.d5 Hce5

 

19.Hd4

Eldőlt a játszma és a bajnoki cím sorsa.

19...e6 20.dxe6 Hc5 21.Fxe8 Vxe8 22.Bcd1 Hc4 23.Vc2 Hxe6 24.Hxe6+ Vxe6 25.Va4 Ha5 26.Va3 Fb7 27.Vxd6 Vxd6 28.Bxd6 Fc6 29.Bed1 Hc4 30.Bd8 Bc7 31.Hd5 Bf7 32.Hb4 Fb5 33.B1d5 a6 34.b3 He5 35.a4 Fe2 36.f4 és sötét feladta

 

Papp,P (2305) - Erdős,B (2200)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Fe7 10.c3 0-0 11.Fc2 f5 12.Hb3 Vd7 13.Hbd4 Hxd4 14.Hxd4 c5 15.Hxe6 Vxe6 16.f3 Hg5 17.a4 g6 18.Ve2 Vc6 19.Bd1 He6 20.Fe3 c4

Pontosabb a 20...Bfd8 lépés.

21.b4 Bfd8 22.Vf2 Bd7?!

 

23.f4

A címvédő hadereje ideális pozícióban, sötét helyzetét gyorsan fogyó gondolkodási idő is nehezítette.

23...Bf8 24.Vf3 Fd8 25.a5 Hc7 26.Bd2 Ve6 27.Bad1 Kh8 28.g3 Be8 29.h4 h5 30.Kg2 Kg7 31.Fb6 Ha8

 

32.Fc5

Üthető volt a d5 gyalog. 32.Bxd5 Bxd5 33.Bxd5 Fe7 (33...Hxb6 34.Bd6 Vc8 35.axb6) 34.Fc5 Hc7 35.Bd1 Fxc5 36.bxc5 Vc8 37.Bd6 He6 38.c6 döntő előnyt adott.

32...Hc7 33.Kf1 Kf7 34.Vg2 Vc6 35.Fe3 Ke6 36.Be1 Fe7 37.Fd1 Bed8 38.Ff3 Fxb4?

Erdős Boglárka elvesztette a türelmét.

39.cxb4 c3 40.Bd4 c2 41.Bc1 Vc3 42.Vd2 és sötét feladta

 

Varga,K (2211) - Dudás,E (2276)
Angol megnyitás [A24]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.0-0 d6 6.Hc3 e5 7.d3 a5 8.a3 Hbd7 9.Bb1 Hc5 10.b4 axb4 11.axb4 He6 12.e3 c6 13.Fb2 Be8 14.b5 Fd7 15.d4 e4 16.Hd2 d5 17.cxd5 cxd5 18.Vb3 b6?!

Dudás Eszter úgy számolt, hogy b5-ön visszanyeri majd a gyalogot... 18...Fc8 19.Ba1 Bxa1 20.Bxa1 b6 21.Ba7 Hg5 folytatás jobb volt.

19.Hxd5 Hxd5 20.Vxd5 Hc7 21.Vb3 Fe6 22.Vc2 f5

 

23.Bfc1! Hxb5 24.d5 Vxd5 25.Fxg7 Ha3?!

Az "ütésváltásból" Klára jött ki jobban.

26.Vb2 Hxb1 27.Fh6 Be7 28.Hxb1 Ba2?

29.Vb4 Baa7 30.Ff1 b5 31.Hc3 Ve5 32.Hxb5 Bab7 33.Va3 Kf7 34.Hd6+ és sötét feladta

 

Varga,M (2184) - Juhász,B (2152)
Grünfeld védelem [D78]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 c6 5.d4 d5 6.Vb3 Vb6 7.Hc3 0-0 8.c5 Vxb3 9.axb3 Ha6 10.0-0 Ff5 11.Ff4 Bfe8 12.He5 Hd7? 13.Hxc6 bxc6 14.Bxa6 Bec8 15.b4

Számításba jött a 15.e4 dxe4 16.Fe3 Hf6 (16...e5 17.dxe5 Hxe5 18.Hxe4) 17.Bfa1 Bc7 18.b4 folytatás.

15...Fxd4 16.Bfa1 e5 17.Fh6 Fxc3?! 18.bxc3 Bc7 19.c4 Fe6

 

20.Bxc6! Bxc6 21.cxd5 Fxd5 22.Fxd5 Bcc8 23.Fxa8 Bxa8 24.Bd1

Simán nyert a 24.Fe3 Hf8 25.c6 He6 26.Bxa7 Bb8 27.Bb7 Bc8 28.b5 folytatás.

24...Hf8 25.c6 He6 26.Bd7 a6 27.Bb7 Bc8 28.Bb6 Hc7 29.e4 f5 30.f4?!

Varga Melinda tarthatta volna előnyét a 30.f3 Kf7 31.Fe3 Ke6 32.Fc5 Ba8 33.Kf2 változatban.

30...fxe4 31.fxe5 Kf7 32.Ff4 Ke6 33.Bb7 és döntetlen

 

Göcző,M (2223) - Rudolf,A (2302)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.d3 Be8 10.Hg5 Bf8 11.Hf3 Be8 12.Hg5 Bf8 13.Hf3 Be8 14.Hg5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: Magyar Sakkszövetség

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog