Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A bolgár Antoaneta Sztefanova és az ukrán Anna Usenyina vívja a világbajnoki döntőt

Címkék: Női világbajnokság

Hanti-Manszijszkban a bolgár Antoaneta Sztefanova és az ukrán Anna Usenyina játssza a kieséses rendszerű világbajnokság döntőjét. Usenyina az elődöntő rájátszásában 1,5-0,5-re nyert a kínai Ju Wenjun ellen. Az első partiban világossal 31 lépésben győzött, a második összecsapás 143(!) lépésig tartott, Ju Wenjun többször is nyerést hagyott ki, a döntetlennel Anna Usenyina döntős lett. A meglepetésekkel tarkított vb-n a rajtlistán 16. Sztefanova és a 30. Usenyina bírta legjobban a nagy feszültséget, négyjátszmás összecsapásuk kedden kezdődik.

 

Az elődöntő rájátszását a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova már páholyból figyelhette, az indiai Dronavalli Harika ellen két játszmában biztosította pályafutása második világbajnoki döntőjét. A másik ágon a kínai Ju Wenjun ötödik(!) rapid csatájára készülődhetett, Az ukrán Anna Usenyinának erőt adhatott, hogy egyetlen „pótvizsgáját” sikerrel vívta meg a rajtlistán 3. szlovén színekben játszó, egykori honfitársnőjével szemben.

 

A színsorsolás Usenyinának kedvezett, világossal kezdhette a kétjátszmás meccset, ahol 25-25 perc gondolkodási idejük volt és lépésenként 10-10 másodpercük. Anna meglepte esélyesebbnek vélt ellenfelét, a királyindiai védelme ellen a Saemisch-változatot játszotta meg és azonnal támadóan lépett fel. Ju Wenjun hosszasan gondolkodott, de világos erőteljes támadásával szemben tehetetlen volt, igazi ellenállás nélkül vesztett.

A visszavágóra nagyon összeszedte magát, Usenyina rizikós gyalogáldozatát minőségáldozattal kontrázta meg. Bőséges anyagi ellenértéket is kapott, ráadásul Anna passzívan védekezett. Bástyája betört a hetedik sorra, közelinek tűnt a kiegyenlítése. A kapkodásban azonban többször is jobb folytatást hagyott ki, majd a 66. lépésben mentőövet dobott ellenfelének. Ju Wenjun könnyeivel is küszködve sokáig nem nyugodott bele a búcsúját jelentő döntetlenbe, a 143. lépésig snelleztek.

Az oly sok meglepetéssel tarkított világbajnokság döntőjét a 27 éves Anna Usenyina és 33 esztendős Antoaneta Sztefanova vívja, az első partiban az ukrán nagymesternő lesz a világos. Usenyina jutott jóval nehezebb ágon a döntőbe, az első kört leszámítva esélyesebbnek tartott ellenfeleket győzött le. Sztefanovának a lengyel Monika Socko tett óriási szívességet a címvédő kínai Hou Ji-fan legyőzésével, könnyebb útja volt a fináléig. Korábban csak háromszor mérkőztek meg egymással, Usenyina világossal játszva két remi mellett egyszer nyert.

 

Az elődöntő rájátszása:

Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Ju Wenjun (kínai, 2501) 1,5 – 0,5

Anna Usenyina – Ju Wenjun 1 – 0 (Királyindiai védelem, 31)

Ju Wenjun – Ju Wenjun döntetlen (Félszláv védelem, 143)

 

Az elődöntő eredményei:

1 Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) – Dronavalli Harika (indiai, 2512) 1,5 – 0,5 (1 - 0, döntetlen)

2 Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Ju Wenjun (kínai, 2501) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

 

A döntő párosítása:

Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Ju Wenjun (kínai, 2501) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491)

 

 

 

Antoaneta Sztefanova útja a döntőig:

16 Marina Romanko (orosz, 2355) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 0 - 2

16 Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Zsu Csen (katari, 2491) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

1 Monika Socko (lengyel, 2445) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 0 - 2

1 Marie Sebag (francia, 2521) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 1 – 3 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 - 1)

1 Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) – Dronavalli Harika (indiai, 2512) 1,5 – 0,5 (1 -0, döntetlen)

 

Anna Usenyina útja a döntőig:

30 Deysi Cori T. (perui, 2429) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Anna Muzicsuk (szlovén, 2586) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Natalija Pogonyina (orosz, 2478)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

3 Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

2 Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Ju Wenjun (kínai, 2501) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

 

Usenyina,A (2452) – Ju Wenjun (2501)
Királyindiai védelem [E86]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 e5 7.Hge2 c6 8.Vd2 Hbd7 9.0-0-0 a6 10.h4

Tavaly az India-Kína mérkőzésen Dronavalli Harika a 10.Kb1 b5 11.c5 b4 12.Ha4 Va5 13.Vc2 d5 14.dxe5 Hxe5 15.Hd4 változatot játszotta meg Ju Wenjun ellen. Anna villámgyorsan meghúzta a 10.h4 lépést, míg ellenfele kisebb gondolkodásba kezdett. Az oly sokszor megcsodált ChessTV közvetítésén jól látszott, hogy arcán némi bizonytalanság volt látható.

10...b5

 

11.h5

Anna egy pillanatig sem tétovázott, gyalogáldozattal folytatta akcióját. A szicíliai védelem sárkány változatából jól ismerjük a hasonló módszereket. Sötétnek el kellett döntenie, hogy elfogadja-e az áldozatot, és engedélyezi a h vonal nyitását.

11...Vc7

Az 1991-es Beljavszkij-Timman partiban a holland nagymester 11...Va5 12.Fh6 Fxh6 13.Vxh6 b4 14.Hb1 Vxa2 15.Hg3 Hb6 16.c5 Hc4 17.Bd2 Hxd2 18.Hxd2 Va1+ 19.Hb1 Fe6 20.cxd6 Va5? folytatásban 21.Fc4 után fel is adhatta volna a játszmát. 11...Hxh5-re csak egy parti az adatbázisban. 12.g4 Hhf6 13.Fh6 Fxh6 14.Vxh6 bxc4? 15.g5 Hh5 16.Hg3 után sötét reménytelen helyzetbe került.

12.hxg6 fxg6 13.g4!?

Számításba jött 13.dxe5 Hxe5 14.Hf4 folytatás.

13...b4?

Csak segítette világos tervét. 13...Hb6 14.b3 exd4 (14...bxc4 15.dxe5 dxe5 16.g5 Hh5 17.Vd6) 15.Hxd4 b4 16.Hce2 c5 lett volna a helyes reakció.

14.Ha4 exd4 15.Hxd4 He5

 

16.c5 d5 17.Hb6 Bb8 18.Hxc8

Ju Wenjun gondolkodási ideje vészesen fogyott, de az állásával is nagyon gondjai voltak.

18...Vxc8? 19.Vh2 b3

Reménytelen pozícióban taktikai próbálkozás...

20.axb3 Hxf3 21.Hxf3 Bxb3

 

22.e5 Bxe3 23.exf6 h5 24.fxg7 Bfxf3 25.Fe2

Anna válogathatott a nyerések között.

25...Bh3 26.Vf2 Bxh1 27.Bxh1 Ve8 28.Fd1 Kxg7 29.gxh5 Ve7 30.hxg6 Vxc5+ 31.Kb1 és sötét feladta

 

Ju Wenjun (2501) - Usenyina,A (2452)
Félszláv védelem [A12]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.d4 Hf6 4.e3 Fg4 5.Fe2 e6 6.0-0 Hbd7 7.b3 Fd6 8.Fb2 Vc7 9.h3 Fh5 10.Hbd2 0-0 11.Bc1 Vb8 12.Hh4 Fxe2 13.Vxe2 He4 14.Hxe4 dxe4 15.d5 f5?

Elhibázott terv.

16.dxe6 He5 17.Bcd1 Hd3  

 

 

18.Bxd3!

A minőségáldozat Ju Wenjun jelentős előnyéhez vezetett.

18...exd3 19.Vxd3 Fe5 20.Fa3?!

Jobb volt  a 20.e7 Be8 21.Fxe5 Vxe5 22.Hxf5 Vf6 23.f4 Kh8 24.e4 g6 25.Hd6 Bxe7 26.e5 folytatás.

20...Vd8 21.Vxd8 Bfxd8 22.Hxf5 Be8

A passzív védekezés helyett 22...Bd3 23.e7 Be8 24.f4 Fc3 25.Fc5 Bd2 ellenjátékot adott volna.

23.e7 Ff6 24.Bd1 g6 25.Hh6+ Kg7 26.Hg4 Fxe7 27.Bd7 Kf8  

 

28.Hh6!

Úgy tűnt, hogy sötét nem tud szabadulni a halálos kötésből.

28...b5 29.Fd6! bxc4 30.bxc4 Kg7 31.Fxe7 Kxh6 32.g4 Kg7 33.Fg5+ Kg8 34.Ff6 a5 35.Bg7+ Kf8 36.Bxh7 Bab8 37.Fd4 Bb1+ 38.Kg2 Bc1 39.c5 Bc2 40.a3 Ba2

 

41.h4 Be7 42.Bh8+ Kf7 43.h5 gxh5 44.gxh5 Be6 45.Bh7+ Kg8 46.Bg7+ Kf8 47.Ba7 Kg8 48.Bxa5 Bh6 49.Ba8+ Kf7 50.Bh8

 Ju Wenjun sajnálta a h5 gyalogot. 50.Kg3 Bxh5 51.f4 Ke6 52.e4 Be2 53.f5+ Kf7 54.Kf3 Be1 55.Ba7+ Ke8 56.Ff6 is számításba jött.

 50...Bxh8 51.Fxh8 Bxa3 52.Fd4 Ba2 53.Kg3 Bc2 54.f3 Bc1 55.e4 Bh1 56.Kg4 Bh2 57.Fe3 Be2 58.Ff4 Bg2+ 59.Fg3 Bc2 60.Fd6 Bg2+  

 

 

61.Kf5

Világos terve egyszerű, az összekötött szabadgyalogoknak és a h gyalognak nyernie kellene...

61...Bg1 62.e5

Simán nyert a 62.h6 Bg6 63.Ff4 Bf6+ 64.Kg5 Bg6+ 65.Kh5 Bg8 66.e5 folytatás.

62...Bh1 63.e6+ Kg7 64.Fe5+ Kf8 65.Fd6+

A nyerés egyik útja 65.Kg6 Bg1+ 66.Kf6 Bh1 67.Fd6+ Ke8 68.Kg6 Bg1+ 69.Kh7 lett volna.

65...Kg7  

 

 

66.e7??

A kapkodásban fatális hiba.

66...Kf7 67.Kg5 Bg1+ 68.Kh6 Bg2 69.f4 Ke8?!

A bástyának csak a g vonalon kellett volna lépkednie...

 

70.f5 Kf7 71.f6 Bg4 72.Kh7 Bg5 73.h6 Bg4 74.Fe5 Bg2 75.Fd4 Bg4 76.Fe3 Bg2 77.Kh8 Bg4 78.h7 Bg6 79.Fd2 Bg2 80.Fh6  

 

 

80...Be2!

A bástya elfoglalta ideális őrhelyét, az állás többé nem nyerhető.

81.Fg7 Be1 82.Fh6 Be2 83.Ff4 Be4 84.Fh6 Be2 85.Fg5 Be4 86.Fd2 Be2 87.Fa5 Be4 88.Fc3 Be6 89.Fd2 Be4 90.Fh6 Be6 91.Ff8 Be4 92.Fg7 Be2 és 143 lépésben döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog