Danzhouban az utolsó forduló előtt Yu Yangyi félpontos előnnyel vezet

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Danzhouban zajló szuperverseny utolsó fordulója előtt a kínai Yu Yangyi vette át a vezetést, a hatodik játéknapon az orosz Vlagyimir Fedoszejevet fosztotta meg veretlenségétől, félpontos előnnyel várhatja a befejező játéknapot. Az éllovas kínai Bu Xiangzhi kedvező állását vesztésre rontotta a lengyel Jan-Krzysztof ellen, ezzel búcsúzhatott az első helytől. Megszerezte első győzelmét a vietnami Le Quang Liem, az amerikai olimpiai bajnok Samuel Shankland másodszor kapott ki. Még mindig nyeretlen a címvédő kínai Wei Yi, az indiai Santosh Gujrathi Vidittel osztozott meg a ponton.

 

A kilencedszer megrendezett szuperverseny ötödik fordulójának négy, akár békésnek is mondható döntetlene után a hatodik játéknapon három játszma is döntéssel végződött.

A rajtlistát vezető kínai Yu Yangyi az orosz Vlagyimir Fedoszejevet fosztotta meg veretlenségétől. A nyitás a javára dőlt el, jelentős előnyt szerzett. A minőségelőnyös állásra bonyolítás miatt „túlórázni” volt kénytelen, de anyagi előnyét végül érvényesítette, átvette a vezetést.

 

Nincs már veretlen a nyolcfős mezőnyben. Az éllovas kínai Bu Xiangzhi kecsegtető állását vesztésre rontotta a lengyel Jan-Krzysztof Duda ellen. Jobb állásban taktikai síkra terelte a küzdelmüket, ahol többször is hibázott, vereségével búcsúzhatott az első helytől.

Második vereségét szenvedte el az amerikai olimpiai bajnok Samuel Shankland, a bonyolult csatában taktikailag sebezhető volt, a vietnami Le Quang Liem megszerezte első győzelmét.

A címvédő kínai Wei Yi változatlanul nyeretlen. Az indiai Santosh Gujrathi Vidit a spanyol megnyitású partiban a 28. lépésben újított, és a gyalogáldozatért elegendő ellenjátékot kapott.

 

A 6. forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami, 2728) – Samuel Shankland (amerikai, 2727) 1 – 0 (Szláv védelem, 39)

Yu Yangyi (kínai, 2762) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2707) 1 – 0 (Semi-Tarrasch védelem, 69)

Bu Xiangzhi (kínai, 2712) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2737) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 55)

Wei Yi (kínai, 2729) – Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2718) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)

A verseny állása:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Yu Yangyi

2762

CHN

*

½

0

½

1

1

1

4,0

0,0

3

10,75

2

Jan-Krzysztof Duda

2737

POL

½

*

1

½

1

½

0

3,5

1,0

2

10,75

3

Bu Xiangzhi

2712

CHN

1

0

*

1

½

½

½

3,5

0,0

2

10,75

4

Le Quang Liem

2728

VIE

½

½

0

*

½

½

1

3,0

0,0

1

8,75

5

Santosh Gujrathi Vidit

2718

IND

0

0

½

*

½

½

1

2,5

2,0

1

6,75

6

Wei Yi

2729

CHN

0

½

½

½

*

½

½

2,5

1,5

0

7,00

Vlagyimir Fedoszejev

2707

RUS

0

½

½

½

½

*

½

2,5

1,5

0

7,00

8

Samuel Shankland

2727

USA

1

½

0

0

½

½

*

2,5

1,0

1

7,75

Az utolsó forduló párosítása:

Santosh Gujrathi Vidit – Le Quang Liem

Jan-Krzysztof Duda – Wei Yi

Vlagyimir Fedoszejev – Bu Xiangzhi

Samuel Shankland – Yu Yangyi

Bu Xiangzhi (2712) - Duda,J (2737)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.d4 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.g3 Fa6 10.Va4 Vc8

Újítási kísérlet. 10...Vd7 11.Vxd7 Hbxd7 12.Fg2 c5 egyenlő esélyt ad.

11.Fg2 c5 12.Fg5 Hbd7 13.Bc1 Vb7 14.0-0 Hd5 15.Bfe1! b5 16.Vc2

Még jobb volt a 16.Vd1 c4 17.e4 H5f6 18.e5 Hd5 19.Hd2 folytatás.

16...Bac8 17.Vd2 c4 18.e4 H5b6 19.h4 Va8

 

20.d5

Bu Xiangzhi fokozatosan eltékozolta előnyét. 20.h5 Fb7 21.h6 g6 22.Ve3 f6 23.Ff4 kedvező esélyeket adott volna.

20...Hc5 21.Ff6!?

Az éllovas a taktikai lehetőségben bízott.

21...Hbd7

A tisztáldozat elfogadására, 21...gxf6-ra 22.e5 Hxd5 23.exf6 Kh8 24.He5 Bc7 25.b4 Hb3 26.Vh6 Bg8 27.Fe4 következett volna.

22.e5

Bu a 22.Fc3 Hd3 23.Bcd1 Hxe1 24.Bxe1 Hc5 25.Fh3 változatban bőséges ellenértékkel folytathatta volna akcióját.

22...Hxf6 23.exf6 Vxd5 24.fxg7?!

 

24...Bfd8! 25.Vh6 Fb7 26.Be5 Vd3 27.Bc3?

A remek esélyt nyújtó állását Bu végképp elrontotta. 27.Hh2! Vd2 28.Vxd2 Bxd2 29.Fxb7 Hxb7 30.Bxb5 Hd6 31.Bb4 változatban küzdhetett volna a remiért.

27...Vb1+ 28.Kh2

 

28...He4 29.Bc1? Hxf2?

A junior világranglistát vezető Duda azonnal nyerhetett volna a 29...Vxb2 30.Hg5 Hxg5 31.Fxb7 Vxe5 32.hxg5 Bc5 folytatásban.

30.Bxb1 Hg4+ 31.Kg1 Hxh6 32.Bxb5 c3 33.bxc3 Fxf3 34.Fxf3 Bxc3 35.B5b3 Bdd3 36.Bxc3 Bxc3 37.Kg2 Bxa3 38.g4 Kxg7 39.Bb7

 

39...a5! 40.Ba7 a4! 41.Kf2 Ba2+ 42.Ke3 a3 43.Fe2

 

43...Bb2 44.h5 Bb4 45.g5 Hf5+ 46.Kd2 Bb2+ 47.Kd3 Bb3+ 48.Kc4 Bg3 49.g6? hxg6 50.hxg6 Kxg6 51.Fd3 Kf6 52.Bxa3 Hd6+ 53.Kb4 e5 54.Kc5 e4 55.Kd4 és világos feladta

Yu Yangyi (2762) - Fedoszejev,V (2707)
Semi-Tarrasch védelem [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 a6 4.cxd5 exd5 5.Ff4 Hf6 6.e3 Fd6 7.Fg5 Fe6 8.Fd3 Hbd7 9.f4

Az olimpiai bajnok új terve.

9...h6 10.Fh4! g5 11.fxg5 hxg5 12.Fxg5 Bxh2 13.Bxh2 Fxh2 14.Hge2 Fd6

 

15.Hf4 c5 16.Hh5! cxd4 17.exd4 Ve7?

Világosra előnyös a 17...Fg4 18.Vxg4 Hxg4 19.Fxd8 Bxd8 20.Hxd5 változat is.

18.Kf1 0-0-0 19.Hxf6 Bh8 20.Vc2 Kd8?

 

21.Hfe4 f6 22.Hxd6 Vxd6 23.Fe3 Vg3 24.Fg1 Bh1 25.He2 Ve3 26.Ff5! Hb6 27.b3 Bxg1+ 28.Hxg1 Vxd4 29.Bd1!?

Yu Yangyi "túlórára" ítélte magát.

29...Fxf5 30.Bxd4 Fxc2 31.Hf3 Kc7 32.Kf2 Kd6

 

33.Bg4 Hd7 34.Bg7 Fb1 35.a3! Fe4 36.Hd4 b6 37.Ke3 a5 38.g3 He5 39.Bg8 Kd7 40.Bb8 Kc7 41.Be8 Kd6 42.Bc8 Kd7 43.Bf8 Kc7 44.Kd2 Hd7 45.Be8 Hc5 46.Ke3 Fg6 47.Bg8 Fe4 48.Bf8 Hd7 49.Be8 Hc5 50.b4 axb4 51.axb4 Kd7 52.Bg8 Hd3 53.Bg7+ Kc8? 54.Hc6 He1 55.g4 Hc2+ 56.Kf4 Fg2 57.Bh7 b5? 58.Bh2 He1

 

59.Kf5 Hf3 60.Bxg2 Hh4+ 61.Kxf6 Hxg2 62.g5 Kd7 63.g6 Hf4 64.Hd4! Hh5+ 65.Kg5 Hg7 66.Hf5 He6+ 67.Kf6 Hc7 68.g7 He8+ 69.Ke5 és sötét feladta

Le Quang Liem (2728) - Shankland,S (2727)
Nimzoindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 c6 8.Ff4 d5 9.cxd5 Hxd5 10.0-0 0-0 11.Vc2 Hxf4 12.gxf4 Hd7 13.Bfd1 Vc7 14.e3 Bfd8 15.Bac1 Bac8 16.f5 exf5 17.Vxf5 g6 18.Vh3 c5 19.d5 Ff6 20.Hd2 Vb8 21.Hde4 Fg7 22.Bc2 Hf8 23.Bcd2 Bd7 24.Vh4 Ve5 25.f4 Ve8

 

26.Kh1?!

Előnyt adott a 26.Hf6+ Fxf6 27.Vxf6 Vxe3+ 28.Kh1 Ve7 29.He4 folytatás.

26...f5 27.Hg5 Fxc3?!

Samuel Shankland a 27...h6 28.Hf3 Bcd8 változatban vígan nézhetett volna a jövőbe.

28.bxc3 Vxe3 29.Hf3! Vxc3

 

30.He5 Bg7 31.Vf6 Be8 32.Be2 Vb4?!

 

33.Hg4! fxg4 34.Bxe8 Bf7 35.Ve6! c4?

 

36.Bf1! c3 37.f5! Kg7? 38.f6+ Kg8 39.Ve7! 1-0

Wei Yi (2729) - Vidit, (2718)
Spanyol megnyitás [C81]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Ve2 Fe7 10.Bd1 0-0 11.c4 bxc4 12.Fxc4 Fc5 13.Fe3 Fxe3 14.Vxe3 Vb8 15.Fb3 Ha5 16.Hd4

 

16...c5 17.Hxe6 fxe6 18.f3 c4 19.fxe4 cxb3 20.exd5 bxa2 21.Bxa2 Hc4 22.Vd4 Vb3 23.Hc3 Bac8 24.Bb1 Hd2

Nem véletlen, hogy a nagymesterek viharos gyorsasággal tették meg lépéseiket, követték a 2016-os samkiri szuperverseny, a 3. Gasimov emlékversenyen játszott Fabiano Caruana és Anish Giri partit. A 24...He3 25.Vxe3 Bxc3 26.Vxc3 Vxa2 csak lépéscserét jelentett.

25.Vxd2 Bxc3 26.Vxc3 Vxa2 27.Bd1 exd5 28.Vd4

 

28...Vc4

Az indiai sakkozó újítása az említett partiban látott 28...Be8 29.Bc1 h6 helyett.

29.Vxd5+ Vxd5 30.Bxd5 Be8 31.Bd6 Bxe5 32.Bxa6 Be2 33.Bb6 h5 34.h4 Be4 35.g3 Be3 36.Kf2 Bd3 37.Bb5 Kf7 38.b4 Bb3 39.Bf5+ Ke6! 40.Bg5 Bxb4 41.Bxg7 Bb5! és döntetlen

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog