Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az orosz exvilágbajnok, a 38 éves Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget a norvégiai Tromsøben az V. Világkupa. Honfitársával, a 23 esztendős Dmitrij Andrejkinnel vívott négyjátszmás döntő negyedik játszmájában kedvezőbb állásból remizett, 2,5 – 1,5-re megnyerte a párharcot. Ez a cím még hiányzott a 2000-2007 között világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-győztes, oly sok szuperverseny első helyezettjének gyűjteményéből! Kramnyik veretlenül játszotta végig a 128 résztvevős kieséses rendszerű viadalt. A Világkupáról Kramnyik és Andrejkin harcolta ki a világbajnok-jelöltséget. Szergej Karjakin az exvilágbajnoknak köszönheti, hogy jövőre a legjobb nyolc versenyében csatározhat.

 

A Világkupák történetében másodszor köszönthetnek orosz győztest. Két évvel ezelőtt Hanti-Manszijszkban Peter Szvidler diadalmaskodott, a norvégiai Tromsøben az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ért elsőként a célba. Sikerét a versenykiírásnak is köszönheti, hiszen játszania kellett ahhoz, hogy kedvező Élő-átlagával világbajnokjelölt legyen. „Túlteljesítette” az elvárást, nemcsak játszott, hanem meg is nyerte a 128 résztvevő, a Világkupák eddigi történetének legerősebb viadalát. Győztesként lett ismét világbajnokjelölt, s ezzel a 23 éves Szergej Karjakin számára biztosította a részvételi jogot a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen.

A viadalon az idei világbajnoki döntő, Viswanathan Anand és Magnus Carlsen párbajának vesztese, Élő-pontjával az örmény Levon Aronjan, a Grand Prix-sorozat győztese, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov mellett az orosz Vlagyimir Kramnyik, Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin már biztos résztvevő. A párizsi Grand Prix-verseny dönti el, hogy ki lesz a Grand Prix-sorozat második helyezettje. A rendezők jelölhetik ki a nyolcadik résztvevőt, akinek minimum 2725 Élő-pontjának kell lennie!

 

Vlagyimir Kramnyik sötéttel játszotta a négyjátszmás döntő utolsó partiját, érvényesült óriási rutinja, sokkal jobb megnyitáselméleti felkészültsége. Kedvezőbb állásból egyezett meg döntetlenben 23 éves honfitársával, Dmitrij Andrejkinnel, akinek döntőbe kerülése is meglepetés volt. Kramnyik 2,5 -1,5 arányban megnyerte  párharcot, veretlenül harcolta végig a korántsem könnyű, megerőltető három hetet. Kramnyik érthetően örült sikerének, különösen annak, hogy júniusi moszkvai fiaskója után ismét sikert ünnepelhet. Sokszor próbálták már „temetni”, de képes volt a megújulásra, stílusváltásra.

 

A Világkupa döntőjének végeredménye:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 2,5 – 1,5

(Vlagyimir Kramnyik – Dmitrij Andrejkin 1 – 0 (Vezércsel, 63)

Dmitrij Andrejkin – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Vezércsel, 33)

Vlagyimir Kramnyik – Dmitrij Andrejkin döntetlen (Félszláv védelem, 27)

Dmitrij Andrejkin – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Angol megnyitás, 34)

 

Vlagyimir Kramnyik útja a győzelemig:

 

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Gillian Bwalya (zambiai) 2 – 0

Mihail Kobalija (orosz, 2651) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Vaszilj Ivancsuk (ukrán, 2731)  - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  - Anton Korobov (ukrán, 2720) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) - Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 2,5 – 1,5 (1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

Andrejkin,D (2727) - Kramnyik,V (2784)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 c5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.Hc3 Hc6 5.a3

A szimmetrikus felállásban világos a vezérszányi játékot erőltette.

5...b6 6.d3 Fb7 7.Fd2 Hf6 8.Hh3

Dmitrij Andrejkin ismeretlen ösvényekre terelte a partit.

8...0-0 9.0-0 e6

10.b4 d6 11.b5 Ha5 12.e4

Világos egyelőre elkerülte a világoson mozgó futók cseréjét.

12...d5

Az exvilágbajnok vállalta a kihívást.

13.cxd5 exd5 14.e5 He8

15.f4 Hc7 16.Bb1

16...f6!

Kramnyik a tőle megszokottan pontosan értékelte az állást, robbantotta világos centrumát.

17.exf6 Vxf6 18.He2 Bae8 19.g4!?

19...d4!

Vlagyimir Kramnyik c7-en álló huszárjának aktivizálása mellett döntött. A 19...Fc8 20.f5 gxf5 21.g5 Vd8 22.Bf2 He6 23.Hhf4 Hxf4 24.Hxf4 Fb7 folytatás is sötétre volt kedvező.

20.Hg3 Fxg2 21.Kxg2 Hd5 22.f5 Ve5 23.Hf4 c4 24.Vf3

 

24...He3+ 25.Fxe3 dxe3 26.d4!?

Andrejkin egyértelműen hátrányos állásában aktivitást keresett.

 

 

26...Vd6!?

Alighanem kevesen tudtak volna ellenállni a kétségbeesett gyalogáldozat elfogadásának. 26...Vxd4 27.Bfd1 Vc5 28.Bd7 c3 folytatásnak.

27.He4? Vxd4 28.Hg5

28...e2!?

Az exvilágbajnok praktikus döntése, a világos haderő gúzsbakötése.

29.Hxe2 Vd2 30.He4 Vc2 31.H4g3 Hb3 32.Bbd1

 

32...Kh8!

Klasszikus profilaktikus királylépés!

33.Vf2 gxf5 34.gxf5

Kramnyik előnyösebb állásban, jóval több gondolkodási idő mellett döntetlenben egyezett meg 15 évvel fiatalabb ellenfelével, s ezzel a Világkupa győztese lett. Ez a cím még hiányzott a 2000-2007 között világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-győztes, oly sok szuperverseny első helyezettjének gyűjteményéből!

 

Kramnyik pályafutásának legfontosabb versenyei

Vlagyimir Kramnyik 1975. június 25-én született Tuapszében, a Fekete-tenger partján. Tehetsége korán kibontakozott, 16 évesen nyert ifjúsági világbajnokságot. Garri Kaszparov minden idők legtehetségesebb sakkozójaként emlegette, és a világbajnok határozott óhajára Kramnyik 17 évesen már tagja volt az 1992-es manilai sakkolimpián aranyérmes orosz válogatottnak. A bemutatkozása frenetikus sikert hozott, 9 játszmájából 8,5 pontot szerzett. A debreceni Európa-bajnokságon is remekelt, aranyérmes az orosz csapattal, megkapta  a nagymesteri címet. Még kétszer, 1994-ben és 1996-ban volt tagja az olimpiai bajnok válogatottnak. 1993-tól a szuperversenyek állandó résztvevője, 65(!) olyan tornán szerepelt, amely 18-as (2676), vagy még magasabb kategóriájú volt. Kramnyik számos tornagyőzelem, dobogós helyezése mellett még egy Guinnes-rekordként is említhető sorozatot mondhat magáénak, 2000 júliusától 18 hónapig a sakkvilág legjobbjaival 80 játszmát vívott, és veretlen maradt.

Az 1993-ban a svájci rendszerű bieli zónaközi döntőn kiharcolta a világbajnok-jelöltséget, sőt a PCA világbajnoki ciklusban is kandidátus lett, egyszerre két vasat tarthatott  a tűzben. A PCA meccsen azonban nagy meglepetésre 4,5-1,5-re kikapott az amerikai Gata Kamskytól. A váratlan vereségért Kramnyik nem vigasztalódhatott a FIDE-ciklusban sem, a második körben az izraeli Borisz Gelfand 4,5-3,5-ös győzelemmel jutott tovább. 1998-ban  a spanyol Alekszej Shirovval meccselt a világbajnoki kihívó jogáért, ezt a mérkőzést 5,5-3,5-re elbukta, de a Kaszparov-Shirov világbajnoki döntőt nem játszották le, a mérkőzésre nem találtak szponzort. Kramnyik 1999-ben szerencsét próbált a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán, Las Vegasban az angol Michael Adams ellen a negyeddöntőben a rapid rájátszás során alulmaradt. Kaszparov végül Londonban, 2000 októberében a világranglista második Kramnyikkal mérkőzött meg.

 

Kramnyik letaszította a trónról Kaszparovot

Vlagyimir Kramnyik a Braingames 16 játszmás világbajnoki döntője előtt ígéretet tett, hogy az „életéért” fog küzdeni. A meccs békés döntetlennel indult, majd Kramnyik vezetést szerzett. A 25 éves kihívó sokkal jobban felkészült, szekundánsai, a spanyol Miguel Illescas Cordoba, az orosz Jevgenyij Barejev és a francia Joel Lautier nagyszerű csapatot alkottak. Kaszparov tőle szokatlan hibákat követett el, repertoárja világossal korántsem tartogatott „nyerő változatokat”. A tízedik összecsapás pedig egyenesen katasztrófát jelentett a címvédő számára, a 25. lépésben feladásra kényszerült. A hajrában Kramnyik vált kissé bizonytalanná, de kétpontos előnyét megőrizte, 8,5-6,5-ös győzelemmel elnyerte a profi világbajnoki címet, Kaszparov 15 éves uralkodásának végére tett pontot. Kramnyik igen bölcsen, visszafogottan nyilatkozott, Kaszparov már a veresége pillanatában reményének adott hangot, hogy lesz esélye visszavágó mérkőzésre. Az 1927-ben játszott Capablanca-Lasker döntő óta nem fordult elő, hogy a címvédő még játszmát sem tudott nyerni.     

Kaszparov azonban többé nem kapott lehetőséget a visszavágóra és Kramnyik 2004 őszén Brissagóban Lékó Péterrel mérkőzött meg a világbajnoki címért. A 14 játszmás párbaj első partiját nagymesterünk elvesztette, az ötödikben  egyenlített, majd nagyszerű győzelmet aratott a nyolcadik játszmában. Lékó vezetését remikkel a 14. partiig őrizte, de Kramnyik nagyon összeszedte magát a döntő ütközetre, nyert, és a 7-7-es eredmény címe megvédését jelentette. Kramnyik komoly egészségi problémái miatt öthónapos kényszerpihenőre szorult, a torinói sakkolimpián játszott ismét, és kitűnő eredményt ért el, nem rajta múlott, hogy az első helyen kiemelt orosz válogatott csak hatodik lett. A világbajnoki döntő előtti főpróbája is sikeres volt, Dortmundban éppen Lékót legyőzve végzett az élen.

 

Megnyerte a címegyesítő döntőt Topalovval szemben

A Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában, Elisztában rendkívül izgalmas, fordulatokban gazdag rapid rájátszással fejeződött be a címegyesítő világbajnoki döntő. A klasszikus sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik a rapid párharcban 2,5-1,5-re legyőzte a FIDE világelsőjét, a  bolgár Veszelin Topalovot, és összesítésben 8,5-7,5-ös eredménnyel a sakkvilág immár egyedüli világelsőjeként köszönthettük. Kramnyik kettős győzelemmel kezdte a párharcot, Topalov az első partiban túlerőltette az állást, a második játszmában kölcsönös sakkvakságok is jellemezték a két világklasszis játékát. Két döntetlen után Kramnyik játék nélkül vesztette el az ötödik partit. Nagy bonyodalmak, diplomáciai csatározások után végül az orosz világbajnok folytatta a meccset, két remit követően azonban Topalov kettős győzelemmel magához ragadta a vezetést. A sakkozás 14. világbajnoka remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, kiegyenlített, és az izgalmas tie-break során jobban koncentrált, megérdemelt győzelmet aratott. A világbajnok 2006. december 31-én megnősült, francia felesége, Marie-Laure Germon a Figaró ismert újságírója.

Kramnyik a Corus versenyen veretlen maradt, elégedett volt negyedik helyezésével. A monacói Amber-tornán kétpontos előnnyel nyerte meg az összetett versenyt. Miskolcon remek csatában 4,5-3,5-re győzte le Lékó Pétert, de Jerevánban 4-2-es vereséget szenvedett Levon Aronjantól rapid párosmeccsen. Az orosz világbajnok főpróbája sikeres volt a mexikói világbajnokság előtt, Dortmundban nyolcadszor győzött (1995-1998, 2000, 2001, 2006). Pályafutása során másodszor választották az év sakkozójává 2006-os eredményei alapján (2000-ben kapta az első Oscar-díját.)

 

A mexikói vb-n elvesztette világbajnoki címét

 

Vlagyimir Kramnyik hosszas tárgyalások után elindult 2007-ben a mexikói vb-n, elfogadta azt a privilégiumot, amit ajánlottak számára. A szabályzatban az szerepelt,  ha Kramnyik végez az első helyen, akkor a bolgár Veszelin Topalovval vívott volna „visszavágó” meccset. Kramnyik holtversenyben második volt az izraeli Borisz Gelfanddal, de megkapta a jogot, hogy megmérkőzhet a győztessel, így jött létre Ananddal a döntője. Csalódással élte meg, hogy elvesztette világbajnoki címét, de már az első interjúban kifejtette véleményét, hogy Anandot csak akkor tekinti igazi világelsőnek, ha legyőzi őt a visszavágó párosmeccsen. A moszkvai Tal-emlékversenyen az igazi Kramnyikot láttuk, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Öt világos játszmájából négyszer győzött, kedvező sorsolását remekül kihasználva végzett az élen.

 

A bonni párharcban alulmaradt Ananddal szemben

Egy évvel trónfosztása után Kramnyik alulmaradt a bonni párharcban is, Vishy Anand 6,5-4,5-ös győzelemmel megvédte koronáját. Anand sikere teljesen megérdemelt. Jobban térképezte fel ellenfele gyenge pontjait. A partik többségében rákényszerítette akaratát kihívójára. Két sötéttel elért győzelme sorsdöntő volt. Stratégiája tökéletesen bevált, olyan állásokat vállalt, ahol a finom pozíciós játék nagymestere eltévedhetett a bonyodalmakban. A hajrában Kramnyik magára talált, a kilencedik partiban sötéttel kecsegtető állást ért el, de nem tudta egész pontra váltani esélyét. A tízedik játszmát világossal megnyerte, Anand az első meccslabdát elhibázta, de a másodikban már elérte a kívánt remit.

Kislányának születése miatt 2009-ben a dortmundi torna volt első nagy versenye, kilencedszer győzött. Másodszor nyerte meg a Tal-emlékversenyt, ezüstérmes volt Magnus Carlsen mögött a londoni viadalon, ahogy a Corus-tornán is. Dortmundban be kellett érnie a harmadik hellyel. Sanghajban rájátszás után jutott be a Grand Slam döntőjébe. Nagyon csalódott volt a sakkolimpiai második helyezésükkel, hazai pályán szorultak az ukránok mögé. Bilbaóban a Grand Slam-döntő megnyerésével vigasztalódott.

 

A kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken csalódást okozott

 

Saját bevallása szerint is „őrültként” rengeteget, mintegy hat hónapot készült a világbajnok-jelölti páros mérkőzésekre. „Az eredmény nem lehetett volna rosszabb, ha kevesebbet sakkozom” – mondta a New In Chess-nek adott interjújában.”Más idők vannak, mindenkinek magának el kell döntenie, hogy miként készül, mennyit sakkozik. Már nem szükséges, hogy rabszolgaként napi nyolc órát sakkozz. Gondolkodnod kell egyes változatokról, egyes partikat elemzel, majd hagyod a számítógépet, hogy ellenőrizzen bizonyos állásokat. Úgy gondolom, hogy a régi metódus,  egyes pozíciók túlzott mélységekig  történő elemzése már nem fontos. Megőrizni az energiát, a sakkéhséget napjainkban jóval fontosabb” – értékelte kazanyi balsikeres szereplését.

Az azeri Tejmur Radzsabovval szemben még rájátszásban kiharcolta a továbbjutást, de honfitársa, Alekszandr Griscsuk útját állta. Kramnyik sajnálhatja, hogy a párharcuk harmadik partijában az óriási esélyt elszalasztotta. Ellenfele súlyos időzavarában hagyta ki a nyerőesélyes folytatást. Griscsuk veszélyesnek tűnő taktikát alkalmazott, világossal kisebb küzdelemben remizett, sötéttel többször is kötéltáncot járt. Az orosz exvilágbajnok a harmadik rapidpartiban nagy lehetőséget hagyott ki, majd a villámpartikban 8 évvel fiatalabb riválisa jobban bírta a feszültséget.

 

Dortmundban tizedszer győzött

 

Kramnyik a csapat-világbajnokság helyett a dortmundi viadalon játszott és tizedszer diadalmaskodott. Az orosz szuperbajnokságon az első fordulóbeli erőszakosságának lett az áldozata, egykori szekundánsa, hatodszor bajnoki címet szerzett Peter Szvidlertől kapott ki. Három partit nyert, de két legfőbb riválisától sötéttel játszva vereséget szenvedett, csak ötödik lett a nyolcfős mezőnyben.

Az exvilágbajnok nem játszott a csapat Eb-n sem, helyette az Univé-tornán győzött, majd pályafutása egyik mélypontjaként a Tal-emlékversenyen hét döntetlennel és két vereségével csak nyolcadik. A partikat jól játszotta három, három és fél óráig, de utána rontások egész sorát követte el. Csak egy hete volt, hogy rendezze sorait, pihenjen és lelkileg felkészüljön a londoni viadalra. A Párizsban élő Kramnyik nem tagadta, hogy korántsem könnyű Oroszországban sakkoznia, a sok barát, az érdeklődök kíváncsisága, az interjúk sok energiát raboltak el tőle, és nagyon sajnálja a Kazanyban és Moszkvában elvesztett 25 Élő-pontját, és egyfajta presztízsvereséget is elszenvedett hazai pályán, ahol sokan már-már veteránnak nézik őt.

 A London Chess Classic tornán egy magabiztos Kramnyikot láttunk, felfrissítette gondolkodását, új energiákat gyűjtött, és éppen a partik kritikus időszakában remekelt.  Angol ellenfeleit 4-0-ra legyőzte, míg Carlsennel, Ananddal, Aronjannal és Nakamurával szemben remizett. A nagy siker utáni interjúban így nyilatkozott: „Talán most jobban szeretek sakkozni, mint valaha.” Londoni győzelmével bebizonyította, hogy karrierje általa tervezett utolsó kettőtől-öt évig terjedő időszakában képes arra, hogy felvegye a harcot a top nagymesterekkel szemben.

Kramnyik hatjátszmás felkészülési meccset játszott Levon Aronjannal, párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki. Komoly fiaskót szenvedett el a VII. Tal-emlékversenyen. A dortmundi viadalon az élen végzettek egymás elleni partijaikban csak kettő fejeződött be döntéssel, Kramnyik + 1–gyel fél ponttal elmaradt a holtversenyes győztesektől, Fabiano Caruanától és Szergej Karjakintól.

Az isztambuli sakkolimpián az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat az első helyre rangsorolták. Az együttes kedvező pozícióból a kilencedik fordulóban botlott, az amerikaiakkal vívott csatában mind Kramnyik, mind Griscsuk kikapott, az izgalmas hajrában már nem tudtak javítani.  A Berger-Sonneborn pontszámítás az örményeknek kedvezett. A sors „elvette”, amit 1980-ban megadott holtverseny után a szovjet csapatnak, amikor 1,5 Bucholz-ponttal megelőzték válogatottunkat.

 

Londonban remekül sakkozott

Londonban a címvédőként induló  37 éves Vlagyimir Kramnyik remekül sakkozott. Élvezetes partikat játszott, Magnust is megszorongatta. Tetszetős pozíciós minőségáldozatai a sakkot igazán értők számára rendkívüli élményt jelentettek. Kramnyik rutinos „rókaként” dicsérte Magnus Carlsen fenomenális teljesítményét, az Élő-pontos világrekordját. Érthetően elégedett volt teljesítményével, megismételte tavalyi eredményét, négy győzelem és négy döntetlen, de ez most nem volt elég az elsőségéhez. Az exvilágbajnok örült annak, hogy a feje jól dolgozott, fizikailag tökéletes állapotban volt, még jobban is játszhat, s nem tartja magát esélytelennek a világbajnok-jelölti tornán. Igazi profiként mondta: „Joggal gondolom, hogy  világranglistán elfoglalt második helyem már elsőként is értékelhető, hiszen Magnus pontszáma már a fellegekben járó, már nem is lehet számolni. Kozmikus pontszám, az emberek között én vagyok az első…”

A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Zürichben játszott. Az exvilágbajnok taktikailag nem volt a topon, a kritikus, bonyolult pozíciókban nem a legjobb döntéseket hozta. Arra azonban aligha gondolhattunk, hogy éppen a befejező fordulóban követ el oly végzetes hibát, ami vereségéhez vezetett, 27 lépésben kapott ki Anandtól, Borisz Gelfanddal holtversenyben az utolsó helyet osztotta a négyfős, kétfordulós viadalon, ahol a 20 éves Fabiano Caruana megtréfálta a „veterán” nagymestereket.

 

A világbajnok-jelölti versenyen a több győzelem döntött Carlsen javára

Londonban drámai utolsó fordulóval ért véget a világbajnok-jelölti verseny, amelyet végül több győzelmének köszönhetően a norvég Magnus Carlsen nyert meg és lett az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A befejező játéknapon Carlsen és riválisa, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is vereséget szenvedett. A világranglista-vezető Peter Szvidlertől kapott ki, Kramnyikot az ukrán Vaszilij Ivancsuk győzte le.

 

Sok kritika érte a versenykiírást, hogy a gigászok küzdelmét az a kritérium döntötte el, hogy ki nyert több partit, még a rájátszást is sokan jobbnak gondolták. A legélesebben a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov fogalmazott még a sorsdöntő utolsó forduló előtt: „Ahelyett, hogy a végső győzelemre esélyes Carlsen és Kramnyik egymással viaskodna, minden a verseny legkevésbé stabil játékosától, Kramnyik ellenfelétől, Vaszilij Ivancsuktól függ majd. Vaszilij zseni, de ahogy már korábban is mondtam, az egyik napon 2800 Élő-pontnak megfelelően tud játszani (ahogy ez Carlsen elleni parijában történt), a következő napon képes 300 Élő-ponttal gyengébb játékot nyújtani.

Nincs azonban kétségem, hogy Kramnyik ellen jól fog játszani. A verseny formátumának ismeretében én a következőt javasoltam, amennyiben az élen végzett két sakkozó között nem alakul egy pontnál nagyobb különbség, akkor kettőjük meccse döntse el, hogy melyikük lesz világbajnoki kihívó. Tudom, hogy sok sakkrajongó nagyon szereti a drámai és éles helyzeteket, amelyet a verseny biztosít, de számomra a párosmérkőzések a legjobb tradíciók maradnak a világbajnoki ciklusban. Ennek eredménye után már kevesekben maradna kétely, hogy ki érdemli meg jobban a jogot, hogy kihívó legyen” – nyilatkozta Kaszparov.

 

A londoni „balsiker” nem múlt el nyomtalanul

 

Az örmény Levon Aronjan nyerte meg a Párizsban és Szentpéterváron megrendezett Aljechin emlékversenyt. Holtversenyben végzett a veretlenségét  megőrző izraeli Borisz Gelfanddal. A versenykiírás a sötéttel többet játszót részesítette előnyben, így Aronjan vehette át a győztesnek járó trófeát. A harmadik helyen Viswanathan Anand végzett, majd ötös holtversenyben az ötvenszázalékos eredményt elérők, köztük Vlagyimir Kramnyik. Az exvilágbajnok a megszokottnál többet hibázott, saját bevallása szerint sem heverte ki a londoni világbajnok-jelölt verseny hajrájának izgalmait.

Moszkvában Borisz Gelfand győzött a VIII. Tal-emlékversenyen, aligha ünnepelhette volna szebben 45. születésnapját, veretlenül ért célba, pályafutása egyik legfényesebb diadalát aratta. A világranglista-vezető, világbajnoki kihívó Magnus Carlsen másodikként zárta a tornát. A legnagyobb szenzációt Vlagyimir Kramnyik utolsó helye jelentette, Vishy Anand holtversenyes nyolcadik helye is sokkolta a sakkvilágot.  

Az angol Michael Adams és Vlagyimir Kramnyik izgalmas versenyfutása az angol nagymester javára dőlt el a a 41. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyen. Dortmundban Adams és Kramnyik „leiskolázta” a mezőnyt, külön versenyt vívtak. Kramnyik éppen honfitársától, Dmitrij Andrejkintől szenvedett vereséget a viadal hetedik fordulójában. Az exvilágbajnok érdekes sakkot játszott, feledtetni tudta moszkvai fiaskóját, visszahódította a világranglistán a harmadik helyet.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az angol Michael Adams elsőségével fejeződött be a 41. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. Az utolsó fordulóban gyorsan remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, megőrizte félpontos előnyét. Adams és Kramnyik „leiskolázta” a mezőnyt, külön versenyt vívtak, ketten tíz partit nyertek a huszonhárom eldőlt partiból. Lékó Péter sötéttel remizett az orosz Dmitrij Andrejkinnal, ötvenszázalékos eredménnyel holtversenyben harmadik lett. Győzelemmel zárta szereplését a német Arkadij Naiditsch, az olasz Fabiano Caruana és a kínai Wang Hao. Egy hét múlva a norvégiai Tromsöben kezdődik a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupa, Polgár Juditért és Lékó Péterért szoríthatunk, az első két helyezett világbajnokjelölt lesz.

 

A dortmundi szuperversenyen a fej-fej melletti küzdelemből az angol Michael Adams került ki győztesen, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik éppen honfitársától, Dmitrij Andrejkintől szenvedett vereséget a viadal hetedik fordulójában. Adams pályafutása egyik legjobb versenyét játszotta, könnyedén gyűjtötte be a pontokat, tökéletes biztonsággal érvényesítette kedvezőbb állásait. A 2923-as performance-pontszám, a + 20,9 Élő-pont tökéletesen jellemzi kitűnő teljesítményét. Kramnyik érdekes sakkot játszott, feledtetni tudta moszkvai fiaskóját, visszahódította a világranglistán a harmadik helyet.

 

Lékó Péternek kevés pihenője volt a pekingi GP-verseny után, fásultság látszott a játékán, számos jobb állásból nem tudta kihozni a maximumot.

 

A címvédőként indult olasz Fabiano Caruanára rá sem lehetett ismerni, három partit is vesztett, közel 17 Élő-pontot bukott el. Nagy nehézségek árán tudta a befejező partit megnyerni a német Daniel Fridman ellen.

A kínai Wang Hao is sokat hibázott, javított szerény eredményén az utolsó játéknapon elért győzelme. Az orosz Dmitrij Andrejkin rossz rajtja után magához tért, a legjobban éppen Kramnyik ellen játszott. Szuperbajnokként, a Tal-emlékversenyen elért sikere után csalódást okozott.

A csapat Európa-bajnokságra készülő német válogatott négy tagja 11 játszmát vesztett, öt partit tudott nyerni. A tornán eldőlt 23 partiból a világossal játszók tizennyolcszor voltak eredményesek.

 

 

Az utolsó forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 37)

Arkadij Naiditsch (német, 2710) – Igor Henkin (német, 2605) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 37)

Wang Hao (kínai, 2752) – Georg Meier (német, 2610) 1 – 0 (Barcza megnyitás, 66)

Michael Adams (angol, 2740) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) döntetlen (Szicíliai védelem, 14)

Fabiano Caruana (olasz, 2796) – Daniel Fridman (német, 2629) 1 – 0 (Francia védelem, 63)

 

A verseny végeredménye:

1.Michael Adams 7 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 6,5

3-4. Arkadij Naiditsch és Lékó Péter 4,5

5-8. Wang Hao,  Fabiano Caruana, Dmitrij Andrejkin és Georg Meier 4

9. Igor Henkin 3,5

10. Daniel Fridman 3

 

 

41.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2013. 07.26-08.4.        (kat. XIX. 2709)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Michael Adams

g

ENG

2740

*

½

1

½

1

1

1

½

1

½

7

2923

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2784

½

*

½

1

1

1

0

1

½

1

2886

3.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2710

0

½

*

0

1

½

1

0

1

½

2709

4.

Lékó Péter

g

HUN

2737

½

0

1

*

½

½

½

½

½

½

2706

5.

Wang Hao

g

CHN

2752

0

0

0

½

*

1

½

1

0

1

4

2666

6.

Fabiano Caruana

g

ITA

2796

0

0

½

½

0

*

1

½

½

1

4

2661

7.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2727

0

1

0

½

½

0

*

½

1

½

4

2669

8.

Georg Meier

g

GER

2752

½

0

1

½

0

½

½

*

½

½

4

2681

9.

Igor Henkin

g

GER

2605

0

½

0

½

1

½

0

½

*

½

2642

10.

Daniel Fridman

g

GER

2629

½

0

½

½

0

0

½

½

½

*

3

2598

 

Az Élő-pontszámok változása:

Michael Adams + 20,9, Vlagyimir Kramnyik + 10, Arkadij Naiditsch – 0,1, Lékó Péter – 3,8, Wang Hao – 10,9, Fabiano Caruana – 16,7, Dmitrij Andrejkin – 7,4, Georg Meier + 8, Igor Henkin + 4, Daniel Fridman – 4

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2862

2. Levon Aronjan (örmény) 2813

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2794 (+ 10)

4. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2785

5. Fabiano Caruana (olasz) 2779,3 (- 16,7)

6. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2775

7. Viswanathan Anand (indiai) 2775

8. Szergej Karjakin (orosz) 2772

9. Hikaru Nakamura (amerikai9 2772

10. Veszelin Topalov (bolgár) 2769

11. Borisz Gelfand (izraeli) 2764

12. Michael Adams (angol) 2760,9 (+ 20,9)

13. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2757

14. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2756

15. Peter Szvidler (orosz) 2746

16. Gata Kamsky (amerikai) 2741

17. Lékó Péter (magyar) 2740,2 (- 3,8)

18. Alekszandr Morozevics (orosz) 2739

19. Anish Giri (holland) 2737

20. Wang Hao (kínai) 2736,1 ( - 10,9)

 

Andrejkin,D (2727) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E55]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Ve2 Fb7 11.Bd1 Hbd7 12.d5 Fxc3 13.dxe6 Fxf3 14.gxf3 fxe6 15.bxc3 Vc7 16.Fxe6+ Kh8 17.Vc4 Vb7 18.Fd5

A pekingi GP-n Vaszilij Ivancsuk a 18.Fxd7 Hxd7 19.Vd5 Vxd5 20.Bxd5 Hc5 változatban sem tudott előnyt kicsiholni nagymesterünkkel szemben.

18...Hxd5 19.Vxd5 Vxd5 20.Bxd5 Hc5 21.Fe3

Alekszandr Griscsuk a 21.Fa3 Bxf3 22.Fxc5 bxc5 23.Bxc5 Baf8 változatban remizett Péterrel.

21...Bxf3 22.Be1 He6 23.Bd7 Kg8 24.Fxb6 axb6 25.Bxe6

25...Bxa2 26.Be8+ Bf8 27.Bee7 Bfxf2 28.Bxg7+ Kf8 29.Bxh7 Bg2+ 30.Kf1 Kg8 31.Bhe7 Baf2+ 32.Ke1 Bxh2 33.Bd8+ Bf8 34.Bxf8+ Kxf8 35.Be6 Bc2 36.Bxb6 Bxc3 37.Bb2 és döntetlen

 

Adams,M (2740) - Kramnyik,V (2784)
Szicíliai védelem [B27]

1.e4 c5 2.Hf3 g6 3.c3 Hf6 4.e5 Hd5 5.d4 cxd4 6.cxd4 Fg7 7.Vb3 Hb6 8.a4 d6 9.a5 Fe6 10.Vb5+ Fd7 11.Vb3 Fe6 12.Vb5+ Fd7 13.Vb3 Fe6 14.Vb5+ Fd7 és döntetlen

Naiditsch,A (2710) - Henkin,I (2605)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.Hf3 cxd4 5.Hxd4 Hc6 6.c4 e6 7.Hc3 Fc5 8.Hxc6 bxc6 9.cxd5 cxd5

Az elmélet a 9...exd5 10.Fd3 He7 változatra szavaz.

10.b4 Fb6 11.Hb5 Fc7 12.Fb2 He7 13.Fd3 a6 14.Hxc7+ Vxc7 15.0-0 Fd7 16.Vg4 0-0 17.Bfc1 Vd8

18.a4 Hg6 19.Bc5 Vb8 20.Vd4 Bc8?! 21.Ba5

Taktikai megoldást kínált a 21.Bxd5 Fxa4 (21...exd5 22.e6) 22.Bd6 Fb5 23.Fe4 változat.

21...Vb7 22.g3 h6

23.b5 axb5 24.axb5 Bxa5 25.Bxa5 Ba8 26.Ba6 Vc8 27.h4

Erősebb volt a 27.Vb4 h5 28.b6 Fc6 29.Ba7 folytatás.

27...Bb8 28.b6 Vc6?

29.Ba7

Számításba jött a 29.h5 Hf8 30.Fa3 Fc8 31.Ba7 folytatás.

29...Fe8 30.Ba6 Fd7 31.h5 Hf8 32.Fa3 Fc8 33.Ba7 Vxb6??

34.Bxf7! Kxf7 35.Vf4+ Ke8 36.Vxf8+ Kd7 37.Fb5+ és sötét feladta

 

Caruana,F (2796) - Fridman,D (2629)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Vb6 8.Ha4 Va5+ 9.c3 b6 10.Fd2 c4 11.b4 Hxb4

A változatban ismert tisztáldozat.

12.cxb4 Fxb4 13.Vc2 Fxd2+ 14.Hxd2 b5 15.Hc3 b4 16.Hd1 Vb6 17.Hf3 0-0 18.a3 b3 19.Vd2 f6 20.h4 Hb8 21.h5 a5 22.h6 Ba7 23.Hc3 Hc6 24.Bd1 Baf7

25.exf6 gxf6 26.g3 Kh8 27.Fh3 Vd8 28.Kf2 Vd6 29.Bhe1 f5 30.Vb2 Bf6 31.Bh1 Bxh6

A német bajnok kiegyenlítette esélyeit.

32.Hg5 Kg7 33.Ha4 Ve7 34.Hf3 Ha7 35.Hc3 Fd7 36.Bde1 Vd6 37.Be3 Vb6 38.Vd2 Vd6 39.Vb2 Vb6 40.Kg2 Hc8 41.He5 Fe8 42.Vd2 Hd6 43.Bee1 a4

44.g4 fxg4 45.Fxg4 Bxh1 46.Bxh1 Hf5 47.Fxf5 Bxf5 48.Ve3 h5 49.Bg1 Kf8 50.Hf3?!

Caruana 50.Vg3 Vb7 51.Kf3 Vh7 52.Vh4-gyel előnybe kerülhetett volna.

50...Vd6 51.He2 Fg6 52.Kf2 Fh7? 53.Hg5? Fg8 54.Vg3 Ve7 55.Vh4 Vf6?! 56.Vxh5 c3?

57.Hh7+ Fxh7 58.Vxh7 Bxf4+ 59.Hxf4 Vxf4+ 60.Ke2 Ve4+ 61.Vxe4 dxe4 62.Kd1 Ke7 63.Bg5 és sötét feladta

 

Wang Hao (2752) - Meier,G (2610)
Barcza megnyitás, [A11]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.c4 e6 5.0-0 Hf6 6.d3 Fd6 7.Vb3 Vb6 8.Fe3 Vxb3 9.axb3 a6 10.h3 Fxf3 11.Fxf3 Hbd7 12.Fg2 0-0 13.g4 He8 14.Hc3 Hc7 15.d4 f5 16.Fd2 Hf6 17.f3 Bad8 18.Bfd1 Fe7 19.Ff4 Fd6 20.Fe3 Bf7 21.Bac1 Be8 22.Bc2 Hd7 23.Ff2 f4 24.g5 h6 25.gxh6 gxh6 26.h4 Bg7 27.Kh2 Kf7 28.Fh3 Beg8 29.Ha2 He8 30.Hc1 Hef6 31.Hd3 h5 32.Kh1 Ke7 33.Bcc1 Bg6 34.Bg1 Bxg1+ 35.Fxg1 Hf8 36.Fh2 Hg6 37.Bg1 a5 38.Bg5 Kf7

 

39.c5?! Fc7 40.Kg1 b6?! 41.Kf1 bxc5? 42.Hxc5 Hf8 43.e3 Bxg5 44.hxg5 H6h7 45.Fxf4 Fb6

 

46.Hxe6 Hxe6 47.g6+ Kxg6 48.Fxe6 Hg5 49.Fd7 c5 50.Fe8+ Kh6 51.dxc5 Fxc5 52.Ke2 d4 53.e4 h4 54.Fd7 Kg6 55.Fg4 Hf7 56.Fh2 Kg5 57.Fe6? Fd6?

58.f4+ Fxf4 59.Fxf4+ Kxf4 60.Fxf7 h3 61.e5 Kxe5 62.Fh5 Kf4 63.Fe8 Ke5 64.b4 Kd5 65.Fh5 axb4 66.b3 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny nyolcadik fordulójában Lékó Péter megszerezte első győzelmét, a német Arkadij Naiditsch a 34. lépés után adta fel a reménytelen küzdelmet. Az angol Michael Adams remizett a német Georg Meierrel. Félpontos előnnyel játszhatja az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal az első helyet eldöntő játszmát. Kramnyik nagy csatában nyert az olasz Fabiano Caruana ellen. A német Igor Henkin a kínai Wang Haót győzte le. A német Daniel Fridman kiharcolta a pontosztozkodást az orosz Dmitrij Andrejkinnel szemben. Lékó Péter utolsó partiját sötéttel Andrejkinnel játssza.

 

Végre megszületett Lékó Péter első győzelme. Arkadij Naiditsch-csal a vezércsel egyik divatos változatában a 11. lépésig a két évvel korábbi Európa-bajnoki partijukat ismételték meg. Döntő szerephez jutott a d szabadgyalog, a német nagymester ellentámadását Péter könnyedén hárította és 34 lépés után győztesként állhatott fel a sakkasztaltól.

Az éllovas angol Michael Adams a biztonságra helyezte a hangsúlyt, sötéttel gond nélkül remizett és világossal játszhatja az első hely sorsát eldöntő partit Vlagyimir Kramnyik ellen.

 

Az orosz exvilágbajnok kalandos játszmában az olasz Fabiano Caruanát győzte le. A nyitásból nem hozott ki előnyt, de pozíciós játékban felülmúlta 21 éves ellenfelét. Többször is azonban kiengedte előnyét, majd elsietett minőségáldozata után úgy tűnt, hogy Caruana sikerrel feltartóztatja az exvilágbajnok szabadgyalogjait. Fatális hibája, totális sakkvaksága segítette Kramnyikot a parti megnyeréséhez. Caruana világranglista harmadikként kezdte a tornát, az első forduló után 2800-ra nőtt Élő-pontja, most - 19,6 pontnál tart.

A kínai Wang Hao a hajrában hibát hibára halmoz, a német Igor Henkin könnyedén szerezte meg első győzelmét.

Az orosz Dmitrij Andrejkin kicsit kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni a német Daniel Fridmannal szemben.

 

A 8. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Arkadij Naiditsch (német, 2710)  1 – 0 (Vezércsel, 34)

Igor Henkin (német, 2605) - Wang Hao (kínai, 2752) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 31)

Georg Meier (német, 2610) – Michael Adams (angol, 2740) döntetlen (Katalán megnyitás, 39)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Fabiano Caruana (olasz, 2796) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 76)

Daniel Fridman (német, 2629) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) döntetlen (Királyindiai védelem, 80)

 

A verseny állása:

1.Michael Adams 6,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 6

3-4. Lékó Péter és Georg Meier 4

5-7. Arkadij Naiditsch, Dmitrij Andrejkin és Igor Henkin 3,5

8-10. Wang Hao, Fabiano Caruana és Daniel Fridman 3

 

41.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2013. 07.26-08.4.             (kat. XIX. 2709)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Michael Adams

g

ENG

2740

*

½

½

1

1

1

1

1

½

2950

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2784

*

1

1

½

0

½

1

1

1

6

2886

3.

Lékó Péter

g

HUN

2737

½

0

*

½

1

½

½

½

½

4

2704

4.

Georg Meier

g

GER

2610

½

0

½

*

1

½

½

½

½

4

2716

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2710

0

½

0

0

*

1

1

½

½

2679

6.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2727

0

1

½

0

*

1

½

0

½

2666

7.

Igor Henkin

g

GER

2605

0

½

½

½

0

*

1

½

½

2678

8.

Wang Hao

g

CHN

2752

0

0

½

0

½

0

*

1

1

3

2628

9.

Fabiano Caruana

g

ITA

2796

0

0

½

½

½

1

0

0

*

3

2620

10.

Daniel Fridman

g

GER

2629

½

0

½

½

½

½

½

0

*

3

2620

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Dmitrij Andrejkin – Lékó Péter

Arkadij Naiditsch – Igor Henkin

Wang Hao – Georg Meier

Michael Adams – Vlagyimir Kramnyik

Fabiano Caruana – Daniel Fridman

 

Lékó,P (2737) - Naiditsch,A (2710)
Vezércsel [D41]

1.c4 Hf6 2.d4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Bc1

A 2011-es csapat Európa-bajnokságon nagymesterünk a 11.Fc4 Hd7 12.0-0 b6 13.a4 Fb7 14.Fd3 (A pekingi GP-n a kínai Wang Hao ellen a 14.Bfe1 Bc8 15.Fd3 h6 16.a5 Vc7 17.axb6 axb6 változat került megjátszásra.) 14...e5 15.d5 Hc5 16.Ve3 f5 folytatásban csatázott a németek legjobbjával.

11...Hc6 12.Fb5 Fd7 13.0-0 He5 14.Fe2 Hxf3+ 15.Fxf3 Bc8

16.d5 Vf6 17.Va5 exd5 18.exd5 a6 19.Va3 b5

20.d6 a5 21.h3 g6 22.Bfd1 Bxc1 23.Bxc1 Vf4 24.Bd1 a4 25.g3 Ve5

Számításba jött a 25...b4 26.gxf4 bxa3 27.Kg2 Bd8 folytatás.

26.Vb4 Bc8 27.Fg4 f5 28.Ff3 Bc3?

29.Va5 Kg7 30.Va7 Bxf3?? 31.Vxd7+ Kh6 32.Vc6! Ve2 33.Vc1+ f4 34.Vd2 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2784) - Caruana,F (2796)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 Va5 9.Vd2 cxd4 10.cxd4 Vxd2+ 11.Fxd2 0-0 12.Hf3 e6 13.Fc4

Vlagyimir Kramnyik korábban már játszotta a 13.Fb5 és a 13.h4 változatot is.

13...Hc6 14.d5 exd5 15.Fxd5 h6 16.0-0 Be8 17.Bb1 Be7 18.Bfc1 Fe6 19.Fxe6 fxe6 20.Kf1 Bd8 21.Fe3 Bd3 22.He1 Bd8 23.h4 Bf7 24.Hf3 Bd3 25.Fc5 Bfd7 26.Ke2 Bc3 27.Bxc3 Fxc3 28.g4 Ff6 29.Fe3 Kg7 30.g5 hxg5 31.hxg5 Fe7 32.Fd2 Fd8

33.Fc3+ Kg8 34.Ff6 Fb6 35.Hh2 Bh7 36.Hg4

Az exvilágbajnok előnybe került.

36...Kf8 37.Kf3 Ke8 38.Kg2 Bh4 39.Kg3 Bh7 40.f4

Az időzavar utolsó lépése. 40.Fa1 Fd8 41.Hf6+ Fxf6 42.gxf6 Hd8 43.Bc1 jobb volt.

40...Bd7 41.Bh1 Bd3+ 42.Kg2 Bd2+ 43.Kf3 Bd3+ 44.Kg2 Bd2+ 45.Kf3 Bd3+ 46.Ke2 Bg3?! 47.Bh4 Kd7 48.Fg7?! Hd4+?! 49.Kf1 Kc6 50.He5+ Kb5

51.Bh2 Be3 52.Bb2+ Ka4 53.Ff8?! Fa5? 54.Hxg6 Bxe4 55.Fd6?!

Az exvilágbajnok sokadszor engedte ki előnyét.

55...Hf5 56.Fe5 He3+ 57.Ke2 Hf5+ 58.Kf2 Fb6+

 

 

59.Bxb6?!

Elsietett minőségáldozat.

59...axb6 60.Hf8 Ka3? 61.Hxe6 Kxa2 62.g6 Bc4 63.Hd4 Hh6 64.g7 Bc5

65.He6? Bc8 66.Hf8 b5 67.f5 Bc2+

Caruanának már nem lett volna gondja a 67...b4 68.f6 b3 69.Kg2 Bc2+ 70.Kg3 b2 71.Fxb2 Kxb2 72.He6 Bc1 73.Kg2 Bc2+ 74.Kf3 Bc1 változatban.

68.Kf3 Bc1?! 69.f6 Bf1+ 70.Ke4 Hg8 71.Kd5 b4 72.Hh7 b3 73.Ke6

73...Hxf6 74.Fxf6 Bg1 75.Fg5 Bxg5??

Érthetetlen hiba, óriási sakkvakság. 75...b2 76.g8V b1V 77.Va8+ Kb3 78.Vxb7+ Ka2 79.Va6+ Kb3 80.Vb5+ Kc2 81.Vc4+ Kb2 remi lett volna.

76.Hxg5 és sötét feladta, az olasz sakkozó kihagyta, hogy 76… b2-re 77.He4 jöhetett volna.

 

Meier,G (2610) - Adams,M (2740)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 c6 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 b6 9.Ff4 Fb7 10.Bd1 0-0 11.He5 Hh5 12.Fd2 Hhf6 13.cxd5 cxd5 14.Hc6 Fxc6 15.Vxc6 Bc8 16.Vb5 He8 17.Va4 Hd6 18.Ha3 Hf6 19.Bac1 Vd7 20.Vxd7 Hxd7 21.Ff1 a6 22.e3 Hb8 23.f3 f5 24.Bc2 Bxc2 25.Hxc2 Bc8 26.He1 a5 27.Kf2 g5 28.Fd3 Hd7 29.Hg2 Hf6 30.Ke2 Kf7 31.Bc1 Bxc1 32.Fxc1 g4 33.f4 Hfe4 34.a4 Ke8 35.b3 Hc3+ 36.Ke1 Hce4 37.Ke2 Hc3+ 38.Ke1 Hce4 39.Ke2 Hc3+ és döntetlen

 

Henkin,I (2605) - Wang Hao (2752)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 Ha6 7.0-0 e5 8.Be1 c6 9.Fe3 Hg4 10.Fg5 f6 11.Fh4 h5 12.h3 Hh6

13.c5 exd4 14.Fxa6 bxa6 15.Hxd4 dxc5 16.Hxc6 Ve8 17.Vd6

Igor Henkin döntő fölénybe kerülhetett volna a 17.Vd5+ Kh7 18.Vxc5 Fe6 19.Hd4 folytatásban.

17...Kh7 18.Hd5 Fb7 19.Hce7 Bd8 20.Vxc5 Vb5?

 

21.Vc3 g5 22.Fg3 Bf7 23.Bad1 h4 24.Fh2 Ve8 25.Vc7 Fxd5

Vesztett állásban már nem volt védelme a kínai nagymesternek.

26.exd5 f5 27.d6 Vd7 28.Hc6!? Bc8 29.Vxd7 Bxd7 30.Be7 Bxe7 31.Hxe7 és sötét feladta

Fridman,D (2629) - Andrejkin,D (2727)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.c4 Fg7 4.g3 c5 5.Fg2 cxd4 6.Hxd4 Hc6 7.Hc3 0-0 8.0-0 Va5 9.e3 He5 10.Hd5 Hxd5 11.cxd5 d6 12.Fd2 Va6 13.Fc3 Fd7 14.Be1 Bfc8 15.Ff1 Vb6 16.Vb3 Vxb3 17.axb3 Fe8 18.Bec1 a6 19.b4 Hd7 20.b5 axb5 21.Bxa8 Bxa8 22.Hxb5 Bc8 23.Ba1 Hb6 24.Fxg7 Kxg7 25.Hc3 Hc4 26.Ba7 Hxb2 27.Bxb7 Bxc3 28.Bxb2

 

28...f5

Az orosz nagymester jobb gyalogszerkezetével minimális előnnyel játszhatta a pozíciót.

29.h4 Kf6 30.Fg2 h6 31.e4 Bc1+ 32.Kh2 Bd1 33.f4 Ff7 34.Bb5 Bd3 35.Ba5 g5 36.hxg5+ hxg5 37.fxg5+ Kxg5 38.exf5 Kxf5 39.Ba7 Kf6 40.Ba5 Ke5 41.Ba7 Kf6 42.Ba5 Bd2 43.Kg1 Bd1+ 44.Kf2 Bd2+ 45.Kg1 Fg6 46.Ff3 Fb1 47.Ba4 Ke5 48.Ba7 Kf6 49.Ba4 Ff5 50.Ba7 Fc8 51.Ba4 Ff5 52.Ba7 Bb2

 

53.g4 Fd3 54.g5+ Kxg5 55.Bxe7 Kf4 56.Fg2 Bb1+ 57.Kf2 Bb2+ 58.Kg1 Ff5 59.Be1 Bd2 60.Bf1+ Ke5 61.Be1+ Kd4 62.Be8 Kc5 63.Bf8 Fd7 64.Bd8 Fb5 65.Bc8+ Kd4 66.Bd8 Ke5 67.Bc8 Ba2 68.Bc1 Fa4 69.Bc4 Fc2 70.Bh4 Fd3 71.Bh6 Ff5 72.Bh4 Bd2 73.Ff3 Fd3 74.Fg2 Fa6 75.Be4+ Kf5 76.Be6 Fc4 77.Bxd6 Fxd5 78.Fxd5 Ke5 79.Bd7 Bxd5 80.Bxd5+ Kxd5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperversenyen az angol Michael Adams folytatta nyerőszériáját. A viadal hetedik fordulójában a német Igor Henkint győzte le, és egypontos előnnyel vezet. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nagyon rossz napot fogott ki, kikapott honfitársától, Dmitrij Andrejkintől. Lékó Péter nyerőesélyes állását kölcsönös nagy időzavarban remire rontotta a német Daniel Fridman ellen. A kínai Wang Hao hibás tisztáldozatot hozott, a német Arkadij Naiditsch feljött ötven százalékra. Az olasz Fabiano Caruana csak remizett a német Georg Meierrel. A nyolcadik fordulóban Lékó világossal Naiditsch-csal küzd meg.

 

A 41. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny hetedik fordulójában az angol Michael Adams könnyű győzelmet aratott. A német Igor Henkin többször is hibázott, mindössze 31 lépésig tartott a játszma.

 

Adams aligha számított arra, hogy holtversenyes társa, a tízszeres dortmundi győztes Vlagyimir Kramnyik vereséget szenved honfitársától, a négy partiból fél ponttal rajtoló Dmitrij Andrejkintől. A júniusi Tal-emlékversenyen is nyert a tavalyi szuperbajnok az exvilágbajnok ellen, de alighanem kevesen számítottak, hogy megismétlődik sikere. Kramnyik túlzottan is eredetien építette fel állását, Andrejkin előnnyel játszhatott, majd az exvilágbajnok furcsa manővereinek köszönhetően szabadgyalogja d7-ig győzedelmesen nyomult előre.

Adams játékának nagy erőssége a könnyedség, sajnos ennek nyomát sem látjuk Lékó Péter játékában. A német Daniel Fridman ellen előnnyel jött ki a nyitásból, aktív haderejével akciózhatott, csak éppen az i-re nem tette fel a pontot. Fölöslegesen került időzavarba, a kölcsönös kapkodásban nyerőesélyt szalasztott el, hatodik remijét könyvelhette el. 

A kínai Wang Hao „harakirit” követett el a hibás tisztáldozattal, a német Arkadij Naiditsch pontos lépésekkel hárította látszatfenyegetéseket.

Fordulatos játszmában osztozott meg a ponton az olasz Fabiano Caruana és a német Georg Meier. A francia védelmű partiban sötét jutott előbb támadáshoz, viharfelhők gyülekeztek az olasz nagymester királya körül, de a támadásvezetésbe hiba csúszott. Caruana került előnybe, a bástyavégjáték végül remi lett.

 

 

A 7. forduló eredményei:

Daniel Fridman (német, 2629) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 60)

Wang Hao (kínai, 2752) – Arkadij Naiditsch (német, 2710) 0 – 1 (Angol megnyitás, 33)

Michael Adams (angol, 2740) – Igor Henkin (német, 2605) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 31)

Fabiano Caruana (olasz, 2796) – Georg Meier (német, 2610) döntetlen (Francia védelem,

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)  1 – 0 (Vezércsel, 33)

 

A verseny állása:

1.Michael Adams 6 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 5

3-4. Arkadij Naiditsch és Georg Meier 3,5

5-8. Wang Hao, Fabiano Caruana, Lékó Péter és Dmitrij Andrejkin 3

9-10. Daniel Fridman és Igor Henkin 2,5

 

 

41.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2013. 07.26-08.4.             (kat. XIX. 2709)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Michael Adams

g

ENG

2740

*

1

1

1

½

1

½

1

6

2966

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2784

*

½

1

1

1

0

1

½

5

2831

3.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2710

0

½

*

0

1

½

1

½

2718

4.

Georg Meier

g

GER

2610

0

1

*

½

½

½

½

½

2699

5.

Wang Hao

g

CHN

2752

0

0

0

*

1

½

½

1

3

2691

6.

Fabiano Caruana

g

ITA

2796

0

½

½

0

*

½

1

½

3

2666

7.

Lékó Péter

g

HUN

2737

½

0

½

½

½

*

½

½

3

2663

8.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2727

0

1

0

½

½

0

 

*

 

1

3

2672

9.

Daniel Fridman

g

GER

2729

½

0

½

½

0

½

*

½

2608

10.

Igor Henkin

g

GER

2605

0

½

½

½

½

0

½

*

2614

 

 

A 8. forduló párosítása:

Lékó Péter – Arkadij Naiditsch

Igor Henkin  Wang Hao

Georg Meier – Michael Adams

Vlagyimir Kramnyik – Fabiano Caruana

Daniel Fridman – Dmitrij Andrejkin

 

Fridman,D (2629) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.Hf3 d5 6.cxd5 exd5 7.Fg5 h6 8.Fxf6 Vxf6 9.e3 c6 10.He5 Hd7

A nem kellően meggondolt huszárlépésre 10...c5 még jobbnak tűnik..

11.Hxd7 Fxd7 12.Fe2 Fd6 13.Fd3 g6 14.0-0 Bfe8

Péternek futópárjával kényelmes állása lett.

15.Bad1 Bad8 16.Bfe1 Fg4 17.f3 Fc8 18.Vf2 Fc7 19.Kh1 Be7 20.Fc2 Bde8 21.a3 h5

 

22.e4 dxe4 23.Bxe4 Kg7 24.d5 Bxe4 25.Fxe4 Fb6 26.Vc2 h4 27.dxc6 bxc6 28.Ha4 Fc7 29.Vc3

 

29...Fe5 30.Ve3 Be6

Már jöhetett volna 30...h3 31.g3 Fxb2, amely jelentős fölényhez vezetett volna.

31.Vxa7 h3 32.gxh3 Be8 33.Bg1

 

33...Be7 34.Vc5 Fxh3

Nehéz megmagyarázni, hogy a kölcsönös nagy időzavarban Péter miért nem bízott a minőségnyerésben a 34...Fd4 35.Vc2 (35.Vg5 Vxg5 36.Bxg5 f5 37.Hc3 Fxc3 38.bxc3 fxe4 39.fxe4 Bxe4) 35...Fxg1 36.Kxg1 Vg5+ 37.Vg2 Vf4 folytatásban?

35.Hc3? Bd7?! 36.He2 Fxb2?!

Még mindig nyerőesélyes volt a 36...Bd2 37.Ve3 (37.Hg3 Fd6 38.Vc3 Vxc3 39.bxc3 Fc5) 37...Bxb2 38.Bb1 Bxb1+ 39.Fxb1 Fd6 folytatás.

37.Hg3 Kg8 38.Vxc6 Vxc6 39.Fxc6 Bc7 40.Fd5 Fxa3 41.He4 Kg7

 

42.Fxf7!? Bxf7 43.Hg5 Ff5 44.Hxf7 Kxf7 45.Kg2 Fd6 46.Ba1 Kg7 47.Ba6 Fe5 48.Ba5 Ff6 49.Ba6 Fg5 50.Ba8 Fe7 51.Ba7 Kf6 52.Bb7 Fc5 53.Bb5 Fe3 54.Bb3 Fh6 55.h4 Fe6 56.Bb6 Fd2 57.h5 gxh5 58.f4 Kf5 59.Bxe6 Kxe6 60.f5+ és döntetlen

 

Adams,M (2740) - Henkin,I (2605)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hf6 8.He5 Fh7 9.Fd3 Hbd7 10.Fxh7

A tavalyi londoni GP-viadalon Michael Adams a 10.f4 e6 11.Fxh7 Hxh7 12.Fe3 Fe7 13.Vf3 Va5+ 14.c3 Hhf6 15.h5 Vb5 16.0-0-0 Hd5 17.Fd2 Hxe5 18.dxe5 0-0-0 folytatásban csatázott Sahriyar Mamedgyarovval.

10...Hxe5 11.dxe5 Va5+ 12.Kf1 Hxh7 13.e6 Vd5 14.exf7+ Vxf7 15.He4 Hf6 16.Hxf6+ Vxf6?!

Jobb volt a16...exf6 17.Bh3 Fe7 18.Bb3 Bd8 folytatás, ami kiegyenlítést ígért.

17.Bh3 e6?! 18.Fe3 Fe7  

 

19.Fd4 Vg6? 20.Bg3 Vf5 21.Bxg7 Bf8 22.Vg4 Bd8 23.Be1 Bd6 24.c3

Mickey üthette volna az a7 gyalogot is.

24...h5 25.Vg6+ Kd8 26.Vxf5 Bxf5 27.Bg8+ Kd7 28.g3 c5 29.Fe3 Ff6 30.Bf8 a6 31.Bf7+ és sötét feladta

 

Andrejkin,D (2727) - Kramnyik,V (2784)
Vezércsel [D30]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Fg5 h6 5.Fxf6 Vxf6 6.Hbd2 g6 7.Vb3 dxc4 8.Vxc4 Ve7 9.Bc1 c6 10.e4 Fg7 11.e5 0-0 12.Fd3 b6 13.0-0 Bd8 14.Vb3 Fb7 15.Fe4 Bd7?! 16.Bfd1 c5 17.dxc5 bxc5

18.Va4 Bd8 19.Hb3

Dmitrij Andrejkin válogathatott a jó tervek között. 19.Bxc5 Vxc5 20.Fxb7 Hc6 21.Vxc6 Bac8 22.Ve4 is figyelmet érdemelt.

19...Ha6 20.Bd6 Fxe4? 21.Vxe4 Bxd6 22.exd6 Vf8

23.Vb7 Hb4 24.d7

Mi szólt a 24.Bxc5 Hd5 25.d7 Bd8 26.Bc6 folytatás ellen?

24...Hd3 25.Bd1 c4?!

Az orosz exvilágbajnok nem fűzhetett sok reményt a 25...Bd8 26.Vc7 Hxb2 27.Bb1 Ha4 28.Ha5 Hc3 29.Bb7 változathoz sem.

26.Ha5 Bd8?  

 

27.Hc6 Vc5 28.Hxd8 Vxf2+ 29.Kh1 Fd4 30.h3 Ve3 31.Hxf7 Fb6 32.H3e5 Hf2+ 33.Kh2 Hxd1 és egyúttal a védhetetlen matt miatt sötét feladta.

 

Wang Hao (2752) - Naiditsch,A (2710)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 g6 4.c4 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.Hc3 c5 7.h4 Hc6 8.h5 0-0 9.hxg6 hxg6 10.Va4 e6 11.He4 Vb6 12.Heg5 Hcb4 13.d3 Fd7 14.Vd1 Bfd8 15.a3 Hc6 16.Kf1 Ha5 17.e4 He7

 

18.Hxf7?

Hibás tisztáldozat.

18...Kxf7 19.Bh7 Kg8 20.Bxg7+ Kxg7 21.Vd2 Kg8 22.Vh6 e5 23.Fg5

23...Vd6 24.d4 cxd4 25.b4 Hac6 26.b5 Ha5 27.Vh4 Fxb5+ 28.Kg1 Hac6 29.Bb1 Fa6 30.Hh2 Bf8 31.Hg4 d3 32.Hf6+ Bxf6 33.Fxf6 Bf8 és világos feladta

 

Caruana,F (2796) - Meier,G (2610)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Fc5 9.Vd2 0-0 10.0-0-0 a6 11.Vf2 Fxd4 12.Fxd4 b5 13.Fe3 Va5 14.Kb1 b4 15.He2 Vc7 16.Hg3 a5 17.Hh5 a4 18.Fb5?

Fabiano Caruana rossz formáját mutatja, hogy a tornán sokat hibázott, a világos futók cseréjét kár volt kierőszakolni.

 

18...Fa6 19.Fxa6 Bxa6 20.Bd3 Bc8 21.Bc1 He7 22.Vd2

 

 

22...Vb7

Számításba jött a 22...a3 23.b3 Hxe5 24.fxe5 Vxe5 25.Fd4 Vxh5 26.Vxb4 Hf5 folytatás.

23.g4 Bac6 24.Fd4 Vb5 25.Bf3 b3 26.axb3 axb3? 27.Bxb3 Vc4 28.Vb4 Hc5?! 29.Fxc5 Bxc5 30.Vxc4 dxc4

31.Bb7 Hd5 32.c3 g6 33.Hf6+ Hxf6 34.exf6 h5 35.h3 hxg4 36.hxg4 g5 37.Bf1 gxf4 38.Bxf4 B8c7 39.Bb8+ Bc8 40.Bb7 B8c7 41.Bxc7 Bxc7 42.b3 cxb3 43.Kb2 Kh7 44.Kxb3 Kg6 45.c4 Kg5 46.Bf1 Bc8 47.Kb4 Bb8+

48.Ka5 Bc8 49.Kb5 Bb8+ 50.Ka6 Bc8 51.Bc1 Kxf6 52.c5 Kg5 53.Kb7 Bh8 54.c6 f5 55.gxf5 exf5 56.c7 f4 57.c8V Bxc8 58.Bxc8 f3 59.Kc6 Kg4 60.Bf8 Kg3 61.Bxf3+ és döntetlen

 

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: Dagobert Kohlmeyer)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny hatodik fordulója után az angol Michael Adams és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kétpontos előnnyel vezet! Kramnyik a német Daniel Fridman ellen nyert, Adams a német Arkadij Naiditsch hibáit sikerrel használta ki. Lékó Péter kedvező állását elrontva remizett a kínai Wang Hao-val. Nehéz pillanatokat élt át az olasz Fabiano Caruana, a német Igor Henkin hathatós segítségével döntetlenre mentette reménytelennek tűnő pozícióját. Nagymesteri szalonremi született a német Georg Meier és az orosz Dmitrij Andrejkin partijában. Lékó hetedik játszmáját Fridmannal sötéttel vívja.

 

A szerdai szabadnap után folytatódott a pontvadászat a dortmundi szuperversenyen. A holtversenyben vezető angol Michael Adams és az orosz Vlagyimir Kramnyik folytatta nyerősorozatát, már kétpontos előnyre tettek szert. Hasonló forgatókönyvet 19-es kategóriájú tornán még nem láttunk. Az orosz exvilágbajnok fiatalos lendülettel, szórakoztató sakkot játszik. A német Daniel Fridman ellen nyugodt, előnyét ígérő pozíciós folytatás helyett minőséget áldozott. A német bajnok túlzottan passzívan védekezett, végzetes vezérlépésére hatásos volt a büntető szankció.

Mickey Adams mindig is híres volt hidegvéréről, nehezen tudják őt zavarba hozni. A német Arkadij Naiditsch extravagáns akciója nem vezethetett sikerre, a 4 gyalog elvesztése után Naiditsch már a 26. lépést követően kapitulált.

Kecsegtető állást rontott el Lékó Péter. A kínai Wang Hao francia védelmére előnybe került, ideális pozíciót kapott, hogy végre megszerezze az áhított győzelmet. Az elhibázott csere segített a kínai sakkozónak, a bástyavégjáték már remi volt.

Az olasz Fabiano Caruana csak árnyéka önmagának. A német Igor Henkinnek hálás lehet, hogy agyonnyert pozícióját többször is elrontotta, csodával határos módon megmenekült a vereségtől.

Nagymesteri szalonremi született a német Georg Meier és az orosz Dmitrij Andrejkin partijában.

 

A 6. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Wang Hao (kínai, 2752) döntetlen (Francia védelem, 52)

Arkadij Naiditsch (német, 2710) – Michael Adams (angol, 2740) 0 – 1 (Vezércsel, 26)

Igor Henkin (német, 2605) – Fabiano Caruana (olasz, 2796) döntetlen (Pirc védelem, 58)

Georg Meier (német, 2610) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) döntetlen (Vezérindiai védelem, 17)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Daniel Fridman (német, 2629) 1 – 0 (Kettős fianchetto, 34)

 

A verseny állása:

1-2.Michael Adams és Vlagyimir Kramnyik 5 pont

3-4. Wang Hao és Georg Meier 3

5-8. Fabiano Caruana, Arkadij Naiditsch, Lékó Péter és Igor Henkin 2,5

9-10. Daniel Fridman és Dmitrij Andrejkin 2

 

 

A 7. forduló párosítása:

Daniel Fridman – Lékó Péter

Wang Hao – Arkadij Naiditsch

Michael Adams – Igor Henkin

Fabiano Caruana – Georg Meier

Dmitrij Andrejkin – Vlagyimir Kramnyik

 

Lékó,P (2737) – Wang Hao (2752)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 0-0 9.dxc5 Fxc5 10.0-0-0 Va5 11.a3 a6 12.Fxc5 Hxc5 13.Ve3 Fd7 14.f5 Vb6 15.Vf4

 

15...d4?! 16.Hxd4 Hxd4 17.Bxd4 exf5 18.Bd6 Va7 19.Hd5 Kh8?!

20.Hb6 Bad8 21.Hxd7?!

Fölényes állásban fölösleges csere. 21.Vh4 Vb8 22.Vc4 után közeli lett volna a kínai nagymester kapitulációja.

21...Hxd7 22.Vd2 b5 23.Fe2 Vc7 24.Bd1 Hc5 25.Vc3

Számításba jött a 25.Vg5 Bc8 26.Vxf5 g6 27.Vf3 Hb7 28.B6d2 folytatás.

25...Bc8 26.b4 He4 27.Vxc7 Bxc7 28.Bxa6 Bfc8 29.Fd3 g6 30.Kb2 Kg7 31.e6 Hf2 32.Bd2 Hxd3+ 33.cxd3 Bd8 34.exf7 Kxf7

A négybástyás végjátékot sötét remieséllyel játszhatta.  

 

35.Ba5 Bb7 36.a4 bxa4 37.Bxa4 Ke6 38.g3 Ke5 39.Kc3 Bc8+ 40.Kb3 Kd4 41.Bb2 Bc3+ 42.Ka2 Bxd3 43.Ba8 g5 44.b5 f4 45.gxf4 gxf4 46.b6 Ke3 47.Ba7 Bdd7 48.Ba3+ Ke4 49.Be2+ Kf5 50.Bb2 Ke4 51.Be2+ Kf5 52.Bb2 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2784) - Fridman,D (2629)
Kettős fianchetto [A14]

1.c4 e6 2.Hf3 d5 3.b3 Hf6 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 c5 7.Fb2 Hc6 8.e3 b6 9.Hc3 dxc4 10.bxc4 Vd3

A német bajnok elkerülte a fővarit, a 10...Fb7 11.Ve2 Vc7 12.Bfd1 (12.d3) 12...a6 folytatást.

11.He1 Vd7 12.Ve2 Fb7 13.f4 Bfd8 14.Bd1 Hb4 15.d3 Fxg2 16.Hxg2 a6 17.a3 Hc6 18.g4 He8 19.f5 Hd6

 

 

20.f6!?

A Tal-emlékversenyen elszenvedett csúfos kudarc után az exvilágbajnok kedvenc városában szórakoztató sakkot játszik. A minőségáldozatos terv helyett 20.Hf4 is számításba jött.

20...Fxf6 21.Bxf6 gxf6 22.Hf4 He5 23.Hh5 Ve7 24.Bf1 Hd7 25.Vg2 h6 26.h4 Kf8?!

Daniel Fridman a passzív védekezés helyett 26...b5 27.He2 He8 folytatást választhatta volna.

27.Vg3 Ke8 28.Vf4 Vf8??

29.Hd5!

A világos haderő koncentrált támadása ellen nincs védelem.

29...exd5 30.Fxf6 He5 31.Vxe5+ Kd7 32.Fg7 Be8 33.Hf6+ Kc7 34.Va1 és sötét feladta

 

Naiditsch,A (2710) - Adams,M (2740)
Vezércsel [D60]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.Fg5 Fe7 5.Hf3 Hbd7 6.e3 h6 7.Fh4 0-0 8.Fd3 dxc4 9.Fxc4 a6 10.a4 c5 11.0-0 cxd4 12.exd4 Hb6 13.Fd3 Hbd5 14.He5 Hb4 15.Fb1 Fd7 16.Ba3 Fc6 17.He2 Hd7 18.Fxe7

Mi szólt a 18.Hxc6 bxc6 19.Fg3 a5 20.Bf3 folytatás ellen?

18...Vxe7 19.Bg3 Bfd8 20.Vc1 Kf8 21.Fh7?! Hf6 22.Hf4 Fe8 23.Bf3?

Arkadij Naiditsch csak a sötét király elleni akcióra koncentrált, az éllovas ellenesélyeit lebecsülte.

 

23...Hc6 24.Bd1? Bxd4 25.Bxd4 Hxd4 26.Bd3 Hc6 és világos feladta

 

Henkin,I (2605) - Caruana,F (2796)
Pirc védelem [B08]

1.d4 d6 2.Hf3 g6 3.e4 Hf6 4.Hc3 Fg7 5.Fe2 0-0 6.0-0 a6 7.Be1 Hc6 8.Fg5 h6 9.Fh4 g5 10.Fg3 Hh5 11.d5 Hb8 12.Hd4 Hxg3 13.hxg3 c6 14.Hf5 Fxf5 15.exf5 Hd7 16.dxc6 bxc6 17.Ha4 Ff6 18.c3 Kg7 19.Vc2 Vc7 20.Bad1 Bh8 21.Fh5 Fe5 22.Be3 Hf6 23.Ve2 Hd5?

 

24.Be4

Igor Henkin választhatta volna a 24.Bxe5 dxe5 25.Fxf7 Hf6 (25...Kxf7 26.Vh5+ Kf8 27.Hc5) 26.Fb3 megoldást.

24...Bab8 25.Fxf7

Jobb későn, mint soha.

25...Hf6 26.Bxe5 dxe5 27.Fb3 Bhd8 28.Be1 Bb5 29.Vc4 Vd6 30.Vf7+ Kh8 31.Vg6 Hh7? 32.Bd1 Vc7 33.Bxd8+ Vxd8

34.Vxc6

A német sakkozó kihagyta a 34.Fc4 Bb8 35.Hc5 Vd6 36.He6 Bg8 37.Vxh6 Vd2 38.Hc5 Bf8 39.Vxc6 lehetőséget.

34...Hf6 35.Vxa6 Vd7 36.Hb6 Vd3 37.Fc4 Vb1+?!

Fabiano Caruana a 37...Vd1+ 38.Ff1 (38.Kh2 Hg4+ 39.Kh3 Hxf2+) 38...Bxb2 39.Hc4 Bb1 40.He3 Vd6 változatban összes gondját maga mögött tudhatta volna.

38.Ff1 Bxb2 39.Vc8+ Kg7? 40.Hc4 Bb7? 41.Hxe5 Vb6 42.Vc4 e6

 

43.fxe6 Vc7 44.f4?!

Henkin simán nyerhetett volna a 44.Vd4 Bb6 45.Fc4 Vd6 46.Kh2 Vxd4 47.cxd4 Bb1 48.Fb3 folytatásban.

44...Vxc4 45.Fxc4 He4 46.Kh2 Hf2 47.Kg1 He4 48.Kh2 Hf2 49.Fb3 Bc7 50.c4 He4 51.Fa4 Hc5 52.Fd7 Kf6

53.Hg4+?

Henkin megőrizte volna nyerőesélyét az 53.f5 He4 54.Hg4+ Ke7 55.Hxh6 Hf6 56.Fb5 Bc8 57.Kg1 változatban.

53...Ke7 54.Hxh6 Hxe6 55.Fxe6 Kxe6 56.fxg5 Bc5 57.g4 Bxg5 58.Kg3 és döntetlen

 

Meier,G (2610) - Andrejkin,D (2727)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fb4+ 6.Fd2 a5 7.0-0 0-0 8.Hc3 d6 9.Vc2 Hbd7 10.Bfd1 Fxc3 11.Fxc3 Fe4 12.Vc1 a4 13.Ff1 Fb7 14.Vc2 Fe4 15.Vc1 Fb7 16.Vc2 Fe4 17.Vc1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny ötödik fordulójában Lékó Péter vereséget szenvedett Vlagyimir Kramnyiktól. Nagymesterünk sötéttel játszva a nyitásból kis előnnyel jött ki, az orosz exvilágbajnok érdekes tisztáldozatot hozott. Kölcsönös időzavarban Lékó hibázott, a 47. lépés után feladásra kényszerült. Az angol Michael Adams ellen a kínai Wang Hao tisztet nézett el, Adams és Kramnyik másfél pontos előnnyel vezet. Megszerezte első győzelmét az orosz Dmitrij Andrejkin, bemattolta a német Igor Henkint. Döntetlennel ért véget az olasz Fabiano Caruana és a német Arkadij Naiditsch, valamint a német Daniel Fridman és Georg Meier játszmája. A pihenőnap után a csütörtöki hatodik fordulóban Lékó Péter világossal Wang Haoval mérkőzik meg.

 

Huszonnégy veretlenül megjátszott parti után Lékó Péter a dortmundi torna ötödik fordulójában vereséget szenvedett Vlagyimir Kramnyiktól. A nyitást Péter nagyon jól megjátszotta, az orosz exvilágbajnok érdekes tisztáldozattal bonyolított. Nagymesterünk az áldozatot visszautasította, de kölcsönös időzavarban fölöslegesen cserélt vezért. Kramnyik hadereje erőre kapott, döntő anyagi előnyt szerzett.

Folytatódik az angol Michael Adams és Kramnyik versenyfutása. Adams harmadik nyerésénél nem izzadt meg, a kínai Wang Hao csúnya tisztelnézéssel vesztett.

Az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin megszerezte első győzelmét. A német Igor Henkin igen naivan leütötte a „mérgezett” gyalogot, amire felfedett támadással tisztet vesztett, Andrejkin bemattolta ellenfelét.

Az olasz Fabiano Caruana kettős vereség után remivel folytatta a viadalt. A skót négyeshuszárjátékban a német Arkadij Naiditsch megcsillogtatta jó felkszültségét, Caruanának egy pillanatra sem volt esélye reminél többre.

A német házirangadón Daniel Fridman és Georg Meier a vezércsel egy jól ismert változatát tesztelte, a korábbi példákhoz híven remi lett a játszma.

 

Az 5. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Lékó Péter (magyar, 2737) 1 – 0 (Angol megnyitás, 47)

Fabiano Caruana (olasz, 2796) – Arkadij Naiditsch (német, 2710) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 53)

Michael Adams (angol, 2740) - Wang Hao (kínai, 2752) 1 – 0 (Angol megnyitás, 31)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) – Igor Henkin (német, 2605)  1 – 0 (Caro-Kann védelem, 27)

Daniel Fridman (német, 2629) – Georg Meier (német, 2610) döntetlen (Vezércsel, 52)

 

A verseny állása:

1-2.Michael Adams és Vlagyimir Kramnyik 4 pont

3-5. Wang Hao, Arkadij Naiditsch és Georg Meier 2,5

6-9. Fabiano Caruana, Lékó Péter,  Daniel Fridman és Igor Henkin 2

10. Dmitrij Andrejkin 1,5

 

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Lékó Péter – Wang Hao

Arkadij Naiditsch – Michael Adams

Igor Henkin – Fabiano Caruana

Georg Meier – Dmitrij Andrejkin

Vlagyimir Kramnyik – Daniel Fridman

 

Kramnyik,V (2784) - Lékó,P (2737)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 c5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.Hc3 Hc6 5.Hf3 d6 6.0-0 e6 7.b3 Hge7 8.Fb2 0-0 9.e3 e5 10.d3 h6 11.a3 Fe6 12.Hd2

12...d5 13.cxd5 Hxd5 14.Bc1 Hde7 15.Hc4 Bb8 16.Ve2 b6 17.f4 exf4 18.gxf4 f5 19.Bfd1

 

19...b5

Lékó Péter a nyitásban túljátszotta az exvilágbajnokot!

20.Hd2 Vd7 21.Vf2 a6 22.Hde4

 

22...Va7

A játszma egyik kritikus állása, nagymesterünk nem fogadta el a tisztáldozatot. Hosszasan számolta a 22...fxe4 23.Hxe4 Fxb2 24.Vxb2 (24.Hxc5 Vd6 25.Vxb2 b4 26.a4 Hd5) 24...b4 25.axb4 (25.Hf6+ Bxf6 26.Vxf6 Fxb3) 25...Hxb4 26.Hxc5 Vd6 27.d4 változatok esélyeit.

23.Hxc5 Vxc5 24.d4 Hxd4 25.exd4 Vd6 26.d5 Ff7 27.Ha2 Fxb2 28.Vxb2 Bfd8

Számításba jött a 28...Bbd8 29.Bd4 Vb6 folytatás.

29.Vd4 Bbc8 30.Bxc8 Bxc8 31.Hb4 Bd8 32.Va7 Bd7 33.Vxa6

 

33...Vxa6?

Időzavaros hiba. 33...Vc5+ 34.Kf1 Kg7 35.h4 Bd6 36.Vb7 Ve3 37.Vxb5 Vxf4+ 38.Kg1 Vxh4 39.Vc4 Vg5 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

34.Hxa6 Hxd5 35.Hc5 Bd8 36.Bd4 Kf8?!

 

37.Hd3 Ke8 38.He5 Fe6 39.Hxg6 Bd7 40.Kf2 Bg7 41.Fxd5 Bxg6 42.Fxe6 Bxe6 43.Bd5 Ba6  

44.Bxf5 Bxa3 45.Bxb5 Kd7 46.Kf3 Kc6 47.Bb8 és sötét feladta

Adams,M (2740) – Wang Hao (2752)
Angol megnyitás [A39]

1.c4 Hf6 2.g3 c5 3.Fg2 g6 4.Hc3 Fg7 5.Hf3 0-0 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Hc6 8.0-0 Va5 9.Hb3 Vh5 10.Hd5 d6 11.Hf4 Ve5 12.Be1 a5 13.a4 Fe6 14.Hd2 Ff5 15.Hd5?! Hxd5 16.cxd5 Hb4 17.e4 Fd7 18.Hc4 Vd4 19.Vxd4 Fxd4 20.Fe3 Bfc8 21.Ff1

21...Bxc4!? 22.Fxc4 Fxb2 23.Bab1 Ff6 24.Bec1 Fxa4 25.Fb6 Fd7?

Váratlanul a kínai nagymester hibázott.

26.Fxa5! Bxa5 27.Bxb4 b5 28.Fd3 Kg7 29.Kg2 g5?! 30.Bc7 Fg4?

A nagy bakik könyvében szerepelhet a durva hiba.

 

31.e5! és sötét feladta

Andrejkin,D (2727) - Henkin,I (2605)
Caro-Kann vdelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.Hf3 cxd4 5.Vxd4 Hc6 6.Vf4 e6 7.Fd3 Hb4 8.0-0 Hxd3 9.cxd3 He7 10.Hc3 Hg6 11.Vg3 Fe7 12.He2 0-0 13.Hf4 Fd7 14.Fe3 Bc8 15.a3 a5 16.Bfc1 Bxc1+ 17.Bxc1 Vb8 18.h4

18...Hxe5??

A négy remivel rajtoló és jól játszó Igor Henkintől csúnya elnézés.

19.Hxe5 Vxe5

 

20.Hg6! Vf6 21.Hxf8 Fxf8 22.Bc7 Fc6 23.Bc8 Ve7 24.b4 axb4 25.axb4 Vxb4?

26.Fh6 Kh8 27.Vxg7 matt!

Caruana,F (2796) - Naiditsch,A (2710)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.exd5 cxd5 9.0-0 0-0 10.h3 Bb8 11.Vf3 Be8 12.Fg5 c6 13.He2 Fd6 14.Fxf6 Vxf6 15.Vxf6 gxf6 16.b3 Bb6 17.Hg3 c5 18.Hh5 Fe5 19.Bad1 f5 20.f4 Fc3 21.Bf3 d4 22.Hg3 Bf6 23.Fb5 Be1+ 24.Bxe1 Fxe1 25.Kf1 Fd2 26.Fd3 Fe3 27.Hh5 Bb6 28.g4 Bh6 29.Bg3 Kf8 30.Fe2 Fb7 31.g5 Be6 32.h4 Fe4 33.Fd3 a5 34.Fxe4 fxe4 35.Ke2 c4 36.f5 Be5 37.Hf6 Bxf5 38.Bg2 cxb3 39.axb3 Bf4 40.h5 Kg7 41.He8+ Kh8 42.Hd6 Fc1

43.g6 fxg6 44.hxg6 hxg6 45.Bxg6 Fa3 46.Be6 e3 47.Kd3 Fxd6 48.Bxd6 Kg7 49.Be6 Kf7 50.Be5 Kf6 51.Be8 Kf7 52.Be5 Kf6 53.Be8 Kf7 és döntetlen

Fridman,D (2629) - Meier,G (2610)
Vezércsel [D41]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.g3 d5 5.d4 e6 6.cxd5 Hxd5 7.Fg2 cxd4 8.Hxd4 Hxc3 9.bxc3 Hxd4 10.Vxd4 Vxd4 11.cxd4 Fb4+ 12.Fd2 Fxd2+ 13.Kxd2 Ke7 14.Bhc1 Bd8 15.Bc7+ Bd7 16.Bac1 Kd8 17.Bxd7+ Kxd7 18.Bc5 Bb8 19.Ba5 a6 20.Bh5 h6 21.g4 Kd6 22.g5 hxg5 23.Bh7

A pekingi GP-n Borisz Gelfand  és Lékó Péter partijában lépéscserével jött létre a pozíció, világos 23.Bh8-cal folytatta, de minimális előnye kevés volt az egész pont megszerzéséhez.

23…Fd7 24.Bxg7 f6 25.e4 Fc6 26.Bf7 Bh8 27.Bxf6 Bxh2 28.e5+ Ke7 29.Fxc6 bxc6 30.Kc3 a5 31.Kc4 Bh1 32.Bg6 Bc1+ 33.Kb3 Bf1 34.Bxg5 Bxf2 35.Bg7+ Kd8 36.a3 Bd2 37.Kc3 Ba2 38.Ba7 Bxa3+ 39.Kc4 Kc8 40.Kc5 Bc3+ 41.Kd6 Bc4 42.Bxa5 Bxd4+ 43.Kxe6 Kc7 44.Kf5 Bd1 45.Ba7+ Kb6 46.Ba4 Bf1+ 47.Bf4 Bxf4+ 48.Kxf4 Kc7 49.Ke4 Kd7 50.Kd4 Ke6 51.Kc5 Kxe5 52.Kxc6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny negyedik fordulójában Lékó Péter világossal az angol Michael Adams-szel remizett, örökös sakkal ért véget a parti. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sötéttel nyert a német Georg Meier ellen és holtversenyben vezet Adams társaságában. A kínai Wang Hao szépen túljátszotta az olasz Fabiano Caruanát, aki második vereségét szenvedte el. Harmadszor kapott ki az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin, a német Arkadij Naiditsch első győzelmének örülhetett. Döntetlennel ért véget a német meccs, Igor Henkin és Daniel Fridman játszmája. Lékó ötödik partiját sötéttel Kramnyik ellen játssza.

A viadal negyedik játéknapján elsőként Lékó Péter és Michael Adams partija fejeződött be, az angol nagymester tisztáldozattal örökös sakkot kényszerített ki. Adams a forduló után holtversenyben vezet az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik társaságában.

Kramnyik a német Georg Meier ellen sötéttel győzött. A katalán megnyitású partiban kisebb előnyét eltékozolta, de az újabb gyalogáldozatért Meier már nem kapott elegendő ellenértéket. Az exvilágbajnok tetszetős kiskombinációval került döntő fölénybe.

Jó kezdés után az olasz Fabiano Caruana második vereségét szenvedte el, és a virtuális világranglistán „átengedte” a harmadik helyet Vlagyimir Kramnyiknak. A kínai Wang Haot első fordulóbeli csúnya bástyaelnézése nem törte meg, szépen túljátszotta Caruanát, aki lebecsülte  a 21.Hd5! lépés erejét. Wang Hao lépésről-lépésre erősítette állását, a nyílt h vonalon védhetetlen fenyegetéseket hozott létre.

Rejtély az orosz Dmitrij Andrejkin játéka. A tavalyi orosz szuperbajnok harmadszor kapott ki, a német Arkadij Naiditsch a győzelemmel javított pozícióján. Naiditsch ellenfele 13…Hxe4 lépésének gyengeségét hibátlanul használta ki, könnyen nyert.

Békés küzdelemben osztozott meg a ponton a két német nagymester, Igor Henkin és Daniel Fridman. 

 

A 4. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Michael Adams (angol, 2740) döntetlen (Vezércsel, 27)

Arkadij Naiditsch (német, 2710) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 49)

Wang Hao (kínai, 2752) – Fabiano Caruana (olasz, 2796)  1 – 0 (Réti megnyitás, 39)

Igor Henkin (német, 2605) – Daniel Fridman (német, 2629) döntetlen (Katalán megnyitás, 44)

Georg Meier (német, 2610) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 38)

 

A verseny állása:

1-2.Michael Adams és Vlagyimir Kramnyik 3 pont

3. Wang Hao 2,5

4-7. Lékó Péter, Georg Meier, Igor Henkin és Arkadij Naiditsch 2

8-9. Daniel Fridman és Fabiano Caruana 1,5

10. Dmitrij Andrejkin 0,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Lékó Péter

Fabiano Caruana – Arkadij Naiditsch

Michael Adams - Wang Hao

Dmitrij Andrejkin – Igor Henkin

Daniel Fridman – Georg Meier

Lékó,P (2737) - Adams,M (2740)
Vezércsel [D36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.Vc2 Fe7 7.e3 Hbd7 8.Fd3 h6 9.Fh4 Hh5 10.Fxe7 Vxe7 11.Hge2 Hb6 12.0-0 0-0 13.Bab1 a5 14.Vb3 Vd8 15.Ha4 Hxa4 16.Vxa4 Fg4 17.Hc3 Be8 18.Vc2 Vg5 19.Kh1 Hf6 20.a3 Vh5 21.b4 axb4 22.axb4

 

22...Ff3! 23.gxf3 Vxf3+ 24.Kg1 Vg4+ 25.Kh1 Vf3+ 26.Kg1 Vg4+ 27.Kh1 Vf3+ döntetlen

Meier,G (2610) - Kramnyik,V (2784)
Katalán megnyitás [E05]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Ba7 11.Bc1 Fe4 12.Vd1

Jóval népszerűbb a 12.Vb3 Hc6 13.e3 Va8 14.Vd1 b4 változat.

12...Fxf3 13.Fxf3 Vxd4 14.a4 c6 15.Vb3 Bd7 16.Ff4?!

A gyalogáldozatért világosnak ellenjátéka lett volna a 16.axb5 axb5 17.Fc3 Vc5 18.Hd2 Vf5 19.Ba8 változatban.

16...Hd5

17.Fxb8?! Bxb8 18.Bxc6 Hb4

Számításba jött a 18...Vb4 19.Vc2 Va5 20.Bc8+ Bxc8 21.Vxc8+ Bd8 22.Vc1 bxa4 folytatás.

19.Bc1 Fc5 20.Bf1 bxa4 21.Vxa4 Bc7 22.Hc3 Ve5 23.Bfd1

Logikusabb volt a 23.Bad1 h5 24.Bd2 h4 25.Kg2 folytatás.

23...h5 24.Kg2 h4 25.He4 Ff8 26.Bac1?!

Georg Meier már kiegyenlítette esélyeit, de ismét bakizott.

26...Bxc1 27.Bxc1 Vxb2 28.Bc7 Ve5 29.Vd7 Vf5

 

30.g4? Vf4 31.g5? Hd5 32.Hf6+

 

32...Vxf6!

Az exvilágbajnok kiskombinációval eldöntötte a parti sorsát.

33.Vxd5

Prózai a matt 33.gxf6-ra a 33… Hf4+ 34.Kf1 Bb1+ változatban.

33...Vg6 34.Ve5 Bb5 35.Vf4 Bf5 36.Ve4 Vxg5+ 37.Kh3 Bf4 38.Vd3? g6 és világos feladta. Vlagyimir Kramnyik válogathatott a nyerések között,38...Vg1 még egyszerűbb volt.

Wang Hao (2752) - Caruana,F (2796)
Réti megnyitás [A11]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 c6 4.0-0 Fg4 5.c4 e6 6.d3

A Tal-emlékversenyen Magnus Carlsen a 6.cxd5 Fxf3 7.Fxf3 cxd5 8.Hc3 Hc6 9.d4 Fe7 10.e3 0-0 változatot választotta Fabiano Caruana ellen, nyert az olasz nagymester.

6...dxc4 7.dxc4 Hbd7

Előző napi vesztése után Caruana elkerülte a vezércserés folytatást.

8.Hc3 Vc7 9.h3 Fh5 10.Hh4 Fe7 11.Ff4 e5 12.Fg5 Fg6 13.Hxg6 hxg6 14.Vc2 Hc5 15.Bad1 He6 16.Fc1 Hd4 17.Va4 Hd7 18.Bd2 Hc5?! 19.Vd1 a5 20.e3 Hde6?

 

21.Hd5! cxd5 22.cxd5 Hg5 23.h4 Vd6 24.hxg5 Fxg5 25.b3 Hd7

Ellenjátékot csak 25…f5 adott volna.

26.a4

Számításba jött a 26.Bc2 0-0 27.Ve2 a4 28.Fb2 axb3 29.axb3 Bfd8 30.Vb5 folytatás.

26...0-0 27.Ba2 Hc5 28.Fa3 Fe7 29.Bc2 Bac8 30.Ve2 Vb6 31.Bfc1 Fd6?!

32.Vg4! Va7 33.Ff3 b6 34.Kg2 Bfe8?! 35.Bh1

A kínai nagymester döntő fölénybe került.

35...Ve7 36.e4 Hd7 37.Bxc8 Bxc8 38.Vh3 f5 39.Fxd6 és sötét feladta

Naiditsch,A (2710) - Andrejkin,D (2727)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Fc5 5.c3 Hf6 6.d4 Fa7 7.0-0 0-0 8.Fg5 h6 9.Fh4 exd4 10.Vc1 d6 11.Fxc6 bxc6 12.cxd4 g5 13.Hxg5

13...Hxe4?!

Az orosz szuperbajnok tetszését nem nyerte el a 13...hxg5 14.Vxg5+ Kh7 15.Bd1 Bb8 16.Ha3 Bg8 17.Vxf6 Vxf6 18.Fxf6 Bg6 19.Fh4 Bxb2 egyenlő esélyeket adó változat, de a gyalog leütésére a németek legjobbja előnybe került.

14.Hf3 Vd7 15.Hc3 f5 16.Vxh6 Vg7 17.Vxg7+ Kxg7

 

18.Bac1 Fb7 19.He2 Fb6?! 20.Hf4 Bfe8 21.Bfd1 a5 22.d5 c5

23.Hg5 Fa6 24.Hfe6+

Figyelmet érdemelt a [24.Hge6+ Kg8 25.b3 Kf7 26.f3 Hf6 27.Kh1 folytatás is.

24...Kg6 25.Hxe4 fxe4 26.Bc3 Bg8? 27.Bg3+ Kh5

 

28.Fg5! Kg6 29.Fd8+ Kf7 30.Bxg8 Kxg8 31.Fxc7 Fxc7 32.Hxc7 Ba7 33.He8 Fd3 34.Hxd6 Bd7 35.Hf5 Bb7 36.Bd2 a4 37.a3 c4 38.h4 Kf8 39.Kh2 Bb3 40.Hd4 c3

 

41.Hxb3 axb3 42.bxc3 Fc2 43.Bd4 b2 44.Bb4 b1V 45.Bxb1 Fxb1 46.Kg3 Ke7 47.Kf4 Kd6 48.c4 Fd3 49.h5 és sötét feladta

Henkin,I (2605) - Fridman,D (2629)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Va4 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fe4 11.Vc1 c5 12.dxc5 Hbd7 13.b4 a5 14.Hc3 axb4 15.Hxe4 Hxe4 16.Fxb4 Fxc5 17.Vb1 Fxb4 18.Vxb4 Hdf6 19.Vxb5 Hc3 20.Vb2 Vc7 21.Bac1 Hfd5 22.Hd4 Bfb8 23.Vd2 Bxa2 24.Vxa2 Hxa2 25.Bxc7 Hxc7 26.Hc6 Bb5 27.Bd1 He8 28.f4 Hc3 29.Bd8 Bb1+ 30.Kf2 Hd1+ 31.Ke1 Hb2+ 32.Kf2 Hd1+ 33.Ke1 Hb2+ 34.Kd2 Bd1+ 35.Kc3 Bxd8 36.Hxd8 Ha4+ 37.Kd4 Hd6 38.e4 Kf8 39.Hc6 Ke8 40.Ff1 Kd7 41.He5+ Ke7 42.Hc6+ Kd7 43.He5+ Ke7 44.Hc6+ Kd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny harmadik fordulójában elért újabb győzelmével az angol Michael Adams félpontos előnnyel vezet. Sötéttel a spanyol megnyitás berlini változatában nyert az olasz Fabiano Caruana ellen. A többi játszma döntetlennel ért véget. Lékó Péter sötéttel a német Georg Meierrel remizett. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik világossal nem bírt a német Igor Henkinnel. Gyors pontosztozkodás született a német derbin, Daniel Fridman és Arkadij Naiditsch partijában, nagymesteri szalonremi az orosz Dmitrij Andrejkin és a kínai Wang Hao játszmájában. Lékó negyedik partiját világossal Adams ellen játssza.

 

A dortmundi tornán címvédőként játszó olasz Fabiano Caruana a viadal harmadik fordulójában meglepő vereséget szenvedett. Az angol Michael Adams tökéletesen felkészült a spanyol megnyitás berlini változatából, kihasználta, hogy Caruana túlértékelte esélyeit. A sötét haderő gyors akciót indított világos királya ellen, amely döntő anyagi előnyéhez vezetett. Adams az értékes győzelemmel félpontos előnyre tett szert.

Harmadszor is remizett Lékó Péter. A német Georg Meier másodszor is a Grünfeld védelem ellen a 4.Vb3-as varira szavazott, az első játéknapon sikerrel vetette be Arkadij Naiditsch-csal szemben. Nagymesterünk visszanyerte az áldozott gyalogot, de előnybe nem tudott kerülni, örökös sakk lett a vége.

Meglepő, hogy az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik világossal nem bírt a német Igor Henkinnel. Elsiette az e5-ös előrenyomulást, reminél többre egy pillanatra sem volt esélye.

Nem örülnek a szponzorok, a rendezők nagymesteri szalonremiknek. A német derbin Daniel Fridman és Arkadij Naiditsch „két kézzel” cserélték a tiszteket. Az orosz Dmitrij Andrejkin és a kínai Wang Hao döntetlene kommentárt nem igényel, csak „sárgalapot”!  

 

A 3. forduló eredményei:

Georg Meier (német, 2610) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Grünfeld védelem, 41)

Daniel Fridman (német, 2629) – Arkadij Naiditsch (német, 2710) döntetlen (Grünfeld védelem, 23)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727)  - Wang Hao (kínai, 2752) döntetlen (Szláv védelem, 12)

Fabiano Caruana (olasz, 2796) – Michael Adams (angol, 2740) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 41)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Igor Henkin (német, 2605) döntetlen (Szláv védelem,

A verseny állása:

1.Michael Adams 2,5 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik és Georg Meier 2

4-7. Igor Henkin, Lékó Péter, Fabiano Caruana és Wang Hao

8-9. Daniel Fridman és Arkadij Naiditsch 1

10. Dmitrij Andrejkin 0,5

A 4. forduló párosítása:

Lékó Péter – Michael Adams

Arkadij Naiditsch – Dmitrij Andrejkin

Wang Hao – Fabiano Caruana

Igor Henkin – Daniel Fridman

Georg Meier – Vlagyimir Kramnyik

Meier,G (2610) - Lékó,P (2737)
Grünfeld védelem [D81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fe6 6.Vb5+ Fd7 7.Vb3 c5 8.dxc5 Fg7

A viadal első fordulójában Arkadij Naiditsch a 8...Fc6 9.Hf3 Hbd7 10.Hd4 Hxc5 11.Vc4 Vb6 12.Hxc6 Vxc6 13.b4 Hcd7 14.Vxc6 bxc6 15.e3 e6 16.a3 Fg7 17.Bb1 folytatásban hátrányba került honfitársával szemben.

9.e4 0-0 10.f3 Vc7 11.Fe3 Hc6 12.Hge2 Bfd8 13.Hb5 Vc8?! 14.Hed4?!

Figyelmet érdemelt a 14.Hf4 Fe8 15.Bd1 Bxd1+ 16.Vxd1 a6 17.Hc3 folytatás.

14...Hxd4 15.Hxd4 Vxc5 16.Fc4 Fe8 17.Hb5 Ve5 18.0-0 a6 19.Hc3 b5 20.Fe2 Fc6 21.Bfd1 e6 22.Bxd8+ Bxd8 23.Bd1 Bxd1+ 24.Hxd1 Hd7 25.Vc2 Vd6 26.Hf2

 

26...f5 27.exf5 gxf5 28.Hd3 Kf7 29.Kf1 Fb7 30.g3 Vc6 31.Vd2 He5 32.Hxe5+ Fxe5 33.Ff4 Ff6 34.Fg5 Vd5 35.Vf4 Fxg5 36.Vxg5 Vxa2

37.Vh5+ Kg7 38.Vg5+ Kf7 39.Vh5+ Kg7 40.Vg5+ Kf7 41.Vh5+ Kg7 és döntetlen

Caruana,F (2796) - Adams,M (2740)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Kc8 11.g4 He7 12.Hg5 Fe8 13.f4 h5 14.Kf2

Az olasz nagymester új ötlete. A júniusi Tal-emlékversenyen a 14.f5 hxg4 15.hxg4 Bh4 16.Kf2 Bxg4 17.Bh1 Hxf5! 18.Bh8 Fc5+ 19.Kf3 Bg1 20.Bxe8+ Kd7 21.Bxa8 Hd4+ 22.Ke4 Bxc1 23.b4 Fb6 24.c4 c5! 25.a3 Be1+ 26.Kd3 Bd1+ 27.Kc3 Bc1+ 28.Kd3 Bd1+ 29.Kc3 Bc1+ 30.Kd3 folytatásban remizett Vlagyimir Kramnyikkal.

14...b6 15.f5 Kb7 16.Hc3 hxg4 17.hxg4 Bh2+ 18.Kg3 Bxc2

 

19.Hh7

Caruana többet remélt, mint a 19.e6 f6 20.Hh7 c5 21.Hxf8 Fc6 22.Hg6 Bg2+ 23.Kf4 Bf2+ 24.Ke3 Bf3+ 25.Kd2 Hxg6 26.fxg6 Bf2+ 27.Ke3 Bf3+ 28.Kd2 Be8 29.Be1 Bg3 30.Kc2 Bxg4 folytatás nyújtotta lehetőséget.

19...c5 20.Hxf8 Fc6

21.f6?

Az olasz sakkozó a vesztébe rohant. 21.Fg5 Hxf5+ 22.gxf5 Bg2+ 23.Kf4 Bxf8 24.Fh4 Bxb2 25.Bab1 Bc2 egyenlő esélyeket adott volna.

21...Bg2+ 22.Kf4?

Az oly sok nehéz állásban hidegvérrel védekező Caruana könnyen adta meg magát, de a 22.Kh3 gxf6 23.Fh6 f5 24.g5 f4 25.Bf1 Bg3+ 26.Kh2 Hf5 sem ígért békés napot.

22...gxf6 23.exf6 Bf2+ 24.Ke3 Bxf6 25.Hh7 Bf3+ 26.Kd2 Bd8+ 27.Kc2

 

27...Bxc3+! 28.bxc3 Fa4+ 29.Kb2 Bxd1 30.Fg5 Hc6 31.Bxd1 Fxd1 32.Ff4 Fxg4 33.Hf6 Ff3 34.He8 Ha5 35.Hxc7 Fc6 36.Kc2 Kc8 37.Kd3 Kd7 38.Kc2 Hc4 39.Ha6 Fb7 40.Hb8+ Kc8 41.Kd3 b5 és világos feladta

Kramnyik,V (2784) - Henkin,I (2605)
Szláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 Hc6 8.0-0 cxd4 9.Hxd4 Fd7 10.e4 Fb4 11.Ff4 0-0 12.e5

Az exvilágbajnok siettette az akciót. 12.Hf3 Bc8 13.e5 Fxc3 14.bxc3 He4 15.Vc2 Ha5 16.Fd3 folytatás többet ígért.

12...Hxd4 13.Vxd4 Fc6 14.Vxd8 Bfxd8 15.exf6 Bd4 16.Fe5 Bxc4 17.fxg7 Fe7 18.Bfd1 f6 19.Fd6 Be8 20.Hb5 Fxb5 21.axb5 Fxd6 22.Bxd6 Be7 23.g3

 

23...Bb4 24.Bxa7 Bxb5 25.Ba4 f5 26.Bd2 Kxg7 27.Bc4 e5 28.b4 e4 29.Bd6 f4 30.gxf4 Bf5 31.Bcd4 Bxf4 32.Bd7 Bff7 33.Bxe7 Bxe7 34.Kf1 e3 35.f3 e2+ 36.Ke1 Be3 37.Bd7+ Kg6 38.Bxb7 Bxf3 39.Bb6+ Kg5 40.Bb5+ Kg4 41.Bb7 Bh3 42.Bg7+ Kf5 43.b5 Bxh2 44.b6 Bh1+ 45.Kxe2 Bb1 46.Bb7 Ke5 47.Bxh7 Bxb6 és döntetlen

Fridman,D (2629) - Naiditsch,A (2710)
Grünfeld védelem [D75]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.g3 Fg7 6.Fg2 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Hf3 Hc6 9.0-0 cxd4 10.cxd4 Hxd4 11.Hxd4 Vxd4 12.Bb1 0-0 13.Vxd4 Fxd4 14.Fh6 Fg7 15.Fxg7 Kxg7 16.Fxb7 Bb8 17.Fxc8 Bfxc8 18.Bxb8 Bxb8 19.Bc1 Bb2 20.Bc7 Bxa2 21.Bxe7 Kf6 22.Bb7 Bxe2 23.Bxa7 és döntetlen

Andrejkin,D (2727) – Wang Hao (2752)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Ff4 Hc6 5.e3 Hf6 6.Hc3 a6 7.Fe2 Ff5 8.g4 Fe6 9.h4 He4 10.Bc1 g6 11.Vb3 Ha5 12.Vd1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny második fordulójában Lékó Péter az olasz Fabiano Caruanával remizett. A spanyol megnyitású parti a 28. lépésben örökös sakkal ért véget. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a német Arkadij Naiditsch-csal osztozott meg a ponton. A játéknapon két győzelem született, az angol Michael Adams az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkinre mért vereséget, a kínai Wang Hao a német Daniel Fridmant győzte le. Remi lett a német összecsapás, Igor Henkin és Georg Meier játszmája. Lékó a harmadik fordulóban sötéttel Meierrel küzd meg.

 

Lékó Péter és Fabiano Caruana kilencedszer csatázott, párharcaik különös érdekessége, hogy nagymesterünk nyolcadszor vezette a világos bábukat. A drezdai sakkolimpián 2008-ban 93 lépésben kényszerítette megadásra az ifjú titánt, a 2010-es Corus-tornán is legyőzte Caruanát. A következő négy partiban sorban pontosztozkodások születtek, a tavalyi dortmundi viadalon Caruana csodával határos módon megmenekült a vereségtől. A remisorozat Wijk aan Zee-ben szakadt meg, Péter jó partiban megadásra kényszerítette Caruanát.

Összecsapásaik során szicíliai és francia védelem, a spanyol megnyitás különböző változatai fordultak elő. Ma is a spanyol megnyitás volt a téma, ahogy ellenkező színelosztással a zugi GP-n is. Nagymesterünk tért el a januári Tata Steel szuperversenyen látott változattól. Péter a 14. lépésben új tervet játszott meg. Királyszárnyi kezdeményezését Caruana vezérszárnyi akcióval ellensúlyozta, vezérével betört a második sorra, örökös sakkal remizett.

 

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a német Arkadij Naiditsch a dortmundi viadalokon rendszeresen megmérkőzik egymással, tizenkettedszer küzdöttek meg. Naiditsch 2008-ban és 2010-ben is legyőzte Kramnyikot, míg a tízszeres dortmundi győztes négyszer nyert a Rigában született ellenfelével szemben. Naiditsch tegnapi veresége után óvatos volt, a spanyol megnyitásban elkerülte a vezércserét a berlini változatban, végig kiegyenlített küzdelmet láttunk, amely lépésismétléssel ért véget.

Másodszor is vereséget szenvedett a dortmundi tornán újonc, tavalyi orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin. A spanyol megnyitás berlini változatában az angol Michael Adams kis előnyt szerzett, a különböző színű futók azonban remit ígértek. Andrejkin az 58. lépésben vétett tanulságos hibát, amire az angol nagymester szabadgyalogja sikeresen tört előre.

A játéknap második győzelmét a kínai Wang Hao aratta. A német Daniel Fridman ellen kissé hullámzott a parti, hol világos, hol sötét kis előnyét fedezhettük fel. A végjátékban Fridman rossz irányba indult el királyával, ezt Wang Hao kihasználta, a h szabadgyalog eldöntötte a pont sorsát.

Sok érdekességet nem láttunk a német házirangadón, Igor Henkin és Georg Meier játszmájában.

A 2. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Fabiano Caruana (olasz, 2796) döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)

Arkadij Naiditsch (német, 2710) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Wang Hao (kínai, 2752) – Daniel Fridman (német, 2629) 1 – 0 (Orosz huszárjáték,

Michael Adams (angol, 2740) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 64)

Igor Henkin (német, 2605) – Georg Meier (német, 2610) döntetlen (Vezércsel, 45)

 

A verseny állása:

1-4. Vlagyimir Kramnyik, Georg Meier, Fabiano Caruana és Michael Adams 1,5 pont

5-7. Igor Henkin, Lékó Péter és Wang Hao 1

8-9. Daniel Fridman és Arkadij Naiditsch 0,5

10. Dmitrij Andejkin 0

 

A 3. forduló párosítása:

Georg Meier – Lékó Péter

Daniel Fridman – Arkadij Naiditsch

Wang Hao – Dmitrij Andrejkin

Fabiano Caruana – Michael Adams

Vlagyimir Kramnyik – Igor Henkin

 

Lékó,P (2737) - Caruana,F (2796)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3

Péter a Tata Steel szuperversenyen a 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.Fc2 b4 11.Be1 Be8 12.Hbd2 Ha5 13.d4 Ff8 14.h3 h6 15.Fd3 bxc3 16.bxc3 c5 17.d5 Vc7 18.Hc4 Hxc4 19.Fxc4 Beb8 20.Hd2 Fe8 21.Fd3 Hd7 22.a5 folytatásban került előnybe az olasz nagymesterrel szemben, és az érdekes csatában végül nyert.

8...0-0 9.Hc3 Fe6 10.Hd5 Hd4

Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov a zugi GP-n a 10...Ha5 11.Hxf6+ Fxf6 12.Fxe6 fxe6 13.b4 Hc6 14.c3 Vd7 változatot választotta.

11.Hxd4 exd4 12.Hxf6+ Fxf6 13.Fxe6 fxe6 14.Vg4

Az említett GP-n a kubai Leinier Dominguez Perez, és az Aljechin emlékversenyen Viswanathan Anand is 14.a4-gyel folytatta Peter Szvidler ellen.

14...Vc8 15.f4 e5 16.f5 c5 17.Fg5 Kh8 18.Bf3 c4 19.Bh3 Fxg5 20.Vxg5 Bf6

21.g4 cxd3 22.cxd3 Vc2 23.Bc1 Ve2

24.Bc7 Ve1+ 25.Kg2 Ve2+ 26.Kg1 Ve1+ 27.Kg2 Ve2+ 28.Kg1 és döntetlen

Naiditsch,A (2710) - Kramnyik,V (2784)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.Hc3 He8 10.Hd5 Fd6 11.Be1 c6 12.He3 Fc7 13.Hf5 d5 14.He7+ Kh8 15.Hxc8 Bxc8 16.d3

A tavalyi sakkolimpián Polgár Judit a 16.d4 Hf6 17.g3 Vd7 18.Vd3 Bce8 19.Fe3 a6 20.f3 folytatást választotta az örmény Vlagyimir Akopjan ellen, a parti hosszas küzdelemben lett remi.

16...Hf6 17.c3 Vd7 18.g3 Bce8 19.Fd2 Vf5 20.Kg2 Hg4 21.f3 He5 22.Ff4 g5 23.Fxe5+ Bxe5 24.Bxe5 Vxe5 25.d4 Ve3 26.Vc2 f5 27.Fd3 g4 28.Bf1

 

28...f4 29.Ve2

A német nagymester óvatos volt. 29.fxg4-re 29...f3+ 30.Kh1 Bf6 31.Bf2 Fb6 32.Vd2 Be6 adott volna ellenjátékot a gyalogért.

29...Be8 30.Bf2 fxg3 31.hxg3 Kg7 32.Vxe3 Bxe3 33.Ff5 h5 34.Fc8 b6 35.Fb7 Be6 36.Fc8 Be3 37.Fb7 Be6 38.Fc8 Be3 39.Fb7 és döntetlen

Adams,M (2740) - Andrejkin,D (2727)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Ke8 10.Hc3 h5 11.Ff4 Fe7 12.Bad1 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.He2 Fd7 15.Bfe1 Bd8 16.Hd4 Fc8 17.c3 Bd5 18.e6 Ff6 19.exf7+

Lékó Péter négy éve az orosz Dmitrij Jakovenkó ellen a 19.Fxc7 Fxe6 20.Hxe6 fxe6 21.Ff4 Ke7 változatban kiengedte előnyét.

19...Kxf7 20.Fxc7 g5 21.Hf3 Bxd1 22.Bxd1 Be8

Az orosz szuperbajnok futópárjával remélt ellenesélyt a gyalogért.

23.Hd2 b5 24.f3 Ff5 25.Kf2 Be7 26.Fd8 Bd7 27.Fxf6 Fc2 28.Bg1 Bxd2+ 29.Ke3 Bd5

A különböző színű futók mellett megnőttek a remiesélyek.

30.Fh8 Kg8 31.c4

31...bxc4?! 32.Fc3 Kf7 33.Bc1 Fd3 34.h4 gxh4 35.Bh1 Bg5 36.Kf2 Bd5 37.Bxh4 Ke6 38.Bh2 a5 39.Kg3 a4 40.a3 Bg5+ 41.Kh4 Bd5

42.Bh1 Kf7 43.Be1 Fg6 44.Be3 Fd3 45.Fe5 Kg6 46.Be1 Fc2 47.Fc3 Kf7 48.Be2 Fd3 49.Be3 Fg6 50.g4 c5 51.Be1 hxg4 52.fxg4 Fc2 53.Bf1+ Ke7 54.Bf4 Fd3 55.Fg7 Ke6 56.Bf6+ Ke7 57.Bb6 Kf7 58.Fc3 Fc2?

Vesztőlépés, taktikai hiba.

59.g5 Bd1

 

60.g6+! Ke7 61.g7 Bg1 62.Bb7+ Ke6 63.Bb8 Fh7 64.Kh3 Kd5 és sötét feladta

Wang,Hao (2752) - Fridman,D (2629)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.0-0-0 He5 10.Kb1 b6 11.h4 Fb7 12.Hd4 Vd7 13.f4 Hg4 14.Fb5 Vc8 15.Fd3 Hxe3

A német bajnok 15...c5 16.Hf5 Be8 17.Hxe7+ Bxe7 18.Bhe1 c4 19.Ff1 Fe4-gyel jobban játszhatott volna.

16.Vxe3 Ff6 17.Hf5 Be8 18.Vf2 Ve6 19.Bhe1 Vd7 20.g4 Bxe1 21.Bxe1 Be8 22.Bxe8+ Vxe8 23.g5 Fd8 24.b4 Fc8 25.He3 c6 26.f5 f6 27.Vf4 b5?! 28.Hg4 Ve7 29.gxf6 gxf6 30.Kb2 d5 31.Vg3 Kf8?!

Sötétnek nem lett volna baja a 31...Kh8 32.Hh6 Vf8 33.Vb8 Fe7 változatban.

 

32.Hh6 Ke8 33.Vg8+ Kd7 34.a3 Fb6 35.Vh8 Fd8 36.h5 Kc7 37.Vg8 Kb7?

 

38.Hf7 Fc7 39.Vxh7 a5 40.bxa5 Kb8 41.Vg8 Fxa5 42.h6 Ve1

43.Hd6 Fxc3+ 44.Kb3 Kc7 45.Vxc8+ Kxd6 46.Ve6+ Vxe6 47.fxe6 Fe5 48.Ff5 és sötét feladta

Henkin,I (2605) - Meier,G (2610)
Vezércsel [D55]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c4 e6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Fxf6 7.e3 0-0 8.Bc1 c6 9.Fd3 Hd7 10.cxd5 exd5 11.b4 a6 12.a4 Hb6 13.b5 a5 14.bxc6 bxc6 15.0-0 Fd7 16.He2 Ve7 17.Bc5 Bfb8 18.Ve1 Hxa4 19.Bxa5 Hb2 20.Bxa8 Bxa8 21.Vb1 Hxd3 22.Vxd3 Fg4 23.Vc2 Bc8 24.Bc1 Ve4 25.Hg3 Vxc2 26.Bxc2 g6 27.h3 Fxf3 28.gxf3 Fe7 29.He2 Fd6 30.e4 Bc7 31.Kg2 f6 32.Hc3 Kf7 33.Bb2 dxe4 34.fxe4 h5 35.Bb6 Ke7 36.He2 g5 37.Hg3 Fxg3 38.Kxg3 Bd7 39.Bb4 Ba7 40.f3 Ba3 41.Bb7+ Kd6 42.Bf7 Ke6 43.Bc7 Kd6 44.Bf7 Ke6 45.Bc7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Dagomert Kohlmeyer)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban, a 46. Sparkassen Chess Meeting szuperversenyén a tízszeres győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a címvédő olasz Fabiano Caruana és a német Georg Meier rajtolt győzelemmel. Lékó Péter sötéttel remizett a német Igor Henkinnel, a német Daniel Fridman és az angol Michael Adams is megosztozott  a ponton. A viadal második fordulójában Lékó világossal Caruanával mérkőzik meg.

 

Villámgyőzelemmel rajtolt a tízszeres dortmundi elsőséggel büszkélkedő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Júniusban nyeretlen maradt a Tal-emlékversenyen és pályafutása egyik legnagyobb kudarcaként az utolsó helyen végzett. Gyorsan száműzte a rossz emléket, ebben a kínai Wang Hao segítségére volt. A megnyitásból Kramnyik ideális pozícióval jött ki, gyalogot is nyert, de nem kellett technikai tudását megcsillogtatnia, Wang Hao nemes egyszerűséggel elnézte bástyáját.

Kevésbé sikerült az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin bemutatkozása. Moszkvában megőrizte veretlenségét, a gyengébb mezőnyű dortmundi viadalon már az első játéknapon botlott. Az olasz Fabiano Caruana a tőle megszokott higgadtsággal kivárta esélyét. Caruana a nyeréssel pályafutása egyik jelentős állomásához érkezett, a virtuális világranglistán 2800 Élő-pontja van!

Az első forduló meglepetését a német összecsapás hozta, Georg Meier világossal Arkadi9j Naiditsch ellen győzött. Futópárjával, kedvező vezérszárnyi gyalogszerkezetével előnybe került, tisztjeinek aktivitása alaposan feladta a leckét a németek legjobbjának. Meier előnyének érvényesítésében egy kicsit bizonytalankodott, Naiditsch nem használta ki az esélyt, a 40. lépésben hibázott nagyot.

Lékó Péter partija fejeződött be utolsóként, kicsit kedvezőbb pozícióból nem tudta feltörni a német Igor Henkin védőállását. A rutinos ellenfél a legjobb pillanatban aktivizálta bástyáját és kiharcolta a döntetlent.

Az angol Michael Adams is sokáig reménykedhetett az egész pont megszerzésében. Elhibázott huszármanővere segítette a német Daniel Fridmant, hogy remi végjátékra egyszerűsítsen.

Az első forduló eredményei:

Igor Henkin (német, 2605) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

Georg Meier (német, 2610) - Arkadij Naiditsch (német, 2710) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 53)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Wang Hao (kínai, 2752) 1 – 0 (Szláv védelem, 26)

Daniel Fridman (német, 2629) – Michael Adams (angol, 2740) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 54)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) - Fabiano Caruana (olasz, 2796) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 43)

A 2. forduló párosítása:

Lékó Péter – Fabiano Caruana

Arkadij Naiditsch – Vlagyimir Kramnyik

Wang Hao – Daniel Fridman

Michael Adams – Dmitrij Andrejkin

Igor Henkin – Georg Meier

Henkin,I (2605) - Lékó,P (2737)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Hb6 6.Hf3 Fg7 7.Vc1 Fg4 8.Fh6 0-0 9.Fxg7 Kxg7 10.Vf4 Fxf3 11.gxf3 Vd6 12.Vxd6 cxd6

Lékó Péter kellemes állással jött ki a nyitásból.

13.e3 Hc6 14.Bc1 d5 15.Fe2 Bac8 16.f4 e6 17.b3 Kf6 18.Kd2 Ke7 19.Ff3 Bfd8 20.He2 Hb4 21.a3 Ha6 22.Hc3 Hc7 23.Bc2 He8 24.h4 Hd6 25.h5 Hd7 26.hxg6 hxg6 27.Fe2  

27...Bh8 28.Bxh8 Bxh8 29.Fd3 Hf6 30.Ke2 Bh1 31.Hb5 Hxb5 32.Fxb5 Kd8 33.Fd3 He8 34.Kd2 Hf6 35.Ke2 Hg4 36.Kf3 f5 37.Kg2 Ba1 38.a4 Hf6 39.Kf3 Kd7 40.Fb5+ Kd6 41.Fd3 Bd1 42.Ke2 Bb1 43.Bc3 Bb2+ 44.Ke1

44...He4 45.Fxe4 fxe4 46.Kf1 b6 47.Kg2 a6

48.Bc8!

A rutinos német nagymester ellenjátékot keresett és talált.

48...Bxb3 49.Bg8 Ke7 50.Bxg6 a5 51.Bg7+ Kf6 52.Bb7 Bb4 53.Kg3 Bxa4 54.Bxb6 Ba1 55.Ba6 a4 56.Ba7 a3 57.Kg2 Kg6 58.Be7 Kf6 59.Ba7 Kg6 60.Be7 Kf6 és döntetlen

Kramnyik,V (2784) – Wang Hao (2752)
Szláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 cxd4 8.exd4 Hc6 9.0-0 Fe7 10.Ve2 0-0 11.Bd1 Hb4 12.Fg5 Fd7  

13.d5 exd5 14.Hxd5 Hbxd5 15.Fxd5 Hxd5 16.Bxd5 Fxg5 17.Hxg5 h6 18.Vd2 hxg5 19.Bxd7 Vf6 20.Bd1 Bfe8 21.Bxb7 Bad8 22.Bd7 Bxd7 23.Vxd7 Bb8 24.Vxa7 Bxb2 25.h3 Ba2??

26.Vb8+ és sötét feladta

Andrejkin,D (2727) - Caruana,F (2796)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.e3 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.Hxd5 Vxd5 7.He2 0-0 8.Hc3 Vd6 9.Fe2 c6 10.0-0 Hd7 11.He4 Vc7 12.Fd2 Hb6 13.f4 a5 14.h4 Fe6 15.h5 Fd5 16.Hg5 f6 17.Hf3 f5 18.Ve1 Hc4 19.hxg6 hxg6 20.Vg3 Vd6 21.Fxc4 Fxc4 22.Bfc1 Fd5 23.He5 Fxe5 24.fxe5 Ve6 25.Kf2 Kf7 26.Bh1 Ke8 27.Bh6 Bg8 28.a4 Fe4 29.Kg1? Kd7 30.b4?

 

30...Bh8 31.Bxh8 Bxh8 32.bxa5 g5! 33.Bf1 Bh4 34.Bf4 Bh5 35.Bxe4?

Hátrányos állásban az orosz szuperbajnok minőségáldozattal próbálkozott, ez meggyorsította a véget.

35...fxe4 36.Fb4 Ke8 37.Fc5 Vh6 38.Vg4 Bh1+ 39.Kf2 Vh4+ 40.Vxh4 gxh4 41.e6 Ba1 42.g4 Ba2+ 43.Kg1 Be2 és világos feladta

Meier,G (2610) - Naiditsch,A (2710)
Grünfeld védelem [D81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fe6 6.Vb5+ Fd7 7.Vb3 c5 8.dxc5 Fc6 9.Hf3 Hbd7 10.Hd4 Hxc5 11.Vc4 Vb6 12.Hxc6 Vxc6 13.b4 Hcd7 14.Vxc6 bxc6 15.e3 e6 16.a3 Fg7 17.Bb1 Hb6 18.Fa6 Bb8 19.Fd2 Hfd5 20.Hxd5 cxd5 21.Ke2 Ha4

 

22.Bhc1

Georg Meier előnybe került, futópárjával, vezérszárnyi gyalogtöbbletével vígan nézhetett a jövőbe.

22...Kd7 23.Bc2 Bb6 24.b5 Bhb8 25.Bbc1 Fe5 26.f4 Fd6 27.Fb4 Ke8

 

28.Bc7 Fxb4 29.axb4 Hb2 30.B1c6 Hc4 31.Bxa7 Hd6 32.Bcc7

Reménytelen lett volna a legjobb német sakkozó helyzete a 32.Kd3 Hxb5 (32...Kf8 33.Bxb6 Bxb6 34.Kd4 He4 35.Bc7) 33.Fxb5 Bxb5 34.Bcc7 Bxb4 35.Be7+ Kf8 36.Bxf7+ Kg8 37.Bg7+ Kh8 38.Bxh7+ Kg8 39.Bhg7+ Kh8 40.Bge7 Be4 41.h4 Kg8 42.g4 Bb3+ 43.Kd2 változatban.

32...h5 33.g3 Kf8 34.Kd3 Kg7 35.h3 Kf6 36.g4 g5

Jobb volt a 36...hxg4 37.hxg4 g5 folytatás.

37.gxh5 gxf4 38.exf4 Kg7 39.Kc3 Kh6 40.Bc6

 

40...Hxb5+? 41.Fxb5 Bxb5 42.Bxf7 Kxh5 43.Bxe6 Kh4 44.Bg7 Bh8 45.Bd6 Bh5 46.Bg5 Bxg5 47.fxg5 Kxg5 48.Kb3 Kf5 49.Ka4 Bb8 50.Bxd5+ Ke6 51.Bd3 Ba8+ 52.Kb3 Bb8 53.h4 és sötét feladta

Fridman,D (2629) - Adams,M (2740)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 0-0 8.0-0 d5 9.exd5 cxd5 10.h3 Bb8 11.Vf3 c6 12.Ff4 Fd6 13.b3 Bb4 14.Fxd6 Vxd6 15.Bfe1 Fe6 16.He2 Be8 17.c3 Bb6 18.Hg3 Bbb8 19.Be2 Fd7 20.Bae1 Bxe2 21.Bxe2 g6 22.Hf1 a5 23.Vg3 Vxg3 24.Hxg3 a4 25.bxa4 Ba8 26.Fc2 c5 27.Hf1 Fxa4 28.Fxa4 Bxa4 29.He3 h5 30.f3 Ba3 31.Hd1 h4 32.Kf2 Kf8 33.Bb2  

33...Hh5

Michael Adams folytathatta volna királyának aktivizálását. A huszár f4-re átjátszása eltékozolta az előnyt.

34.Bd2 Hf4 35.He3 Bxc3 36.Hxd5 Hxd5 37.Bxd5 Bc2+ 38.Ke3 Bxa2 39.Bxc5 Bxg2 40.Bc4

40...g5 41.Bg4 Bg3 42.Kf2 Bxg4 43.fxg4 Ke7 44.Ke3 Kd6 45.Ke4 f6 46.Kf5 Ke7 47.Ke4 Ke6 48.Kd4 f5 49.gxf5+ Kxf5 50.Ke3 g4 51.hxg4+ Kxg4 52.Kf2 h3 53.Kg1 Kg3 54.Kh1 h2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog