Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Dortmundban, a 46. Sparkassen Chess Meeting szuperversenyén a tízszeres győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a címvédő olasz Fabiano Caruana és a német Georg Meier rajtolt győzelemmel. Lékó Péter sötéttel remizett a német Igor Henkinnel, a német Daniel Fridman és az angol Michael Adams is megosztozott  a ponton. A viadal második fordulójában Lékó világossal Caruanával mérkőzik meg.

 

Villámgyőzelemmel rajtolt a tízszeres dortmundi elsőséggel büszkélkedő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Júniusban nyeretlen maradt a Tal-emlékversenyen és pályafutása egyik legnagyobb kudarcaként az utolsó helyen végzett. Gyorsan száműzte a rossz emléket, ebben a kínai Wang Hao segítségére volt. A megnyitásból Kramnyik ideális pozícióval jött ki, gyalogot is nyert, de nem kellett technikai tudását megcsillogtatnia, Wang Hao nemes egyszerűséggel elnézte bástyáját.

Kevésbé sikerült az orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkin bemutatkozása. Moszkvában megőrizte veretlenségét, a gyengébb mezőnyű dortmundi viadalon már az első játéknapon botlott. Az olasz Fabiano Caruana a tőle megszokott higgadtsággal kivárta esélyét. Caruana a nyeréssel pályafutása egyik jelentős állomásához érkezett, a virtuális világranglistán 2800 Élő-pontja van!

Az első forduló meglepetését a német összecsapás hozta, Georg Meier világossal Arkadi9j Naiditsch ellen győzött. Futópárjával, kedvező vezérszárnyi gyalogszerkezetével előnybe került, tisztjeinek aktivitása alaposan feladta a leckét a németek legjobbjának. Meier előnyének érvényesítésében egy kicsit bizonytalankodott, Naiditsch nem használta ki az esélyt, a 40. lépésben hibázott nagyot.

Lékó Péter partija fejeződött be utolsóként, kicsit kedvezőbb pozícióból nem tudta feltörni a német Igor Henkin védőállását. A rutinos ellenfél a legjobb pillanatban aktivizálta bástyáját és kiharcolta a döntetlent.

Az angol Michael Adams is sokáig reménykedhetett az egész pont megszerzésében. Elhibázott huszármanővere segítette a német Daniel Fridmant, hogy remi végjátékra egyszerűsítsen.

Az első forduló eredményei:

Igor Henkin (német, 2605) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

Georg Meier (német, 2610) - Arkadij Naiditsch (német, 2710) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 53)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Wang Hao (kínai, 2752) 1 – 0 (Szláv védelem, 26)

Daniel Fridman (német, 2629) – Michael Adams (angol, 2740) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 54)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) - Fabiano Caruana (olasz, 2796) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 43)

A 2. forduló párosítása:

Lékó Péter – Fabiano Caruana

Arkadij Naiditsch – Vlagyimir Kramnyik

Wang Hao – Daniel Fridman

Michael Adams – Dmitrij Andrejkin

Igor Henkin – Georg Meier

Henkin,I (2605) - Lékó,P (2737)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Hb6 6.Hf3 Fg7 7.Vc1 Fg4 8.Fh6 0-0 9.Fxg7 Kxg7 10.Vf4 Fxf3 11.gxf3 Vd6 12.Vxd6 cxd6

Lékó Péter kellemes állással jött ki a nyitásból.

13.e3 Hc6 14.Bc1 d5 15.Fe2 Bac8 16.f4 e6 17.b3 Kf6 18.Kd2 Ke7 19.Ff3 Bfd8 20.He2 Hb4 21.a3 Ha6 22.Hc3 Hc7 23.Bc2 He8 24.h4 Hd6 25.h5 Hd7 26.hxg6 hxg6 27.Fe2  

27...Bh8 28.Bxh8 Bxh8 29.Fd3 Hf6 30.Ke2 Bh1 31.Hb5 Hxb5 32.Fxb5 Kd8 33.Fd3 He8 34.Kd2 Hf6 35.Ke2 Hg4 36.Kf3 f5 37.Kg2 Ba1 38.a4 Hf6 39.Kf3 Kd7 40.Fb5+ Kd6 41.Fd3 Bd1 42.Ke2 Bb1 43.Bc3 Bb2+ 44.Ke1

44...He4 45.Fxe4 fxe4 46.Kf1 b6 47.Kg2 a6

48.Bc8!

A rutinos német nagymester ellenjátékot keresett és talált.

48...Bxb3 49.Bg8 Ke7 50.Bxg6 a5 51.Bg7+ Kf6 52.Bb7 Bb4 53.Kg3 Bxa4 54.Bxb6 Ba1 55.Ba6 a4 56.Ba7 a3 57.Kg2 Kg6 58.Be7 Kf6 59.Ba7 Kg6 60.Be7 Kf6 és döntetlen

Kramnyik,V (2784) – Wang Hao (2752)
Szláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 cxd4 8.exd4 Hc6 9.0-0 Fe7 10.Ve2 0-0 11.Bd1 Hb4 12.Fg5 Fd7  

13.d5 exd5 14.Hxd5 Hbxd5 15.Fxd5 Hxd5 16.Bxd5 Fxg5 17.Hxg5 h6 18.Vd2 hxg5 19.Bxd7 Vf6 20.Bd1 Bfe8 21.Bxb7 Bad8 22.Bd7 Bxd7 23.Vxd7 Bb8 24.Vxa7 Bxb2 25.h3 Ba2??

26.Vb8+ és sötét feladta

Andrejkin,D (2727) - Caruana,F (2796)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.e3 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.Hxd5 Vxd5 7.He2 0-0 8.Hc3 Vd6 9.Fe2 c6 10.0-0 Hd7 11.He4 Vc7 12.Fd2 Hb6 13.f4 a5 14.h4 Fe6 15.h5 Fd5 16.Hg5 f6 17.Hf3 f5 18.Ve1 Hc4 19.hxg6 hxg6 20.Vg3 Vd6 21.Fxc4 Fxc4 22.Bfc1 Fd5 23.He5 Fxe5 24.fxe5 Ve6 25.Kf2 Kf7 26.Bh1 Ke8 27.Bh6 Bg8 28.a4 Fe4 29.Kg1? Kd7 30.b4?

 

30...Bh8 31.Bxh8 Bxh8 32.bxa5 g5! 33.Bf1 Bh4 34.Bf4 Bh5 35.Bxe4?

Hátrányos állásban az orosz szuperbajnok minőségáldozattal próbálkozott, ez meggyorsította a véget.

35...fxe4 36.Fb4 Ke8 37.Fc5 Vh6 38.Vg4 Bh1+ 39.Kf2 Vh4+ 40.Vxh4 gxh4 41.e6 Ba1 42.g4 Ba2+ 43.Kg1 Be2 és világos feladta

Meier,G (2610) - Naiditsch,A (2710)
Grünfeld védelem [D81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fe6 6.Vb5+ Fd7 7.Vb3 c5 8.dxc5 Fc6 9.Hf3 Hbd7 10.Hd4 Hxc5 11.Vc4 Vb6 12.Hxc6 Vxc6 13.b4 Hcd7 14.Vxc6 bxc6 15.e3 e6 16.a3 Fg7 17.Bb1 Hb6 18.Fa6 Bb8 19.Fd2 Hfd5 20.Hxd5 cxd5 21.Ke2 Ha4

 

22.Bhc1

Georg Meier előnybe került, futópárjával, vezérszárnyi gyalogtöbbletével vígan nézhetett a jövőbe.

22...Kd7 23.Bc2 Bb6 24.b5 Bhb8 25.Bbc1 Fe5 26.f4 Fd6 27.Fb4 Ke8

 

28.Bc7 Fxb4 29.axb4 Hb2 30.B1c6 Hc4 31.Bxa7 Hd6 32.Bcc7

Reménytelen lett volna a legjobb német sakkozó helyzete a 32.Kd3 Hxb5 (32...Kf8 33.Bxb6 Bxb6 34.Kd4 He4 35.Bc7) 33.Fxb5 Bxb5 34.Bcc7 Bxb4 35.Be7+ Kf8 36.Bxf7+ Kg8 37.Bg7+ Kh8 38.Bxh7+ Kg8 39.Bhg7+ Kh8 40.Bge7 Be4 41.h4 Kg8 42.g4 Bb3+ 43.Kd2 változatban.

32...h5 33.g3 Kf8 34.Kd3 Kg7 35.h3 Kf6 36.g4 g5

Jobb volt a 36...hxg4 37.hxg4 g5 folytatás.

37.gxh5 gxf4 38.exf4 Kg7 39.Kc3 Kh6 40.Bc6

 

40...Hxb5+? 41.Fxb5 Bxb5 42.Bxf7 Kxh5 43.Bxe6 Kh4 44.Bg7 Bh8 45.Bd6 Bh5 46.Bg5 Bxg5 47.fxg5 Kxg5 48.Kb3 Kf5 49.Ka4 Bb8 50.Bxd5+ Ke6 51.Bd3 Ba8+ 52.Kb3 Bb8 53.h4 és sötét feladta

Fridman,D (2629) - Adams,M (2740)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 0-0 8.0-0 d5 9.exd5 cxd5 10.h3 Bb8 11.Vf3 c6 12.Ff4 Fd6 13.b3 Bb4 14.Fxd6 Vxd6 15.Bfe1 Fe6 16.He2 Be8 17.c3 Bb6 18.Hg3 Bbb8 19.Be2 Fd7 20.Bae1 Bxe2 21.Bxe2 g6 22.Hf1 a5 23.Vg3 Vxg3 24.Hxg3 a4 25.bxa4 Ba8 26.Fc2 c5 27.Hf1 Fxa4 28.Fxa4 Bxa4 29.He3 h5 30.f3 Ba3 31.Hd1 h4 32.Kf2 Kf8 33.Bb2  

33...Hh5

Michael Adams folytathatta volna királyának aktivizálását. A huszár f4-re átjátszása eltékozolta az előnyt.

34.Bd2 Hf4 35.He3 Bxc3 36.Hxd5 Hxd5 37.Bxd5 Bc2+ 38.Ke3 Bxa2 39.Bxc5 Bxg2 40.Bc4

40...g5 41.Bg4 Bg3 42.Kf2 Bxg4 43.fxg4 Ke7 44.Ke3 Kd6 45.Ke4 f6 46.Kf5 Ke7 47.Ke4 Ke6 48.Kd4 f5 49.gxf5+ Kxf5 50.Ke3 g4 51.hxg4+ Kxg4 52.Kf2 h3 53.Kg1 Kg3 54.Kh1 h2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban július 26. és augusztus 4. között rendezik meg a 41. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. A 19-es kategóriájú, 2709-es Élő-pontátlagú, tíz résztvevős viadalon címvédőként a világranglistán harmadik olasz Fabiano Caruana  játszik. A tíz dortmundi elsőséggel büszkélkedő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik huszadik fellépésére készül. Lékó Péter háromszoros győztesként tizenötödször szerepel kedvenc városában. A torna hivatalos honlapja: http://www.sparkassen-chess-meeting.de, Lékó első partiját sötéttel a német Igor Henkinnel játssza.

Dortmund Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter kedvenc városa. Páratlan az orosz exvilágbajnok sikersorozata, vitrinjében tíz dortmundi elsőségért járó trófea díszeleg. Elsőszámú nagymesterünk háromszor diadalmaskodott, különösen emlékezetes 2002-es győzelme, amikor a világbajnok-jelölti verseny megnyerésével Vlagyimir Kramnnyik kihívója lett és két esztendővel később a brissagói döntőben megmérkőzött vele a világbajnoki címért.

Kramnyik a londoni világbajnok-jelölti versenyen hajszállal maradt le a lehetőségről, hogy az indiai Viswanathan Ananddal megmérkőzhessen a világbajnoki címért. A norvég Magnus Carlsen javára dőlt el a holtversenyt eldöntő kritérium, több győzelmének köszönhetően lett világbajnoki kihívó. Az exvilágbajnokot az elszalasztott esély megviselte, az Aljechin emlékversenyen csak ötven százalékot ért el, majd a Tal emlékversenyen még nagyobb meglepetésre utolsó lett, a virtuális világranglistán csak az ötödik.

Lékó Péter magabiztosan játszott Pekingben a GP-viadalon, egyedül maradt veretlen az izgalmakban, váratlan eredményekben bővelkedő tornán. A kínai Wang Hao sok hibával sakkozott hazai földön, újonc a szuperversenyen.

Címvédőként a világranglistán harmadik olasz Fabiano Caruana játszik, tavaly maximálisan kihasználta esélyeit.

Az angol Michael Adams már 1992-ben bemutatkozott, tizenegyedszer kapott meghívást. Hét év után láthatjuk ismét a dortmundi arénában, a tavalyi orosz szuperbajnok Dmitrij Andrejkint először.

A német Arkadij Naiditsch óriási meglepetésre 2005-ben megnyerte a dortmundi szuperversenyt, azóta hasonló kiugró eredményt nem láttunk tőle, kivéve, hogy két éve éltáblásként Európa-bajnoki címig vezette a német válogatottat, amelynek tagja volt Daniel Fridman és Georg Meier is.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (olasz, 2796)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784)

Wang Hao (kínai, 2752)

Michael Adams (angol, 2740)

Lékó Péter (magyar, 2737)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727)

Arkadij Naiditsch (német, 2710)

Daniel Fridman (német, 2629)

Georg Meier  (német, 2610)

Igor Henkin (német, 2605)

A hagyományokhoz híven már korábban megtartották a sorsolást, így a nagymesterek alaposan készülhettek. Az esztendő nyolcadik szuperversenye 19-es kategóriájú, 2709-es Élő-átlagú.  Az első fordulót július 26-án 15 órától játsszák, az utolsót pedig augusztus 4-én, 31-én szabadnap lesz. A torna hivatalos honlapja: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/, élő közvetítés lesz a playchess.com oldalon is. 

Az első forduló párosítása:

Igor Henkin – Lékó Péter

Georg Meier - Arkadij Naiditsch

Vlagyimir Kramnyik – Wang Hao

Daniel Fridman – Michael Adams

Dmitrij Andrejkin - Fabiano Caruana

 

Lékó Péter további sorsolása:

II. ford.: Lékó Péter – Fabiano Caruana

III. ford.: Georg Meier - Lékó Péter

IV. ford.: Lékó Péter – Michael Adams

V. ford.: Vlagyimir Kramnyik – Lékó Péter

VI. ford.: Lékó Péter – Wang Hao

VII. ford.: Daniel Fridman – Lékó Péter

VIII. ford.: Lékó Péter – Arkadij Naiditsch

IX. ford.: Dmitrij Andrejkin – Lékó Péter

A legfontosabb dortmundi tornák krónikája

A torna előtt idézzük fel a legfontosabb dortmundi viadalok krónikáját. Vlagyimir  Kramnyik 1995-ben az első helyért Anatolij Karpovval vívott külön versenyt, végül a 20 éves Vlagyimir 7 pontot gyűjtve fél ponttal megelőzte „veterán” honfitársát. Lékó az ukrán Vaszilij Ivancsukkal holtversenyben a harmadik helyen végzett. Egy évvel később Kramnyik a tornagyőzelemért Viswanathan Ananddal csatázott, végül holtverseny után az orosz nagymestert hirdették ki győztesként. 1997-ben egy ponttal előzte meg  Anandot, 1998-ban hárman osztoztak a dicsőségen, Kramnyik, az angol Michael Adams és az orosz Peter Szvidler triójából ismét Vlagyimir emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

A következő verseny már 19-es kategóriájú volt, a nyolc résztvevő küzdelmében Lékó Péter diadalmaskodott, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el. Fél ponttal előzte meg Kramnyikot, egy ponttal teljesített többet, mint Karpov, Anand és Adams, három győzelem díszelgett a neve mellett. 2000-ben kilenc nagymester (2752-es átlaggal) és a Deep Junior program versengett, utóbbi Péter balszerencséjére. Nagymesterünk nyerőesélyes állást rontott vesztésre, a két holtversenyes győztes, a 6 pontot szerző Kramnyik és Anand mögött holtversenyben harmadik lett. Ismét az orosz sakkozóé az első hely, bár veretlenségét nem tudta megőrizni, Adams legyőzte, de Anandot fantasztikus partiban kényszerítette kapitulációra.

2001-ben rendezték meg először hat résztvevővel, két fordulóval a szuperversenyt, igazi csúcstalálkozóra került sor. Kramnyik ezúttal a bolgár Veszelin Topalovval versengett, veretlen maradt, egyszer riválisát is legyőzte, 6,5 pontot gyűjtött, hatodik dortmundi tornagyőzelmének örülhetett. Lékó Péter megőrizte veretlenségét, de csak egyszer tudott nyerni, harmadik lett. A torna nagy szenzációjaként Viswanathan Anand nyeretlenül végzett az utolsó helyen, négy játszmát is vesztett.

2002-ben a Dortmunder Sparkassen az Einstein-csoport világbajnok-jelölti versenyét szponzorálta, amely Lékó Péter fényes diadalát hozta. A csoportmérkőzések során kezdetben még döcögött Péter játéka, csoportjából másodikként jutott tovább. Szárnyalásában többé már nem lehetett megállítani, az elődöntőben Shirov ellen remekelt, 2,5-0,5-re nyert, majd a döntőben Topalov elleni 2,5-1,5-ös diadalával végső győztesként, Vlagyimir Kramnyik kihívójaként  ünnepelhettük. 2003-ban a torna óriási szenzációjaként az Aeroflot nyílt verseny megnyerésével a dortmundi részvételt kiharcoló Viorel Bologan, a szupernagymesterek között újoncnak számító moldáviai sakkozó győzött. Egy ponttal előzte meg a veretlenségét megőrző Kramnyikot, és a kétszer is kapitulációra kényszerülő Anandot. A világbajnoki döntő körüli huzavona rányomta bélyegét Lékó játékára, több esélyes állást is időzavarban elrontva nyeretlen maradt.

Nyolc éve a meghívott nyolc résztvevőt két négyes csoportra osztották, majd az első két helyezettek jutottak az elődöntőbe. Lékó a világbajnoki döntő előtt utoljára mérkőzött meg Kramnyikkal, egy csoportban játszottak, a rapid rájátszásban biztosították továbbjutásukat. Az elődöntőben Péter Anandtól szenvedett hosszabbításban vereséget, kettőt remiztek a klasszikus időkontroll szerint, kettőt rapidban, majd a két snelljátszma hozta meg Anand számára a továbbjutást. A döntőben Anand és Kramnyik először kétszer megosztozott a ponton, de a rapid meccset „villámkezű” Vishy 1,5-0,5-re megnyerte, és először emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. A bronzos mérkőzésen a két Péter csapott össze, Szvidler volt a szerencsésebb a rapid kapkodásban, 2,5-1,5-re nyert.

2005-ben a 10 résztvevős versenyen nagy meglepetés született. Az egykori rigai csodagyerek, a hokival is kacérkodó, fizikailag tökéletesen felkészült, a nehéz állásokban is jól küzdő Arkadij Naiditsch nevétől volt hangos a sakkvilág. A 19 éves német nagymester félpontos előnnyel megnyerte a 33. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. Messze a legalacsonyabb Élő-pontszámmal rajtolt, de „megleckéztette” az egymásra figyelő, az argentínai világbajnokság előtt „tartaléklángon” játszó szupersztárokat.

Hét éve hetedszer lett a dortmundi szuperverseny győztese Vlagyimir Kramnyik. Az orosz világbajnok a torna utolsó fordulójában a félpontos előnnyel sakkasztalhoz ülő Lékó Pétert győzte le a világos bábukat vezetve. Lékó a vereséggel Michael Adams és az izraeli Borisz Gelfand társaságában holtversenyben harmadikként végzett. Az orosz Peter Szvidler honfitársához hasonlóan 4,5 pontot szerzett, de rosszabb Berger-Sonneborn értékeléssel másodiknak hirdették ki.

2007-ben 20-as kategóriájú volt a viadal, Kramnyik, Anand, Lékó és Gelfand a mexikói világbajnokságra történő felkészülés jegyében játszott. Három újonc is bemutatkozott, a 16 éves Magnus Carlsen mellett az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Jevgenyij Alekszejev. Sok remi született, Kramnyik egypontos előnnyel győzött, Péter holtversenyben másodikként zárta szereplését.

Öt esztendeje Lékó Pétert harmadszor ünnepelték tornagyőztesként. Okos versenyzéssel, esélyeit jól kihasználva, remek megnyitáselméleti felkészültségét érvényesítve ért elsőként célba. A legfontosabb pillanatban az éllovas német Jan Gustafssonra mért csapást és vette át a vezetést. A jó szerepléshez nagyon kellett a második játéknapon az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni nyerése, amivel visszavágott a linaresi tornán elszenvedett kettős vereségért.

2009-ben a 20-as kategóriájú, 2744-es Élő-átlagú viadal Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget. Kramnyik kilencedszer diadalmaskodott kedvenc városában, veretlenül lett első. Másfél évet kellett várnia tornagyőzelemre, utoljára 2007 novemberében a Tal-emlékversenyen aratott fényes diadalt. A bonni világbajnoki döntő elvesztése után kislányának születése miatt sorban mondta le meghívásait, csak rapidtornákon szerepelt. A  „sakkéhség” megtette hatását, a verseny tempója, a sok remi nagyon jól megfelelt stratégiájának. Fölös kockázatot nem vállalt, de a nagy rivális, a versenyben akkor félpontos előnnyel vezető 18 éves Magnus Carlsen ellen remekül megérezte az esélyt, gyalogot áldozott, elkerülte az örökös sakkot. Számítása bevált, a 16 évvel fiatalabb ellenfél türelmetlen volt, nagyot hibázott.

A címvédőként rajthoz állt Lékó Péter holtversenyben végzett a második helyen, jobb Berger-Sonneborn pontszáma miatt az ezüstérmesnek járó trófeát vehette át. Lékó megőrizte veretlenségét, a francia Etienne Bacrot elleni győzelme örvendetes volt,  az utolsó fordulóban kecsegtető pozíciót rontott el holtversenyes társa, az orosz Dmitrij Jakovenko ellen. Carlsen jó kezdéssel a 8. fordulóig vezetett, de rutintalansága a szófiai versenyhez hasonlóan megfosztotta a tornagyőzelemtől. A tornán játszott 30 játszmából 8 végződött döntéssel, hétszer nyertek a világossal játszók.

Három éve az esztendő negyedik szuperversenyét, a 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-átlagú tornát kisebb meglepetésre, de megérdemelten nyerte meg az ukrán Ruszlan Ponomarjov. Először kapott meghívást a Sparkassen-versenyre, és okos versenyzéssel egypontos előnnyel ért célba. Magabiztosságát növelte, hogy a tornát Lékó Péter elleni győzelemmel kezdte, majd parádés játszmában nyert a kilencszeres dortmundi győztes Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Egyetlen vereségét a vietnami Quang Liem Le ellen szenvedte el.

Oly sok rontás, kihasználatlanul hagyott esély után Lékó Péter győzelemmel zárta szereplését. Nagymesterünk három játszmát is vesztett, rendszeresen időzavarba került, ahol többször is hibázott.

38. Sparkassen Chess-Meeting, 2010.június 15-25.

kat. XX. (2731)

1

2

3

4

5

6

1.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2734

*

*

0

½

1

½

1

½

½

1

1

½

2840

2.

Le Quang Liem

g

VIE

2681

1

½

*

*

½

½

0

½

½

½

1

½

2776

3.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2790

0

½

½

½

*

*

½

1

1

0

½

½

5

2718

4.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2761

0

½

1

½

½

0

*

*

1

0

½

1

5

2724

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2684

½

0

½

½

0

1

0

1

*

*

½

0

4

2668

6.

Lékó Péter

g

HUN

2734

0

½

0

½

½

½

½

0

½

1

*

*

4

2658

Két éve teljesült Vlagyimir Kramnyik álma, tízedik dortmundi trófeáját ünnepelhette. A viadalon jól és érdekesen sakkozott, igazolta korábbi interjújában hangoztatott véleményét, hogy még vannak tervei, elképzelései. Egyetlen vereségét az utolsó fordulóban szenvedte el, támadási lehetőségeit túlbecsülte Hikaru Nakamurával szemben, az örökös sakkot is elkerülte. Szponzori szerződéseire hivatkozva mondta le a csapat-világbajnokságon való szereplést, ahogy Lékó Péter is a válogatottságot részesítette előnyben.

Nagyon megbízhatóan, a kalandokat kerülve játszott a vietnami Le Quang Liem. Egyedül maradt veretlen a mezőnyben. A címvédő Ruszlan Ponomarjov nem tudta megismételni tavalyi sikerét, három partit is vesztett. A 17 éves holland Anish Giri nem okozott csalódást, versenyről versenyre lépked előre a ranglistán.

Hikaru Nakamura túlzott ambiciózus játéka megbosszulta magát. Utolsó két  játszmájának megnyerésével elkerülte a csúfos kudarcot. A német Georg Meier megilletődötten játszott, partijaiban több volt.

39. Sparkassen Chess Meeting, 2011.július 21-31

kat. XX (2731)

1

2

3

4

5

6

1.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2781

*

*

½

½

1

½

1

½

1

0

1

1

7

2870

2.

Le Quang Liem

g

VIE

2715

½

½

*

*

1

½

½

½

½

½

½

½

2770

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2764

0

½

0

½

*

*

1

0

1

1

½

½

5

2724

4.

Anish Giri

g

NED

2701

0

½

½

½

0

1

*

*

½

½

1

½

5

2737

5.

Hikaru Nakamura

g

USA

2770

0

1

½

½

0

0

½

½

*

*

½

1

2687

6.

Georg Meier

g

GER

2656

0

0

½

½

½

½

0

½

½

0

*

*

3

2597

Az olasz Fabiano Caruana elsőségével fejeződött be a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. A 19-es kategóriájú torna utolsó fordulója előtt öten, köztük Lékó Péter vezetett holtversenyben. A befejező játéknapon nagymesterünk egyik holtversenyes társával, a német Arkadij Naiditsch-csal remizett. Fabiano Caruana a vártnál jóval könnyebben győzte le a lengyel Mateusz Bartelt, aki egy gyanús változatot játszott meg. Az orosz Szergej Karjakin a német Jan Gustafsson ellen gyűjtötte be a holtversenyes elsőségét jelentő győzelmet.

A július 30-án 20. születésnapját ünneplő Caruana veheti át a győztesnek járó dortmundi trófeát. A versenykiírás előnyben részesíti a sötéttel több partit játszót, illetve a több győzelmet elérő sakkozót. Caruana a top játékosok közül a legtöbb versenyen játszik, a torna elején nagyon bizonytalan volt, mázlival remizte ki partiját Lékó Péterrel szemben. Folytatta nagy sorozatát, Wijk aan Zee-ben holtversenyben második volt, Malmőben győzött, Moszkvában holtversenyben másodikként zárta szereplését.

A négyes holtversenyben a harmadik helyen végzettek közül utolsó partiját elremiző Ruszlan Ponomarjov a bronzérmes. A viadal első hat helyezettje külön versenyt vívott, egymás elleni partijaikban a biztonságra fektették a hangsúlyt, mindössze két játszma fejeződött be döntéssel. Ponomarjov drágán megfizetett a Mateusz Bartel elleni vereségért, ahogy Kramnyik is, hogy többször kihagyta a nyerést Lékó Péterrel szemben.

40. Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2012. július 13-22             (kat. XIX.) 2711)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2775

*

½

0

1

½

½

½

1

1

1

6

2824

2.

Szergej Karjakin

g

RUS

2779

½

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

2823

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2726

1

½

*

½

½

½

1

½

0

1

2787

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2799

0

½

½

*

½

½

1

0

1

1

2780

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2700

½

½

½

½

*

½

½

½

1

1

2790

6.

Lékó Péter

g

HUN

2730

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

2787

7.

Georg Meier

g

GER

2644

½

½

0

0

½

½

*

½

1

½

4

2679

8.

Daniel Fridman

g

GER

2655

0

0

½

½

½

½

½

*

½

½

2739

9.

Mateusz Bartel

g

POL

2674

0

0

1

0

0

0

0

½

*

½

2

2498

10.

Jan Gustafsson

g

GER

2629

0

0

0

0

0

0

½

½

½

*

2441

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsoben augusztus 10. és szeptember 3. között rendezik meg a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupát. A viadalnak két magyar résztvevője lesz, Lékó Péter Élő-pontjai alapján kapott meghívást, Polgár Juditnak a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov szabadkártyát adott. A rajtlistát az örmény Levon Aronjan vezeti az olasz Fabiano Caruana mögött az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a harmadik. A címvédő orosz Peter Szvidler a 13., Lékó Péter a 15., Polgár Judit a 42. minden idők legerősebb Világkupáján, amelynek első két helyezettje lesz világbajnokjelölt. A világranglista top 25 helyezettjéből huszonketten játszanak!

 

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 128 résztvevős Világkupa első fordulójának sorsolását. A két magyar résztvevő az első körben könnyű ellenfeleket kapott. A 15. helyen kiemelt Lékó Péter (2737) a rendezők által  jelölt Leif Erlend Johannessennel (2520) mérkőzik meg.  A rajtlistán 42. Polgár Judit (2696) a kubai I. R. Ortiz Suarezzel (2612) játszik.  A 128 résztvevős torna első két helyezettje lesz világbajnok-jelölt. A teljes díjalap 1millió 600 ezer dollár, a győztes 120 ezret kap.

Az  ötödik Világkupa az eddigi legerősebb mezőnyű. A top 25-ből huszonketten játszanak! Harminchét nagymesternek van 2700 vagy több Élő-pontja. Az új szabályzat értelmében csak az a nagymester játszhat kedvező Élő-pontátlagával a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen, aki részt vesz a Világkupán. A 2005-ös Világkupa-győztes örmény Levon Aronjan vezeti a rajtlistát, őt az olasz Fabiano Caruana és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik követi. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és kihívója, a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen távolmaradása érthető, novemberi döntőjük vesztese játszhat a vb-jelölti versenyen. A bolgár Veszelin Topalov kockáztatott, nem nevezett, bízik abban, hogy a Grand Prix-sorozatról kiharcolhatja a részvételt.

 

Az előző Világkupáról az első négy helyezett, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov kiemeltként szerepel. A női világbajnoknő, az ukrán Anna Usenyina, két junior világbajnok, a lengyel Swiercz és a török Ipatov is résztvevő. Tizennyolcan súlyozott Élő-pontszámok szerepelhetnek, Lékó Péter 12. ebben a rangsorban. Negyvenhatan a 2012-es és a 2013-as Európa-bajnokságról harcolták ki a részvételi jogot. Húsz helyet kapott az amerikai és az ázsiai zóna, hatan Afrikát képviselik.

 

A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov hat szabadkártyával rendelkezett. A francia Maxime Vachier-Lagrave, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, a női világranglistát vezető Polgár Judit, a cseh David Navara, a lengyel Duda és a kínai Wei Yi élvezte az elnök támogatását. Négy sakkozót a norvég rendezők jelöltek.

A legjobbak kiemelési rangsora:

Levon Aronjan (örmény, 2813), Fabiano Caruana (olasz, 2796), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780), Szergej Karjakin (orosz, 2776), Hikaru Nakamura (amerikai, 2775), Borisz Gelfand (izraeli, 2773), Gata Kamsky (amerikai, 2763), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2761), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756), Wang Hao (kínai, 2752), Peter Szvidler (orosz, 2746), Michael Adams (angol, 2740), Lékó Péter (magyar, 2737), Alekszandr Morozevics (orosz, 2736), Nyikita Vityjugov (orosz, 2734), Anish Giri (holland, 2734), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2733), Tejmur Radzsabov (azeri, 2733)

Az előkelő helyen jegyzett nagymestereknek az első forduló sétagaloppnak ígérkezik, érdekesebb párosítások a derékhadnál alakultak ki. A két-kétjátszmás találkozókon azért az esélyesebb nagymesterek nem mehetnek biztosra. Egy-egy elnézés, időzavaros hiba, vagy éppen a rapid rájátszás okozhat nagy meglepetéseket.  Erről Vaszilij Ivancsuk tudna a legtöbbet mesélni, aki 2005-ben a második, hat éve a harmadik, négy éve a második kört nem „élte túl.” 2009-ben az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Morozevics is csomagolhatott a második forduló után.

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd még 30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén két 25 perces rapidparti következik, plusz 10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű partiva folytatódik a csatározás és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5 perc és 3 másodperc) folytatódik a csatározás (maximum öt kétjátszmás meccs). Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő. A párosítást a 2013. július 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján készítették el.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kijevben az orosz Szergej Karjakin győzelmével fejeződött be a Sberbank meghívásos rapidversenye. A 10 fős mezőnyben Lékó Péter a harmadik helyet szerezte meg. A körmérkőzéses versenyen a nagymestereknek játszmánként 25-25 perc gondolkodási idejük volt és lépésenként még 10-10 másodperc.

 

A 2004-es calviai sakkolimpián ukrán színekben olimpiai bajnok, majd 2010-ben és tavaly is az orosz válogatottal ezüstérmes Szergej Karjakin győzelmével ért véget a június 5. és 7. között Kijevben megrendezett meghívásos rapidtorna. A körmérkőzéses viadalon naponta három fordulóra került sor, a klasszikus rapid időkontroll szerint játszottak, partinként 25-25 perc és lépésenként 10-10 másodperccel.

Lékó Péter három remivel kezdte a viaskodást, a második játéknapon kettős győzelemmel már hármas holtversenyben a második helyen várta a befejező partikat. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov félpontos előnnyel vezetett, Karjakin, Lékó és Zsigalko előtt, annak ellenére, hogy a negyedik fordulóban fatális elnézéssel  22 lépésben kikapott Karjakintól.

Hetedik partijában sötéttel gond nélkül remizett Topalovval, de a nyolcadikban fölényes állásban hibázott, a sereghajtó német Arkadij Naiditsch a maga javára fordította az összecsapást.

 

Lékó Péter eredményei:

Lékó Péter – Szergej Zsigalko döntetlen (Angol megnyitás, 73)

Szergej Karjakin – Lékó Péter döntetlen (Spanyol megnyitás, 57)

Lékó Péter – Anatolij Karpov döntetlen (Skandináv védelem, 31)

Anton Korobov – Lékó Péter döntetlen (Trompowski támadás, 50)

Lékó Péter – Jevgenyij Tomasewski 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 67)

Lékó Péter – Pavel Eljanov 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 42)

Veszelin Topalov – Lékó Péter döntetlen (Vezérindiai védelem, 24)

Lékó Péter – Arkadij Naiditsch 0 – 1 (Szicíliai védelem, 48)

Alekszandr Arescsenko – Lékó Péter döntetlen (Spanyol megnyitás, 92)

 

Sberbank rapidverseny,   Kijev

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Szergej Karjakin

g

RUS

2782

*

1

½

1

0

½

1

½

1

1

2871

2.

Veszelin Topalov

g

BUL

2784

0

*

½

1

0

1

1

1

½

1

6

2830

3.

Lékó Péter

g

HUN

2737

½

½

*

½

1

1

½

½

½

0

5

2753

4.

Szergej Zsigalko

g

BLR

2661

0

0

½

*

1

½

½

1

½

1

5

2762

5.

Pavel Eljanov

g

UKR

2707

1

1

0

0

*

½

½

½

0

1

2713

6.

Jevgenyij Tomasevszki

g

RUS

2709

½

0

0

½

½

*

1

½

½

1

2713

7.

Anton Korobov

g

UKR

2715

0

0

½

½

½

0

*

1

1

1

2713

8.

Alekszander Arescsenko

g

UKR

2708

½

0

½

0

½

½

0

*

1

1

4

2670

9.

Anatolij Karpov

g

RUS

2619

0

½

½

½

1

½

0

0

*

0

3

2598

10.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2710

0

0

1

0

0

0

0

0

1

*

2

2493

 

Karjakin,S (2782) - Topalov,V (2784)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 b5 9.dxc5 Fxc5 10.Fd3 d4

Szergej Karjakin ellen Magnus Carlsen is a 10...Vb6 11.Ff2 b4 12.Ha4 Fxf2+ 13.Vxf2 Vxf2+ 14.Kxf2 változatban küzdött meg.

11.Hxd4 Hxd4 12.He4 Vh4+ 13.Ff2

 

13...Vg4??

Fatális hibát követett el a bolgár exvilágbajnok.

14.Fxd4 Fxd4 15.Hd6+ Ke7 16.Fe4 Fxb2 17.Bb1 Fa3 18.Fxa8 Fc5 19.Ff3 Vg6 20.He4 Bd8 21.Bd1 Fb6 22.Vb4+ és sötét feladta

A FIDE elnöke, KIrszan Iljumzsinov bejelentette, hogy július 3. és 17. között Pekingben rendezik meg a Grand Prix-sorozat ötödik versenyét, ahol Lékó Péter is játszik. Eredetileg Berlin lett volna a torna házigazdája, ez már a harmadik változás az eredeti programhoz képest. Első számú nagymesterünk július 26. és augusztus 4. között a hagyományos dortmundi Sparkassen Chess Meeting szuperversenyen szerepel.

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotó: www.sport.obozrevatel.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2013. február 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen nagy fölénnyel vezet. Wijk aan Zee-i elsőségével megdöntötte saját rekordját is, 2872(!) pontja van, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 62 pontos lemaradással követi. Az örmény Levon Aronjan jól hajrázott az esztendő első szuperversenyén. Az olasz Fabiano Caruana nyolc helyezést rontott, Lékó Péter négyet javított, 15. a rangsorban. Berkes Ferenc a 49., Polgár Judit az 53., Almási Zoltán a 60. a listán.  A top 25-ben többek között hét orosz, három azeri, két-két amerikai és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hatvanegyedszer vezeti Polgár Judit!

A legjobbak rangsorának szenzációja, hogy a norvég Magnus Carlsen már saját világrekordját is megdöntötte. Az esztendő első szuperversenyén, a Tata Steel Chess 2013 tornán veretlenül, másfél pontos előnnyel kivívott első helyével 11 pontot gyűjtött, 62 ponttal előzi meg a  sakkozás 14. világbajnokát, az orosz Vlagyimir Kramnyikot. A 22 éves norvég zseni szuperszonikus teljesítménye után még fokozottabb érdeklődéssel várjuk a márciusi világbajnok-jelölti versenyt, amelynek abszolút esélye Carlsen, de fokozott nyomás alatt játszik majd. Az orosz exvilágbajnok mellett a világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan, a Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler, a második Alekszandr Griscsuk, a bronzérmes ukrán Vaszilij Ivancsuk, a világbajnoki döntőn vesztes izraeli Borisz Gelfand mellett a világranglistán negyedik azeri Tejmur Radzsabov a „rendezők” jogán játszik.  

A Wijk aan Zee-i tornán az orosz Szergej Karjakin és az indiai világbajnok Viswanathan Anand mellett első számú sakkozónk, Lékó Péter is szépen gyűjtött Élő-pontokat, négy helyet is javított. A rangsor nagy vesztese az olasz Fabiano Caruana, nem tudta beváltani reményeit, hogy megőrzi a top tízben a helyezését. Bőven van lehetősége a javításra, hiszen február 7-től Baden-Badenben játszik a hat résztvevős, kétfordulós szuperversenyen, ahol Anand is indul. Lékó Péter következő nagy megmérettetése az áprilisi lisszaboni GP-viadal lesz.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

       nemzet

1212

0113

0213

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2848

2861

2872

13

1990

2.

Kramnyik,V

orosz

2795

2810

2810

0

1975

3.

Aronjan,L

örmény

2815

2802

2809

13

1982

4.

Radzsabov,T

azeri

2793

2793

2793

0

1987

5.

Karjakin,S

orosz

2775

2780

2786

13

1990

6.

Anand,V

indiai

2775

2772

2780

13

1969

7.

Topalov,V

bolgár

2771

2771

2771

0

1975

8.

Nakamura,H

amerikai

2760

2769

2767

13

1987

9.

Mamedgyarov,S

azeri

2764

2766

2766

0

1985

10.

Griscsuk,A

orosz

2764

2764

2764

0

1983

11.

Ivancsuk,V

ukrán

2766

2758

2758

0

1969

12.

Morozevics,A

orosz

2748

2758

2758

0

1977

13.

Caruana,F

olasz

2782

2781

2757

13

1992

14.

Szvidler,P

orosz

2747

2747

2747

0

1976

15.

Lékó,P

magyar

2732

2735

2744

13

1979

16.

Wang Hao

kínai

2737

2752

2743

13

1989

17.

Gelfand,B

izraeli

2751

2740

2740

0

1968

18.

Kamsky,G

amerikai

2762

2740

2740

0

1974

19.

Gasimov,V

azeri

2737

2737

2737

0

1986

20.

Jakovenko,D

orosz

2741

2734

2734

0

1983

21.

Ponomarjov,R

ukrán

2741

2733

2733

0

1983

22.

Andrejkin,D

orosz

2723

2727

2727

0

1990

23.

Adams,M

angol

2710

2725

2725

0

1971

24.

Dominguez,PL

kubai

2734

2723

2723

6

1983

25.

Giri,A

holland

2720

2726

2722

13

1994

 

 

 

 

 

 

 

49.

Berkes,F

magyar

2693

2702

2702

0

1985

53.

Polgár,J

magyar

2705

2696

2696

8

1976

60.

Almási,Z

magyar

2689

2689

2689

0

1976

76.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A további helyezések is változatlanok.

1.Oroszország 2746 (+ 3, 215 nemzetközi nagymester, 496 nemzetközi mester, 2161 címviselő)

2. Ukrajna 2703 (- 4, 79, 198, 492)

3. Kína 2667 (+2, 30, 23, 120)

4. Franciaország 2659 (- 4, 47, 94, 352)

5. Örményország 2658 ( 34, 25, 93)

6. Magyarország 2656 (51, 106, 418)  

7. Egyesült Államok 2651 (- 1, 75, 121, 573)

8. Azerbajdzsán 2648 (20, 17, 78)

9. India 2638 (- 7, 29, 76, 218)

10. Németország 2634 (79, 233, 1194)

 

A honi ranglistán Lékó Péter növelte előnyét, Rapport Richárd Wijk aan Zee-i nagyszerű sikerével 25 Élő-pontot szerzett, a rangsorban az ötödik helyre lépett előre.

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2744 (+ 9), Berkes Ferenc 2702 Polgár Judit 2696,  Almási Zoltán 2689, Gyimesi Zoltán 2674, Rapport Richárd 2646 (+ 25), Balogh Csaba 2641, Erdős Viktor 2636, Bánusz Tamás 2599, Ács Péter 2586, Papp Gábor 2582, Héra Imre 2575 (+ 2), Ruck Róbert 2573 (+  2), Medvegy Zoltán 2572, Prohászka Péter 2562

 

A női világranglistán 61. alkalommal első Polgár Judit. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a Tata Steel Chess 2013 szuperversenyen szépen helytállt, 14 Élő-pontot kasszírozott.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2696

2. Hou Ji-fan (kínai) 2617 (+ 14, 13)

3. Humpy Koneru (indiai) 2597

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2582

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2555

6. Zhao Xue (kínai) 2554

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2547

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2531

9. Marie Sebag (francia) 2530

10. Pia Cramling (svéd) 2523 (+ 5, 8)

28. Hoang Thanh Trang (magyar) 2469

96. Vajda Szidónia (magyar) 2362

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők megtartották éllovasi pozíciójukat. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2477 (+ 1)

2. Oroszország 2468

3. Grúzia 2431

4. Ukrajna 2413 (- 2)

5. India 2383 (- 5)

6. Magyarország 2377

7. Lengyelország 2352 (+ 1)

8. Németország 2350 (+ 1)

9. Franciaország 2340 (+ 3)

10. Egyesült Államok 2326 (+ 1)

 

A honi rangsorban semmi változás, legjobbjaink január hónapban nem játszottak értékelhető játszmákat.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2696, Hoang Thanh Trang 2469, Vajda Szidónia 2362, Gara Tícia 2350, Grábics Mónika 2335, Medvegy Nóra 2328, Mádl Ildikó 2321, Rudolf Anna 2312, Gara Anita 2302, Schneider Veronika 2299, Lakos Nikoletta 2290, Papp Petra 2280

A legjobb junioroknál Rapport Richárd öt helyet is javítva negyedik a listán, messze a legfiatalabb a rangsorban.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2722  (- 2, 1994)

2.Yu Yangyi (kínai) 2688  (1994)

3. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2684 (+ 2, 1993)

4. Rapport Richárd (magyar) 2646 (+ 25, 1996)

5. Parimarjan Negi (indiai) 2638 (- 3, 1993)

 

A 18 esztendős kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A 14 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina számára még nehéz volt a Tata Steel „C” nagymesterversenyen való bemutatkozás,  Papp Petra 17. a legjobbak világranglistáján.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2617  (+ 14, 1994)

2. Guo Qi (kínai) 2431 (1995)

3. Devsi Cori (perui) 2423 (- 11) (1993)

4. Nazi Pajkidze (grúz) 2392 (- 1, 1993)

5. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 24386 (- 16) (1998)

17. Papp Petra 2280 (1993)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen másfél pontos előnnyel nyerte meg a Tata Steel Chess 2013 szuperversenyt. A viadal befejező fordulójában Carlsen sötéttel kalandos partiban remizett a holland Anish Girivel. Az örmény Levon Aronjan döntetlenre rontotta az olasz Fabiano Caruana elleni nyerőesélyes állását, a címvédő a második helyen végzett. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand meglepetésre vereséget szenvedett a kínai Wang Haotól, az orosz Szergej Karjakin legyőzte a holland Loek van Welyt. Utolsó partiját Lékó Péter elremizte a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fannal, ötödik lett a kiegyensúlyozott mezőnyben. Az amerikai Hikaru Nakamura és az indiai Pentala Harikrishna megosztozott a ponton, a hatodik, illetve a hetedik helyet szerezték meg. Az esztendő első szuperversenyén a 91 partiból 41 végződött döntéssel, csak a szenzációs tornagyőzelmet elért Magnus Carlsen tudta megőrizni veretlenségét.

 

A hollandiai Waijk aan Zee-ben emlékezetes versengést láttunk a jubileumi, 75. tornán. Két és fél hétig a sakkvilág érdeklődésének középpontjában áll a tengerparti város, szupernagymesterek, ismert sakkozók, veterán, sok nagy sikert megélt nagymesterek mellett a feltörekvő tehetségek is csatáznak, és a különböző tornákon még amatőrök népes serege.  A tőkeerős  főszponzor, az indiai Tata Steel biztos hátteret biztosít, a szervezők remélik, hogy újabb ötéves szerződést köthetnek a céggel.

 

Az idei szuperversenyen a norvég Magnus Carlsen is jubileumot ünnepelt, tizedszer vett részt a viadalon, szenzációs tornagyőzelmet aratott. Beállította a sakkozás 13. világbajnokának, Garri Kaszparovnak a rekordját, aki 1999-ben hasonló eredménnyel, 13 partiból 10 ponttal győzött. Kaszaprov büszke lehet egykori pártfogoltjára, érdekes sakkot játszik, a megnyitásokra riválisainál kevesebb figyelmet fordít, de középjátékban rendkívül kreatív, a végjátékban pedig vételen türelemmel érvényesíti előnyét. Magnus számára azért figyelmezető jel lehet, hogy az utolsó fordulóban a holland Anish Giri ellen a királyindiai védelmű partiban hátrányba került, hasonló luxust a márciusi világbajnok-jelölti viadalon nem engedhet meg magának. Wijk aan Zee-ben hét játszmát nyert, Élő-pontjait kerekítve 11-gyel növelte, saját rekordját is megdöntötte.

 

A címvédőként rajtoló háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme. Formája sokat javult a londoni torna óta, a mai játéknapon az olasz Fabiano Caruana ellen kidobott az ablakon fél pontot.

 

Az elért eredménynél több volt Anand partijaiban, a zárónapon fájdalmas vereséget szenvedett a kínai Wang Haotól. A hajrában tört előre az orosz Szergej Karjakin, könnyű nyerést könyvelhetett el a holland Loek van Wely ellen.

 

Lékó Péter a kínai exvilágbajnoknővel, Hou Ji-fannal a Marsall támadás egyik jól ismert változatában remizett. Ötödik helyét jó eredményként értékelhetjük, de nagyobb bátorsággal még többet érhetett volna el. Értékes a + 9,3 Élő-pont, amivel megközelítette a legszűkebb elitet.

A két évvel ezelőtti győztes amerikai Hikaru Nakamura két vereségét az első két helyezettől szenvedte el. Nem okozott csalódást az indiai Pentala Harikrishna. Változatos formában sakkozott a – 1-gyel végzett trió, a holland Anish Giri, a kínai Wang Hao és a holland Loek van Wely. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan három győzelmét sötéttel aratta. Megszakadt az olasz Fabiano Caruana nagy sikersorozata, nyolc helyezést rontott a sok-sok hibával tarkított játékával. A holland Erwin L’Ami értékes fél pontokat is rabolt, a holland Ivan Szokolov jó kezdés után hibák sorozatával tűnt ki.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2780) - Loek van Wely (holland, 2679) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 25)

Hou Ji-fan (kínai, 2603) - Lékó Péter (magyar, 2735) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

Erwin L’Ami (holland, 2629) - Ivan Szokolov (holland, 2663) döntetlen (Vezércsel, 84)

Wang Hao (kínai, 2752) - Viswanathan Anand (indiai, 2772) 1 - 0 (Skót négyeshuszárjáték, 49)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2769) - Pentala Harikrishna (indiai, 2698) döntetlen (Szabálytalan megnyitás, 66)

Anish Giri (holland, 2726) - Magnus Carlsen (norvég, 2861) döntetlen (Királyindiai védelem, 36)

Fabiano Caruana (olasz, 2781) - Levon Aronjan (örmény, 2802) döntetlen (Spanyol megnyitás, 104)

 

A 75. Tata Steel Chess 2013 szuperverseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 10 pont

2. Levon Aronjan 8,5

3-4. Viswanathan Anand és Szergej Karjakin 8

5. Lékó Péter 7,5

6. Hikaru Nakamura 7

7. Pentala Harikrishna 6,5

8-10. Anish Giri, Wang Hao és Loek van Wely 6

11. Hou Ji-fan 5,5

12. Fabiano Caruana 5

13. Erwin L’Ami 4

14. Ivan Szokolov 3

 

75th Tata   Steel Chess Wijk aan Zee, 2013.január 13-27

kat. XX   (2732)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2861

*

½

½

1

½

1

1

½

½

1

1

½

1

1

10.0

2932

2.

Levon Aronjan

g

ARM

2802

½

*

0

½

1

1

½

½

1

½

1

½

½

1

8.5

2836

3.

Viswanathan Anand

g

IND

2772

½

1

*

½

½

½

½

½

0

1

½

1

1

½

8.0

2815

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2780

0

½

½

*

½

½

½

½

1

1

1

½

½

1

8.0

2814

5.

Lékó Péter

g

HUN

2735

½

0

½

½

*

½

½

½

½

1

½

1

½

1

7.5

2788

6.

Hikaru Nakamura

g

USA

2769

0

0

½

½

½

*

½

½

1

½

1

1

½

½

7.0

2757

7.

Pentala Harikrishna

g

IND

2698

0

½

½

½

½

½

*

1

½

1

0

½

½

½

6.5

2734

8.

Anish Giri

g

NED

2720

½

½

½

½

½

½

0

*

½

½

0

1

½

½

6.0

2703

9.

Wang Hao

g

CHN

2752

½

0

1

0

½

0

½

½

*

0

1

½

1

½

6.0

2701

10.

Loek van Wely

g

NED

2679

0

½

0

0

0

½

0

½

1

*

½

1

1

1

6.0

2706

11.

Hou Jii-fan

g

CHN

2603

0

0

½

0

½

0

1

1

0

½

*

½

½

1

5.5

2684

12.

Fabiano Caruana

g

ITA

2781

½

½

0

½

0

0

½

0

½

0

½

*

1

1

5.0

2640

13.

Erwin L'Ami

g

NED

2627

0

½

0

½

½

½

½

½

0

0

½

0

*

½

4.0

2598

14.

Ivan Szokolov

g

NED

2663

0

0

½

0

0

½

½

½

½

0

0

0

½

*

3.0

2525

 

Az Élő-pontszámok változása:

Carlsen + 11, Aronjan + 7, Anand + 7, Karjakin + 6, Lékó + 9, Nakamura -2, Harikrishna + 7, Giri – 3, Wang Hao – 9, Van Wely + 5, Hou Ji-fan + 14, Caruana – 25, L’Ami – 5, Szokolov – 22

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen 2872,2 (+ 11,2)

2. Vlagyimir Kramnyik 2810

3. Levon Aronjan 2808,8 (+ 6,8)

4. Tejmur Radzsabov 2793

5. Szergej Karjakin 2785,9 (+ 5,9)

6. Viswanathan Anand 2779,4 (+ 7,4)

7. Veszelin Topalov 2771

8. Hikaru Nakamura 2767,2 (– 1,8)

9. Sahriyar Mamedgyarov 2766

10. Alekszandr Griscsuk 2764

11. Vaszilij Ivancsuk 2758,9 (+ 0,9)

12. Alekszandr Morozevics 2758

13. Fabiano Caruana 2756,8 (- 24,2)

14. Peter Szvidler 2747

15. Lékó Péter 2744,3 (+ 9,3)

 

Hou Ji-fan (2603) - Lékó,P (2735)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d4 Fd6 13.Be1 Vh4 14.g3 Vh3 15.Ve2

Az isztambuli sakkolimpián a nagy rangadón, a kínai-orosz találkozón Tatjana Koszinceva választása is a Marshall támadásra esett. Az akkor még világbajnok Hou Ji-fan a 15.Fxd5 cxd5 16.Vf3 Ff5 17.Vxd5 Bad8 18.Vg2 Vh5 19.f3 Fh3 20.Vf2 f5 21.Hd2 g5 22.a4 f4 23.g4 Vg6 24.axb5 axb5 25.He4 folytatásban könnyen nyert a varira láthatón kevéssé felkészült Tatjana ellen.

15...Fg4 16.Vf1 Vh5 17.Hd2 Bae8

A nankingi csapat-világbajnokságon Péter a 17...f5 18.c4 f4 19.cxd5 c5 tisztáldozatos változatot vetette be Vaszilij Ivancsukkal vívott partijában. Az ukrán nagymester túlerőltette a partit kikapott.

18.f3 Fh3 19.Vf2 Bxe1+ 20.Vxe1

 

20...Ff4 21.Fxd5

A tisztáldozat elfogadására 21.gxf4 Hxf4 22.Fd1 Hd3 23.f4 Fg4 24.Vg3 Fxd1 25.Vxd3 Be8 26.Vg3 f5 27.d5 cxd5 28.Hf1 Be6 29.Vd3 Bg6+ 30.Hg3 Ff3 jöhetett volna. pl.: 31.Fd2 Bxg3+ 32.hxg3 Vh1+ 33.Kf2 Vg2+ 34.Ke3 Fe4 35.Vf1 d4+ 36.Kxd4 Vxd2+ 37.Kc5 Vxb2 és bőséges az ellenérték.

21...Fxd2 22.Fxd2 Vxd5 23.Ve4 Vd7 24.Be1 Fe6 25.a3

A tavalyi Grand Slam-döntőn Szergej Karjakin és Levon Aronjan játszmájában 25.Ff4 Be8 26.Ve5 f6 27.Vd6 Vxd6 28.Fxd6 Kf7 29.b3 Ff5 30.Kf2 Bxe1 31.Kxe1 a5 32.Kd2 Fe6 33.Kd3 Ff5+ után következett be a békekötés.

25...Be8 26.g4 f6 27.h3 Ff7 28.Vf4 Bxe1+ 29.Fxe1 h6 30.Ve4 Fd5 31.Ve3 Ve6 32.Kf2 Vxe3+ 33.Kxe3 Kf7 34.h4 g6 35.Fg3 h5 36.gxh5 gxh5 37.Fd6 és döntetlen

 

Giri,A (2726) - Carlsen,M (2861)
Királyindiai védelem [E87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d6 4.e4 e5 5.d5 Hh5 6.Fe3 Fg7 7.Hc3 0-0 8.Vd2 f5 9.0-0-0 f4 10.Ff2 Ff6 11.Ve1 Hd7 12.Kb1 Fe7 13.g3 c5 14.dxc6 bxc6

 

15.c5

Anish Giri nyomás alá helyezte a világranglista-vezető tornagyőztest.

15...dxc5 16.Ha4 Vc7 17.Vc3 Bb8 18.Fh3 Hb6 19.Hxc5 Bf7

 

 

20.b3 fxg3 21.hxg3 Fxc5 22.Vxc5 Hg7 23.Bc1

Logikus folytatás, célpont a c6 gyalog, de 23.f4 Fxh3 (23...exf4 24.gxf4 Vxf4 25.Bd8+ Bf8 26.Vxf8+ Vxf8 27.Bxf8+ Kxf8 28.Fxc8 Bxc8 29.Bxh7) 24.Hxh3 He6 25.Vd6 Vxd6 26.Bxd6 Be8 27.Fe3 is számításba jött.

23...Fe6?! 24.Vxc6 Ve7 25.Vc5 Vf6 26.Fg2

Jobb volt a 26.Ff1 Bd8 27.Va5 folytatás.

26...Bfb7 27.Ka1 Hd7?!

Mi szólt 27...a5 28.Vc2 a4 29.b4 Bc8 30.Vb2 Hc4 folytatás ellen?

 

28.Vd6?

A holland titán eltékozolta előnyét. 28.Va3 a5 (28...Fxb3 29.axb3 Bxb3 30.Va2) 29.He2 folytatásban Magnus bajban lehetett volna.

28...He8?

Kimaradt a 28...Fxb3! 29.Vxf6 Hxf6 30.axb3 Bxb3 31.Bc2 Bb1+ 32.Ka2 B1b5 lépésismétléses remi.

29.Va6?

A vezér a3-ról védhette volna a következő áldozatot.

 

29...Fxb3! 30.Vxf6 Hexf6 31.axb3 Bxb3 32.Bc2 Bb1+ 33.Ka2 B1b4 34.Ka1 Bb1+ 35.Ka2 B1b4 36.Ka1 és döntetlen

 

Wang Hao (2752) - Anand,V (2772)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 0-0 8.0-0 d5 9.exd5 cxd5 10.h3 c6 11.Vf3 Fd6 12.Be1 h6 13.Ff4 Fxf4 14.Vxf4 Fe6 15.He2 Vb8 16.b3 Vxf4 17.Hxf4 Bfe8 18.Hxe6 fxe6 19.Fg6 Be7 20.c4 Hd7 21.Bac1 Hf8 22.Fd3 Kf7 23.cxd5 cxd5 24.b4 Hd7 25.Bc6 Hf6 26.a4

Futó mellett a vezérszárnyi gyalogok megnehezítették a világbajnok életét.

26...e5?!

 

27.f3 Bd8 28.Kf2 e4 29.fxe4 dxe4 30.Fc4+ Kg6 31.Ke3 Kh7 32.Bc5 Bed7 33.a5 Bd2 34.Be2 Bd1 35.a6 Hd7

 

36.Bc7 He5 37.Fe6 Kg6 38.Bxa7 B1d6?! 39.Fa2 Hc6

 

40.Bb7

Pontosabb volt a 40.Bc7 Hxb4 41.a7 Ba6 42.Ff7+ Kg5 43.Bf2 folytatás.

40...Bd3+? 41.Kf2?!

Könnyebben nyert a 41.Kf4 Kf6 42.Bf7+ Kg6 43.Bc7 Bf8+ 44.Kxe4 Bc3 45.a7 változat.

41...Hd4 42.Ff7+ Kf5 43.Be1 Bd2+? 44.Kg1 Kf4 45.Fc4 g6 46.a7 Kg3 47.Ff1 Hf3+ 48.gxf3 exf3 49.Bf7 és sötét feladta

 

Caruana,F (2781) - Aronjan,L (2802)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Hc3 Kc8 11.b3 b6 12.Fb2 Fe7 13.Bad1 Hh4 14.Hd4 h5 15.Kh2 Kb7 16.g3 Hg6 17.Bfe1 c5 18.Hf3 Ff5 19.Bd2 Bhd8 20.Bde2 Hf8 21.He4 He6 22.Fc1

A berlini változatban Fabiano Caruana elvesztette az elméleti párbajt.

22...a5 23.Heg5 Fxg5 24.Fxg5 Bd5 25.Fe3 a4 26.Hh4 Bxe5 27.f4

 

27...Bxe3! 28.Bxe3 Fxc2 29.bxa4 Bxa4

Levon Aronjannak bőséges kompenzációja van az áldozott minőségért.

30.a3 Hd4 31.Hf3 Ff5 32.Bc1 Fe6 33.Hd2 c4

Még erősebb volt a 33...g6 34.Hb1 c4 35.g4 hxg4 36.hxg4 b5 37.Kh3 c5 folytatás.

34.g4 hxg4 35.hxg4 Hb3 36.Bc2 Hxd2

Lépésről lépére csökkent a háromszoros olimpiai bajnok előnye.

37.Bxd2 Fxg4 38.Bg2 Fh5?! 39.Bxg7 Ba5 40.Kg3 Fg6 41.Bc3 Bc5 42.Bg8 b5 43.Be8 Bd5 44.Kf2 Fd3 45.Ke3? c5 46.Bc1

 

46...Bh5

Aronjan nagy esélyt szalasztott el a 46...b4 47.Be7+ Kc6 48.axb4 cxb4 49.Be8 b3 50.Bc8+ Kd6 51.Bb8 Fc2 folytatásban.

47.Be7+ Kb6 48.Bxf7 Bh3+ 49.Kf2 b4 50.Be1? Bh2+ 51.Kf3 Bh6 52.axb4 cxb4 53.f5 b3 54.Bf8 Kc5 55.f6 Kd4 56.Kf4 Kc3 57.Ke5 Bh5+ 58.Ke6 Kd2 59.Bg1 Bh6 60.Bd8 b2 61.Ke7 Bh7+ 62.f7 c3 63.Bg2+ Ke3 64.Bb8 Fc4

 

65.Bbxb2 Bxf7+ 66.Kd6 cxb2 67.Bxb2 Kd4 68.Bd2+ Fd3 69.Bd1 Bf6+ 70.Ke7 Ba6 71.Kd7 Ke4 72.Ke7 Fb5 73.Bc1 Kd5 74.Bd1+ Ke5 75.Be1+ Kf5 76.Be3 Fc6 77.Be1 Fe4 78.Bf1+ Ke5 79.Be1 Ba7+ 80.Ke8 Kd5 81.Kf8 Ff5 82.Be7 Ba6 83.Be1 Fe4 84.Be2 Be6 85.Ba2 Ke5 86.Ba7 Bb6 87.Be7+ Kf4 88.Ba7 Fd5 89.Bc7 Ke5 90.Ke7 Bh6 91.Kd8 Fc6 92.Be7+ Kd5 93.Bg7 Be6 94.Kc7 Kc5 95.Bg5+ Fd5 96.Bg7 Ba6 97.Kd8 Kd6 98.Bd7+ Ke5 99.Bc7 Ba5 100.Be7+ Fe6 101.Bb7 Bc5 102.Ke7 Bc1 103.Ba7 Fc8 104.Ba5+ és döntetlen

 

Karjakin,S (2780) - Van Wely,L (2679)
Szicíliai védelem [B76]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.0-0-0 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxc6 bxc6 12.Fd4 Fxd4 13.Vxd4 Vb6 14.Ha4 Vc7 15.Fc4 Bd8 16.Hc5

Az orosz nagymester tért el a viadal 11. fordulójában a Lékó-Van Wely partiban látott folytatástól. 16.Fb3 Fe6 17.Hc5 Hf4 18.Hxe6 Hxe6 19.Ve3 Hf4 20.g3 Hd5 21.Vg5 után világos nem ért el előnyt, de érdekes végjátékban nagymesterünk megnyerte a játszmát.

16...Ff5 17.Fb3 h5?!

A királyállást alaposan meggyengítette.

 

 

18.g4 e5 19.Vg1 Hf4 20.Be1 hxg4 21.fxg4 Fc8 22.Vg3

Meglepő, hogy a vezérlépés pillanatok alatt eldöntötte a pont sorsát, holott 22.h4 Ve7 23.Kb1 Bb8 24.h5 g5 25.h6 tűnt a logikus folytatásnak.

22...a5? 23.Vh4 a4?

A holland nagymester taktikai elnézése meggyorsította a véget.

 

 

24.Fxf7+! Kg7 25.He4 és sötét feladta, 25…Bf8-ra 26.Vf6+ Kh6 27.Hd6 Fe6 28.Bxe5 Bxf7 29.g5+ Kh5 30.Hxf7 Vxf7 31.Bf1 Vxf6 32.gxf6+ g5 33.Bxf4 Kg6 34.Bf2 nyert volna.

 

Nakamura,H (2769) - Harikrishna,P (2698)
Szabálytalan megnyitás [A00]

1.g3 Hf6 2.Fg2 d5 3.d3 e5 4.Hf3 Fd6 5.Hc3 c6 6.0-0 0-0 7.e4 dxe4 8.dxe4 Be8 9.Ve2 Ff8 10.Hh4 g6 11.Fg5 Fg7 12.a4 Hbd7 13.Bfd1 Ve7 14.a5 Hc5 15.h3 Fe6 16.Ve3 Vf8 17.Vf3 Hcd7 18.Ff1 b5 19.a6 Bac8 20.Kh2 Bb8 21.Hg2 Bec8 22.He1 He8 23.Hd3 Hc7 24.b4 Bb6 25.Fe3 Bxa6 26.Hc5 Hxc5 27.Fxc5 Ve8 28.Ve3 Ff8 29.f4 f6 30.fxe5 fxe5 31.He2 Bxa1 32.Bxa1 a6 33.Hc1 Fxc5 34.Vxc5 Vf8 35.Hd3 Vxc5 36.Hxc5 Bd8 37.Kg1 Fc8 38.Hd3 Be8 39.h4 Kg7 40.Ba3 Kf6 41.Bc3 Fd7 42.Fh3 Ke7 43.Fxd7 Kxd7 44.Hc5+ Kc8 45.Hd3 Kd7 46.Hc5+ Kc8 47.Hb3 Kd7 48.Bd3+ Kc8 49.Bf3 He6 50.Bf7 h5 51.Bf6 Kd7 52.Bxg6 Bc8 53.Bh6 c5 54.bxc5 Hxc5 55.Bxh5 Hxe4 56.g4 Hf6 57.Bxe5 Hxg4 58.Bc5 Bxc5 59.Hxc5+ Ke7 60.Hxa6 He3 61.Hb4 Hf5 62.h5 He3 63.Kf2 Hxc2 64.Hxc2 Kf6 65.Hd4 Kg5 66.Hxb5 Kxh5 és döntetlen

 

L'Ami,E (2627) - Szokolov,I (2667)
Vezércsel [D41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 cxd4 6.Vxd4 exd5 7.e4 Hc6 8.Fb5 dxe4 9.Vxd8+ Kxd8 10.Hg5 Fe6 11.Hxe6+ fxe6 12.Fxc6 bxc6 13.Fg5 Fb4 14.0-0-0+ Kc7 15.Bhe1 Hd5 16.Kc2 Bhf8 17.Fh4 e3 18.Fg3+ Kb7 19.fxe3 Bad8 20.Bd3 Fa5 21.a3 c5 22.e4 c4 23.Bdd1 Hxc3 24.bxc3 Kc6 25.Bxd8 Fxd8 26.Bd1 Fe7 27.a4 Fc5 28.Bd2 g5 29.h3 h5 30.Fe5 g4 31.hxg4 hxg4 32.Fd4 Bf4 33.Fxc5 Kxc5 34.Bd7 Bxe4 35.Kd2 a6 36.g3 Be5 37.Bg7 Bd5+ 38.Kc2 Bh5 39.Kd2 Bd5+ 40.Kc2 Bf5 41.Bxg4 Bf2+ 42.Kc1 e5 43.Bg6 Kd5 44.Bxa6 Ke4 45.Bd6 Ba2 46.g4 Bxa4 47.g5 Ba2 48.g6 Bg2 49.Be6 Kf4 50.Kd1 e4 51.Bf6+ Ke3 52.Bd6 Bg1+ 53.Kc2 Kf3 54.Bf6+ Ke2 55.Be6 e3 56.Bf6 Ke1 57.Be6 Kf2 58.Bf6+ Ke2 59.Bd6 Kf3 60.Bf6+ Ke4 61.Be6+ Kf4 62.Kb2 Kf3 63.Bf6+ Ke4 64.Be6+ Kd3 65.Bd6+ Ke2 66.Kc2 Kf2 67.Bf6+ Ke1 68.Be6 e2 69.Bf6 Bg2 70.Kc1 Bf2 71.Be6 Bg2 72.Bf6 Bg1 73.Kc2 Bg3 74.Be6 Kf2 75.Bf6+ Bf3 76.Bxf3+ Kxf3 77.g7 e1V 78.g8V Ve2+ 79.Kc1 Ve3+ 80.Kc2 Vd3+ 81.Kc1 Vxc3+ 82.Kd1 Vd3+ 83.Kc1 Vf1+ 84.Kc2 Vg2+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben harmadszor ünneplik Magnus Carlsent a szuperverseny győzteseként. A norvég világranglista-vezető a Tata Steel Chess 2013 viadal tizenkettedik fordulójában az amerikai Hikaru Nakamurára mért megsemmisítő vereséget, és az utolsó játéknap előtt másfél pontos előnnyel vezet az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan előtt. Anand nyert a holland Erwin L’Ami ellen, Aronjan remizett a holland Anish Girivel. Lékó Péter döntetlent ért el az orosz Szergej Karjakinnal szemben, holtversenyben negyedikek. Ötödször kapott ki az olasz Fabiano Caruana, hetedszer a holland Ivan Szokolov. Megosztozott a ponton az indiai Pentala Harikrishna és a kínai Wang Hao. A szuperverseny utolsó fordulójában Lékó Péter sötéttel játszik a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fannal.

 

Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura 2005-ben, a bieli nagymesterversenyen csatáztak először, megosztoztak  a ponton. Azóta még különböző időkontroll mellett még harminc partiban mérték össze erejüket, Magnus kilencszer győzött, Hikaru ötször 17 döntetlen mellett. Merőben más azonban a statisztika, ha csak a klasszikus gondolkodási idejű összecsapásokra figyelünk. Carlsen a London Chess Classic 2010 tornán mért először csapást Nakamurára, majd 2011-ben négyszer is megadásra kényszerítette. Wijk aan Zee-ben, Báznán, a Tal-emlékversenyen és a londoni tornán is Nakamurának kapitulálnia kellett. Öt döntetlen következett sorban, majd Magnus ismét „lesújtott”. Látványos nyerése egyúttal harmadik Wijk aan Zee-i tornagyőzelmét jelentette. Fenomenális eredmény, + 7, veretlenül. Hasonló bravúrra csak a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov volt képes. Nagy kérdés, hogy az ünneplések közepette képes lesz-e utolsó partiját is koncentráltan játszani. Magnus 12 partijából 13 Élő-pontot kasszírozott, 2874-nél tart, teljesítményének performance-pontszáma 2952!

 

Magnus Carlsen 2004-ben a „C” nagymesterversenyen diadalmaskodott, két esztendő múlva a „B” tornán az orosz Alekszandr Motiljevvel osztotta az első helyet. 2008-ban a szuperversenyen az örmény Levon Aronjannal. holtversenyben végzett az élen. Két év múlva már világranglista-vezetőként  diadalmaskodott. Megbirkózott a nagy elvárással, jó formában versenyzett, félpontos előnnyel nyert. Magnus idén tizedszer versenyzett a holland tengerparti városban, és a torna előtt a blogjában ezt írta: „Csak egy lehetőséget látok, hogy a jubileumot miként tudnám emlékezetessé tenni” – és gondolatait egy mosolygós jellel tette még hatásosabbá. „Fenyegetését” beváltotta.

A márciusi világbajnok-jelölti verseny előtti főpróbája tökéletesen sikerült. Sikerrel bizonyította, hogy nincs igazi vetélytársa, ha a játékban a kreativitás, az intuíció játssza a főszerepet. Megnyitásai nem éppen tökéletesek, de számára elegendő, ha egállal zárja a nyitást. Itt-ott hullámzanak a partijai, a középjátékban nagyon erősen sakkozik, bátran vállalja a bonyodalmakat, a végjátékokat pedig szinte tökéletesen játssza. Pályafutása során tizenhatodik szuperversenyén ünnepelhetik  egyedül, vagy holtversenyben elsőként a novemberben 30-án 22. életévét betöltött norvég nagymestert. Bámulatos sikersorozat!

 

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand kisebb kalandok után győzött a holland Erwin L’Ami ellen. A címvédő örmény Levon Aronjan csak remizett a holland Anish Girivel, a második helyért folytatják a versenyfutást.

 

Lékó Péter és az orosz Szergej Karjakin a katalán megnyitásban küzdött meg. Nagymesterünk egy pillanatban esélyes folytatást hagyott figyelmen kívül, a partiban később már nem volt lehetősége, hogy előnyt csiholjon ki.

Az olasz Fabiano Caruana folytatta mélyrepülését, ötödik vereségét szenvedte el, a holland Loek van Wely a nyeréssel feljött ötven százalékra. Jól hajrázik a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan. A holland Ivan Szokolov végzetes huszárlépést tett, anyagi hátrányba került, Hou Ji-fan harmadik győzelmét aratta. Az indiai Pentala Harikrishna és a kínai Wang Hao játszmája békés mederben folyt.

 

A 12. forduló eredményei:

Loek van Wely (holland, 2679) - Fabiano Caruana (olasz, 2781) 1 – 0 (Szláv védelem, 50)

Levon Aronjan (örmény, 2802) - Anish Giri (holland, 2726) döntetlen (Angol megnyitás, 34)

Magnus Carlsen (norvég, 2861) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2679) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 31)

Pentala Harikrishna (indiai, 2698) - Wang Hao (kínai, 2752) döntetlen (Réti megnyitás, 49)

Viswanathan Anand (indiai, 2772) - Erwin L’Ami (holland, 2629) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 54)

Ivan Szokolov (holland, 2663) - Hou Ji-fan (kínai, 2603) 0 – 1 (Vezércsel, 52)

Lékó Péter (magyar, 2735) – Szergej Karjakin (orosz, 2780) döntetlen (Katalán megnyitás, 38)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 9,5 pont

2-3. Viswanathan Anand és Levon Aronjan 8

4-5. Lékó Péter és Szergej Karjakin 7

6. Hikaru Nakamura 6,5

7-8. Pentala Harikrishna és Loek van Wely 6

9. Anish Giri 5,5

10-11. Wang Hao és Hou Ji-fan 5

12. Fabiano Caruana 4,5

13. Erwin L’Ami 3,5

14. Ivan Szokolov 2,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Szergej Karjakin - Loek van Wely

Hou Ji-fan - Lékó Péter

Erwin L’Ami - Ivan Szokolov

Wang Hao - Viswanathan Anand

Hikaru Nakamura - Pentala Harikrishna

Anish Giri - Magnus Carlsen

Fabiano Caruana - Levon Aronjan

 

Carlsen,M (2861) - Nakamura,H (2769)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 d6 6.g3

Az ún. Kalasnyikov-változat ellen Magnus Carlsen nem divatos változatot játszott meg. Valamennyi játszmájában célja, hogy a túlzottan sokat elemzett ösvényeket elkerülje, kevésbé elemzett változatokra kényszerítse ellenfeleit, ahol az állás értékelése, a tervkészítés játssza a főszerepet. Magnus megnyitási felkészültsége szerényebb riválisainál, de a középjátékokat nagy kreativitással kezeli, a végjátékokban pedig képes a legapróbb előnyök kihasználására is.

6...h5 7.H1c3 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Hge7 10.Fg2 Fg4 11.f3 Fe6 12.c3 h4

Hikaru Hakamura folytatta királyszárnyi akcióját, amelynek azonban nem volt igazi célpontja.

 

 

13.Hc2! Fxd5 14.exd5 Ha5

 

15.f4! Hf5 16.g4 h3 17.Fe4 Hh4 18.0-0 g6 19.Kh1 Fg7 20.f5

Magnus válogathatott a kedvező folytatások között. 20.fxe5 dxe5 21.Hb4 0-0 22.Hc6 Hxc6 23.dxc6 Hg2 24.Vf3 Ve7 25.Vxh3 is számításba jött.

20...gxf5 21.gxf5 Hg2?!

Nakamura elnézte a bombaerős válaszlépést, de az élő közvetítésen is jól látszott, hogy a norvég zseni milyen nyugodtan ült a sakktáblánál, Hikarunál pedig a kétségbeesés jeleit fedezhettük fel. 21...Ff6 22.Bg1 Hg2 23.Hb4 Vb6 24.a4 jobb volt, de világos kedvezőbb esélyeivel.

 

 

22.f6! Ff8

Könnyű belátni, hogy a 22...Fxf6 23.Vf3 Bh4 24.Fg5! Hf4 25.Fxh4 Fxh4 26.Bg1 Kd7 27.Hb4 utáni állás is reménytelen sötét számára.

23.Vf3 Vc7 24.Hb4 Hb7 25.Hc6 Hc5 26.Ff5! Hd7 27.Fg5 Bg8

 

28.Vh5! Hb6 29.Fe6!

Magnus minden lépése igazi pörölycsapás volt.

29...Bxg5 30.Vxg5 fxe6

 

31.dxe6 és sötét feladta, szépséges 31…Vxc6-ra 32.f7 matt!

 

Lékó,P (2735) - Karjakin,S (2780)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fd6 11.a3

A tavalyi dortmundi szuperversenyen Daniel Fridman a 11.Fg5 Hbd7 12.Hbd2 Bc8 változatot játszotta meg. Nagymesterünk a katalán megnyitásban mindkét színnel otthonos.

11...Hbd7 12.b4 Hb6 13.Hc3 Hbd5 14.Ha2 Hb6 15.Hc3 Hbd5 16.Hxd5 Hxd5

 

 

17.Ve4?!

Péter kihagyta a 17.Hg5 g6 18.He4 f5 19.Fg5 Vc8 20.Hc5 Fxc5 21.dxc5 Fc6 22.Bfe1 nagyon kecsegtető lehetőséget.

17...h6 18.He5 Bb8 19.Vc2 Fxe5 20.dxe5 Ve7 21.e4 Hb6 22.Fe3 Bfd8

Az esélyek kiegyenlítődtek.

23.Bfd1 Hc4 24.Fc5 Ve8 25.Vc3 Bxd1+ 26.Bxd1 Bd8 27.Bd4 Bxd4 28.Vxd4 Hxa3 29.Ff1 Hc4 30.f3 Va8 31.Fxc4 bxc4 32.Vxc4 a5 33.bxa5 Vxa5 34.Vc1 Vb5 35.g4 Ve2 36.Ve3 Vc2 37.Vf2 Vc3 38.Fd4 Vd3 és döntetlen

 

Anand,V (2772) - L'Ami,E (2627)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe6 8.h3 Fe7 9.Vf3 0-0 10.0-0-0 Vc7 11.g4 Bc8 12.Kb1 a5 13.a3 a4 14.Hc1 b5 15.H1a2

 

 

15...Fxa2+ 16.Hxa2 Vxc2+ 17.Ka1 Hc6 18.Bc1 Vxe4 19.Vxe4 Hxe4 20.Fxb5 Hc5 21.Fxc5 dxc5 22.Bc4 Ha5 23.Bxa4

 

23...Bcb8

A holland sakkozó a 23...Fh4 24.Hc3 Fxf2 25.Kb1 Fd4 változatban kellemetlen perceket okozhatott volna a világbajnoknak.

24.Fc4 e4?! 25.Fd5

A nehézségek után már Vishynél az előny.

25...Ff6 26.Hc3 Ba6 27.Bc1 c4 28.Ka2 Hb3 29.Bc2 Hc1+ 30.Kb1 Bxa4 31.Hxa4 Hd3 32.Fxc4 h5 33.Fxd3 exd3 34.Bd2 hxg4 35.hxg4 Be8

 

 

36.Bxd3 Be4 37.Hc3 Bxg4 38.b4 g5 39.Hd5 Fe5 40.Kc2

A világbajnoknak anyagi előnyének érvényesítése nem okozott gondot.

40...Kf8 41.a4 Bc4+ 42.Kb3 Bd4 43.Bxd4 Fxd4 44.f3 f5 45.Kc4 Ff2 46.Kd3 g4 47.Ke2 Fd4 48.He3 g3 49.f4 Kf7 50.Kf3 Ke6 51.b5 Fb6 52.Hc4 Fc5 53.a5 Fd4 54.a6 Kd5 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2802) - Giri,A (2726)
Angol megnyitás [A38]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c5 5.Fg2 cxd4 6.Hxd4 0-0 7.Hc2 Hc6 8.Hc3 d6 9.0-0 Fe6 10.b3 Vd7 11.Hd5 Fh3 12.Fxh3 Vxh3 13.Hf4 Vd7 14.Fb2 Bfd8 15.Bc1 e6 16.Ve1 He7 17.He3 b5 18.Va5 a6 19.Bfd1 Hc6 20.Ve1 Vb7 21.Hd3 Bac8 22.cxb5 axb5 23.Hc2 He7 24.Hcb4 He4 25.Fxg7 Kxg7 26.f3 Hf6 27.Vf2 e5 28.e4 d5 29.Bxc8 Bxc8 30.Hxe5 dxe4 31.Hg4 Heg8 32.Hxf6 Hxf6 33.fxe4 Vxe4 34.Bf1 és döntetlen

 

Van Wely,L (2679) - Caruana,F (2781)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.Hc3 e6 7.g4 Fg6 8.He5 dxc4 9.Fxc4 Hbd7 10.Hxg6 hxg6 11.Fd2 Hd5 12.Vb3 Vc7 13.Bc1 Hxc3 14.bxc3 Fe7 15.Kf1 Bd8 16.Bc2 a6 17.a4 Hf6 18.Kg2 c5?! 19.Fe2 Bd7 20.Ff3 0-0 21.Bb1 Bb8 22.Bcb2 Hd5 23.a5 cxd4 24.cxd4 Vd8 25.Vd3 Fd6 26.Ve2 Ve7 27.Fe4 Bc8 28.Vf3 Fb8?

Fabiano Caruana kissé hátrányosabb állásban rossz lépést húzott.

 

29.Fxd5 exd5 30.Fb4 Vd8 31.Fc5 Vxa5 32.Bxb7 Vd8 33.Ve2 Bxb7 34.Bxb7 Bc6 35.Vb2

Jóval erősebb volt a 35.Va2 Fc7 36.Ba7 a5 37.Va4 terv.

35...Fd6 36.Vb4 Fxc5? 37.dxc5 Bc8 38.Ba7 Vf6

 

 

39.Vb7 Ve6 40.Bxa6 Ve4+ 41.Kh2 Ve5+ 42.Kg1 Bxc5

 

43.Ba8+ Kh7 44.Vxf7 Bc1+ 45.Kg2 Ve4+ 46.f3 Bc2+ 47.Kg3 Ve5+ 48.f4 Vxe3+ 49.Kh4 g5+ 50.Kxg5 és sötét feladta

 

Szokolov,I (2667) – Hou Ji-fan (2603)
Vezércsel [D38]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fh4 dxc4 7.a3 Fxc3+ 8.bxc3 c5 9.Fxf6 Vxf6 10.e3 Hc6 11.Fxc4 0-0 12.Fb5 Fd7 13.0-0 Bfd8 14.a4 Ve7 15.Vb1 Bab8 16.Ve4 cxd4 17.exd4 Vf6 18.Fd3 g6 19.Bfe1 He7 20.c4 Hf5 21.d5 exd5 22.cxd5 Be8 23.He5?

Végzetes kötésbe lépett a huszár.

 

23...Vd6 24.f4

A holland nagymester nagy bajban. 24.Vf4-re 24...g5 25.Ve4 f6 következett volna.

24...f6 25.Kh1 h5 26.Ve2 Bbd8

Pontosabb volt a 26...Bbc8 27.Bad1 (27.Fxf5 Fxf5 28.Hc4 Vxf4) 27...Fxa4 28.Ba1 Fd7 29.Bad1 a5 folytatás.

27.Fc4 Be7 28.Vb2 Bde8 29.Hf3 Bxe1+ 30.Hxe1

 

 

30...Vxf4 31.Fd3 Ve3 32.h3 Hg3+ 33.Kh2 Vf4 34.Kg1 h4 35.Vf2 Vxf2+

A vezércsere elkerülése is számításba jött.

36.Kxf2 He4+ 37.Kg1 g5 38.a5 Hd6 39.Hf3 Bc8 40.a6 b6 41.Be1 Kf7 42.Bf1 Ke7 43.Be1+ Kd8 44.Fh7 Bc4 45.Fg8

 

45...Ba4 46.Fe6 Bxa6 47.Hh2 b5 48.Hg4 He8 49.Hh6 Fxe6 50.dxe6 Hg7 51.e7+ Ke8 52.Hg8 f5 és világos feladta

 

Harikrishna,P (2698) – Wang Hao (2752)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 g6 4.c4 dxc4 5.Va4+ Hfd7 6.Vxc4 Fg7 7.0-0 0-0 8.d3 Hc6 9.Hc3 Hb6 10.Vh4 e5 11.Vxd8 Bxd8 12.Fg5 f6 13.Fe3 Fe6 14.Bfc1 Hd5 15.Hxd5 Fxd5 16.Hd2 f5 17.Bc5 Fxg2 18.Kxg2 Ff8 19.Bc4 Fd6 20.Hb3 He7 21.Hc5 Fxc5 22.Fxc5 Bd7 23.Be1 Kf7 24.b4 a6 25.a4 Be8 26.Fxe7 Bexe7 27.Bb1 Bd5 28.Kf3 Ke6 29.g4 Bf7 30.gxf5+ Bxf5+ 31.Ke3 c6 32.Bh4 Bf7 33.f3 Bfd7 34.Bc1 Bd4 35.Bc4 Bxh4 36.Bxh4 Kf5 37.Bc4 g5 38.d4 Bd5 39.dxe5 Bxe5+ 40.Kf2 a5 41.h4 h6 42.bxa5 Bxa5 43.Bb4 c5 44.Bxb7 Bxa4 45.e4+ Kg6 46.Bc7 Ba2+ 47.Kg3 Bc2 48.Bc6+ Kh5 49.hxg5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2013 szuperverseny 11. fordulójában Lékó Péter világossal legyőzte a holland Loek van Welyt. A bástyavégjátékban jól használta ki sötét gyalogszerkezeti gyengeségeit, 70 lépésben nyert. Nagymesterünk hármas holtversenyben negyedikként várja a folytatást. Az éllovas norvég Magnus Carlsen megosztozott a ponton a kínai Wang Haoval, egypontos előnnyel vezet. Az örmény Levon Aronjan sötéttel győzte le az amerikai Hikaru Nakamurát, egyedül második. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand remire rontotta biztos nyerést ígérő állását a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fannal szemben. Az orosz Szergej Karjakin a sereghajtó holland Ivan Szokolovra mért vereséget, lendületes támadással szerezte meg első győzelmét a holland Anish Giri, negyedszer kapott ki az olasz Fabiano Caruana. Nem tudta nyerésig fokozni előnyös pozícióját az indiai Pentala Harikrishna. A 12. fordulóban Lékó Péter világossal holtversenyes társával, Karjakinnal küzd meg.

 

Lékó Péter saját bevallása szerint is maximálisan próbálta kihasználni a pihenőnap nyújtotta lehetőséget és hosszasan készült a holland Loek van Wely elleni játszmájára. Loek azonban meglepetéssel szolgált, a szicíliai védelem sárkány változatát választotta. Péter elkerülte a 9.Fc4-es bonyolult változatokat, előnyt a megjátszott variból nem tudott kihozni. Sötét állásában egy-két pontatlan lépés után gyengeségek keletkeztek, nagymesterünk bástyája betört. Loek van Wely pontatlanul védekezett, anyagi hátrányba került, Péter a és h szabadgyalogja robogott előre, majd királya is a hadszíntérre indult volna, amikor Van Wely kapitulált. Nehéz csatában kiharcolt fontos győzelem. Péter teljesítményének performance-pontszáma 2804, 11 partijából + 10,5 pontot gyűjtött, a virtuális világranglistán a 15.

 

A játéknap rangadóját az amerikai Hikaru Nakamura és az örmény Levon Aronjan játszotta. Mindig kiélezett küzdelmet vívnak, többször is váratlan eredmény született, klasszikus partijaikban 3-3-ra álltak hat döntetlen mellett. Nakamura a 28. lépésben követett el fatális hibát, taktikai elnézést. A címvédő háromszoros olimpiai bajnok kis híján elrontotta nyerést ígérő pozícióját, a két évvel ezelőtti győztes másodszor is „segített”, többé nem volt védelme.

 

A norvég Magnus Carlsennek kissé kapaszkodnia kellett a remiért, a nyitásból a kínai Wang Hao kis előnnyel került ki, de ez a cserékkel elillant.

 

Az ötszörös Wijk aan Zee-i győztes, az indiai világbajnok Viswanathan Anand szépen túljátszotta a kínai exvilágbajnoknőt, Hou Ji-fant, de nyert pozícióban nagyot hibázott, a gyalogvégjáték gyalogelőnye ellenére remi volt.

Az orosz Szergej Karjakin hozta a kötelezőt, a sereghajtó boszniai Ivan Szokolovot győzte le, ellenfele hathatós segítséget nyújtott.

Lendületes támadással szerezte meg első győzelmét a legfiatalabb résztvevő, a 18 éves holland Anish Giri. Az olasz Fabiano Caruana negyedik vereségét szenvedte el, hat helyet rontott világranglistás helyezésén, - 18,1 pontnál tart.

Az indiai Pentala Harikrishna kecsegtető állását nem tudta nyerésig fokozni, a holland Erwin L’Ami hetedik fél pontjának örülhetett.

 

A 11. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2735) – Loek van Wely (holland, 2679) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 70)

Szergej Karjakin (orosz, 2780) – Ivan Szokolov (holland, 2663) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 32)

Hou Ji-fan (kínai, 2603) – Viswanathan Anand (indiai, 2772) döntetlen (Szicíliai védelem, 52)

Erwin L’Ami (holland, 2629) – Pentala Harikrishna (indiai, 2698) döntetlen (Vezérindiai védelem, 54)

Wang Hao (kínai, 2752) – Magnus Carlsen (norvég, 2861) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2769) – Levon Aronjan (örmény, 2802) 0 – 1 (Félszláv védelem, 48)

Anish Giri (holland, 2726) – Fabiano Caruana (olasz, 2781) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 28)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 8,5 pont

2. Levon Aronjan 7,5

3. Viswanathan Anand 7

4-6. Lékó Péter, Hikaru Nakamura és Szergej Karjakin 6,5

7. Pentala Harikrishna 5,5

8-9. Anish Giri és Loek van Wely 5

10-11. Wang Hao és Fabiano Caruana 4,5

12. Hou Ji-fan 4

13. Erwin L’Ami 3,5

14. Ivan Szokolov 2,5

 

A 12. forduló párosítása:

Loek van Wely - Fabiano Caruana

Levon Aronjan - Anish Giri

Magnus Carlsen - Hikaru Nakamura

Pentala Harikrishna - Wang Hao

Viswanathan Anand - Erwin L’Ami

Ivan Szokolov - Hou Ji-fan

Lékó Péter – Szergej Karjakin

 

Lékó,P (2735) - Van Wely,L (2679)
Szicíliai védelem [B76]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.0-0-0 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxc6 bxc6 12.Fd4 Fxd4 13.Vxd4 Vb6 14.Ha4 Vc7

Az elisztai GP-viadalon 2008-ban Tejmur Radzsabov a 14...Va5 15.b3 Vc7 16.h4 h5 17.Be1 Hb6 18.Hc3 Bd8 folytatásban csatázott Péterrel.

15.Fc4 Bd8 16.Fb3 Fe6 17.Hc5 Hf4 18.Hxe6 Hxe6 19.Ve3 Hf4 20.g3 Hd5 21.Vg5 e6 22.Bhe1 a5 23.a4 Bab8 24.Ve5 Vxe5 25.Bxe5

 

25...Bb4

Az esélyeket egyenlőnek ítélhettük, de a végjátékban bízhattunk nagymesterünk technikájában.

26.Be4 Bdb8 27.Bdd4 B4b6 28.Bc4 Kf8 29.Bc5 Ba8 30.Be5 h5 31.h4 Kg7 32.Fc4 Kf6

 

33.f4 Ba7 34.b3 Ba8 35.Kb2 Ba7 36.Ka3 Ba8 37.Kb2 Ba7 38.c3 Ba8 39.Kc2 Ba7 40.Kb2 Ba8

 

 

41.Fxd5

Időt nyerő lépésismétlések után, hosszas gondolkodást követte a csere.

41...cxd5 42.c4 dxc4 43.Bxc4 Ba7 44.Bb5 Bba6 45.Bcc5 Ke7 46.Kc3 Kd6 47.Kd4 f6?!

Újabb gyaloggyengeség keletkezett.

 

48.Bb8 Bc7 49.Bxc7 Kxc7 50.Bg8 Bd6+ 51.Ke4 Bb6 52.Bxg6 Bxb3 53.Bxf6 Kd7?

Loek van Wely jobban játszhatott volna az 53...Bxg3 54.Bxe6 Ba3 55.Kf5 Bxa4 56.Kg5 Ba2 57.f5 a4 58.Kxh5 Kd7 59.Be4 a3 változatban.

54.Bg6 Ke7

 

55.Bg5 Kf6 56.Bxa5 Bxg3 57.Bxh5 Ba3 58.a5 Ba4+ 59.Kf3 Ba1

 

60.Bg5 Bf1+ 61.Kg3 Bg1+ 62.Kf2 Ba1 63.h5 Ba3 64.Kg2 Ba2+ 65.Kg3 Ba1 66.h6 Bh1 67.a6 Bxh6 68.a7 Bh8 69.Ba5 Ba8

 

70.Kf3 és sötét feladta

 

Wang Hao (2752) - Carlsen,M (2861)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1 Hg6 6.c3 d5 7.Va4 Fe7 8.d4 0-0 9.exd5 Vxd5 10.dxc5 Fxc5 11.Hbd2 Fe7 12.Hc4 Vd8 13.Fxc6 bxc6 14.Hd4 c5 15.Hc6 Vc7 16.Hxe7+ Hxe7 17.Va5 Vxa5 18.Hxa5

A kínai nagymester a tavaly júliusi bieli szuperversenyen kettős vereséget szenvedett Magnus Carlsentől. Jobb gyalogszerkezete miatt most kedvezőbben állt.

18...Fa6 19.Fg5 Bfe8 20.Bad1 h6 21.Fxe7 Bxe7 22.c4 Kf8 23.Bd6 Fb7 24.Bed1 Ke8 25.Hc6

A könnyűtisztek cseréje kiegyenlítéshez vezetett.

25...Fxc6 26.Bxc6 Bb7 27.b3 a5 28.Bxc5 a4 29.h4 axb3 30.axb3 Bab8 31.Bd3 és döntetlen

 

Nakamura,H (2769) - Aronjan,L (2802)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 a6 6.c5 Hbd7 7.Ha4

A moszkvai világbajnoki döntő hatodik partijában Borisz Gelfand a 7.Vc2 b6 8.cxb6 Hxb6 9.Fd2 c5 10.Bc1 cxd4 11.exd4 Fd6 12.Fg5 0-0 13.Fd3 h6 14.Fh4 Fb7 15.0-0 Vb8 16.Fg3 Bc8 17.Ve2 változatban csatázott Viswanathan Ananddal, kis előnyét érvényesítve győzött.

7...b5 8.cxb6 Hxb6 9.Fd2 Hxa4 10.Vxa4 Fd7 11.Vc2

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov a 11.He5 He4 12.Fa5 c5 13.Vxd7+ Vxd7 14.Hxd7 Kxd7 15.f3 Hf6 változatban sem tudott előnyt kicsiholni a bolgár Veszelin Topalov ellen a szófiai M-tel torán 2006-ban.

11...Vb6 12.Bc1 Bb8 13.Fd3

Újítás. A 13.He5 He4 14.Hc4 Vb7 15.Fd3 Hxd2 16.Hxd2 c5! 17.dxc5 Fxc5 változat sötétre volt kissé előnyös.

13...Vxb2 14.0-0 Fd6

Számításba jött a 14...Vxc2 15.Bxc2 He4 16.Fxe4 dxe4 17.He5 f6 18.Hxc6 Bc8 19.Hb4 Bxc2 20.Hxc2 Fb5 folytatás is.

15.He5 Vxc2 16.Bxc2 c5 17.Hxd7 Hxd7 18.Fxa6

 

18...c4 19.a4 Fb4 20.Fc1 Hf6 21.f3 0-0 22.e4 He8 23.Fb5 Bb6 24.Ff4 Hd6 25.Bb1 Fa5 26.Kf1 f6 27.Bcb2 Bfb8 28.h4 c3

 

29.Be2?

Fatális hiba, taktikai elnézés. 29.Bb3 dxe4 30.Fd7 Kf7 (30...c2 31.Fxe6+ Kh8 32.B1b2 Bxb3 33.Fxb3 g5 34.hxg5 Hf5 35.gxf6 Fc3 36.Bxc2 Bxb3 37.a5) 31.Bxb6 Fxb6 32.a5 Fc7 33.Bxb8 Fxb8 34.fxe4 c2 35.Fa4 Hc4 36.Fc1 Hxa5 remihez vezetett volna.

29...e5! 30.dxe5 Hxb5 31.axb5 d4 32.Bd1 Bxb5 33.Bc2

 

33...d3?

Meglepő döntős a prózai 33...fxe5 34.Fc1 Fd8 35.g3 Ba8 helyett.

34.Bxd3 Bb1+ 35.Fc1?

Az amerikai nagymester viszonozta a szívességet. A 35.Kf2 B1b2 36.Be2 c2 37.Fc1 Ba2 38.Ba3 folytatásban jó eséllyel pályázott volna a fél pontra.

 

 

35...B8b2 36.Bcxc3 Fxc3 37.Bxc3 Bd2

Levon Aronjan már válogathatott a jó lépések között. 37...Ba1 38.Bc8+ Kf7 39.Bc7+ Ke6 40.exf6 gxf6 41.Ke1 Bxg2 42.Bc6+ Ke5 43.Bc4 Bh2 is meggyőző volt.

38.Bc8+ Kf7 39.Bc7+ Ke6 40.exf6 gxf6 41.Kg1?

 

41...Bd1+ 42.Kh2 Bbxc1 43.Bxh7 Bd7 44.Bh6 Bcc7 45.Bh8 Bh7 46.Be8+ Kf7 47.Ba8 Bxh4+ 48.Kg3 Bh1 és világos feladta

 

Hou Ji-fan (2603) - Anand,V (2772)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Ve2 h6 8.Fh4 g6 9.f4 e5 10.fxe5 dxe5 11.0-0-0 Fe7 12.Hf3 Vc7 13.Vc4 Vb8 14.Hd5 b5 15.Vc6 Hxd5 16.Bxd5 Vb7 17.Vc3 f6

Vishy Anand visszaverte Hou Ji-fan akcióját és kicsit kedvezőbb állásból folytathatta.

18.Ff2 Hb6 19.Bd1 Ha4 20.Vb3 Vc6 21.Vd5 Vxd5 22.exd5 Fc5 23.Fg3 Hb6 24.Fd3 Ff5 25.Fxf5 gxf5 26.Bhf1

 

26...0-0-0 27.Ff2 Fxf2 28.Bxf2 Bxd5 29.g3 Bxd1+ 30.Kxd1 Hd5 31.Hh4 f4

Pontosabb volt a 31...Bd8 32.Ke1 f4 33.Hf5 fxg3 34.hxg3 Kd7 35.g4 Ke6 folytatás.

32.Bd2? He3+ 33.Ke2 Hc4 34.Bd1 fxg3 35.b3?

 

35...Bd8 36.Bxd8+ Kxd8 37.hxg3 Hd6 38.Kd3 b4

A világbajnok 38...h5-tel jobban játszhatott volna.

39.c4 bxc3 40.Kxc3 Kd7

Mi szólt 40...He4+ 41.Kd3 Hxg3 42.Ke3 Ke7 43.Kf3 Hh5 44.Ke4 Hf4 ellen?

41.Kd3 Ke6 42.b4

 

42...Hf5?

A gyalogvégjáték nem nyerhető. 42...h5 43.a4 Kd5 44.a5 Kc6 45.Kc2 f5 46.Hg6 Kd5 sima volt.

43.Hxf5 Kxf5 44.a4 Ke6

 

45.g4! Kd5 46.Kc3 Ke4 47.Kc2 Kd4 48.Kb3 e4 49.b5 axb5 50.axb5 e3 51.Kc2 Ke4 52.Kd1 Kd5 és döntetlen

 

Karjakin,S (2780) - Szokolov,I (2667)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fb7 7.d3 Fc5 8.Hc3 d6 9.a3 h6 10.Fe3 0-0 11.Fa2 Bb8 12.He2 Fc8 13.Hg3 Fb6 14.c3 Be8 15.d4 Fg4 16.Vd3 Fxf3 17.gxf3 He7 18.Kh1 Vd7 19.f4

 

19...Vh3 20.f3 exf4

Ivan Szokolov jobban játszhatott volna a 20...exd4 21.cxd4 c5 22.Bg1 Hg6 folytatással.

21.Fxf4 Hg6 22.Fe3 c5 23.Bf2 Hh5?! 24.Bg1

Számításba jött a 24.Hf5 He7 (24...c4 25.Vf1 Vxf1+ 26.Baxf1 Bbd8 27.Bg2; 24...Bbd8 25.Vf1) 25.Hxd6 c4 26.Vc2 Bed8 27.e5 Fc7 28.He4 folytatás is.

24...c4 25.Vd2 Fd8 26.Hxh5 Vxh5 27.Fb1 Fh4 28.Bff1 d5? 29.e5 Bb6

 

30.f4 f5 31.Vg2 Bd8 32.Fc2 és sötét feladta

 

Giri,A (2726) - Caruana,F (2781)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 c6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Fb4 6.g3 Hf6 7.Fg2 Hbd7 8.0-0 0-0 9.Vc2 Va5 10.Ha2 Fd6 11.Vxc4 Hb6 12.Vc2 Vxa4?

A gyalograblás után az olasz sakkozó jelentős hátrányba került.

13.b3 Va5 14.He5

Jóval erősebbnek tűnik a 14.e4 Fc7 15.e5 Hfd5 16.Fd2 Vb5 17.Bfe1 Hd7 18.Hg5 g6 19.Hc3 Hxc3 20.Fxc3 folytatás.

14...Hbd7 15.Hc4 Vc7 16.Hxd6 Vxd6 17.Bd1 e5 18.Hc3 exd4 19.Fa3 c5

 

 

20.e3 d3? 21.Bxd3 Vb8 22.Hd5 Hxd5 23.Bxd5 b6 24.Fb2 a5

 

25.Ba4

Anish Giri már válogathatott a nyerő tervek között. 25.Bh5 g6 26.Vf5! Vd6 27.Bxh7 Hf6 28.Fxf6 Kxh7 29.Vg5 Fg4 30.Vh4+ Fh5 31.g4 Bae8 32.gxh5 g5 33.Fe4+ Bxe4 34.Vxe4+ Kh6 35.Fe7 is meggyőző volt.

25...Be8 26.Bg5 g6 27.Fd5 Kf8 28.Bf4 és sötét feladta

 

L'Ami,E (2627) - Harikrishna,P (2698)
Vezérindiai védelem [E12]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 b6 4.Hc3 Fb7 5.a3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Vc2 Hd7 8.e4 Hxc3 9.bxc3 c5 10.Fd3 Vc7 11.Vb1 g6 12.0-0 Fg7 13.a4 0-0 14.a5 bxa5 15.Vb5 Bfc8 16.Fd2 a4 17.Vxa4 a5 18.Bab1 Fc6 19.Va3 a4 20.h3 Bcb8 21.Bxb8+ Bxb8 22.Bb1 Bxb1+ 23.Fxb1 Vb7 24.Fc2 Hb6 25.Vb2 cxd4 26.cxd4 Va6 27.Fc1 Vb5 28.He5 Vxb2 29.Fxb2 Fb5 30.f3 Ff8 31.Kf2 f6 32.Hg4 Kf7 33.He3 Fb4 34.Fb1 Hc4 35.Hxc4 Fxc4 36.Ke3 a3 37.Fa1 Fd6 38.Fd3 Fb3 39.Kd2 Fb4+ 40.Ke3 Ff8 41.Kd2 Fb4+ 42.Ke3 a2 43.Fb5 Fc2 44.Fc4 Fb1 45.e5 fxe5 46.dxe5 g5 47.f4 gxf4+ 48.Kxf4 Fd2+ 49.Kf3 Ke7 50.h4 Fe1 51.h5 Fd2 52.g4 Kd7 53.Fb3 Ke7 54.Fc4 Kd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2013 szuperverseny tízedik fordulójában Lékó Péter sötéttel 26 lépésben győzte le a holland színekben játszó Ivan Szokolovot. Az éllovas norvég Magnus Carlsen hatodszor nyert, a holland Erwin L’Ami nem tudta megakadályozni újabb sikerét, amivel másfél pontra növelte előnyét. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand nem tudta feltörni az orosz Szergej Karjakin védőállását. Az örmény Levon Aronjan a kínai Wang Hao, az amerikai Hikaru Nakamura az olasz Fabiano Caruana ellen győzött és Ananddal holtversenyben a második helyen várhják a hajrát. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan az indiai Pentala Harikrishnát kényszerítette megadásra. Pontosztozkodás született a holland derbin, Loek van Wely és Anish Giri partijában. Lékó Péter a pénteki 11. fordulóban világossal Loek van Wely ellen játszik.

 

Az esztendő első szuperversenyének tízedik fordulójában öt játszma is döntéssel végződött, a sötéttel játszók három partit nyertek. A játéknapon másodszor köszönthették győztesként Lékó Pétert. Nagymesterünk a Nimzoindiai védelem egyik főváltozatában győzte le a holland színekben játszó Ivan Szokolovot. Az isztambuli sakkolimpián Péter a variban kellemetlen vereséget szenvedett a német Arkadij Naiditschtól, de sikerült sötét játékát javítania. Szokolovot meglepte az új terv, jóval többet tűnődött, taktikai kalandokba bocsátkozott, Péter azonban jobban számolt, pontosabban értékelte az állást, jelentős előnybe került. Kiskombinációval fejezte be a játszmát, a 26 lépéses gyors győzelem remélhetően lendületet ad a befejező három fordulóra.

 

Az éllovas, a világranglista-vezető Magnus Carlsen hatodszor nyert. A holland Erwin L’Ami a Caro-Kann védelmű partiban sokáig nagyon jól küzdött, igaz a középjátékban gyalogot vesztett, de a különböző színű futók reális remiesélyt adtak. A végjátékot Magnus türelmesen játszotta, maximálisan kihasználta a lehetőségeket. L’Ami pontosabban védekezhetett volna, a kapitulációja kissé korainak tűnt. Magnus Carlsen Élő-pontja már 2872-nél tart, teljesítményének performance-pontszáma 2954!

 

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand a vezérindiai védelmű partiban sokáig próbálta kis előnyét győzelemig fokozni Szergej Karjakin ellen. Az orosz nagymester passzív védekezésre rendezkedett be, világos azonban nem tudta áttörni a véderőt.

A címvédő örmény Levon Aronjan az angol megnyitásból nem hozott ki előnyt, a kínai Wang Hao egy fölösleges cserével a világos tiszteknek teret biztosított, erőre kapott a sereg. A háromszoros olimpiai bajnok anyagi előnyt szerzett és a fontos győzelemmel befogta Anandot.

Hosszas manőverezés mellett vívott nagy csatát az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura. A világranglistán ötödik Caruana kevésbé bírta a feszültséget, a végjátékban taktikailag sebezhető volt. Nakamura holtversenyben második és a 11. fordulóban Aronjannal küzd meg.

Második nyerését könyvelhette el a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan. Az indiai Pantala Harikrishna az ún. Keresz-támadást játszotta meg, a vezércserét követően kisség előnyösebb volt az állása. Hibás terve ellenjátékot adott és Hou Ji-fan élt is a lehetőséggel. Időzavarban nem játszott a legpontosabban, de a bástyavégjátékban végül g szabadgyalogja eldöntötte a játszma sorsát.

A holland derbin, Loek van Wely és Anish Giri összecsapásán sötétnek voltak kedvezőbb esélyei, pontatlan lebonyolítással az esélyek kiegyenlítődtek.

 

A 10. forduló eredményei:

Loek van Wely (holland, 2679) – Anish Giri (holland, 2726) döntetlen (Grünfeld védelem, 35)

Fabiano Caruana (olasz, 2781) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2769) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 61)

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Wang Hao (kínai, 2752) 1 – 0 (Angol megnyitás, 38)

Magnus Carlsen (norvég, 2861) – Erwin L’Ami (holland, 2629) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 65)

Pentala Harikrishna (indiai, 2698) – Hou Ji-fan (kínai, 2603) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 55)

Viswanathan Anand (indiai, 2772) – Szergej Karjakin (orosz, 2780) döntetlen (Vezárindiai védelem, 46)

Ivan Szokolov (holland, 2663) – Lékó Péter (magyar, 2735) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 26)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 8 pont

2-4. Viswanathan Anand, Levon Aronjan és Hikaru Nakamura 6,5

5-6. Szergej Karjakin és Lékó Péter 5,5

7-8. Pentala Harikrishna és Loek van Wely 5

9. Fabiano Caruana 4,5

10-11. Anish Giri és Wang Hao 4

12. Hou Ji-fan 3,5

13. Erwin L’Ami 3

14. Ivan Szokolov 2,5

 

A pénteki 11. forduló párosítása:

Lékó Péter – Loek van Wely

Szergej Karjakin – Ivan Szokolov

Hou Ji-fan – Viswanathan Anand

Erwin L’Ami – Pentala Harikrishna

Wang Hao – Magnus Carlsen

Hikaru Nakamura – Levon Aronjan

Anish Giri – Fabiano Caruana

 

Szokolov,I (2667) - Lékó,P (2735)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Fg5 Fb7 11.Bc1 h6

Az isztambuli sakkolimpián Lékó Péter egyetlen vereségét a német Arkadij Naiditschtól a változatban szenvedte el. Nagymesterünk akkor a 11...Hc6 12.Be1 Bc8 13.Fd3 Fe7 14.Fb1 Be8 folytatást választotta.

12.Fh4 Hc6 13.Fd3 Fe7 14.Fb1 Bc8 15.Be1 Hh5 16.Vc2

Ivan Szokolov taktikai lehetőséget vélt felfedezni. Jobb volt a 16.Vd3 g6 17.Fxe7 Hxe7 18.He4 Bxc1 19.Bxc1 Hf4 20.Hf6+ Kg7 21.Ve3 változat, sötétnek azonban jó perspektívájú, kényelmes állása van.

16...g6

 

17.Bxe6!? Hf4 18.Bxe7 Hxe7 19.Vd2 g5

 

20.He5?

Az egyetlen esélyt a 20.Hxg5 hxg5 21.Fxg5 Hfg6 22.d5 Vd7 23.Fh6 folytatás adta volna.

20...Heg6 21.Hxg6 fxg6 22.Fg3

 

22...Hxg2 23.Vc2 Vf6 24.Fe5 Vf7 25.a3 Hh4 26.Fa2

 

26...Vxa2! és világos feladta a 27.Hxa2 Hf3+ 28.Kf1 Bxc2 29.Bxc2 Fa6+ 30.Be2 Be8 31.Hc3 Hxe5 32.dxe5 Bxe5 változat láttán.

 

Carlsen,M (2861) - L'Ami,E (2627)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.Fc4 e6 7.H1e2 b5 8.Fb3 Fd6 9.Hf4 Fxf4 10.Fxf4 Hf6 11.0-0 0-0 12.c4

Logikusabbnak tűnik a 12.a4 Hd5 13.Fd2 a5 14.c3 változat.

12...bxc4 13.Fxc4 Vb6 14.Vd2 Bd8 15.Bfd1 Hbd7 16.Bac1 Hd5 17.Fd6 H7f6 18.Fc5 Vb8 19.f3 h6 20.He2 Hd7 21.Fa3 e5?! 22.b3 Vb6 23.Hc3 H7f6?! 24.Fc5 Vc7 25.dxe5 Vxe5 26.Fd4 Ve7 27.Be1 Vd6 28.Vf2 Hxc3 29.Fxc3 Hd5 30.Fe5 Va3

 

31.h4 f6 32.Fd4 Kh7 33.Fxd5 Bxd5 34.Bxc6

Az éllovas gyalogot nyert, a holland sakkozó a különböző színű futókban bízhatott.

34...Vb4 35.Bc4 Vd6 36.Fc5 Vd8 37.Kh2 a6 38.Fe7 Vb8+ 39.Vg3 Vxg3+ 40.Kxg3 Ba7

 

41.Bc6 a5 42.Fc5 Bad7 43.Fe3 B7d6 44.Bc4 Be6 45.Kf2 Bde5 46.Bc3 Fe8 47.Fd2 a4 48.Bxe5 Bxe5 49.b4 Fb5 50.Fe3 h5 51.Bc7 Kg6 52.Ba7 Bd5 53.Kg3 Bd3 54.Fc5 Ba3

 

 

55.Ff8 Bxa2 56.Kf4 Kh7 57.Bxg7+ Kh8 58.Kf5 Bc2 59.Kxf6 a3

 

60.Ba7

Jobb volt a 60.Fc5 a2 61.Fd4 Bd2 62.Fe5 Be2 63.Ba7 Fc4 64.f4 Kg8 65.g3 folytatás.

60...a2 61.g3 Bc6+? 62.Kg5 Kg8 63.Fc5 Fa6? 64.Fd4 Bd6 65.Fa1 és sötét feladta

 

Anand,V (2772) - Karjakin,S (2780)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.Fg5 Fe7 7.Va4+ Vd7

A leggyakoribb folytatás 7...c6. Az isztambuli sakkolimpián Szergej Karjakin a 7...Fc6 8.Vb3 dxc4 9.Vxc4 0-0 10.Fxf6 Fxf6 11.e4 b5 12.Vd3 Hd7 13.Ve3 a6 14.Bd1 Vb8 15.Fd3 e5 16.d5 Fb7 17.0-0 Fe7 18.b4 c5 19.dxc6 Fxc6 folytatásban 34 lépésben remizett az azeri Sahriyar Mamedgyarovval.

8.Vc2 dxc4 9.e3 Hd5

Új ötlet, a MEGA 2013 adatbázisban csak egy partit találtam, amit a sakkolimpián a fehérorosz Zsigalko és az izraeli Rodhstein játszott.

10.He5 Vd8 11.Fxe7 Vxe7 12.Fxc4 Hxc3 13.Vxc3 0-0 14.0-0 Hd7 15.Hxd7 Vxd7 16.Bfd1 Bfd8

Természetesebb lépés, mint az izraeli nagymester 16...Bfc8 húzása, 17.f3 Vd6 18.e4 c5 19.d5 exd5 20.Fxd5 Ve7 21.Fxb7 Vxb7 folytatásban kicsit rosszabbul állt, a partit elvesztette.

17.Fe2 a5 18.f3 Ve7 19.Bac1 Bac8 20.Vb3 Bd6 21.Bc3 Bc6 22.Fc4 h6 23.Bdc1 Bd8 24.Vc2

A világbajnok a vezér helyét kereste. Számításba jött a 24.Va4 Ba8 25.Vb5 Vd6 26.B3c2 folytatás.

24...Kh8 25.Vf2 Kg8 26.Vg3 Kf8 27.h3 Vd6 28.Vh4 Ve7 29.Vg3 Vd6 30.Vf2 Kg8 31.Vh4 Kf8

 

32.b4 axb4 33.axb4 Vd7 34.b5 Bd6 35.Ff1 Bc8 36.Vf2

Figyelmet érdemelt a 36.Ba1 c6 (36...Ba8 37.Bxa8+ Fxa8 38.Vf2 Fb7 39.Vc2 c6 40.Vh7 cxb5 41.Vh8+ Ke7 42.Vxg7 b4 43.Bc1 Bc6 44.Bb1) 37.bxc6 Fxc6 38.Bac1 Ba8 39.Vf2 folytatás.

36...Ve7 37.Va2 Bd7 38.Va7 Fa8 39.Va6 Bdd8 40.Kh1 g6

 

41.Va7 Bd7 42.Va1 Kg8 43.Ba3 Fb7 44.Ba7 c6 45.Bc3 Vd8 46.bxc6 és döntetlen

 

Aronjan,L (2802) – Wang Hao (2752)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 Hd4 5.Fg2 Hxf3+ 6.Fxf3 Fc5 7.d3 h6 8.0-0 0-0 9.Fg2 c6 10.Fd2 Be8 11.Bc1 Ff8 12.e4 d6 13.h3 a6 14.a4 Bb8 15.Kh2 Hd7 16.Fe3 a5 17.f4 Hc5 18.Bc2 Fe6 19.f5 Fd7 20.Ff3 b5 21.axb5 cxb5 22.Fh5 bxc4?

Hibás terv, a cserével Levon Aronjan előnybe került.

23.dxc4 Fe7 24.Fxc5 dxc5 25.Vd5 Bf8 26.Bd1 Fe8 27.Vxe5 Ff6 28.Vxc5 Vb6 29.Vxb6 Bxb6

 

30.c5 Bb4 31.Hd5 Fa4 32.Hxb4 axb4 33.Bc4 Fxd1 34.Fxd1 Bd8 35.Fb3 Bd2+ 36.Kh1 Bxb2  

 

 

37.Bxb4 Fe5 38.Bb7 és sötét feladta

 

Caruana,F (2781) - Nakamura,H (2769)
Királyindiai védelem [E70]

1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 g6 4.Hc3 Fg7 5.e4 d6 6.Fd3 0-0 7.Hge2 Hbd7 8.Fc2 He8 9.0-0 Hc7 10.a4 Ha6 11.f4 Hb4 12.Fe3 e6 13.dxe6 fxe6 14.Vd2 Hf6 15.Bad1 Hg4 16.Fb1 Hc6 17.Kh1 Hxe3 18.Vxe3 Hd4 19.e5 dxe5 20.fxe5 Bxf1+ 21.Bxf1 Fd7 22.Hxd4 cxd4 23.Vxd4 Fc6 24.Vg4 Ve7 25.b3 Fxe5 26.He2 Bd8 27.Fe4 Fe8 28.Vf3 b6 29.Hf4 Ff7 30.Hd3 Fd6 31.Ve3 Vh4 32.h3 Vg3 33.Vxg3 Fxg3 34.Bf3 Fc7 35.Kg1

 

35...Bd4 36.Be3 g5 37.Kf2 h5 38.Be2 a5 39.Ke3 Bd8 40.Ff3 Kg7 41.Bb2 Fd6 42.Bb1 Kf6 43.Bf1 Ke7 44.Fe4 Bg8 45.Bh1 h4 46.Ff3 Bf8 47.Bd1 Bd8 48.Bf1 Fg6 49.Fe4 Fh5 50.Ff3 Bf8 51.Hf2 Fg6 52.He4 Fc5+ 53.Kd3? Bd8+ 54.Kc2?

Fabiano Caruana vesztőt húzott.

 

54...g4! 55.hxg4 h3 56.Bd1

A kötést kihasználva 56.gxh3-ra 56...Bf8 57.Kd3 Bf4 következett volna.

56...Bf8 57.Kd3? h2

Hikaru Nakamura már válogathatott a nyerések között. 57...Bf4 58.Bh1 Bxe4 59.Fxe4 Fxe4+ 60.Kxe4 hxg2 is elég meggyőző volt.

58.Bh1 Fg1 59.Ke2

 

59...Fxe4 60.Fxe4 Kf6 61.Ff3 Bd8 és világos feladta

 

Harikrishna,P (2698) – Hou Ji-fan (2603)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.g4 h6 7.h4 e5 8.Hf5 Hc6 9.Fg2 g6 10.He3 Fe6 11.Hcd5 Fxd5 12.exd5 He7 13.Ve2 Fg7 14.Vb5+ Vd7 15.Vxd7+ Hxd7 16.Fd2 Bc8 17.Fb4 Hc5 18.0-0-0 0-0 19.h5 Ff6 20.Kb1 Kg7 21.Hf1 Fg5 22.Hg3 b6 23.Fxc5 bxc5 24.He4 Bcd8 25.hxg6 fxg6 26.Bh3

 

26...Bf4 27.Ba3 Bxg4 28.Ff3 Bf4 29.Bxa7

 

29...Bxf3 30.Hxg5 hxg5 31.Bxe7+ Kf6 32.Be6+ Kf5 33.Bd2 g4 34.c3?

Harikrishnának már a megmenekülésen kellett gondolkodnia. 34.a4 c4 35.Be2 c3 36.Be7 cxb2 37.Kxb2 változat adott volna esélyt.

34...Kg5

Az exvilágbajnoknő elmulasztotta a jóval erősebb 34...Bh8 35.Bxd6 Bh2 36.Bd1 (36.Bd8 Bg3) 36...Bfxf2 37.Bb6 g3 38.Bb7 Bd2 39.Bg1 g2 folytatásban.

35.Be2 Bdf8 36.Bxd6 Bxf2

Hou Ji-fan időzavarban volt, másképp megtalálta volna a 36...B8f5 37.a4 Bxf2 38.Be3 Kf4 lehetőséget.

37.Bxe5+ B8f5 38.Be3 B5f3 39.Be5+ Bf5 40.Be3 B2f3 41.Bee6

 

41...Bf6 42.Be5+ B3f5 43.Bxf6 Bxe5 44.Bf1 Bxd5 45.Kc2 Bf5 46.Bg1 c4

Pontosabb volt a 46...Bf2+ 47.Kd3 Bxb2 48.a4 Ba2 49.Kc4 Bxa4+ 50.Kxc5 Kf4 folytatás.

47.Kd2 Bf2+ 48.Ke3 Bxb2 49.Ba1 g3 50.Kf3 g2 51.Kg3

51...Bxa2 52.Bb1 Kf5 53.Kh2?! Ke4 54.Bd1 Kf3 55.Bd6 Ba5! és világos feladta

 

Van Wely,L (2679) - Giri,A (2726)
Grünfeld védelem [D93]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vc2 g6 5.Ff4 Fg7 6.e3 0-0 7.Hc3 c5 8.dxc5 Va5 9.Bc1 Hc6 10.Vd2 dxc4 11.Fxc4 Vxc5 12.Ve2 Ha5 13.Fd3 Hd5 14.0-0 Hxc3 15.bxc3 Fd7 16.Fg3 Bac8 17.Hd4 Fa4 18.Vb2 Bfd8 19.Fe2 h5 20.Vb4 Fxd4

Többet ígért a 20...Vxb4 21.cxb4 Fxd4 22.bxa5 Ff6 23.Ff3 Fc6 végjáték.

21.Vxa4 Fxc3 22.Bfd1 Bxd1+ 23.Vxd1 b5 24.Vd7 b4 25.h4 Bf8 26.Ff4 Hc6 27.Vc7 Vb6 28.Vxb6 axb6 29.Fc7 Ba8 30.Ff3 Ba7 31.Fxb6 Ba6 32.Fxc6 Bxb6 33.Fd5 e6 34.Fb3 Bc6 35.g3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2013 szuperverseny kilencedik fordulójában Lékó Péter világossal 25 lépésben remizett az indiai világbajnok Viswanathan Ananddal. Az éllovas norvég Magnus Carlsen sötéttel legyőzte a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fant és egypontos előnnyel vezet. Az amerikai Hikaru Nakamura a holland Anish Girivel, a holland Erwin L’Ami az örmény Levon Aronjannal, az orosz Szergej Karjakin az indiai Pentala Harikrishnával osztozott meg  a ponton, a nagymesterek megőrizték eddigi helyezésüket. Nem bírt egymással a kínai Wang Hao és az olasz Fabiano Caruana sem. A játéknap második győzelmét a holland Loek van Wely aratta Ivan Szokolovval szemben. Lékó Péter tízedik partiját sötététtel Szokolovval vívja.

 

Lékó Péter első partiját Viswanathan Anand ellen 1994-ben Münchenben játszotta, s azóta még 84 játszmában viaskodtak. Vishy a különböző időbeosztású összecsapások során 24 győzelmet aratott, hétszer kapott ki 54 döntetlen mellett. Klasszikus időkontroll mellett 8-2-re vezetett, 24-szer megosztoztak a ponton. Nagymesterünk emlékezetes győzelmet aratott a 2005-ös Corus-tornán, amikor sötéttel a Szvesnyikov-változatban kényszerítette megadásra és a versenyt is megnyerte.

 

A 86. ütközetben a szicíliai védelem Najdorf-változata került megjátszásra és végződött döntetlennel a 25. lépésben. A jól ismert elméleti változatban a világbajnok gyorsan játszott, míg nagymesterünk jóval többet gondolkodott, de a variból nem tudott előnyt kicsiholni.

 

A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan remek csatát vívott a világranglista-vezető Magnus Carlsennel, időzavaros hibái végül megpecsételték sorsát. Magnus az indiai Pentala Harikrishna ellen vetette be a Ponziani megnyitást, Hou Ji-fan tetszését elnyerte az ötlet, ő is megpróbálta. Carlsen hosszúsánccal előnybe került. A taktikai bonyodalmakban pontosabban számolt, anyagi előnyt szerzett, a vezérvégjátékban szabadgyalogja győzedelmesen nyomulhatott előre. Carlsen a virtuális világranglistán már 2869,7 pontnál tart, 2941 teljesítményének performance-pontszáma.

A címvédő örmény Levon Aronjan és a két évvel ezelőtti győztes amerikai Hikaru Nakamura nem tudta befogni Anandot, csak remikre futotta erejükből. Nakamura örülhetett a fél pontnak, a holland Anish Giri többször is esélyes folytatást szalasztott el. Aronjan sem tudta megtörni a holland Erwin L’Ami ellenállását.

Az orosz Szergej Karjakin és az indiai Pentala Harikrishna a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg  a ponton. Jóval érdekesebben alakult a kínai Wang Hao és az olasz Fabiano Caruana összecsapása. Felborult az anyagi egyensúly, világos vezére és összekötött szabadgyalogjai sötét bástyája és huszárjai ellen harcoltak, a partiban feladványszerű befejezést láttun 

Sok hibával tarkított küzdelemben a holland Loek van Wely legyőzte az egykori jugoszláv-boszniai, majd holland színekbe átigazolt Ivan Szokolovot.

 

A 9. forduló eredményei:

Ivan Szokolov (holland, 2663) – Loek van Wely (holland, 2679) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 39)

Lékó Péter (magyar, 2735) – Viswanathan Anand (indiai, 2772) döntetlen (Szicíliai védelem, 25)

Szergej Karjakin (orosz, 2780) – Pentala Harikrishna (indiai, 2698) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Hou Ji-fan (kínai, 2603) – Magnus Carlsen (norvég, 2861) 0 – 1 (Ponziani megnyitás, 66)

Erwin L’Ami (holland, 2627) – Levon Aronjan (örmény, 2802) döntetlen (Angol megnyitás, 66)

Wang Hao (kínai, 2752) – Fabiano Caruana (olasz, 2781) döntetlen (Szláv védelem, 57)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2679) – Anish Giri (holland, 2726) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 7 pont

2. Viswanathan Anand 6

3-4. Levon Aronjan és Hikaru Nakamura 5,5

5-6. Pentala Harikrishna és Szergej Karjakin 5

7-9. Lékó Péter, Fabiano Caruana és Loek van Wely 4,5

10. Wang Hao 4

11. Anish Giri 3,5

12. Erwin L’Ami 3

13-14. Ivan Szokolov és Hou Ji-fan 2,5

 

A 10. forduló párosítása:

Loek van Wely – Anish Giri

Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura

Levon Aronjan – Wang Hao

Magnus Carlsen – Erwin L’Ami

Pentala Harikrishna – Hou Ji-fan

Viswanathan Anand – Szergej Karjakin

Ivan Szokolov – Lékó Péter

 

Lékó,P (2735) - Anand,V (2772)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.f3 e5 9.Hb3 Fe6 10.Fe3 Fe7 11.Vd2 0-0 12.0-0-0 Hbd7 13.g4 b5 14.Bg1

Vishy Anand a Tata Steel 2011-es tornáján Alekszandr Griscsuk ellen világossal a 14.g5 b4 15.gxf6 bxc3 16.Vxc3 Hxf6 17.Ha5 Bc8 18.Hc6 Ve8 19.Hxe7+ Vxe7 20.Va5 Bc6 21.Bg1 Bfc8 22.Bg2 Fh3 23.Bgd2 Fxf1 24.Bxf1 Ve6 25.Bff2 h6 folytatásban remizett.

14...Hb6 15.Ha5 Bc8 16.g5 Hh5

Peter Szvidler a 16...He8 17.a3 Vc7 18.Kb1 d5 19.exd5 Hxd5 20.Hxd5 Fxd5 21.Fh3 Fe6 22.Fxe6 fxe6 23.Vd7 Vxd7 24.Bxd7 Bc7 25.Bxe7 Bxe7 26.Fc5 Bef7 27.Fxf8 Kxf8 28.Hc6 Bxf3 29.Hxe5 Bf5 30.Hd3 a5 31.h4 folytatásban remizett nagymesterünkkel.

17.Kb1 Hf4 18.a3 Vc7 19.Fxf4 exf4 20.Hd5 Fxd5

Loek van Wely a 20...Hxd5 21.exd5 Fxd5 22.Vxd5 Vxa5 23.Fd3 g6 24.h4 Bc5 25.Ve4 Be5 26.Vxf4 Bb8 27.c3 Vb6 28.Fc2 (28.Vh2) 28...a5 változatban kiremizte a kubai Perez Dominguez Leinert.

21.exd5 Vc5 22.Bg4 Bfe8 23.h4 Ff8 24.Bxf4 Hxd5 25.Hb3 és döntetlen

 

Hou Ji-fan (2603) - Carlsen,M (2861)
Ponziani megnyitás [C44]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.c3 Hf6 4.d4 exd4 5.e5 Hd5 6.Fc4

A kínai exvilágbajnoknő a ritkább változatot választotta a 6.cxd4 Fb4+ 7.Fd2 Fxd2+ 8.Hbxd2 helyett.

6...Hb6 7.Fb3 d5 8.cxd4 Fg4 9.Fe3 f6 10.0-0 Vd7 11.h3 Fh5

 

12.e6!? Vd6

Az exvilágbajnoknő elképzelése beválna a 12...Vxe6 13.Hg5 fxg5 14.Vxh5+ g6 15.Vxg5 Fe7 16.Vg3 változatban.

13.Hc3 0-0-0 14.a4 a5 15.Hb5 Vxe6 16.Ff4 Bd7 17.Be1 Vf7 18.Bc1 Fb4 19.Be3 g5 20.Fh2

 

 

20...Hc4

Számításba jött a 20...Be8 21.Bxe8+ Vxe8 22.Fc2 Fg6 folytatás.

21.Fxc4 dxc4 22.Vc2

Hou Ji-fan talán félt a 22.g4 re lehetséges 22...Fxg4 23.hxg4 h5 24.Hd2 hxg4 25.Hf1 f5 változattól?

22...Fxf3 23.Bxf3 Hxd4 24.Hxd4 Bxd4 25.Fe5

 

25...Bd2 26.Vf5+ Vd7 27.Vxf6 Be8 28.Fg3 Bd4 29.Bf1 g4 30.hxg4 Bxg4 31.Bf4 h5 32.Bxg4?!

Időzavaros hiba.

32...hxg4 33.Bc1

 

33...c3 34.bxc3 Fc5 35.Vg5 b6 36.c4 Be4 37.Vg6 Be2 38.Kf1 Vd2 39.Vxg4+?! Kb8 40.Vxe2 Vxc1+ 41.Ve1

 

41...Vxc4+ 42.Ve2 Vxa4

Sötét nyerésre áll, szabadgyalog akadálytalanul roboghatnak előre, míg világos szabadgyalogjainak nehéz az előrejutása.

43.Fe5 Fd4 44.Fxd4 Vxd4 45.g4

 

 

45...Vd5 46.Ve8+ Kb7 47.Va4 b5!? 48.Vxa5 Vd1+ 49.Ve1 Vxg4 50.Ve5 Vc4+ 51.Kg2 Vc6+ 52.Kf1

 

 

52...b4 53.f4 b3 54.f5 Ka6 55.Va1+ Kb6 56.Vh8 Vc1+ 57.Kg2 Vc2+ 58.Kh1

 

 

 

58...b2 59.Vb8+ Ka5 60.Va7+ Kb4 61.Vb7+ Ka3 62.Vf3+ Vb3 63.Va8+ Va4 64.Vf3+ Ka2 65.Vd5+ Ka1 66.Ve5 c5 és világos feladta

 

Nakamura,H (2769) - Giri,A (2726)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.b3 a6 4.c4 d6 5.d4 cxd4 6.Vxd4 Hf6 7.Hc3 Fe7 8.Fe2 0-0 9.0-0 Vc7 10.Bd1 Bd8 11.Fa3 Hc6 12.Ve3 Hg4 13.Vd2 b5 14.cxb5 axb5 15.Fb2 b4 16.Ha4 Fd7 17.Hd4 Hce5 18.Vxb4 Bdb8

 

19.Vc3?!

Hikaru Nakamura a 19.Bac1 Vd8 20.Vc3 Fg5 21.Bc2 folytatással jobban játszhatott volna.

19...Vb7 20.Fxg4 Hxg4 21.Vg3 Vxe4 22.Hc3 Vg6 23.a4 d5

Számításba jött a 23...e5 24.Hdb5 Vh6 25.h3 (25.Bf1 Fh4 26.Vh3 Fxb5 27.Hxb5 Hxf2 28.Vf3 (28.Bxf2 Fxf2+ 29.Kxf2 Vd2+) 28...e4) 25...Fh4 26.Vf3 Fxf2+ 27.Kh1 Fe3 folytatás.

24.Fa3 Ff6 25.h3 He5 26.Vxg6 Hxg6 27.Bab1 e5

Figyelmet érdemelt a 27...Bc8 28.Fb2 Bab8 29.Fa1 Hf4 folytatás is.

28.Hde2

28...d4

A holland titán alaposan megkeseríthette volna a két évvel ezelőtti tornagyőztes amerikai nagymester életét a 28...Ff5 29.Hxd5 Fxb1 30.Bxb1 Bxa4 31.Fd6 Bb7 32.b4 Ba8 változattal.

29.He4 Fd8 30.H2g3 f6 31.Hc5 Fc8 32.Hge4 Fe7 33.Ba1 f5!? 34.Hd2 Hf4

Lépésről lépésre csökkent Anish Giri előnye.

35.Hd7 Fxd7 36.Fxe7 Ba6 37.Hc4

 

37...Bg6?!

Vége a szép álmoknak. 37...Bxb3 38.Hxe5 Be6 39.Hxd7 Bxe7 40.g3 Hxh3+ 41.Kg2 Hxf2 42.Kxf2 Bxd7 43.a5 d3 44.a6 Ba7 45.Ke3 Bb6 46.Kf4 Baxa6 47.Bxa6 Bxa6 48.Bxd3 Bf6 volt a jó.

38.Hxe5 Bxg2+ 39.Kf1 Bh2 40.Kg1 Bg2+ 41.Kf1 Bh2 42.Kg1 Bg2+ és döntetlen

 

L'Ami,E (2627) - Aronjan,L (2802)
Angol megnyitás [A31]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.g3 d6 5.d4 cxd4 6.Hxd4 Fd7 7.Fg2 g6 8.0-0 Fg7 9.e3 h5 10.b3 h4 11.Fb2 Vc8 12.Hxc6 Fxc6 13.Hd5 hxg3 14.hxg3 Fxd5 15.cxd5 Kf8 16.Bc1 Vd7 17.Bc4 Bc8 18.Vc2 Bxc4 19.Vxc4 Hg4 20.Fxg7+ Kxg7 21.Vd4+ Hf6 22.Vxa7 Bc8 23.a4 Bc2 24.Vd4 Kg8 25.Ff3 Vf5 26.Kg2 g5 27.e4 Ve5 28.Vxe5 dxe5 29.Be1 Kf8

 

30.Be3 Ke8 31.Fd1 Bd2 32.Fe2 Kd7 33.a5 Kd6 34.a6 bxa6 35.Fxa6 Bd4 36.f3 g4 37.Fd3 Kc5 38.Kf2 Kb4 39.f4 exf4 40.gxf4 Kxb3 41.Kg3 Kb4 42.e5 Hxd5 43.Be4 Kc3 44.Bxd4 Kxd4

 

45.Fb1 He3 46.Fa2 e6 47.Fb1 Kc3 48.Fe4 Kd2 49.Fc6 Kd3 50.Fb7 Kc4 51.Fa8 Kc5 52.Fb7 Kb6 53.Fe4 Kc7 54.Fd3 Kc6 55.Fe4+ Kc5 56.Fb7 Kc4 57.Fa8 Kd4 58.Fc6 Kd3 59.Fb7 Ke2 60.Fc6 Kd2 61.Fe8 Kd3 62.Fxf7 Hf5+ 63.Kxg4 Hh6+ 64.Kg5 Hxf7+ 65.Kf6 Hd8 66.f5 és döntetlen

 

Karjakin,S (2780) - Harikrishna,P (2698)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Hc3 b6 11.g4 He7 12.Hg5 Ke8 13.f4 f6 14.exf6 gxf6 15.Hge4 Kf7 16.f5 h5 17.g5 Hxf5 18.Hxf6 Fe6 19.He2 Fg7 20.He4 Bhf8 21.H4g3 Kg8 22.Hxh5 Fc4 23.Hxg7 Kxg7 24.Bf2 Bae8 25.Hf4 Be1+ 26.Kh2 Fd5 27.Hxd5 cxd5 28.b3 Kg6 29.Fb2 Bxa1 30.Fxa1 Kxg5 31.Fe5 c6 32.Bg2+ Kh6 33.Be2 Kg6 34.c3 Be8 35.Kg1 Be7 36.Kf2 Bf7 37.Ke1 Bh7 38.Fb8 Kf6 39.Kd2 Bxh3 40.Fxa7 és döntetlen

 

Wang,Hao (2752) - Caruana,F (2781)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.cxd5 cxd5 7.Hc3 Fxf3 8.Vxf3 e6 9.Fd2 Hc6 10.Fd3 Fd6 11.0-0 0-0 12.Bac1 Ve7 13.a3 Bac8 14.Bc2 a6 15.Bfc1 Bcd8 16.Vd1 e5

 

 

17.He2 e4 18.Fxa6 Ha7 19.Hg3 Fxg3

Világosra kissé előnyös a 19...bxa6 20.Hf5 Vb7 21.Hxd6 Bxd6 22.Fb4 Bd7 23.Fxf8 Kxf8 24.Bc3 változat.

20.fxg3 bxa6 21.Bc7 Bd7 22.Fb4

 

22...Bxc7 23.Fxe7 Bxe7 24.Vb3 Bc8 25.Bxc8+ Hxc8

Sötétnek bástyája és két huszárja a vezérért cserébe. Wang Hao vezérszárnyi gyalogtöbbletében reménykedhetett.

26.Vb8 Be8 27.a4 Kf8 28.g4 Ke7 29.Vb7+ Ke6 30.Vxa6+ Hd6 31.b4 Hd7 32.b5 Bb8 33.Kf2 h6 34.Ke2 Hb6 35.a5

 

35...Ha4?!

Fabiano Caruana jobban játszhatott volna a 35...Hbc8 36.b6 He7 37.h4 Hc6 38.h5 Hc4 változatban.

36.b6 Hc3+ 37.Kd2 Hcb5 38.Kc2 Kd7 39.Kb3 Bc8 40.Kb2 g6 41.g3 Bb8 42.Kb3 Be8 43.h4 f6 44.g5 fxg5 45.hxg5 hxg5 46.Kb4 Bc8 47.b7 Bb8 48.Kc5 Ke7 49.Vc6

 

49...Hxb7+ 50.Kxb5 Hd8+ 51.Vb6 Bxb6+ 52.Kxb6 Kd6 53.a6 He6 54.a7 Hc7 55.g4 Ha8+ 56.Kb7 Kd7 57.Kxa8 Kc8 és döntetlen

 

Szokolov,I (2667) - Van Wely,L (2679)
Nimzoindiai védelem [E46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fe7 7.cxd5 exd5 8.h3 a5 9.g4

A sorozatos rontásai miatt frusztrált Ivan Szokolov furcsa tervet választott.

9...c6 10.Fg2 Ha6 11.b3 Hc7 12.Ba2 Hfe8 13.0-0 f5 14.Hg3 Hd6 15.f3 Fh4 16.Hh5 He6 17.He2 Ve8 18.a4 g6 19.Fa3 Ve7 20.Hhg3 Hg5

Loek van Wely jobban játszhatott volna a 20...f4 21.exf4 Hxf4 22.Hxf4 Bxf4 23.He2 Bf7 folytatással.

21.Vc1 Fd7 22.gxf5 gxf5 23.Hh5

Ivan Szokolov kiegyenlítette esélyeit.

23...Kh8 24.Hef4 Fe8 25.Kh2 Bg8 26.e4 Fxh5?! 27.Hxh5 He6 28.exd5 cxd5

 

29.Be2

Világos 29.Ve3 Bad8 (29...Vd7 30.Ve5+) 30.Be2 Bde8 31.f4 után jobban állhatott volna.

29...Vd7 30.Ve3 Hg7? 31.Hf4?

Kimaradt a honfitárs hibájának megbüntetése a 31.Vf4 Hxh5 32.Vxh4 Hg7 33.Be5 b5 34.Bg1 változatban.

31...Hf7 32.Vc3? Bgc8!?

A parti befejező szakaszában mindketten sokat hibáztak. 32...Fg3+ 33.Kxg3 He6+ 34.Kh2 Hxf4 35.Bef2 (35.Bfe1 Hxe2 36.Bxe2 Bae8) 35...Hxg2 36.Bxg2 Bxg2+ 37.Kxg2 f4 folytatás fonalasan nyert volna.

33.Vd2 Fg5 34.h4 Fxh4 35.Fh3? Fg5 36.Bg1 Vc7 37.Bxg5 Hxg5 38.Kg2 Vc6 39.Hd3 Vh6! és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog