Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Magyarország-Lengyelország mérkőzés harmadik fordulójában férficsapatunk egypontos győzelmet aratott. Öt döntetlen mellett Rapport Richárd sötéttel nyert a lengyelek legjobbja, Radoslaw Wojtaszek ellen. Ricsi minőséget áldozott, szabadgyalogja, királyának betörési lehetősége döntötte el a csatát. Félidőben válogatottunk 10-8-ra vezet. Női együttesünk fordulatokban gazdag meccse döntetlennel ért véget, de a találkozón négy parti is eldőlt. Csapatunkból Mádl Ildikó és Papp Petra nyert, a lengyeleknél Monika Socko és Iweta Rajlich győzött, a vendégek megőrizték kétpontos előnyüket.

 

Másodszor győzött férficsapatunk egy ponttal, öt döntetlen mellett Rapport Richárd újabb győzelméhez gratulálhatunk. A lengyelek legjobbjával, Radoslaw Wojtaszekkel a holland védelemben igen eredeti változatot játszott meg. Wojtaszek láthatóan tétovázott a lehetőségek között, míg Ricsi terve adott volt, a királyszárnyon akciózott. Nem értettük, hogy Wojtaszek miért késlekedett az f3 lépéssel, elégedetten figyelhettük, amikor nagymesterünk futója megjelent e2-ön, a világos bástyák mozgásterét szűkítve. Ricsi jó érzékkel minőséget áldozott, ettől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a világos védvonalát miként tudja áttörni. A terve bevált, jól kombinálta az f3 gyalog erejére, a király betörési lehetőségére épített akcióját, remek győzelme a forduló megnyerését jelentette.

 

Polgár Judit és Bartosz Socko az orosz huszárjátékban vívott elméleti párbajt is. Judit 15.Bc1 újítására Socko jól reagált, huszárjának előörs mezőt épített ki b3-on.Egy picit megijedtünk, amikor sötét bástyája betört a második sorra, a királyállást felszakító manőverrel Judit remit adó bástyavégjátékra egyszerűsített.

Eredeti vezércselt láttunk Grzegorz Gajewski és Almási Zoltán játszmájában. Nagymesterünk kis előnybe került, de a sorozatos cserékkel a lengyel sakkozó kiharcolta a döntetlent.

 

Joggal volt elégedetlen Berkes Ferenc mai partijával. A korai d5-ös cserével csak megkönnyítette Mateusz Bartel játékát, könnyebben találhatta meg a jó lépéseket. Egy pillanatban Fecó maga is aggódott, de Bartel nem találta meg a királylépést, a cserékkel elkerülhetetlenné vált a döntetlen.

Kicsit kedvezőbb pozícióból remizett Erdős Viktor. Az ún. sündisznó állásban Dariusz Swiercz jól megszervezte védekezését, a legjobb pillanatban húzta meg a „felszabadító” d5 lépést, a lebonyolításnál Viktor vezért adott két bástyáért, a hetedik soron felvonultatott bástyái biztosították az örökös sakkot.

Hosszas manőverező partiban, kiegyenlített erők küzdelmében osztozott meg  a ponton Jan-Krzysztof Duda és Balogh Csaba.

 

A 3. forduló eredményei:

Férfiak

Magyarország – Lengyelország  3,5 – 2,5

 

a1b3 Erdős Viktor (2647) – Dariusz Swiercz (2613)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 46)

a2b2 Berkes Ferenc (2665) – Mateusz Bartel (2641)  döntetlen (Holland védelem, 32)

b1a3 Jan-Krzysztof Duda (2587) – Balogh Csaba (2648)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 51)

b6a4 Grzegorz Gajewski (2650) – Almási Zoltán (2692)  döntetlen (Vezércsel, 42)

b5a5 Radoslaw Wojtaszek (2715) – Rapport Richárd (2701)  0 – 1 (Holland védelem, 63)

a6b4 Polgár Judit (2685) – Bartosz Socko (2622)  döntetlen (Orosz huszárjáték, 56)

 

Összesített eredmény:

Magyarország – Lengyelország 10 – 8 (3 – 3, 3,5 – 2,5, 3,5 – 2,5)

 

A 4. forduló párosítása:

a1b4 Erdős Viktor – Bartosz Socko

b6a2 Gregorcz Gajewski – Berkes Ferenc

a3b5 Balogh Csaba – Radoslaw Wojtaszek

a4b1 Almási Zoltán – Jan-Krzysztof Duda

b2a5 Mateusz Bartel – Rapport Richárd

b3a6 Dariusz Swiercz – Polgár Judit

 

A női válogatottak harmadik összecsapása váratlan fordulatok, kihagyott esélyek után 3-3-mal ért véget. Papp Petra gyors győzelmével indult a találkozó. A szicíliai védelem Richter-Rauser változatában jobban kiismerte magát, Klaudia Kulon a gyalogvesztésért ellenjátékot nem kapott. Petra támadóan lépett fel, g gyalogja szép utat tett meg, míg beáldozva magát a tetszetős nyerést biztosította.

Sajnos Gara Tícia tegnapi oly jó játéka után a mai napon már a nyitásban hibázott. Monika Socko kottából játszhatott, férje, Bartosz három éve már nyert a variban. A lengyelek legjobbja gyalogelőnyös huszárvégjátékra egyszerűsítve győzött.

 

Nem igazán értettük Joanna Majdan-Gajewski korai tisztáldozatát. Elkönyveltük, hogy Mádl Ildikó könnyedén hárítja majd a látszatfenyegetéseket. Többször is előnyét fokozó lépést hagyott ki, Időzavarban váratlanul komoly esélyt adott ellenfelének, aki ki is remizhette volna korábban sima vesztést ígérő állását. A felkínált eséllyel szerencsére nem élt, Ildikó megszervezte a védelmet, és megszerezte első győzelmét.

A legkevésbé sem kellett aggódni a sötéttel játszó Vajda Szidóniáért, biztos kézzel egyenlített ki, logikus volt a viszonylag korai békekötés.

A legnagyobb fordulat Rudolf Anna és Iweta Rajlich partijában következett be. A lengyel nagymesternő fölöslegesen áldozott minőséget, Anna előnybe került. Örültünk annak, hogy bőven volt ideje is, de a tervezett támadása közepette ismét időzavarba került. A kapkodásban Rajlich vesztőt húzott, Anna egylépéses nyerést hagyott ki, sőt el is vesztette a játszmát.

Sajnos Gara Anita a biztos nyerést ígérő partiját elremizte Karina Szczepkowska-Horowska ellen. Többször is döntő előnyt érhetett volna el, a lebonyolításkor csak gyalogot nyert. A lengyel sakkozónő sikerrel aktivizálta tisztjeit, gondokat okozott Anitának, aki a második időzavarban már nem tudta érvényesíteni előnyét.

 

A 3. forduló eredményei:

Nők

Magyarország – Lengyelország  3 - 3

a1b3 Papp Petra (2296) – Klaudia Kulon (2344)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 30)

a2b2 Gara Anita (2333) – Karina Szczepkowska-Horowska (2377)  döntetlen (Kettős huszárjáték, 70)

b1a3 Monika Socko (2463) – Gara Tícia (2327)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 43)

b6a4 Joanna Majdan-Gajewski (2418) – Mádl Ildikó (2328)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 60)

b5a5 Marta Bartel (2312) – Vajda Szidónia (2352)  döntetlen (Királyindiai védelem, 32)

a6b4 Rudolf Anna (2297) – Iweta Rajlich (2398)  0 – 1 (Pirc védelem, 44)

 

Összesített eredmény:

Magyarország - Lengyelország 8 – 10 (1 – 5, 4 – 2, 3 - 3)

 

A 4. forduló párosítása:

a1b4 Papp Petra – Iweta Rajlich

b6a2 Majden-Gajewski   - Gara Anita

a3b5 Gara Tícia – Marta Bartel

a4b1 Mádl Ildikó – Monica Socko

b2a5 Karina Szczepkowska-Horowska – Vajda Szidónia

b3a6 Klaudia Kulon – Rudolf Anna

 

Wojtaszek,B (2715) - Rapport,R (2701)
Holland védelem [A92]

1.d4 e6 2.c4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 d5 6.0-0 He4 7.He5 Hd7 8.Hxd7 Fxd7 9.cxd5 exd5 10.Vb3 Fc6 11.Hd2 a5 12.Hf3 Fd6 13.Ff4

Az eredetien játszott holland védelmű partiban Ricsi erre a lépésre már kiegyenlített.

13...Fxf4 14.gxf4 Vd6 15.Ve3 0-0 16.He5 a4 17.Bac1 Fb5 18.Bc2 c6 19.Vh3

A lengyelek legjobbja kissé céltalanul kezdett el játszani, míg Ricsinek adott volt a terve. 19.Fxe4 fxe4 20.f3 exf3 21.Bxf3 jött számításba.

19...Ve7 20.Be1 a3 21.b3

21...Bf6 22.Fxe4 fxe4 23.e3 Bh6 24.Vg3 Bf8 25.Kh1?! Bf5 26.Bg1 Bfh5 27.f3 exf3 28.Bf2?

28...Fe2

Bizakodhattak a legfiatalabb nagymesterünknek drukkolók.

29.Vg4 g6 30.f5

Portisch Lajos hibáztatta a lépést, és a 30.Vc8+ Kg7 31.Hg4 mellett kardoskodott, de a 31...Bf5 32.Hxh6 Kxh6 33.Bg3 Bf8 34.Vh3+ Kg7 35.Bgxf3 Fxf3+ 36.Vxf3 Ve6 változat is sötétre lett volna előnyös.

30...Vh4! 31.Vxh4 Bxh4 32.Hg4

32...B6h5 33.Hf6+ Kg7 34.Hxh5+ Bxh5 35.fxg6 hxg6

A minőségért bőséges az ellenérték, a nyeréshez vezető tervet csak meg kellett találni.

36.Bc1 Kf6 37.Bc2 Ke6 38.Kg1 Bg5+ 39.Kh1 Bh5 40.Kg1

40...g5 41.b4 g4 42.Bc3 Kf5! 43.Bxa3 Bh8! 44.Bc3 Ba8 45.a3

45...Ke4 46.Bb3 Bg8 47.a4 g3 48.hxg3 Bxg3+ 49.Kh2 Bg8 50.a5

50...Bf8 51.Kg3 Bh8 52.Bxe2?! Bg8+ 53.Kf2 Bg2+ 54.Kf1

54...fxe2+ 55.Ke1 Bh2 56.Ba3 Kf3 57.e4+ Kxe4 58.a6 bxa6 59.Kd2 Kxd4 60.Bxa6 Bh6 61.Kxe2 Kc4 62.Bb6

62...d4 63.Bb8 d3+ és világos feladta

 

Papp,P (2296) - Kulon,K (2344)
Szicíliai védelem [B67]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 a6 8.0-0-0 Fd7 9.f4 b5 10.Fxf6 gxf6 11.Hxc6 Fxc6 12.Ve1 Ba7 13.Fd3 h5 14.Vh4 Fe7 15.f5 b4 16.He2 e5 17.Hg3 Vb6

18.Hxh5 Kf8 19.Kb1 a5 20.Vg4 Bh7 21.Ve2 a4 22.Fc4 Fxe4 23.Vxe4 Bxh5 24.g4 Bh7?! 25.g5 Vc5 26.g6 fxg6 27.fxg6 Bh8

28.g7+ Kxg7 29.Bhg1+ Kf8 30.Vh7 és sötét feladta

 

Majdan-Gajewska,J (2418) - Mádl,I (2328)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 Hc6 5.Fb5 Fd7 6.Fxc6 Fxc6 7.Hc3 Hf6 8.Fg5 e6 9.0-0-0 Fe7 10.Bhe1 0-0 11.Vd2 Vc7 12.Hd4 Bfd8 13.Kb1 Fe8

14.Hf5?

Túlzottan optimista tisztáldozat kétszeres olimpiai bajnoknőnk ellen.

14...exf5 15.Fxf6 Fxf6 16.Hd5 Vc5 17.Hxf6+ gxf6 18.Vh6 f4 19.Vxf4 Vg5 20.Vf3 Fc6 21.Bd3 Kh8 22.Vd1 Ve5

Üthető volt g2 gyalog.

23.g3 Ve6 24.Bd4 Bac8 25.Vd2 Bd7 26.f3 Be8 27.Bd1 f5

Egyszerűbb volt a 27...d5, könnyű nyeréssel.

28.Vc3 f6 29.b4 a6 30.a4 Fxa4 31.exf5 Vxf5 32.g4 Ve5 33.f4 Ve7 34.Va1 Fc6 35.g5 Bf8 36.Vb2 Ve6 37.h4 Fe4 38.gxf6 Bdf7

Időzavarban némi ellenesélyt kapott a lengyel nagymesternő.

39.Bxd6 Vf5 40.Be1 Bc8?

41.Vd4 Fxc2+ 42.Kb2 h6?! 43.Be5?!

Remizett volna a 43.Be7 Fb3 44.Bd8+ Bxd8 45.Vxd8+ Kh7 46.Kxb3 Vb1+ 47.Kc3 Vc1+ folytatás.

43...Vg6 44.Be7?

Még mindig reményt adott a 44.Bd8+ Bxd8 45.Vxd8+ Kh7 46.Be8 Vxf6+ 47.Kxc2 Vxd8 48.Bxd8 Kg6 49.Bd4 Kh5 50.Kd3 Kg4 51.Ke3 változat.

44...Ff5! 45.h5 Vg2+ 46.Ka3 Vf3+ 47.Ka4 Vxh5 48.Bd8+ Bxd8 49.Vxd8+ Kh7 50.Ka5

50...Fg6+ 51.Kb6 Bxe7 52.Vxe7+ Ff7 53.f5 Kg8 54.Vd8+ Fe8 55.Kxb7 Vf7+ 56.Kxa6 Vd7 57.Vb6 Vc6 58.b5 Vxb6+ 59.Kxb6 h5 60.Kc5 Fxb5 és világos feladta

 

Rudolf,A (2297) - Rajlich,I (2398)
Pirc védelem [B08]

1.e4 c6 2.Hc3 g6 3.d4 Fg7 4.Hf3 d6 5.Fe2 Hf6 6.0-0 0-0 7.h3 Hbd7 8.Ff4 Va5 9.a3 e5 10.dxe5 dxe5 11.Fe3 Bd8 12.Fc4 Hf8 13.Ve2 h6 14.Bfd1 Fe6 15.Hd2 Vc7 16.Hb3 b6 17.a4 Hh5 18.Fxe6 Hxe6 19.Vc4 Hhf4 20.Kh2

20...Bd4?!

Fölösleges áldozat a prózai 20...Hd4 21.Fxf4 Hxb3 22.cxb3 exf4 23.f3 Fe5 helyett.

21.Hxd4 exd4 22.Hb5 Ve5?! 23.Hxd4 He2+ 24.f4 Vxe4 25.Vxe2 Fxd4 26.Be1!?

Megőrizte volna a jelentős előnyt a 26.Ba3 Fxb2 27.Vd3 Vxd3 28.Baxd3 folytatás.

26...Fxb2 27.Bad1 Vxa4 28.f5!

Időzavarban kölcsönös hibákkal éleződött ki a küzdelem.

28...gxf5 29.Vh5

Jobb volt a 29.Fxh6 lépés.

29...f4? 30.Bd7 Bf8 31.Ff2?

Jelentős az előny 31.Fc1-re.

31...Vxc2 32.Bxe6 Vxf2??

33.Bg6+! Fg7 34.Bxg7+??

A kapkodásért Anna nagy árat fizetett. Azonnal nyert a 34.Ve5! lépés.

34...Kxg7 35.Vg4+ Kh8 36.Vf5 Vg3+ 37.Kh1 Vg5 38.Ve4 Vf6 39.Bc7 c5 40.Bc6 Vg5 41.Bd6 Bd8 42.Bxd8+ Vxd8 43.Ve5+ Kg8 44.Vxf4 Kg7 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotők: Szabó Miklós

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kettős magyar győzelem született a Barátok Sakkcsatája elnevezésű Magyarország-Lengyelország válogatott mérkőzés második fordulójában. Férficsapatunk 3,5 – 2,5 arányban nyert, összesítésben 6,5-5,5-re vezet. Rapport Richárd remek támadással, tiszt-és bástyaáldozattal győzött. Berkes Ferenc pozíciós csatában múlta felül ellenfelét. Polgár Judit, Almási Zoltán és Erdős Viktor remizett, Balogh Csaba vereséget szenvedett. Kiélezett küzdelemben női együttesünk feledtette első fordulóbeli vereségét, 4-2-es győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat. Gara Anita és Gara Tícia, Vajda Szidónia győzött, Mádl Ildikó és Rudolf Anna döntetlent ért el, Papp Petra kikapott, a lengyelek 7-5-re vezetnek.

 

A második játéknapon Rapport Richárd játszmáját fokozott érdeklődés kísérte. Legfiatalabb nagymesterünk bizonyította, hogy repertoárjában fontos fővarik is vannak. A Ragozin változat számos taktikai lehetőséget biztosít, a nagy kérdés, hogy a sötét király e7-en mekkora biztonságban érezheti magát. Élvezettel néztük a játszmát, a taktikai lehetőségek széles tárházát kínálták a változatok. Grzegorz Gajewski talán nem ismerte a tavalyi zugi GP-versenyen látott Radzsabov-Lékó partit, a futó a6-on sebezhetően állt. Ricsi támadása nagy erővel bontakozott ki 16…Vf5 után, szép taktikai csapások is fenyegették sötét királyát. A remekül megjátszott parti méltó befejezése volt a látványos kombináció, a tiszt-és bástyaáldozat.

 

Az első fordulóban elszenvedett balszerencsés vereség után javított Berkes Ferenc, pozíciós küzdelemben nyert. Gyalogáttöréssel került előnybe, tisztelőnyt szerzett. A kisebb technikai nehézségeket legyőzve érvényesítette anyagi előnyét.

 

Polgár Judit a lengyelek legjobbjával, Radoslaw Wojtaszekkel korábban csak két villámpartiban mért össze erejét. A szicíliai védelmű, majd spanyol megnyitásra emlékeztető állásban hosszasan manővereztek. A kritikus állásban Wojtaszek nem találta meg a veszélyt jelentő folytatás, a végjátékot jó sokáig játszották, logikus volt a döntetlen végeredmény.

 

Almási Zoltán kellemes  emlékeket őriz Bartosz Sockóval korábban vívott játszmáiról. A 2007-es Világkupán 2-0-ra nyert Socko ellen, előtte az 1999-es csapat Európa-bajnokságon játszott a lengyel sakkozóval először, akkor is győzött. A szicíliai védelem Paulsen-változatában nagymesterünk az ún. sündisznó felépítést választotta. Socko támadási kísérletét magabiztosan hárította, kölcsönös időzavarban sorozatos cserékkel egyszerűsödött az állás, a lengyel sakkozó bástyaáldozattal örökös sakkot kényszerített ki.

Érdekes volt Mateusz Bartel és Erdős Viktor párharca is a Ponziani megnyitásban. Erdős három gyalogért tisztet áldozott, a fenyegető időzavar árnyékában kötöttek békét.

 

Balogh Csaba sajnos nagyon rossz napot fogott ki. Nem érezte az angol megnyitásból létrejött pozíciót, fölöslegesen nyitott vonalat, amivel Dariusz Swiercz támadásának kibontakozását segítette. Swiercz döntő anyagi előnnyel zárta az akciót.

 

A 2. forduló eredményei:

Férfiak

Lengyelország - Magyarország 2,5 – 3,5

b2a1 Mateusz Bartel (2641) – Erdős Viktor (2647)  döntetlen (Ponziani megnyitás, 27)

a2b1 Berkes Ferenc (2665) - Jan-Krzysztof Duda (2587)  1 – 0 (Vezércsel, 58)

b3a3 Dariusz Swiercz (2613) – Balogh Csaba (2648)  1 – 0 (Angol megnyitás, 36)

b4a4 Bartosz Socko (2622) – Almási Zoltán (2692)  döntetlen (Szicíliai védelem, 40)

a5b6 Rapport Richárd (2701) - Grzegorz Gajewski (2650)  1 – 0 (Vezércsel, 31)

a6b5 Polgár Judit (2685) – Radoslaw Wojtaszek (2715)  döntetlen (Szicíliai védelem, 86)

 

Összesített eredmény:

Magyarország – Lengyelország 6,5 – 5,5 (3 – 3, 3,5 – 2,5)

 

A 3. forduló párosítása:

a1b3 Erdős Viktor – Dariusz Swiercz

a2b2 Berkes Ferenc – Mateusz Bartel

b1a3 Jan-Krzysztof Duda – Balogh Csaba

b6a4 Grzegorz Gajewski – Almási Zoltán

b5a5 Radoslaw Wojtaszek – Rapport Richárd

a6b4 Polgár Judit – Bartosz Socko

 

Az első fordulóban elszenvedett súlyos vereség nem törte le női sakkozóinkat, míg a lengyeleket talán kissé elbizakodóvá tette az eredmény. Gara Tícia korai győzelme megnyugtatta a társakat, a többi játszmában fordulatos küzdelmeket láttunk. Tícia játékvezetése, pontos lépései elismerést érdemelnek.

A nyitás után kissé féltettük Vajda Szidóniát, Joanna Majdan-Gajewski a középjátékban rossz tervet választott. Ettől kezdve Szidónia már nem engedte ki kezéből a kezdeményezést, sötét gyalogszerkezeti gyengeségeit sikerrel támadta, végül a sötét király elleni akció fejezte be a partit.

Jó érzéssel számoltuk a beírt pontokat. Iweta Rajlich a nyitásban hátrányba került Mádl Ildikóval szemben, a gyalog elvesztése után azonban jól védekezett, aktív ellenjátékkal kiharcolta a döntetlent.

 

Krimibe illő volt Gara Anita csatája a lengyelek legjobbjával, Monika Sockóval. A szicíliai védelmű partiban franciás szerkezet alakult ki, és Anita mindkét szárnyon játszhatott. Az időzavaros kapkodásban hihetetlen fordulatoknak voltunk szemtanúi. Nagymesternőnk látszólag könnyű nyerést hagyott ki, Aggódtunk a fenyegetőem előrenyomult sötét szabadgyalogok miatt. Az időkontroll után Socko rosszul kombinált, fölöslegesen áldozott minőséget, majd tisztet, végül még bástyát is. Elképzelése nem vált be, a gyalogokat Anita letartóztatta, győzelme a mai meccs megnyerését jelentette.

Bővelkedett izgalmakban Rudolf Anna és Marta Bartel összecsapása is. Anna óriási időzavarban nem tudta kihasználni kedvező lehetőségeit, a bástyavégjátékban már nem volt nyerési esélye.

Másodszor szenvedett vereséget Papp Petra. Jól megjátszott megnyitás után fölöslegesen cserélt vezért. A végjátékban Karina Szczepkowska-Horowska kihasználta vezérszárnyi gyalogtöbbletét.

 

A 2. forduló eredményei:

Nők

Lengyelország – Magyarország 2 - 4

b2a1 Karina Szczepkowska-Horowska (2377) – Papp Petra (2296) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 50)

a2b1 Gara Anita (2333) – Monika Socko (2463) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 50)

b3a3 Klaudia Kulon (2344) – Gara Tícia (2327) 0 – 1 (Angol megnyitás, 35)

b4a4 Iweta Rajlich (2398) – Mádl Ildikó (2328)  döntetlen (Elfogadott vezércsel, 50)

a5b6 Vajda Szidónia (2352) - Joanna Majdan-Gajewski (2418)  1 – 0 (Benoni védelem, 51)

a6b5 Rudolf Anna (2297) – Marta Bartel (2312)  döntetlen (Szicíliai védelem, 75)

 

Összesített eredmény:

Magyarország - Lengyelország 5 - 7

 

A 3. forduló párosítása:

Magyarország – Lengyelország

a1b3 Papp Petra – Kulon Klaudia

a2b2 Gara Anita – Karina Szczepkowska-Horowska

b1a3 Monika Socko – Gara Tícia

b6a4 Joanna Majdan-Gajewski – Mádl Ildikó

b5a5 Marta Bartel – Vajda Szidónia

a6b4 Rudolf Anna – Iweta Rajlich

 

Rapport,R (2701) - Gajewski,G (2650)
Vezércsel [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.Vb3 c5 6.dxc5 Hc6 7.Fg5 Va5 8.Fxf6 dxc4 9.Vxc4 gxf6 10.Bc1 Vxc5 11.Vh4 Ke7 12.g3 Fxc3+ 13.bxc3 b6 14.Fg2 Fa6

Az adatbázisban két partit találtam a változatra. A tavalyi zugi GP-tornán Lékó Péter a 14...Fb7 15.0-0 h5 16.Hd4 Bac8 17.Bb1 Bc7 18.Bfd1 Hxd4 19.cxd4 Vg5 20.d5 Vxh4 21.d6+ Ke8 22.dxc7 Vc4 23.Bbc1 Vxc1 24.Bxc1 Fc8 25.Bd1 Ke7 folytatásban, 79 lépésben remizett Tejmur Radzsabovval. A végjátékban igen pontosan kellett védekeznie.

15.Hd2! Bac8 16.He4 Vf5?!  

A lengyel nagymester hosszasan gondolkodott, a 16...Ve5 17.0-0 Fxe2 18.f4 Vf5 19.Bf2 Fd3 20.g4 Vg6 21.f5 Vg7 22.fxe6 Fxe4 23.Bcf1 h5 változat jobb lett volna.

 

17.g4! Vg6 18.f4

A játszmát az interneten kommentáló trió a 18.Vg3 He5 19.g5 f5 20.Vxe5 fxe4 21.Bd1 (21.Fxe4 f5 22.gxf6+ Vxf6 23.Vxf6+ Kxf6 24.Bg1) 21...Vf5 22.Vd6+ Ke8 23.h4 változatot elemezte.

18...Hd4?  

A 18...h5?! 19.g5 Hd4 20.Vh3 fxg5 21.c4 bonyolult, de világosnak kedvezőbb álláshoz vezetett volna. Jobb volt 18...Fb7 19.Bd1 Bhd8 20.0-0 Hd4 folytatás.

 

19.Bd1!

Nagy élvezettel figyeltük a játszmát. Öröm volt felfedezni, hogy Ricsi számára milyen taktikai lehetőségek kínálkoztak!

19...Hc2+

Tetszetős a 19...Hxe2 20.Hxf6! Vxf6 21.Bd7+ Kxd7 22.Vxf6 Bhe8 23.Kf2 Hxc3 24.Vxf7+ Be7 25.Vf6 nyerés.

20.Kf2 Bhd8 21.Ff3! h6 22.Hg3

Figyelmet érdemelt a 22.Bxd8 Bxd8 23.Bc1 Ha3 24.g5 hxg5 25.fxg5 fxg5 (25...f5 26.Hf6 Hc4 27.Fb7 Fxb7 (27...Fb5 28.a4 Fxa4 29.Vf4) 28.Vxc4) 26.Hxg5 változat is.

22...Bxd1 23.Bxd1 Bc4

24.Hh5 Fb5 25.Vg3! Vg8 26.f5 e5

27.Hxf6!

A remekül megjátszott játszma méltó befejezése.

27...Kxf6 28.Bd6+ Kg7 29.Vh4 Vf8 30.Vxh6+ Kg8

31.Bg6+! és sötét feladta

 

Berkes,F (2665) - Duda,J (2587)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.e3 Fe7 8.Fd3 He4 9.Ff4 Hdf6 10.Vc2 0-0 11.0-0 Hd6

Sötéttel kedvelik a 11...Ff5 12.He5 g6 13.f3 Hd6 eltérést is.

12.h3

Berkes Ferenc letért az elméleti ösvényről.

12...g6 13.Bac1 Hh5 14.Fe5 Hg7 15.Vb3

Számításba jött a [15.b4 Ff5 16.b5 Fxd3 17.Vxd3 terv is.

15...Vb6 16.Hd2 Ff5 17.Fe2 Bae8 18.Bfd1 Hc8 19.Ha4 Vxb3 20.Hxb3 f6 21.Fh2 Fd6 22.Hbc5 Fxh2+ 23.Kxh2 Hd6 24.Hc3 Fc8 25.b4 He6 26.g3 Bf7 27.a4 Hxc5 28.bxc5 He4 29.Hxe4 dxe4?!

Hatszoros bajnokunk megörült ennek az ütésnek.

30.a5 a6

31.d5 cxd5 32.Bxd5 Kg7 33.Bd6 Be5 34.c6 Bxa5?

A tisztvesztés elkerülhetetlenné vált, 34...bxc6 35.Bdxc6 Fb7 36.Bc7 is világosra lett volna előnyös.

 

35.Bd8! Fe6 36.Be8 bxc6 37.Bxe6 Ba2 38.Be1 Bd7 39.Kg1 Bdd2 40.Kf1 f5

41.g4 Bdc2 42.g5 Kf7 43.Bd6 Ke7 44.Bdd1 c5 45.Bc1 c4 46.Bxc2 Bxc2 47.Ba1 c3 48.Ke1 Kd6 49.Fd1 Bb2 50.Bc1 h6 51.gxh6 Bb7 52.Ba1 Kd5 53.Bxa6 Bb1 54.Ba2 Bb7 55.h4 f4 56.Ba5+ Kc4 57.Ba4+ Kd3 58.Bd4 matt!

 

Socko,B (2622) - Almási,Z (2692)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Hf6 6.Ve2 d6 7.Fe3 Hbd7 8.c4 g6 9.Hc3 Fg7 10.h3 0-0 11.0-0 b6 12.Hb3 Fb7 13.Bac1 Vc7 14.f4 Hc5 15.Hxc5 bxc5 16.Bfd1 Hh5 17.g4 Hf6 18.Fb1 Bad8 19.Ff2 Hd7 20.Fh4 Bde8 21.Vd2 Fd4+ 22.Kh2 f6 23.He2 e5 24.f5 Be7 25.Hc3 Vb8 26.b3 Ve8 27.Bf1 h5

Számításba jött a 27...g5 28.Fg3 h5 29.Hd5 Bh7 folytatás.

28.g5! Bg7 29.He2 gxf5 30.Bxf5 fxg5 31.Bxg5 Bxg5 32.Vxg5+ Kh7 33.Hxd4 cxd4 34.Bg1 Vf7

35.Bf1 Vxf1 36.Vxh5+ Kg7 37.Vg5+ Kh7 38.Vh5+ Kg7 39.Vg5+ Kh7 40.Vh5+ Kg7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: Szabó Miklós

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az olimpiai felkészülés jegyében megszervezett Barátok Sakkcsatája, a Magyarország-Lengyelország női és férfi hattáblás, schveningeni rendszerű válogatott mérkőzés megnyitóján dr. Simicskó István, a sportért és ifjúságért felelős államtitkár is köszöntötte a párharc résztvevőit. Az első játéknapon férfi válogatottunk több partiban is kedvező esélyt rontott el, a lengyel férficsapat örülhetett a 3-3-as eredménynek. Almási Zoltán remek technikával nyert, Berkes Ferenc nyerőesélyes állást vesztésre rontott. Polgár Judit, Rapport Richárd, Balogh Csaba és Erdős Viktor remizett. Női együttesünk 5-1-re kikapott az első körben. Mádl Ildikó világossal, Gara Anita sötéttel ért el döntetlent, Vajda Szidónia, Gara Tícia, Papp Petra és Rudolf Anna vereséget szenvedett.

 

Az első játéknapon az egyik legérdekesebb összecsapást a lengyelek első számú sakkozója, Radoslaw Wojtaszek és hatszoros bajnokunk, Berkes Ferenc partija ígérte. Első játszmájukat egymás ellen még 2002-ben játszották, Balatonlellén, az U18-as csapat Európa-bajnokságon mérkőztek meg. Két év múlva a junior vb-n remiztek, majd 2011-ben Pakson a 9.Marx György emlékversenyen kétszer is csatáztak, a mérleg Wojtaszeknek kedvezett, két nyerés és két döntetlen volt eddigi találkozóik eredménye. A paksi tornát Wojtaszek másfél pontos előnnyel nyerte meg Berkes Ferenc és az izraeli Ilia Szmirin előtt. Wojtaszek megnyitáselméleti felkészültségére, játékerejére az indiai exvilágbajnok is felfigyelt, 2012-ben Borisz Gelfand elleni moszkvai döntőjén, majd másfél év múlva Csennajban is szekundánsának választotta.

Jan-Krzysztof Duda  és Erdős Viktor korábban egyszer játszottak egymással, remi lett a vége. Balogh Csaba három rapidparti mellett háromszor viaskodott Bartosz Sockoval, 2-1-re a lengyel sakkozó vezetett, de öt éve volt utolsó találkozásuk. Almási Zoltán az isztambuli sakkolimpián sötéttel nyert Mateusz Bartellel szemben. Bartel nem kis meglepetésre 2012-ben megnyerte az Aeroflot nyílt versenyt, és játszhatott a dortmundi szuperversenyen. Rapport Richárd és Dariusz Schwiercz a tavalyi francia csb-n találkozott, remi született. Polgár Judit és  Grzegorz Gajewski első partijukat vívták.

A mérkőzés első napját sajnos a kihagyott magyar esélyek jellemezték. Férficsapatunk állásai szép reményekkel kecsegtettek, de az időzavarokban sokat hibáztak sakkozóink. Almási Zoltán játéka és győzelme méltán aratott elismerést. Nincs igazság a sakkban, ha Mateusz Bartel megmentette volna pozícióját. A hetedik sorig előrenyomult világos gyalog, a betört világos bástya ellen a sötéttel játszó lengyel sakkozó nem is talált védelmet.

 

Radoslaw Wojtaszek éles, gyalogáldozatos változatra vállalkozott Berkes Ferenc ellen. Hatszoros bajnokunk állta a sarat, két tisztet nyert bástya ellenében, de időzavarban fölöslegesen ellenesélyt engedélyezett ellenfelének. Sajnos Berkes kitért a lépésismétléses remi elől is, a fölösleges kockáztatásnak veresége lett a vége.

 

Polgár Judit érdekes gyalogáldozattal teremtett ellenesélyt, nagy küzdelemben remizett. Balogh Csaba is jobban állt, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

Erdős Viktor nyerőesélyes állásban súlyos időzavarba került, többször is nyerőesélyes folytatást hagyott ki, a kapkodásban már vigyáznia kellett, hogy kiremizze a partit.

 

A válogatottban bemutatkozó Rapport Richárd állása némi aggodalomra adott okot, időzavarban kiegyenlítette az esélyeket, lépésismétléssel született meg a pontosztozkodás.

 

Az első forduló eredményei:

Férfiak

Lengyelország - Magyarország 3 - 3

b1a1 Jan-Krzysztof Duda (2587) - Erdős Viktor (2647)  döntetlen (Skót megnyitás, 71)

b5a2 Radoslaw Wojtaszek (2715) – Berkes Ferenc (2665)  1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 74)

a3b4 Balogh Csaba (2648) - Bartosz Socko (2622)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 48)

a4b2 Almási Zoltán (2692) - Mateusz Bartel (2641)  1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

a5b3 Rapport Richárd (2701) - Dariusz Swiercz (2613)  döntetlen (Szicíliai védelem, 40)

b6a6 Grzegorz Gajewski (2650) - Polgár Judit (2685)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 59)

 

A második forduló párosítása:

b2a1 Mateusz Bartel – Erdős Viktor

a2b1 Berkes Ferenc - Jan-Krzysztof Duda

b3a3 Dariusz Swiercz – Balogh Csaba

b4a4 Bartosz Socko – Almási Zoltán

a5b6 Rapport Richárd - Grzegorz Gajewski

a6b5 Polgár Judit – Radoslaw Wojtaszek

 

Női csapatunk súlyos vereséggel kezdte a találkozót. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang nélkül tudtuk, hogy sebezhető csapatunk, de az első játéknapon sokat hibáztak nagymesternőink, fölöslegesen kerültek időzavarba. Vajda Szidónia világossal elszenvedett korai veresége nyitotta meg a rossz sorozatot.

Papp Petra érdekes minőségáldozata jó ellenesélyt adott, de a kapkodásban súlyos hibát vétett. Gara Tícia is oly sokat ígérő pozíciót vesztett el. Nővére, Anita állásával érthetően elégedettek voltunk, a folytatásban azonban rossz tervet választott, csodával határos módon ő megmenekült a vereségtől.

Kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó az időzavar fenyegető árnyékában lépésismétléssel remizett. Rudolf Anna vesztett állásból „visszahozta” a játszmát, de újabb hibája után már nem tudta megmenteni a partit.

 

Az első forduló eredményei:

Nők

Lengyelország - Magyarország 5 - 1

b1a1 Monika Socko (2463) – Papp Petra (2296)  1 – 0 (Szicíliai védelem,

b5a2 Marta Bartel (2312) – Gara Anita (2333)  döntetlen (Tarrasch védelem, 74)

a3b4 Gara Tícia (2327) – Iweta Rajlich (2398)  0 – 1 (Caro-Kann védelem, 56)

a4b2 Mádl Ildikó (2328) - Karina Szczepkowska-Horowska (2377)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

a5b3 Vajda Sidónia (2352) - Klaudia Kulon (2344)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 29)

b6a6 Joanna Majdan-Gajewski (2418) – Rudolf Anna (2297)  1 – 0 (Francia védelem, 58)

 

A második forduló párosítása:

Lengyelország – Magyarország

b2a1 Karina Szczepkowska-Horowska – Papp Petra

a2b1 Gara Anita – Monika Socko

b3a3 Klaudia Kulon – Gara Tícia

b4a4 Iweta Rajlich – Mádl Ildikó

a5b6 Vajda Szidónia - Joanna Majdan-Gajewski

a6b5 Rudolf Anna – Marta Bartel

 

Wojtaszek,R (2715) - Berkes,F (2665)
Nimzoindiai védelem [E21]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 0-0 5.Fg5 c5 6.e3 h6

Számításba jön a változatot h6 nélkül játszani, még nagyobb népszerűségnek örvend a 6...d5 7.cxd5 exd5 8.dxc5 Hbd7 vari.

7.Fh4 cxd4 8.exd4 Va5 9.Fd3

Wojtaszek a gyalogáldozatos vari mellett döntött.

9...Fxc3+ 10.bxc3 Vxc3+ 11.Kf1 Hh5 12.g3

12...f5 13.Bc1 Va3 14.He5 Hf6 15.Hg6 Bf7 16.Kg2

Nincs lépésismétléses remi 16.He5-re, a játszmához is hasonló folytatásban 16...g5 17.Hxf7 Kxf7 18.Fxg5 hxg5 19.h4 g4 20.h5 Hc6 jöhetett volna.

 16...b6 17.Be1

Sötétre előnyös a 17.Vf3 Hc6 18.Fe4 (18.d5 Fb7) 18...Vxf3+ 19.Fxf3 Fb7 változat is.

17...Fb7+ 18.d5 Ha6 19.He5?

19...g5! 20.Hxf7 Kxf7 21.Be3 Vf8 22.Vf3 Hc5 23.Kg1 Be8

A játszmákat az internetes élő közvetítés során e sorok írójával együtt elemző olimpiai bajnok Portisch Lajos a futó ütését javasolta.

24.Fb1 Vg8 25.Bce1 Vg6

26.Fxg5 hxg5 27.Be5 Kg7

Jóval erősebb volt a 27...Bh8 28.Ve2 Vh5 29.f3 g4 folytatás.

28.Vc3 Bh8 29.f3 Vh6 30.B5e2 Kf7

A nyerés küszöbén az egyre nagyobb időzavarba kerülő Berkes Ferenc bizonytalanná vált.

31.Ve5 Vf8 32.g4 d6?

33.dxe6+ Ke7 34.Vxf5 Vh6 35.Bf2 Bf8 36.Vg6?! Vxg6 37.Fxg6 Bh8 38.Ff5 Bh4?! 39.Be3

39...d5 40.cxd5 Hxd5 41.Be5 Kf6 42.Bfe2 He7 43.Kg2 Bh8 44.Kg3 Hc6 45.Bd5 He7 46.Bde5 Hc6 47.Bd5 He7 48.Bde5

48...Fa6?!

Az újabb időzavartól veszélyeztetve sem akart Berkes lépésismétléssel remizni.

49.Be1 Hd3?! 50.Fxd3 Fxd3 51.B5e3 Fc4 52.Be4 Fd5 53.Bd4 Bc8

54.h4 gxh4+ 55.Kxh4 Hg6+ 56.Kg3 Fxe6 57.Bd6 Hf8 58.Be3 Kf7?! 59.f4 Bc4 60.f5 Fd7 61.Ba3 Ke7 62.Bh6 Fa4?

63.g5 b5 64.Be3+ Kd7 65.Bf6 Bc8 66.g6 Fc2 67.Kg4 b4 68.g7 Hh7 69.Bh6 Bg8 70.Bxh7 a5 71.Kg5 a4 72.Kf6 b3 73.axb3 axb3 74.Bh8 és sötét feladta

Almási,Z (2692) - Bartel,M (2641)
Angol megnyitás [A29]

1.Hf3 d5 2.g3 Hc6 3.Fg2 e5 4.d3 Hge7 5.0-0 g6 6.c4 Fg7 7.cxd5 Hxd5 8.Hc3 Hde7 9.Bb1 a5 10.a3 0-0 11.b4 axb4 12.axb4 Hd4 13.Hd2 c6 14.e3 He6 15.Vc2 Hd5 16.b5 Hxc3 17.Vxc3 e4 18.d4

 

18...c5 19.Hxe4 cxd4 20.Vb3 Be8 21.Fa3

21...Hg5

Számításba jött a 21...f5 22.Hc5 (22.Hd6 Bxa3 23.Vxa3 Ff8) 22...Vb6 23.exd4 Fxd4 24.Hd3 Fd7 folytatás.

22.Hxg5 Vxg5 23.exd4 Fxd4 24.Vb4 Fg7 25.Fb2 Fxb2 26.Bxb2 Bb8 27.b6 Ff5

28.h4 Vf6 29.Bc1 Be7 30.Bc7 Bxc7 31.bxc7 Bc8

32.Be2! h5 33.Be7 b6 34.Fb7 Bf8 35.Kg2

Még erősebb volt a 35.Be1 Fc8 (35...Kg7 36.Bc1 Fc8 37.Vxf8+ Kxf8 38.Fxc8) 36.Fxc8 Bxc8 37.Be7 folytatás.

35...Kg7 36.Be3 Fc8 37.Fd5 Fg4 38.Be7 Fc8 39.Be4 Ff5 40.Be3 Fg4 41.Kg1 Bc8 42.Be7 Bf8 43.Fb7 Fc8?

44.Fxc8 Bxc8 45.Bd7 Va1+ 46.Kg2 Va8+ 47.Kh2 Vf3 48.Vd4+ Vf6

 

49.Bxf7+! és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: Magyar Sakkszövetség www.chess.hu

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog