Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. november 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A rangsort  a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti,  előnye 24 pont az olasz Fabiano Caruana előtt. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a harmadik, az örmény Levon Aronjan a negyedik, a világbajnoki döntőre készülő kihívó indai exvilágbajnok Viswanathan Anand a hatodik. A 20 esztendős holland Anish Giri a hetedik, az amerikai színekbe „átigazolt” Wesley So pályafutása során először a top tízben.  Lékó Péter a 20.,  Rapport Richárd a 32., Almási Zoltán a 47., Polgár Judit a 69.,  Berkes Ferenc a 75., Balogh Csaba a 94. a legjobbak rangsorában. A női világranglistát nyolcvankettedszer vezeti Polgár Judit, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan két pontra követi nagymesternőnket.

A legjobbak sorrendjét a bakui Grand Prix-verseny és a Grand Slam-döntő végeredménye, csapatbajnoki szereplések befolyásolták. A novemberi világbajnoki döntő előtt a címvédő, a világranglistát vezető Magnus Carlsen nem játszott versenyen. Kihívójának, az exvilágbajnok Viswanathan Anandnak késve számolták el a Grand Slam-döntőn szerzett 6 pontját. Kettőjük között 71 pont a különbség, Vishy Anand a ranglistán a hatodik.

Fabiano Caruana holtversenyes bakui első helyével is vesztett 5 pontot. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov játék nélkül is megőrizte harmadik helyét, az örmény Levon Aronjannak is elszámolták a bilbaói GS-pontokat. A holland Anish Giri a lett Alekszej Shirovot párosmeccsen 4,5-1,5-re legyőzte, teljesítménye + 8 pontot ért.

Először a top tízben Wesley So, aki már amerikai színekben szerepel. A „korelnök” izraeli Borisz Gelfand négy helyet javított, az azeri Sahriyar Mamedgyarov három, a kubai Leinier Dominguez Perez nyolc helyezést rontott. A top 25-ben ismét a cseh David Navara, búcsúzott az indiai Pentala Harikrishna.

Legjobb magyarként Lékó Péter a 20., előnye Rapport Richárddal szemben 13 pont, Almási Zoltán visszakerült a + 2700 Élő-pontosok csoportjába.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0914

1014

1114

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2870

2863

2863

0

1990

2.

Caruana,F

olasz

2801

2844

2839

11

1992

3.

Topalov,V

bolgár

2784

2780

2800

0

1975

4.

Aronjan,L

örmény

2804

2793

2797

6

1982

5.

Griscsuk,A

orosz

2795

2797

2795

11

1983

6.

Anand,V

indiai

2785

2785

2792

6

1969

7.

Giri,A

holland

2758

2768

2776

6

1994

8.

Karjakin,S

orosz

2777

2767

2770

11

1990

9.

Nakamura,H

amerikai

2782

2764

2767

11

1987

10.

So,W

amerikai

2755

2755

2762

7

1993

11.

Kramnyik,V

orosz

2760

2760

2760

0

1975

12.

Gelfand,B

izraeli

2748

2748

2759

11

1968

13.

Mamedgyarov,S

azeri

2758

2764

2757

11

1985

14.

Vachier-Lagrave,M

francia

2768

2757

2751

9

1990

15.

Adams,M

angol

2752

2758

2745

9

1971

16.

Jakovenko,D

orosz

2747

2747

2745

2

1983

17.

Wojtaszek,R

lengyel

2736

2742

2744

2

1987

18.

Szvidler,P

orosz

2732

2732

2743

13

1976

19.

Vityjugov,N

orosz

2742

2738

2738

0

1987

20.

Lékó,P

magyar

2734

2731

2731

0

1979

21.

Radzsabov,T

azeri

2717

2726

2730

11

1987

22.

Ding Liren

kínai

2754

2730

2730

0

1992

23.

Navara,D

cseh

2722

2718

2727

11

1985

24.

Dominguez,PL

kubai

2755

2751

2726

11

1983

25.

Ivancsuk,V

ukrán

2726

2726

2726

0

1969

 

 

 

 

 

 

 

32.

Rapport,R

magyar

2713

2720

2718

8

1996

47.

Almási,Z

magyar

2694

2695

2702

10

1976

69.

Polgár,J

magyar

2675

2675

2675

0

1976

75.

Berkes,F

magyar

2658

2668

2669

10

1985

94.

Balogh,Cs

magyar

2660

2660

2658

1

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok immár a második helyre előrelépett kínaiak előtt. Öt helyezést javítottak az amerikaiak, ezt a korábban Fülöp-szigetek válogatottjából átigazolt játszó Wesley So-nak köszönhetik. Sakkozóink hetedikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2742 (+ 2, 228 nemzetközi nagymester, 506 nemzetközi mester, 2274 címviselő)

2. Kína 2691 (+ 3, 34, 31, 138)

3. Ukrajna 2687 (- 4, 85, 198, 517)

4. Egyesült Államok 2644 (+ 23, 86, 131, 649)

5. India 2660 (36, 80, 254)

6. Franciaország 2658 (- 3, 48, 103, 381)

7. Magyarország 2656 (+ 1, 52, 115, 437)

8. Örményország 2653 (- 2, 37, 23, 103)

8. Hollandia 2640 (- 2, 33, 81, 310)

10. Lengyelország 2637 (+ 1, 38, 100, 351)

 

A honi rangsorban nincs változás, .  Lékó Pétert 13 pontos hátránnyal követi Rapport Richárd, Almási Zoltán ismét a + 2700 Élő-pontosok táborában.

A honi ranglista élcsoportja:

Lékó Péter  2731, Rapport Richárd  2718 (- 3), Almási Zoltán 2702 (+ 7), Polgár Judit 2675, Berkes Ferenc 2669 (+ 1), Balogh Csaba 2658 (- 2), Erdős Viktor 2618 (- 3), Prohászka Péter 2599 (+ 11), Bánusz Tamás 2596 (+ 1), Ács Péter 2593 (- 1)

 

A női világranglistán 82. alkalommal első Polgár Judit. Előnye változatlanul 2 pont a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan előtt. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang a 25., Mádl Ildikó a 98. a rangsorban.

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2675

2. Hou Ji-fan (kínai) 2673

3. Ju Wenjun (kínai) 2582

4. Humpy Koneru (indiai) 2581

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2570

6. Anna Muzicsuk (ukrán) 2545 (- 3, 2)

7. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2541 (- 1,  9)

8. Katyerina Lahno (orosz) 2530

9. Maria Muzicsuk (ukrán) 2529 (+ 3, 2)

11. Viktorija Cmilyte (litván) 2525

25. Hoang Thanh Trang (magyar) 2480 (+ 2, 1)

98. Mádl Ildikó (magyar) 2355 (- 1, 10)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. A rangsorban a hetedikek vagyunk, Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1.Kína 2498

2. Oroszország 2488 ( - 2)

3. Grúzia 2440 (- 4)

4. Ukrajna 2397 (- 15 

5. India 2384 (+ 5)

6. Lengyelország 2379

7. Magyarország 2375 (+ 4)

8. Németország 2342 (- 2)

9. Franciaország 2340 (- 7)

10. Egyesült Államok 2328

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2675, Hoang Thanh Trang 2480 (+ 2), Mádl Ildikó 2355 (- 1), Medvegy Nóra 2350, Gara Anita 2336 (+ 14), Vajda Szidónia 2333 (- 2), Gara Tícia 2326 (- 5), Rudolf Anna 2324 (+ 10), Lakos Nikoletta 2286 (- 5), Papp Petra 2285 (+ 28)

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2776 (+ 8) 1994

2. Rapport Richárd  2718 ( - 2) 1996

3. Yu Yangyi (kínai)  2705 + 8) 1994

4. Hou Ji-fan (kínai) 2673 1994

5. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2661 (13) 1995

 

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

 

1.Hou Ji-fan (kínai) 2673  1994

2. Guo Qi (kínai) 2458  1995

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2438 (+ 8) 1998

4. Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz) 2427 (- 2)  1995

5, Lei Tingjie (kínai) 2421 1997

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. október 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A rangsort  a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, de előnye mindössze 19 pont a szenzációs sikereket elért olasz Fabiano Caruana előtt. A 2. Sinquefield szuperverseny, a Grand Slam-döntő és a Klubcsapatok  Európa-kupája döntően befolyásolta a top 25 rangsorát. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov négy év után ismét elérte a 2800 pontot, az örmény Levon Aronjan három helyet rontott. A 20 esztendős holland Anish Giri már a hetedik. Lékó Péter a 21.,  Rapport Richárd a 28., Almási Zoltán az 50., Polgár Judit a 69.,  Berkes Ferenc a 78., Balogh Csaba a 89. a legjobbak rangsorában. A női világranglistát nyolcvanegyedszer vezeti Polgár Judit, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan két pontra megközelítette nagymesternőnket.

A novemberi világbajnoki döntő előtt a címvédő, a világranglistát vezető Magnus Carlsen sem a sakkolimpián, sem a 2. Sinquefield szuperversenyen nem mutatott meggyőző formát, 14 Élő-pontot vesztett, de hívei leginkább bizonytalan játéka miatt aggódhatnak.

 

St. Louisban az olasz Fabiano Caruana eddigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Emlékezetes marad a hetes nyerősorozata, könnyed, élvezetes játéka. Caruana a Magnus Carlsen ellen a nyolcadik fordulóban nyerőesélyt szalasztott el, a kilencedikben Hikaru Nakamurával szemben rontotta remire könnyen nyerhető állását. A tíz játszmából szerzett 8,5 pontjával elkápráztatta a sakkrajongókat, három ponttal előzte meg a világbajnokot, Carlsen következő kihívóját látják benne.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov négy év után ismét elérte a bűvös 2800 Élő-pontot. Az örmény Levon Aronjan négy év után nem tagja az abszolút elitnek. A Grand Slam-döntő eredményét meglepő módon nem számolták el, ezt különösen a győztes indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand bánhatja. Pályafutása során először a top tízben a holland Anish Giri, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik már csak a 11.

Legjobb magyarként Lékó Péter változatlanul a 21., előnye Rapport Richárddal szemben 11 pontra csökkent.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

       nemzet

0814

0914

10914

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2877

2870

2863

10

1990

2.

Caruana,F

olasz

2801

2801

2844

16

1992

3.

Topalov,V

bolgár

2772

2784

2800

16

1975

4.

Griscsuk,A

orosz

2795

2789

2797

6

1983

5.

Aronjan,L

örmény

2805

2804

2793

10

1982

6.

Anand,V

indiai

2785

2785

2785

0

1969

7.

Giri,A

holland

2745

2758

2768

14

1994

8.

Karjakin,S

orosz

2786

2777

2767

5

1990

9.

Nakamura,H

amerikai

2787

2782

2764

15

1987

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2743

2758

2764

11

1985

11.

Kramnyik,V

orosz

2760

2760

2760

8

1975

12.

Adams,M

angol

2740

2752

2758

5

1971

13.

Vachier-Lagrave,M

francia

2768

2768

2757

15

1990

14.

So,W

Fülöp-szigeteki

2755

2755

2755

0

1993

15.

Dominguez,PL

kubai

2760

2755

2751

6

1983

16.

Gelfand,B

izraeli

2753

2748

2748

0

1968

17.

Jakovenko,D

orosz

2747

2747

2747

0

1983

18.

Wojtaszek,R

lengyel

2735

2736

2742

6

1987

19.

Vityjugov,N

orosz

2742

2742

2738

6

1987

20.

Szvidler,P

orosz

2751

2732

2732

6

1976

21.

Lékó,P

magyar

2740

2734

2731

6

1979

22.

Ding Liren

kínai

2742

2754

2730

14

1992

23.

Harikrishna,P

indiai

2725

2725

2727

24

1986

24.

Ivancsuk,V

ukrán

2744

2726

2726

7

1969

25.

Radzsabov,T

azeri

2724

2717

2726

6

1987

 

 

 

 

 

 

 

28.

Rapport,R

magyar

2704

2713

2720

11

1996

50.

Almási,Z

magyar

2691

2694

2695

7

1976

69.

Polgár,J

magyar

2676

2675

2675

6

1976

78.

Berkes,F

magyar

2658

2658

2668

7

1985

89.

Balogh,Cs

magyar

2637

2660

2660

0

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok legjobbjai az ukránok előtt. Sakkozóink hatodikak a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2740 (- 5, 228 nemzetközi nagymester, 505 nemzetközi mester, 2262 címviselő)

2. Ukrajna 2690 (- 5, 84, 199, 516)

3. Kína 2688 (+ 2, 34, 31, 137)

4. Franciaország 2661 (- 5, 48, 103, 376)

5. India 2660 (+ 9, 36, 80, 254)

6. Magyarország 2655 (+ 3, 52, 115, 435)

7. Örményország 2655 (- 1, 37, 23, 103)

8. Hollandia 2642 (+ 1, 33, 81, 309)

9. Egyesült Államok 2641 (- 5, 85, 127, 641)

10. Lengyelország 2636 (+ 2, 38, 100, 350)

 

A honi rangsorban Rapport Richárd 11 pontra megközelítette Lékó Pétert. Változás, hogy Berkes Ferenc ismét az ötödik.

A honi ranglista élcsoportja:

Lékó Péter  2731 (- 3), Rapport Richárd  2720 (+ 7), Almási Zoltán 2695 (+ 1), Polgár Judit 2675, Berkes Ferenc 2668 (+ 19), Balogh Csaba 2660, Erdős Viktor 2621, Bánusz Tamás 2595, Ács Péter 2594, Prohászka Péter 2588

 

A női világranglistán 81. alkalommal első Polgár Judit. Előnye 2 pontra csökkent a kínai világbajnoknő, a Grand Prix-sorozat győztese, Hou Ji-fan előtt. Két helyet javított a kínai Ju Wenjun, hosszú idő után az indiai Humpy Koneru leszorult a dobogóról. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang a 25.

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2675

2. Hou Ji-fan (kínai) 2673 (+ 10, 17)

3. Ju Wenjun (kínai) 2582 (+ 21, 15)

4. Humpy Koneru (indiai) 2581 (- 17, 11)

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2570 (+ 4, 13)

6. Anna Muzicsuk (ukrán) 2548 (- 3, 6)

7. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2542 (- 1,  6)

8. Valentyina Gunyina (orosz) 2530 (- 10, 6)

9. Katyerina Lahno (orosz) 2530 (- 10, 5)

10. Dronavalli Harika (indiai) 2528 (+ 5, 11)

25. Hoang Thanh Trang (magyar) 2478

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. A lengyelek két helyet javítottak, hetedikek vagyunk, Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1.Kína 2498 (- 2)

2. Oroszország 2490 ( - 2)

3. Grúzia 2444

4. Ukrajna 2412

5. Lengyelország 2379 (+ 11)

6. India 2379 (- 10)

7. Magyarország 2371 (- 1)

8. Franciaország 2347 (+ 8)

9. Németország 2344 (+ 2)

10. Románia 2318 (- 5)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2675, Hoang Thanh Trang 2478, Mádl Ildikó 2356, Medvegy Nóra 2350, Vajda Szidónia 2335, Gara Tícia 2331, Gara Anita 2322, Rudolf Anna 2314, Lakos Nikoletta 2291 (+ 2), Papp Petra 2257

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2768 (+ 10) 1994

2. Rapport Richárd  2720 (+ 7) 1996

3. Yu Yangyi (kínai)  2697 (- 3) 1994

4. Hou Ji-fan (kínai) 2673 (+ 10) 1994

5. Vlagyimir Artemijev (orosz) 2666 (+ 16) 1998

 

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2673 (+ 10) 1994

2, Guo Qi (kínai) 2458 (- 2) 1995

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2430 1998

4. Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz) 2429  1995

5. Dinara Szaduakasszova (kazah) 2421 (+ 12) 1996

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen 66 pontos előnnyel vezeti a világranglistát

Címkék: Világranglista 2014 Magnus Carlsen

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. szeptember 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A rangsort  a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, 66 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az olasz Fabiano Caruana átlépte a bűvös 2800 Élő-pontos határt, a harmadik helyre lépett előre. A sakkolimpiai eredmények nagyban befolyásolták a helyezéseket, az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Szeregj Karjakin rontott, a bolgár Veszelin Topalov javított. Lékó Péter a 21.,  Rapport Richárd a 35., Almási Zoltán az 52., Polgár Judit a 69.,  Balogh Csaba a 91. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben hét orosz sakkozó is található. A női világranglistát nyolcvanadszor vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 24. A rapid világranglistát Caruana, a villámsakkban Carlsen a legjobb,  a nőknél Polgár Judit az első.

 

A sakkolimpia eredményei nagyban befolyásolták a legújabb világranglistás helyezéseket. A világbajnok Magnus Carlsen megőrizte fölényes első helyét, de a hazai pálya béklyóként hatott játékára, a média túlzott érdeklődésével nem tudott megbirkózni, 7 pontja bánta.  Az örmény Levon Aronjan már csak papíron a második, az olasz Fabiano Caruana St. Louisban szárnyal. Caruana a hetedik sakkozó, aki átlépte a bűvös 2800 Élő-pontos határt.

Az első helyre rangsorolt orosz válogatott dobogóra sem került, Vlagyimir Kramnyik kivételével valamennyi csapattag pontot vesztett, a legtöbbet Peter Szvidler, Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand riválisainak gyengélkedésének köszönhetően az ötödik, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov pedig a hatodik,.   

A kínai Ding Kiren versenyről-versenyre javít.  Lékó Péter 21. a sokat fiatalodott élmezőnyben, Rapport Richárd lépett a legtöbbet előre.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

       nemzet

0714

0814

0914

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2877

2877

2870

9

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2805

2805

2804

10

1982

3.

Caruana,F

olasz

2789

2801

2801

9

1992

4.

Griscsuk,A

orosz

2795

2795

2789

9

1983

5.

Anand,V

indiai

2785

2785

2785

0

1969

6.

Topalov,V

bolgár

2772

2772

2784

9

1975

7.

Nakamura,H

amerikai

2787

2787

2782

9

1987

8.

Karjakin,S

orosz

2786

2786

2777

10

1990

9.

Vachier-Lagrave,M

francia

2766

2768

2768

10

1990

10.

Kramnyik,V

orosz

2777

2760

2760

8

1975

11.

Giri,A

holland

2750

2745

2758

11

1994

12.

Mamedgyarov,S

azeri

2743

2743

2758

10

1985

13.

Dominguez,PL

kubai

2760

2760

2755

11

1983

14.

So,W

Fülöp-szigeteki

2744

2755

2755

0

1993

15.

Ding Liren

kínai

2726

2742

2754

10

1992

16.

Adams,M

angol

2743

2740

2752

9

1971

17.

Gelfand,B

izraeli

2753

2753

2748

9

1968

18.

Jakovenko,D

orosz

2747

2747

2747

0

1983

19.

Vityjugov,N

orosz

2742

2742

2742

0

1987

20.

Wojtaszek,R

lengyel

2735

2735

2736

9

1987

21.

Lékó,P

magyar

2737

2740

2734

10

1979

22.

Szvidler,P

orosz

2751

2751

2732

8

1976

23.

Morozevics,A

orosz

2731

2731

2731

0

1977

24.

Wang Hao

kínai

2730

2730

2730

0

1989

25..

Bacrot,E

francia

2720

2720

2729

11

1983

 

 

 

 

 

 

 

35.

Rapport,R

magyar

2701

2704

2713

28

1996

52.

Almási,Z

magyar

2693

2691

2694

10

1976

69.

Polgár,J

magyar

2676

2676

2675

6

1976

91.

Balogh,Cs

magyar

2637

2637

2660

9

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok legjobbjai az ukránok előtt. Sakkozóink hatodikak a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2745 (- 1, 227 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2248 címviselő)

2. Ukrajna 2695 (+ 1, 84, 196, 508)

3. Kína 2686 (+ 10, 34, 27, 132)

4. Franciaország 2666 (- 3, 46, 103, 373)

5. Örményország 2656 (+ 4, 37, 23, 103)

6. Magyarország 2652 (- 3, 52, 112, 434)

7. India 2651 (36, 79, 245)

8. Egyesült Államok 2646 (. 2, 85, 126, 633)

9. Hollandia 2641 (- 3, 31, 80, 306)

10. Lengyelország 2634 (38, 99, 346)

 

A honi rangsorban Rapport Richárd változatlanul a második, rigai sikerével újabb pontokat gyűjtött. Változás, hogy a sakkolimpián nagyszerűen szerepelt Balogh Csaba az ötödik.

 

A honi ranglista élcsoportja:

Lékó Péter  2734 (- 6), Rapport Richárd  2713 (+ 9), Almási Zoltán 2694 (+ 4), Polgár Judit 2675 (- 1), Balogh Csaba 2660 (+ 23), Berkes Ferenc 2649 (- 9), Erdős Viktor 2621 (- 17), Bánusz Tamás 3595 (+ 10), Ács Péter 2594

 

A női világranglistán 80. alkalommal első Polgár Judit. Előnye 12 pontra csökkent a világbajnoknő Hou Ji-fan előtt. A grúz Nana Dzagnidze az olimpián remekelt. Három orosz a top tízben. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang a 24.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2675 (- 1, 6)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2663 (+2, 9)

3. Humpy Koneru (indiai) 2598

4. Nana Dzagnidze (grúz) 2566 (+ 16, 9)

5. Ju Wenjun (kínai) 2561 (+ 2, 11)

6. Anna Muzicsuk (ukrán) 2551 (- 4, 10)

7. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2543 (+ 12,  9)

8. Valentyina Gunyina (orosz) 2540 (

9. Katyerina Lahno (orosz) 2540 (10)

10. Viktoria Cmilyte (litván) 2525

24. Hoang Thanh Trang (magyar) 2479 (- 6, 10)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. A grúzok megelőzték az ukránokat. India mögött hatodikak vagyunk, Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1.Kína 2500

 

2. Oroszország 2492

 

3. Grúzia 2444

 

4. Ukrajna 2412

 

5. India 2389

 

6. Magyarország 2372

 

7. Lengyelország 2368

 

8. Németország 2342

 

9. Franciaország 2339

 

10. Románia 2323

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2675 (- 1), Hoang Thanh Trang 2478 (- 6), Mádl Ildikó 2356 (+ 9), Medvegy Nóra 2350, Vajda Szidónia 2335, Gara Tícia 2331 (+ 10), Gara Anita 2322 (- 5), Rudolf Anna 2314, Lakos Nikoletta 2289, Papp Petra 2257 (- 17)

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2758 (+ 13) 1994

2. Rapport Richárd  2713 (+ 9) 1996

3. Yu Yangyi (kínai)  2700 (+ 32) 1994

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 3677 (+ 5) 1995

5. Hou Ji-fan (kínai) 2663 (+ 2) 1994

 

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

 

1.Hou Ji-fan (kínai) 2663 (+ 2) 1994

2, Guo Qi (kínai) 2460 (+ 7) 1995

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2430 1998

4. Nasztasszai Ziaziulkina (fehérorosz) 2429  1995

5, Lei Tingije (kínai) 2428 (- 16) 1997

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A rangsort  a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, 72 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az orosz Alekszandr Griscsuk megőrizte a harmadik, az olasz Fabiano Caruana a negyedik helyezését. Az amerikai Hikaru Nakamura két, az orosz Szergej Karjakin három helyet lépett előre. Lékó Péter változatlanul a 20.,  Rapport Richárd a 44., Almási Zoltán az 53., Polgár Judit a 66.,  Berkes Ferenc a 90. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben nyolc orosz sakkozó is található. A női világranglistát hetvennyolcadszor vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 20. A rapid világranglistán Caruana, a villámsakkban Carlsen a legjobb,  a nőknél Polgár Judit az első.

 

A világbajnok Magnus Carlsen másodszor sem tudta megnyerni hazai pályán a  szuperversenyt, 4 pontja „bánta” második helyezését. Előnyét azonban növelte  gyenge formában játszó örmény Levon Aronjan előtt.  Magnus Dubaiban a rapid-és villámsakk-világbajnokság megnyerésével vigasztalódott, triplázott, valamennyi műfajban világbajnok lett. A legjobbak rangsorának alakulásában a stavangeri torna végeredménye jelentős szerepet játszott. Az amerikai Hikaru Nakamura négyjátszmás párosmeccsen 3,5-0,5-re legyőzte a cseh David Navarát, jól „fizetett” a nyerése. Az orosz Szergej Karjakin megismételte norvégiai  elsőségét. A legjobbak rangsorában Lékó Péter változatlanul a 20.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

név

     nemzet

0514

0614

0714

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2882

2881

2877

9

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2815

2815

2805

9

1982

3.

Griscsuk,A

orosz

2792

2792

2795

9

1983

4.

Caruana,F

olasz

2783

2791

2789

9

1992

5.

Nakamura,H

amerikai

2772

2775

2787

4

1987

6.

Karjakin,S

orosz

2772

2770

2786

9

1990

7.

Anand,V

indiai

2785

2785

2785

0

1969

8.

Kramnyik,V

orosz

2783

2783

2777

9

1975

8.

Topalov,V

bolgár

2772

2772

2772

9

1975

10.

Vachier-Lagrave,M

francia

2758

2762

2766

9

1990

11.

Dominguez,PL

kubai

2768

2760

2760

0

1983

12.

Gelfand,B

izraeli

2753

2753

2753

0

1968

13.

Szvidler,P

orosz

2753

2753

2751

9

1976

14.

Giri,A

holland

2746

2752

2750

9

1994

15.

Jakovenko,D

orosz

2730

2736

2747

13

1983

16.

So,W

Fülöp-szigeteki

2731

2744

2744

0

1993

17.

Adams,M

angol

2750

27743

2743

0

1971

18.

Mamedgyarov,S

azeri

2762

2743

2743

0

1985

19.

Vityjugov,N

orosz

2742

2742

2742

0

1987

20.

Lékó,P

magyar

2737

2737

2737

0

1979

21.

Ivancsuk,V

ukrán

2753

2738

2735

3

1969

22.

Wojtaszek,R

lengyel

2724

2715

2733

16

1987

23.

Morozevics,A

orosz

2719

2731

2731

0

1977

24.

Wang Hao

kínai

2734

2729

2730

2

1989

25.

Nepomnjacsij,J

orosz

2735

2730

2730

0

1990

 

 

 

 

 

 

 

44.

Rapport,R

magyar

2701

2701

2701

15

1996

53.

Almási,Z

magyar

2693

2692

2693

6

1976

    66.

Polgár,J

magyar

2685

2685

2676

9

1976

90.

Berkes,F

magyar

2665

2665

2658

15

1985

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok legjobbjai az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2746 (226 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2239 címviselő)

2. Ukrajna 2694 ( 84, 196, 508)

3. Kína 2676 (34, 27, 131)

4. Franciaország 2669 (47, 103, 372)

5. Magyarország 2655 (52, 112, 432)

6. Örményország 2652 (37, 23, 103)

7. India 2651 (36, 78, 240)

8. Egyesült Államok 2648 (84, 126, 624)

9. Hollandia 2644 (31, 80, 303)

10. Németország 2631 (82, 237, 1230)

 

 

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Fabiao Caruana (olasz) 2858 (+ 18, 15)

2.Magnus Carlsen (norvég) 2855 (+ 28, 15)

3. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2828 (15)

4. Levon Aronjan (örmény) 2813 (+ 25, 15)

5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2811

6. Viswanathan Anand (indiai) 2809 (+ 39, 15)

7. Szergej Karjakin (orosz) 2806 (+ 25, 15)

8. Hikaru Nakamura (amerikai) 2800 ( - 41, 15)

9. Peter Szvidler (orosz) 2793 (+ 6, 15)

10. Tejmur Radzsabov (azeri) 2776 (+ 26, 15)

11. Alekszandr Morozevics (orosz) 2773 (+ 41, 15)

12. Dmitrij Andrejkin (orosz) 2773

13. Vlagyimir Kramnyik 2773

14. Lékó Péter (magyar) 2773

32. Rapport Richárd (magyar) 2717

54. Berkes Ferenc (magyar) 2690

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1. Magnus Carlsen (norvég) 2948 (+ 111, 30)

2.Hikaru Nakamura (amerikai) 2906 (- 27, 21)

3. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2880 (+ 64, 21)

4. Levon Aronjan (örmény) 2850 ( - 13, 30)

5. Le Quang Liem (vietnami) 2828 (+ 11, 26)

6. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2824 (+ 2, 21)

7. Viswanathan Anand (indiai) 2811 (- 16, 21)

8. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2778 (- 23, 30)

9. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2777 (- 58, 21)

10. Rauf Mamedov (azeri) 2767 (+ 1, 21)

24. Polgár Judit (magyar) 2736 (+ 63, 21)

59. Lékó Péter (magyar) 2682

69. Rapport Richárd (magyar) 2668

 

A honi rangsorban az első öt helyezett sorrendje változatlan, a magyar-lengyel olimpiai felkészülési meccsen nagymestereink 27 Élő-pontot vesztettek.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2737, Rapport Richárd 2701, Almási Zoltán 2693 (+ 1), Polgár Judit 2676 (- 9), Berkes Ferenc 2658 (- 7), Erdős Viktor 2648 (+ 1), Balogh Csaba 2637 (- 11), Bánusz Tamás 2595 (- 14), Ács Péter 2594 (+ 21), Prohászka Péter 2585, Ruck Róbert 2572, Héra Imre 2561 (- 2), Ribli Zoltán 2560

A női világranglistán 78. alkalommal első Polgár Judit. Katyerina Lahnót még mindig ukrán zászló alatt jegyzik, az Orosz Sakkszövetség már benyújtotta „átigazolásához” a szükséges igazolásokat. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 20. a rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2676 (- 9, 6)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (ukrán) 2561

5. Zhao Xue (kínai) 2542 (+ 4, 1)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2541

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2540

8. Ju Wenjun (kínai) 2538 (+ 6, 9)

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2533 (+ 1, 1)

10. Viktoria Cmilyte (litván) 2525

20. Hoang Thanh Trang (magyar) 2490 (- 19, 9)

 

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2646 (- 10, 15)

2. Humpy Koneru (indiai) 2611

3. Hou Ji-fan (kínai) 2600

4. Katyarina Lahno (ukrán) 2599

5. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2578

35. Hoang Thanh Trang (magyar) 2421

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2736 (+ 63, 21)

2. Anna Muzicsuk (ukrán) 2665

3. Hou Jo-fan (kínai) 2662

4. Nana Dzagnidze (grúz) 2591

5. Tatjana Koszinceva (orosz) 2578

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2494

2. Oroszország 2477

3. Grúzia 2442

4. Ukrajna 2430

5. India 2383

6. Magyarország 2377

7. Lengyelország 2365

8. Németország 2350

9. Románia 2331

10. Franciaország 2326

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2676 ( - 9), Hoang Thanh Trang 2490 (- 19), Medvegy Nóra 2350, Mádl Ildikó 2347 (+ 19), Vajda Szidónia 2335 (- 17), Gara Anita 2327 (- 6),  Gara Tícia 2321 (- 6), Lakos Nikoletta 2289, Rudolf Anna 2277 (- 20), Papp Petra 2274 (- 22)

 

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri fölényesen vezet, Rapport Richárd a második.

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2750 (- 2, 1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2701 (1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2670  (- 5, 1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2668 (+ 6, 1995)

5. Vladiszlav Artyemijev 2647 (+ 5, 1998)

 

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Rapport Richárd (magyar) 2717

2. Yu Yangyi (kínai) 2713 (+ 45)

3. Anish Giri (holland) 2674

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2660 (+ 4)

5. Daniil Dubov (orosz) 2651 (+ 27)

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1 Anish Giri (holland) 2757 (+ 2)

2. Daniil Dubov (orosz) 2711 (- 18)

3. Lu Shanglei (kínai) 2704 (+ 36)

4. Yu Yangyi (kínai) 2694 (- 77)

5.Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2692 (- 24)

8. Rapport Richárd (magyar) 2668

A 20 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629  (1994)

2. Lei Tingjie (kínai) 2450 (- 4, 1997)

3. Guo Qi (kínai) 2443 (+ 1, 1995)

4. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2434 (+ 2, 1998)

5. Nasztasia Ziaziulkina (fehérorosz) 2407 (1995)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. június 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A rangsort  a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, 66 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az orosz Alekszandr Griscsuk a harmadik, az olasz Fabiano Caruana megelőzte a világbajnoki kihívó,  indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot. Lékó Péter a 20.,  Rapport Richárd a 46., Almási Zoltán az 56., Polgár Judit a 60.,  Berkes Ferenc a 80. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között nyolc orosz és két indiai sakkozó. A női világranglistát hetvenhetedszer vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 14. A rapid és villámsakk világranglistán az amerikai Hikaru Nakamuráé a vezető pozíció, a nőknél Polgár Judit vezet.

A világbajnok norvég Magnus Carlsen változatlanul jelentős fölénnyel vezeti a világranglistát. A Vugar Gasimov emlékverseny eredményét most számolták be, Carlsen bár megnyerte a szuperversenyt, 1 pontot vesztett.  Az olasz Fabiano Caruana kitűnő teljesítményének köszönhetően megelőzte a világbajnoki kihívó, indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot. A francia Maxime Vachier-Lagrave pályafutása során először a top tízben. A nagy vesztes az azeri Sahriyar Mamedgyarov.

Nagyot lépett előre a Fülöp-szigeteki Wesley So, a legjobbak rangsorában Lékó Péter a 20. Visszakerült a top 25-be az orosz Alekszandr Morozevics.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

0414

0514

0614

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2881

2882

2881

10

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2812

2815

2815

0

1982

3.

Griscsuk,A

orosz

2777

2792

2792

0

1983

4.

Caruana,F

olasz

2783

2783

2791

13

1992

5.

Anand,V

indiai

2785

2785

2785

0

1969

6.

Kramnyik,V

orosz

2783

2783

2783

0

1975

7.

Nakamura,H

amerikai

2772

2772

2775

10

1987

8.

Topalov,V

bolgár

2772

2772

2772

0

1975

9.

Karjakin,S

orosz

2772

2770

2771

10

1990

10.

Vachier-Lagrave,M

francia

2758

2758

2762

5

1990

11.

Dominguez,PL

kubai

2757

2768

2760

10

1983

12.

Gelfand,B

izraeli

2753

2753

2753

0

1968

13.

Szvidler,P

orosz

2756

2753

2753

0

1976

14.

Giri,A

holland

2745

2746

2752

3

1994

15.

So,W

Fülöp-szigeteki

2738

2731

2744

10

1993

16.

Mamedgyarov,S

azeri

2760

2762

2743

10

1985

17.

Adams,M

angol

2753

2750

2743

3

1971

18.

Vityjugov,N

orosz

2747

2742

2742

0

1987

19.

Ivancsuk,V

ukrán

2753

2753

2738

10

1969

20.

Lékó,P

magyar

2730

2737

2737

0

1979

21.

Jakovenko,D

orosz

2726

2730

2736

9

1983

22.

Morozevics,A

orosz

2722

2719

2731

9

1977

23.

Nepomnjacsij,J

orosz

2732

2735

2730

9

1990

24.

Wang Hao

kínai

2734

2734

2729

9

1989

   25.

Harikrishna,P

indiai

2726

2726

2726

0

1986

 

 

 

 

 

 

 

46.

Rapport,R

magyar

2681

2701

2701

0

1996

56.

Almási,Z

magyar

2693

2693

2692

10

1976

60.

Polgár,J

magyar

2685

2685

2685

0

1976

80.

Berkes,F

magyar

2680

2665

2665

0

1985

A

z országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok legjobbjai az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

 

1.Oroszország 2746 (+ 2, 226 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2239 címviselő)

2. Ukrajna 2694 (- 1, 84, 196, 508)

3. Kína 2676 (- 1, 34, 27, 131)

4. Franciaország 2669 (+ 3, 47, 103, 372)

5. Magyarország 2655 (52, 112, 432)

6. Örményország 2652 (- 1, 37, 23, 103)

7. India 2651 (+ 1, 36, 78, 240)

8. Egyesült Államok 2648 (- 4, 84, 126, 624)

9. Hollandia 2644 (- 1, 31, 80, 303)

10. Németország 2631 (+ 1, 82, 237, 1230)

 

Az amerikai Hikaru Nakamura vezeti a rapid és a villámsakk világranglistákat, Dubaiban első kiemeltként játszhat majd a vb-n.

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Hikaru Nakamura (amerikai) 2841

2. Fabiao Caruana (olasz) 2840

3. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2828

4. Magnus Carlsen (norvég) 2827

5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2811

6. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2799

7. Peter Szvidler (orosz) 2787

8. Levon Aronjan (örmény) 2785

9. Szergej Karjakin (orosz) 2781

10. Dmitrij Andrejkin (orosz) 2773

11. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2773

12. Lékó Péter (magyar) 2773

29. Rapport Richárd (magyar) 2717 (+ 10, 3)

48. Berkes Ferenc (magyar) 2690

91. Polgár Judit (magyar) 2656

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1.Hikaru Nakamura (amerikai) 2879

2. Szergej Karjakin (orosz) 2866

3. Levon Aronjan (örmény) 2863

4. Magnus Carlsen (norvég) 2837

5. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2835

6. Viswanathan Anand (indiai) 2827

7. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2822

8. Le Quang Liem (vietnami) 2817

9. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2816

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2801

49. Lékó Péter (magyar) 2682

58. Polgár Judit (magyar) 2673

64. Rapport Richárd (magyar) 2668

 

A honi rangsorban az első kilenc helyezettnél csak minimális pontvesztések történtek, Prohászka Péter feljött a tízedik helyre.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2737, Rapport Richárd 2701, Almási Zoltán 2692 (- 1), Polgár Judit 2685, Berkes Ferenc 2665, Balogh Csaba 2648 (- 3), Erdős Viktor 2647 (- 4), Bánusz Tamás 2609, Papp Gábor 2580, Prohászka Péter 2585 (+ 10), Ács Péter 2573, Ruck Róbert 2572, Horváth Csaba 2566 (+ 6), Héra Imre 2563 (+ 4), Gonda László 2563 Ribli Zoltán 2560

 

A női világranglistán 77. alkalommal első Polgár Judit. Ismét ukrán színekben Anna Muzicsuk, míg Katyerina Lahnót is még ukrán zászló alatt jegyzik, az Orosz Sakkszövetség már benyújtotta „átigazolásához” a szükséges igazolásokat. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 14. a rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2685

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (ukrán) 2561

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2541

6. Katyerina Lahno (ukrán) 2540

7. Zhao Xue (kínai) 2538

8. Ju Wenjun (kínai) 2532 (+ 5, 11)

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2532

10. Viktoria Cmilyte (litván) 2525

14. Hoang Thanh Trang (magyar) 2509

 

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2656

2. Humpy Koneru (indiai) 2611

3. Hou Ji-fan (kínai) 2600

4. Katyarina Lahno (ukrán) 2599

5. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2578

35. Hoang Thanh Trang (magyar) 2421

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2673

2. Anna Muzicsuk (ukrán) 2665

3. Hou Jo-fan (kínai) 2662

4. Nana Dzagnidze (grúz) 2591

5. Tatjana Koszinceva (orosz) 2578

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2494 (+ 1)

2. Oroszország 2477

3. Grúzia 2442

4. Ukrajna 2430 (+ 22)

5. India 2383

6. Magyarország 2377 (+ 1)

7. Lengyelország 2365 (- 3)

8. Németország 2350 (+ 1)

9. Románia 2331 (+ 6)

10. Franciaország 2326 (- 1)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2685, Hoang Thanh Trang 2509, Vajda Szidónia 2352, Medvegy Nóra 2350, Gara Anita 2333 (+ 7),  Mádl Ildikó 2328, Gara Tícia 2327 (- 11), Rudolf Anna 2297 (+ 5), Papp Petra 2296 (+ 4), Lakos Nikoletta 2289

 

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri növelte pontelőnyét, Rapport Richárd a második.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2752 (+ 6, 1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2701 (1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2675  (1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2662 (1995)

5. Vladiszlav Artyemijev 2647 (1998)

 

 

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Rapport Richárd (magyar) 2717

2. Anish Giri (holland) 2674

3. Yu Yangyi (kínai) 2668

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2656

5. Ray Robson (amerikai) 2644

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1.Yu Yangyi (kínai) 2771

2. Anish Giri (holland) 2755

3. Daniil Dubov (orosz) 2729

4. Ivan Bukavsin (orosz) 2692

5. Rapport Richárd (magyar) 2668

 

A 20 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629  (1994)

2. Lei Tingjie (kínai) 2454 (+ 18, 1997)

3. Guo Qi (kínai) 2442 (1995)

4. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2432 (1998)

5. Nasztasia Ziaziulkina (fehérorosz) 2407 (+ 4,1995)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. május 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, 67 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az orosz Alekszandr Griscsuk remek eredményt ért el az orosz csapatbajnokságon, a harmadik helyre lépett előre. A világbajnoki kihívó indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a negyedik, az olasz Fabiano Caruana az ötödik helyet osztja az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. Lékó Péter javított, a 19.,  Rapport Richárd pályafutása során először a + 2700 Élő-pontosok elitjében, a 43., Almási Zoltán az 53., Polgár Judit a 61.,  Berkes Ferenc a 79., Balogh Csaba a 98., Erdős Viktor a 99. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz, két-két indiai és ukrán sakkozó. A női világranglistát hetvenhatodszor vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 14.

A világbajnok norvég Magnus Carlsen változatlanul jelentős fölénnyel vezeti a világranglistát. A Samkirban ma befejeződött Vugar Gasimov emlékverseny eredményét nem számolták be a május 1-től érvényes rangsorba. Ez kedvezőtlen a második helyezett olasz Fabinao Caruana számára, az azeri Sahriyar Mamedgyarov viszont „örülhet”. Az orosz csapatbajnokság, a Bundesliga, nyílt tornák befolyásolták az Élő-pontokat. Az orosz Alekszandr Griscsuk harmadik helyezése a legnagyobb szenzáció, remek formában, eredményesen játszott az orosz csb-n. A kubai Leinier Dominguez Perez először a top tízben.

 

A legjobbak rangsorában Lékó Péter négy helyet javítva a 19., első számú nagymesterünk is a bajnokságot nyert Malahit csapatában jeleskedett. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd a Bundesligában játszott sikerrel, bekerült a + 2700 Élő-pontosok elitjébe, a 43.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

0314

0414

0514

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2881

2882

1

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2830

2812

2815

3

1982

3.

Griscsuk,A

orosz

2777

2777

2792

7

1983

4.

Anand,V

indiai

2770

2785

2785

0

1969

5.

Caruana,F

olasz

2783

2783

2783

0

1992

6.

Kramnyik,V

orosz

2787

2783

2783

0

1975

7.

Nakamura,H

amerikai

2772

2772

2772

0

1987

8.

Topalov,V

bolgár

2785

2772

2772

0

1975

9.

Karjakin,S

orosz

2766

2772

2770

7

1990

10.

Dominguez,PL

kubai

2757

2757

2768

6

1983

11.

Mamedgyarov,S

azeri

2757

2760

2760

0

1985

12.

Vachier-Lagrave,M

francia

2758

2758

2758

0

1990

13.

Szvidler,P

orosz

2758

2756

2753

6

1976

14.

Gelfand,B

izraeli

2753

2753

2753

0

1968

15.

Ivancsuk,V

ukrán

2753

2753

2753

0

1969

16.

Adams,M

angol

2751

2753

2750

3

1971

17.

Giri,A

holland

2745

2745

2746

4

1994

18.

Vityjugov,N

orosz

2747

2747

2747

0

1987

19.

Lékó,P

magyar

2730

2730

2737

7

1979

20.

Nepomnjacsij,J

orosz

2732

2732

2735

6

1990

21.

Wang Hao

kínai

2734

2734

2734

3

1989

22.

Eljanov,P

ukrán

2733

2732

2732

0

1983

23.

So,W

Fülöp-szigeteki

2738

2738

2731

8

1993

24.

Jakovenko,D

orosz

2723

2726

2730

5

1983

   25.

Harikrishna,P

indiai

2714

2726

2726

0

1986

 

 

 

 

 

 

 

43.

Rapport,R

magyar

2681

2698

2701

12

1996

53.

Almási,Z

magyar

2707

2693

2693

0

1976

     61.

Polgár,J

magyar

2693

2685

2685

0

1976

79.

Berkes,F

magyar

2687

2680

2665

11

1985

98.

Balogh,Cs

magyar

2651

2656

2651

12

1987

99.

Erdős,V

magyar

2656

2651

2651

5

1987

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok legjobbjai az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2744 (226 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2239 címviselő)

2. Ukrajna 2695 (- 1, 83, 197, 508)

3. Kína 2677 (+ 2, 34, 27, 131)

4. Franciaország 2666 (+ 3, 47, 103, 371)

5. Magyarország 2655 (- 1, 52, 112, 430)

6. Örményország 2653 (36, 23, 104)

7. Egyesült Államok 2652 (+ 1, 84, 126, 623)

8. India 2650 (- 2, 35, 78, 239)

9. Hollandia 2645 (- 2, 30, 80, 301)

10. Németország 2630 (82, 236, 1227)

 

Lékó Péter az orosz csapatbajnokságon gyűjtött értékes pontokat. Legfiatalabb  nagymesterünk, Rapport Richárd bekerült a + 2700 Élő-pontosok elitjébe, a Bundesligában érte el az ehhez szükséges eredményt. Berkes Ferenc a szkopjei Kapros nyílt tornán gyengélkedett.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2737 (+ 7), Rapport Richárd 2701 (+ 3),  Almási Zoltán 2693, Polgár Judit 2685, Berkes Ferenc 2665 (- 15),  Balogh Csaba 2651 (- 5), Erdős Viktor 2651, Bánusz Tamás 2609 (+ 1), Papp Gábor 2580 (+ 2), Prohászka Péter 2575 (- 5), Ács Péter 2573 (+ 1), Ruck Róbert 2572, Gonda László 2563 (+ 3), Horváth Csaba 2560 (+ 3), Ribli Zoltán 2560 (- 3), Héra Imre 2559 (- 6)

 

A női világranglistán 76. alkalommal első Polgár Judit. A világbajnoknő Hou Ji-fan remek elsőséget ért el Hanti-Manszijszkban a GP-tornán. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 14. a rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2685

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629 (+ 11, 11)

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2561 (+ 1, 13)

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2541 (- 10, 11)

6. Katyerina Lahno (ukrán) 2540 (- 3, 11)

7. Zhao Xue (kínai) 2538 (- 14, 11

8. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2532 (+ 5, 11)

9. Ju Wenjun (kínai) 2527 (+ 7, 11)

10. Viktoria Cmilyte (litván) 2525 (+ 14, 8)

...

14. Hoang Thanh Trang (magyar) 2509 (+ 1, 1)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2493 (- 2)

2. Oroszország 2477 (+ 5)

3. Grúzia 2442 (+ 1)

4. Ukrajna 2408 (- 3)

5. India 2383 (- 7)

6. Magyarország 2376 (- 3)

7. Lengyelország 2368 (- 4)

8. Németország 2349 (+ 5)

9. Franciaország 2327 (- 3)

10. Románia 2325 (+ 1)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2685, Hoang Thanh Trang 2509 (+ 1), Vajda Szidónia 2352, Medvegy Nóra 2350 (+ 10), Gara Tícia 2338 (- 2), ), Mádl Ildikó 2328 (+ 5), Gara Anita 2326 (+ 3),  Papp Petra 2292 (- 29), Rudolf Anna 2292 (+ 11), Lakos Nikoletta 2289 (+ 3) Varga Klára 2260 (+ 47), Schneider Veronika 2254 (- 53)

 

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri őrzi vezető pozícióját. Rapport Richárd  jelentős pontelőnnyel a második.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2746 (+ 1, 1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2701 (+ 3, 1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2675  (+ 8, 1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2662 (- 1, 1995)

5. Vladiszlav Artyemijev 2647 (+ 11, 1998)

 

A 20 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629  (+ 11, 1994)

2. Guo Qi (kínai) 2442 (- 10, 1995)

3. Lei Tingjie (kínai) 2436 (- 6, 1997)

4. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2432 (+ 9, 1998)

5. Meri Arabidze (grúz) 2406 (+ 18, 1994)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  világbajnokként a norvég Magnus Carlsen vezeti, 69 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant, aki esélyesként gyengén játszott a világbajnok-jelölti versenyen. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand nagyszerű sikerével, fölényes első helyével öt helyet javítva a harmadik helyre lépett előre. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a negyedik, őt az olasz Fabiano Caruana követi. Lékó Péter a 23.,  Rapport Richárd a 48., Almási Zoltán az 51., Polgár Judit a 60.,  Berkes Ferenc a 65., Balogh Csaba a 89., Erdős Viktor a 100., a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz, két-két indiai és ukrán sakkozó. A női világranglistát hetvenötödször vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 15.

 

A sakkozás 16. világbajnoka, a norvég Magnus Carlsen páholyból nézhette a Hanti-Manszijszkban megrendezett világbajnok-jelölti versenyt, megkezdheti a felkészülést a visszavágóra, Viswanathan Anand elleni világbajnoki döntőre. Carlsen következő versenyét Bakuban játssza, a hat résztvevős, kétfordulós szuperversenyen vesz részt, amelyet a 27 éves korában elhunyt Vugar Gasimov emlékére rendeznek meg.  Az olasz Fabiano Caruana, az orosz Szergej Karjakin, az amerikai Hikaru Nakamura és az azeri Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov lesznek a riválisai.

Az örmény Levon Aronjan nagy reményekkel vágott neki a világbajnok-jelölti versenynek, a második félidőben azonban betlizett, - 18 ponttal zárta a viadalt. Fantasztikus sikert ért el Vishy Anand, a + 15 ponttal öt helyet javítva a harmadik helyre lépett előre. Vlagyimir Kramnyik, de különösen Veszelin Topalov a vártnál jóval gyengébb játékkal rukkolt ki. Ismét a top 10-ben az azeriek legjobbja, Sahriyar Mamedgyarov.

A top 25-ben kisebb helycserék voltak, Lékó Péter változatlanul 23. a legjobbak rangsorában. Újonc az indiai Pentala Harikrishna.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

0214

0314

0414

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2872

2881

0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2826

2830

2812

14

1982

3.

Anand,V

indiai

2773

2770

2785

14

1969

4.

Kramnyik,V

orosz

2787

2787

2783

14

1975

5.

Caruana,F

olasz

2781

2783

2783

0

1992

6.

Griscsuk,A

orosz

2777

2777

2777

0

1983

7.

Karjakin,S

orosz

2766

2766

2772

14

1990

8.

Topalov,V

bolgár

2785

2785

2785

14

1975

9.

Nakamura,H

amerikai

2776

2772

2772

0

1987

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2757

2757

2760

14

1985

11.

Vachier-Lagrave,M

francia

2745

2758

2758

0

1990

12.

Dominguez,PL

kubai

2757

2757

2757

0

1983

13.

Szvidler,P

orosz

2758

2758

2756

14

1976

14.

Adams,M

angol

2754

2751

2753

2

1971

15.

Gelfand,B

izraeli

2761

2753

2753

0

1968

16.

Ivancsuk,V

ukrán

2739

2753

2753

0

1969

17.

Vityjugov,N

orosz

2737

2747

2747

0

1987

18.

Giri,A

holland

2746

2745

2745

0

1994

19.

So,W

Fülöp-szigeteki

2738

2738

2738

0

1993

20.

Wang Hao

kínai

2734

2734

2734

0

1989

21.

Eljanov,P

ukrán

2733

2733

2723

11

1983

22.

Nepomnjacsij,J

orosz

2732

2732

2732

0

1990

23.

Lékó,P

magyar

2730

2730

2730

0

1979

24.

Jakovenko,D

orosz

2723

2723

2726

11

1983

   25.

Harikrishna,P

indiai

2712

2714

2726

4

1986

 

 

 

 

 

 

 

48.

Rapport,R

magyar

2679

2681

2698

17

1996

51.

Almási,Z

magyar

2708

2707

2704

11

1976

     60.

Polgár,J

magyar

2693

2693

2685

11

1976

65.

Berkes,F

magyar

2680

2687

2680

11

1985

89.

Balogh,Cs

magyar

2654

2651

2656

13

1987

100.

Erdős,V

magyar

2656

2654

2651

3

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok legjobbjai az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2744 (223 nemzetközi nagymester, 504 nemzetközi mester, 2238 címviselő)

2. Ukrajna 2696 (- 6, 81, 198, 507)

3. Kína 2675 (34, 26, 130)

4. Franciaország 2663 (- 3, 47, 101, 371)

5. Magyarország 2656 (- 1, 52, 112, 430)

6. Örményország 2653 (+ 1, 36, 23, 104)

7. India 2652 (+ 5, 35, 77, 238)

8. Egyesült Államok 2651 (+ 2, 84, 125, 623)

9. Hollandia 2647 (+ 3, 30, 80, 301)

10. Lengyelország 2630 (38, 99, 342)

 

A honi ranglistán legfiatalabb  nagymesterünk, Rapport Richárd a második helyre lépett előre. Nagy kár, hogy nem játszott az Eb-n, a különböző csapatbajnokságokon gyűjtött pontokat, két pontra megközelítette a + 2700 Élő-pontos határt. Almási Zoltán és Polgár Judit a sok meglepetéssel szolgált kontinensbajnokságon vesztett pontokat.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2730, Rapport Richárd 2698 (+ 17),  Almási Zoltán 2693 (- 11), Polgár Judit 2685 ( - 8), Berkes Ferenc 2680 (- 7),  Balogh Csaba 2656 (+ 5), Erdős Viktor 2651 (- 3), Bánusz Tamás 2608 (+ 3), Prohászka Péter 2580 (+ 3), Papp Gábor 2578 (- 4), Ács Péter 2572 ( - 4), Ruck Róbert 2572 (- 9), Héra Imre 2565 (+ 4), Ribli Zoltán 2563 (- 1), Gonda László 2560

 

 

 

A női világranglistán 75. alkalommal első Polgár Judit. A világbajnoknő Hou Ji-fan szereplését a férfi bajnokságukon ezúttal sem kísérte sok siker. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 15. a rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2685 (- 8, 11)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2618 (- 11, 11)

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2560

5. Zhao Xue (kínai) 2552

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2551 (+ 5, 11)

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2543

8. Ju Wenjun (kínai) 2527 (+ 7, 11)

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2527

10. Maria Muzicsuk (ukrán) 2524

15. Hoang Thanh Trang (magyar) 2508 (- 2, 1)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2495 (+ 4)

2. Oroszország 2472 (- 5)

3. Grúzia 2441 (+ 3)

4. Ukrajna 2411 (- 1)

5. India 2390 (+ 4)

6. Magyarország 2379

7. Lengyelország 2370

8. Németország 2344

9. Franciaország 2330 (+ 3)

10. Románia 2324 (+ 1)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2685 (- 8), Hoang Thanh Trang 2508 (- 2), Vajda Szidónia 2352 (+ 1), Medvegy Nóra 2340 (- 2), Gara Tícia 2340 (+ 4), ), Mádl Ildikó 2323 (+ 1), Gara Anita 2323 (- 6), , Papp Petra 2321 (+ 19), Schneider Veronika 2307 (+ 1), Lakos Nikoletta 2286 (- 4), Rudolf Anna 2281 (- 16)

 

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri őrzi vezető pozícióját. Rapport Richárd immár jelentős pontelőnnyel a második.

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2745 (1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2698 (+ 17, 1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2667  (+ 3, 1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2663 (+ 22, 1995)

5. Vladiszlav Artyemijev 2636 (+ 15, 1998)

 

A 20 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2618   (- 11, 1994)

2. Guo Qi (kínai) 2452 (- 10, 1995)

3. Lei Tingjie (kínai) (+ 66, 1997

4. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2423 (- 1, 1998)

5. Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz)  2407 (1995)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. március 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  világbajnokként a norvég Magnus Carlsen vezeti, 51 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a harmadik, őt a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov követi. Lékó Péter a 23.,  Almási Zoltán a 48., Polgár Judit az 56.,  Berkes Ferenc a 61., Rapport Richárd a 65., Erdős Viktor a 95., Balogh Csaba a 101. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz, két-két francia és ukrán sakkozó. A női világranglistát hetvennegyedszer vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 14.

 

A sakkozás 16. világbajnoka, a norvég Magnus Carlsen a zürichi szuperversenyen aratott újabb győzelmével növelte pontszámát, a 2881 Élő-pont újabb világrekord,  elérhető közelségbe került a 2900 pont? Az örmény Levon Aronjan is javított pályafutása legmagasabb értékszámán, jó formája bizakodással töltheti el a március 12-én kezdődő világbajnok-jelölti verseny előtt. Az exvilágbajnokok, Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov a felkészülésre helyezték a hangsúlyt, nem játszottak versenyen. A top 10-ben „újonc” a franciák legjobbja, Maxime Vachier-Lagrave.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk is a gibraltári nyílt versenyen gyűjtögette pontjait, az izraeli Borisz Gelfand a zürichi tornán gyengélkedett. A top 25-ben csak kisebb helycserék voltak, Lékó Péter a 23. a legjobbak rangsorában.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

0114

0214

0314

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2872

2881

5

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2812

2826

2830

5

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2787

2787

2787

0

1975

4.

Topalov,V

bolgár

2785

2785

2785

0

1975

5.

Caruana,F

olasz

2782

2781

2783

5

1992

6.

Griscsuk,A

orosz

2777

2777

2777

0

1983

7.

Nakamura,H

amerikai

2789

2776

2772

5

1987

8.

Anand,V

indiai

2773

2773

2770

7

1969

9.

Karjakin,S

orosz

2759

2766

2766

0

1990

10.

Vachier-Lagrave,M

francia

2745

2745

2758

12

1990

11.

Szvidler,P

orosz

2758

2758

2758

0

1976

12.

Dominguez,PL

kubai

2754

2757

2757

0

1983

13.

Mamedgyarov,S

azeri

2757

2757

2757

0

1985

14.

Ivancsuk,V

ukrán

2739

2739

2753

10

1969

15.

Gelfand,B

izraeli

2777

2761

2753

5

1968

16.

Adams,M

angol

2754

2754

2751

10

1971

17.

Vityjugov,N

orosz

2737

2737

2747

9

1987

18.

Giri,A

holland

2734

2746

2745

4

1994

19.

Bacrot,E

francia

2738

2738

2739

4

1983

20.

So,W

Fülöp-szigeteki

2719

2738

2738

0

1993

21.

Wang Hao

kínai

2734

2734

2734

0

1989

22.

Nepomnjacsij,J

orosz

2732

2732

2732

0

1990

23.

Lékó,P

magyar

2730

2730

2730

0

1979

24.

Eljanov,P

ukrán

2733

2733

2723

11

1983

25.

Jakovenko,D

orosz

2727

2723

2723

0

1983

 

 

 

 

 

 

 

48.

Almási,Z

magyar

2708

2707

2704

1

1976

56.

Polgár,J

magyar

2693

2693

2693

0

1976

61.

Berkes,F

magyar

2680

2680

2687

2

1985

65.

Rapport,R

magyar

2691

2679

2681

13

1996

95.

Erdős,V

magyar

2656

2656

2654

6

1987

101.

Balogh,Cs

magyar

2646

2654

2651

4

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2744 (+ 1, 223 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2234 címviselő)

2. Ukrajna 2702 (+1, 81, 198, 504)

3. Kína 2675 (+ 1, 34, 26, 128)

4. Franciaország 2666 (+ 2, 47, 101, 371)

5. Magyarország 2657 (+ 1, 52, 112, 430)

6. Örményország 2652 (+ 2, 36, 23, 104)

7. Egyesült Államok 2649 (83, 125, 619)

8. India 2647 (+ 2, 35, 77, 234)

9. Hollandia 2644 (+ 2, 30, 80, 301)

10. Izrael 2630 (39, 49, 162)

 

A honi ranglistán a top nyolc sorrendje nem változott. Berkes Ferenc a csapatbajnoki sikeres szereplésével 7 pontot gyűjtött, Bánusz Tamás átlépte a „bűvös” 2600 Élő-pontos határt.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2730, Almási Zoltán 2704 (- 3), Polgár Judit 2693, Berkes Ferenc 2687 (+ 7),  Rapport Richárd 2681 (+ 2),  Erdős Viktor 2654 (- 2), Balogh Csaba 2651 (- 3),  Bánusz Tamás 2605 (+ 12), Papp Gábor 2582 (+ 3), Ruck Róbert 2581 (+ 4), Prohászka Péter 2577, Ács Péter 2576 (+ 7), Héra Imre 2561 (+ 11), Ribli Zoltán 2564 (- 21), Gonda László 2564 (- 1), Balog Imre 2560 (+ 6)

 

A női világranglistán 74. alkalommal első Polgár Judit. Tegnap ünnepelte 20. születésnapját a világbajnoknő Hou Ji-fan. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang változatlanul a 14. a rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2693

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2560 (- 23, 9)

5. Zhao Xue (kínai) 2552 (+ 3, 10)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2546

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2543

8. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2527

9. Maria Muzicsuk (ukrán) 2524 (+ 21, 10)

10. Ju Wenjun (kínai) 2520

14. Hoang Thanh Trang (magyar) 2510 (- 1, 14)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2491 (+ 3)

2. Oroszország 2477 (+ 3)

3. Grúzia 2438 (+ 2)

4. Ukrajna 2411 + 2)

5. India 2386

6. Magyarország 2379 (- 1)

7. Lengyelország 2370 (+ 3)

8. Németország 2344 (- 9)

9. Franciaország 2327 (+ 3)

10. Románia 2323 (+ 4)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2693, Hoang Thanh Trang 2510 (- 1), Vajda Szidónia 2351, Medvegy Nóra 2342 (- 1), Gara Tícia 2336 (- 2), Gara Anita 2329 (+ 7), Mádl Ildikó 2322 (+ 5), Schneider Veronika 2306, Papp Petra 2302 (- 17), Rudolf Anna 2297, Lakos Nikoletta 2290 (- 2)

 

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri őrzi vezető pozícióját. Rapport Richárd a második, a legfiatalabb a legjobbak között, a 18 évesek rangsorában az első.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2745 (- 1, 1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2681 (+ 2, 1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2664  (1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2641 (1995)

5. Dariusz Swiercz (lengyel) 2631 (+ 1, 1994)

 

A 20 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629   (1994)

2. Guo Qi (kínai) 2462 (+ 12, 1995)

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2424 (- 4, 1998)

4. Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz)  2407 (+ 2, 1995)

5. Meri Arabidze (grúz) 2388 (+ 14, 1994)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. február 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  világbajnokként a norvég Magnus Carlsen vezeti, 46 ponttal előzi meg a Wijk ann Zee-i Tata Steel Chess 2014 szuperversenyen remeklő örmény Levon Aronjant. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ismét a harmadik, őt a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov követi. Lékó Péter a 24.,  Almási Zoltán a 42., Polgár Judit az 55.,  Berkes Ferenc a 65., Rapport Richárd a 67., Erdős Viktor a 92., Balogh Csaba a 98. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz és két-két francia és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hetvenharmadszor vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 14.

 

A sakkozás 16. világbajnoka, a norvég Magnus Carlsen számos olyan rendezvényen, találkozón vett részt, amelyik a sakkozás népszerűséget, társadalmi elismertségét szolgálta, de a döntő megnyerése után érthetően hosszabb versenyzési szünetet tartott. Fölényes első helyét senki nem veszélyeztette, a legjobbak rangsorának alakításában a Wijk aan Zee-i Tata Steel szuperverseny játszotta a főszerepet. Az örmény Levon Aronjan pályafutása legmagasabb értékszámával büszkélkedhet, Carlsennel szembeni hátránya még kisebb lehetett volna, ha tornagyőztesként a holland Loek van Welyvel szemben a kapitális hibát nem követi el.

A holland tengerparti városkában az amerikai Hikaru Nakamura sokat hibázott, a rangsor harmadik helyéről a hetedikre esett vissza. Jelentős előrelépést regisztrálhatott a holland Anish Giri, négy helyet javított. A top 25-ben a minimális helycserék mellett új név a Fülöp-szigeteki Wesley So, ő tíz helyezést javított.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

1213

0114

0214

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2872

2872

2872

0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2803

2812

2826

11

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2793

2787

2787

0

1975

4.

Topalov,V

bolgár

2785

2785

2785

0

1975

5.

Caruana,F

olasz

2782

2782

2781

11

1992

6.

Griscsuk,A

orosz

2783

2777

2777

0

1983

7.

Nakamura,H

amerikai

2786

2789

2776

11

1987

8.

Anand,V

indiai

2773

2773

2773

0

1969

9.

Karjakin,S

orosz

2756

2759

2766

11

1990

10.

Gelfand,B

izraeli

2777

2777

2761

11

1968

11.

Szvidler,P

orosz

2758

2758

2758

0

1976

12.

Dominguez,PL

kubai

2754

2754

2757

11

1983

13.

Mamedgyarov,S

azeri

2757

2757

2757

0

1985

14.

Adams,M

angol

2754

2754

2754

0

1971

15.

Giri,A

holland

2734

2734

2746

11

1994

16.

Vachier-Lagrave,M

francia

2745

2745

2745

0

1990

17.

Ivancsuk,V

ukrán

2731

2739

2739

0

1969

18.

So,W

Fülöp-szigeteki

2719

2719

2738

17

1993

19.

Bacrot,E

francia

2740

2738

2738

0

1983

20.

Vityjugov,N

orosz

2741

2737

2737

0

1987

21.

Wang Hao

kínai

2735

2734

2734

0

1989

22.

Eljanov,P

ukrán

2733

2733

2733

0

1983

23.

Nepomnjacsij,J

orosz

2721

2732

2732

0

1990

24.

Lékó,P

magyar

2730

2730

2730

0

1979

25.

Jakovenko,D

orosz

2721

2727

2723

1

1983

 

 

 

 

 

 

 

42.

Almási,Z

magyar

2708

2708

2707

2

1976

55.

Polgár,J

magyar

2693

2693

2693

0

1976

65.

Berkes,F

magyar

2677

2680

2680

0

1985

67.

Rapport,R

magyar

2687

2691

2679

11

1996

92.

Erdős,V

magyar

2658

2656

2656

0

1987

98.

Balogh,Cs

magyar

2648

2646

2654

7

1987

 

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2743 (223 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2227 címviselő)

2. Ukrajna 2701 (- 2, 81, 198, 505)

3. Kína 2674 (+ 2, 34, 26, 128)

4. Franciaország 2664 (- 3, 47, 101, 371)

5. Magyarország 2656 (52, 112, 430)

6. Örményország 2650 (- 6, 36, 23, 102)

7. Egyesült Államok 2649 (+ 1, 83, 125, 618)

8. India 2645 (35, 77, 232)

9. Hollandia 2642 (+ 5, 30, 80, 299)

10. Izrael 2630 (- 2, 39, 49, 162)

 

A honi ranglistán a top három után ismét Berkes Ferenc a negyedik. Rapport Richárd a Wijk aan Zee-i szuperversenyen vesztett 12 pontot.

 A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2730, Almási Zoltán 2707 (- 1), Polgár Judit 2693, Berkes Ferenc 2680,  Rapport Richárd 2679 (- 12),  Erdős Viktor 2656, Balogh Csaba 2654 (+ 8),  Bánusz Tamás 2593, Ribli Zoltán 2585, Papp Gábor 2579 (- 3), Prohászka Péter 2577, Ruck Róbert 2577, Ács Péter 2569, Gonda László 2565, Szabó Krisztián 2564, Héra Imre 2561 (- 1), Horváth Csaba 2554 (- 7)

 

A női világranglistán 73. alkalommal első Polgár Judit. A Wijk aan Zee-i nagymesterversenyen a szlovén Anna Muzicsuk remekelt, a kínai Zhao Xue messze a várakozás alatt szerepelt. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang változatlanul a 14. rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2693

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2583 (+ 17, 13)

5. Zhao Xue (kínai) 2549 (- 18, 13)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2546

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2543

8. Bela Hotenasvili (grúz) 2527

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2527

10. Ju Wenjun (kínai) 2520

14. Hoang Thanh Trang (magyar) 2511

 

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak növelték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2488 (+ 8)

2. Oroszország 2474

3. Grúzia 2436 ( - 1)

4. Ukrajna 2409 ( - 1)

5. India 2386 (+ 2)

6. Magyarország 2380 ( + 4)

7. Lengyelország 2370 (+ 3)

8. Németország 2344 (- 9)

9. Franciaország 2327 (+ 3)

10. Románia 2323 (+ 4)

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2693, Hoang Thanh Trang 2511, Vajda Szidónia 2351, Medvegy Nóra 2343, Gara Tícia 2338, Gara Anita 2322 (- 4), Papp Petra 2319 (+ 3), Mádl Ildikó 2317, Schneider Veronika 2306 (+ 12), Rudolf Anna 2297 ( - 6), Lakos Nikoletta 2292

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri megerősítette vezető pozícióját. Rapport Richárd a második, a legfiatalabb a legjobbak között, a 18 évesek rangsorában az első.

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2734 (+ 12, 1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2679 (- 12, 1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2664  (- 13, 1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2641 (+ 16, 1995)

5. Dariusz Swiercz (lengyel) 2630 (1994)

 

A 19 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek ranglistáját.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629   (1994)

2. Guo Qi (kínai) 2450 (1995)

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2428 (+ 9, 1998)

4. Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz)  2405 (+ 19, 1995)

5. Wang Yue (kínai) 2386 (1995)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. január 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  világbajnokként a norvég Magnus Carlsen vezeti, 60 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Pályafutása során először az amerikai Hikaru Nakamura a rangsor harmadik helyén, őt az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov követi. Lékó Péter a 23.,  Almási Zoltán a 42., Polgár Judit az 55.,  Rapport Richárd az 56. a listán.  Berkes Ferenc a 66., Erdős Viktor a 91. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hét orosz és két ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hetvenkettedszer vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 14.  

 

A rangos versenyekben oly gazdag búcsúzó esztendő utolsó hónapjában csak a csapat-világbajnokság eredményei befolyásolták a világranglistás rangsort. Az újdonsült világbajnok, a világranglistát nagy fölénnyel vezető norvég Magnus Carlsen immár 31. alkalommal az élen. Magnus legközelebb a hat résztvevős zürichi szuperversenyen játszik. Élő-átlagát tekintve a sakktörténelem legerősebb tornája lesz a viadal. Magnus Carlsen (2872) először játszik világbajnokként, a világranglistán második Levon Aronjan (2812), a harmadik amerikai Hikaru Nakamura (2789), a hatodik olasz Fabiano Caruana (2782), a nyolcadik izraeli Borisz Gelfand (2777) és a kilencedik, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand (2773) küzd meg a 2801-es átlagú versenyen.

 

 

 

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot a ranglistás harmadik helyezés elvesztéséért bőven kárpótolhatja, hogy vezetésével a válogatott aranyérmes lett a csapat-világbajnokságon, s ezzel megszakadt egy hosszú eredménytelenségi sorozatuk, első kiemeltként sem a sakkolimpiákon, sem az Európa-bajnokságokon nem tudták érvényesíteni a „papírformát”.

A top tízben csak három helycsere történt, Nakamura mellett az olasz Fabiano Caruana javított, az orosz Szergej Karjakin pedig ismét visszakerült a legjobbak táborába. A top 25-ben is minimálisak a változások, az ukránok legjobbja, Vaszlij Ivancsuk hat helyet lépett előre, az orosz Jan Nepomnjacsij „visszatornászta” magát. Oroszlánrésze volt a vb-n az aranyérem megszerzésében, fiatalos lendülettel képes volt egészséges kockázatot vállalni a nyerés érdekében.

Lékó Péter a világbajnoki döntőben a címvédő Vishy Anand szekundása volt, változatlanul 23. a rangsorban. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd megközelítette a 2700 Élő-pontos határt.   

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

1113

1213

0114

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2870

2872

2872

0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2801

2803

2812

8

1982

3.

Nakamura,H

amerikai

2786

2786

2789

7

1987

4.

Kramnyik,V

orosz

2793

2793

2787

8

1975

5.

Topalov,V

bolgár

2774

2785

2785

0

1975

6.

Caruana,F

olasz

2779

2782

2782

0

1992

7.

Griscsuk,A

orosz

2785

2783

2777

8

1983

8.

Gelfand,B

izraeli

2777

2777

2777

0

1968

9.

Anand,V

indiai

2775

2773

2773

0

1969

10.

Karjakin,S

orosz

2756

2756

2759

8

1990

11.

Szvidler,P

orosz

2752

2758

2758

0

1976

12.

Mamedgyarov,S

azeri

2757

2757

2757

0

1985

13.

Adams,M

angol

2752

2754

2754

0

1971

14.

Dominguez,PL

kubai

2754

2754

2754

0

1983

15.

Vachier-Lagrave,M

francia

2742

2745

2745

0

1990

16.

Ivancsuk,V

ukrán

2731

2731

2739

8

1969

17.

Bacrot,E

francia

2749

2740

2738

2

1983

18.

Vityjugov,N

orosz

2741

2741

2737

6

1987

19.

Giri,A

holland

2732

2734

2734

9

1994

20.

Wang Hao

kínai

2737

2735

2734

1

1989

21.

Eljanov,P

ukrán

2733

2733

2733

0

1983

22.

Nepomnjacsij,J

orosz

2721

2721

2732

7

1990

23.

Lékó,P

magyar

2730

2730

2730

0

1979

24.

Jakovenko,D

orosz

2721

2721

2727

8

1983

25.

Korobov,A

ukrán

2713

2713

2723

8

1985

 

 

 

 

 

 

 

42.

Almási,Z

magyar

2710

2708

2708

2

1976

55.

Polgár,J

magyar

2689

2693

2693

0

1976

56.

Rapport,R

magyar

2680

2687

2691

3

1996

66.

Berkes,F

magyar

2674

2677

2680

11

1985

91.

Erdős,V

magyar

2658

2658

2656

2

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2743 (223 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2226 címviselő)

2. Ukrajna 2703 (81, 198, 505)

3. Kína 2672 (34, 26, 128)

4. Franciaország 2667 (47, 101, 371)

5. Magyarország 2656 (52, 112, 430)

6. Örményország 2656 (36, 23, 101)

7. Egyesült Államok 2648 (83, 125, 616)

8. India 2645 (35, 77, 232)

9. Hollandia 2637 (30, 80, 298)

10. Izrael 2632 (39, 49, 162)

 

A honi ranglistán nem változott a top hét rangsora. Rapport Richárd külföldi csapatbajnokságokon gyűjtött újabb pontokat, Berkes Ferencnek ötödik bajnoki címe is kamatozott.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2730, Almási Zoltán 2708, Polgár Judit 2693, Rapport Richárd 2691 (+ 4),  Berkes Ferenc 2680 (+ 3), Erdős Viktor 2656 (- 2), Balogh Csaba 2646 (- 2),  Bánusz Tamás 2593 (- 5), Ribli Zoltán 2585 (+ 7), Papp Gábor 2582 (- 5), Ruck Róbert 2577 (+ 9), Prohászka Péter 2577 (- 1), Ács Péter 2569 (+ 5), Gonda László 2565 (+ 13), Szabó Krisztián 2564 (+ 1), Héra Imre 2562 (- 1), Horváth Csaba 2561 (+ 24)

 

A női világranglistán 72. alkalommal első Polgár Judit. A top tíz rangsora nem változott. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a csapatbajnokságon elért eredményével egy helyezést javított.  

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2693

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629

3. Humpy Koneru (indiai) 2613 (+ 4, 5)

4. Zhao Xue (kínai) 2567 (- 1, 5)

5. Anna Muzicsuk (szlovén) 2566

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2546 (- 11, 4)

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2543

8. Bela Hotenasvili (grúz) 2527

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2527

10. Pia Cramling (svéd) 2525

14. Hoang Thanh Trang (magyar) 2511 (+ 4, 2)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megtartották éllovasi pozíciójukat. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2480

2. Oroszország 2474

3. Grúzia 2437

4. Ukrajna 2410

5. India 2384

6. Magyarország 2376

7. Lengyelország 2367

8. Németország 2353

9. Franciaország 2324

10. Románia 2319

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2693, Hoang Thanh Trang 2511 (+ 4), Vajda Szidónia 2351, Medvegy Nóra 2343, Gara Tícia 2334 (+ 4),  Gara Anita 2326 (+ 18), Mádl Ildikó 2317 (- 8), Papp Petra 2316 (+ 11), Rudolf Anna 2303 (+1), Lakos Nikoletta 2292, Schneider Veronika 2284 (+ 11)

 

A legjobb junioroknál a „kiöregedések” módosították a rangsort. Rapport Richárd a második, a legfiatalabb a legjobbak között, a 18 évesek rangsorában az első.

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2734 (1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2691 (+ 4, 1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2677  (+ 10, 1994)

4. Dariusz Swiercz (lengyel) 2630 (- 7, 1994

5. Hou Ji-fan (kínai) 2629 (1994)

 

A 19 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629   (1994)

2. Guo Qi (kínai) 2450 (1995)

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2419 (- 9, 1998)

4. Wang Yue (kínai) 2396 (+ 2, 1995)

5. Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz)  2386 (+ 32, 1995)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog