Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az első osztályú csapatbajnokság negyedik fordulójában a címvédő Aquaprofit-NTSK és az ezüstérmes Atomerőmű SE Paks kétszámjegyű győzelmet aratott, növelték előnyüket. Az Aquaprofit három ponttal előzi meg legnagyobb vetélytársát.  A játéknapon három együttes  minimális nyerést könyvelhetett el.

A Győrben megrendezett U16-os sakkolimpia miatt mára halasztották a csapatbajnokság négy mérkőzését. A HVSE-Infraplan az eredeti időpontban, december 14-én játszotta le a Dunaharaszti MTK elleni találkozóját, meglepetésre minimális vereséget szenvedett.

A címvédő Aquaprofit-NTSK és az ezüstérmes Atomerőmű SE Paks kétszámjegyű győzelmet aratott. Az Aquaprofit csapatában ezüstérmes olimpikonunk, Balogh Csaba csak remizett, a másik döntetlen Márkus Róbert nevéhez fűződik. A paksiaknál Fodor Tamás kapott ki Varga Klárától.

A Pénzügyőr nagy csatában múlta felül a Budapesti Titánok együttesét, a Mátyásföld makói kirándulása vereséggel zárult.

 

A 4. forduló és az éltáblák eredményei:

HVSE-Infraplan – Dunaharaszti MTK  5,5 – 6,5

(Zbynek Hracek (2646) – Gonda László (2540) döntetlen

Vlastimil Babula (2548) – Zoran Jovanovic (2561) döntetlen

Tomas Petrik (2495) – Faragó Iván (2430) 0 – 1)

 

Szigetszentmiklós – Aquaprofit-NTSK 1 – 11

(Szalánczy Emil (2242) – Zahar Efimenko (2649) 0 – 1

To Nhat Minh (2329) – Balogh Csaba (2660) döntetlen

Kahn Evarth (2348) – Zoran Ivanisevic (2623) 0 – 1)

 

Pénzügyőr SE – Budapesti Titánok 6,5 – 5,5

(Horváth Csaba (2537) – Horváth József (2506) döntetlen

Balog Imre (2525) – Gledura Benjamin (2414) 1 – 0

Antal Gergely (2524) – Csonka Balázs (2409) döntetlen)

 

ASS-Makói SVSE – Mátyásföldi LTC 6,5 – 5,5

(Mihók Olivér (2463) – Medvegy Zoltán (2510) döntetlen

Mihai Grünberg (2405) – Dragan Kosic (2496) döntetlen

Sinisa Saric (2413) – Aczél Gergely (2478) 0 – 1)

 

HÜSI SC – Atomerőmű SE Paks 1 – 11

(Böröcz István (2388) – Berkes Ferenc (2668) 0 – 1

Havasi Gergő (2302) – Ács Péter (2594) 0 – 1

Erdélyi Zombor (2286) – Vladislav Nevednichy (2568) 0 – 1)

 

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 35,5 pont

2. Atomerőmű SE Paks 32,5

3. HVSE-Infraplan 27,5

4. ASS-Makói SVSE 26

5. Pénzügyőr SE 24,5

6. Budapesti Titánok 23,5

7. Mátyásföldi LTC 23

8. Dunaharaszti MTK 20,5

9. HÜSI SC 15

10. Szigetszentmiklós 12

 

Az 5. forduló (január 25.) párosítása:

Atomerőmű SE Paks – Szigetszentmiklós

Dunaharaszti MTK – HÜSI SC

Mátyásföldi LTC – HVSE-Infraplan

Budapesti Titánok – ASS-Makói SVSE

Aquaprofit-NTSK – Pénzügyőr SE

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az első osztályú csapatbajnokság harmadik fordulójában a címvédő Aquaprofit-NTSK 8,5-3,5-re legyőzte a Budapesti Titánokat. A nyeréssel a nagykanizsai csapat átvette a vezetést a paksi rangadón 7,5-4,5-re vereséget szenvedő HVSE-Infraplan együttesétől.  A játéknapon az ASS-Makói SVSE 7-5-re, a Pénzügyőr 7,5-4,5-re győzött, a HÜSI és a Szigetszentmiklós 6-6-ra végzett.

A harmadik játéknap legnagyobb arányú győzelmét a címvédő Aquaprofit-NTSK aratta. Az idényben először erősítette a bajnokcsapatot a lett Alekszej Shirov. A nagykanizsaiak hat partit nyertek, meglepetésre Bánusz Tamás kikapott.   

A jól rajtoló HVSE-Infraplan tartalékos összeállításban játszotta a rangadót Pakson. Az éltáblákon még tartották az egyensúlyt, a hátsó táblákon a paksiak ponterősek voltak.

Játszmát sem veszítve szerezte meg első győzelmét a Pénzügyőr. Vendégként nyert a makói csapat. Nagy adok-kapok után lett döntetlen a sereghajtók  meccse, tíz parti is döntéssel fejeződött be a HÖSI és a Szigetszentmiklós találkozóján.

 

A 3. forduló és az éltáblák eredményei:

HÜSI SC – Szigetszentmiklós  6 – 6

(Böröcz István (2388) – Szalánczy Emil (2242) 0 – 1

Havasi Gergő (2302) – Kahn Evarth (2248) 1 – 0

Erdélyi Zombor (2286) – Grimm Dániel (2236) döntetlen)

 

ASE Paks – HVSE-Infraplan  7,5 – 4,5

(Ács Péter (2594) – Ruck Róbert (2568) döntetlen

Nikola Sedlak (2559) – Németh Miklós (2499) döntetlen

Vladislav Nevednichy (2568) – Kovács Gábor (2473) döntetlen)

 

Dunaharaszti-MTK – ASS-Makói SVSE  5 – 7

(Gonda László (2540) – Alekszander Kovacevic (2512) döntetlen

Zoran Jovanovic (2561) – Mihók Olivér (2463) döntetlen

Faragó Iván (2430) – Sinisa Saric (2413) döntetlen)

 

Mátyásföldi LTC – Pénzügyőr SE  4,5 – 7,5

(Dragan Kosic (2496) – Horváth Csaba (2537) döntetlen

Aczél Gergely (2478) – Balog Imre (2525) 0 – 1

Sipos István (2491) – Antal Gergely (2524) döntetlen)

 

Budapesti Titánok – Aquaprofit-NTSK 3,5 – 8,5

(Szergej Grigorjanc (2571) – Alekszej Shirov (2691) 0 - 1

Horváth József (2506) – Erdős Viktor (2621)  döntetlen

Gledura Benjamin (2414) – Márkus Róbert (2604) 0 – 1)

 

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 24,5 pont

2.HVSE-Infraplan 22

3. Atomerőmű SE Paks 21,5

4. ASS-Makói SVSE 19,5

5-6. Budapesti Titánok és Pénzügyőr SE 18

7. Mátyásföldi LTC 17,5

8-9. HÜSI SC és Dunaharaszti MTK 14

10. Szigetszentmiklós 11

 

A 4. forduló (december 14.) párosítása:

Szigetszentmiklós – Aquaprofit-NTSK

Pénzügyőr SE – Budapesti Titánok

ASS-Makói SVSE – Mátyásföldi LTC

HVSE-Infraplan – Dunaharaszti MTK

HÜSI SC – Atomerőmű SE Paks

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az első osztályú csapatbajnokság második fordulójában a címvédő Aquaprofit-NTSK 7-5-re győzte le a Mátyásföldi LTC csapatát, a HVSE-Infraplan második nagy arányú nyerésével átvette a vezetést. A játéknapon a Budapesti Titánok kétszámjegyű győzelemmel javították az első fordulóban elszenvedett vereségüket. Az ASE Paks Makón vendégeskedett, minimális arányban nyertek. A Pénzügyőr és a Dunaharaszti meccse döntetlennel végződött. Két múlva játsszák a harmadik fordulót.

 

Jól kezdte a 2014/15-ös csapatbajnoki idényt a HVSE-Infraplan együttese, kötelezőnek is mondható győzelemmel rajtolt a két újonc csapat ellen. Az első játéknapon a Szigetszentmiklós, a másodikban a HÜSI SC gárdája ellen nyertek.

A hétszeres bajnok, sorozatban hatszor első, címvédő Aquaprofit-NTSK csapata az első fordulóban a Dunaharaszti ellen 9-3-as győzelmet ért el, a mai játéknapon nehéz küzdelemben 7-5-re győzte le a Mátyásföldi LTC együttesét, hat játszma is döntéssel végződött.

A Budapesti Titánok az MLTC-től elszenvedett 8-4-es vereséggel rajtolt, kétszámjegyű győzelemmel javított a Szigetszentmiklóssal szemben.  

Négy egymást követő bajnokságban is ezüstérmes ASE Paks a Pénzügyőr elleni 7,5-4,5-ös sikerrel kezdett, a Makó vendégeként csak minimális arányban nyert, három partiban született döntés.

A Pénzügyőr és a Dunaharaszti mérkőzését a döntetlenek jellemezték, egy-egy nyerést értek el a sakkozók.

 

A második forduló és az éltáblák eredményei:

Szigetszentmiklós – Budapesti Titánok  1,5 – 10,5

(Szalánczy Emil (2242) – Horváth József (2506)  0 – 1

Kahn Evarth (2248) – Csonka Balázs (2409) döntetlen

Grimm Dániel (2236) – Szabó Bence (2414) döntetlen)

 

Aquaprofit-NTSK – Mátyásföldi LTC 7 – 5

(Balogh Csaba (2660) – Medvegy Zoltán (2510) döntetlen

Luka Lenic (2653) – Dragan Kosic (2496) 1 – 0

Márkus Róbert (2604) – Aczél Gergely (2478) 1 – 0)

 

Pénzügyőr SE – Dunaharaszti MTK  6 – 6

(Horváth Csaba (2537) – Gonda László (2540) döntetlen

Balog Imre (2525) – Zoran Jovanovic (2561) 1 – 0

Antal Gergely (2524) – Nguyen Huynh Minh Huy (2490) döntetlen)

 

ASS-Makói SVSE – ASE Paks  5,5 – 6,5

(Alekszander Kovacevic (2512) – Berkes Ferenc (2668) 0 – 1

Mihók Olivér (2463) – Ács Péter (2594) döntetlen

Sinisa Saric (2413) – Nikola Sedlak (2559) döntetlen

 

HVSE-Infraplan – HÜSI SC  9 – 3

(Ruck Róbert (2568) – Böröcz István (2388) 1 – 0

Tomas Petrik (2495) – Havasi Gergó (2302) 1 – 0

Németz Miklós (2499) – Erdélyi Zombor (2386) 1 – 0)

 

A bajnokság állása:

1.HVSE-Infraplan  17,5 pont

2. Aquaprofit-NTSK 16

3. Budapesti Titánok 14,5

4. ASE Paks 14

5. Mátyásföldi LTC 13

6. ASS-Makói SVSE 12,5

7. Pénzügyőr SE 10,5

8. Dunaharaszti MTK 9

9. HÜSI SC 8

10. Szigetszentmiklós 5

 

A 3. forduló (november 30.) párosítása:

HÜSI SC – Szigetszentmiklós

ASE Paks – HVSE-Infraplan

Dunaharaszti-MTK – ASS-Makói SVSE

Mátyásföldi LTC – Pénzügyőr SE

Budapesti Titánok – Aquaprofit-NTSK

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Aquaprofit tizenegy pontos előnnyel nyerte meg hetedik bajnokságát

Címkék: Csapatbajnokság 2013/14

A MET első osztályú csapatbajnokságot 11 pontos előnnyel nyerte meg a címvédő Aquaprofit-NTSK együttese. Hetedik, sorozatban hatodik bajnoki címüket ünnepelhetik. Az utolsó fordulóban az Aquaprofit minimális arányban  győzte le a Budapesti Titánok csapatát. Az Atomerőmű SE győzelemmel zárt, negyedszer lettek ezüstérmesek. A Pénzügyőr 6-6-os döntetlennel megszerezte a bronzérmet.  A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp és a Decs búcsúzott az első osztálytól.

 

Veretlenül nyerte meg a 2013/14-es idényt az Aquaprofit-NTSK csapata. A nagykanizsaiak hetedik, sorozatban már a hatodik elsőségüket ünnepelhetik. A befejező játéknapon minimális arányban győzték le a Budapesti Titánok együttesét, kilenc döntetlen is született a találkozón. A bajnokcsapatban ezúttal az idegenlégiósok jóval kevesebb partit játszottak. Pintér József, Bánusz Tamás, Prohászka Péter, az ifjúsági Kántor Gergely és Gara Tícia voltak a legjobb pontszerzők, Luka Lenic mesterhármassal segítette újabb aranyéremhez a gárdát. A 11 pontos fölényes elsőség jól jellemzi az erőviszonyokat.

Sorozatban negyedszer lett ezüstérmes az Atomerőmű SE. Meglepetésre három meccset is elvesztettek, az utolsó fordulóban 7,5-4,5-ös nyeréssel bebiztosították második helyüket. Ötszörös bajnokunk, Berkes Ferenc és az ifjúsági Antal Tibor Kende érte el a legjobb egyéni eredményt.

Nagyszerű siker a Pénzügyőr harmadik helyezése. Sakkozóik kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, három kis arányú vereségüket öt győzelemmel ellensúlyozták. A Haladás elleni találkozón csak két parti dőlt el. Héra Imre, Antal Gergely és az ifjúsági Korpa Bence voltak a legjobb pontszerzők.

A Budapesti Titánok újoncként várakozáson felül teljesített. A Mátyásföldi LTC sakkozói kettőzött erővel küzdöttek. A Dunaharaszti MTK a tavaszi szezonban gyengébben teljesített. Nagy meglepetés a Haladás VSE hetedik helye, három egymást követő bajnokságban bronzérmesek voltak.

A makóiak kis híján bajba kerültek, ehhez hozzájárult, hogy a Decs négy táblán is játék nélkül vesztett a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttese ellen.

 

Az utolsó forduló és az éltáblák eredményei:

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp – Decs 1990 9 – 3

(Horváth Ádám (2536) – Pap Gyula (2517) döntetlen

Szabó Gergely (2550) – Tóth Ervin (2488) 0 – 1

Czebe Attila (2492) – Pataki Győző (2323) 1 – 0)

 

Budapesti Titánok – Aquaprofit-NTSK  5,5 – 6,5

(Szergej Grigorjanc (2576) – Balogh Csaba (2640) döntetlen

Alekszej Gavrilov (2452) – Erdős Viktor (2650) döntetlen

Horváth József (2500) – Márkus Róbert (2622) döntetlen)

 

Dunaharaszti MTK – Atomerőmű SE Paks  4,5 – 7,5

(Gonda László (2524) – Berkes Ferenc (2678) 0 – 1

Zoran Jovanovic (2529) – Ács Péter (2567) döntetlen

Faragó Iván (2477) – Papp Gábor (2587)  0 – 1)

 

Pénzügyőr SE – Haladás VSE  6 – 6

(Horváth Csaba (2524) – Jan Markos (2584) döntetlen

Balog Imre (2526) – Tomas Petrik (2510) döntetlen

Héra Imre (2564) – Ruck Róbert (2575) döntetlen)

 

ASS-Makói SVSE – Mátyásföldi LTC  3,5 – 8,5

(Alekszandar Kovacevic (2564) – Medvegy Zoltán (2547) döntetlen

Mihók Olivér (2456) – Izsák Gyula (2444) döntetlen

Szalai Kornél (2416) – Zoran Ilincic (2408) 0 – 1)

 

A bajnokság végeredménye:

1.Aquaprofit-NTSK (Arkadij Naiditsch 2/2, Zahar Efimenko 0/1, Balogh Csaba 3/7, Ivan Ivanisevic 4,5/7, Erdős Viktor 4,5/7, Luka Lenic 3/3, Márkus Róbert 5,5/8, Ribli Zoltán 4,5/8, Constantin Lupulescu 0,5/1, Pintér József 6/7, Bánusz Tamás 6/8, Prohászka Péter 5,5/7, dr. Flumbort András 5,5/9, Galyas Miklós 4,5/7, Kántor Gergely 7/9, Bodó Norbert 5/7, Gara Tícia 6/8, Hajas Tamás 0/1, Boa Boglárka 0/1) 74 pont

2. Atomerőmű SE Paks  (Milos Perunovic 1/3, Berkes Ferenc 5/7, Ács Péter 4,5/9, Vladislav Neverdnichy 3/4, Papp Gábor 5,5/9, Szabó Krisztián 5/9, Fodor Tamás 5/9, Grószpéter Attila 5,5/9, Lizák Péter 4,5/9, Balázs Gábor 5/9, Vdéki Sándor 2/4, Györkös Lajos 2,5/5, Antal Tibor Kende 6/8, Vajda Szidónia 1,5/2, Molnár Béla 0,5/1, Dudás Eszter 3/7, Kaczúr Flórián 3/4) 63

3. Pénzügyőr SE (Horváth Csaba 4,5/8, Balog Imre 3,5/8, Héra Imre 6/9, Antal Gergely 5/7, Seres Lajos 5/9, Hujbert Flórián 4/9, Bokros Albert 5/8, Szük Balázs 2/8, Mester Gyula 4,5/9, Tatár Kis Szabolcs 2/4, Bakos Balázs 2/4, dr. Emődi Barnabás 3,5/6, Korpa Bence 6/9, Gara Anita 3,5/6, Schneider Veronika 2,5/3, Tibenszkyné Kiss Emese 0,5/1) 59,5

4. Budapesti Titánok 56,5

5. Mátyásföldi LTC 55,5

6. Dunaharaszti MTK  53

7. Haladás VSE 52

8. ASS-Makói SVSE 50

9. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 49

10. Decs 1990 27,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Aquaprofit sorozatban hatodszor nyerte meg a csapatbajnokságot

Címkék: MET Csapatbajnokság 2013/14

A MET első osztályú csapatbajnokság nyolcadik fordulója után már bajnokként köszönthetjük a címvédő Aquaprofit-NTSK együttesét.  A mai játéknapon az Aquaprofit megyei riválisát, a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapatát 7,5-4,5-re győzte le, hetedik, sorozatban a hatodik bajnoki címét ünnepelheti. Az Atomerőmű SE hazai pályán szenvedett 7-5-ös vereséget a Budapesti Titánoktól. A Pénzügyőr váratlanul kikapott a Mátyásföldi LTC együttesétől, de megőrizte harmadik helyét. A Haladás újabb vereségével a nyolcadik helyre csúszott vissza.

 

Egy fordulóval a  bajnokság befejezése előtt a címvédő Aquaprofit-NTSK együttesét már bajnokként  köszönthetjük. A nagykanizsaiak hetedik, sorozatban már a hatodik elsőségüket ünnepelhetik. A nyolcadik játéknapon a megyei rivális, a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapatát győzték le, 12 ponttal előzik meg a hazai pályán váratlan vereséget szenvedő Atomerőmű SE csapatát. A Budapesti Titánok a 7-5-ös győzelemmel megerősítették előkelő negyedik helyezésüket.  Az éltáblán bemutatkozott az angol Luke McShane, meglepően könnyedén nyert Berkes Ferenc ellen. A két hét múlva megrendezésre kerülő utolsó fordulóban a bajnokcsapatot fogadják.

A bronzéremért folyó vetélkedésben a Pénzügyőr váratlanul kikapott a Mátyásföldi LTC gárdájától. A meccsen csak három parti végződött döntéssel. A három egymást követő idényben is bronzérmes Haladás VSE harmadik vereségével a nyolcadik helyre csúszott vissza. A makóiak a „kiütéses” győzelemmel alighanem bebiztosították az első osztályban maradásukat.

 

A 8. forduló és az éltáblák eredményei:

Decs 1990 – ASS-Makói SVSE  2 - 10

 

Mátyásföldi LTC – Pénzügyőr SE  6,5 – 5,5

(Medvegy Zoltán (2547) – Horváth Csaba (2524) döntetlen

Dragan Kosic (2480) – Balog Imre (2526) döntetlen

Izsák Gyula (2444) – Héra Imre (2564) döntetlen)

 

Haladás VSE – Dunaharaszti MTK  5,5 – 6,5

(Vlastimil Babula (cseh, 2571) – Gonda László (2524) döntetlen

Ruck Róbert (2575) – Zoran Jovanovic (horvát, 2529) döntetlen

Kovács Gábor (2471) – Faragó Iván (2477) döntetlen)

 

Atomerőmű SE – Budapesti Titánok  5 - 7

Berkes Ferenc (2678) – Luke McShane (angol,  2697) 0 - 1

Ács Péter (2567) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2576) döntetlen

Papp Gábor (2587) – Horváth József (2500) döntetlen

 

Aquaprofit-NTSK – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK  7,5 – 4,5

(Ivan Ivanisevic (szerb, 2638) – Horváth Ádám (2536) döntetlen

Erdős Viktor (2650) – Szabo Gergely András Gyula (2550) döntetlen

Luka Lenic (szlovén, 2630) – Czebe Attila (2492) 1 – 0)

 

 

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 67,5 pont

2.Atomerőmű SE Paks 55,5

3. Pénzügyőr SE 53,5

4. Budapesti Titánok 51

5. Dunaharaszti MTK 48,5

6. Mátyásföldi LTC 47

7. ASS-Makói SVSE 46,5

8. Haladás VSE 46

9. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 40

10. Decs 1990 24,5

 

Az utolsó forduló (április 27.) párosítása:

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp – Decs 1990

Budapesti Titánok – Aquaprofit-NTSK

Dunaharaszti MTK – Atomerőmű SE Paks

Pénzügyőr SE – Haladás VSE

ASS-Makói SVSE – Mátyásföldi LTC

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Malahit együttesének győzelmével ért véget Looban a XXI. orosz csapatbajnokság. A befejező játéknapon a Politehnik csapata ellen 4,5-1,5-re nyertek, veretlenül hódították el a bajnoki címet. Kiemelkedő eredményt ért el a második táblán Alekszandr Griscsuk, hét játszmájából 6 pontot szerzett. Elsőszámú nagymesterünk, Lékó Péter méltó társa volt, hét partijából 5 pontot gyűjtött. A rajtlistán második SSZM „Nase Naszledije” Moszkva lett az ezüstérmes, a címvédő Szentpétervár együttese végzett a harmadik helyen. Az első négy helyezett vívta ki a Klubcsapatok Európa-kupáján való részvételi jogot.

 

Érvényesítette a papírformát a rajtlistát vezető Malahit csapata, veretlenül, öt győzelemmel és két döntetlennel elsőként ért a célba. Mindkét nagy rivális, az SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  és a Szentpétervár ellen is nyertek. Elsőszámú nagymesterünk, Lékó Péter sikeresen mutatkozott be új együttesében, a bajnokcsapatban a második legjobb egyéni eredményt érte el, a 7 partiból szerzett 5 pontjával + 7,3 Élő-pontot gyűjtött, teljesítményének 2806 a performance-pontszáma. A virtuális világranglistán négy helyet javítva a 19. Remekelt Alekszandr Griscsuk, a csb legeredményesebb pontszerzője lett, 7-ből 6 pontjával + 15,1 Élő-pontot is kasszírozott, s ezzel pályafutása legmagasabb pontszámával harmadik a világranglistán. A befejező játéknapon a világos táblákon voltak sikeresek.

Az SSZM „Nase Naszledije” Moszkva  és a Szentpétervár együttesek sakkozói nem kockáztattak, a gyors hat döntetlennel bebiztosították érmes helyezéseiket.

 

Az utolsó forduló eredményei:

SSZM „Nase Naszledije” Moszkva  (10, 22,5) – Szentpétervár 9, 21)  3 - 3

Jan Nepomnjacsij (2732) – Peter Szvidler (2756)  döntetlen

Alekszandr Morozevics (2722) – Nyikita Vityjugov (2747) döntetlen

Daniil Dubov (2619) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2670)  döntetlen

Borisz Gracsev (2659) – Makszim Matlakov (2690)  döntetlen

Jevgenyij Najer (2655) – Ildar Hairullin (2650)  döntetlen

Ivan Popov (2651) – Alekszandr Simanov (2637)  döntetlen

 

Politehnik (6, 19) – Malahit (10, 24)  1,5 – 4,5

Pavel Szmirnov (2624) – Szergej Karjakin (2772)  döntetlen

Anton Somojev (2587) – Alekszandr Griscsuk (2776) 0 - 1

Dmitrij Kokarev (2621) – Lékó Péter (magyar, 2730) döntetlen

Pavel Maletyin (2582) – Alekszej Shirov (lett, 2702)  0 - 1

Szergej Vokarev (2468) – Vlagyimir Malahov (2701) döntetlen

Mihail Pogromszkij (2418) – Alekszandr Motiljev (2685)  0 - 1

 

Atom (5, 14) – Egyetem Belorecsenszk (8, 19)  2 - 4

Lagyja Kazany (6, 18,5) – Jugra (5, 18,5)  2 - 4

Sakk-klub Csigorin Szentpétervár (5, 17,5) – Turbanaszosz (5, 17,5)  3,5 – 2,5

Moszkvai terület (3, 14,5) – Jamal (1, 15)  3,5 – 2,5

A Zsiguli együttese volt erőnyerő

 

A XXI. csapatbajnokság végeredménye:

 

Hely.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

1

Malahit

7

5

2

0

12

28.5

2

SSZM „Nase Naszledije” Moszkva 

7

5

1

1

11

25.5

3

Szentpétervár

7

4

2

1

10

24.0

   4

Egyetem   Belorecsenszk

7

4

2

1

10

23.0

5

Jugra

7

3

1

3

7

23.0

6

Sakk-klub   Csigorin Szentpétervár

7

2

3

2

7

21.0

7

Lagyja   Kazany

7

2

2

3

6

20.5

8

Politehnik

7

2

2

3

6

20.5

9

Zsiguli

7

2

2

3

6

15.5

10

Turbanaszosz

7

2

1

4

5

20.0

11

Moszkvai   terület

7

2

1

4

5

18.0

12

Atom

7

2

1

4

5

16.0

13

Jamal

7

0

1

6

1

17.5

 

Malahit: Szergej Karjakin 4/7 (2772, - 1,7), Alekszandr Griscsuk 6/7 (2776, + 15,1), Lékó Péter 5/7 (2730, + 7,3), Alekszej Shirov 4/6 (2702, + 5,4), Vlagyimir Malahov 2,5/5 (2701, - 6,6), Alekszandr Motiljev 2/3 (2685, - 0,8), Igor Liszij 2/3 (2662, - 0,8), Viorel Bologan 3/4 (2649, + 5,8)

SSZM „Nase Naszledije” Moszkva: Jan Nepomnjacsij 4/6 (2732, + 2,8), Alekszandr Morozevics 3,5/6 (2722, - 3,3), Daniiil Dubov 2,5/6 (2619, - 5,3), Borisz Gracsev 3,5/6 (2659, - 1,7), Jevgenyij Najer 3,5/6 (2655, - 1,7), Ivan Popov 3,5/5 (2651, - 1), Vlagyimir Potkin 4/5 (2617, + 3,7), Mihail Mozsarov 1/2 (2557, - 7,3)

Szentpétervár: Peter Szvidler 3/6 (2756, - 3,2), Nyikita Vityjugov 3/6 (2747, - 5,2) Leinier Dominguez Perez 5/6 (2757, + 11,3), Szergej Movszeszjan 3,5/6 (2670, + 1,9), Makszim Matlakov 2,5/5 (2690, - 1,7), Zahar Efimenko 2/5 (2657, - 8,8), Ildar Hairullin 2,5/4 (2650, - 2,1), Alekszandr Simanov 2,5/4 (2637, - 0,6)

 

A virtuális világranglista állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2882,3 (+ 1,3, 1)

2. Levon Aronjan (örmény) 2814,8 (+ 2,8, 3)

3. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2792,1 (+ 15, 1, 7)

4. Viswanathan Anand (indiai) 2785

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2783

6. Fabiano Caruana (olasz) 2783

7. Veszelin Topalov (bolgár) 2772

8. Hikaru Nakamura (amerikai) 2772

9. Szergej Karjakin (orosz) 2770,3 (- 1,7, 7)

10. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2768,3 (+ 11,3, 6)

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2760

12. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2758

13. Borisz Gelfand (izraeli) 2753

14. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2753

15. Peter Szvidler (orosz) 2752,8 (- 3,2, 6)

16. Michael Adams (angol) 2750,4 (- 2,6, 3)

17. Anish Giri (holland) 2745,8 (+ 0,8, 4)

18. Nyikita Vityjugov (orosz) 2741,8 (- 5,2, 6)

19. Lékó Péter (magyar) 2737,3 (+ 7,3, 7)

20. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2734,8 (+ 2,8, 6)

45. Rapport Richárd (magyar) 2700,4 (+ 2,4, 3)

 

Nepomnjacsij,J (2732) - Szvidler,P (2756)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Hb6 9.Hc3 Fa6 10.Ve4 g6 11.Ff4 Vb4

12.e6 Vxb2

Világos kis előnyéhez vezetne a 12...fxe6 13.Fe5 Bg8 14.c5 Vxe4+ 15.Hxe4 Fxf1 16.Hf6+ Kf7 17.Bxf1 Hc4 18.Hxd7 Bd8 19.0-0-0 folytatás.

13.exd7+ Kxd7 14.Vd4+ Hd5 15.cxd5 Vxa1+ 16.Kd2 Fxf1

17.dxc6+ Kxc6 18.Vd5+ Kb6 19.Ha4+ Ka6 20.Vc6+ Ka5 21.Fxc7+ Kb4 22.Ve4+ Ka3 23.Vf3+ Kxa2

24.Hc3+ Ka3 25.Ha2+ Ka4

A király hosszas vándorlása rosszul végződne a 25...Kxa2? 26.Vd5+ Ka3 27.Va5+ változatban.

26.Vc6+ Ka3 27.Vf3+ Ka4 28.Vc6+ Ka3 29.Vf3+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokságon az utolsó forduló dönt. A mai hatodik játéknapon az éllovas Malahit együttese hat döntetlennel 3-3-ra végzett a Lagyja Kazany csapatával. Lékó Péter világossal remizett a 16  éves Vladiszlav Aretemijevvel. Meccspontokban az SHSM „Nase Naszledije” Moszkva beérte a Malahit gárdáját, de Lékóék könnyebb ellenféllel küzdenek meg a befejező játéknapon, míg a moszkvaiak a címvédő Szentpétervárral.

 

A rajtlistát vezető Malahit együttese második meccse végződött döntetlennel, ezúttal hat remivel ért véget a Lagyja Kazany elleni találkozójuk. Korántsem gyors pontosztozkodások születtek, az éltáblán Szergej Karjakin és az amerikai Gata Kamsky összecsapása 78 lépést követően lett döntetlen, Kamsky nyerést hagyott ki. Lékó Péter a jereváni Európa-bajnokság egyik nagy felfedezettjével, a 16 éves Vladiszlav Artemijevvel 75 lépésben remizett, kissé kedvezőbb végjátékban nem tudta ellenfelét hibára kényszeríteni.

Az SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  csapata kihasználta a Malahit kisebb megingását, és meccspontban beérte a vezető gárdát. Alekszandr Morozevics győzelme jelentette az oly fontos két meccspontot. A moszkvaiak utolsó mérkőzésüket a címvédő Szentpétervár együttesével játsszák, míg a Malahit a gyengébb játékerőt képviselő Politehnik hatosával.

 

A 6. forduló eredményei:

Malahit (9, 21) – Lagyja Kazany (5, 15,5)  3 - 3

Szergej Karjakin (2772) – Gata Kamsky (amerikai, 2714)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2777) – Alekszej Drejev (2670)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2730) – Vladiszlav Artemijev (2636)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2702) – Andrej Volokityin (ukrán, 2647)  döntetlen

Vlagyimir Malahov (2701) – Artyom Tyimofejev (2610)  döntetlen

Igor Liszij (2662) – Rail Mahmutov (2414)  döntetlen

 

Egyetem Belorecsenszk (8, 16,5) - SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (8, 19)  2,5 – 3,5

Baadur Zsobava (grúz, 2706) – Jan Nepomnjacsij (2732)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2678) – Alekszandr Morozevics (2722)  0 - 1

Mihail Kobalija (2633) – Daniil Dubov (2619)  döntetlen

Konsztantin Landa (2608) – Borisz Gracsev (2659)  döntetlen

Pavel Tregubov (2620) – Jevgenyij Najer (2655)  döntetlen

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2539) – Vlagyimir Potkin (2617)  döntetlen

 

Szentpétervár (7, 15,5) – Zsiguli (5, 12)  5,5 – 0,5

Politehnik (5, 16) - Sakk-klub Csigorin Szentpétervár (4, 14,5)  3 - 3

Moszkvai terület (3, 12,5) – Atom (3, 10)  2 - 4

Jamal (1, 12,5) – Turbonaszosz (3, 14)  2,5 – 3,5

A Jugra együttese volt erőnyerő

 

A verseny állása:

 

Hely.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

1

Malahit

6

4

2

0

10

24.0

2

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva 

6

5

0

1

10

22.5

3

Szentpétervár

6

4

1

1

9

21.0

    4

Egyetem   Belorecsenszk

6

3

2

1

8

19.0

5

Politehnik

6

2

2

2

6

19.0

6

Lagyja   Kazany

6

2

2

2

6

18.5

7

Jugra

6

2

1

3

5

19.0

8

Turbanaszosz

6

2

1

3

5

17.5

9

Sakk-klub   Csigorin Szentpétervár

6

1

3

2

5

17.5

10

Atom

6

2

1

3

5

14.0

11

Zsiguli

6

2

1

3

5

12.5

12

Moszkvai   terület

6

1

1

4

3

14.5

13

Jamal

6

0

1

5

1

15.0

 

Az utolsó forduló párosítása:

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (10, 22,5) – Szentpétervár 9, 21)

Politehnik (6, 19) – Malahit (10, 24)

Atom (5, 14) – Egyetem Belorecsenszk (8, 19)

Lagyja Kazany (6, 18,5) – Jugra (5, 18,5)

Sakk-klub Csigorin Szentpétervár (5, 17,5) – Turbanaszosz (5, 17,5)

Moszkvai terület (3, 14,5) – Jamal (1, 15)

A Zsiguli együttese lesz erőnyerő

 

Karjakin,S (2772) - Kamsky,G (2714)
Modern védelem [B06]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 d6 4.f4 a6 5.Hf3 b5 6.Fd3 Hd7 7.e5 c5 8.Fe4 Bb8 9.He2 Hh6 10.c3 cxd4 11.cxd4 e6 12.0-0 Vb6 13.h3 Hf5 14.Kh2 Fb7 15.Fxb7 Vxb7 16.Hg3 Hxg3 17.Kxg3 Hb6 18.Ve2 0-0 19.Hg5 dxe5 20.dxe5 Hd5 21.Fd2 Bfc8 22.Bac1 Ff8 23.He4 Fe7 24.Fe3 Bxc1 25.Bxc1 Bc8 26.Bd1 Bc4 27.Fd4 Vc7 28.b3 Bc2 29.Bd2 Bc1 30.Bd1 f5 31.Hf2

31...Fh4+ 32.Kxh4 Hxf4 33.Vf3 Vd8+ 34.Kg3 Bxd1 35.Vxd1 Vxd4 36.Vxd4 He2+ 37.Kf3 Hxd4+ 38.Ke3 Hc6 39.Hd3 a5 40.a4 b4 41.Kf4

41...h6 42.h4 Kf7 43.Hc5 Ke7 44.Hb7 Kf8 45.Hc5 Kf7 46.Hb7 Ke7 47.Hc5 Hd8 48.g4 fxg4 49.Kxg4 Hf7 50.Kf4

50...g5+ 51.hxg5 hxg5+ 52.Ke4 Hd8 53.Kd3? Hc6 54.Kc4 Hxe5+ 55.Kb5 Kf6 56.He4+ Kf5 57.Hg3+ Kf4 58.Hf1 g4 59.Kxa5

 

 

59...Hf3?

Gata Kamsky simán nyert volna az 59...Hd7 60.Kb5 e5 61.a5 Hb8 62.Kb6 e4 63.Kc7 e3 64.Hxe3 Kxe3 65.Kxb8 g3 66.a6 g2 67.a7 g1V 68.a8V Vg8+ 69.Kb7 Vxa8+ 70.Kxa8 Kd4 változatban.

60.Kxb4 Hd2 61.a5 Hxf1 62.a6 He3 63.a7 Hd5+ 64.Kc5 Hc7 65.Kc6 Ha8 66.Kb7 g3 67.Kxa8 g2 68.Kb7 g1V 69.a8V Vg2+ 70.Kb8 Vxa8+ 71.Kxa8 Ke5 72.b4 Kd5 73.Kb7 e5 74.b5 e4 75.b6 e3 76.Ka8 e2 77.b7 e1V 78.b8V és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság ötödik fordulójában az éllovas Malahit együttese megszerezte negyedik győzelmét, megerősítette vezető pozícióját. Lékó Péter sötéttel nyert Erneszto Inarkijev ellen, 5-ből 4 pontjával a csapat második legeredményesebb tagja a 4,5 pontos Alekszandr Griscsuk mögött. A címvédő Szentpétervár csak döntetlent ért el a Belorecsenszk Egyetem hatosával szemben, az éltáblán Peter Szvidler kikapott a grúz Baadur Zsobavától.

 

Újabb nagy lépést tett a Malahit együttese a bajnoki cím megszerzéséhez vezető úton. A Jugra elleni meccsen négy parti is döntéssel végződött, nagy örömünkre Lékó Péter harmadik győzelmét szerezte meg, sötéttel Erneszto Inarkijev ellen nyert. Az angol megnyitású partiban elsőszámú nagymesterünk a nyitást gond nélkül oldotta meg, Erneszto Inarkijev elmulasztott egy egyenlő álláshoz vezető taktikai lehetőséget, az elhibázott folytatás után világos állása kártyavárként omlott össze. Péter eddig 10 ponttal gyarapította Élő-pontszámát, a virtuális világranglistán öt helyet javított. A Malahit legjobb pontszerzője Alekszandr Griscsuk, negyedik győzelmének örülhetett, a + 14 ponttal harmadik a világranglistán. Vlagyimir Malahov veresége nem veszélyeztette a sikert, az újdonsült Európa-bajnok Alekszandr Motiljev nyerésével alakult ki a 4-2-es végeredmény.

A címvédő Szentpétervár csapatában a kubai Leinier Dominguez Perez remekel, győzelmével 3-3-ra mentették a meccset a Belorecsenszk együttesével szemben. Az éltáblán a grúz Baadur Zsobava a hosszas manőverezést jobban bírta idegekkel, mint Peter Szvidler, aki végül tisztet áldozott, de támadása nem ütött át. Az  SHSM „Nase Naszledije” Moszkva kedvező párosítását kihasználva „gólarányt” is javítva a második helyre jött fel.

 

Az 5. forduló eredményei:

Egyetem Belorecsenszk (7, 13,5) – Szentpétervár (6, 12,5)  3 – 3

Baadur Zsobava (grúz, 2706) – Peter Szvidler (2756) 1 – 0

Jevgenyij Alekszejev (2678) – Nyikita Vityjugov (2747) döntetlen

Mihail Kobalija (2633) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) 0 – 1

Konsztantin Landa (2608) – Makszim Matlakov (2690) döntetlen

Pavel Tregubov (2620) – Zahat Efimenko (ukrán, 2657) döntetlen

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2539) – Ildar Hairullin (2650) döntetlen

 

Jugra (4, 14) – Malahit (7, 17)  2 – 4

Dmitrij Jakovenko (2726) – Szergej Karjakin (2772) döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (2697) – Alekszandr Griscsuk (2777) 0 – 1

Erneszto Inarkijev (2691) – Lékó Péter (magyar, 2730) 0 – 1

Denisz Hiszmatullin (2681) – Alekszej Shirov (lett, 2702) döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2688) – Vlagyimir Malahov (2701) 1 – 0

Alekszej Pridorozsnij (2519) – Alekszandr Motiljev (2685) 0 - 1

 

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (6, 13,5) – Atom (3, 9,5)  5,5 – 0,5

Turbonaszosz (3, 11,5) – Lagyja Kazany (3, 12)  2,5 – 3,5

Zsiguli (3, 8) – Moszkvai terület (3, 10,5)  4 - 2

Jamal (1, 10) – Politehnik (3, 12,5)  2,5 – 3,5

A Sakk-klub Csigorin Szentpétervár együttese volt erőnyerő

 

A verseny állása:

 

Hely.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

1

Malahit

5

4

1

0

9

21.0

2

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva 

5

4

0

1

8

19.0

    3

Egyetem   Belorecsenszk

5

3

2

0

8

16.5

4

Szentpétervár

5

3

1

1

7

15.5

5

Politehnik

5

2

1

2

5

16.0

6

Lagyja   Kazany

5

2

1

2

5

15.5

7

Zsiguli

5

2

1

2

5

12.0

8

Jugra

5

2

0

3

4

16.0

9

Sakk-klub   Csigorin Szentpétervár

5

1

2

2

4

14.5

10

Turbanaszosz

5

1

1

3

3

14.0

11

Moszkvai   terület

5

1

1

3

3

12.5

12

Atom

5

1

1

3

3

10.0

13

Jamal

5

0

1

4

1

12.5

 

A 6. forduló párosítása:

Malahit (9, 21) – Lagyja Kazany (5, 15,5)

Egyetem Belorecsenszk (8, 16,5) - SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (8, 19)

Szentpétervár (7, 15,5) – Zsiguli (5, 12)

Politehnik (5, 16) - Sakk-klub Csigorin Szentpétervár (4, 14,5)

Moszkvai terület (3, 12,5) – Atom (3, 10)

Jamal (1, 12,5) – Turbonaszosz (3, 14)

A Jugra együttese lesz erőnyerő

 

Inarkijev,E (2691) - Lékó,P (2730)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fb4 5.Fg2 0-0 6.0-0 d6 7.d3 h6 8.Hd5 Fc5 9.e3 a6 10.a3 Fa7 11.b4 Hxd5 12.cxd5 He7 13.Hd2

 

13...c6 14.dxc6 Hxc6 15.Bb1 Fe6 16.b5 axb5 17.Bxb5 Ha5 18.He4 d5 19.Hc5 Fxc5 20.Bxc5 Vb6 21.Bc2 d4 22.exd4 exd4 23.Vh5 Hb3!?

 

 

24.Fe4?!

Az orosz nagymester kihagyta a 24.Fxh6 Ba5 (24...gxh6 25.Vxh6 Ba6 26.Vg5+ Kh7 27.Be1) 25.Fg5 Be8 26.Fe4 Ff5 27.Fxf5 Bxf5 taktikai lehetőséget.

24...Ba5 25.Vf3 Hc5 26.Bb2 Bb5 27.Bxb5 Vxb5 28.Ff5 Vc6 29.Vg4 Fxf5 30.Vxf5

30...Be8

Lékó Péter döntő előnybe került.

31.Fd2 g6 32.Vh3 Hxd3 33.Vg2 h5 34.Fb4 Be4 35.f4 Hxb4 36.axb4

 

 

36...d3 37.f5 Bxb4 38.Va2 Vc5+ 39.Bf2 gxf5 40.Vd2 f4 41.gxf4 Vd4 42.h3 Bc4 43.Kh1

 

43...Vxf2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság negyedik fordulójában a Malahit együttese hat döntetlennel 3-3-ra végzett a Belorecsenszk Egyetem csapatával, megőrizte első helyét. Lékó Péter világossal remizett Mihail Kobaliával. Rangadót nyert a címvédő Szentpétervár, a kubai Leinier Dominguez Perez győzelme jelentette az értékes két meccspontot.

 

A viadal negyedik játéknapján a két hibátlan csapat, a rajtlistát vezető Malahit és a Belorecsenszk Egyetem mérkőzött meg. A táblapontok alapján vezető Malahit a 3-3-mal megőrizte első helyét. Lékó Péter a spanyol megnyitás berlini változatában remizett Mihail Kobaliával. Az éltáblán Szergej Karjakin alaposan megizzadt a grúz Baadur Zsobavával szemben a remiért.

A címvédő Szentpétervár gárdája fontos rangadót nyert, a Malahittól elszenvedett veresége mellett harmadszor győzött minimális arányban. A kubai Lenier Dominguez Perez győzelme jelentette az oly fontos két meccspontot. A kubai nagymester a virtuális világranglistán pályafutása során először a top tízben.

 

A 4. forduló eredményei:

Malahit (6, 14) – Egyetem Belorecsenszk (6, 14,5)  3 - 3

Szergej Karjakin (2772) – Baadur Zsobava (grúz, 2706) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2777) – Jevgenyij Alekszejev (2678) döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2730) – Mihail Kobalia (2633) döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2702) – Konsztantin Landa (2608)  döntetlen

Igor Liszij (2662) – Pavel Tregubov (2620)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2649) – Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2539)  döntetlen

 

Jugra (4, 11,5) – Szentpétervár (4, 9)  2,5 – 3,5

Dmitrij Jakovenko (2726) – Peter Szvidler (2756) döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (2697) – Nyikita Vityjugov (2747)  döntetlen

Erneszto Inarkijev (2691) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757)  0 - 1

Denisz Hiszmatullin (2681) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2670)  döntetlen

Szergej Rublevszkij (2706) – Makszim Matlakov (2690)  döntetlen

Alekszander Rjazancev (2688) – Zahar Efimenko (ukrán, 2657) döntetlen

 

Moszkvai terület (3, 8,5) - SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (4. 9,5)  2 - 4

Lagyja (2, 9) - Sakk-klub Csigorin Szentpétervár (2, 8,5)  3 - 3

Politehnik (2, 9,5) – Zsiguli (2, 5)  3 - 3

Atom (1, 6) – Jamal (1, 7,5)  3,5 – 2,5

A Turbonaszosz együttese erőnyerő volt

 

A verseny állása:

 

Hely.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

1

Malahit

4

3

1

0

7

17.0

2

Egyetem   Belorecsenszk

4

3

1

0

7

13.5

3

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva 

4

3

0

1

6

13.5

4

Szentpétervár

4

3

0

1

6

12.5

5

Jugra

4

2

0

2

4

14.0

6

Politehnik

4

1

1

2

3

12.5

7

Lagyja   Kazany

4

1

1

2

3

12.0

8

Sakk-klub   Csigorin Szentpétervár

4

1

1

2

3

11.5

9

Turbanaszosz

4

1

1

2

3

11.5

10

Moszkvai   terület

4

1

1

2

3

10.5

11

Atom

4

1

1

2

3

9.5

12

Zsiguli

4

1

1

2

3

8.0

13

Jamal

4

0

1

3

1

10.0

 

Az 5. forduló párosítása:

Egyetem Belorecsenszk (7, 13,5) – Szentpétervár (6, 12,5)

Jugra (4, 14) – Malahit (7, 17)

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (6, 13,5) – Atom (3, 9,5)

Turbonaszosz (3, 11,5) – Lagyja Kazany (3, 12)

Zsiguli (3, 8) – Moszkvai terület (3, 10,5)

Jamal (1, 10) – Politehnik (3, 12,5)

A Sakk-klub Csigorin Szentpétervár együttese lesz erőnyerő

 

Lékó,P (2730) - Kobalia,M (2633)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 h5 10.Hc3 Ke8 11.Bd1 Fe7 12.He2 Fd7 13.Fg5 Bd8 14.Hf4 h4 15.Kh2 b6 16.c3 a5 17.Bd2 Fc8 18.Bxd8+ Fxd8 19.Be1 Fxg5 20.Hxg5 He7 21.c4 Ff5 22.Bd1 Bh6 23.g4 hxg3+ 24.fxg3 c5 25.e6 fxe6 26.Be1 Kd7 27.Bd1+ Ke8 28.Be1 Kd7 29.Bd1+ Ke8 30.Be1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: http://ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság harmadik fordulójában a Malahit 4-2-re legyőzte a címvédő Szentpétervár együttesét. Lékó Péter sötéttel remizett a kubai Leinier Dominguez Perezzel, a második táblán Alekszandr Griscsuk, a hatodikon Viorel Bologan nyert. A belorecsenszki Egyetem csapata is megszerezte harmadik győzelmét, a két hibátlan gárda a negyedik játéknapon mérkőzik meg egymással.

 

A Szocsi melletti Looban lejátszották a viadal harmadik fordulóját, az első helyre rangsorolt Malahit megnyerte a címvédő Szentpétervár elleni rangadót. A találkozón az éltáblán Peter Szvidler és Szergej Karjakin megosztozott a ponton. Lékó Péter is tökéletesen teljesítette feladatát, gond nélkül remizett a kubai Leinier Dominguez Perezzel. A világos táblákon a Malahit két fontos partit is megnyert, Alekszandr Griscsuk immár mesterhármassal a legeredményesebb pontszerző, a virtuális világranglistán a világbajnoki kihívó indiai Viswanathan Anandot megelőzve a harmadik. A moldáviai Viorel Bologan is hozta a „kötelezőt”.

A grúz Baadur Zsobava az orosz Dmitrij Jakovenko „skalpja” után az amerikai Gata Kamsky ellen is nyerni tudott, Élő-pontjai alapján esélyesebbnek tartott Lagyja Kazany második vereségét szenvedte el.

 

A 3. forduló eredményei:

Szentpétervár (4, 7) – Malahit (4, 10)  2 - 4

Peter Szvidler (2756) – Szergej Karjakin (2772)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2747) – Alekszandr Griscsuk (2777)  0 - 1

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) – Lékó Péter (magyar, 2730) döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2670) – Alekszej Shirov (lett, 2702)  döntetlen

Makszim Matlakov (2690) – Vlagyimir Malahov (2701)  döntetlen

Alekszandr Simanov (2637) – Viorel Bologan (moldáviai, 2649)  0 - 1

 

Egyetem (Belorecsenszk) (4, 7) – Lagyja Kazany (2, 6,5)  3,5 – 2,5

Baadur Zsobava (grúz, 2706) – Gata Kamsky (amerikai, 2714)  1 - 0

Jevgenyij Alekszejev (2678) – Alekszej Drejev (2670)  döntetlen

Mihail Kobalija (2633) – Vladiszlav Artyemijev (2636)  0 - 1

Konsztantin Landa (2608) – Andrej Volokityin (ukrán, 2647)  döntetlen

Pavel Tregubov (2620) – Artyom Tyimofejev (2610)  döntetlen

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2539) – Andrej Harlov (2496)  1 - 0

 

Zsiguli (2, 4) – Jugra (2, 6,5)  1 - 5

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (2, 5,5) – Politehnik (2, 7,5)  4 - 2

Sakk-klub Csigorin Szentpétervár (2, 6) – Moszkvai terület (1, 5)  2,5 – 3,5

Atom (1, 4) – Turbonaszosz (0, 4,5)  2 - 4

A Jamal együttese erőnyerő volt

 

A csapatbajnokság állása:

 

Hely.

Csapat

Forduló

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

1

Malahit

3

3

0

0

6

14.0

2

Egyetem   Belorecsenszk

3

3

0

0

6

10.5

3

Jugra

3

2

0

1

4

11.5

4

SHSM „Nase Naszledije” Moszkva 

3

2

0

1

4

9.5

5

Szentpétervár

3

2

0

1

4

9.0

6

Moszkvai   terület

3

1

1

1

3

8.5

7

Politehnik

3

1

0

2

2

9.5

8

Lagyja

3

1

0

2

2

9.0

9

Sakk-klub   Csigorin Szentpétervár

3

1

0

2

2

8.5

10

Turbonaszosz

3

1

0

2

2

8.5

11

Zsiguli

3

1

0

2

2

5.0

 12  

Jamal

3

0

1

2

1

7.5

13

Atom

3

0

1

2

1

6.0

 

A 4. forduló párosítása:

Malahit (6, 14) – Egyetem Belorecsenszk (6, 14,5)

Jugra (4, 11,5) – Szentpétervár (4, 9)

Moszkvai terület (3, 8,5) - SHSM „Nase Naszledije” Moszkva  (4. 9,5)

Lagyja (2, 9) - Sakk-klub Csigorin Szentpétervár (2, 8,5)

Politehnik (2, 9,5) – Zsiguli (2, 5)

Atom (1, 6) – Jamal (1, 7,5)

A Turbonaszosz együttese lesz erőnyerő

 

Dominguez Perez,L (2757) - Lékó,P (2730)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fc5 6.c3 b5 7.Fc2 d5 8.d4 dxe4 9.Hxe5 Hxe5 10.dxe5 Vxd1 11.Bxd1 Hg4 12.Fxe4 Hxf2 13.Fc6+ Ke7 14.Bd5 Fb6

 

15.Fg5+

Jól ismerjük a 15.Fxa8 Hd3+ 16.Kf1 Hxc1 17.Ha3 Fe6 változat nyújtotta egyenlő esélyeket.

15...f6 16.exf6+ gxf6 17.Fh4 Hg4+ 18.Kh1 Bb8 19.Hd2 Fe6 20.Bh5 Hf2+ 21.Fxf2 Fxf2 22.He4 Bb6 23.Hxf2 Bxc6

24.a4 bxa4 25.Bxa4 Ff7 26.Be4+ Kd7 27.Ba5 Bb8 28.Bd4+ Bd6 29.Bxd6+ cxd6 30.b4 Bc8 31.Bxa6 Fd5 32.Ba5 Ke6 33.Hd3 Bxc3 34.Hf4+ Ke5 35.Bxd5+ Kxf4 36.Kg1 Bc1+ 37.Kf2 Bc2+ 38.Kg1 Bc1+ 39.Kf2 Bc2+ 40.Kg1 Bc1+ és döntetlen

 

Griscsuk,A (2777) - Vityjugov,N (2747)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.c3 d5 4.e5 d4 5.Fd3 Fd7 6.0-0 Fc6 7.Ha3 He7 8.Be1 Hg6 9.Fe4 d3 10.Vb3 Vd7 11.Vc4 Fxe4 12.Vxe4 Hc6 13.Hc4 Bd8 14.b3 Fe7 15.Be3 0-0?! 16.Hb2 Vd5 17.Vxd5 Bxd5 18.c4 Bd7 19.Hxd3 Bfd8 20.Hde1 h6 21.g3 b6 22.Kg2 Fg5

23.Be4 f5 24.exf6 Fxf6 25.Bb1 Kf7 26.Fb2 Hb4 27.a3 Hc6

 

 

28.b4 Hce7 29.d3 Hf5 30.h4 h5 31.Fc1 Be8 32.Hg5+ Fxg5 33.Fxg5 e5

34.bxc5 bxc5 35.Be2 Be6 36.Beb2 Ba6 37.Bb7 Bxb7 38.Bxb7+ Kg8 39.Fc1 Hd4 40.Hf3 Bd6

41.Bb8+ Kf7 42.Hg5+ Ke7 43.He4 Bb6 44.Fg5+ Kf7 45.Bxb6 axb6 46.Fd8 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog