Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hou Ji-fan szenzációs sikere, holtversenyben első lett

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az angol Nigel Short holtversenyes elsőségével ért véget a Tradewise nyílt verseny. Mindketten 8 pontot szereztek, Hou Ji-fan performance-pontszámban megelőzte Shortot, de a gibraltári szabályok szerint el kellett dönteni az első díj sorsát. A rájátszást Short 1,5-0,5-re megnyerte, 20 ezer font lett a díja, míg Hou Ji-fan összesen 22 ezer fonttal gazdagodott, mert a női első díjat is megkapta. Polgár Judit az utolsó fordulóban legyőzte a svájci Viktor Korcsnojt, Almási Zoltán remizett, Erdős Viktor és Rapport Richárd vereséget szenvedett. Polgár Judit és Almási Zoltán a harmadik pontcsoportban végzett 7 ponttal, míg Erdős Viktor 6,5, Rapport Richárd 6 ponttal fejezte be szereplését.

Szenzációs sikert ért el a sakktörténelem legfiatalabb világbajnoka, a február 27-én 18. életévét betöltő Hou Ji-fan. A viadal zárónapján a második helyen kiemelt az azeri Sahriyar Mamedgyarovval vívott remek csatát. A küzdelem végül örökös sakkal ért véget, a kínai világbajnoknő ezzel biztosította holtversenyes első helyét. Az angol Nigel Short sötéttel nyert a gyenge napot kifogó indiai Krishnan Sasikirannal szemben, míg az angol Michael Adams nem kis szerencsével döntetlenre mentette reménytelennek tűnő állását a moldáviai Viorel Bologan ellen. Short a győzelemmel beérte Hou Ji-fant.

 

A szabályok szerint rájátszás döntötte el az első és második díj sorsát, a rapidmeccs tétje 8 ezer font volt, ennyivel kapott többet a párharc győztese, a „veterán” Nigel Short. Nincs oka szomorúságra a világbajnoknőnek, összesen 22 ezer font díjat kapott, remek versenyt játszott, tíz ellenfelének Élő-átlaga 2634 volt, hét olyan sakkozóval játszott, akiknek 2700, illetve több pontja volt. Almási Zoltán, Polgár Judit, Le Quang Liem és Alekszej Shirov ellen győzött, Michael Adamsszel és Sahriyar Mamedgyarovval remizett, egyetlen vereségét Krishnan Sasikirantól szenvedte el. Teljesítményének performance-pontszáma 2872(!) és 34 Élő-pontot is nyert!

Almási Zoltán döntetlennel fejezte be versenyét, kár volt a tegnapi rontásáért. Polgár Judit az „örökifjú” Viktor Korcsnojjal csatázott. A francia védelmű partiban gyalogot nyert, anyagi előnyét jó technikával érvényesítette. Ők ketten a meglehetősen népes harmadik pontcsoportban végeztek. Polgár Judit a második női díjat kapta meg, ami 7 ezer font volt. Erdős Viktor és Rapport Richárd vereséggel zárta szereplését.

Az utolsó forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 7,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 7)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 7) – Michael Adams (angol, 2724, 7)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 7) – Nigel Short (angol, 2677, 7)  0 - 1

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 6,5) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 6,5)  döntetlen

Jan Gustafsson (német, 2643, 6,5) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 6,5)  döntetlen (Angol megnyitás, 29)

Parimarjan Negi (indiai, 2641, 6,5) – Le Quang Liem (vietnami, 2714, 6,5)  döntetlen

Erdős Viktor (magyar, 2634, 6,5) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 6,5) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 79)

David Howell (angol, 2603, 6) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 6)  döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2710, 6) – Viktor Korcsnoj (svájci, 2558, 6) 1 – 0 (Francia védelem, 66)

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 6) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 6) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 37)

Emanuel Berg (svéd, 2550, 6) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2699, 6) 1 - 0

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 6) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2683, 6)  0 – 1

 

Az első helyet eldöntő párosmérkőzés:

Nigel Short (angol, 2677) – Hou Ji-fan (kínai, 2605)  1,5 – 0,5

(Nigel Short – Hou Ji-fan 1 – 0 (Szicíliai védelem, 36)

Hou Ji-fan – Nigel Short döntetlen (Francia védelem, 45)

 

A 10. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

1-2.Nigel Short (angol, 2677, 2838) és Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2872) 8 pont

3-6. Michael Adams (angol, 2724, 2807), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2783), Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 2783) és Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 2669) 7,5

7-23. Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2733), Almási Zoltán (magyar, 2717, 2730), David Howell (angol, 2603, 2725), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2717), Peter Szvidler (orosz, 2749, 2700), Parimarjan Negi (indiai, 2641, 2694), Polgár Judit (magyar, 2710, 2693), Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2681), Daniel Fridman (német, 2660, 2632), Jan Gustafsson (német, 2643, 2628),… 7

28. Erdős Viktor (magyar, 2634, 2601) 6,5

49. Rapport Richárd (magyar, 2543, 2574) 6

Gustafsson,J (2643) - Almási,Z (2717)
Angol megnyitás [A31]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.g3 g6 5.Fg2 d6 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Fd7 8.0-0 Fg7 9.Hc2 Vc8 10.b3 Fh3 11.Fb2 Fxg2 12.Kxg2 0-0 13.Bb1 a6 14.a4 Bb8 15.Hd5 Hxd5 16.Vxd5 Fxb2 17.Bxb2 b5 18.axb5 axb5 19.cxb5 Ha7 20.Hd4 Vb7 21.Vxb7 Bxb7 22.Bc1 Hxb5 23.Hxb5 Bxb5 24.Bc7 e6 25.e4 Bfb8 26.Bd7 Bxb3 27.Bxb3 Bxb3 28.Bxd6 h5 29.h4 és döntetlen

Polgár,J (2710) - Korcsnoj,V (2558)
Francia védelem [C06]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.Hce2 c5 6.c3 cxd4 7.cxd4 f6 8.exf6 Hxf6 9.Hf3 Hc6 10.Hc3 Fd6 11.Fd3 0-0 12.0-0 Ve8 13.Be1 Vh5 14.Fe2 Vg6 15.Hg5 h6 16.Fd3 Ve8 17.Hf3 Vh5 18.h3 Fd7 19.a3 g5 20.Hb5 Fb8 21.Vc2 Kg7 22.He5 Hxe5 23.dxe5 He4 24.Fxe4 Fxb5 25.Vb3 dxe4?!

Jobb volt, de Juditnak lett volna előnyös a 25...a6 26.a4 Vh4 27.Fe3 Fc6 28.Fb1 Vc4 29.Va3 folytatás is.

26.Vxb5 Vf7 27.Fe3 a6 28.Vb4 Fxe5 29.Vxe4 Ff6 30.Bad1 Bad8 31.Fc5 Bfe8 32.Bxd8 Bxd8 33.Vxe6 Vxe6 34.Bxe6 Bd5

 

 

35.b4    

Technikai feladat volt a gyalogelőny érvényesítése.

35...Bd1+ 36.Kh2 h5 37.g4 hxg4 38.hxg4 Bd3 39.a4 Kf7 40.Bb6 Bd7 41.Kg2 Fd8 42.Bh6 Kg7 43.Be6 Kf7 44.Be5 Ff6 45.Be3 Fd8 46.a5 Bd5

 

47.Kf3 Ff6 48.Ke4 Ke6 49.Bh3 Bd7 50.Bh1 Kf7 51.Bh7+ Fg7 52.Bh3 Ke6 53.Bd3 Bxd3 54.Kxd3 Kd5 55.Fe7 Fh6 56.f3 Ke6 57.Fc5 Fg7 58.Fe3 Ff6 59.Kc4 Kd6

 

 

60.f4 gxf4 61.Fxf4+ Ke6 62.g5 Fd8 63.Fe3 Fc7 64.g6 Kf6 65.Kd5 Fg3 66.Fc5 és sötét feladta

Erdős,V (2634) - Szutovszkij,E (2703)
Grünfeld védelem [D76]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.Hc3 Hc6 8.e3 0-0 9.0-0 Be8 10.Be1 a5 11.Ve2 e5 12.Hxe5 Hxe5 13.dxe5 Fxe5 14.e4 Fe6 15.f4 Fxc3 16.bxc3 Fd5 17.Vf2 Fc6 18.Fa3 Hc4 19.Bad1 Vf6 20.Fc5 Bad8 21.Bd4 Bxd4 22.cxd4 Ve6 23.g4?! b6 24.d5 Fxd5 25.f5 Ve5 26.Fd4 Ve7 27.Bc1 Fxe4?! 28.Bxc4?

Viktor kihagyta a 28.fxg6 fxg6 29.Be1 Hd6 30.Fa1 lehetőséget egyenlő esélyekkel.

 

 

28...Fxg2 29.fxg6 fxg6 30.Kxg2 Ve4+ 31.Vf3 c5 32.Vxe4 Bxe4 33.Kf3 Bxd4 34.Bxd4 cxd4

 

35.Ke4 Kf7 36.Kxd4 Kf6 37.Kc4 Kg5 38.Kb5 Kxg4 39.Kxb6 a4 40.Kb5 a3 41.Kb4 Kh3 42.Kxa3 Kxh2 43.Kb4 g5 44.a4 g4 45.a5 g3 46.a6 g2 47.a7 g1V 48.a8V

 

48...Vg4+ 49.Ka5 Vf5+ 50.Kb6 Ve6+ 51.Kc5 Ve3+ 52.Kb5 h5 53.Vd8 Vf4 54.Ve8 Vf5+ 55.Ka6 Vd3+ 56.Ka5 Vc3+ 57.Kb5 h4 58.Vf7 Vd3+ 59.Ka5 Vd2+ 60.Ka6 Ve2+ 61.Ka5 Ve5+ 62.Ka6 Vd6+ 63.Kb5 Kg3 64.Vg7+ Kf4 65.Vf7+ Ke3 66.Vh5 Vd7+ 67.Ka5 h3 68.Vg5+ Ke4 69.Vh4+ Kd3 70.Vg3+ Kc2 71.Vg6+ Vd3 72.Vh5 Vd2+ 73.Ka4 h2 74.Vh7+ Kc1 75.Vh3 Vd4+ 76.Ka3 Vc5+ 77.Kb3 Vd5+ 78.Ka3 h1V 79.Vc3+ Kd1 és világos feladta

Laznicka,V (2704) - Rapport,R (2543)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 g6 5.Hf3 Fg7 6.h3 0-0 7.Fd3 b6 8.0-0 Fb7 9.e4 dxe4 10.Hxe4 Hbd7 11.Be1 Vc7 12.Hxf6+ Fxf6 13.Fg5 Bfe8 14.Vd2 Bad8 15.Be4 Hf8 16.Bae1 He6

 

17.Bxe6!?

Tipikus minőségáldozat.

17...fxe6 18.Ff4

Logikusabb volt a 18.Bxe6 Fc8 19.Bxf6 exf6 20.Fxf6 Bd6 (20...Bd7 21.Vg5) 21.Fe5 Bxe5 22.dxe5 Bd8 23.Ve2 folytatás.

18...e5

 

19.Bxe5 Bxd4 20.Be4 Bxd3 21.Vxd3 Vd8 22.Ve2 c5 23.Be3 Vd7

Kár volt életben hagyni az f3 huszárt.

 24.He5 Vf5 25.Fh6 e6 26.Kh2 g5 27.b3 Vf4+?

Ricsi nagy tempót ajándékozott ellenfelének.

28.Kg1 Vf5 29.Vh5 Bf8 30.Hd7 Fd4?

Vesztőlépés. 30...Fe5! 31.Ve2 Vb1+ 32.Ve1 Vxe1+ 33.Bxe1 Fc3 34.Bc1 Bf7 35.Hxc5 Fd4 36.Hxb7 Fxf2+ 37.Kh2 Bxb7 38.Fxg5 után világosnak még technikai nehézségeket kellett volna legyőznie anyagi előnyének érvényesítéséhez.

 

 

31.Hxf8 Fxe3 32.fxe3 Ve5 33.Vg4 Vxe3+ 34.Kh2 Ve5+ 35.Vg3 Vxg3+ 36.Kxg3 Fc8 37.Kg4 és sötét feladta

Hou,Ji-fan (2605) - Mamedgyarov,S (2747)
Pirc védelem [B07]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 c6 4.Hf3 Fg4 5.Fe2 e6 6.0-0 Fe7 7.h3 Fh5 8.e5 dxe5 9.Hxe5 Fxe2 10.Hxe2 Hbd7 11.c4 Hxe5 12.dxe5 Hd7 13.Ff4 Va5 14.a3 Hxe5 15.b4 Vc7 16.Vd4 f6 17.Bad1 a5 18.Ve4 Kf7 19.Fg3

A második gyalogáldozat helyett 19.c5 axb4 20.axb4 Bad8 21.Bxd8 Bxd8 22.Vxh7 jobb volt.

19...axb4 20.axb4 Fxb4 21.Hd4 Fc5 22.f4 Fxd4+ 23.Bxd4 Hd7

 

24.Vxe6+ Kxe6 25.f5+ Ke7 26.Fxc7 Bhe8 27.Bb1

Világos előnyéhez vezetett a 27.c5 Ba7 28.Bb1 Bea8 29.Fd6+ Ke8 30.Bdb4 Ba1 31.Bxb7 változat.

27...Ba7 28.Bbd1 Hf8?! 29.Bb1 Kf7 30.c5 Be7 31.Fd6 Bd7 32.Bdb4 h5 33.Bh4 Hh7 34.Bxh5 Kg8 35.Bh4 Ba8 36.Bb6 Hg5 37.Bhb4 Ba7 38.Fb8 Ba1+ 39.Kh2 Bd5 40.Bxb7 Bxf5?!

Egyszerűbb volt a 40...Ba2 41.Bb2 Bxb2 42.Bxb2 Bxf5 43.Fd6 folytatás.

41.Fd6

A világbajnoknő nem vállalta a 41.Be7!? Bf2 42.h4 Baa2 43.hxg5 Bxg2+ 44.Kh3 Bxg5 45.Bc4 Ba3+ 46.Kh4 Ba1 változat kalandjait.

41...Ba2 42.Bg4!?

Remit engedélyezett, ami Hou számára holtversenyes elsőséget biztosított és a rájátszást az első díj - 20 ezer font - eldöntésére. 42.h4 Hf3+ 43.Kh3 Hg1+ 44.Kg4 Bd5 45.Bb2 Bd2 46.Bxa2 Bxa2 47.g3 He2 48.Kh5 számításba jött.

 

 

42...Bf3! 43.h4 Bh3+ 44.Kg1 Ba1+ 45.Kf2 Ba2+ 46.Kg1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hou Ji-fan legyőzte Shirovot és félpontos előnnyel vezet az utolsó forduló előtt

Címkék: Gibraltár

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny kilencedik fordulójában Almási Zoltán anyagi előnyös állását nem tudta győzelemig fokozni az angol Michael Adams ellen. Polgár Judit játszmája az észt Kaido Kulaotsszal örökös sakkal lett remi. Erdős Viktor olasz ellenfelet győzött le, Rapport Richárd vereséget szenvedett az indiai Krishnan Sasikirantól. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ismét remekelt, a spanyol Alekszej Shirov ellen nyert és félpontos előnnyel vezet az utolsó forduló előtt. Öten gyűjtöttek 7 pontot, míg Almási Zoltán és Erdős Viktor 6,5 pontot szerzett, Polgár Judit és Rapport Richárd hatpontos.

A viadal kilencedik játéknapján Almási Zoltán az angolok legjobbjával, Michael Adamsszel csatázott. Nyolcszoros bajnokunk a spanyol megnyitású partiban szépen túljátszotta ellenfelét, de időzavarban nem találta meg a győzelemhez vezető utat. Az észt Kaido Kulaots a szicíliai védelmet játszó Polgár Judit ellen korán tisztet áldozott, három gyalogot kapott ellenértékként. Az izgalmas ütközet örökös sakkal ért véget.

Rapport Richárd túlzott kockázatokat vállalt az indiai ranglistán második Krishnan Sasikirannal szemben. A kritikus állásban elmulasztotta a helyes folytatást, Sasikiran döntő előnybe került. Erdős Viktor kedvező párosítását kihasználta, az olasz Daniyyl Dvirnyyt megadásra kényszerítette.

 

A forduló szenzációja a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan újabb nagy skalpja, a spanyol Alekszej Shirov ellen bátran bocsátkozott megnyitáselméleti párbajba. A bonyodalmakat kis előnnyel zárta és a végjátékban megbüntette Shirovot pontatlan védekezéséért. Hou Ji-fan negyedszer nyert + 2700 Élő-pontos nagymester ellen, 2892 teljesítményének performance-pontszáma!

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:                

Almási Zoltán (magyar, 2717, 6) – Michael Adams (angol, 2724, 6,5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 68)

Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 6) – Hou Ji-fan (kínai, 2605, 6,5)  0 - 1

Peter Szvidler (orosz, 2749, 6) – Parimarjan Negi (indiai, 2641, 6)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 6) – Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 6)  1 - 0

David Howell (angol, 2603, 6) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 6)  döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2543, 6) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 6) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 37)

Gopal G N (indiai, 2566, 6) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 6)  0 - 1

Salem A R Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2505, 6) – Nigel Short (angol, 2677, 6)  0 - 1

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 5,5) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2580, 5,5)  1 - 0

Kaido Kulaots (észt, 2581, 5,5) – Polgár Judit (magyar, 2710, 5,5) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 5.5) – Tamir Nabaty (izraeli, 2563, 5,5)  1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2699, 5,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 5,5)  döntetlen

Erdős Viktor (magyar, 2634, 5,5) – Daniyyl Dvirnyy (olasz, 2492, 5,5) 1 - 0

 

Az utolsó forduló előtt az élcsoport állása:

1.Hou Ji-fan 7,5 pont

2-6. Michael Adams, Sahriyar Memedgyarov, Nigel Short, Krishnan Sasikiran és Viorel Bologan 7

7- 15. Le Quang Liem, Almási Zoltán, David Howell, Szergej Movszeszjan, Peter Szvidler, Parimarjan Negi, Erdős Viktor, Emil Szutovszkij és Jan Gustafsson 6,5

16-45. Gopal G N, Polgár Judit, Nana Dzagnidze, Viktor Laznicka,… Rapport Richárd,… 6

 

Az utolsó forduló párosítása:

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 7,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 7)

Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 7) – Michael Adams (angol, 2724, 7)

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 7) – Nigel Short (angol, 2677, 7)

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 6,5) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 6,5)

Jan Gustafsson (német, 2643, 6,5) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 6,5)

Parimarjan Negi (indiai, 2641, 6,5) – Le Quang Liem (vietnami, 2714, 6,5)

Erdős viktor (magyar, 2634, 6,5) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 6,5)

David Howell (angol, 2603, 6) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 6)

Polgár Judit (magyar, 2710, 6) – Viktor KOrcsnoj (svájci, 2558, 6)

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 6) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 6)

Emanuel Berg (svéd, 2550, 6) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2699, 6)

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 6) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2683, 6)

 

Almási,Z (2717) - Adams,M (2724)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.Fc2 b4 11.Be1 bxc3 12.bxc3 d5 13.h3 Fe6 14.Hbd2 dxe4 15.dxe4 Hd7 16.Fb3 Hc5 17.Fxe6 Hxe6 18.Vc2 Hf4 19.Hc4 Vd3 20.Vxd3 Hxd3 21.Bd1 Hc5 22.Fa3 Hxe4 23.Fxe7 Hxe7 24.Bd7 Bfe8 25.Bxc7 Hd5 26.Bd7 Hexc3 27.Hcxe5 Be7 28.Bd6 f6 29.Hc6 Bc7 30.Hfd4 He7 31.Ba3 He4 32.Hxe7+ Bxe7 33.Be3 Be5

 


34.Bc6

Almási Zoltán pontos játékkal túljátszotta az angolok legjobbját.

34...a5 35.Hb3

Számításba jött a 35.f3 Hg3 36.Bxe5 fxe5 37.He6 He2+ 38.Kf2 Hf4 39.Hxf4 exf4 40.Bc4 g5 41.h4 folytatás is.

35...Bae8 36.Ba6 Kf8 37.Ba7 Bd8

 

 

38.f3 Bd1+ 39.Kh2 Hd2 40.Bxe5 fxe5 41.Hc5 g6 42.Bxh7 Bc1 43.Hd7+ Kg8 44.Hf6+ Kf8 45.Hd7+ Kg8 46.Be7 Ba1 47.Hxe5 Hf1+ 48.Kg1 He3+ 49.Kf2 Hf5 50.Be6 Kh7 51.Bxg6 Bxa4 52.Bg5 Ba2+ 53.Kg1 He3

 

 

54.h4?!

Nagy kár, hogy kimaradt a 54.Hg4! Bxg2+ 55.Kh1 a4 56.Bh5+ Kg6 57.Bh6+ Kg5 58.h4+ Kf4 59.Hxe3 Bb2 60.Hg2+ Kxf3 61.Bd6 Bb3 62.Kh2 folytatás.

54...Bd2?

 

 

55.Kh1

Végképp kiengedte az előnyt. 55.Hg4 Bxg2+ 56.Kh1 Be2 57.Bxa5 még adott volna reményt.

55...Bd5 56.Bh5+ Kg7 57.Bg5+ Kh7 58.Hc6 Bxg5 59.hxg5 a4 60.Hb4 a3 61.Kg1 Kg6 62.Kf2 Hd5 63.Ha2 Kxg5 64.g3 Hf6 65.Ke3 Hh5 66.Kf2 Hf6 67.Hc1 Hh5 68.Ha2 és döntetlen

Kulaots,K (2581) - Polgár,J (2710)                             
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Vb6 6.Hb3 e6 7.Ve2 Vc7 8.g4 d6 9.h4 a6 10.g5 Hd7 11.h5 b5 12.f4 Hc5 13.Fg2 b4

Számításba jött a 13...Hxb3 14.axb3 b4 15.Hd5 exd5 16.exd5+ He7 17.Fe4 h6 folytatás.


 

14.Hd5!? exd5 15.exd5+ He7 16.Hd4 Fd7 17.a3 Fb5 18.Hxb5 axb5 19.Vxb5+ Vd7 20.Vxb4

Az észt sakkozó három gyalogot kapott az áldozott tisztért cserébe.

20...Hf5 21.0-0       

Figyelmet érdemelt a 21.Ff1 0-0-0 22.Fb5 Ve7+ 23.Kf2 változat.

21...Fe7 22.Vc3 0-0 23.b4 Ha4 24.Vd3 Bac8 25.c4 Hb6 26.Fh3 g6 27.Fe3 Hxc4 28.Fd4 Fd8 29.Bac1 Fb6 30.Bxc4 Bxc4 31.Fxb6 Vb5 32.Ff2

 

 

32...Bxb4 33.Fxf5 gxf5 34.Vxf5 Bb3 35.h6 Vd3 36.Vf6 Vc3 37.Vxd6 Vh3

 

 

38.Be1 Bc8 39.Ve5 Vg4+ 40.Kf1 Vh3+ 41.Kg1 Vg4+ 42.Kf1 Vh3+ és döntetlen

Rapport,R (2543) - Sasikiran,K (2700)
Vezérgyalog megnyitás [E12]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.Hc3 Fb7 4.d4 e6 5.a3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.e3 c5 8.Fb5+ Fc6 9.Fd3 cxd4 10.exd4 Hd7 11.0-0 Fe7 12.Be1 0-0 13.He4 Bc8 14.h4 Fb7 15.Fb1 Vc7 16.Fd2 H5f6 17.Hxf6+ Fxf6 18.Fe3 Bfd8 19.Hg5 h6 20.Fh7+ Kf8 21.Hh3 He5?!

Az indiai nagymester nagy esélyt adott. 21...Vc6 22.Hf4 Fxh4 23.d5 exd5 24.Vg4 Hf6 25.Vxh4 Hxh7 változat sötét előnyéhez vezetett volna.

 

 

 22.Bc1?

Ricsi kihagyta a 22.Ff4 Vc4 23.Fxe5 Fxe5 24.Bxe5 g6 25.b3 Vxd4 26.Vxd4 Bxd4 27.Fxg6 Bg4 28.Fh7 Bxg2+ 29.Kf1 lehetőséget.

22...Hc4 23.Fd2 Bxd4

Az indiai nagymester döntő előnybe került.

24.Fb4+ Ke8 25.Ve2 Vd7 26.b3 He5 27.Bxc8+ Vxc8 28.f4 Hd7 29.Fg6 Hc5 30.Fh5 Be4 31.Vb5+ Fc6 32.Vf1 Bxe1 33.Vxe1 Hd3 34.Vb1 Vd7 35.Kh2 Hxb4 36.Vh7 Vd5 és világos feladta

Shirov,A (2710) - Hou,Ji-fan (2605)
Szicíliai védelem [B97]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vb6 8.Vd2 Vxb2 9.Bb1 Va3 10.e5 h6 11.Fh4 dxe5 12.fxe5 Hd5 13.Hxd5 exd5 14.e6 Fxe6 15.Hxe6 fxe6 16.Fe2 Fe7 17.Fh5+ Kd8 18.Fxe7+ Vxe7 19.0-0 Hd7  

 

 

20.Bxb7

A tavalyi rosztovi GP-n az orosz Nagyezsda Koszinceva a 20.Bf7 Vc5+ 21.Kh1 Bf8 22.Bxg7 Bc8 23.h3 Bc6 24.Vxh6 Kc8 25.Fg4 Vxc2 26.Be1 Vc3 27.Bxe6 Bxe6 28.Fxe6 Bf1+ 29.Kh2 Ve5+ 30.Bg3 Ve1? (30...Kc7 31.Ve3 d4 32.Vxe5+ Hxe5 a világbajnoknőre lett volna előnyös.) 31.Vh8+ Kc7 32.Vc3+ Vxc3 33.Bxc3+ után létrejött végjátékban jobban állt, de remi lett a parti.

20...Vc5+ 21.Kh1 Bb8 22.Bxb8+ Hxb8 23.Ve2 Vb5 24.Vxb5 axb5 25.Bf7 Hc6 26.Bxg7 Bf8 27.Kg1 Hb4 28.Bb7 Hxc2 29.Bxb5 Ke7 30.a4 Ba8 31.Bb2 He3 32.Kf2 Hc4 33.Bb7+?! Kd6 34.Fd1 e5 35.Bh7 Hb2 36.Bxh6+ Kc5 37.Fc2

 

37...Hxa4 38.h4? Hc3 39.Ff5 Ba2+ 40.Kf1 Ba1+ 41.Kf2 Ba2+ 42.Kf1 Hd1 43.g4 He3+ 44.Ke1 Kd4 45.Fc8 Hg2+ 46.Kd1

 

46...e4 47.h5 e3 48.Fa6 Hf4 49.Bb6 Hd3 50.Fxd3 Kxd3 51.Bb3+ Ke4 52.h6 d4 53.h7 Bh2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron nagymestereink sikeres napot zártak, Hou Ji-fan és Adams vezet

Címkék: Gibraltár

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny nyolcadik fordulójában nagymestereink három győzelmet értek el, Almási Zoltán holtversenyes társával, az angol Nigel Shorttal remizett. Rapport Richárd a román Mircea-Emilian Parligras ellen fordított, kiskombinációval  használta ki ellenfele nagy hibáját. Polgár Judit világossal az ukrán Marija Muzicsuk ellen győzött, Erdős Viktor katari ellenfelet kényszerített feladásra. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan újabb értékes győzelmet aratott, a vietnami Le Quang Liem pontatlanul védekezett. Az angol Michael Adams és Hou Ji-fan félpontos előnnyel holtversenyben vezet, tizennégyen, köztük Almási Zoltán és Rapport Richárd az üldözőbolyban.

Sikeres napot zártak nagymestereink a Tradewise 10 fordulós torna nyolcadik játéknapján. A három győzelem közül Rapport Richárdé a legértékesebb, hiszen a román Mircea-Emilian Parligrasnak 107 Élő-ponttal többje van, mint legfiatalabb nagymesterünknek. A királyindiai védelmű partiban Ricsi gyalogot vesztett, de ellenesélyt talált. A román sakkozó gyanútlan gyaloglépését követően Rapport kiskombinációval a maga javára fordította a játszmát.

Polgár Judit világossal az ukrán válogatott Marija Muzicsukot győzte le. Erdős Viktornak könnyű dolga volt a katari Nazad Husein Azizzal szemben. Almási Zoltán sötéttel remizett a veterán angol Nigel Shorttal, aki a tavalyi viadalhoz hasonlóan jó formában játszik.

Hiába ért az éllovas angol Michael Adams szabadgyalogja a hetedik sorra, az azeri Sahriyar Mamedgyarov a különböző színű futók mellett sikerrel szervezte meg feltartóztatását. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a vietnami éljátékosra, Le Quang Liem ellen nyert, ez a tornán már a harmadik győzelme volt + 2700 nagymesterrel szemben. Első vereségét szenvedet el a grúz Nana Dzagnidze, felzárkózott az első helyen kiemelt orosz Peter Szvidler, kapaszkodik a spanyol Alekszej Shirov.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2724, 6) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 5,5)  döntetlen

Nigel Short (angol, 2677, 5,5) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 5,5) döntetlen (Larsen megnyitás, 40)

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 5,5) – Le Quang Liem (vietnami, 2714, 5,5)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 5,5) – Gopal G N (indiai, 2566, 5,5)  döntetlen

Parimarjan Negi (indiai, 2641, 5,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 5,5)  döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 5,5) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 5)  0 - 1

Artur Juszupov (német, 2569, 5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 5)  0 - 1

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 5) – David Howell (angol, 2603, 5)  0 - 1

Zsu Csen (katari, 2472, 5) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 5)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 5) – Humpy Koneru (indiai, 2589, 5)  1 - 0

Mircea-Emilian Parligras (román, 2650, 5) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 5) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 31)

…                                                                                                       

Polgár Judit (magyar, 2710, 4,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2483, 4,5)  1 - 0

Nezad Husein Aziz (katari, 2402, 4,5) – Erdős Viktor (magyar, 2634, 4,5)  0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 35)

 

A verseny élcsoportjának állása:

1-2. Hou Ji-fan és Michael Adams 6,5 pont

3-16. Nigel Short, Sahriyar Mamedgyarov, Krishnan Sasikiran, Almási Zoltán, David Howell, Szergej Movszeszjan, Gopal G N, Peter Szvidler, Viorel Bologan, Parimarjan Negi, Alekszej Shirov, Varuzhan Akobian, Rapport Richárd és Salem A R Saleh 6

17- 35. Le Quang Liem, Polgár Judit, Nana Dzagnidze, Sabino Brunello,  Daniel Fridman, Stefan Kuipers, Maxime Vachier-Lagrave, Kaido Kulaots, Zsu Csen, Erdős Viktor, Jan Gustafsson, Pia Cramling, Anna Muzicsuk,… 5,5

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

Almási Zoltán (magyar, 2717, 6) – Michael Adams (angol, 2724, 6,5)

Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 6) – Hou Ji-fan (kínai, 2605, 6,5)

Peter Szvidler (orosz, 2749, 6) – Parimarjan Negi (indiai, 2641, 6)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 6) – Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 6)

David Howell (angol, 2603, 6) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 6)

Rapport Richárd (magyar, 2543, 6) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 6)

Gopal G N (indiai, 2566, 6) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 6)

Salem A R Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2505, 6) – Nigel Short (angol, 2677, 6)

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 5,5) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2580, 5,5)

Kaido Kulaots (észt, 2581, 5,5) – Polgár Judit (magyar, 2710, 5,5)

Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 5.5) – Tamir Nabaty (izraeli, 2563, 5,5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2699, 5,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 5,5)

Erdős Viktor (magyar, 2634, 5,5) – Daniyyl Dvirnyy (olasz, 2492, 5,5)

 

Short,N (2677) - Almási,Z (2717)
Larsen megnyitás [A01]

1.b3 d5 2.Fb2 Hf6 3.e3 c6 4.c4 Ff5 5.Fe2 e6 6.Hc3 Hbd7 7.Hf3 h6 8.0-0 Fd6 9.cxd5 exd5 10.d3 0-0 11.e4 Fg6 12.exd5 Hxd5 13.Hxd5 cxd5 14.Vd2 Be8 15.Bfe1 Vb6 16.Ff1 Fb4 17.Bxe8+ Bxe8 18.Vf4 Fc5 19.Vg3 Hf8 20.Bc1 He6 21.h4 d4 22.Ve5 Fd6 23.Vd5 Bd8 24.Vc4 Ff4 25.Be1 Va5 26.b4 Vd5 27.Vxd5 Bxd5 28.g3 Fd6 29.a3 a5 30.bxa5 Bxa5 31.Hxd4 Fxa3 32.Hxe6 Fxb2 33.Hf4 Fd4 34.Hxg6 fxg6 35.Be8+ Kf7 36.Bd8 Ba4 37.Bd7+ Kf6 38.Bxb7 Ba2 39.Fg2 Bxf2 40.Fe4 Bb2+ és döntetlen

Parligras,M (2650) - Rapport,R (2543)
Királyindiai védelem [E90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.h3 Ha6 7.Fg5 Ve8 8.g4 c5 9.Fg2 Fd7 10.0-0 cxd4 11.Hxd4 Bc8 12.b3 h5 13.Fxf6 Fxf6 14.gxh5 Bc5 15.hxg6 fxg6 16.Hd5 Fg7 17.Bc1 e6 18.He3 Bh5 19.Hb5 Fe5 20.Hg4 Ff4

 

21.Hxd6 Ve7 22.Bc3

Még erősebb volt a 22.e5 Fc6 23.Fxc6 bxc6 24.Bc3 Bxe5 25.Hxe5 Fxe5 26.He4 Fxc3 27.Hxc3 Hc5 28.Vg4 folytatás.

22...e5

A d vonalon megjelenő bástya védte a d6 huszárt, 22...Fxd6-ra 23.Bd3 nyerte volna vissza a tisztet.

23.Hb5 Bh7 24.Bd3 Fe6 25.Bd6 Kh8 26.Ve2 Bh4 27.f3 Hc5 28.Bfd1 Vg5

 

29.b4?

A román nagymester teljesen gyanútlan volt.

29...Fxg4 30.fxg4 Fe3+ 31.Kh1  

 

 

31...Hxe4! és világos feladta, 32.Fxe4-re 32...Bxh3+ 33.Kg2 Vh4 után védhetetlen a matt.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan legyőzte Polgár Juditot

Címkék: Gibraltár

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny hetedik fordulójának csúcsrangadóját a világbajnoknő Hou Ji-fan és a világranglistát vezető Polgár Judit vívta. A szicíliai védelmű partiban a nyitásból a kínai nagymesternő kis előnnyel került ki, Judit pontatlanságát kihasználva átmeneti tisztáldozattal jelentős fölényt ért el. Anyagi előnyét pontos játékkal értékesítette. Almási Zoltán óriási bonyodalmak után nyert a luxemburgi Alberto David ellen. Erdős Viktor játszmája döntetlennel ért véget, Rapport Richárd győzött. A 10 fordulós versenyben az angol Michael Adams félpontos előnnyel vezet.

A sakkrajongók már régóta várták a 17 éves világbajnoknő Hou Ji-fan és a világranglista-vezető Polgár Judit összecsapását. A tavalyi Világkupán a sorsolás első verziója szerint már az első körben összecsaptak volna, de később más párok miatt módosítottak a beosztáson. A kétszeres világbajnok, Grand Prix-győztes Hou Ji-fan játéka versenyről versenyre válik színesebbé, megnyitási repertoárja jól kidolgozott.

 

 

Nehéz eldönteni, hogy a női világranglistát 51. alkalommal vezető Polgár Judit, vagy a világbajnoknő számára volt-e nagyobb presztízse a partinak. A szicíliai védelem Tajmanov-változatában a korai vezércsere világosnak kedvezett, kis előnyt szerzett, de jelentős időhátrányt is. A 20…d4, majd a 23…h6 lépések Hou Ji-fan feladatát megkönnyítették, jelentős előnyt szerzett, gyalogot nyert és a technikai kivitelezésben sem hibázott. Kedvező volt a sorsolása, hogy a játszmát világossal játszhatta, de mindenképpen elismerésre méltó, hogy Almási Zoltán után Polgár Juditot is legyőzte.

Hihetetlen bonyodalmak végén győzött Almási Zoltán. A luxemburgi Alberto David nagymesterünk tisztáldozata után pontatlanul védekezett és csattant a bástyaáldozat. A sötét király vándorútra kényszerült, de Almási váratlanul segített ellenfelének. Alberto látványos változatban kiharcolhatta volna a döntetlent, majd újabb pontatlanság után másodszor is kezében volt a fél pont, de időzavarban nem találta meg a remihez vezető folytatást.. A játszma izgalmai jól szemléltetik, hogy csak kockázatvállalással lehet partit nyerni.

Erdős Viktor tegnapi balszerencsés vereségét követően a biztonságot tűzte ki céljául, a Grünfeld védelmű játszmában lépésismétléssel remizett amerikai ellenfelével. Rapport Richárd könnyű ellenfelet kapott, érvényesítette a papírformát.

Az angol derbin a rutinos Michael Adams 115 lépésben győzte le honfitársát, David Howellt, s ezzel egyedül vezeti a mezőnyt 6 ponttal, Almási Zoltán a félpontos hátrányban levő 10 fős üldözőbolyban.

 

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 5) – Parimarjan Negi (indiai, 2641, 5)  döntetlen

Michael Adams (angol, 2724, 5) – David Howell (angol, 2603, 5)  1 - 0

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 5) – Gopal G N (indiai, 2566, 5)  döntetlen

Nigel Short (angol, 2677, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 5)  döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2717, 4,5) – Alberto David (luxemburgi, 2598, 4,5) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 39)

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 4,5) – Tamir Nabaty (izraeli, 2563, 4,5)  1 - 0

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 4,5) – Polgár Judit (magyar, 2710, 4,5) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 47)

Ruben Felgaer (argentin, 2571, 4,5) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 4,5)  0 - 1

El Debs Felipe de Cresce (brazil, 2497, 4,5) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 4,5)  döntetlen

Salem A B Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2505, 4,5) – Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 4,5)  döntetlen

Peter Szvidler (orosz, 2749, 4) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523, 4)  1 - 0

Marc Arnold (amerikai, 2482, 4) – Erdős Viktor (magyar, 2634, 4) döntetlen (Grünfeld védelem, 27)

Rapport Richárd (magyar, 2543, 4) – Gerald Loew (német, 2251, 4) 1 - 0

Az élcsoport állása:

1.Michael Adams 6 pont

2-11. Hou Ji-fan, Nigel Short, Le Quang Liem, Sahriyar Mamedgyarov, Krishnan Sasikiran, Almási Zoltán, Szergej Movszeszjan, Gopal G N, Nana Dzagnidze és Parimarjan Negi 5,5

12-28. Viktor Laznicka, David Howell, Peter Szvidler, Mircea-Emilian Parligras, Viorel Bologan, El Debs Felipa De Cresce, Alekszej Shirov, Humpy Koneru, Artur JUszupov, Varuzhan Akobian, Jan Gustafsson, Emil Szutovszkij, Zsu Csen, Rapport Richárd,… 5

29-62. Polgár Judit,…Erdős Viktor… 4,5

 

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

Michael Adams (angol, 2724, 6) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 5,5)

Nigel Short (angol, 2677, 5,5) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 5,5)

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 5,5) – Le Quang Liem (vietnami, 2714, 5,5)

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 5,5) – Gopal G N (indiai, 2566, 5,5)

Parimarjan Negi (indiai, 2641, 5,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 5,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 5,5) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 5)

Artur Juszupov (német, 2569, 5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 5)

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 5) – David Howell (angol, 2603, 5)

Zsu Csen (katari, 2472, 5) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 5)

Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 5) – Humpy Koneru (indiai, 2589, 5)

Mircea-Emilian Parligras (román, 2650, 5) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 5)

Polgár Judit (magyar, 2710, 4,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2483, 4,5)

Nezad Husein Aziz (katari, 2402, 4,5) – Erdős Viktor (magyar, 2634, 4,5)

 

Hou,Ji-fan (2605) - Polgár,J (2710)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Fe2 Hge7 7.Ff4 Hg6 8.Hxc6 bxc6 9.Fd6 Fxd6 10.Vxd6 Ve7 11.0-0-0 Vxd6 12.Bxd6 Ke7 13.Bhd1 Hf4 14.Ff3 Bb8 15.B6d2 g5 16.Ha4 d5 17.g3 Hg6 18.Be1 Kf6 19.Fh5 Bb4 20.Hc3 d4?

Nagymesternőnk lebecsülte a világbajnoknő lehetőségeit.

 

 

 21.e5+! Hxe5 22.He4+ Ke7 23.Hxg5 h6?!  

 

24.Hxe6!   

Hou Ji-fan a közbeiktatással jelentős előnybe került.

24...Fxe6 25.Bxe5 Bd8 26.f4

Még erősebb volt a 26.Fe2 Bd6 27.Ba5 folytatás.

26...Bb5 27.Bde2 Kf6 28.Ff3 c5?! 29.a4 Bb4 30.Bxc5 Bxa4 31.b3 Bb4  

 

                    

32.Fe4 Fg4 33.Be1 Bd6 34.Fd3 Fd7 35.Bee5 Fe6 36.Kd2 Bbb6 37.Ba5 Bbc6 38.Ba4 Bb6 39.Be4 Ff5

 

40.Bexd4 Be6 41.Fc4 Bec6 42.Ba5 Fc8 43.Fd3 Fe6 44.Bd8 Fc8 45.Bad5 Fe6 46.Bh5 Kg7

 

47.f5 és sötét feladta

Almási,Z (2717) - David,A (2598)
Szicíliai védelem [B84]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fb4 9.f3 He5 10.Hb3 b5 11.Ve1 Bb8 12.Vg3 0-0 13.Fd4 Fd6 14.Vf2 Fe7 15.g4 d6 16.g5 Hfd7 17.f4 Hc4 18.Bg1 b4  

 

 

19.Bd3

Nagymesterünk tisztet áldozott a támadásért. Bonyodalmak felsőfokon.

19...bxc3 20.Bxc3 d5 21.exd5 exd5 22.Bh3 Hc5?

A huszárnak védelemben lett volna a helye a 22...Be8 23.Fd3 Hf8 24.f5 Fd6 változatban.    

                                                               

 

23.Bxh7! Kxh7 24.Vh4+ Kg6

A király vándorútra indul. 24...Kg8?-ra 25.Fxg7! Kxg7 26.Vh6+ Kg8 27.g6 azonnal nyert volna.

25.Fe2?!

Almási 25.Hxc5 Ff5 26.Fd3 Fxd3 27.Hxd3 Fb4 (27...Bh8 28.f5+ Kxf5 29.Vg4+ Kg6 30.Hf4+) 28.f5+ Kxf5 29.Bf1+ Ke6 30.Hxb4 Bxb4 31.Fxg7 folytatásban nyerhetett volna.

 

 

25...Bh8! 26.Vxh8 Hxb3+ 27.axb3 Vxf4+ 28.Kb1

 

28...Hd2+?

A luxemburgi nagymester nem látta a remihez vezető folytatást. 28...Vxd4! 29.Vh5+ Kf5 30.Vxf7+ Ff6 31.Bf1+ Ke4 32.c3 (32.Vg6+ Ke3 33.c3 Hd2+ 34.Kc2 Ve4+ 35.Vxe4+ dxe4) 32...Vxc3!! (32...Hd2+ 33.Kc2 Vb6 34.Vg6+ Ke5 35.Kxd2 Vxb3 36.gxf6 Vxb2+ 37.Kd3 Vb5+ 38.Kd2 Vb2+) 33.Vg6+ (33.bxc3 Bxb3+ 34.Ka2 (34.Kc2? Bb2+ 35.Kc1 Fxg5+) 34...Ba3+) 33...Ke3 34.bxc3 Bxb3+ 35.Ka2 Ba3+ 36.Kb1 Bb3+ örökös sakkal.

29.Ka2 Vxd4  

 

 

30.Vh5+ Kf5 31.Vxf7+ Ff6 32.gxf6 g5 33.Vh7+?

Kimaradt a nyerés a 33.Fd3+ Kf4 34.Vc7+ Ve5 35.f7! Vxc7 (35...Ff5 36.Vxe5+ Kxe5 37.Bxg5 Bf8 38.Bxf5+ Ke6 39.h4) 36.f8V+ Ke5 37.Bxg5+ Ff5 38.Vxf5+ Kd6 39.Vxd5+ Ke7 40.Bg7+ Kf6 41.Bxc7 változatban.

33...Kf4 34.Bd1  

 

 

34...Ke3?   

Vesztőlépés. 34...Vc5! 35.Bxd2 Va5+ 36.Kb1 Vxd2 37.Vc7+ Kf5 38.Fd3+ Kg4 39.Vg3+ Kh5 40.f7 Fe6 41.Vf3+ g4 42.f8V gxf3 43.Vxb8 Ve1+ 44.Ka2 Va5+ remi lett volna örökös sakkal.

35.Fd3 Vb4? 36.Be1+ Kf3 37.Vc7! Vh4 38.f7 Ff5 39.Bf1+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron nyolcan vezetnek holtversenyben a hatodik forduló után

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron, a Tradewise nyílt verseny hatodik fordulójában Almási Zoltán izgalmas játszmában győzte le az orosz olimpiai bajnokcsapat tagját, Nagyezsda Koszincevát. Polgár Judit világossal remizett az argentin Rubren Felgaerrel. Óriási esélyt szalasztott el Erdős Viktor az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben, fonalas nyerést hagyott ki, végül elvesztette a partit. Rapport Richárd vezére elkalandozott, ezt használta ki az indiai Negi Parimarjan. Nyolcas holtverseny az élen, Polgár Judit és Almási Zoltán félpontos hátránnyal az üldözőbolyban. A hetedik fordulóban Polgár Judit a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen sötét lesz.

                         

Izgalmas csaták zajlottak a 10 fordulós svájci rendszerű viadal hatodik játéknapján is. Nagymestereink közül ezúttal Almási Zoltán nyert. Nem könnyen született meg győzelme az orosz olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Nagyezsda Koszinceva ellen. A szicíliai védelmű partiban ellenkező oldalra sáncoltak a felek és nagymesterünk minőségáldozattal keresett esélyt. Koszinceva két bástyát kapott a vezéréért és a bonyolult állásban végül nem bírta a feszültséget, hibázott és döntő anyagi hátrányba került.

Polgár Judit a Maróczy-változatban küzdött meg az argentin Ruben Felgaerrel. Sötét hibáját kihasználva Judit kedvező esélyeket kapott, de nem tudta győzelemig fokozni előnyét.

Óriási esélyt hagyott kihasználatlanul Erdős Viktor. A királyindiai védelmű játszmában teljesen gúzsba kötötte az azeri Sahriyar Mamedgyarov haderejét, fonalas nyerést hagyott ki. Teljesen reménytelen állásából Mamedgyarov kiszabadult, sajnos Viktor hathatós segítségével meg is nyerte a partit.

Rapport Richárd ezúttal a Caro-Kann védelemre szavazott. Az indiai Parimarjan Negi a nyitásban gyalogot áldozott, az adok-kapok végén már közel egyenlőek voltak az esélyek. Ricsi vezérével azonban nem tért haza a védelembe, kalandozott, s ezt Negi kihasználta, a tisztvesztést nem lehetett hárítani.

A holtversenyben vezetők megosztoztak a ponton. A grúz Nana Dzagnidze nagy csatában harcolta ki a döntetlent az indiai Krishnan Sasikiran ellen. Nyolcan vezetnek 5 ponttal.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Gopal G N (indiai, 2566, 4,5) – Michael Adams (angol, 2724, 4,5)  döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 4,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 4,5) döntetlen

Erdős Viktor (magyar, 2634, 4) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 4)  0 - 1

Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 4) – Le Quan Liem (vietnami, 2714, 4)  döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2710, 4) – Ruben Felgaer (argentin, 2571, 4)  döntetlen

Alberto David (luxemburgi, 2598, 4) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 4)  döntetlen

David Howell (angol, 2603, 4) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 4)  1 - 0

Humpy Koneru (indiai, 2589, 4) – Nigel Short (angol, 2677, 4) 0 - 1

Parimarjan Negi (indiai, 2641, 4) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 4)  1 - 0

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 3,5) – El Debs Felipe de Cresce (brazil, 2497, 4)  döntetlen

Emanuel Berg (svéd, 2550, 3,5) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 3,5)  döntetlen

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537, 3,5) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 3,5)  0 - 1

Antoaneta Sztefanova (2523, 3,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 3,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-8. Nigel Short, Michael Adams, Sahriyar Mamedgyarov, Krishnan Sasikiran, David Howell, Gopal G N, Nana Dzagnidze és Parimarjan Negi 5 pont

9-20. Le Quang Liem, Hou Ji-fan, Polgár Judit, Almási Zoltán, Szergej Movszeszjan, Alberto David, Viorel Bologan, Ruben Felgaer, El DEps Felipe de Cresce, Varuzhan Akobian, Tamir Nabaty és Salem A R Saled 4,5

21-59.Viktor Laznicka, Peter Szvidler, Mircea-Emilian Parligras, Humpy Koneru,  Alekszej Shirov, … Erdős Viktor,… Rapport Richárd 4

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov (azer, 2747, 5) – Parimarjan Negi (indiai, 2641, 5)

Michael Adams (angol, 2724, 5) – David Howell (angol, 2603, 5)

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 5) – Gopal G N (indiai, 2566, 5)

Nigel Short (angol, 2677, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 5)        

Almási Zoltán (magyar, 2717, 4,5) – Alberto David (luxemburgi, 2598, 4,5)

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 4,5) – Tamir Nabty (izralei, 2563, 4,5)

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 4,5) – Polgár Judit (magyar, 2710, 4,5)

Ruben Felgaer (argentin, 2571, 4,5) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 4,5)

El DEbs Felipe de Cresce (brazil, 2497, 4,5) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 4,5)

Salem A R Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2505, 4,5) – Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 4,5)

Peter Szvidler (orosz, 2749, 4) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523, 4)

Marc Arnold (amerikai, 2482, 4) – Erdős Viktor (magyar, 2634, 4)

Rapport Richárd (magyar, 2543, 4) – Gerald Loew (német, 2251, 4)

Koszinceva,N (2537) - Almási,Z (2717)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fe7 7.Vg4 Ff6 8.Vg3 Hc6 9.Hc3 Hge7 10.Ff4 e5 11.Fd2 d6 12.h4 Hb4 13.Fg5 Fxg5 14.hxg5 Hg6 15.0-0-0 Fe6 16.Ff1 Vb6 17.Kb1 Bc8 18.Vf3 a5 19.g3

Számításba jött a 19.Fb5+ Ke7 20.Fa4 terv is.

19...0-0 20.Fh3 a4 21.Hxa4 Va6 22.Hc3     


 

22...Bxc3!?

A minőségáldozattal Almási Zoltán ellenesélyeket teremtett.

23.Vxc3 Vxa2+ 24.Kc1 Va4 25.Kd2 Bc8 26.Ba1 Vb5 27.Vxc8+ Fxc8 28.Ba8 Hf8 29.Bxc8

Nagyezsda két bástyát kapott a vezérért ellenértékként.

29…Vb6 30.Bf1 g6 31.f4

Az orosz olimpiai bajnoknő jobban játszhatott volna a 31.c3 Ha6 32.Kc2 Vb5 33.Bd1 Ve2+ 34.Kc1 folytatással.

31...Hc6 32.f5 Vb4+ 33.Ke3 gxf5 34.Fxf5 Kg7 35.Bf2? He7 36.Be8?

A bástya védtelen mezőre lépett.

36...d5    

Nagymesterünk azonnali nyerést hagyott ki 36...Vb6+  37.Kf3 Hxf5 38.exf5 Vc6+-kal.

37.c3 Hxf5+ 38.exf5 Vxb3 39.f6+ Kg8 40.Bf5 d4+ 41.Kf3 d3 42.Bd8 Ve6 43.Ke4 Vc4+ 44.Ke3 Vb5 45.Ke4 Vc4+ 46.Ke3 Vc7 47.Bd5 Hg6 48.Kxd3 h6 49.gxh6 Kh7 50.Bf3 Vb6 51.b4 Ve6 és világos feladta

Polgár,J (2710) - Felgaer,R (2571)
Szicíliai védelem [B38]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.f3 g6 6.c4 Hc6 7.Fe3 Fg7 8.Vd2 0-0 9.Hc3 Hxd4 10.Fxd4 Fe6 11.Bc1 Va5 12.Fd3 a6 13.He2 Vxd2+ 14.Kxd2 b5 15.cxb5 axb5 16.a3 Bfb8 17.Bc7 b4 18.Fa7 Bc8 19.Bhc1 bxa3 20.bxa3 Fh6+ 21.f4 Kf8

Számításba jött a 21...d5 22.e5 Hg4 23.Fd4 Hxh2 folytatás.

22.a4 Bxc7 23.Bxc7 Fc8 24.Fb6 e5 25.g3

 

25...d5 26.a5 Hxe4+ 27.Kc2 exf4?! 28.Hxf4 Fxf4 29.gxf4 Fa6 30.Fxa6 Bxa6 31.Bd7

Judit fokozhatta volna előnyét a 31.Kd3 Hd6 32.Bc6 Hb7 33.Kc3 Ba8 34.Kb4 folytatásban.

31...Hf6 32.Bd6 Ke7 33.Bc6 Ba8 34.Fc5+ Ke8 35.Fb4 Hh5 36.f5          

Jobbnak tűnik a 36.Bc7 Hxf4 37.Be7+ Kd8 38.Bxf7 He6 39.Bxh7 Bc8+ 40.Kd3 változat.

36...gxf5 37.Bh6 Hf4 38.Bxh7 Ba6 39.Kb3 Hd3 40.Bh3 Hxb4 41.Kxb4 Kd7 42.Kb5 Bf6 43.Bd3  

 

 

43...Kc7 44.Bxd5 f4 45.Bd2 f3 46.Bf2 Bf5+ 47.Kb4 Kb7 48.h3 f6 49.Kc4 Bxa5 50.Bxf3 Bh5 51.Bxf6 Bxh3 és döntetlen

Erdős,V (2634) - Mamedgyarov,S (2747)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.Hc3 c6 7.0-0 Va5 8.e4 Fg4 9.h3 Fxf3 10.Fxf3 Hfd7 11.Fe3 c5 12.dxc5 dxc5 13.e5 Vc7 14.Hd5 Vd8  

 

 

15.e6

Viktor másik lehetősége 15.Hf6+ Fxf6 16.Fxb7 Hxe5 17.Fxa8 Va5 18.Ve2 Hbc6 19.Fxc6 Hxc6 20.Bfd1 lett volna.

15...fxe6 16.Hf4 Vb6 17.Fg4 Bf6 18.b4 Vc6 19.b5 Vc8 20.Hd3 a6 21.a4 axb5 22.cxb5 b6 23.Fg5 Hf8 24.He5 Ba7 25.Hc4 Bf7 26.Hxb6 Vb7

 

27.Vd8! Fxa1 28.Fxe6 Fd4

 

29.Fh6?!

Viktor azonnali nyerést hagyott ki 29.Ve8 Kh8 (29...Vf3 30.Ff4) 30.Fd5 Vc7 31.Vxf7 folytatással.

 29...Hbd7 30.Hxd7?

Még mindig nyerőesélyt adott  a 30.Ve8 Vf3 31.Kh2 Fxf2 32.Vxf7+ Vxf7 33.Fxf7+ Kxf7 34.Bxf2+ Ke8 35.Hxd7 Hxd7 36.Ba2 változat.

30...Ba8 31.Vb6?   

Ez már végzetes hiba.

31...Vf3 32.Fxf7+ Kxf7 33.Vc6 Vxg3+ 34.Kh1 Vxh3+ 35.Kg1 Bxa4 36.Hxf8 Vxh6 37.Vf3+ Ff6 38.Vb3+ c4 39.Vxa4 Vg5+ 40.Kh1 Vh4+ 41.Kg1 Vg4+ 42.Kh2 Fe5+ 43.f4 Fxf4+ 44.Bxf4+ Vxf4+ 45.Kg2 Vd2+ 46.Kh3 Vc3+ 47.Kg2 Kxf8

Az azeri sakkozó döntő anyagi előnnyel zárta a kalandokat.

48.Va8+ Kg7 49.Ve4 e5 50.b6 Vb2+ 51.Kh1 Vb5 52.Vb7+ Kh6 53.Ve7 Vb1+ 54.Kh2 Vc2+ 55.Kg3 Vd3+ 56.Kg2 Ve4+ 57.Kg3 Vf4+ 58.Kh3 c3 59.b7 c2 60.b8V c1V 61.Vbf8+ Vxf8 62.Vxf8+ Kh5 63.Vf3+ Kg5 64.Vg2+ Kh6 65.Vf3 Vf4 66.Va8 e4 67.Ve8 Kh5 68.Vg8 Kh6 69.Ve8 e3 70.Kg2 Vf2+ 71.Kh1 Vf3+ 72.Kg1 e2 73.Kh2 Vf2+ 74.Kh3 e1B és világos feladta

Negi Parimarjan (2641) - Rapport,R (2543)
Caro-Kann védelem [B16]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Hf6 5.Hxf6+ gxf6 6.Fe3 Vb6 7.Fd3 Vxb2 8.He2 Vb4+ 9.c3 Va5 10.0-0 Ff5 11.Vb1 Fxd3 12.Vxb7 Fg7 13.Vxa8 0-0 14.Bfb1 Fxb1 15.Bxb1 Hd7 16.Vxc6 Vxa2 17.Bc1 Hb6 18.Hf4 Fh6 19.Vb7 Be8 20.h3 Fg5 21.c4!? Hxc4 22.Vd5 Bc8 23.h4 Fxf4 24.Fxf4 Ve2?  

A vezérnek a védelemben lett volna  a helye.

 

 

25.Fh6! f5 26.Vb7 Be8 27.Vb5 Bc8 28.d5! Vg4 29.Vd7 Ba8 30.Vc6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Polgár Judit és Erdős Viktor nyert, Almási Zoltán remizett Rapport Richárddal

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron, a Tradewise nyílt verseny ötödik fordulójában Polgár Judit sötéttel izgalmas partiban nyert az észt Meelis Kanep ellen. Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd sötéttel remizett Almási Zoltánnal. Erdős Viktor holland ellenfelet győzött le. A játéknap nagy meglepetése a grúz Nana Dzagnidze sikere az örmény Szergej Movszeszjannal szemben. Az első helyen kiemelt orosz Peter Szvidler csak remizett honfitársnőjével, Tatjana Koszincevával. Négyes holtverseny az élen, az angol Michael Adams, az indiai Gopal és Sasikiran mellett meglepetésre a grúz Nana Dzagnidze gyűjtött 4,5 pontot.

 

 

Nagymestereink sikerrel szerepeltek a 10 fordulós svájci rendszerű torna ötödik játéknapján. Polgár Judit a bonyodalmak közepette is megőrizte hidegvérét az észt Meelis Kanep ellen. E3-ra előretört gyalogja nagy gondokat okozott időzavarba került ellenfelének. Rapport Richárd alaposan felkészült a spanyol megnyitás nyílt változatára. Almási Zoltán jelentős időhátrányba került a nagyon magabiztosan játszó Ricsivel szemben, de előnyt nem tudott kicsiholni. Küzdelmük lépésismétléses remivel zárult. Erdős Viktor játszmáit sajnos élőben nem látjuk, a holland Stefan Kuipers legyőzése kötelező feladat volt.

Az ötödik forduló legnagyobb meglepetése, hogy a grúzok olimpiai bajnoknője, Nana Dzagnidze legyőzte az örmény Szergej Movszeszjant. A kritikus állásban az örmény sakkozó hibázott, a bástyavégjátékban Nana két gyalogja is a hetedik sorig nyomult előre. Az indiai Krishnan Sasikiran nagy küzdelemben nyert a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen. Két bástyája erősebbnek bizonyult a Hou Ji-fan vezérénél. A Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler előnyös pozícióját rontotta remire honfitársnőjével, Tatjana Koszincevával szemben. A brazil El Debs Felipe De Cresce 28 lépésben bemattolta a francia Maxime Vachier-Lagravet.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2724, 3,5) – Sabino Brunello (olasz, 2581, 3,5)  1 - 0

Nigel Short (angol, 2677, 3,5) – Le Quang Liem (vietnami, 2714, 3,5)  döntetlen

G N Gopal (indiai, 2566, 3,5) – Viktor Laznicka (cseh, 2704, 3,5)  1 - 0

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 3,5) – Szergej Movszeszjan (2700, örmény, 2700, 3,5) 1 - 0

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 3,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2605, 3,5)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2717, 3) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 3,5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 29)

Peter Szvidler (orosz, 2749, 3) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2537, 3) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 3) – Niclas Huschenbeth (német, 2518, 3)  1 - 0

Kanep Meelis (észt, 2509, 3) – Polgár Judit (magyar, 2710, 3) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 49)

Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 3) – Joseph Gallagher (svájci, 2505, 3)  döntetlen

Erdős Viktor (magyar, 2634, 3) – Stefan Kuipers (holland, 2391, 3) 1 - 0

 

A verseny állása:

1-4. Michael Adams, Krishnan Sasikiran, G N Gopal és Nana Dzagnidze 4,5 pont

5-19. Nigel Short, Le Quang Liem, Sahriyar Mamedgyarov, Polgár Judit, Viorel Bologan, Albert David, Humpy Koneru, David Howell, Erdős Viktor, Rapport Richárd, Ruben Felgaer, El Debs Felipe de Gresce, Parimarjan Negi, Emil Szutovszkij és Varuzhan Akobian 4

20-45. Hou Ji-fan, Sabino Brunello, Viktor Laznicka, Almási Zoltán,… 3,5

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

G N Gopal (indiai, 2566, 4,5) – Michael Adams (angol, 2724, 4,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 4,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 4,5)

Erdős Viktor (magyar, 2634, 4) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 4)

Varuzhan Akobian (amerikai, 2617, 4) – Le Quan Liem (vietnami, 2714, 4)

Polgár Judit (magyar, 2710, 4) – Ruben Felgaer (argentin, 2571, 4)

Alberto David (luxemburgi, 2598, 4) – Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 4)

David Howell (angol, 2603, 4) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 4)

Humpy Koneru (indiai, 2589, 4) – Nigel Short (angol, 2677, 4)

Parimarjan Negi (indiai, 2641, 4) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 4)

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 3,5) – El Debs Felipe de Cresce (brazil, 2497, 4)

Emanuel Berg (svéd, 2550, 3,5) – Peter Szvidler (orosz, 2749, 3,5)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2537, 3,5) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 3,5)

Antoaneta Sztefanova (2523, 3,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 3,5)

 

Kanep,M (2509) - Polgár,J (2710)
Vezérindiai védelem [E18]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Hc3 Fb4 8.Vc2 a5 9.Fg5 h6 10.Fxf6 Vxf6 11.Hg5 hxg5 12.Fxb7 Ba7 13.Fg2 c6 14.He4 Vxd4 15.Hxg5 g6 16.Bad1 Vg7 17.f4 d5 18.e4 dxe4 19.Fxe4 a4 20.h4 a3 21.b3 Fe7 22.Hf3 Ff6 23.Ve2 Be8 24.Kg2 e5

 

25.f5 gxf5 26.Fxf5 e4 27.Hg5!?

Jobb volt a 27.Hd2 Fe5 (27...Fxh4 28.Hxe4) 28.Hxe4 folytatás.

27...Fxg5 28.hxg5 e3 29.Bf4

Figyelmet érdemelt a 29.g6 Vb2 30.gxf7+ Bxf7 31.Fc2 Bxf1 32.Bxf1 Hd7 33.c5 változat.

29...Vb2 30.Fc2 Bd7 31.Bd3 Kg7 32.Kf3 Bde7 33.Bd6? Hd7!

A huszár beavatkozik a küzdelembe.

34.Bh4 He5+ 35.Kg2 Hg6 36.Bh1?

Időzavarban az észt nagymester hibát hibára halmozott.

36...Be6 37.Bdd1 Ve5 38.Bh5 Bd6 39.Bxd6 Vxd6 40.Fxg6 fxg6 41.Bh4  

 

 

41...Ve5 42.Bf4 Vxg5 43.Bf1 Ve7 44.Be1 Ve6 45.Vd3 c5 46.Vc3+ Kh6 47.Be2 Ve4+ 48.Kg1 Kg5 49.Vg7 Bd8 és világos feladta

Almási,Z (2717) - Rapport,R (2543)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Fe7 10.c3 0-0 11.Be1 Hc5 12.Hd4 Hxd4 13.cxd4 Hd3 14.Be3 Hxc1 15.Bxc1 a5 16.Bec3 Bc8 17.Hf3 a4 18.Fc2 g6 19.Fd3 b4 20.Bc6 Fd7 21.Vxa4 Ba8 22.Vb3 Fxc6 23.Bxc6 Ba5 24.h3 Vd7 25.Vc2 Bxa2 26.Bxc7 Ve6 27.Kh2 Baa8 28.Bc6 Vd7 29.Bc7 és döntetlen

El Debs,Felipe de Cresce (2497) - Vachier-Lagrave,M (2699)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.Hc3 g6 6.0-0 Fg7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 Hc6 9.Vh4 h6 10.Hd4 g5 11.Hxc6 dxc6 12.Vh3 Vd4 13.Hb5 Ve5 14.Fe3 Bd8? 15.Hxa7 Vc7 16.a4 Ba8

 

17.a5! bxa5 18.Vf5 e5 19.b4! axb4 20.Fc5 b3 21.Bfd1 b2 22.Ba2 Hd7

 

23.Bxb2! Hxc5 24.Bxb7 Hxb7 25.Fxc6+ Kf8 26.Bd7 Vxd7 27.Vxd7 Bxa7 28.Ve8 matt!

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd remek győzelme a német Jan Gustafsson ellen

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron a Tradewise nyílt verseny negyedik fordulójában Polgár Judit világossal remizett a női világranglista harmadik helyezettjével, a világbajnoki döntőt játszott indiai Humpy Koneruval. Almási Zoltán a svédek kétszeres kontinensbajnokát, Pia Cramlingot győzte le. Remek siker legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd győzelme a német Jan Gustafsson ellen.  Erdős Viktor angol ellenfelet győzött le. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan remizett az angol Michael Adamsszel.

           

Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt tornájának negyedik fordulójában értékes győzelmet aratott legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd. A német Jan Gustafssonnal a vezércsel egyik divatos változatában csatázott. A játszma kritikus pillanatában a görögországi Eb-n aranyérmes német válogatott tagja hibázott, ezt Ricsi pontos játékkal használta ki.

Női tornákon már 21 éve nem játszó Polgár Judit a párosítás szeszélye folytán a világranglistán harmadik, Tiranában Hou Ji-fan ellen világbajnoki döntőben vesztes indiai Humpy Koneruval mérkőzött meg. A spanyol megnyitás nyílt változatát Koneru a döntőben is sikerrel játszotta meg. Nagymesternőnk nem tudott előnybe kerülni, a küzdelem lépésismétléses remivel ért véget.

Almási Zoltán a svédek legendás kontinensbajnokával, Pia Cramlinggal csatázott, A szicíliai védelmű parti bonyodalmaiban Cramling hibázott, nyolcszoros bajnokunk a sötét király ellen indított akciója sikerrel zárult.

Már nincs százszázalékos nagymester, a világbajnoknő Hou Ji-fan az angol Michael Adamsszel osztozott meg  a ponton. Az olasz Sabino Brunello az angol Nigel Shorttól rabolt fél pontot. Az argentin Ruben Felgaer a kétszeres Aeroflot-torna győztestől, a vietnami Le Quang Liemtől szenvedett vereséget.

 

Az élcsoportban 4. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 3) – Michael Adams (angol, 2724, 3) döntetlen

Sabino Brunello (olasz, 2581, 3) – Nigel Short (angol, 2677, 3)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2571, 3)  1 - 0

Polgár Judit (magyar, 2710, 2,5) – Humpy Koneru (indiai, 2589, 2,5) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Alberto David (luxemburgi, 2598, 2,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 2,5)  döntetlen

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2,5) – Kaido Kulaots (észt, 2581, 2,5) 1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 2,5) – Artur Juszupov (német, 2569, 2,5)  1 - 0

Anna Muzicsuk (szlovén, 2580. 2,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2,5)  0 - 1

Mircea-Emilian Parligras (román, 2650, 2,5) – G N Gopal (indiai, 2566, 2,5)  0 - 1

Rapport Richárd (magyar, 2543, 2,5) – Jan Gustafsson (német, 2643, 2,5)  1 – 0 (Vezércsel, 47)

Alekszandr Fier (brazil, 2603, 2,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 2,5)  0 - 1

Niclas Huschenbeth (német, 2518, 2,5) – David Howell (angol, 2603, 2,5)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506, 2,5)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2717, 2) – Pia Cramling (svéd, 2491, 2)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 54)

Craig Hanley (angol, 2421, 2) – Erdős Viktor (magyar, 2634, 2) 0 - 1

 

Az élcsoport állása:

1-11. Hou Ji-fan, Michael Adams, Nigel Short, Le Quang Liem, Viktor Laznicka, Krishnan Sasikiran, Szergej Movszeszjan, Sabino Brunello, G N Gopal, Rapport Richárd és Nana Dzagnidze 3,5 pont

12-40. Alberto David, Sahriyar Mamedgyarov, Humpy Koneru, Polgár Judit, Almási Zoltán, Peter Szvidler, David Howell, Viorel Bologan, Ruben Felgaer, Alekszej Shirov, …,Erdős Viktor,… 3

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Michael Adams (angol, 2724, 3,5) – Sabino Brunello (olasz, 2581, 3,5)

Nigel Short (angol, 2677, 3,5) – Le Quang Liem (vietnami, 2714, 3,5)

G N Gopal (indiai, 2566, 3,5) – Viktor Laznicka (cseh, 2704, 3,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 3,5) – Szergej Movszeszjan (2700, örmény, 2700, 3,5)

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 3,5) – Hou Ji-fan (kínai, 2605, 3,5)

Almási Zoltán (magyar, 2717, 3) – Rapport Richárd (magyar, 2543, 3,5)

Peter Szvidler (orosz, 2749, 3) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2537, 3)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 3) – Niclas Huschenbeth (német, 2518, 3)

Kanep Meelis (észt, 2509, 3) – Polgár Judit (magyar, 2710, 3)

Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 3) – Joseph Gallagher (svájci, 2505, 3)

Erdős Viktor (magyar, 2634, 3) – Stefan Kuipers (holland, 2391, 3)

Rapport,B (2543) - Gustafsson,J (2643)
Vezércsel [D35]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 Hf6 6.e3 Ff5 7.Hge2 0-0 8.Hg3 Fe6 9.Fd3 c5 10.dxc5 Fxc5 11.0-0 Hc6 12.Hb5 Fb6 13.Bc1 d4 14.e4 Hg4 15.Hf5 Hge5 16.Hbd6 Bb8 17.Fb5 g6 18.Be1 Vf6?!

Sötétre lett volna előnyös a 18...f6 19.Hh6+ Kg7 20.Hxb7 Bxb7 21.Fxc6 Bc7 folytatás.

19.Fxc6 bxc6 20.Vd2 Fd7?

 

21.Fxe5! Vxe5 22.Hc4 Vf6 23.Hxb6 axb6 24.Hxd4 c5 25.e5 Vd8 26.Hf3 Fc6 27.Vf4 Fxf3 28.Vxf3 Vd4 29.Ve2 Vd5 30.b3 Bbd8 31.Bcd1 Vc6 32.a4 Ve6 33.Ve3 Bfe8 34.f4 Bd5 35.Bxd5 Vxd5 36.h3 c4 37.bxc4 Vxc4 38.Ve4 Vc5+ 39.Kh2 b5

 

40.a5 b4 41.a6 Be7 42.Bb1 Ba7

 

43.e6! fxe6 44.Bxb4 Vd6 45.Bd4 Vxa6 46.Bd8+ Kf7 47.Ve5 és sötét feladta

Polgár,J (2710) - Koneru,H (2589)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Fe3 Fe7 10.Hbd2 0-0 11.c3 Vd7 12.Fc2 f5 13.exf6 Hxf6 14.Fg5 Fd6 15.a4 b4 16.a5 bxc3 17.bxc3 Vf7 18.Be1 h6 19.Fh4 Hg4 20.Fg3 Fxg3 21.hxg3 Ff5 22.Fa4 Hxa5 23.He5 Hxe5 24.Bxe5 Bad8 25.Ve2 Vf6 26.Be1 Kh8 27.g4 Fe4 28.Bh5 Fg6 29.Be5 Fe4 30.Bh5 Fg6 31.Be5 Fe4 és döntetlen

Almási,Z (2717) - Cramling,P (2491)
Szicíliai védelem [B41]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fe2 Hf6 6.Hc3 Fb4 7.Vd3 d6 8.0-0 Hbd7 9.Hb3 He5 10.Vd4 Hc6 11.Ve3 0-0 12.Bd1 e5 13.Ha4 Fe6 14.c3 b5 15.Hac5 Fxc5 16.Hxc5 Fc8 17.Hb3 Fe6 18.f3 Vc7 19.Vf2 Hd7 20.Fe3 He7 21.Ff1 Bad8 22.Bd2 f5 23.Fg5 Hf6 24.exf5 Hxf5 25.Bad1 Bd7 26.Fd3 h6 27.Fxf6 Bxf6 28.Fc2 He7 29.Hc1 Hg6 30.He2 Hf4 31.Hxf4 Bxf4 32.Ve3 Kh8 33.a3 Fg8 34.Fe4 a5 35.Fd5 Fxd5 36.Bxd5 b4 37.cxb4 axb4

 

38.a4 Bc4 39.Bb5 b3 40.a5 Ba4 41.Bdd5 Ba1+ 42.Kf2 Vc2+ 43.Bd2 Bd8?! 44.Vd3 Bc8 45.Vxd6 Vc4 46.Vb4 Vf1+ 47.Kg3 Ve1+ 48.Kh3 e4 49.Bb8 Bxb8 50.Vxb8+ Kh7 51.Bd8 exf3 52.Vxb3 Ve4 53.Vg8+ Kg6 54.Bd6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan taktikai csapással győzte le Almási Zoltánt

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron lejátszották a Tradewise nyílt verseny harmadik fordulóját. Polgár Judit sötéttel remizett az angol David Howellel. A játéknapon számos meglepetés született, remekeltek a női sakkozók. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan 34 lépésben legyőzte Almási Zoltánt. A spanyol megnyitás berlini változatában a Hou Ji-fan szép taktikai csapással került döntő előnybe. A szlovén Anna Muzicsuk az orosz Peter Szvidlertől rabolt fél pontot, Erdős Viktor is csak remizett a grúz Nino Hurcidzével. Kedvező párosítása volt Rapport Richárdnak, könnyű győzelemmel érvényesítette a papírformát.  Öten hibátlanok még a 256 fős mezőnyben.

                          

Élesedik a küzdelem, meglepő eredmények születtek a 10 fordulós svájci rendszerű viadal harmadik játéknapján. A második helyen kiemelt azeri Sahriyar Mamedgyarovra az angolok „veterán” nagymestere, a tavalyi tornán is remeklő Nigel Short mért vereséget. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a spanyol megnyitás berlini változatában Almási Zoltánt győzte le. Nyolcszoros bajnokunk alighanem lebecsülte világelső ellenfelét, akinek taktikai csapást engedélyezett. Az indiai Humpy Koneru a cseh Viktor Laznickával remizett, a szlovén Anna Muzicsuk még értékesebb döntetlenért járó fél ponttal gazdagodott. A Világkupa-győztes, hatszoros orosz bajnok Peter Szvidlerrel remizett.

Meglepetésként hatott Polgár Judit Caro-Kann védelme az angol David Howell ellen. A vezércserét követően Howell elkerülte a lépésismétléses döntetlent, az érdekes végjátékban mindketten hagytak ki jobb folytatásokat, végül pontosztozkodás született. Az örmény Gabriel Szargiszjan és a moldáv Viorel Bologan veresége is említést érdemel. Erdős Viktor világossal nem bírt a grúz Nino Hurcidzével. Rapport Richárd könnyedén verte belga ellenfelét.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Nigel Short (angol, 2677, 2) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2)  1 - 0

Michael Adams (angol, 2724, 2) – Daniel Fridman (német, 2660, 2)  1 - 0

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2) – Almási Zoltán (magyar, 2717, 2)  1 - 0

Le Quang Liem (vietnami, 1714, 2) – Mircea-Emilian Parligras (román, 2650, 2)  döntetlen

David Howell (angol, 2603, 2) – Polgár Judit (magyar, 2710, 2)  döntetlen

Humpy Koneru (indiai, 2589, 2) – Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2)  döntetlen

Kaido Kulaots (észt, 2581, 2) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2700, 2) döntetlen

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2) – Alberto David (luxemburgi, 2598, 2)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2683, 2) – Sabino Brunello (olasz, 2581, 2)  0 - 1

Ruben Felgaer (argentin, 2571, 2) – Viorel Bologan (moldáv, 2680, 2) 1 - 0

Peter Szvidler (orosz, 2749, 1,5) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2580, 2)  döntetlen

Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 1,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2483, 1,5)  1 - 0

Erdős Viktor (magyar, 2634, 1,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2444, 1,5)  döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2543, 1,5)  - Jean Herman (belga, 2077, 2)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-5. Nigel Short, Michael Adams, Hou Ji-fan, Sabino Brunello és Ruben Felgaer 3 pont

6- 28. Mircea-Emilian Parligras, Le Quang Liem, Polgár Judit, Viktor Laznicka, Krishnan Sasikiran, Szergej Movszeszjan, David Howell, Albert David, Humpy Koneru, Kaido Kulaots, Jan Gustafsson, Alekszej Shirov, Anna Muzicsuk, Artur Juszupov, Anna Zatonskih,… Rapport Richárd, Nana Dzagnidze,… 2,5

 

Az élcsoportban 4. forduló párosítása:

Hou Ji-fan (kínai, 2605, 3) – Michael Adams (angol, 2724, 3)

Sabino Brunello (olasz, 2581, 3) – Nigel Short (angol, 2677, 3)

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2571, 3)

Polgár Judit (magyar, 2710, 2,5) – Humpy Koneru (indiai, 2589, 2,5)

Alberto David (luxemburgi, 2598, 2,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2710, 2,5)

Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2,5) – Kaido Kulaots (észt, 2581, 2,5)

Szergej Movszszjan (örmény, 2700, 2,5) – Artur Juszupov (német, 2569, 2,5)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2580. 2,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2,5)

Mircea-Emilian Parligras (román, 2650, 2,5) – G N Gopal (indiai, 2566, 2,5)

Rapport Richárd (magyar, 2543, 2,5) – Jan Gustafsson (német, 2643, 2,5)

Alekszandr Fier (brazil, 2603, 2,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2535, 2,5)

Niclas Huschenbeth (német, 2518, 2,5) – David Howell (angol, 2603, 2,5)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506, 2,5)

 

Howell,D (2603) - Polgár,J (2710)
Caro-Kann védelem [B16]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hf6 5.Hxf6+ gxf6 6.Hf3 Ff5 7.Fd3 Fg6 8.Ff4 e6 9.0-0 Fg7 10.Ve2 0-0 11.Bad1 Be8 12.Fg3 Hd7 13.Bfe1 Va5 14.Hd2 Hb6

A gyalogáldozat elfogadására, 14...Vxa2-re 15.Hc4 b5 (15...Fxd3 16.Vxd3 b5 17.Hd6 Bed8 18.b3) 16.Hd6 Bed8 17.Fxg6 hxg6 18.d5 következett volna.

15.c4 Vh5                                        

Judit a gyalograblásra ezúttal sem vállalkozott. 15...Vxa2 16.c5 Hd5 17.He4 Fxe4 18.Fxe4 folytatás nem nyerte el tetszését.

16.Fxg6

Számításba jött a 16.f3 Fxd3 17.Vxd3 f5 18.Hb3 folytatás.

16...hxg6 17.Vxh5 gxh5 18.b3 f5 19.Hf3 Bad8 20.Kf1 Ff6 21.Ff4 Hd7 22.Be3 Kg7 23.Fc7 Bc8 24.Fd6 Fe7 25.Fg3 Ff6 26.Fd6 Fe7 27.Fg3 Ff6

 

28.Bed3

Kedvezőbb állásban az angol nagymester elkerülte a lépésismétlést.

28...Hf8 29.h3 Hg6 30.Fh2 Bed8 31.Ke2 f4 32.g3 fxg3 33.fxg3 Fe7 34.He5 b5 35.Fg1 Fd6 36.Hxg6 Kxg6 37.Bc1 a5 38.Ff2 f5 39.Bdc3 b4 40.Bf3 a4 41.c5 Fc7 42.Bc4 axb3 43.axb3 Bb8 44.Fe1 Bb5 45.Bd3 Bdb8 46.Kf3 Ba8 47.Bc2?! Kf7 48.Ke2 Bg8 49.Bf3 Bd8 50.Ff2 Kg6 51.Be3 Kf7 52.Bf3 Kg6 53.Ba2 Ba5 54.Bxa5 Fxa5 55.Be3 Kf7 56.Kd3 Fc7 57.Kc4 Ba8 58.Bf3 Ke7 59.g4 f4 60.Fh4+ Kf7 61.gxh5 e5 62.dxe5 Fxe5 63.Kxb4 Ke6 64.Bf1 Bh8 65.Fg5 Kf5 66.Fe7?!

 Jobb volt a 66.h4 Bxh5 67.Ka5 Bh8 68.Kb6 Bb8+ 69.Kxc6 Bxb3 70.Fd8 folytatás.

66...Bxh5 67.h4 Bh7 68.Fd6 Bxh4 69.Ka5?! Bh3 70.Kb6 Bxb3+ 71.Kxc6 f3 72.Kd7 Bd3 73.Kc7 Kf4 74.Be1 Fxd6+ 75.cxd6 f2 76.Bf1 és döntetlen

Hou Ji-fan (2605) - Almási,Z (2717)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fd7 10.h3 h6 11.b3 c5 12.Hd5 g5 13.Fb2 Fe6 14.Bad1 Kc8 15.c4 b6 16.Hd2 Fg7 17.He4 Kb7 18.Bd2 a5 19.f4 a4 20.g4 Hd4?! 21.b4 a3 22.Fa1 Ba4 23.bxc5 Bxc4?

Taktikai csapást engedélyezett, de 23...Hc6 24.f5 Fxd5 25.cxd5 Hxe5 26.Be2 Hf3+ 27.Bxf3 Fxa1 28.cxb6 Fd4+ 29.Kg2 Fxb6 30.Bb3 Bc4 31.Hc3 is világosra volt előnyös.

 

 

24.Hxc7! Kxc7 25.cxb6+ Kc6 26.Fxd4 Bd8 27.Bfd1 Ff8

 

28.f5 Fc8 29.Ff2 Bxd2 30.Hxd2 Bc3? 31.He4 Bc2 32.Bd8 Fb7 33.Bxf8 Bxa2 34.e6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron Polgár Judit és Almási Zoltán másodszor is győzött

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron lejátszották a Tradewise nyílt verseny második fordulóját. A játéknapon Polgár Judit és Almási Zoltán megszerezte második győzelmét. Judit az orosz Vjacseszlav Ikonnikov ellen nyert, Almási a sakkozás legendáját, a svájci Viktor Korcsnojt kényszerítette feladásra. Erdős Viktor sötéttel a katari exvilágbajnoknővel, Zsu Csennel remizett, Rapport Richárd svájci ellenfelet győzött le. Harminc sakkozó nyerte meg mindkét játszmáját.

 

A második forduló kisebb meglepetéseként az első helyre rangsorolt orosz Peter Szvidler csak remizett az egykor orosz színekben világbajnokjelölt Artur Juszupovval, aki az utóbbi időben elsősorban edzőként, szakíróként jeleskedik. Az előkelően jegyzett nagymesterek, így Almási Zoltán és Polgár Judit is megszerezte második győzelmét. Judit a bonyodalmakban jobban számolt az időzavarba került orosz Vjacseszlav Ikonnikov ellen, bástyájának betörése, szabadgyalogjai eldöntötték a parti sorsát.

Almási Zoltán a sakkozás legendájára, a svájci színekben játszó Viktor Korcsnojra mért vereséget. A francia védelmű parti végjátékában nagymesterünk futójának ereje és vezérszárnyi gyalogtöbblete döntött.

Erdős Viktor a katari exvilágbajnoknővel, Zsu Csennel osztozott meg a ponton. Rapport Richárd sötéttel érvényesítette a papírformát szerény képességű svájci ellenfelével szemben. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az indiai Humpy Koneru, a szlovén Anna Muzicsuk és a grúz Nana Dzagnidze sikerrel vette a második akadályt is.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Artur Juszupov (német, 2569) – Peter Szvidler (orosz, 2749)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747) – Tamir Nabaty (izraeli, 2563)  1 - 0

Emanuel Berg (svéd, 2550) – Michael Adams (angol, 2724)  0 - 1

Almási Zoltán (magyar, 2717) – Viktor Korcsnoj (svájci, 2558) 1 - 0 (Francia védelem, 50)

De Angelis Salvador (spanyol, 2531) – Le Quang Liem (vietnami, 2714)  0 - 1

Polgár Judit (magyar, 2710) – Vjacseszlav Ikonnikov (orosz, 2531) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 34)

Viktor Laznicka (cseh, 2704) – Milos Pavlovic (szlovén, 2531)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) – Al-Syed Mohammed (katari, 2524)  1 - 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2523) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2700)  0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2699) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506) döntetlen

Joseph Gallagher (svájci, 2505) – Gabriel Szargiszjan (örmény, 2683)  0 - 1

Viorel Bologan (moldáv, 2680) – Salem A R Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2505) 1 - 0

Tal Baron (izraeli, 2498) – Nigel Short (angol, 2677)  0 - 1

Daniel Fridman (német, 2660) – Alexis Cabrera (spanyol, 2504) 1 - 0

Zsu Csen (katari, 2472) – Erdős Viktor (magyar, 2634)  döntetlen

Nico Georgiadis (svájci, 2291) – Rapport Richárd (magyar, 2543) 0 - 1

A harmadik fordulóban Almási Zoltán a kínai világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben a sötét bábukat vezeti. Polgár Judit az angol David Howellel küzd meg, Erdős Viktor a grúz Nana Dzagnidzével játszik. Rapport Richárd belga ellenféllel mérkőzik meg.

 

Almási,Z (2717) - Korcsnoj,V (2558)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Fe2 0-0 9.Vd2 f6 10.exf6 Hxf6 11.dxc5 Va5 12.Hb5 Vxd2+ 13.Hxd2 a6 14.Hd6 d4 15.Ff2 Hd7 16.Hb3 Hxc5 17.Hxc8 Baxc8 18.Hxd4 Hxd4 19.Fxd4 Bxf4 20.0-0-0 Ff6 21.Fxf6 Bxf6 22.Ff3 Bc7 23.Bhe1 Kf7 24.Be3 a5 25.Bc3 b6 26.a3 Ke7 27.b4 axb4 28.axb4 Ha6 29.Bxc7+ Hxc7

 

30.Fc6 Bf7 31.Kb2 Kf6 32.c4 Ha6 33.Kc3 Ke5 34.Ff3 g5 35.h3 Bf4  

 

 

36.Bd7 h5 37.Fxh5 b5 38.Fe2 Bf2 39.Ff3 bxc4 40.Ba7 Ba2 41.b5 Ba3+ 42.Kxc4 Ba4+ 43.Kc3 Hc5 44.Bxa4 Hxa4+ 45.Kb4 Hb6 46.Kc5 Ha4+ 47.Kc6 Kd4 48.Fd1 Hc5 49.g3 e5 50.h4 és sötét feladta

Polgár,J (2710) - Ikonnikov,V (2531)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e5 4.Fc4 d6 5.d3 Fe7 6.0-0 Hf6 7.a3 0-0 8.Hd5 Hxd5 9.Fxd5 Fe6 10.c3 Fxd5 11.exd5 Hb8 12.b4 Hd7 13.Be1 Be8 14.Bb1 Vc7 15.c4 b6 16.Be2 f5 17.Fd2 Ff6 18.Vc2 Be7 19.h3 Bae8 20.Bbe1 cxb4 21.axb4 b5 22.Fg5

 Juditnak a bonyodalmakat pontosan kellett értékelnie.

22...e4

 

23.c5! exf3 24.Bxe7 Bxe7 25.Bxe7 Fxg5 26.Be8+ Kf7 27.Be1 Ff6

Számításba jött a 27...Hf6 28.Va2 fxg2 29.c6 g6 30.Kxg2 folytatás egyenlő esélyekkel.

28.d4 Fxd4 29.Vxf5+ Hf6 30.Be6 g6? 31.Vxf3 dxc5? 32.d6 Vd8 33.Be7+ Kg8 34.bxc5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron Polgár Judit, Almási Zoltán és Erdős Viktor győzelemmel rajtolt

Címkék: Gibraltár

Gibraltáron megkezdődött a Tradewise nyílt verseny. A 10 fordulós svájci rendszerű viadal első játéknapján Polgár Judit és Almási Zoltán sötéttel, Erdős Viktor világossal győzött. Rapport Richárd világossal remizett.

 

A svájci rendszerre jellemzően az első fordulóban az előkelően rangsorolt nagymesterek könnyebb ellenfeleket kaptak. Polgár Juditnak mindössze 23 lépésre volt szüksége, hogy a gyalogokat nem számoló ír Alex Lopez Astanehet legyőzze. Almási Zoltán a spanyol Vidal Aloma királya ellen indított védhetetlen támadást. Tavalyi bajnokunk, Erdős Viktor is győzelemmel rajtolt, míg Rapport Richárd erejéből csak döntetlenre futotta.

 Születtek meglepetések is. A spanyol Alekszej Shirov világossal ajándékozott remit svéd ellenfelének. A veterán spanyol Lopez Bellon a cseh Viktor Laznickát feladásra kényszerítette. Meglepő az ACP elnökének, az izraeli Emil Szutovszkijnak a váratlan veresége.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Peter Szvidler (orosz, 2749) – Jovanka Houska (angol, 2414)  1 - 0

Roberto Molina (spanyol, 2415) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747)  0 - 1

Michael Adams (angol, 2724) – Natalija Zsukova (ukrán, 2426) 1 - 0

Vidal Aloma (spanyol, 2431) – Almási Zoltán (magyar, 2717) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 33)

Le Quang Liem (vietnami, 2714) - Ismael Karim (marokkói, 2405)  1 - 0

Alex Lopez Astaneh (ír, 2414) – Polgár Judit (magyar, 2710) 0 – 1 (Angol megnyitás, 23)

Alekszej Shirov (spanyol, 2710) – Patrik Lyrberg (svéd, 2435)  döntetlen

Lopez Bellon (spanyol, 2422) – Viktor Laznicka (cseh, 2704)  1 - 0

Emil Szutovszkij (izraeli, 2703) – Craig Hanley (angol, 2421)  0 - 1

Silas Lund (dán, 2414) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2700)  0 - 1

Krishnan Sasikiran (indiai, 2700) – Gary Quillan (angol, 2409) 1 - 0

Erdős Viktor (magyar, 2634) – Teddy Coleman (amerikai, 2356) 1 - 0

Rapport Richárd (magyar, 2543) – Ido Ben Artzi (izraeli, 2284)  döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog