Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Mamaiban zajló Európa-bajnokság harmadik fordulójában Gara Anita és Papp Petra sötéttel, Vajda Szidónia világossal játszva győzött. A kettős győzelemmel rajto Gara Tícia világossal szenvedett vereséget az ukrán Inna Gaponenkotól. Rudolf Anna fordulatos partiban remizett. Négyen mesterhármassal az élen, a török Ekaterina Atalik, az azerbajdzsáni Zeinab Mamegyarova, Gaponenko és az izraeli Yukiya Shvayger vezet félpontos előnnyel. Tícia, Anita, Petra és Szidónia 2-2, Anna 1 pontos. A 11 fordulós viadalról tizennégyen kvalifikálják magukat a 2018-as kieséses rendszerű világbajnokságra.

Női Európa-bajnokság 2016

A kontinensviadal harmadik fordulójában Gara Tíciát leszámítva sakkozónőink kedvező párosítást kaptak. A kettős győzelemmel rajtoló Tícia az ukránok rutinos olimpikonjával, Inna Gaponenkoval küzdött meg. A szicíliai védelem sárkány változatában a nyitással minden rendben volt, a különböző oldalra történt sáncolásnak megfelelő stratégia bontakozott ki, mindketten megindították akciójukat. Tícia támadása tűnt erőteljesebbnek, de váratlanul megtorpant, átengedte a kezdeményezést. Gaponenko a felkínált lehetőséggel élt, kettős gyalogelőnyt szerzett, győzelmét csak menetrendszerű időzavara fenyegethette volna, de ezúttal nem tudott hibázni.

Gara Anita a legjobb pillanatban tudta a centrumot robbantani, a nagyátlón létrehozott fenyegetéssel szemben az olasz Daniela Movileanu védelmet nem találhatott.

Vajda Szidónia két döntetlene után harmadik partiját könnyedén nyerte meg, az orosz Elisza Rajeva királya gyorsan bajba került.

Tetszetős kombinációval győzött Papp Petra, az osztrák Elisabeth Hapala vezérének helyzetét jól ismert motívummal használta ki.

Fordulatokban gazdag partit játszott a görög Marian Makropoulou és Rudolf Anna. Mindketten elmulasztottak előnyt adó folytatást, hagytak ki fonalas nyerést is a kölcsönös időzavarban, a küzdelem feszültségében, lépésismétlés lett a csata vége.

Négyen vették sikerrel a harmadik akadályt is, az esélyesebb nagymesternők népes csoportja követi a félpontos előnnyel vezetőket.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2364, 2) – Elisabeth Paehtz (német, 2489, 2)  döntetlen

Alekszandrija Gorjacskina (orosz, 2485, 2) – Meri Arabidze (grúz, 2363, 2)  döntetlen

Olga Zimina (olasz, 2361, 2) – Monika Socko (lengyel, 2469, 2)  döntetlen

Gara Tícia (magyar, 2352, 2) - Inna Gaponenko (ukrán, 2415, 2)  0 - 1

Yiliya Shvayger (izraeli, 2415, 2) – Sopiko Huhasvii (grúz, 2355, 2)  1 - 0

Ekaterina Atalik (török, 2408, 2) – Jevgenyija Ovod (orosz, 2329, 2)  1 - 0

Jovanka Houska (angol, 2383, 2) – Maria Kurszova (örmény, 2319, 2)  döntetlen

Zeinab Mamegyarova (azerbajdzsáni, 2236, 2) – Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2375, 2)  1 - 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2507, 1,5) – Kubra Ozturk (török, 2226, 2)  1 - 0

Natalija Pogonyina (orosz, 2490, 1,5) – Julija Oszmak (ukrán, 2345, 1,5)  döntetlen

Daria Csarocskina (orosz, 2362, 1,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2476, 1,5)  1 - 0

Anna Usenyina (ukrán, 2450, 1,5) – Marina Brunello (olasz, 2336, 1,5)  döntetlen

Elena-Luminita Cosma (román, 2333, 1,5) – Olga Girja (orosz, 2443, 1,5)  döntetlen

Ana Matnadze (spanyol, 2332, 1,5) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2434, 1,5)  döntetlen

Daniela Movileanu (olasz, 2247, 1) – Gara Anita (magyar, 2345, 1)  0 - 1

Vajda Szidónia (magyar, 2345, 1) – Elisza Rajeva (orosz, 2254, 1)  1 - 0

Elisabeth Hapala (osztrák, 2227, 1) – Papp Petra (magyar, 2342, 1)  0 - 1

Marina Makropoulou (görög, 2143, 0,5) – Rudolf Anna (magyar, 2301, 0,5)  döntetlen

A verseny állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB2 

 TB3 

1

19

IM

Ekaterina Atalik

TUR

2408

3,0

4,0

6,0

2

76

WGM

Zeinab Mamegyarova

AZE

2236

3,0

4,0

5,5

3

14

IM

Inna Gaponenko

UKR

2415

3,0

3,5

5,0

4

15

WIM

Yuliya Shvayger

ISR

2415

3,0

3,0

4,0

5

8

GM

Monika Socko

POL

2469

2,5

4,5

5,5

28

IM

Meri Arabidze

GEO

2363

2,5

4,5

5,5

7

5

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2485

2,5

4,5

4,5

8

4

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2489

2,5

4,0

5,0

9

23

IM

Jovanka Houska

ENG

2383

2,5

4,0

5,0

10

46

WGM

Maria Kurszova

ARM

2319

2,5

4,0

4,5

11

17

IM

Nino Hurcidze

GEO

2409

2,5

3,5

5,0

12

1

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2507

2,5

3,5

4,5

26

GM

Ketevan Arahamija-Grant

SCO

2364

2,5

3,5

4,5

30

IM

Olga Zimina

ITA

2361

2,5

3,5

4,5

15

45

IM

Christina-Adela Foisor

ROU

2322

2,5

3,5

4,0

16

49

WGM

Gunay Mammadzeva

AZE

2318

2,5

3,0

3,0

17

29

IM

Daria Csarocskina

RUS

2362

2,5

2,5

3,0

18

24

IM

Sabrina Vega Gutierrez

ESP

2375

2,0

5,0

6,0

34

IM

Gara Anita

HUN

2345

2,0

5,0

6,0

44

IM

Jevgenyija Ovod

RUS

2329

2,0

5,0

6,0

21

81

WGM

Kubra Ozturk

TUR

2226

2,0

4,5

6,5

22

10

WGM

Olga Girja

RUS

2443

2,0

4,5

6,0

23

33

WGM

Gara Tícia

HUN

2352

2,0

4,5

5,0

31

38

WGM

Papp Petra

HUN

2342

2,0

3,5

4,5

45

35

IM

Vajda Szidónia

HUN

2345

2,0

3,0

3,5

72

57

IM

Rudolf Anna

HUN

2301

1,0

4,5

5,5

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Inna Gaponenko (ukrán, 2415, 3) – Ekaterina Atalik (török, 2408, 3)

Zeinab Mamegyarova (azerbajdzsáni, 2236, 3) – Yuliya Shvayger (izraeli, 2415, 3)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2507, 2,5) – Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2364, 2,5)

Elisabeth Paehtz (német, 2489, 2,5) – Daria Csarocskina (orosz, 2362, 2,5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2485, 2,5) – Olga Zimina (olasz, 2361, 2,5)

Monika Socko (lengyel, 2469, 2,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2322, 2,5)

Maria Kurszova (örmény, 2319, 2,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2409, 2,5)

Meri Arabidze (grúz, 2363, 2,5) – Jovanka Houska (angol, 2383, 2,5)

Natalija Pogonyina (orosz, 2490, 2) – Gunay Mammadzava (azerbajdzsáni, 2318, 2)

Papp Petra (magyar, 2342, 2) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2475, 2)

Jevgenyija Ovod (orosz, 2329, 2) – Anna Usenyina (ukrán, 2450, 2)

Olga Girja (orosz, 2443, 2) – Olga Babij (ukrán, 2337, 2)

Marina Brunello (olasz, 2336, 2) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2442, 2)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2434, 2) – Elena-Luminita Cosma (román, 2333, 2)

Tszveta Galunova (orosz, 2149, 2) – Gara Tícia (magar, 2352, 2)

Gara Anita (magyar, 2345, 2) – Daria Pusztovoitova (orosz, 2304, 2)

Kubra Ozturk (török, 2226, 2) – Vajda Szidónia (magyar, 2345, 2)

Rudolf Anna (magyar, 2301, 1) – Khayala Abdulla (azerbajdzsáni, 2209, 1)

Vajda,Sz (2345) - Rajeva,E (2254)
Pirc védelem [B08]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 g6 4.Hf3 Fg7 5.Fe2 0-0 6.0-0 c6 7.a4 Vc7 8.h3 Hbd7 9.Be1 Bd8 10.Fc4 Hf8 11.Hg5 e6 12.Ff4 Hh5 13.Fe3 h6 14.Hf3 e5 15.Vd2 Kh7 16.Bad1 He6 17.Ff1 Ve7 18.d5 Hef4?

 

Női Európa-bajnokság 2016

19.g4 Hf6 20.Fxf4 exf4 21.dxc6 bxc6 22.e5 He8 23.exd6 Vb7 24.Vxf4 Vxb2 25.He4

Szidónia válogathatott a nyerések között.

25...f5

 

Női Európa-bajnokság 2016

26.Heg5+ hxg5 27.Hxg5+ Kh8 28.Hf7+ Kh7 29.Hxd8 Hf6 30.Hf7 Vxc2 31.Hg5+ Kh8 32.Fd3 Vc5 33.gxf5 Fxf5 34.Fxf5 Hh5 35.Vg4 Bf8 36.d7 és sötét feladta

Hapala,E (2227) - Papp,P (2342)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Fb7 10.d4 Be8 11.Hg5 Bf8 12.Hf3 Hd7 13.Hbd2 exd4 14.cxd4 Be8 15.Hf1 Ha5 16.Fc2 Ff6 17.H1h2 c5 18.Hg4 Fxd4 19.Hxd4 cxd4 20.Vxd4 Bc8 21.Fb1 Hc5 22.b4?! He6 23.Vd3 Hc4 24.a4

Női Európa-bajnokság 2016

24...h5 25.Hh2 g6

Jobb volt a 25...Vf6 26.Ba2 bxa4 27.Bxa4 Hd4 folytatás.

26.axb5 axb5 27.Hf3 Vf6 28.Ba2 Hf4 29.Vd1 He5 30.Hxe5 dxe5 31.Ba7?

Egyenlő esélyű állásban taktikai elnézés.

Női Európa-bajnokság 2016

31...Bxc1! 32.Vxc1 Vg5 33.g3 He2+ 34.Bxe2 Vxc1+ 35.Kh2 Vxb1 36.Bxb7 Vxb4 és világos feladta

Movileanu,D (2247) - Gara,A (2345)
Szicíliai védelem [B44]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hb5 d6 6.c4 Hf6 7.H1c3 a6 8.Ha3 Fe7 9.Fe2 He5 10.0-0 0-0 11.Fe3 b6 12.f3 Vc7 13.Bc1 Hed7 14.Vc2 Fb7 15.Bfd1 Bac8 16.Vb3 Bfe8 17.Hab1 Hc5 18.Vc2 Vb8 19.Vd2 Hcd7 20.Ff1 Fd8 21.Vf2 Fc7 22.g3 Va8 23.Hd2

 

Női Európa-bajnokság 2016

23...d5 24.exd5 exd5 25.Fd4 dxc4 26.Fxc4 Fe5 27.Hce4 b5 28.Fd3

Női Európa-bajnokság 2016

28...Fxd4 29.Vxd4 Bcd8 30.Fb1 Hxe4 31.Hxe4 He5 32.Vf2 f5 33.Hd6 Fxf3 34.Hxe8 Fxd1 35.Hc7 Hf3+ 36.Kf1 Vb7 37.Ve3 Hxh2+ 38.Kg1 Hf3+ 39.Kf1 Hd2+ 40.Kg1 Hf3+ 41.Kf1 He5 42.Kg1 

Női Európa-bajnokság 2016

42...Bd2! és világos feladta

Gara,T (2352) - Gaponenko,I (2415)
Szicíliai védelem [B76]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.g4 Fe6 10.Hxe6 fxe6 11.0-0-0 Bc8 12.Fc4 Vd7 13.Fb3 Ha5 14.h4 Hxb3+ 15.axb3 Vc6 16.Fh6 Fxh6 17.Vxh6 b5

Női Európa-bajnokság 2016

18.Vd2?!

Váratlanul Tícia nem folytatta királyszárnyi akcióját. 18.h5 b4 19.hxg6 bxc3 20.Kb1 cxb2 21.c4 Va6 22.Kxb2 Bb8 23.Bd3 Vxc4 24.gxh7+ Kf7 25.Vxf8+ Kxf8 26.h8V+ Kf7 27.Vxb8 Vxd3 28.Vxa7 fonalas változatban világos állt volna jobban.

18...b4 19.Ha4? Hd7! 20.h5 Bxf3 21.hxg6 hxg6 22.Kb1 Vxe4

A játszma eldőlt, Inna Gaponenko anyagi előnybe került.

23.Vh2 Hf8 24.Bdf1 Vxg4 25.Vh8+ Kf7 26.Bhg1 Vf5 27.Bxf3 Vxf3 28.Vd4 a5 29.Hb6

 

Női Európa-bajnokság 2016

29...Bc5 30.Hc4 Bd5 31.Va7 Bd1+ 32.Ka2 Bxg1 33.Vxg1 Vd5 34.Va7 g5 35.Hxa5 g4 36.Hb7 Hg6 37.Hd8+ Ke8 38.Hb7 g3 39.Vb8+ Kf7 40.Hd8+ Kf6 41.Va7 Hf4 42.Hb7 g2 43.Vf2 Kf5 és világos feladta

Makropoulou,M (2143) - Rudolf,A (2301)
Spanyol négyeshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.Fb5 Fc5 5.0-0 0-0 6.d3 d6 7.Ha4 Hd4 8.Hxd4 Fxd4 9.c3 a6 10.cxd4 axb5 11.Hc3 b4 12.He2 exd4 13.Hxd4 c5 14.He2 d5

Elő is lehetett volna készíteni Fe8-cal, vagy Ve7-tel.

15.e5 Hg4 16.d4 c4?

 

Női Európa-bajnokság 2016

17.f3

Pontosabb volt a 17.h3 Hh6 18.Fxh6 gxh6 19.Hf4 Ff5 20.Vd2 folytatás.

17...Hh6 18.Fxh6 gxh6 19.Vd2 Vb6 20.Hf4 Bd8 21.Hh5 Ff5 22.Hf6+ Kg7 23.Vf4 Fg6 24.h4 Ve6 25.g4 Fd3 26.Bfd1 Fc2 27.Bd2 b3

Női Európa-bajnokság 2016

28.Bxc2!? bxc2 29.Vd2 Vb6 30.Kg2 Vxb2 31.Bc1 Ba6 32.Bxc2 Vb1 33.a4 Bb6 34.Kg3?

Kölcsönös időzavarban, a játszma fokozott feszültségében mindketten hibáztak.

Női Európa-bajnokság 2016

34...Vg1+ 35.Kf4 Bb3 36.Bc3 Vb1 37.Bxb3? cxb3 38.Va5  

Női Európa-bajnokság 2016

38...Vc1+?

Anna nyerést hagyott ki a 38...Bc8 39.Vxd5 Vc1+ 40.Kg3 b2 41.Hh5+ Kg8 42.Hf6+ Kh8 változatban.

39.Kg3 Bc8 40.Hh5+ Kg8 41.Vb6 Vc6

Örökös sakk helyett...

42.Vxb3 Ba8? 

Női Európa-bajnokság 2016

43.Hf6+ Kf8 44.Vb4+ Kg7 45.Vb1 Bh8 46.Hh5+ Kg8 47.Vb4 Vc1

Női Európa-bajnokság 2016

48.Kf2

A görög nagymesternőnek is vészesen fogyott az ideje, nem találta meg a 48.Vd6 Vg1+ 49.Kf4 Vc1+ 50.Kf5 Vc2+ 51.Kf6 Vc8 52.a5 Ve6+ 53.Vxe6 fxe6 54.Ke7 lépéskényszeres nyerést.

48...Vc2+ 49.Ke3 Vc1+ 50.Ke2 Vc2+ 51.Ke3 Vc1+ 52.Kf2 Vc2+ 53.Kg3 Vc1 54.Kf2? Vc2+ 55.Ke3 Vc1+ 56.Ke2 Vc2+ 57.Ke3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Mamaiban zajló női Európa-bajnokságon Gara Tícia és még tizenhatan nyerték meg második játszmájukat is. Tícia a román Angela Dragomirescu ellen sötéttel győzött. A második játéknapon Gara Anita kicsit jobb állást vesztett el, Papp Petra a taktikai bonyodalmakban hibázott, Rudolf Anna is taktikában maradt alul, a három vereséggel végződött parti jóval többet ígért. Vajda Szidónia fordulatos partiban másodszor remizett.

Női Európa-bajnokság 2016

A kontinensviadal második fordulójában Papp Petra és Rudolf Anna kapott igazán nehéz ellenfelet. Petra az orosz sakkozás nagy ígéretével, Alekszandra Gorjacskina ellen a világos bábukat vezethette. A szicíliai védelem Szvesnyikov változatában biztatóan állt, majd esélyt adott ellenfelének. Gorjacskina sem használta ki a lehetőséget, a kölcsönös pontatlankodások végén azonban győztesként állhatott fel a sakkasztaltól.

Anna a tavalyi világbajnokság ezüstérmesével, az orosz Natalija Pogonyinával küzdött meg. Kecsegtető eséllyel játszhatott, de három lépés alatt eltékozolta előnyét, jelentős hátrányba került. A kapkodásban a kétszeres olimpiai bajnoknő sem jeleskedett, de az újabb hiba eldöntötte a játszma sorsát.

Női Európa-bajnokság 2016

Gara Tícia győzelmét papírformaként is értékelhetjük, némi bizonytalankodás után a végjátékban szépen használta ki előnyét.

Az ötszörös bajnoknő Gara Anita veresége komoly meglepetés, az azerbajdzsáni Zeinab Mamegyarova hátrányosabb pozícióból tudott fordítani.

Fordulatokban bővelkedett Vajda Szidónia partija. Könnyelműen őrizet nélkül hagyta királyát, az orosz Tszveta Galunova támadásvezetésébe hiba csúszott, majd a bástyaáldozatos örökös sakkot is kihagyta. Szidónia nyerhetett volna, az ütközet végül örökös sakkal lett döntetlen.

Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:

Elisabeth Paehtz (német, 2489, 1) – Elmira Mirzojeva (orosz, 2344, 1)  1 - 0

Papp Petra (magyar, 2342, 1) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2485, 1)  0 - 1

Nino Bacsiasvili (grúz, 2476, 1) – Elena-Luminita Cosma (román, 2333, 1)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2469, 1) – Adriana Nikolova (orosz, 2331, 1)  1 - 0

Ana Matnadze (spanyol, 2332, 1) – Anna Usenyina (ukrán, 2450, 1) döntetlen

Olga Girja (orosz, 2443, 1) – Cristina-Adela Foisor (román, 2322, 1)  döntetlen

Jevgenyija Ovod (orosz, 2329, 1) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2442, 1)  1 - 0

Maria Kurszova (örmény, 2319, 1) – Marina Necsajeva (orosz, 2416, 1)  1 - 0

Inna Gaponenko (ukrán, 2415, 1) – Gulnar Mammadova (azerbajdzsáni, 2319, 1)  1 - 0

Oliwia Kiolbasa (lengyel, 2319, 19 – Yuliya Shvayger (izraeli, 2415, 1)  0 - 1

Angela Dragomirescu (román, 2215, 1) – Gara Tícia (magyar, 2352, 1)  0 - 1

Gara Anita (magyar, 2345, 1) – Zeinab Mamegyarova (azerbajdzsáni, 2236, 1)  0 - 1

Rudolf Anna (magyar, 2301, 0,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2490, 0,5)  0 - 1

Tszveta Galunova (orosz, 2149, 0,5) – Vajda Szidónia (magyar, 2345, 0,5)  döntetlen

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB3 

1

14

IM

Inna Gaponenko

UKR

2415

2,0

2,0

15

WIM

Yuliya Shvayger

ISR

2415

2,0

2,0

19

IM

Ekaterina Atalik

TUR

2408

2,0

2,0

23

IM

Jovanka Houska

ENG

2383

2,0

2,0

24

IM

Sabrina Vega Gutierrez

ESP

2375

2,0

2,0

26

GM

Keteva Arahamija-Grant

SCO

2364

2,0

2,0

44

IM

Jevgenyija Ovod

RUS

2329

2,0

2,0

81

WGM

Kubra Ozturk

TUR

2226

2,0

2,0

9

4

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2489

2,0

1,5

8

GM

Monika Socko

POL

2469

2,0

1,5

32

IM

Sopiko Huhasvili

GEO

2355

2,0

1,5

76

WGM

Zeinab Mamegyarova

AZE

2236

2,0

1,5

13

5

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2485

2,0

1,0

28

IM

Meri Arabidze

GEO

2363

2,0

1,0

30

IM

Olga Zimina

ITA

2361

2,0

1,0

33

WGM

Gara Tícia

HUN

2352

2,0

1,0

46

WGM

Maria Kurszova

ARM

2319

2,0

1,0

34

39

IM

Gara Anita

HUN

2345

1,0

3,0

38

52

WGM

Papp Petra

HUN

2342

1,0

2,0

35

68

IM

Vajda Szidónia

HUN

2345

1,0

1,5

57

79

IM

Rudolf Anna

HUN

2302

0,5

3,0

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2364, 2) – Elisabeth Paehtz (német, 2489, 2)

Alekszandrija Gorjacskina (orosz, 2485, 2) – Meri Arabidze (grúz, 2363, 2)

Olga Zimina (olasz, 2361, 2) – Monika Socko (lengyel, 2469, 2)

Gara Tícia (magyar, 2352, 2) - Inna Gaponenko (ukrán, 2415, 2)

Yiliya Shvayger (izraeli, 2415, 2) – Sopiko Huhasvii (grúz, 2355, 2)

Ekaterina Atalik (török, 2408, 2) – Jevgenyija Ovod (orosz, 2329, 2)

Jovanka Houska (angol, 2383, 2) – Maria Kurszova (örmény, 2319, 2)

Zeinab Mamedgyarova (azerbajdzsánim 2236, 2) – Sabrina Vega Gutierrez (spanyol, 2375, 2)

Antoaneta Sztefanov (bolgár, 2507, 1,5) – Kubra Ozturk (török, 2226, 2)

Natalija Pogonyina (orosz, 2490, 1,5) – Julija Oszmak (ukrán, 2345, 1,5)

Daria Csarocskina (orosz, 2362, 1,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2476, 1,5)

Anna Usenyina (ukrán, 2450, 1,5) – Marina Brunello (olasz, 2336, 1,5)

Elena-Luminita Cosma (román, 2333, 1,5) – Olga Girja (orosz, 2443, 1,5)

Ana Matnadze (spanyol, 2332, 1,5) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2434, 1,5)

Daniela Movileanu (olasz, 2247, 1) – Gara Anita (magyar, 2345, 1)

Vajda Szidónia (magyar, 2345, 1) – Elisza Rajeva (orosz, 2254, 1)

Elisabeth Hapala (osztrák, 2227, 1) – Papp Petra (magyar, 2342, 1)

Marina Makropoulou (görög, 2143, 0,5) – Rudolf Anna (magyar, 2301, 0,5)

Dragomirescu,A (2215) - Gara,T (2352)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.Fxf6 gxf6 4.g3 c5 5.dxc5 e6 6.e3 Fxc5 7.c3 Hd7 8.Hd2 He5 9.Hgf3 Vb6 10.Hxe5 fxe5 11.Vb3 Fd7 12.Vxb6 Fxb6 13.Hf3 f6 14.Fe2 Ke7 15.0-0 Fc5 16.c4 d4 17.exd4 exd4 18.b4

Női Európa-bajnokság 2016

18...Fxb4 19.Hxd4 Fc3

A futópár erejét jobban kihasználhatta volna a 19...b6 20.Bab1 a5 21.Hc2 Fc5 22.He1 Fc6 terv.

20.Bad1 Fa4 21.Bd3 Fxd4 22.Bxd4 Bad8 23.Bxd8?! Bxd8 24.Ff3 b6 25.Be1 Bd4 26.Fe4 h6 27.f3

Női Európa-bajnokság 2016

27...Bd2 28.c5 bxc5 29.Bb1 f5 30.Fa8 Bxa2 31.Bb7+ Kd6 32.Bxa7 Fb3 33.Bxa2 Fxa2 34.Fb7 Fd5 35.Fa6 Fxf3 36.Kf2 Fd5 37.Ke3 c4 38.Kd4 e5+ 39.Kc3 Kc5 40.Fc8 f4 41.gxf4 exf4 42.Fh3 f3 43.Ff1 Fe6 és világos feladta

Papp,P (2342) - Gorjacskina,A (2485)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Fxf6 gxf6 10.Hd5 Fg7 11.Fd3 He7 12.Hxe7 Vxe7 13.0-0 0-0 14.c4 Bd8 15.Vh5 Bb8 16.cxb5

Női Európa-bajnokság 2016

16...f5 17.exf5

Petra jobb esélyeket kapott volna a 17.Hc4 Bxb5 (17...d5 18.Ha5 Bb6 19.exd5) 18.He3 Bxb2 19.Hd5 Ve6 20.Vg5 folytatásban.

17...e4 18.Bae1 d5 19.bxa6 Bxb2 20.Be3?

Női Európa-bajnokság 2016

20...Vf6

Az orosz nagymesternő a 20...Vxa3 21.f6 Vd6 22.a7 Fd7 23.fxg7 exd3 24.Bxd3 Fe6 változatban még nagy előnyt érhetett volna el.

21.a7 Fb7? 22.Fb1?

Kimaradt a 22.Fc2 Ba8 23.Fb3 Bxa7 24.Hc2 h6 25.Bg3 remek esélyt adó lehetőség.

22...Ba8 23.g4 Bxa7 24.Bd1 h6

A d gyalog roboghatott volna.

25.Hc2 Fc6 26.Hd4 Fa4 27.Hb3 Vb6 28.g5 Fxb3 29.axb3 Ba1 30.Fc2

Női Európa-bajnokság 2016

30...Bxc2 31.Bxa1 Fxa1 32.f6 Fxf6 33.gxf6 Vxf6 34.Vg4+ Kh7 35.Vg3 Vf5 36.Bc3 Ba2 37.Bc6 d4 38.Bc1 Ba6 39.Kf1 Bg6 40.Vc7 Vf3 41.Vd7 d3 és világos feladta

Galunova,T (2149) - Vajda,Sz (2345)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 Hf6 3.e5 Hd5 4.Hf3 e6 5.d4 cxd4 6.cxd4 d6 7.Fc4 Hc6 8.0-0 Fe7 9.Ve2 0-0 10.Hc3 Hxc3 11.bxc3 dxe5 12.dxe5 Va5 13.Fd2 Bd8 14.Bfe1 Fd7 15.Ve4 Va4 16.Hg5 Fxg5 17.Fxg5 Bdc8 18.Bab1 Ha5? 19.Bb4 Vc6?

Női Európa-bajnokság 2016

20.Vg4

A magára hagyott király nagy bajba kerülhetett volna.

20...Kh8 21.Be4?

Világos támadása átütött volna a 21.Fd3 Vxc3 22.Bd1 Vxe5 23.Fxh7 Bc5 24.Fe3 Bd5 25.Bxd5 exd5 26.Vh4 változatban.

21...Hxc4 22.Bbxc4 Va6 23.Ff6 gxf6 24.Vh4 Bxc4 25.Bxc4 f5 26.Vf6+ Kg8 27.Bh4?

Női Európa-bajnokság 2016

27...Ve2! 28.h3 Fc6 29.Kh2 b6 30.Vg5+?

Örökös sakkhoz vezetett a 30.Bxh7! Kxh7 31.Vxf7+ Kh6 32.Vf6+ bástyaáldozat.

30...Kf8 31.Vh6+ Ke8 32.Vf6 h5?

Szidónia a fordulatos partiban nyerhetett volna a 32...Vxf2 33.Bg4 Vc5 34.Bg8+ Kd7 35.Vxf7+ Ve7 folytatásban!

33.Bd4! Vxf2 34.Vh8+ Ke7 35.Vf6+ Ke8 36.Vh8+ Ke7 37.Vf6+ és döntetlen

Gara,A (2345) - Mamegyarova,Z (2236)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Fe7 7.0-0 Hc6 8.Hc3 Hf6 9.h3 0-0 10.a3 a6 11.Ff4 Fd6 12.Vd2 Fxf4 13.Vxf4 Vd6 14.Vxd6 cxd6 15.Bfe1 b5 16.He2 Fd7 17.Hf4 h6 18.c3 Bfe8 19.Bxe8+ Bxe8 20.a4 bxa4 21.Bxa4 g5 22.He2 a5 23.Ba2 He4 24.He1 f5 25.f3 Hd2

Női Európa-bajnokság 2016

26.Hc2

Anita a 26.b4 Hc4 27.Fxc4 dxc4 28.bxa5 Hxa5 29.Kf2 Hc6 30.f4 folytatással biztatóan állhatott volna.

26...f4 27.b4 Hc4 28.b5 Ha7 29.b6 Hb5?! 30.b7?!

Jó lehetőséget adott a 30.Fxc4 dxc4 31.Bxa5 Kf7 32.Ba6 Bb8 33.d5 változat.

30...Bb8 31.Hb4 Hba3 32.Hxd5 Bxb7 33.Hf6+ Kg7 34.Hxd7 Bxd7 35.d5?! Bb7 36.Hd4 Bb2

Női Európa-bajnokság 2016

37.Bxb2? Hxb2 38.Fe4 Kf6 39.Kf1 Hd1 40.He2 Hb5 41.c4 Hbc3 42.Fd3 He3+ 43.Kf2 Hxe2 44.Kxe2 Ke5 45.g3 Kd4 46.gxf4 gxf4 és világos feladta

Rudolf,A (2301) - Pogonyina,N (2490)
Vezércsel [D63]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.Fg5 h6 6.Fh4 Fe7 7.e3 0-0 8.Bc1 c5 9.cxd5 Hxd5 10.Fxe7 Hxe7 11.Fb5 cxd4 12.Vxd4 a6 13.Fe2 Hc6 14.Vc4 Hb6 15.Vc5 Hd7 16.Va3 Hf6 17.0-0 e5 18.Bfd1 Vc7

Női Európa-bajnokság 2016

19.Hd5

Egy kissé elsietett lépés, a d5 mezőt kontroll alá kellett volna venni 19.e4-gyel.

19...Hxd5 20.Bxd5 Be8 21.Vc3 Fg4 22.h3 Fh5 23.b4 Bad8 24.Bc5 Ve7

Női Európa-bajnokság 2016

25.Fxa6?! Fxf3 26.gxf3 Hd4! 27.Ff1?

A jól játszható állásból Anna három lépés alatt jelentős hátrányba került. 27.exd4 exd4 28.Vd3 bxa6 29.f4 Ve2 30.Vxe2 Bxe2 31.Bc8 Bxc8 32.Bxc8+ Kh7 33.Bd8 Bxa2 34.Bxd4 remiesélyt adott.

27...Hxf3+ 28.Kh1 Bd2

 A tavalyi világbajnokság ezüstérmese válogathatott a jó tervek között.

29.Fg2 Bxf2 30.Bc2 Bxc2

Időzavarban nehéz meglátni a 30...Vh4 31.Bc8 Bd2! 32.Vxd2 Hxd2 33.Bxe8+ Kh7 34.b5 e4 lehetőséget.

31.Vxc2 He1!? 32.Ve4 Hxg2 33.Kxg2 b6

Csökkent sötét előnye.

34.Bc6 Vg5+ 35.Kf2 f5 36.Vc4+ Kh7 37.Bxb6?

Anna a kapkodásban vesztőt húzott.

Női Európa-bajnokság 2016

37...Bd8! 38.Ve2 e4 39.Be6 Bd3 40.b5 h5

Azonnal nyert 40...Vh4+ 41.Kg1 Vg3+ 42.Kf1 Vxh3+ 43.Kf2 f4 folytatás.

41.b6 f4 42.Bxe4 Vg3+ 43.Kf1 Vxh3+ 44.Kf2 Vg3+ 45.Kf1 f3 46.Vxd3 Vg2+ 47.Ke1 f2+ 48.Kd2 f1V+ 49.Kc3 Vxd3+ 50.Kxd3 Vb2 51.Be6 Vxa2 52.Be5 Vb3+ 53.Ke4 Kg6 54.Bd5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A román üdülőhelyen, Mamaiban megkezdődött a 17. női Európa-bajnokság. Gara Tícia, Gara Anita és Papp Petra győzelemmel rajtolt. Rudolf Anna a rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnoknővel, Antoaneta Sztefanovával sötéttel remizett, Vajda Szidónia világossal nem bírt az ismeretlen orosz ellenfelével. Az első játéknap legnagyobb meglepetését a grúz Lela Dzsavahisvili veresége jelentette. A 112 fős mezőnyben negyvenhatan kezdtek győzelemmel, a 11 fordulós viadalról tizennégyen kvalifikálják magukat a 2018-as kieséses rendszerű világbajnokságra.

Női Európa-bajnokság 2016

Az Európai Sakkszövetség elnöke, a grúz Zurab Azmaiparasvili tette meg a kezdőlépést a kontinensviadal éltábláján, ahol a rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnoknővel, Antoaneta Sztefanovával szemben Rudolf Anna vezette a sötét bábukat. A kezdeti nehézségek után Anna ellenjátékhoz jutott, kölcsönös időzavarban az állás lépésismétléssel lett döntetlen.

Gara Tícia világossal, Gara Anita és Papp Petra sötéttel játszva érvényesítette a papírformát, Vajda Szidónia a nemzetközi mezőnyben még ismeretlen orosz Irina Utiackajával szemben csak remizni tudott.

A svájci rendszerű versenyekre jellemzően a nyitányon a legjobbak szerényebb Élő-pontszámú ellenfelekkel mérkőzhettek meg, sorban gyűjtötték be a kötelező győzelmeket. A legnagyobb meglepetést a grúz Lela Dzsavahisvili veresége jelentette, az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva győzte le a grúzok egyik legjobbját. Meglepő, hogy a tavalyi vb ezüstérmese, az orosz Natalija Pogonyina csak remizett az azerbajdzsáni Ajdan Hojjatovával. Az orosz Anasztazia Bodnaruk veresége is joggal okozott szenzációt. Negyvenhatan kezdték győzelemmel a 11 fordulós kontinensviadalt, tizennégyen harcolják ki a 2018-as kieséses rendszerű vb-n a részvételi jogot.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2507) – Rudolf Anna (magyar, 2301)  döntetlen

Ulvijja Fatalijeva (azerbajdzsáni, 2301) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2493)  1 - 0

Natalija Pogonyina (orosz, 2490) – Ajdan Hojjatova (azerbajdzsáni, 2300)  döntetlen

Lilit Galojan (örmény, 2296) – Elisabeth Paehtz (német, 2489) 0 - 1

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2485) – Filiz Osmanodja (német, 2296)  1 - 0

Dina Belenkaja (orosz, 2289) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2476)  0 - 1

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2475) – Natalija Buksa (ukrán, 2288)  0 - 1

Elena Szedina (olasz, 2287) – Monika Socko (lengyel, 2469)  0 - 1

Anna Usenyina (ukrán, 2450) – Keti Csasalasvili (grúz, 2278)  1 - 0

Tereza Rodhstein (izrarli, 2263) – Olga Girja (orosz, 2443)  0 - 1

Az…

Gara Tícia (magyar, 2352) – Szvetlana Petrenko (moldáviai, 2182)  1 - 0

Irina Ionescu (román, 2181) – Gara Anita (magyar, 2345)  0 - 1

Vajda Szidónia (magyar, 2345) – Irina Utiackaja (orosz, 2181)  döntetlen

Sopio Nikoladze (grúz, 2155) – Papp Petra (magyar, 2342) 0 - 1

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

Elisabeth Paehtz (német, 2489, 1) – Elmira Mirzojeva (orosz, 2344, 1)

Papp Petra (magyar, 2342, 1) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2485, 1)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2476, 1) – Elena-Luminita Cosma (román, 2333, 1)

Monika Socko (lengyel, 2469, 1) – Adriana Nikolova (orosz, 2331, 1)

Ana Matnadze (spanyol, 2332, 1) – Anna Usenyina (ukrán, 2450, 1)

Olga Girja (orosz, 2443, 1) – Cristina-Adela Foisor (román, 2322, 1)

Jevgenyija Ovod (orosz, 2329, 1) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2442, 1)

Maria Kurszova (örmény, 2319, 1) – Marina Necsajeva (orosz, 2416, 1)

Inna Gaponenko (ukrán, 2415, 1) – Gulnar Mammadova (azerbajdzsáni, 2319, 1)

Oliwia Kiolbasa (lengyel, 2319, 19 – Julija Shvayger (izraeli, 2415, 1)

Angela Dragomirescu (román, 2215, 1) – Gara Tícia (magyar, 2352, 1)

Gara Anita (magyar, 2345, 1) – Zeinab Mamedgyarova (azerbajdzsáni, 2236, 1)

Rudolf Anna (magyar, 2301, 0,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2490, 0,5)

Tszveta Galunova (orosz, 2149, 0,5) – Vajda Szidónia (magyar, 2345, 0,5)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A román tengerparti üdülőhelyen, Mamaiban május 27. és június 7. között rendezik meg a XVII. női Európa-bajnokságot.  A 60 ezer euró összdíjazású viadalra olimpiai és világbajnokok is neveztek. A magyar színeket öten képviselik, Gara Tícia, Gara Anita, Vajda Szidónia, Papp Petra és Rudolf Anna játszik a 11 fordulós svájci rendszerű kontinensviadalon,  tizennégyen kvalifikálják magukat a 2018-as kieséses rendszerű világbajnokságra. Huszonhét országból 112-en neztek, az Eb honlapja a http://ecuwomen2016.ro/. 

Női Európa-bajnokság 2016

A sakkolimpia évében mindig fokozott érdeklődés kíséri a kontinensbajnokságot. A kieséses rendszerű világbajnokságra szóló kvalifikációs helyek megszerzése mellett formaellenőrzés, a válogatottak összeállítására is komoly befolyással bír a végeredmény, „megkönnyíti” a válogatást. Többen már a tavalyi Eb-ről kiharcolták a továbbjutást, játszhatnak csak a presztízsért, a díjért, mások a vb-n való szereplést biztosító helyezés megszerzését tűzték ki célul.

A legjobbak versengésében az orosz sakkozónők párharca külön kategóriát képvisel. Biztosra vehetjük az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk mellett Katyerina Lahno és Valentyina Gunyina olimpiai szereplését, az Eb is segítséget nyújthat a kapitánynak, Szergej Rublevszkijnek, hogy a sorozatban háromszor is olimpiai bajnoki címet szerzett csapatban kinek szavazzon még bizalmat.

Az újdonsült kapitány, Papp Gábor döntését is „megkönnyítheti” a viadal, az olimpiai csapattagságért küzdő nagymesternők mind rajthoz állnak. Az éltáblás Hoang Thanh Trang beválogatása nem kérdéses, reméljük, hogy első gyermekének megszületése után újult erővel, fokozott ambíciókkal tér vissza a sakktáblához. Öten harcolnak a kiadó négy helyért, Gara Tícia, Gara Anita, Vajda Szidónia, Papp Petra és Rudolf Anna küzd meg egymással és az európai élmezőnyhöz tartozó riválisokkal.

A legjobbak névsora:

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2507), Lela Dzsavahisvili (grúz, 2493), Natalija Pogonyina (orosz, 2490), Elisabeth Paehtz (német, 2489), Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2485), Nino Bacsiasvili (grúz, 2476), Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2475), Monika Socko (lengyel, 2469), Alina Kaslinszkaja (orosz, 2466), Anna Usenyina (ukrán, 2450), Olga Girja (orosz, 2443), Jolanta Zawazka (lengyel, 2442), Lilit Mkrtchian (örménym 2434), Marina Necsajeva (orosz, 2416(, Inna Gapoenko (ukrán, 2415), Yuliya Shavayger (izraeli, 2415), Nino Hurcidze (grúz, 2409), Malia Salome (grúz, 2409), Jekatyerina Atalik (török, 2408), Corina-Isabela Peptan (román, 2402),… Gara Tícia (magyar, 2352), Gara Anita (magyar, 2345), Vajda Szidónia (magyar, 2345), Papp Petra (magyar, 2342), Rudolf Anna (magyar, 2301)

A technikai értekezletet május 26-án tartják meg, másnap délelőtt az ünnepélyes megnyitót, majd magyar idő szerint 14 órakor indulnak a sakkórák. A hatodik fordulót követően, június 2-án lesz szabadnap.  Az utolsó fordulót június 7-én játsszák. Tizennégyen kvalifikálják magukat a 2018.évi kieséses rendszerű világbajnokságra. A játékidő 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. A holtversenyt az egymás elleni eredmény, majd a leggyengébb ellenfél nélkül kalkulált Bucholz-pontszám dönti el.

Az eddigi Európa-bajnokságok rövid története

Tbilisziben 2000-ben rendezték meg az első Európa-bajnokságot, harmincketten kieséses rendszerben viaskodtak. (Korábban Európa-kupaként szervezték meg a versenyt, amit többek között 1971-ben e sorok írója nyert meg.) Mádl Ildikó a legjobb nyolc között rájátszásban szenvedett vereséget a grúz exvilágbajnoknőtől, Maja Csiburdanidzétől. A döntőben az ukrán Natalija Zsukova az orosz Jekatyerina Kovalevszkaját 2,5-1,5-re győzte le.

Egy évvel később Varsóban már svájci rendszerű volt a viadal, hetes holtversennyel zárult a verseny, a román Christina Foisor lett a győztes. 2002-ben Várnában hazai siker született, Antoaneta Sztefanova végzett az élen. Egy év múlva Isztambulban a svéd Pia Cramlingot holtverseny után ünnepelték bajnokként, a litván Viktorija Cmilyte ellen nyerte meg a holtversenyt eldöntő meccset.

2004-ben Drezdában csatáztak a hölgyek, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a holland Peng versengését előbbi nyerte meg. 2005-ben Kisinyovban a 16 éves ukrán Katyerina Lahno és az orosz Nagyezsda Koszinceva párharca ukrán győzelmet hozott. Vajda Szidónia 47., Rudolf Anna az 59. lett a nagyon erős mezőnyben.

2006-ban a törökországi Kusadasi volt a színhely, és nagy hazai sikernek örültek a szervezők, Jekatyerina Atalik győzelmét köszönthették. Kilenc éve Drezdában az orosz Tatjana Koszinceva szenzációs eredménnyel végzett az élen, 10 pontot szerzett, kétpontos előnnyel ért célba. Hoang Thang Trang holtversenyben második lett, végül negyedikként hirdették ki. Vajda Szidónia a 26., Rudolf Anna a 41. helyen végzett,  nagymesteri normát teljesített. 

2008-ban Plovdivban pályafutása során másodszor nyert kontinens-bajnokságot Katyerina Lahno. Az utolsó fordulóban botlott az élmezőny doyenje, a svéd Pia Cramling, ahogy a holland Peng is. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 19. helye komoly csalódást jelentett.

Szentpéterváron Tatjana Koszinceva második bajnoki címének örülhetett. A rapid rájátszáson 1,5-0,5-re legyőzte az örmény Lilit Mkrtchiant. A bronzérmet  az orosz Natalija Pogonyina három párharc megnyerésével szerezte meg. A négyes nyerősorozattal rajtoló, és a 10. fordulóig vezető Hoang Thanh Trang végül tízedik lett, helyezésével bejutott a 2010-es kieséses rendszerű világbajnokságra.

Nyolc évvel első győzelme után a női sakkozás egyik legnagyobb csillaga, Pia Cramling nyerte meg Rijekában a kontinensviadalt. Viktorija Cmilyte félpontos előnnyel várhatta a sorsdöntő játszmát, de ezúttal sem bírt Cramlinggal, aki világossal megragadta esélyét, anyagi előnyét biztos kézzel vezette győzelemre. Cmilyte ismét ezüstérmes lett, míg a bronzérem sorsát rájátszás döntötte el. Hoang Thanh Trang várakozás alatt, 7 ponttal zárta szereplését, Schneider Veronika 10 partiból nagymesteri normát teljesített.

2011-ben Tbilisziben két ezüstérem után Viktorija Cmilyte nyolc győzelemmel, két remivel és egy vereséggel ért elsőként célba. A bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova végzett a második helyen, bronzérmesként az örmény Elina Danieljan zárta szereplését. Tizennégyen kvalifikálták magukat a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokságra. Az egyetlen magyar induló, Hoang Thanh Trang 19. lett a 130 fős mezőnyben, de a tavalyi Eb-ről az előtte végzettek közül hatan már továbbjutottak, így nagymesternőnk is játszhatott a vb-n.

A törökországi Gaziantepben fordulatokban gazdag utolsó fordulóval fejeződött be a XIII. Női Európa-bajnokság. A befejező játéknapon az egypontos előnnyel vezető szlovén Anna Muzicsuk vereséget szenvedett az orosz olimpiai bajnok Valentyina Gunyinától. A korábban kétszer is kontinensbajnoki címet szerzett Tatjana Koszinceva a grúz Nana Dzagnidze ellen nyert. Az első helyen előállt hármas holtverseny Gunyinának kedvezett, Koszinceva lett az ezüstérmes, míg Muzicsuknak a bronzérem jutott. A holtversenyben végzett nagymesternők a 100 ezer eurós díjalapból fejenként 15.800 eurót kaptak.  Hoang Thanh Trang kedvező performance-pontszámával végül 12. helyezettként kiharcolta a 2014-es kieséses rendszerű világbajnokságon való szereplés jogát.

Női Európa-bajnokság 2016

Belgrádban három esztendeje a XIV. Európa-bajnokságon szenzációs magyar siker született. Hoang Thanh Trang veretlenül, olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével Európa-bajnok lett. A 11 fordulós svájci rendszerű torna utolsó fordulója előtt egypontos előnnyel vezetett. Sorsdöntő partija a két évvel korábbi kontinensbajnok Viktorija Cmilyte ellen 59 lépésben döntetlennel ért véget. Olimpiai válogatottunk éltáblása a rajtlistán csak 14. volt, de mentális felkészültségben felülmúlta riválisait, a végjátékokat kitűnően játszotta. Hét győzelemmel és négy döntetlennel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. A grúz Salome Melia 150 lépéses döntetlennel harcolta ki az ezüstérmet, az örmény Lilit Mkrtchian a bronzérmes.

A 2012-es Európa-bajnokságról tizennégyen már kvalifikálták magukat a 2014-es kieséses rendszerű világbajnokságra, a legjobbaknak az idei viadalon már nem a továbbjutással kellett foglalkozniuk, ezért is meglepő a rajtlistát vezető szlovén Anna Muzicsuk, a grúz Nana Dzagnidze, az ukrán Katyerina Lahno és az orosz Tatjana Koszinceva mérsékelt szereplése.

A XIV. Európa-bajnokság végeredménye:

Európa-bajnok: Hoang Thanh Trang (magyar, 2467, 2421) 9 pont

2. Salome Melia (grúz, 2428, 2452) 8

3. Lilit Mkrtchian (örmény, 2454, 2404) 8

4. Viktorija Cmilyte (litván, 2489, 2393) 8

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489, 2393) 8

6. Bela Hotenasvili (grúz, 2512, 2388) 8

7. Monika Socko (lengyel, 2435, 2360) 8

8-20. Alina Kaslinszkaja (orosz, 2334, 2433), Meri Arabidze (grúz, 2320, 2432), Natalija Pogonyina (orosz, 2478, 2407), Bajra Kovanova (orosz, 2371, 2398), Anna Muzicsuk (szlovén, 2594, 2393), Olga Girja (orosz, 2437, 2391), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2497, 2362), Kubra Ozturk (török, 2293, 2360), Pia Cramling (svéd, 2523, 2356), Lela Zsavahasvili (grúz, 2465, 2324), Jekatyerina Atalik (ECU, 2430, 2319), Sophie Milliet (francia, 2396, 2298), Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2385, 2280) 7,5

82. Papp Petra (magyar, 2276, 2277) 5,5

Két éve nagy orosz sikerrel fejeződött be a plovdivi Európa-bajnokság. Pályafutása második Európa-bajnoki aranyérmét ünnepelhette Valentyina Gunyina, másodszor ezüstérmes a korábban kétszer is kontinensbajnok Tatjana Koszinceva. A kétszeres olimpiai bajnok orosz válogatott tagjai megőrizték veretlenségüket. Gunyina remivel kezdett, de nagyszerű hetes nyerősorozata után a hajrában már három döntetlen is elegendő volt megérdemelt elsőségéhez. A 11 ezer eurós első díj mellé Gunyina még 22,8 Élő-pontot is gyűjtött. Koszinceva útja az ezüstéremig jóval nehezebb volt, krónikus időzavarai miatt játszmái sokkal fordulatosabbak voltak. Koszinceva csak mesterhármassal dicsekedhet, és + 18,4 ponttal a 9 ezer euró mellé.

A bronzérmes grúz Salome Melia egyetlen vereségét, honfitársnőjétől, Nana Dzagnidzétől szenvedte el, a hajrában három döntetlen is elegendő volt a dobogós hely megszerzéséhez. Melia mellett még négy grúz nagymesternő is kiharcolta a továbbjutást.

A címvédő Hoang Thanh Trang játékából ezúttal hiányzott a belgrádi Eb-n megcsodált átütő erő, csak négy győzelmet ért el, öt partija végződött remivel, a hajrában két érzékeny vereséget szenvedett.

Női Európa-bajnokság 2016

Tavaly a grúziai Csakviban pályafutása második Európa-bajnoki címét ünnepelhette az ukrán Natalija Zsukova. A 11 fordulós svájci rendszerű kontinensbajnokság utolsó fordulója sem nélkülözte a váratlan eredményeket, a meglepetések sora folytatódott. A rajtlistán csak 15. Zsukova a hajrában ötös(!) nyerősorozattal ért elsőként célba. Natasa már hosszú ideje a női sakkozás elitjéhez tartozik, a 2006-os torinói sakkolimpián az aranyérmes ukrán válogatott éltáblásaként remekelt, két év múlva az ezüstérmes csapat tagja volt. Isztambulban és Tromsöben is bronzérmes volt a válogatottal. 2013-ban a világbajnokságot nyert együttes ponterős játékosaként brillírozott.

A 11 fordulóban gyűjtött 9,5 pontja szenzációs, a verseny közben még arra is volt energiája, hogy megszervezze a résztvevők között a szervezők felé írt két levelet, a másodikban már direkt módon megvádolták az ötös nyerősorozattal rajtolt román Mihaela Sandut, hogy „segítséggel” érte el várakozáson felüli győzelmi sorozatát.

A házigazdák ezüstéremnek örülhetnek, de Nino Bacsiasvili éppen a bajnoki címet eldöntő, Zsukova elleni parti feszültségét nem bírta.

Az orosz Alina Kaslinszkaja nem kis meglepetésre bronzérmes lett. Hoang Thanh Trang érthetően örült továbbjutásának, de fáradtsága miatt a befejező játszmát mélyen tudása alatt játszotta. A riválisok partijainak eredményei kedvezően alakultak, olimpiai válogatottunk éltáblása veresége ellenére biztosította részvételét a jövő évi vb-n.

A szaksajtóban nagy vihart kavart Mihaela Sandu fantasztikus rajtjának „tisztességét” megkérdőjelező beadvány, amelyet tizenöten írtak alá, az elsőn, az internetes élő közvetítést 15 perccel elcsúsztató kérést még harmincketten. Sandu utolsó négy partiját elvesztette, ez „igazolni” látszik a kételyeket. Hova jut a sakkozás, ha a táblán folyó versengést felváltja a kétely, hogy ki, mikor használ meg nem engedett eszközöket? Női tornán először fordult elő, hogy résztvevővel szemben felmerült a „csalás” vádja. Nem leplezhetem csalódottságomat, hogy szeretett sportágunk az informatika fejlődésével ekkora veszélynek van kitéve. Élő-pontok, címek megszerzésének vágya aláássa a sakk tekintélyét! 

A kontinensbajnokságról tizennégyen jutottak tovább, az élcsoportból hatan már a tavalyi Eb-n sikerrel szerepeltek.

Az Európa-bajnokság élcsoportjának végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

15

GM

Natalija Zsukova

UKR

2456

9.5

2369

65.0

69.0

2

7

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2473

9.0

2426

71.0

74.0

3

20

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2423

8.0

2438

68.5

73.0

4

14

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

7.5

2421

70.5

75.5

5

30

IM

Marina Guszeva

RUS

2391

7.5

2419

70.5

75.5

6

4

WGM

Olga Girja

RUS

2479

7.5

2410

70.5

76.0

7

11

GM

Monika Socko

POL

2467

7.5

2361

66.0

71.5

8

16

IM

Salome Melia

GEO

2452

7.5

2354

66.5

70.5

9

29

IM

Inna Gaponenko

UKR

2391

7.5

2352

61.5

64.0

10

18

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

2450

7.0

2411

70.0

75.0

11

25

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2402

7.0

2394

67.0

71.5

12

2

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2527

7.0

2371

66.5

71.5

13

5

IM

Alisza Galljamova

RUS

2478

7.0

2365

63.5

68.5

14

6

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2474

7.0

2359

64.0

69.0

15

8

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2473

7.0

2358

62.0

66.5

16

31

WGM

Daria Csarocskina

RUS

2391

7.0

2355

63.0

67.0

17

13

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2459

7.0

2330

60.5

65.5

18

22

IM

Anasztaszia Csarocskina

RUS

2417

6.5

2386

69.5

74.0

19

9

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2472

6.5

2362

66.5

71.5

20

34

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2370

6.5

2320

58.0

62.0

Az Európa-bajnokok:

2000: Natalija Zsukova (ukrán)
2001: Almira Skripcsenko (moldáviai)
2002: Antoaneta Sztefanova (bolgár)
2003: Pia Cramling (svéd)
2004: Alekszandra Kosztenjuk (orosz)
2005: Katyerina Lahno (ukrán)
2006: Jekatyerina Atalik (török)
2007: Tatjana Koszinceva (orosz)
2008: Katyerina Lahno (ukrán)
2009: Tatjana Koszinceva (orosz)
2010: Pia Cramling (svéd)
2011: Viktorija Cmilyte (litván)
2012: Valentyina Gunyina (orosz)

2013: Hoang Thanh Trang (magyar)

2014: Valentyina Gunyina (orosz)

2015: Natalija Zsukova (ukrán)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Plovdivban kettős orosz sikerrel fejeződött be a 15. női Európa-bajnokság. A viadal utolsó fordulójában Valentyina Gunyina gyors remivel bebiztosította bajnoki címét, pályafutása során másodszor győzött. Tatjana Koszinceva az ukrán Natalija Zsukova elleni nyeréssel a második helyet  szerezte meg, két aranyérem mellett ez a második ezüstérme. Tavalyi második helye után a grúz Salome Melia a bolgár városban bronzérmesként zárta szereplését. A címvédőként rajthoz álló Hoang Thanh Trang sötéttel játszva nyerőesélyes állást ért el a végjátékban a lengyel Monika Sockoval szemben, de nagy hibát elkövetve végül elvesztette a továbbjutásért vívott csatát, csak 20. lett a 116 fős mezőnyben.

Nagy orosz sikerrel fejeződött be a plovdivi Európa-bajnokság. Pályafutása második Európa-bajnoki aranyérmét ünnepelheti Valentyina Gunyina, másodszor ezüstérmes a korábban kétszer is kontinensbajnok Tatjana Koszinceva. A kétszeres olimpiai bajnok orosz válogatott tagjai megőrizték veretlenségüket. Gunyina remivel kezdett, de nagyszerű hetes nyerősorozata után a hajrában már három döntetlen is elegendő volt megérdemelt elsőségéhez. A 11 ezer eurós első díj mellé Gunyina még 22,8 Élő-pontot is gyűjtött. Koszinceva útja az ezüstéremig jóval nehezebb volt, krónikus időzavarai miatt játszmái sokkal fordulatosabbak voltak. Koszinceva csak mesterhármassal dicsekedhet, és + 18,4 ponttal a 9 ezer euró mellé.

A bronzérmes grúz Salome Melia egyetlen vereségét, honfitársnőjétől, Nana Dzagnidzétől szenvedte el, a hajrában három döntetlen is elegendő volt a dobogós hely megszerzéséhez. Melia mellett még négy grúz nagymesternő is kiharcolta a továbbjutást.

A címvédő Hoang Thanh Trang számára utolsó partijának megnyerése, de kedvező körülmények között még a döntetlen is a két év múlva esedékes vb-n a részvételt biztosító tizennégybe kerülést jelentette volna. A lengyel Monika Sockóval a francia védelmű partiban kiegyenlített küzdelmet vívott, majd a végjátékban Socko hibája után már a nyerésért játszhatott. Már idkontrolll után kimaradt az oly erős futólépés, majd remi helyett vesztőt húzott. Sockóra rámosolygott a szerencse, a győzelemmel kijutott a vb-re. Olimpiai válogatottunk éltáblásának játékából ezúttal hiányzott a tavalyi Eb-n megcsodált átütő erő, csak négy győzelmet ért el, öt partija végződött remivel, a hajrában két érzékeny vereséget szenvedett.

A norvégiai sakkolimpia kapcsán megdöbbentő hír látott napvilágot, a rendezők és a FIDE között éles vita bontakozott ki. A Szervező Bizottság a szabályok szigorú betartása miatt nem akarja engedélyezni a címvédő orosz női válogatott indulását. Az Orosz Sakkszövetség csak férficsapatát nevezte június 1-ig, a női együttesnél várta a FIDE vezérkarának engedélyét, hogy a korábban ukrán színekben olimpiai bajnoki címet is nyert Katyerina Lahno átigazolását engedélyezze, és Tromsoben már az orosz válogatottban szerepeljen. Az engedély végül megszületett, az Orosz Sakkszövetség átutalta az ukránoknak a 20 ezer eurós „bánatpénzt”.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 7,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8,5)  döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7,5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7,5)  1 - 0

Salome Melia (grúz, 2454, 7,5) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 7)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 7) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 7)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 7) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2419, 7)  döntetlen

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 7) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6,5)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2462, 6,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 6,5)  1 - 0

Lela Dzsvahasvili (grúz, 2474, 6,5) – Deimante Daulyte (litván, 2405, 6,5)  1 - 0

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6,5) 0 - 1

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 6,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 6)  1 - 0

 

Az Európa-bajnokság végeredménye:

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

9.0

2432

73.5

79.0

2

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

8.5

2413

70.5

75.0

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

8.0

2447

68.5

73.0

4

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

8.0

2424

70.5

75.5

5

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

7.5

2450

70.5

75.5

6

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

7.5

2429

73.5

79.0

7

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

7.5

2426

70.0

74.5

8

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

7.5

2419

73.5

79.5

9

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

7.5

2415

68.5

74.0

10

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

7.5

2411

68.5

72.5

11

10

GM

Monika Socko

POL

2462

7.5

2389

64.0

68.5

12

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

7.5

2385

66.0

71.0

13

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

7.5

2385

64.5

67.0

14

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

7.5

2383

68.0

73.0

15

21

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2429

7.5

2337

60.5

65.5

16

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

7.0

2407

65.5

70.0

17

13

IM

Elisabth Paehtz

GER

2456

7.0

2385

64.0

69.5

18

23

IM

Meri Arabidze

GEO

2406

7.0

2350

64.0

69.0

19

26

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2402

7.0

2251

55.0

59.5

20

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

6.5

2400

69.0

74.5

(116 résztvevő)

 

Socko,M (2462) – Hoang Thanh Trang (2490)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.exd5 exd5 7.Hgf3 Fxc5 8.0-0 0-0 9.Hb3 Fb6 10.Fg5 Hc6 11.Vd2 Fg4 12.Vf4 Fc7

13.Vxg4 Hxg4 14.Fxd8 Baxd8 15.Bad1 Hge5 16.Hxe5 Fxe5 17.c3 d4 18.c4 Bfe8 19.a3 Ff6 20.Hc5 b6 21.He4 Fe7 22.Hg3 He5 23.Bfe1 Hxd3 24.Bxd3 g6 25.Kf1 f5 26.He2 Ff6 27.Hf4 Kf7  

 

28.b3

Egyenlő állásban küzdött a magyar és a lengyel válogatott olimpiai éltáblása. Kedvező körülmények között Európa-bajnoknőknek a döntetlen is elegendő lett volna a vb-re való kijutást biztosító helyezés megszerzésére.

28...Bxe1+ 29.Kxe1 Fe5 30.He2 h5 31.f4 Ff6 32.Kd2 g5 33.Bh3 g4 34.Bd3 h4 35.Kc2 Kg6 36.b4?

 Világos hibája után felcsillant a remény az egész pont megszerzésére is.

36...Be8 37.Kd2 Bc8 38.Hxd4 Bxc4 39.He2 a5 40.b5 Fe7 41.Be3 Kf7 42.Be5

42...Bc5! 43.Bxc5 Fxc5 44.a4 h3 45.gxh3 gxh3 46.Kd3

 

 

46...Kg6?

Hoang Thanh Trang kihagyta az oly fontos 46...Ff2! lépést, a Fg3 fenyegetés nagy előnyt adott volna. 47.Hd4 Fg3 48.Hf3 Fxf4 49.Kd4 Ke6 és sötétnek nyernie kell.

47.Hd4 Kh5 48.Hxf5 Kg4?

Vesztőlépés, a végjátékokat oly jól játszó nagymesternőnk a feszültséget nem bírta. 48...Fg1! 49.Ke4 Fxh2 50.Kf3 Fg1 51.Hg3+ Kg6 52.He2 h2 53.Kg2 Kf5 54.Hxg1 hxg1V+ 55.Kxg1 Kxf4 56.Kf2 Ke4 57.Kg3 Kd4 58.Kf4 Kc4 59.Ke5 Kb3 60.Kd5 Kxa4 61.Kc6 Kb3 62.Kxb6 a4 63.Kc5 a3 64.b6 a2 65.b7 a1V 66.b8V+ remi lett volna.

 

 

 

49.Ke4 Fg1 50.He3+ Kh4 51.Hf1 Kg4 52.f5 Fc5 53.Hd2

Monika Socko már válogathatott a nyerések között.

53...Kg5 54.Ke5 Fe3 55.Hf3+ Kg4 56.Ke4 Ff4 57.f6 Fd6 58.f7 Kh5 59.He5 Kh6 60.Hd7 Kg7 61.f8V+ Fxf8 62.Hxf8 Kxf8 63.Kd5 és sötét feladta

Koszinceva,T (2476) - Zsukova,N (2451)
Aljechin védelem [B05]

1.e4 Hf6 2.e5 Hd5 3.d4 d6 4.Hf3 Fg4 5.Fe2 e6 6.0-0 Fe7 7.c4 Hb6 8.exd6 cxd6 9.Hc3 0-0 10.h3 Fh5 11.Fe3 d5 12.c5 Fxf3 13.Fxf3 Hc4 14.Ff4 Hc6 15.b3 H4a5 16.Bb1 b6 17.b4 Hc4 18.Fe2 Fg5 19.Fxg5 Vxg5

20.Fxc4 dxc4 21.b5 He7 22.Ve2 Hf5 23.Bfd1 Bad8 24.Ve5 Vh4?

25.d5 bxc5 26.dxe6 fxe6 27.Vxe6+ Kh8 28.Bxd8 Vxd8 29.Vxc4 Vd4 30.Vxd4 cxd4 31.He4 h6

 

32.a4 Bb8 33.Kf1 He7 34.Ke2 Hd5 35.Kd3 Bd8 36.a5 Hf4+ 37.Kd2 Bb8

 

 

38.b6 axb6 39.axb6 He6 40.b7 Kg8 41.Hd6 Hd8 42.Kd3 Kf8 43.Kxd4 Ke7 44.Kd5 Kd7 45.Bc1 He6 46.Ke5 Hc7 47.f4 h5 48.g4 hxg4 49.hxg4 g6 50.f5 gxf5 51.gxf5 Ha6 52.f6 Hb4 53.Bc8 Hd3+ 54.Kd4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://eiwcc2014.eu

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Plovdivban zajló Európa-bajnokság tízedik fordulójában Hoang Thanh Trang megszerezte negyedik győzelmét, világossal nyert az ukrán Inna Gaponenko ellen. Az éltáblán az orosz rangadó, az olimpiai bajnoknők, Valenytina Gunyina és Tatjana Koszinceva küzdelme remivel ért véget. Gunyina a befejező játéknap előtt megőrizte egypontos előnyét a négyes üldözőboly boly, az ukrán Marija Muzicsukkal játssza utolsó partiját. Hoang Thanh Trang a lengyelek legjobbjával, Monika Sockoval mérkőzik meg. A kontinensbajnokságról tizennégyen harcolják ki a jövő évi kieséses rendszerű vb-n való részvételi jogot.

A címvédőként játszó Hoang Thanh TRang túltette magát az előző játéknapon elszenvedett vereségén, és az ukrán Inna Gaponenkó ellen magabiztos győzelmet aratott. A tőel megszokott nyugodt játékkal használta ki a 2006-os olimpián aranyérmes ukrán válogatott tagjának időzavarát, döntő anyagi előnyt szerzett.

 

Az éltáblán igazi presztízscsatát is jelentett az orosz válogatottal kétszer is olimpiai aranyérmes, korábbi kontinensbajnokok összecsapása, az éllovas, egy ponttal vezető Valentyina Gunyina és Tatjana Koszinceva játszmája. Koszinceva élea megnyitást, a Volga-cselt választotta, a korai gyalogáldozatért tartós kezdeményezést kapott. A partinak fokozott volt a tétje, rossz szokása szerint állandóan időzavarral küszködő Koszinceva a kapkodásban rontott, a különböző színű futós végjátékot türelmes védekezéssel remire mentette.

Taktikai döntetlennel őrizte meg érmes helyezésre esélyét az ukrán Natalija Zsukova és a grúz Salome Melia. Hozta a kötelező győzelmet az ukrán Marija Muzicsuk és a grúz Nana Dzagnidze. Izgalmas utolsó forduló vár a nagymesternőkre.

 

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7)  döntetlen

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7) – Salome Melia (grúz, 2454, 7)  döntetlen

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 6,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5)  1 - 0

Elina Danieljan (örmény, 2458, 6,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 6,5)  döntetlen

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 6,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 6,5)  döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 6) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 6)  1 - 0

Olga Girja (orosz, 2493, 6) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 6)  0 - 1

Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6) – Monika Socko (lengyel, 2462, 6)  döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5,5) – Inna Gaponenko (ukrán, 2380, 5,5)  1 - 0

Zoya Schleining (német, 2376, 5,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 5,5)  0 - 1

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 5,5) – Meri Arabidze (grúz, 2406, 5,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

8.5

2422

59.0

63.5

2

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

7.5

2447

59.5

63.5

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

7.5

2446

57.5

61.5

4

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

7.5

2416

56.5

61.0

5

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

7.5

2409

58.0

62.5

6

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

7.0

2424

57.0

61.0

7

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

7.0

2422

61.0

65.5

8

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

7.0

2401

57.0

62.5

9

19

WGM

Alina Kslinszkaja

RUS

2441

7.0

2382

53.0

55.5

10

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

7.0

2378

54.5

59.5

11

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

7.0

2375

56.0

60.0

12

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

6.5

2421

60.5

66.0

13

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

6.5

2416

58.0

61.0

14

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

6.5

2401

55.5

59.0

15

33

WGM

Karina Csczepkowska-H

POL

2369

6.5

2397

57.0

61.0

16

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

6.5

2393

55.0

59.5

17

10

GM

Monika Socko

POL

2462

6.5

2378

53.0

57.5

18

21

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2429

6.5

2319

50.5

54.5

19

25

WGM

Deimante Daulyte

LTU

2405

6.5

2229

44.0

47.0

20

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

6.0

2409

58.5

62.0

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 7,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8,5)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7,5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7,5)

Salome Melia (grúz, 2454, 7,5) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 7)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 7) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 7)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 7) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2419, 7)

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 7) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6,5)

Monika Socko (lengyel, 2462, 6,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 6,5)

Lela Dzsvahasvili (grúz, 2474, 6,5) – Deimante Daulyte (litván, 2405, 6,5)

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6,5)

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 6,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 6)

 

Hoang Thanh Trang (2490) - Gaponenko,I (2380)
Pirc védelem [B07]

1.d4 d6 2.e4 Hf6 3.Hc3 g6 4.Fe3 a6 5.Vd2 b5 6.Fd3 Fb7 7.f3 Hbd7 8.a4 b4 9.Hce2 a5 10.Hh3 Fg7 11.Fh6 0-0 12.0-0 e5 13.c3 bxc3 14.bxc3 d5 15.Hf2 c5 16.Fxg7 Kxg7 17.Bab1 Bb8?!

18.exd5 Fxd5 19.Bxb8 Vxb8 20.c4 Fb7 21.d5 Vc7 22.He4 Hxe4 23.Fxe4 Bb8 24.f4 exf4 25.d6 Vd8 26.Fxb7 Bxb7 27.Hxf4 Vb8 28.Vc3+ f6 29.He6+ Kh8 30.Vxa5 Bb6 31.Hxc5 Hxc5 32.Vxc5 Bxd6 33.a5 Kg7 34.h3 h5 35.Be1 g5 36.Vb5 Vc8

37.Be7+ Kh6 38.Vb1 f5 39.Vb2 Bg6 40.Ve5 Vf8 41.Be8 Vf6 42.Vxf6 Bxf6 43.Bb8 Kg7 44.Bb7+ és sötét feladta

 

Gunyina,V (2501) - Koszinceva,T (2476)
Volga-csel [A58]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c5 5.d5 b5

A játszmát egypontos hátránnyal játszó Tatjana Koszinceva nyerni szeretett volna...

6.cxb5 a6 7.bxa6 d6 8.Hc3 0-0 9.Fg2 Hbd7 10.0-0 Hb6 11.e4 Fxa6 12.Be1 Hfd7 13.Vc2 Hc4 14.Ff4 Va5 15.Bac1 Bfb8 16.b3 Hce5 17.Bed1 Hxf3+ 18.Fxf3

18...c4 19.He2 Hc5 20.Bb1 Hd3 21.Fd2 Va3 22.Fe3 Hb2 23.Fc1 cxb3 24.axb3 Bxb3 25.Hd4 Fxd4 26.Bxd4 Bc8 27.Vd2

27...Bd3

Az idő szorításában kimaradt a 27...Va2 28.Bxb2 Bxc1+ 29.Vxc1 Bxb2 30.Ve1 Va3 31.Kg2 Ba2 jobb lehetőség.

28.Bxd3 Vxd3 29.Vxd3 Hxd3 30.Fe3 He5 31.Fg2 Kg7 32.f4 Hd3 33.Bb6 Fc4?!

34.Bc6 Bxc6 35.dxc6 Hb4 36.c7 Fa6 37.Ff1

Jobb esélyt adott a 37.Fd4+ Kf8 38.Fc3 Hc6 39.e5 Ha7 40.Fd4 Hb5 41.Fb6 folytatás.

37...Fc8 38.Fb5 Kf6 39.Kf2 e5 40.Fb6 exf4 41.gxf4 Ke7 42.Fa5 Ha6 43.Ke3 Hc5 44.Fb4 Ha6 45.Fxa6 Fxa6

46.e5 Kd7 47.exd6 Fc4 48.Kd4 Fe6 49.Ke5 h5 50.h4 Ff5 51.Kf6 Ke8 52.Fc3 Fe6 53.Kg7 Fd7 54.Ff6 Fe6 55.Fe7 Fd7 56.Kf6 Fe6 57.Ke5

57...Kd7

A különböző színű futók mellett Tatjana tartotta állását.

58.Kd4 Kc6 59.Ke4 Kd7 60.Ke5 Kc6 61.Kf6 Kd7 62.Kg7 Ke8 63.Ff6 Fd7 64.Fd4 Fe6 65.Fc5 Fd7 66.Fa3 Fe6 67.Kf6 Ff5 68.Ke5 Kd7 69.Kd5 Fe6+ 70.Kc5 Ff5 71.Kb6 Kc8 72.Fb2 Fg4 73.Kc6 Fd7+ 74.Kd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotó: http://eiwcc2014.eu

Komment 0 | Reblog! 0 |

A plovdivi Európa-bajnokság kilencedik fordulójában a címvédő Hoang Thanh Trang sötéttel játszva vereséget szenvedett az ukrán Natalija Zsukovától. Az éllovas orosz Valentyina Gunyina remivel megőrizte egypontos előnyét, háromfős az üldöző trió. Fontos győzelmet aratott az orosz Tatjana Koszinceva, és a tízedeik játéknapon Gunyinával mérkőzik meg. Hoang Thanh Trang tízedik partijában világos lesz az ukrán Inna Gaponenko ellen.

A kontinensviadalon Hoang Thanh Trang a kilencedik fordulóban elvesztette veretlenségét. Az ukrán Natalija Zsukovával szemben a holland védelemre esett a választása, érdekes csata alakult ki. A címvédőként játszó Hoang nem tudja megismételni tavaly mutatott remek teljesítményét, jóval többet hibázik, és a nyitásai ezúttal sebezhetőek. Nagymesternőnk minőséget áldozott, de a folytatást elvétette, nem kapott elegendő ellenértéket. Zsukova menetrendszerű időzavarában felcsillant a remény a játszma megmentésére, de újabb bakik után már nem maradt mentség. Zsukova a nyeréssel holtversenyben a második helyen várhatja a véghajrát, Hoang csak a vb-re való kijutást jelentő tizennégybe kerülésért küzdhet.

Az éltáblákon kétfrontos grúz-orosz párharcot láttunk, az orosz olimpiai bajnoknők jól vették az újabb akadályt. Valentyina Gunyina remivel megőrizte egypontos előnyét. Tatjana Koszinceva kalandos partiban győzte le Lela Dzsvahasvilit, aki esélyes állást rontott el, időzavarban a fokozott feszültséget az orosz nagymesternő bírta jobban.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova kedvező párosítást kapott, az eséllyel élni tudott. Javított az ukrán Marija Muzicsuk és a grúz Nino Hurcidze, kapaszkodik a rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze. Jó napot zártak a lengyelek.

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

Salome Melia (grúz, 2454, 6,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 7,5)  döntetlen

Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 6)  0 - 1

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 6) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 6)  döntetlen

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 6) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5,5) 1 - 0

Meri Arabidze (grúz, 2406, 5,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 5,5)  0 - 1

Olga Girja (orosz, 2493, 5,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 5,5)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 5,5) – Zoya Schleining (német, 2376, 5,5)  1 - 0

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 5,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 5,5)  1 - 0

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 5,5) – Almira Szkripcsenko (francia, 2449, 5)  1 - 0

Irina Bulmaga (román, 2357, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 5)  0 - 1

Monika Socko (lengyel, 2462, 5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2434, 5)  1 – 0

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

8.0

2416

48.0

52.0

2

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

7.0

2446

47.5

51.0

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

7.0

2446

47.0

50.5

4

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

7.0

2397

45.0

49.5

5

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

6.5

2421

46.0

50.0

6

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

6.5

2420

46.0

50.0

7

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

6.5

2393

45.5

50.0

8

33

WGM

Karina Szczepkowska-H.

POL

2369

6.5

2382

44.0

47.5

9

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

6.5

2373

44.0

48.5

10

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

6.5

2361

45.5

49.5

11

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

6.0

2426

49.5

54.0

12

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

6.0

2418

51.0

54.5

13

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

6.0

2409

47.0

49.0

14

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

6.0

2405

46.5

50.0

15

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

6.0

2394

45.0

48.5

16

13

IM

Elisabet Paehtz

GER

2456

6.0

2373

43.0

47.0

17

10

GM

Monika Socko

POL

2462

6.0

2369

43.0

47.0

18

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

6.0

2368

41.5

44.0

19

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

5.5

2402

45.5

48.0

20

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

5.5

2394

45.5

49.5

 

Az élcsoportban a 10. forduló párosítása:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7)

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7) – Salome Melia (grúz, 2454, 7)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 6,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 6,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 6,5)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 6,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 6,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 6) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 6)

Olga Girja (orosz, 2493, 6) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 6)

Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6) – Monika Socko (lengyel, 2462, 6)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5,5) – Inna Gaponenko (ukrán, 2380, 5,5)

Zoya Schleining (német, 2376, 5,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 5,5)

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 5,5) – Meri Arabidze (grúz, 2406, 5,5)

 

Zsukova,N (2451) – Hoang Thanh Trang (2490)
Holland védelem [A88]

1.d4 f5 2.Hf3 Hf6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 c6 8.b3 Ha6 9.Fb2 Ve8 10.Fa3

Az orosz Dannil Dubov a gibraltári nyílt versenyen a 10.d5 Fd7 11.Bc1 h6 12.Be1 Vf7 13.Hd4 Bac8 14.e3 He4 15.Ve2 Hac5 16.dxc6 bxc6 17.Vc2 Hxc3 18.Fxc3 He4 19.Fb2 c5 20.He2 Fc6 folytatásban nem tudott előnyt elérni Európa-bajnoknőnkkel szemben., a parti remi lett.

10...h6 11.b4 Hc7 12.Bb1 Vf7 13.Hd2 Fe6

 

14.b5 Fxc4

Világosra előnyös a 14...cxb5 15.Hxb5 Hxb5 16.Bxb5 Bab8 17.Fxb7 folytatás.

15.bxc6 bxc6 16.Fxc6 Hcd5!?

A minőségáldozat helyett számításba jött a 16...Bab8 17.Va4 Fa6 18.Va5 Kh7 19.Bxb8 (19.Vxc7? Bbc8) 19...Bxb8 változat.

17.Hxd5 Fxd5 18.Fxa8 Fxa8 19.Va4

Pontosabb volt a 19.Vb3 Fd5 20.Vd3 folytatás.

 

 

19...g5?!

Hoang Thanh Trang a 19...f4! 20.Vb3 (20.gxf4? Hd5) 20...Fd5 21.Vd3 Hg4 folytatással ígéretes ellenjátékhoz jutott volna.

20.Vxa7 Vd5 21.f3 Vxa2 22.Bb2 Ve6 23.Bf2 g4

24.Bb8 gxf3 25.exf3 Ve1+ 26.Hf1 Fd5 27.Fb4?! Vd1 28.Bxf8+ Fxf8?! 29.Va3 Vxd4 30.Fc3 Vd3 31.Fb2 Vd1?

32.Fxf6 exf6 33.Bd2?! Vxf3 34.Vxf3 Fxf3 35.He3 Fe4 36.Hd5 Kf7 37.Kf2 f4 38.Hxf4 f5 39.Ke3 Fe7 40.h4 Kg7 41.Hd5 Fd8

42.Hc3 Fb6+ 43.Kf4 Fh1 44.Kxf5 Fc5 45.He4 Fb4 46.Bd4 Fe1 47.Hxd6 h5 48.Bd1 Fb4 49.He8+ Kf8 50.Bxh1 Kxe8 51.Kg6 és sötét feladta

 

Dzsavahasvili,L (2474) - Koszinceva,T (2476)
Királyindiai védelem [E68]

1.d4 Hf6 2.c4 d6 3.Hf3 Hbd7 4.g3 e5 5.Hc3 g6 6.Fg2 Fg7 7.0-0 0-0 8.e4 c6 9.h3 a6 10.Vc2 Be8 11.Bd1 exd4 12.Hxd4 Ve7 13.Ff4 He5 14.b3 Fd7 15.Fg5 c5 16.Hd5 Vd8

17.He2 Fc6 18.f4 Hed7 19.Hec3

A grúz nagymesternő szép esélyt kaphatott volna a 19.e5 Fxd5 (19...dxe5 20.Hxf6+ Fxf6 21.Fxc6 bxc6 22.Fxf6 Vxf6 23.Bxd7 exf4 24.Bad1) 20.Bxd5 dxe5 21.Fxf6 Fxf6 22.Bad1 Be7 23.fxe5 Fxe5 (23...Ve8 24.Bxd7 Bxd7 25.Bxd7 Vxd7 26.exf6) 24.Vd2 változatban.

19...Vb8 20.Bab1 Fxd5 21.Hxd5 Hxd5 22.Bxd5 h6 23.Fh4 Hf8 24.g4 He6 25.Fg3 Hd4 26.Vd3 b5?

27.e5! dxe5 28.fxe5 Va7 29.b4

Jobb volt a 29.Bf1 Bad8 30.Kh1 Ve7 31.Bxd8 Bxd8 32.Fd5 He6 33.Kg2 folytatás.

29...bxc4 30.Vxc4 Bab8 31.Kh1 He6 32.a3 cxb4 33.axb4 Bec8 34.Vd3 Bc7 35.Vd2 Bbc8 36.Bf1 Bc2

37.Bd7 Bxd2 38.Bxa7 Bcc2 39.Fb7?

A kölcsönös kapkodásban Tatjana Koszinceva jobban bírta a feszültséget.

39...Bc3 40.Ba8+? Kh7 41.Fe1 Bxh3+ 42.Kg1 Be2 43.Bxa6?

43...Hg5 44.Fg2 Fxe5 45.Ff2 Bb3 46.Fc5?

46...Bbb2 47.Bf2 Be1+ 48.Bf1 Hf3+! és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: http://www.eiwcc2014.eu

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Plovdivban a pihenőnap után folytatódott a 15. női Európa-bajnokság. A 11 fordulós svájci rendszerű viadal nyolcadik játéknapján Hoang Thanh Trang világossal remizett a lengyel Karina Karina Szczepkowska.Horowskával. A versenyben vezető orosz Valentyina Gunyina sorozatban hetedik győzelmével egy pontra növelte előnyét. A grúz Salome Melia a második helyen, öten osztják a harmadik helyet. Európa-bajnoknőnk a a negyedik pontcsoportban, az ukrán Natalija Zsukovával sötéttel játssza kilencedik partiját.

 

A kontinensbajnokság nyolcadik játéknapján az éllovas orosz olimpiai bajnoknő, Valentyina Gunyina folytatta győzelmi sorozatát. Félpontos előnnyel játszhatta a grúz Lela Dzsavahasvili elleni partiját. Hol kisebb, hol nagyobb előnnyel csatázhatott, okosan használta ki, hogy nem kellett kockáztatnia. A grúz sakkozónő került időzavarba, a sorsdöntő hiba menetrendszerűen bekövetkezett, Gunyina matthálót szőtt riválisa királya köré, a győzelemmel egy pontra növelte előnyét.

Az élcsoportban csak két játszma ért véget pontosztozkodással. A kétszeres orosz olimpiai bajnoknő Tatjana Koszinceva erőfeszítései kevésnek bizonyultak a grúz Nino Bacsiasvilivel vívott küzdelmében.

 

A címvédő Hoang Thanh Trang örülhetett a döntetlennek, a lengyel Karina Szczepkowska-Horowska jóval nagyobb gondokat okozhatott volna nagymesternőnknek, ha kihasználja az állás kínálta lehetőségeket. Az Eb hajrájában fokozott jelentőséget kap a párosítás, nagy csata várható a dobogós helyezésekért, és a 2016-os világbajnokságon részvételi jogot biztosító 14 helyért.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 6,5) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6)  1 - 0

Salome Melia (grúz, 2454, 5,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 5,5)  1 - 0

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 5,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 5,5) döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 5)  döntetlen

Elina Danieljan (örmény, 2458, 5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 5)  1 - 0

Gunaj Mammadzava (azeri, 2182, 5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 5)  0 - 1

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 5)  1 - 0

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 4,5) – Marina Guszeva (orosz, 2362, 4,5)  1 - 0

Zoya Schleining (német, 2376, 4,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 4,5)  1 - 0

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 4,5)  0 - 1

Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 4,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4,5)  0 - 1

Gulna Mammadova (azeri, 2331, 4,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4,5)  döntetlen

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2434, 4,5) – Irina Bulmaga (román, 2357, 4,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

7.5

2410

37.5

41.5

2

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

6.5

2438

34.0

37.5

3

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

6.0

2439

38.5

42.0

4

9

IM

Lela Dzsavashivili

GEO

2474

6.0

2418

37.5

42.0

5

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

6.0

2414

35.5

39.5

6

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

6.0

2386

34.0

37.5

7

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

6.0

2352

35.0

39.0

8

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

5.5

2424

35.0

38.5

9

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

5.5

2408

36.5

39.5

10

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

5.5

2397

38.0

40.0

11

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

5.5

2396

36.5

41.0

12

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

5.5

2393

33.5

36.0

13

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

5.5

2386

34.0

38.0

14

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

5.5

2383

34.5

38.5

15

33

WGM

Karina Szczepkowska-H.

POL

2369

5.5

2372

35.5

38.5

16

31

WGM

Zoya Schleining

GER

2376

5.5

2327

29.5

32.0

17

23

IM

Meri Arabidze

GEO

2406

5.5

2320

34.0

37.5

18

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

5.0

2427

41.0

44.5

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

Salome Melia (grúz, 2454, 6,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 7,5)

Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 6)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 6) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 6)

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 6) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5,5)

Meri Arabidze (grúz, 2406, 5,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 5,5)

Olga Girja (orosz, 2493, 5,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 5,5)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 5,5) – Zoya Schleining (német, 2376, 5,5)

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 5,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 5,5)

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 5,5) – Almira Szkripcsenko (francia, 2449, 5)

Irina Bulmaga (román, 2357, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 5)

Monika Socko (lengyel, 2462, 5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2434, 5)

 

Hoang Thanh Trang (2490) - Szczepkowska-Horowska,K (2369)
Cseh Benoni [A53]

1.d4 Hf6 2.c4 d6 3.Hc3 Hbd7 4.e4 e5 5.d5 Hc5 6.f3 a5 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 0-0 9.Hge2 h6 10.Hg3 Hh7 11.Fe2 Fg5 12.0-0 Fd7 13.f4 exf4 14.Fxf4 Fxf4 15.Bxf4 Vg5 16.Baf1 Bae8 17.Vd1 Be5 18.Kh1 g6 19.Fg4 Fe8 20.Hce2?!

20...h5 21.Ff3 h4 22.Bg4 Vd8 23.Hf5 Kh8 24.Hh6

24...Fd7

Bajban lehetett volna a címvédő nagymesternőnk a 24...f5 25.exf5 gxf5 26.Bd4 (26.Bf4 Vg5 27.Hxf5 Bfxf5) 26...Vg5 27.Vc1 Bf6 folytatásban.

25.Bf4 Kg7 26.Hg4 Fxg4 27.Fxg4 Hxe4 28.Hd4 Hef6?

A kölcsönös bakik jellemezték a partit, 28...Hhg5 megőrizte volna az előnyt.

29.Hf3?! Hxg4?! 30.Bxg4 Bf5 31.Bxh4 Bxf3?!

32.Bxh7+ Kxh7 33.Vxf3 b6 34.Vc3 Kg8 35.h3 Be8 36.Vf3 Vd7 37.Vg3 Be4 38.b3 Ve7 39.a4 Be3 40.Bf3 Be2 41.Vf4 Be4 42.Vg3 Kg7 43.Kh2 Kg8 44.Bf4 Be3 45.Bf3 Be4 és döntetlen

 

Gunyina,V (2501) - Dzsavahasvili,L (2474)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 Fxc5 8.0-0 0-0 9.Hc3 He4 10.Hxe4 Fxe4 11.Ff4 Fe7?! 12.Bfd1 d6

13.Va3

Jóval erősebb volt a 13.Bd4 Fc6 14.Vd1 Ha6 15.Vd2 Hc5 16.Fxd6 Fxd6 17.Bxd6 Vc7 18.Bxc6 Vxc6 19.Hg5 folytatás.

13...d5 14.Vc3 Ff6 15.Fe5 Hd7 16.Fxf6 Vxf6 17.Va3 Bfd8 18.cxd5 exd5 19.Bac1 Hc5 20.Hd4 a5 21.Hb3 Fxg2 22.Kxg2 He4 23.f3 Hd6 24.Hd4 Hc4 25.Vc3 b5

 

26.Hxb5 Vb6 27.Hd4 Vxb2 28.Bc2 Vxc3 29.Bxc3 Kf8 30.Kf2 Bdb8 31.Hf5 Bb5 32.a4 Bc5 33.Bb3 g6 34.Hd4 Bac8 35.Bb7 B8c7 36.Bbb1 Hd6?

37.Hb3 Bc2 38.Bxd5 Hc4 39.Hd4 Ba2 40.Bb8+ Kg7 41.g4 h6 42.h4 Bxa4

43.g5 hxg5 44.hxg5 Bb4 45.Be8 Hb6 46.Bdd8 Bc8

 

47.He6!+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.eiwcc2014.eu

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Plovdivban zajló Európa-bajnokságon Hoan Thanh Trang döntetlennel folytatta szereplését. A viadal hetedik fordulójában az orosz Alina Kasliszkajával vívott küzdelme örökös sakkal ért véget. Az éllovas orosz Valentyina Gunyina kihasználta az ukrán Natalija Zsukova időzavaros óriási hibáját, sorozatban hatodik győzelmét aratta, fél ponttal előzi meg a grúz Lela Dzsavahasvilit. Újabb vereséget szenvedett a rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze, az olimpiai bajnoknők rangadóján az orosz Tatjana Koszinceva támadása átütött. Sötéttel volt sikeres a grúz Salome Melia és Nino Bcsiasvili is. Négyen gyűjtöttek 5,5 pontot, Hoang hat társával 5 pontos. A vasárnapi pihenőnap után a hétfői nyolcadik játéknapon nagymesternőnk világossal játszik a lengyel Karina Szczepkowska-Horowska ellen.

Váratlan eredmények, időzavaros hibák jellemezték a kontinensbajnokság hetedik fordulóját. A címvédő Hoang Thanh Trang sötéttel a holland védelmet választotta az orosz Alina Kaslinszkajával szemben. Az érdekes összecsapás a dinamikus egyensúly jegyében zajlott, a küzdelem örökös sakkal ért véget.

 

Az éltáblán olimpiai bajnoknők csatáztak, az első Eb győztese, az ukrán Natalija Zsukova és a két évvel korábbi bajnok orosz Valenytina Gunyina. A rutinos ukrán nagymesternő pályafutása során sok partit rontott már el időzavarban, a fontos rangadón is pokoli időhátrányba került. Gunyina kockáztatott, rájátszott időzavarára, terve végül bevált, Zsukova a váratlan taktikai húzásra pánikba esett, fölösleges minőségáldozata vesztéshez vezetett. Gunyina sorozatban hatodik győzelmét érte el!

Gunyina megőrizte félpontos előnyét a grúz Lela Dzsavahasvili előtt. Lela eddigi eredményessége a viadal egyik meglepetése, az ukrán Marija Muzicsuk legyőzése szép fegyvertény volt.

Megingott a rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze, könnyen adta meg magát az orosz Tatjana Koszincevával vívott presztízsrangadón. Tálcán kínálta a kétszeres olimpiai bajnoknőnek a támadási lehetőséget, királya védhetetlen helyzetbe került.

Az orosz Olga Girja is grúz ellenfelet győzött le, Nino Hurcidze sem villogott. A grúzok számára gyógyír volt Salome Melia és Nino Bacsiasvili sikere. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova, és a lengyelek legjobbja, Monika Socko is világossal kapott ki.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 5,5)  0 - 1

Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 4,5)  1 - 0

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 4,5)  0 - 1

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 4,5)  0 - 1

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 4,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 4,5)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 4,5) – Salome Melia (grúz, 2454, 4,5)  0 - 1

Monika Socko (lengyel, 2462, 4) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 4,5)  0 - 1

Lenka Ptacnikova (izlandi, 2310, 4) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 4)  0 - 1

Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4) – Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 4)  döntetlen

Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 4) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 4) 1 - 0

Gunaj Mammadzava (azeri, 2182, 4) – Sophie Milliet (francia, 2406, 4)  1 - 0

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 4) – Daria Csarocskina (orosz, 2375, 4)  1 - 0

Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3,5) – Hayala Abdulla (azeri, 2233, 4)  1 – 0

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

6.5

2399

27.0

30.5

2

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

6.0

2405

26.0

29.5

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

5.5

2429

25.5

29.0

4

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

5.5

2404

27.5

30.5

5

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

5.5

2400

25.0

28.0

6

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

5.5

2381

24.0

26.5

7

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

5.0

2478

30.5

34.0

8

79

WFM

Gunaj Mammadzava

AZE

2182

5.0

2391

22.0

24.5

9

6

GM

Hoang   Thanh Trang

HUN

2490

5.0

2389

25.0

28.0

10

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

5.0

2369

24.5

26.5

11

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

5.0

2359

23.5

25.0

12

33

WGM

Karina Szczepkowska-H

POL

2369

5.0

2353

25.5

28.0

13

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

5.0

2338

26.5

30.5

14

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

4.5

2447

31.0

34.5

15

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

4.5

2434

27.5

30.0

16

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

4.5

2411

28.5

30.5

17

13

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

4.5

2404

26.0

29.0

18

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

4.5

2403

28.5

32.0

19

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

4.5

2392

25.5

29.0

20

3

WGM

Natalija POgonyina

RUS

2508

4.5

2372

27.5

30.5

 

Az élcsoportban a hétfői 8. forduló párosítása:

 

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 6,5) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6)

Salome Melia (grúz, 2454, 5,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 5,5)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 5,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 5,5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 5)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 5)

Gunaj Mammadzava (azeri, 2182, 5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 5)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 4,5) – Marina Guszeva (orosz, 2362, 4,5)

Zoya Schleining (német, 2376, 4,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 4,5)

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 4,5)

Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 4,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4,5)

Gulna Mammadova (azeri, 2331, 4,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4,5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2434, 4,5) – Irina Bulmaga (román, 2357, 4,5)

Kaslinszkaja,A (2441) – Hoang Thanh Trang (2490)
Holland védelem [A90]

1.Hf3 e6 2.d4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 d5 5.0-0 Fd6 6.c4 c6 7.b3 Ve7 8.Fb2 0-0 9.He5 b6 10.cxd5 exd5 11.Vc2 Fe6 12.Hd2 Bc8 13.Bac1 a5 14.Vb1 a4 15.f3 axb3 16.axb3 Fb4 17.Bfd1 Ba7

18.e4 fxe4 19.fxe4 Bac7 20.exd5 Fxd5 21.He4 Hbd7 22.Bf1 Hxe4 23.Fxe4 Hf6 24.Fxd5+ cxd5 25.Vf5 Ve8

26.g4 h6 27.h4 Fc3 28.Fxc3 Bxc3 29.Bxc3 Bxc3 30.g5 hxg5 31.hxg5 Vh5 32.Ve6+ Kh7 33.Vf5+ Kg8 34.Ve6+ Kh8 35.Hf7+ Kh7 36.gxf6 Bg3+ 37.Kf2 Vf3+ 38.Ke1 Vc3+ 39.Kf2 Vf3+ 40.Ke1 Vc3+ 41.Kf2 Vf3+ és döntetlen

 

Zsukova,N (2451) - Gunyina,V (2501)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 Fe7 10.h3 0-0 11.Vc2 Bc8 12.Bd1 Vc7 13.Fd2 a6 14.Bac1 dxc4 15.Fxc4 c5 16.dxc5 Hxc5 17.a3 b5 18.Fe2 Vb8 19.Fe1 Fd6 20.b4 Hce4 21.Ff3 Bc4 22.Vb1 Hxc3 23.Fxc3 Bfc8 24.Fb2 Fh2+ 25.Kh1 Fe5 26.Kg1

 

26...Fc3

Az éllovas Valentyina Gunyina nem akarta a lépésismétlést a komoly időhátrányban levő Natalija Zsukova ellen.

27.Fxc3 Bxc3 28.Bd8+ Bxd8 29.Bxc3 Hd7 30.Ve4 He5 31.g3 f5 32.Vb7 Vd6 33.Kg2 Hc4 34.Vc6 Ve5 35.Bc2 Kh7 36.Vxa6 Hd2?!

 

 

37.Fc6?!

Az idő szorításában hiba. 37.Vc6 Hxf3 38.Vxf3 Va1 39.Vf4 Bd1 40.Vh4+ Kg8 41.Bc8+ Kf7 42.Bc7+ Kg8 43.Ve7 volt a helyes folytatás, az időzavarnak vége, az ukrán olimpiai bajnoknő vígan nézhetett volna a jövőbe, királyát veszély nem fenyegeti a 43...Bg1+ 44.Kf3 Vd1+ 45.Kf4 változatban.

37...Bd5!

Váratlan taktikai lépések alkalmasak arra, hogy az időzavarban levő ellenfelet megzavarják.

38.Bxd2??

A pánikban Natalija megijedt sötét lehetőségeitől. 38.Bc1 Ve4+ (38...Vb2 39.Be1 Ve5 40.e4 Hxe4 41.Be2 Vd4 42.Vb7 Vd3 43.Fxd5 Vxe2 44.Fxe4 fxe4 45.Vf7) 39.Kg1 Hf3+ 40.Kf1 Hh2+ 41.Kg1 remi lett volna.

38...Bxd2 39.Vxb5 Vxe3 40.Vf1 Vxa3 41.Vc4 Vb2 42.Vc5 Bc2 43.Vb6 Ve5 44.b5? Ve1 45.Vd4 Bd2 46.Vf4 Bd1 és világos feladta

 

Dzagnidze,N (2541) - Koszinceva,T (2476)
Királyindiai védelem [E98]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.Hf3 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.He1 He8 10.Fe3 f5 11.f3 f4 12.Ff2 g5 13.c5 Hg6 14.cxd6 cxd6 15.Hc2 Hf6 16.Ha3 h5 17.Hc4 g4

18.fxg4

Az előző fordulóbeli vereség elbizonytalanította a grúzok legjobbját.

18...hxg4 19.Hb5? g3! 20.hxg3 Hxe4 21.gxf4? Hxf4 22.Ff3?

22...Vg5 23.Fe3 Hh3+ 24.Kh2 Vg3+ 25.Kh1 Vh4 26.gxh3 Fxh3 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: http://www.chess-news.ru

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A plovdivi Európa-bajnokság hatodik fordulójában Hoang Thanh Trang világossal nyert a német Elisabeth Paehtz ellen. Az éltáblán az orosz Valentyina Gunyina legyőzte holtversenyes társát, a grúz Nana Dzagnidzét. Az ukrán Natalija Zsukova nyerőesélyes állását remire rontotta az orosz Olga Girjával vívott csatájában. Gyunyina félpontos előnnyel vezet Zsukova és a grúz Zsavahasvili  előtt, Hoang kilenc társával együtt 4,5 pontos. Európa-bajnoknőnk hetedik partiját sötéttel az orosz Alina Kaslinszkajával játssza.

A kontinensviadal hatodik játéknapján Hoang Thanh Trang fontos győzelmet aratott, a német Elisabeth Paehtz félpontos előnnyel játszhatta a partit, de a számára kedvezően alakult megnyitás után a végjátékot súlyos időzavarban gyengébben játszotta. A bástyavégjátékot a címvédő Hoang remek technikával nyerte meg.

Az éltáblán az orosz Valenytina Gunyina ellen a rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze gyenge napot fogott ki, 31 lépést követően feladásra kényszerült. Gunyina félpontos előnyre tett szert.

Az ukrán Natalija Zsukova nagy esélyt szalasztott el, kecsegtető pozícióban nem találta meg a fonalasan nyerséhez vezető folytatást, az orosz Olga Girja örökös sakkal remit harcolt ki.

A grúz Lela Zsavahasvili és Nino Bacsiasvili értékes győzelmeket arattak. Az orosz sakkozás nagy reménységét, Alekszandra Gorjacskinát túlzottan agresszív játékáért a rutinos bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova büntette meg. Versenyben maradt az ukrán Marija Muzicsuk, az örmény Lilit Mkrtchian kidobott fél pontot.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 4,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5)  1 - 0

Olga Girja (orosz, 2493, 4) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 4,5)  döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 4) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2462, 4) – Lela Zsavahasvili (grúz, 2474, 4)  0 - 1

Hoang Thang Trang (magyar, 2490, 3,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4)  1 - 0

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 3,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 3,5)  1 - 0

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 3,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3,5)  1 - 0

Alekszandrija Gorjacskina (orosz, 2434, 3,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 3,5)  0 - 1

Elina Danieljan (örmény, 2458, 3,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 3,5)  döntetlen

Salome Melia (grúz, 2454, 3,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 3,5) 1 - 0

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 3,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 3,5)  döntetlen

Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 3,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 3,5)  0 – 1

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

5.5

2389

18.0

20.5

2

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

5.0

2473

21.0

23.5

3

9

IM

Lela Zsavahasvili

GEO

2474

5.0

2381

19.5

23.0

4

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

4.5

2442

23.0

25.5

5

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

4.5

2426

20.5

23.0

6

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

4.5

2417

18.0

21.0

7

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

4.5

2392

20.0

22.0

8

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

4.5

2392

19.0

22.0

9

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

4.5

2388

19.5

21.5

10

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

4.5

2378

17.0

19.5

11

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

4.5

2371

19.0

22.0

12

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

4.5

2349

17.0

19.5

13

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

4.5

2333

17.0

18.5

14

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

4.0

2438

21.0

23.5

15

67

WIM

Hayala Abdulla

AZE

2233

4.0

2420

18.5

20.0

16

13

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

4.0

2414

20.0

23.0

17

79

WFM

Gunaj Mammadzada

AZE

2182

4.0

2388

16.5

19.0

18

10

GM

Monika Socko

POL

2462

4.0

2361

17.5

20.0

19

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

4.0

2353

18.0

20.0

20

33

WGM

Karina Czczepkowska-H.

POL

2369

4.0

2348

18.5

20.5

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 5,5)

Lela Zsavahasvili (grúz, 2474, 5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 4,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 4,5)

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 4,5)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 4,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 4,5)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 4,5) – Salome Melia (grúz, 2454, 4,5)

Monika Socko (lengyel, 2462, 4) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 4,5)

Lenka Ptacnikova (izlandi, 2310, 4) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 4)

Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4) – Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 4)

Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 4) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 4)

Gunaj Mammadzava (azeri, 2182, 4) – Sophie Milliet (francia, 2406, 4)

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 4) – Daria Csarocskina (orosz, 2375, 4)

Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3,5) – Hayala Abdulla (azeri, 2233, 4)

 

Hoang Thanh Trang (2490) - Paehtz,E (2456)
Trompowski támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 c6 3.Hf3 Vb6 4.b3 He4 5.Ff4 e5! 6.Fxe5 Fb4+ 7.Hbd2 Hxd2

Erősebb volt a 7...0-0 8.c4 d5 9.a3 Fc3 folytatás.

8.Hxd2 f6 9.Fg3 Vxd4 10.Bb1 d5 11.e3 Vc3 12.Fd3 0-0 13.Vc1 Hd7 14.a3 Fe7 15.b4 f5

Figyelmet érdemelt a 15...He5 16.Fe2 (16.Fxe5 Vxe5 17.Hf3 Vh5) 16...Ff5 17.Kd1 Hc4 18.Bb3 Vxd2+ 19.Vxd2 Hxd2 20.Kxd2 b5 21.Fc7 Kf7 folytatás.

16.0-0 Vf6 17.Hf3 Hb6 18.Fe5 Vf7 19.Vb2 Ff6 20.Bfc1 Fe6 21.Fxf6 Vxf6 22.Vxf6 Bxf6 23.Hd4 Be8 24.g3 g6 25.a4 a6 26.a5 Hd7 27.h4 He5 28.Fe2 Ff7 29.Hb3 Be7 30.Hc5 Kg7 31.f4 Hc4 32.Fxc4 dxc4 33.Kf2 h6 34.Bd1 Fd5 35.Ha4 Bfe6 36.Be1 Fe4 37.Hc5

37...Bd6?!

Számításba jött a 37...Fxc2 38.Hxe6+ Bxe6 39.Bb2 Fd3 folytatás.

38.Hxe4 Bxe4? 39.Bbd1 Bd5?! 40.Bxd5 cxd5

Vége az időzavarnak, de sötét elrontotta a remiesélyes pozíciót. A bástyavégjátékot Európa-bajnoknőnk a tőle megszokott precíz játékkal nyerte meg.

 

41.Bd1 c3 42.Bd4 b5 43.axb6 Be6 44.Bxd5 Bxb6 45.Ke2 Bxb4 46.Bd7+ Kf6 47.Bd6+ Kf7 48.Bxa6 Bb2

49.Kd3 Bb1 50.Kxc3 Bg1

 

 

 

51.h5!

Nagymesternőnk válogathatott a nyerések között. 51.Kd4 Bxg3 52.c4 Bh3 53.c5 Bxh4 54.Ke5 Bh3 55.Ba3 is simán nyert volna.

51...Bxg3? 52.hxg6+ Bxg6 53.Bxg6 Kxg6 54.Kd3 h5 55.Ke2 Kf7 56.Kf3 h4 57.Kg2 és sötét feladta

 

Gunyina,V (2501) - Dzagnidze,N (2541)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 b6 7.Fg5 Fb7 8.e3 d6 9.Hf3 Hbd7 10.Hd2 Bc8 11.Fd3 c5 12.0-0 cxd4 13.Vxd4 Bc5 14.f4 h6 15.Fh4 e5 16.Vxd6 exf4 17.exf4

17...Va8?

Egyenlő esélyeket adott volna a 17...Bc6 18.Vb4 (18.Vd4 Hc5) 18...Hc5 19.Fc2 Be8 20.Bae1 Bxe1 21.Bxe1 Vd4+ 22.Ff2 Vxf4 folytatás.

18.Hf3 Bd8 19.Bad1 Fxf3 20.gxf3 Be8?!

21.b4 Bh5 22.Fg3 Hf8 23.f5 H8h7 24.c5 Bd8?

A grúz olimpiai bajnoknő nehéz állásban azonnali vesztőt húzott.

 

25.Fe4 Bxd6 26.Fxa8 Bxd1 27.Bxd1 bxc5 28.bxc5 Bxf5 29.c6 Hd5

30.c7 Hxc7 31.Bd8+ és sötét feladta

 

Girja,O (2493) - Zsukova,N (2451)
Bogoindiai védelem [E11]

1.Hf3 Hf6 2.d4 e6 3.c4 Fb4+ 4.Fd2 a5 5.Hc3 b6 6.e3 Fxc3 7.Fxc3 He4 8.Vc2 Fb7 9.Fd3 Hxc3 10.Vxc3 0-0 11.Bd1 d6 12.Vc2 h6 13.d5 Ha6 14.Ve2 Hc5 15.Fb1 e5 16.0-0 f5 17.Vc2 Vf6 18.He1 c6 19.f4? cxd5 20.cxd5

20...e4 21.Bd4 Bac8 22.Vd1 Bc7 23.Bf2 Bfc8 24.Bc2 Vf7 25.h3 Fa6 26.Kh2 Ve8 27.b4 Ha4 28.Bc6

 

28...Fb5 29.bxa5 Fxc6 30.dxc6 Hc5 31.axb6 Bxc6 32.a4 Bxb6 33.Fa2+ Kh8 34.a5 Ba6 35.Hc2 Bxa5 36.Hb4

36...Hd3 37.Fb3 Bc1 38.Vd2 Baa1 39.Bxd6

 

39...Ve7?

Az időzavaros kapkodásban nem könnyű megtalálni a 39...h5! 40.Hc6 (40.Hxd3 Bh1+ 41.Kg3 h4+ 42.Kxh4 Ve7+) 40...h4 41.Vxc1 Hxc1 42.Fc4 Kh7 azonnali nyerést.

40.Be6 Bh1+ 41.Kg3 Vxb4!?

Örökös sakkot engedélyezett. A 41...Vd7 42.Hxd3 Kh7 43.Vc3 Vxd3 44.Vxd3 exd3 45.Bd6 Ba7 folytatásban sem lett volna sok esélye sötétnek a nyerésre.

42.Be8+ Kh7 43.Fg8+ Kh8 44.Fe6+ Kh7 45.Fg8+ Kh8 46.Fe6+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.eiwcc2014.eu

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog