Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sardzsában, az Egyesült Arab Emírségek harmadik legnagyobb városában ma lejátszották a hat versenyből álló női Grand Prix-sorozat  utolsó tornájának első fordulóját. A viadal nagy meglepetéssel kezdődött, az összetett pontversenyben vezető indiai Humpy Koneru vereséggel rajtolt, a mongol  Tuvshintugs Batchimeg kihasználta fatális hibáját. Koneru legnagyobb riválisa, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan pontos manőverezéssel bevezetett támadással nyert. A kínai Zhao Xue és az indiai Dronavalli Harika csatlakozott még a győztesek négyeséhez.

 

A GP-sorozat utolsó tornáján az első forduló óriási meglepetését az összetett pontversenyben vezető indiai Humpy Koneru veresége jelentette. A világranglistán harmadik Koneru a sakkolimpián nem játszott a válogatottban, augusztus 13-án férjhez ment. A házasságkötése utáni első partijában többször is hibázott, a vezérért nem kapott elegendő kompenzációt, a 32. lépésben fatális bakit vétett, amit a mongol Tuvshintugs Batchimeg gond nélkül használt ki. Koneru a váratlan vereséggel komoly lépéshátrányba került a kínai világbajnoknő Hou Ji-fannal szemben.

 

A világbajnoknő pontos manőverezéssel őrizte előnyét, a legjobb pillanatban csoportosította át haderejét, az üzbég Nafisza Muminova királya ellen döntő támadást indított.

 

Győzelemmel rajtolt a kínai Zhao Xue és az indiai Dronavalli Harika. A katari Zsu Csen és a román Alina L’Ami meghívása miatt az ACP (Profi Sakkozók Szövetsége) is értetlenségét fejezte ki a ranglistán elfoglalt szerény helyezésük ürügyén.

Az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyinát a megszokott időzavara akadályozta abban, hogy kedvezőbb esélyét kihasználja. A forduló másik pontosztozkodása az örmény-orosz rangadón született meg. Elina Danieljan a sakkolimpián legyőzte az éltáblán játszó Katyarina Lahnót, míg Tatjana Koszinceva önmagát „száműzte” az orosz válogatottból a kapitánnyal, Szergej Rublevszkijjel vívott értelmetlen harca miatt.

 

Az első forduló eredményei:

Zsu Csen (katari, 2461) – Zhao Xue (kínai, 2508) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 68)

Ju Wenjun (kínai, 2559) – Anna Usenyina (ukrán, 2487) döntetlen (Angol megnyitás, 32)

Elina Danieljan (örmény, 2490) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2494) döntetlen (Vezércsel, 51)

Tuvshintugs Batchimeg (mongol, 2346) – Humpy Koneru (indiai, 2598) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 36)

Alina L’Ami (román, 2446) – Dronavalli Harika (indiai, 2521) 0 – 1 (Vezércsel, 56)

Nafisza Muminova (üzbég, 2315) – Hou Ji-fan (kínai, 2661) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 42)

 

A 2. forduló párosítása:

Zhao Xue – Hou Ji-fan

Dronavalli Harika – Nafisza Muminova

Humpy Koneru – Alina L’Ami

Tatjana Koszinceva - Tuvshintugs Batchimeg

Anna Usenyina – Elina Danieljan

Zsu Csen – Ju Wenjun

 

Muminova,N (2315) – Hou Ji-fan (2661)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.0-0 Fg7 5.c3 Hf6 6.Be1 0-0 7.h3 Vb6 8.Fa4 Bd8 9.d3 d5 10.e5 Hd7 11.d4 Hf8 12.Ha3 cxd4 13.cxd4 Ff5 14.Fe3

14...He6

A nyitásból a világbajnoknő előnyösebben jött ki.

15.Vd2 Fe4 16.Bad1 Fxf3 17.gxf3 Bac8 18.f4 Kh8 19.Fb5 Fh6 20.Fe2 Hg7 21.Hb5 Hf5 22.Hc3 e6 23.Fg4 Hh4 24.Kh1 Bg8 25.Bc1 Ff8 26.Bed1 Vd8 27.Ve2 Bg7 28.Ha4 h5 29.Ff3 Hf5 30.Fg2 Vh4

Hou Ji-fan nagy türelemmel manőverezett, eljött az ideje a világos királyállás elleni támadásnak.

31.Vd2 Fe7 32.Hc5

32...g5! 33.Hxb7 gxf4 34.Fxf4 Bcg8 35.Fg3 Bxg3 36.fxg3 Hxg3+ 37.Kg1 Fg5 38.Vf2 Fxc1 39.Bxc1 Hxd4 40.Be1 Hgf5 41.Hd6 Hf3+ 42.Vxf3 Vxe1+ és világos feladta

 

Batchimeg ,T (2346) - Koneru,H (2598)
Vezérgyalog megnyitás [D05]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.e3 b6 4.Fd3 Fb7 5.0-0 d5 6.b3 Fd6 7.Fb2 0-0 8.He5 c5 9.Hd2 Hc6 10.f4 Bc8 11.a3 He7 12.Ve2 He4 13.Fxe4 dxe4 14.Hdc4 Fa6

Számításba jött a 14...cxd4 15.exd4 (15.Fxd4 Fb8) 15...Hf5 folytatás is.

15.Bfd1 cxd4

A bonyolult centrumharcban figyelmet érdemelt a 15...Hd5 16.c3 f6 17.Hg4 Fe7 terv.

16.Bxd4 Hf5 17.Bxe4 Fb7?!

A GP pontversenyben vezető indiai nagymesternő a 17...Vc7 18.g4 Fb7 19.gxf5 Fxe4 20.fxe6 fxe6 21.Hxd6 Vxd6 folytatásban őrizte volna előnyét.  

18.Hxd6 Vxd6 19.Bd1?! Vxd1+ 20.Vxd1 Fxe4 21.c4 f6 22.Hg4 Bcd8 23.Ve2 Bd3 24.Hf2 Bxe3 25.Vd2 h5 26.Hxe4 Bxe4 27.Kf2 Kh7 28.g3 Be3 29.Vd1 Kg6 30.Fc1 Be4 31.Fb2 e5 32.Vc2 Hd6??

Fatális baki.

 

33.Vd3 Bd8 34.fxe5 fxe5 35.Fxe5 Kf7 36.Vd5+ és sötét feladta

 

Zsu Csen (2461) – Zhao Xue (2508)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Vc2 Fb4+ 6.Fd2 Fxd2+ 7.Hbxd2 d5 8.cxd5 exd5 9.e3 0-0 10.Fxa6 Hxa6 11.Va4 Vc8 12.0-0 c5 13.Bfc1 Vb7 14.Vd1 Bac8 15.b3 Hb4 16.Ve2 cxd4 17.Hxd4 Bxc1+ 18.Bxc1 Hxa2 19.Ba1 Hc3 20.Va6 Vxa6 21.Bxa6 Ba8

A gyalognyerés után sötétnek az előny értékesítéséért még meg kellett küzdenie.

22.Hc6 Hb5 23.Hf3 He8?! 24.He7+ Kf8 25.Hxd5 Bd8 26.Hb4 Bc8 27.Hd5 Bc1+?! 28.Kg2 Bb1 29.Hd4 Hed6 30.Hxb5 Hxb5 31.b4 Bd1 32.e4?

32...Bd4 33.f3 f5 34.Hf4 Bd2+ 35.Kh3 fxe4 36.fxe4 Kf7 37.Hd5 Ke6 38.Ba1 Ke5 39.He7 Bd7 40.Hc6+ Kxe4 41.Hb8 Bc7 42.Bf1 Kd5 43.Ha6 Be7 44.Bc1 Kd6 45.Bc4 Be8 46.Bg4 g6 47.Bh4 Be7 48.Bc4 Be3 49.Kg4

49...Ba3 50.Hb8 Bc3 51.Bf4 Kc7 52.Bf8 Hd4 53.Bh8 a5 54.bxa5 bxa5 55.Kf4 Hc2 56.Hd7 Kxd7 57.Bxh7+ Kc6 58.Kg5 Kb5 59.Bb7+ Ka6 60.Bb2 Bc6 61.g4 Hd4 62.Kh6 Hf3 63.Bf2 g5+ 64.Kh5 Bf6 65.Ba2 Bf4 66.h3 a4 67.h4 gxh4 68.g5 h3 és világos feladta

 

L'Ami,A (2446) - Harika,D (2521)
Vezércsel [D52]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 Hbd7 6.e3 Va5 7.cxd5 Hxd5 8.Vd2 Fb4 9.Bc1 h6 10.Fh4 b6 11.a3 Fxc3 12.bxc3 c5 13.c4 Vxd2+ 14.Hxd2 He7 15.Fd3 Fb7 16.f3 f5 17.0-0 Kf7 18.Hb3 Fc6 19.Fg3 Bac8 20.Bc3 Fa4 21.Bfc1 Bhd8 22.Hd2?!

A világos centrum sebezhetővé vált.

 

22...cxd4 23.exd4 Hf6 24.Ff2 Hc6 25.d5 He5 26.Fb1 exd5 27.f4? Hxc4 28.Fxf5 Fd7 29.Fxd7 Bxd7 30.Hf3 Be8

31.Bxc4? dxc4 32.He5+ Bxe5 33.fxe5 Hg4 34.Fg3 Ke6 35.h3 He3 36.Kf2 Bd3 37.Ff4 Hd5

Döntő előnyt adott a 37...Hd1+ 38.Ke1 Hc3 39.Fd2 He4 40.Fb4 b5 folytatás.

38.Bxc4 Hxf4 39.Bxf4 Bxa3 40.Bg4 g5 41.h4 b5 42.hxg5 hxg5 43.Bxg5 b4 44.Ke2 a5 45.Kd2 Ba2+ 46.Kc1 b3 47.Bg8 Kxe5 48.g4 Kd4 49.g5 Bg2 50.g6 Kc3 51.Bc8+ Kb4 52.Bc6 a4 53.Bb6+ Ka3 54.Bb7 b2+ 55.Kb1 Bg1+ 56.Kc2 Bc1+ és világos feladta

 

Ju Wenjun (2559) - Usenyina,A (2487)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Hb6 6.e3 g6 7.Hf3 Fg7 8.d4 exd4 9.exd4 0-0 10.0-0 Hc6 11.Fg5 f6 12.Fe3 Fe6 13.Be1 Ff7 14.Bc1 Hb4 15.a3 H4d5 16.Hd2 c6 17.Hde4 Be8 18.Vd3 Hxe3 19.fxe3 f5 20.Hc5 Be7 21.Kh1 Ve8 22.b3 Bd8

Számításba jött a 22...Fh6 23.Bcd1 Hd5 24.Hxd5 cxd5 25.Vc3 Bc8 folytatás, sötét előnyéhez kétség sem férhet.

23.Be2 Hd5 24.Hxd5 Fxd5 25.Fxd5+ Bxd5 26.Bce1 Kh8 27.b4 Bd8 28.Vc2 Vf7 29.Vb3 Ve8 30.Vc2 Vf7 31.Vb3 Ve8 32.Vc2 Vf7 és döntetlen

 

Danieljan,E (2490) - Koszinceva,T (2494)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 He4 8.Hxe4 dxe4 9.He5 Hxe5 10.Fxe5 f6 11.Fg3 b6 12.Fc4 c6?! 13.Vb3 bxc5 14.Fxe6+ Kh8 15.Fxc8 Bxc8 16.0-0-0 Vd5 17.dxc5 Vxb3 18.axb3 Fxc5 19.Bd7 Kg8 20.Bhd1 Bf7 21.Kc2 Be8 22.Kc3 g5 23.h4 h6 24.Kc4 Fb6 25.B7d6 Fc7 26.Bxc6 Fxg3 27.fxg3 gxh4 28.gxh4 f5 29.Bg6+ Bg7 30.Bxg7+ Kxg7 31.Bd7+ Kf6 32.g3 Bg8 33.Bxa7 Bxg3 34.Kd4 f4 35.exf4 Bxb3 36.Kxe4 Bb4+ 37.Kf3 Bxb2 38.h5 Bh2 39.Ba6+ Kf5 40.Ba5+ Kf6 41.Ba6+ Kf5 42.Bxh6 Bh4 43.Ba6 Bxf4+ 44.Kg3 Bg4+ 45.Kh3 Bb4 46.h6 Kg5 47.Kg3 Bg4+ 48.Kf3 Bf4+ 49.Kg3 Bg4+ 50.Kf3 Bf4+ 51.Kg3 Bg4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://sharjah2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Sardzsában, az Egyesült Arab Emírségek harmadik legnagyobb városában ma tartják meg a hat versenyből álló női Grand Prix-sorozat  utolsó tornájának megnyitóját és a sorsolást. A világbajnoknő Hou Ji-fan vezeti a rajtlistát, az összetett pontversenyben legnagyobb riválisa, az indiai Humpy Koneru öt ponttal megelőzi őt, az utolsó felvonás dönt. A sorozat győztese 2015-ben  döntőt játszhat a 2014-es kieséses rendszerű világbajnokság első helyezettjével, nagyszerű vetélkedés várható. A hivatalos honlap a http://sharjah2014.fide.com/, ahol élő közvetítés is lesz.

A nemzetközi sakkéletben kitűnő versenyek szervezésével egyre nagyobb szerepet játszik az Egyesült Arab Emírségek, a női Grand Prix-sorozat utolsó tornájának megrendezésével tovább erősíti ezt a pozícióját. A viadal hívatott eldönteni, hogy 2015-ben ki lesz a kihívója az őszre tervezett kieséses rendszerű világbajnokság győztesének. Az indiai Humpy Koneru ötpontos előnnyel vezeti az összetett pontversenyt a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan előtt, kettőjük versengése, összecsapása teszi még érdekesebbé a versenyt. Humpy Koneru Taskentben és Dilizsanban remekelt, Hou Ji-fan Hanti-Manszjszkban és Lopotában diadalmaskodott. Egy-egy gyengébb eredményük helyett kell javítaniuk!

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Hou Ji-fan (kínai) 2661

Humpy Koneru (indiai) 2598

Ju Wenjun (kínai) 2559

Dronavalli Harika (indiai) 2521

Tatjana Koszinceva (orosz) 2513

Zhao Xue (kínai) 2508

Elina Danieljan (örmény, 2490)

Anna Usenyina (ukrán) 2487

Zsu Csen (katari) 2461

Alina L’Ami (román) 2446

Tuvshintugs Batchimeg (mongol)  2346

Nafisza Muminova (üzbég) 2332

 

Az összetett pontverseny állása:

1.Humpy Koneru 370 pont (160, 160, 50)

2. Hou Ji-fan 365 (45, 160, 160)

3.Anna Muzicsuk 335 (130, 120, 85, 50)

4. Nana Dzagnidze 310 (100, 120, 65, 90)

5. Bela Hotenasvili 300 (160, 10, 120, 20)

6. Katyerina Lahno 265 (60, 120, 85)

7. Ju Wenjun 265 (75, 70, 120)

8. Dronavalli Harika 220 (60, 85, 75)

9. Olga Girja  215 (10, 30, 55, 130)

10. Alekszandra Kosztenjuk 215 (45, 55, 110, 50)

11. Tatjana Koszinceva 205 (100, 90, 15)

12. Anna Usenyina 200 (75, 80, 45)

13. Antoaneta Sztefanova  200 (60, 30, 65, 75)

14.Elina Danieljan  190 (30, 40, 120)

15. Zhao Xue 160 (85, 45, 30)

16. Tuvshintugs Batchimeg  95 (20, 60, 15)

17. Viktorija Cmilyte 60 (30, 30)

18 Nafisza Muminova  60 (20, 30, 10)

19. Gulisan Nahbajeva 10 (csak Taskentben játszott)

 

A „szófiai szabály” érvényes, amely tiltja a megegyezéses döntetlent. Remizni csak a jól ismert esetekben lehet: háromszori tükörkép, háromszori lépésismétlés, elméleti döntetlen állásokban, illetve az 50 lépéses szabály szellemében. Augusztus 25-én játsszák az első fordulót, szeptember 6-án az utolsót,  augusztus 29-én és szeptember 3-án pihenőnapot kapnak a nagymesternők. Az időkontroll a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd fél-fél óra a parti befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc bónusszal. A GP-sorozaton a résztvevők kevés kivételtől eltekintve négy tornán játszanak, a legjobb három eredmény számít a pontversenybe.

Genfben a grúz Bela Hotenasvili nyerte meg a 2013/14-es Grand Prix-sorozat első versenyét. A rajtlistán csak nyolcadik nagymesternő meghálálta a Grúz Sakkszövetség bizalmát, az ötödik torna rendezőjeként jelölték őt a sorozatban való részvételre. Bravúros elsőségét elsősorban annak köszönhette, hogy a taktikai csatározásokban otthonosan mozgott, hét győzelmet aratott Élő-pontjait tekintve jóval erősebb ellenfelekkel szemben. A második helyezett szlovén Anna Muzicsuk egyedüliként őrizte meg veretlenségét, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan nyolcadik helye, négy veresége a torna legnagyobb meglepetése volt.

A GP-verseny végeredménye:

1.Bela Hotenasvili (grúz, 2505) 8 pont

2. Anna Muzicsuk (szlovén, 2585) 7,5

3-4. Tatjana Koszinceva (orosz, 2517) és Nana Dzagnidze (grúz, 2545) 6,5

5-6. Ju Wenjun (kínai, 2544) és Anna Usenyina (ukrán, 2491) 6

7. Katyarina Lahno (ukrán, 2548) 5,5

8-9. Hou Ji-fan (kínai, 2617) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2491) 5

10. Viktorija Cmilyte (litván, 2522) 4,5

11. Tuvshintugs Batchimeg (mongol, 2298) 3,5

12. Olga Girja (orosz, 2463) 2

 

Az örményországi Dilizsanban az indiai Humpy Koneru győzelmével ért véget a sorozat második tornája. A rajtlistát vezető Koneru egypontos előnnyel, legnagyobb riválisát, a szlovén Anna Muzicsukot is legyőzve veretlenül ért célba. A szlovén Anna Muzicsuk a befejező játéknapon fonalas nyerést hagyott ki az örmény Elina Danieljan ellen, elmulasztotta, hogy egyedül végezzen a második helyen, ezt a pontversenyben 10 pontja bánta. Ketten Humpyval kiemelkedtek a mezőnyből, riválisaiknál jóval kevesebbet hibáztak. A grúz Nana Dzagnidze a táblázaton az alsó régióban végzettekkel szembeni eredményességgel dobogón zárta szereplését.

A GP-verseny végeredménye:

1.Humpy Koneru (indiai, 2597) 8 pont

2-3. Anna Muzicsuk (szlovén, 2593) és Nana Dzagnidze (grúz, 2550) 7

4. Tatjana Koszinceva (orosz, 2526) 6

5. Anna Usenyina (ukrán, 2499) 5,5

6-8. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531), Tuvshintugs Batchimeg (mongol, 2316) és Dronavalli Harika (indiai, 2492) 5

9-11. Olga Girja (orosz, 2436), Viktorija Cmilyte (litván, 2511) és Elina Danieljan (örmény, 2475) 4,5

12. Bela Hotenasvili (grúz, 2531) 4

 

Humpy Koneru nyerte meg Taskentben a sorozat harmadik versenyét. Koneru egypontos előnnyel végzett az élen, az összetett pontversenyben átvette a vezetést. Esélyeshez méltó, magabiztos játékkal lett első, hat győzelem mellett egy partit vesztett el, de ez riválisainak hasonló botlása miatt nem veszélyeztette elsőségét. A két exvilágbajnoknő, a bolgár Antoaneta Sztefanova és az orosz Alekszandra Kosztenjuk összesen nyolc partit vesztett, egy pillanatra sem tudtak beleszólni a magas helyezésekért vívott versengésbe.

A GP-verseny végeredménye:

1.Humpy Koneru (indiai, 2607) 8 pont

2-3. Bela Hotenasvili (grúz, 2514) és Katyerina Lahno (ukrán, 2532) 7

4-5. Zhao Xue (kínai, 2579) és Dronavalli Harika (indiai, 2475) 6,5

6. Ju Wenjun (kínai, 2535) 6

7-8. Olga Girja (orosz, 2439) és Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2495) 5,5

9. Elina Danieljan (örmény, 2470) 5

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2496) 4,5

11. Nafisza Muminova (üzbég, 2293) 3

12. Gulisan Nahbajeva (kazah, 2307) 1,5

 

Idén Hanti-Manszijszkban a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan fölényes győzelmével fejeződött be a 2013/14-es Grand Prix-sorozat negyedik versenye. Hou Ji-fan veretlenül, másfél pontos előnnyel nyerte meg a viadalt. A világbajnoknő egyetlen játszmában sem volt igazi veszélyben, esélyeit tökéletes biztonsággal használta ki. A kínai világbajnoknő teljesítményét a 2695-ös performance-pontszám, a + 11 Élő-pont is dicséri.

 

Hely.

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

GM

Hou Ji-fan

2618

CHN

* *

1

½

½

½

1

½

½

1

1

1

1

43,00

2

WGM

Olga Girja

2450

RUS

0

* *

1

0

1

1

½

1

½

½

1

½

7

35,50

3

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2527

RUS

½

0

* *

½

1

1

½

½

½

1

0

1

34,00

4

GM

Katyerina Lahno

2543

UKR

½

1

½

* *

½

½

½

0

1

½

½

½

6

33,50

5

GM

Anna Muzicsuk

2560

SLO

½

0

0

½

* *

½

½

1

½

1

½

1

6

29,50

6

GM

Nana Dzagnidze

2550

GEO

0

0

0

½

½

* *

1

0

½

1

1

1

25,00

7

GM

Antoaneta Sztefanova

2489

BUL

½

½

½

½

½

0

* *

0

1

1

½

½

29,50

8

GM

Zhao Xue

2552

CHN

½

0

½

1

0

1

1

* *

½

0

½

0

5

28,75

9

GM

Anna Usenyina

2501

UKR

0

½

½

0

½

½

0

½

* *

1

1

½

5

24,25

10

WGM

Nafisza Muminova

2321

UZB

0

½

0

½

0

0

0

1

0

* *

1

1

4

18,50

11

GM

Tatjana Koszinceva

2496

RUS

0

0

1

½

½

0

½

½

0

0

* *

½

19,50

12

WGM

Tuvshintugs Batchimeg

2340

MGL

0

½

0

½

0

0

½

1

½

0

½

*

*

18,50

 

A festői szépségű grúz üdülőhelyen, Lopotában Hou Ji-fan szenzációs sikerével ért véget a sorozat ötödik versenye. A kínai világbajnoknő könnyedén játszva, a nyitásokat jól variálva, a játszmák kritikus állásaiban jó döntéseket hozva, hét győzelemmel és négy döntetlennel ért elsőként a célba. Hou Ji-fan eredményével 18 Élő-pontot is gyűjtött, még soha nem közelítette meg ennyire a világranglistát vezető Polgár Juditot, a 2773-as performance-pontszám tiszteletet parancsoló!

 

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy.

1

GM

Hou Ji-fan

2629

CHN

*

1

½

1

1

½

1

½

½

1

1

1

9

7

2

WGM

Ju Wenjun

2532

CHN

0

*

1

½

1

½

1

½

0

1

1

½

7

5

3

GM

Elina   Danieljan

2460

ARM

½

0

*

½

½

½

1

1

½

1

½

1

7

4

4

GM

Nana   Dzagnidze

2541

GEO

0

½

½

*

0

½

½

1

½

1

1

1

4

5

GM

Antoaneta   Sztefanova

2488

BUL

0

0

½

1

*

½

½

0

1

1

½

1

6

4

6

GM

Dronavalli   Harika

2503

IND

½

½

½

½

½

*

½

0

1

½

½

1

6

2

7

GM

Anna   Muzicsuk

2561

UKR

0

0

0

½

½

½

*

½

1

½

1

1

3

8

GM

Humpy   Koneru

2613

IND

½

½

0

0

1

1

½

*

½

½

0

1

3

9

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2532

RUS

½

1

½

½

0

0

0

½

*

½

1

1

3

10

GM

Zhao Xue

2538

CHN

0

0

0

0

0

½

½

½

½

*

½

1

1

11

GM

Bela   Hotenasvili

2518

GEO

0

0

½

0

½

½

0

1

0

½

*

0

3

1

12

WGM

Nafisza   Muminova

2332

UZB

0

½

0

0

0

0

0

0

0

0

1

*

1

 

A Grand Prix versenyek díjazása

Helyezés

Díjak 

GP-pontok

1.

€ 10,000 

120 + 40 bonusz

2

€ 8,250

110 + 20 bonusz

3.

€ 6,750 

100 + 10 bonusz

4.

€ 5,750

90

5.

€ 5,000

80

6.

€ 4,500

70

7.

€ 4,250

60

8.

€ 4,000 

50

9.

€ 3,250

40

10.

€ 3,000

30

11.

€ 2,750

20

12.

€ 2,500

10

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog